Payday Loans

Keresés

Az emberi életminőség/boldogság

dsida_5511

Dsida Jenő

Psalmus hungaricus

http://mek.oszk.hu/00600/00640/html/vers14.htm#07

Képtalálat a következőre: „dsida jenő psalmus hungaricus”
Nagy Feró-Dsida Jenő
Psalmus hungaricus

Vagy félezernyi dalt megírtam
S e szót: magyar még le nem írtam
Csábított minden idegen bozót
Minden szerelmet bújtató liget...

Óh, míly hályog borult szememre
Hogy meg nem láttalak?
Te elhagyott, te bús, kopár sziget
Magyar sziget!

Nagy és sötét átkot mondok magamra
Verset, mely nem zenél, csak felhörög:

Refr:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek
Ha Téged elfelejtelek
Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át
Mikor nem Téged emleget
Hunyjon ki két szemem világa
Ha nem Rád tekint
Népem, Te drága!

Mit bánom én a történelmet
Hogy egykoron mi volt?
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő
Mikor anyád sikolt?

Fáj a földnek és fáj a napnak
S a mindenségnek fájdalom
De aki nem volt még magyar
Nem tudja, mi a fájdalom!

Nincs más testvérem, csak magyar
Dalolj velem örökre, és zúgva és
Csak tőle kérek kenyeret
dörögve tízmillió, százmillió torok
S csak Ő, kivel a kenyeret megosztom
Nagy és sötét átkot mondok
Eget-nyitó, poklot-nyitó átkot
Dalolj velem örökre, és zúgva és
Hogy zúgjon mint a szél
dörögve tízmillió, százmillió torok
Babylon vizeinél!

 

http://www.youtube.com/watch?v=s8hamZaBnq0

Képtalálat a következőre: „pipacs”

 



Ön/emberismeret ABC – VII.
Az emberi életminőség/boldogság
2017. május 25. csütörtök, 06:13

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvei”

ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLAT

A boldogtalan ember tünetei-diagnózisai

A balga, a hiányos, a ragadozó és a balek préda

Igazmondó tükröm: mondd meg, hogy ki vagyok én?

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvei”

Ön/emberismeret ABC – VII.

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvei”

Apró képek balladája


Tudom, mi a tejben a légy,

tudom, ruha teszi az embert,

tudom, az új tavasz mi szép,

tudom, mely gyümölcs merre termett,

tudom, mely fán mily gyanta serked,

tudom, hogy minden egy dolog,

tudom a munkát, lusta kedvet;

csak azt nem tudom, kivagyok.


Tudom az urak nyakdíszét,

tudom, melyik ruha mi szerzet,

tudom, ki gazdag, ki cseléd,

tudom, mily fátyolt kik viselnek,

tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,

tudom, tortán él sok piszok,

tudom mely csap mily bort ereszthet,

csak azt nem tudom, kivagyok.


Tudom ló s öszvér erejét,

tudom, mit érnek, mit cipelnek,

tudom, pénz szava szép beszéd,

tudom, hol mérik a szerelmet,

tudom, mit higgyek a szememnek,

tudom, Róma mit alkotott,

tudom, a cseh mért eretnek,

csak azt nem tudom, kivagyok.


AJÁNLÁS

Mindent tudok hát, drága herceg,

tudom, mi sápadt, s mi ragyog,

tudom, hogy a férgek megesznek,

csak azt nem tudom, ki vagyok.


Francois Villon

-Szabó Lőrinc műfordítása-

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvei”

1.

Ablakot tör, majd jelentkezik üvegezni

Arcátlan, mert már leégett képéről a bőr

Már semmire nem reagál – okos szamár?

Az egyik szavaddal agyonütöd a következőt…

 

 

2.

Ajtóstul rohansz a házba/nyitott ajtót dönget

Úgy „udvarolsz”, hogy rögtön a melle után kapsz

Csücsülsz a babéraidon, a múltadat lassan feléled

Élő bizonyság vagy rá: elsőkből is lehetnek utolsók

 

 

3.

A tolvaj vagy aki „Tolvaj!”-t kiált

Zavart keltesz, és addig abban orvhalászol

Metamorfózis: angyalkából hamar házisárkány

Csodás átváltozás: haramiavezérből papucsférj

 

 

4.

Nem a Szentlélek hajt, csak a korcsma gőze

Beléphetnél, de nem teszed: holt költők jó társasága

Se játékban, se szerelemben nem éltél át önfeledtséget

Sötétben tapogatott elefántnak szerinted csak ormánya van

 

 

5.

Tested a Sátán, a Gonosz Szellem temploma

A reményed halasztod, nyírod ki meg először

A legrosszabb pénzt hamisítod, s még azt is pancser módon

Rajta már csak a fegyver foghat – másra már nem fogékony

 

 

6.

Teknősként a nyúllal futóversenyre állsz ki

Legyőzhetetlen lennél, csak az Achilles sarok

Majd hiszed, ha látod – hinni a templomban kell

Ami nem látható, nem mérhető, az nem is valós dolog

 

 

7.

Még annyi mindent nem szereztél meg, hiányérzet kínoz

Már mindened megvan, már semminek nem tudsz örülni

Nem vagy résen és az ördög kilopja szívedből az örömöt

A halált megvető bátorságod istenigazából már istenkísértés

 

 

8.

Méltatlanra pazarolod legszebb év(tized)eidet

Amit Isten adott, azt neked feltétlenül, örökre adta

Ha meghal egy gyerek(ed), először is Istent tagadod meg

Nem világosodsz meg: a Földön egy nagy Úr vendége voltál

 

 

9.

A disznók elé szórod gyöngyeidet – számolatlanul…

Fehér zászlóval, feltartott kezekkel állsz ki az ütközetre

Hol folyton csak kerülöd, hol meg keresed a konfliktust

Aki állandóan csak menti és menti az életét, elveszíti azt

 

 

10.

Ha csak beígérik a pofont, mindent elárulsz

Megkímélt állapotban, elhasználatlanul múlsz ki

Az öSzTöNeid elfojtásával sorvad az ISTeN benned

Hallgatásod nem bölcs, de balga beleegyezés kifosztásodba

 

 

11.

Kecskére bízod a káposztád

Kézzel akarod szorosra betekerni a csavart

Kicsikkel kezdesz ki, így akarsz erősnek látszani

Az atyáskodó államra bízod gyermeked szellemi nevelését

 

 

12.

Olyat ígérsz, amit nem lehet számonkérni

Ha egyszer engedtél: előbb csak a kisujjad kapja be…

Többet erővel, mint ésszel – nagyon korán végelgyengülsz

Nem szólsz időben, így nem is töröl a medve a halállistáról

 

 

13.

Adsz a szarnak egy – nagy - pofont

Az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött

Nagyúr vagy, még a grammatikának is parancsolsz

Egyre kevesebbet tud, azt is egyre rosszabbul hegedüli


*


MINTHA


Ez a folyó itt mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna;
- az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.

Mintha élet lenne az élet,
éltetne is , míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.

Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék.

És te is mintha csak te lennél,
mikor nevetsz , mintha nevetnél,
s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
éppen olyan vagy, mintha élnél.

Minden dolog teszi a dolgát,
az érdem elnyeri a zsoldját,
a szó olyan, ahogy kimondják,
Mi a bajod? Tudod? Na szólj hát!

A szeretet mintha szeretne,
a szerelem mintha lehetne,
a hit mintha még hitegetne,
s mintha hinni lehetne benne.

Minden dolog épp olyan mintha
öntökélyére lenne minta;
tökéletes hinta a hinta,
a kulcs az ajtókat kinyitja.

Ami van mintha tényleg lenne,
a teremtés mintha teremne,
a lét mintha tényleg létezne,
a rend is mintha rendbe lenne.

VÁCI MIHÁLY

 

*

Képtalálat a következőre: „bagdy emőke könyvei”

Ötletek, címszavak, gondolatbébresztők -

A Balgaság Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai

 

 
Öcsöd hangjai
Az emberi életminőség/boldogság
2017. május 25. csütörtök, 06:31

Öcsöd hangjai: József Attila futballverse

Pályaszéli költészet Öcsödön: a költő gyermekkorának meghatározó helyszínén arra vállalkoztak a helyi József Attila Általános Iskola tanulói, hogy a Hátsó füves sorozat kedvéért elszavalják intézményük névadójának futballhasonlatra építő,  1925-ben, húszévesen írt versét.

A „Félidő 0:0” előadásában közreműködik (a megszólalás sorrendjében): Szanyi Alexandra (7. b), Szegény Nikoletta (7.b), Hegedűs Brigitta (7.b), Szántó Adrienn Lilla (6. a), Kovács Napsugár (6. a). Köszönjük a felkészítést Jakab István irodalomtanárnak, a nyitottságot és segítséget Budainé Bajzáth Ibolya igazgató asszonynak.

„Csoszogi, az öreg suszter, ott ült háromlábú székecskéjén az ablak mellett, hogy jobban lásson, amikor öltögeti a keményhegyű, szurkos fonalat. Az ablak ugyan éppen nem mondható tisztának, a hideg is behúz már rajta – de mit tesz az Csoszoginak, az öreg suszternek, aki ha azt mondja, hogy a cipő meglesz estére, akkor azt úgy lehet tekinteni, mintha maga az újonnan talpalt tükrösszélű cipő nyikorogna az ember lábán. Igaz, hogy Csoszoginak, az öreg suszternek fűtenivalója sem igen volt, de meg ki hallott olyat, hogy egy szegényember, egy címzetes cipészmester, aki bizony csak foltozó suszter, októberben begyújtson a háromlábú kis vaskályhába.”
Ki ne emlékezne József Attila meséjének kedvesen mogorva alakjára, aki az újpesti mozi takarítónőjének piszkos-szalmaszínű hajú gyerkőcét megszánja, vonakodva bár, ám kijavítja elnyűtt, feslett cipőjét, majd „tévedésből” ötven fillérből nyolcvan fillért ad vissza neki?
S vajon kiről mintázta a dünnyögős, goromba, ám melegszívű főhős alakját a Ferencvárosban született költő? Nyissuk ki Sebes Gusztáv „Örömök és csalódások” című, 1981-ben megjelent önéletrajzi kötetének 12. oldalát, és megkapjuk a váratlan megfejtést.
„Apám kis cipészműhelye a Gyep, most Thaly Kálmán utcában volt, a Gát utca sarkán. Ott, mindjárt a közelben lakott József néni két lányával meg a fiával. Apám foltozta, talpalta az ő vásott cipőiket is. A fiú volt köztük a legfiatalabb, Attila, akivel egy osztályba jártam.”
A forrás alapján szinte biztosak lehetünk abban, hogy a nemzedékek gyermekkori olvasmányélményében megelevenedő Csoszogi suszter ihletője az öreg Sebes. Róla, mármint az igazi cipészről az említett életrajzi könyvből az is kiderül, a Ferencvárosnak szurkolt, és elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a majdani neves edző a labdarúgás mellett kötelezze el magát.
„Egyik vasárnap nagy megtiszteltetés ért. Édesapám elvitt kedvenc csapatának, az FTC-nek bajnoki mérkőzésére. Mind ez idáig csak apám beszélgetéseiből ismertem a játékosok nevét. Fritz, Payer, Rumbold, Weinber, Bródy, Blum, Weisz, Tóth Potya, Pataki, Schlosser, Borbás. Kitűnő csapat volt ez a tízes évek elején. (…) Ez a vasárnap délután végleg a futballpályák rabjául ejtett. Vártam, lestem a vasárnapokat. A mérkőzésekre együtt jártam édesapámmal – idézte fel első futballélményeit a világhírű szakember, majd kitért az öreg suszter és munkáscsaládja politikai nehézségeire. – Apám és nővérem a Tanácsköztársaság idején a nagy csepeli gyárban dolgoztak. Én a reáliskolában tanultam. A megtorlás nem maradt el. Apámnak is, nővéremnek is felmondtak Csepelen. Engem csak eltanácsoltak a reálból. A vörös proli gyerekének nem kell a reál, persze ezt nem mondták, de olyan bizonyítványt adtak.”
Ám vajon valóban egy osztályba járt az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya a magyar irodalom nagy alakjával? Mivel József Attila 1905. április 11-én született, és tanulányait idejében kezdte el 1911-ben az öcsödi református elemi iskolában, mielőtt a második évre Pestre került, a nála kilenc hónappal fiatalabb Sebes Gusztáv valószínűleg az alatta lévő osztályba járt 1912-től az Ipar utcai fővárosi népiskolában. Mivel azonban akkoriban általános gyakorlatnak számított, hogy az alsósoknak összevont órákat tartottak, az önéletrajzi részlet minden bizonnyal megállja a helyét (azt sem zárhatjuk ki, hogy a Mester utca 67. alatt működő iskolában tanultak együtt, József Attila ugyanis a második osztályt már ott végezte). Mint a legtöbb környékbeli kölyök, alighanem az édesanyját alkalmi munkákkal segítő, a Világ moziban vizet áruló, a ferencvárosi pályaudvarról lopott fát és szenet hazahordó, jómódú járókelőknek színes papírforgókat áruló Gát utcai gyerek sem maradt ki a népszerű utcai szórakozásból, a futballból.
„A század elején általában a még beépítetlen háztelek, a grund volt a nagyobb gyerekek játszótere. Mi a Vásár téren, vagy ahogy akkor még nevezték, a Halleron töltöttük minden szabad időnket, ősztől kora nyárig, a vakáció idején pedig egész nap. Ilyenkor fürödni a dunai ingyenuszodába vagy a nyílt Dunára jártunk a Boráros térnél. (Akkor ott még nem ívelte át a Dunát híd.) Legfőbb játékszerünk, legjobb barátunk a rongylabda volt” – adott betekintést Sebes Gusztáv a ferencvárosi gyerekek világába, József Attila pedig „Simon Jolán” című versében leplezi le korai játékát: „egyszer ha nem veszi észre / nézzetek az arcába hosszan / magános férfiak gondolták ki / amikor én még futbaloztam.”

A fenti cikk részlet a szerző „Futball és irodalom” címen, a Nemzeti Sport Népsport mellékletében futó sorozatának József Attiláról szóló, 2016. július 21-én közölt írásából.

Hozzászólások

 
Ön/emberismeret ABC – VI.
Az emberi életminőség/boldogság
2017. május 24. szerda, 06:04

Képtalálat a következőre: „kövér disznó”

ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLAT

A boldogtalan ember tünetei-diagnózisai

A balga, a hiányos, a ragadozó és a balek préda

Igazmondó tükröm: mondd meg, hogy ki vagyok én?

Képtalálat a következőre: „kövér disznó”

Ön/emberismeret ABC – VI.

Képtalálat a következőre: „elhízás lélektan könyv”

Zsupán dala

Jaj, jaj, irka-firka nékem
Sose volt a mesterségem.
Már apró gyermekkorban
Csak sertések közt voltam.
A költészet nem pálya.
- Ezer villám és sertésvész – 
Különb a disznó hája
És ehhez nem kell ész.
Mert az élet célja

/az ideálom semmi más
Mint jó evés és jó ivás!

Van állatom tömérdek,
A hízlaláshoz értek.
Eléri mind a mázsát,
Sehol se látni párját
A többezernyi ártány
A hája reng a tokáján,
A párját nem leled,
Ország-világ, engem imád.
És a nép, ha lát, így kiált:
Nézd csak ott, a disznókirályt!

Johann Strauss: A cigánybáró

https://www.youtube.com/watch?v=BV2iA_jSorM

Képtalálat a következőre: „elhízott nő”

1.

Evés közben megjöhetett volna az étvágyad

Titkolnád, de kirajzolódik arcodon sötét, torz lelked

Találomra, módszertelenül – vak tyúk is talál szemet

„Szabadon választottad” élettárs, így csak magad okolhatod

 

 

2.

Defenzív életvezető: csak a kudarcot, a szégyent kerülni

Ahova félszívvel indulsz, ott csak drága időd pocsékolod

Mindig csak takaréklángon, csak ímmel-ámmal tesz-vesz

Se gyerek, se felnőtt, csak infantilis, majd szenilis voltál

 

 

3.

Halandóságod botrány, nem tettre serkentő terminus?

Már nem dadog, egy mondatot ki tud mondani, ha passzol

Jártál ugyan tánciskolába, de csak a kályhától tudsz elindulni

Az egy élő Jóistenen kívül már minden holt bálványt imádtál

 

 

4.

Nem tetszést, csak visszatetszést kelt és bőven arat

A mindig bizonytalan kimenetelű háború a lételeme

Ha megdöglött a tehened, dögöljön meg a szomszédé is

Nem tudsz mit kezdeni magaddal, ezért másba belekötsz…

 

 

5.

Állandóan ideiglenes pénzzavarban leledzel

Elvárás és megfelelés: az öreg, a kisfiú, a teher és a szamár

A – pl. szerelmi - szabadság és a hűség nálad kizárja egymást

Nincs középút szerinted: felesleges, vagy pótolhatatlan vagy?

 

 

6.

Légy résen: balhited is hegyeket mozgat

Teljesül a kívánságod: azt kapod, amit érdemelsz: akasztó

Az a szülő, akinek az egyik fia a liblingje, a másikra pikkel

Mint egy elefánt a herendi porcelánboltban

 

 

7.

Aki ittasan kivetkőzik magából és levetkőzik magától

Csak egy a rossz tulajdonsága: nem lehet rá számítani

Neki a probléma sosem lehetőség, fordítva már sokszor igen

Sejtelme sincs, hogyan lehetett/maradhatott a férje alkoholista

 

 

8.

A vétkesek között cinkos némaságú vagy

A vak vezeti a világtalant – bele a szakadékba

Nem a bűnt, de a bűnöst gyűlölöd – magad ölöd

Mérgelődő – másik hibái, vétkei miatt magát büntető

 

 

9.

Pont a segítő kézbe harapsz bele

Kígyót melengetsz kebleden – ő felélénkül s megmar

Nyomasztó napi létezésed elviselhetetlen könnyűsége

Teher alatt nőne/ nőtt volna a pálma – így satnya maradt

 

 

10.

Beülsz a készbe – a hasznot lefölözöd

Úgy tudod, nincs bocsánat, így hiába hát a bánat!?

Eltűröd, hogy mások rovására kivételezzenek veled

Aljas indítékból, megfontoltan elkövetett lélekgyilkos

 

 

11.

Nálad sosincs szabály, mindig csak kivétel

Ha szombaton tilos a munka, akkor nem gyógyítasz

Az vagy, aki még a végszükségben sem bontana törvényt

Szembe hízelegsz, hátam mögé kerülve meg döfsz

 

 

12.

Te vagy az úr, de csak a szemétdombon

Az utca nem napos oldalára jutva nyomban elpusztul

Kis kockázattal remélsz nagy, sőt óriási üzleteket kötni

Nem megy el munkát temetni, nem ismerte a megboldogultat

 

 

13.

Lefelé tapos és rúg, oldalt könyököl, felfele nyal

Három napon túl megbüdösödött vendég lettél

Ritkán vált fehérneműt, gyakrabban szokásokat és elveket

Annyira jellegtelen, hogy nem/alig lehet személyleírását adni

 

*

Képtalálat a következőre: „cserháti zsuzsa”

Rágalomária

Lágy kis szellő, lebbenve szálló,
Szárnya sincsen, könnyedén támad,
Észrevétlen, szépen árad,
Indul, mint egy csöpp lehellet,
S halkan sugdolózni kezd.
Szépen lassan, épp hogy moccan,
Zümmögően, súgva-búgva,
Zizegően, döngicsélve.
Háztól fürgén röppen házig,
Óhatatlan fülbe mászik,
Agyvelőbe fészkelődik,
Menthetetlen benne rezg.
És ha egy szájból kiröppen:
Adják, hordják egyre többen,
Félénksége egyre csökken,
Erre szökken, arra szökken.
S hogyha már zúgó, didergő,
Mint vihar kezén az erdő,
Hogy süvölt és megreszkettet,
Rémülettel látod ezt.
Végre bömböl, zendül, harsog,
Árad és nem látni partot,
Dörgő orkán, szörnyű szárnyú,
Olyat robban, mint az ágyú.
Irgalmatlan végítélet,
Mindent végromlásba veszt.
És e rágalomnak tárgya,
Ronggyá tépve, elcsigázva,
Szörnyen össze-vissza törve,
Pellengéren pusztul el,
Úgy pusztul el . .

Sevillai borbély

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/93668/

gregor-jozsef/sevillai-borbely---ragalomaria-zeneszoveg.html

 

Képtalálat a következőre: „cserháti zsuzsa”

Ötletek, címszavak, gondolatbébresztők -

A Balgaság Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai

Képtalálat a következőre: „cserháti zsuzsa”

 

 
Varga Tibor/borozás Egerben...
Az emberi életminőség/boldogság
2017. május 23. kedd, 19:44
A(z) 2017. 05. 24. EGER 02.jpg megjelenítése
 
Zsidó kereszténység
Az emberi életminőség/boldogság
2017. május 23. kedd, 13:53
  1.  

    1. Villás Béla - A zsidó kereszténység mint a földi és az emberi leépülés.. 2017.05.12. Szeged

      • 6 napja
      • 11 955 megtekintés
      Villás Béla - A zsidó kereszténység mint a földi és az emberi leépülés, amortizáció forrása. 2017.05.12. Szeged Az Árkádia ...




  1. Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza

    • 252 videó
    Villás Béla szellemi termékei, előadásainak gyűjteménye.
    • CSATORNA
    8 189






 
Ön/emberismeret ABC – V
Az emberi életminőség/boldogság
2017. május 23. kedd, 06:08

Képtalálat a következőre: „SZINGLI KÖNYV”

ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLAT

A boldogtalan ember tünetei-diagnózisai

A balga, a hiányos, a ragadozó és a balek préda

Igazmondó tükröm: mondd meg, hogy ki vagyok én?

Képtalálat a következőre: „SZINGLI KÖNYV”

Ön/emberismeret ABC – V

Képtalálat a következőre: „nincs új a nap alatt könyv”

Tóth Árpád:

Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka, 
S a mérhetetlen messzeségen át 
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd 
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény, 
Jött a jeges, fekete és kopár 
Terek sötétjén lankadatlanul, 
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most 
Hozzám talált, s szememben célhoz ért, 
S boldogan hal meg, amíg rácsukom 
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a 
Tudósok finom kristályműszerén, 
Bús földünkkel s bús testemmel rokon 
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom, 
És csöndben és tűnődve figyelem, 
Mily ős bút zokog a vérnek a fény, 
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány, 
A térbe szétszórt milljom árvaság? 
S hogy össze nem találunk már soha 
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, 
Mint egymástól itt a földi szivek! 
A Sziriusz van tőlem távolabb 
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! 
Ó, jaj, az út lélektől lélekig! 
Küldözzük a szem csüggedt sugarát, 
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

1923

Képtalálat a következőre: „SZINGLI KÖNYV”

1.

Divathóbortoknak szolgáltatod ki magad

Még abban is bizonytalan, fiú-e vagy lány…

Iránytű és cél nélkül lélekvesztőn hánykolódó

Az Élet tengerén evezve kikötöttél a Bánat szigetén

 

 

2.

Örök boldogtalan, mert nem született grófnak

Nem keres, nem talál – ott keres, ahol nincs/nem lehet

Harakirit követ el, ha lánya nem hálás a bűnnel szerzettekért

Vért izzadsz azért, ami – csak – ajándékként hullhat öledbe

 

 

3.

Azt siratod, aki mellett papucsférj lettél volna

Mindig a férfié, a családfőé az utolsó szó: Igenis, drágám!

Fék nélkül a lejtő elején még kis eséssel megúszhattad volna

A bűntudatos szülő, aki ezt kompenzálva kényezteti a gyerekét…

 

 

4.

Egy földönjáró angyal vagy: más sem lehet gyarló!?

Magadat tökéletesnek, a másikban csak a hibát látod

Lagzi Lajcsiról többet tudsz, mint nagyszüleid életsorsáról

Kiváló mesterember volna, ha nem hadvezérségről ábrándozik

 

 

5.

A szavakon lovagolva hagyod elsiklani a lényeget

Ha Jézus lenne a szomszédja, vele sem tudna kijönni

Csak akkor járna a vízen, ha befagyna a tér és az idő

Csak egyet mulaszt: a rá osztott szerepét jól eljátszani

 

 

6.

Örül, ha minden ráhagynak, pedig így nézik hülyének

A szex páros önkielégítés, a beszélgetés két monológ

Volt, hogy egy szava asztalt szakított, ma légbe beszél

Nem a mondottakon, de – alig leplezve - rajtad nevetnek

 

 

7.

A hét bő esztendőben nem készültél a szűkre

Még az ünnepre is sajnálod magadtól a bőséget

A fizetésnapon királyfi, majd meg kéregető koldus

Nem az igazság, de a csőcselék száma ad erőt neked

 

 

8.

Hol meghunyászkodsz, hol sunyin rontasz rám

Rongyosra téped a szád, de csak a falnak beszélsz

Magadra mondasz ítéletet: erre a világra nem szülsz

A legnagyobb szolgálatot mulasztotta: családalapítás

 

 

9.

Tragédiák: hőn óhajtott vágyad – nem - teljesül

Nem tud méltányos lenni: a törvény betűje/szelleme

Túltöprengi boldogságát, ezért érzi nyomorúságosnak éltét

Nem azért felejtettél el játszani, mert megöregedtél - fordítva

 

 

10.

Dühöngsz az öregedés miatt – hánynak nem sikerült

A gyerek a védőpajzs, érte áldozta fel a boldogságát

Úgy akar a boldogságból fogyasztani, hogy nem termeli

Addig rejtegeted érzelmeid, míg kifejezetlenül elsorvadnak

 

 

11.

Szentfazék, csak a füle kormos

Aki addig szimulál, míg egyszercsak abba bele is hal

Halálod napjáig spóroltál a szabadság árának kifizetésével

Kínoz a hiány, mi mindened nincs, de nem tudod, mid van…

 

 

12.

Nagy nevetésnek sírás lesz a vége

Róka-gólya vendégség: két vesztes

Pont sose jó – még nem jó/már nem jó

Már a kérdéseiddel elárulod, hogy tök hülye vagy

 

 

13.

Mindig mindenhez alkalmazkodsz, fel is olvadsz

Tömeggyártott cipők között keresed a pont rád illőt

A körülményeket csak hibáztatod, de nem teremted

Utoljára nem te és ő, hanem az a bizonyos harmadik nevet

Képtalálat a következőre: „SZINGLI KÖNYV”

Ötletek, címszavak, csírák és gondolatbébresztők -

A Balgaság Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai

Képtalálat a következőre: „SZINGLI KÖNYV”

 

 
Beszélgetés a szüzességről és a a házasélet tisztaságáról
Az emberi életminőség/boldogság
2017. május 23. kedd, 07:04

Képtalálat a következőre: „BESZÉLGETÉS A SZÜZESSÉGRŐL ÉS A HÁZASÉLET TISZTASÁGÁRÓL”

ANTONIO BONFINI


BESZÉLGETÉS A SZÜZESSÉGRŐL
ÉS A HÁZASÉLET TISZTASÁGÁRÓL

 

 

FORDÍTOTTA ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA
MURAKÖZY GYULA

Képtalálat a következőre: „bonfini”

TARTALOM

BESZÉLGETÉS A SZÜZESSÉGRŐL

ELSŐ KÖNYV

FERENC, A KIRÁLY, BEATRIX KIRÁLYNÉ
FERENC, GALEOTTO, BEATRIX KIRÁLYNÉ
BEATRIX KIRÁLYNÉ, MÁTYÁS KIRÁLY
BEATRIX KIRÁLYNÉ, FERENC, LÁSZLÓ, GALEOTTO, A TELJESSÉGGEL LEGYŐZHETETLEN MÁTYÁS KIRÁLY
GALEOTTO, BEATRIX KIRÁLYNÉ, MÁTYÁS KIRÁLY ÉS ARAGÓNIAI FERENC
BEATRIX, MÁTYÁS KIRÁLY, GALEOTTO, FERENC
LÁSZLÓ PÜSPÖK, BEATRIX ÉS MÁTYÁS KIRÁLY
BEATRIX KIRÁLYNÉ, A KIRÁLY, LÁSZLÓ, FERENC, GALEOTTO MEGNYILATKOZÁSAI

MÁSODIK KÖNYV

BEATRIX KIRÁLYNÉ, MÁTYÁS KIRÁLY, ARAGÓNIAI BÍBOROS ÉS ÖCCSE, FERENC
JÁNOS BÍBOROS ÉS MÁTYÁS KIRÁLY
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS ARAGÓNIAI JÁNOS, BÍBOROS
MÁTYÁS KIRÁLY, ARAGÓNIAI JÁNOS BÍBOROS
BEATRIX KIRÁLYNÉ ÉS A BÍBOROS
BEATRIX KIRÁLYNÉ, FERENC, A BÍBOROS, A VÁRADI PÜSPÖK
FERENC ÉS JÁNOS BÍBOROS
ARAGÓNIAI FERENC ÉS FIVÉRE, A BÍBOROS
MÁTYÁS KIRÁLY, FERENC, ARAGÓNIAI JÁNOS BÍBOROS
FERENC, A BÍBOROS, A VÁRADI PÜSPÖK
ARAGÓNIAI FERENC ÉS FIVÉRE, JÁNOS BÍBOROS
FERENC ÉS A BÍBOROS
ARAGÓNIAI FERENC ÉS TESTVÉRE, A BÍBOROS
BEATRIX, A KIRÁLY, A BÍBOROS, FERENC
A VÁRADI PÜSPÖK, FERENC, A BÍBOROS, A KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY, BEATRIX KIRÁLYNÉ, FERENC ÉS A BÍBOROS
A VÁRADI PÜSPÖK, MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ


BESZÉLGETÉS A HÁZASÉLET TISZTASÁGÁRÓL

HARMADIK KÖNYV

BÁNFFY MIKLÓS, MÁTYÁS KIRÁLY, BEATRIX KIRÁLYNÉ, FERENC
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
BEATRIX KIRÁLYNÉ ÉS MÁTYÁS KIRÁLY
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A BEATRIX KIRÁLYNÉ
BEATRIX KIRÁLYNÉ ÉS MÁTYÁS KIRÁLY
BEATRIX KIRÁLYNÉ ÉS A LEGYŐZHETETLEN MÁTYÁS KIRÁLY
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS BEATRIX KIRÁLYNÉ
BEATRIX KIRÁLYNÉ ÉS MÁTYÁS KIRÁLY
A VENDÉGEK TETSZÉSNYILVÁNÍTÁSA

JEGYZETEK


Képtalálat a következőre: „ókori szerelem”

BESZÉLGETÉS A SZÜZESSÉGRŐL

ELSŐ KÖNYV

FERENC, A KIRÁLY, BEATRIX KIRÁLYNÉ

FERENC. Miután az uralkodás mardosó gondjai s a most folyó háború rendkívüli kockázattal járó döntései minket eléggé, sőt a kelleténél is jobban lekötöttek, most, hogy itthon és határainkon kívül biztos nyugalom uralkodik, engedd meg készséges jóindulattal, legyőzhetetlen atyánk, s te is, legfölségesebb húgunk, hogy ezt a napot, amely oly derűs jóindulattal virradt ránk, kissé szabadabb hangulatban tölthessük, s lelkünket fölvidámítva ünnepelhessük meg. S így ama legjóságosabb és leghatalmasabb Krisztus is, akinek akarata mindennél szentebb hitének védelmét a te teljességgel legyőzhetetlen jobbodra bízta, mindvégig maradjon velünk. Minden szerencsésen és sikeresen zajlott le. A század két leghatalmasabb uralkodója között folyó háború nekünk hozott sikert. Egyrészt, Bécset ostrom alá véve, majdnem teljesen elfoglaltuk Ausztriát, másrészt megoltalmazván Moesiát, a vad török népet több ízben visszakergettük Trákiába. Néha, jóindulatú atyánk, engedni kell a komolyságból, el kell űzni a gondokat, hogy a fölüdült lélek majd szívesebben vállalja a súlyos feladatokat. Mindenben csodás kiegyensúlyozottságot tanúsító természetednél fogva ezt egyébként is meg szoktad tenni, de most ehhez hozzájárulnak vendégeid is, akik szeretnének amúgy igazában jókedvre derülni, s az, az óhajuk, hogy a legkülönbözőbb dolgokról eltársaloghassanak.

KIRÁLY. Látod-e, legédesebb hitvesem, milyen kiváló a mi Ferencünk, akár komolyan, akár tréfásan beszél, s szelleme mennyi tehetségben bővelkedik. S egyaránt bölcs, akár hadiköpenyt, akár polgári ruhát ölt. Bárcsak minél tovább élvezhetnénk ennek az ifjúnak a társaságát! Hiszen otthon és idegenben egyaránt segítségünkre van, most pedig - szokása szerint - a nemes örömök élvezetére szólít fel. Rajta, fiam, csak siess, rajta, igyekezz, közös lelkecskénk, mondd el, mit terveztél, megenyhítvén közben úrnőnk arcának komolyságát.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Szelleme rendkívül bölcs és előrelátó, a kis körme hegyéig tele van vidámsággal, s nekem annál kedvesebb, minél inkább igyekszik eleget tenni kettőnk szeretetének s a jó hangulat követelményének. Így az isteni jóakarat őt - s vele együtt téged, aki fiadként törődsz vele - méltóvá formálta atyjához, Ferdinándhoz és isteni nagyatyjához, Alfonzhoz. Legdrágább fivérem, a számomra is legvonzóbb dologba fogsz, ha a király oly roppant vállalkozásokat tervező lelkét a szavak kellemes és ékes harcával akarod fölfrissíteni, hogy mi is, akik csak az ő arcát figyeljük, ugyanattól a derűs hangulattól éledjünk újjá.

FERENC. Ha van bennem a bölcsességnek valami szikrája, azt, szívem egész szeretetével övezett atyám, a te szellemednek, valamint hozzám oly közel álló nővérem nevelésének köszönhetem, aki születésem után ölében gondozott, akitől, ha tőlem függne, egylépésnyire sem volnék hajlandó eltávozni. S lelkem sem tud tőle eltávolodni, őt a világ végéig is követtem, s amíg élek, mivel egy személyben anyám és nővérem, sosem tűrném, hogy tőle elszakítsanak. S mivel e dicsérő szavaitokkal fölszítjátok vágyamat a halhatatlan dicsőséghez vezető tudományok iránt, ezért, amennyire képes és köteles vagyok rá, köszönetet mondok. Mily csodálatos érzés, ha egy isteni ihletésű ajak dicsér meg; ez fog engem örökké buzdítani a dicsőség elérésére.

KIRÁLY. Miféle ügyes eszközökkel akarja az emberi szíveket megnyerni ez a fiatalember? Valóban igazi madárlép a nemes hűség és az isteni származás. De fiam, miért késel a vendégek föllelkesítésével?

FERENC. Ezt a kérést derekasan teljesítem, mert abban a szerencsében részesültünk, hogy vendégeink közt van egy kiműveltebb elméjű élősdi is. Ha pedig Galeotto itt van, az a szándékom, hogy először vele csapjak össze.

KIRÁLY. Erre itt a legjobb alkalom. Fogj neki tüstént!

Képtalálat a következőre: „ókori szerelem”

FERENC, GALEOTTO, BEATRIX KIRÁLYNÉ

FERENC. Nem volt még rá eset, hogy valami annyira megfelelő időben történjék meg, mint amennyire a legjobbkor érkeztél meg hozzánk, drága Galeottóm, hogy megjelenésed fölöttébb terjedelmes látványával minket megörvendeztess, s hogy tested tekintélyes méreteivel lakománkat még tiszteletreméltóbbá tegyed. Mert Polluxra mondom, minden falatot sótalannak éreznénk, ha nélkülöznünk kellene olyannyira várt, fűszeres élceidet. Így hát, ha majd hatvan fogás felszolgálása után eléggé teleetted és teleittad magad, nosza, rajta, te, a szellemes ötletek igazi iskolája - arra a győzelemre kérlek, amelyet annyi kehely meghódítása után az ivásban minden bizonnyal megszerzel -, ötölj ki valamit, amiért örüljünk, hogy hozzánk megérkeztél.

GALEOTTO. Élvezet nekem is, kegyes ifjú, ha szórakozásotokat elevenebbé tehetem. De százszor és ezerszer szerencsétlen az, aki úgy szolgálja mások élvezetét, hogy nem gondol a sajátjára. Mert otthon bizony állandóan nagyon szűkösen étkezem, s Itáliában rendkívül szűkmarkú a vendéglátás. Most, hogy az isteni felség jóindulata megengedte, hogy részt vegyek magasztos lakomáján, nincs ellenemre, hogy ennek gyönyöreit előbb teljességgel kiélvezzem, és gyomrom megtöltsem. Mert egy sincs a nemzetek közt, ahol ilyen nektárt és ambróziát élvezhetnénk, s az én gyomrom pedig, terjedelmesebb, mint az Adria öble, s nagyobb a térfogata, mint a krétai vagy egyiptomi labirintusnak.

FERENC. Valóban nagyon helyesen vélekedsz. Lásd el magad, ahogy jólesik, s ameddig győzöd erővel. De hogyan tágult ki ekkorára megnőve a gyomrod? S miképpen gömbölyödött ekkora pocakká?

GALEOTTO. A kövérség kövér ételek után vágyik, s a zsírosabb falatokat választja ki. S a gyomor közelében található szerveink - hiszen a has mellett ott van a máj, s ott halad tovább az étel - a gyomorral együtt szintén megnövekednek, míg többi szervünk kimerül, s ennek következtében soványabb lesz.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Ilyen szellemesen filozofálgattok itt a poharak között?

FERENC. Nekem az volt a véleményem, Galeotto, hogy miután a természetet mindenre képesnek tartják, akadhat valahol ilyen vidék is, amely a férfiakat viselőssé teszi.

GALEOTTO. Akadhat bizony, Polluxra, Narnia! De ott az ilyenek nem embereket, hanem állatokat szülnek.

FERENC. Hogy lehet ez?

GALEOTTO. Világosan megmondtam.

FERENC. Most miféle rejtvényeken töröd a fejed?

GALEOTTO. Éppenséggel elég sokfélén.

FERENC. Minthogy már, Galeottóm, ily mélyen elmerültél a filozofálgatásban, mondd meg, mi az embernek ebben az életben a leghűségesebb kísérő társa.

GALEOTTO. Az ostobaság.

FERENC. Miért éppen ez?

GALEOTTO. Azért, mert ez a félisteneken és Juppiter gyermekein kívül soha senkit sem hagy el, s ő az emberekhez leghívebb útitársként odaszegődött tanácstalanság.

FERENC. S vajon nem teszi-e az embereket szerencsétlenné?

GALEOTTO. Éppen ellenkezőleg; boldoggá teszi, mert nem engedi meg, hogy nyomorult sorsunkat átérezzük. És senki sem állíthatja, hogy szerencsétlen sorsának oka a fájdalom, ha nem érzi a fájdalmat.

FERENC. Ó, jóságos istenek, miféle fonák okoskodással áll itt ez elő! S ezután mondd meg azt is, hogy mi az szerinted, amit nem lehet megtölteni?

GALEOTTO. A gyomor, amely akárcsak a tenger, amelybe a folyók beleömlenek, sosem válik naggyá.

FERENC. Helyes a válasz. S mi a legmohóbb dolog?

GALEOTTO. Az étvágy. Hiszen Philón Arisztoxenosz is szüntelen vágytól hajtva újra és újra igyekezett megtölteni daruhússal kitágított torkát.

FERENC. Minél nincs ebben az életben kellemesebb?

GALEOTTO. A nyelvnél.

FERENC. S minél nincs kellemetlenebb?

GALEOTTO. Ugyancsak a nyelvnél. Mert ha ez derekasan szól, nincs nála kiválóbb, ha aljasul, nincs nála veszedelmesebb.

FERENC. Erre is a legtalálóbb választ adtad. Nos, de kit tartasz az életben igazán élelmesnek?

GALEOTTO. A haszonleső élősdit.

FERENC. S ezzel szemben kit tartasz igazán nevetségesnek?

GALEOTTO. Ugyanőt, ha csalódott reménységében.

FERENC. Ez az ember valóban ügyesebben forog, mint a fazekas korongja. S mi az, ami ebben az életben számunkra igazán csábító?

GALEOTTO. A gyönyör. S aki nem tud igazán elmerülni benne, annak hiába szegődik nyomába a későn érkezett megbánás.

FERENC. Kétértelmű válasz, amely tetszés szerint többféleképpen értelmezhető. S mit kell igazán kívánnunk?

GALEOTTO. Azt, hogy el tudjuk felejteni a jogtalanságokat és a fájdalmat, s teljes lelki nyugalomra tegyünk szert.

FERENC. Melyik állat igazán hasznos az ember számára?

GALEOTTO. A disznó, mivel egészen a farkáig el tudjuk fogyasztani.

FERENC. Ezzel szemben minél nincs esztelenebb lény?

GALEOTTO. Ugyancsak a disznónál, hiszen ez más hasznára hízik, s így saját halálára törekszik.

FERENC. Így hát ez még az ostoba vaddisznónál is sokkal ostobább. Nos, mondd meg nekem, Galeotto, véleményed szerint mi képes minket az életben igazán izgalomba hozni.

GALEOTTO. Hajtsd hát közelebb a füledet, nehogy valami illetlenséggel szennyezzük be a szent és tiszta füleket.

FERENC. Nagyon-nagyon szívesen, csak mondd minél hamarább!

GALEOTTO. Az asszonyi csípő beszögellése, amely állandóan izgat és izgul.

FERENC. Ó, ó, Polluxra, ügyesen és helyesen válaszoltál.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Ugyan mit beszél ez a vétkes, korbácsot érdemlő szolga, a bűnösök söpredéke?

FERENC. Isteni néném, a legigazibb értelemben filozofál. Arra a kérdésemre, hogy mi a legnyugtalanítóbb, azt válaszolta, hogy az éhes has és a szegénység.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Nem tudom, hogy már régen mi bűzlik itt.

FERENC. Sőt még Aphroditét is említette. De úgy vélem, nem szabad félbeszakítanunk bölcselkedését, hiszen haszonlesésből fakadó ötletei csak úgy ontják a szellemes válaszokat.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Folytasd tehát, ha már sikerült találkoznod valamennyi dolog legkiválóbb tanítómesterével.

FERENC. Még sosem volt ekkora szerencsém, Galeotto, hogy ilyen emberrel találkozhassam, aki a vitatkozás e nemében ennyire kedvemre való lett volna, mint te. Így hát mondd meg, minden dolog közül mi ajándékozhat meg a legnagyobb békességgel.

GALEOTTO. Úgy vélem, a gyomor és a minden bűntől tiszta lelkiismeret.

FERENC. Juppiterre, derék válasz! Továbbá: mi az igazán szomorú látvány?

GALEOTTO. Bizony, nincs szomorúbb látvány egy éhező tányérnyalónál.

FERENC. Hol láthatunk igazi fényűzést?

GALEOTTO. Egy pannóniai lakomán.

FERENC. Minél nincs kellemetlenebb?

GALEOTTO. Az apró tetvek undorító tömegénél, amelyek ellen a börtönbe zárt vétkesek szüntelenül hadakoznak. S amelyek engem is, mikor a sors végzéséből ide jutottam, úgy hordtak szét, falatonként, mint a hangyák az utas által agyontiport kígyót.

FERENC. Talán jobb, ha erről nem beszélsz; a napot igyekezzünk vidám hangulatban eltölteni. S mi teszi a világot igazán termékennyé?

GALEOTTO. Herculesre, azt hiszem, semmi más, mint az én testem, amely a terméketlen földeket és partvidéket bőven megtrágyázva termékennyé teszi.

FERENC. Ó, te legelmésebb koponya, amely a bolygócsillagok, félistenek és istenek lakóhelye. De valóban, azt mondd meg nekem, miből lehet megjósolni, hogy eső lesz.

GALEOTTO. Abból, hogy megfigyelem, hogy Zeusz vizelni készül.

FERENC. Sosem hagynak cserben a szellemes ötletek!

GALEOTTO. Előbb hagy el az élet! S az a szándékom, hogy elmúlásom után ezekkel enyhítem meg Plutót és Minószt, s már kigondoltam, miféle mesterkedések segítségével szabadítom ki magam az alvilágból.

FERENC. S mi lesz akkor, ha lelked, tested hústömegénél is súlyosabbnak bizonyul? Ha majd az élettől megfosztva agyonnyomod valamennyi alvilági lényt, s megrendíted a világ roppant tömegét?

GALEOTTO. Nem hallottad még, hogy amennyivel nagyobb egy test, annyival kisebb benne a lélek? S bármikor ér is el a vég, az a perc a mélyebb nyugalomnak s a lélek sokkal szabadabbá válásának a perce lesz. Így hát élj, s élvezd ki teljesen az életet.

FERENC. Isten akarata, hogy éljünk, de az is, hogy amíg élünk, érezzük a legjobban magunkat.

GALEOTTO. Hogy miképpen érezzük magunkat, azt szemeink mondják, és érzékeink mutatják meg; náluk biztosabb útmutatót nem találsz.

FERENC. S amíg élünk, mi igazán édes az életben?

GALEOTTO. Addig édes az élet, amíg valódi sirmiumi bort iszunk.

FERENC. Még mindig halmozod a szellemes ötleteket?

GALEOTTO. Fülemet minap még Bakkhosz meggyőző szava töltötte be. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a derék és vidám feleségnél nincs édesebb dolog a világon.

FERENC. Polluxra, ezt is találóan és bölcsen mondtad. De hallgassuk meg, milyen szavakat vált isteni atyánkkal maga Beatrix. Mert ha nem tévedek, házigazdáink arról sugdolóznak, amit legutóbb mondtál.

GALEOTTO. Óhajod szerint cselekszem, és hallgatást kényszerítek magamra.

BEATRIX KIRÁLYNÉ, MÁTYÁS KIRÁLY

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Még soha nem akadtam össze ilyen emberrel, atyám, aki bolondozás közben olyan bölcseket, s bölcselkedés közben olyan bolondos szavakat tudna mondani, mint ez a Galeotto, aki valami feje tetejére állított filozófia hirdetője. Ezért van azután, hogy miközben szellemes és kevésbé szellemes szavait hallgatjuk, a legszívesebben veled együtt átadtuk volna magunkat a testünket megrázó, féktelen kacagásnak. Növelte vidámságunkat és nevetőkedvünket maga testvérem is, aki a legelnézőbb atya előtt maga is olyan tehetségesen játszotta az élősdi vendég szerepét. De mivel a tréfákba igen gyakran komoly dolgok is keverednek, nem kis mértékben megnyerte tetszésemet az a kijelentés, ami az imént hagyta el kövér vendégünk száját: hogy nincs az életben édesebb dolog a házastársi szerelemnél. Ezért, atyám, ha neked is kedvedre van, egyáltalán nem találnám hálátlan dolognak, ha próbára tennénk vendégeink szellemének élességét. Hiszen itt nem hiányoznak olyanok, akik birtokában vannak az igazi belátásnak, s akiket életük derekassága s a dolgokban való fölöttébb nagy jártasságuk miatt kiváló férfiaknak tartanak. Tehát olyan kérdést fogok fölvetni előttük, amelynek nem egykönnyen tudnak majd a végére járni.

KIRÁLY. Egyetlen szóval sem ellenezhetem szándékodat, legdrágább hitvesem, hiszen derekasságodnak s szellemed nagyszerű kiválóságának az eredménye, hogy ezt az időt sem hagyod veszendőbe menni, s nem tagadod meg nagyszerű egyéniségedet. Így hát, Beatrix, te boldog, engem is boldoggá teszel. S ezt a vidám napot tedd még kellemesebbé azzal, hogy valami vitát kezdeményezel. Hiszen én magam is a legnagyobb gyönyörűséggel szoktam élvezni a legtanultabb férfiak fáradságos töprengését, mert nincs kellemesebb dolog magánál az igazságot eldönteni szándékozó vitánál. Itt van Erdély püspöke is, a mi kedves Lászlónk, e kétségtelenül tiszteletre méltó férfiú, aki nemcsak élete szentségével jeleskedik, hanem vele született bölcsességével is. S ha őt ebbe az ütközetbe bevonod, még maradandóbb öröm fog minket fölfrissíteni. Vess hát föl valamit társaságunkban, hogy legyen miről vitatkoznunk.

BEATRIX KIRÁLYNÉ,
FERENC, LÁSZLÓ, GALEOTTO,
A TELJESSÉGGEL LEGYŐZHETETLEN
MÁTYÁS KIRÁLY

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Úgy vélem, vendégeink, eleget szolgáltunk a testi élvezeteknek, miután testünket fölfrissítettük, és testvérem tudakozódása meg Galeotto csípős válaszai nem mindennapi jókedvre derítettek. Így hát még az van hátra, hogy lelkünk is megkapja a maga legnemesebb táplálékát. Mondjátok meg tehát nekem, s bizonyítsátok be hitelt érdemlő érveléssel, hogy a többi erény közül általános vélemény szerint kiemelkedő szüzesség s a házasélet tisztasága közül melyik véleményetek szerint az előbbre való. S ha sikerül a helyes választ megfogalmaznotok, itt a hálánkat kifejező ajándékok tömegében részesülhettek. Galeotto kijelentette, hogy nincs édesebb dolog a házastársi szerelemnél és erkölcsi tisztaságnál, de lehet, hogy ebben az egy dologban véletlenül a legkevésbé sem bolondozott úgy, mint a többiben.

FERENC. Félbeszakítottad, isteni nővérem, a narniabeli férfiú szellemes szavait, s nem is tágítasz, csak királyi parancsra ettől a komolyságtól. Én bizony nem kétlem, hogy vendégeink, amíg csak erejükből telik, ezt a sziklát el fogják hengergetni, s nagyon is jól tudom, hogy ilyen nehéz és fogós kérdésben mire képesek a borba belekóstolt szellemek, hacsak ez a mi tiszteletre méltó főpapunk, akinek bölcsességét és erényeit naponta megcsodálhatjuk, nem fed föl valamit a rejtett igazságból.

LÁSZLÓ. Hogy milyen súlyos és bonyolult feladat egymérőnyi űrtartalmú kelyhek közt filozofálgatni, azt Galeotto immár nagyon határozottan bebizonyította, s én még sosem találkoztam hozzá mérhető bölccsel, aki ilyen édes bájjal tudna bolondozni. Növeli a nehézséget a tárgy sikamlós volta, így megvitatásához a legélesebb elmék szükségesek. S jól tudom, hogy a Galeottóval egyetértők számára a fényűző asztal az igazi kérdés. Ezért úgy gondolom, akkor teszek eleget kötelességemnek, ha segítségemet nektek fölajánlom.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Nyugodt lehetsz, László, már megszoktuk régen megtapasztalt bölcsességed és tanultságod alapján, hogy szavaid helyesnek tartsuk. Ti, éles szellemű férfiak, vegyétek tehát figyelembe mindnyájan ezt a nehézséget, hiszen ha nem tévedek, mi mind a te véleményedre szavazunk, kivéve, ha esetleg maga Epikurosz szavazna ellened, akinél senki sem volt részeg állapotban eszesebb, s józan állapotban esztelenebb.

GALEOTTO. Epikuroszra hivatkoznak, mert én ittasan és józanon egyaránt eszemnél vagyok. Küszködöm az anyagi javak hiánya miatt, de addig semmi élvezetben nem lehet részem, amíg viszont nem láthatom ezt a legjobb indulatú királyt. A gyönyöröket és a gyomor domborulatait sokkal alsóbbrendűeknek ítélték, noha sokkal többet érnek, mint bármely más dolog, amiben hiányt szenvedünk. De mondd, királyné, te hogyan vélekedsz? S miért becsülöd olyan nagyra a szüzességet és az erkölcsi tisztaságot, hogy véleményed szerint ez a két dolog alapja egy nő életének? Ó, mennyire másként vélekedik az én elmém! S mivel itt mindenki jogot kapott rá, hogy szabadon kifejtse véleményét, elmondom, amit gondolok, s ha képes leszek rá, röviden.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Ó, mennyire félek, mivel e férfiú szavainak mindig valami rossz illata van, nehogy valami csapdát akarjon állítani az igazságnak. Hiszen ez, mint valami alacsony rangú katona, a haszonlesők seregéhez tartozik, és sokkal többet szokott bölcselkedni részegen, mint józanon. S egyes rossz szándékú tehetségek szemmel láthatóan arra szoktak törekedni, hogy az embereket, ahelyett hogy a helyes útra vezessék, arról eltérítsék.

KIRÁLY. Bevallom, az ilyen tehetségeket én is károsnak tartom. De mégis, semmi sem lehet olyan veszedelmes, hogy valami hasznát ne tudnánk venni. S ezek sokkal inkább önmaguknak és nem másoknak ártanak. Mert miközben hamis állításokkal bástyázzák körül magukat, intő példaként buzdítanak másokat arra, hogy ők viszont szellemük megfeszített erejével az igazság köré húzzanak védőfalat. Így hát, teljes szabadságot adva, bátorítsuk föl az ő elmés merészségét is, s így hallgassuk végig ma ezt a nyílt s a te szellemedhez egyáltalán nem méltatlan vitát. S ennek majd, hidd el, kettős gyümölcsét élvezhetjük, hiszen a vitatkozók nevetséges és megszívlelendő érveiket egyaránt elénk tárják. De Galeotto, rajta, add elő, miként vélekedsz a szüzességről és a házasélet tisztaságáról.

GALEOTTO, BEATRIX KIRÁLYNÉ,
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS ARAGÓNIAI FERENC

GALEOTTO. A szabadságnak a természet által belém oltott igényét a királyi jóindulat és ezek a gondolatébresztő kelyhek bámulatos mértékben megnövelik. Méghozzá úgy növelik meg, hogy azokat a gondolatokat, melyeket sokáig szótlanul őriztem magamban - mert hiszen nem szükséges mindent szétkürtölni a nagy tömegben, nehogy az ember Szókratész sorsára jusson -, most itt, kegyes engedelmetekkel, eléggé szégyentelenül szavakba foglalom. Nem egykönnyen látom be, hogy a szüzességet és a házaserkölcs tisztaságát, amelyeknek nevét vallásos és szent fogalmakként tisztelitek, miért kellene olyan nagyra értékelnünk. Sőt kegyes engedelmetekkel, hadd állapíthassam meg, hogy - mivel mi minden gyönyört teljes szabadsággal élvezhetünk - éppen ezek, amelyeket ti erényeknek tartotok, csak föltételezésen alapulnak, márpedig az szokta leggyakrabban megcsalni az embert. Ugyanis ha ezeket az erényeket egykor a természet állította volna az emberi fajta elé, akkor azt látnánk, hogy követelményeiket minden nemzet tiszteli és megtartja. Mivelhogy ami önmagában bűn, az mindenhol bűnnek számít, ami pedig dicséretre méltó, azt mindenhol helyeslik.

Azt olvassuk, hogy a perzsák, akik Ázsia legkiválóbb népei és egész területe fölött uralkodnak, nemcsak más nőket szoktak feleségül venni, hanem anyjukat vagy nőtestvéreiket is. Gaetuliában a földet mindenhol az asszonyok művelik, ők építik a házakat, ők végzik a férfihoz illő munkákat, s azzal szoktak közösülni, elsősorban az idegenek közül, akivel akarnak. De ezért nem tartják őket paráznáknak, s a férjek sem idézik őket törvény elé házasságtörésért. Baktrában a nők példátlanul fényűző módon lovagolni is szoktak, s szolgáknak és idegeneknek is kedvük szerint odaadják magukat. S a görög bölcsek sem restellték, hogy feleségük helyett csinos fiúkkal folytassanak viszonyt.

A gallok a fiukat is nyilvánosan férjhez adják, a briteknél a fivéreknek vagy az apáknak és fiaiknak közös feleségük van. Afrikában a naszamónoknál mindenki házas viszonyban él mindenkivel, s a gyermekeket úgy szokták egymás közt elosztani, hogy a hasonlóság alapján keresik ki apjukat. A trákoknál az a szokás, hogy a szüzeknek megengedik, hogy azzal háljanak, akivel kedvük tartja. Az etiópiaiak nem választanak maguknak külön feleséget, hanem gyermekeik és asszonyaik közösek, s a gyermekeket közös gonddal az egész közösség neveli föl. Ugyanezt teszik a trogloditák és az Arab-tenger mellett lakók is. Arábia egyik vidékén valamennyi vér szerinti fivérnek egy közös felesége szokott lenni, s az, aki elsőként lép be hozzá, botját az ajtó elé helyezi, míg vele egyesül, s igen gyakran anyjukkal is együtt hálnak. Továbbá a szkítáknak kardjukon és kelyhükön kívül minden egyéb tulajdonuk közös. A masszageták íjukat szekerükre akasztva a szabadban tanyázó nyájaknál megfigyelhető módon szoktak leteperni egy-egy rabszolganőt. A kelet-indiai padai nép, a Tritónisz-tó mellett lakó agathürszok és az auszesz törzs tagjai összevissza párosodnak, s a keleti Haura vidékén az anyáknak szabad volt szerelmi kapcsolatot folytatniuk gyermekeikkel.

Mikor Nagy Sándor ott járt, találkozott Szüszimetrész nevű helytartójával, akinek saját anyjától született két gyermeke. Különben pedig a parthusok, szérek és arabok asszonyai véleményem szerint egyébként is annyira együgyűek és műveletlenek, hogy nemigen tudom, mennyire képesek erkölcsi tisztaságukat megőrizni. Viszont az amazonok valóban a legjózanabbak, akik egyszer egy évben keresik föl a szomszédos országokban lakó férfiakat.

Lelkesen osztom a cinikus Diogenész véleményét, aki kinyilvánította, hogy jogunk van rá, hogy természetes szükségleteinket a nyilvánosság előtt végezzük el, s nem tartotta szégyellnivalónak, ha a piactéren veti el egy új ember magvát. Platón, akit a filozófusok fejedelmének neveztek, úgy rendezte be a maga államát, hogy benne a férjek és a gyermekek közösek. S ha úgy látjátok, hogy elgondolása téves, akkor miért vélekedtek úgy, hogy sok mindent isteni ihlettől áthatva nyilatkoztatott ki? Eme tények alapján könnyű belátni, hogy nem csupán a többi gyönyört, de a többi között is éppen ezt az egyet lehetett elsősorban szabadon élvezni.

BEATRIX KIRÁLYNÉ. Ez az ember, félrevetve minden szemérmet, még a szokottnál is szabadszájúbban fújja bolondságait. Az ő esetében, atyám, nagyon is megengedted a gyeplőt, s ez a megveszekedett emberfajta, minél kevésbé korlátozzák, annál vakmerőbben hirdeti a maga nézeteit.

KIRÁLY. Szeretném, életem egyetlen öröme, ha eltűrnéd, hogy ez az idétlen élőlény minél messzebbre elkalandozzék. Mert mindazzal, amit olyan hosszan fejtegetett, csak saját ízléstelen gondolkodásmódját leplezte le. Nos hát, Galeotto, mivel a szerelemről kezdtél beszélni, melynek hatalma nagy és mindenható, szóljál csak szabadon, és fejtsd ki még alaposabban, hogy az embernek a szerelemben milyen nagy szabadsága van. Hol van borotvaéles szellemed? Hol van érveidnek csatasora? Amit eddig mondtál, ez a főpap könnyedén semmivé teszi és megcáfolja. Így hát folytasd csak, s ne szakítsd félbe szavaidat.

GALEOTTO. Hozzád esdek, Bakkhosz atyám, és hozzád, hatalmas Venus - hiszen testem és lelkem teljesen a ti istenségeteknek szenteltem -, hogy miután most a ti ügyetekről van szó, s megkaptam a teljesen szabadon szólás jogát, ti ihlessétek szellemem, hogy a ti ügyeteket s a király mulatságát egyaránt szolgálni tudja. Mert ha ti nem álltok mellém, cégéres férfiúvá válok. Hiszen tudjátok, hogy már a csúf bebörtönözést is elszenvedtem, és ha nem tévedek, a ti istenségetek miatt hordtam a nehéz bilincseket. Igen, mert már nem viselem el, hogy az emberek előtt mindenhol gúny tárgyává váljak, s attól sem félek, hogy értetek száműzöttként eltiltanak a tűztől és a víztől. Hát legyetek résen, és védjétek ügyeteket!

Agyamban, teljességgel legyőzhetetlen fejedelem, a szerelem védelmében szerfölött sok érv bukkan föl, s így nem is tudom egykönnyen eldönteni, honnan vegyem legfőbb bizonyítékaimat. S ellenfelemnek mithridatészi emlékezőtehetségre lesz szüksége, ha érveimet elsorolásuk sorrendjében akarja megcáfolni. Ugyanis az lesz az érzése, hogy nem is egy emberrel, hanem a halhatatlan istenekkel van szemben. Véleményem szerint Hésziodosz, ez a legkiválóbb költő, valóban isteni ihlettől megvilágosítva szólt a világ kezdetéről, kijelentve, hogy mindenekelőtt a Khaosz volt, utána lett a Föld és a Szerelem. Ezeket tehát a halhatatlan dolgok közé sorolta, elsősorban a Szerelmet, amely szükségszerűen a létező dolgok oka, s magukat a dolgokat keletkezésük közben mozgatja és egyesíti. S ha nem tévedek, az ő véleményét követve Empedoklész is kijelentette, hogy minden dolog létrehozója a Szerelem. S nem alaptalanul mondja az isteni Orpheusz Venusról e szavakat: "Minden tőled származik, áldott Venus, leigáztad a világot, és mind a három részén uralkodol." Így hát, ha minden a szerelem révén létezik, semmire sem hivatkozhatunk, aminek ne volna köze a szerelemhez. Hiszen a halandók lelke ennek következtében úgy van megalkotva, hogy sokkal több benne a vágyakozás, mint a józan meggondolás. S ez a vágyakozás a testtel való egység következtében olyan tüzes, hogy ha olykor kielégül is, nincs az, az erő, amely megakadályozhatná, hogy újra föl ne lángoljon. Pált, isten edényét idézem tanúnak, hogy őt is a testi vágy állandó ösztökélése gyötörte. S Jeromosnak, a szent ékesszólás első mesterének, aki a remeteségben a legkeményebb életet élte, a legszigorúbb önmegtartóztatástól már elgyengült testében is még mindig élt a vágy egy kis szikrája. Mert a szerelem megfékezésére irányuló minden törekvésünk csúfot vall.

Éppen ez késztette Püthagorasz követőit arra, hogy a világ tíz alapeleme közé a hím- és a nőnemet is odasorolják, mint a szaporodás alapvető tényezőit. Különben is, ki lesz képes ellenállni a leghatalmasabb ösztönnek? S minthogy ennél a dolognál nyilván nincsen kényszerítőbb erejű, mert fékezhetetlen erőt gerjeszt istenekben és emberekben egyaránt, róla mondja Orpheusz: "Ámor leskelődik az istenekre és halandókra, s mindenhol övé a hatalom, tudniillik az éterben, az égben, a tengerben és a szárazföldön." S ezt megerősíti az isteni Homérosz is: "Ámor megfékezte az emberi nemzetségeket." Aztán, mivel minden létező vagy a természet útján, vagy mesterséges módon jött létre, ha a természet parancsa késztet minket a nemzésre, ezt a dolgot ki helyteleníthetné. S ki vélhetne minket ezért tisztátalannak és aljasnak, ha a természet törvénye ellen egyszerűen lehetetlen föllázadni? Sőt ezáltal éppen az isteni termékenységet utánozzuk, amely a dolgok folyamatos újranemzésében leli örömét.

FERENC. Ha valaki már régen arra gondol, hogy befogja ennek a szemérmetlen bohócnak a száját, az egyáltalán nem fog gyalázatos dolgot elkövetni, hiszen látom, hogy fölöttébb tisztátalan szavaival isteni nővéremnek milyen nagy gyötrelmet okoz.

KIRÁLY. Nagyon kérlek, ne akadályozd meg ezt a tébolyodott filozófust érvei elősorolásában, amelyek gáttalan árvízként zúdulnak belőle; hiszen Venus és Bakkhosz pártfogását élvezi.

GALEOTTO. Az értékeknek három fajtája van: a lélek, a test és a vagyon örömei. A testi előnyök közé számítják a szépséget, mivel ez is érték, méghozzá nem is kisebbfajta érték, mert mindnyájan vágyunk rá, s ugyan ki ne szeretné a szép dolgokat. Ezen kívül semmi sincs, amiben annyira szemmel látható volna az isteni hatalom sugárzása, mint éppen a szép dolgokban s a rendkívüli szépségű testben, mert ezekben fölismerjük az isteni erőt és művészi alkotóképességet, s elámulunk az alkotóművész hatalmán, aki ha bármiféle vonzó látványt tár is az emberek elé, ezeket tüstént elragadja az ez után érzett vágy.

Isten maga is a szépségben és bájban leli legnagyobb örömét, s mi sem vagyunk képesek rá, hogy ezeket kevésbé szeressük, vagy éppen gyűlöljük. Mert ami nem nélkülözi isten teremtő munkáját, az nem képes nélkülözni a mi szeretetünket sem. Ezért azután minden alkotóképesség olyan tárgyat keres, amely alkalmat ad természet adta alkotóereje kifejtésére; ez a legnagyobb gyönyörűséggel ajándékozza meg, s benne örömét leli. Hiszen szemünk sem nélkülözheti a maga sajátos táplálékát, és hozzá illő gyönyörűséggel kell táplálni fülünket is. S a természet által fölkínált kívánatos kapcsolatokból senkitől sem szabad megtagadni azt, amire éppen vágyik. S ha a fehércseléd úgy áhítozik a férfi, mint az anyag a megformálódás után, ezt az érzést minden élőlénybe beleoltotta a természet; így hát harcolj csak saját magad ellen, és szállj szembe a természet erőivel! De hidd el nekem, hogy minden erőlködésed kárba vész.

Ha egy embernek megparancsolod, hogy éljen, de közben eltiltod minden ételtől, parancsod nevetségessé válik, mert az efféle parancsok teljesíthetetlenek, s mindaz, ami fölülmúlja az emberi erőket, egyáltalán nem vonható hatalmuk alá. S azt, amit semmi módon nem vagyunk képesek kikerülni, nem lehet bűnnek nyilvánítani. Mert ha a vétek nem mibennünk gyökeredzik, hanem amint láttuk, minket foglyaiként ragad magával, s kegyetlenül megkínoz, akkor a szerelmes sokkal inkább szánalmat, mint gyűlöletet érdemel. Hiszen a fejünk fellegvárában tartózkodó értelem figyelmét az kelti fel, amit számára az érzékelés, képzelet vagy az elmélkedés és emlékezés szolgáltat. Így hát akaratunkat vagy étvágyunkat megértésünk, érzékelésünk vagy képzeletünk hozza mozgásba. Vagyis a test börtönébe zárt értelmünk, még ha volt is benne valami józan belátás, erről a mindenfelől csábító vágyak miatt lemond, s arra kényszerül, hogy meghódoljon egy idegen erő uralmának. S ebben az esetben hiába keresed a törvényeket, a szabad akaratot s a józan belátást. Mert minden józanság eltűnik, a józanész uralma és törvénye teljesen megsemmisül, s ami olyasmit parancsol, amit lehetetlen végrehajtani, nevetségessé válik.

A lélek erejét ne a szerelmesben, hanem szerelme tárgyában keresd. Hiszen a szerelmesek, mint Cato is megállapította, egymás testében élnek, s messze távol tartják maguktól a józan megfontolást. Ha ezt a dolgot kárhoztatni akarod, előbb szükségszerűen a természetet kell vádolnod. Hiszen ez semmit sem csinál hiába: s vajon azért ajándékozott meg minket a nemzés szerveivel, hogy ezek haszontalanok és tétlenek maradjanak? Minden alkotóhoz és eszközhöz valamely hozzá illő cselekvés tartozik. Miért emlegetik a költők, hogy Saturnus nemzőszervét, levágva, az égből a tengerbe dobták, s hogy ebből született Aphrodité, azaz Venus? Miért illették az ókoriak a pajzán isteneket különösképpen nagy vallásos tisztelettel? Nemde azért, mert a szerelem az égből áradt alá, s a világon élő mindenféle fajta - az ég és az, az idő segítségével - Venus tevékenysége révén szaporodik. Hiszen, mint mondják, a nap és az ember nemzette az embert, a nap és a ló a lovat, s ezt a többi fajról is elmondhatjuk.

Képtalálat a következőre: „ókori szerelem”

 

Ezért van az, hogy ki-ki - ha lehet - szabadon adhatja át magát az élvezeteknek. S ha ez nem volna illő dolog, nem hangzott volna el a régieknek szóló isteni parancs: "Növekedjetek és sokasodjatok."[1] És Szemiramisz, aki az Etiópiát és Ázsia legnagyobb részét leigázó Minósz, az első asszíriai király után uralkodott, nem engedte volna meg mindenkinek, hogy szabadon kielégíthesse a Venus által benne keltett vágyat, ha úgy érezte volna, hogy ezzel az ember oly nagy vétket követ el. És sem Heliogabalus, sem Nero nem engedtek volna meg maguknak annyi szabadságot, hogy ezt a dolgot a legfőbb véteknek tartották volna.

Különben is, ki-ki azt tartja véteknek, amit lelkiismerete elítél, s amitől a természet visszaborzad. Az emberöléstől, gyűlölködéstől, tolvajlástól, útonállástól, káromkodástól és más bűnöktől lelkünk, saját lényegénél fogva, visszaborzad. A bűntett elkövetése után leverten szomorkodik, mardossa a lelkiismeret, és mint önmaga bírája, sosem bocsát meg magának. Ezzel szemben Venus lelkünket fölvidámítja, sőt teljesebbé teszi, testünket is fölékesíti, minthogy a szerelem révén magasztaláshoz és dicsőséghez jutunk, a legkülönbözőbb művészeteket tanuljuk meg, sokféle iskolát látogatunk, hogy testünk és lelkünk kiművelése által a szeretett nőhöz méltónak látsszunk.

Ezt a dolgot magam is tanúsíthatom. Ugyanis Padovában halálosan beleszerettem egy Bukephala nevű lengyel szolgálóba. Olyan volt szeme és arca, mint egy kolosszusé, s mivel azt hitte, hogy én is lengyel vagyok, naponként körülöttem settenkedett, és szemét állandóan rám szögezte. S így, minthogy a szerelmes asszonyok csábító ereje igazi lépvessző, tüstént szerelemre gyulladtam iránta. S mit sem adva barátaim intő szavára, a piacon, a templomban; a néptömegben állandóan követtem, míg végül a szerelem miatt mit sem törődtem a szeméremmel. Bukephalának állandóan nyomában voltam, az utcákon, a sikátorokban állandóan visszatartottam. Nyájas voltam hozzá, a szakállamat római divat szerint fésültem, éjjel gyakran énekeltem az ajtaja előtt, és kihívtam a konyhából. Mit szaporítsam a szót? Sokáig pletykáztak rólunk, és még ma is mindenhol a mi viszonyunkról folyik a szóbeszéd. S ezért, ha Galeotto ért a hősök tetteinek elzengéséhez és a szerelmi kalandok megdalolásához, és ha tud zenére szökellni, gyakorlott lábbal táncolni, a kézből és a csillagokból jósolni, ha testtartása nyugodt, föllépése méltóságteljes, s végül, ha mestere mindenféle ravaszkodásnak, ezért Bukephalának jár a köszönet. Mert én őt, Agamemnón és Akhilleusz példáján nekibuzdulva, nem restelltem nyíltan szeretni, s életemben és halálomban szeretni is fogom, mert Bukephala minden gondomat megkönnyítette, állandó derűjével nekem erőt adott, és lelkem az örömök minden fajával eltöltötte.

S vajon mit gondoltok, a méthümnai Ariónt, saját kora legkiválóbb lantosát, aki az emberek közül elsőnek alkotta és nevezte meg, majd tanította meg a korinthosziaknak a ditirambust, s aki, mint a korinthosziak, leszbosziak és Periaandrosz egybehangzóan állítják, egy delfin hátán ülve kelt át Tarentumból Tainarónhoz, hogy elkerülje a hajósok cselvetését, mi késztette arra, hogy megtanulja a lantpengetést, s a magasztos dalok írásának művészetét, aminek segítségével megmenekült a haláltól? S mit véltek, mi bírta rá Orpheuszt, aki biztonságban leszállt az alvilágba, az éneklésre és a lantpengetésre? Nemde el kell hinnünk, hogy mindkettőt a szerelem késztette az ilyenféle tudás elsajátítására. Ami nélkül, Herculesre, tétlen és dicsőség híján lévő életet éltek volna, s az egyik a hullámok között fejezi be életét, a másikat meg az alvilágban földelik el.

FERENC. Ezt a szemfényvesztőt minden bizonnyal szkíta módszer szerint saját levében kellene megfőzni csontjaival együtt, olyan bámulatos ügyességgel képes elkápráztatni a köznép ítélőképességét.

GALEOTTO. A látszat szerint talán terhetekre vagyok, hogy az érvek ilyen hosszú sorával gyötörlek benneteket. De hogy ne látsszak hazugnak, míg kifejtem veletek szemben ellenvéleményemet, kérlek, figyeljetek mondanivalóm hátralevő részére. Mert fületeket, amelyet a király óhajára megnyitottak előttem, nemsokára békén hagyom, de előbb csodálatos gyönyörűséggel örvendeztetem meg. Hiszen nagyon fontos, hogy méltóságához illő okát adjam a szerelemnek.

A nagy hatalmú természet szerint semmi joga nincs a létezéshez annak, győzhetetlen fejedelem, amiben nincs meg az a részéről mindenkitől megkövetelt tulajdonság, hogy legyen önmagával rokon s hozzá fölöttébb hasonlatos. Mert mivel minden jó dolog gyönyörködtet, s ez a gyönyör annál nagyobb, minél hasonlóbb dolgok egyesülésének látszik, ebből az következik, hogy minden a hozzá tökéletesen hasonló után vágyakozik. S ez nem is csoda: hiszen az emberi dolgokban hozzánk oly jóindulatú természet sosem engedi meg, hogy belénk oltott vágyunkat becsapjuk, s ezért van, hogy ő maga nemcsak megengedi, hanem meg is parancsolja, hogy vágyát mindenki teljes mértékben elégítse ki. S hogy a hasonlóságnak és összetartozásnak már önmagában is mekkora ereje van, azt ki-ki saját maga is könnyen megfigyelheti. Az alvók társaságában mi is elalszunk, a vidámakkal fölvidámulunk, együtt gyászolunk a gyászolókkal, az ivók mellett kiszárad a torkunk, az evők társaságában megéhezünk, minthogy a testet a testtel, a lelket a lélekkel, ez utóbbit ismét a testtel csodálatosan erős kapocs fűzi össze.

Ha mármost egy férfi és egy fehérnép között megvan a legteljesebb összhang és a legteljesebb hasonlóság, vajon kettőjük közül melyik fog majd tiltakozni az élvezet ellen. Ezt a kísérletet végezzétek el mindennap, s addig is gondolkodjatok el szavaimon. Ha esetleg közületek valaki azt mondja majd, hogy nincs a szerelmesnél szerencsétlenebb élőlény, ha szavaimat megfontolja, arra kényszerül, hogy megváltoztassa véleményét. Mondd hát, kérlek, hogyan is nevezhetjük nyomorúságnak azt, amit nem érzünk annak, s ellenkezőleg: hogyan tekinthetjük boldogságnak azt, amit nem helyeslünk, sőt utálunk? Esetleg fölhozhatnád, hogy a szerelmesek lángolása, haragja, kibékülése, féltékenykedése, aggodalmaskodása mindmegannyi szánalmas szenvedés, pedig nem így van: ezek a mi boldogságunk éltetői. Ezek dajkálják mindazt, ami tetszik, ezek teszik boldoggá mindazt, ami gyönyörködtet. Mert sosem láttuk, hogy a boldogság híján lett volna a gyönyörnek, s azt, ami gyönyört ad, a boldogságtól nem lehet elválasztani.

Mithridatész táplálékai közé tartozott a méreg is, és ha a kígyóktól mérgüket elveszed, már nem kígyók többé. Ugyanis a természet azt kedveli, lett légyen az bármi is, ami kellemes táplálékot nyújt. Az ajándékoz meg boldogsággal, ami gyönyörűséget okozott. A kellemes szegénységet ugyanis szerencsés sorsként tartják számon, míg a terhes szerencsét nyomorúságszámba veszik. Ha lelkünknek van egy, a méreg élvezésére hajlamos része is, milyen címen akarsz ettől megfosztani? A szerencsétlen sorsú is vággyal és törekvéssel van tele, s a testnek ebben a börtönében olyan örömök gyönyörével akar eltelni, amelyektől eltiltva állandó szomorúság gyötri, s így ebben a szerencsétlen életben sose lesz képes a megújulásra.

Így nyugodtan ki merem jelenteni: az a szerelmes, aki ebben az életben boldog volt, a másvilágon is sokkal kevésbé lesz szerencsétlen sorsú. Ugyanis mindenki számára az a legfőbb jó, amit szemmel láthatóan nem tud nélkülözni, s amire véleménye szerint a legnagyobb szüksége van. Viszont ha lelkünk úgy érzi, hogy ezek nélkül a gyönyörök nélkül nem tud élni, ebből az következik, hogy a szerelem örömeinek élvezése a legfőbb jó. Mert a szegény a számára legjobban hiányzó vagyonban, a beteg az egészségben, a törtető a tisztségben, s végül is ki-ki abban látja a maga számára a legfőbb jót, amire vágyik.

A szerelmes is saját boldogságát a szeretett nőben látja, akinek meghódítása annál több boldogságot ígér, minél nehezebb. Ezt azonban úgy értsd, hogy mindkét részről föltételezd a kölcsönös, leglángolóbb szerelmet, s hogy egyik sem vágyódik semmi egyébre hevesebben, és mindkettőjüknek a másik jelenti a legnagyobb boldogságot. Így nyilván kölcsönösen boldoggá is teszik egymást, és úgy tekinthetünk rájuk, hogy egyik a másikban él. Ezért úgy fogod megítélni a dolgot, hogy ezek, amíg élnek, boldogok, haláluk után pedig, még sokkal boldogabbak.

Ha senki sem nyilvánít hangos ellenvéleményt, ezt a dolgot a legnyilvánvalóbb összefüggés alapján fogom előttetek megvilágítani. Ugyanis azok, aki mélyebben elmerültek a filozófiában, azt állítják, hogy a lélek, mikor a testtől elválik, az életben szerzett tulajdonságait és élményeit megőrizve távozik el, s ezektől már sohasem tud megválni, s legfőképpen azoktól nem, amelyek halála percében is eltöltötték. Elsősorban ennek alapján hiszünk abban, hogy az örökös bűnhődésre kijelölt lelkek soha semmiféle fölmentésben nem részesülnek, mert haldoklás közben makacs és megátalkodott akarattal elmulasztották az isteni kegyelemért könyörgő bűnbánatot. Ugyanis aki haláláig csak gyalázta Istent, s megátalkodott lélekkel, üdvösségével mit sem törődve szállt le az alvilágba, azt, mivel a megátalkodottság eme vonásaival összekapcsolt lelkétől soha többé nem tud megválni, már semmiféle bűnbánat nem tisztíthatja meg, és Isten örökös haraggal tekint reá.

Erről a most szóban forgó dologról így kellene gondolkodnunk. Mert hiszen azok, akik a szerelem legforróbb érzésével eltelve halnak meg, a másvilágon sem szűnnek meg szeretni, s a legszorosabb kapcsolatban élik le a következő századokat is. Ugyanis a szerelem halálukig megőrzött érzésétől sosem tudnak megválni, s testüket elhagyva sem szakadnak el egymástól sohasem, sőt még sokkal akadálytalanabbul járkálhatnak mindenfelé. S akik az alvilágról írtak, teljes hitelességgel állítják, amit a mi Marónk is megerősít, hogy azokat, akik életükben a harci szekeret vagy fegyvereket kedvelték, vagy gonddal legeltették fényes szőrű lovaikat, ugyanez a gond tölti el őket azután is, hogy eltávoztak a földről.

S ha azt állítod, hogy az elhunytak a holtak lelkei közt megbűnhődnek vétkeikért, s ezért elfeledkeznek a szerelemről, mondd meg, kérlek, a boldog állapotban miféle büntetést szenvedhetnek el. A boldog szerelmes együtt van szerelmével, s a lélek eme leghatalmasabb érzése következtében egyszerűen nem érzékelnek semmiféle kívülről jövő fájdalmat. Gyakran láthattunk olyan embereket, akik túlzott fájdalmukban, fékezhetetlen haragjukban vagy megszégyenülésükben saját kezükkel vetettek véget életüknek, vagy fölakasztották magukat. Pedig ha valami külső fájdalom elnyomta volna azt, ami belülről töltötte el őket, akkor valószínűleg nem választják az öngyilkosságot. Gyakran olvashattuk, hogy sokan határtalan örömük következtében haltak meg, s a halál fájdalmából semmit sem éreztek. Ezért van, hogy a szerelmes lelkek véget nem érő boldogságát semmiféle nyomorúság sem tudja megzavarni.

Képtalálat a következőre: „ókori görög szerelem”

 

De ugyan miféle jog alapján részesülhetnének ezek, akik nem vétettek, bármiféle büntetésben vagy meglakolásban, ha a szerelmet nem soroljuk a bűnök közé? Sőt még azt is ki merném mondani (de kérlek, ne nevessetek ki), hogy ha véletlenül úgy esnék, hogy a szerelmesek közül egyik a menny, a másik az alvilág felé indul el, szükségszerűen a másik is vele száll a mennyországba vagy az alvilágba. Mert ugyan ki akadályozhatná meg a testüket elhagyott, gyorsan és rendkívüli könnyedséggel lebegő lelkeket a szárnyalásban? Ezért azután úgy vélem, hogy a szerelmesek lelkei elválaszthatatlanok, mind a két életben boldogok, kivált azok, akik szüntelenül lángoló szerelemben éltek, anélkül hogy bármi egyéb vágyuk lett volna.

Ha pedig esetleg azt állítanád, hogy az emberi dolgok közt a szerelemnek és reménynek semmi jelentőséget nem kell tulajdonítanunk, erre is tudok válaszolni. Mindenki azt szereti, amiről úgy érzi, hogy az számára jó és gyönyörködtető. S ha valaki nem törődik az égiekkel, az emberi dolgokat kívánja, s ezekben véli boldogságát megtalálni, ezt nem annyira gonosznak, mint inkább hiányos felfogóképességűnek kell tartanunk. Ugyanis az után vágyakozom, amit jónak látok, s amit élvezve boldognak tarthatom magam. Mit érek vele, ha hallom, hogy vannak más, magasztosabb dolgok is, ha a kívánság nem ezek felé hajt. Minden olyan szándék kudarcra van ítélve, amelyből a vágy és gyönyör egysége hiányzik, mert mint mondani szokták, a gyönyör késztet a cselekvésre. Így azokat, akik a legértékesebb és legmagasabb rendű dolgokra törekszenek, Polluxra - mivel oly kevesen vannak, akiket Juppiter szeret -, én bizony Juppiter gyermekeinek nevezném. De ezekről elég ennyi.

Most pedig, bár itt engem senki sem becsül, egy fabatkára sem, s szilfavesszőből készült tollal óhajtanák teleróni a hátam, szeretném még elmondani hátralevő érveimet, hogy kimutassam, semmi sem nélkülözheti a szerelmet, és hogy mindezzel kapcsolatban nyugodtan idézhessük ezt a verssort: "Mindenen úr vagy, Amor, hódoljunk hát meg Amornak."[2] Minden élőlénybe bele van oltva a vonzódás vagy ellenszenv rá jellemző hajlama. A pávák például a galambokat kedvelik, a papagájok a gerléket, a rigók ugyancsak a gerléket, a holló a kócsagot, a sólyom a keselyűt. Viszont ellenségei egymásnak a hattyúk és a sasok, a varjú és a sólyom, a holló és a fülesbagoly, ugyanígy a menyét és a holló, a gerle és a férgek, a kígyók és a menyétek meg más efféle faj. Hiszen arról is olvastunk, hogy egy delfinnek egy fiú volt a kedvence, s azzal együtt múlt ki és temették el. Sőt mint Anaxagorasz állítja, a fák is tudnak szeretni, érezni, szomorkodni és örülni. Úgy vélik, hogy a nem állati lényeknél is megvan a nemek különbsége. Hiszen a datolyapálmák esetében is megfigyelhető, hogy a fa, amely mellé nem ültetnek nőnemű pálmát, egyáltalán nem hoz termést, s ha két különböző nemű pálmafa közül az egyik tönkremegy, a másik is tüstént kiszárad. A cseresznye a fűzfabokrot, a platán a babérfát, s a babérfa is a cseresznyét kedveli. S ha hitelt adunk az Arisztandrosz említette csodás jelenségnek, egyszer egy platánfa olajfává változott, s ha az írások megérdemlik, hogy higgyünk nekik, azt is tapasztalták, hogy a fák egymással beszélnek. S a fák, akár éreznek, akár nem, kimutatják szeretetüket és gyűlöletüket.

Így hát, ha nem csupán az érzéssel bíró élőlényeket, de az érzéketlen fatörzseket is áthatja a szerelem hatalmas ereje, mit mondjunk akkor az emberről, akinél érzékenyebb s a szerelemre hajlamosabb lényt sehol sem találunk? Ezen kívül - nehogy azt higgyétek, hogy kifogytam az érvekből - mindenhol az egymásra utaltság számtalan példáját láthatjuk. Mert ha egy nőt szabad megnézni, ugyanilyen jogon szabad megismerni is, hiszen a látás és az érintkezés olyan cselekedetek, amelyekre a természet tett képessé, s ezekért a természet által megengedett dolgokért sem dicséretre, sem gáncsra nem szolgálunk rá, s ezeket senkinek sem lehet bűnéül fölróni. Így hát, ha az efféle pajzánkodás véteknek számítana, akkor ezt vagy a képesség miatt tekinthetnénk bűnnek, amely lehetővé tette, vagy pedig nem is a képesség, hanem a cselekvés tárgya és célja miatt. De nem lehet a képességet kárhoztatnunk, amelynek alapján a cselekvést véghezvittük, mert ezt a természet törvénye a legkevésbé sem korlátozza. De nem bűn a dolog a cselekvést eltűrő tárgy miatt sem, hiszen új sarj nemzése végett törekedünk erre az élvezetre. Mindezeknek alapján tehát vedd tudomásul, hogy ezzel a cselekvéssel nyilvánvalóan nem követünk el semmi vétket. Ezért mondotta az Úr Ozeásnak: "Menj, és végy magadnak parázna feleséget, és nemzzél vele parázna gyermekeket."[3]

Ha tehát úgy volna a dolog, mint ahogy a minden tekintetben legnagyobb hódolatot érdemlő királyné állítja, nem volna szebb tulajdonsága az embernek az önuralomnál és ösztönei megfékezésénél. S ha kívánatos volna, hogy egy ember önmegtartóztató életet éljen, még kívánatosabb, ha valamennyi ember mindenhol ezt az életmódot folytatná. De ha így cselekednénk, az emberi faj meddővé és terméketlenné válnék, s rövid idő alatt kihalna. Ebből következik, hogy az önmegtartóztatás semmiképpen sem látszik kívánatosnak. Ezenfelül Amor is az emberfaj megmaradásán munkálkodik, míg a szűzies lélek csak saját hasznára ügyel. S mivel a közérdeket fontosabbnak kell tekintenünk az egyéni érdeknél, annak a beismerésére kényszerülsz, hogy igen súlyosan tévedtél. Mert hiszen aki megszökik a szerelmi csatározás elől, amely biztosítja az emberiség fönnmaradását, úgy tesz, mint aki nem nyúl az ételhez és az italhoz, noha egyedül ezek biztosítják életben maradását.

De higgyétek el nekem, ugyanúgy képtelen dolog az is, hogy az embert csak a szerelmi vágyak kormányozzák, rajta zsarnoki módon uralkodjanak, így értelmét és lelkét állandóan hajszolják és kínozzák, s minden egyéb értékes tevékenységtől elriasszák és visszatartsák, amelyek révén, míg lehetőségünk van művelésükre, az emberiség sikeresebben tud hozzáfogni soron levő feladatai megoldásához. Vajon azt gondolod, hogy Vergilius, akire egyedül hivatkozhatunk a dicsekedő Görögországgal szemben, meg tudta volna formálni mindenképpen isteni művét, a szerelem iránt a legteljesebb közömbösséget tanúsítva, ha vágyát nem elégítette volna ki ilyenfajta élvezetekkel? S vajon Flaccus, a lírai költők fejedelme, aki túlságosan is kiszolgáltatta magát az élvezetvágynak, ha ennek révén teljesen ki nem elégül, képes lett volna-e versenyre kelni Pindarosszal? S vajon Catullus és Tibullus tudtak volna-e halhatatlanságot szerezni maguknak, ha meg vannak fosztva a legmeghittebb emberi gyönyöröktől? S vajon módodban volna-e olvasni Martialis annyi sikamlós és szellemes alkotását, ha ő maga nem merül el kissé alaposabban az efféle örömökben?

Nem is említem Orpheuszt, Alkaioszt, Szapphót, Kallimakhoszt, Arkhilokhoszt, Theokritoszt; s nem említem Diogenészt, Arisztipposzt, az isteni Platónt, aki heves szerelemmel lángolt az Asztér nevű ifjúért, s akiknek szelleme vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben lett volna képes a halhatatlanságot megszerezni, ha sóvárgó vágyaikat nem elégítettek volna ki. És sem az a bizonyos szolitóni Arisztomakhosz, aki ötvennyolc évet szentelt a méhek megfigyelésére, sem Thasziosz, aki hasonló tanulmányáért a Falusi melléknevet kapta, nem tudták volna olyan alaposan leírni a méhek természetét, ha előbb vágyaik parancsára nem áldoznak egy ideig az oly vonzó érzékiségnek. Ehhez járul, hogy noha kívánatos a gyönyörnek ez a fajtája, a nemzendő sarjadék reménye s a törekvés, hogy elűzzük rosszkedvünket, mindezt, bár az adakozó Venus bőkezű ajándékából jutunk hozzájuk, olykor le szoktuk nézni, pedig az itt elsősorban számba jövő meggondolást, hogy nekünk mindez hasznunkra van, korántsem kellene megvetnünk. Mert a következetes önmegtartóztatás nem egy ember számára veszélyesnek bizonyult. Ugyanis, mint az orvosok állítják, ha sokáig halogatjuk a Venusnak való áldozást, ez káros következményekkel jár, mert a szerelmi vágyak elfojtása következtében a belső szervek párákat árasztanak az agyra, a szívre, a májra és a gyomorra, és félelmetes betegségeket okoznak. Ennek következménye azután hol gyengeelméjűség, hol őrültség, hol nehéz lélegzés, hol búskomorság, hol epilepszia, hol a vesék kínzó fájdalma, hol - a nők esetében - a nemi szervek pangása, hol - a férfiak esetében - gyógyíthatatlan gennyes seb, hirtelen halál s a betegségek legkülönbözőbb fajtái.

Képtalálat a következőre: „ókori görög szerelem”

Így hát gondoskodnunk kell saját életünk megvédéséről, nehogy bárkiről is nyilvánvalóvá váljék, hogy saját maga pusztította el önmagát. Ne kövessük annak a portugál bíborosnak a példáját, aki hallatlan akaraterővel törekedett szüzessége megőrzésére, de miközben vele született kéjvágyával és kívánságával viaskodott, be kellett látnia, hogy a küzdelembe előbb hal bele, semmint győzhetne, s noha leghatalmasabb ellenségét legyűrte, inkább vértől áztatott, mint fejedelmi fegyverzsákmányt vitt a Zsákmányt Elfogadó Juppiternek. Pedig ha ez a királyi ifjú több belátással ügyel saját testi épségére, és rájön, hogy valamit engednünk kell az emberi gyengeségnek is, nyilván sokkal jobb gondviselője lett volna saját magának és övéinek.

Hiszen van-e hasznosabb dolog, minthogy - amennyire rajtunk múlik - minél hosszabbá tegyük életünket? S van-e jobb, minthogy létünket efféle családias örömökkel tápláljuk? Mert mindannak, aki meggondolatlanul elvesztette életét, be kellett volna látnia, hogy léte megszűnte után lehetetlen bármiféle tevékenységbe kezdenie, s számára véget ért valamennyi legédesebb öröm megszerzésének lehetősége. Még sok érvem van, amit e tárggyal kapcsolatban fölhozhatok, de majd látni fogjátok, hogy fölsorolásukkal mihamar végzek, nehogy abba a látszatba kerüljek, hogy a király jóindulatával a kelleténél hosszabb ideig visszaéltem. Mert ha valaki valóban kerülni akarja a sikamlós dolgokat, mivel Venus dolgát önmagában utálatosnak látja, azért a többiektől, akik más véleményen vannak, ne tagadjátok meg, hogy a gyönyöröket ki-ki szabadon, képessége szerint élvezhesse. Különösen akkor, ha ez a gyönyör kölcsönös szerelemből ered, amelynek forrása nem lehet más, mint a két fél vele született kiválósága, és a mindkettőjükben meglevő bájosság és jóindulat.

Így tehát csak szeressenek nyugodtan, akiket foglyul ejtett egy másik lény iránt érzett szerelem, gyönyörködjenek egymásban, gyúljanak lángra tüzes pillantásaiktól, élvezze a látványt szemük, merüljenek el a legédesebb beszélgetésben, s a látás és a szó gyújtsa lángra szívüket. Árasszák el egymást kölcsönös csókjaikkal, s hol ne fogyjanak ki a másik magasztalásából, hol zördüljenek össze egy kicsikét. Egyszer civakodjanak haragos szavakat váltva, máskor, kiengesztelődve, fogadjanak örök hűséget. S végül is különböző módon a nemes gyönyörök révén kölcsönös élvezettel ajándékozzák meg egymást, s kellemesen teljen életük. Mert aki ezek híján él, az életében és halálában egyaránt szerencsétlen lesz, és sohasem mondhatja el igazán, hogy valaha is élt.

De mivel szavaimnak vagy nagyon kevéssé, vagy egyáltalán nem szoktatok hitelt adni, hadd hivatkozhassam itt az elődök életéből vett példákra, amelyekből, higgyétek el, nemcsak a szerelem kellemes és gyönyörködtető voltát, hanem mindent lebíró erejét is megismerhetitek. Hercules, Juppiter fia, a földön élő szörnyetegek megfékezője, Omphalén mégsem tudott diadalt aratni, hanem általa legyőzetve letette koszorúját, rokkával és fonallal foglalatoskodott, gyapjúszálat sodort, és ha bárdolatlanul viselkedett, úrnője gyakran meg is verte, mindamellett végül is elviselte egy hitvány női személy uralmát. Az istenektől származó Thészeusz nemcsak a városi, hanem a falusi szüzeket sem kímélte, mikor Ariadnét, Antiopét, a troizéni Anaxagonaszt és a még föl sem serdült Helenét is elrabolta. Iaszón pedig Ipsziphilét, Médeiát és Kreuszát szerette. Parisz viszont Helenét, Akhilleusz a szolgaleányt, Briszéiszt, Odüsszeusz, miközben a viharok ide-oda sodorták, Kalüpszót és Kirkét; Aeneas, ha Marónak hihetünk, Didót; Dávid Batsebát, Ammón pedig nővérét, Thamarét.

Roboámnak tizennyolc felesége és hatvan ágyasa, Salamonnak hetven felesége és háromszáz ágyasa volt. Hannibál Salapiánál egy asszony halálát okozta, viszont az Itáliában dúló háborús zűrzavar közepette egy leány szerelmében talált megújulást. Az athéni Timón, aki sem Miltiadész mögött nem maradt el bátorságban, sem Themisztoklész mögött tisztességben, igazságban és méltányosságban pedig, mindkettőt fölülmúlta, s a harci erény tekintetében sem maradt mögöttük, s a görögök között a bőkezűség páratlan példájául szolgált, végül is nem tudta megállni, hogy nővérével, Elpinikével szerelmi viszonyt ne folytasson. Ugyanakkor a szalamiszi származású Aszteriához és Nesztrához is rendkívül gyengéd szálak fűzték, viszont feleségének, Iszodikénak, Euriptolemosz leányának a halálát is roppant keservesen viselte el.

S mikor Pauszaniasz az igen előkelő származású Kleonikét szeretkezni hívta, s a lány a szolgák által elsötétített hálószobába csendben tapogatózva bebotorkált, s fölrázta az álomba merült férfit, Pauszaniasz, azt képzelve, hogy az ellenség fogta körül, rárohant a szűzre, s nem tudván, kivel áll szemben, átdöfte kivont kardjával. De elhamarkodottságáért a legnagyobb mértékben megbűnhődött, mert a lány, álmában megjelenve, örökre megfosztotta nyugalmától, ezeket a hősnőhöz illő szavakat mondva: "Téged e gonosztettért a halandók számára rémületes büntetés vár!"

Hír szerint ugyanígy cselekedett Publius Clodius is, aki nemcsak hogy Bona istennő szertartásán, de még két nővérével szemben sem tartóztatta meg magát, akik közül az egyiket, mint mondják, Lucullus, a másikat pedig, Metellus vette azután feleségül. Crassus elhunyt fivére feleségével több gyermeket nemzett, s Plótinosz azt a rendkívül súlyos vádat emelte ellene, hogy meggyalázta a Licinia nevű Vesta-szüzet. Cato gyakran fájlalta, hogy nővére milyen erkölcstelen életmódot folytat, s neki is éppen annyi undorító és visszataszító dolgot kellett eltűrnie, mint Augustusnak. Flórát, az örömleányt - aki olyan kápráztatóan gyönyörű volt, hogy Caecilius Metellus, mikor Kasztór és Pollux templomát szobrokkal és festményekkel díszítette, ott ugyanolyan buzgalommal az ő szobrát is elhelyezte - Pompeius olyan rendkívül szenvedélyesen szerette, hogy Flóra, mikor vele hált, sosem távozott úgy, hogy ne legyen harapás nyoma a testén. S Pompeius, aki három meghódított világrész fölött tartott diadalmenetet, gondoskodott arról is, hogy a Démétriosz nevű szabados feleségét is meghódítsa.

Képtalálat a következőre: „ókori görög szerelem könyv”

Sulla nem szégyellt szerelmi viszonyt folytatni Nikopolisszal, a fölöttébb feslett életű, de dúsgazdag nővel, akinek örököseként nagy vagyonhoz jutott. Az idősebbik Cato, aki mások erkölcseit a lehető legszigorúbban ítélte meg, magával szemben rendkívül elnéző volt. Felesége halála után (hogy szerény háztartását könnyen el tudja látni) egy bizonyos fiatal lányt fogadott szeretőjévé. Sőt Szolón is, önuralmával sem tudván öregkori kéj vágyát megzabolázni, miután a szerelem tüze lángra gyújtotta, nagy könyörgések árán írnoka leányát vette feleségül. Caesar sem tudott - akárcsak Antonius - Kleopátra csábításának ellenállni, nem restellve, hogy királynak és királynőnek nevezik őket, noha ő a világ, a másik pedig, Ázsia ura volt.

Arisztobulosz szerint Nagy Sándor Barszénéval, Artabaszosz származására és szépségére nézve egyaránt kiváló leányával folytatott viszonyt, s mikor szemügyre vette a Dareiosz udvarából zsákmányolt többi nőt, gyakran szokta tréfásan mondogatni, hogy ő tekintetével kínozza meg a perzsa lányokat. S ugyanő elerőtlenedett s az öregségtől elgyengült katonái előtt az égei Eurialoszról - akit semmiféle gyöngeség nem nyűgözött le, de lenézték Theleszippa iránt érzett szerelme miatt, mert szabad ember létére egy ringyót fogadott magához - úgy vélekedett, hogy ez a katonája semmiféle megbélyegzésre nem szolgált rá, sőt így szólt hozzá: "Eurialosz, együtt érzünk veled ebben a heves szerelemben, s bőkezűséggel, és szép szavakkal igyekezz elérni, hogy minél tartósabb legyen."

A félelmetesen kegyetlen Mithridatésznak, aki annyi éven át, oly hosszú háborúban volt a római nép ellenfele, gondjai és megpróbáltatásai között nem volt egyéb vigasza, mint Hüpszikrateia nevű ágyasa, akit férfias és bátor természete miatt neveztek el Hüpszikratész királyról. S ez a nő perzsa öltözetben, rövidre nyírt hajjal a véres csatákban mindenütt a király nyomában vágtatott. S Dareiosz nem kevésbé kedvelte Sztratonikét, a szerencsés öreg lányát is.

Az a bizonyos szürakuszaibeli Dión, a platóni tanok követője is egy napon két nőt vett feleségül. Démétriosznak Euridikén és Philán kívül még igen sok ágyasa és felesége volt. Antiokhosz, Szeleukosz fia olyan nagy szerelemre gyulladt mostohaanyja, Sztratoniké iránt, hogy ez a lassú és titokban pusztító betegség végzett volna vele, ha Eraszisztratosz orvosi bölcsessége és apja engedékenysége nem menti meg életét, de ha a szerelem parancsának nem engedelmeskedett volna, Ázsiának nem lett volna királya.

Az önmegtartóztató Agészilaosz sem nélkülözte a szerelmet. Fabius Leuganus nevű katonáját, aki, mivel egy szolgálóba beleszeretett, gyakran kiszökött a táborból, megtudván fegyelemsértése okát, nemcsak hogy büntetlenséggel ajándékozta meg, hanem azt is megengedte, hogy a nőt a táborban maga mellett tartsa, mert a tapasztalt és fölöttébb bölcs Cunctator tudta, hogy a szerelmeseknek milyen nagy szabadság jár. Nemde olvastuk, hogy a thébaiaknál volt egy szentnek nevezett csapat, amelyet szerelmesekből és kedveseikből szerveztek, hogy köztük ki-ki a dicsőségért versengve harcoljon, s hogy egyik a másik szerelme által buzdítva még állhatatosabban helytálljon. S amidőn megesett, hogy valamelyik a földre rogyott, s meg akarták ölni, ő azt kérte, hogy inkább kebelén és ne hátán érje a döfés, s az ellenség kérdésére, hogy miért óhajtja ezt, azt felelte: "Azért, nehogy szerelmesemnek, ha meglátja, hogy a hátamon ütöttek sebet, szégyenkeznie kelljen."

Hiszen a szeretőt még az isteni Platón is isteni barátnak nevezte.

Képtalálat a következőre: „ókori szerelem”

 

S én is a filozófusokkal értek egyet, akik véleményem szerint nem rossz meghatározást adtak a szerelemről, kijelentvén, hogy az istenek titkos eszköze, amelyet gondoskodásból és önmaguk fönntartása végett adtak az embereknek. Hiszen Ariadné és a kolkhiszi Médeia szerelme nyilvánvalóan nem volt egyéb, mint az isten műve és páratlan leleménye, amelyet az általuk szeretett két férfi megmaradása érdekében gondolt ki. A költők az istenekről és héroszokról számtalan példát sorolnak föl, amelyekről úgy véljük, hogy mint kitalált dolgokat, nem kell őket komolyan vennünk. Homéroszra is hivatkozhatom, aki elmondja, hogy Juppitert annyira föltüzelte a szerelemvágy[4], hogy mindama dolgokról, amelyekben a legbölcsebb döntést akarta hozni, elfeledkezett. S meglátva Junót, annyira tűzbe jött, hogy még addig sem volt képes várni, míg odaérnek nyoszolyájukhoz, de, éppen ahol a voltak, a földön ölelte át feleségét, és intézte el a dolgot, bevallva, hogy még soha nem hevítette föl ennyire a szerelmi láz.

Úgy véltük, ezeket a tényeket kellett fölhoznunk, amelyeket egyrészt nem lehet tagadni, másrészt még emlékezetünkben sem halványodtak el túlságosan. Benneteket pedig, nagyon-nagyon kérlek a megidézett istenekre, ne tartsátok ezeket a szerelemről elhangzott kijelentéseimet túlságosan szemérmetlennek, s ne ítéljétek úgy szavaimról, hogy azokkal ajkamat beszennyeztem. Hiszen Alkibiadész, akit nemcsak Szókratész, de az egész utókor is olyan nagy tiszteletre méltatott, nem szégyellte pajzsán a ráfestett, szárnyas Cupidót hordani, mert egyáltalán nem volt ismeretlen előtte, hogy ez az isten milyen végtelen hatalmú, aki minden nemzet fölött uralkodik, s akiről Moszkhosz költő azt mondta, hogy "Kicsik ugyan a kezei, de messzire tud lőni velük, mert ellő Akherónba, az alvilági királyságba is."

Idézzük tehát ide most mindenekelőtt Octavius Augustust, akinek híre a századok folyamán sosem fog elenyészni, és aki úgy vélte, hogy a paráznák ellen a legszigorúbb törvényeket kell hozni, ő maga viszont annyira rabja volt kéjvágyának, hogy személyét a tömeg megvetéssel emlegette. Ugyanis, ha hiszünk a történetíróknak, nemcsak tizenkét fajtalan fiúval, de még ugyanennyi leánnyal szokta megosztani éjszakáit. S hogy Tiberius Capriban töltött visszavonultságában mit talált ki rejtett vágyai kielégítésére, s hogy a lányoknak és fajtalan fiúknak micsoda nyájait, s a természetellenes közösülésnek miféle mestereit és gyakorlóit toborozta össze, s hogy hálószobáját milyen buja képekkel és szobrokkal díszítette, ahol ezek mellett kéznél voltak Elephantisz könyvei is, senki sem hinné el egykönnyen.

Ki hitte volna, hogy annak a századnak az uralkodóit a kéjvágy milyen könyörtelenül hatalmában tartotta? Hiszen Caligula valamennyi nővérével megszokott gyakorlattá tette a vérfertőzést. Claudius olthatatlan vágyat érzett az asszonyok iránt, igaz, hogy ezzel szemben a férfiak egyáltalán nem érdekelték. S ki tudná fölidézni a fajtalan kéjekre törő Néró rémtetteit? Feleségül vette Sphorust, odaadta magát Doriphorusnak, s egyáltalán nem tartotta bűnnek, hogy megkívánta az anyjával való közösülést. S úgy is magyarázhatjuk a dolgot, hogy féktelen kéjvágyának oka inkább a szerelem istenségének kegyetlensége, s nem saját természete volt.

Otho egy az udvarnál tartózkodó szabadosnőbe szeretett bele, s Nero kegyeit úgy nyerte meg, hogy vele, a szerepeket váltogatva, fajtalan viszonyt folytatott. Pompeia Sabinába annyira beleszeretett, hogy ebben az esetben még Nerót sem tűrte meg maga mellett vetélytársként. Vitellius is, akit Spintriának is neveztek, gyermek- és ifjúkorát Capri szigetén, a tiberisi ringyók körében töltötte. Vespasianus császár Cenisbe, Antonia szabadosnőjébe szeretett bele. S Titust is, akit a világ gyönyörűségének neveztek, titkos kéjvággyal és bujasággal gyanúsították, mert szenvedélyesen szerette Bereniké királynőt, s a fajtalanok és heréltek nyájában lelte örömét. Viszont igaz, hogy Domitianus fölülmúlta atyját és testvérét a közösülés fáradhatatlan művelésével, amit ő ágytornának nevezett. S a legnagyobb hévvel, érzelmeit nyíltan kimutatva folytatott szerelmi viszonyt unokahúgával, Júliával. Lucius pedig anyósával, Faustinával követett el vérfertőzést.

Háromszáz ágyas s ugyanennyi örömfiú állott Commodus császár rendelkezésére, aki megbecstelenítette nővéreit is. Martia volt kedvelt ágyasa, akinek amazon ruhás képét kedvelte, s ő maga is gyakran amazon ruhában jelent meg az amfiteátrumban, amiért azután Amasoniusnak nevezték el. Pertinaxról azt mondják, hogy Cornificiához a leggyalázatosabb módon gyakorolt szerelem fűzte. S ha annak az évszázadnak legvisszataszítóbb erkölcstelenségéről akarunk megemlékezni, amelynél szertelenebb bujaságot már nem tudunk elképzelni, Antonius Caracallus neve jut eszünkbe. Ez feleségül vette mostohaanyját, Júliát, akit egyszer véletlenül félmeztelenül talált, s ekkor így szólt hozzá: "Ha szabad, legyen így mindig" - mire az asszony állítólag így válaszolt: "Az szabad, ami jólesik, vagy nem tudod, hogy te vagy a császár, s a törvényeket te megszabod, nem pedig, megtartod." S mondják róla, hogy anyját is feleségül akarta venni.

Heliogabalus kéjvágyát pedig, minden tekintetben Neróéhoz hasonlíthatjuk, ha ugyan nem múlta őt felül. Lámpáiba balzsamolajat töltetett, s fajtalan férfiakkal a kéjelgés minden nemét gyakorolta. S gyakran a közönséges ringyókat a cirkuszból, színházból és stadionból nyilvánosházakba gyűjtette össze, itt számukra, mintha bajtársai volnának, gyűlést tartott, gyakran elmélkedett előttük az élvezetek fajtáiról, s kényszerítette őket, hogy szertartásszerűen ismételjenek meg olyan mondatokat, amelyek fölött gyakran a legkomolyabb vita kerekedett.

Gordianusnak, aki rendkívül kedvelte a nőket, huszonkét ágyasa volt. A barbár származású, Pipara nevű királylányt a teljesen a fényűzésnek és a konyha örömeinek élő Gordianus mértéktelenül szerette, s e mellett a szerelem mellett öregkoráig kitartott. S még Victorinus sem, akiről azt mondjuk, hogy harci erényben fölülmúlta Traianust, kegyességben Antoninust, tekintélyben Nervát, takarékosságban Vespasianust, s a városi és katonai fegyelem megtartásában pedig, Pertinax és Severus császárokat, még ő sem tudta a nőktől kapható gyönyör után érzett vágyait elnyomni. S az isteni Aurelianusról is, akinek nevét nem mellőzhetem úgy, hogy ne követném el a legnagyobb vétket, hiszen Sirmiumban született, s a ti nemzetségetekből származott, azt mondhatjuk, hogy ha ritkán is, de olykor őbenne is fölébredt a szerelmi vágyakozás. Proculus pedig Sarmatiában száz szüzet zsákmányolt, s ezek közül egy-egy éjszaka tízzel hált együtt, úgyhogy végül tizenöt nap elmúltával mindegyiket kivétel nélkül asszonnyá tette. Carinus kilenc nőt vett feleségül, majd küldött el, s palotáját színészekkel és ringyókkal töltötte meg.

Én viszont, mivel úgy látszik, hogy efféle erkölcstelen beszéddel megbotránkoztatom a legszentebb életű Beatrix fülét, nehogy felséges személyét még sokáig bosszantsam, csak egy, a mi korunkban megtörtént esetet mondok el, s ezzel befejezem szavaimat. Az egykor Pannóniában uralkodó isteni Zsigmond király elé egyszer odavezettek egy szerelmespárt, akik kölcsönösen olyan erősen átkarolták egymást, hogy nem lehetett őket szétválasztani. S kölcsönös szerelmükben olyan kedvesen becézték egymást, mintha mindegyikük azt hinné, hogy ő a másikban él. Mikor azután a császár parancsára szétválasztották őket, a lány azonnal meghalt, a férfi pedig, noha övéi minden módon meg akarták vigasztalni, csak néhány nappal tudta túlélni.

Képtalálat a következőre: „ókori római mitológia könyv”

Csiky Gergely
Görög-római mythologia

 

Ó, mennyire megfékezhetetlen tehát a szerelem hatalma, ó, minden időben milyen zsarnoki módon gyakorolja uralmát, ó, milyen rendkívül erőszakos kényszerűség ez, ó, a gyönyörnek minden cselvetésre képes vágya! Ó, milyen kikerülhetetlen élethalálharc ez, milyen legfönségesebb, az ember belsejében tanyázó vágy ez, s ó, milyen kiolthatatlan fáklya! S hogy hazudok vagy igazat mondok-e, azt nemcsak az előbb fölsorolt példák szemléltetik, hanem az összehasonlítást közületek ki-ki magában is elvégezheti. Hiszen én sem helyeslem a vérfertőzést vagy a gyönyörkeresés meg nem engedett módjait. De hogy természet adta jogunk alapján mérsékelt módon élvezzük a gyönyöröket, amelyek nélkül minden látszat szerint szerencsétlen lesz az életünk, azt határozottan nemcsak megengedett, hanem jó és boldogító dolognak kell tartanunk. Az élvezetek egyéb fajtáiról pedig, amelyek többi érzékünket gyönyörködtetik, úgy vélem, nem szükséges szólnom, hiszen senkinek sincs joga tiltakozni az ellen, ha valaki ezeket mérsékelt módon élvezni akarja. Eme okok miatt, amíg élünk, ki-ki szabadabban adja át magát az élvezeteknek, de úgy, hogy sem gyomrunk, sem testünk ne szenvedjen semmiféle kárt. S akkor elégítsük ki étvágyunkat, ha az, valóban kényszerít rá, és vágyunkat, ha az valóban sürget.

Mindenki tudja közületek, hogy mennyit kell nyújtanunk gyomrunknak, hiszen ez az a közös kincstár, amelyből a többi testrész élelmet és ellátást kap, s ha ezt az éhes tagok üresen találják, a test egész köztársasága pusztulásba hanyatlik, így azután, ha ilyen készségesen csillapítjuk vágyainkat, s elégítjük ki érzékiségünket, sokkal kiegyensúlyozottabban végezhetjük egyéb tennivalóinkat. S mindig emlékezzetek az isteni Platón ama aranyigazságára, amely szerint a boldogság a mámorhoz hasonló. Továbbá magára arra a homéroszi mondásra, amelyet latin nyelven így lehetne visszaadni: "Higgy nekem, édesebb nem akadhat a jó lakománál, mely szolgálja Cerest, Bacchust s ugyanakkor a testünk." S ugyanő mondja máshol: "Mert a halál, mit a bősz éhség szül, jaj, de keserves!"

S bárcsak engemet is, aki olyan gyakran követtem ezt az elvet, olyannak látnátok ezen a fejedelmi lakomán, mint azt a bizonyos nagyevőt, aki Aurelianus császárt olyan rendkívül kellemesen elszórakoztatta, mikor egy nap leforgása alatt egy teljes vadkant, száz darab kenyeret s ugyanakkor egy ürüt és egy malacot is elfogyasztott, s kielégíthetetlen garatján több hordó bort eresztett le. Vagy bárcsak én volnék az a Firmus, aki töméntelen húst falt föl, s azt mondják, egy nap alatt megevett egy struccmadarat. Mert semmi embernek tartanám magam, ha a mellemre helyezett üllő súlyát nem tudnám jobban elviselni, mint ő, vagy ha nem mernék a krokodilok közt az ő zsírjukkal bekenve úszni, vagy nem, tudnám az elefántot az övéhez hasonló készséggel kormányozni, vagy nem ennék vízilóhúst, vagy ha egy-egy strucc hátára fölülve nem tudnék az övével, vetekedő ügyességgel és bátorsággal nyargalni.

S ma csak azt az egy dolgot fájlalom, hogy nem rendelkezem egy Maximinus gyomrával, aki egy étkezésre hatvan font súlyú húst evett meg, s az utolsó cseppig kiivott egy capitoliumi amphorát. Mert akkor nem hagynám, hogy annyi pávát és makkon hízott vadkant, annyi, még a csodás lakoma fényénél is nagyszerűbb fogást hiába visszavigyenek, amelyekről, ha ezeket meglátnák, Antonius és Kleopátra mindketten elismernék, hogy e lakoma nagyszerűségével és változatosságával fölülmúlták őket. S ha meg kellene neveznem a mai napon kívánságaimat, a halhatatlan istenektől buzgó áhítattal két dolgot kérnék. Először is azt, hogy a torkom legyen feneketlenebb a tevéénél, másodszor pedig, hogy a gyomrom befogadóképessége legyen nagyobb, mint a Meótiszi-tengeré. Most még az van hátra, hogy minden gondunk és törekvésünk a valamennyi élvezetben való elmerülésre irányuljon, hogy mindig vidámságban és derűben éljünk. S ha a tárgytól messzebbre elkalandozva valami olyasmit is mondtunk, ami véleményetekkel nem egyezik, nyilvánítsátok ki bocsánatotokat, de készségesen, mert roppant gyomrom uralma nem engedi meg, hogy másképpen is megérthessem.

Képtalálat a következőre: „bonfini”

 

 

 

 
További cikkeink...