Ma van Húsvét napja, másodéjszakája,
Jól tudjátok;
Kinek első napján Jézus feltámadván
Dicsőséggel...
Mária, Borbála, Rebeka, Zsuzsánna,
Kegyes szűzek!
Keljetek fel ágyból, cifra nyoszolyából,
mit alusztok?
Hímes tojás légyen tizenkét pár készen
Mi számunkra!
Ha pedig nem lészen, vízipuskám készen
Számotokra.
Az Újszövetség szerint a Jézus sírjához zarándokoló asszonyok azt nyitva találták és angyali szózatból tudták meg, hogy Jézus halottaiból feltámadott!
Ez húsvét üzenete minden keresztény embernek.
Minden embernek pedig az, hogy van újrakezdés. Amit azért kivitelezni sokkal nehezebb és fájdalmasabb, mint tehetetlenül, életidegenül létezni. De a legnehezebb helyzetből is van kiút, van lehetőség a sorsunkon változtatni. Ezt IS tanítja nekünk a feltámadás napja.
Néphagyományok:
Ekkor tartják a határjárást, ételszentelést, a húsvéti korbácsolást.
A húsvéti határjárás, határkerülés: szokása a középkorra megy vissza. Húsvét hajnalán hírül adták a földeknek is Jézus feltámadását azért, hogy a természettel ünnepeljenek s azért is, hogy a gonosz szellemeket, a természeti csapásokat a határtól elrettentsék. A körmenetet tavasszal a földeken, a vetések között tartottak: ereklyékkel, zászlóval, énekszóval vonulva bővebb termésért imádkoztak
A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ettől mágikus erőt kaptak A kalács Krisztus testét jelenti, az egymásra kerülő tésztafonatok pedig a töviskoszorút jelképezik. A bor Krisztus vérére, a tojás a feltámadásra utal. A torma Krisztus szenvedését, a kereszten Krisztusnak víz helyett felkínált ecet savanyúságát jelképezte. A szentelmények morzsáiból vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében.
A korbácsolás a nagypénteki mosakodás, a tisztító rítus maradéka.
A korbácsolás vagy vesszőzés annyit ért, mint a locsolás. Ilyen alkalmakkor a legények vesszőből font korbáccsal csapkodták meg a leányokat, közben ezt mondták:
Keléses ne légy, Bolhásos ne légy,
Esztendőre még frissebb légy!
A suprikálás nem csupán az ifjú lányoknak járt.
A lányok a sibára szalagot kötöttek, borral kínálták a legényeket. Felvidéken ismert a suprikálás, ott a lányok korbácsolják meg a húsvéti locsolást végző legényeket.
A gyermekek szagosvízzel történő locsolása, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert szokás. A húsvéti locsolás hagyományos formáját tekintve a vízbevető, vízbehányó két elnevezés igazít el bennünket. A lányokat - gyakran tiltakozásuk ellenére - a patakhoz, folyóhoz, kúthoz hurcolták a legények, s ott megmártották őket, vagy vederszám hordták rájuk a vizet.
A húsvéthétfői locsolás elsősorban az eladósorú nagylányok szépség-, egészség-, termékenységvarázslása volt. A locsolóversek nem tűnnek nagy múltúnak, hiszen a locsolás egykori módja nem is indokolja meglétüket.
Egyszerűbb, ugyanakkor archaikusabbnak tűnő forma a különösebb szöveg vagy szertartás nélküli vízbevetés, illetve leöntés. A múlt századi leírások is a húsvéti locsolásnak erről a formájáról tanúskodnak. "Husvét másodnapján szokásban van a falusi lányok leöntözése is, kiket a pajkos legények akuthoz vonszolván leöntenek, vagy egy ingre vetkőzve őket a váluban megftürösztik - mire kölcsön fejiben a vízre vittek suhogó kedden nyolc szál hajlékony fűzfavesszőből készült suhogóval jól megverik őkeméket." - azaz megvesszőzik a legényeket.
Múlt századi adatok szerint vízbehányó hétfőn kora reggel vödörszám hordták a lányokra a vizet. Utána levetették a hétköznapi ruhát, felöltöztek ünneplőbe, úgy mentek a templomba -tehát nem a drágaszép ünneplőt tettél ki annak, hogy tönkre menjen!
Nem is így néz ki egy autentikus locsolkodás?
Az öntözés csak a déli harangszóig tarthatott, azután már illetlenség lett volna.
Nézzünk egy rövidke filmet is:
A két világháború között az öntözés eltűnőben volt, helyenként együtt élt egy darabig az újabb, szagosvízzel való locsolással. Csak jó időben locsolták vödörből, inkább a szago víz, az üvegből való locsolás jött divatba.
Ezt a kettősséget említi Vankóné is: "Lánykoromban (1930-as évek) is locsolkodtak, de vödörrel csak amolyan gőgös legények. Bögre volt minden legény kezében, de inkább ott használták, ahol éppen valami nézeteltérés volt. Szagosvizet minden legény tartott magánál, de egy kis friss kútvíz hagyományosabbá formálta az ünnepet."
A megöntözés régies formái más szokásokkal együtt éltek, Így például az adománygyűjtésnek, megvendégelésnek, ajándékozásnak a hagyományos módjaival. Mezőkövesden pár pohár bort ittak, úgy mentek tovább. A Bódva vidékén napokkal előtte elkezdték a lányok a készülődést a legények megvendégelésére. Ma már a hangsúly erre tolódott el. Az Ipoly mentén. húsvétvasárnap dalolva sorra járták a legények a lányos házakat este. Beköszöntek, a lányt nevén szólították, és tojást kértek tőle. A lány az ablakon adta ki. Előre megbeszélt helyen szalonnát is kaptak, azt ott a tojás egy részével megsütötték és megették. A héját annak a lánynak a háza elé szórták, akire megharagudtak. A kölnivel való öntözéshez különféle rigmusok, rövidebb-hosszabb verses köszöntők csatlakoznak.
Szépen kérem az apját,
De még szebben az anyját, Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját! Hadd nőjön nagyra,
Mint a csikó farka,
Még annál is nagyobbra, Mint a Duna hossza! Szabad-e locsolni?
A Dunántúlon kölnivel vagy szódavízzel locsoltak és verset mondtak már a két világháború között is.
Erdélyben a húsvéti locsolás zenés, zászlós felvonulással köszöntőkkel gazdagított változatai maradtak fenn.
A locsolók jutalma mindig is a festett tojás volt, mely termékenységi szimbólum. Piros színe, díszítése fokozza a jelentőségét. A hímes tojások karcoltak vagy festettek, viaszos díszei virág, állat vagy geometrikus motívumok díszítik.
A kisfiúknak hagymahéjban festett tojást adtak, a legényeknek olyan hímes tojásokat, melyre szöveget is írtak.
A piros tojással a locsolást meg is válthatta a leány:"Akkor a ház valamelyik zugában elvonulva pislogó lány előjő, s így szól: Inkább megváltom magam, hogysem leöntsenek. A megváltás ára annyi piros tojás volt, ahány legény van."
Szegeden a múlt században börzsönnyel pirosra festett karcolt tojást kaptak a legények. Később pénzt kaptak és mellé bokrétát. A tojás mellett tehát más ajándékok is voltak. A legények a lányoktól rozmaringot kaptak, akinek szeretője volt az a lány, meg is aranyozta a legénynek.
A viszontlocsolásnak húsvét keddjén volt a napja. Szegeden ez a jog egy hétig tartott: "régebben vissza is adták a legényeknek alaposan a kölcsönt". Másutt hétfőn délután locsoltak a lányok. Galgamácsán Vankóné Dudás Juli Így emlékezett vissza a lányok locsolkodására: "Valamikor húsvét keddje a lányoké volt. Nem mertek a legények a falun végigmenni dolgozni, a kerten szöktek el a mezőre. V égig állták a lányok az utat két oldalról. Ahogy jött a kocsival a férfi vagy a legény, az ráfizetett."
Végezetül egy locsolóvers:
Ma jöttem egy tojásért, Holnap jövök a lányért. Ha nem adnak tojáskát, Ülü vigye tyukocskát!
A képen: Locsolókra várva
Forrás:
Tátrai Zsuzsanna: Leányélet
http://www.youtube.com/watch?v=O0Ddk3Cv8Go
http://www.halas.net/kultura-szabadid/7093-
Karácsony Molnár Erika - Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok, ünnepi szokások, Mezőgazda Kiadó
GUZSAL Y AS - Népművészeti és Kézműves Folyóirat