Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások – IX.



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Szellemi segítség: igazmondó tükör



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára



Magadon nevetsz vagy szörnyülködsz!

A mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése a gyógyulás kezdete -

itt és most változtassál az életeden!

*

Vörösmarty Mihály:

AZ EMBEREK

1

Hallgassatok, ne szóljon a dal,

Most a világ beszél,

S megfagynak forró szárnyaikkal

A zápor és a szél,Könyzápor, melyet bánat hajt,

Szél, melyet emberszív sohajt.

Hiába minden: szellem, bűn, erény;

Nincsen remény!

2

Hallátok a mesét: a népnek

Atyái voltanak,

S amint atyáik vétkezének,

Ők úgy hullottanak:

A megmaradt nép fölsüvölt:

Törvényt! s a törvény újra ölt.

Bukott a jó, tombolt a gaz merény:

Nincsen remény!

3

És jöttek a dicsők, hatalmas

Lábok törvény felett.

Volt munka: pusztított a vas!

S az ember kérkedett.

S midőn dicsői vesztenek,

Bújában egymást marta meg.

S a hír? villám az inség éjjelén:

Nincsen remény!

4

És hosszu béke van s az ember

Rémítő szapora,

Talán hogy a dögvésznek egyszer

Dicsőbb legyen tora:

Sovár szemmel néz ég felé,

Mert hajh a föld! az nem övé,

Neki a föld még sírnak is kemény:

Nincsen remény!

5

Mi dús a föld, s emberkezek még

Dúsabbá teszik azt,

És mégis szerte dúl az inség

S rút szolgaság nyomaszt.

Így kell-e lenni? vagy ha nem,

Mért oly idős e gyötrelem?

Mi a kevés? erő vagy az erény?

Nincsen remény!

6

Istentelen frígy van közötted,

Ész és rosz akarat!

A butaság dühét növeszted,

Hogy lázítson hadat.

S állat vagy ördög, düh vagy ész,

Bármelyik győz, az ember vész:

Ez őrült sár, ez istenarcu lény!

Nincsen remény!

7

Az ember fáj a földnek; oly sok

Harc - s békeév után

A testvérgyülölési átok

Virágzik homlokán;

S midőn azt hinnők, hogy tanúl,

Nagyobb bűnt forral álnokúl.

Az emberfaj sárkányfog-vetemény:

Nincsen remény! nincsen remény!

1846. május előtt

*

(SETÉT ESZMÉK BORÍTJÁK. . .)

Emlékkönyvbe

Setét eszmék borítják eszemet.
Szivemben istenkáromlás lakik.
Kivánságom: vesszen ki a világ
S e földi nép a legvégső fajig.
Mi a világ nekem, ha nincs hazám?
Elkárhozott lélekkel hasztalan
Kiáltozom be a nagy végtelent:
Miért én éltem, az már dúlva van.
Ily férfitól, nemes hölgy, mit kivánsz
Emléklapodba? Inkább adj nekem
Hitet, sejtelmet, egy reménysugárt,
Hogy el nem vész, hogy él még nemzetem.
Koldulni járnék ily remény-hitért,
Megvenném azt velőm - és véremen.
Imádkozzál - te meghallgattatol -
Az tán segíthet ily vert emberen.

Gebe, 1849. október 10.

p 1

p

p Bűntudatos lélegző, táplálkozó: minden falat, szippantás mások rovására megy…

p

p Az ő külső horzsolása, sebe, törése ellátva, de a ’belső vérzésről” mélyen hallgat

p

p Neki háborog a lelke, hogy a Nap egyformán süt úgy a jókra, mint a gonoszokra…

p

p Ő úgy tartja: „megölte” anyját a születésekor, ezért bocsánatot kér, hogy még él

p

p Ha annyival jobb az örökké tartó másvilág, akkor önkezűleg/fejűen rövidíti útját

p

p Azt vallja: jó korán, fiatalon/csúcson halni – de a legeslegjobb meg sem születni

p

p Mindig jól járna, nagyot szakítana, ezért látatlanban ürömből is a nagyot happoló

p

p Ő az érzéki csalódás áldozatául esik, mert csak a szemének hisz, észre nem vesz

p

p Ha beállnak elé a sorba, neki presztízskérdés a „jogorvoslat”: bolhából elefántot!

p

p Aki nemhogy felnőne a rá szabott feladatához, de sőt: ő eltörpül az „óriás” láttán

p

p Ő már nem vár tovább jobb sorára a szamárlétrán: előlépteti s kitünteti önmagát

p

p A bűne rabságában senyvedő, de a Megváltót/váltságot mégis gőgösen elutasító

p

p Ő egy-két rossz házasságból általánosít: az intézmény elavult, sosem nősül meg

p

p

p 2

p

p Ő feltétlen engedelmes, lelkiismeretesen hajt végre még oly bűnös parancsot is

p

p Szerinte az ő célját Isten adta, az szent, és így ahhoz bármi eszköz megengedett

p

p Ő egy ideig önmegtartóztató, elfojtó, azután féktelen kicsapongással ön-kárpótló

p

p Ha ő egyszer vendég a gazdagéknál, menten kienné vagyonából (M. Zs.: Tragédia)

p

p Ő tudatlanul a kecskéhez elölről, a lóhoz hátulról közelít: csoda, hogy megjárja?

p

p Elégedetlen az életével, sorsával, ezért sóvárog, epekedik másokéi után: csere?

p

p A koldusgyerek, aki megtapasztalja az irigyelt királyfi életet, menten szabadulna

p

p Folyóba esve egy másik fuldokolóba/szalmaszálba kapaszkodó, mentőt is lehúzó

p

p Ő nevetve, kacagva vesz fel uzsorahitelt, majd kínkeservesen, sírva-ríva törleszt

p

p Már véget ért a színelőadás, de ő halálkomolyan még mindig Napóleont játszik

p

p Ha van egy boldog pillanata, a homokórát rögtön megállítaná – életét hibernálná

p

p Illemtudatlan, indiszkrét, tapintatlan: így eleve nagy hátránnyal indul ismerkedni

p

p Két szék között a pad alá eső, két vasat tűzben tartó, két lánytól is kosarat kapó

p

p X

Babits Mihály

FORTISSIMO

Haragszik és dúl-fúl az Isten

vagy csak talán alszik az égben,

aluszik vagy halott is épen -

ki költi őt föl, emberek?

Anyák, sírjatok hangosabban:

akit föl nem ver annyi ágyú,

rezzenti-é gyenge sírástok?

És ne is könnyel sírjatok,

mert a könny mind csak földre hull

hanggal sírjatok föl az égre,

sírjatok irgalmatlanul:

ne oly édesen mint a forrás,

ne oly zenével mint a zápor,

ne mint a régi Niobék:

hanem parttalan mint az árvíz

sírjatok vagy a görgeteg

lavina, sírjatok jeget,

tüzet sírjatok mint a láva!

A drága fiúk hullanak

vérben a hóra napra-nap.

Ne hagyjatok aludni senkit:

ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,

de érdemes-e félni még?

és érdemes-e élni még?

Ó, mért nem hallani hangotok?

Menjetek a piacra sírni,

sikoltsatok a templomokban

vadak asszonyai, vadakká

imuljatok őrjítő, őrült

imában!

.

És ha hasztalan

ima, sírás: - mi káromolni

tudunk még, férfiak! Ma már

hiszünk káromlani-érdemes

alvó magasságot a Sorsban.

Hányjuk álmára kopogó

bestemmiáknak jégesőjét!

Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?

Tagadjuk őt, talán fölébred!

Cibáljuk őt, verjük a szókkal!

mint aki gazda horkol égő

házban - a süket Istenét!

.

Süket! Süket!...

.

Ó ma milyen jó

volna süketnek mint az Isten!

Süket a föld, nem érzi hátán

hadak alázó dobogását.

Jó volna süketen csirázni

mint virághagyma föld alatt:

minden süket, földben, Istenben

csak az ember szakadt ki a

süket Istenből iszonyokra

kikelt belőle féreg-módon,

Isten férgének, viszkető

nyüzsgésre, fájni - mert ami

nem süket Isten: fájdalom,

míg az Istenbe visszahal!

*

Babits Mihály

ZSOLTÁR FÉRFIHANGRA

Consolatio mystica

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki - ég se zeng - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.
.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.
.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

.
szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért
.

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!
.

Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
.

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

*

József Attila

LÁZADÓ KRISZTUS

„ - Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.

Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.

S Neked könnyű vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tőlem is, Uram -
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egy
Ölnyi.

A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy sajgó gerinc vagyok -
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.

Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.

De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:

A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!”

Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja - reá korábban jön
Este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.

1923. április 29.

p 3

p

p A főleg épp a legegyenlőtlenebbül eloszló javakra vágyó: pénz, hatalom, hírnév

p

p Pont az az élete fő célja, ami csak eszköz, vagy csak ráadás: pozíció, vagyon stb.

p

p Minden eszközt bevet a sikerért: elérve csalódott, nem kap a boldog dicsfényből

p

p Ha a legjobb dolgok ingyen vannak, akkor nem is kellenek: mindent kiérdemelne

p

p Ő döbben meg a legjobban, ha meg is kapja, amit érdemel: az akasztófakötelet

p

p Prófétaként tündököl: kutyája csontért cserébe odaadóan hallgatja prédikációját

p

p Az emberekben/emberiségben csalódva ezentúl kutyával lakik, eszik, alszik stb.

p

p Egy karót nyelt fapofa, vagy idétlenül vihogó fakutya: elég a kisujjamat mutatni…

p

p Elárulja magát a szüntelen erőltetett nevetgélésével: éjjel vizesre sírja párnáját

p

p A két egyenlő szénaköteg között dönteni képtelen szamár, hátha mégse…éhenhal

p

p Önleértékelt: ha kunsztokkal nem produkálja folyton magát, őt levegőnek néznék

p

p Ő oly falánk: leeszi maga fölül a „mézeskalács házikót” – elárverezik, dobra verik

p

p Ifjan szilaj vadcsikóként fickándozott, majd önként egy betört igavonó barom lett

p

p

p 4

p

p Egy lázongó, botrányhős aranyifjú volt, majd hiperlojális hivatalnok alattvaló lett

p

p Őt képtelenség, Isten se tudja jobb belátásra téríteni: ő egy zárt elméjű fanatikus

p

p A véges lelki-szellemi erőit pazarló: önigazolásra/lelki hadviselésre mozgósító

p

p Elvállalja a lelki szemétláda szerepet: mindenki használja, de senki/ő sem üríti…

p

p Életét nem kiteljesíteni, csak „megúszni” szeretné, lehetőleg nagy kudarc nélkül

p

p Élvezi: könnyen leszokhat a kitartó munkáról, de ha megbánja, nehéz a visszaút

p

p Lépre megy: rászokik a boldogság-illúziót adó szerekre: kínkeserves elvonókúra

p

p Először szörnyű (szellemi) bűzt érez, de aztán már meg is szokja, mást is szoktat

p

p Oly hiú, hogy ha nem áll jó neki, nem hord szemüveget és a mély gödörbe zuhan

p

p A következetes Nagy anarchista: hogy parancsolna gyereknek? Így az a fejére nő

p

p A protokoll-rab háziorvosa szabhatja meg az élete tartalma-formája minőségét

p

p Ha ez a vágyott köreiben előkelő, akkor felerősíti lappangó melankólia-hajlamát

p

p Ő attól hiszi magát echte entellektüelnek, ha rezignált, pesszimista, depressziós

p

p X

Nagy László

KI VISZI ÁT A SZERELMET

Létem ha végleg lemerűlt

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantu mezővé a szikla-

csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

(1957)

*

Zelk Zoltán

Istenkáromlás

Mire való volt roppant hazugságod?

Nem ilyennek ígérted a túlvilágot,

sem ördögeid, sem angyalaid.

Két éve már, hogy Országodban járok

s mégis mért Lent, a kín máglyáin hálok

ezért ahány perc Tőled csak eltaszít.

Köröttem szálló bűzteli ágytálak,

hát ilyenek ama mennyei szárnyak,

zöld álarcos, késes kerubjaid?

Hány millió éve hazudsz, hazudsz csak

hogy nyájaid dögvészben hullanak –

Te vétked Te igen nagy vétked az, hogy

„szívemben istenkáromlás lakik”!

1974.

*

Nemes Nagy Ágnes

Istenről

Hiánybetegségeink legnagyobbika

Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni.

Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre,

és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot.

Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.

.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel

átfogható gyerekjáték-koponyánkba

egy univerzumot gyömöszöljünk?

Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával,

amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

.

Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem.

Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség.

Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.

.

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába.

Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak.

Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét.

Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

.

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése?

Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben?

Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség?

Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?

.

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát?

Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd?

Élő fára vésni véle, kriksz-krakszokat hámló platánra,

míg megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?

Egy szót se szóltam.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is - sőt: a hasznukat veheted…

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…

ppppppppppppppppppppppppppp