„Istennél a kegyelem”

Írta: Nagy Jenő · 2024. október 15.

kb. 3 perc olvasás

„Istennél a kegyelem”

– félelem nélkül néztek szembe a halállal az aradi vértanúk

2018. október 6.

Csernus Szilveszter


„Nem félek a haláltól, hisz ezerszer néztem én szemeibe”

A 13 aradi halálra ítélt utolsó óráit az aradi várba melléjük rendelt lelkészek beszámolóiból ismerjük. Howiger osztrák tábornok éjjel 2 órára rendelte be a várba a lelkipásztorokat a foglyokhoz. Az addig virrasztó 13 elítélt búcsúlevelet írt szeretteinek, de Damjanichné, Láhnerné és Vécseyné még urukkal is találkozhatott.
A törött lábbal fekvő ortodox vallású Damjanich gorombán elküldte a hozzá küldött szerb pópát, szemére hányva, hogy „nemzete mennyit vétkezett a magyarság ellen”, így Sujánszky György minorita szerzetesnek gyónt meg, mindjárt azt követően, hogy áttért a római katolikus vallásra. „Most már nyugodtan halok meg, mert magyar pap által áldattam meg” – mondta Sujánszkynak.

Az utolsó éjszakán amíg Aulich Horatiust olvasott, Török Vauban francia hadmérnök várerődítési könyvét bújta, Láhner fuvoláján játszott: Donizetti Lammermoori Luciájából, a haldokló Edgár búcsúáriáját fújta. Az előbb említett Sujánszky – Poeltenberg és Aulich gyóntatója, Damjanich „megtérítője” – szerint a foglyok leginkább Kossuthról tudakozódtak, a komáromi vár feladása még nem jutott el Aradra. A megalázó akasztással kapcsolatban egyedül Damjanich aggódott: „nem félek a haláltól, mert ezerszer néztem én szemeibe; ámde mégis fáj, hogy (…) azon kegyelmet sem nyerhetők, miszerint katonához illőleg, golyó által végeztetnénk ki”. A verhetetlen tábornok még megvizsgáltatta a nyakát az általa külön Brünnből (ma: Brno, Csehország) rendelt hóhér, bizonyos Franz Bott által, a gördülékenyebb kivégzés érdekében.

Reggelre az osztrákok készenlétbe helyezték a katonaságot. A tüzérek égő kanóccal álltak az ágyúk mögött a várfalon. Tartottak Arad polgáraitól – Damjanich például különösen népszerű volt a városban –, ezért a kivégzéseket a Maros déli oldalán hajtották végre, a folyón való átkelést pedig megtiltották.

Elsőként a négy golyó általi halálra ítélt kivégzésére került sor. Reggel 7 óra előtt a vár egyik sáncához vezették Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidot, Schweidel Józsefet és Lázár Vilmost. Polgári ruhában rablánc nélkül, beszélgetve mentek kivégzőik elé. A foglár régi szokás szerint háromszor kért minden elítéltre kegyelmet („Ich bitte um Pardon!”), amelyre Tichy cseh őrmester – a kivégzések végrehajtója – válaszolt: Istennél a kegyelem („Bei Gott ist Pardon!”). Ezután bekötötték a négy hős szemeit (a dúsgazdag családból származó Kiss úri eleganciával saját selyemkendőjét használta) Schweidelt kivéve, aki másodszorra sem engedte a foglárnak eltakarni szeme világát.

Tichy suhintott kardjával és a 12 katona sortüze 3-3 golyóval – a korabeli szabályoknak megfelelően – kioltotta október 6. első vértanúinak életét. Kiss Ernőnek csak vállát és altestét érték a lövedékek, így feltápászkodott és az égre emelte a kezét, amikor egy tiszt közvetlen közelről fejbelőtte. Így a negyedik mártír is holtan zuhant arcra.

*

Istennél a kegyelem!

Bakancslistához adom
magyar dokumentum játékfilm, 55 perc, 1999
„Istennél a kegyelem!” – mondotta mindannyiszor Tichy őrnagy, amikor az elítéltek számára a szokásnak megfelelően kegyelmet kért Urticka porkoláb. 150 éve egy esős októberi hajnalon tizenhármuknak befejeződött a földi élet. Tizenhárom császári-királyi tiszt, a magyar forradalom- és szabadságharc ezredese (Lázár Vilmos), és tábornoka Haynau táborszernagytól nem kapott kegyelmet. „Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől kiirtom a gazt!” – írja 1849. augusztusában Schönhals tábornoknak. És Haynaunak igaza lett. A véres leszámolást követően több mint hatvan évig nem lázadozott a magyar. De az emlékezetben annál erősebben élt a mártírok, a tizenhárom aradi vértanú emléke. Legalábbis egy ideig. Ma, amikor európaiság és nemzettudat oly szorosan kezd kötődni egymáshoz, vajon tudjuk-e még egyáltalán kik voltak ezek a férfiak? Egyáltalában fel tudjuk-e sorolni a nevüket, tudjuk-e, hogy örmény, horvát, szerb, német, osztrák származású volt jónéhányuk, hogy magyarul a többségük egyáltalán nem beszélt, tudjuk-e, hogy a hősiesség mögött milyen konkrét tettek és gondolatok álltak? Filmünk, mely eredeti dokumentumok felhasználásával készült, olyan emberekről, személyiségekről szól, akik számára az eskü, a becsület, a bajtársiasság, a lovagiasság, a hazaszeretet még nem elcsépelt, érdektelen fogalmak, hanem valódi, életeszményt adó értékek voltak.

Stáblista: