kb. 24 perc olvasás
Intelmek és bátorítások – LXVI..
Ősrégi és új magyar parainézis
szabadlelkű örökifjú keresőknek
Életminőség vizsgálódások
Egy mondat a bölcs vagy balga,
boldog vagy boldogtalan lélekről
Szellemi segítség: igazmondó tükör
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára
Móricz Zsigmond versei
*
TAVASZI DAL
Dalba kovácsolt érzés csak nonumque prematur?
Szívem daltalanúl ére kilencedik év!…
Más rohan a fórumra, ha szíve kigyúlada könnyen;
Féltve magamnak én mély tüzemet takarám.
Ámde ma elragad hévvel erős szív férfiu lángja
És ibolyás réten kidalolom nevedet!
Zúgó szellők szárnyra vegyétek, büszke a hangom.
Kis citerám nosza pengj, boldog a dal, mi fakad!
.
Éltet adott, tetemet, dús lelket anyám, aki szűle:
A te szerelmedben izza ki bennem az érc!…
Ingatag, tétova életem biztos irányba vezetted
S édes oázisban rám virit íme a Lét!
Habhányt lelkem, Csillagom úgy vezetéd te az áron,
Hogy boldogságnak árama hord ma szinén!
Mind a tiéd, mi vagyok s mi engemet illet:
Drága becézd magadat, drága szeresd magadat!
.
S én rossz, gazdag ajándékkal koszorúzok akárkit,
Csak téged Szívem fosztalak untalanúl.
Bárkire műhelyemben glória száll pazarolva,
Csak te maradsz rejtett, ihletem, aki adád!
Ittasan űznek az Élet ízei, hangjai, színe,
Bárha te éltetsz, mint éltet ad a levegő.
S fényt kap bármi rög elfogván sugarát a napomnak:
Bár rajtad suhan át: úgy nemesűl a sugár!
.
Ám, ha ki távolról néz életem bérce felé majd:
Látja csodás kékjén létedet én Levegőm!
És ki szivem zengését hallja a fényteli mennyben:
Ódás érzést hall, róllad zengve zenét.
Íme ma elragadott az erős szív férfiu lángja,
És ibolyás réten kidalolom nevedet!
Zúgó szellők szárnyra vegyétek, büszke a hangom!
Kis citerám nosza pengj, boldog a dal, mi fakad!
1912. május 1.
______________
Nonum Prematur in annum
(lat.) a. m. kilenc évig tartsuk magunknál
(t. i. a költeményt, a munkát), Horatius
u. n. ars poeticajából vett idézet,
mely azt ajánlja, hogy műveinket
folytonosan és gondosan javítsuk.
*
MISANTHROP
Meghaltam és eltemettem magamat.
.
Élén ragyogtam az embereknek
és minden szabad volt nekem.
Fáklya volt kezemben és mindenki
látni akart annak a fényinél
s toltak, toltak előre és előre
és én magasra tartottam
elől a sorban,
.
hogy világoljak nekik.
S ők túlrohantak rajtam
s már észre sem vettenek;
s én fáklyámat begöngyölgetve,
szomorún vonultam ligetembe,
bánatosan nézvén a rohanók után.
S leültem az ároknak partján,
ültem és sírtam.
.
S egyszerre csak visszaözönlött
az ár, messze mögöttem véres feketén
fekete véresen tajtékzott az ár;
és korbácsosok jöttek, fejetlenek,
kutatták a zsilip felszakgatókat
és üldözők és üldözöttek
megemlékeztek az idők fáklyája felől,
melynek fényinél láttak engemet
és rám rohantak üldözők
és üldözöttek
és megtapostak.
.
Jött bősz csordája a huligánoknak
s nyelvét rám vetve rombolt fenemód,
jött a kárvallottaknak végtelen hada
s bosszúját tölté rajtam iszonyún,
jött a váltó idők patkány serege
s legázolt tetemem lépcsőül vette,
és a kárörvendők, károm vad örvendői.
.
De én a fáklyát meg nem tagadom,
ha köd van, ha vihar:
a fáklya szent.
.
Bezártam érte magamat
élő koporsóba.
Nincs lény, ki sérteni ne tudna,
nincs élet, mely el ne vegyen tőlem valamit,
órámat megállítottam, ne ketyegjen,
macskám kikergettem, ne doromboljon,
lámpámat kioltottam, ne világosítson én körültem:
.
egyedül vagyok kimondhatatlan,
egyedül kell lennem közelíthetetlen,
egyedül végtelen:
.
a fáklya misanthropja: én
.
Egyedül, egyedül, egyedül:
.
mig csak el nem jön az idő
a viharok után,
a tiszta, szent Napkelte,
a Fény…
.
Akkor fáklyám fölemelendem
a Napig!
és beleolvadok mindenestől
a Fénybe!
s ott tűnök el; ott tűnök el
ragyogó boldogan
a halhatatlan örök fényben.
.
Az emberiség boldog fénykorában!
.
Leányfalu, 1919. december.
(A közlés időpontja: 1925. január 1.)
*
CSODÁLKOZÁS
Nem tudom megérteni; hogy hogyan lehet valaki,
aki engem meg nem ért.
.
Oly egyszerű és világos és előttem nem titok
S ha ki rámnéz, tág szemmel néz s mint egy őrültet csodál,
hol veszett el kettőnk között a kapcsolat, emberek…
.
Gondold végig: a gondolat arra való, hogy megértsd!
gondold végig: elejétől, egyszerűn, amint igaz!
gondold el a gondolatot: és engedd, hadd járjon át!
.
És akkor egy uj ember léssz: egy uj ember: uj, igaz!
.
Lélek, aki lelket keres és oly boldog, ha talál,
mint a néma idegenben egymásra lelt földiek.
.
Én nem tudlak megérteni, hogy nem értesz engemet…
Hát hogy lehet valaki: aki engem meg nem ért?…
.
Budapest, 1920. január 13.
(A közlés időpontja: 1925. január 1.)
Aki
nem
segít magán:
köldöknézőként,
s nedves puskaporral
magát a Jóistent káromolja,
mert ő ennél sokkal többet-jobbat,
több égi, gondviselő segítséget érdemelne…
Akit
ártatlanul
börtönbe vetnek
és szabadulna is onnan,
de ha egyetlen rántás nem
tépi ki az ablakrácsot, nem rángatja,
akkor feladja, és ott is fog megrohadni…
Aki
tévesen,
de azt hiszi, hogy
Isten nem szereti őt,
pont ő nem édes gyermeke,
és ezért irigykedik, féltékeny
a sikeres édes jó testvérére:
a kudarcos-agresszív Káin,
aki ezért pont azt öli meg,
aki neki amúgy segíthetne…
Aki
nem hülye,
hogy a kényes,
kínos, de szabaddá tevő
igazságot keresse és kutassa
és azokat körében még ki is mondja,
mert jól ismeri a „bölcs” közmondást:
mondd meg az igazat, és beverik a fejed…
Marad inkább rab a hazugság komfortos cellájában…
Aki
„az igazság bajnoka”,
aki az ő nagy igazságával
irgalmatlanul, kíméletlenül
agyonveri még barátait is, vagy
érte beáldozza akár a családját is
(lásd pl. Kleist Kohlhaas Mihály c. művét)
Akin
meglátszik,
hogy gyorstalpaló órát
se vett abból a tárgyból:
hogyan légy figyelmes és tapintatos?
Ő kíméletlenül mondja az igazat és
lesz ő így egy „szalonképes” szadista…
Aki
nem ismeri
a kegyes csalás fogalmát –
mert nem is tud elképzelni
olyan nem ritka helyzetet,
amikor valakinek itt és most
nem a mi magunk, de épp az ő
érdekében nem mondunk igazat…
Aki
nem ismeri,
vagy nem tiszteli
az elemi emberi logikát:
ő egymást kizáró dolgot
és egyszerre állít, illetve
a csak vagy-vagy, és nem
az is-is életlogika ismerő.
Nem is érti a paradoxont:
nála egymást ki is zárja
a szabadság és a hűség…
Aki
kvázi,
mintegy hibernálva
az itt-most állapotát,
az ottani/akkori önmagát,
az ott és akkor boldognak érzett életét
vél rátalálni egy álöröklét paradicsomra…
Aki
vagy elvárja,
hogy mindig más
derítse őt jó kedvre,
vagy ha neki nagyon rossz van,
akkor igyekszik elrontani a jó kedved,
és megkeseríteni még a szád jó ízét is,
hogy legalább ne egyedül szenvedjen…
Aki
felnőve is
vakhitű ősbizalmas
nagy gyermek marad:
ő látatlanban még akár egy
beleegyező szignóval (kézjegy)
látja el azt a biankó, üres papírost,
amire „halálos ítéletét” is ráírhatják…
Aki
úgymond
látná már a medvét,
és ezt még jó hangosan,
az előadást zavarva be is kiáltja,
mert a színházban/az operában is
csak egy jó véres állatheccre vagy
más cirkuszi produkcióra stb. vár…
Vagy felrohan a színpadra, ha látja,
hogy Otelló fojtogatja Dezdemónát….
Nem tudja hol van, mihez váltott jegyet.
Aki
„örökifjúként”
lázad sok/minden
úgymond rákényszerített
régi szokás és forma ellen,
ami a „második természetünk”,
de újat-jobbat viszont nem alkot,
így most ezért nincs tehermentesítve…
Aki
egyszerre,
és nem sorban akar
minden szokást, életszabályt,
bevett társas gyakorlatot/formát
felülvizsgálni, átgondolni, mérlegelni
Ezért azok érvényét menten felfüggeszti –
mint ki a nyílt vízen építené át a hajóját…
Aki
lebecsüli
a szokás hatalmát,
és nem reflektoroz rá
a rossz, de vak megszokásokra,
mert nem is lát mást, övétől eltérőt,
se otthon, se közeli élő példákban,
sem idegenben utazva, sem pedig
mesékben, és más műalkotásokban.
Vagy ha lát is, ostobán kikacagja…
És aki előtte másként élet,
az is mind hülye lehetett…
Aki
jobb ügyhöz
méltó buzgalommal,
és bármilyen eszközzel,
másra sem törekszik, mint
a gazdagságra, ami gazságát igazolja…!?
A bőség nála az istenáldás jele, mégsem boldog,
mert az eszközből csinált végcélt, és leredukálta,
érzelmi koldussá szegényítette le az emberi életét…
Aki
egyre több
mindent birtokol,
mégis örök a kínzó hiányérzete,
mert földi javakból soha nem elég…
Mint az öreg halász telhetetlen felesége
Sőt úgy véli, hogy ha tovább nem gyarapodik,
akkor még a meglevő vagyona is veszélyben van…
A
zsugori, kupori,
aki magától is sajnál
elemi földi élvezeteket,
minden fillért uzsorára ad ki,
és „jutalmul”, ha elég sokáig „él”,
még azt is végig nézheti/szenvedheti,
ahogy gyermeke, a rossz példa hatására
a ló túlsó oldalára esve eltékozolja örökségét…
Aki
irigy,
minden
gazdag(abb) embert
már eleve gazembernek lát,
és háborog, rendőrért kiált stb.
ahelyett, hogy békében élvezné
az istentől neki szánt boldogító,
a gazdagabbak aktív közreműködése
által is biztosított tisztes szegénységet…
Aki,
mint a korsó,
addig jár a kútra,
a míg el nem törik,
aki egy alkalom szülte tolvaj volt,
de vérszemet kapott és profi bűnöző lett,
ő így akar rövid úton, gyorsan gazdag lenni,
aki felett mindig ott a lebukás Damoklész kardja…
Aki
a leírt imák
mechanikus elhadarása,
vagy zsaroló alkuajánlat után
felajzva várja az ún. isteni választ:
pénzt, vagyont, hatalmat stb. stb. –
és ha ez minden bizonnyal elmarad,
vagy nincs füle a sugallat hallására,
mert csak magát akarja visszahallani,
akkor se neki, se másnak nincs Jóisten…
Aki
bárki mást
csak kisebbít,
sőt befeketít, mocskol stb.,
hogy így viszonylag ő több, illetve
tisztább, kevésbé koszos látszatú legyen…
Öntisztás, önjavítás elől pazarol el lelki erőket…
Aki
úgymond
csak akkor
„vállal” gyereket,
ha már minden feltétel ideális…
Csak magában/megfoghatóban bízik,
az úgynevezett emberi számításban,
a gondviselő Isten kegyelmében nem,
és így jó eséllyel sohanapján,
mert valami mindig hiányozni fog
azokból ideális körülményekből…
(vagy lelki meddő/túl öreg lesz)
Aki,
ha már
ő maga
– önhibájából –
kudarcot vallott
a családalapítással, akkor
cinikus-pesszimista „bölcsen”,
álokoskodással fennen hirdeti:
a házasság a szerelem halála,
a gyermek átok, korán sírba visz…
Aki
még a másról
szeretettel készült
szellemes karikatúrán
se tud egy jóízűt nevetni –
vagy éppen csakis azon,
de a magáén már nem,
mert oly önkritikátlan…
Inkább megsértődik…
Aki
még az ádáz,
esküdt ellenségének
is hamar(abb) megbocsát,
mint önnön magának, sőt:
magának akár sohasem…!
Önmagához oly szigorú/irgalmatlan,
és erre ráadásul felettébb büszke is…
Aki,
mint a részeg
és így, vagy másként,
mint amúgy is bolond,
aki nem tudja, hogy mit tesz:
éppen a rablók előtt dicsekszik
a nála levő sok pénzével…
Vagy a betörőnek segít, hogy
megtalálja az eldugott ékszert,
mert ő mindig csak igazat mond…
Egy
humán szakbarbár,
aki még arra is büszke,
szinte tüntet vele, hogy ő
nem tud kamatot számolni,
de még egy autókereket
se tud házilag lecserélni,
villanykörtét se becsavarni…
Aki
igen jó
élő példa
a viktimológia nagykönyvből:
hogyan kell valakinek magát
a neki tetsző áldozat szerepre
felkínálni és ebben tetszelegni,
életfogytig csak mártírkodni…
Ő az, aki úgymond feláldozza magát,
másokért még a saját boldogságát is,
és ráadásul ezért még hálát sem kap, sőt…
Aki
egy büszke
munkaalkoholista:
nem is tud róla, hogy
ez is egy szenvedélybetegség,
így azután miért is keresné a gyógyulás útjait…
Majd ő csodálkozik a legjobban, hogy áldozatos
munkáján nincs áldás: csak nagy háza lesz,
de otthona nem és családja is szétesik…
Aki
mögé, mellé
már nem is kell
azért olykor csak-csak
kijátszható, átverhető hajcsár:
nála már belsővé vált a kényszermunkamorál,
ő önmagát kicselezhetetlenül zsákmányolja ki…
Aki
múzeumba
teszi a Bibliát,
az ó- és középkori
gondolkodókat, prédikátorokat,
sőt a múlt századi írókat stb. is,
hiszen telefonból/bölcsességből is
mindig a legújabb lehet a legjobb…!?
nem kell
deportálni,
kényszerlakhelyre
kitelepíteni, száműzni –
ő maga önként hagyja el
(és sajnos többnyire már
végleg idegenbe szakadva)
tkp. látszat-előnyökért az őt
éltető és védő otthont és hazát,
a barátait és a szülőföldjét stb.
Aki
mindig csak
egy picit görnyed,
csak egy kicsit alkuszik meg,
testben/lélekben egyre lejjebb,
de azután már végleg úgy marad,
s a végén már egy földön csúszó-mászó lesz…
Aki
„Istent védve”,
az Ő létezést és
jóságos gondviselését bizonyítandó
mindig eufóriában próbál mutatkozni,
majd ettől a folyamatos megfeszüléstől
otthonában tartósan letargiába nem esik…
Akit
az Isten
– a tudomása szerint –
a maga képmására formált,
ő meg a gyermekét, vagy élettársát
formálná teljesen a maga képmásává…
Ez garantálja, hogy mind fia, mind nője
egy életre megutálja, és messzi elkerülje,
ha már nincs anyagi függésben tőle…
Aki
„jól szórakozott”
és most szórakozottan,
vagyis szétszórtan vezet,
nem a jelenre koncentrál,
a telefonjába vicceket mesélve
a családautót a vonat elé hajtja…
A MAGYAR ASSZONY
Hajnalban kél föl az igaz magyar asszony,
hajnalban, mert sár volt tegnap, oszt az ember
káromkodik, ha a csizma lekaparva nincs.
.
A magyar nő teste sovány, arca fáradott,
mozdulati lankadottak, tétovák.
Ruházata hitvány, vékony, ócska rongy;
a magyar nő soha nem költ magára,
nem telik a magyar nőnek uj ruha,
sem uj kötény, sem egy uj fejrevaló,
még a gyerekeknek se, nem magának.
Pedig tél van és meztellábbal vagyunk,
jó volna egy kis csizma, vagy kis kabát,
de a magyar nő kunyorálni nem tud
a gazdagtól, tudja úgy sem ad, ha kér.
Szól a gazdag: „nincs galambom, nem telik,
háromszáz forint mostan egy kis cipő,
Janikámnak, Évikémnek úgy vettem,
hát muszáj megkimélni a régivel,
nézd az uram maga rongyba, fótba jár,
de hiába rosszba keressük a jót!
Hanem ezt a bóbitácskát odadom,
ha az első két szobát kisurolod”.
S a magyar nő kisúrolja csöndesen,
mert tűrő és engedelmes a magyar,
és nem vágja a gazdagnak szemibe;
hogy tíz forint ára munkát nem teszen,
hét krajcáros, haszontalan cifraságokért.
.
Meg van törve a magyar nő, tudja jól,
gazdagoknak szivességet tenni jó,
úgy segít a gazdag is a szegényen,
egyszer talán…
.
A magyar nő munkája sosem becses,
haszontalan élete mitsem jelent;
nem törődik senki véle, nem fáj senkinek;
egyik napról másra húzza rongy magát,
gyereket szül bába nélkül jó sokat,
felneveli szájától vont falaton,
hogy legyen a gazdagoknak olcsó mindenes;
néki bennük sem öröme s haszna nincs,
fáradsága, mérge elég s ahogy bírna: helybe áll,
soha többet fűszálat sem hoz haza.
.
A magyar nő a teremtés legjobban
kiuzsorázott, nyomorult férge. Már
pici kortól kezdve másra dolgozik,
mindig másra, elesett öreg korig.
Nevetésre soha oka s kedve nincs,
hogyha nevetgél, üresen, hasa lóg;
és csak egyszer facsarodott ajakán
egy édes dal, úgy a tavasz idején;
és az is csak vesztére: a házasság
tömlöcének zárát igézte reá.
.
A magyar nő nem tudja, mér született,
hogy miért kell oly sokáig élnie;
s akkor boldog, hogyha szépen megdöglött;
akkor is csak mert nem hallja a szegény,
hányan zúgnak és morognak; evvel is
csak kárt tett és bosszúságot nékiek.
.
És hogy beszél magyarul a magyar asszony,
óh hogy beszél, minden szava csillagos,
illatos és drága gyöngy minden szava;
napkeletnek méze, íze benne van,
öntudásnak titka, lángja benne ég,
a faj örök géniusza itt ragyog.
És milyen jó a magyar nő istenem,
csak ád; csak ád, tűrve, adva, engedőn,
lelke csodás bőségszaru ki nem fogy.
Ó ama szent olajkorsó, mely a fajt
ezredéve óvja, tartja, élteti,
s aki az ős turáni vért átviszi
Nyugat minden porrázúzó békején.
.
Hódolattal említsétek szent nevét.
Imádattal tekintsetek vissza rá:
Gazdagságnak fertőjébe sülyedett
vértagadó elfajzott rossz magyarok.
.
1920. január 1.
(A közlés időpontja 1924. január 1.)
*
ADY
Rettenetes elgondolni.
Meghamisithatják
életed minden jelentését.
.
A kihullott karddal főbeverik
a kard kovácsát.
A visszahozott zászlót feltűzik
a döngetett vár fokán.
Nevedre, halott, rámumiázzák
stereotip frázisaikat.
.
Lélek, aki szállsz az űrben örökkön,
mit ír ma holttetemed mithikus póza?
Lélek, aki szállsz a lét fölött határtalan,
mit hagytál nyomot életünk nyomorán?
Lélek, aki szállsz idegeinkben,
mit lüktetsz mindig szíverünkön át?
.
Óh én sötét kis élet bús gubóssa:
hogy fölpattant lelkem érintetéseden,
hogy megnyíltak nekem új horizontok,
hogy elvesztek mögöttem avult cicomák,
hogy kiteljesedtem a Lét szépségiben,
hogy föllobogtam a Tűz akarásiban,
hogy lettem ember, emberek fölött,
hogy lettem isten, istenek között,
hogy nőttem végig, a Kosmos határaiglan
s maradtam kis ártatlan szűzi sejt…
.
Tág tüdővel hadd messzi kiáltom,
zengjen a hangom, dördüljön a szóm
a magyar pusztákon, a magyar szíveken,
hogy visszazengje a Kárpát
és tovazúgja Ádria
és minden élet itt:
.
hogy mi vagy, nékem:
.
magyarnak: embernek: sejtnek
.
ó, fölszabadító! Fölszabadító!
1920. február
*
MAGYAR FA
A rámcsodáló arcok szembefordúltak,
a hódoló szemek fejszét meredeznek,
a szavazó szájak pereatot üvöltenek.
.
Magyarságom életalmájáról,
le akarják hámozni a magyart.
.
Magyarnak: alma, embernek: gyümölcs;
szabjátok; vágjátok, zúzzátok,
minél mélyebbre juttok, annál almább:
a legmélyén, a kis barna magban,
az egész terebély almafa ott van s
ágadzik, bogadzik, leveledzik s
gyümölcsöz nektek.
.
Nyugalmukban megzavart boldogok
az Igazság tömérdeksége tövén
galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek.
Igazság mind: igen,
de az Igazság hulló törmelékei,
árnyékában tengődő igenek.
.
A fa enyém, az egeket verő,
melynek ágain madarak fészkelnek
s gyümölcsén élnek. A fa enyém
s ti mindenek, övéi és evői,
.
én vagyok a Fa.
.
És létem kiterítem, jöjjetek,
gyönyörködjetek, vígadjatok,
lakmározzatok rajtam!
1920. február
*
ZRINYI
(Epigrammata)
.
Szörnyű sziklaszál
magyar magában fényködben áll;
idegen erők kirobbantottja:
rettentő, fényverő, gyönyörű prisma.
.
Merő Mars orcája
fene indulatok félelmes lárvája
s Apolló kilobban
bozontos, dörgető, kevély kobzában.
.
A paraszterők
meggyőzhetetlen ős felhördülése; gróf;
elhullunk,
de talentomok: el nem múlunk.
1920. június 1.
*
Aki
járatlan
a szellemvilágban,
és óvatlan, és így könnyen
a szaván fogja az ördög: pl.
ha nagyon szorul a hurok,
látatlanban neki ígéri azt is,
amiről ő még nem is tudhat:
a távollétében született fiát is…
Aki
a – talmi, gagyi –
aranyat álmélkodva nézi,
és nem látja meg a ketrecet,
ahova be akarják csalni, hogy
ott levagdoshassák a sas szárnyait,
de legalábbis meggátolják repülését…
Aki
mintha
egy marslakó
lenne itt e Földön,
olyan idegenül mozog
ebben a „való világban” –
vagy mint aki vadember volt,
senki nem nevelte, nem tanította,
és így csöppen az emberi társaságba…
(mint egy elefánt a porcelánboltban…)
Olyan vagy,
mint az a gyerek,
aki úgy akar kikerülni
kellemetlen kötelezettséget,
vagy akar elérni kivételezést,
hogy betegséget szimulál,
sőt akár még beteg is lesz,
esetleg akarat ellenére is…
A
csapongó
gondolataid
háborgó tengerén
ide-oda sodródik a hajód,
mert nincs lelki csendben
meghallott szív-iránytűd, horgonyod stb.
Cogito ergo sum! Gondolkodom, tehát vagyok?
Az eszed nem szolgál téged, de inkább leural…
Aki
közvetlenül
az életpiaci lármában
a boldogságot hajkurássza,
havonta új gurut követ vakon,
ami így mindig tovareppen előle,
s így élete egy csalódás-sorozat –
és a meditációs csendben nem Isten
akaratát tudakolja és hajtja is végre,
ami után közben ráadásul meg is kapná…
Aki
váltig nem érti,
hogy miért van mindig
körülötte zűrzavar, hidegháború stb.,
mert nincs tisztában lelke hatalmával:
ha nincs meg megteremtett lelki békéje,
akkor háborog a tenger, nem tud vízen járni…
(Ahogyan ott „bent”, úgy ott „kint” is…)
Amikor
azt hiszed,
hogy a magad ura vagy,
és te teszel, cselekszel valamit,
és mégis csak a kényszerképzeteid,
a rögeszméid vak kiszolgálója vagy…
Az a bizonyos se hall, se lát Dömötör,
aki olyan buta volt/maradt, mint hatökör…
Aki
nem is tudja
elképzelni, hogy
Isten benne is lakik,
akivel naponta konzultálhat,
az ő istenképe: egy távoli Nagyúr,
aki nem tud minden kis porszem
apró-cseprő gondjával törődni…
Aki
vagy csak koldul,
vagy csak panaszkodik istenének.
És háborog, ha nem kapja meg, amit kér,
pedig nagyon hálás lehetne neki, hogy
nem teljesíti gyermeteg kívánságát:
pl. legyen minden csoki/arany…
Mert akkor ettől koldulna…
Aki
már csak
spiccesen,
sőt „részegen”,
alkoholmámorban
vagy szerelmesen
mer önfeledten ugrándozni,
akár még egy idegent is megölelni,
mindenkiben csak jót és szépet látni –
ha kijózanodik, akkor meg szégyelli ezt…
Akit
ravaszul
bármikor és
újból átverhetnek,
ő egy ideális balek,
mint a mesebeli róka
azt a hiszékeny farkast –
a te válladról mászik ki a veremből,
vagy a kútból, de téged a sorsodra hagy…
Beteges
jóhiszeműség
Ha egy kereskedő
éppen rád sóz valamit,
te akkor is úgy érzed, hogy
csak a te javadat akarja,
csak még nem jöttél rá,
hogy miként… Továbbra
is hozzá jársz, így majd
csak rájössz egyszer!?
Fanatikus
médiumhívő
Ha bemondják
a televízióban, rádióban,
hogy esik/zuhog az eső,
már ki se nézel az ablakon,
vagy nem hiszel a szemednek,
hiszen a meteorológus szakember,
ezért fizeted: ő csak jobban tudja…!?
Hitelvesztő
A játékból többször
„Farkas!” -t kiáltó pásztorfiú,
akinek a bajban már nem jönnek segíteni
Vagy a sokat-rendszeresen hazudó ember/média,
aki egyszer hiába szeretné az igazat is elmondani,
már hiába esküdözik égre-földre: most igazat mond…
Bolha
-elefánt
Ha beállnak
eléd a boltban sorba,
akkor presztízskérdést
csinálsz a „jogorvoslatból” …
Ha bocsánatkérés nélkül
a lábadra lépnek, akkor
el van rontva egész napod…
Ön-betegítve mellre szívod,
ahelyett, hogy leperegne rólad,
mert ilyen kicsi az önbecsülésed…
Mindent
vagy semmit?
Ha már a Napnak
nem parancsolhatsz,
akkor a gyermekednek,
sőt még a kiskutyádnak is
csak rimánkodsz, könyörögsz.
Nem tudsz jól disztingválni…
Vagy a Napnak is parancsolod,
hogy keljen fel hajnalban, és
a gyerekednek is azt, amit
már úgyis megtett…
Vak
vezet
világtalant
Mind a kettő
a gödörbe esik…
Olyan embertől kér
segítséget, jótanácsot,
aki itt maga is tudatlan.
A tönkrement embertől
kérdi: hogy gazdálkodjon.
Vagy ha folyóban fuldokol,
nem a bedobott mentőövbe,
de egy másik, éppen mellette
fuldokolóba kapaszkodik,
de abba jó erősen…
Bűnök
és emberek
Van, aki tagadja
Van, aki másra keni
(de a bűne rohasztja/
lelkiismerete kínpadja)
Van, aki bevallja – sőt,
képzelt bűnöket vállal,
mert imád nyíltan gyónni…
Van, aki bagatellizálja, hogy
majd sorsa dramatizálja azt…
Van, aki a másét is vállalja
(segítségül/álkeresztényin)
Van, aki szerint csak a papok
találták ki a bűnt idomításunkra…
Bosszús
A légy után
kapkodó sas
Ha egy piaci légy
„szemtelenkedett” veled,
akkor napi életprogramod,
hogy véres bosszút állj rajta,
és akár kiirtanád az összeset…
Nem
normális
A mérgelődő
és bosszankodó:
aki más vétke miatt
önmagát bünteti meg,
mégpedig oly szigorúan,
napokra is elrontva jókedvét,
amivel „testi” betegségnek ágyaz meg…
Ön-
aggasztó
Az aggódó, akit
gyötri és lassan
megöli a gond, hogy
időben/v. egyáltalán
visszakapja-e például
a kölcsönadott könyveket…
(a pénzről már nem is beszélve…)
Nem tud úgy adni, mintha ajándékozna,
és az csak egy ráadás öröm, ha visszakapja…
Fordított arány
Gyorsan rászoksz
minden lehető rosszra,
(drog, gyógyszer, piálás,
szerencsejáték stb. stb.)
majd meg életed végéig,
de legalábbis túl sokáig
ön- kínzó elvonókúrákkal
próbálsz leszokni egyről-másról…
Szerep-
vesztés
Férfikorod javát
a munka frontján
úgymond csatázva töltve
most nyugdíjazva, elbocsátva
kapuzárás előtti pánikban vagy,
mit kezdj magaddal a panelban,
ami idáig a munkásszállód volt…
Rászoksz a búsongó kocsmázásra
Ön-
gettósító,
elszeparáló
ún. nyugdíjas –
aki begubódzva
gyorsabban megöregszik,
és könnyebben megbetegszik,
mert nem találja a kapcsolatot
és a hangot a kortárs ifjúsággal…
Vagy eleve bemenekül és elbújik
egy ún. öregotthonba (borús alkony)
Befogadó-
kiebrudaló
A vendégszerető,
szociális-érzékenységű
túl nagy „jószívűségedben”
tömegszállást rendezel be
a kis családi házatokban –
majd előbb-utóbb besokallva,
de még az őrület határa előtt
szitkozódva, gorombán, akár
vasvillával kergeted ki őket…
…és a „hálátlanok” is átkoznak!
Szükség-
állapotos
Aki szinte örökre berendezkedik
a szükséglakásba/megoldásokra –
a buherált szerelésre: ezért lóg ki
mindenhonnan csupasz villanyvezeték,
ami állandó életveszély a gyerekeidnek…
Mint aki mindig a tűzoltásra rendezkedik be…
Pató Pál úr
Mindenre ráér,
addig nem is dönt,
amíg magától nem dőlt
össze a lakóháza – de akkor
meg már túl késő kármentő…
Nincs nála preventív értékőrzés
és javítás, csakis max. tűzoltás,
az örökös, jórészt hiábavaló kármentés…
Bolond Mihók
A tréfás mesehős kalandjai
Bolond Mihók házasodni (szolgálatba) indul.
Első ízben (évben) egy tűt kap szolgálatáért.
Egy szénásszekérbe dugja. Anyja megrója,
hogy kalapjába kellett volna tűznie.
Másodszor egy ekevasat kap,
azt kalapjába szúrja, nehezelli, eldobja.
Azt a vállára kellett volna vennie.
Harmadszor egy kis kutyát kap, a vállára veszi.
A kutya marja, eldobja.
Azt madzagra kellett volna kötnie.
Negyedszer egy oldalszalonnát kap,
madzagra köti, lerágják a kutyák.
Azt füstre kellett volna tennie.
Ötödször egy borjút kap, a füstre köti, megfullad.
Azt az istállóba, jászol elé kellett volna kötnie.
Hatodszorra megkapja a lányt, beköti az istállóba.
A lány otthagyja/anyja megbékíti, összeházasodnak…
Átvitt értelem
Aki nem érti, hogy lelki sebet okozott,
mert sehol nem lát se vért, se sebhelyet…
Vagy amikor a mesében a félnótás bolond
szó szerint, és nem képletesen érti, hogy
„Szúrd ki a szemét” ezzel az ajándékkal,
ami történetesen egy kis bugylibicska…
RESZKET A GÉP
Bánt, hogy eszközökhöz kötve, nem vagyok
képes tovább jutni eszközeim lehetőségén.
Úgy érzem magam, mintha gátak szorítanának
össze, hogy kis mederbe tömörüljek, holott a
szük határt akarnám megszélesíteni.
Ismerem a Van-t és nem vagyok képes
megismerni a Nincsen-t: holott jól tudom, a van
nincsen és a nincsen: a van.
Itt lappang tudatom alatt a végtelen érték
és rá vagyok kényszerítve a kolduskodásra:
Semmivel sem bírok-e hát, csak ami
érzékeim alá esik? hisz ott kezdődik az érték, ahol
elhal a sensus.
.
Undorodom már a formáktól, hogy a fizikum
jelenségein át kell tapogatnom a lényeg után.
Verjétek ki a szememet, hogy lássak,
tépjétek ki a fülemet, hogy halljak,
fosszatok meg érzékeimtől, hogy a
Létfölöttire koncentrálhassam magam.
Ha meghalok: igen: kiszabadulok.
.
Mért félek hát a haláltól?
Nem én félek: az Én: csak a nyomorult
test. Itt a szív körül: reszket a gép.
.
Mert én a Gondolat
a Végtelen minden szépségét érzem
és vágyom és óhajtanék felszabadulni.
De ez a döglendő test félti kis kenyerét.
.
Budapest, 1920. január 1.
(A közlés időpontja: 1925. január 1.)
*
A LEVIATHAN
Százados álmából ébredez
s kitátja száját,
ásít és mérges gőzt fúj likain
A Leviathan:
.
Még nesze sincs, senkise hallja
horkoló, hördülő moraját
s már az iszonyú vég veri
az emberi lelkeket.
.
Guruló, repülő átokmadárraj
rebben föl és dögevő csőrét
belevágja eleven húsba:
a szívbe: a Pénz.
.
Lihegő, tajtékos, buja vihajjal,
kábító; csiklandós lidérckonda
fulladó, röfögő, láb között rohan:
a szívbe, a Kéj.
.
S tajtékzó, ugató, vinnyogó vadak
robbannak fel a börtön fenekén,
láncolt, iszonyú gyűlölet hadak:
a szívből, a Kard.
.
Százados álmából még meg sem ébredt,
csak mérges gőzét párologja,
hogy él: emberek: él: reszkessetek!
a Leviathan!
*
KAIN
Mással magamat én nem védem
Csak hogy nyomorult vagyok:
lőjjetek le nyílt utca során
mint egy kutyát.
.
Olyan vagyok, mint te és te s ti mind,
olyan nyomorult:
azt érdemlem hát tőletek,
amit ti tőlem.
.
Csak: én élhetnék boldog boldogan
s magamra vállalom
a szenvedést: s miért?
a Mindenért! a Semmiért!
.
Viharvert arccal még egyszer körül
tekintek a boldog világon,
megrázom szilaj, üstökös fejem
s jöjjön a Halál.
.
(A „Jaj” közös cím alatt közölt versek kéziratban maradtak.)
1925. január 10.
*
REGÉNYFOLYTATÁS
Új nap ragyog a Sors egén!
Óh szív! figyelj, fagyott szegény!
Bizalom hull fehér pelyhekben,
lágyan, szüzen, szent gerezdekben,
*
Óh mily nehéz volt élni a tavaszt:
virágot a Nyomor ha tán szakaszt.
S még súlyosabb a Boldogság nyara,
vad küzdelem vijjó munkadala.
.
Ezt újrakezdeni? inkább halált!
szív-szívvel harcra szerelemben állt.
Iszonyú álom, szörnyű ébredés,
mennydörgő örök életszenvedés.
*
Óh vad Szerelem! démoni nyomor!
mily megalázás! pokoli csokor!
mennyi vihar viharra, mennyi kába
cifra bánat, ordító csönd, hiába.
.
De a Szépségnek gyilkos bálványtáncát,
husom marcangoló vérverő láncát
egy pillanat és széttörte az isten:
s új nap ragyog: a Jóság áll fölöttem.
*
A Jóság, ártatlan barna szemekkel
kinyújtotta ujját varázsigékkel
és a fölzavart maró szenvedélyek
reárajultak, csöndben, mint a méhek.
.
Óh várjátok el a telet ti méhek
az új tavaszban szedni drága mézet!
jaj s legyetek bölcs és boldog világok,
a Jóság dús mezőin hű virágok.
*
A halmok, rónák, a komor tanyák
ködén a Jóság napfénye tüz át.
Átéli szív a halált? a telet?
Egy életben lehet két kikelet?
1926. január 1.
pppppppp
Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
