Payday Loans

Keresés

A legújabb

Az emberi életminőség/boldogság

karoli_biblia

KÖLCSEY FERENC

VANITATUM VANITAS


Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.

A virtus nagy tűneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúlás kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.

És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.

Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.

Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!

1823. február-április




Áh! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja, ki voltál valaha Országunk Istápja.
Az emberi életminőség/boldogság
2017. augusztus 19. szombat, 07:45

 

 

 

Mai, „finomított” szöveg

Szent István királyhoz








Eredeti szövegváltozat

Szent István királyrúl.

Nota: Regnorum Domina etc.

Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga!
Ki voltál valaha országunk istápja!
Hol vagy István király? Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben teelőtted sírván.
Rólad emlékezvén csordúlnak könnyei,
Búval harmatoznak szomorú mezei.
Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,
Nem szünnek iszonyú sírástól szemei.
Virágos kert vala híres Pannónia,
Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.
Kertésze e kertnek István király vala:
Behomályosodott örvendetes napja.
Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,
Hozzád fohászkodunk árva maradékid.
Tekints, István király szomorú hazádra,
Fordítsd szemeidet régi országodra.
Reménységünk vagyon benned s Máriában,
Mint magyar hazánknak hív királynéjában.
Még éltedben minket ennek ajánlottál,
És szent koronáddal együtt feláldoztál.

Névtelen (16. sz.)

Áh! hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja,
ki voltál valaha Országunk Istápja.
Hol vagy István király? téged Magyar kíván,
Gyászos öltözetben te előtted sírván.
Rólad emlékezvén tsordulnak könyvei,
búval harmatoznak szomorú mezzej,
lankadnak szüntelen Vitézlő kezej,
nem szünnek iszonyú sírástúl szemej.
Virágos kert vala híres Pannónia,
mely öntöze hiven Szűz MÁRIA.
Kátholika hitnek bő volt szép virágja,
bé homályosodott örvendetes Napja.
Ah! melly nagy változás minden féle Vallás,
már meg szaporodott sok Lelki kár-vallás,
mint rósát a hivség ugy a Pannoniát
rontya eretnekség fonnyaszttya Virágát.
Kertésze e kertnek István király vala,
termesztője ennek ő véle meg hala,
Ennek életében élt a Magyar Ország,
ő halála után lett holt eleven ág.
Előtted könyörgünk bús Magyar fiaid,
hozzád folyamodunk árva maradékid,
Tekénts István király szomorú hazádra,
fordétsd szemeidet régi Országodra.
Reménségünk vagyon benned, s – Máriában,
mint Magyar hazánk(na)k hiv Királynéjában,
Még éltedben ennek minket ajánlottál,
és sz: Koronával együtt föl áldoztál.
Te hozzád Mária Sz. István Királlyal,
Keresztfán érettünk szenvedő Fiaddal,
Árva Magyar Ország sírva fohászkodik,
néked mint Anyánk(na)k igy Panaszkodik.

Dőry kéziratos Énekeskönyv átirata (1763.) (A versszakok kezdőbetűi egy akrosztichont adnak ki: Árvakert.)

 

  1. Kb. 686 találat

    1. Berecz András: Hol vagy magyarok tündöklő csillaga

      • 6 éve
      • 20 187 megtekintés
      Az előadó Kossuth-díjas. Népdal Folk song.
    2. Hol vagy magyarok tündöklő csillaga...

      • 5 éve
      • 7 284 megtekintés
      Kodály Zoltán : Ének Szent István királyhoz (1882-1967) Előadó: Pécsi Egyetemi Kórus Vezényel: Kamp Salamon Felvétel: ...
    3. Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? Ének István királyhoz

      • 1 éve
      • 1 663 megtekintés
      Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga! Ki voltál valaha országunk istápja! Hol vagy István király? Téged magyar kíván, Gyászos ...
    4. Szent István ének (Palmetta).wmv

      • 5 éve
      • 7 104 megtekintés
      Hol vagytok magyarok Tündöklő csillaga? Valahol es vagytok Nemzetünk istápja. Hol vagy István király? Téged magyar kíván.
    5. Szent Korona Szabadegyetem -Dr. Varga Tibor "Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga" című előadása

      • 3 éve
      • 10 635 megtekintés
      Szent Korona Szabadegyetem ingyenes napja szervezésében www.szentkoronaorszaga.hu Kaboca Hun Étterem Esztergom, ...
    6. Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga - Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga

      • 1 éve
      • 483 megtekintés
      Provided to YouTube by Hungaroton Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga - Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga · István ...
    7. Kanalas Éva - Hol vagy, magyarok tündöklő csillaga?

      • 11 hónapja
      • 317 megtekintés
      Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének tizedik évfordulóján, 2016. szeptember 17-én az Országház előtt tartottak ...
    8. Dr. Varga Tibor - Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga

      • 3 éve
      • 1 516 megtekintés
      Dr. Varga Tibor - Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga - Alföldi, Szörényi-Bródi vagy Szent István király - Esztergom, Kabóca ...
    9. Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz

      • 8 éve
      • 36 241 megtekintés
      Kodály Zoltán vegyeskari kórusművét a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos gimnáziumának Laudate vegyeskara adja elő.
    10. Ah hol vagy magyarok tundoklo csillaga wmv.wmv

      • 7 éve
      • 3 344 megtekintés
      Ah hol vagy magyarok tundoklo csillaga.
    11. Ah, hol vagy

      • 8 éve
      • 6 348 megtekintés
      Előadó: Kecskés Sándor a Magyar Állami Operaház magánénekese.
    12. O,hol vagy Magyarország..

      • 6 éve
      • 286 megtekintés
      Kallos Zoltán gyüjtése,1965.Moldva-Somoska. Énekli:Keszle Mária.
    13. Tázló együttes - Hol vagytok magyarok (ének Szent István királyról)

      • 3 éve
      • 3 920 megtekintés
      www.facebook.com/tazloband moldvai csángó népének a Tázló együttes feldolgozásában moldavian csángó religious song ...
    14. Hangraforgó: Hol vagy, István király?

      • 5 éve
      • 1 920 megtekintés
      népének videó: Ipcsics János - Mosonmagyaróvári Városi Televízió A Hangrafo

 

 

 
István király intelmei
Az emberi életminőség/boldogság
2017. augusztus 19. szombat, 06:28

Képtalálat a következőre: „Szent István István király intelmei”

István király intelmei


Az előszót és a jegyzeteket írta
SZIGETHY GÁBOR
sorozatszerkesztő

Fordította: Kurcz Ágnes

Képtalálat a következőre: „Szent István István király intelmei”


TARTALOM

Sis honestus

István király intelmei
Jegyzetek

Függelék:
Nagyobbik legenda
Kisebbik legenda 
Bodogsagus Szent István királnak innepéről

Képtalálat a következőre: „Szent István István király intelmei”

ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI


A mi urunk Jézus Krisztus nevében.
Kezdődik Szent István király törvénye.


Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól: "Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak el ne hagyd oktatását, így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei." Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted - távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét. Ádám ugyanis, kit az isteni alkotó, valamennyi létező teremtője a maga hasonlatosságára formált s minden méltóság örökösévé tett, széttörte a parancsok bilincsét, s nyomban elvesztette a magas méltóságokat meg a paradicsombéli lakást. Isten régi, kiválasztott s kivált kedvelt népe is, amiért szétszaggatta a törvények Isten ujjával kötözött kötelékét, különb-különbféleképpen pusztult el: részben ugyanis a föld nyelte el, részben tűz emésztette el, részint egymást koncolta fel. Salamon fia is, félrevetve apja békéltető szavait, gőgjében pöffeszkedve kardcsapásokkal fenyegette a népet apja ostorsuhintásai helyett, azért sok rosszat tűrt el országában, végül is kivetették onnan. Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra.

Fejezetekre osztás:

A katolikus hit megőrzéséről
Az egyházi rend becsben tartásáról
A főpapoknak kijáró tiszteletről
A főemberek és vitézek tiszteletéről
Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról
A vendégek befogadásáról és gyámolításáról
A tanács súlyáról
A fiak kövessék az elődöket
Az imádság megtartásáról
A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről.


I. A KATOLIKUS HIT MEGŐRZÉSÉRŐL

Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hivők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit cselekedetek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hitnek pajzsát tartod, rajtad az idvesség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: "Nem koronáztatik meg, csak aki szabályszerűen küzd." A hit tehát, melyről beszélek, a következő: higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden létező létrehozójában, és az ő egyszülött fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, kit az angyal meghirdetett, ki Szűz Máriától született, az egész világ üdvösségéért a keresztfán szenvedett, és a Szentlélekben, ki a prófétákból s az apostolokból, valamint az evangélistákból szólott, mint egyetlen tökéletes, oszthatatlan, szeplőtelen istenségben, és kétely hozzád ne férjen. Ez a katolikus hit, melyben (miként Athanasius mondja) ha akárki híven és erősen nem hisz, semmiképp sem üdvözül. Ha valamikor uralmad alatt akadnának olyanok - távol legyen! -, kik az így egységbe fűzött szentháromságot megosztani vagy kisebbíteni vagy nagyobbítani próbálják, tudd meg: az eretnekség fejének szolgái azok és nem a szentegyház fiai. Az ilyeneket pedig ne gyámolítsd, ne védelmezd; hogy magad is ellenségnek, és bosszulónak ne mutatkozz. Mert az efféle emberek a szentegyház népét nyomorultul megrontják és szétszórják. Hogy ez ne történjék meg, különös gondod legyen.


II. AZ EGYHÁZI REND BECSBEN TARTÁSÁRÓL

A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet, az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ő tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erősen, s elterjesztették az egész földkerekségen. És ámbár mindig hajt új sarjat, más helyeken mégis mintegy réginek tartják; itt viszont, kedves fiam, a mi birodalmunkban eddig még mint ifjú, friss hajtást prédikálják. Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék s megsemmisüljön. Mert ha ki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa. Hiszen maga az úr mondta Péternek, akit a szentegyház őrzőjévé és felügyelőjévé emelt: "Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat." Ő ugyanis önnönmagát nevezte kősziklának, s nem ám fából avagy kőből épült egyházról beszélt, hanem az újonnan nyert tömeget, a kiválasztott népet, isten nyáját, mely hitben kioktattatott, keresztségben megmosatott, kenettel olajoztatott, hívta a saját magára épült szentegyháznak. Ha valaki lázában e szentegyház tagjait vagy kicsinyeit megbotránkoztatja, az evangélium tanítása szerint méltó arra, "hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék", azaz a hatalom méltóságából kivetik, és az igazak egyházán kívül marad a világi nyomorúságban, mint valami pogány és jövedelembérlő. Így hát, fiam, napról napra virágzó szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék. Azért is nevezték az első királyokat nagyságosnak, mert az egyházat nagyobbították. Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen.


III. A FŐPAPOKNAK KIJÁRÓ TISZTELETRŐL

A királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a főpapokra, mint a szemed világára. Ha ők jóindulatúak véled, ellenségtől nem kell félned. Hiszen ha ők megbecsülnek, bátran foghatsz mindenhez, imádságuk ajánl téged a mindenható Istennek. Őket állította ugyanis Isten őrül az Isten népe fölé, és őket tette meg a lelkek felvigyázóivá, valamint az egész egyházi méltóság és isteni szentség részeseivé és osztóivá. Mert nélkülük királyok nem is állíttatnak, nem is országolnak. Az ő közbenjárásukra törlik el a vétkezők vétkeit. Ha irántuk az igazi szeretetet tanúsítod, magadat is kétségkívül megjobbítod, országodat is tisztességgel igazítod. Mert az ő kezükbe van lerakva a bűnből oldás és bűnbe kötés hatalma. Mert örök testámentomot hagyott nekik Isten, és elkülönítette őket az emberektől, a maga nevében és szentségében osztozott velük, és az istenes Dávid király szavával megtiltotta, hogy az emberi világ gáncsolja őket: "Meg ne illessétek az én felkentjeimet!" Az illeti meg ugyanis Isten felkentjeit, ki az isteni és kánoni végzéssel szembeszállva a szent renden való férfiakat hamis vádaskodásokkal mocskolja és a nyilvánosság elé hurcolja. Teljességgel megtiltom, fiam, hogy így cselekedj, ha boldogan akarsz élni, királyságod megbecsülni, mert az ilyen dolgok sértik Istent elsősorban. Ha esetleg valamelyik azok közül, akikről szó van, kárhoztatásra méltó vétekbe esik - távol legyen! -, dorgáld meg őt háromszor, négyszer is négyszemközt az evangélium tanítása szerint. Ha akkor intelmeidet nem hallgatja meg, nyilvánosan kell megfeddni a következők alapján: "Ha rád nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek." Mert ha e rendet megtartod, dicső koronádat teljességgel felmagasztalod.


IV. A FŐEMBEREK ÉS VITÉZEK TISZTELETÉRŐL

Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen.


V. AZ IGAZ ÍTÉLET ÉS A TÜRELEM GYAKORLÁSÁRÓL

A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Dávid király és próféta mondja: "Isten, a te ítéletidet add a királynak." És ugyanő másutt: "A királynak tisztessége szereti az igaz ítéletet." A türelemről így beszél Pál apostol: "Türelmesek legyetek mindenki iránt." És az Úr az evangéliumban: "A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket." Ehhez tartsd magad, fiam: ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd, vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne is ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy a törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes.


VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL

A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.


VII. A TANÁCS SÚLYÁRÓL

A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönti el az ország sorsát, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék. Ezért, fiam, az ifjakkal és a kevésbé bölcsekkel ne tanácskozz, ne is kérj tőlük tanácsot, csak a gyűlés véneitől, kiknek koruk és bölcsességük miatt megfelel ez a feladat. Mert a királynak szóló tanács zárva legyen a bölcs szívbe, ne terjessze a bolondok szelessége. Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk, szól a Szentlélek Salamon által: "Aki jár a bölcsekkel, bölcsek barátja lesz, nem a bolondokhoz lesz hasonlatos." És Dávid zengi: "A szenttel szent léssz, és az ártatlan férfiúval ártatlan léssz, és a választottal választott léssz, és az elfordulttal elfordulsz." Ezért hát ki-ki életkorának megfelelő dologban forgolódjék, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének a tanácsban. Egyébként az ifjakat mégsem kell teljesen kiűzni a tanácsból; ámde ahányszor velük tanácskozol, még ha életrevaló is az a tanács, mindig terjeszd az öregek elé, hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd.


VIII. A FIAK KÖVESSÉK AZ ELŐDÖKET

Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a király-elődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.


IX. AZ IMÁDSÁG MEGTARTÁSÁRÓL


Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás. Te pedig, fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: "Küldd el, uram, a bölcsességet a te nagyvoltodnak székétől, hogy velem légyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi légyen kedves nálad minden időben." És ismét: "Uram atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában, az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságit, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram." Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon. Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóiddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.


X. A KEGYESSÉGRŐL ÉS AZ IRGALMASSÁGRÓL,
VALAMINT A TÖBBI ERÉNYRŐL

Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a királyok királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.

Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen.

Képtalálat a következőre: „Szent István István király intelmei”


JEGYZETEK

István király Intelmeinek latin szövege több kódexben fennmaradt, hitelesnek tekintett újkori kiadása Szentpétery Imre: Scriptores Rerum Hungaricarum II. Bp. 1938. 619-627. A szöveget Balogh József rendezte sajtó alá. Kurcz Ágnes e kötetben közreadott fordítása Balogh József szövege alapján készült, megjelent: István király emlékezete. Bp. 1971. 27-35.

Az Intelmek magyar nyelven először Spangár András fordításában (1738) volt olvasható, majd Jordánszky Elek fordította le (1808.); a Magyar Törvénytár (1000-1526. évi törvénycikkek. Bp. 1899.) első kötetében Nagy Gyula fordításában jelent meg. Később több szövegváltozat készült, 1938-ban Kalmár Simon magyarításában önálló kötetben is kiadták. Kurcz Ágnes mellett újabban Tamóczi Jánoskészítette el a mű fordítását, aki Szent István életműve és lelkivilága (Bp. 1971.) című könyvébe ékelve közli az Intelmek magyar szövegét. (113-121.)

A mű létrehozójának személye régóta vitatott kérdés történettudományunkban. Szent István korának legelmélyültebb tudós ismerője,Györffy György Asrik-Anasztáz érsek személyében látja legvalószínűbben megtalálni a szerzőt. (István király és műve. Bp. 1977. 372.) Györffy György könyvét alapvető jelentőségűnek tekinthetjük: István király korának és életművének megismeréséhez, tanulmányozásához elsődleges forrás.

Az Intelmek szerzőjének személyét illetően elvi fontosságúnak érzem Dümmert Dezső megállapítását: "Ez a patriarkális-apai életstílus ütközik ki tulajdon - írott vagy sugalmazott - művéből is, az »Intelmek«-ből. Nyugati feudális viszonyok közül jövő pap nem képzelhette így el az uralkodást, ahogy ő írja le. De a bizánci, megmerevedő társadalmi formák és az istencsászárság eszméje egy görög papnak sem sugallhattak hasonló gondolatokat." (Az Árpádok nyomában. Bp. 1977. 206.) Tehát a szerző személyétől függetlenül a mű a korabeli magyar társadalmi és szellemi viszonyokat tükrözi, s ezért elsősorban - függetlenül irodalmi forrásaitól - magyar mű.

Az Intelmek teológiai és gondolati forrásairól korábban hosszas vitákat folytattak a történészek, gyakorta hatalmas adatszerű tudással, de kevés gondolati frisseséggel. Eredményeiket a jegyzetek írásakor részben felhasználtam. (Békefi Remig: Szent István király intelmei. Bp. 1901.; Balogh József: Mit tudunk a szentistváni Intelmek szerzőjéről? Magyar Nyelv 1931. 158-165.; uő. Szent István "Intelmei"-nek forrásai. Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára. Bp. 1938. II. 235-265.)

A fordítások különbözőségéből és a fordítások mögött meghúzódó világképnek a szöveg jelentését befolyásoló sokféleségéből adódó értelmezési gondokat világítsa meg az előszóban már említett VI. fejezet három szövegváltozata.


Az első Jordánszky Elek fordítása, amely Szent Istvánról mondott ünnepi beszéde toldalékaként jelent meg Pozsonyban, 1808-ban:


HATODIK RÉSZ. A KÜLFÖLDIEK BÉFOGADTATÁSÁRÓL.


Oly nagy közjó háromlik a vendég és jövevény férjfiak befogadásából, hogy azt a Királyi gondviselésnek és méltóságnak hatodik helyére méltán lehessen helyheztetni.

1. Miáltal nagyobbodott leginkább a Római Birodalom? Miáltal emeltettek fel annyira s dicsőítettek meg a Római Fejedelmek? Ugyebár, mivel mindenünnen sok nemes és tudós emberek sereglettek oda, s ott béfogadtattak? - E mái napig szólgálna Róma, ha fel nem szabadította, függetlenné nem tette volna azt Eneásnak (egy jövevénynek) maradéka.

2. Valamint tudniillik különbféle az a tartomány, amelyből hozzánk eredtek a jövevények; úgy különbféle nyelveket és szokásokat, különbféle irományokat (tudományokat, mesterségeket), és fegyvereket hoznak magokkal bé. Mind ezek által a Királyi Udvar ékesíttetik és magasztaltatik; a külföldieknek kérkedő büszkeségek pedig megrettentetik.

3. Mert az olyan Ország, ahol csak egy nyelv, egy szokás van, erőtlen és töredékeny.

Erre nézve azt parancsolom Fiam, hogy jó akarattal tápláljad és emberül tartsad őket, hogy örömöstebb maradjanak veled, mintsem másutt lakjanak. Mert ha te azon lészesz, hogy azt elrontsad, amit én felépítettem, és azt elszórjad, amit én öszvegyűjtöttem, akkor a te Királyságod kétségkívül felette nagy kárt fog szenvedni.

Ez hogy ne történjen, igyekezzél szüntelen gyarapítani, népesebbíteni országodat, hogy a te Koronád mindenektől nagyobb méltóságban tartattassék.


A második Nagy Gyula magyar szövege a Magyar Törvénytár említett első kötetéből:


6. FEJEZET. KÜLFÖLDIEK BEFOGADÁSÁRÓL
ÉS A VENDÉGEK TARTÁSÁRÓL.


A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet.

1. Honnan gyarapodott a római birodalom kezdetben, és magasztaltattak fel dicsőségre a római királyok, ha nem hogy különféle tartományokból sok jelesek és bölcsek sereglenek vala oda? Bizony, hogy Róma mind e mai napig szolgaságban lenne, ha Aeneas maradéka szabaddá nem tette volna.

2. Mert amint különb-különbféle tartományok széléről jőnek a vendégek, különb-különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, ami mind a király udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szívöket.

3. Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország.

4. Hagyom azért, fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak.

Mert ha te elrontani törekedel, amit én építettem, vagy ha mit én gyűjtöttem, te széjjel hányod azt, bizony mondom, nagyon nagy kárát fogja vallani országod. Amit hogy eltávoztass, növeld naponként a te országodat, hogy a te koronádnak felségét mindenek tiszteljék.


A harmadik Tormay Cecília (Kis magyar legendárium és Szent István királynak intelmei. Bp. 1930. 138-139.) szövegváltozata:


VI. FEJEZET. A VENDÉGEKNEK TARTÁSÁRÓL
ÉS TÁPLÁLÁSÁRÓL.

A vendégekben és jövevényekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóságnak hatodik helyén méltán tarthatók. Mert kezdetben kiváltképpen azért növekedett a római birodalom és valának felmagasztaltak és dicsőségesek a királyok, mert sok nemesek és bölcsek gyülekeztek ott különb-különb részekből. Róma pedig bizony mind mai napig szolgáló lenne, ha az Aeneidák szabaddá nem tették volna. Mert miképpen különb-különb részekből és tartományokból jönnek vendégek, azonképpen különb-különb nyelveket és szokásokat és különb-különb tanulságokat és fegyvereket hoznak magukkal, mik mindenek a királyi udvart ékesítik és felmagasztalják, és megfélemlítik a kívülről valóknak magahittségüket, mert egynyelvű és egyszokású ország gyenge és romlandó. Azért én, fiam, parancsolom neked, hogy őket jó akarattal megelégítsed és tisztességben tartsad, hogy nálad örömestebben tartózkodjanak, mintsem egyebütt lakozzanak. Mert ha te megrontani törekedel, mit én építettem, avagy mit én gyűjtöttem, te széjjelhányod, bizony a te országod felette nagy szenvedéssel fog szenvedni. Mi is hogy ne történjék, országodat naponként növeljed, hogy te koronádat mindenek felségesnek tartsák.


Az Intelmek e fejezetét a történettudomány szintén többféleképpen értelmezte. Balogh József a "nemzetközi" kereszténység szerepét hangsúlyozta. "Felfogásom szerint ebben a fejezetben a mű szerzője azt a kormányzati eszmét védi, amely hazánkat a XI. században a nyugati jövevényekkel benépesítette - védi a kereszténység civilizatorikus feladatát, az idegen papság kibontakozó hatalmát, védi tehátönmagát." ("Nemzet" és "nemzetköziség" Szent István Intelmeiben. ItK. 1927. 1-10.) Ennek megfelelően e gondolat eredetét Szent Benedek regulájának 52. fejezetében leli meg, "amely a vendégeknek a kolostorokba való befogadására ad utasítást", s az ország erejét a népek, a nyelvek, a szokások keveredésében látja, az ellentétek kiegyenlítődésében.

Dümmert Dezső a soknemzetiségű ország "külső" teherbírását hangsúlyozza, párhuzamosan a magyar nemzet-fogalom kialakulásának gondos elemzésével. Többek között ezeket írja: "Kezdettől fogva világos, hogy a szöveg kiindulópontja és alapvető nézőpontja itt is, mint a többi fejezetben: a magyar királyi hatalom és méltóság növelése. (...)...a »vendégek« befogadása nem a vendéglátók háttérbe szorítását célozza. (...) Nem akart saját, adott, uralmi kereteiből kitörni és azt mérték nélkül növelni, de éppen az idegen szokások sokféleségének befogadásától remélte azt, hogy az egyre hatalmasabbá váló, nyomasztó német birodalmi szomszédsággal szemben egy hasonlóan széles körű és sokirányú összeköttetésű uralmat épít ki." (Az Árpádok nyomában. Bp. 1977. 196-209.)

Györffy György a sokféleség kiegyenlítő szerepével a sokféleség termékenyítő jelentőségét állítja szembe: "A kiemelt passzust - Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő -, melynek Róma-motívuma Sallustiustól való átvétel (Cat. 6.), többen úgy magyarázták, mint a bölcs nemzetiségi politika első megnyilvánulását. A középkorban azonban nemzetiségi kérdés még nem volt, s így az Intelmek szavai nem értelmezhetők kisebbségekre.

Itt inkább a középkori központok »nemzetköziségéből« származó előnyről van szó. A királyi udvart az emelte, ha külföldi királynő és kíséret mellett idegen testőrsége volt; az egyházi központoknak dísze volt egy-egy nagy tudású itáliai, francia, angol vagy német főpap, egy-egy külföldi szerzetescsoport. A gazdasági életet pedig fellendítették a külföldi kereskedők és kézművesek, de haszon származott a mezőgazdaságra is új agrártechnikát meghonosító telepesekből." (István király és műve. Bp. 1977. 509.)

Az idegenek Magyarországra özönlésének alapja a szilárd jogrend és jogbiztonság volt, e tekintetben élre került hazánk a középkori Európában. Az idegenek helyzetét István király 22. törvénye szabályozta: "A vendégek befogadásáról. Ha valaki vendéget fogad magához jóakarattal, és annak tisztességes tartásáról gondot visel, valameddig feltett szándéka szerint látja, ne hagyja el a vendég az ő gazdáját, se lakó szállást ne keressen másnál." (Magyar Törvénytár I. Bp. 1899. 31.)

A Függelékben olvasható a Nagyobbik és a Kisebbik legenda szövege. Mindkettőt az István király emlékezete (Bp. 1971.) kötet alapján közlöm, Kurcz Ágnes fordításában, a legendák szövegéhez kapcsolódó jegyzeteit is mellékelve. (A Biblia-idézeteket néhol pontosabbá és egységessé tettem.)

Ezt követően a Karthauzi Névtelen István király életét elbeszélő műve olvasható; eredeti címe: Bódogságus Szent István királnak innepéről. E legenda magyar nyelven, 1524-1527 táján keletkezett, s az Érdy-kódexben maradt ránk. Kardos Tibor olvasatában és jegyzeteivel közlöm a Sequitur legenda című részt, amely korábban a Legendák könyvében jelent meg (Bp. é. n. Ardói Könyvkiadó). A Legendák könyvéhez írott bevezetőjében - a magyar legendairodalom tartalmas bemutatása mellett - Kardos Tibor részletesen szól a régi magyar irodalmi szövegek mai nyelvre történő átírásának nehézségeiről. Szöveghűen közlöm átiratát, amely a szöveghűség és az olvashatóság követelményeinek egyaránt igyekszik eleget tenni. A szöveg eredeti formájában a Nyelvemléktár V. kötetében olvasható. (Bp. 1876. 236-247.; az e kötetben megtalálható Sequitur legenda a 238-247. oldalakon.)

"Hallgasd fiam a te..." - Péld. 1:8. és 4:10.

Salamon fia is, félretéve... - Királyok I. könyve. 12.

...a hit cselekedetek híján meghal... - "Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül." Jakab 2:26.

...ha a hitnek pajzsát tartod... - "Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde." Pál Eféz. 6:16.17.

"Nem koronáztatik meg..."- Pál Tim. II. 2:5.

Athanasius (296-373) - alexandriai püspök, hitvédő; az Intelmek írója kötetlen formában, de lényegileg Athanasius Symbolum című írásának gondolatait idézi itt. (Békefi Remig: Szent István király intelmei, i. k. 22-23.)

"Te Péter vagy..." - Máté 16:18.

"hogy malomkövet kössenek a nyakára..." - Máté 18:6.; Márk 9:42.

Mert az ő kezükbe van lerakva a bűnből oldás és bűnbe kötés hatalma - "Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen." Máté 18:18. - Dr. Márkus Dezső észrevétele: a Halotti Beszédben így hangzik e mondat: "kinek odut hotolm oudonia és ketnie".

"Meg ne illessétek..." - Zsolt. 105:15. (Vulg. Psalm. CIV. 15.)

"Ha rád nem hallgat..." - Máté 18:17.

"Isten, a te ítéletidet..." - Zsolt. 72:1. (Vulg. Psalm. LXXI. 2.)

"A királynak tisztessége..." - "És tisztesség a királynak, aki szereti a jogosságot." Zsolt. 99:4. (Vulg. Psalm. XCVIII. 4.)

"Türelmesek legyetek..." - Pál Thessz. I. 5:14.

"A ti béketűréstek által..." - Lukács 21:19.

Aeneas - mondai alak, a trójai háború hőse, aki a város pusztulása után hajóra szállt, és hosszas bolyongás után érkezett Itáliába; a római nép őse, történetét Vergilius dolgozta fel Aeneis című eposzában. Az intelmek szerzője itt Sallustius Catilina összeesküvése című műve 6. fejezetére támaszkodik. "6. Róma városát - az én tudomásom szerint - azok a trójaiak alapították és uralták is kezdetben, akik Aeneas vezetésével földönfutókként kóboroltak. Csatlakozott hozzájuk az őslakosság; vad, törvényt és fennhatóságot nem ismerő, szabad és független emberek voltak. Miután egyazon falak közé kerültek, különböző származásuk, eltérő nyelvük és másféle életmódjuk ellenére hihetetlenül könnyen összeolvadtak: így az egyetértés rövid idő alatt közösséggé szervezte a szétszórt, kóbor tömeget." (Kurcz Ágnesfordítása.)

"Aki jár a bölcsekkel..." - "Aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki pedig magát társul adja a bolondokhoz, megromol." Péld. 13:20.

"A szenttel szent lesz..." - "Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy. A tisztával tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy." Zsolt. 18:26.27. (Vulg. Psalm. XVII. 26.27.)

"Küldd el, uram..." - Vulgata. Liber Sapientiae (Bölcsesség Könyve) IX. 10. A latin szöveg itt nem szó szerint követi a Vulgata szövegét.

"Uram atyám, én életemnek..." - Vulgata. Ecclesiasticus XXIII. 4-6.

"Irgalmasságot akarok..." - Máté 9:13.

...sem az örök uradalomba bejutni. Ámen. - Kurcz Ágnes fordításában még olvasható egy mondat: Vége az első könyvnek. Azaz: István király első törvénykönyvének. A latin eredetit (Explicit liber primus.) a Magyar Törvénytár is csak jegyzetben közli, mert nem tartozik közvetlenül az Intelmek szövegéhez. A magyar nyelvű kiadások általában elhagyják ezt az utolsó mondatot.


Képtalálat a következőre: „Szent István István király intelmei”


 
Gróf Széchenyi István intelmei
Az emberi életminőség/boldogság
2017. augusztus 19. szombat, 06:01

Képtalálat a következőre: „Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához”

Gróf Széchenyi István

intelmei Béla fiához

Képtalálat a következőre: „Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához”




1857. november 6.

Szeretett Fiam, drága Barátom!

Ez év október 12-én írt leveled arra késztet, hogy komolyan és köntörfalazás nélkül beszéljek Veled.

Immár több mint 10 esztendeje, hogy az a kimondhatatlan csapás ért, hogy hirtelen kiszakítottak oly édes álmaimból, látnom kellett összezúzódni minden reménységet, mely éltetett, és el kellett rejtőznöm ezen a siralmas helyen, ahol most is tengődöm, távol mindama szörnyűségtől, ami szegény hazánkat sújtotta. Közelről szemlélni, anélkül, hogy segíthetnék, - nem volt erőm; az sírba vitt volna.

Akkor alig 10 esztendős voltál, kedves és jó gyermek, minden testi és lelki jóval felruházva. Szerencsétlen sorsom bizonyos tekintetben árvaságra juttatott! Anyád ugyan teljes lelkével szeret, és jóllehet ő minden tekintetben eszményi képviselője nemének, de az én borzalmas szerencsétlenségem őt is leverte és megtörte. Ezért nem viselhette úgy gondodat, mintha - velem boldog napokat élve - közös erővel irányíthattuk volna ifjúkori lépteidet, hogy erényes emberré neveljünk.

Podhorszky volt a nevelőd. Nem vagyok teljesen jogosult ítéletet mondani róla, minthogy előbb őt magát kellene meghallgatnom, és főleg alaposabban kellene vizsgálódnom. Annyit azonban megállapíthatok anélkül, hogy igazságtalan lennék hozzá, hogy jellemében - lehet, hogy tudtán kívül - jócskán volt képmutatás. Nem olyan fából faragták, hogy öntudatosan és nemes büszkeséggel hívhatta volna ki a Napot, mondván: "Legfényesebb sugaraiddal világíts be mindent, amit valaha tettem és teszek, mert - bár gyenge és bűnös ember vagyok - nincs semmi, ami miatt pirulnom kellene, ami minden valamirevaló ember előtt megbélyegezne." Igen, Podhorszky alakoskodó volt, akit a sokszor emlegetett és igen kényelmes "élelmesség" vezérelt.

Gyakran bántalmazott Téged, mert indulatos volt, és így haragján nem mindig tudott úrrá lenni; máskor viszont az egekig dicsért és magasztalt, és a legbensőbb ragaszkodást színlelte, mert elég "élelmes"(!) volt ahhoz, hogy gondoljon a jövőre is, amikor talán majd a peu pres 'moitié' osztozhatik Veled az uradalmon.

Mindezt nem sejtettem, azt legkevésbé, hogy Podhorszky ütlegel. Előttem mindig olyan kitűnő, tanult ábrázatot öltött és úgy tudott viselkedni, hogy föl sem mertem róla tételezni ilyen állati brutalitást. Anyádnak jobb szeme volt, gyakran meg is említette a dolgot; én azonban nem akartam igazán elhinni, Te pedig hallgattál; - amit nagyon megértek -, valahogy úgy, mint ahogy a közkatonának - bármennyire ígérgessék is bántatlanságát - nem jut eszébe soha, hogy káplárját, aki mindig a nyakán ül, bepanaszolja. - - Elsősorban ezzel magyarázható, hogy nem nyílt, hanem zárkózott emberré lettél.

Távol áll tőlem, hogy ezt szemedre vessem, hiszen "mindent összevéve" a férfiban a hallgatagság sokkal értékesebb tulajdonság, mint a nyíltság, és "mindent összevéve", a beszéd jóval több bajt okoz e világon, mint a hallgatás; már az oszmánok is találóan nevezték az előbbit ezüstnek, az utóbbit aranynak. -

De ez is "cum grano salis" szükséges, mint ahogy általában a világ minden dolgában a túlságosan sok vagy kevés tűz vagy víz egyaránt zavaró, sőt pusztító.

Éppen így bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása.

Erre a pontra később, ha kerülővel is, még visszatérek.

További képzésedet Deboeuf úr irányította. Én hiszem, hogy amilyen kicsi voltál, az ő vezetése alatt nagyszerűen használtad fel idődet. Alig győzött dicsérni Téged. -

Harmadik mentorod, akire irányításod rábízatott, Michl úr volt. Berlinben és Bonnban mindenki osztatlanul dicsért. És én meg is értem ezt; mert Te kedves, becsülésre méltó, ritka ember vagy!

A szülők sok esetben nem szokták dicsérni gyermekeiket, különösen nem azokat, akiket kiváltképpen szeretnek, hanem folytonosan csak korholják őket, hogy "még jobbak" legyenek, ami rendszerint lehetetlen. Egy porból alkotott teremtmény a tökéletességnek vajon milyen fokára juthat e földön? - Igen, ez az örökös "még feljebb srófolás" nem ritkán bizonyos hidegséget, sőt elmaradhatatlan keserűséget szül a gyermekben, úgyhogy a végén minden élőlény minden szeretetet, minden bátorságot elveszít, és egyfajta desperációba süllyed, ha kötelességeit minden erejét megfeszítve becsületes szorgalommal végzi, mégis folytonosan korholják, sőt egyre erősebben hajszolják. -

Anyád és én nem ilyenek voltunk. - Jobban szeretünk, semhogy érzésünket emberi szóval ki lehetne fejezni; tudunk méltányolni is Téged; büszkék vagyunk Reád, mert - anélkül, hogy áltatnók önmagunkat, vagy túlbecsülnénk Téged - világosan érezzük, sőt meg vagyunk róla győződve, hogy sok ezer ember között aligha akad valaki, aki - persze a szó magasabb értelmében - egyenértékű volna Veled.

Kiváló tulajdonságaid vannak! Még nem vagy 21 éves, tehát teljesen érett ember sem vagy még, s máris olyan férfiként állsz előttünk, akiről Horatius azt mondja: Justum ac tenacem propositi virum stb.

Ha én, szerencsétlen, még az emberek közt élnék, és anélkül hogy ismernélek, találkoznék Veled, valóban arra késztetne valami, hogy - jóllehet Te oly ifjú vagy, s én Nálad háromszor idősebb vagyok - kalapot emeljek előtted!

Miért? Igen, miért, ez a nagy rejtély. Én úgy vélem, azért - s erről sok napon és még több éjszakán át töprengtem -, mert vannak emberek, akikből valami erő, bizonyos hatalom sugárzik, amely vonz, lenyűgöz és imponál. Hogy mi ez? Akárhogy is, létezik, és Benned nem mindennapi mértékben van meg. -

Olyan vagy nekem, mint azok a meseregénybeli lovagok, akiknél a gyengébb teremtmények oltalmat keresnek; - sőt mint azok a kiválasztottak, akiknek közelébe még sárkányok és kígyók stb. sem merészkedhetnek, s akiknek az a rendeltetésük, hogy kiszabadítsák a szenvedő ártatlanságot, megszelídítsék a fenevadat stb. - - talán az, hogy egy haldokló népet megmentsenek a pusztulástól. Il y a un certain charme qui entoure votre personne et qui Vous fait gagner tous les coeurs sans, que Vous fassiez les moindres frais.

Szép vagy, és mint érett férfi még szebb leszel. Erőtől duzzadsz, tetszened kell. Megértem, hogy ellenállhatatlan tudsz lenni a másik nem számára, ha akarod. E tulajdonságaid iránt azonban nem akarlak föllelkesíteni, mert azok mulandók. Idővel rút és gyenge leszel Te is, mint minden ember, akit nem ragadott el élete virágában a halál.

Ami engem elbűvöl, az a Te nemes emberiességed. Véredben egy atom sincs abból az érzésből, amit helytelenül nevezünk "büszkeség"-nek - mert nem egyéb az, mint gőg, amely miatt sokan, akik szerencsésebb körülmények között születtek, lenézik testvéreiket. Te kivétel nélkül minden embertársadban megbecsülöd és tiszteled azt, ami szép, ami nemes; ez adja a kulcsot jellemed értékeléséhez.

Kevés ifjú embert ismerek, aki annyira független, mint Te. Neked, szorosan véve, szolgára nincs is szükséged, egyetlen égető szükségleted sincs, és ha kell, kenyéren és vízen is meg tudsz élni anélkül, hogy szerencsétlennek éreznéd magad. Nem vagy érzéki, keményen tartod magad. Rólad nem mondhatná Schiller: "Zum Teufel ist der Spiritus, das Phlegma ist geblieben". Röviden: szellemed magasan lebeg tested felett; tudsz parancsolni magadnak!

Ahhoz, hogy semmi kivetni való ne legyen Benned, egy dologra lenne szükséged: - egy még élő atyára! Eddig voltaképpen csak dicséretet hallottál: az igazságot - ha csak egy kicsit is keserű volt - állandóan elhallgatták előled. Podhorszky, Deboeuf többé-kevésbé csak agyba-főbe magasztaltak, Michl úr is, úgy látom, túlságosan jó és elnéző volt irántad; a Mamára pedig, amint gyakran könnyekkel szemében panaszolja, legújabban alig, semennyire sem hallgatsz, sőt gyakran rosszul palástolt kelletlenséggel fogadod szavát.

Anyád meg én, sokszor és hosszan beszélgettünk és tanácskoztunk Rólad; bonni tartózkodásod óta egészen más ember lettél. Anyád ezt száz meg száz aprósággal bizonyította; és ha régebbi naplóidat olvasom és összehasonlítom mostani életmódoddal - már amennyire ezt messziről megtehetem -, én is úgy látom, hogy nagyon megváltoztál.

A Te korodban különben ez egy bizonyos fokig érthető, hiszen természetes. Amikor Deboeuf úr volt melletted, sőt még Berlinben is, voltaképpen gyerek voltál és csak Bonnban serdültél ifjúvá.

Ha magamfajta férfi kísér el Bonnba, amikor másodszor voltál ott, akkor is bekövetkezett volna a változás, gyerekből ifjúvá lettél volna; de - nyíltan kimondom - nem lett volna olyan kedvezőtlen, mint amelyet Anyád meg én panaszlunk, vagy inkább csak észreveszünk, mivel panaszra - hála Istennek - még eddig nem adtál okot.

Van valami nyugtalanság, türelmetlenség Benned, pocsékolod az időt és felületes vagy, s ez fel kell hogy tűnjék mindenkinek, akit jellemed érdekel.

Amióta Bonnból visszatértél, egyáltalán nem foglalkoztál semmiféle komoly dologgal, legalábbis semmiben sem mélyedtél el.

Itt volna az ideje, hogy számot vess magaddal; mert az olyan kiváló embernek, mint amilyen Te vagy, valamivel többnek kell lennie, mint a sok ezer naplopó, akik voltaképpen nem tesznek egyebet, mint "esznek, isznak, alusznak" és a legléhább módon szórakoznak.

Leveledben, amely mindezek megírására indított, azt írod, hogy én Téged "nem ismerlek". Úgy van. Ebben igazságod van; hogy is ismerhetnélek? Igen ritkán látlak, és sohasem az élet nyílt küzdőterén! Ha melletted lehetnék, akkor - elhiheted - legtitkosabb érzéseid sem rejtőzhetnének el előlem, sőt jobban ismerném őket, mint tenmagad. Mert olyan ember vagy, akit bizonyosan tanulmányoznék, még ha egészen idegen lennél is; mert annyi nemes anyag van Benned, hogy azt felszínre hozni és az emberiség javára gyarapítani leírhatatlan gyönyörűség lett volna nekem - így most legalább annyit akarok tenni ez irányban - s ezt kötelességemnek érzem -, amennyi egy megtört szívű öregembertől telik.

Teljesen fel kell tárnunk magunkat egymás előtt! Ne legyen közöttünk titok még öntudatlanul sem. Adj alkalmat, hogy megismerhesselek; oszlasd el kétségeimet és aggodalmaimat! Beszélj sokat, mindenről. Belátom, hogy mind ez ideig nehéz volt ez, mert vagy sakkoztunk, vagy - az öreg emberek szokásos gyengeségével, akik folyton perorálnak - rendszerint egyedül én vittem a szót.

Vitassuk meg ezentúl a legcsekélyebb dolgokat is, és folytassunk mindenről eszmecserét. Én irántad szeretetet érzek csupán, szeretetet, semmi mást, semmi keserűséget - ugye Te is szeretsz, ugye fájlalod sorsomat? Bon enfant vagy, s ezért biztos vagyok benne, hogy semmit sem veszel tőlem zokon.

Azt mondod: nem ismerlek; - s e tekintetben egy véleményen vagyunk -, e vallomásomhoz azonban legbensőbb meggyőződésből azt is hozzá kell fűznöm: Te magad sem ismered magadat, talán még kevésbé, mint én Téged! -

Ne csodálkozz ezen az állításomon, és ne restelld, hogy e tekintetben teljességgel tudatlannak tartalak; ezzel csupán a peu pres az emberiség sorsában osztozol! Mert hát hol vannak azok, akik legalább félig-meddig ismerik önmagukat? Kik lehetnek ezek? Bizony, csupán néhányan vannak, akiknek a leplezetlen igazság mélyen a lelkükbe ragyogott! - És hogyan szerezhetjük meg az önismeret páratlan talizmánját, melyet a világ bölcsei a legnagyobb kincsnek mondanak, mely az embert megörvendeztetheti?

Viszonylag igen könnyen és kényelmesen, ha az ember igaz, őszinte barátok szavára hallgat és az ilyesmire súlyt fektet; vagy nagyon nehezen és sok hosszú kínlódás árán, a megpróbáltatások zord iskolájában!

Te, korodhoz képest, már sokat próbáltál ez utóbb említett iskolában, de még csak a peu pres mint gyermek, és a megpróbáltatások valódi keserűségéből - hála Istennek - eddig egy cseppet sem kellett nyelned anélkül, hogy ezeket a cseppeket az élet százféle java és élvezete meg ne enyhítette, meg ne édesítette volna. Sorod sohasem ment rosszul, úgy igazán rosszul. Efelől tehát nem világosodhatott meg belső lelki szemed önmagad megismerésére, s barátaid, igazi barátaid sem voltak valójában balsorsomtól megtört Anyádon kívül. - Igenám, csakhogy egy nő túlságosan szeret, túl megbocsátó, természete sokkal passzívabb, semhogy egy olyan erős akaratú férfinak, mint amilyen Te vagy, contre vent et marais kellő eréllyel arcába kiáltana egy-egy kellemetlen igazságot. Ez az én dolgom lett volna. - Hélas!

Eddig olyan kevés igazságot hallottál életedben, hogy egyfajta injuriának érzed; - ezt látom kérdéses leveledből. Micsoda tombolás tört ki bensődben. Be fogom bizonyítani, hogy írásomban, mely e lelki orkánt felidézte Benned, jobbára minden igaz volt. Ki akartál szabadulni, - olyan érzésed volt, mint Karl Moornak, amikor arra gondolt, hogy atyja nem akar tudni róla stb. - míg végül egy gödörben vadludakra lesve valamelyest legyűrhetted nyugtalanságodat.

Akinek nap mint nap igazságot kell nyelnie, az nem szenved ennyire nyilaitól. - Ha megszoktad volna az igaz szót, nevettél volna levelemen, és teljes lelki nyugalommal bevallottál volna talán egyet s mást, vagy legközelebb szóban, sőt akár válaszleveledben meg is cáfolhattad volna.

Metternich herceg egy alkalommal, mikor Ferenc József császár haragra gyúlt a kis Piemont ellen, mert a torinói hírlapok több dologért hibáztatni merészelték felséges személyét, így nyilatkozott: - Il ne faut pas etre chatouilleux en politique. Magánemberek között azonban nem helyeselhetem e felfogást; mert még a legtalpraesettebb igazság is idegen, illetéktelen szájból sértés, márpedig becsület dolgában egy férfi sohasem lehet eléggé csiklandós. -

Apa és fiú között azonban - úgy gondolom - ez a Metternich-mondás teljesen helyénvaló. De meg kell jegyeznem, hogy Te pl. leveledben is olyasmiket vágsz az arcomba, amit - ha nem is Campe és Adelung szerint, hanem az általános nyelvhasználat értelmében, minthogy a németben nincs rá megfelelő szó, impertinenciának szoktak nevezni. Igaz, előrebocsátottad, hogy ne vegyem zokon, ha nem kötsz görcsöt a nyelvedre. Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy az ember sértő kifejezéseket használjon; - különben bárkit büntetlenül a legnagyobb gorombaságokkal áraszthatunk el, par exemple: "Bocsásson meg - és ne vegye rossz néven, ha gazembernek nevezem -" stb. Te bizonyosan elfelejtetted már, hogy mit írtál, és ha "aludtál volna rá egyet" s azután újra átolvasod, aligha küldted volna el. - Én azonban végtelenül örülök, hogy 1° teljességgel úgy írtál, ahogy akkori felindulásod diktálta s 2° leveleden semmit sem változtattál. - Így tenned nem volt ugyan "okos" dolog. - Lord Chesterfield (:Advise to his son:) bizonyosan helytelenítené - én azonban éppen azért dicsérem eljárásodat, mert nem volt okos, bár az élet majd minden tranzakciójában nyomatékosan ajánlom az "okosságot". De apa és fiú között e tulajdonság nagy hiba, sőt bizonyos esetekben úgyszólván "vétek".

A te korodban, a kiforrás éveiben, amiket Goethe kamaszéveknek nevez, a legfurcsább dolgok sarjadnak a fiatal emberekben. - - Egyetlenegy sem mentes tőlük, hacsak a természet folyását vagy helyesebben törvényeit meg nem zavarják, meg nem tiporják. Egyik rászokik a játékra, a másik az ivásra, a harmadik a pazarlásra, a legtévelygőbb a kéjelgésre, és valamennyi határozott ellenszenvet táplál mindennemű szellemi tevékenységgel szemben, egyrészt már csak azért is, mert - különösen a német egyetemeken - a legszörnyűbb pedantériával annyi haszontalan szalmát etetnek és nyeletnek velük, hogy minden könyvtől megundorodnak, amit kölyök korukban, ameddig nem voltak agyontömve, nem éreztek; másodszor pedig azért idegenkednek valamennyien, különösen az erőteljesebb fajta, minden szellemi tápláléktól, mert fizikumuk még nem fejlődött ki teljesen, és így öntudatlanul is testi táplálékra vágynak, vagy még inkább olyan életmódra, mely férfiúvá érésüket sietteti. Te éppen ezekben az években, a teljes kiforrás korában vagy, és a természet örök törvényei űznek a szabadba, vadászatra, viharba, ki a tűző napra stb.; mégpedig olyan erővel, hogy már szenvedsz - - ha csak egy fél óráig nyugodtan kell ülnöd. Maga az "édes semmittevés" - il dolce far niente - is innen van; mert a férfi teljes kifejlődéséhez - ami Nálad, amilyen erős Te vagy, aligha fog 24-ik születésnapod előtt bekövetkezni -, a "semmittevés" bizonyos mértékig szükségszerű. -

Hogy most már bebizonyítsam, mennyire nem sértettek az arcátlanságaid, s hogy mennyire nem vagyok csiklandós Veled szemben, szavamat adom, hogy örömömben megcsókoltam a leveledet, és magamban ezt mondtam: "ez aztán a derék fickó, ennek az orra alá ugyan még a császár sem törhet borsot"; és hidd el, boldog voltam, hogy olyan nyers és faragatlan voltál; mert, Istenemre, inkább emelj reám botot is, semhogy alázatos anyámasszony katonája, vagy éppenséggel Tartuffe légy. - Ez egyébiránt - remélem - nem fog arra biztatni, hogy a fentebb dicsért irányban nagyon is messzire haladj, - főleg nem, hogy Anyáddal túlzottan "au naturel", sőt "durva" légy!

Eljön még az idő, amikor a szellemi táplálék sokkal édesebb lesz Neked, mint bármiféle testi élvezet.

De hát ne kapjon addig semmiféle táplálékot a szellem? Persze az nem mindig ízlik; én nem feledtem el - szemben a legtöbb idős emberrel, akik éppen ezért nem tudnak igazságosak lenni a fiatalokhoz - ifjúkorom benyomásait. Egész frissen élnek emlékezetemben. Én sem találtam a helyemet - minden komoly foglalatosságtól iszonyodtam. A szó szoros értelmében nem fértem a bőrömbe. - - Nagyon is szűk volt a világ stb. stb.

Tizenhat esztendőskoromban katona lettem - ezzel kinőttem minden ellenőrzés alól, és - nem tagadhatom - 24 éves koromig nem is csináltam semmiféle okos dolgot, egyszerűen agyonütöttem vagy inkább elpocsékoltam a drága időt.

Te talán azt mondod erre: mindezt 'pótoltam' stb. Te is - úgy véled - pótolod majd, egyik leveledben úgy is nyilatkozol, hogy nemsokára komoly gondjaid lesznek, sok minden fogja nyomni válladat stb., s ezért, amíg ez az idő eljön, élvezni akarod az életet, járni a világot stb.

Kérdem azonban: mikor is érkezik el voltaképpen ez az idő?

Őszintén szólva, a mi jó Geyzánk is pontosan így okoskodik. "Ő majd gazdálkodik, majd a fogához ver minden garast, mielőtt kiadná stb." Ilyeneket s ehhez hasonlókat mond. Persze mind ez idáig nem tudta megmondani, mikor kezdi meg a takarékoskodást.

Semmi kétség, hogy minden emberi teher idővel egyre súlyosabban nehezedik Reád, ám éppen azért, mert most még könnyűek, nem akarod őket magadra venni. Vagy más szavakkal: mivel később bonyolódnak majd feladatait - ezért ebben a pillanatban szabad vagy minden kötelességtől?

Ha majd később nagyjából 100 egységnek megfelelő terhet kell a válladra venned; - nos, kérdem - nem kellene most legalább 10-et vállalnod?

Nincsenek-e most is kötelességeid? Nem jutott eszedbe, hogy ezt a nagyon fontos kérdést komolyan és minden oldalról fontolóra vedd? Hiszen ha most a 10-et nem veszed fel, hihető-e, hogy "majd aztán" a 100-at türelemmel veszed a válladra?

Hogy Geyza mindig csak 'halogat', és nem támad efféle jó gondolata: ma, vagy még ebben a percben, hozzáfogok a jobb gazdálkodáshoz, az szomorú, de végül is érthető, hiszen ő némely tekintetben valósággal beszámíthatatlan; de hogy Te is illúziókkal, balga önámítással áltatod magad, azon csodálkozom. Hidd el, ha most, mikor már ennyire komoly, férfias és okos vagy, nem vállalod kötelességeidet, amelyeknek 10 az egyenértékük, később képtelen leszel a 100-at viselni.

Vagy talán nincsenek kötelességeid? Qu'en pensez vous? Elsoroljam őket? Magadtól nem jutnak eszedbe? Én figyelmeztesselek-e állandóan, mint a múlt tavasszal, mikor barátaid sans gene füstöltek a Mama társaságában, és Neked eszedben sem volt rájuk szólni, hát még felkiáltani: "Nem tűröm!"

Ismét kérdem: vannak-e kötelességeid? Hiszen Te vagy - vagy legalábbis úgy kellene fellépned - a családfő! Nem egy 20 esztendős ifjú emberre bukkanhatsz - természetesen a szegényebb néposztályban - aki anyjának és testvéreinek egyedüli támasza stb. - és éjjel-nappal törnie kell magát, csakhogy megvédhesse őket az éhség, hideg stb. stb. ellen!

Tettél-e mostanáig valamit - vagy legalább gondoltál-e arra, hogy Anyádnak segítségére légy? - Vajon nem gondoskodik-e ő sokkal inkább Rólad, mint Te őróla? Persze a Mama még tevékeny, igen takarékos, ügyes és körülményeink ma még olyan kedvezőek, hogy most még nincs Reád feltétlen szükség! De meddig tarthat ez? Még csak nem is gondoltál rá, hogy addig is a 10-et magadra vállalhatnád - sőt "kellene" vállalnod!

Tájékozódj egy kicsit; és mindenekelőtt pénzügyek tekintetében.

Apád az őrültekházában ül! Teljesen megtört lévén nem segíthet másként, csak figyelemfelkeltéssel és tanáccsal. Mihelyt ő meghal - és lehet-e ez sokára a legjobb esetben is? -, elestek évi 30.000-től! Anyád, hála Istennek, egészséges; de ő sem olyan vasszervezetű stb., hogy ne jönne neki igen jól, ha lenne egy hűséges és pontos segítője, aki néha helyette cselekszik, gondolkodik stb. Gazdaságunk élén egy csapongó ember áll, akivel sohasem fogunk zöld ágra vergődni. A termények, a gyapjú stb. stb. ára minden valószínűség szerint esni fog; az adókat ellenben egész bizonyosan rendkívüli mértékben fel fogják emelni; és az előre nem látott, de kétségkívül bekövetkezhető esetekkel nem kell számolni? Cenk igen drága etablissement stb., s ráadásul ott vannak a mostohatestvéreid!!! Geyzának nincs semmije, és ki biztosítja Imre, Rezső vagyonkáját, ha a pénz válsága beköszönt, és reánk szakad az elkerülhetetlen államcsőd! Zsoldjukból éljenek?

Segítesz majd rajtuk? Hisz a jóakarat meglesz Benned, de lesz-e "módod"! És Ödön? Vajon nem lesz-e pazarló? Ki tudja? Nem kell-e tandíjat fizetnie a tapasztalásért? És a mi szegény parasztjaink, ne várhassanak Tőled egy kis segítséget? És végül nemzetünk!

Tudhatod, ha a diák nem készül fel jól - egész biztosan nyomorúságosan vizsgázik.

Kérdem: előkészültél-e pénzügyi tekintetben, s helyzetednek megfelelően arra a jövőre, amit az imént vázoltam? Felelet: a legcsekélyebb mértékben sem, legfeljebb annyiban, hogy Te magad ha nem vagy is takarékos, de legalább nem szórod a pénzt. Már ez is sok, és a legszebb reményekre jogosít, de valójában még csak passzív érdem. Aktíve éppenséggel semmit sem tettél.

Hányszor a lelkedre kötöttem, hogy foglalkozzál bortermeléssel. Beszélhettem, ameddig jólesett, Te azonban hallgattál, és nem tettél érdemben "semmit".

A gazdaság a második terület, ahol sokat tehettél volna! S mit teszel? Ugyanúgy: semmit - legfeljebb engeded, hogy Hajnik fecsegjen Neked, parolázol vele - amiért bizonyosan szeretetreméltóbbnak tart, mint engem - s hogy egyszer - alighanem mindössze negyedóráig - a "bérlőrendszerről" társalogtál Tolnay plébánossal; de nem érdemlegesen, hiszen hamarosan magát a gondolatot is elvetetted!

Ce n'est pas la maniere d'obtenir quelque chose, de réussir etc. il faut etre plus tenace. -

Lehetséges persze, hogy ebben a két pontban tévedek - senki sem informálhat, hiszen valójában senkivel sem találkozom, - az is lehet, hogy igazságtalan vagyok Veled; - azért kérlek tehát, világosíts fel és téríts észre!

Én pl. a győri püspök hústilalmába nem nyugodtam bele, - Te valószínűleg azonnal meghátráltál volna, - pedig látod, így a jó Mama ezentúl is nyugodt lelkiismerettel költheti el naponkénti kotlettjeit stb. Isten adjon neki minél jobb étvágyat és tartós egészséget!

Most pedig azt kérdezem, mit tettél eddig mint hazafi? Ismét jóformán semmit! Jól tudom, hogy - legalábbis abban az írásodban, amelyet angliai utad előtt néhány kérdésemre a legnagyobb sietségben válasznak szántál - úgy vélekedtél - legalábbis akkor -, hogy most e tekintetben voltaképpen semmit sem lehet csinálni, következésképpen várni(!) kell! Ez mindenesetre "kényelmes" álláspont, amely nem kíván megerőltetést! Véleményem szerint ez csaknem helyes felfogás, csupán annyiban módosítandó, hogy most valóban csak igen kevesetlehet tenni. A la bonheur! Nosza rajta, tegyünk egy "keveset", - érjük be "kevéssel" - hát nem: a jövőre kell felkészülni!!! Hazai dolgaink bölcseletéről nem tudsz semmit, mert minden, amit tudsz, csak felszínes! Az alapos vizsgálódás nem volt eddig kenyered. Erről még majd beszélünk. A Te korodban, gyors felfogásoddal és higanytermészeteddel eddig ez nem is igen volt lehetséges.

Tehát: sokoldalúan kell felkészülnünk, s e munkánkat egy napig, egyetlenegy óráig sem szabad halogatni; mert különben lehetetlen, hogy annak idején akár csak tűrhető szerepünk is legyen, semmiféle sem lesz, vagy egészen "hitvány".



1857. november 8.

Abból az alkalomból, hogy tegnap Anyád megérkezett, ezt a rapszodikus írást hadd folytatom egyelőre egy új függelékkel, hogy aztán később megpróbáljam a fonalat újra ott felvenni, ahol elejtettem.

Anyádon kívül Te vagy az egyetlen e világon - Ödön még túl fiatal és fejletlen, semhogy támaszom lehetne -, aki még életben és épségben tart. Minden érzelmem elsősorban kettőtökben összpontosul. - Tehát nagyon is természetes, hogy először rögtön felőled érdeklődtem.

Én: Mit csinál a mi Bélánk? Mi van a köhögésével, - tett már ellene valamit, vagy csak ezután fog!? Szakít-e mégis időt arra, hogy Hajniknak egy kicsit a körmére nézzen? Foglalkozik-e néha valami komoly dologgal is?

Mama: Béla, hála Istennek, most jobb színben van. Tout le monde le trouve charmant; köhögni bizony gyakran köhög, de, legalábbis eddig, semmit sem tett ellene, annál többet érte. Egész nap vadászik, vagy másutt jár, - csak az asztalnál látom; bár most, mióta Obrenovicsék itt vannak, gyakrabban. Hajnikkal ugyan beszélt, - de azt mondja, hogy a gazdasághoz túlságosan keveset ért, annyit semmi esetre sem, hogy beavatkozása eredményre vezetne stb. stb. "Komoly dolgokkal" nemigen foglalkozik, - - az most nehéz is lenne - - ezenfelül annyira nyugtalan és türelmetlen, hogy képtelen akár tanulni, akár nyugton ülve maradni. - Múltkori leveledre, mely annyira felizgatta, megjegyezte: "Apa engem rossz embernek, »rossz útra tévedt fiúnak« tarthat, pedig én úgy érzem, hogy nem hoztam szégyent sem reád, sem őreá." Más alkalommal meg arra kért, ne feketítsem be őt előtted; mire én azt feleltem: elmondom mindazt, amit érzek és gondolok, - csupán az igazat.

Ami az első pontot illeti, nem győzök csodálkozni okoskodásodon! Utálatos gyerekszoba-bűze van! "Mert apám nem tart szentnek, 1/2istennek, tehát meggyőződése(!), hogy rossz ember vagyok, aki szégyent hoz fejére!" Bravo! - allons, allons, mon ami, ilyen hitványságokkal nem szabad elém állnod.

Anyád másik közlésén szívből kellett kacagnom, és ha valóban és komolyan el akarsz titkolni valamit, akkor azt a baráti tanácsot adom Neked, hogy soha ne közöld a Mamával, sőt ne is sejtesd vele; mert ő valóban annyira indiszkrét, hogy apróra elbeszél nekem mindent, amit neki mondasz, vagy amit észrevesz! Vagy talán ne tegye? - Valóban azt akarnád, hogy én is tökéletesebbnek lássalak, mint amilyen vagy? Ismétlem, én is; mert te abban a szokatlanul szerencsés helyzetben vagy, hogy valóban dicséretes tulajdonságaidon kívül mintaképül emlegetnek olyan dolgokban is, amelyekben jó híred némileg bitorolt! -

Így pl. az a néhány ember, aki hozzám el szokott látogatni, különösen szerénységedet dicséri. Nos, be kell vallanom, hogy ezt a tulajdonságot nem fedeztem fel Benned akkora mértékben, hogy a szerénység mintaképe lehetnél. Ha más ifjú emberek előtt a tiszta élet, mértékletesség, bátorság, erő, előkelőség, nagylelkűség, illem és komolyság stb. stb. példájaként emlegetnek, a la bonheur; ez teljesen rendjén van - és az én szegény szívem az ilyen beszédre úgy kinyílik, mint a megdermedt bimbó a tavaszi légben - - ha viszont szerénységeddel hozakodnak elő, akkor persze nem szólok semmit, mert jobb, ha jót tulajdonítanak nekünk az emberek, mint rosszat, - magamban azonban felette komikusnak érzem e vélekedést; mert mint mondottam, legalábbis én és Anyád még nem fedeztük fel Benned, de az ellenkezőjét annál több esetben tapasztaljuk. - Ezt ne vedd éppen szemrehányásnak, hiszen az erős emberek nem szoktak szerények lenni, - csakhogy a szerénység hiánya igen könnyen vezet túlzott önbecsüléshez, önelégültséghez és elbizakodáshoz, márpedig ezek olykor nagyon megnehezítik a dolgok helyes megítélését, sőt nem ritkán lehetetlenné teszik.

Erről komoly tanúságot tettél a múltkor a "Lovászati stb. stb. Lapok" 1857. évi 19. számában. Kértelek - és hidd el, ilyen dolgokban öreg róka vagyok -, hogy szellemi termelésed zsengéit, melyeket a nyilvánosságnak szánsz, előzőleg mutasd meg nekem. Meg is tetted. - Nekem az egész nem tetszett, sőt nem kis mértékben visszatetszést keltett bennem; - azonnal hozzáfogtam észrevételeim megfogalmazásához, hogy közölhessem őket Veled; - de mielőtt ezt megtehettem volna, - minthogy a továbbiakban nem törődtél véleményemmel, - jónak láttad sajtó alá adni azt a szánalmas vackot. -

Hallom, ez a hír: Széchenyi Istvánnak fia egy czikket írt - nagy szenzáció volt Magyarországon, különösen Pesten! Hogy pedig mindazok, akik ezt az unalmas kacatot olvasták, nagy csalatkozást éreztek, azt elhiheted nekem. - Az újságok mégis dicsérnek. Én ugyan csak egyet olvastam, éspedig Lonovics juttatta el hozzám, aki nem győzött örülni, de - nem a Te "tanulságos" cikkednek, mert azt nem olvasta, tőlem pedig aligha kapja meg, - hanem a sok dicséretnek, amivel elhalmoztak. Bensőséges együttérzéssel azonnal írt róla nekem egy kedves cédulát a jó prelátus, akit Te, többszöri kérésem(!) ellenére sem értél rá meglátogatni; nyilván sok fontos teendőd gátolt ebben is!

Már csak az hiányzik, hogy a lapok dicséretét megérdemelt elismerésnek és összes eddigi hazafias cselekedeteid méltó jutalmának tekintsd, nem pedig buzdításnak, ami a voltaképpeni céljuk lenne, hogy az "elárvult haza iránti szeretetre" serkentsék a reménydús ifjút.

'Írni' mindig lehet valamit. Egy iromány alapján nem is ítélik meg az embert. De másképp áll a dolog a 'kinyomtatással'. La il faut respecter le public; és mondhatom, nem hiszem, hogy a peu pres akadna ember, aki a sajtóra bízna valamit, mielőtt fogalmazványát valakinek meg nem mutatta és annak észrevételeit meg nem hallgatta volna. Én soha nem adtam sajtó alá egyetlen sor írást sem, mielőtt 1, 2, sőt több barátom, jóakaróm tanácsát ki nem kértem volna; - - pedig én sem tartoztam a túlságosan szerények közé! Teleky József, Eötvös, előttük a Kisfaludyak stb. ugyanígy cselekedtek.

Te nem érezted ennek szükségességét, pedig magyarul enyhén szólva középszerűen írsz és - amint látom - egyáltalán nem ismered a magyar közönséget!

Miből fakadhat magatartásod? Töröm rajta a fejem, de nem tudok teljesen a nyitjára akadni. Vagy önelégültségből, elbizakodásból ered, akkor keresni kellene az ellenszerét, vagy pedig könnyelműségből, hallatlanul felületes ítélőképességből.

Egy ismert és kedvelt szerző sok mindent feltálalhat, azt is, ami esetleg nem jó vagy nem a közönség ízlése szerint való. Egy balett-táncosnő, ha már hírnévre tett szert, elcsúszhat, sőt el is eshet, a közönség mégis megtapsolja; egy "début" azonban - történjék az bármiben -, amikor először lépünk a közönség, a nyilvánosság elé, mindenkor főbenjáró dolog.

A te "szűz" közleményednél tekintetbe vétetik az én személyem is. - Nem akarom firtatni, hogy szeretnek-e, becsülnek-e stb. stb. hazámban. Annyi azonban bizonyos, hogy én annak idején egyfajta korszakot alkottam Magyarországon. 10 év óta jóformán semmit sem hall felőlem a magyar közönség. Senki sem tudja egész biztosan, meghalt-e Magyarország, vagy sem. - - - Sokan 'reménykednek', és csodálatos, mennyi életerő van még ma is a magyar vérben, - végre föllép egy magnifique ifjú ember, az öreg hazafi sarja, mindenkiben új reménység lobban fel. A régi Paradicsom falai áttörnek, előtűnik a korábbi dicsőség, mintha egy új Nap volna felkelőben stb. és íme debütál ez az ifjú isten, aki módfelett sekélyes és a legkevésbé sem szórakoztató, hogy ne mondjam, "mafla". - Sokan gondolhatták: bizonyára az öreg Széchenyi aligha lát ki a sötétből, különben egyre-másra figyelmeztette volna fiát; mert hiszen az ifjú szerző bizonyosan bemutatta neki dolgozatát.

Lásd, édes Barátom, én őszintén bevallom, ügyes sakkjátékoddal kissé megtévesztetted Rólad alkotott ítéletemet; azt gondoltam ugyanis, hogy egy olyan fiatalember, aki annyira fölényes ebben a játékban, amihez szabály szerint csak megfontolt, nyugodtan gondolkodó és lehiggadt emberek szoktak érteni, olyan különleges valaki, akire nyugodtan rá lehet bízni a legkomolyabb és legsúlyosabb ügyek intézését is; s íme, nem kis csodálkozásomra napról napra jobban kell tapasztalnom, hogy rettentően szeleburdi vagy; és ezért - nem szánva időt a megfontolásra -, amennyire tudom, minden dologban a felületen maradsz, nem hatolsz semminek a mélyére! Itt van pl. Hajnik. Minek ahhoz gazdasági szakismeret, hogy őt a dolog lényegében ellenőrizhesd? Nem kell hozzá más, mint józan ész, gyakorlati érzék, egy kis türelem és "akarat"! Pl.: Mutassa a könyveit. Mennyi volt a bevétel 1857. június 1-től máig? Tudni akarom az összeget. Helyes. - Mennyit adott ki? - Tehát ugyanannyi a kiadás, mint a bevétel? - De hát mire adta ki? Miféle biztos bevétele lesz még; mi módon, miféle forrásokból? stb. Konklúzió: ön vagy csaló, vagy kelekótya, mert hogy az idén se kapjunk többet a kasszánkba, mint 1856-ban, az igazán ostoba dolog lenne, és kétségtelen bizonysága a visszaélésnek vagy az imbecillitásnak - s tényleg fatális, nem annyira rám nézve, mint inkább Rád és a Mamára stb. És tudod-e, miért nem fogtál ily egyszerűen és praktikusan ehhez a nagy fontosságú munkához, Te, aki oly kitűnően sakkozol? Talán, sőt valószínűleg azért, mert sakkozni szeretsz, ellenben Hajniknál órák hosszat ülni s a könyveket böngészni stb. stb. nincs ínyedre, mert Te is, mint a legtöbb élénkségre hajló ember, csak ahhoz értesz jól, amihez kedved van, ami mulattat. És hogy nem élvezet számadásokról vitatkozni, főleg az olyan fantasztával, mint Hajnik, azt a legpedánsabb és legbuzgóbb tintanyaló sem tagadhatja! De azért mégis meg kelltenni, - különösen a Te helyzetedben, elvégre en derniere analyse mindenekelőtt a magad érdekéről van szó, s azonfelül kötelességed, hogy Anyádról, egész családunkról és rólam is gondoskodjál, vagy talán nem? - Meggyőződésem, hogy mindenhez értesz, amiben kedved telik, vagy aminek férfias akarattal nekifekszel, éppen olyan jól, mint a sakkozáshoz; - de mivel a Te korodban igen kevés komoly dolog szerez gyönyörűséget, azért kell, hogy az ember magának parancsolni tudjon, és olyan keményen tudjon parancsolni, hogy azt, ami szükséges, s még inkább azt, amit kötelességének kell felismernie, megtegye és elvégezze, akár kedve telik aztán benne, akár nem; - mégpedig éppen olyan pontosan, kimerítően és tökéletesen, mintha igazán élvezné, pl. Hajnikkal 8, 14 napon át - ha ennyi kell a dolgok tisztázásához és eredményes elintézéséhez - 5, 6 órát gubbasztani a könyvek felett stb. stb.

A borügyben, amint már említettem, hasonlóképpen amit tettél nem különben annyi, mint semmi! Egyszer sem vetted az időt és fáradságot, hogy Sellers úr könyvét, melyet kölcsönadott Neked s amit én olyan szívesen elolvastam volna - csakhogy most vissza kellett küldeni Pestre - a magad számára megszerezd; vagy már "betéve" tudod mindazt, amit tartalmaz? - Pedig csak Te fogod élvezni a tervezett vállalat nyereségét - - - én bizonyosan nem; mert mire gyümölcsöt hoz, már régen a föld alatt leszek.

Mindabból, amit Angliába való utazásod előtt tanácsoltam Neked és kértem Tőled, semmit sem szívleltél meg, - - vagy csak úgy félig-meddig.

De még olyan dolgokban is - s ezt nem tudom megérteni -, amiket a legjobban szeretsz, példátlan nonchalence és tétlenség tapasztalható Nálad, így pl. azt is tanácsoltam - mert tudom, hogy szenvedélyes vadász vagy, és Hajnik a vadászatot is szerencsésen tönkre- és lehetetlenné tette -, hogy rendezz be egy fácánoskertet. - Ha jól csinálod, inkább kamatozó befektetést jelent, mint kiadást; ami pedig a mi körülményeink között, úgy vélem, igen megszívlelendő. Igaz, hogy a fácános elhelyezésére a cenki uradalom nem valami kedvező, mert túlságosan nyílt fekvésű. A fácánok könnyen elrepülnek. Túl sok egymást keresztező útja és ösvénye van, rossz a szomszédsága, - Sopron stb. stb. Egy pontja van, ami talán nem egészen rossz, tudniillik a Gatyás-tó közelében, feltéve, ha a mellette haladó, amúgy is "szánalmasan rossz" utat - megszüntetnők.

S vajon ebben a dologban, amely úgyszólván a bőrödre megy - mert hiszen mérhetetlen és vissza nem fojtható 'vadászviszketegség' él Benned -, tettél-e legalább egy "piciny" lépést, hogy a célhoz közelebb juss? Amennyire én tudom: ugyancsak semmit! pedig a sült fácánok épp úgy nem repülnek az ember szájába, mint a galambok a la Crapaudine! Ezzel is "várjunk" - - mint ama szolgálattal stb., amit egykor(!?) - ha tudniillik majd itt(!?) lesz az ideje, szeretett családunkkal vagy drága hazánkkal szemben teljesíteni komolyan(!?) szándékunk?

Ezekre a kérdésekre még ebben az emlékiratban vissza fogok térni, vagy pedig Veled személyesen beszélem meg őket.

És most vissza akarok térni arra, hogy a szerénységen kívül még egyebekben is kissé bitorolt a hírnév, amelyet élvezel!

Sok ember van hasonló helyzetben, és nagyon is sokat kívánnánk az olyan gyarló teremtménytől, amilyen egy szegény ember valójában, ha azt akarnók, hogy önmaga szaggassa széjjel azt a nimbuszt, amellyel őt körülveszik. Így pl. a mi Geyzánk Sina báró szemében, hogyha "pengő leányai" körül bizonyos 'szándékkal' legyeskedne és igen szolid, takarékos és rendes embernek akarna látszani; - lelkemre, nem lehetnénk olyan kegyetlenül rigorózusak, hogy a vitéz kapitánytól, aki tulajdonképpen "szegény ördög", megköveteljük, miszerint vallja be naivul a bárónak, hogy ő nem szolid, nem is takarékos stb., hanem éppenséggel nem egyéb, mint "lump", habár egyelőre(!) még a jobbik fajtából való.

Hogy az ember leleplezze magát és nimbuszából kilépjen, amelyet bármi okból ráaggattak, ahhoz nyomósabb indítékok kellenek, pl. ha fizetés alkalmával valakit hitelezőnek tartanak, holott nem az stb. stb.

Hogy szerénységed hírnevét nyugodtan élvezed és nem ragadod ki a világot e tévhiedelméből valamiféle vallomással, - ahhoz egy szót sem szólok. Igaz, hogy itt is igen nehéz megvonni a határvonalat "megengedhető" és a "megengedhetetlen" között, és talán úgy lehetne még a legpontosabban megjelölni, hogy - noha csak kismértékben bitorolt is jó hírnevünk - rovására sohase vétkezzünk.

Nagyszerű híred van még más tekintetben is, ezt kötelességem érinteni, jóllehet tudom, hogy szavaim - abban az önáltatásban, vagy inkább "szédületben", amelyben élsz - nagyon is elevenedbe fognak vágni. De ki kell mondanom!

Téged a jó fiú mintaképének tartanak! S valóban, Te jó fiú vagy! Irántam mindig több szeretetet tanúsítottál, mint amennyit megérdemeltem, - a Mamához is jó voltál. - - Ám ebben a tekintetben mégsem állítanálak példaképül!

Elmondjam egyik variációját annak a témának, amely körül az elmúlt télen annyiszor forgott beszélgetésünk Anyáddal? Megkísérlem:


Mama: Üdvözöllek - hogy vagy? Mit csináltál az elmúlt héten, amióta nem láttalak?

Én: Ó, mindig csak ugyanazt - nem tudok sem feledni, sem remélni stb. Hogy vagy, Béla mit csinál?

Mama: Köszönöm, megvagyok. Bélát ritkán látom. Délelőtt barátaival tornázik, este színházba jár. - Páholyt béreltem a Burgtheaterben főképp az ő kedvéért - - Azután többnyire soirée-ra megy, tegnap 1/2 1-kor jött haza -; hogy hol volt, nem tudom. Nekem semmit sem mond.

Én: Este sohasem marad Veled, - - akkor sem, ha másé a páholy?

Mama: De igen, ha társaság van nálam; ha azonban egyedül vagyok, akkor másutt keres szórakozást - azt hiszem, velem unatkozik.

Én: Azt gondolom, Téged mindenek felett szeret, - valósággal bálványoz. - - -

Mama: Persze hogy szeret; azt mondja: az életét adná értem - - semmit sem szeret annyira, mint engem; és olyankor annyira kedves és szeretetreméltó tud lenni, hogy azokban a pillanatokban boldognak érzem magam. Annál jobban elkeserít aztán, hogy irányomban való magatartásával milyen gyakran cáfol rá vallomásaira. Egyáltalán nem hallgat rám, teljességgel azt teszi, amit ő akar, anélkül hogy engem akárcsak a legcsekélyebb dologban is megkérdezne, és már többször egyszerűen letorkolt, ha tudni akartam hol járt; - mintha semmi jogom nem volna hozzá, hogy életvitelébe avatkozzam. Il avait toujours sa tete et une volonté tres décidée.

Én: Még fiatal, csupa erő és energia - és végül is mindennek én vagyok az oka! Ó, ha volna apja, milyen más lenne minden. Neked azonban határozottabban kell föllépned. Jelentsd ki egyenesen: "Ezt akarom, ez lehet, az nem stb. stb."; meg vagyok róla győződve, hogy maradéktalanul és pontosan meg fog tenni mindent, amit óhajtasz, amit parancsolsz -. Neked az én helyemet is be kell töltened.

Mama: Nem akarom zaklatni. Alapjában véve olyan jószívű fiú; - és hogy másutt jobban szórakozik, mint nálam, azt is megértem; én - a magam szomorú helyzetében - aligha lehetek különösen szórakoztató. Akárhol megjelenik - ünneplik. El sem hiszed, mit művelnek vele; - így aztán természetes, hogy szívesebben van barátai között, akik magasztalják, vagy a nagy világban, ahol csak dicséretet hall, mint megtört lelkű öreg édesanyjával, aki inti, tanáccsal látja el, olykor-olykor keserű dolgokat is mond, amiket ő többnyire bizonyos kelletlenséggel hallgat; - és mindez csak azóta van így, amióta Bonnból visszatért - azelőtt egészen más volt. - - -


Ezt a témát sok változatban fájó szívvel gyakran megpendítettük Anyáddal, - és most azt kérdem ha megkérdeznénk egy magasabb lényt - aki mélyebben lát a vesékbe és világosabban lát keresztül az ember legrejtettebb tulajdonságain, mint a gyarló ember -, ha egy ilyen lénynek tennénk fel a kérdést, hogy mit tart Rólad ebben a tekintetben, vajon mit mondana? Úgy sejtem, ilyesvalamit: Ritka jó ember, csupa nagyszerű tulajdonsággal, melyek a legszebb reményekre jogosítanak; de szórakozott, könnyelmű, meggondolatlan. Javára változik majd, ha jobban megismeri önmagát, ha felnyílik benne az önismeret "belső szeme"; be fogja látni, hogy neki, aki voltaképpen "apátlan", sokkal nagyobb és komolyabb kötelességei vannak szegény anyjával szemben - akinek férje őrültekházában ül, és így az élet minden terhét neki kellett a vállaira vennie - semhogy nagyhangú frázisokkal tegyen bizonyságot anyja iránti mérhetetlen szeretetéről - - akkor képes lesz majd - saját jószántából - feláldozni anyja kedvéért egy soirée-t, egy komédiát, egy vadászatot, vagy egy barátaival való találkát. Ha lesz olyan szerencsés, hogy meghallgatja és meg is szívleli leláncolt apjának szavait, aki elég drágán fizetett meg a tapasztalatért és bölcsességért, akkor jó emberből "kiváló" emberré lehet mégpedig nem valamely szerencsés hajlam révén, hanem talán egy s más kemény harc árán, "elvből és kötelességérzetből". -

Azt hiszem effélét mondana Rólad egy magasabb lény, de az igazi jó fiú mintaképének, ebben a pillanatban, bizonyosan nem minősítene!

Vagy talán túl sokat követel Anyád; olyan sok a kívánsága, hogy nem áll módodban teljesíteni? Állíthatod ezt? Hiszen Te tulajdonképpen mindig azt teszed, amit akarsz, - és ami a peu pres csak szórakozásból áll; ellenben neki - a szegény Mamának szó szerint mindenben a nehezét, "le gros ouvrage"-t kell elvégeznie, hogy ne zökkenjen ki minden a kerékvágásból, hogy családunk ne süllyedjen a legfatálisabb zavarba és ne végezze Hajnik-féle csőddel pályafutását!

A Mama helyzetében a legtöbb asszony egészen másként bánna Veled - különösen ami köhögésedet illeti -, mert valóban esztelenség ilyen mondásokkal hetykélkedni: "Nem kímélem magam!" - Ó, be okos! - Nem sokat huzakodnának Veled, hanem pontosan meghatároznák életmódodat, beosztanák napodat, és csak igen kis teret engednének "saját akaratodnak". - - Kérdem: így bánjon-e Veled Anyád? Vagy - mint valami éretlen fiúval - pontosan és világosan közölje parancsait, hogy Te, mint jó fiú(!), azokat pontosan teljesíthesd! Tudom, meg vagyok róla győződve, hogy akkor megtennéd. Akkor hát erkölcsi dugóhúzóval kényszerítse ki Belőled a Mama a szeretetnek azokat a bizonyítékait, melyekkel neki tartozol? Az igazi szeretet habja saját erejével lök félre minden akadályt! Ha a Mamának ilyen lépésre lenne szüksége, akkor éppen így azt is mondhatná egyszer s mindenkorra: "Parancsolom(!?), hogy szeress."

Végül: igen higgadt, rendes és megbízható ember hírében is állsz. Valóban, jellemedben van komolyság - legalábbis megnyilvánulásaidban, ami nagyszerűen illik Hozzád, - és a legszebb reményekre jogosít, - - - és tökéletesen meg vagyok győződve róla, hogy minden nagy dologban építeni lehet szavadra, akár a kősziklára. Csak az a baj, hogy a nagy dolgokra oly ritkán kerül sor, és szüntelenül "apró-cseprőkkel" kell bíbelődni. -

Megint csak visszatérek arra, amit már mondtam. A múlt télen azt kérdeztem Tőled: képes volnál-e fegyvertelenül szembeszállni egy tigrissel, ha megtámadná a Mamát? Te olyan férfias hangon, arcodon annyi elszántsággal felelted: "Istenemre, megtenném!", hogy nem is kételkedtem benne, hogy a tigris nem a Mamát, hanem Téged szaggatna széjjel! De - így folytattam - a tigris nincs sehol, ellenben barátaid, akik telefüstölik a Mama szalonját, sohasem maradnak el; - en attendant védd meg velük szemben a Mamát, amíg a tigris meg nem jelenik - ami úgysem igen valószínű; mire ezt azonnal megtetted. A la bonheur; mindezek olyan dolgok, amiket magadnak kellene észrevenni, elgondolni és eligazítani; mert - mint mondom - ritkán állít az élet nagy események elé, ellenben a köznapi élet semmiségeinek, nyomoruságainak szutykából nagyon gyakran nem tudunk külső segítség nélkül kiszabadulni.

A szépen hangzó nagy frázisok többnyire üresek, - és gyakran azért használják őket, hogy meneküljenek a csekélyebb, de sürgős dolgoktól.

A Mamához intézett legutóbbi levelemben, amelyet, ha jól emlékszem, akkor írtam, amikor még Bécsben volt, példaképpen megemlítettem a bélyegilletéket, mely most, a nemrég kiadott császári rendelet után lidércként nyomja majd a magyar irodalmat! Hány magyar akad majd, akik - jóllehet anyagi körülményeik megengednék - nem járatnak többé újságot, még magyart sem, noha folyton hangoztatják hogy ők, ha valóban rákerül a sor(!?), és ha használnak ezzel(!?), meghalni is készek a hazáért, - - de 6, 12 forintot adni egy újságért nem tudnak, illetve nem "akarnak". Amikor a hírnek még nem volt ilyen becse és az emberek inkább lőtávolon kívül voltak, mint most - - - ezer meg ezer ilyen hős volt Magyarországon, akik az említett módon okoskodtak, s emellett mindig készen álltak megtenni mindazt, amire nem kérték őket, hogy aztán annál kényelmesebben megtagadhassák azt, amire kérték őket.

Azt is mondottam: "Angliába indulásod előtt adott tanácsaimból egyetlen egyet sem követtél, legfeljebb csak félig-meddig."

Anyádat és engem három ok késztetett arra, hogy Angliába küldjünk.

Először is, hogy Pesten ne kelljen - az összes jótétemény stb. stb. miatt - alázatos és hálára kötelezett kézcsókoló szolgaként szerepelned. Értesz engem, ugye?

Másodszor, hogy kiszakítsunk barátaid furcsa társaságából, mely társaság, őszintén kimondva - bármennyire tiszteletre méltó fiatalemberek ezek a barátaid - nem olyan volt, hogy előmozdíthatta volna szellemi fejlődésedet, és Te napjaid legértékesebb részét rendszerint e társaságban töltötted, voltaképpen "szétforgácsoltad".

Harmadszor, és főképpen azért küldtünk Britanniába, hogy magadnak élettársat találj, ha nem is most mindjárt, hanem a közeljövőre gondolva, pl. egy leányt, aki most 12, 13 éves stb.

Még valamit előre kell bocsátanom, hogy annál biztosabban eléd tarthassam a tükröt, amelyben, "ha akarod", magadra ismerhetsz; - föltéve, hogy a nyakasságot, konokságot és önfejűséget nem téveszted össze a jellemszilárdsággal és az akaraterővel.

Több ízben is megkérdeztelek, elszántad-e már magad arra, hogy határozott irányt szabj életednek, van-e a jövőre terved?

Azt is mondtam: a legtöbb ember olyan helyzetben van, hogy ha azt kérdezzük tőle: "Miért van itt? - Miért teszi ezt?" - azt kell felelnie: "Azért vagyok itt, mert az áradat, a vihar ide sodort, s azért teszem ezt-azt, mert rákényszerít a véletlen, meg a körülmények így kívánják." - Az embereket - így folytattam - annyiféle benyomás űzi, hajtja, hogy nagy részüket többnyire a körülmények áradata sodorja magával. De hogy élettelen tuskóként ragadjanak magukkal a hullámok, s mi még annyira se szabhassuk meg irányunkat, hogy saját akaratunkból érjük el életünk bal vagy jobb partját, ily passzívan, ilyen tehetetlenül mégsem lenne szabad sodortatnia magát egy olyan lélekkel bíró lénynek, amilyen az ember, - - különösen akkor nem, ha születésénél és vagyonánál fogva a függetlenek közé tartozik. Csodaképpen hangzik, ha egy férfi ezt mondhatja magáról: azért állok itt, mert így akartam; azért csinálom ezt, mert ez az akaratom!

Már régebben is gyakran kérdeztelek: "Magyar emberként érzel-e nemzeted iránt ragaszkodást, hűséget, szeretetet?" Én magam ezt gondoltam: Magyarország s annak népe halott - - nem remélek semmit stb. - - - és ezért egész természetesnek és megbocsáthatónak ítélném, ha egy fiatalember, amilyen Te is vagy, amennyiben osztozik ebben a nézetemben, minden úgynevezett hazafias cselekedettől tartózkodik, és szellemét, tetterejét másra összpontosítja, mert egy holttestet, aminek a magyar nemzetet tartom, életre keltegetni nagyon is keserves feladat! Még azt is meg tudnám érteni és megbocsátanám, ha ilyen tragikus körülmények között, amilyenek között mi, magyar maradék élünk, egy ifjú magyar arra szánná magát, hogy "semmi, de semmi mással nem törődik, csak az élvezettel". Persze akkor sem Silenost ajánlanám mintaképül, az érzéki tobzódás megtestesítőjét, hanem Epikuroszt, akinek iskolája nemcsak hogy nem rekeszti ki a szellemi élvezeteket, hanem inkább elébe helyezi a testi örömöknek, jóllehet ezeket sem kárhoztatja.

De naplóidból, amelyeket Berlinben és még előtte írtál és olvasnom engedtél, azt látom, hogy Téged egyrészt a mélységes együttérzés, másrészt a meggyőződés és kötelességtudás arra késztet, hogy hűségesen kitarts szerencsétlen hazád mellett, és a magyarság életerejében és megmaradásában - nem úgy, mint én - nem kételkedel. - E tekintetben később sem ért csalódás, amikor Bonnból visszatértél, jóllehet akkor - mint már érintettem - feltűnő változás ment végbe Benned. - Igaz, többször kijelentetted: sosem laknál Magyarországon, Magyarországért semmit sem tennél stb. stb., ha nem lennél magad is magyar. De mert az vagy, s hazádat a véredben érzed stb., azért becsülöd mindenek felett, azért életed fő feladata: a honnak áldozni erőid legjavát, és nemzeted újabb felvirágoztatására fordítani mindazt, ami csak rendelkezésedre áll!

Ilyen nyilatkozatok után világos lett előttem, hogy Magyarország iránti szimpátiád erősen megcsappant ugyan, de annál nagyobb erővel került előtérbe a kötelességérzet, hogy abban az országban és azon nép körében kell legjobb erőidet latba vetned, ahol Isten megteremtett. - És én ennek csak örülhettem; mert a szimpátiák sokszor könnyen lelohadnak, sőt teljességgel el is vesznek; a vak szeretet(!) pedig rettentő szerencsétlenség, különösen a honnal s a hon lakóival szemben - ellenben kötelességéhez, ha életelvvé tette, egy férfi, ha olyan, amilyennek lennie kell, soha, semmilyen körülmények között hűtlenné nem lesz. -

Mikor láttam, hogy életed fő céljával és saját magaddal tökéletesen tisztában vagy, minden igyekezetemmel azon voltam, hogy hosszas tapasztalataim alapján kimutassam: mely eszközökhöz kellene nyúlnod, melyik útra lépj, hogy gyorsabban, könnyebben és mindenekelőtt: nagyobb eredménnyel érhesd el célodat!

Hasztalan szórjuk el a legjobb vetőmagot, ha előbb nem szántottunk stb. stb., fákat nem lehet egy fejszecsapással kivágni stb. stb. Mindent ki kell előbb tervelni, elő kell készíteni, megalapozni. Különösen a politikában, s hát még akkor, mikor egy haldokló, - mindenesetre nagyon beteg nép megmentéséről van szó! Ezerféle dolgot kell ott meggondolni, elrendezni, előre kidolgozni! -

Azt akartam Veled megbeszélni, tisztázni és megállapítani, hogy mik a segédeszközök és minő rendben kerüljenek sorra; mert azt gondoltam: a Te életerőd, töretlen lelked és reménységed, s velük együtt az én drágán megfizetett tapasztalataim, s vesztemre nagyon is világos gondolkodásom, ketten együtt, nem egy jó szolgálatot tehetnénk az elárvult hazának, különösen akkor, ha nem én látok jól, hanem Te, hogy tudniillik él még a magyar. - Hogy él magyar, hogy él magyar, áll Buda még! - s hogy ezt tehessem, Veled, drága Barátommal tanácskozhassam, ez még ma is legkedvesebb tervem, sőt mondhatom - Anyád hűséges szeretete mellett - ez az egyetlen horgonykötél, amely keserves állapotomban még tart. Mindenekelőtt, úgy gondoltam, jó lenne - persze akkor, ha a 'világfinál' többre becsülöd a "a nemes hazafit" - hamarosan megházasodnod. "Hamarosan" - ezt úgy értem: most rögtön, vagy 2, 3, 4 éven belül, amint a legjobb alkalom kínálkozik, - és több nyomós okból Angliában kellene keresned élettársat.

Te gyakran mondtad ugyan a Mamának - mielőtt még érintettem volna ezt a kérdést -, hogy 30 éves korod előtt nem akarsz megnősülni; - velem szemben azonban sohasem volt e tekintetben ellenvetésed; - mikor pedig kívánságunkra oly készségesen és örömmel mentél Angliába, holott tudtad, hogy utazásodnak szinte föltételéül tűztem ki azt, hogy ott magadnak egy leányt, vagy pro futuro egy gyermeket szemelj ki - mikor nem mondtad nyíltan és gyorsan, ahogy a magad állítása szerint gondolkodol, hogy "Angliába ugyan szívesen elmegyek, de megházasodni nem fogok, leánynézőbe nem járok stb." - akkor azt hiszem, én teljes joggal tehettem fel, "hogy nézetemet magadévá tetted".

Képtalálat a következőre: „Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához”

 

 

S most kérdem Tőled: követted-e tanácsomat? Vagy legalább vitába szálltál-e vele? Egyiket sem tetted! Hallgattál, engedted, hogy hosszasan beszéljek, - és meghagytál téves elvakultságomban. Vous ne m'avez pas détrompé. - Még azt sem mondhatod, hogy nem engedtelek szóhoz jutni; mert utánad küldött levelemben megkérdeztelek, nem feledkeztél-e meg utazásod fő céljáról? - Te azt felelted: e fő célról nem feledkeztél meg; de szerencsétlenségedre egy férjes hölgy iránt gyulladtál szerelemre, - s így nem követheted most menten az én "jóakaratú tanácsomat".

Nos, Barátom, ezek után nyíltan ki kell mondanom: szentül meg vagyok győződve róla, hogy Te voltál szíves elviselni, hogy én ezt a házasságeszmét csak fejtsem ki bölcsen és terjedelmesen, kegyesen és nagy türelemmel végighallgattál, de a lelked mélyén egy pillanatig sem gondoltál komolyan a házasságra. Hiszen Anyád előtt csak nemrég újra kijelentetted, hogy 30 éves korod előtt nem házasodol!

Miféle viselkedés volt hát ez irányomban, hogy téveszmémből fel nem ráztál? Melyik rovatba jegyezzem ezt a magadtartást? Ravaszság volt ez? Furfang, élelmesség, képmutatás? - Azt lehetne mondani: "kímélet, állapotomra való tekintetből", - ez azonban csak maszlag -; mert hiszen a Mamával nyíltan beszélhettél volna! - De Te őt is meghagytad téves hitében! -

Megértem, hogy így cselekedtél, hiszen nem vagy nyílt, hanem zárkózott ember, amit nem kívánok felróni Neked, mint fentebb már említettem; de légy résen! Jellemed még sok tekintetben nem teljesen kiforrott; - s a zárkózottságra hajlamos ember könnyen kifejleszti magában azt a képességet, amelyet a jezsuiták olyan ügyesen alkalmaztak, s amelyet 'reservata mentalis'-nak szokás nevezni. - A jezsuiták sohasem mondtak valótlanságot, nem hazudtak soha, annál sokkal okosabbak, fortélyosabbak és csavarosabbak voltak, céljaik elérésére beérték azzal, hogy meghagyták az embereket téves felfogásukban.

Nos, én kedves, drága Barátom, távol áll tőlem, hogy Téged egy nyomorult jezsuitával hasonlítsalak össze; - de mint legjobb és legőszintébb barátod ezen a földön, figyelmeztetlek: vigyázz magadra!

Minden embernek vannak testi és lelki gyöngeségei. És Te aligha vagy annyira hiú, hogy ezektől teljesen mentesnek hidd magad. - Kétségtelen, hogy fizikailag Nálad a torok, a larynx a gyönge rész, s ezért okos ember létedre, ezt kell erősítened - -; erkölcsi tekintetben tulajdonképpen nincs ilyen határozottan kimutatható gyönge oldalad, - de van két olyan tulajdonságod, melyekre nagyon kell vigyáznod, nehogy olykor önkéntelenül is letérj az "egyenes útról". Ez az alábbi két tulajdonság, amint én látom, és biztosan hiszem, hogy jól látom:

1° zárkózott természeted

2° lassú gondolkodásod.

Az elsőre vonatkozólag már megmondtam véleményemet. Ami ellenben második tulajdonságodat illeti, úgy látom, e tekintetben egyáltalán nem ismered magad.

"Hidd el, a Te gondolkodásod, akárcsak az enyém, nem rossz, hanem afféle Esprit des escaliers. Hogy ezt a kvalitásomat felismertem, annak egykor nagy hasznát vettem a nyilvános értekezleteken; ezt, ha érdekel, több megtörtént esettel bizonyíthatom. Azt mondottam: ezt akvalitásomat; mert nem gyöngeség az, hiszen gyakran teljesen kárpótol azzal, hogy a "lassan gondolkodó" általában helyesebb és világosabb nézetekre jut, mint az, aki gyorsan gondolkodik.

Mármost Te, amikor ajánlottam Neked az angliai utazást, amihez érthető módon nagy kedved volt, de én azt ahhoz a feltételhez kötöttem, hogy élettárs után nézz, - a következőképp okoskodtál, mégpedig minden bizonnyal anélkül, hogy ez teljesen tudatos lett volna Benned: "Ha kertelés nélkül straight forward kijelentem, hogy egyelőre tudni sem akarok a házasságról, akkor apám valószínűleg azt fogja mondani: rendben van, de akkor nem is mégy Angliába, hanem itt maradsz a Hohe Brücke No145 alatt. Miután ez a szép utazáshoz viszonyítva valóságos börtön lenne, inkább hallgatni fogok;" stb. stb.

Hidd el, Barátom, ha az ember valamit szenvedélyesen kíván, vagy csak egy kicsit határozott vágyódás él benne utána, annyira "elhomályosul" ítélőképessége, hogy nem is sejti, mennyire ámítja önmagát. - Így jártál Te is az említett esetben. Nem engem tévesztettél meg, hanem saját magadat.

S ha megkérdezlek: valld be becsületesen, gondoltál-e bona fide, teljes komolysággal arra, hogy angol feleséget szerezz? stb. stb. Ha megkérdezném Tőled, mit tudsz, mit fogsz felelni? - Valószínű, hogy amilyen nyakas vagy, valami mentséggel fogsz előhozakodni; mert eddig csupán egyetlen esetben tapasztaltam, hogy egyszerűen bevallottad szeleburdiságodat és meggondolatlanságodat; egyébként mindig azt hiszed, hogy igazolnod kell magad, mintha csalhatatlan lennél, vagy mintha azt kívánná Tőled valaki, hogy az légy. Az az egy eset Angliából írt leveleid egyikében történt, a fürdőkkel kapcsolatban, mikor magadnak is - en bon enfant - nevetned kellett felületességeden. De több esetet idézhetnék, és Anyád elmondásaiból is sokat fölemlíthetnék, amikor sokkal okosabb lett volna egyszerűen kijelenteni: megfeledkeztem róla, szeleburdi, ugrifüles vagyok, mintsem nagy erőlködéssel valami mentséget kiokoskodni és tant bien que mal így kifejezni.

Ha gyorsan gondolkodnál, gyakran szavamba vágtál volna hosszú prédikációim alatt, mert én igen őszintének ismerlek, - de a gondolat nem jött a tempo, - - - és később már nem volt rá megfelelő alkalom, hogy helyreigazítsd a dolgot, s így én megmaradtam tévedésemben!

Az önismeret a legnagyobb bölcsesség. Hidd el, Neked, akárcsak nekem, lassan jár az eszed, ami sok tévedést és bajt okoz.

Engem pl. e sajátságom miatt sok ember alakoskodónak tartott, jóllehet erkölcsi tekintetben mindenkor sokkal erősebb és merészebb voltam, semhogy alakoskodó lehettem volna. S vajon miért hittek annak? Mert nem egyszer pusztán csak azzal, hogy nem világosítottam fel őket idejében, egyenesen felültettem, sőt becsaptam őket. És miért nem ragadtam ki őket tévedésükből? Mert a beszéd hevében, s a körülmények zavarában stb. a jó gondolat későn támadt, tudniillik már csak "a lépcsőn"!

Ez a sajátosság, mint már említettem, igen sok esetben teljes kárpótlást nyújt; ezért egyáltalán nem kell miatta panaszkodni, de ismerni kell.

Van aztán még egy tulajdonság, mely megérdemli, hogy alaposan analizáljunk: "a gyors felfogás"!

A te felfogásod pl. nagyon gyors;- Michl úr, akit becsületes és hűséges jelleméért igen nagyra becsülök, e tekintetben a legilletékesebb; - s ő nem győzött magasztalni Anyád előtt s előttem, hogy Berlinben, Bonnban stb. valósággal csodálták szellemednek e vonását. És csakugyan, e tehetség a természet hatalmas ajándéka!

Nekem pl. végtelenül nehéz felfogásom volt; gyermekkoromban szinte semmilyen; - 6, 7 esztendős koromban a legnagyobb fáradsággal sem tudtak megtanítani még olvasni sem, úgyhogy akkor közel voltam ahhoz, hogy "grófi trotli"-nak tartsanak. Nagyon nehezen tanultam, nem értettem meg semmit; tulajdonképpen igen rossz diák voltam; főképpen ezért adtak már 16 éves koromban katonának, mert akkoriban - legalábbis Magyarországon - úgy gondolták: egy tökfilkóból, ha csak egy kevés testi ereje van, könnyen lesz Achilles No 2.

Kérdem: kárpótolt-e bármi személyemben a természet szűkmarkúságáért? Én, aki alaposan ismerem magamat, teljes határozottsággal felelhetem: igenis, volt kárpótlás, mégpedig ritka mértékben! S vajon miféle tulajdonság révén? A gondolkodás mérhetetlen mélységével, - mert elegendő időt szántam és szánhattam is rá! A tények mellettem szólnak, és eleven tanúbizonyságai annak, hogy e tekintetben jól és önáltatás nélkül ítéltem meg magam! Jóformán minden, amit kezdeményeztem, áll és él még! S vajon miért? A véletlen vagy a jó szerencse folytán? Nem, nem azért; hanem azért, mert mélyen átgondoltam minden körülményt, minden lehetséges akadályt mérlegeltem és számításba vettem, s így vagy elhárítottam, vagy legyőztem őket, s nem feledkeztem meg semmiről, amire a "siker" érdekében szükség volt.

Ha ketten, Hajnik úr meg én, ugyanazon iskolába vagy egyetemre járnánk, meg vagyok győződve róla, hogy Hajnik többet villogna és jobb jegyeket kapna, mint én, - jóllehet szellemi tekintetben magasan fölötte állónak érzem magam.

Vannak emberek - persze kevesen -, akik e kettős előnyt - a gyors és mély felfogást - magukban egyesítik.

A mély felfogás lassan alakul ki, - a Te korodban gyors felfogást ajándékozhat a természet.

Rendesen azonban úgy van, mint pl. nálam, hogy e két sajátosság nem egyesül ugyanegy személyben, hanem vagy egyik, vagy másik van túlsúlyban, s mindig egymás rovására.

Neked igen gyors a felfogásod, s erre - igen természetesen - büszke is vagy, és szívesen parádézol vele, mint ahogy minden ember teszi a maga kiváló csillogó tulajdonságaival teljes joggal; pl. Liszt zongoraművészetével, Dase emlékezőtehetségével, Löwenthal sakkjátékával stb. stb.

Mármost azt gyakran észrevettem, hogy Te sohasem hatolsz a dolgok mélyére, minden kérdésben a felületen maradsz; mindent nagyon gyorsan csinálsz, de semmit sem amúgy egészen jól; sőt a legtöbb dolgot, különösen ami komolyabb és szellemi természetű, csak nagyon közepesen végzed, gyakran pedig istenigazában rosszul.

Vajon csakugyan hiányoznék Belőled - gyors felfogásod rovására - a mélység? Sokat, igen sokat töprengtem ezen! Lehetetlennek tartottam, hogy így legyen. Először is azért, mert a fiam vagy, s nálam a gondolkodás, és a kombinációk mélysége meghatározó; azután meg olyan jó a fejformád, főképpen pedig egész külsőd nem könnyelmű és felületes emberre vall, sőt éppen az ugrabugráló-féle ellentétének látszol!

Úgy tűnik, hogy hosszas elmélyedés után, végre megtaláltam e jelenség kulcsát, mégpedig ebben: Te gyors felfogásoddal olyan nagyra vagy, hogy - megmutatandó, milyen gyorsan és könnyen csinálsz mindent - a legtöbb dolgot a legszánalmasabban elhebehurgyáskodod, s mindent összevéve, nagyon kedves, derék fiatalember vagy, de még egyelőre meglepő "szeleburdi", amit komoly lényed és látszólag nyugodt viselkedésed alapján fel sem lehetne tételezni. "Látszólag nyugodt" - mondom - - - mert sejtem, sőt tudom, ha magamból kiindulva ítéllek meg, hogy Benned is egy vulkán háborog!

Te azonban nem vagy természet szerint való szeleburdi, mint a par excellence felületesek mint a mi derék és szilárd jellemű Hajnikunk -, hanem éppenséggel "művi" szeleburdi, amivé a "gyors felfogásoddal" való parádézás tesz. - A "Sat cito, si sat bene", ez olyan alapszabály, amit nem lehet eléggé megszívlelni, különösen 'azoknak', akik olyan 'nagyra' törekszenek, mint Te - nevezetesen arra, hogy a nemes hazafiság rögös útját járják, amit pedig sok egyéb jelen kívül abból is látok - és ilyenkor mindig eszembe jutnak boldog éveim -, hogy leveleidben magadat csaknem mindig így nevezed: "igaz magyar lelkű fia: Béla"; mely tulajdonságodnál, a nemes hazafiságnál nem ismerek magasztosabbat; mert aki valóban hű marad nemzetéhez szerencsétlenségében is, abban bimbózik és virágzik mindama polgári erény, mely az embert félistenné magasztosítja!

Mindezt, amit most a gondolkodás felszínességéről és mélységéről mondtam, nem akarom ezúttal bővebben fejtegetni, mert föltett szándékom, hogy ezt a fontos kérdést is Veled szemtől-szemben fogom megbeszélni(???), s így visszatérek arra a pontra, ahol megállapítottam, hogy Angliába indulásod előtt adott tanácsaimból és Hozzád intézett kéréseimből egyetlenegyet sem szívleltél meg, vagy legfeljebb ímmel-ámmal tettél eleget nekik.

A következőkre kértelek:

1° Olvasd el minden nap a számodra saját kezemmel írt Pantheont, s ennek segítségével fürkészd bensődet.

2° Vezess rendszeres számadást.

3° Rendszeres naplót - hasonlóképpen.

4° A ceruza legyen mindig kezed ügyében, hogy följegyezhess mindent, ami eszedbe jut, amit észreveszel stb., azután pedig írd össze azokra a félívekre, amiket Veled adtam.

5° Foglalkozzál behatóan és alaposan a "borászattal" stb. stb.

6° Brüsszelben en passant keresd fel a brabanti hercegnőt, és végül:

7° Szerezd meg számomra a Punch kontinuációját - London: published at the office 85 Fleet Street.

Engedted, hogy e pontok mindegyikéről vég nélkül beszéljek, te azonban nem bocsátkoztál nyilatkozatokba, hallgattál! Én tehát azt hittem, "egyetértesz" velem; ha talán annyit beszéltem, hogy nem juthattál szóhoz, vagy nem akartál a szavamba vágni, akkor is ráértél volna ellenvetéseidet följegyezni, s a legelső alkalommal kijelenthetted volna pl.: "Ebben más véleményen vagyok; ezt nem szeretném tenni; emezt én másképp látom stb." Te azonban mindezt fölöslegesnek vélted, csupán egy dologra vonatkozólag adtál "választ": arra a levélbeli kérdésemre, hogy átfutod-e majd mindennap a kis Pantheont, ezt felelted: "Szándékom mindennap megtenni." - Ebből a válaszból egész tisztán láttam, hogy nem fogod teljesíteni kívánságomat; - és jobban szerettem volna, ha egyenesen kijelented: igen, vagy nem! Mégpedig a következő indoklással: "Igen," mert te (:mármint én:) kívánod, és ez teljességgel az én akaratomon múlik, mert a nap hosszú s e kis "önmagamba tekintés" oly rövid; - és hajótörés, láz vagy eszmélet nélküli állapot esetén ígéretem úgy sem kötelez; vagy: "Nem" - mert szerintem az egész legfeljebb gyermekeknek célravezető! - Ez az utóbbi a peu pres az, amire valószínűleg gondoltál.

Te azonban kitérő választ adtál. És tudod, hogy miért? Megmondom! Mert "Szomorú helyzetemben" nem akartál nekem ellentmondani, vagy velem hitvitába bocsátkozni. Teljesen megértettelek és természetesen egy pillanatig sem neheztelek rád.

Azt tehát előre láttam, hogy a kis Pantheont félre fogod tenni. - Hogy ez valóban be is következett, világosan kiderült a minap, amikor a Mama kérdésére, hogy átolvasod-e néha a kis Pantheont, ezt felelted: Istenem, hiszen már betéve tudom!

No lásd, Barátom, nekem mindennél drágább fiam, én már régen megfigyeltem, hogy minden emberi tehetség, akár testi, akár lelki, csak szüntelen gyakorlással, tréninggel érheti el legmagasabb fokát, legnagyobb fényességét. - Egy balett-táncosnő, még föllépésének estéjén is, többet táncol a kulisszák mögött, mint a közönség előtt, nehogy egy pillanatra is kiessen a szükséges gyakorlatból. Liszt Ferencnek, amint tán Te is tudod, van egy piciny, másfél oktáv széles kis zongorája, amelyen utazás közben is elvégezheti ujjgyakorlatait, és mint már sok embernek megmondotta, soha nem lenne játéka olyan gyors és pontos, ha kezét csak egy napig is pihentetné. - A legjobb versenyló is sokat veszít győzelmi esélyéből, ha csak 24 órára is félbeszakítja tréningjét stb. Tréning nélkül Eclipse is lemarad, egy öszvér is elhagyja, ha emezt jól begyakorolták.

Gyakran elcsodálkoztam, ha látnom és tapasztalnom kellett, hogy a gyakorlás tekintetében minden gondolkodni tudó ember teljesen egyetért, különösen Angliában, és hogy eddig mégis - legalábbis az én tudásom szerint - oly keveseknek jutott eszébe nemcsak a testet, hanem a szellemet is trenírozni, mert ha már "Énünk" egyik részét e tekintetben elhanyagoljuk, logikusabb lenne, ha inkább testünkkel bánnánk mostohán, róla feledkeznénk meg, semmint nemesebbik részünkről: tudniillik szellemünkről.

Te például folytonosan edzed testedet, minden nap, sőt minden órában emelgeted súlyzódat. Ugyan miért teszed? Mondhatnám én is teljes joggal, legalább annyival, mint ahogy Te mondod Pantheonomról: "Hisz ezt már tökéletesen tudod; - dobjuk hát végre a lomtárba azt a súlyzót". De mondom én ezt? Nem! Mert én igen bölcs dolognak tartom testünket mértékkel és célszerűen edzeni, egészségessé tenni és egészségében megtartani, bár azért a "testi erőt" nem tekintem olyan nagy kincsnek - amint már gyakran mondottam -, mint a "testi ügyességet". - Ha azonban az ember hitványabb részéről ilyen megértően vélekedem, s Te pedig szünet nélkül edzed, - miért bánsz annyira fukarul és kegyetlenül Éned jobbik részével, miért nem akarod szellemedet is trenírozni, hogy erejét megsokszorozzad és ragyogó magasságba emeld? Csak nem gondolod, hogy e tekintetben már elérted az akmét?

Csakugyan többre becsülnéd húsodat, csontjaidat, a port, amiből tested van, mint azt a láthatatlan anyagot, amely éltet? Ezt nem hihetem, csak ne sajnáld a fáradságot és gondolkozzál a dologról előítélet nélkül.

Sokat, igen sokat töprengtem ezen a dolgon. Az emberek száz- meg százféle vallást követnek, melyek gyakran ellenségesen, sőt nekikeseredetten állanak egymással szemben; pedig az erény valamennyi ember számára ugyanegy! Nem más a zsidónak, mint a kereszténynek, nem más a mohamedánnak, mint a kínainak; és az emberek dőre vakságukban mégis áthághatatlan falakat emelnek, amelyek elválasztják egyik emberfiát a másiktól! Gyakran fájdalommal gondoltam át ezt a jelenséget, és nem ritkán ötlött eszembe: ugyan miért nem létesültek még szellem-, vagyis inkább erkölcsgyakorló intézetek, ahol - vallásra való tekintet nélkül - mindenki gyakorolhatná a kötelességteljesítést, a helyes cselekvést stb., szóval minden erényt; hiszen annyi uszoda, lovagló-, vívó-, akrobata, voltigeur-, torna- és testnevelő iskola és intézet van, melyek által kétségtelenül "ügyesedik" az ember, de attól még nem válik egymagában 'jobbá'! Még ortopéd-intézetek is vannak, ahol kiegyenesítik az elferdült testűeket; ilyenféle lélekgyógyító intézet - - - nincs sehol; holott bizonyára több szellemileg, mint testileg elferdült és sérült emberfia népesíti be a világot - és erre a magasztos célra sem az iskola, sem a fegyház, sőt még a katolikus egyház sem elegendő!

Hogy Benned valamely kényszer, leírhatatlan vágyakozás él, sőt tombol valami ismeretlen után, azt gyakran gondoltam, mert telve vagy mélységes vallásossággal, bár a múltkoriban ugyancsak ráijesztettél a jó Mamára, mikor azt javasoltad, hogy mentsen fel Téged a vasárnapi szentmisék látogatása alól is stb. stb. Én teljesen megnyugtattam, bebizonyítván neki, hogy te éppenséggel nem vagy vallástalan, sőt ellenkezőleg; - - csakhogy Benned minden metafizikai dolog még teljes káoszban van stb., ami a Te korodban nem is lehet másként; mert a vallásban a betanult mondóka, a kutyaengedelmesség, - általában a "vakság" kevesebbet ér, mint bárhol egyebütt előráncigálva!

Erről a dologról még behatóan kell Veled beszélnem, és majd meglátod, érzem, hogy az én felfogásomat nemcsak igaznak, hanem talán emelkedettnek is fogod tartani.

Tehát sem oktalan, sem gyerekes dolgot nem kértem Tőled, amikor azt ajánlottam, hogy mindennap forgasd a kis Pantheont. Minden embernek szüksége van ilyen erkölcsi "sorvezetőre", amelynek segítségével biztosabban és könnyebben tanulmányozhatja és ellenőrizheti önmagát, épphogy csak gyermekeknél nem volna helye, olyan lenne, mint az a miatyánk vagy rózsafüzér, amit némely szenteskedő ember és némely szenteskedő asszony naponként szabályszerűen ledarál, anélkül, hogy gondolna is közben valamit. Itt minden kérdésben el kell mélyedni, elmélkedni kell rajta, s különösen ott kell magunkat tökéletesen megvizsgálni, ahol gyengébbnek, sőt gyengének érezzük magunkat.

Én szigorúan figyelembe vettem a katolikus vallás valamennyi szokását, mégpedig nem azért, hogy a parasztoknak(!) példát mutassak. Ó, nem; mert az ilyesmi bizonyos mértékig a képmutatás rovatába tartoznék, - s aki így cselekszik, az voltaképpen nem egyéb, mint holmi "templomi csalimadár"; én azért jártam misére, gyónásra stb. stb., mert katolikus vagyok, és ha török lennék, akkor török módra, - ha zsidó, zsidó szokás szerint stb. stb. a mecsetben, a zsinagógában stb. lettem volna áhítatos stb., lehet, hogy több okból - amiket most nem akarok felsorolni - más hitre tértem volna, de sokkal valószínűbb, hogy nem; - mert, amint mondottam, minden ember számára csak egyféle erény létezik, és csak a külső árnyalatok különbözőek, ám ezeket az okos ember szigorúan szem előtt tartja, mint ahogy egy 'művelt ember' sem vét a bevett társasági szokások ellen, ha ezek sokszor merő ostobaságok is; hanem legfeljebb arra törekszik, hogy leküzdje és helyesbítse őket.

A második, amire kértelek, az volt, hogy vezess rendszeres számadást.

E tekintetben, őszintén megvallom, többet tettél, mint amennyit bensőmben elvártam. Hiszen a Te korodban számadást vezetni nem sokkal kisebb dolog, mint fegyházban kócot vagy gyapotot tépdesni! Már a halhatatlan Franklin is bevallotta, hogy semmi sem esett annyira nehezére és semmiféle kötelesség teljesítése nem került annyi önuralmába, mint pénzügyeinek rendben tartása, jóllehet belátta, és elismerte, hogy ez elengedhetetlenül szükséges.

De azt is hogy vezetted s miképpen zártad le? Semmiképpen sem kimerítően; éppen csak annyit tettél, hogy meglegyen! Számadásodban nem látok összegeket, csak részletezést, akárcsak Hajnik gazdálkodásában.

Nem tudom, mennyit költöttél összesen, és ha venném magamnak a fáradságot, hogy az egyes tételeket összeadjam - ami mindig a számadásvezető dolga -, az egészből akkor sem lennék okosabb; mert nem tudom kifizetted-e már Rothschild bankárt, s azt sem, hogy hány százalék kamatot számított fel Neked. Ha én, szerencsétlen, a magam lábán állnék, akkor szívesen intézném el én mindezt, mert hiszen unalmas, száraz dolog ez, amitől élted tavaszán szívesen megkímélnélek. De én olyan vagyok, mint akit megkötöztek; talán bizony szegény Anyádat terheljük még az ilyen ügyekkel is? Mindenütt, ahol rendetlenség van és nincs minden megfelelőképpen szabályozva, ő takarítson, mint valami szobainas?

Mindabból, ahogy a számadásaidat vezetted, úgy tetszik, minthogyha nekem csináltad volna, s nem magadnak.

Voltaképpen miért vezet az ember számadást? Először azért, hogy tisztán lássa, mije van; azután meg, hogy önönmagát ellenőrizhesse! Nem igaz? Hogy ugyanis fokozatosan jobban és okosabban gazdálkodjék; ami egy félig-meddig okos embernél bizonyára be is következik, ha látja, hogy gyakran mennyire haszontalanul és ügyetlenül dobott ki nemcsak krajcárokat, de forintokat is! Ha azonban ez az igazi filozófiája a magunk vezette számadásoknak, akkor a legcsekélyebb kiadásokat is en détail fel kell jegyezni. "Take care of the pennies and the pounds will take care of themselves"- mondja az angol közmondás. Olyan számadások, mint amilyeneket pl. Károlyi Gyula mutat be atyjának, - "bevétel 3000 forint, - kiadás 3000 forint, maradék tehát "semmi"; - számszerűen egészen igazak és helyesek, de az önellenőrzés szempontjából teljesen haszontalanok, pedig a Te helyzetedben ez a fő dolog, mert most kell hozzálátnod, hogy jó gazda váljék belőled.

Te magad beszéltél a mi kedves honfitársunk e számadási módjáról, - s mi szívből kacagtunk rajta, - különösen azért, mert egyszersmind eszünkbe jutott az is, hogy atyja szemében sehogyan sem szerezhetne nagyobb érdemet, mint azzal, hogy - még ha nem tanul is túl sokat - legalább elég keveset költ.

A Te számadásaid meglehetősen részletesek; de vannak bennük helyek, ahol teljességgel hiányzik az önellenőrzés általam említett hasznossága, pl.: Május 1-én megfizettem 164 forintot. Nos, miféle adósságok voltak ezek? Joggal gondolhatná bárki, hogy papucsra és fogvájóra költöttél 164 forintot egy hónap(!) alatt. Ej, a tékozló! Május 6-án Berlinben 76 frt. 35 kr. - május 7-én Bonn, Köln és Vervierben 67 frt., május 8-án Londonig 33 frt. - Berlinben egyetlen egy napon 76 frt., 35 kr. - az ifjú Sz. gróf nagyon bőkezűen vendégelhette meg barátait stb. stb. Így vélekednének.

Én is csak annyit tudok kiadásaidról, hogy nem merítetted ki hitelleveledet - - - s ez igen dicséretes; - - - de nem éppen túlzott mértékben, hiszen ezzel voltaképpen önmagadnak tetted a legnagyobb szolgálatot, - - s bizonyosan nem osztozol derék Geyzánk okoskodásában, aki viselkedését könnyes szemekkel szépítgetve panaszosan kiáltott fel: "Hát megérdemlem én ezt a sok szemrehányást, amit itt hallok; hiszen nem csináltam adósságot!" Ami más szavakkal azt teszi: tulajdonképpen jó voltam, mert nem pofoztam meg magamat! Geyza par hasard abban az illúzióban élt, hogy apanázst kap, és nem gondolt arra, hogy amikor vagyoni tekintetben többet ad ki, mint amennyi a bevétele, voltaképpen önmagát falja fel. - Te most még ugyan apanázsodon élsz, de meddig!? Kis idő csupán, és sem Anyád, sem én nem leszünk többé! Úgyhogy, ha jól gazdálkodol, valójában nem nekünk, hanem magadnak teszel szolgálatot, mert amíg mi élünk - ha semmi bevételünk sem lenne, s bármilyen lehetetlenül gazdálkodjanak is birtokunkon -, értékpapírjaink, házaink és birtoktőkénk teljességgel biztosítják megélhetésünket.

Többször mondtad nekem, hogy most a magyarok fő kötelessége: a meggazdagodás.

Tökéletesen helyes felfogás! A jómód a legnagyobb elnyomatás idején is bizonyos fokú függetlenséget biztosít; - márpedig függetlennek lenni megbecsülhetetlen kincs!

Mondhatom, a pénzt mint pénzt mindenkor gyűlöltem; mert a pénz szeretete - - mellesleg szólva a legbecstelenebb szenvedély, amely emberben lehet, és olyan forrás, amelyből valóban értékes dolog soha nem eredhet; - ezért szórtam teli marokkal és céltalanul mindaddig, amíg rá nem jöttem - szinte már későn -, hogy a pénz szükséges rossz; - s hogy a rendetlen gazda nemcsak függetlenségét képtelen megőrizni, hanem szó szerint mindenben megbénul, - s a végén valósággal rabszolga lesz.

Te, magasabb szellemednél és gondolkodásodnál fogva, e tekintetben koraérett vagy, de mégsem teljesen érett; - és igyekezned kell, hogy mihamarabb azzá légy, hisz valójában nincs atyád, - Anyád nem vehet mindent magára, s így Te vagy nagy és részben támogatásra szoruló rokonságod gyámola, és Neked kellene talán még élő, de mindenesetre mélyen megalázott és segítségre szoruló néped erős támaszává is lenned!

Te most nem vagy pénzember, és a Te helyzetedben - aki mint chef de famille és jó hazafi egyet-mást, sőt sokat akar alkotni - törekedned kell arra, hogy minél előbb azzá légy.

Rothschildtől pl. május 9-én 100, május 29-én 200 fontot vettél fel. Kérdem: miért egyszerre ilyen sokat? Ez természetesen kényelmes dolog! Ha azonban kiszámítjuk, mennyi kamatba kerül e kényelem, akkor hamarosan rájövünk, hogy nagyon érdemes egyszerre csak 20, 30 fontot felvenni. Igen sokan vannak, akiknek zsebében soha sincs több 10, 20 fontnál, s számláikat a bankházhoz küldik kifizetés végett, az aztán bíbelődhetik, hogy százalékait minden shilling után a kifizetés napjától kiszámítsa, ami csak írnokainak lehet kellemetlen, - de nem annak, aki így jár el; mert a bankár levonja a maga rendszeresített kamatait, akár 1, akár 50 kifizetést eszközöl valakiért; csak a rendszer változik egyénenként! Így pl. az öreg Sina velem annak idején magasabb kamatot fizettetett, mint mással, mégpedig azért, mert barátai közé számított; ifjú korában, amikor franciául tanult, valószínűleg olvasta Maidinger úr nyelvtanában a fűszeres ismert okoskodását, és mint igen tanulságosat meg is szívlelte, hogy hasznot csak barátaitól húzhat az ember, mert ellenségei elkerülik. Bizonyosan megtakarítottál volna 10, sőt 15 fontot, ha e szerint a módszer szerint jársz el, ez Rothschild számláiból könnyen kitűnne. Haszontalanul pedig egy krajcárt se vessünk a Dunába!!!

Kiadásaid között látom ezt is: "Gibbon: csaló 25 font". - Nos, Isten nevében! Jobb megcsalatni, mint csalni; de azon kell lenni, hogy az elsőt is elkerüljük, s ne engedjük magunkat 2, 3, 4 és 5-ödször is becsapni.

Aztán látok 24, 3, 6 fontot egy ebédért, amit már Anyád is megemlített, s amely elől - ahogyan Neki mondtad - semmiképpen sem térhettél ki.

Én ezt a dolgot, annak elkerülhetetlen voltát, innen tökéletesen elbírálni nem tudom, de nekem úgy tetszik, hogy egy olyan ifjú ember, akinek Anyja annyira szerencsétlen, mint a Tiéd, akinek atyja tébolydában tengeti keserves életét, és akinek hazája romokban hever, teljességgel fel van mentve efféle ünnepi lakomák rendezése alól, hacsak nem halotti vagy gyászlakomáról van szó, amit a magyar "halottas tor"-nak nevez; az ilyet pedig rendszerint nem idegenekkel, hanem honfitársakkal és rokonokkal szokás megülni. Erre azonban nem gondoltál; az a kis könnyelműség, hogy ezt a körülményt nem használtad fel ürügyül a peu pres 260 forint megtakarítására, az a mérleg serpenyőjébe téve egészében jó, okos és nemes viselkedéseddel szemben oly csekélység, hogy életed e piciny epizódját egy szóval sem érintettem volna, ha nem látnám ajánlatosnak, hogy ez alkalomból figyelmeztesselek: semmi esetre se légy úgynevezett traktáló. Nincs ennél hálátlanabb mesterség. Elsősorban igen sokba kerül, azután meg az efféle hypomochliákkal sokkal több ellenséget szerzünk, tudniillik mindazokat, akiket nem látunk vendégül, mint ahány barátunkká lesz, akiket jól tudunk lakatni; s végül - ha tartósabb tűz kell, mint ameddig a pezsgő hat - "józanokkal" sokkal többre lehet menni és sokkal tartósabban, mint "bortól felhevültekkel"!

Végül látok egy 35 fontos kiadást, amit karkötőre költöttél, a Mamának vetted ajándékul; dicsérem iránta való bőkezűségedet; de - őszintén szólva - szeretetednek ilyen formában való megnyilatkoztatása igen kényelmesnek tűnik fel előttem; mert a karkötőt voltaképpen én fizettem meg, amint azt a Mama helyes érzékkel és józan ítélettel meg is állapította; - - habár ki tudja, nem tagadtál-e meg magadtól valami kívánatos dolgot, aminek nagyon örültél volna, csak azért, hogy ennek árán a jó Mamának szerezzél örömet.

Mi a peu pres 7000 forintot irányoztunk elő utazásodra; - én 1000 fontra szóló hitelt nyittattam Neked. Te meglehetősen ennek keretén belül mozogtál, -- s így ez az összeg úgyszólván a Tied volt, - bizonyosan megtagadtál valamit magadtól, hogy a 7000 forintból fussa, és még a Mamának is vehess egy szép ajándékot. Igen, egész bizonyosan így áll a dolog, különben az egész nem lenne más, mint idegen tollakkal való páváskodás.

Mi most évi 2400 forintot szántunk Neked, s emellett a Mama házában megvan mindened: lakás, ellátás, világítás, tüzelő, mosás, bútor stb. Szegény Asbot minderről önmaga kénytelen gondoskodni, következésképpen helyzeted anyagi tekintetben nemcsak elviselhetőnek, hanem - "milliókéhoz" viszonyítva - szinte fényesnek nevezhető. Majd elválik, hogyan gazdálkodol, s mennyit fogsz ebből az összegből a haza oltárára áldozni? Mert ha ezt mi tesszük, a Mama és én, tudniillik a 2400 forinton felül, akkor voltaképpen mi vagyunk a hazafiak, s nem Te. Meglátom, mit tesz majd Ödön, - - hogy vajon szíve szerint hazafi-e, vagy pedig csak a szájával. Neki a teljes ellátáson kívül 600 forintja van! Szintén egészen elviselhető helyzet! Ha azt mondja nekem, hogy: "egyszer, ha majd egész vagyonommal rendelkezem, igen bőkezű leszek hazámmal szemben" - egy szavát sem hiszem, és egyenesen hencegőnek fogom tartani, ha ugyanis most nem tesz semmit. - Az az újabb teher, amely a bélyegilleték formájában lidércként nehezedik majd irodalmunkra, a legjobb alkalmat szolgáltatja arra, hogy ki-ki bebizonyítsa: a szívével hazafi-e vagy csak a szájával. - Miért ne lépne Ödön, kérdem én, évi 5, 10 vagy akár 20 forinttal azok közé, akik a szívükkel hazafiak? Persze egyetmást meg kell tagadnia magától, hogy ezt megtehesse; de éppen ebben az áldozatban van a hazafiság! Ha többet tesz, mint amire képes, akkor ostoba hazafi, s ezek a hon legveszedelmesebb ellenségei; - ha pedig mostani helyzetében cselekednék így, akkor szintén mi, a Mama és én leszünk a hazafiak, Ödön pedig csak névleg az; mert ha 600 forintja maradékából nem tudja rendesen fedezni szükségleteit, nekünk kell külön ajándékkal segítségére sietnünk, hiszen azt nem tűrhetjük, hogy rongyos ruhában stb. stb. mutatkozzék a világban! -

Számadásaidat vezesd ezentúl szigorú pontossággal, - mégpedig nemcsak az említett okok miatt, hanem egy harmadik, s még fontosabb okból is mégpedig, hogy ellenőrizni tudjad Hajnik számadásait; erre gyakorlat híján a legmélyebb elméleti számadásismeret sem elégséges.

Ha évi 2400 forintoddal úgy gazdálkodol is, mint Károlyi Gyula, - tekintve, hogy legalább 100.000 forintnyi tiszta jövedelmünknek kellene lenni, mit tesz az alapjában véve? Semmit! Teljességgel mellékes! Igen ám, csakhogy ha Hajnik továbbra is jelenlegi módszerét követi, - nem vezetnek-e a továbbiakban az ilyen manipulációk végül is egyenesen fizetésképtelenségbe, - és oda, hogy tőkénkhez kell nyúlni; s még ha akár a világ minden gépével sietnének is megmentésünkre? Igen, a gépek szellem nélküliek! Neked embereidet a jószágigazgatótól lefelé: szobainast, szakácsot, kocsist stb. stb. mind ellenőrzés alá kell tudnod vonni! ez pedig, hidd el, sokkal nehezebb, mintsem azt általában gondolják, és egyenesen lehetetlen gyakorlat nélkül, anélkül, hogy az ember magát megfelelően ne trenírozná - - -; kezdetben lépésben, aztán egyre erőteljesebben, nagyon sokat izzadni - - purgálni stb. stb.

No meg a példa! Éppen az imént mondtam: csupán példaadás végett járni templomba, ezt afféle álszenteskedésnek tartom; legalábbis nem több, mint komédia, a komédiának pedig csak a színházban a helye. - Ellenben a rend, a hasznos és nemes élet, az erény példájává válni, van-e ennél magasztosabb hivatás egy ember számára!?

Ha a szegényebbek, a szűkölködők azt látják, hogy Te, jóllehet ma még szép vagyonod van, fogadhoz versz minden krajcárt, éspedig nem fukarságból, vagy a pénz szeretetéből, hanem azért "mert a legkisebb értéket sem vagy hajlandó haszontalanul a Dunába vetni", - s végtére hazáján és honfitársain csak az képes "fontokkal" segíteni, aki nem restelli gyűjteni a "pennyket", - nem gondolod, hogy ez olyan példa, mely sok embert jobb gazdává nevel, mint amilyen most és mint amilyen a Te példaadó irányításod nélkül lett volna? - - - és ugyebár, Magyarországnak jómódú emberekre van szüksége?

És végül, aminthogy minden nemes és ésszerű dolog en derniere analyse egyben a leghasznosabbnak is bizonyul, milyen hatása lesz végül a Te gazdaságos, rendes életmódodnak valamennyi cselédedre? Ha látják, hogy Neked egyetlen krajcár sem közömbös, hogy még ilyen csekélységet sem hajítsz el, és nem engeded magad egy fillérrel sem becsapni - - - másrészt hazádért és honfitársaidért képes vagy ezreket is áldozni -; kérdem, nem vezet-e ez majd annak a különösen nálunk, magyaroknál befészkelődött gondolkodásnak helyesbítésére, melytől indíttatva, pl. Hajnik Goergen úrnak igen generózusan pour la gloire de la nation hongroise et de la famille Széchenyi de Sárvári felsővidéki a conto 2500 forintot dobott a torkába - jóllehet ez a gentleman csak 1000 forintot mert említeni -, és a derék entuziasztát ahelyett, hogy megcsodálta volna, magában bizonyára alaposan és nagy élvezettel kinevette! Ha én akkor a helyemen vagyok, vagy Te vagy már annyira érett, mint most, és az én pénzügyi felfogásomat követve kellőképpen megbecsülöd a pennyt is, [megeshetett volna], hogy Hajnik olyan gavallérosan és minden körültekintés nélkül százezreket dobjon szó szerint a "szemétdombra"? - mint ahogy ezt, sajnos, megcselekedte! De hát ez már megtörtént, - csakhogy nem szabad megismétlődnie!

Ennélfogva, még ha nemesebb ok, magasabb gondolkodás nem is késztetne arra, hogy a rend és takarékosság mintaképe légy, már a jól felfogott önérdek is elegendő érv és indíték arra, hogy ezeket a szavaimat megszívleld.

A harmadik, amire kértelek, az volt: hogy vezess rendszeres naplót.

Ma szinte minden művelt ember, ha gazdálkodásról van szó, nyelvén hordja ezt az ismert angol mondást: "Time is money". - Valóban nagyszerű mondás, de szerintem nem eléggé kimerítő, mert ahogy én gondolom, - hogy pontosak legyünk -, azt kellene mondani: Time is more than money! Mert a világ ezer példája mutatja, hogy a gazdag, ha koldusbotra jutott, ismét meggazdagodhatik, sőt gazdagabb lehet, mint valaha; a pénz stb. tehát pótolható, míg az elfecsérelt idő visszavonhatatlanul elveszett. -

És mégis sok, igen sok embert látunk, akik pénzzel kitűnően tudnak bánni, míg egy hozzáértő időgazdálkodó, who can make the most of his time, olyan ritkaság, hogy valóban pénzért mutogathatná magát, ha az efféle ritkaságot annyira tudnák értékelni, amennyire azt különlegessége miatt megérdemelné!

Kérdem: miért vezetünk számadást? Nemde főképpen azért, hogy önmagunkat ellenőrizzük: nehogy haszontalanul dobjunk ki pénzt! Mármost, ha igaz, hogy az idő ezüstnél, aranynál, gyémántnál is többre becsülendő, miért nem vezetünk időszámvetési könyvet, hogy megtanuljunk jobban gazdálkodni az idővel? Ha nem akarunk két számvitelt, hanem csak egyet, akkor miért nem hagyjuk el inkább a pénzszámadást és számolunk főként az idővel?

Hogy miért? Azért, mert a világnak kimondhatatlanul sok dologról még igen ferde a felfogása.

Van olyan ember, aki - különösen utazás közben - naplót vezet. De általában mi célból fáradnak ezzel? Rendszerint csak azért, hogy a világot egy könyvvel, önmagukat pedig a könyvkereskedő adta tiszteletdíjjal gazdagítsák; - vagy pedig azért, hogy szerencsés visszatérésük után, bizalmas körben, csiklandós részletekkel tarkítva, - esetleg Münchhausen modorában hírül adják élményeiket és kalandjaikat!

Vajon kik azok és hol találhatók, akik csak önmaguknak vezetnek naplót, és azért, hogy idejüket a lehető legjobban kihasználhassák? Ilyenek még a legműveltebb emberek körében is csak nagyon kevesen akadnak.

Hogy Te, Barátom, a Te korodban, az ellenőrző napló bölcs voltát, sőt, ki merem mondani: fenségességét nem fogtad fel - azt én tökéletesen megértem. De vajon érett meggondolás nyomán nincs-e most az az érzésed, hogy igazat beszélek, és hogy kimondhatatlanul ügyefogyott, sőt egyenesen abszurd valami az idővel nem számolni, vele nem fukarkodni, hanem könnyelműen elforgácsolni - miközben olyan üdvösnek és olyan nagyon okosnak tartjuk - mint ahogy az is - számadást vezetni krajcárokról, és még a fillérekkel is takarékoskodni!

Véleményem szerint minden embernek, aki írni tud, naplót kellene vezetnie. Csakhogy pl. egy napszámosnak, egy gyári munkásnak, egy kézművesnek stb. csupán ritkán adódna olyan napja, amelynek leírása más embereket is túlságosan érdekelne; eközben az olyan helyzetű ember, amilyen pl. Wellington herceg, különösen miután benyomult Spanyolországba stb. vagy a waterlooi csata idején, vagy korábban Lord Nelson, nyilván írhatott volna olyan naplót, ami módfelett érdekes lett volna - -. Ha azonban nem az a napló fő rendeltetése, hogy nyomtatásban megjelenjék vagy hogy felolvastassék, hanem az idővel való gazdálkodás és az önellenőrzés, akkor egy szabólegény naplója egyéni szempontból éppen olyan értékes, mint amilyen értékes pl. Ferenc József ő császári felsége naplója lehetne a maga felkent személye számára. - A szabó talán ezt jegyezné fel: Szombaton, december 5-én csak fél napot dolgoztam -; vasárnap, 6-án kiruccantam cimboráimmal - - hétfő, 7-én teljesen 'blau' voltam - - - nagyszerű grinzingert ittunk - - 8-án fejfájás stb. Ha van ebben az emberben javulásra való törekvés, - ami természetesen conditio sine qua non - akkor, ha néha átlapozza litánia helyett a naplóját, bizonyára így szól majd magában: hogy elfecséreltem a temérdek drága időt! stb. stb. - és ha még vannak napjai, sőt éppenséggel hátralevő évei, akkor nagy valószínűség szerint, vagy talán jobban fog gazdálkodni még megmaradt óráival, mint annak előtte.

Mármost az időellenőrzés fő indítékán kívül egy napló még azt a végső célt is szolgálhatja, hogy rendkívül tanulságos legyen, éspedig nemcsak annak, aki vezeti, hanem mások számára is. - És ha ez az eset áll fenn, úgy ez még magasztosabb indíték arra, hogy az ember napjait, élményeit, benyomásait és tapasztalatait stb. rendszeresen feljegyezze. Vagy nincs igazam? - Gondolkozzál ezen "előítélet nélkül"!

Nem kívántam, hogy minden napodról hosszú és terjengős feljegyzéseket készíts; de olyan szép utazás során, mint amilyen a Tied volt, elvártam és szívesen láttam volna, hogy legalább egy-két szóval jelezd; pl. május 2-án vasúton, éjféltájban elutaztam Bécsből. Komor hangulat. Hogyan látom viszont szüleimet? - Drezda, 3-án délután. Nagyon fáztam, - bár nem volt nagyon hideg, - - - de 20 órát kellett egy helyben ülni, ilyenkor sok meleg ruha kell. - Berlin, 4-e. Minden ismerősöm szívesen fogadott. - Calais, 5-e. Viharos idő. Nem voltam tengeribeteg, mélyen aludtam, mikor Doverben kikötöttünk stb. - Amellett, hogy okosan jártunk-e el vagy sem, a fődolog, aminek egy naplóban elő kell fordulnia az, hogy följegyezzük, hol járunk és milyen benyomásokat szereztünk. Ha azután 3, 4 hónap múlva összegzi valaki az idejét, és azt mondhatja: "Voltam Németországban, Franciaországban, Angliában, Skóciában, Írországban stb.; ezerféle benyomás ért, amiket most apránként rendezni fogok, feldolgozom és a magam tökéletesítésére használom fel, s mindez 16, 18 hét alatt stb." - egy másiknak, amikor számadást készít, és arra a kérdésre, hogy mit csinált 16, 18 hét óta, azt kell felelnie - amilyen helyzetben pl. a mi Geyzánk volt, van és marad: "Teát ittam, szivaroztam, aztán egy kicsit elnézelődtem a lovardában, 3szor étkeztem Marienál, mégpedig valóban egész tűrhetően, 4szer sakkoztam "jó Apám"-mal és Anyámnak is írtam egy levelet stb.", akkor nagyon is természetes, hogy az első elégedett lesz önmagával, a kijelölt úton derekasan előrehalad; viszont a másik csupán akkor fogja magát elkötelezni a jobb gazdálkodás mellett, ha - amint azt már mondottam - megvan lelkében az erre való hajlandóság.

Sokan azt gondolják - az ember el se hinné -, hogy az egyfajta tortúra, ha az idővel fukarkodunk; vagyis ha folytonosan tennünk kell valamit. Számtalan ember ilyen megvilágításban látja a tevékenykedést! Pedig valójában csak az szánnivaló, akinek nincsen dolga, és csak azt lehet szerencsésnek, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig boldognak mondani, aki egy adott idő alatt a legtöbb jót és hasznosat tudja végbevinni, sőt megalkotni,de azt meg is teszi!

Minél többet gondolkodom nyelvünk bölcseletén, annál inkább felismerem végtelen felsőbbségét sok más nyelvvel szemben. Így pl. az angol azt mondja: I am well; a francia: Je me porte bien; a német: Ich bin wohl, Es geht mir gut stb. - tehát voltaképpen teljesen passzív érzések stb., míg a magyar azzal, hogy "jó dolgom van" aktivitásban fejezi ki kellemes lelkiállapotát! És valóban, nem a "nyugalom" az emberi élvezetek alapja, hanem a "tevékenység". - És minél többet és minél szélesebb körben munkálkodhatik valaki, annál nagyobb az ő igazi, benső földi boldogsága.

Olyan szerkezetű naplót azonban, amilyet én látok igen sokféle szempontból rendkívül hasznosnak, Te nem vezettél, mindössze összefüggés nélküli töredékeket jegyeztél fel; és egy külön könyvecskébe jegyezted fel azokat a bálokat és ebédeket, amelyekre hivatalos voltál és hogy mulatságosak és ízletesek voltak-e. Ami ugyan bátran belekerülhet egy naplóba, de fő dolognak, azt hiszem, mégsem való.

A helyek feljegyzése, mint mondom, nagyon lényeges, mert egy-egy szóval, mint pl. London, Dublin, Edinburgh stb. valamelyest visszaidézzük magunkban mindazokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek akkor töltötték el lelkünket, amikor ezekre a helyekre érkeztünk. Azután azért is nagyon hasznos dolog pontosan leírni benyomásainkat, különösen azokat, amelyek jelentősebb alkalmakkor újra meg újra hatnak reánk, hogy igazságosak és türelmesek lehessünk másokkal szemben; s hogy önmagunkon teljesen átlássunk; így be kell majd vallanunk, hogy sok dolgot pl. másképp látunk 17 éves korunkban, mint 27 évesen, és 47. esztendőnkben ismét egészen másképp vélekedünk sok mindenről, mint életünk 27. nyarán.

Igen sokan, kik vak makacsságban látják a jellemszilárdságot, gyakran belső elégültséggel fennen hirdetik: én soha meg nem változtam és nem is fogok megváltozni!

Ha valaki azt mondhatja magáról: felebaráti szeretetemben, jó cselekedeteimben, hazám iránti hűségemben, méltányosságra és igazságosságra irányuló törekvésemben nem változtam soha, és soha nem is fogok megváltozni, akkor nem szólok semmit; és boldog, aki ezt önmagáról igazán elmondhatja!

De egyebekben, mint pl. a politikában, az orvostudományban, a gazdaságtanban stb. stb. változatlansággal kérkedni: merő ostobaság.

Arról, hogy e tekintetben még nincsenek tökéletesen rendezett fogalmaid, annak világos bizonyságát adtad azáltal, hogy a Mamának - már nem tudom milyen alkalommal - ezt mondtad: sohasem tennél úgy, mint Hajnik, aki tőlem megfélemledve, szorultában félig-meddig bevallotta, hogy az ő gazdálkodási módszere talán mégsem a legcélszerűbb! - Mi, Anyád és én, szívből kacagtunk e csalhatatlansági pretenziódon s én Racine-t vagy Corneille-t - már nem tudom melyiket a kettő közül - idézve, igaz örömmel és lelkesedéssel kiáltottam fel: "Je reconnais mon sang a ce noble entetement!" - mert én nemcsak mint gyermek, de mint serdülő ifjú is, dacos és önfejű voltam, jó szüleim nem kis mulatságára!

Egy csökönyös orvos sok embert meggyilkol, egy csökönyös gazdálkodó nem fog soha sok pénzt szerezni, és a mi jó Hajnikunkat bizonyosan sohasem vonják majd felelősségre bankócsinálás miatt; - s végezetül, a csökönyös államférfi, ha még olyan zseniális is, sokkal több bajt okoz, mint ezer középszerű, aki elég mérsékelt ahhoz, hogy másra is hallgasson és megszívlelje a jó tanácsot. És mégis: ifjú emberben nagyszerű tulajdonság az önfejűség, mert ebből fejlődik ki a szilárd, férfias jellem; - és az a szívósság és kitartás, ami nélkül semmiféle derék és nagy dolgot nem lehet keresztülvinni, míg e tulajdonság túlzásba vitele valami roppantul nevetséges abszurdum, - és par excellence megtalálható minden öszvérben!

Ami Hajnikot illeti, ha ő igen sok nézetét és előítéletét nem módosítja, vagyis ha meg nem változik, - amit nem tehet mindaddig, amíg be nem látja és be nem vallja, hogy tévúton kereste az ezüstöt és, az aranyat, - akkor bizony sohasem lesz reális hasznunk általa; vagyis az állásával járó kötelességét csak igen közepesen, sőt rosszul fogja teljesíteni, s így aztán valóban nemigen lesz miért kérkednie jellemének szilárdságával és tisztaságával! Vagy Neked talán más a nézeted?

Mármost hogy még elmondjak egyet-mást a gazdálkodásról, vagy tulajdonképpen a gazdaságtanról, - e tudomány, szubjektíve, három külön kategóriára osztható, mégpedig idő-, egészség- és pénzgazdaságtanra.

Idő-gazdálkodáshoz érteni többet ér, mint mindenkor szilárdnak lenni egészség- vagy akár pénz gazdálkodásban; mert csak az idő visszahozhatatlan; míg a beteg, vagy anyagilag leromlott ember ismét egészséges és jómódú lehet. Aki viszont az egészségével tud gazdálkodni, jóval fölötte áll a pénz-gazdálkodónak, mert a beteg, a nyomorék, sokkal szerencsétlenebb, mint a szegény ember.

Nekem úgy tetszik, nagyon világos, amit most mondtam, és Te, Barátom, egészében nem olyan ember vagy, akiről joggal azt lehetne mondani, hogy "jó gazda"!

A pénzzel en comparaison még elég megfontoltan bánsz, ha nem is éppen dicséretet érdemlőn; - ami azonban egészségedet és idődet illeti, abban valóban gyógyíthatatlanul tékozló vagy, bár nem sokkal rosszabb, mint sok esztelen korodbeli fiatalember stb. csakhogy Tőled többet, jóval többet lehetne elvárni, mint sok mindenki mástól, mert Te sokkal okosabb vagy és jóval több az eszed, mint a legtöbb Veled egyívásúnak.

Mármost azt kérdem: nem ügyefogyott, nem nagyon balga dolog ez? Ugyan mit mondasz majd erre? Csak úgy kurtán egy dacos és konok "Nem"-et, - vagy Te is egy beismerő "Igen"-t, mint derék Hajnikunk, amikor a vallatószékben ült, - - és Te jónak láttad őt megróni ezért a gyöngeségéért(?!) és jellemtelenségéért(?!).

Ami most már egészséged illeti, e tekintetben valóban igen szánalmasan gazdálkodol; úgyhogy erről még sokat kell és fogok is Veled beszélni. Nem szabad öngyilkosnak lenned. Erre még ráérsz. - Ezúttal azonban nem akarok egészségedről írni; hanem majd legközelebb fejtem ki számodra efelől nézeteimet, és merem remélni, hogy sikerrel fogom érthetővé tenni; így most csak arra szorítkozom, hogy még néhány szót szóljak időfecsérlésedről.

Amióta Bonnban jártál, sok, igen sok időt a szó szoros értelmében elherdáltál. - -

És lásd, Barátom, a nyugtalanságod, magad előtt is érthetetlen vágyakozásod valami meghatározatlan, ismeretlen után, tudod-e, miből fakad? - Higgy az én lélektani tapasztalatomnak, - semmi egyébből, mint "hogy Neked voltaképpen nincsen semmi dolgod".

A mi szerencsétlen nemzeti körülményeink között nehéz is meghatározni, hogy egy ilyen ifjú magyar mágnás, mint amilyen Te is vagy, voltaképpen mihez is kezdjen. A 47-es és 48-as [sic!] hátborzongató katasztrófa előtt egy magadfajta fiatalembernek éppen elég dolga akadt volna a haza közvetlen szolgálatában. Ahogy én ítéllek meg és tulajdonságaidat mérlegelem, igen alkalmas lettél volna arra, hogy rövidesen betölthesd a megyefőnöki és csakhamar a főispáni méltóságot. Ez a pálya, legalábbis pillanatnyilag, el van zárva a magyarok elől; mert hogy azokkal a rühös kutyákkal, akik most bennünket kormányoznak, egy sorba álljon - hacsak valami szerencsétlen körülmény nem kényszeríti, vagy nem szolgál felfoghatatlan magasabb célokat - ez egy gentlemantől nem várható el. - Mi legyen hát akkor manapság egy ifjú magyar gavallérból? Mit tegyen? - Talán semmitVárjon mindaddig, amíg jobb idők(?) következnek? - Amint már előbb is említettem, teljességgel megértem, ha egy ifjú magyar nem tesz semmit Magyarországért; mert a legkevésbé sem reménykedem hazánkat illetően; - de hogy egy fiatal, erőteljes és tehetséges férfi egyáltalán semmit se tegyen, azt a világért sem helyeselhetem; mert a "semmittevés", - a semmi tennivaló a la longue, kétségkívül a legnagyobb szerencsétlenség, ami e Földön embert érhet, aki valamivel több, mint lelketlen hústömeg vagy trotli.

De mi is legyen hát most egy ifjú magyar gavallér? Gazdálkodó, gyáros vagy még alantasabb? Kertész, könyvkötő? - Mind e foglalkozásoktól én mellékesen korántsem idegenkedem, sőt kedvem volt hozzájuk, - de életem fő céljának mégsem tudtam egyebet tekinteni, mint hogy az államgépezet egyik hatékony kereke legyek!

A Paradicsomban lakoztam, - és ennek falain kívül még mindig lélegzem ugyan, - - de már régen nem élek.

Ádám, amikor kiűzetett a Paradicsomból, minden valószínűség szerint ugyancsak nem tett semmit - - - ivadékainak azonban hozzá kellett látni a munkához, mégpedig arcuk verejtékével, - ha nem akartak éhen veszni.

Neked, Barátom, tehát tenned kell valamit - - mert Te még gyermek voltál, mikor eltűnt felettünk a mennybolt, - amelyet Te igazából nem is ismerhettél.

Hogy aztán új menny derül-e még a magyar népre, ez olyan kérdés, amelyre én most is, mint már annyiszor, 'nem'- mel felelek, sok okos ember ellenben bizakodó "igen"-nel.

Mindenesetre készülj fel arra a boldog lehetőségre, hogy megragadhasd hazád számára az esetleg kedvező pillanatot, és hogy talán az a legnagyobb szerencse érhessen, hogy azt hosszú évekre elnyújthasd; - de addig is szenteld magad valami komoly dolognak. Vizsgáld meg hajlamaidat; vedd fontolóra kötelességeidet, teljesítsd őket lelkiismeretes pontossággal, s akkor olyan nyugalom, olyan jóleső érzés fog eltölteni, amit nem ismersz, amit soha sem ismertél, amit Te csak most fogsz - ha követed az én becsületes tanácsomat - boldog meglepődéssel először megismerni. -

Mint gyermeknek, mint kisfiúnak megparancsolták, hogy ezt vagy azt tedd - vizsgáld meg magad alaposan: nem voltál-e bensődben magaddal elégedettebb, boldogabb, mint most? És vajon miért? - Mert volt tennivalód, kötelességeket kellett teljesítened.

Nos tehát most, hogy már ifjú férfi vagy, parancsolj önmagadnak! Állapítsd meg, mik a kötelességeid, teljesítsd őket pontosan, csak akkor érzed majd, mit érsz, és ha ez az érzés boldoggá nem is tesz, mindenesetre lehetővé teszi, hogy megelégedéssel, sőt élvezettel szakíthasd le az élet némely virágát.

Tűzz célt magad elé; pl. annak a nagy magyar családnak felvirágoztatását és megnemesítését, amelynek tagja vagy! Tarts e cél felé, amilyen egyenesen csak tudsz. - Ha viharok, áradatok, feneketlen mélységek és zátonyok sokszor el is térítenek fő célodtól, vagy gátolják előhaladásodat; nos, akkor ügyeskedjél mindaddig, amíg ismét a szükséges irányba kerülsz.

Törekedjél jómódra. Hogy helyzetedben miképpen teheted ezt?

1ször: Ha ki tudod hozni birtokainkból tartósan a legnagyobb hasznot.

2szor: Ha bor- és pinceügyi nézeteimet kellőképpen méltányolod és e szerint cselekszel.

3szor: Ha valóban segítesz a Mamának, hogy háztartásunkban, amelyből azért ne hiányozzék semmi, - mert én lelkemből utálok minden gueuserie-t - olyan kevésből kijöjjön, amilyen kevésből csak lehet.

Hogy ezeket a célokat elérhesd, már egy ízben tanácsoltam Neked: tedd a vegytant fő tantárgyaddá, de ne műkedvelőként, hanem a szakember teljes elmélyedésével mint mesterségedet.

Ez azonban nem elég. Te pl. csodálója vagy Liebichnek [sic!], - s azt hiszem, méltán -, de azért úgy hiszem, Liebich aligha tudna pl. 100, 500 holdból olyan sok valódi nyereséget az asztalra olvasni - márpedig ez a fő dolog, s ehhez nem ért Hajnik annyira sem -, mint egy okos és tapasztalt Öregbéres!

A legtöbb dologban nincs meg Benned az igazi savoir-faire, - - - és ezt nem is lehet másként megszerezni, csak sokoldalú tapasztalással és kombinatív gondolkodással, de sokszor, sőt szinte mindig többre megyünk vele, mint a legnagyobb tanultsággal. Csak egy emberre hivatkozom, aki ebben a tekintetben valóságos példakép. Gróf Szapáry Antal barátomra gondolok. Ő semmiképp sem mondható tanult embernek, sőt - egészen köztünk maradjon - én egyenesen tudatlannak tartom. - És mégis, kevés ember van, aki - mindent egybevéve - anyagi tekintetben okosabban és célszerűbben intézné ügyeit, mint ő; éspedig csakis azért, mert kiváló 'savoir-faire'-je van. Neki ugyan nem tudná telebeszélni a fejét Hajnik. Szapáry nem a részletek embere. Mindig az egészet nézi, az összeget!

Nos, éppen ezért, hogy erre az életben annyira hasznos tulajdonságra szert tégy, kértelek:

4szer: hogy tarts magadnál állandóan ceruzát, és jegyezz fel mindent, ami eszedbe jut, amit észreveszel, s azután vezesd rá azokra a félívekre, amiket Veled adtam.

Miért tettem ezt? Röviden megmagyarázom. Észrevettem, hogy az ember szellemi képességei három fő tulajdonságra oszthatók. Ezek: képzelőerő, emlékezőtehetség, ítélőképesség.

Képzelőerőt szerezni nehéz dolog, ítélőképességünket élesíteni talán még nehezebb; de az emlékezőtehetségnek hathatós segítségére lehetünk azzal, hogy mindent följegyzünk. Sokan azt mondják ugyan, hogy ezáltal gyöngül az emlékezőtehetség. Ezt valamelyest magam is így hiszem. Nos jó, akkor jegyezzünk föl mindenkor mindent! Ez az ellenvetés ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az, hogy az ember sohasem tud leszokni arról, hogy flanellholmit viseljen meztelen testén, ha már egyszer megengedte magának. - Isten neki! Végül is ezen könnyű segíteni, tudniillik azáltal, hogy az ember száz éven át szakadatlanul flanellt visel; ha ugyanis par hasard ilyen kort ér meg. - Ugyanebbe a rovatba tartozik, hogy hozzászokjunk a kabáthoz, nadrághoz, sőt a csizmához is.

Velem sokféle elfoglaltságom közben gyakran megesett, hogy fél napokig is törtem a fejemet valamin, amit elfelejtettem, míg végre ráeszméltem, hogy mindent fel kell jegyezni. De csakhamar észrevettem, hogy tulajdon gondolataim és észleleteim tömege olyan temérdek, hogy csak végtelen fáradság és szörnyű időveszteség árán tudom kikeresni feljegyzéseimből azt, amire éppen szükségem van, ez persze arra a gondolatra késztetett, hogy feljegyzéseimet rendezzem és külön-külön lapokra írjam, miáltal aztán igen könnyen au fait voltam, hogy mit kell mondanom vagy tennem, pl. a vármegye tanácstermében, a helytartótanács ülésén, a gőzmalomban stb.

Így pl. azt tanácsolnám Neked, hogy mielőtt kilépsz a házból, vagy még inkább mihelyt felöltözködtél, módszeresen, sőt pedánsan helyezz a zsebedbe órát, aprópénzt, kulcsot, papírt és ceruzát. Órát, mert az idővel nem takarékoskodhatunk eleget; aprópénzt, mert az ember a Te helyzetedben sohasem tagadhat meg legalább egy krajcárt egy koldustól; és annak, aki szükséget szenved, bizonyosan igen fájdalmas, sőt keserű érzés egy tehetős embertől az olyan gyakori mentegetődzést hallani: "nincs semmi nálam" - mintha nem lenne a legelfoglaltabb embernek is annyi ideje, hogy némi pénzt vegyen magához; kulcsot, mert sohase vigyük kísértésbe felebarátainkat, ami oly könnyen megtörténik, ha valaki nem zárja el holmiját és különösen pénzét; - végül papírt és ceruzát, hogy mindent, a legapróbbat is pele-mele feljegyezhessünk, ami átfut a fejünkön, ami azután az első adandó alkalommal rendezünk.

Mihelyt valami új tárgy keltette fel figyelmemet, azonnal új lapot nyitottam neki.

Ha sokat akarsz végbevinni jól és könnyen, nem utasíthatod el módszeremet.

Nem emlékszem már, hogy miféle lapokat adtam Veled angliai utadra; azt sem tudom, megvannak-e még; annyit azonban észrevettem, hogy valami nagyon jelentősnek nem tartottad ezt a tanácsomat, mert csak itt, visszatérésed után s közvetlen közelemben - ahol nem is lett volna olyan borzasztó, ha nem fogadod meg a szavamat - kezdtél jegyezgetni, mégpedig azzal a csavaros ceruzával, amellyel volt alkalmam és szerencsém Téged megajándékozhatni.

Azt hiszed-e - fontold csak meg alaposan -, hogy nonsens, vagy legalábbis indifferens dolog az, amit kívánságaim 4. pontjával kapcsolatban előadtam; nevezetesen, ha olyan emberről van szó, aki nem akar éppenséggel időt fecsérlően, gondtalanul élni bele a világba és a napokba?

Én pl. most a következő külön ívek vezetését ajánlanám Neked, amelyekre aztán elosztanád, amit egész nap pele-mele, csak úgy in crudo feljegyeztél.

Szülők. Tehát semmiképpen sem külön anya, apa; mert közöttünk nem szabad titoknak lenni. 
Pest.

Cenk

Pölöske

Pince

Hajnik

Gondolatok
.

Pillanatnyilag elég lenne ennyi. Ha aztán a fácános berendezésére gondolsz, ami igen okos dolog lenne, - rögtön kezdj egy új ívet "Fáczányos" címen - és így tovább, minden új dolognál új ívet, új emlékeztetőt.

Az 5ik, amire kértelek, a borászat volt. Miután erről már sokat beszéltem, most nem bolygatom e kérdést; de fenntartom magamnak, hogy - ha Neked nem ellenszenves az ügy - még minden oldalról megvilágítom és elmélyítem élőszóval.

6szor: arra kértelek, hogy en passant keresd fel a brabanti hercegnőt, kinek fennkölt, nemes gondolkodású édesanyja irántam szellemi vonzalommal viseltetett, s hasonlóképpen én is iránta, mert ő hűséges és becsületes szívű volt hazánkhoz, nemzetünkhöz.

Hozzád, mint fiamhoz, illő dolog lett volna, hogy leányát fölkeresd - - nemcsak azért, mert ő gyermekkorában szívélyes volt Hozzád, hanem hogy lásd, örökölt-e valamit lelkiekben gazdag anyjának magyarság iránti szeretetéből - vagy nem? Hisz a sok tényező közül, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy fajtánk megmentessék a teljes megsemmisüléstől, kétségtelenül a legfontosabbak egyike az a vélemény, amelyet rólunk külföldön táplálnak; mert abban a leigázott helyzetben, amelybe süllyedtünk, és egy szívtelen, sőt mondhatni démoni kormányzat alatt, amely vámpírszorításával még a kérést és panaszt is belénk fojtja - sőt ráadásul kénytelenek vagyunk mind e gaztettért, amikkel könyörtelenül és minden jog ellenére majdnem hogy kétségbe ejtettek, még köszönetet is mondani és hálatüntetéseket és hasonló komédiákat rendezni és alakoskodni - mondom, ilyen keserves viszonyok között talán csak a művelt világ véleménye - ha ugyan állásfoglalása fajtánkra nézve kedvező - képes fékezni azt az ördögi kormánytörekvést, amelynek következtében még nemzeti mivoltunk is apránként gyilkosság áldozatává válik. - Amilyen örömest gondolok én Marie Henriette hercegnőre, azt hiszem, módodban lett volna ezt a véleményt legalább Belgiumban - egy alkotmányos országban, ahol az emberek nemcsak szabadon gondolkodnak, de szabadon szólhatnak is stb. stb. - kedvezőre vagy kedvezőbbre fordítani! -

Végül No 7 arra kértelek, mégpedig nemcsak szóban, hanem nagyon körülményesen és pontosan le is írtam egy Londonba küldött levelemben, hogy a Punch 1846-os kontinuációját hozd el magaddal. Ehelyett valami egyebet hoztál, amit egyáltalában nem kértem, s ami nem is szórakoztat jobban, mint közönségesen jól sikerült karikatúrák - mert csak típusok vannak benne, s nem személyek, mint a jelzett és óhajtott Punch kiadványában - s engem éppen ez érdekel, mert azokat a személyiségeket, akiknek karikatúráit hozza, jobbára mind ismertem. - Meg voltam győződve, hogy ez a kiadvány megszűnt és az öreg Punch meghalt: amit én fájlaltam is nagyon; mikor aztán par hasard megtudtam, hogy a holtnak hitt és megsiratott régi Punch nemcsak hogy nem halt meg, de egész kiválóan érzi magát, sőt 1846 óta 10 ivadékkal gyarapodott stb., azonnal meg is rendeltettem, és remélem, hogy néhány héten belül élvezni is fogom.

De be akarom fejezni e sorokat! Előbb még azonban két kérésem van:

1ször: Ne felületesen olvasd át ezeket a sorokat, hogy aztán félretedd, hanem vedd elő gyakran, és vizsgáld meg magadat illúziók nélkül és becsületesen, hogy nem lelsz-e benne valamilyen megszívlelni valót; és

2szor: Egy pillanatra se búsulj el azon és ne őszüljön meg azért egy hajad szála sem, ha netán úgy éreznéd, hogy mégiscsak egy kicsit túlságosan könnyedén, és cavalierement fogadtad atyád tanácsait, sőt kéréseit.

A legnagyobb hiba abban van, hogy én tébolydában vagyok! Ha a helyemen lehetnék, akkor - biztosan tudom - a Te kedves, becsületes és fogékony lényedre nagyobb hatása lenne minden szavamnak, mint akár a Szentírásnak. De az olyan embert, aki tébolydában él szinte mint fogoly, senki sem tartja - mégpedig teljes joggal - egészen épeszűnek, és biztosra veszi, hogy - ha mégannyi világos pillanata van is - nagyjából mégis csak zavaros az elméje. - - -

Te, Barátom, bármennyire szeretsz is - amiről nincs semmi kétségem -, Te sem tudtad egészen távol tartani ezt a gondolatot; s mint ahogy az ember a haldoklót reménykedő álmaiban meg nem zavarja, úgy Te is - egész lelkeddel szántál, és gyakran mélységes bánatba merültél, amikor annyit és annyifélét beszéltem Neked, és nem tulajdonítottál szavaimnak olyan jelentőséget, mint amilyet bizonyosan tulajdonítanál nekik, ha ott állanék, ahol állanom kellene.

Sok emberi csudabogár van szerencsétlenségére tébolydába utalva; ők szentül hiszik, hogy igen okosak, s ezt meg is mondják mindenkinek, csakhogy senki sem ad a szavukra.

Én pl., ha valaki megkérdez, hogy miért vagyok a döblingi intézetben, azt szoktam mondani: túlságos világosan látok, elvesztettem minden illúziómat, semmit sem remélek stb. stb., s ezért nem találhattam e Földön olyan zugot, ahol jobban elhitethetném magammal, hogy az emberek és önmagam elől rejtve vagyok! Igen, én így látom helyzetemet; de nem követelhetem, hogy mások is osztozzanak nézetemben.

Gondold meg, hogy apád, a te szerencsétlen apád vagyok, és mérlegeld szavaimat súlyuk szerint - s nem azért, mert én mondtam őket.

Ez minden, amit kívánok, s amire végezetül kérlek! -

Talán a "legtöbb baj" a világon félreértésből keletkezik - mert az emberek nem értik meg egymást. Nekünk tehát kölcsönösen ki kell beszélnünk magunkat teljesen.

Pour se bien entendre il est nécessaire de s'expliquer.

Szerettem volna még egyet-mást közölni Veled, világosabban fejezni ki magamat, de fáj a szemem - a szívem oly sivár, agyam izzik - abba kell hagynom! De még beszélgetünk majd mindenről, ugye? Te csak mondd azt, amit érzel, vágj a szavamba, ahányszor csak akarsz, engem nem sérthetsz meg, és megbántani bizonyosan nem fogsz, mert kedves, jó és nemes vagy!

1857. november 25-én

Széchenyi István

 

Képtalálat a következőre: „Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához”

 

 
Benedek Elek: Testamentum
Az emberi életminőség/boldogság
2017. augusztus 18. péntek, 05:39

Képtalálat a következőre: „Benedek Elek: Testamentum”

BENEDEK ELEK

Testamentum


BUDAPEST, 1896

Singer és Wolfner kiadása

Képtalálat a következőre: „Benedek Elek: Testamentum”

1859. szeptember 30. - 1929. augusztus 17


-5-

Marczinak

-6-
-7-

I.

Megirom már most a végrendeletemet, fiam. Ne félj, még nem akarok meghalni. Szeretnék élni bár még annyi esztendőt, a mennyit eddig éltem. Szeretném megérni bár azt a pillanatot, melyben szárnyadra eresztlek. Ha kisebb testvéreid szárnyrakelését is megérhetném, Istennek különös kegyelmét látnám e nagy jótéteményben. De nem is merek reményleni ennyi jót.-8-

Pedig, mikor e sorokat irom, a legszebb férfikorban vagyok. Tele élet- és munkakedvvel. Szeretném, ha száz kezem volna, hogy dolgozhatnám sokat, megmérhetetlen sokat. De vannak napok (eleinte csak pillanatok, később órák, most már napok), mikor lelkemre nehezedik valami megmagyarázhatatlan, sejtelmes borongás, s a két kezemet is sokallom; a mikor sötétnek, hidegnek látom az egész világot; a mikor csak egyetlenegy gondolatom van: a halál. A halál, mely orozva lep meg. Talán épp abban a pillanatban rántja ki kezemből a tollat, mikor áradozó szivvel irom: de szép az élet, ó de szép!

Az élet semmilyen körülményei közt nem értem magam gyávaságon, fiam. De a haláltól félek, a halállal szemben -9-megdöbbentően gyáva vagyok. Néha megesik, hogy, menvén az utczán, a szívem elszorúl, s mintha egy láthatatlan kéz megmarkolná kegyetlenül: fájdalmasan vonaglik. Tudom, hogy nincsen szívbajom, s én mégis megreszketek egész valómban. Istenem, ha meghalok itt, az utczán, messze tőled, tőletek, egy búcsuszó, egy búcsucsók nélkül!

Ép hát csak megirom a végrendeletemet, fiam. Majd elolvasod, ha nagy leszel. Ha öreg kort érek, talán ki is pótolom, élőszóval vagy irással, ahogy lehet.

Vagyonról nem kell rendelkeznem. Az nincs. Nem is lesz. Egy pár könyv, amit irtam és irok még talán, amelyek második kiadást sohasem érnek, nyilván azért, mert elsőt sem kellett volna -10-érniök: ez a te örökséged. Jó magyarán mondva: „hat ökörnek kötele, három vasvilla nyele“. De ez téged ne búsítson, fiam. Voltak ugyan rövid időszakok az én életemben is, mikor bántott a magam szegénysége s a mások gazdagságát irigyelém. Nem mintha kényelemben, pompában kivántam volna élni, de szerettem volna nagy jókat cselekedni. Letörülni az árvák, elhagyottak könnyeit, s szövetkezvén a jók legjavával, megnépesíteni hazámat a nemzeti kultura templomaival. Ám kérdés, hogy, ha milliókkal birnék, ugyanigy gondolkoznám-e. A gazdagság, a jólét nem rontaná-e meg szívemet; nem ölné-e ki kebelemből az idealizmust s a sok izmus közt azt, mely a századvég modern, kozmopolita fiainak szemében -11-a legnagyobb mértékben nevetség tárgya: a chauvinizmust?

Inkább maradjak szegény, semhogy a vagyon kiforgasson valómból. Inkább maradj te is szegény, a ki jó szívvel ad egy darab kenyeret a nálánál is szegényebbnek, semhogy duskálván a földi javakban, szív nélkül, tüntetőleg, az egész világ szemeláttára dobj kalácsot az éhezőnek.

A meddig csak vissza tudok menni régi irások kalauzolása mellett: a mi familiánk az arany középszeren felül sohasem emelkedék. Sem anyagi, sem szellemi javakban. Épp annyija volt nagyapádnak, ükapádnak, hogy a maga lován, a maga kardjával szolgálta a hazát és a királyt. Verekedtek törökkel, tatárral, burkussal, francziával -12-s ezenközben pusztult otthon a gazdaság. Soványodott és fogyott a föld. Nekem már sem ló, sem kard, sem föld nem maradt. Ami kevés föld reám nézett, kicseréltem tudományra. Tudományra! Kevés földdel még tudományt is keveset lehet venni, fiam! Ha megnőssz s én is élek, nem lesz nehéz észrevenned ismereteimnek nagy hiányosságait. Ám én az iskolákban, mesterekben nem válogathattam, édes fiam. S mikor kiléptem az életbe, csak akkor láttam nagy szívbeli keserűséggel: mennyire el vagyok maradva a sors ama kegyeltjeitől, akiket tudós tanárok és nyelvmesterek kísérnek bölcsőtől a sírig.

Hanem egyben mégis előnyben voltam fölöttük, fiam! Abban, hogy falun -13-születtem, gyermek- és ifjúkorom javát a mezőn, mesélő, nótázó parasztok közt töltöttem el. Hogy megismertem fenékig a népnek minden örömét, búját-baját, sok nagy nyomorúságát. Hogy részem volt munkában, sanyarúságban, s ez megedzé testemet, lelkemet. Te fiú! neked hiányozni fog a falú egész életedben. Félek, hogy üvegházi nővevény maradsz, mely az első szélfuvintásra elhervad, letörik. Ha én nem élnék serdülő korodban, nehogy te idegen országokban való „tanulmányutakra“ indulj. Ráérsz arra későbbet is. Eredj le az atyádfiaihoz, azokhoz a derék, szorgalmas gazdaemberekhez, de nem uraskodni, hanem végy a kezedbe kapát, sarlót, kaszát s dolgozz versenyt velök. Hidd meg nekem, hogy csak az -14-a valamennyire egész ember, kinek könnyü a toll s nem nehéz a – kasza. Látod, fiam, ha én hivatalnok volnék, sohasem félnék a kormány ellen szavazni. Kiüzhetnének a hivatalomból, lehetetlenné tehetnének mindenféle pályán: volna még mindig egy biztos menedékem: a falú. A föld, az édes anyaföld, melyet ha becsületesen megművelsz, meg nem csal. Egyszer többet, másszor kevesebbet, de mindig ád valamit.

Hát én úgy nevelődtem, hogy: egyik kezemben sarló, a másikban könyv. A te nagyapád, ez a szegény öreg ember nevelt igy, a ki sohasem olvasott pedagógiai könyveket, de a természetes esze többet ért sok tudományos, innét-onnét összeollózott könyvnél; -15-a ki filozófusok könyveit sem olvasta, de életfilozófiája okvetlenül tisztább, többet érő volt annál, mint amit könyvekből össze-visszaszedhetsz. Ám azért csak olvasd el a könyveket is.

Nem lehetetlen, hogy iró lesz belőled. Már most sokat firkálsz s korodhoz képest elég ügyesen. Meglehet, hogy éppen az apád mesterségét folytatod: ujságot irsz, csinálsz majd te is. Egy szóval sem tanácsolom, hogy ujságiró ne légy. Te később ezen csodálkozol, mert hallani fogod, hogy a legtöbb apa a maga mesterségét ócsárolja s a fiának mindenféle pályát ajánl, csak a magáét nem. Fiam, tudván, hogy e soraimat érett korban olvasod, megmondhatom már most, hogy az apáknak ebben az egy dologban rendesen -16-nincs igazuk. Minden pálya terhes többé-kevésbbé s azok az emberek, kik erősen megdolgoznak a mindennapiért, nem látják a mások nehéz munkáját, talán mert nem érnek rá a magukétól. És nincs pálya, mely a kellemetlenségeknek, időnként lehangoló, elkeserítő momentumoknak egész sorával ne kedveskednék. De ha van pálya, hol a szegény ember aránylag boldognak érezheti magát: az ujságiró pálya ez. Az egyetlen, hol a szegény ember megőrizheti függetlenségét, szabadságát. Ezrek, milliók gondolatának, érzelmeinek lehet tolmácsolója egy egész életen keresztül; tollával megvédelmezheti az elnyomottat, az ártatlanul üldözöttet; egy czikkel, melyet úgy röptében vet a papirra, ezreket vigasztalhat meg; egy -17-röpke szózattal milliókat bátorít, tüzel nemes akczióra; egy rövidke ujdonsággal lelepzi, pellengére állítja a becstelent, ki köztiszteletet bitorolt addig, holott titkos üzelmeivel régen rászolgált a közmegvetésre.

Egyáltalán a vagyonszerzést életed czéljáúl ki ne tűzd. Jó, ha van; jó, ha Isten becsületes munkásságodat mindenképpen megjutalmazza. De a mint föltetted magadban: pénzt és pénzt szerzek minél többet, számolj is le sok minden dologgal, a melyek birása nélkül közelebb állasz az ördöghöz, mint az Istenhez.

Ne mosolyogj e szóra: Isten, – ne mosolyogj, te századvégi gyermek! Mind hazudik, a ki tagadja Istennek létezését. Okosabbnak, bölcsebbnek akar -18-látszani más teremtett lényeknél csupán, de a mint bajba kerül, az Istenhez fohászkodik. Az Istenhez, a ki áld és ver. A ki meg-megszomorítja a jókat is, nyilván azért, nehogy elbizakodjanak. Hiszen tanúja valál, hogy szegény nagymamád, kit fiatal korában ért a bús özvegység s ki egymaga nevelt föl nyolcz kis gyermeket, dolgozván, megtoldván a napot az éjjel, mikor már munka, gond nélkül élhet vala, kényelemben, szerető gyermekektől, unokáktól környezetten – jön egy gyötrelmes betegség s szörnyü halálnak halálával hal meg! Hol itt az igazság? – kérdezed. Miért nem a késő öregségben halhatott meg, nagy kínok nélkül, csöndesen? Igaz, igaz, de tudhatja-e a gyarló ember, mit rejt méhében a jövő? -19-Nem volt-e vajjon csekély az a kín, mit szenvedett, ahhoz képest, a mely érheté vala, ha tán egy gyermekét szerencsétlennek látja majd? S nem az volt-e vajjon az ő rendeltetése, hogy, nagyra nevelvén apró gyermekeit, még a testi kínok kínjait is szenvedje át; hogy azok, kik életüket adták volna életéért, nagy fájdalmukban megkönnyebbedést érezzenek: Istenem, csakhogy már nem szenved!

Fiam! A természet rendje szerint én elébb halok meg, mint édes anyád. Népes családom eltartása a te válladra nehezül talán. Jól megjegyezd, hogy azt a végetlen szeretetet, ezer gondot, aggodalmat, önfeláldozást, könnyet, azokat az átvirrasztott éjszakákat – soha vissza nem tudod fizetni az édes anyádnak. -20-Lehetsz a legjobb fiú, a szíved arany; lehetsz figyelmes, gondos; anyádnak betegségben ápolója: századrészét nem fizetted meg az anyai szeretetnek. Az apa is tud szeretni: semmi ez az anya szeretetéhez. Az apa kínlódhatik, hullathatja véres verejtékét éj, nap, hogy meglegyen gyermekeinek a mindennapi: felét sem tette érettük annak, a mit egy jó anya tesz. Nehogy azt hidd hát, hogy, ha majd édes anyádnak adsz annyi pénzt, a mennyiből megélhet, leróttad iránta minden tartozásodat.

A szeretődet kifizetheted pénzzel, az édes anyádat nem.

Szeretetért szeretetet vár az anyai szív.

S ne feledd, hogy az anya, ha meg is szünt dajkálni téged, nem szünt meg -21-aggódni éretted utolsó pillanatáig. Ismertem anyákat, kik a fioktól kapott járadékot titkon félrerakták, hogy, ha tán rosszra fordul fioknak a sorsa, fölsegítsék. Hol az a fiú, a ki a szüleitől kapott pénzből ezzel a gondolattal félretesz? – S hát azt mondjam-e, hogy a legszegényebb anya hamarább állit sírkövet meghalt gyermekének, ha még olyan rossz vala is, mint a legjobb fiú az édes anyjának?

Nem, nem folytatom az összehasonlítgatást. Olyan jó nem tudsz lenni az édes anyádhoz, a mily jó ő te hozzád. Hát én nem is kivánok tőled lehetetlent: légy olyan jó, a milyen jó csak lenni tudsz. Példákban nem szűkölködöl. Eredj János bácsihoz. Nézd meg, hogy eteti, itatja, dajkálja, őrzi az öreg nagymamát. -22-S ez is semmi ahhoz, a mire egy anya szerető szíve képes.

A századvégnek két sötét foltja: a stréberkedés és hozományvadászat. Nehogy kisértetbe vigyen egy-két stréber könnyü szerencséje, fiam! Semmit meg ne kivánj, a mi becsületes munkával el nem érhető. Sokszor félrelöknek talán utadból, de te ne csüggedj: ha van benned tartalom, erő, – stréberkedés, reklámhajhászat nélkül is eléred czélodat, csak a czélt erődhöz mérjed. Ha nem, akkor te is stréber vagy, fiam, s megérdemled, hogy visszaessél.

Csak minél kevesebbet beszéljenek rólad! Mai világban nemcsak az az asszony gyanus, a kiről sokat beszélnek, hanem a férfiu is, hacsak nem politikus. Könyvet ha irsz, ne bántson -23-se a malicziózus kritika, se a malicziózus hallgatás. S bár a nagyközönség nem lát a kulisszák közé, ne házalj a redakcziókban reklámok után.

Az a tudat, hogy bár egy embernek is igaz lelki gyönyört szerzettél irásoddal, nekem legalább többet ér, mint száz irótársnak a reklámja, émelygős, hazug dicsérete.

A házasságodba nem szólhatok bele. Remélem, oly nőt veszel feleségül, a kit szeretsz és a ki téged szeret. Ma ugyan ez nem szokás, de te csak ne szégyelj szeretni, fiam! , ha pénzt hoz a házhoz a feleséged, de jobb, ha nem hoz. A férfi dolgozzék, az asszony tartsa rendben a házat, nevelje a gyermekeket. Nem is lehet igazi boldogság ott, a hol semmi gond a holnapra. Ez -24-forrasztja, ez, az élet gondja, egy lélekké a férjet és a nőt. Nem tudom, mi czélja lehet az oly életnek, mely mindent készen kap s csak arra van gondja, hogyan verje el a pénzt és időt?

Hol a legtöbb boldogtalan házasság? A gazdagok közt, hol az asszonynak soha sincs alkalma megsímogatni a férj gondoktól redős homlokát; a hol sohasem érzik egy pár gyermekczipő megszerzésének az örömét; a hol nem veszi észre a férj, ha ma egy tál étellel több került az asztalra, mint tegnap; a hol van minden, de minden, csak gond nincs!

Gunyoljanak papucshősnek, filiszternek: ne törődj vele. Nevessenek, hogy nem jársz kávéházakba, nem vacsorálsz korcsmákban, te csak siess haza, ha -25-munkádat elvégezéd. Hidd el, sehol úgy nem örülnek neked, mint odahaza. Senki oly édes csókkal nem vár, mint a feleséged, gyermeked. Senki a te gyöngéid iránt nem oly elnéző, mint a feleséged, a családod. Sehol oly puha ágyat nem vetnek, mint otthon. Senki oly hamar észre nem veszi, ha bántja szívedet valami, mint a feleséged és senki oly igaz lélekkel nem igyekszik megvigasztalni, mint a feleséged.

Hát – ne félj, ne szégyelj szeretni, fiam!

… És aztán ne félj, ne szégyeld szeretni a hazát! Ma a világpolgáriasság a divat, de te ne hódolj e divatnak. Inkább légy „vad magyar“, mint „szelid hazafi“. Mennél jobban szaporodnak a szelid hazafiak, annál inkább lesz szükség -26-a vad magyarokra. Ám ezzel nem mondtam azt, hogy a politikába nagyon beleártsd magadat. Legfőképpen honatyaságra ne aspirálj. Ez nem szegény embernek való. Várd meg az idők és emberek javulását, a mikor pénz nélkül is meg lehet szerezni a dicsőséget, hogy mint törvényhozó szolgálhasd a hazát!

… De érzem, hogy ebbéli tanácsom kárba veszhet… Tégy bölcs belátásod szerint.

Most jer velem, jer az udvarra ki és hallgasd azt az édes-bús éneket, mely a budai völgy öléből minden este fölszáll ide hozzánk. Tudod-e, miféle ház az odalent? Árvaház, fiam… Árva gyermekek énekelnek esteli imát. Hallod, fiam, hallod? Hálaéneket zengnek -27-a jó Istenhez, a ki az árvákat nem hagyja el.

A ki gondot visel rád is, ha én meghalok.

II.

Te csak nyargalj vesszőparipádon, fiam, sejtelmed se legyen arról, hogy én ez órában a halál gondolatával foglalkozom, irván, folytatván végrendeletemet. Dalolj versenyt a dalos pacsirtával, mely ott fönt lebeg a magas levegőégben s nyilván azt hirdeti: de szép az élet, óh de szép!

Nézd, csak nézd azt a vak fiút, ki mindennap kibotorkál a hegyek közé, -28-egyedül, egy pálczika nélkül, – meg-megáll ez is, fejét fölemeli s mosolygó arczczal hallgatja a pacsirta dalát. Tele tüdővel szívja az üde levegőt, a vadrózsák illatát s e pillanatban talán ő is azt suttogja: de szép az élet, óh de szép! Pedig ő nem látja a virágot, ám érzi illatát; pedig ő nem látja a pacsirta szárnyalását, ám hallja csattogását; pedig ő árva, apátlan, anyátlan, kegyelemkenyéren él, s im lásd, e pillanatban örül az életnek mégis.

Ez csodálatosnak, rejtelmesnek tetszik tenéked. De te csak a botorkáló vak fiut látod, lelkének tartalmát nem ismered. Te még nem tudod megbecsülni Istennek végtelen jóságát, a mely téged ép kézzel ajándékozott meg; te még nem tudod, hogy e kézzel majd -29-felemelheted a gyöngét, leverheted a gonoszt; szerezhetsz vele kenyeret magadnak és adhatsz vele e kenyérből másoknak; és megajándékozott ép szemmel, melylyel nézheted mindazt, mit látni szép, s melyet behunyhatsz, ha nem akarod látni mindazt, mit látni kellemetlen. Ah, Isten őrizz, ha csak egy idegszál hiányoznék tested épségéből, mely nagyot emelkednék becse a meglévőknek! Hidd el nekem, hogy annak a vak fiúnak édesebben csendül szívébe a madárdal, mint a tiedbe. Hidd el nekem, igazibb öröme van neki abban, hogy bár tapogatózva, botorkálva, de járhat-kelhet az édes anyaföldön, mint tenéked, hogy ugrálhatsz árkon, bokron át, megmászhatod a magas hegyet, leszaladhatsz a virágos völgybe, s eszedbe -30-sem jut, hogy mindezt nem tehetnéd, ha Isten tőled is megtagadja azt, mit attól a vak fiútól jónak vélt megtagadni az ő végtelen, beláthatatlan bölcsessége.

Természetesen, te ma még azt hiszed, hogy nem lehet nagyobb csapás, e földön nagyobb nyomorúság a vakságnál. Igazad van, nincs is ennél nagyobb testi nyomorúság. De megtudod, látni fogod majd az én irásom nélkül is, hogy van ennél egy nagyobb, rettentőbb nyomorúság: a lelki vakság. Látni fogsz Isten képére teremtett embereket, akikből első tekintésre nem hiányzik semmi, a mi az embert egész emberré teszi; más-más a ruhájuk, ruhájuknak a kelméje; a szabása; más-más talán az arczuknak a szine; rövidebb, hosszabb, vékonyabb, vastagabb a termetük, de egyben mind -31-egyenlők: Istennek képére vannak teremtve valamennyien. Látni fogod, hogy Istennek napja egyformán világít valamennyinek s im mégis milliók tapogatóznak, botorkálnak, éppen mint az a vak fiú. Van szemük a látásra és nem látnak. Van fülük a hallásra és nem hallanak. Látni fogod, hogy Isten képére teremtett emberek idegenül haladnak el egymás mellett. Látni fogod, hogy az „egy akol és egy pásztor“ irott malaszt, melyet állandóan hazudtol a valóság; hogy az aklok száma megszámlálhatatlan, a pásztoroké még inkább… Meg fogod látni, mely éberen őrködnek e pásztorok az aklok kapujában s csodálkozással szemléled, hogy hamarabb engednek kiszaladni hármat az akolból, mint beereszteni egyet, a -32-mely – szerintük – nem az ő aklukba való. Ezen nevet az én paraszt-eszem, de jegyezd meg, fiam, hogy nemcsak paraszt-ész van e világon. A mit én természetesnek találok, a természettel ellenesnek talál tán millió ember és viszont.

De félek, hogy véletlenül már most kezedbe akad irásom s nem szeretném, ha legalább a velejét meg nem értenéd. Félek különösen attól, hogy, ha nem értenéd meg azt, mit mondandó vagyok, megkésve értenéd meg, a mikor már téged is elsodort valamely áradat. Félek, hogy mire kikerülsz az életbe, mindabból, mit az iskolában tanultál, csak annyi marad meg, a mennyivel megkeresheted a kenyeredet, talán vagyont is gyüjtesz, nagy vagyont általa, de -33-üres lészen a szived, szeretet nélkül való. Avagy megmarad tán szívedben a szeretet, de dresszirozva, mint egy komédiás ponny. – Szívednek melegét nem azokra árasztod, a kik szeretetet szeretetnél egyébbel nem viszonozhatnak, hanem azokra, kik, szeretet nélkül élvén az életet, bolond szívedet még majd kinevetik.

Látom, éppen most tanulod a bibliai történeteket. Szépen megmagyarázza Jézus a törvénytudónak, hogy mi az a felebaráti szeretet. A kirabolt, félholtan fetrengő utason nem könyörül a pap. Hasonlóképpen nem könyörül rajta a lévita. Végre jön egy szamaritánus. Bekötözi sebeit, elviszi a városba, elhelyezi egy háznál s még pénzt is ád a gazdának, hogy ápolja őt.-34-

– E három közül ki volt felebarátja a sebesültnek? – kérdé Jézus.

– A ki könyörült rajta, – felelé a törvénytudó.

A tanulságot ebből igy vonja le könyvecskéd: „A valódi könyörületes szívü ember sohasem kérdezi: micsoda nemzetből vagy vallásfelekezetből való az, a ki nyomoruságban szenved, hanem segíti embertársát azért, mert tudja, hogy az Istennek gyermeke, tehát neki testvére és segedelemre van szüksége.“

Tehát Jézus, Istennek fia, a felebaráti szeretetet a könyörületesség egy példájával magyarázta meg. Ne feledd, fiam, hogy Jézus ennek előtte kétezer esztendővel járt és tanított e földön. Hogy abban az időben még a könyörületesség volt a szeretet legszebb nyilatkozása. -35-Ne feledd, hogy bár Jézusnak bölcseje jászol vala, királyok borultanak le e bölcső előtt. Királyok és pásztoremberek. Olvasd a históriát s látni fogod, mint verődnek a népek külön kasztokká. Az erős leveri és ráadásul még meg is veti, lelkében megalázza a gyöngét. Fejébe veszi, hogy csak ő az Isten képére teremtett ember, s a kit szegénysége, gyámoltalansága, gyengesége lenyügöz, az az ő szolgája. A kinek kenyeret dob, hogy éhen ne veszszen, de szive melegéből nem juttat neki egy leheletnyit. Akit, Istentől nyert lelki adományok révén bár fölemelkedik a porból, magával egyenlőnek nem ismer el, mert amannak bölcseje durva deszka volt, az övé aranynyal, selyemmel, biborral ékes.-36-

Ha majd szíved, lelked ki lészen művelve; ha majd nemcsak látsz, de a látottakon gondolkodol is: csak akkor döbben meg a szíved, fiam, csak akkor szorongatja majd vasmarokkal a keserű fájdalom, látván, hogy boldogtalanabb vagy az éhező koldusnál, mert annak nem fáj, ha pénzt vet lábához a nagy úr, a mint elrobog bársonyos hintaján; de neked fájni, kegyetlenül fájni fog, a midőn tisztességtudó kalapemelésedre könnyü, megvető fejbiczczentéssel válaszol a gőgös, de máskülönben könyörületes szívü nagy úr!

Könyörületesség! Ki nem könyörületes manapság? Kinek nincs egy fillérje, egy falás kenyere a koldusok számára? Ki mer manapság nem lenni könyörületes szívű? Ma, mikor az ujságok számon -37-tartják, ki mennyit ád a kárvallottaknak s ki nem ád semmit? Manapság, mikor a könyörületesség – mulatság, sport? Mikor fényes, drága toálettekben, keringőzve vagy csárdást ropva törülik le a szenvedők könnyeit!?

De én egyebet kérek tőletek, könyörületes szívek! Nekem van kenyerem; nekem van ruhám, divatos szabású; tanultam, a mit tanultam; tudok, amit tudok; vagyok legalább is „átlagember“, vagyok; beszédem nem sima, de nem is goromba; ha éppen elkerülhetetlen, még a lovakról is tudok társalogni; könyörüljetek rajtam s ne kérdjétek, paraszt vagyok-e vagy nemes; kereszténye-e vagy zsidó. Vegyetek úgy, a mint vagyok. Szeressetek, ha van bennem szeretni való; vessetek -38-meg, ha van bennem megvetni való. De ne legyetek az őseimre kiváncsiak, mert ők alszanak, porladoznak régen; kegyes érdeklődésteket meg nem köszönik: ruházzátok rám ezt és én megköszönöm, meghálálom nektek. Szeretetért szeretetet adok.

Ez a legnagyobb summa, fiam, melylyel a szeretetet megfizetni lehet: maga a szeretet. Ne sajnáld, ha többet adsz ebből másnak, mint a mennyit más ad tenéked. Örülj ennek, hisz akkor te vagy a gazdagabb.

Mikor e sorokat irom, édes fiam, nagy kérdések foglalkoztatják az elméket. Nagy kérdések, melyeket tán még az én életemben paragrafusokba szednek, de te késő öregséget érhetsz, akkor sem lesznek – megoldva. Bölcs, -39-nagy elmék kigondolnak sok szépet, üdvöset, törvénykönyvekbe be is iktathatják: rideg paragrafusok még soha meg nem változtatták a társadalomnak szellemét.

Ha én zsidó volnék s reczipiálnák az én vallásomat, megköszönném szépen, de megkérdeném: hát engem mikor reczipiálnak? Ha én zsidó volnék s feleségül vehetném a keresztény leányt, akit szeretek, a nélkül, hogy meg kellene tagadnom a hitemet, megköszönném szépen, ah, de mi a törvény jótéteménye ahhoz, ha látnám, ha érezném, hogy van egy törvény, mely a szivekben lakozik: a szeretetnek törvénye, mely nem lát különbséget ember és ember között!

Törvények még nem döntöttek le válaszfalakat, fiam, azt nekünk magunknak -40-kell ledöntenünk. De nehogy azt mondd majd szűkkeblüen: nekem nem fáj, engem nem éget s közömbösen nézd embertársaidnak küzdelmeit. Ha csak magadra gondolsz, ha csak a magad sebe fáj, menj a rengeteg erdő mélyébe, lakjál a vadak s ne az emberek között. Élj vad gyümölcsön, sebedet gyógyítsd füvekkel: igy is lehet élni, a mig halálod órája üt. De ha emberek közt élsz, vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harczolni nem virtus. Ne ejtsen meg a könnyü, puha élet varázsa; nehogy cserbe hagyd a veled egysorsuakat, mert téged talán megtűrnek a felsőbbek között. Neked ez nem okozhat akkora -41-örömet, a mekkora keserűséget azoknak, a kiket te cserben hagyál. S ha még ez sem volna elég, hogy meg ne tántorodjál: gondolj reám, kinek az életét nemcsak a nehéz munka rövidité, de végetlen lánczolata az emésztő gondolatoknak, bántó érzeteknek, melyek sokszor megakasztják tollamat, megzsibbasztják energiámat, tehetetlenül nézvén a vészes áradatot, mely jót, rosszat egyként elsöpréssel fenyeget…

Lehet belőled nagy ember, – és hadd legyen! – de szív nélkül, szeretet nélkül igazán nagygyá nem leszel. Ne bizd el hát magad, ha csodálják elméd tündöklését: sok fényes elme elhomályosult már, de a szív, – jó vagy rossz – megmarad utolsó dobbanásig annak, a mi volt első dobbanásakor. -42-És te, fiam, kicsinyelheted majd tán elmémnek szűk körben való forgását, de egyet ki kell érezned e sorokból: tele volt a szívem szeretettel. Jutott ebből mindenkinek és nem fogyott soha, de sőt inkább növekedett. Nem osztályoztam a szeretetet: mindenkinek annyi jutott, a mennyit megérdemelt. Némelyiknek több is, de kevesebb soha senkinek.

És nem félek, hogy kifogyok a szeretetből, fiam! Ha egyéb nem, ez eltart a sírig. Ha egyebet nem, kaphatsz ezt tőlem halálom után is s ha majdan talán üresnek érzed szívedet, gyere ki síromhoz, meglásd, megtelik szeretettel! Ha majdan talán bántani fog az emberek gőgje, gyere ki a temetőbe s megvigasztalódol. Porrá lesz itt gazdag -43-és szegény, gőgös és alázatos. Az egyiknek gránit jelöli emlékét, a másiknak egyszerü fejfa, de porrá lesz mind a kettő. Itt ember és ember közt nincs különbség. Gránit és fa: ennyi az egész.

Jere ki a siromhoz, fiam!


-44-


-45-

Jankónak

-46-
-47-

Még hét esztendős sem vagy, Jankó, s már el-eltünődöm, hogy mi lesz belőled. Ugy tetszik nekem, hogy a betű iránt nincs tebenned valami nagy hajlandóság, s hacsak természeted meg nem változik, tudományos pályán aligha boldogulsz.

Valószinű, hogy nemcsak kedved, de tehetséged sincs arra, hogy megharczold a tankönyvekkel való nem közönséges harczot s a mint én erről meggyőződtem, hidd el, fiam, jobban -48-szeretlek, semhogy erőszakolván arra, mire való nem vagy, megrontsam egész életedet.

Már most megmondanám neked, ha megértenéd mondásom velejét, hogy, ha majd látom kedved és tehetséged hiányát, sohasem ijesztlek azzal: tanulj, Jankó, tanulj, különben suszterinasnak adlak. Nem, fiam, hanem, elvégezvén tehetséged szerint a törvénykötelezte iskolát, szeliden megfogom a kezedet s mondom neked a következőket:

Fiam, Jankó, látom, hogy sem kedved, sem tehetséged a tanulásra. Szeretném, ha becsületesen végezhetnéd az iskolákat, de minthogy ezt nem remélhetem, valami mesterségre adlak, fiam.

Többször megfigyeltem, hogy kezed rááll a faragásra s zsebkéseddel nem -49-egy csinos munkát végezél már. Fiam, Jankó, beadlak asztalos-inasnak.

Na, ne pityeregj, nincs abban semmi szégyenleni való. Szégyelje magát az a gyerek, ki ok nélkül költeti a szüleit; kit esztendőről-esztendőre ajándékkal és könyörgéssel mentenek meg a bukástól. Te fiam, légy büszke rá, hogy nem akarod csalni szüleidet s még idejében oly pályára mégy, a hol talpig ember válhatik belőled. A becsületes munka nem szégyen, fiam. S ne hidd, hogy csak azokból a fiukból lesznek boldog emberek, kik tehetséggel vagy tehetség nélkül, végigtanulják az iskolákat. Száz példát mondhatnék neked arra, hogy gazdag és szegény szülők keservesen megsiratták, a miért kedv és tehetség nélkül tanuló gyermeküket végig erőszakolták -50-az iskolákon s mikor már arra került a sor, hogy megéljenek a maguk emberségéből: elzüllöttek, mert csak névszerint jártak iskolába, valójában lopták az időt s szüleiknek a pénzét. Ismerek szülőket, fiam, kik minden vagyonukat gyermekük iskolázására költék; a kik nem hittek a tanárok őszinte szavának, nem akartak hinni saját maguknak s most, midőn elfogyott a vagyon és az idő, kétségbeesetten vádolják magukat, hogy a mikor még nem volt késő: miért nem adták mesterségre gyermeküket! Igazabban: mért szégyelték mesterségre adni gyermeköket!

Mert jegyezd meg jól, fiam, minden szülő szereti gyermekét (az állat is szereti a magáét) – de nem minden -51-szülő szeret okosan. Nemrég kaptam egy levelet, melyben egy kétségbeesett apa tanácsot kér tőlem: mit tegyen a fiával. Azt irja: a fiu jó, engedelmes, de nincs tehetsége. Azt szeretné, ha legalább addig tanulhatna a gimnáziumban, mig beadhatja a katonatiszti akadémiába. Kérdi, ismerek-e oly iskolát, a hol jó pénzért keresztülviszik a fiát a hátralevő osztályokon? Mert – irja tovább – „nem becstelenithetem meg családomat azzal, hogy fiamat iparosnak vagy kereskedőnek adjam!“

A ki ezt a levelet irta, előkelő földbirtokos, fiam. Családja ős idők óta nemes s ezért gondolja megbecstelenitőnek az iparosságot, a kereskedést. Ám azt nem tartja megbecstelenitőnek, hogy vesztegetés árán tolja keresztül -52-a fiát az osztályokon. Ha ez az apa, édes fiam, okosan szeretné a fiát: azt a pénzt, mit a manapság oly rettentő drága iskoláztatásra s ezen felül még a tanárok megvesztegetésére is szánt, szépen félretenné esztendőről-esztendőre s mikor fia akár önálló iparos, akár önálló kereskedő lesz, mondaná neki: ime, fiam, ezt a pénzt a te számodra takaritottam meg, kezdj vele valamit.

Tudod-e, fiam, mi az igazi magyarázata annak, hogy úri szülők, kiknek különben néha a legszükségesebbet is meg kell vonni saját maguktól, csakhogy gyermekük gond nélkül lehessen az iskolában, – annyira féltik gyermeküket az iparosságtól? Talán mert nehéz a kalapács, a gyalu, a bárd? Nem, fiam, hisz a gyalu, a kalapács, a bárd nem -53-nehezebb a könyvnél, a tollnál, a czirkalomnál. Ezek a szülők nem a gyermekeiket, hanem saját magukat féltik. Attól félnek – mint ama levél irója is – hogy a mesterség megbecsteleniti a családot. Félnek azoktól a kérdésektől, melyeket majd ez is, az is intéz hozzájok: nos, mi lett a fiából? hol van? mit csinál? Hogy nekik azt kelljen válaszolni: a fiam asztalos! A fiam kereskedő! Félnek attól az időtől, midőn az iparosfiu elvesz egy magához illő, tisztességes, egyszerü leányt s ezt is be kell mutatni: a menyem!

Félnek azoktól az óráktól, mikor a kérges tenyerü fiú hazajön vasárnap a szülei házhoz s a vendégeknek be kell mutatni őt is épp úgy, mint a Brachfeld-kendős jogász-fiút: A fiam!-54-

Félnek attól a rettenetes eshetőségtől, hogy iparos fiokkal egyszer majd végig kell sétálni a váczi-utczán, egy sorban kell haladni vele, éppen mintha – édes gyermekük volna!

Hát édes fiam, a ki a gyermekét, a saját véréből való vért szégyenli, csak azért, mert mesterember, az a gyermekét nem szereti igazán. Fölháborodik a szivem, egész valóm, arra a gondolatra, hogy lehetnek szülők, kik naplopó, gavallérkodó, léhütő, a jó Isten tudja miből élő fiok miatt nem pirulnak, ellenben röstellik az utczán megindulni becsületes, tisztességes iparos gyermekükkel. S bánt, erősen bánt, látván, hogy száz meg száz jóravaló úri család inkább tönkre megy, s tönkre teszi egész életére a gyermekeit -55-is, semhogy iparosnak vagy kereskedőnek nevelje, a kik becsületes iparkodással talán még visszaszerezhetnék az elzüllődött ősi birtokot s kalapácscsal vagy rőffel, de visszaszereznék a család régi fényét. Bánt, végtelenül bánt, látván, miként pusztul az egykor erős, gazdag dzsentri s csak mikor már az élet kegyetlenül a földhöz verte, megczibálta, mikor már nincs sem égen, sem földön semmi: akkor alázkodik le a kalapácshoz, a rőfhöz.

Fiam, még ha jól tanulsz is, akkor is örülnék, ha kedvet éreznél iparosságra, kereskedésre. Mert ma már az iparos is, kereskedő is, csak az boldogul igazán, ha nemcsak a keze áll a munkára, de az esze is pallérozódott. Nem kell oly sokat forgatni a -56-könyvet, mint a tanárnak, a doktornak, a fiskálisnak, de a neki való, mesterségébe vágó könyveket, czikkeket olvasgatni kell; érdeklődni minden ujítás, találmány iránt – és hogy egyszerűen necsak iparos, necsak kereskedő legyen: ismernie kell hazája történelmét, irodalmát. Iparos is, kereskedő is egész ember csak így lehet.

Bármi lesz belőled, meg kell szerezned az általános műveltséget, fiam. Ez adja meg az igazi jogot, hogy helyet foglalj minden rendű és rangú emberek között. Az általános műveltség s mesterségednek tisztességes űzése. Ha e kettőt megszerezted, egyesek és társadalmi osztályok előítéletétől, elfogultságától ne félj. Nincs joga senkinek, hogy lenézzen, megvessen téged, ellenben -57-te méltán sajnálhatod azokat, kik lenézni próbálnak téged.

Manapság nemcsak az úrnak fia akar úrnak maradni, de úrrá akar lenni a szegény ember fia is. Te ne akarj úr lenni, fiam. Ez az a „pálya“, mely leginkább el van árasztva a magyar hazában s épp azért e pályán a legnehezebb a boldogulás. Valakinek dolgozni is kell s hidd el nekem, az az igazi úr, a ki semmihez sem jut – ingyen, munka nélkül. Ez tesz magaddal megelégedetté s a megelégedésnél nagyobb kényelmet én nem ismerek.

Megértettél-e, Jankó? Ugy-e meg? Csak azt akarom, fiam, hogy megérts. Kedved, vagy sorsod vigyen bárhová, ne félj, aggódó szeretetem árnyékodba jár. S kérges tenyérrel ha majd megtérsz -58-a szülei házhoz, nem lészen kisebb az én örömem, mintha bátyád vagy öcséd diplomát lobogtat puha, finom kezében. S fogadván a vendégeket ünnepi lakománkra, boldogan, büszkén mutatok rád: János, az iparos fiam.

Képtalálat a következőre: „Benedek Elek: Testamentum”

 


Benedek Elek (1859–1929)

Benedek Elek Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án (a település akkor Udvarhelyszékhez tartozott, ma Kovászna megye része). Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik, ősei a lófő, illetve gyalogkatona rendhez tartoztak. Apai nagyapja, István, huszárként vett részt az ún. francia háborúkban. Anyai nagyapja, Benedek András Bardócz szék asszeszora volt. A kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kapnak. Ez a nemeslevél, amint azt Benedek Elek az Édes anyaföldem -ben elmeséli, elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak, mivel annak férfi tagjai így nem mentesültek a székelységre nehezedő kötelező katonáskodás alól.

Elemi tanulmányait a kisbaconi falusi iskolában kezdi. Alig nyolc évesen íratják be a székelyudvarhelyi református kollégiumba, életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák–magyar kiegyezés történelmi momentumával, amely a sötét Bach-korszak lezárását jelenti. Az Udvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak az íróban. A gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanott érettségizik.

1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar–német szakon, majd filozófiát is hallgat, de nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Egyetemi évei alatt versei jelennek meg az Üstökösben.

Ballada- és népmese-gyűjtését megmutatja Gyulai Pálnak, aki felolvas belőlük a Kisfaludy Társaságban. Népköltészeti gyűjtésének anyaga, Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi Gyűjtés című kötetben lát napvilágot 1882-ben.

1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.

1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.

1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.

1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emel szót.

1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.
1902-ben szakít a politizálással.

1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.

1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.

1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.

1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.

A századforduló közeledtével egyre nehezebbé válik a székelység helyzete, nagy mérteket ölt az elszegényedés és ennek következtében a kivándorlás. Éppen ezért Benedek Elek örömmel mond igent 1901-ben Győrffy Gyula felkérésére, hogy a székely kérdésről írjon cikkeket a Magyarság című lapba. Kritikai hangvételű írásai azonban nem aratnak tetszést a hatalom képviselőinek körében, 1902-ben már véget is ér a lappal való együttműködése. Mi több, nem hívják meg az 1902. augusztus 28-i tusnádi Székely Kongresszusra sem. Még ugyanabban az évben új lapot indít Földes Gézával, Magyar Világ címmel, ez azonban anyagi nehézségek miatt már egy év múlva megszűnik, és utolsó cikkében Benedek Elek már egész újságírói karrierjét „temeti”. Ennek ellenére 1907-ben, Apponyi Albert kultuszminiszter felkérésére még elvállalja a Néptanítók Lapjánakszerkesztését.

1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.

Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.

1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.

Az Égető Árpád baróti nyomdájában napvilágot látó Én naptárammal kezdi meg itthoni szerkesztői munkásságát, majd 1923-tól kezdetét veszi a Cimbora küzdelmes története. Közben bekapcsolódik a Kós Károly, Nyírő József, Szentimrei Jenő nevével fémjelzett Kaláka társaság munkájába. A falvakat járják, hogy a legmostohább helyzetű magyar településekre is eljuttassák a magyar irodalmat és kultúrát. Főszerkesztője lesz a Vasárnap című lapnak, amelyet a Kaláka tagjai alapítottak. Gyakorlatilag üllő és kalapács közé kerül a konzervatívok és baloldaliak csatározásában. Ilyen körülmények között a Vasárnap, amely később a Vasárnapi Újság címet veszi fel, nem tud hosszabb ideig fennmaradni.

Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.

Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.

Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben, feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba.
Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybeli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban jelen voltak.

Képtalálat a következőre: „Benedek Elek családja”

 

 

 
Boldogasszony Anyánk
Az emberi életminőség/boldogság
2017. augusztus 17. csütörtök, 09:49
Boldogasszony Anyánk
  1. Kb. 8 140 találat

    1. Sebestyén Márta Boldogasszony Anyánk a Forrás Galériában

      • 7 éve
      • 80 298 megtekintés
      Sebestyén Márta Boldogasszony Anyánk a Forrás Galériában.
    2. Csengey Dénes-Cseh Tamás: Boldogasszony anyánk

      • 7 éve
      • 32 793 megtekintés
      Boldogasszony anyánk, égi nagy pátrónánk, nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ...
    3. Boldogasszony Anyánk

      • 8 éve
      • 102 530 megtekintés
      Csíksomlyói pünkösdi búcsú 2009, május 30. Énekel a Csíksomlyói kegytemplom kórusa Kántor: Bíró János "Boldogasszony ...
    4. Boldogasszony Anyánk (régi magyar himnusz)

      • 7 éve
      • 63 606 megtekintés
      Boldogasszony Anyánk (régi magyar himnusz) Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg ...
    5. † Boldog asszony anyánk †

      • 5 éve
      • 17 891 megtekintés
      Boldogasszony anyánk-Catholic hym-† first Hungarian Anthem 1.Boldogasszony anyánk régi nagy pátrónánk, Nagy ínségben ...
    6. Romantikus Erőszak - Matka Boża-Boldogasszony Anyánk (polskie napisy)

      • 5 éve
      • 4 546 megtekintés
      Rockowa aranzacja i nawiązanie do starego, katolickiego hymnu Węgier "Boldogasszony Anyánk" z 1715 roku.
    7. Kovács Nóri - Boldogasszony anyánk - magyar népdal

      • 6 éve
      • 36 198 megtekintés
      2011. 01. 21. Duna TV Boldogasszony anyánk - régi egyházi himnusz ének: Kovács Nóri.
    8. Lovász Irén - Boldogasszony anyánk - Our mother Blissfulwomen (Szt. István Bazilika 2007)

      • 6 éve
      • 13 973 megtekintés
      Lovász Irén - Boldogasszony anyánk - Our mother Blissfulwomen (Szt. István Bazilika, Budapest, Hungary 2007)
    9. Szentegyházi Gyermekfilharmónia - Boldogasszony anyánk

      • 4 éve
      • 1 434 megtekintés
      Boldogasszony anyánk 1. Boldogasszony anyánk régi nagy pátrónánk, Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: rfr.
    10. A TRIANONI BÉKE-PARANCSRÓL - BOLDOGASSZONY ANYÁNK

      • 5 éve
      • 11 238 megtekintés
      A TRIANONI BÉKE-PARANCSRÓL - BOLDOGASSZONY ANYÁNKÁLLAMFÉRFIAK A TRIANONI BÉKE-PARANCSRÓL. Előadó ...
    11. Szentegyházi Gyermekfilharmónia - Boldogasszony Anyánk

      • 4 éve
      • 1 843 megtekintés
      Halásztelek, 2013.06.03. (a speciális kameraállás miatt a zenekar hangzása torzul...)
    12. Boldog asszony anyánk

      • 2 hónapja
      • 28 megtekintés
      így hangzott a Boldog asszony anyánk Csíksomlyón 2017 ben.
    13. Boldogasszony Anyánk

      • 1 éve
      • 331 megtekintés
      Előadó: Vesztergám Miklós Szöveg: 1. Boldogasszony anyánk régi nagy pátrónánk, Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: ...
    14. Boldogasszony anyánk

      • 2 éve
      • 97 megtekintés
      Boldogasszony anyánk (régi magyar himnusz) Részlet a Pilvax kávéház c. színdarabból. Előadják a Vásár téri általános iskola ...
    15. Boldogasszony Anyánk Lengyel Judit - ének

      • 7 éve
      • 12 573 megtekintés
      Régi magyar himnusz Lengyel Judit - ének.
 
Nagyboldogasszony - Szűz Mária mennybevétele: Augusztus 15.
Az emberi életminőség/boldogság
2011. augusztus 15. hétfő, 07:15

szzmriaszletse

Boldogasszony anyánk…

Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén, így szólamlik hazánk:
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Oh Atyaistennek kedves szép leánya,
Krisztusnak szent anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
Tégy méltóvá bennünk régi grátiákra.
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Ímé, ládd, mint kérünk; bűnünkből kitérünk;
Tehozzád sóhajtunk, énekszóval intünk:
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Fordíts el hazánkrul ennyi sok ínséget,
Melyben torkig úszunk, s nyerj már békességet.
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Abigailnál szebb, Rákelnél ékesebb,
Még Judit asszonynál is vagy gyönyörűebb.
Magyarországrul, Pannóniárúl,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Krisztus fiad előtt hajts térdet érettünk,
Ha ezt nem cselekszed, egy lábig elveszünk.
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

____________________________________

AUGUSZTUS 15. –

NAGYBOLDOGASSZONY – SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/nagyboldogasszony__

szuz_maria_mennybevetele


csiksomly_kegytemplom

Magyar ünnepek

A MEGSZENTELT ORSZÁG
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: LUKÁCSY SÁNDOR
Budapest : Neumann Kht., 2004


TARTALOM

[Boldogasszony anyánk]
A pócsi Mária
Boldogasszony hava
Boldogasszony anyánk...
Mindenkor segítő szűz
Magyarok Nagyasszonya
Mária templomai
Nagyasszonyunk palástja
Juditnál erősebb
Mária erős sereg
Szabadíts meg a töröktől!
Vásárhelyi András éneke
Csaták napja
Havi Boldogasszony
Mondatott Szöged városában
Mária Európa megmentője
Budavári Te Deum
Könnyező Mária-kép
Fohászkodás a hazáért
"Oltalmad alá sietünk"
Meghasonlott ország
Médusok és perzsák prédája
Pázmány utolsó imája

[„országunk ragyogó csillagi…”]
Ének Szent István királyról
Invokáció
Magasztaló beszéd
Verses dícséret
Szent István lelki kereskedése
Szent István erényei
Az alamizsnás király
A győzedelmes
A hazateremtő
Boldog ország királya
Szent István királyhoz
Nagy próbatétel
Szent István koronái
Drága gyémánt
István király panasza
Az ország felajánlása
A Szent Jobb
Hol vagy, István király?
Két szent király
Ének Szent Lászlóról
A legszebb titulus
Mária segítsége
Vitézek tüköre
Csuda dolgokat cselekedett
Uralkodói kötelességek
A keresztény vezér
Nagy siralom és bánat
Himnusz Szent Imre hercegről
Oh szent Herceg!
Szent Imre himnuszok
Deákok kalauza
Ének Szent Erzsébet asszonyról
Áldott királyi lány
A könyörületes szent
Az egek ostroma
Magyarok könyörgése

Két tanulmány
Szent királyaink és a régi egyházi irodalom
A magyar szentek prédikátora: Csete István
http://mek.niif.hu/04800/04832/html/index.htm

 
A Borsszem Jankó életképei
Az emberi életminőség/boldogság
2017. augusztus 17. csütörtök, 09:43

"Parókai Jókai Mór"
Borsszem Jankó életképei a kiegyezés utáni időszak Jókaijáról
1868-1875

________________
RENKECZ ANITA



Te nagy – férfiu! Én merek tebeléd kötni és csinálok is rád viczczeket, mert rád férnek. Fáj te neked, hogy existálok, tudom, és örülök rajta. Népszerű vagy, de kezdesz lassanként pórszerű lenni” – figyelmezteti egy karikatúra feliratában Borsszem Jankó a Kakas Mártonként megszólított Jókait 1868-ban. A népszerű élclap ennek a kissé dacos, ugyanakkor modoroskodó figyelmeztetésnek szellemében közelíti meg az írót, aki az elkövetkezendő években (1875-ig) a lap egyik legfontosabb szereplője lesz. Hogy mégis ki az a Jókai, akit az urbánus világ legnépszerűbb élclapja lefest közönségének, ezzel is formálva a korszak egyik legjelentősebb politikai figurájáról élő képet, annak megfejtésével próbálkozik az következő, a közélet forgatagának pillanatfelvételeiből összeállított mozaik, melynek elsődleges célja mindenekelőtt egy sajátos szempontú és mulattató Jókai-kép megalkotása, és csak másodsorban a sajtótörténet számára jelentőséggel bíró vonások összegzése.

Az 1867 és 1875 közötti korszak az, amely felrajzolta a polgárosodás útjára lépett Magyarország politikai térképének alapvonalait az elkövetkező évtizedekre, egyben megteremtette az új magyar közélet erővonalait, azokat a kereteket, melyek a kibontakozó nagyváros, az (újra)formálódó polisz meghatározó egyéniségei számára kijelölték a lehetséges és szükségszerű pályákat. Mindkét tendenciáról elmondható, hogy rendkívül markáns politikai és pártpolitikai alapon szerveződő struktúráról van szó. Ezzel együtt mind a politikai színtér, mind a korabeli nyilvános szféra – erős tagoltsága mellett is – nagyfokú mozgékonyságot és árnyalatbeli gazdagságot mutat.

Ha végigtekintünk a kiválasztott szűk évtized történetén, irányvonalak, állásfoglalások, attitűdök és szerepvállalások meglehetősen sodró tempójú forgatagával találjuk szembe magunkat. Az események és reakciók igazából csak napi politikai szinten értelmezhetők. A sajtó tényleges megértése még azon a szinten is túlmutató vizsgálatot igényel, hiszen az újságcsinálás ebben az időszakban elsősorban interakció a többi (kon)kurrens sajtótermék közleményeivel, néha szerkezetileg egészen jelentéktelennek tűnő megnyilvánulásokra reagálva. Sajtótörténeti szempontból olyan burjánzó és olyan összefonódott a lapok élete, melyet hasonló gazdagságban nem tudott megismételni a magyar történet, még a technikai fejlődés magasabb fokozatain sem. Vizsgált korszakunk szempontjából különös jelentőséggel bír az, hogy a közéleti csatározások jelentős része egy nagyon sajátos sajtóműfaj, a politikai élclap keretein belül folyik.

A kiegyezés után a polgári konszolidáció útjára lépő Magyarország alkotmányos történetében elérkezik az igazi parlamentarizmus korszaka. A kormányon lévő, megfontoltan liberális, volt Felirati (Deák-) párt nagyon heterogén, de markáns és kérlelhetetlen ellenzéki erőkkel áll szemben, a Kossuth-párti szélsőbaltól a jelentős intellektuális töltéssel rendelkező, Tisza Kálmán által vezetett balközép irányzatig. A sajtó ennek a kavalkádnak a tükre, minden politikai árnyalat a saját szócsövével képviselteti magát. A kép természetesen a fővárosban a leggazdagabb, mind a lapok, mind az olvasók tekintetében. A pesti polgárság körében, a fejlődő metropolisz szívében alakul ki az a közönség, melyben értő olvasójára talál egy speciális helyzetű humorisztikus lap: a kormányon lévő párt színeiben, mégis különös objektivitással szólítja meg a józan érdekfelfogástól befolyásolt, politikailag öntudatosodó olvasóréteget. Ebben a közegben honosult meg igazán és indult virágzásnak a kiegyezés körüli években az élclapi műfaj. Nem kis jelentőssége van itt a ténynek, hogy éppen Jókai Mór az, aki az Üstökös című lappal elsőként vitte igazán diadalra ezt a sajtóformát és szilárdította meg az azt felépítő műfajok és típusok megjelenési módjait, stílusát és nem utolsósorban népszerűségét, még az 1867-es fordulat előtt. Így a hatvanas évek végére igazán beért és kipróbált keretek között jelenhet meg a cikkünk egyik tárgyát képező lap, mely előéletében is, létrehozóit tekintve is sok szálon kötődik Jókaihoz és alkotói köréhez.

Az 1868-ban kormánytámogatással, Ágai Adolf szerkesztésében indult Borsszem Jankó a magyar élclapi műfaj minden szempontból legsikeresebb és legkiválóbb képviselője. Sikeresen ötvözi a német eredetű műfaji hagyományt a magyar reformkortól kezdve formálódó és a század második felére rendkívüli gazdagságban virágzó politikai folklórral. Érdekessége, hogy kormánypárti (helyesebben Deák-párti) orgánum létére is típusának legnépszerűbb képviselőjévé tudott válni, sőt, életének legfényesebb szakasza éppen erre a „kormány által szubvencionált” időszakra esett. Az ellentmondás feloldását az a kulturálisan rendkívül tájékozott, politikában jártas, fantáziával és humorral pedig különösen jól megáldott társaság – a Kávéforrás-kör – jelenti, melynek kollektív munkájában állt össze az egyes számok tartalma. Sikere tehát nem politikai arculatának, hanem a lapkészítés minőségének köszönhető: „Ez a lap mint a kormány hivatalos élclapja indult meg. Vicc és kormánypártiság a világ két ellenkező pólusa, és eddig még minden gouvernemental-élclap rövidesen lapos apoplexiában múlt ki. Ágai megcsinálta azt a csodát, hogy egy kormánypárti humorisztikus közlönyből erőteljes, energikus ostort font, amelynek a hatása évtizedeken át megérzett, meglátszott a közéleten. Ágai alatt érte meg aBorsszem Jankó azt a virágkorát, hogy benne két sor gyakran többet jelentett, mint az újságokban hasábos cikkek. Az ő kausztikus, éles, mindig harcias, mindig fölvilágosult szelleme öltött testet a Borsszem Jankóban, amely pecsovics-cilinderének maszkja alatt voltaképp örökös ellenzéket jelentett, a magyar közállapotoknak és társadalmi züllésnek fáradhatatlan korbácsát.”[1]

Anélkül, hogy a politikai élclap-típus sajátosságainak ismertetésébe[2] fognánk, hadd mutassunk rá arra a triviális tényre, hogy míg a kor élclapjai a politikai sajtó többi szereplőjével együtt nyilvánvaló pártpolitikai médiumokként funkcionáltak, fő működési elvük mégis elsősorban a humor volt. A politikai humor létfeltétele egy olyan befogadói közeg, mely „a polisz ügyeiben” tájékozott; nem pusztán jól informált, hanem el is igazodik a közéleti források eszmei, viszonyulásbeli kérdéseiben. Azaz nem csupán az számít, hogy ki mit „mond” a nyilvánosság előtt, hanem – ha a humor szempontjából közelítünk – az sokkal nagyobb súllyal esik latba, hogyan mondta. A politikai élclap álláspontok és viszonyulások komplex tükre, mely nem puszta tényekre, hanem megnyilatkozásokra reagál, feltételezve, hogy olvasóközönsége tisztában van ezen megnyilatkozások tartalmával, azok modalitásával, a forrás jellegzetességeivel. A politikai élclap ugyanúgy eldiskurál és felesel a napisajtóval, mint a többi élclappal, időnként egészen a részletekig lebontva azok tartalmát, reflektálva nemcsak a vezércikkre (vagy az annak megfelelő közleményre), tárcára, hanem színes hírre is – sőt, alkalmanként a többi lap sajtóhibája is humorforrást jelenthet.

A lapokból kibontakozó kép minden korszakban önmagába zárul: egyes közlemények értelmezése arra ösztönzi az olvasót, hogy továbblépve felkutassa az abban kifejtett reflexió forrását, vagy csupán az altera parshozzáfűznivalóit, sehol sem bír ez azonban olyan téttel, mint a humorra építő műfajnál. A humor ugyanis ezen a téren „nem ismer tréfát”: miután csak úgy képes működni, ha a valóságra hivatkozik, a befogadó számára fontos, hogy tárgya kellőképp ismert is legyen. Magyarán, az élclapolvasó „megérti a viccet”, ha kellően jártas nem pusztán korának viszonyaiban, hanem abban is, hogy kik a kor közszereplői, és milyen megnyilatkozás, stílus, viszonyulásmód várható el tőlük. Ha tehát egy élclapot vizsgálunk mint a korabeli közélet kiemelkedő fontosságú közegét, akkor annak sajátos léthelyzetét is szem előtt kell tartanunk. Olyan tájékozódási forrásról van szó, mely a közönségnek a közviszonyok terén kellően tájékozott[3] részére épít, és igényt formál nem pusztán az információra, hanem a politikai és közéleti információ egyfajta kritikájára is. Ebben az értelemben ez a sajtótípus a tényleges, modern értelemben vett közvélemény formáló tényezője.

Ebben a helyzetben természetesen megnő a közszereplés személyre szabott tétje is, hiszen immár nemcsak eszmék és tényleges tettek kerülnek fokozottan kritikai górcső alá, hanem az egyéni megjelenés is. A humor egyik mozgatórugója a túlzás, és a poentírozott megnyilvánulások nemcsak „nagyobbat szólhatnak”, mint eredetijük, de többnyire emlékezetesebbek is. Másrészt, míg az élc ferdít és torzít, addig alapja szükségképpen a valóságban kell hogy gyökerezzen (különben nem lenne vicces), így egyben sajátos módon kitörölhetetlenné is teszi tárgyát. A korszak mindennapokat formáló szereplőinek tehát újabb megpróbáltatást jelentett, az, ahogyan megjelennek ezeken a fórumokon. Fontos tényező továbbá, hogy az élclapok illusztráltak (egyesek, például azÜstökös és a Borsszem Jankó egészen magas színvonalon). Az időszakban megjelenő családi lapok mellett az élclap az a médium, ahol nagyjaink fizimiskájukkal együtt képviseltették magukat, azaz ez volt az a forrás, ahonnan ország-világ rájuk ismerhetett.[4] (Sőt, az élclapokban jelentek meg nagyobb koncentráltsággal a közélet figurái.)

Annak ellenére, hogy napjainkban divatos Jókai Mór „kultuszáról” beszélni, a vizsgált periódus forgatagából kirajzolódó kép korántsem olyan egyértelmű, hogy közelebb vihetne bennünket az igazi Jókaihoz; sokkal inkább ahhoz a képhez, mely feltehetőleg a kiegyezést követő időszak fővárosi polgárában Jókairól élt. Annak ellenére, hogy az írófejedelem élete jelentős hányadában a mindenkori közfigyelem középpontjában élt, valóságos létmódja mégis a rejtőzködés, igazi arcának elfedése, avagy, hogy a kortárs megfigyelők által tapintatosan körülírt, de kevéssé használt kifejezést használjuk: póz. Ha hiszünk az éleslátó kortársnak-korutódnak, Mikszáthnak, akkor kiderülhet, hogy az elbizonytalanító, kissé őszintétlen magatartás eredete valószínűleg alkati. Ugyanakkor, ha az életrajzokat követve megfigyeljük társaságbeli attitűdjeinek fejlődését, világossá válik, hogy a személyiségében rejlő titokzatosságot némiképp a közfigyelem nyomására, tudatosan formálta át azzá a különös, tényleges elkötelezettséget kerülő, viszonyulásbeli fogódzókat nem kínáló magatartássá, mely nagyban hozzájárult a személyét már életében felnagyító legendák kialakulásához, de jócskán rontott is emberi hitelén.



Mielőtt belekezdenénk a Borsszem Jankó Jókaijának bemutatásába, vessünk egy pillantást arra a módra, ahogy egy jelentős közéleti személyiség feltűnhet az élclapban.

Borsszem Jankó karakterét nagyrészt a társadalmi típusokat megjelenítő állandó figurái adták, melyek Ágainak köszönhetik létüket, némelyik még a lap indítását megelőző időből, egy másik élclap, a Bolond Miska hasábjairól. A lap indulása utáni években (melyek 1875-ig bezárólag a valószínűsíthető „aranykort” képezték) ezen figurák megszólalásai alkották egy-egy szám fő szerkezeti egységeit, a tulajdonképpeni szöveges közlemények nagy részének apropóját. A társadalmi-etnikai jellegzetességek parabolisztikus ábrázolásából összeálló karaktereket Magyarországon éppen Jókai vitte tökélyre és emelte a politikai köztudat részévé a hatvanas években, Talérossy Zebulon és Kakas Márton figuráival nagysikerű és műfaj-formáló „humoristico-belletrisztikus” hetilapja, az Üstökös(1858–1918) hasábjain.

Ezek a jellegzetesen élclapi figurák[5] kétféle reprezentációból álltak össze: egyrészt rendelkeztek egy többé-kevésbé állandó, meglehetősen aprólékos, ugyanakkor közérthetően kódolt rajzos karikatúrával, melyek a karakterek által szignált lapbeli megszólalásokat kísérték. A rajzok a kor politikai ikonográfiájának összes jellegzetes síkját felmutatták: a társadalmi pozíciót indikáló öltözködésbeli elemek részletezettsége, jellegzetes tevékenységi körök, illetve ezek eszközeinek ábrázolása alapozza meg a figurát. (A képekből többek között kiderül, hogy az adott karakter mivel tölti a szabadidejét. A pozsonyi németajkú polgár, Kraxelhuber Tóbiás például csibukolás közben mereng az újságban olvasottakon, Mokány Berci szintén pipája és elmaradhatatlan agara – a vidéki nemesi aranyélet egyfajta státuszszimbóluma – mellett látható, Estány és Sanyi pedig éppenséggel isznak).

A figurák másik reprezentációs síkja, tulajdonképpeni mondanivalójuk, szintén jellegzetes, főként az élclapi humor egyik legfőbb fegyverténye, a nyelvi paródia révén. Itt sem az egyéni, hanem a társadalmilag-etnikailag meghatározott nyelvhasználat az élc áldozata, a kiejtés és a megfelelő szókészlet sajátságainak karikírozott felnagyításával. (A későbbi évtizedekben a figurák jellemzése árnyaltabbá válik – főként az új típusok megjelenésével által – mikor a kulturális, illetve nemi szempontok is határozottabban feltűnnek a figurák ábrázolásában).

Az élclapi figurák tulajdonképpeni funkciója a sajátos, társadalmi meghatározottságú politikai álláspontok sarkított, időnként erősen érdekorientált kifejtése, és az aktuális közéleti események ilyetén szempontok alapján történő kommentálása. Céljukat a Borsszem Jankó abban teljesítette ki, hogy igyekezett a társadalmi paletta minden színét képviselni figuráiban, ezért válhat minden szám sokszólamúsága révén az aktualitások hiteles tükrévé. „A Borsszem Jankó igazi története alakjaiból olvasható. Érdeme, hogy ez a történet egyben a magyar társadalom története 1868-tól 1904-ig. Ez a társadalom a hullám fölfelé ívelő oldalán sodródott, gazdaságban, irodalomban és művészetben. Ez aránylag gondtalan és jólétben élő társadalmat egy szabadelvű kormány vezeti. A Borsszem Jankó hűséges marad ehhez a kormányhoz és ehhez az elvhez. Története egy elvé, éppúgy mint egy korszaké, a XIX. század második felének magyar szellemtörténetében szerepet vív ki magának.”[6]

Az ok, amiért itt érdemes elidőzni az élclapi típusok kérdésénél, valójában az, hogy ábrázolásmódjuk jellegzetességei nem pusztán ennek a szűkebb értelemben vett műfajnak, hanem általában a politikai humornak és tágabban a közélet sajtó-reprezentációjának a sajátjai. A kiegyezés körüli évek magyar sajtóolvasóinak csoportja megélhetésében, anyagi és kulturális lehetőségeiben nagyjából egységes, politikai érdek- és értékrendszerében viszont rendkívül tagolt. Ezt mutatja a politikai sajtó képe is, mikor is ez a vitáktól fűtött időszak újságok páratlan gazdagságát (ha nem is nagy példányszámokban) volt képes fenntartani. Emiatt lehetséges az artikulált pártsajtó léte, mert megvan a lehetőség és igény arra, hogy minden egyes irányzat önállóan képviselje magát. Az irányzatok gazdagsága mellett jellegzetes azok „vonalassága” is (eltekintve épp Jókai A Honjától): a sarkított, kissé markáns kifejezésmód a politikai sajtó megszólalásmódja, nemcsak tartalmilag, hanem attitűdök és viszonyulásmódok tekintetében is. Röviden: természetes és elvárt, hogy az indulatok érezhetőek és állandóak legyenek, egyfajta pózzá merevedjenek a közélet színpadán.

A politikai humor erre reflektál és ezt erősíti fel a társadalmi típusok szájbarágósan sarkított, emblematikus képviseletével. Ezen azonban túllép. Nem pusztán az egyes társadalmi csoportosulásokból képez könnyen azonosítható absztrakciókat, hanem az egyes érdekcsoportokat, eszméket képviselő személyiségekből is, lecsupaszítva azokat közéleti megnyilatkozásaik sarkítottabb motívumaira, pózaira, szólamaira. Ez nem csupán kritikai céllal történik: a közélet nagy színpadára a belépő ebben a korszakban az eszmével való azonosulás. A sajtó általános értelemben felfogott funkciója még nem maga a közélet gyakorlása, a polisz-lét tere, hanem a lehetséges erővonalak irányadó felvázolása. Kész eszmeköröket továbbít, némiképp normatív felhanggal, nem pedig a formálásukhoz szükséges fórumot biztosítja. A sajtó, és különösen az élclapi sajtó e mechanizmus alapján kísérli meg a folyamatok és viselkedésmódok értelmezését. A korszaknak különösen sikeres műfaja a karikatúra, mely az ismerős, azonosítható, visszatérő elemek felerősítésével, ellentmondásaik, különösségük túlhangsúlyozásával éri el célját. Ezek az elemek kismértékben variálódhatnak ugyan, de a Borsszem Jankóban jól végigkísérhető egy-egy jelentősebb közéleti figura karaktertörténete, mely az azt felidéző aktualitások forgatagában is nagymértékben állandó marad.

Ennek illusztrálására érdemes vetnünk egy pillantást Jókai Mór politikai pártfogoltjának és A Hon munkatársának, a kiegyezés környéki években az író politikai szereplését végigkísérő Horn Edének[7] Borsszem Jankó-beli megjelenésére.

Horn Ede eredetileg közgazdász, aki a kiegyezést megelőző időszakot párizsi emigrációban töltötte. Külföldön írott szakcikkei meglehetősen ellentmondásos hatást váltottak ki a magyar pénzügypolitikára nézve, mely nem tette egyértelműen népszerűvé hazatérése után. Modern szemléletű, emancipált és európai tapasztalatok kontextusában gondolkodó szakember volt, aki ezt a tényt Jókai politikai lapjainak egyik legfontosabb publicistájaként meglehetős hangsúllyal érzékeltette a kormány pénzügypolitikájának kritikájában.[8] A hangsúlyozottan nemzeti-liberális Borsszem Jankó szemléletrendszerében a „külföldről hazatért honfi” típusa mindig gyanakvás és ellenszenv tárgya (annak ellenére is, hogy Horn esetében 1849-es emigránsról van szó). Liszt Ferenc nyilvános szereplése például mindig valóságos gúnyhadjárat tárgya a Borsszem Jankó lapjain, melyet nem elsősorban a rajongás megnyilvánulásainak túlzó volta, hanem a külföldön érlelt babér lokálpatrióta szempontú elutasítása váltott ki.

Horn Ede személyisége számos jellegzetességet kínált, melyek által a (képi és nyelvi) politikai karikatúra célpontjává válhatott. Zsidó származása miatt az ő esetében is érvényesült az a sajátos tendencia, mely erős, torzított faji karakterjegyekkel látta el az ábrázolásokban.[9] Ezen kívül Horn köztudottan rendkívül gyengén beszélt magyarul, s hibás kiejtése, szókincsbeli pontatlanságai és hiányosságai megunhatatlan poénforrást nyújtanak a Borsszem Jankó szerzőinek. A jellegzetes, magyarodó zsidó nyelvhasználat paródiáját kikristályosító Spitzig Itzig mellett neki alakult ki a leghatározottabb saját „dialektusa”, sőt beszédmódjának karikírozása időnként átcsapott az öncélú viccelődésbe.

Horn Edét emellett főként gyakori politikai kudarcai tették vonzó céltáblává a Deák-párt szemléletét képviselő lap számára. Az 1869-es év és a hetvenes évek legeleje a Borsszem Jankó tükrében egyfajta politikai blamázs-széria Horn és Jókai számára: egymás után vallanak kudarcot a szakíró választási jelölésével Kanizsán, Szentendrén, Pápán (1. kép), míg végül a nagyrészt németajkú Pozsonyban sikerül mandátumhoz juttatni A Hon pártfogoltját.

Ezért alakul ki az 1870-es évre a „Bolygó zsidó” toposza Horn Edével kapcsolatban, olyannyira, hogy a lap többször közli le ugyanazt a karikatúrát, melyen Horn „bolyong” az országúton, csak az irányjelző táblán feltüntetett városnév változik. (Ez a sors egyébként Jókait is utoléri 1872-es választási kudarcai során, amikor is több ízben feltűnik a „Két bolygó zsidó” (2. kép).[10]

Ha Horn példáján megfigyeljük a konkrét közéleti szereplő sorsát a Borsszem Jankó lapjain, akkor látható, hogyan szublimálódik a személyiség karakterré, mely csak a karikatúra létmódjában létezhet: túlzásokból és absztrakciókból összetákolt figura, amely ugyanakkor sajátos otthonossággal foglalja el helyét a többi között, mert alakja mindezekkel együtt korántsem ellenszenves, sőt, a viszony az 1870-es év végére kifejezetten családiassá válik. A lap is mintegy saját kreatúrájaként ismeri fel a kis Edos figuráját, akit, mintegy ezt a tényt beismerendő, az 1871. év első számában közölt előfizetési felhíváson a Borsszem Jankó többi állandó figurája között tüntet fel (3. kép). Ugyanezen a képen látható egyébként Dobsa Lajos is, aki Hornhoz hasonló sorsra jutott. Estány és Sanyi figurái mögött is valós személyiségek állnak, Patay István és Csiky Sándor szélbali képviselők.[11]

Ez a jelenség természetesen elidegeníthetetlen a típushoz vonzódó humoros műfajoktól. Sőt, ez nem pusztán a konkrét műfaj jellemzője, hanem a közvélemény alakulásának egyik jelentős mechanizmusa. Szinte minden élclap mögött egy-egy fiktív, absztrakt karakter áll, melyek összességéből erős vonalú, karakteres társadalomportré áll össze. (Vegyük például a Pecsovics című élclapot, mely a konformista hivatalnokot képviselő típusról kapta címét.[12]) A politikai humor megkísérli felsorakoztatni a közéleti szereplőket is ezek mögé a társadalmi emblémák mögé, a műfaj sajátos (főként képi) kódját alkotva meg, mely gazdag és – főként aBorsszem Jankó esetében – kellően árnyalt, de egykorú viszonylatban mégis könnyen értelmezhető.



A kiegyezéstől a fúzióig eltelt évek Jókai közéleti pályafutásának legellentmondásosabb időszakát jelentik. Nem feltétlenül a legmozgalmasabbat, hiszen már 1848 tavaszán az események középpontjában áll, és nem is távolodik el nagyon a centrumtól. A debreceni időszak hozza számára az első igazi megmérettetést a politikai sajtó terén, a radikális Nyáry Pállal és a Március tizenötödikével vívott küzdelme során, a Közlöny szerkesztőjeként. Politikai magatartása már akkor kirajzolódik, nagyjából tüneti szinten, abban, amit Mikszáth sommásan csak így foglal össze: „neki nem voltak erős meggyőződései”. Ha 1849-es tevékenysége kapcsán ez helytálló is, a kiegyezést követő időszakban mégis a baloldal és a Tisza-frakció hangsúlyos egyénisége tudott maradni, bár igaz, hogy kevésbé jellemezte erős és következetes kötődés adott és jól körülhatárolható irányzathoz az ellenzéki palettán, sőt, voltak a Deák-párt eszmeiségét tükröző akciói is.

Ahány forrás, annyiféle értelmezését olvashatjuk Jókai politikai viselkedésmódjának, közírói mentalitásának, a teljes apológiától kezdve egészen az olyan véleményekig, melyek leírják Jókait mint komolytalan politikust. Ha Jókai Borsszem Jankó-beli reprezentációjára vagyunk kíváncsiak, akkor sokkal több körülményre kell tekintettel lennünk, mint a pusztán egyes politikai szempontok által sugallt egyszerűsítő-eligazító karakterizációra. Nyilvánvaló az is, hogy ez a Jókai-kép nem objektív, hiszen alapvetően a politikai ellenfelek ítéletén nyugszik. Egészen biztosan megtudható azonban belőle, hogy mit gondolt a magyar társadalom egyik legdinamikusabban fejlődő és politikailag egyik legtevékenyebb rétege, a pesti polgárság Jókairól és általában a közéletet ilyen páratlan erővel befolyásoló személyiségekről – politikán innen és túl.




„Mikép lehet meggazdagodni?

Regény 6 kötetben

Tartalom:

1. kötet. Ifju álmok. – A komáromi zsidók. – A révkomáromi ifju. – Ideális kezdet. – »Hétköznapok.«

2. kötet. Praxis teszi a mestert. – A beszélyek kelnek. – Ive 6 forint. – A szerkesztő. – »Életképek.« – Csak sokat írni!

3. kötet. A kor szomoru. – Korszerűség pénzt hajt. – »Sajó beszélyei.« – »Csataképek.« – »Véres könyv« – Csak minél többet. – Ive 10 frt.

4. kötet. A dicsőségért is kell tenni valamit. – »Nábob.« – »Kárpáthy.« – A főmunkatárs. – »Vasárnapi Ujság.« – »Nagy tükör.« – Kakas Márton. – Akadémiában. – Mindent irunk. – A ház épül. – Beköltözés. – Ive 40 ft.

5. kötet. Uj korszak. – 1861. – Sutba a regénnyel! – Politika több pénzt hoz. – Kurátorság és titulus. – Követség. – Servus aesthetika! – Akármilyen csak sok legyen. – Ive 50 ft.

6. kötet. Szabadság! 1867. – Éljen a zsidó! – Az oppositio bolondjai. – A kőszivü Siklós fiai. – Terézváros. – Sparkassza. – Verwaltungsrath. – Tehenész és poéta. – Nincs többé poezis! – Éljen a pénz! – »Hon.« – »Nájer Lloyd.« – Szegény Horn! – Egy zsidó százat csinál. – A politika fejős tehene. – Miniszterség a ködben. – Álmok. – Milliók. – Chatham és Rothschild. – A gazdag ember szegény regényei.”[13]


A fenti Új regény Jókai Mórtól! fejléc alatt megjelent közlemény tömörsége ellenére is igen beszédes. Kritikai éle ugyan nem túl figyelemreméltó, különösebben nem is vicces, ha azonban minden egyes tételét jegyzetekkel látnánk el, egészen beszédes pályaképet kapnánk. Nem pusztán a tényszerű információk terén, hanem a legutóbbi korszak (6. kötet) pletykák és legendák körébe utalandó részleteire nézve is.

A Jókai életét övező figyelem és a személyéről keringő híresztelések (melyeket Mikszáth rendkívül stílusosan, de kissé nagyvonalúan ágyaz az életrajzba) sommás leképezése ez a rövidke írás. Megléte a legjobb bizonyítéka annak, hogy az író életének egyes mozzanatai milyen mértékben álltak a figyelem középpontjában – amikor is „az országnak körülbelül a legnépszerűbb embere”.[14]



„Az oppositio bolondjai” – politikai csatározások

Az 1869-es választások jelentik Jókai Mór politikai pályafutásának legintenzívebb szakaszát, mikor a miniszter Gorove Istvánnal[15] szemben szállt ringbe a Terézváros mandátumáért. Jókai megválasztása, és az azt megelőző kampány addig példátlan hullámokat kavart a sajtóban. A terézvárosi kerület az országos politikai élet figyelmének középpontjába került, főként mivel mindkét küzdő fél rendkívül ismert volt, s Jókai kortestáborának nyilván jelentős és főként látványos erőfeszítéseket kellett tennie egy ilyen tekintélyes ellenféllel szemben. Az ellenzék számára nagyon fontos fegyvertényt jelentett a győzelem, Jókai személyére nézve azonban még súlyosabb a tét: népszerűségének legnagyobb erőpróbája, ugyanakkor katalizátora a kortesidőszak.

Borsszem Jankó szemszögéből nézve a helyzet több mint kényes, mivel a Terézváros demográfiai súlypontja éppen a pesti zsidó polgári réteg, melynek az emancipáció óta először nyílik lehetősége a markáns politikai véleménynyilvánításra. „[A Borsszem Jankó] éber figyelője azonban egy feltörekvő és érvényesülő társadalmi osztálynak, az intellektuális zsidóságnak. Nem nézi el ennek az osztálynak egyetlen ferdeségét sem, igyekszik közelhozni a társadalom egyéb osztályaihoz, neveléséből részt kér és kap.”[16]

A kortesidőszakban felvonultatott eszközök között – érthető módon – kulcsszerephez jutottak a zsidóság kulturális önérzetét kiemelő mozzanatok, míg – a Borsszem Jankó olvasatában – a társadalmi csoportot érintő politikai motívumok jóval kevesebb hangot kapnak. Ezt talán joggal kéri számon a lap Jókaitól, s választási beszédének paródiájából éppen a konkrét irányvonalak hiánya csendül ki,[17] a lap kritikai attitűdje ezen a ponton azonban inkább bagatellizáló.

A politika cirkusza minden valós tét ellenére tényleges kritika megfogalmazás nélkül, elsősorban élcforrásként csapódik le a lapban, mely meglehetős derűvel figyeli Jókai célzatos sodródását a városi zsidó szubkultúra irányába. Az Apró Hírek rovatban például időről-időre visszatér a hír arról, hogy Jókai körülmetéltette magát, majd természetesen a hír cáfolata is. Tipikus ebből az időszakból az Adatok Jókai életrajzához című írás:


„Miután Jókai mult vasárnap azon fölöttevalókép s kiváló érdekes fölfedezést tette, hogy ő 9 éves korában verset irt egy zsidó fiúról s később zsidó drámát csinált, kérvén magát ez érdemek alapján megválasztatni – mi még a következő adatokkal támogathatjuk a derék zsidóphil jelölt kandidáczióját:

1) Diákkorában egy pár rosz csizmát két garason adott el egy házalónak, ki könybelábbadt szemmel mondá: Khüszünem.

2) Többször vett föl pénzt egy vén zsidótól – száz perczentre.

3) Sohse mondá ki e szót »hepp!«

4) Mikor a dohány-utczában lakott, naponként ötször ment el a zsidó templom előtt.

5) Anno… megpuszizott egy zsidó lányt. (Közkivánatra készséggel ismételni ajánlkozik e műtétet.)

6) A »Velenczei kalmárt« rosz drámának tartja.

7) Irószobája falán vöröshagyma-koszoru lóg.

8) A k-t kh-nak mondja, ha a t. választók parancsolják.”[18]


A zsidó identitásmodellel való kacérkodást Ágaiék nem is vetik igazán Jókai szemére, sokkal jelentősebb kritikát kap az a motívum, mely talán az egyetlen komoly ellenszenvvel szemlélt tényezője az író közéleti szerepléseinek: a népszerűségnek alárendelt pózolás, melyet a letisztázott eszmeiség és józan ész alapján álló sajtóorgánum tényleges gyanakvással közelít meg (4. kép).

Természetesen nem maradhat el az akkoriban a választási küzdelmekhez hozzátartozó, általánosabb kortesfogásokon való viccelődés sem, melyek azonban nemcsak ebben az adott helyzetben és kerületben találhattak tárgyukra (ld. 5. kép).[19]

Érdekes ugyanakkor, hogy a terézvárosi mandátum sorsa a győzelem után annak ellenére sem különösebben téma, hogy Jókai nem volt túlzottan sikeres kerületének képviseletében. Egy inkább kifejezetten barátságos karikatúra Jókait tehenének fejése közben mutatja, miközben egy terézvárosi választója oson a háta mögé, megnézni, hogy képviselője vajon jobban ért-e a fejéshez, mint a politikához (ld. 6. kép).

A kortársak visszaemlékezéseiből kiderül, hogy Jókai közéleti arca ellentétben állott személyének zárkózottságával és félénkségével. Valószínű, hogy nyilvános megjelenéseit éppen azért itatta át egyfajta taktikától mentes őszintétlenség, mert nehezére esett a közvetlenség. Azt ellenben mindig jó érzékkel regisztrálta, hogy az adott helyzet milyen magatartást követel tőle, s igyekezett mindig aszerint eljárni. Miután azonban ez általában a helyzet diktálta reakció volt, épp a mögöttes megfontolás hiánya avatta pózzá – rásütve ezzel a népszerűséghajhász komédiás bélyegét.

A zsidóbarát magatartás pózként való leleplezése nem is a terézvárosi választás, hanem annak a későbbi időszaknak visszatérő tényezője, mikor Jókai Horn Edét próbálta népszerűsíteni, a publicista képviselőházi próbálkozásai idején. (Egy hír kettejük kampányszereplését úgy értékeli például, hogy Horn „Jókai jóvoltából blamírozza magát”.[20]) A filoszemitizmus kissé mint öncél tűnik fel a Horn-kampány körüli, kesernyésebb hangvételű karikatúrákban.


„Jókai Mór naplójegyzeteiből”

Pest, junius 1-én.

„Ez a Horn! Ezek a zsidók! Csak az a Wármán[21] ott ne ülne a jobbon, olyan liberálisan rí ki. S nekünk [ti. az ellenzéknek – R.A.] nincs zsidónk. Mit mondanak majd terézvárosi választóim? A zsidók kivittek engem s én nem volnék képes kivinni egy zsidót? Csak egy hosszú orr volna a mi pártunkon, azt megtennők képzeletbeli zsidónak. De akármennyit orrolunk – egyikünké se nő meg hébermódra.”[22]


Ugyanebből az időből származik A képviselőház rabbinusai című karikatúra (7. kép). A képen Jókai a vallásos zsidó öltözékét viseli, vele szemben a vallási egyenjogúsítási törekvések egyik vezéralakja, Zsedényi Eduárd képviselő látható, szintén zsidóként ábrázolva, ujjukat mindketten a Sulchan Aruchra helyezik. Mellettük Horn Ede látható, ministránsfiúként.

Ágai éppen a terézvárosi zsidó polgárt képviselő Spitzig Itzig levelében tolmácsolja a Horn-pártolási korszak kritikáját már 1869 júniusában, mikor Jókai első körútjára indult pártfogoltjával.[23] Kissé abszurdizáló azonban a pozsonyi kortesútról készült karikatúra (ahol is Horn végül megválasztatott), melyen Horn magyar nemesi öltözékben, „Rabbi Jókai” kíséretében jelenik meg, s a többségében zsidó közönség így üdvözli a jelöltet: „Elljen a Horn, a ki meg fogja védelmezni a drága megyét és a szent ősi institutiont, elljen!” A kiegyezés utáni politizálás főmotívumát alkotó vármegyei kérdés – mely az ellenzék egyik vezéreszméjét alkotta – kifigurázása történik a kép hátterében: a vármegyeháza előtt két hajdú ráérősen vesszőz egy deresre húzott elítéltet (8. kép).[24]

Gyakran előfordul továbbá, hogy Jókait Horn Ede anyjaként ábrázolják, így lesz Hornból 1871-re önmagában is a kicsi „Edos”, időnként járókában, csörgővel a kezében, vagy leggyakrabban apró gyermek termetével.[25] Egy ízben pedig Jókai Bánk Bánként ágál: „Nincs a teremtésben vesztes csak én! Nincs árva más – csak az én gyermekem!”, mellette fiacskája, a kicsi Ede.[26] Ennek az élcvonulatnak tetőpontját az 1872-es választási időszak jelenti, mikor a visszatérő karikatúrán immár a „két bolygó zsidó” – Horn és Jókai – együtt fut a mandátum után (ld. 2. kép).[27]

Hasonló értékelés kíséri Jókai számos önálló politikai kezdeményezését. A Borsszem Jankó egyfajta szeszélyként jellemzi karakteresebb megmozdulásait, különösen melyek az ellenzéket is megosztják, például mikor 1868-ban szembekerült saját pártjával annak a delegációval kapcsolatos[28] állásfoglalása kapcsán, illetve mikor az 1869-es választások idején hangsúlyozottan szimpatizált a szélballal: „Én vagyok a szélbalnak / legjobb agitátora / – Átora, kántora / Kurátora, doktora / Földfelosztó szélbalok / Takargató sátora” – olvasható a Nép fiai című népdalmű-utánzatban.[29] Abban az időben Jókai fontosnak tartotta a népkörök közéletépítő szerepét, és tevékeny volt ezen a téren, a terézvárosi népkörben arcképe ott díszelgett a falon egy ideig, de később, várhatólag, mandátumával együtt annak is mennie kellett (ld. 9. kép).[30] A gúny kedvelt fordulata Jókait a politika „komédiásaként” említeni, mint például a következő, Goethe szájába adott parnasszusi üzenettel: „önnek a politikában kifejtett komikuma régóta gyönyörködtet”.[31]

Az 1869-es „kis bankválság” idején – kissé meglepő módon – Jókai épp a pénzügyi politika terén ér el látványos eredményeket önálló kezdeményezésével – melynek hátterében a Deák-párt lapjával, a Pesti Naplóval A Honban folytatott polémia áll. Miután A Hon nem pusztán a napi politika, hanem a nemzetgazdaság ügyeinek is alapvető fóruma kívánt lenni (első oldalán mindig az aktuális gazdasági információkkal), így nem meglepő, hogy Jókai e kérdésben tényleges jártasságról és kitartó érdeklődésről adott tanúbizonyságot. A Magyar Nemzeti Bank ügyét érintő és a magyar bankrendszer stabilizálását követelő felszólalásaival 1869– 70-ben nagyban hozzájárult, hogy Lónyay Menyhért pénzügyminiszter bizottságot hívott össze a banki helyzet normalizálása érdekében. (Jókai és Horn Ede egyébként fáradhatatlan kritikusai voltak a Lónyay-féle pénzügypolitikának, ez valószínűleg elsősorban Hornnak tudható be.) A Borsszem Jankó reakciója minderre nagyrészt kimerül a „Jókai bank”-ról szóló híradásokban, valamint Hornnak A Honban, illetve az akkortájt induló Neuer Freier Lloydban publikált cikkeinek ostorozásában.

Ágaiék viszont értelemszerűleg igyekeznek megláttatni a rációt abban például, hogy Jókai 1870-ben, mintegy a jóval később beigazolódó pártpolitikai szükségszerűségek (a későbbi fúzió) megelőlegezéseként, látogatást tesz Horváth Boldizsár igazságügyminiszternél. Ezzel mintha a kiegyezés kormány által végbevitt formáját legitimálta volna, kivívva ezzel pártja és az ellenzéki szellemiség elégedetlenségét. Erről remek irodalmi travesztiák számolnak be a Borsszem Jankóban, mint például azOthello és a Jókai Mór[32] című Shakespeare-ferdítés Tisza Kálmán és a harcosan ellenzéki Csernátony Lajos[33] szerepeltetésével, valamint a több számon keresztül közölt, ellenzéki viszályokról költött Obsidio Municipiana című eposz,[34] vagy pedig a szintén Csernátony tollának tulajdonított remekbe szabott „kémjelentések”:


„Csernátoni (!) rendőri papírjaiból

I. 2055. sz.

Alázatos jelentése Csernátoni, baloldali rendőrbiztosnak, Tisza Kálmán in spe miniszterelnökhöz.

Baj van. Jókai Horn által behálóztatik. Jókai tegnap délután 5 ½ órakor a bálvány-utcza táján láttatott. Kémem által követtetett. A sarkon megállt s egy tőzsben szivart vett, tiz darab britannikát à 6 kr. s egy yárát à 7 kr. = összesen 67 kr. 67! Ez küldöttemben gyanut keltett, melyet a következés igazolt. Jókai Horváth Boldizsárhoz ment. Nála volt 32 ½ perczig. A társalgás tárgyát legrövidebb idő alatt megtudom, mit a jelenleg kezemnél levő pénzkészlettel képes nem leszek.

Kelt »Ellenőrben«, a bihari pontok 3-ik évében, junius 4.


Csernátoni m. p.

főrendőrbiztos.”[35]


Pártpolitikai elkötelezettsége nyilván a Borsszem Jankót is részrehajlásra szorítja, így az sosem mulasztja el méltányolni, ha Jókai a Deák-párt érdekeinek megfelelő irányban jár el. „Az embernek fáj a szive ha látja, hogy ezt a derék, szeretetreméltó Jókait, kit maga az isten is deákpártinak teremtett, az egyik pórázon vezeti, míg a másiknak a nótájára kénytelen táncolni” – olvasható egy 1868-as karikatúra aláírásában;[36] de míg az embertől magától sosem tagadja meg a rokonszenvet, Ágai és köre hajlamos ingadozásként, kétkulacsoskodásként felfogni Jókai manővereit (ld. például a Jókai úr vezérczikkeiből című paródiát, mely hatféle, egymásnak teljességgel ellentmondó álláspontot képvisel[37]), vagy a kellő határozottság hiányából fakadó komolytalanságként: „Jókai Mór kijelenti, hogy Tisza Kálmán nézeteivel nem ért egyet. Siet továbbá kijelenteni azt is, hogy Ghyczy Kálmán nézeteivel sem ért egyet. Kerestetik egy ember, aki Jókai nézeteiből csak egyet is megért.”[38]

A helyzet ennél nyilván árnyaltabb. Éppúgy, ahogy napilapja, A Hon szemléletében meghaladta korát a pártpolitikai kötöttségek hanyagolásával a korszerű, általánosan felfogott érdekszemlélet rovására, úgy Jókai is az adott helyzetben felismerhetett tényleges szükségszerűségeket, azok irányzatos eszmébe ágyazása azonban fárasztotta, s emiatt rásüthető az állhatatosság hiánya, mind a politikai szövetségesek, mind az ellenfelek részéről. Valószínűleg azonban a kitartás sem avatta volna jó politikussá kora szemében: a politikai pozíciótól független értékszemléletet a kor kiélezett viszonyai között egyetlen politikus sem kockáztathatta meg a komoly kritika veszélyei nélkül. S ezt valószínűleg Jókai tudatosan sem kísérelte meg, bár időnként kihallik megnyilatkozásaiból a politikai skatulyák tudatos elutasítása: „Végül sajnálatomat kell kifejeznem a felett, hogy a Pesti Napló vezérczikkírója a hazafiságot is megtagadja tőlem. Ez az ut nem jó helyre vezet. A politikai proscriptionalis tabellák készítését nem ajánlom, legkevésbé a Pesti Naplónak, és ha ő kezd el ilyen proscriptionalis tabellákat készíteni – én azzal fogom hazafiságomat megvédelmezni, hogy senki nevét nem fogom azokra írni” – írja A Honban 1868. január 4-én.[39]

Mégis, általános jó szándéka – még ha esetleg jóindulattal szemlélt naivitásban csapódott is le – nem maradt észrevétlenül ellenfelei táborában sem, s a Kávéforrás-kör kellő emberismerettel kezelte a Jókai lépéseiben felismerni vélt motivációt. A politikus és közíró mögötti karakter valós megítéléséről árulkodik az alábbi népköri „szemelvény”, melyben Jókai közszereplői bemutatását közkedvelt figurája, Tallérossy Zebulon szájába adják:


„Fővárosi praelectiók –
Tallérossy Zebulon Jókai Mórról

Tekintedezs halgatosag!

Furcsa dolognak fogja tekintenyi tekintedezs hallgato auditorium, ha az objectum tartja praelectiot subjectumrul. De míg milen subjectumrul! Arul a Jókai Móriczrul, a ki iteneg tartja becses personamat markaba.

Az in baratom a Móricz sokalta különb legin mint a kinek latszatja magat.

Sokan abul itilnek meg neki, a kit a maga sajat neve alata irja komolan; holot ű, mikor mar 40 ivezs koraban szüksigit irezte anak, igazat ís mondanyi nem is »Igazmondót« választotta, a kinek a czicza sem hiszi, hanem engemet választotta maszkanak; is így az in kipemben mind a mi okosat tudja, bolondul mondja el; a maga sajat ides neviben penig okosan beszíli el aztat, a mi bolondot csag ki tudja tanalnyi.

Inend van neki az a tekintíles nípszerűsig, a mire legujab idő szerinte ra inoculalta zsido hajlandosagot, hogy hajtsa neki 25 percentet a közönsiges hatos kamat helyette, a kibe mar kezdte beleúnyni magat, de nagyon.

In nem akarom zsidó polgartarst dehonestalnyi, de …

(Jókai, attól való félelmében, hogy Zebulon ur Móricz urnak még legtitkosabb gondolatait is ki találja tárni a hallgatóság előtt, földhöz vágja Zebulont, ki cserepekre törik. Törs meg Hegedűs fölszedik a cserepeket, összecsirizelik, megdrótozzák és az igazi helyett használják az »Üstökösben«, mely ritkaságképpen mutogatja a publicumnak, drótos tótjai mellett a drótozott tótot.)”[40]


A fenti szemelvény átvezet a következő kérdéskörbe, Jókai közírói megítéléséhez.



A Hon: A Jókai-sajtó

Dücső Honfi! Még dücsőbb Lloydfi!” – köszönti Horn Edét a baloldal a Borsszem Jankó tolmácsolásában 1870 elején.[41] A „Jókai-sajtóbirodalom” erre az évre teljes, mellyel szemben Ágaiék igyekeznek egyfajta Góliátot fenyegető Dávid maszkját felölteni – nem épp meggyőző eréllyel. A végeredmény inkább kiélezett, de szellemi erőviszonyaiban kiegyenlített ütésváltás a két fél között. Szellemi erőviszonyaiban, de nem a küzdelem hevében: Jókai fórumai – természetükből következőleg – jóval kevesebbet törődnek a Borsszem Jankóval, mint viszont. Az 1863-ban alapított modern, liberális szemléletű, közgazdasági érdeklődésű A Honvitapartnere a Pesti Napló. Jókai 1858-tól megjelenő élclapja, azÜstökös politikai karakterét kissé elnyomja a lap adomázó, irodalmi jellege, az Igazmondó pedig profiljában is más, és inkább a vidéki olvasóközönséget megcélzó néplap. A hírlapi-élclapi polémia egyénként is olyan mértékben az aktuális események lüktetésében folyik, hogy mindennapi kontextusukból kiragadva szinte alig érthetőek a gyakran Apró Hír szintjén folyó vagdalkozások és viccelődések. Nagyobb távlatból nézve kirajzolhatók azok a fő vonalak, melyek mentén Ágai és köre megrajzolja a Jókai-sajtó kritikáját: ez a kritika azonban többnyire a napi politika és irányzatosság szintjén marad, nem a sajtó mint műhely bírálati szempontjait érvényesíti.

A Hont leggyakrabban azért éri kritika, amit a kor szemszögéből leginkább politikai következetlenségnek nevezhetnénk. Jókai munkatársi gárdája karakteres, többségében fiatal, friss, esetenként radikális szellemben gondolkozó zsurnalisztákból áll: Horn Ede, Hegedűs Sándor, Ludvigh János, P. Szathmáry Károly, de itt van Csernátony Lajos is, az Ellenőr későbbi szerkesztője, akinek rendkívül erőteljes, de néha a durvaságig menő stílusa komoly bajba sodorta Jókait. Egy 1869-es cikke miatt Pulszky Ferenc párbajra hívja ki az író-szerkesztőt, akinek szabadkozására ez a felelet: „Ha Jókai nem ad elégtételt, akkor egy sorba helyezem a tekintetben Csernátonyval”.[42] Az ominózus duellum a szülője az alábbi fiktív levélnek, Jókainak tulajdonítva, Csernátonynak címezve:


„BARÁTSÁGOS LEVÉL

Kedves Barátom!

Tisztellek, becsüllek. De ha valaki egy kategóriába mer helyezni veled, azzal megverekszem.

Különben tisztellek, becsüllek.

J.M.”[43]


Hosszabb távon a Borsszem Jankó a baloldali sajtónak a pártfrakciók mozgásait is tükröző differenciáltságából az ellenzéki hírlapok „elsúlytalanodására” (ld. 10. kép) szeret következtetni. Egy 1874-es címlapon közölt karikatúra szerint a „baloldal sajtója ugyancsak ránehezedett a szegény hazai ellenzékre. Nem csoda, ha megszakad bele (11. kép).”[44] Az 1869-ben alapított Ellenőrt (Csernátony lapját) egyébként időről időre A Hon konkurenciájaként tüntetik fel.

A Hon gazdasági beállítottsága miatt is gúny tárgya lehet: „Választóidnak mondád te: »kereskedem én is!« Mért hozzá nem tőd: »Üzleti czikkem A Hon!«!”[45], legérzékenyebb pontja azonban a szigorú szerkesztői kéz hiánya, melynek következtében előfordul, hogy az időnként meggondolatlan munkatársi gárda „ügyetlenséget csinál”, ami miatt aztán nem győznek bosszankodni a magasabb ellenzéki körök. Mikszáth így fogalmaz: „Jókai ugyan keveset érintkezett munkatársaival is, de teljes szabadságot adott nekik a lapban, úgyhogy mindenki kibonthatta szárnyait, ha voltak neki.”[46] Maga Jókai sem követi mindig a következetesen a frakcióálláspontot saját cikkeiben. Erről az Apróságok rovatban ezt találjuk:


„Jókai a »Két szarvu ember« czimü kedvelt regényéhez humoristikus pentant-ot ir a »Kétszarvu politikus czimmel«. Egy államférfit fog benne kifigurázni, aki máskép fog öklelőzni mint képviselő és másképen mint szerkesztő. A képviselő függő lesz, a szerkesztő független. A képviselő, mikor a baloldali kör helyiségébe megy, esernyőjével s téli kabátjával szegre akasztja a szerkesztőt. A szerkesztő mikor lapot szerkeszt, exorcizálja magából a képviselőt.”[47]

Még érdekesebb azonban, sőt hangvételében egészen kiugró helytállással világítja meg a Jókai közéleti arca mögötti motívumokat az alábbi, 1874-ből tehát már a Deák-párti politika beláthatóan leszálló ágában, a fúzió közelségében született „szemelvény”, mely mai szemmel olvasva teljes apológiának tűnik:


A HON-ból

A coalitio eszméje talán legközelebb meg fogván születni, s némelyek azt hirdetik rólam, hogy én egy mérsékelt ellenzéket fogok alkotni a coalitio ellen. Ez ráfogás. És sem ide, sem oda nem fogok tartozni; sem jobbra, sem balra nem állok; sem ellenzék, sem kormánypárt nem leszek; sem szélső. sem mérsékelt; sem itt sem ott nem fognak látni; én következetes maradok magamhoz. Programmom lesz azon párt mellett harczolni, mely a szabadelvüség keretében a haladás eszméinek valósítása körül a haza felvirulását eszközölni eltökélve van s a merev ellenállást hozzáhajlással, az ellenkezést az odaadással akképpen egyezteti, hogy függetenül megmarad a honboldogításnak egyetlen, szilárd alapján. Ez az én programmom és »A Hon« iránya.”[48]


Jókai látszólagos közönye az irányzatos publicisztika iránt talán abban is gyökerezik, hogy a terjeszteni szánt eszmék olvasztótégelyének tekintette a sajtót, mely a közönség nevelésére, orientálására szolgál, nem pedig a politikai történések tényleges közege. Mikszáth szerint akkoriban a „lapok nem a »napok fotografiái« voltak, mint most, hanem a közönség vezetői”;[49] a sajtóbeli közszereplés tétje legfeljebb párbajok és sajtóperek formájában jelentkezett (viszonylag ritkán), a közélet formálódásának folyamatát még nem vélték felfedezni a hírlapi mindennapokban.[50] Jókai liberális szerkesztői magatartása ezért csapódhatott le elvtelenségként, a szabadjára engedett fiatal publicista gárda pedig így alakulhatott hátulgombolós kisgyermekek[51] gyülekezetévé aBorsszem Jankó lapjain. Egy 1871-es karikatúrán az erdélyi útra induló Jókai köszön el munkatársaitól;[52]

„Szerkesztői személyzet: Éljen a szerk…

Móricz: Csitt! Majd ha visszatérek boldogítva „Hon”, hadd halljam nevem torkajtokon. Aztán valahogy valami okos dolgot ne kövessetek el. Netek krajczár. Osztozkodjatok. Vezérczikket csak akkor, ha a Királyhágón tul leszek. Különben Czeglédről írhatjátok már az üdvözlő szónoklatot. Itt van a zsebemben. Servus és – kellő zajt!

Szerkesztői személyzet (nagyzajongva): Meglesz, meglesz, meglesz!


Természetesen Jókai napilapjai sem maradnak ki a Borsszem Jankóban a kedvelt újságparódiák sorából. Ez a jellegzetes imitációtípus egy-egy lap teljes tükrét adja (egészen a külső megjelenés hű visszaadásáig), általában a közlés idejének aktuálpolitikai kérdéseit tárgyalva, a lap pártállását, beállítottságát, beidegződéseit kifigurázva. A Honból itt – nem túl meglepő módon – A HOrN lesz. A lap-paródia főként Horn Ede képviselői ambícióival foglalkozik, de formai jegyekben kifejezően tükrözi A Hon megjelenését (bár annak hatalmas „lepedő-formátumát” és a közgazdasági adatokat valószínűleg technikai okokból kellett lehagyniuk – 12. kép). A Hon címoldala a szokások szerint vízszintesen kettéosztatott, felül helyezkedett el a vezércikk, alul pedig a tárca, mely többnyire Jókai valamelyik regényét hozta. Innen a Magyar hírlapolvasók-sorozatban megjelent vicces kommentár a Borsszem Jankóban: „»A Honé«: Már most nem tudom, lent van-e a vezérczikk vagy fönt van-e a regény.[53]

A sajtóüzlet szempontjából nagyon is tudatos Jókai nem hagyhatta figyelmen kívül a pesti polgárság németül olvasó tekintélyes hányadát, ezért jött létre 1869-ben a Neuer Freier Lloyd című napilapja, Horn Ede szerkesztésével. A Borsszem Jankónak a lapra adott reakciói nagyrészt kimerülnek abban, hogy a német nyelven újságot csináló magyar írót a nemzeti elvek elárulójaként ábrázolja. Ez összhangban van a Borsszem Jankóeszmei palettájának nemzeti szélén elhelyezkedő, hangsúlyozottan és néha bigott módon a magyar kulturális identitást és a magyar nyelvet idegen hatásoktól védelmező beállítottságával. Egy feltűnően szép kivitelű karikatúrán Jókai a Neuer Freier Lloyd egyik száma felett görnyed az olvasólámpa fényénél, mikor megjelenik neki Kazinczy, Petőfi és Kölcsey számonkérő szelleme (13. kép).

Ez a hang erősödik a későbbi években, különösen ahogy Jókai kapcsolata egyre szorosabbra fonódik az uralkodóházzal, s nő írói népszerűsége német nyelvterületen:


„»Hon«-ban fűzök koszorút

S a király fejébe teszem,

»Üstökös«-ben Haynaunak

Érdemirül emlékezem.

Mert a jobbom gutgesinnt

S barikadőr a bal kezem.

Politika és regény –

Világom igy élem én!

No a szádat miért tátod? –

Tartok igaz barátságot

Jobbal ellenzékkel is:

Vagyok loyal r–”[54]


Jókai legkeményebb, de talán legéleslátóbb bírálója, Gyulai Pál szerint „…kedvelte a prófétai hangot, lelkesített, jövendölt, intett, átkozódott, s ha egy-egy eszmét érintett, a mely bővebb kifejtést igényelt, átsiklott rajta.”[55] Ez semmiképp sem a politikus stratégiája, de a következetes irányzatosság monotóniája és elengedhetetlen manőverei nem kötik le Jókait: gyorsan beléun, eltér a szigorúan vett iránytól, pusztán figyelmetlenségből, vagy azért mert egyéb körülmények álláspontjának átgondolására késztették. A korszak nagyon komolyan vett irányzatosságával, a sajtó pártpolitikai küldetésével ez nem volt összeegyeztethető, s az azon nevelkedett közízlés szemében joggal kelthetett visszatetszést.

Így a kortárs bírálat fő motívuma az egyértelmű és következetes politikai magatartás és az eszméhez való feltétlen lojalitás hiánya. Ez a számos forrásból elhangzó észrevétel semmiképp sem alaptalan, mivel ugyanaz a lendület jellemezte Jókai közírói munkásságát, mint a szépíróét, s ez nem maradt „megbosszulatlanul”. A Borsszem Jankó Apró Hírei közt olvasható: „Jókai a »Hon« Deákadomájáról bevallja, hogy nem igaz ugyan, de szép. Hogy az ily adomákkal »A Hon« tele szokott lenni, az meg nem szép ugyan, de igaz.”[56]

Jókait közíróként is könnyen megragadják benyomások, alkalmi érvrendszert építhet fel, mely adott helyzetben helytálló lehet, de nem illeszkedik következetes eszmeiséghez. Mindig úgy jár el, ahogy azt az adott helyzetben megfelelőnek ítéli, s ha morálisan, esetleg esztétikai alapokon megfogja valami, inkább az elragadtatás lendülete visz erőt a reflexiójába, nem tényleges gondolati bázis. „A körülmények, a helyzet pillanatnyi uralma alatt áll s nem tud ellene állani, hogy közönsége kedvére ne beszéljen vagy írjon.”[57]

Gyulai észrevételei ezen a téren különösen figyelemreméltóak. Kritikája ugyanis egyben pszichológiai ihletésű kísérlet a közszereplő Jókai népszerűség által motivált viselkedésének értelmezésére. Gyulai hipotézise szerint e személyiség alá van rendelve ennek az erőnek, nem tudatosan, hanem egyfajta megfelelési vágyból kifolyólag. Mindig szeretne az lenni, aminek mindenkori közönsége álmodja.[58]

Gyulai Pál „szélmalomharca” Jókaival szemben irodalomtörténetünk egyik szinte anekdotisztikusan elhíresült epizódja. Folyóirata, a Budapesti Szemle Jókai Mór újabb regénye címen futó, kissé viharos közleményei azonban többet takarnak, mint indulatokat. Igaz, a kritikai él néha kisszerűségbe csap át a bírálatban. Az 1875-ben magánkiadásban, az író sajátkezű arcképével megjelent cikkgyűjtemény kapcsán így ír például: „Nem épen illő ugyan, hogy az ember maga adja ki saját arczképét, hanem Jókai az ilyesmin már rég túltette magát; nagyobb baj az, hogy a rajz rosz, s igen keveset hasonlít a huszonöt éves Jókaihoz”.[59]

Minden, időnként kicsinyessé fajult hadakozás ellenére nyilvánvaló, hogy Gyulai – nem pusztán az irodalomkritika terén – Jókai egyik legjobb ismerője, s Fábri Anna helyesen mutat rá, hogy bíráló hangja korántsem öncélú vagdalkozás: „Mert bármit gondoljunk is például Gyulai Pál Jókai-kritikáiról, akár elfogultnak és értetlennek is tarthatjuk őket, de nem vitatható, hogy bennük a normativitás hangján az egész magyar irodalom, sőt közgondolkodás minőségéért való aggodalom szólalt meg. Gyulai pontosan tudta, hogy Jókai hallatlan népszerűsége nemcsak mesés, kalandos történeteinek, nemcsak intenzív költőiségének (amelynek – legalábbis visszfénye – ott csillog legprózaibb műveiben is) szól, hanem eszményektől erősen befolyásolt, értéktagolt társadalomképének is.”[60]

Gyulai bírálói énje emellett nagyrészt személyéből fakad. Még a Borsszem Jankó is úgy látja a Budapesti Szemlehangyaszorgalmú, igényes szerkesztőjét, hogy „a dicsérettől való félelem oly nagy benne, hogy hőstettekre volna képes őt ragadni”[61], nem lehet hát messze a valóságtól az így lefestett rutin:


„Ha [Gyulainak] a stáczióutcza elején van dolga, el nem mulasztja, »mellesleg« eltekinteni a félórányira lakó Jókaihoz, s ablakán bekopogtatva, elkiáltani: »A Hon« rosz; az »Üstökös« roszabb; a »Fekete gyémántok« a legroszabb! Ugyan mit fogsz most irni? – No csak ezt akartam mondani. – Ne felelj! Nem érek rá! – Aztán elszalad, de pár lépésre meggondolja magát, visszaszalad s bekiált: »Mégis roszúl mondtam; a ‘Kőszívű ember’ a legroszabb! No de nem érek rá!« – S eloson.”[62]



A gazdag ember szegény regényei: regények és népszerűség

Borsszem Jankó viszonylagos politikai higgadtsága mellett a közéletre gyakorolt legáldásosabb hatását a kulturális élet történéseit a mindennapokba való bevonásával, azokat eseményszerűen és mély tájékozottsággal tárgyaló tudósításaival fejti ki. Itt említendő a színikritikát helyettesítő Theatralia rovat, egyes figurák élménybeszámolói vagy a képzőművészeti tárlatok kifejezetten mulattató ismertetései.[63] Ennek létében a Kávéforrás-kör érdeklődésének sokoldalúsága nyilván éppúgy szerepet játszik, mint a kultúra népszerűsítésének tudatos szándéka. Ez a kor pesti értelmiségének élvonalát alkotó, rendkívül élénk szellemiségű társaság képes ember- és olvasóközelbe hozni a gyorsan fejlődő kulturális centrum kulcsfiguráit és meghatározó eseményeit – és olvasóközönsége nyilván nem fogadja értetlenkedve ezt, hiszen a művészeti élet köréből származó tudósítások száma már a hetvenes évek első felében is igen magas és ugrásszerűen növekszik. Kiemelkedő fontosságot kapnak olyan események, mint például a Liszt-jubileum,[64] valamint a Petőfi-összkiadás.[65]

Nem maradhat ki az irodalmi élet sem. Főként olyan paródiák és ferdítések formájában képviselteti magát, melyek nem a politikai aktualitás ábrázolásának apropójaként, hanem önmagukban, stílusuk, szerzőjük irodalmi megítélése és munkássága viszonylatában, művészi teljesítményük fényében alkotják a szatirikus bírálat tárgyát. A hetvenes évek elején a Jókai-paródiák uralják ezt a műfajt a Borszem Jankóban.


„Más idők más emberek

Regény, azaz olyan dolog, amiből mikor hozzáfog szerzője, még nem tudja fiu lesz-e vagy lány.

Magyarul gondolta, németül irta

Maurizius von Jókay

Präsident und Gründer der ersten oppositionellen ungarisch-deutschen Roman-Bücher-Papír- Fabrik.


1-ső Fejezet.

Az a nagy ember aki volt…

Régen volt a… de hát mikor is… akkor még a fű se volt zöld, hanem olyan kéken virágzott, mint a ma született rózsa… nagyon régen! Mikor még a magyar szabadságot a kanczellária sárkányai őrizték, hogy az a tüzes rugott borju valamikép meg ne bántsa hátulsó lábával az anyját: Austriát.

Akkor volt ez…

Akkor élt ez az ember, akiről ez a fejezet írva van. Öreg volt már szegény feje, álla körül az ifjuság tavaszi pelyhe serkedezett, szemében az aggság megtört tüze bágyadozva pislogott, mint valami olajafogyott mécses – annak is a rossza. Ez aggastyán lehetett körülbelül 18-80 éves, s így a férfikor delén volt…

De hisz más idők is voltak azok!

Akkor nem öregedtek oly hamar, mint ma. Mai napság a csecsemőn kezdődik a vénség.

Ki volt ez az öreg?

Nevezték vala pediglen őt tekintetes, nemes és nemzetes vitézlő Dárdalaki Dárday Máté urannak [sic.-] és amilyen családfája neki volt, olyat nem látott hetedhét megye.

Mint mondám, Dárday Gergely ellenzéki ember volt a javából s ha a megyegyűléseken ő jelent meg a teremben, minden arcz a karzatokon feléje fordult s még a csecsemő is, kit az anyja oda czipelt föl magával azt mondá Ráday Károly láttára: »ott jön Dárday Feri – lámcsak – nézze kend – az ott a Máday Pista!« s az egész terem betelt a lelkes nép riadó zajától: éljen Vágay Bálint!

Aztán az öreg fölkelt és beszélt…

El is itélték értte, beadatta volt a fiskus az ő megyei diktióiért vagy 8 évre… akkor amikor Wesselényit… no meg másokat…

Más idők voltak azok!

Szép idők, dicső idők, ti elmultatok tán örökre…

Hogy mi lett később ebből a mi kedves celebritásunkból Kátay Antalból, azt megmondja a következő fejezet.”[66]


Az irodalmi stílusparódia általában nincs olyan magas szinten, mint az Ágai által szállított politikai életképek, melyek a műfaj elengedhetetlen absztrakciós mechanizmusa ellenére különösen plasztikusan adják vissza a közéleti szereplők személyiségének, attitűdjeinek finomságait. A fenti részlet rövidsége ellenére is viszonylag sok olyan stíluselemet ragad meg Jókai prózájából, melyek elbeszélői modorának általános jellemzői, s a szaggatott szövegrészben is felcsendül a regények félreismerhetetlen hangja.

Ez azonban nem mondható el a korszak többi Jókai-paródiájáról, melynek fő célpontja ezekben az években Az arany ember,[67] az Eppur si mouve,[68]A csigák regénye[69] és legfőképpen A jövő század regénye.[70] Ezek önmagukban rendkívül szellemes és ihletett humorú ferdítések, de nyilvánvalóan irodalomkritikai ambíció nélkül készültek. Eseti gyengeségekbe kötnek bele, mint például egy túl hosszúra sikerült bevezető az Arany emberesetében, vagy a gyakran gúnyolt tudálékosság, melyre az Eppur si muove elején található debreceni szómagyarázatokban is ráismerni vélnek. A legkedveltebb áldozat természetesen a talán túlságosan szabadon csapongó fantázia okán számos „sebezhető” pontot mutató Jövő század regénye, melynek tudományos megalapozatlansága kerül elsősorban terítékre. A Nyilt levelek Jókai Mórhoz című írásban neves agrárszakemberek (Girókuti Ferenc, Máday Izidor, Mórócz István) aláírásával „méltatják” futurisztikus mezőgazdasági elképzeléseit. Ugyanott a bukdácsoló gimnáziumi diák is „hálát ad” az írónak, mert az nagyvonalú képzelgéseivel feleslegessé teszi a tudományos ismereteket: „Mindezeknél fogva engedje meg, nagy költő, hogy egész osztályunk nevében egy ünnepélyes éljent rebegjek önnek, óhajtva, hogy legközelebbi regényei a grammatika, história és mathesis eltörlésével foglalkozzanak.”[71]

Jövő század regényének paródiája azonban túllép a Jókai-képen, mert időnként tényleg egy elképzelt „jövő század” képtelen világába csap át: az élcelődők maguk is láthatóan kedvüket lelik a civilizációs fejlődés és a sajtóviszonyok (mondhatni „média”) abszurd víziójának lefestésében, melynek apropóját az írófejedelem szolgáltatta. Ezt ovashatjuk például a paródia egyik helyén a Szaturnuszról érkezett királylány, Bim londoni útjáról (feltehetőleg nagyrészt Az Astrapé című fejezet ihletésére):


„E holddal Bim kisasszony is lejött Angliába. Itt elmegy a »Times« szerkesztőségébe. E lap 3 billió példányban nyomatik, melyek közül 2900 millió más égitestekre megy. Megkérdezi a főszerkesztő, hogy kit szeret ő, t.i. Bim, mert a főszerkesztőnek mindent kell tudni. A redactor bureauja 500 láb magas torony tetején van, honnan ő azon városrészt, mely szerkesztőségi irodáját képezi, kényelmesen beláthatja.

Érdekes leirások az akkori hirlapirói életből. Mr. Puff, főszerkesztő, megnyom egy telegrafgombot, mire rögtön elészárnyal a »Times« szerelmi departementjának szerkesztője. Ez fölüti lajstomát és megmondja, hogy az, kit Bim kisasszony szeret, nem más, mint III. Victoria királyné elsőszülött fia, ki még meg sem született. Bim nagyon örvend s most azt kérdi, mikor fog szeretője megszületni? Mr. Puff megint egyet nyom a telegráfon s rögtön eléröpül a »Times« jövendőmondási departementjának főnöke, ki azt feleli, hogy tiz év mulva. Bim ezen időt sokallja, de segit magán. A »Times« főszerkesztőjét megvesztegeti, atyja által esztergályoztatván számára egy egész kis planétát, körülbelül akkorát minő a föld holdja. Ezzel megnyeri a »Times« hatalmát, s kivánságára a főszerkesztő rögtön zongorájához ül s ujjával végig fut a billentyükön. Akkor t.i. az irást már zongorán végzik. E futam által rögtön meg van irva s már ki is nyomtatva egy czikk, mely erélyesen követeli, hogy a parliament kényszerítse a királynét, a walesi herczeget ne 10 év mulva, hanem már most szülni meg. A közvéleménynek megtetszik ezen inditvány s oly hévvel karolja fel azt, hogy a parliament kénytelen szerinte cselekedni. A királyné mint hű nő az alkotmányban megteszi, amit a parliament tőle kiván. Az akkori szülészet oly ügyes, hogy ilyesmi semmi különös nehézséggel nem jár s a walesi herczeg megszületik. Nagyszerü ünnepélyességek Londonban.”[72]


Borsszem Jankó – érthető módon – tehát ódzkodik az irodalmi pálcatöréstől a paródia terén, s megmarad a szórakoztatásnál. Általánosságban nem, vagy inkább pozitívan értékelik Jókait mint írót. (Bár érdekes elgondolni, mi történt volna, ha Gyulai Pál, aki nem állt távol a Kávéforrás alkotói körétől, esetleg több humorérzékkel megáldva, igazi Jókai-paródiákat szállított volna.) A Borsszem Jankó egyetlen sommás magállapítása a Jókai-életműről abban áll, hogy írói nagysága gyakran esik áldozatul a népszerűség és érdekesség tényezőinek.[73]Jókai regényeinek és személyének külföldi népszerűsége ebben az időben nőttön nő, különösen német nyelvterületen (köszönhető ez nagyrészt Kertbeny Károlynak [1824–1882], a korabeli magyar irodalom német fordítójának). Ez természetesen nem marad visszhang nélkül, s a Borsszem Jankó olvasatában teljesen független az írói kvalitásoktól, sokkal több köze van a hetvenes évek elején tett külföldi utaknak.

Az 1874 elején tett németországi útjáról költött „útijegyzeteinek” a Borsszem Jankóban visszatérő motívuma, hogy minden meglátogatott város lapjának ígér legalább pár kötetes német nyelvű regényt.[74] Ennek az utazásnak irodalom- és sajtótörténeti szempontból legjelentősebb vonatkozásai Jókai tényleges útirajzai, melyeket aBorsszem Jankó is nagy figyelemmel és részletekbe menően közöl – természetesen saját átiratában.

A sorozat legjelentősebb darabja a Bismarcknál tett látogatásról készített beszámoló, mely A Honban jelent meg. A cikk akarva-akaratlanul politikai interjúvá sikeredett (talán az első a magyar sajtóban), és valószínűleg annak köszönhetően, hogy „Bismarck éppen beszélő kedvében volt”,[75] a kancellár átfogó képet adott Németországnak a Monarchiával kapcsolatos állásfoglalásáról és általános rövidtávú politikai terveiről. A nem várt hatást kiváltó cikket a nemzetközi sajtó is fölkapja, több helyen hiteles politikai állásfoglalásként tálalva azt. Ez nem kis diplomáciai kavarodást okoz, és rávilágít Jókai naivságára is e téren, ilyen súlyú párbeszéd ugyanis úgy tünteti fel őt, mintha a „magyar álláspont” képviselőjének szerepében tetszelegne. Ezért is jelenhetett meg az Andrássy Gyula nevével aláírt gunyoros „kiigazítás” a Borsszem Jankóban: „Ami nyilatkozatokat Jókai odakünn tett, azok nem tudhatók be a magyar nemzetnek, sőt Jókainak sem. Naivitásának mentségére hozza fel Excellentiád az ő politikai fiatalságát és regényírói öregségét.”[76]

A németországi utat páratlan sajtóhírverés kísérte, köszönhetően főként A Hon részletes beszámolóinak, melyek ekképpen tűnnek fel a Borsszem Jankóban:


„Ujdonságok.

– »A Hon«-ból –

(Jókairól) a »Kikiander und Becskerer Bote« igen elismerőleg nyilatkozik. Ugyane czikket közli a »Neusatzer Kundschaftsblatt" s lenyomatja az »Oldenburger Bürger u. Landbote«.

(Jókai) nevét a »N. F. Presse« tegnapi lapjában kétszer emliti. Egyszer a 3-ik lap 2-ik hasábján felülről a 6-ik sorban, másodszor az 5-ik lap első hasábján alólról a 125. sorban.

(Jókai) neve az angol nép előtt sem ismeretlen. Egy club Londonban az ő neve után Jockey-clubbnek nevezi magát. Azóta hasonló clubok több fővárosban keletkeztek.

(Jókai) népszerüségéről – mint humoristáéról – tanúskodik az, hogy az angol ember a tréfát is »joke«-nak keresztelte el. Nagyobb megtiszteltetésben alig részesült eddig magyar iró.

(Jókai) hire Amerikába is elhatott. A »Chichago-Ohio News« lenyomatja Jókai látogatását a német kanczellárnál, elismerését fejezvén ki az iránt, hogy a burkus államférfi végre idején valónak látta politikájának minden titkát kitárni. A svéd »Aftonbladet« és a dán »Blödemanske Tidning« pedig csak azon tévedést követik el, hogy Jókait (hihetőleg Braun nyomán) Tokajjal zavarván össze, azt mondják, hogy mert Bismark nem ment el a tokaji hegyhez, a Tokaji hegy ment el Bismarkhoz.

(Jókairól) következő külföldi lapok szólanak: »Little Folks« (nagy befolyású politikai világlap), »Ulk« (elsőrangu politikai hirlap), »Wespen« (diplomatiai körökben hires ujság), »Floh« (félvilágra szóló közlöny), »Lappália« (lapp lap), »Kleine booben school bladet« (hollandus hivatalos közlöny), »Doomerkeerl van Antweerpen« (vlämus helyi lap), »Vingaer Spatzenpfiffe« (Weimari ujság), »Orsovaer Zeitung« (lipcsei lap), »Fünfkirchener Zeitung« (stuttgarti újság), »Trompetulu Karpatului« (500,000 példányban nyomott igen tekintélyes athéni hirlap), »Il Cacobianco« (Rigában megjelenő nagykörű ujság).”[77]


Az élcek mögötti álláspontban a tudatos népszerűséghajhászás gyakran ostorozott motívumát ismerhetjük fel. Több volt ez azonban, mint személyeskedő kritika. Ki ismerné fel érzékenyebben a közismertség csatornáit – azok lehetséges expanzióját, egyre erősebb befolyását – mint a korszak egyik legtájékozottabb újságírói köre, Ágaiék szerkesztőségi asztala? Ez a kritika nem pusztán az író személyének szól, ő inkább apropója annak az újfajta személyiségmodellnek, mely a sajtó eszközeinek fejlődésével, lehetőségeinek bővülésével épül ki a köztudatban.



Parókai Jókai Mór

Nem a berlini út az első eset, hogy ellenfelei az öntömjénezés vádjával illetik Jókait. 1871-ben feleségével, Laborfalvi Rózával a kolozsvári színház fennállásának 50. évfordulója alkalmából az erdélyi városba látogat. Népszerűségének csúcsán áll, így nem igazán lehet szemére vetni, hogy az út során érintett városokban ünneplők tömege fogadja, ahogy arról a sajtó siet beszámolni, lehetővé téve az alábbi ötletesen bagatellizáló ferdítés megjelenését a Borsszem Jankóban:


„Honi telegrammok

Kőbánya. E perczben utazik itt át Jókai. Dörgő moraj és öröm-röffenések.

Kőbánya és Vecsés közt. Örömtűz egy pásztor pipájában. Éljen Jókai. Harang- és kolompzugás.

Czegléd. Pörkölt. Éljen. A népben nagy újonczozás. Husz itcze bor. Éljen. Fütty. El.

Szolnok. Hullámzó tömegek a Tiszában. Halak ordítanak. Csukasírás, potykazokogás. Paprikás kecsegtetések.

Arad. Az első román. Kova, tapló aczél nélkül. A czél mégis el van érve. Fütty. Éljen. El.

Királyhágó. Határdomb hegygyé dagad lelkesedéstől. Róka lukból kibuvik. Jókai országba bebuvik.

Kolozsvár. Nagy torony elájul. Káposzta örömrotyogásnak indul. Töltött 106 (áru); ötször melegített 99 (készpénzben).”[78]


Az úttal egész kis képregényszerű összeállítás[79] foglalkozik, mely – érdekes módon – egyáltalán nem bánik kedvesen az idősödő Laborfalvi Rózával, ami az ábrázolást illeti. A közlemény fő motívumát „Móricz” így adja meg a karikatúra-sorozat elején: „Cara uxor, megvan! Megyünk Kolozsvárra. Eszünk a népszerüség sódarából és iszszuk rá a dicsőség borát.” Jókai úgy készül az utazásra, mint komédiás a szerepére – Róza szakértő színpadi tanácsai nyomán. Jelmezeket és kellékeket válogat „paraszt kalapom, meg a mágnási kucsmám, meg ékes regényírói pennám, meg a kardom!”, és előveszi parókáit (14. kép).

Ennek az évnek elején történt, hogy Jókai – a képviselőház nem kis derültségére – először jelent meg parókában. Parókaviselési szokása mögött valószínűleg személyes hiúság áll, egyesek azonban elkerülhetetlenül a tudatos arculatépítés eszközét látták benne. Ezért is illesztheti a karikatúra ebbe az eseménykörbe a parókák szerepét (minden „arculathoz” külön vendéghaj), s azt, hogy Jókai Kolozsvárott le is fényképeztette magát Veress Ferenccel, s az ott készült fotókat szívesen terjesztette (15. kép).[80]

A népszerűségi fogásokat feltételező élcelődések példáit vég nélkül idézhetnénk, nem csupán Jókai Mór kapcsán és nem is mindig olyan kontextusból, ahol azoknak tényleges helye volt. Az életkörülmények és különösen az urbánus közeg felgyorsult átalakulásában természetes, hogy jobban osztódik a figyelem a közélet tényezői között. Hogy kire miért és hogyan esik több tekintet, mint másokra, annak egyre összetettebb okai vannak a tájékozódás és közvéleményalakítás felismert vagy a lelepleződés folyamatában lévő színterein.

A fenti példákból is kirajzolódhat, hogy milyen volt az a talaj, melyben megérett az új Jókai-kultusz, hogyan teremtődött meg a személyiség reprezentációja a sajtóban, mely a szélesebb körű ismertség mellett ellentmondásosabb képet szül, kitéve Jókait a közfigyelem eddig nem tapasztalt intenzitásának, új, pusztán személyi-alkotói teljesítményeken túli, hovatovább azoktól elszakadó kritikai aspektusoknak. Egy olyan személyiségkép születésének tanúja ez az összeállítás, mely a huszadik századra a „sztár” fogalmában összpontosult. A kiegyezés utáni évek felvilágosult közélete még természetesen nem gondolkozik ilyen fogalomkörben, de érthető gyanakvással szemléli az információáramlás, az egyre terjedő ikonográfiai reprezentációk révén növekvő ismertség, az információbőség révén előállt ellentmondások tüzében formálódó, valóságostól eltérő persona és főként a népszerűség gerjesztett és öngerjesztő mechanizmusai által a mindennapok létmódja fölé magasodott személyiség leképeződését. A nem pusztán kiválóságai révén fölemelt és a figyelmet folyamatosan ébren tartó jelenlét, mely azonban a hírközlési csatornák – jelen esetben a sajtó technikai lehetőségei – fejlődésével távolodóban van a személyes kontaktus viszonyrendszerétől, és a modernizálódó társadalom vulgárisabb, de sokoldalúbb ismertség-képét alkotja meg.

Jó két és fél évtizeddel korábban Petőfi kultusza már részben ilyen mechanizmusokon nyugszik: ismertségének bázisa nagyrészt Vahot Imre tudatos szerkesztői gyakorlatára épül, mellyel igyekezett a köztudatban rögzíteni Petőfi képét és azt a fajta személyiségképet – „image”-t –, melynek kialakításában inkább saját elképzelései érvényesültek, mint Petőfié. Igaz, népszerűségének kiteljesedését a forradalmi tevékenység jelenti, mely nagyrészt „szervesen” társadalmi, illetve közösségi érintkezési csatornákon át terjed, de személyisége átütő erejének, az általa vállalt szerep súlyának nem csekély megalapozója lehetett a Pesti Divatlapban kialakított kép.

Az információbőség növekedésével egyre nagyobb a szelekció a közfigyelemben, s e szelekciós mechanizmus működése egyre bonyolultabb, egyre több tényezőből tevődik össze. S minél több tényező alkotja, annál több ponton módosulhat, torzulhat, annál könnyebben befolyásolható. Minél több nézőpont szegeződik valamire vagy valakire az információs csatornákon, személye annál nagyobb szerepet kap, függetlenül ténykedésének valós súlyától. A népszerűség, mint ezen folyamat tudatosan irányítható katalizátora, minden átfogó társadalomismereti orgánum számára egyre érdekesebb – többnyire aggasztó – jelenség, mellyel immár tudatosan szembesítik a közvéleményt.

Tudatosan vagy nem tudatosan, Jókai maga is hozzájárult a személyét övező információk túlburjánzásához – egyrészt tényleges hírek, másrészt még nagyobb figyelmet kiváltó félinformációk, álhírek formájában. Tisztában volt a személyiségét körüllengő ellentmondások, legendák által keltett hullámok jelentőségével, bár talán sosem vetett igazán számot azzal, hogy ezek léte nem feltétlenül organikusan a közösség testében, hanem annak újabb, technikailag meghatározott nyúlványában gyökerezik. Ágaiék azonban levonták ezeket a következtetéseket is.

Zárlatul álljon itt a Borsszem Jankó Arcképcsarnokának egyik Jókairól szóló darabja, mely maga is ellentmondásokból felépített: határozottan kritikai élű, ugyanakkor annak politikai szempontjain derűvel túltekintő, helyenként baráti, sőt, bensőséges hangú jellemzés:


„Parókai Jókai Mór

Ráismersz-e, nyájas olvasó?

Hogyne, mikor annyiféle álruhában láttad őt! És mindannyiszor ráismertél, hogy ő Jókai; igaz, hogy azt soha nem ismerted, hogy ki Jókai?

Megszoktuk mint szinészt tekinteni őt, ki igazi haját kopaszsága alatt viseli.

Igy is mutatta be őt a Borsszem Jankó. De a gyökeres átváltozás, melyen most keresztül megy, uj költségre kényszerít; ujból kiadjuk tehát arcz-, azaz hogy hajképét, nehogy valaki azon panaszkodhassék, hogy a Borsszem Jankó után rá nem ismert valamely híres emberünkre.

Ámde honnan vegyük a sokélü tollat, honnan a sokszinű tentát, hogy benső emberét is félreismerhetlenné tegyük a figyelmes olvasó előtt?

Ha hihetnők, hogy van paróka nem csak a homlok, hanem szív és agy és lélek számára is, és hogy Jókai az ilyen segedelmével mint egészen uj ember jelenhetnék meg: akkor a következő negativ képét rajzolhatnók e nagy emberünknek.

Ez egészen más ember.

Ez nem visel naivitást a bajsza alatt és ravaszságot a szivében.

Ez nem képes a legmelegebben szivére szoritani azt, kit teljes szivéből utál.

Ez nem tud epét keverni czukorba és az önfeláldozás elragadó látszatával keresni majorokat, nyaralókat és házakat.

Ez nem tud őszintén hizelegni pártfeleinek és nyiltan bókolni az ellenfélnek.

Ez nem tudja ragyogó tehetséggel elhitetni, a mit maga sem hisz: a kokárda seregalkotó hatalmát, a franczia vereség világra szóló hasznát, a német egység magyar üdvösségét.

Ez nem temeti egy lángész szingazdagságát szinházi dekoráczió-föstésbe, s nem rontja el a magyarok legragyogóbb elbeszélő tehetségét olcsó hatásvadászattal.

Ez nem győzeti le a rhinoczerost a csigabigával, és nem házasitja össze egy regényalakban Mephistot Gretchennel.

Ez nem kaczérkodik önmagával s nem folytat politikai pályát, melyre nincs más adománya, mint a mosoly és a kézszorítás.

Azért tartsa meg őt nekünk az Isten! Talán ha majorsága komplet lesz és svábhegyi villájában a berendezésnek nem lesz hija, akkor egy meleg napon levetve parókáját, ráismer magára és fölkiált:

»Bizony Móricz, Móricz, Móricz! férfiabb lehettél volna, mikor ilyen szép homlokod van!«

És akkor elégeti a Hont (regényestől) és leül, oly művekkel ajándékozni meg bennünket, milyeneket tőle elvárhatott volna a Nemzet geniusa.

Adjon neki Isten hosszu életet, hogy még jókor elnyűje ezt az utolsó parókát!

B.J.”[81]

[1] Szini Gyula: Ágai Adolf. Nyugat, 1912. 5. sz. 466. old.

[2] Erről ld. Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai. Élclapok és karikatúrák. Corvina, Budapest, 1983. A továbbiakban: Buzinkay, 1983. Uő.: Mokány Berczi és Spitzig Itzig, Göre Gábor mög a többiek… A magyar társadalom figurái az élclapokban 1860 és 1918 között. Magvető, Budapest, 1988. A továbbiakban: Buzinkay, 1988. Dersi Tamás: A Borsszem Jankótól a Herkó Péterig. In: Uő.: Századvégi üzenet. Sajtótörténeti tanulmányok. Szépirodalmi, Budapest, 1973. 5–76. old.

[3] Buzinkay Géza szerint adott irányulságú élclapra előfizetők rendszerint járatták a megfelelő pártállású napilapot is. Vö. Buzinkay, 1983.

[4] Ld. erről Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Akadémiai, Budapest, 1960. S. a. r. Rejtő István. II. k. 140–141. old. A továbbiakban: Mikszáth, 1960.

[5] Az élclapi figurákról legbővebben ld. Buzinkay 1983., 1988.

[6] Steiner Lenke: Ágai Adolf (1836–1916). Budapest, 1933. 32–33. old.

[7] Horn [Eichorn] Ede, (Vágújhely, 1825 – Budapest, 1875): publicista, liberális politikus, közgazdász. Tanulmányait rabbiképző intézetekben kezdi (Nyitra, Pozsony, Prága), majd bölcsész végzettséget szerez. 1848–49-ben izraelita tábori lelkész, a szabadságharc leverése után emigrálni kényszerül. Lipcsében, Brüsszelben és Párizsban közgazdász-szakíróként működik, 1860-ban Garibaldi légiójának tagja, majd a Szuezi-csatorna Bizottság másodtitkára. 1869-ben hazatér, Jókai lapjainak (főként a Neuer Freier Lloyd és A Hon) munkatársa. 1870-ben Tisza Kálmán frakciójában a pozsonyi választókerületben parlamenti mandátumot szerez.

[8] Horn Edének, A Hon-ban tett kijelentése, mely szerint ő is lenne olyan pénzügyminiszter, mint Lónyay, visszatérő élcforrás (pl. 1869. szeptember 26.; 1870. január 2. 15. old.)

[9] Vörös Kati mutat rá tanulmányában, hogy a karikatúraműfaj zsidó típusai esetén mindig megfigyelhető a fizikai jellemzők torzító, ellenszenves hatást keltő túlhangsúlyozása, míg a több etnikai típus – például a nemzetiségek – esetén a megkülönböztetés megmarad a ruházat és egyéb, nem szerves jellemzők szintjén. (Ld. Vörös Kati: Judapesti Buleváron.Médiakutató, 2003. tavasz, http://www.mediakutato.hu/cikk/ 2003_01_tavasz/02_judapesti_bulevaron/01.html)

[10] 1872. május 12. 3. old. Horn Ede egyébként 1869-ben be is vonult az élclap „Híresek Arczképcsarnoká”-ba. Vö. Borsszem Jankó, 1869. május 16. 192. old.

[11] Buzinkay, 1983. 37. old.

[12] Buzinkay, 1983. 22. old.

[13] Borsszem Jankó (a továbbiakban: BJ, 1869. szept. 5. 354. old.)

[14] Mikszáth, 1960. II. k. 78. old.

[15] Földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter (1867. február – 1870. május), majd közmunka- és közlekedésügyi miniszter (1870. április – 1871. június).

[16] Steiner Lenke: Ágai Adolf (1836–1916). Budapest, 1933. 32–33. old.

[17] BJ 1869. február 7. 62. old.

[18] BJ 1869. március 6. 101. old.

[19] „Jókainak sikerült néhány ingadozót az ellenzék táborába vonzani.” BJ 1869. február 14. 65. old.

[20] BJ 1869. március 14. 112. old.

[21] Wahrmann Mór (1832–1892) 1869 után Deák-párti képviselő. Az első zsidó felekezetű politikus a magyar parlamentarizmus történetében.

[22] BJ 1869. június 20. 244. old.

[23] Királyutczai levél, BJ 1869. június 20.; 1872. június 23. 5. old.

[24] BJ 1870. július 3. 275. old.

[25] BJ 1869. december 12. 508. old., 1872. december 22. 3. old.

[26] BJ 1874. május 17. 7. old.

[27] BJ 1872. május 19. 3. old.

[28] Tisza Kálmánék 1868-ban elutasították az osztrák-magyar közös delegáció és minisztériumok létrehozását, önálló magyar intézményi rendszert követelve. A későbbiekben mégis részt vettek az így kialakult adminisztratív rendben, ezért feszültségek keletkeztek az ellenzéken belül. Jókai a következetesség pártján volt, Tiszával szemben.

[29] BJ 1869. április 18. 153. old.

[30] BJ 1875. március 28. 7. old.

[31]BJ 1871. szeptember 3. 910. old.

[32] BJ 1870. június 1. 246. old.

[33] Csernátony (Cseh) Lajos, baloldali publicista (1823–1901). Radikális szellemű újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő. A szabadságharc alatt a Márczius Tizenötödike, később A Hon munkatársa, 1869-től az Ellenőr szerkesztője. Erőteljes, néha a durvaságba hajló stílusáról ismert.

[34] BJ 1870. június 5. 236. old.; június 19. 245. old. stb.

[35] BJ 1870. június 1. 246. old.

[36] BJ 1868. január 26. 40. old.

[37] BJ 1870. november 20. 498. old.

[38] BJ Apró Hírek 1873. november 16. 2. old.

[39] Jókai Mór kiemelése.

[40] BJ 1870. november 13. 498. old.; Törs Kálmán és Hegedüs Sándor A Hon munkatársai.

[41] BJ 1870. január 2. 15. old.

[42] Mikszáth, 1960. II. k. 71. old.

[43] BJ 1869. január 10. 19. old.

[44] BJ 1874. január 11. 1. old.

[45] BJ 1869. február 7. 57. old.

[46] Mikszáth, 1960. II. k. 48. old.

[47] BJ 1873. november 16. 8. old.

[48] BJ 1874. március 15. 2. old.

[49] Mikszáth, 1960. II. k. 7. old.

[50] A Magyar sajtó története. II/2. Szerk. Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Akadémiai, Budapest, 1985. 18. old.

[51] Apró hírek: „Jókay(!) kiejelenti, hogy azon szopós és csecsemő-geniek után, melyeket ő »A Hon«-ban világra segített, méltán megérdemelné a nemzeti bába tiszteletbeli czimezetet.” BJ 1874. november 1. 6. old.

[52] BJ 1871. április 16. 707. old.

[53] BJ 1868. február 9. 60. old.

[54] BJ 1873. november 30. 9. old.

[55] Gyulai Pál: Jókai mint hírlapíró. Budapesti Szemle, 1875. 9. köt. 17. sz. 209. old.

[56] BJ 1873. február 9. 3. old.

[57] Gyulai, 1875. 216. old.

[58]Borsszem Jankó 1875-ös beszédferdítéséből azonban nem is Jókai, hanem a szélsőségekig bigott zsurnaliszta magatartás kritikája csendül ki:
„Nagyon örülök, hogy ezekben a napokban, mikor az írói renommée alpárira szállt, nem kell Pesten mutogatnom a képemet. Egyébiránt hál’isten! én tehenész vagyok s az íróságomat eltagadhatom. A tehenészek okos emberek, csak a tejet hamisítják – én azt sem – egymást nem bántják. Ergo látnivaló mindebből, hogy a tehenészek és képviselők okosabban viselik magukat, mint a journalisták. Iszom tehát a kéményseprőkre azon ohajjal, hogy legyen iró emberenek is annyi esze, mint a füstfaragónak.”

[59] Gyulai, 1875. 202–203. old. Egyébként nem először éri ilyen tárgyú kritika Jókait, egyesek visszatetszőnek találták, hogy néplapja, az Igazmondó első számának címlapján saját arcképe szerepelt 1869 decemberében. A Borsszem Jankó erre 1870. július 3-ai számának címlapmegol- dásával reagált, Tury Gergely arcképével.

[60] Fábri Anna: Jókai-Magyarország. Skíz, Budapest, 1991. 11–12. old.

[61] BJ 1871. április 2. 681. old.

[62] Uo.

[63] Pl. BJ 1870. május 22. 221. old.

[64] BJ 1873. április 6. 3–5. old., 1873. november 9. 6–7. old.

[65] BJ 1875. szeptember 27. 6–7. old.

[66] BJ 1869. május 23. 206. old.

[67] A talmi-arany ember. Regény a lehetetlenség »Hon«-ából. BJ 1872. január 21. 4–5. old.

[68] Eppur si muove. Olasz regény debreczeni nyelven 6 kötetben és 12 mézeskalácsban. BJ 1870. december 25. 471 [547]. old.)

[69] Balgathurus phryngialis és Cynophillus Crumplisthes. Csigabigaregény öt kötetben. BJ 1871. május 14. 476–747. old.

[70] A jövő század regénye. 1872. szeptember 29. 4–5. old.; 1873. augusztus 3. 2–3. old.; 1873. augusztus 31. 8. old.

[71] BJ 1874. február 1. 5. old.

[72] BJ 1872. szeptember 29. 5. old.

[73] Ld. még ehhez a cikk végén közölt szemelvényt.

[74] BJ 1874. februrár 22. 4–5. old.

[75] Mikszáth, 1960. II. k. 96 .old.

[76]Vörös Könyvből. BJ 1874. április 12.

[77] BJ 1874. március 22. 5. old.

[78] BJ 1871. április 16. 707. old.

[79] BJ 1871. április 16. 707–709. old.

[80] Ld. »Baráti emlékül – Jókai Mór«. Jókai Mór összes fényképe (Ikonográfia). Összeállította és az előszót írta E. Csorba Csilla. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1981. 48–53. old.

[81] BJ 1871. március 12. 654. old.

 
További cikkeink...