kb. 17 perc olvasás
OROSZ ISTVÁN
EGY SZEM EPER
Történetdokumentum
© Orosz István, 2010
© Napkút Kiadó, 2010

NEGYEDIK RÉSZ
III
SÁRI
1
Péter harmincnyolcadik születésnapján kilépett a BBC-ből, alig
három héttel azután, hogy fölvették. Szörnyen érezte magát, gyanította,
hogy élete legnagyobb baklövését követi el, de nem tehetett
mást. Mintha mindenki összeesküdött volna ellene, megalázták,
kigúnyolták, lenézték, lefricskázták, mint asztalról a döglött
legyet. Persze ha tudta volna, hogy több volt ez a véletlenek
összejátszásánál, hogy valóban dolgoztak beépített ügynökök a
BBC magyar osztályán, akiknek legfőbb titkosszolgálati feladatuk
az osztály bomlasztása, a munkatársak pszichikai ellehetetlenítése
volt, akkor bizonyára fölveszi ellenük a harcot, már csak dacból
is. De nem tudta, illetve nem akarta elhinni, pedig Béla nyíltan,
Sándor pedig burkoltan figyelmeztette erre a lehetőségre. Ámde
Pétert annyira lenyűgözte az angol mindennapok civil rendessége,
a mindennapi korrektség, ezzel annyira nem fért össze a gyanakvás
és a harc, hogy nem tudta magát megfelelően harcias diszpozícióba
hozni. Pedig erre lett volna szükség, ha túl akarja élni a titkosszolgálatok
aljas packázásait.
Megsemmisülten ült tehát a barna Ford kombiban reggelente,
amint Pannit vitte az iskolába, s hazafelé néha legszívesebben
padlógázzal nekirohant volna egy útszéli fának vagy villanyoszlopnak.
Teljes csődtömegnek érezte magát. Még szerencse, hogy
Ince és Zoli november elején megérkezett egy hétre, végre ismét
barátok között érezhette magát, az öreg Fordban bejárták a tengerpartot
Hastingstől Brightonig, söröztek a vigasztalan, nyúlós,
nedves angol időben, a fiúk szótlan ámulattal nézték ezt az idegen
világot, amiben Péter nyugodt fölénnyel kalauzolta őket, s ez Pétert
is megerősítette egy kicsit.
Közben állást is talált, Surbitonben, a Temze mellett, egy három
lépcsőházas, négyszintes épület gondnoka lett, háromszobás
lakás járt a munkához a ház hátsó fertályán, karácsony előtt egy
héttel beköltöztek, nagypapát már itt fogadták,í viszonylag konszolidált
körülmények között, Panni kapott egy új emeletes ágyat,
övé lett a legnagyobb szoba, ahol izgatottan bontogatta ajándékait
a karácsonyfa alatt, Péter kettőt is vett, nehogy ebben a nagy egzisztenciális
zűrzavarban lekéssék valahogy a karácsonyt.
2
A fiúk azzal az ígérettel távoztak november közepén, hogy márciusban
jönnek a lányok, Márta és Sári. Péter szíve nagyot dobbant,
reménykedve várta Sárit, bár fogalma sem lehetett róla, mi minden
változott meg a lányban, amióta nem látták egymást. Hamar
beleszokott a gondnoki munkába, jóízűen ásta a cserjéket, nyírta a
füvet, metszette a bokrokat, viszont rühellte a lépcsőházak porszívózását
és az ablakmosást, kivált pedig azt, hogy hetente kétszer le
kellett hordania a szemeteszacskókat a tűzlépcsőkön a központi kukába,
és összetakarítani a kutya- és macskaszart. A lakókkal viszont
hamar összebarátkozott, soha nem mulasztottak el egy-két bátorító
mondatot odaszólni neki, amikor munkába menet látták a kertben
tevékenykedni, s ez igen jólesett Péternek. Kezdett ismét magára
találni, kivált hogy legalábbis egyenlően osztozott Évával a családfönntartásban,
hiszen az ingyenlakás fölért egy teljes fizetéssel.
Az első időkben támadtak kommunikációs problémái, elsősorban
a hamisítatlan cockneyt beszélő munkásokkal, szerelőkkel,
akikkel sűrűn akadt dolga. Egy kukkot nem értett a beszédükből,
amikor két nagydarab, kék overálos, mosolygós fickó kopogtatott
be a gondnoki lakás ajtaján, több perc elmúltával értette meg, hogy
ezek bizony a lift miatt jöttek, tudomása szerint a liftekkel nem volt
semmi baj. Hosszas mutogatások után derült ki, hogy a látogatók
Pétert arra a trükkre szeretnék megtanítani, hogy miként kell a két
emelet közé beszorult liftet föltekerni a megfelelő szintre.
Egy másik alkalommal, már tavaszodott, egy délelőtt éktelen
üvegcsörömpölésre lett figyelmes. A zaj az egyik negyedik emeleti
lakás tűzlépcsője felől jött, Péter odarohant, s azt látta, hogy egy
gyanús, kopaszodó, középkorú fickó éppen töri be a konyhaajtó
üvegét. Péter kétségbeesetten kutatott a fejében a kellő angol kifejezések
után, amit ilyen helyzetben alkalmazni lehetne, s a végén
idegességében a következő hülyeséget ordította föl a negyedik
emelet magasságába: – Hey, what are you doing? Have you got any
authorization to breaking into a f lat? – A fönti fickó egy pillanatig
hökkenten bámult le Péterre, majd legyintett a kezével. – Fuck
off, mate – és folytatta a betörést, illetve azt a tevékenységet, amit
Péter betörésként értékelt. Péter erre hasonló hangnemben közölte,
hogy ő a gondnok, s most hívja a rendőrséget, amire a másik
csak megvonta a vállát. Három rendőrkocsi két perc alatt szirénázva
körbefogta a házat Péter bejelentése után, pisztolyos rendőrök
rohantak be az udvarra, csak Péter kinyújtott karját figyelték, s
máris körbevették a tagbaszakadt kopaszt, aki röhögve sétált le a
tűzlépcsőn és néhány szóval, amiből Péter megint csak nem értett
egy kukkot sem, lecsendesítette a rendőröket, akik ezután Pétert
vették körbe. Több perces magyarázkodás után kiderült, hogy a
„betörő” valójában fűtésszerelő, akit a negyedik emeleti lakás tulajdonosa
hívott ki, csak elfelejtette odaadni neki a kulcsot, így a
szerelő ilyen szokatlan módon kívánt bejutni a lakásba, hogy elvégezhesse
a halaszthatatlan javítást. A rendőrök bosszúsan távoztak,
elsősorban Péterre voltak dühösek, hogy fölöslegesen riasztotta
őket, pedig milyen szívesen tetten értek volna már egy betörőt!
Később aztán, évek múltával, a cockneyba is belejött, sőt már a
skótokat és íreket is megértette a pubban, amikor a lóversenyesélyeket
latolgatták vagy vicceket meséltek nagy korsó Guinnessek
mellett.
3
Sáriék fölvillanyozva érkeztek március közepén a Victoria pályaudvarra,
Péter enyhe gyomorgörcsök közepette várta őket, de Sári
csillogó tekintete idegességét egy csapásra boldog borzongássá változtatta.
A lány kissé kigömbölyödött a második gyerek után, megasszonyosodott,
de formás alakja semmit nem veszített arányos312
ságából, szeplői csúfondárosan ugrándoztak az orrcimpája körül,
és csak kacagott és kacagott.
A lányok viháncolása Évára meg Pannira is átragadt, este szalonnát
sütöttek a kert sarkában, hátul a gondnoki lakással szemben,
ahol Péter kialakított egy picinyke, megemelt füves terültet
maguknak, csak családi használatra. A fölszálló füstre néhány
emeleti ablak kinyílt, a lakók meglepve figyelték a tüzet és a nyársaló
magyarokat, valami tökéletesen mást műveltek, mint az angol
barbecue, ámbár azonos funkcióban, Péter végre ismét elemében
volt, úgy érezte, ura a helyzetnek. Sári pedig félreérthetetlen, olvadozó
pillantásokat vetett rá, s minden pillantás megsokszorozta
Péter energiáit, itta a lány lényét, szívta magába az illatát, a mozdulatait,
a hangját, töltődött csendben, boldogan.
Az első négy nap véletlen érintésekkel telt, Márta és Sári
együtt mentek mindenhová, így Péterék alig maradhattak kettesben,
néha a konyhában mosogatás közben, hétvégére viszont Péter
hosszú utat tervezett Land’s Endre, eredetileg mindannyiuknak,
ám a sors kegyelméből Évát beosztották a BBC-be, Márta meg
bébiszitter állást talált magának, Panni a barátnőjéhez ment, így
Péter és Sári kettesben indultak útnak szombat kora reggel a kopott
Ford kombiban a világ végére.
4
Stonhenge-nél megálltak, már fölszállt a köd, mire odaértek, fátyolos
napfényben száradt a víz a kövekről, párologtak, akárha élő
testek lennének, a környező földeken sehol egy lélek, látogató is
alig, a kirándulóbuszok csak egy óra múlva érkeztek, Péter úgy
nyújtotta át ezeket a misztikus köveket Sárinak, mint valami nászajándékot,
csöndben, szinte suttogva beszélt róluk, ahogy körbejárták
őket, mutatta a belövőnyílást, mesélt a druidákról, s a végén
persze Tessnél és Nastassja Kinskinél kötött ki. Sári elragadtatva
figyelte, fázósan hozzábújt a tavaszi szélben, Péter átfogta a derekát,
most először ért hozzá rendesen, teljes testével, mögé állt,
hogy melegítse, simogatta az oldalát, combját, hozzáért a mellé313
hez, Sári édesen megrándult, de nem ellenkezett, Péterből kiszállt
az utolsó apró kételyfoszlány is, most már teljes erővel simogatta a
lányt, ahol érte, Sári hátravetette a fejét Péter vállára, a férfi belecsókolt
a nyakába, elkapta a száját, maga felé fordította és csókolta
szenvedélyesen, akárha az élete függne tőle, Sári viszonozta, kacéran,
erősen, energikusan, Péter behúzta a Fordba, beindította a
motort, hogy legyen fűtés, hátradöntötte az üléseket, és a gyorsan
bepárásodó ablakok mögött magáévá tette Sárit, úgy, mint senkit
azelőtt. Ötnapos előjáték után, mindketten annyira fölspannoltak
voltak, hogy két érintés után az egekben jártak, a kéjes robbanások
megállíthatatlanul követték egymást.
Nem lehetett megmondani, mennyi idő telt el, míg lassan lecsillapodtak,
és feküdtek egymás karjában, Stonehenge ölén lebegve
mozdulatlanul.
5
Stonehenge-ig alig szóltak egymáshoz, most viszont mindkettőjükből
kirobbant a mondanivaló, egymás szavába vágva mesélték
a külön töltött hónapok történetét, Péter egy kézzel vezetett, másik
keze Sári ölében, a combján, a kezében, az arcán, a szájában,
szálltak a devoni dombok között, kora délután értek Exeterbe,
a katedrálissal szemben scampit ettek, Péter kézzel etette lányt,
közben eleredt az eső, a sötét fagerendás pubban begyújtották a
kandallót, mellé telepedtek, Péter rágyújtott egy pipára és a mennyekben
érezte magát.
Már sötétedett, mire Torquayban szobát találtak a tengerparton,
Mr. és Mrs. Oláh néven jelentkeztek be, Sári végigkuncogta,
végigviháncolta az egész bejelentkezési procedúrát a recepciós
fickó legnagyobb örömére, aki cinkos pillantásokkal kísérte őket
a lifthez, a szobájuk persze a tengerre nézett, előszezonban alig
szállingóztak a vendégek, kedvükre választhattak a jobbnál jobb
szobák között, az eső közben elállt, kellemes, enyhe szellő fújdogált,
hiába a Golf-áram, magyarázta Péter, végigsétáltak a hosszú,
homokos tengerparton a szürkületben csillogó fények között,
a paigntoni világítótorony pásztázta a sötétbe vesző hullámokat,
lépten-nyomon csókolóztak, falták egymást, futva rohantak föl a
lépcsőkön a szobába, már a küszöbön hányták le magukról a ruhát,
és azután csak valamikor hajnalban aludtak el, amikor az Atlanti-
óceán fölött már kelt föl a nap.
6
Sári még Stonehenge-nél, az autóban elsötétülő szemmel odasúgta
Péternek, mielőtt beleült az ölébe: – Tudod, ugye, hogy férjnél
vagyok? – Péter egy pillanatra megrémült, de azután látta, hogy
a lány ezt nem kifogásként említi, utolsó mentsvárként, melynek
ürügyén kibújhat Péter öleléséből, mindössze fontosnak tartotta
tényként leszögezni, talán hogy emlékeztesse Pétert, csakis
szeretői viszonyról lehet szó, többről nem. Legalábbis egyelőre nem.
Mert Sári még az utazás előtt szentül elhatározta, hogy elcsábítja
Pétert. Megérkezése után ezer apró trükkel hálózta magához a férfit,
előre kitervelt fortélyokkal, asszonyi dévajságokkal, soha nem
mulasztotta el, hogy a nappaliban tornázzon Péter orra előtt egy
szál pólóban, melltartó nélkül, meg egy ütött-kopott mackónadrágban,
ami két számmal kisebb volt a méreténél, így szinte szakadásig
feszült a combján meg pompás hátsóján. Lépten-nyomon hízelgett
neki, dicsérte a szépen lenyírt füvet, ámulva forgatta a Britannica
köteteit, amelyet Péterék több éves részletre megvettek egy rendkívül
tehetséges házalótól, aki látván Péter hezitálását, kínálatát megtoldotta
egy olyan ajánlattal, amiről sejtette, hogy Péter képtelen
lesz visszautasítani: – Uram, ha 3500 fontért megveszi a Britannicát,
bónuszként megkapja a Great Books of the Western World ötven
kötetét, darabonként egy fontért! – Majd lassú, szertartásos mozdulattal
kiterített az asztalra egy lepedőnyi színes plakátot, rajta az
ötven kötet több mint száz szerzője, Platóntól Freudig, csakis teljes
művek, fóliapapíron, elegáns kötésben, megtoldva háromkötetnyi
referenciamutatóval, maga a klasszikus, zsidó-keresztény európai
kultúra. Péternek a lélegzete is elakadt, s egy hét múlva már csöndes
áhítattal lapozgatta az egy életre szóló zsákmányt. – Lesz mivel töl315
tenem üres óráimat a kandalló mellett, ha már a hamut is mamunak
mondom – nevetett Sárira, aki rajongó szemmel figyelte.
A Hampton Court labirintusában kergetőzve incselkedtek
egymással, a kertben kávéztak a márciusi langyos napsütésben,
Éva még valahol a palota termeiben bolyongott, az út túloldalán,
a királyi vadasparkban szarvasok tűntek föl egy pillanatra, s akkor
Sári megszólalt: – Jól áll neked Anglia. – Péter csöndben bólogatott.
– Elemedben vagy, sose láttalak még ilyen fölszabadultnak –
folytatta a lány, majd lassan, csöndben hozzátette: – El tudnám itt
képzelni az életet. – Péter fölkapta a fejét, komolyan fürkészte Sári
tekintetét, vajon mennyire gondolja komolyan, vagy ez csak pillanatnyi
föllángolás, a pillanat boldogságának gyorsan szertefoszló
terméke? A lány gyorsan elfordította fejét és másra terelte a szót,
de Péter azóta is ezen a mondaton morfondírozott, hátha tényleg
el lehetne érni, hogy együtt éljenek Sárival Angliában, megdobbant
a szíve, amikor először magában kimondta ezt a vágyat, hátha
nem lehetetlen…
S most, hogy Torquayból a világ vége felé autóztak a kacskaringós
tengerparton, a dolog egyre lehetségesebbnek kezdett föltűnni.
Sárival Angliában – maga a paradicsom!
7
Persze, de milyen áron? – vitatkozott Péter önmagával. – Mi lesz
Pannival, Évával, Incével meg Sári gyerekeivel, ráadásul Ince a
legjobb barátjának tartja, becsapások és árulások, hazugságok és
alakoskodások következnek, elkerülhetetlenül, ez az ára a kéjes
boldogságnak, amit Sári ölében érez. De tényleg csak ez az
egyetlen lehetséges út? – morfondírozott, miközben Sári kemény
combját simogatta, a lány pedig még a reggeli szeretkezés bódulatában,
félig lehunyt szemmel nyugtatta tarkóját az üléstámlán,
barna fürtjei között átszűrődött a délelőtti párás napfény és megcsillogtatta
arcán a finom pihéket.
Komppal keltek át a Dart folyón, Dartmouth tizennyolcadik
századi hangulata elbűvölte őket, egymás derekát ölelve sétáltak
a kopott köveken, motorcsónakot béreltek és kimentek a torkolatig,
kikukkantottak a komolyan hullámzó tengerre, Sári rémületet
tettetve sikongott a hevesen ringatózó csónakban és egyre-másra
Péter nyakába borult, Péter legszívesebben ott helyben leteperte
volna a csónak padlójára, de nem talált eléggé félreeső öblöt, ahol
kiköthette volna a motorcsónakot, így az egész nap vadító és egyre
vadítóbb hancúrozással telt, mire este tízre elértek a Mount Saint
Michaellel szemközti falucskába, már alig bírtak magukkal, pedig
eltartott egy ideig, míg Péter talált szállást, kicsit későn érkeztek,
a tucatnyi házikó ajtói zárva, a közvilágítás elenyésző, végre az
egyik sötét utcácskában Péter észrevette a félig lepattogzott fölírást
egy fagerendás ház bejárata fölött: Rose Hotel. Megrázta a
kapucsengőt erősen, többször is, Sári fázósan és vággyal eltelve
topogott mögötte, Péter már éppen kezdett pánikba esni, mi lesz,
ha nem találnak szállást és kénytelenek lesznek az autóban fagyoskodni
egész éjszaka, akkor fuccs a romantikának, de lépések hangzottak
bentről és kinyílt az ajtó. Elegáns idős hölgy tekintett kérdőn
Péterre, mígnem észre nem vette a férfi válla mögül kukucskáló
Sárit, aztán már nem is kérdezett semmit. Fölvezette őket a
legjobb, erkélyes szobájába, bekapcsolta a fűtést és elkérte Pétertől
a szoba árát, tizenöt fontot. – Igazán olcsó – gondolta Péter, amikor
elhúzták a függönyt, apró fényektől kivilágítva eléjük tárult a
szemközti félsziget hegyormán kapaszkodó, ezertornyú kolostor,
az öböl túloldalán a penzance-i világítótorony csóvája ritmikusan
pásztázta az egyre jobban háborgó tengert.
8
Mámorosan ébredtek, pedig előző este nem ittak semmit, sőt nem
is ettek, vacsora helyett is szeretkeztek, amíg utolsó porcikájuk is
el nem ernyedt, akkor hirtelen mély álom szállt le rájuk, félig betakarva,
egymásba gabalyodva, hogy azután reggel újra kezdjék,
lassabban, megfontoltabban, szelídebben.
Land’s End, nevéhez méltón, a maga teljes, zord félelmetességében
várta őket, orkánszerű szélrohamok süvítettek a csupasz
sziklákon, a tenger tajtékos dühödten zuhant a szirtekre, a sirályok
sivítva rikácsoltak, sehol egy lélek, baljós felhők gyülekeztek
komoran, egymásba kellett kapaszkodniuk, hogy le ne
döntse őket lábukról az Atlanti-óceán felől érkező vihar. Azért
üggyel-bajjal kimásztak a délnyugati szikla párkányára. – A legközelebbi
szárazföld Amerika! – ordította Péter Sári fülébe, aki
az óriási természeti hangzavarban csak bólogatott összeszűkült
szemmel és Péter nadrágszíjába kapaszkodott, akárha az élete
függne tőle.
– Szeretlek! – ordította Péter, közben arcukba csapódtak az
első jeges esőcseppek, Sári úgy tett, mint aki nem érti, és közelebb
hajtotta a fejét, Péter megismételte, Sári pedig lecsókolta a sós vizet
a férfi szájáról. Hamarosan menekülésre kellett fogniuk a dolgot,
a vihar egyre közeledett, most már zuhogott az eső, a sirályok
barlangokban kerestek védelmet, az orkán üvöltve korbácsolta a
tengert, futva igyekeztek a kocsihoz, bőrig ázva huppantak az ülésekre,
a szél olyan erővel söpört végig a fennsíkon, hogy Péternek
komoly nehézséget okozott egyenesben tartani a kocsit, dőlt a víz
a szélvédőn, szinte lépésben autóztak, szerencsére üres volt az út,
márciusban még nincsenek turisták errefelé, a helybéliek meg bölcsen
otthon maradnak.
Egy órába is beletelt, míg kijutottak a vihar csapásai alól és kissé
megenyhült az idő, bár az eső zuhogott továbbra is, vigasztalan
egykedvűséggel, de nyugodtan. Nem sokat szóltak, Péter a kazettákat
cserélgette, Dire Straits, Rod Stewart, Bruce Springsteen,
Beatles, Eurythmics, Sári ritmikusan ingatta a fejét és simogatta
Pétert, ahol érte.
– Mit mondtál ott a sziklán? – kérdezte tőle pajkos mosollyal.
– Nem értettem. – Tényleg nem? Hát akkor az már örökre az én
titkom marad! – Erre Sári megharapta Péter fülét: – Leharapom a
füled, ha nem mondod meg! – Péter igyekezett elhúzni a fejét, de
Sári nem engedte ki a fogai közül, hajolt utána, s a nagyobb nyomaték
kedvéért a nadrágján keresztül megmarkolta Péter hímtagját.
– Na, most sem mondod meg? – Péter alig tudta megállítani a
kocsit a padkán. – Te megőrültél, majdnem belementünk az árokba!
– Sári rámászott, fölhúzta a pulóverét és betette mellbimbóját
Péter szájába. – Mit mondtál, mit mondtál? – követelőzött hátravetett
fejjel, egyre mélyült a hangja, az eső egykedvűen kopogott
a Ford tetején.
9
Szakadó esőben, éjfél után értek Surbitonbe, a Ford aljában állt
a víz, Panniék már aludtak. A küszöbön Sári még egyszer megcsókolta
Pétert és azt suttogta a fülébe: – Én is szeretlek, bármi
történjen is!
Péter egész éjjel forgolódott Éva mellett, Sári villanó képei jártak
a fejében, meg az, hogy a lány két nap múlva elutazik. Ezt valahogy
egyáltalán nem tudta elképzelni. Hajnalban aludt el végre,
s azt álmodta, hogy Sári szalad a vonat után, szalad, szalad, már föl
is tudna ugrani a hátsó peronra, de nem ugrik, egyre csak hátrafelé
forgatja a fejét és kiáltozik, amit Péter a nagy zajban nem ért, a
vonat kanyarodik, lassan kitűnik Péter látószögéből, és vele együtt
a vonat után rohanó Sári is, aki kiabál és integet, rohan a vonat
mellett, de nem ugrik föl rá.
Másnap délelőtt ismét kettesben maradtak, Éva vásárolni ment
Londonba, Panni az iskolában, a nappaliban szeretkeztek, elállt az
eső, Sári kiment kitakarítani a Fordot, Péter összeszedte a szemeteszsákokat
és letakarította a három lépcsőházat, Sári olyan aprólékos
alapossággal súrolta, szárította, törölgette az ütött-kopott,
rozsdásodó autót, akárha az ezüstkészletet fényesítgetné, Péter
mögéje állt, megfogta a derekát, és azt mondta: – Maradj még
egy hétig! A vonatjegyed érvényes, csak Incével kell megbeszélni.
– Sári kezében megállt a törlőrongy. – És a gyerekek? – Ince biztos
megoldja, találj ki valamit, hogy kaptál bébiszittermelót vagy
takarítást, vagy bármit. – Péter magához szorította. – Egyszerűen
nem tudom elképzelni, hogy elmenj. És ha Éva elutazik holnap,
egy hétig szinte végig kettesben lehetünk napközben. – Sári komolyan
Péter szemébe nézett: – Tényleg akarod? – Péter válasz
helyett megcsókolta. – Megőrülök érted, hát nem érzed? – Sári
elégedetten bólogatott. – Hát jó, ha tényleg olyan nagyon akarod,
akkor megpróbálhatom. De ha Ince nagyon megdühödik, akkor
nincs mit tennem, haza kell mennem, ugye megérted? – Miért
dühödne meg? Hiszen bízik bennünk! – vágta rá Péter, csak úgy
spontán kiszaladt a száján, s aztán azonnal meg is rémült attól, amit
mondott. Most tehát hamarosan elkövetik az első becsapást, az
első alantasságot, de nyugtalanságát rögtön el is söpörte az a boldog
tudat, hogy még egy hétig ölelheti Sárit. Ez mindent fölülírt.
Másrészt, ha tényleg igazat beszéltek az orvosok, akkor alig van
hátra egy éve, és ezt az időt senki nem veheti el tőle.
10
Ebéd után a nappaliban leterített szivacson szeretkeztek, amikor a
folyosón csörgött a telefon. Péter kelletlenül bújt ki Sáriból, merev
hímtaggal vette föl a kagylót, Ince szólt bele a túlsó végén, Péter
összerezzent, de hamar összeszedte magát: – Ince az – suttogta
a lánynak –, most megbeszélheted vele, hogy maradsz még egy
hetet. – Sári ingerlően himbálódzó mellei közé fogta a telefonzsinórt,
párzásszag terjengett körülöttük, Péter a lány fenekéhez
nyomta az ölét és a mellbimbóit birizgálta, amíg Sári meglepően
összeszedett és nyugodt mondatokban hazudott, rendkívül hatásosan,
öt perc alatt megértette Incével, hogy az neki is jó, ha a
lány még egy hétig Londonban marad. Amikor letette a kagylót,
kacéran, buján hátravetette a fejét és csúfondárosan Péter szemébe
nézett: – Ölelhetsz még egy hétig – és kacagott bugyborékoló, rekedtes
hangon, szeplői vitustáncot jártak az orrán.
Addig nem ismert kéjes csúcspontokra jutottak, a nyilvánvaló
szemérmetlenség, a nyilvánvaló bűnözés megsokszorozta élvezetüket,
immár bűntársakká váltak a szerelemben. A teljes, totális
jelenvalóság eluralkodott rajtuk, csak a pillanat létezett, jövő és
múlt nélkül, és minden jelenben elcsípett és kéjesen átélt pillanat
győzelem volt, mámoros diadal. Diadal a halál fölött Péter számára,
diadal a falusi konvenciók, a szűk bezártság, a bornírtság, a
háziasszonyság fölött Sári számára.
Szerették egymást féktelenül.
11
Az újabb hét végére Péter kész tervvel állt elő: – Gyertek ki utánunk!
Németországban hamar megkapjátok a letelepedési engedélyt,
mindketten igazolni tudjátok, hogy svábok vagytok,
vagyis automatikusan jár nektek a segély az első pillanattól fogva,
s a gyerekekre tekintettel hamar kaptok lakást is. Beszéld
rá Incét! Aztán, ha már megvan a német állampolgárságod, áthozlak
Angliába. Két-három éven belül lebonyolítható. Addig
sűrűn meglátogatlak. Mit szólsz? – Sári kétkedően ingatta a fejét,
letargia vett rajta erőt az utolsó napon, legszívesebben itt maradt
volna, semmi porcikája nem kívánta Magyarországot, a mindennapi
problémákat, Incét, csak a gyerekei hiányoztak. – Hát
persze, szép álom… – Nem álom, valóság, csak rajtad áll, hogy
valóság lesz-e belőle, bízz bennem! Ha erősen akarjuk, sikerülni
fog. – De jó lenne itt maradni! – Sári akkorát sóhajtott, hogy Péternek
összerándult a szíve. Magához ölelte, megcsókolta. – Bízz
bennem! – Sári hirtelen eltolta magától a férfit, rémület ült ki az
arcára, Péter is megijedt, talán túllőtt a célon, túl erőszakosan
adta elő tervét, talán Sári erre nem fogadóképes. De nem erről
volt szó. A lány kétségbeesetten suttogta: – Panni meglátott
bennünket az ablakon keresztül – ahogy kimondta, már nyílt is
az ajtó, a kislány döbbent arckifejezéssel, sírásra görbülő szájjal a
küszöbön, hitetlenkedve nézte apját, aki sápadtan, bénultan állt
egy pillanatig, majd odarohant Pannihoz, fölkapta és bevitte a
szobájába.
Letette az ágyra, elé térdelt, Panni sírva fakadt. – Akkor most
már nem szereted Anyut? – hüppögte. – Nem erről van szó, kicsim,
nem kell félni, minden rendben van, Sári holnap elmegy, és
csak mi maradunk itt hárman, ne félj! – Aztán némileg váratlanul,
önmaga számára is meglepő módon, még hozzátette: – Ne haragudj,
hülyeséget csináltam, de minden rendbe jön, megbeszélem
Anyuval, ne félj! – Nyomorultul érezte magát, tehetetlenül simogatta
a kislány fejét, és kétségbeesetten kereste a megoldást, de
csak káosz és zűrzavar kavargott benne, ahogy ott térdelt a lánya
előtt, őszülő fejjel.