Arany János 

JÁNOS PAP ORSZÁGA  


Büszke, harcos, kalandor nép
Volt a magyar nemzet,
Kétélű kard, mely ha moccant,
Jobbra-balra sebzett;
S jobbra-balra, merre fordult,
A fegyvernek éle,
Puszta lett a népes ország
És üvöltött rajta végig
Farkasok zenéje. 

Kin a német, minthogy őrá
Járt a rud legjobban,
Megfélemlék, megbusúla,
Cselt szövött titokban:
Nem birván az oroszlánnal,
Annak vermet ása,
Takarónak a veremre,
Mint egyéb gazságra, jó lesz
Krisztus szent vallása. 

"Ázsiának sáska-féle
Kóborló pogánya,
Isten a te lelkedet bár
Mind pokolra hányja!
Ne legyen az idvességben
Soha semmi részed:
Lelked üdvösségeért nem;
De saját bőrünk javáért
Megtéritünk téged." 

Így beszélt a német papság
És a pénzbe markolt,
(A papok nagytorku zsákja
Már akkor is megvolt);
Bor, tulok lett a dulásig,
A pénzt nem kimélte,
Tudta, nem vész kárba semmi,
Húzni fogja firól-fira
Az uzsorát érte. 

Lett is aztán dinom-dánom,
Keresztyén tivornya.
Hirdeté az istenígét
Papok bora, bornya.
Kocsma lett az istenháza,
Melyben ittak-ettek, -
S egy-két szentnek a nevét ha
Elgagyogták részeg fővel,
Mindent megfizettek. 

Kiváltképen egy pap, neve
Iván, azaz János,
Többi közt legjobban értett
Ehhez a munkához.
Udvarán örökké tombolt
A lakzi, kaláka,
Hét mérföldre érzett a szag
S úgy hítták ezt a vidéket:
János pap országa. 

Kedves ország volt ez a táj
Minden naplopónak,
Kasza-kapa-kerülőnek,
Éhen kóborlónak;
Kujtorgó ebek lakoztak
A jó sült szagával,
Kujtorgó magyar nép dőzsölt
- Ha tudott keresztet hányni -
Jánossal magával. 

Sült ökör hevert szanaszét
János udvarában,
Két szarván boros csobányok,
Kés az oldalában.
Akinek tetszett, odament,
Az ökörből vágott,
S jót ivott rá a csobányból,
Nem is könnyen hagyta aztán
Ezt a jó országot. 

Alig futott ennek híre
A népség között el,
Aki nem jött a szagára,
A hirére jött el,
Nem, hogy jól lakjék, hanem csak
Hogy valamit lásson, -
S addig nézte, addig nézte,
Hogy maga is megkivánta,
Kívül a palánkon. 

S aki egyszer megkivánta,
Azt be is bocsáták,
Pogány fővel el nem hagyta
Többé a kalákát:
Megtaníták kulacs-szónál
A Krisztus hitére...
Vagy nem is a hitre, hanem
A vallást elundokító
Sok mindenfélére. 

Első ága volt a hitnek
(Elmondom a nagyját):
Hogy minden termék tizedét
A papoknak adják,
Bort és búzát és baromfit,
Földeket is mellé
S faluszámra jobbágy-népet,
Aki a kövér pusztákat
Ingyen megmívelné. 

Másik ága volt a hitnek,
Hogy: ne kapj a kincsen,
Mennyországban a gazdagnak
Semmi helye nincsen.
Ne rabold el a némettől,
Ami neki termett,
Sőt ha ingedet lehúzza,
Azt se bánd, mert Isten úgy ad
Lelkednek kegyelmet. 

Harmadik volt: országodat
Pap kezére bízzad,
Ő ráér tanácsot adni,
Míg más ember izzad.
Ő mindent végez helyetted,
Kell-e több jó annál?
Bízd rá, ami gondba jőne;
Csak a pásztor legyen ébren,
Hadd aludjék a nyáj. 

Negyedik hitágazatja:
Házasodjál össze,
Gyenge a magyar, ha minden
Nemzet nincsen közte;
Hozz lakót, minél többfélét,
Ültesd a nyakadra,
S béketüréssel fogadjad,
Ha tulajdon eszterhéjad
Alól kizaklatna. 

Ötödik... mit én tudom mi?
Az is ilyenféle
Rágalom s káromkodás a
Megváltó nevére,
Melyeken a jó magyarság
Gyönyörűen épült:
Idegen kalandoroktól
Ki hagyá magát pusztítni
Csaknem mindenéből. 

Legott a királyi székre
Német ember hágott,
Aki fogta, másnak adta
Titkon az országot.
S amiatt, hogy másnak adta
S a magyart megrontá,
Iszonyú belháborúban
Magyar a magyarnak vérét
Esztendőkig ontá. 

Attól kezdve többször is volt
János pap országa.
Sült galamb, borral folyó ér
És ingyen-kaláka;
Melyekért a jó magyar nép
Mindenét od'adta,
S tett olyat részeg fejével
Hogy, mikor kijózanodott,
Százszor megsiratta. 

Most is vannak, akik ilyen
Hizlalóba vágynak:
Lomhán a gyomornak élni
És élni az ágynak;
Kik előtt, a hashoz mérve,
A haza sem drága,
S midőn ez küzdésre készti,
Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el
János pap országa. 

(1848)

D O K U M E N T U M





A magyar írók tiltakozása

az ENSZ ötös-bizottsági jelentés

közgyűlési tárgyalása ellen



Az Irodalmi Tanács kezdeményezésére

a magyar írók a következő nyilatkozatban

tiltakoztak

az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen.

Mélyen átérezve azt a felelősséget,

amelyet hivatásunk,

a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró,

egyben általános emberi felelősségünk tudatában is,

felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen,

hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése

a magyarországi események ügyét napirendre tűzze.

Szeretnénk, ha eljutna hangunk mindazokhoz,

akik a világban barátainknak nevezik magukat,

elsősorban minden nemzetbéli írótársainkhoz.

Bízunk benne, hogy megértik aggodalmunkat

és magukévá teszik követelésünket.

Egyek vagyunk ezzel a néppel,

ismerjük lelkének minden rezdülését.

Tudjuk és hirdetjük:

a magyar nép nem akart és nem akar

ellenforradalmat,

itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet.



A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán

1956. október 23-án

mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten,

amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás,

sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka

nem tudott többé úrrá lenni.



Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak

sem volt csekély része benne,

hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott

és néhány napra

az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett.



Valamennyi irodalmi irányzatot

és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát képviseljük,

a részletkérdések egész sorában,

még néhány lényeges kérdésben is vitában állunk egymással;

egyet azonban ma már világosan látunk:

a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése

és a szovjet csapatok segítségül hívása

az egyre jobban kibontakozó

véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.

Nem mindannyian értettük akkoriban

ennek a lépésnek szükségszerűségét és jelentőségét.

Kételyeinket, gondjainkat, fenntartásainkat tükrözte

sokunknak állásfoglalása.



Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni mindazokat,

akik a megzavarodott közvélemény sodrásával szembe mertek szállni,

akik megmentették a dolgozó nép hazáját

a társadalmi visszazuhanástól,

a polgárháborútól,

talán a még rettentőbb csapástól, a háborútól.



Lehetnek közülünk egyeseknek még

komoly fenntartásaik belpolitikai kérdésekben,

a szocialista építés módszerei dolgában,

de mint hazafiak,

mint a Magyar Népköztársaság hű polgárai,

valamennyien minden erőnkkel segíteni akarjuk

a társadalmi és gazdasági helyzet megszilárdulását,

a kulturális élet felpezsdülését,

a közbizalom megerősödését

és minden eredmény, amit e téren elértünk,

minden jel, ami ennek a folyamatnak egészségét és erejét mutatja, egyformán mindannyiunk örömére van.



Így érez ma nálunk a nemzet többsége és java.

Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék?

A mi hazánknak,

ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek

bizonyára nem.

Lehetetlenség volna nem látnunk

az ízléstelen hangulatkeltés hátterében

a valódi szándékokat,

a tőkés hatalmak politikai játékát.

Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét,

fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani,

fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában.



Mi ezzel nem értünk egyet.

És különösen nem érthetünk egyet azzal,

hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg,

torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.

Aki barátunk, ezt nem helyeselheti!

Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk!

Kis nép vagyunk,

de történelmi szerepünk

és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, f

eljogosít rá, hogy odakiáltsuk:

mi nem vagyunk senkinek politikai cégére,

nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben,

nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!

Akadnak, tudjuk magyar írók,

akik másként beszélnek.

Ránk hivatkoznak, szót kell tehát erről is ejteni.

A néppel érző magyar írók útja a múltban keservesen nehéz volt;

és ma sem könnyű vállalni részünket egy új rendért vajudó társadalomban. De mi nem tudnánk más sorsot vállalni.

És bizonyosak vagyunk benne,

hogy nem lesz kevésbé dicsőséges, mint amilyen nehéz.



Aki azonban megfutott, az hallgasson,

mert ha szól, szava csak a renegáté lehet.

S a népnek, amellyel sorsközösséget vállalni nem mert,

árulója is lesz szavával.

Ezt a világ minden írója, ezt minden hazafi megérti.

Végezetül pedig:

mi fontos nemzetközi fórumnak tarjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tiszteljük,

mint amelynek hivatása,

hogy a népek sok közös gondjának, egymásratalálásának,

a békés egymásmellett élésnek műhelye legyen.

Szeretnénk tisztelni ezután is!

Örültünk, amikor hazánk a szervezet tagja lett:

szeretnénk örülni ezután is.

Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége!

A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért,

sokat szenvedett hazánkért,

a magatok emberségéért,

az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk.


Abódy Béla*, András László, Alpári Pál, Aranyossy Magda, Aranyossy Pál, Asztalos Sándor, Ács Kató, Bakó József, Baráth Endre, Barabás Tibor, Balázs Anna, Balázs Sándor, Barta Lajos, Bartáné Szucsich Mária, Bába Mihály, Bárány Tamás, Benjámin László, Benamy Sándor, Békés Virág, Beczássy Judit, Bihari Klára, Boldizsár Iván, Bogáti Péter, Bónyi Adorján, Borsi Darázs József, Bölöni György, Bródy Lili.

Csanádi Imre, Cseres Tibor, Csepeli Szabó Béla, Csetényi Erzsébet, Czibor János, Csohány Gabriella, Csoóri Sándor, Csuka Zoltán, Csurka Péter, Dallos Sándor, Darázs Endre, Darvas József, Devecseri Gábor, Dénes Zsófia, Diószegi András, Dobozy Imre, Egri Lajos, Elbert János, Endrődy János, Erdei Sándor, Erdélyi József, Erdős László, Erdődi János, Falu Tamás, Felkai Ferenc, Fejes Endre, Fekete Lajos, Fehér Klára, Féja Géza, Fábián Zoltán, Földes Imre, Földes Mihály, Fodor József, Földes Péter, Földessy Gyula, Földeák János, Füst Milán, Fülöp János, Füsi József, Fazekas Anna.

Galsai Pongrác, Gerő János, Gellért György, Gábor György, Gellért Oszkár, Gergely Sándor, Gergely Márta, Gergely Viola, Gera György, Gereblyés László, Goda Gábor, K. Grandpierre Emil, Gyetvai János, Gyagyovszky Emil, Gyárfás Miklós, Györe Imre, Győri Dezső, Hazai Józsefné, Hamvas H. Sándor, Hajnal Gábor, Hajnal Anna, Hámos György, Hárs György, Hegedüs Géza, Hegedűs Zoltán, Hegedűs Bitte Dániel, Hollós Korvin Lajos, Hubai Miklós, Hunyadi József, Illés Lajos, Illés Jenő, Illés Endre, Illés Béla, Illyés Gyula, Imecs Béla, Jankovich Ferenc, Jánosy István, Jászberényi József, Jobbágy Károly, József Farkas, Juhász Ferenc.

Kardos László, Karinthy Ferenc, Katkó István, Kamjén István, Kassák Lajos, Kárpáthi Aurél, Keszthelyi Zoltán, Keszi Imre, Kelemen Sándor, Képes Géza, Király István, Kis Károly, Kis Ferenc, E. Kovács Kálmán, Koroda Miklós, Kodolányi János, Kolozsvári Endre, Kónya Lajos, Komlós Aladár, Kosztolányi Dezsőné, Kopré József, Komjáthy István, Kopányi György, Körössényi János, Kőszegi Imre, Ladányi Mihály, László Gyula, Láng György, Lányi Sarolta, Lengyel József, Ligeti Vilma, Lőrinc Loránd, Lukács Imre.

Major Ottó, Madarász Emil, Mándi Éva, Máriássy Judit, Mária Béla, Máté György, Molnár Gábor, Molnár Géza, Mollináry Gizella, Moldvai Győző, Morvay Gyula, Mesterházi Lajos, Murányi Kovács Endre, Nagy László, Nagy Péter, B. Nagy László, Nagy Sándor, Nádass József, Nemes László, Németh László, Nyárádi Gábor, Nyíri Tibor, Oláh László, Oravetz Paula, Osváth Zsuzsa, Örkény István, Örvös Lajos, Palasovszky Ödön, Palotai Boris, Palotai Erzsi, Papp László, Passuth László, Pándi Pál, Pákozdi Ferenc, W. Petrolay Margit, Peterdi Andor, Pilinszky János, Pintér József, Polgár István.

Rajcsányi Károly, F. Rácz Kálmán, Remenyik Zsigmond, Reményi Béla, Rideg Sándor, Román György, Rónai Mihály András, Rubinyi Mózes, Sarkadi Imre, Sándor Kálmán, Ságodi József, Sándor Iván, Sinka István, Simon Lajos, Sőtér István, Sós Endre, Soós Magda, Somlyó György, Sólyom László, Simon István, Sipos Gyula, Szabó Pál, Szabó Lőrinc, Szabolcsi Miklós, Szamos Rudolf, Szalatnai Rezső, Szakasits Árpád, Szentiványi Kálmán, Szécsi Margit, Szekula Jenő, Szenczei László, Szeberényi Lehel, Szánthó György, Szinetár György, Szinnai Tivadar, Szüdi György, Szűcs László István, Szőnyi Sándor, Szomráki Sándor.

Tabi László, Tamási Áron, Tamási Lajos, Takács Tibor, Tóth László, Tóth Eszter, Toldalagi Pál, Tolnai Gábor, Török Sándor, Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Timár György, Trencsényi-Waldapfel Imre, Thurzó Gábor, Telekes Béla, Ungvári Tamás, Urbán Ernő, Urbán Eszter, Vaád Ferenc, Vas István, Várkonyi Nagy Béla, Váci Mihály, Várnai Zseni, Vázsonyi Endre, Veres Péter, Vértes György, Vészi Endre, Vitányi János, Vihar Béla, Viktor János, Waldapfel József, Weöres Sándor

*a nekem különösen meglepő vagy fájó stb. nevek kiemelése tőlem - N.J.