Payday Loans

Keresés

A legújabb

Az emberi életminőség/boldogság

Képtalálat a következőre: „vajda jános idézet”

SORS, NYISS NEKEM TÉRT

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek

Az emberiségért valamit!

Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e

Nemes láng, amely úgy hevit.

 

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,

Fölforraló minden csepp vért;

Minden szív-ütésem egy imádság

A világ boldogságaért.

 

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,

De tettel mondhatnám el ezt!

Legyen bár tettemért a díj egy

Uj Golgotán egy új kereszt!

 

Meghalni az emberiség javáért,

Mily boldog, milyen szép halál!

Szebb s boldogítóbb egy hasztalan élet

Minden kéjmámorainál.

 

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,

Ily szentül!... s én elkészítem

Saját kezemmel azon keresztfát,

Amelyre fölfeszíttetem.

 

*

 

Képtalálat a következőre: „kallós zoltán”

 

 

*

 

EGY KÖNYVÁRUS EMLÉKKÖNYVÉBE


Az életcél boldogság, de elébb

Fáradni kell, hogy ezt a célt elérd,

Ugy ingyen ahhoz senki sem jut el,

Ahhoz nagyon sok mindenféle kell:

A becsülettől soha el ne térj

Sem indulatból, sem pedig dijért,

Szeresd hiven felebarátidat,

Ne vond föl közted s más közt a hidat,

A hon nevét, a drága szent hazát

Szivednek legtisztább helyére zárd,

S imádd az istent, s mindenekfelett

Áruld erősen költeményimet.


Pest, 1848. január


Petőfi Sándor



Képtalálat a következőre: „könyvárus”









Életminőség nagyszótár - XVIII.
Az emberi életminőség/boldogság
2017. október 16. hétfő, 18:30

Képtalálat a következőre: „hadirokkantak”

Életminőség szótár – mind egy

Bölcs-bolond, boldog-boldogtalan

Édenkert, menny vagy földi pokol

Táltosparipa vagy egy állatorvosi ló

Képtalálat a következőre: „kukán géza koldusok festmény”

Világromlás-rontás, vagy javulás* - 18.

 

József Attila

Koldusok

1

Öreg, én eztán lopni fogok!
Fiam, mindenki azt teszi. Ne tedd!

De a nők, a szagosak, a gazdagok!
Ládd, én csak úgy tapogatom az eget.

Öreg, a mankóm szaladni akar!
Fiam, hát nem jön erre senki se?

Ha akad is, mindig csak száraz karaj!
Tej kéne, nem birok már enni se.

Egy kirakatot még ma betörök!
Börtönbe jutsz és megvernek. Szamár.

Egy kirakatot mégis betörök!
Psszt, meghallják s nem ad, aki erre jár.

2

Öreg, a varrás újra gennyezik.
Annál szebben tudsz könyörögni majd.

De rúgnék vele, a szent mindenit!
Te mást se csinálnál. Mindig csak a bajt.

Engem nem akart a lányod, öreg.
Örülj, hogy látod az áldott nyarat.

Most rád se köpne, nyomorult, vén cövek.
Legalább néki ruhára is marad.

Selyemszoknyánál nincs becsületje több!
De kéne neked, te korcs, te torzszülött.

3

Fiam, nem élek soká, azt hiszem.
Én pedig azt, hogy éltél eleget.

Meghalok s nem fog sírni senki sem!
Elég, hogy míg éltél, vezettelek.

Én Istenem! - Mondass vagy két misét!
Azon már inkább kolbászt is veszek.

Téged még meg fog verni a nagy ég!
Meg ám, ha mint te, véngonosz leszek.

Légy jó, hisz egyszer elpusztulsz te is!
De addig csak enyim lesz a sarok.

Nem félsz a pokoltól? Meghalsz te is!
Félnék, de élni - s kölyköt akarok.

Könyörgök érted ott. Mondass misét!
Ép lányokért, hogy nőjjön rengeteg!

Sokszor fogsz sántán megbotolni még!
Csak legyen majd egy ép, erős gyerek!

József Attila - 1924. máj.

Képtalálat a következőre: „48-as honvéd veterán”

*

 

 

1.

Küszöb alatt

A tisztes szegénység

még megedz, nemesíti lelked,

összeköt az egymásrautaltság.

De a nyomor csak szétszór, izolál…

Csak nyöszörögsz, letompulsz -  

vagy épp éles, agresszív leszel,

és gyilkos indulatot táplálsz…

 

 

2.

Adakozás

Az adók egy százaléka

sokkal inkább megy, jut

állat/kutyamenhelyeknek,

mint olyan civil szervezeteknek,

akik lecsúszott, hajléktalan stb.

embertársainkon segíte(né)nek….

 

 

3.

Oly rossz kor

Ha egy kutyát láncra vernek,

akkor feljajdulnak az állatvédők,

és mozgósítják, módosítják

a „közvéleményt”, a médiát –

de a nagyüzemi baromfitartás

elképesztő állatkínzása nem téma…

(nem csoda, ha ezeknek a húsa

nem élelem, hanem méreg…)

 

 

4.

Álima

Amit te imának gondolsz,

Az isten zsarolása vagy egy piaci alku,

S nem az Ő akaratának a tudakolása,

Nem a szentlélekkel való betöltekezés vágya

 

 

5.

Felkohol

Az alkohol felkoholja a vágyad,

S még gátlásod oldva bátrabbá is tesz,

De mivel csökkenti a képességedet,

Nagy pofonba, kínos leégésbe

szaladsz, rohansz bele...

 

 

6.

Oly rossz kor

Ami rossz, az jól működik…

Semmi nem működik az országban,

Csak a hátralékosok kilakoltatása,

és a zug- és nyílt, legális uzsorások

kegyetlen behajtó mechanizmusai

 

 

7.

Mekk Elek

Jobban jártam volna,

Ha nem segített volna,

Minthogy – nagyon - rosszul segített,

És csupa jó szándékból kövezte utam a pokolba

 

 

8.

Kóros elváltozás

Keljfeljancsi voltál egykor,

S most kiütöttek, két vállra fektettek,

S te úgy maradtál, s üveges szemekkel bámulsz

 

 

9.

Tartáshiba

Délceg büszke tartásod és járásod volt,

S most hétrét görnyedve állsz, gubbasztasz

S csak tántorogsz, vánszorogsz a kerülő utakon…

 

 

10.

Propaganda

A hazugságokat propagálják,

Hirdetik, suttogják és üvöltik

Minden hullámhosszon és útszélen,

Addig ismételve, míg mindenki elhiszi…

 

 

11.

Pszeudo öröklét

Úgy akarsz örökké élni,

Hogy testileg-lelkileg hibernálod magad,

S jobb időkre és arra a hercegre vársz,

Aki felébreszt Csipkerózsika álmodból?

 

 

12.

Oly rossz kor

Amit te állítasz elő és viszel a piacra,

Az kőkemény és nem fair play versenyben van,

Amit neked kell venni: áram, gáz, benzin stb. stb.,

Azt mesterséges monopolárakon kell megvenned

 

 

13.

Vendég…

Csak akkor lenne igazán jó dolgod,

Ha vendég lennél otthonodban/hazádban,

Akkor még a fenekedet is kinyalnák,

Nem győznének ajnározni, kedved keresni…

 

 

14.

Nyakkendő

Conditio sine qua non

Régóta vándorolsz étlen-szomjan a sivatagban,

De minden oázisban csak nyakkendőt árulnak,

Mikor végre inni- és ennivalót is vehetnél,

Nem mehetsz be: „Belépés csak nyakkendővel!”

 

 

15.

Társulás

Megtalálja

zsák a foltját

Az egymásnak hízelgés

és bűneink bagatellizálása

kapcsolja össze egy ideig

a dongákat hordóvá…

 

 

16.

Hiba

Hibahatár

Kis-nagy hiba

Hibaismétlések

Hibaszázalékok

„Egy szovjet ember

nem hibázik kétszer,

mert a másikra már nincs alkalma…”

 

 

17.

Boltos

Pontosan könyveled,

Hogy kitől mit kaptál, jót és rosszat,

És mindenkinek pontosan meg is fizetsz…

Minden szívességet igyekszel azonnal viszonozni…

 

 

18.

Lavina

Nem elég, hogy

kicsit ittasan elnéztél egy jobbkezes utcát,

és olyan szerencsétlen balesetet szenvedtél,

ami végzetes kimenetelű volt: családod odaveszett,

de ráadásul még sittre is vágnak, tönkre is tesznek

 

 

19.

Vaklármázó

Aki így tud ideig-óráig

a figyelem középpontjába kerülni,

még ha a sok ismétlődés után nagy árat fizet:

elveszíti a szavahihetőségét

 

 

20.

Hasonlítgatás

Szereted a feleséged,

És ezt minden nap érezteted is vele,

És azt is, hogy az előzőt meg se közelítheti

Minden területen minden nap kiértékeled…

 

 

21.

Balkezes

Aki ügyetlen? „Balog”…

Vagy akinek a bal keze a jobbik

(és nagyon nagy szerencséjére

nem „szoktatták át” a másikra…)

 

 

22.

Szabadulóművész

Aki egy mai „Houdini”…

Aki zseniálisan bújik ki kötelezettségei alól

Aki lerázza magáról lelki-szellemi bilincseit

 

 

23.

Módszer

Próba-szerencse

Vak tyúk is talál szemet!?

De lehet ennél szisztematikusabban is keresni….

A boldogtalanságod okát pl. ne mindenhol,

ne másokban, nem a körülményekben,

de leginkább magadban keresd…

 

 

24.

Kíváncsiság

Addig nem vagy reménytelen eset,

Amíg bátran bármit meg mersz kérdezni,

S nem rettegsz: megütköznek vagy kinevetnek

(persze a tapintat, a diszkréció határán belül…)

 

*

 

Képtalálat a következőre: „hadirokkantak”

 

 

25.

Statisztika

Kis hazugság, nagy hazugság és a statisztika

Ma egy magyar lakás átlagosan két szoba összkomfort

(igaz, hogy sokan ma is padon, híd alatt stb. aludtak…)

 

 

26.

Képmutatás

Úgy tenni, mintha jó lennél

A hipokrízis a bűn hódolata az erény előtt

Jónak lenni és látszani – jónak látszani, rossznak lenni

És: jónak lenni, rossznak látszani

(Pl.: A vén gazember - Mikszáth)

 

 

27.

Félkarú óriás

Van autó, de nincs motorja

Lenne egy társaság, de nincs lelke

Van szép lakása, de nincs otthona

Van szép felesége, de nincs szerelme

Stb.

 

 

28.

Szereptévesztés

Pl. amikor a bíró lenne a meccs főszereplője

Vagy amikor a vasárnapi apuka nagypapát „játszik”

Amikor az egyedülálló anya lesz a lánya barátnője…

Amikor a nyúl viszi a puskát – asszony hord nadrágot…

Stb.

 

 

29.

Nem mindegy

Birtokolni vagy bitorolni

Törekedni vagy törtetni

Elérteni vagy félreérteni

A sportért vagy a sportból élni

Ügyesnek lenni vagy ügyeskedni

Érdekes ember vagy érdekember

Barátkozás vagy bratyizás

Stb.

 

 

30.

Ingyen örökség

Csak tiszta forrásból

A közmondások nem hazudnak

Letisztult és kipróbált életbölcsességek

Se a kereket, se ezt nem kell újra feltalálni

 

 

31.

Nem ön-azonos

Másnak adod ki magad

De nem tréfából vagy haszonszerzésből

De úgy, hogy magad sem tudsz róla –

és mindezt nem egy napig,

de holtodiglan…

 

 

32.

Kimazsolázó

Isten dicséred a rózsa illatáért,

De ha megszúr egy tüske, máris káromlod

 

 

33.

Lemész kutyába?

S minden emberi méltóság előtt hajbókolsz…

Kezet- és talpat nyalsz, pitizel, kussolsz-kushadsz…

Ha kutyaként viselkedsz, akkor úgy is bánnak veled

 

 

34.

Támadva védekező

Abszolút pofátlanság az is,

amikor a tolvaj kiált „Tolvaj!”- t

(és így épp magáról tereli el,

tereli másra a figyelmet…)

 

 

35.

Eufemizmus

A bűnt bocsánatos csínnyé bagatellizálni

Az ordas hazugságot füllentésnek nevezni

A magzatgyilkosságot abortusznak keresztelni

 

 

36.

A – nem - tudás hatalma

Gyógyszerész és/vagy méregkeverő

Ki minek a mestere, annak a hunczutja.

Ki minek nem mestere, hóhérja az annak.

 

 

37.

Trójai faló

Tartsál a görögök ajándékától!

(te magad cipeled be otthonodba azt,

ami azután a saját pusztulásodat okozza…!)

 

 

38.

Káosz és kozmosz

A semleges világállapotok

Az egyik nem pozitív, a másik nem negatív

Az egyik még az összes benne rejlő lehetőség,

A másik meg az egyféleképp kialakuló rendszer

Ítéld meg, hogy azután ez jó vagy rossz lett…

 

 

39.

Libling és pikkelés

Az egyik vizsgázónak elég annyit tudnia,

hogy körülbelül melyek évezredben élt Rákóczi,

a másiknak név szerint kell felsorolnia a kurucokat…

 

 

40.

Végszükség

Az életed védelmében, végszükségben

Akár még – büntetlenül - embert is ehetsz?

De az életed védelmében nem tehetsz meg bármit,

Például nem áldozhatod fel a becsületed,

Nem imádhatsz idegen isteneket…

 

 

41.

Életvédelem

Az élet feltétlen érték,

Azt attól sem lehet elvenni,

aki akár szándékosan embert ölt. Gyilkolt.

De élni nem csak emberi jog, de kötelesség is,

Te sem dobhatod el magadtól,

mert nem a te magántulajdonod,

csak rád van bízva, mint egy gyerek.

Egy ajándék, egy talált tárgy,

amit megtisztítva és becsületesen visszaadsz…

 

 

42.

Júdáspénz

Ami égeti a markod

És olyan mint a Nessus inge: éget

Amit Júdástól már vissza sem vettek – vérdíj

(Júdás végül fel is akasztja magát…)

 

 

43.

Unikum vagy

Egy, csak egy ilyen legény van a világon

Ahogy én csókolok, nem csókol úgy senki

Keresve se találni még egy ilyen balekot…

Ekkora marha is csak én lehetek…

 

 

44.

Dicséret szép szó?

Gyanakodjál, ha az ellenséged dicsér

Jó eséllyel alapos a gyanú, hogy csak hízeleg,

Hogy így elbízva magad meggyengítsen, óvatlanná tegyen

Ha fájó dolgokat mond, arra figyelj, lehet, hogy igazat szól

 

 

45.

Maradékelv

Nem előszeretettel viszonyulok hozzád,

Akkor áldozok rád időt, energiát, pénzt stb.

Ha már a fontosabbakat teljesen kielégítettem,

És még mindig maradt valami a „bukszában”

 

 

46.

Mérték és érzék

Az életed függ a helyes szemmértékedtől,

hogy jól becsülöd-e meg a távolságot, sebességet,

a sorsod dől el, ha nem jó az arányérzéked

és az elkapott zsebtolvajt dühödben agyonvered –

ez nem jogos önvédelem, hanem önbíráskodás…

 

 

47.

Beleestél a verembe…

De fel se fogod, hogy hol vagy,

Vagy megpróbálod lakályossá tenni,

Vagy megmagyarázod, hogy ez a te sorsod,

Vagy mindenkit be akarsz oda csalogatni

Vagy mindenkit utálsz, aki kint van,

Vagy rosszul kérsz-követelsz segítséget,

Vagy berántod magadhoz, kezébe harapsz…

 

 

48.

A hetvenkedő katona

A nagyokat lódító-tódító Háry János

A messzeség operetté szépíti a háborús időket

(pedig kötéllel fogtak és parancsra embert öltél,

s idegen királyt szolgáló Mesebeli János voltál)

 

Képtalálat a következőre: „hadirokkantak”

*

 

Ady Endre

A mesebeli János

Bajban van a messze város,
Gyürkőzni kell a Halállal:
Gyürkőzz, János, rohanj, János.

Királyfiak s nagy leventék,
Ha palástjukat ott-hagyták:
Rohanj, ha rongy is a mentéd.

Mesebeli király-lyánnyal
Hogyha akarsz találkozni:
Hadakozzál a Sárkánnyal.

Csak a mese s csak az átok
Tartott eddig így-úgy is még
S jók e csakok s e csalások.

Így csináltad ezt már régen,
Van egy kis tapasztalásod
Csalatásban és fenében.

De csinálod, mert csinálod,
De csináld, mert erre lettél
S ha már álltad, hát kiállod.

Vagy nem állod s megbénultan
Gunnyasztani fogsz, ha merhetsz,
Öreg bűnödön, a Multon.

Kellesz a nagy arénára
Akkor is, ha életednek
Életed lesz majd az ára.

Ha már egyszer idegenbe
Valamikor ide bujtál,
Rohanj jól kimelegedve.

A király-lyány: mese, János,
De nincs élőbb a mesénél
S mese ellen minden káros.

Bajban van a messze város,
Gyürkőzni kell a Halállal:
Gyürkőzz, János, rohanj, János.

Képtalálat a következőre: „hadirokkantak”

*A magyar nyelv

teste, lelke és szelleme

- gondolat és érzelemébresztő szócikkcsírák

az Emberélet-minőség lexikon előmunkálatai.

Képtalálat a következőre: „hadirokkantak”

 

 

 
Vajda János A honárulókhoz 1848/1867.
Az emberi életminőség/boldogság
2017. január 24. kedd, 06:36

Képtalálat a következőre: „luzitán dal”

VAJDA JÁNOS

A honárulókhoz


I

Mikor nyugosznak már békén, mikor
Az ezeréves sírok szentjei?
Mikor nem bántják ősök álmait
Az unokák garázda vétkei?...
Oh! - az igaz magyar hazafinak
Nemcsak éltében kell lakolnia;
Galád utódok bűnei miatt
Sírjában is meg kell fordulnia!

S nincs a haragos égnek mennyköve,
Mely megüsse az ily gyalázatot?
Mennykő, villám! - Hová is gondolék,
Hisz már az is megvásároltatott!...
Vagy a napok és csillagok ura
A napot rájok sütni engedi?
Hát mit csináljon! - Hisz maguknak ők
Napot aranyból tudnak önteni!

Vagy a gaz mellett nincs többé virág?
A tengerben többé gyöngy nem terem?
Végkép kiélte már magát a föld,
S arany nincs többé meddő méhiben?
Örök borúban állott meg a nap,
Hogy fény az árnyék mellett nem szökel,
S a földet örök éj csillagtalan
Egy alakú borúja födi el?...

Nem, nem! - Ne higyjük, van még a mezőn
Tán a gyomnál is sokkal több virág!
Tengerfenéken sok szép gyöngy terem,
S az árnyék mellett több a napvilág.
Oh, csak a földön, emberek között
Gazok mellé dicsők nem termenek.
- Mert isten számol a sors vétkivel,
De árulót ember büntetne meg!

Tél van fölöttünk, meglehet, midőn
Vékony sugár mosolyg a hon egén;
De egy virága van a télnek is,
S ez egy virág az örökzöld remény.
Remény! - Óh, most hallgatnom hagyjatok,
Mert könnyet tán, de szót nem ejthetek...
Csak egyet kérek: hogy ha jő a nyár:
A mennykövek közt én is ott legyek.

II

Ti, sírokon élődő hienák,
Ti, koporsónak éhes férgei,
A szabadság futó vadjainak
Szivtelen üldöző vérebei...
Nem könyörgök már nektek ezután,
A kérelem nem fog tirajtatok...
Átokra hívom föl anyátokat,
A hazát, kit ti - elárultatok!...

Tudjátok hát, hogy e hon tetszhalott,
Mert a méreg nem jól kevertetett;
Nem holt ő meg, s fel fog támadni még...
Sírjában jól felismert titeket.
Ti éhesen oda rohantatok
Utósó ékeit elorzani...
De jaj nektek! a gyalázat kevés...
Megtorlásul vér fog patakzani!...

És bűnhödéstek oly kicsiny leszen;
Csak ami kínt és szenvedéseket
Egy élet elbír, és ész kitalál...
Csak ily itélet lesz fölöttetek.
Potomság! - Kebletek csak egy pokol
S a szív elkárhozott lélek leszen,
Mely saját véretek lángjainál
Égni fog és kinlódni szüntelen!...

De bűnhödéstek oly kicsiny leszen...
Vagy mondjátok csak: mi volt bűnötök?
Egy nyelv megrontott egy nagy nemzetet
És a díj érte: percnyi örömök.
S a nemzet milliója szenvedett
Át nem csak egy - tíz emberéleten...
Egy cudarnak órányi kéjeért...
Hah!... bűnhödéstek oly csekély leszen...!

De emberektől ne irtózzatok,
Mind tiszták itt a többi emberek,
S ki volna az, ki bűnhödéstekért
Hóhértokká lenne - fekélyesek!
Nektek való ez, végezzétek el:
Elárulva majd egy a másikat
Kész lesz bűntársát elhóhérlani...
- S e végrehajtó lesz az - öntudat!


III

Föl vagytok írva! - Tudjuk, kik valátok
Rossz szellemek szörnyű szülöttei!
Ne bújjatok az örök gyalázattól!
Nem rejtenek el ég-föld űrei!
Halhatlanítva vagytok a dicsőkkel,
S bár lenne égben bűnös árnyatok,
Egy nemzet átka oda is elhangzik -
Nektek sehol nem lesz nyugalmatok!

Ti nem kerestek dicsőséget, hírt,
Sötétség ocsmány denevérei;
Prédát lesétek egy nép éjjelében,
Míg eltakarták vészfellegei.
De örök bűnhödésül neveteknek
S tetteitek hirének élni kell,
Míg él a nemzet, bűnötök mártírja,
Hogy sírotokra átkot szórjon el.

Midőn e nép földingató erővel
Szabadságért vívott: hallgattatok;
Hitványak! - hisz a nagyok erejével
S erkölccsel szembe ti nem szállotok!
Ti ekkor imádkoztatok a sorsnak,
Hogy hozna vétekűző éjszakát,
És zivatart, melyben ne tudja senki,
Ki adja el a nemzetet, hazát.

S a könnyelmű sors vétkes haragjában
Vitt százfelé sujtó förgeteget,
Mely fölgyújtá belháborúk tüzével
A megfáradtan alvó nemzetet,
S a vérnek, mely folyott hazát szerezni,
Most száz felé kell ömölnie,
De megromlott honáruló nyelvektől -
S megszűnt dobogni a nemzet szive...

*

Hallátok ezt elkárhozott árnyékok?
Meghalna erre a jók szelleme,
Habár azt halhatatlanná teremté
A hazák és világok istene!
Látom, mint rohantok a lég ürében,
Koporsótokban szökdel testetek,
Mig a miattatok meghalt dicsőké
A sírban imádkoznak értetek!

(1848)

*

vajdajanos

Luzitán dal
Vajda János 
1867


Midőn vezéreik a rómaiaknak meghódoltak

I

Hazám, hazám, minő uton jársz?
Mit tartsak immár felüled?
Szeresselek-e ezután is?
Megengedi a becsület?

Szerettelek gyász-napjaidban,
Amig szerencsétlen valál.
El nem riasztott oldaladtól,
Bár rémitett börtön, halál.

Szegény valál bár, koldus és rab,
De bár maradtál volna az;
Szenvedtünk volna még tovább is,
Nem jött ajkunkra vád, panasz.

Mert ami szint' oly drága, mint te,
Mi szentebb még tán, mint magad,
Mi nélkül hitvány rongy az élet,
S haszontalan minden javad:

Megvolt egy kincsed, egy jutalmad,
Egy csodatévő bűvszered,
Mi ismét mindent helyrehozhat,
Mikor már minden elveszett.

Becsületed - e legfőbb kincsed,
Mit vissza nem hoz semmi sem! -
Eszeveszetten oda dobtad
A szabadulás perciben!

Legjobbjaid hiába kértek,
Hogy várakozz még keveset:
"Nincs veszve semmi sors alatt az,
Ki soha el nem csüggedett".

Nem hű fiaid hagytak cserbe,
Te hagytad cserbe azokat.
Ellökted őket, s felölelted,
Akik szerezték gyászodat.

És elcserélted özvegy fátylad,
Mit tisztelet, dics övezett,
A mennyezettel, haj! ahonnan
Elköltözött a becsület...!

- Oh, én hazám, boldogtalan hon!
Bukott hölgy, eltévedt anya!
Hősök szülője, elkerített
A sok hazudozó banya!

A keblet, mely tejével táplált,
Fertőzi undok idegen;
S ne fussak a födél alól, mely
Szégyent, gyalázatot terem!?
....................................
Oh, én hazám, minő uton jársz,
Mit tartsak immár felüled?
Szeresselek-e ezután is?...
Megengedi a becsület?...

(1869)

II

Oh, honfi, aki leborulsz
Az oceáni partokon,
Felénk tekintesz és gyötör
A hazavágyó fájdalom;

Kit nem csábítnak el ama
Szebb, jobb világnak bájai,
Hogy ne ohajtsd, köztünk, velünk
Bilincseinket hordani;

Kinek keblében a remény
Elfáradt, a hit megtörött;
Ki itt nem életet keressz,
Csak véreid közt sírgödört;

Oh, honfi, immár légy nyugodt,
S ha menhelyed, újabb honod
A föld legmostohább zuga;
Ne hagyd el azt és halj meg ott!

Öljön meg ott a fájdalom,
Mert itt a szégyen ölne meg.
A hon, melyért szived sovárg,
Az a hon - volt, nincs, elveszett!

A nép, amelyért vérezél,
Megtagadá önnönmagát.
Nem hordja már rabláncait,
Mert szolga lett és hord igát.

S ha tán a mult emléke hí,
Azt is hijába keresed.
E meggyalázott földbe' már
Apáid hamvát sem leled.

Mert nem nyughattak abban ők!
Az ősök, a nagyok, dicsők,
Fölkeltek sírjaikbul és
Most szerteszét bolyongnak ők.

Bolyongnak éjjel nyugtalan,
Keresve egy-egy szent helyet,
Hol jeltelen temetve van
A számüzött honszeretet.

És amikor rájok virad,
E földbe rejtik arcukat,
Hogy meg ne gyúljanak azok
A szégyen és harag miatt...

Oh, honfi, csak bolygj, hontalan
S ti koporsótlan szellemek,
Ha már elég nagy átkotok,
Még vissza se tekintsetek.

Ne lássatok nagyobbat itt:
A megőrült becsületet,
Mit a helóta ivadék
Gúnykacaja közé temet...!


Képtalálat a következőre: „luzitán dal”

Vajda János: Egy honvéd naplójából
http://mek.oszk.hu/06100/06112

Vajda János: Költemények
1887-1893
http://mek.oszk.hu/05600/05610

Vajda János: Költemények
1887-1893
http://mek.oszk.hu/07100/07136

Vajda János: Az üstökös
Válogatott versek
http://mek.oszk.hu/01100/01114

Vajda János: Vajda János kisebb költeményei
http://mek.oszk.hu/08000/08006

Vajda János: Vajda János munkái
Költemények
http://mek.oszk.hu/07500/07511

Vajda János: Vajda János összes költeménye
http://mek.oszk.hu/01100/01113

Kapcsolódó kép

 

 

 

 
A luzitánok
Az emberi életminőség/boldogság
2017. október 17. kedd, 06:05

Luzitánok - Rome 2: Total War



"Egység, Agilitás, Hit "
A luzitán népcsoport az Alpok hágóiból vándorolt az Ibériai félsziget nyugati részére, valamikor a Kr.e.: 6. században, távoli rokonaik a germán eredetű szvébeknek. A történelem során a 2 szuperhatalom; Karthágó és Róma konfliktusát sikeresen vészelték át, a háború árnyékában pedig gyorsan fejlődtek. Fontos azonban tudni, hogy a luzitánok nem álltak össze egységes nemzetté, hanem több kisebb törzs alkotta szövetség keretein belül védték földjeiket és tartottak fent egy jól működő, közös gazdasági rendszert. A luzitánok vad és fürge harcosok voltak, alkalmasak a gerilla hadviselésre és kiváló zsoldosok hírében álltak - a harc szerves részét képezte a kultúrájuknak, így esett meg az is, hogy a II. Pun háborúban Karthágó oldalán harcolhattak Róma ellen. A Douro völgyből (ma Portugália része, - kiváló borvidék) a luzitánok fokozatosan terjeszkedtek dél felé, és telepedtek le végül a Tajo folyó mindkét oldalát birtokba véve.



A luzitánok hitvilága igencsak kevert, az isteneik nagyon sokoldalúak. Legfőbb istenségük Endovelicus, ki az emberek egészségéért és jólétéért felel. Szintén népszerű isten, - különösen a déli részeken - Ataegina, ki pedig a természet és a termékenység istennője. Mint sok más kultúrában a korban, a luzitánok is gyakran áldoznak fel állatokat isteneiknek. A játék során Hannibál pun hadseregének vonulása kiváló lehetőséget adhat a népnek, hogy bővítse határait olyan földek felé amelyeket eddig Róma felügyelt. Természetesen mindezek előtt az ellenségeiket kell elűzni földjeikről, ebben számíthat a szövetségesekre. Büszke törzsi emberek, gyakoriak az áldozatok és az istentiszteletek, emellett kegyetlen harcosok - az egyik legvadabb ibériai nép. A játékban a kulturális büszkeségük megakadályozza őket abban, hogy sikeresen érvényesüljenek a diplomácia asztalánál, így ezen a téren hátrányai lesznek

*

Viriathus harca Róma ellen.

Hispania meghódítása után a leigázott nyugat-hispaniai Luzitán törzsek ellenállását elsőnek egy Viriathus nevű pásztor szervezte meg és egy évtizeden át (kb. i. e. 147-139) sikeres harcokat folytatott a hódítók ellen. Róma-ellenes harcában messzemenően kihasználta a terepviszonyokat, és a hegyek között megbúvó csapatai élén leginkább rajtaütésszerű gyors támadásokat intézett a római reguláris haderő ellen. Ennyiben az általa alkalmazott harcászati módszerek (meglépés, gyors visszavonulások, a hódító és megszálló ellenség szüntelen nyugtalanítása, a helyi lakosság támogatásának igénybe vétele) már a későbbi partizánharcokra emlékeztetnek. 
Ezzel a jellegzetesen „barbár” harcászattal szemben a római reguláris csapatok, helyi sikerek ellenére, végül is tehetetlenek voltak, és Viriathust csak orvgyilkossággal tudták láb alól eltenni. A rá vonatkozó fő forrásunk, Appianos, világosan érzékelteti a „barbár” és római hadviselés közötti különbséget, és a hazájukért a római megszállók ellen igazságos harcot vívó luzitánok erkölcsi fölényét.

(Appianos: Ibérika [Az ibériai események története] 58-75)


(58) Mummius utóda Marcus Atilius volt. Egy támadása során 700 luzitánt ölt meg, és legnagyobb városukat Oxthrakait elfoglalta. A szomszédos területeket pusztításaival annyira megrémítette, hogy lakóik mind megadták magukat. Közöttük volt a luzitánokkal szomszédos vettonok több törzse is. Mihelyt azonban Atilius téli táborba vonult vissza, mind tüstént elpártoltak, és a rómaiaknak meghódolt törzseket megtámadták. Atilius utóda, Servius Galba, ezeket az ostrom alól felszabadítani akarva egyetlen napon és azt követő éjszakán több mint 60 mérföld utat tett meg, és mihelyt észrevette a luzitánokat, a fáradságos úttól elgyötört katonáit azonnal támadásra vezette. 
Az ellenséget szerencsésen sikerült megfutamítania és szétszórnia, de a katonai tapasztalat ellenére, még üldözőbe is vette őket. Katonái fáradtságuk miatt lassan és rendezetlenül folytatták az üldözést. A luzitánok észrevették, hogy a római sereg szétszóródott, és katonái időnként leülnek pihenni. Erre újra összegyülekeztek, ellentámadást indítottak és hétezer római katonát megöltek. Galba lovasaival Carmona városába menekült, s a sereg többi része is itt verődött össze. Ezeket szövetségeseivel egyesítve mintegy 20 ezer főnyi sereget szervezett, és a tél hátralevő részét Cunei, majd Cunistorgi városában töltötte.

(59) Lucullus, aki eközben - anélkül, hogy erre utasítást kapott volna - a vaccaeus törzs ellen hadakozott, Turdetániában töltötte a telet, s itt értesült a luzitánok közeli támadásáról. Legjobb alvezéreit ellenük küldve, mintegy 4 ezer emberüket mészárolta le. Egy másik csoportjuk Gadeiránál akart átkelni a tengerszoroson, ezek közül 1500 embert ölt meg; a többiek egy megerődített helyre menekültek, ezeket sánccal és árokkal zárta körül, és megszámlálhatatlan tömegű embert ejtett fogságba. 
Ezután Lusitaniába kelt át, s annak egyes részeit is feldúlta, míg Galba e terület más részein pusztított. Eközben követek érkeztek hozzá azoktól a bennszülött törzsektől, amelyek még annak idején Atiliusszal szerződést kötöttek, de azt megszegték, ő jóságosán fogadta őket, és békét kötött velük. Úgy tettette, hogy együtt érez velük. Ügy mondta, nyomorúságuk miatt kényszerültek rablásra, háborúskodásra és a szerződés megszegésére. Földjük terméketlensége és szegénységük kényszerítette őket erre. „Én azonban - így fejezte be - nektek, rossz sorban lévő szövetségeseimnek, jobb földet fogok juttatni, és három különböző, de egyaránt termékeny területen foglak benneteket letelepíteni.”

(60) Hittek szavainak, elhagyták lakóhelyüket és a Galba által meghatározott helyen gyűltek össze, ő három csoportra osztotta őket. Mindegyiknek kijelölt egy-egy sík területen meghagyta, hogy ott várakozzanak, amíg leendő lakó, helyüket személyesen ki nem jelöli. Az első csoporthoz érvén, meghagyta, hogy - mivel immár szövetségesek - tegyék le fegyvereiket. Mikor ezt megtették, árkot ásatott köréjük; majd katonáit kivont karddal ellenük küldve, valamennyiüket lemészárolta. Azok átkozódva, az isteneket és a megszegett esküt emlegetve fogadták a halált. 
Hasonló módon nagy sietve végzett a második és harmadik csoporttal is, mielőtt még az előbbiek sorsát megtudták volna. Hitszegésüket hitszegéssel torolta meg, római emberhez méltatlan módon utánozva a barbárok erkölcseit. Áldozatai közül csak kevesen menekültek meg. Ezek egyike volt Viriathus, aki hamarosan a, luzitánok vezére lett, sok rómait megölt, és hatalmas haditetteket hajtott végre. Ezeket a későbbi eseményeket a továbbiak során mondom el. 
Galba, aki még Lucullusnál is pénzéhesebb volt, a zsákmánynak csak kis részét osztotta szét katonái között, még barátainak is keveset adott, a többit pedig magának tartotta meg, holott már addig is az egyik leggazdagabb római volt. Azt mondják róla, hogy békés körülmények között sem tartózkodott semmilyen hazugságtól vagy esküszegéstől a gazdagodás érdekében. Bár mindenki gyűlölte, és bírói eljárást is indítottak ellene, gazdagsága révén felmentették.

(61) A Lucullus és Galba vérengzéseiből megmenekült luzitánok lassanként 10 ezer főnyi tömegben ismét összeverődtek, és Turdetániát zaklatták támadásaikkal. Gaius Vetiliust küldték ellenük Rómából, s az a magával hozott, valamint a Hispániában hozzá csatlakozott sereggel, mintegy 10 ezer főnyi katonasággal megtámadta a portyázókat, sokat megölt közülük, a maradékot pedig egy hegyi erődbe szorította. Ezek súlyos helyzetbe kerültek; ha ottmaradnak: az éhség, ha kitörnek: a rómaiak pusztítják el őket. Így követeket küldtek Vetiliushoz a béke olajágával, és csak azt kérték: jelöljön ki számukra lakóhelyet, a jövőben mindenben engedelmeskednek majd. 
Vetilius már-már hajlandó volt erre és már készülődött a szerződés aláírására, amikor Viriathus - aki annak idején Galba hitszegő támadása elől megmenekült, és éppen akkor az erőd ellenállói között volt - emlékeztette őket a rómaiak hitszegéseire. Hányszor történt már meg - mondta -, hogy esküvel szentelt szerződéskötés után ránk támadtak, úgyhogy ma már mindnyájunk közül csak azok vannak életben, akik Galba és Lucullus esküszegő támadásai elől megmenekültek. Ha neki engedelmeskednek - így fejezte be -, még ebben a helyzetben is meg tudja őket menteni.

(62) Szavai lelket öntöttek társaiba, és immár jó reménységben Viriathust választották vezérüknek, ő először is csatasorba rendezte őket, emberei egy részét az erődben tartotta vissza, a többieknek pedig meghagyta, hogy ha ő lovára száll, szóródjanak szét, és különböző utakon meneküljenek a lehető leggyorsabban Tribola városba, s itt várjanak rá. Az elsőként kiválasztott ezer embert viszont maga mellett tartotta. 
Mindezt elvégezvén, lovára szállt, míg az előre kijelöltek az utasítás szerint szétszórtan futásba kezdtek. Vetilius nem mértéi üldözőbe venni a sok irányba menekülőket, hanem az ottmaradó és várakozó Viriathust támadta meg. Viriathus emberei gyors lovaikon rá-rácsaptak a rómaikra, majd hirtelen menekülést színleltek, aztán újra meg újra megfordultak, újra elmenekültek, s ily módon fárasztották a római sereget. Amikor már úgy gondolta, hogy elmenekült társai biztonságban vannak, az éjszaka leple alatt, úttalan utakon száguldva, ő maga is Tribolába ért. 
A rómaiak nehéz fegyverzetük, a környék hiányos ismerete és nehézkesebb lovaik miatt immár képtelenek voltak üldözni. így mentette meg minden várakozás ellenére Viriathus a már-már elcsüggedt sereget. Ennek a tettnek a híre elterjedt a barbár törzsek között. Hírneve, dicsősége és befolyása csakhamar megnőtt, s ez tette számára lehetővé, hogy még hároméven át harcoljon Róma ellen.

(63) Most óhajtom összefüggő előadásban elmondani Viriathus háborújának történetét, amely oly sok bajt okozott Rómának, és csak nagy áldozatok árán sikerült végül elhárítani. Mellőzöm tehát mindazt, ami ezenkívül ugyanekkor Hispániában történt. Vetillus Viriathus üldözése köbben Tribolába ért. 
Viriathus a környező erdőségekben rejtette el serege egy részét, ő maga pedig úgy tett, mintha menekülne a rómaiak elől. Amikor Vetilius a leshely előtt elvonult, (Viriathus) katonáival gyors ellentámadást kezdett, s ugyanakkor a leshelyről is előugrottak emberei. Így közrefogták a, rómaiakat, sokat megöltek, másokat a szakadékba taszítottak és jónéhányat élve fogtak el. A foglyok között volt Vetilius. De az őt elfogó luzitán katona csak azt látta, hogy egy kövér öregembert ejtett foglyul; nem tudta ki ő, és mint valami értéktelen embert, megölte. 
A 10 ezer rómaiból alig 6 ezren menekültek Carpessusba, egy tengerparti városba . A menekülés után lassan összeverődő, de még mindig remegő római katonákat Vetilius quaestora a város falai körül helyezte el. Ötezer főnyi szövetségest a bellus és titthus törzsek közül Viriathus ellen küldött. Ezeket Viriathus annyira megverte, hogy hírmondó sem maradt belőlük. A quaestor ezek után a városba zárkózott és várta a római felmentő seregeket.

(64) Eközben Viriathus a Carpessus körüli termékeny földet akadálytalanul pusztította. Végül mégis megérkezett Rómából Gaius Plautius 10 ezer gyalogossal és 1300 lovassal. Viriathus ismét menekülést színlelt. 
A Plautius által ellene küldött 4 ezer katonát hirtelen ellentámadással megsemmisítette, alig néhányan menekültek meg közülük. Ezután átkelt a Tagus folyón, s az annak partján emelkedő, olajfákkal borított Aphrodité hegyen vert tábort. Itt támadta meg Plautius, aki jóvá akarta tenni iménti vereségét. De újra. alulmaradt, és rengeteg katona elvesztése után szégyenletesen menekült vissza a városba. Még a nyár közepén tartottak, ő mégsem merészelt már előjönni, hanem téli tábort vert. Viriathus immár akadálytalanul vonulhatott végig az egész területen, a (római) földbirtokosoktól a várható aratásnak megfelelő váltságdíjat követelt, s aki ezt megtagadta tőle, megölte.

(65) A vereségek hírére a senatus Fabius Maximus Aemilianust, Aemilius Paullusnak, Perseus makedón király egykori legyőzőjének a fiát küldte Hispániába sorozásra feljogosítva. Rómát már kimerítette Karthágó és Hellasz közelmúltban történt leigázása és a 3. makedón háború. Kímélni akarta hát a háborúkból csak imént hazatért katonákat, s ezért az újoncok közül sorozott két légiót. 
Ezekhez a szövetségesek közül további segélycsapatokat csatolt, s összesen 15 ezer főnyi gyalogsággal és 2 ezer főnyi lovassággal Urso hispaniai városba ért. Mivel serege még nem volt kiképezve, nem merte megtámadni az ellenséget, a tengeren Gadeirába kelt át, hogy itt Herculesnek áldozatot mutasson be. Eközben Viriathus a római tábort fagyűjtés végett elhagyó katonák egy részét rajtaütésszerű támadással megverte, sokat megölt közülük, s a többiekben is rémületet keltett. 
A római vezér nagy hirtelenül a hadijelvények alá szólította egész seregét, nagy csata bontakozott ki, amelyben Viriathus ismét győzött, és hatalmas hadizsákmányt ejtett. Közben Maximus is visszatért. Viriathus állandó támadásokkal ingerelte a római vezért, az azonban katonáit még további kiképzésre akarta fogni, amiért is nem volt hajlandó egész seregével csatába szállni. Kisebb csapatokat küldött csak időnként portyázásra, ezzel téve próbára az ellenség erejét, és növelve övéinek gyakorlottságát és bátorságát. Ha élelmiszer szerzésére küldött ki embereket, a fegyverteleneket mindig katonasággal vette körül, s ő maga is ott nyargalt lovasaival együtt. Ezt még atyjától, Paullustól tanulta, aki alatt annak idején Makedóniában harcolt. 
A tél végére serege már kellő gyakorlatot és önbizalmat szerzett. Most már meg merte támadni Viriathust, és kemény harc után megfutamította: ő volt a második római hadvezér, aki győzelmet tudott ellene elérni. A Viriathus kezében levő két város közül egyet kirabolt, a másikat felgyújtotta. Az ellenséget egészen egy Baecor nevű erődig üldözte, és sokat megölt közülük. Az ezt követő telet Cordubában töltötte.

(66) Viriathus már nem érezte magát olyan biztonságban mint addig. Mégis sikerült az arevacus, titthus és bellus törzseket, ezeket a harcias népeket Róma szövetségétől eltántorítania. Ezek önálló háborút kezdtek Róma ellen, amely hosszú időn át sok bajt okozott Rómának. Ezt a háborút szokták Numantiáról, egyik városuk nevéről, numantiai háborúnak nevezni, de ennek történetét a Viriathus-féle háború után szándékozom elmondani. 
Viriathus Hispania Ulterior provinciában a rómaiak egy másik hadvezérével, Quintiusszal szállt szembe. De most is vereséget szenvedett, és újra az ,,Aphrodité”-hegyre vonult vissza. Egy innen indított ellentámadás során Quintius katonáiból ezret megölt, több hadijelvényt megszerzett, s ellenségeit táborukba űzte vissza. 
Itucca város helyőrségét is kiverte az erődből, s a bastitanusok egész területét elpusztította. Quintius félelmében és katonai tapasztalat híján nem mert nekik segítséget nyújtani, hanem Cordubában maradt, amelyet az ősz közepén téli tábornak nevezett ki. Gaius Márciust, egy itáliai városban lakó, hispaniai származású alvezérét küldte csak ellene.

(67) A következő évben Quintiust Aemilianus testvére, Fabius Maximus Servilianus követte két újabb római légióval és további szövetségesekkel. Seregének létszáma elérte a 18 ezer gyalogost, és 1600 lovast. Micipsa numidiai királytól is elefántok mihamarabbi segítségül küldését kérte. Miközben serege egy részével Itucca felé haladt, Viriathus 6 ezer katonával megtámadta. Nagy lármájuk, zajongásuk és hosszúra növesztett hajzatuk csak növelte félelmetes voltukat. A támadást mégis vitézül fogadta, s az ellenséget arra kényszerítette, hogy sikertelenül vonuljon vissza. 
Amikor pedig seregének többi része is megérkezett, 10 afrikai elefánttal és 300 lovassal, Servilianus erős katonai tábort épített, majd maga támadta meg Viriathust, legyőzte és megfutamította. De miközben üldözte, a római csapatok rendje felbomlott, Viriathus észrevette ezt, hirtelen visszafordult, mintegy 3000 rómait megölt, a többieket pedig táborukba űzte vissza. Magát a tábort is megtámadta; rohamának csak kevesen mertek ellenállni a tábor bejáratánál. 
A legtöbben félelmükben sátraikban rejtőztek el, és hadvezérük meg tribunusaik csak nehezen tudták őket rávenni a harcra. Ebben a harcban főként Fannius, Laelius veje vitézkedett. A rómaiakat csak az éjszaka beállta mentette meg. Viriathus ezután hol éjszaka, hol nappal, akár a legforróbb déli hőségben is támadta a rómaiakat. Egyetlen alkalmat sem mulasztott el, amikor váratlanul törhetett rájuk. Könnyűfegyverzetű gyalogságával és gyors lovasságával szüntelenül veszélyeztette Őket, míg végül Servilius arra kényszerült, hogy táborát feladva, Ituccába vonuljon vissza.

(68) Viriathusnak már kezdett elfogyni az élelme, és katonáinak a száma is alaposan megcsappant. Ezért egy éjszaka felgyújtotta a római tábort, majd Luzitániába vonult vissza. Servilianus nem merte üldözni. Ehelyett Baeturiába tört be, s itt 5 várost rabolt ki, azon a címen, hogy Viriathust támogatták. Ezután a cuneusok földjére vezette seregét. Innen tört be immár Luzitániába, Viriathus ellen. 
Útközben két felkelő vezérre, Curiusra és Apuleiusra bukkant, akik 10 ezer főnyi seregükkel raboltak a római területen. A csata során Curius elesett, Servilianus a zsákmányt kevés híján mind magának tartotta meg, majd Viriathus három megerősített városát, Escadiát, Gemellát és Obolcolát foglalta el. Több más várost is kirabolt, más városoknak azonban megkegyelmezett. E harcok során ejtett 10 000 fogolyból 500-at lefejeztetett, a többit rabszolgának adta el. 
Ezután téli táborba vonult, hadvezéri tevékenységének második évében. Megbízása lejártával Rómába tért vissza. Utóda Quintus Pompeius Aulus lett. Testvére, Maximus Aemilianus egy bizonyos Connobast, a felkelők egy vezérét megadásra kényszerítette. Életét megkímélte, de hadifoglyai mindegyikének kezeit levágatta.

(69) Viriathus üldözése közben Servilianus Erisana városát vette ostrom alá, és sánccal, árokkal zárta körül. Viriathus éjszaka támadásra indult a római sereg ellen, és hajnalra a sáncépítőket támadta meg; azok szerszámaikat eldobálva menekültek el. Servilianus felmentő seregét is megverte, s az üldözés során egy olyan szakadékos területre űzte, ahonnan nem volt számukra többé menekülés. 
Viriathus ekkor nem óhajtotta szerencséjét további próbának kitenni. Úgy vélte, ez az a kedvező időpont, amelyben befejezheti a háborút. Szerződést kötött a rómaiakkal, számára igen kedvező feltételekkel, s a szerződést a római népgyűlés is jóváhagyta. Viriathust „a római nép barátjának” (amicus populi Romani) nyilvánították és embereit megerősítették azoknak a földeknek birtokában, amelyeket elfoglaltak. Úgy látszott, hogy ez a Róma számára oly súlyos háború befejeződött, és a kölcsönös jóakarat jegyében ért véget.

(70) A béke azonban nem bizonyult tartósnak. Caepio, Servilianus testvére, aki annak idején maga kötötte a szerződést, majd bátyjának a hadvezérségben utóda lett, a szövetséget a római néphez méltatlan megalkuvásnak nyilvánította, s a senatustól először is arra kapott engedélyt, hogy alattomos módon úgy ártson Viriathusnak, ahogy csak tud. De továbbra is levelekkel ostromolta a senatust, és végre elérte, hogy az felbontotta a szerződést, és nyíltan hadat üzent Viriathusnak. Ennek a senatusi határozatnak alapján Caepio megadásra kényszerítette Arsa városát, amelyet Viriathus csapatai elhagytak, magát Viriathust pedig, aki menekülése során az útjába eső területeket pusztította, Carpetaniában utolérte, és nagy számbeli fölényben levő seregével megtámadta. 
Viriathus, seregének csekély száma miatt jobbnak tartotta, ha kitér a harc elől. Katonáinak nagyobb részét egy sűrű erdőktől borított völgyön keresztül elküldte, a többit pedig egy dombon állította fel, mintha csatába akarna kezdeni. De amikor úgy vélte, hogy előreküldött emberei már túl vannak a veszélyen, utánuk száguldott, oly gyorsan, s annyira nem törődve a rómaiakkal, hogy üldözői még azt sem látták, merre ment. Caepio seregével a vettonok és gallaecusok törzse ellen indult, s azok szántóföldjeit pusztítgatta.

(71) Ekkor Viriathus példáját követve, több más felkelő csapat is pusztította Luzitániát. Sextus Iunius Brutus indult ellenük, de nem merte őket üldözni azon a hatalmas területen túl, amelyet a Tagus, a Léthé, a Durius és Baetis, ezek a hajózható folyók határolnak. Úgy gondolta, hogy ezeket a rablók módjára gyorsan ide-oda száguldó embereket elfogni nehéz feladat lenne, el nem fogni pedig szégyenletes, és ha legyőzi is őket, győzelme ilyen emberekkel szemben nem elég dicsőséges. Ezért seregét e rabló-felkelők városai ellen vezette, hogy azok rovására álljon rajtuk bosszút, és katonáit a zsákmányból ki is elégítse. Abban is bízott, hogy városaik megvédésére vissza fognak térni. Ilyen meggondolások alapján sorra rabolta ki az útjába eső városokat. 
A férfiakkal együtt a nők is fegyvert ragadtak ellene, és oly elszántan harcoltak, hogy az öldöklés közepette sem hallattak egyetlen hangot sem. Egy részük azonban, összeszedvén holmiját, a városokból a hegyek közé menekült. Ezeknek később Brutus kegyelmet adott, csupán vagyonúkat kobozta el.

(72) A Durius folyón átkelve nagy területeket pusztított el a háború során. A meghódolóktól mindenütt nagyszámú túszt követelt. Ezután a Léthé folyó irányában haladt, s a rómaiak közül elsőként kelt rajta át, majd a Nimis folyón kelt át. Mivel időközben a mögötte haladó hadtápot a bracarusok kirabolták, ellenük indult. Ez igen harcias nép; asszonyaik is fegyveresen bocsátkoztak harcba, és oly vitézül harcoltak, hogy inkább a halált választották, semhogy bárki is meghátráljon közülük, vagy méltatlan szót ejtsen. 
Az elfogott asszonyok közül sokan öngyilkosságot követtek el, voltak, akik gyermekeikkel együtt ölték meg magukat: a halált is különbnek tartották a rabszolgaságnál. Egy-két város megadta magát Brutusnak. De ahogy eltávozott, újra fellázadtak, úgyhogy ismét meg kellett őket hódítania.

(73) Azoknak a városoknak egyike, amelyek ismételten fellázadtak, Talabriga volt. Amikor Brutus ideért, a városlakók könyörgésre fogták a dolgot, és kegyelemre megadták magukat. Először is a római szökevényeket és foglyokat, minden fegyvert és ezen felül a túszokat kellett kiszolgáltatniuk. Ezután megparancsolta, hogy asszonyostól, gyermekestől hagyják el a várost. 
Mikor erre is hajlandónak mutatkoztak, a kivonulókat csapataival vette körül, beszédet tartott előttük, amelyben felsorolta, hányszor lázadtak fel Róma ellen, és hány ízben kezdték újra a hadakozást. Már-már attól féltek, hogy haragjában a végsőkig fogja magát ragadtatni, de szitkozódásai közepette haragja elpárolgott. Elvette lovaikat, élelmüket, pénzüket és minden egyéb holmijukat, és minden várakozás ellenére visszaküldte őket a városba. Haditettei végrehajtása után Rómába tért vissza. Egyéb viselt dolgait Viriathus történetének elmondása után fogom elbeszélni, bár ezek a különféle rablócsapatok által szükségessé tett katonai cselekmények egyidejűek Viriathus háborúival.

(74) Viriathus leghűségesebb társait, Audaxot, Ditalcót és Minurust Caepióhoz küldte békeközvetítés céljából. Caepio óriási ajándékokkal, és különféle ígéretekkel arra bírta rá őket, hogy Viriathus meggyilkolására vállalkozzanak. Tettüket a következőképpen hajtották végre. Viriathus gyötrő gondjai és szüntelen munkája miatt igen keveset aludt. Alvás idején sem tette le fegyverét, hogy ha felriasztják, azonnal készen legyen a cselekvésre. Ezért társai éjszaka is felkereshették. Ezt a szokást használta fel Audax és többi merénylő társa, hogy kilesvén alvásának idejét, valamilyen sürgős ügy címén sátrába lépjenek. Viriathus testének csak egyetlen helye, nyaka volt fedetlen. Itt érte a halálos csapás. 
Senki sem sejtette még a vezér halálát, amikor ok Caepiohoz menekültek, és követelték a megalkudott jutalmat. Válaszul azt kapták, hogy meglevő birtokaikat háborítatlanul megtarthatják, további kéréseikről Rómában fognak dönteni. Viriathus szolgái és az egész sereg még azt vélte, vezérük alszik. Reggel csodálkoztak, miért marad a szokottnál tovább sátrában. Végül észrevették, hogy holtan fekszik. 
Az egész tábort felverte a jajveszékelés, és sírás hangja. Nemcsak vezérük halálát siratták, hanem önmagukért is aggódtak, mert sejtették, hogy nagy vezérüktől megfosztva milyen veszélybe jutottak. Leginkább az aggasztotta őket, hogy a merényiét elkövetőit nem találták.

(75) Viriathus holttestét díszes szövetekbe burkolták és hatalmas máglyán égették el. Sok áldozati állatot vágtak le, majd gyalogos és lovas katonái barbár szokás szerint fegyveresen körülfutották a máglyát, és mindaddig nem távoztak, míg a tűz el nem hamvadt. 
A gyászszertartás végén a sírhalmon gladiátori játékokat rendeztek. Ily nagy gyásszal siratták Viriathust, ezt a barbár voltához képest kivételes katonai és hadvezéri erényekben tündöklő férfiút. A veszélyek vállalásában mindenkit felülmúlt, a zsákmány szétosztásában a legnagyobb méltányosságra törekedett. Barátai biztatására sem volt hajlandó a zsákmány nagyobb részét magának megtartani. 
Amit magának elvett, rendszerint újra szétosztotta legvitézebb katonái között. így érte el azt a hadvezér számára rendkívül nehéz és talán példátlan eredményt, hogy bár serege különböző törzsekből állt, hadjáratának 8 éve alatt mégsem támadt egyetlen lázadás sem táborában. Katonái mindig és mindenben követték, és semmilyen veszélytől nem riadtak vissza. Viriathus halála után katonái egy bizonyos Tautalust választottak vezérüknek, és Saguntum város ellen támadtak. Ez az a város, amelyet Hannibál egykor feldúlt, majd újjáépíttette, és szülővárosáról Karthágónak nevezte el. 
A Baetis folyón átkelő sereget Caepio megverte, majd üldözőbe vette, és oly annyira szorongatta, hogy Tautalus reményvesztetten, egész seregével együtt megadta magát azzal a feltétellel, hogy embereivel együtt Róma alattvalója lesz. Caepio lefegyverezte őket és elég földet adott nekik ahhoz, hogy nyomorúságukban a jövőben ne legyenek kénytelenek magukat rablásnak adni. így fejeződött be a Viriathus elleni háború.




Forrás: Hahn István A hadművészet ókor klasszikusai


*

Regényes történelem:

Magyar királyfi Portugália trónján -

valóban Szent István fiától származik

a luzitánok első király dinasztiája?

A szeptember 29-i adás tartalmából
Hallgassa meg!

Él egy hagyomány Portugáliában, mely szerint első uralkodójuk atyja egy magyar királyfi volt, mégpedig a mi Szent Istvánunk messzire szakadt fia. A portugálok nemzeti eposzában is van erre utalás:

Spanyolországnak volt egy hős királya,
Alfonz, ki csellel, véres fegyverekkel,
A Szaracénnal gyakran kelt csatára,
Hogy sokak földje és élete veszett el.
Dicsősége a Herkulesi-bástya s a Káspi-bérc közt magasra ívelt fel,
Sok dalia gyűlt össze seregében, harcban kitűnni és meghalni készen.

Közöttük Henrik (egy magyar királynak volt a második derék fia, mondják)
Portugáliát kapta, mely nem állt nagy
hírben még, nem volt nagyértékű jószág,
s még egy jeleként jóindulatának
a grófhoz nőül adta Spanyolország
uralkodója Terézt is, a lányát,
hogy véle vegye át új tartományát.”

Ebből ugyan nem derül ki pontosan, hogy ez a bizonyos Henrik tényleg I. István fia lett volna, de a magyar eredet valóban megjelenik Luiz Vaz de Camoes művében. A Regényes történelemben ezúttal Henrik, az állítólagos Árpád-házi királyfi nyomába eredünk.

Regényes történelem – Kossuth – szeptember 29., péntek – 15:10

Szerkesztő-műsorvezető: Házi Hunor

 

 

 

 
Camões: A luziádok
Az emberi életminőség/boldogság
2017. október 17. kedd, 06:21
Eredeti kép


LUIS DE CAMÕES
(1524-1580)

Képtalálat a következőre: „camoes luzitánok”

Az "Os Lusiadas" című hősköltemény nemcsak megalkotójának, de alighanem az egész portugál irodalomnak is fő műve. Főhőse a tengerjáró portugálok nemzeti hőse, a legbátrabb és legleleményesebb hajóskapitány, Vasco da Gama, aki elsőként vízi úton jutott európai hazájukból Indiába, s ezzel az egész napnyugat számára megnyitotta a legegyszerűbb és legolcsóbb utat a napkeleti fűszerek felé. Erről a kalandos útról és a hozzáképzelt csodákról szól Camões eposza. Néhány évtizeddel később a költő maga is megtette ezt a nevezetes tengeri utat, már akkor kezdte hozzáképzelni azokat a csodálatos lényeket, akik segítik és akadályozzák a merész portugálokat, míg diadalmasan el nem érik az oly fontos célt. Ezekben a csodákban elvegyül az ókori pogány és középkori keresztény képzelet, nyugati és keleti babona, hősködő túlzások és erotikus rendkívüliségek. Jellemző erre az égi és földi dolgokat vegyítő képzeletvilágra a kapitány éjszakai élménye vagy talán látomása. Eszerint Vasco da Gama egy éjjel fülkéjében arra riad, hogy a fedélzetről beszélgetés hangjai jelzik, hogy odafent ismeretlenek társalognak. A kapitány kiugrik az ágyból, a felvezető létrán gyorsan eléri a fedélzetet, kilép és meghökkenve veszi tudomásul a látványt. Az éjszakai sötétet dicsfény ragyogja át, olyan, amilyet a szentek feje körül lát, aki templomban nézi az áhítatra buzdító festményeket. Megriad, de nem lép vissza, néhány lépéssel közeledik a látványhoz. Ott két személy beszélget egymással. A kapitány a szentképek és az ókori márványszobrok ismeretében rádöbben, hogy a két személy között a fényességes asszony maga Szűz Mária. Vele szemben pedig Bacchus isten, akit Dionüszosznak is neveznek. Ő adja az embereknek a bor mámorát, ahogy Krisztus szent anyja árasztja az emberek lelkébe az áhítatot. - Ezek most Vasco da Gama és bátor társai útjának lehetőségeiről beszélgetnek.

Hát aki így társítja, állítja egymással szembe a kereszténység Nagyasszonyát és a pogányság részegségre csábító bálványistenét - annak, habár keresztény, egy kicsit hinni kell a régi pogány mondavilágban, a mitológiában is. De ha nem hisz egy cseppet se Bacchusban, akkor nem hihet egészen a kereszténységben sem. De a legvalószínűbb, hogy ízig-vérig reneszánsz ember, aki egyszerre akar hinni a Szentháromságban és az Olümposz szépséges bálványisteneiben. Hiszen ugyanígy akar egyszerre és együtt hinni a hajdani egyiptomi görög csillagász, Ptolemaiosz tanításában, hogy a Föld egy óriási tányér, és körülötte kering a Nap és az égbolt minden csillagai ami megfelel annak az égi képnek, ahogy az Ótestamentum legelején Mózes elbeszéli a teremtést. De aki egyszer reneszánsz műveltségű ember, az ugyanígy szeretne hinni a lengyel Kopernikusz doktor tanításában, amely szerint a Föld gömb alakú, és a Nap körül kering egy egész csillagtáborral együtt. Hiszen ezt tanítja a portói Tengerészeti Akadémián a tudós olasz Paolo Toscanelli is, aki nem térképekről magyarázza az égbolt szerkezetét, hanem egy olyan új eszközről, amit ő talált ki és "Globus"-nak, azaz földgömbnek nevezett el. Vasco da Gama pedig ott, a híres portói főiskolán tanulta a hajózás mesterségét. Annak megalapítója, igazgatója, a meghívott tudósokkal együtt tanára is Tengerész Henrik herceg, az előbbi király fia, a mostani király öccse, aki nem is akart részesülni a legfőbb hatalomból, még csak vitézlő lovag se kívánt lenni. A földrajz, a hajózás, a csillagászat nagy hírű tudósa lett. Képzett hajósokat nevelt, hiszen a merész tengerjárók gyakran fedeznek fel, sőt el is foglalnak ismeretlen szigeteket, távoli partokat. Egész Portugáliának érdeke, hogy szakszerűen hajózzanak, felfedezzenek, gyarmatosítsanak. Már ő is reneszánsz ember volt, mint tanítványa, Vasco da Gama, aki - miután felderítette az Indiáig vezető tengeri utat - később a tudós herceg utóda lett a portói Tengerészeti Főiskolán. Sokkal később tanára volt Kolumbusz Kristófnak is, Magellánnak is, Amerigo Vespuccinak is. És még vagy fél tucat halhatatlan felfedezőnek.

A mindent kezdeményező és kezdő Tengerész Henrik pedig igazi nagy tudós és igazi jó tanár volt. Jó keresztény lévén otthonos a Bibliában, görög eredetiben olvassa Ptolemaioszt, de Kopernikuszt is jól ismeri. Ő hívta meg Portóba a földgömböt kitaláló Toscanellit is. De közben az éppen elhagyott középkor egyik legnagyobb filozófusától, az egykor Spanyolországban, a mór uralom alatt élő arab Averroëstől ismeri a "kettős igazság" elméletét, hogy tudniillik ugyanegy dologra vagy jelenségre két különböző meghatározás egyformán érvényes lehet. Ezt ugyan szidni, átkozni illik, de még a leghíresebb keresztény egyetemen, a párizsi Sorbonne-on is tanítják időnként. A nagy hírű németalföldi tudós, Siger de Brabant is ezt oktatta, ő nevezte el "kettős igazság" elméletének. Tengerész Henrik is megtanulta, és úgy vélekedik, úgy is tanítja, hogy tengerjáró embernek nélkülözhetetlen ez a tanítás. Szerinte a templomban Mózesnek és Ptolemaiosznak van igaza, kint a tengeren Kopernikusznak és Toscanellinek. Ezt tanulta Vasco da Gama. Aki tehát okult a kettős igazság elméletéből, az képes egyszerre hinni az evangéliumokban és a mitológiában. Nemcsak a hős tengerész, de talán kalandjának költői elbeszélője is egy kicsit hitt vagy legalábbis képzelhetett együtt pogányságot és kereszténységet, földi szenvedéseket és égi csodákat. Eposzában a mennyei csodák olykor emlékeztetnek a földi eseményekre, és a földi tények az égi csodákra. Ha olvassuk A luziadákat, nem mindig tudjuk pontosan, hogy ami történik, az megfigyelhető valóságos kaland vagy álom, esetleg látomás, de az is lehet, hogy képzelődés. Hiszen minden eposzban van csodás elem, van földi és van égi esemény, de ilyen elválaszthatatlan kapcsolat földi tények, égi látványok, cselekedetek és képzelődések között talán nincs is több a gazdag epikus költészetben. Camões mindenképpen nagy költő, de eposzának ez a valóság-csoda vegyülete teszi őt egyedi, világirodalmi jelentőségűvé.

Persze ennyi égi és földi kalandhoz kalandos élet is kellett, a tapasztalat ihlette a költőt, hogy valóságként mesélje a csodásat.

Kockázatos vállalkozás Camões életrajzát megírni, mivel éppen a legfőbb adatok felettébb bizonytalanok. Az egymásnak ellentmondó híradásokból alig-alig lehet kiválogatni, melyik hiteles, vagy melyik közelíti meg a valóságot. Már nevét kiolvasni is nehéz nem portugál olvasó számára. Camões - Világirodalmi lexikonunk szerint - "kamojnsz"-nak olvasandó. A "de" szócska a családnév előtt arra utal, hogy nemesi családból származott, tehát régebbi elődei valószínűleg mórok ellen harcoló lovagok lehettek. Ők azonban munkára szoruló szerény helyzetű emberek voltak. A költő apja talán - ez se bizonyos - hajóskapitány volt, aki egy hajószerencsétlenség áldozata lett. Semmiféle forrásból nem derül ki, hogy a hajóskapitány árvája hogyan, miből járhatott oly sok iskolát. Portugál szakemberek szerint lírai verseiből is, még inkább A luziadákból az derül ki, hogy a híres coimbrai egyetem irodalmi és történelmi óráit is végighallgathatta. Történelmi, irodalmi, verstani ismereteit csakis onnét szerezhette. És csaknem bizonyos, hogy 18 éves korában már a fővárosban, Lisszabonban él, és hamarosan szellemes, kitűnő formájú verseivel a királyi udvar mulattatói közé kerül. Ott, a nagyurak és széphölgyek körében népszerű társasági ember.

De azután jön az eléggé rejtelmes szerelmi botrány. Egyesek szerint szerelembe keveredik egy előkelő udvarhölggyel. Ez azonban nem indokolná a következményeket. Hitelesebbnek hangzik, hogy az az udvarhölgy egy ifjú infánsnő, azaz királyi hercegkisasszony. Erre nincs joga a köznemesi rendű fiatalembernek. Ez már indoka lehet annak, hogy kitiltották az udvarból, egy vidéki városba száműzték. Onnét azonban titokban visszatért, hogy találkozzék szerelmével. Ez már túl nagy bűnnek számított, s ebből is azt sejthetjük, hogy a tiltott szerelem valóban egy túl nagyúri hölgyhöz fűzte. Olyan udvari botrány támadt belőle, hogy Afrikába küldték a mórok ellen harcolni. De ez az adat is bizonytalan. Egyes portugál szakértők szerint kalandvágya vitte a kalandokat kínáló Észak-Afrikába. Ott azonban harci kalandok helyett bűnvádi eljárás várta. Nem tudjuk miért, de Ceutában "hűtlen pénzkezelés" címen perbe fogták. Goába, az indiai portugál gyarmatra küldték, ott lett volna a tárgyalás. Onnét azonban az eljárás lefolytatására a kínai Macaóba küldik át. Hónapokat tölt ott, az ottani hatóságok nem sokat törődnek vele. Bőségesen van ideje írni. Az eposz tárgya már a fejében van. Tíz énekre tervezi. Ott, Macaóban megírja az első hat éneket. Amikor vissza kell térnie Goába, hogy ott mondják ki az ítéletet, hajótörést szenved a Mekong folyó torkolatánál. Kitűnő úszó és a part távolból látható is. Az elkészült kéziratot azonban mindennél jobban félti. Itt állítólag a sporttörténet egyik legnagyobb bravúrját hajtja végre. Bal kezében magasra tartja a papírköteget, jobb karjával és lábaival a távoli partra úszik.

Az ítélet végül is börtönt szab ki. Közel két évig ül hol magányos cellában, hol kényszermunkán dolgozik rabtársaival. A börtönparancsnokság azonban méltányolja költő voltát: papírt, tintát, írószereket kaphat. Be is fejezi a nagy művet. Első közönsége a rabtársak és a börtönőrök. Amikor kiszabadul, nincs pénze hazahajózni Lisszabonba. Nyomorog, alkalmi munkákat végez, néha udvarló férfiak szerelmes verseket rendelnek nála. 17 tengődő év után vergődik haza. Írt közben egy kötetre való verset, összegyűjti, hogy kiadót keressen, de - nem tudjuk hogyan és miért - ez a leírt gyűjtemény elvész. Sokkal később a barátok, tisztelők és érdeklődők közel 300 darabot gyűjtenek össze különböző helyekről. Ezek akkor találnak kiadót, amikor "A luziadák"-nak váratlanul nagy sikere lesz. Tudomást szerez róla a királyi udvar is. Kegyelmet és bűnfelejtést kap jutalmul. Hozzá évdíjat állapítanak meg a számára. Ezzel elég gondtalanul elélhetne haláláig. De rendkívül könnyelmű: ha van pénze, szétszórja, ha a pénz elfogy, a következő havi járadékig nyomorog, még éhezik is. A következő pénzből vagy lakomákat ad, vagy nőkre költi, amije van. Így él még hét évig.

Amikor meghal, éppen nincs pénz a fiókjában. Egy felettébb kétes híradás szerint szemfedél és koporsó nélkül temették el. Ez nem valószínű, hiszen hamvai a pompás Santa Ana székesegyházban nyugszanak. Tehát nyilván díszes, ünnepélyes temetése volt. Ehhez pedig szemfedél és látványos koporsó kellett. És akkor már költői híre túlterjedt az országhatáron is, egyre népszerűbbek lettek lírai költeményei. A halhatatlannak bizonyuló eposz nélkül is a legnagyobb portugál költő volna. Nem is annyira tartalmuk miatt, hanem zengzetes és mindig hatásos formaművészete okán. Az antik időmértékes formákat ugyanolyan biztonságosan és zengzetesen tudja használni, mint a középkori lovagköltészet rímes alakzatait. A hexameter ugyanúgy gördül nála, mint a szonett vagy a stanza sorai. Ez igazi reneszánsz teljesítmény, hiszen a reneszánsz kultúrában összetalálkozik és összevegyül az ókori és a középkori örökség, előkészítve az újkori művészetek formavilágát. Ezért is tartják számosan Camõest az újkori kultúra egyik fontos előkészítőjének.

Az eposz a luziadák története. A luziada szó azt jelenti: luzitánok leszármazottja. A portugálok ókori elődei voltak a luzitánok, ezek keveredtek el a római megszállás után a latin nyelvű hódítókkal. Amikor a portugálok őseiket luzitánoknak mondották, ez olyan nemzeti büszkélkedés volt, mint amikor a mi régi költőink "szittya vitézek"-nek nevezték az ősöket és az ő révükön magukat is. A reneszánsz idején fejlődik osztállyá a polgárság, a nemzeti piac kialakulása táplálja a nemesekben, majd a jobbágyokban is a nemzeti öntudatot, a veszélyeket a nemzet veszedelmének érzik. A hosszú angol veszély fejleszti ki Jeanne d'Arc seregében a francia nemzettudatot és nemzeti büszkeséget, a török veszélytől bontakozik ki Hunyadi hadában a magyar nemzettudat és nemzeti öntudat. A német hódító szándék szüli Zsiska hadaiban a cseh nacionalizmust. Az oly sokáig tartó mór elnyomatás és az ellenük vívott felszabadító háborúk Spanyolországban és Portugáliában létrehozzák a hazafias Cid-románcokat. És a nemzettudattól szinte megrészegült "A luziadák"-at Camões tollából. Ez persze korjelenség, nemsokára nálunk Zrínyi ugyanúgy hazafias eposzának írja a "Szigeti veszedelem" énekeit, és Franciaországban Ronsard úgyszintén a hazafias eposzt akarja megalkotni a "Franciade" című, töredékben maradt művel.

"A luziadák"-at megjelenésétől fogva remekműnek tudták otthon és hamarosan a nagyvilág olvasó köreiben is. Kifogásolnivalót azonban fél évezred óta minden korban találtak benne. Sokan mondották egyenetlennek, egyes részeit hosszadalmasnak, sőt unalmasnak is. Bár mások éppen ezeket a részeket tartották igazán szépeknek vagy izgalmasaknak. Sokan hibának tartották, hogy a tíz ének külön-külön kerek történet, tehát inkább versben írt novellasorozat. Bármelyik külön is olvasható, két-három ének ugyanúgy tekinthető egész műnek, és az egészben nincs igazi egység. Nem mindenkinek tetszett a túlontúl vallásosság, másoknak meg éppen a pogány istenek folytonos beavatkozása az emberi hőstörténetbe. Erőteljesen erotikus részeit, például a szemléletes csoportszexet matrózok és nimfák között egyenest pornográfiának találták. - De a kifogásolók közben mind elismerték, hogy verselése, nyelve zenei és képzőművészeti szépélményt ad. Lehet közben bosszankodni is, lehet gyönyörködni is. Csak éppen abbahagyni nem lehet, és elfelejteni se lehet különös összevisszaságát.

És ha így van fél évezrede, akkor már a jövője is alighanem biztosított.

Képtalálat a következőre: „camoes luzitánok”

*

Képtalálat a következőre: „camoes luzitánok”

PÁL Ferenc
Camões A luziádok címû eposzának magyar fordításairól


Kétszáz esztendõvel az elsõ magyar Camões fordítás elkészülte után, és A luziádok [1]címû eposzának új, átdolgozott kiadása elõtt talán nem teljesen érdektelen vállalkozás áttekinteni a portugál költõnek és fõ mûvének magyarországi befogadását egy sajátos, ámbár nem tanulságok nélkül való szempontból - A luziádok részleges vagy teljes fordításainak tükrében. Vizsgálódásaink során nem feledkeztünk el arról a magyar kultúra és irodalom egész történetén búvópatakként végighúzódó gyakorlatról sem, hogy a nemzet "csinosodásán", felemelkedésén munkálkodó mûvelt fõk a hazai fejlõdést, a nemzeti értékek kibontakoztatását szinte mindig idegen példák segítségével, azok magyarítása által valósították meg, és sokszor a maguk gondolatait, a maguk mûvészi törekvéseit is idegenbõl átvett mûvek átültetése révén fejezték ki, s idegen mûvek fordításának ürügyén gyökereztettek meg új eszméket, új érzékenységeket, sõt formai újításokat. Ennélfogva magyar földön a fordításnak mindig is különleges szerep jutott, nemcsak a magyar irodalom születésénél "bábáskodott" a mûfordító, hanem az idegen mûvek puszta közvetítésén túl részt vállalt minden nemzeti törekvés kibontakoztatásában is.

A XVIII. század végén a magyar fõúri körök európai tájékozódása elsõsorban francia kultúra felé irányult, azonban a francia nyelvû olvasmányokon keresztül a magyar arisztokrata olvasók közvetve vagy közvetlenül eljuthattak más irodalmakhoz is, amelyeknek alkotásai sokszor eredeti nyelven is megtalálhatók voltak magyar könyvtárakban. Fülöp Géza A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban c. könyvében [2] arról ír, hogy az erdélyi kancellária írnokának, Bölöni Farkas Sándornak a könyvtárában föllelhetõk voltak a spanyol Calderónnak és a portugál Camõesnak a mûvei. Baumgarten Sándor pedig Camões et la sensibilité hongroise [3] c. tanulmányában arról tudósít, hogy a portugál nemzeti eposz La Harpe francia és Tomé de Faria latin fordításában egyaránt megtalálható volt a nemesi könyvtárakban, s utóbb, az 1816-ban megjelent német nyelvû kiadás is eljutott a magyar könyvtárszobákba. Camões mûvének ez az elterjedtsége, amelyben nem kis része volt annak, hogy a portugál költõ nagy mûvének Harmadik énekében a portugál királyi család magyar eredetérõl ír [4] bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a portugál költõ figurája nálunk is emblematikussá váljon. A romantika korában ugyanis Camões úgy vonult be a legtöbb európai nép köztudatába, így a magyar köztudatba is, mint a meg nem értett, a hatalom ellen lázadó és nemzete dicsõséges tetteit megéneklõ költõ. Amint ezt Rózsa Zoltán idevonatkozó kutatásaiból tudjuk [5] a reformkor idején a magyar költõk és írók sora említi mûveiben Camões nevét, mint rendíthetetlen hazafiét, sõt Kemény Zsigmond Élet és álom címû bevégzetlen regényének fõhõsévé is megteszi õt. Ennek a romantika által felfokozott költõsorsnak a megjelenítése utóbb függetlenítette is mûveitõl az alkotót, akinek a neve annyira beágyazódott a köztudatba, hogy írók egész természetességgel utalnak rá, vagy használják fel regényük hõséül [6].

Nem tudni, hogy ez a jelképessé váló életpálya, a korábban említett magyar eredet felvetése vagy a világirodalmi jelentõségû mû kihívása volt-e a fõ motiváló tényezõ, mindenesetre az elmúlt kétszáz esztendõ során fél tucat magyar költõ-mûfordító próbálkozott meg azzal, hogy A luziádokat részleteiben vagy teljességében megismertesse a magyar olvasókkal. Ismereteink szerint az elsõ fordítás egy ma már teljesen ismeretlen író, Losonczi Farkas Károly munkája [7], amely 1796-ban keletkezett. Baumgarten Sándor már idézett cikkében említést tesz egy Székely nevû erdélyi költõrõl, aki az 1816-os német A luziádok-fordítás nyomán belekezdett az eposz fordításába, de nem fejezte be. A XIX. század közepén a szabadságharc leverése utáni idõszakban elfojtott "honszerelmi lelkesedés" [8] indít arra egy újabb fordítót, Greguss Gyulát, a magyar szabadságharc egykori tüzértisztjét, hogy vállalkozzon az eposz teljes szövegének lefordítására. Elõször az Ötödik énekkel készült el, amelyet 1856-ban aCsalád Könyvében tett közzé. A következõ lépés Inez de Castro epizódjának, a Harmadik ének 118-135. versszakig terjedõ részének a lefordítása volt, ez a Pesti Naplótárcarovatában jelent meg, ugyancsak 1856-ban. Az idõközben elkészült Elsõ ének az Új Magyar Múzeum 1860. évi 1. számában került az olvasók kezébe. Greguss csak 1864-re fejezte be a teljes eposz lefordítását, amely a következõ évben a Kisfaludy társaság kiadásában, A Luziáda Camoenstõl címmel jelent meg. Ezt a fordítást 1874-ben Camoens Luziádája címmel az Athenaeum kiadó újra kiadta. Greguss Gyula fordításának egy részletét átvette az 1875-ben az Imprensa Nacional kiadásában, Lisszabonban megjelent díszes kiadvány, amely 14 nyelven közölte az eposz Inez de Castro történetét elbeszélõ versszakait. Szász Károly A világirodalom nagy eposzai címû mûvében [9] újabb részlet jelenik meg az eposzból, de ez lényegében Greguss szövege, Szász Károly csak átdolgozta egy-egy részletét az élvezhetõbb olvasás céljából, mert imitt-amott nehézkesnek érezte.

A XX. század elsõ évtizedeinek nyugatos világirodalom-szemlélete [10] is közrejátszhatott abban, hogy Camões eposzának újabb fordításai csak a legutóbbi idõkben születtek. Gáspár Endre a Világirodalmi antológia II. kötetében jelentetett meg két részletet A luziádokból [11], amelyek közül az egyik Inez de Castro epizódja. Majtényi Zoltán ugyanezt a részletet fordítja le [12]. Az eposz újabb teljes fordítása A lusiadák címmel 1984-ben látott napvilágot az Európa könyvkiadónál Hárs Ernõ fordításában. Ezt a helyenként átdolgozott és új jegyzetanyaggal ellátott kiadás jelenik meg 1997-ben.

Losonczi Farkas Károlynak a vers címe alá írt évszám szerint 1796-ban készült fordítása 1805-ben jelenik meg az általa kiadott Mulatságok c. kötetben [13]. A Vénus' Leírása címet viselõ vers nem tünteti fel a portugál szerzõ nevét, sem a mû forrását, így semmi nem utal arra, hogy fordítással van dolgunk. Erre csupán a nagyfokú tartalmi egyezésbõl következtethetett a szöveg feldolgozója, mert Farkas Károly az eredeti strófaszerkezetet is megtöri, és összefüggõ versszöveget készít A luziádok Második énekének 34-38. versszakából, amelyben az eredeti 40 sorát 46 sorra bõvíti.

Ez az önálló munkaként megjelenõ fordítás szorosan kapcsolódik ahhoz a szellemi közeghez, amelyben kisarjadt, nemcsak nyelvi megformálásában, hanem szinte lakmuszpapírként kimutatva mindazokat a törekvéseket, amelyek a kor irodalmában és szellemiségében aktív hatóerõként jelen voltak. A részlet kiválasztásánál a fordítóra hathatott az a könnyedebb neoklasszicista szellemiség, amely J. Joachim WinckelmannAz ókori mûvészet története címû könyve (1764) nyomán bontakozott ki Magyarországon - leginkább Kazinczy munkálkodása következtében: föltehetõen ez indíthatta arra, hogy a Vénus szépségét leíró, az antikvitás világát felidézõ verssorokat vegye át az eredeti mûbõl. "Pontatlanságainak", bõbeszédûségének magyarázatát is a kor szellemisége adja. A testõrírók föllépésétõl kezdve egyre nagyobb figyelem fordul a fordítás felé, amely azután Kazinczytól újabb ösztönzést kapva reneszánszát éli Magyarországon. Bessenyei György két röpiratában, a Magyarságban és a MagyarNézõben is a nehézkes magyarságot elvetve új mûfajok meggyökereztetését tûzi ki célul, s nem nagyon törõdik azzal, hogy az írók eredeti szépirodalmi munkákat hozzanak létre - a magyar irodalom fejlõdése érdekében elsõsorban fordításon alapuló, új szemléletû szépirodalmat (prózát) követel. Szavait értelmezhetjük úgy is, mintha idegen mûvek szabad átültetésére, magyarítására akarná ösztönözni a kortársait.

Farkas Károly annyiban eleget is tett a kor kívánalmainak, hogy az eredeti mûvet inspiráló, ihletet adó anyagnak tekintette, amellyel kedve szerint bánhat az átültetés során. A fordítói szabadságot azonban nem csak a terjedelemben, hanem az eredeti versforma átalakításában is érvényesítette. A luziádok abababcc rímképletû, nyolcsoros, tizenegy szótagos stanzáit egybeolvasztva, párosrímû tizenkettesekben fordítja le az eredeti mû öt versszakát. Tudjuk, hogy ebben a korban a magyar verselés megújításán is nem egy költõ munkálkodott. Péczeli József 1784-ben párosrímû tizenkettõsökben fordította le Voltaire Zayre címû drámáját, abban a versformában, amellyel Orczy Lõrinc felváltotta Gyöngyösi négyesrímû verssorait, és amelyet Bessenyei gyökereztet majd meg a magyar költészetben. Hogy is ne élt volna mindezekkel a lehetõségekkel Farkas Károly a maga fordításában, amelynek egy erényére mindenképpen rá kell mutatnunk. Amint majd láthatjuk A luziádok késõbbi fordításaiban az eredeti vers tisztán egybecsengõ szóvég- és ragrímeinek a helyébe asszonáncok lépnek, Farkasnál viszont a negyvenhat sorból negyvenben az utolsó szótag és az azt megelõzõ magánhangzó is tisztán egybecseng (bár egy esetben, az 5-6. sorban az "eget" szó megismétlésébõl születik a rím), s a maradék rímpárokban is csak az idegen nyelveken nevelõdött, a két egymás mellett álló magánhangzót kettõshangzónak érzékelõ hallás érezhet némi megcsuklást (19-20. sor: "kopóinak-kívánságainak", 25-26. sor: mellyei-kezei, 43-44. sor: "eleibe-szemibe"). A lefordított részlet bevezetõ soraiban - bár fordítójuk abbéli igyekezetében is eltér az eredetitõl, hogy önálló költeménnyé formálja a kiragadott öt versszakot - benne rezeg az elõzmények hiánya. A befejezõ sor viszont tökéletes lezárás, itt Farkas nagyvonalúan ki is hagy néhány olyan szót, amelyek átvezetnének a következõ versszakba.

A magyar vers megnövekedett terjedelme, "bõbeszédûsége" nem henye, vagy ügyetlen fordításból ered, sokkal inkább a fordítónak abból a tudatos törekvésébõl, hogy egy-egy neki tetszõ képet vagy utalást kibontson, kedvére feldíszítsen. Az eredeti 34. versszakának második sorában lévõ szép ("Tão fermosa no gesto se mostrava") jelzõ helyébe saját szépségideáljának másfél soros megjelenítését illeszti:

A' gyenge pirosság orczáin két felõl
Olly bájosan úszott...

A 35. versszak 3-4. során átívelõ "Ideia erdejében lévõ trójai" ("Troiano na selva Ideia") utalásszerû megidézése helyébe az antik történet szereplõinek konkrét megnevezése kerül: "Mint volt Párizs elõtt Júnó 's Pallás között". S hogy még egy példát idézzünk, az eredeti 36. versszakának második sorában lévõ "havat elhomályosította" ("...a neve escurecia;") kifejezést megint kedve szerint kibõvíti, szinte élvezettel tobzódik a szívének kedves képben:

Hogy még a' havat is homályba hozhatták,
És tündöklõ színeit tûle megvonhatták,...

Greguss Gyula fél évszázaddal késõbb készült A luziádok fordításában ugyanígy tetten érhetõ a kor szellemiségének hatása. Az a "szikra, amely az eredeti írót lelkesíté", s amelyet Arany János annyira hiányolt némely klasszikus mû fordítójánál [14], megvolt Gregussban: teljesen azonosulni tudott Camões hazaszeretetével, s az 1848-as forradalom és szabadságharc elbukása után megcsúfolt magyar hazafias érzésnek kifejezést adott A luziádok magyar változatában.

Nézzük elõször az eposz magyarul is vitákra ösztönzõ címét. Ez a magyar változatban A Luziáda, egyes számú alak az eredeti Os Lusíadas cím többes számú alakja helyett. Greguss itt némiképpen azonosul a klasszicista költészettanokból az eposzi címadással kapcsolatban kiolvasható álláspontokkal. Nem ismeri a "lusíadas" szó XVI. századi, André de Resende portugál humanista által bevezetett értelmét, amely szerint az "os lusíadas" nem más, mint "os lusitanos", azaz portugálok, és amelynek alkalmazása Camões költõi leleménye volt. ennélfogva úgy véli, hogy az eredeti cím a "Luzitánok viselt dolgait, vagy e dolgokról zengõ éneket" jelenthetett, s így "könnyebben megérteti magát", ha az egyes számú alakot használjuk [15].

A korábban már említett hazafiúi érzés rányomja bélyegét Greguss egész fordítására. Az Elsõ ének némely helyén különösen kísért a magyaros hangütés, a magyar régmúlt hangulati felidézése. Neptunusz és Mars a magyar szövegben például Hab- és Hadúrként jelenik meg:

A quem Neptuno e Marte obedeceram...
Mert Hab- s Hadúr, melynek meghódolának...
I, 3

Az Olümposzról letekintõ elõdök helyébe szellemországbéli õsapák kerülnek:

Em vós se vem da olímpica morada
Dos dous avós as almas cá famosas...

A szellemországból két õs apának,
Két oly dicsõnek int buzdítva lelke...
I, 17

Az arab, afrikai és török ruhadarabok, használati tárgyak, zeneszerszámok neveinek sokaságát pedig fölváltja magyar megfelelõjük egyhangú ismételgetése: így lesz süveg a turbánokból, fezekbõl és egyéb fejfedõkbõl, s a fúvós hangszerek széles skálájából kürt. A mû egész fordításán végigvonul az eredeti mû tudós hangütésére kevésbé figyelõ, inkább az értelmezésre és a közérthetõségre törekvõ szándék, amely valószínûleg az olvasók tökéletesebb azonosulását volt hivatva szolgálni. Így alakulnak át A luziádoknimfái és Nereidái a fordításban hableányokká és vízitündérekké:

Já todo o belo coro se aparelha
Das Nereidas, a junto caminhava...

Immár a szép tündérek útrakelnek...
IX, 50

Ramnúsia a "bosszú istenévé":

...mas logo recompensa
A Ramnúsia com nova desventura.

... a bosszú istenének
Újabb csapása sújt fejünkre menten.
V, 80

és adja át a Nap mozgatója, Hiperion a fordításban a helyét a napnak:

Ao claro Hiperónio, que acordou...
S a ragyogó napot felköltve halkkal...
I, 59

De nemcsak a mitológiai utalások, hanem a természeti jelenségek és a földrajzi elnevezések jelentõs része is megmagyarosodik a fordító tolla nyomán. A szelek hagyományos, a tengerésznépeknél még ma is használatos elnevezései, mint "Bóreas", "Austro" (miket Berzsenyi még eredeti formájukban írt le verseiben), mint "északi" vagy "déli" szél jelennek meg a magyarban. A tulajdonnévként elfogadott födrajzi elnevezéseket Greguss lefordítja, és kisbetûvel írva köznevesíti. Így változik a "Sacro Promontório" (III, 74) "szent fokra", az "Oceano Índico" (X, 10) "indus tengerre", stb. Ez a fordítói gyakorlat olykor tárgyi tévedésekhez vezet: így tûnnek el a magyar fordításból, s alakulnak át romantikus hangulatú ligetté a "Promontório da Lua" (a mai Cabo da Roca) hegyei:

E nas serras da Lua conhecidas
Sojuga a fria Sintra o duro braço...

S a holdvilágos ligetek körében
Kieskedõ Sintrát megejti végre...
III, 56

Ez az inkább érzéki megjelenítésre, mintsem a tudós tartalom átmentésére törekvõ fordító gyakorlat helyenként a portugál eposz filozófiai-világnézeti töltését is megtépázza. A ptolemaioszi világkép alapján Camões pl. a Második ének 60. versszakában a csillagokat egy sorba veszi a bolygókkal, külön is kiemelve, hogy idegen fényt, a nap fényét verik vissza:

E as estrelas no céu co a luz alheia
Tínham o largo mundo alumiado...

ebbõl a magyarban csak a csillagok nyájas fénye marad meg:

A csillagok fenn nyájas fényben égnek...

Az Ötödik ének 14. versszakában szereplõ "Polo fixo"-t pedig, amely nemcsak a "déli sarkot" jelentette, hanem elnevezésével a Föld rögzített, szilárdan egyhelyben álló pontját is, ellentétben a Nagymedve útján vándorló "Polo de Calisto"-val, Greguss megintcsak a szép hangzásra ügyelve fordította le, figyelmen kívül hagyva az eredeti mû tudós töltését.

Egy megjegyzés erejéig ki kell térnünk az eposzban megjelenõ történelmi személyek nevének fordítására. A korabeli gyakorlatnak megfelelõen Greguss fordításában a lefordítható nevek magyar megfelelõjét olvashatjuk. Így lesz Francisco de Albuquerque-bõl magyar népmesei hõst idézõ "Ferenc vitéz" (X, 34), Lianorból (D. Leonor Teles) "Lóra" (III. 139) és Henrikbõl, az elsõ portugál királyi ház alapítójából - "Emre".

Destes Anrique (dizem que segundo
Filho de um rei da Hungria experimentado

Egy bajnok: Emre volt ez, a levente
Másodszülött fia magyar királynak [16]
III, 25

Greguss Gyula még ma is jól érthetõ, sõt élvezetes olvasmányt nyújtó nyelven fordította le Camões eposzát, bár A Luziáda nyelve helyenkét korához képest is régies ízû. A Petõfi és Arany népies realizmusa elõtti korban született mûvek erõteljes érzelmi hatásra törekvõ szóhasználatát idézi. leginkább az olyan emelkedettebbnek, keresettebnek ható fõnevekkel, mint "gyászvégzet", "borzadály", erõsebb jelzõ- és határozóhasználatával, mint "rémletes", "hõ", "borzadva" stb., s gyakori felkiáltásaival: "Hajh, mennyi arc elsápad, színtelen!" (IV, 29)

 

Képtalálat a következőre: „pál ferenc camoes lusiadák”

 

A magyar fordítás egyébként is mozgalmasabb, nyugtalanabb az eredetinél. Camões alá- és mellérendelt tagmondatok szövevényébõl összeálló, kiegyensúlyozott, eruditus, néhol száraznak ható mondatépítményeit Greguss Gyakorta feldarabolja, felkiáltásokkal élénkíti, s betoldott melléknevekkel, igékkel érzékibbé, plasztikusabbá teszi.

A Tizedik ének 143. versszakának elsõ két sorát - amely az eredetiben nyugodt hangú megállapítás - felkiáltások sorozatával zaklatottá, lüktetõvé, a hajósok útra készülõdését szinte testközelben megjelenõ képpé alakítja:

Podeis-vos embarcar, que tendes vento
E mar tranquilo, pera a Patria amada.

Föl! vár a kedves hon! el e hazábul!
Békés a tenger és a szél fuvalma.

Camões leíró, inkább az elemzésre hajló megjelenítési módjából kibontja a benne lappangó érzelmi töltést, s felkiáltásokkal, egyazon közlésen belüli ellentpontozással drámai feszültséget teremt:

Ó míseros cristãos, pola ventura
Sois os dentes de Cadmo desparzidos
Que uns aos outros se dão à morte dura
Sendo todos de um ventre produzidos?

Óh, nyomorult kereszténység! hihetetlen!
Te Kadmus elszórt fogait utánzod?
Törzsed közös, s pusztítsz, dúlsz kegyetlen
Tensoraidban, s nevedet gyalázod.
VII, 9

Az eredeti mû és a fordítás összevetésébõl megállapítható, hogy Greguss nemcsak a mondattagolásban, az eredetitõl különbözõ érzelmi töltésû szavak használatában tér el a portugál szövegtõl, hanem néhol jelentõs megtakaírtást is elér a magyar változat javára, s ez lehetõséget ad neki, hogy egy-egy kifejezést kibõvítve fordítson le. Az Elsõ ének 44. versszakában például egy egész sort nyer a fordításnál, s ezt Vasco da Gama bõvelkedõbb jelemzésére használja föl:

Vasco da Gama, o forte Capitão

áll az eredetiben, ami a magyarban kétszeresére terebélyesedik:

Vitéz parancsnokunk, Vasco da Gama,
A büszke, a magaslelkû levente.

Sok esetben ez a terjedelmi növekedés érzéki, festõi gazdagodással jár együtt, bár néhol dagályosságba fullad Greguss díszítõ igyekezete:

... vereis um novo exemplo
De amor dos pátrios feitos valerosos
Em versos divulgados numerosos.

visszafogott kijelentése a magyarban szinte szétfeszül a honfiúi hevülettõl:

... fogsz látni gerjedelmet,
Mely honfiak hõstettén lágra lobban
S harsogva tör ki zengzetes dalokban.
I, 9

Greguss Gyula - a maga korában divatos költõi formákat követõ Farkas Károlytól eltérõen - formailag híven tolmácsolta a portugál költõ verssorait. A tizenegy szótagos, nyolcsoros verssztak, a stanza már nem ment újdonságszámba a XIX. század közepének magyar költõi gyakorlatában. Szemere Pál 1818-ban már kísérletezett a stanza alkalmazásával, s nyomában legnagyobb XIX. századi költõink: Kisfaludy Károly (Az élet urai), Kölcsey Ferenc (Endymion), Arany János (Bolond Istók) is sorra megpróbálkoztak vele. A gyakrabban jambikus olasz versformát Greguss trochaikus lezárásúvá tette, megõrizve ezzel a portugál eredeti nõrímeit. Greguss fordításának rímelése változatosabb, de kevésbé tiszta, mint az eredeti mûé: a portugál nagyrészben megegyezõ nyelvtani végzõdésekbõl kialakított rímei helyébe a magyar változatban hasonló hangalakú szavak formálta asszonáncok lépnek.

Mint erre az elõzõekben már utaltunk, a századelõ nyugatos világirodalom-felfogása nem kedvezett a portugál irodalom megismerésének sem, a század elsõ felébõl csupán két Camões megjelenésrõl tudunk [17]. A portugál nemzeti eposz fordításának újabb "reneszánsza" az ötvenes években indul el, amikor a kiadói politika a világirodalom rendszeres feltérképezését és birtokbavevését tûzi ki célul. Ennek következtében hatalmas kiadói aparátussal, nyelvi szakemberek, kontroll- és szövegszerkesztõk segítségével indul meg az idegen mûvek fordítása, hogy minél pontosabb, filológiailag is megbízható fordítások kerüljenek az olvasók kezébe. Az egyetemi használatra szántVilágirodalmi antológia II. (nagyrészben spanyol és portugál irodalomnak szentelt) kötetében jelent meg az eposz két részlete Gáspár Endre fordításában. Az egyik Inez de Castro epizódja a Harmadik ének 118-136. versszaka a másik pedig a Hatodik ének 70-79. versszaka.

Ez a két részlet nem vet - rövidsége miatt nem is vethet - fel olyan értelmezési kérdéseket, mint a korábbi fordítások, ehhez hozzájárulhatott az elõzõekben említett szigorú kiadói kontroll is. Csupán egy bravúros formai megoldásra szeretnénk felhívni a figyelmet: Gáspár Endre megtöri a nyolcsoros versszakok sorainak egyenletes szótagszámát olyképpen, hogy az elsõ hat keresztrímes sorban a páratlan, tizenegy szótagos sorok tíz szótagos páros sorokkal váltakoznak; a párosrímû 7-8. sor viszont megmarad tizenegy szótagosnak. A tizenegy szótagos sorok ereszkedõ végzõdésûek, s ekképpen a hosszú szótagra következõ rövid szótaggal megõrzik a portugál eredeti nõrímeit. A tíz szótagos sorok viszont statisztikai számszerûséggel mérve az utolsó elõtti rövid szótagra következõ hosszú szótaggal inkább emelkedõ ritmusúak. Csak mellékesen szeretnénk megjegyezni, hogy Gáspár Endre szótag és sorépítkezése szellemes költõi válasz lehet a portugál verssorok szótagszámának "paradoxonára", amely a sor belsejében kettõs- és hármashangzóvá összeugró szóvégi és szókezdõ magánhangzóival és nem számolandó sorvégi hangsúlytalan szótagjaival mindig fejtörést okoz a fordítóknak.

Az úgy látszik antológiadarabbá váló Inês de Castro epizódot fordítja le újra aHesperidák kertje címû antológiába Majtényi Zoltán, megõrizve az eposz címének magyar kiejtést sugalló átírását, de a hõsnõ nevének leírásánál a magyarosnak tetszõ Inéz helyett az eredeti portugál szóalakot részesíti elõnyben [18]

A teljes eposz új fordítását Hárs Ernõ készítette el 1983-ban [19]. Ez az utószóval és jegyzetekkel bõven ellátott fordítás az eredeti mû hûséges, kiegyensúlyozott és filológiailag pontos tolmácsolására törekedett [20].

A Luziádok új magyar változata ennélfogva az eredetinek formában és tartalomban hû mása, s ilyenképpen a korábbi fordítások ihletett, olykor költõies megoldásai helyett tisztességes, gondos, aprólékos poétai munkával elkészített szöveget kap az olvasó. A szövegen elsõsorban az eposzokat fordító költõ fegyelme érzõdik, aki a mégoly csábító megoldások ellenében is az egész szöveg kiegyensúlyozottságára, az eredeti mû tudós töltésének visszaadására törekszik.

Ez a mû egységét magyarul is megteremteni igyekvõ szándék azonban többször megbicsaklik. Az eposz szállóigévé vált sora, "Onde a terra se acaba e o mar começa" több változatban is elõfordul a fordításban. A Harmadik ének 20. versszakában "hol a szárazföld eléri a tengert", a Nyolcadik ének 78. versszakában pedig "... hol az óceánba mélyül / a szárazföld..." formában találkozunk vele. Ugyanígy nem következetes az eredeti "barão/barões" kifejezésének [21] használatában sem, amely pedig érzésünk szerint ez a mû egyik kulcsszava. A költemény kezdõsorában ("A fegyvereket s híres daliákat", I, 1) daliák/dalia formában megjelenõ szó késõbb "hõsre" (X,7), "Mars oly neveltjére" (X, 19), "dacos hadra" (X, 69), "vitézre" (X, 73), "bajnokra" (X, 76), "szentre" ("barão sagrado", X, 108), "bátor keblekre" (X,142), stb. módosul. Ugyanígy a portugálban jól körülhatárolható "Fado" és "Fortuna" szó is több formában jelenik meg a fordítás során: az elõzõ "Sors" (I, 31) illetve "Végzet" (X, 56) stb. az utóbbi pedig "Balsors" (X, 9) illetve "Szerencse" (X, 42), "Sors" (X,74), stb. alakban.

A formai kötöttségekbõl következõ költõi szabadság okoz némi zavart olvasás közben az "Espanha", "Hespéria" [22] magyarra fordításánál, mivel hol "Spanyolország" (III, 17), hol "Hon" (IV, 49), hol "Hispánföld" (VIII, 45), hol "Nyugat" (VIII, 61) formában jelenik meg.

Ahogyan Greguss XIX. századi fordításában is találkozunk az eredeti mûben megjelenõ színes világ bizonyos egysíkúvá válásával, ugyanúgy a XX. századi fordítónak sincs módja arra, hogy a XVI. századi portugál szerzõ bizonyos területeken megnyilvánuló nyelvi, kifejezésbeli gazdagságát magyarra átültesse. Ezt a sajnálatos elszegényedést elsõsorban az égtájakkal kapcsolatos kifejezésekben érhetjük tetten:

Qual Austro fero ou Bóreas...
Mint Dél vagy Észak bõsz vihara zúdul
I, 35

Já lá da banda do Austro e do Oriente
Délbõl már Keletbe lépve jócskán
I, 42

Toda a parte do Antárctico e Calisto
a déli s az északi féltekének;
I, 51

Que produze o aurífero Levante,
az aranyontó Keleten terem meg,
II, 4

Que quem da Hespéria última alongada,
Mert Nyugat messze táján hol találok...
VIII, 61

A fordító az eposz portugálos formában megjelenõ - nálunk korábban latinos átírásban használatos - antik görög neveit a kiejtési elvet követõ helyesírás szerint írja át, azonban bizonyos szavaknál következetlenül visszatér a régebbi, latinos helyesításhoz, mint például a Styx [23], vagy Alcides/Héraklész esetében

Quais Euristeu e Alcides inventava
mint ahányfélét Herkulesre szabtak
IV, 80

amikor sem rím- sem ütemkényszer nem kényszerít erre a következetlenségre, másutt pedig, talán a versépítés szigorú rendje miatt, az antikvitás hangulatát idézõ neveket és elnevezéseket kibontja, megmagyarázza, vagy modern elnevezéssel helyettesíti. Így lesz, kissé elbizonytalanítva az olvasót, "Deusa Cipriából" "ciprusi úrnõ":

Porém a Deusa Cípria, que ordenada
De a ciprusi úrnõ, kit vezérül
IX, 18

az "Olimpo-ból" "ég":

De ser no Olimpo estrelas, como a de Argos.
Argóként vágyik feljutni az égre.

A Don folyónév leírásával pedig már-már az anakronizmus határán jár:

Entre este Mar e o Tánais, vise estranha...
E part s a Don közét különleges nép...
III, 11

Ha már fölvetettük a helyesírás kérdését, itt is elég sok bizonytalanság tapasztalható. A portugálban hagyományosan máig is nagy kezdõbetûvel írják a fontosabb értelemmel bíró fõneveket, kulcsszavakat. A luziádok magyar fordítója a nagy kezdõbetûk alkalmazásánál következetlenül jár el, nem követi az eredeti minden fontosabb szót nagy kezdõbetûvel író gyakorlatát, hol így hol úgy írja le magyarul, másutt viszont meglepõ módon nagy kezdõbetût használ. A Kilencedik ének 3. versszakában a "Soldão" (szultán) eredetit "Hitetlennek", viszont a "Reino-t" (birodalom) "honnak" írja, másutt viszont egyáltalán nem exponált helyzetben az eredeti "pátria" szavát nagybetûvel "Honnak" írja le (X, 145).

Hárs Ernõ munkája, különösen fordításának átdolgozott kiadása, amelybõl még csak részleteket volt módunk megtekinteni, az utóbbi évtizedek filológikus pontosságra törekvõ fordítói gyakorlatát követve és inkább többé mint kevésbé betarva készült. Munkájának erénye az alázat, amely nem a csillogó költõi megoldásokra, hanem az olvasmányosságra, az egyenletes szövegminõségre törekszik, s ilyenképpen eposzfordítása engedelmesen simul az utószó és a bõséges jegyzetapparátus alá. Ez az olykor még a szépirodalom rovására is tudományos mûveket favorizáló korunkban az irodalom egyik lehetséges funkciójának felismerésébõl fakad [24] mindenesetre a korábbi fordításoknál a ráció számára hívebb, az irodalomtörténeti kutatások számára használhatóbb alapanyagot kínáló fordítás született, amelynek még egy-egy költõietlen megoldását is megbocsátjuk [25].

A tanulmány megírásához a portugál Junta Nacional de Investigação Científica e Técnica által támogatott "Programa Lusitânia" nyújtott segítséget.

Jegyzetek

[1] Az új fordítás A lusiadák címével szemben - amely egyfelõl talán filológiailag megindokolható, másfelõl azonban tükrözi az Os Lusíadas cím Luís António Verney XVIII. századi portugál tudós író Verdadeiro Método de Estudar (A tanulás igazi módszere) c. mûvének VII. Levelében taglalt homályos értelmének minden ellentmondásosságát - valamivel szerencsésebbnek érzem a Világirodalmi antológia és a Hesperidák kertje A Luziádák címadását, mert ez a többes számra utaló végzõdéssel öszvér szóvá változott szóval ellentétben legalább a helyes kiejtést sugallja. Mivel azonban a történet a luzitánokról, azaz a portugálokról szól, talán szerencsésebb volna, a magyar nyelvi érzékenységnek némi engedményt téve, A luziádok címet használni.)
[2] Akadémiai Kiadó, 1978, 192-193 o. A szerzõ Jancsó Elemér Bölöni Farkas Sándor könyvtára címû, a Kolozsvári Szemle 1935. évi 84-85. oldalán megjelent írására hivatkozik.
[3] Bulletin des Études Portugaises, 1950, 203-209. o.
[4] Lásd errõl bõvebben: Rákóczi István: Egy történelmi tévedés anatómiája. In.: Magyar-Portugál kapcsolatok, ELTE Portugál Tanszék kiadása, Budapest, 1987, 55-76. o.
[5] Camões na Hungria. In.: Os Lusíadas, vol. III. (Estudos sobre a projecção de Camões em culturas e literaturas estrangeiras, Academia das Ciências de Lisboa, 1984, 517-527. o.
[6] Csak véletlenszerûen emelve ki két példát: Sajó András Terven felüliregényének (Magvetõ Kiadó, Budapest, 1982) 196-197. oldalán olvashatjuk ezt a bekezdést: "Camoens, a költõ hajótörés után, távol a partoktól, szájában a Luisiada már elkészült részeivel, a kéziratot, mint kalóz a kést, szorítja foga közé. És nem tud úszni. És mégis Camoens csak ebben a hajótörésben létezhet." A költõ nevének és eposza címének átírása föltételezni engedi, hogy a szerzõ francia forrásból ismerte Camõest. A holland Jan Jacob Slauerhoff A Het leven op aarde (A földi élet, 1934) címû regényének is egyik hõse a Távol-Keleten élõ Camões, akinek a sorsa összefonódik egy Makaóról álmodozó szikratávírászéval
[7] Kozocsa Sándor: A Luziada - Magyarországon. Megjelenésének 400. évfordulójára címû rövid ismertetésében olvasható a fordítóról, hogy 1810. február 14-én húnyt el Losoncon, s A luziádok egy részletének fordításán kívül még egy, franciából fordított mûve ismeretes. In.: Magyar-Portugál kapcsolatok, az ELTE Portugál Tanszékének kiadása, Budapest, 1987.
[8] Az idézett kifejezés Toldi Ferenctõl származik, aki portugál eposznek az Új Magyar Múzeum 1860. évi 1. számában megjelenõ Elsõ éneke elé írt meleg hangú bevezetõjében szinte a magyar nemzeti érzés megszólaltatójaként köszönti Camõest és eposzát: "S merem mondani, különösen a magyar kedélyre a költõ nagy egyénisége, e hív és honszerelmi lelkesedés, valóságos synpathetikai hatást bír gyakorolni."
[9] A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, I-II. 1881-1882.
[10] Babits Mihály Az európai irodalom történetében és Szerb Antal A világirodalom történetében említést tesz Camões eposzáról, dícsérõleg ugyan, de kevés lelkesedéssel. Babits bevallja, hogy csak részleteket ismer a nagy mûbõl, és róla alkotott véleményét mások benyomásainak összegezésébõl alakította ki. Föltehetõleg Szerb Antal sem ismerte közelebbrõl A lusiádokat sem pedig Greguss fordítását; erre vall, hogy Szász Károly A világirodalom nagy eposzai c. mûve nyomán és "fordításában" közöl egy részletet az eposzból. A világirodalomtörténete, Magvetõ kiadó, Budapest, 1962. 314. o.
[11] Világirodalmi antológia, II. kötet. Szerk. ifj. Horváth János és Kardos Tibor. Budapest, 1955. 701-706. o. Az részletek összefoglaló címe: A "Luziádák"-ból.
[12] Hesperidák kertje, II. köt. Európa, Budapest, 1971. 94 -99. oldal. Az eposz címe itt: A Luziádák.
[13] Készült Budán, Landerer Anna Bötûivel.
[14] Arany János több helyütt is szól errõl, így például A magyar nemzeti versidomról c. tanulmányában. Válogatott mûvei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975. III. kötet, 165. és további oldalak
[15] Csak érdekességként szeretnénk megjegyezni, hogy Toldy Ferenc Greguss Gyula fordításához írt bevezetõjében pontos ráérzéssel az eredeti cím helyes magyar értelmezését adja: "Nincs tehát fõhõse a Luziádnak, maga a portugall nemzet a hõs, s a költõ szándékát nemcsak a költemény, hanem a cím is: Os Luziados (sic!) (a portugallok) vallja.".
[16] Greguss fordítása, az Anrique (Henrique) név Emrére cserélése vitára ingerlõ ebben az esetben, mert a fordító nem látszik elfogadni a portugál királyi ház magyar eredetét, bár nem foglalkozik részletesebben ezzel a történelmi problémával. Bevezetõjében az MTA kiadásában megjelent Árpádkori Új Okmánytár 1860-i elsõ kötetére hivatkozik, amelyben egy irat említést tesz egy bizonyos Henrik nevû unghi grófról, aki Szt. László uralkodása idején Kasztíliába ment. Fordítása védelmében a költõi hitelességre, a költõi felfogás hû tolmácsolására hivatkozva a Henricus - Emericus - Emre név hasonlóságával érvel.
[17]Vasárnapi Újság 1905. 30. számában és a Katolikus Szemle, 1926. évi 40. számában találhatunk egy-egy Camões verspublikációt.
[18] A névleírásnál valószínûleg befolyásolta a fordítókat a kezükbe kerülõ portugál eredetiben szereplõ nevek alakja. A portugál helyesírási reformok soha nem voltak olyan mértékben tekintettel a történelmi nevekre, mint ez Magyarországon gyakorlat, még legnagyobb alakjaik nevét is alárendelik az újabb helyesírási elveknek. Igy lett például a múlt század mára már klasszikus realista írójából Eça de Queiroz-ból mára Eça de Queirós. Igy nincs mit csodálkoznunk az Inez-Inês alakpáron sem, legfeljebb a korábbiakban megdicsért kiadói szerkesztõi gyakorlatot hívhatjuk tetemre.
[19] Kiadta az Európa Könyvkiadó. A világirodalom klasszikusai, új sorozat. Budapest, 1984.
[20] Mivel az ilyen jellegû bírálat nem munkánk tárgya, ezért csak jegyzet formájában utalunk arra a meglepõ tényre, hogy a fordítás egy dátum nélkül megjelent São Pauló-i "könyvklubos" (Círculo do Livro, S. A.) kiadás alapján készült, noha a földrajzilag is közelebb lévõ Portugáliában egyidõben több megbízható kiadását is megtalálni a könyvüzletekben Camões eposzának.
[21] A Király-féle Portugál-magyar kéziszótár 'báró' kifejezésével szemben a portugál szótárak José Leite de Vasconcelos irodalomtörténész értelmezését elfogadva 'homem ilustre' 'jeles férfiú' értelmét is közlik. A Luziádok kiadásaiban ez a szó kurzívval szerepel, tehát nem köznyelvi, hanem ebben az értelmében Camões költõi nyelvéhez tartozik.
[22] "Spanyolország" tágabb értelemben az Ibér-félsziget, illetve az a terület, amelynek lakói a portugálok is voltak, a mai Spanyolország területét Kasztíliának nevezték.
[23] V.ö.: "de a Styxnek is vígan nekivágnánk", I. 51 vagy "Styx-mosta ország" IV. 80.
[24] Az Egyesült Államokban elterjedt zanzásított irodalmi alkotások és a világban egyre szaporodó 111 híres regény stb. tipusú könyvek láttán korunkban a szépirodalmat mint tudományos mûvek, monográfiák stb. kiindulópontjaként, alapanyagaként is elképzelhetjük. Efelé mutat a versek fordításának az az elterjedõben levõ gyakorlata, hogy a formahû mûfordítást az eredeti mellé illesztett pontos irodalmi "nyersfordítás" jegyzeteként közlik.
[25] Ilyenek egy mintegy tízezer soros mûben szükségszerûen elõfordulnak. Jegyzet formájában azonban mégis meg kell említenünk, hogy a kiegyensúlyozottságra való törekvés elszegényítette a mû eredeti ihletett lelkesültségét, s helyenként egy kissé prózaivá tette az eposz magyar szövegét (a következõ néhány idézetben a kiemelések tõlem vannak):
"A nõk most rézlemezfüzért viselnek szeméremtestük megóvása végett." X, 122
"A kézifegyvertõl bütyköket viselni." X, 103
"Bengália egyik leggazdagabban virágzó városát,..." X, 121
Képtalálat a következőre: „camoes lusiadák”


 
További cikkeink...