Payday Loans

Keresés

ISTEN BOLDOG MAGYAR ORSZÁGA

mediterrn

Somogyi Győző festménye

 

Üdvözlet minden nyájas olvasónknak! Nagy Jenő vagyok, a honlap mindenese. 1952-ben születtem. 1977-ben végeztem magyar-szociológia szakon, a filozófiát nem fejeztem be, pedig igazán mindig az Egész érdekelt, s a Lényeg. Az emberek boldogsága-boldogtalansága, a bölcsességük-balgaságuk. Három évig dolgozhattam a szakmámban (ELTE-MTA), majd a Charta'77 melleti 79-es aláírás után 1980 óta nem. Tíz évet töltöttem ezután a magyar szamizdat - és ellenzék - frontembereként az ABC Kiadó és a Demokrata élén. A kilencvenes években egy szabadcsapat keresztény gyülekezetben  teológiai ismereteimet növeltem, s Jóisten-hitem élesztgettem. Voltam közben és azóta könyvterjesztő, betegápoló, vízóraleolvasó, takarító stb. Jelenleg havi szociális segélyből, 48 ezer forintból teszünk minden nap kísérletet 1976 óta jóban-rosszban mellettem kitartó élettársammal, hogy életbenmaradjunk - sőt: alkossunk és a hazánkat, honfitársainkat szolgáljuk. Én úgy gyakorlom hivatásom, hogy igyekszem az egyetemes és magyar szellemi kincseket - a magamét hozzátéve - emberbarát formában közvetíteni, s ezzel gátolni életminőségük rontását, segítve javítását. Aki mindenkit szolgál, azt senki sem fizeti? Aki e honlap sorsát szívügyének tekinti és módjában áll, az segítsen a mentésben... Köszönjük az eddigi támogatásokat és biztató visszajelzéseket! Kívánom, hogy mindenki érjen el emberhez méltó tisztes jövedelmet és akkor pláne nem fog gondot okozni jó kezdeményezések/művek istápolása. Hassunk, alkossunk, gyarapítsunk és a haza fényre derül.

Bankszámlaszám: Nagy Jenő - Raiffeisen Bank, 12010367-01201963-00100001
Drótposta címem: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: 06-20-222-01-58 (mobil) - telefon: 387-37-16 (vezetékes)
Postacím: 1037 Bp. Solymárvölgyi út 43.

diogenesz_m_3

 

„De hát hol a könyv, mely célhoz vezet, /Hol a nagyobb rész boldogsága?” -

”Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit / Agyunk az ihlet órájában teremt”

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban

golyalabas bohocok zse-b kivagas

 

http://golyalab.hu/

edua6matek

Matematika korrepetálás: Dénes László - 06-20-39 56 990

***

Arany János

RENDÜLETLENÜL
Hallottad a szót: „rendületlenül -”
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi...
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!

Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont gyakran oly nehéz: -
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont - ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad...
És - kebleden be-vérző honfiseb -
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!

Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

(1860.)

segit_hordani_a_kereszet



Bánk bán PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 17. szombat, 08:13

bank_ban

19:40, Szombat (március 17.), DUNA Televízió

Bánk bán

magyar operafilm, 116 perc, 2002

rendező: Káel Csaba
író: Katona József
forgatókönyvíró: Mészöly Gábor
operatőr: Zsigmond Vilmos
jelmeztervező: Velich Rita
zene: Erkel Ferenc
producer: Wermer András
vágó: Thomas Ernst

szereplő(k):
Kiss B. Atilla (Bánk Bán)
Marton Éva (Gertrúd)
Rost Andrea (Melinda)
Gulyás Dénes (Ottó)
Kováts Kolos (II. Endre)
Miller Lajos (Tiborc)
Réti Attila (Biberach)
Sólyom-Nagy Sándor (Petur Bán)
Kiss Jenő


1213. Gertrud királyné meráni honfitársai dorbézolnak a királyi várban. A békétlenkedő magyar nemesek félrehúzódva szemlélik a dáridót, s Petur bán vezetésével összeesküvésre készülnek. Haragjukat csak fokozza, hogy miközben a távolban csatázó király helytartója, Bánk bán az országot járja, az udvarban hagyott feleségét, a szépséges Melindát a királyné léha öccse, Ottó egyre nyíltabban ostromolja. Petur titokban visszahívja Bánkot, aki azonban a békétleneket felségárulással vádolja. Ám Ottó bizalmasa, Biberach lovag elárulja Bánknak, hogy a herceg el akarja csábítani Melindát. Ottó a királyné bíztatására döntő rohamra készül.
A vár kerengőjében és kápolnájában is üldözi szerelmével Melindát, aki megvetően utasítja vissza, ám mégis félreérthető helyzetbe kerül. Az őket éppen megleső Bánk megrendül: úgy tűnik, hogy rajongva szeretett hitvese valóban hűtlen...

A mű nagy részét eredeti helyszíneken - többnyire Erdélyben, Jákon, Ócsán, Esztergomban, Visegrádon, Bélapátfalván és Budapesten - vették fel. A film a romantikus operát XIX. századi historikus festészetre emlékeztető képi beállításokkal, gazdag jelmez és díszlettárral idézi meg. A filmben a jelenlegi legnagyobb európai és világhírű magyar operaénekesek játszanak. A lodzi operatőr fesztiválon a film elnyerte a legjobb operaadaptációért járó díjat.


Bemutató dátuma: 2003. március 13. (Forgalmazó: Budapest Film)

LAST_UPDATED2
 
Virág vagy te, hazám ifjúsága? PDF Nyomtatás E-mail
2010. március 10. szerda, 12:25

Petőfi Sándor
A MAGYAR IFJAKHOZ


Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?
Avvagy virág vagy te, hazám ifjúsága?...
Jaj az olyan kertnek,
Jaj még annak is, mert megverte az isten,
Ahol, mint ti vagytok, magyar ifjak, ilyen
Virágok teremnek!

Felhő alakjába lelkem átöltözik,
Ugy száll a hon fölött nyugattól keletig
Sötéten, csendesen:
Ha volna mennyköve, mint van a felhőnek,
Csapásitól, ifjak, sokan hevernétek
A port, élettelen.

Mert ti az életet meg nem érdemlitek,
Egész nagy csillagok voltak őseitek,
És ti? csak parányok!
Ne adja a balsors, hogy e szegény haza
Bajában reátok szorúljon valaha...
Ti meg nem ónátok.

Szivetek mindig-nyilt-ajtajú palota,
Tódulnak, tódulnak seregestül oda
Víg, zajos vendégek;
Garázda népséggel telik meg a terem,
S ezek között helye nincs az örömtelen
Honfiérzeménynek.

Sziveteknek alig marad egy szöglete,
Ahol titkon magát pók gyanánt szövi be
A hazaszeretet,
S ez is csak addig van, míg jön az önérdek,
És azt javasolja, hogy lesöpörjétek,
Mint hitvány szemetet.

Oh mily gyöngék vagytok! kiknél a hazának
Fénye nem ér annyit, mint a hiuságnak
Mulandó csilláma.
Oh mily gyöngék vagytok! nap süthetne rátok,
S e helyett kis lámpa, melyet körülálltok,
Nyomorú kis lámpa.

Szent hazaszeretet, mibe mártsam tollam?
Hogy dicső képedet híven lerajzoljam,
Oly híven, oly szépen,
Hogy megbűvöld, ki rád szemét fogja vetni,
Hogy örök tanyára tégy szert valamennyi
Magyar kebelében.

Ti bálványimádók, hiúság rabjai!
Jertek, gyilkot fogok szivembe mártani,
Hadd feccsenjen vére
Szét fejeitekre... tán sikere leszen.
Tán megtértek tőle... jertek hozzám ezen
Uj keresztelésre!

Pest, 1847. február


*

Babits Mihály: Petőfi Koszorúi

"Avagy virág vagy te hazám ifjúsága"

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.

Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!...
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!

Kel, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fűzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"

Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!

Nyugat • / • 1923 • / • 1923. 1. szám

*

Utassy József
Zúg Március

Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!

Szedd össze csontjait, barátom:
lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?!

Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.

Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a szabadságról!

1968.

LAST_UPDATED2
 
A Hídember - "a felelősség megszállottja" PDF Nyomtatás E-mail
2011. február 17. csütörtök, 10:41

hdember

21:35, Csütörtök (március 15.), m1

A Hídember
magyar történelmi film, 140 perc, 2002
rendező: Bereményi Géza
forgatókönyvíró: Bereményi Géza, Can Togay
zeneszerző: Másik János
operatőr: Kardos Sándor
jelmeztervező: Szakács Györgyi
producer: Hábermann Jenő
vágó: Losonci Teri

szereplő(k):
Eperjes Károly (Széchenyi István gróf)
Irina Latchina (Crescence)
Darvas Iván (Metternich)
Cserhalmi György (Wesselényi Miklós)
Marius Bodochi (Karl Clam-Martinitz)
Nagy Ervin (Kossuth Lajos)
Kováts Adél (Caroline)
Sinkó László (Zichy gróf)
Can Togay (Batthyány Lajos)
Derzsi János (William Tierny Clark)
Blaskó Péter (Széchényi Ferenc)
Básti Juli (Festetics Júlia)


Ez a film megrendelhető DVD formátumban.


A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában és egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született, magyar arisztokrata életét mutatja be.
A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azontúl a felelősség megszállottja lesz és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedô újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére - és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában. Hírneve és befolyása olyan méreteket ölt, hogy amikor az 1848-as forradalmak alapjaiban rázkódtatják meg a Monarchiát, beleőrül az önvádba. Amíg elborult elmével vegetál egy Bécs melletti magánszanatóriumban, rémlátomásai valóra válnak: a Monarchia különös kegyetlenséggel torolja meg a magyar provincia lázadását. Barátait kivégzik és az engedetlen ország az övéhez hasonló apátiába süllyed. Ekkor a már öreg gróf csodás hirtelenséggel, visszanyerve régi képességeit és energiáját, úgy dönt, hogy felrázza hazáját és egy utolsó, nagy játszmába kezd a Birodalommal.


Bemutató dátuma: 2002. április 11. (Forgalmazó: Mokép)

Kritika:
PORT.hu, 2002. április 15.: A Hídember
Index, 2002. április 12.: A Legunalmasabb Magyar
Mancs, 2002. április 17.: "Történelmi filmre szükség van" II.
Mancs, 2002. április 24.: Bereményi Géza: A Hídember
Mancs, 2002. április 17.: "Történelmi filmre szükség van" I.
Népszabadság, 2002. április 5.: Tiszta a lelkiismeretem-interjú Bereményi Gézával
Népszabadság, 2002. április 15.: Egy élet a romok alatt
Népszabadság, 2002. május 9.: Sikerfilm a Hídember
Népszava, 2002. április 16.: Hídember és a pénzemberek

http://port.hu/a_hidember/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=17854402&i_topic_id=1
______________________________________________

"Történelmi filmre szükség van" I.
2002. április 17.
Magyar Narancs: Kezdjük az elején. Én a Széchenyi-film tervéről Can Togaytól hallottam először, akivel kábé három éve készítettem interjút az új filmje bemutatásakor. És az obligát kérdésre, hogy min dolgozik most, mik a tervei, elmesélte, hogy felkérte Háberman Jenő producer egy Széchenyi István életéről szóló forgatókönyv megírására, amelyen újabban már ketten dolgoznak, mert Togay, szembesülve az anyag nagyságával, azt javasolta, hogy magát is vonják be a munkába. Ezen a ponton, azt hiszem, még senki nem tudhatta, hogy ez lesz minden idők legtöbb botrányt kavaró magyar filmje.

Bereményi Géza: Nem akarok dicsekedni, de én már az elején sejtettem, hogy ebből bajok lesznek. Háberman Jenő eredetileg egy szinopszist kért Can Togaytól, és amikor már a forgatókönyvírásra került a sor, akkor vontak be engem. Can Togay nekem nagyon régi barátom, ő 16, én 24 éves voltam, amikor összeismerkedtünk, már a főiskolán segítettem neki a vizsgafilmjei írásában. És ő tudta, hogy nekem gyöngém a történelem, ezért ajánlott be. Én már az elején megmondtam, hogy nincs nagy kedvem hozzá, mert ez egy hiábavaló munka, ebből úgysem lesz film. De ha lesz is, annyi baj lesz vele és belőle, hogy nem érdemes. Aztán addig beszéltem, amíg azon nem kaptam magam, hogy már régóta Széchenyivel foglalkozom. És másfél évig csak a forgatókönyv változatait írtuk Can Togayjal.

MN: Írás közben gondolkodtak-e már pénzben?

BG: Nem. Annyi szabadságunk volt, hogy ezzel nem foglalkoztunk. Nem törődtünk mi semmivel, úgy dolgoztunk, mint aki álmodozik.

MN: Milyen nehézségei voltak a forgatókönyvírásnak?

BG: Keserves nehézségei voltak. Az első, hogy ez a téma, Széchenyi alakja alkalmas-e játékfilmre? A játékfilmnek, amihez mi Can Togayjal értünk, megvannak a maga törvényei. Hogy ennek a műfajnak a Prokrusztész-ágyába hogyan lehet Széchenyi életét beleerőltetni, milyen hosszú időszakot öleljen fel a film, mikor kezdődjön, mikor végződjön... Abban bizonyosak voltunk, hogy a halálával, illetve a temetéssel kell végződnie. És amikor kiadta magát a négy évtized, akkor jött az első vakrémület, mert egy négy évtizedet átívelő film nagyon ritka, mindenesetre nem műfajszerű, s nyilván nem véletlenül.

Egy ponton túl azt már tudtuk, hogy mely fordulatok lesznek azok Széchenyi életéből, amelyeket feltétlenül bele kell tennünk a filmbe. Tudtuk, hogy a film első nagy fordulata, ami a filmidő első félórájában kell hogy bekövetkezzen, az 1825-ös Országgyűlés, a felajánlás lesz, és az életváltoztató pont kell legyen. Így alakítottuk ki az időszakokat, és akkor kiderült, hogy három ember, három korszak lesz a filmben: a fiatal, a középkorú és az aggastyán Széchenyi. Eleinte úgy terveztem, hogy fiatal színésszel játszatom az elsőt és egy hozzá hasonló idősebbel a másik kettőt, de aztán úgy éreztem, azt a bravúrt nem lehet kihagyni, hogy egy színész játssza el mind a hármat. És akkor megkerülhetetlen lett Eperjes Károly. Mert ő mindhármat el tudná játszani. Az is nehézség volt, hogy a történelmi hitelességnek rendeltünk alá mindent, és a legnehezebb a szereplők kiválasztása volt Széchenyi környezetéből. Nagy problémát okozott például Wesselényi, aki az ellenzék vezéralakjaként nagy hatással volt Széchenyire, később szembekerültek egymással, és akit egy súlyos betegség kivont a történelemből. Tehát a filmben éppúgy, mint az életében, Széchenyinek váltott ellenfelei vannak, márpedig egy igazi játékfilm ellenfeleket követel. Egy nagy ellenfél kellett volna. De Széchenyinek csak egy állandó, mindig jelen lévő ellenfele volt: önmaga.

MN: A filmnek ezt a kezdetét, ami keretet is ad neki, én némileg problematikusnak éreztem, mert ha a Döblingbe tartó kocsi a kezdet, akkor Széchenyi egész 1848 előtti élete úgy tűnik fel, mint út az őrületbe.

BG: A döblingi beszállítással kezdődik a film, de utána megmutatja azt az utat, amely ide vezetett. Ennek a fényében és árnyékában játszódik, és amikor indoklást nyert, kvázi befejeződik a keretjáték, akkor bezárul a kör, de nem ér véget a film, mert azt a felépülése, az utolsó sakkpartija és a halála, majd a temetése fejezi be. Számomra ez egy nagy Q betűhöz hasonlít: egy bezárult kör az alsó kacskaringóval. Ez a dramaturgiai ábra már a forgatókönyvírás korai szakaszában megjelent, és sok mindent meghatározott. A Napló volt a fő támaszunk, de majdnem ezzel egyenértékűen és az élmény erejével idézték föl a kort a rendőrségi besúgók jelentései a bécsi levéltár anyagából. Ezek többnyire nagyon pontosan írták le az eseményeket, illetve egyes esetekben torzítottak, de a spiclik hamisításait nagyon jól meg lehetett különböztetni a hiteles beszámolóktól. Nem tudom, miért, talán mert olyan bután gyűlölködő volt a hazugság bennük. Az interneten találtuk meg Metternich írásait, aki pontosan dokumentálta Széchenyivel való találkozásait. Felidézte a párbeszédeket, és dátum szerint jelentést is írt róluk, azt hiszem, közvetlenül a császárnak. Ezeket mind össze lehet vetni Széchenyi naplóbejegyzéseivel. Ezek voltak a legizgalmasabb forrásaink, mert játékfilmesként az élményszerű, személyesen átélt adatokat kerestük.

MN: Darvas Iván megformálásában Metternich lett az egyik legjobb alak a filmben. A másik nagy találat a Crescence-t játszó orosz színésznő. És Kováts Adél tetszett még nekem, akire többnyire sápkóros csajokat szoktak osztani, most pedig ő játszotta a film talán legszenvedélyesebb figuráját.

BG: Én büszke vagyok a Kossuthot játszó Nagy Ervinre is, vagy inkább ez a huszonöt éves színész lehet büszke arra, hogy sikerült felidéznie ezt a zseniális figurát.

MN: Ha valakin, hát Kossuthon nagyon érződik, hogy a film minden eseménye, figurája Széchenyi nézőpontjából jelenik meg.

BG: Nem tehettünk mást. Ha egy Kossuth-filmet csináltunk volna, abban Kossuth és Széchenyi is más lett volna. De én azt hiszem, hogy Kossuth nem negatív alak a filmben, hanem ellenfél.

MN: Egy kosztümös történelmi filmnél óhatatlanul merül fel az összevetés a szinte egyetlen magyar előzménnyel, Várkonyi Zoltánnal. Ráadásul Jókai éppen Széchenyiről mintázta Szentirmai Rudolf alakját. Jól láttam, hogy vannak olyan jelenetek, beállítások, amelyek szándékosan idézik a Várkonyi-filmeket? Például a pozsonyi diéta.

BG: Nem volt szándékos. De annyira meghatároz mindent a jelmez, a maszk, hogy csak hasonló képeket lehet felidézni. Ha hatottak rám történelmi filmek, akkor azok Szőts István tollban maradt történelmi filmjei. ´ több ilyet is tervezett, de csak a forgatókönyvig jutott.

MN: Vannak pillanatok, amikor Eperjes is mintha egy romantikus Jókai-hőst játszana. Elmondta, hogy Eperjesnek csak minimális instrukciókat adott. Mi volt ennek az oka?

BG: Eperjes volt az, aki a nehéz időkben, a leállások idején is kitartott, tovább tanult lovagolni, készült a szerepére, és a forgatás alatt semmi gondunk nem volt egymással.

MN: Ki meri jelenteni, hogy Eperjes nyilatkozatának, miszerint ő hithű katolikusként nem fog eljátszani egy öngyilkost, mert tiltja a vallása, semmilyen szerepe nem volt a film befejezésében?

BG: Ki merem jelenteni. ´ valóban kifejtette, hogy neki meggyőződése, hogy Széchenyivel végeztek, de addigra már régen készen volt a forgatóköny.

MN: Konfliktusba kerültek Kosáry Domokossal.

BG: Én mint nagy tisztelője felkértem, hogy legyen szakértője a filmnek. Mikor a forgatókönyv negyedik változatát megmutattam neki, akkor volt az utolsó személyes beszélgetésünk. Abban maradtunk, hogy mivel ez terjedelmében fog változni, de lényegében már nem, ezért amikor elkészül a film, ő megnézi, és eldönti, hogy ott állhat-e a neve a főcímben történész szakértőként vagy sem. Ez volt a tét. Forgatás közben levelet kaptam tőle, amiben kifejtette, hogy bizonyos hírekből ő úgy tudja, hogy Széchenyi halála meghamisíttatik a filmben. Joggal elvárta, hogy válaszoljak erre, de én a forgatás zűrzavarában képtelen voltam íróasztalhoz ülni. ´ levélre levelet várt, én meg arra gondoltam, hogy majd megnézi a kész filmet, hiszen így állapodtunk meg, és abból eldönti, hogy vállalja-e vagy nem. Mi Münchenben az utómunkákat végeztük, és a bemutató előtt 2-3 héttel felhívtam Háberman Jenőt, hogy gondoskodjon róla, hogy a professzor úr időben megnézhesse. Tehát én most rákenem ezt a producerre, ő nem intézte el, mentségére legyen mondva, hogy annyira gyorsan kellett a bemutatóra felkészülni, hogy a sok teendője közben talán megfeledkezett erről. Így a professzor úr azóta sem látta a filmet, mi pedig nem akartunk visszaélni a nevével, ezért nem írtuk ki a filmre.
Bori Erzsébet, Mancs


"Történelmi filmre szükség van" II.
2002. április 17.
MN: Mit gondol, ha Kosáry Domokos megnézné a filmet, el tudná fogadni ezt a nyitott véget?

BG: Én azt gondolom, hogy igen. Az egész film hatása alatt igen, és én máig bánom, hogy nem nézte meg.

MN: Hogyan tudott a kereszttűzben dolgozni, amikor jogos és jogtalan vádakat, pletykákat, leleplezéseket, irigységet és sértett igazságérzetet fordítottak maga ellen?

BG: Akkor éppen nem dolgoztunk, amikor ez folyt. Tehát kétszeres volt a nyomás. Amíg a forgatókönyv készült, addig szélárnyékban voltunk. Aztán amikor elkészült, és egyáltalán felmerülhetett, hogy film lesz belőle, akkor indult el ez, és ezzel összefüggésben vagy ettől függetlenül, ezt nem tudom, finanszírozási gondok mutatkoztak. Magyarul, a pénz elindult, de mégsem érkezett meg. És újból és újból elakadt, ezért az előkészítésnek háromszor rugaszkodtunk neki, háromszor kerestük fel ugyanazokat a helyszíneket, és háromszor állt össze, illetve változott a stáb, miután a leállások miatt szétszéledt.

MN: Erről mintha semmit nem lehetett volna hallani.

BG: Akkor folyt az ellenkampány, ami a honoráriumokról szólt.

MN: Ekkor mondott le a mafilmes Sipos Kornél?

BG: Nem, ekkor távolították el Háberman Jenőt, és lett helyette Sipos Kornél, aki aztán távozott, visszajött Háberman, és vele ekkor már a végleges stáb összeállítását csináltuk meg. Ez a huzavona erős fél évig tartott, ez volt a legnehezebb időszak. Volt olyan, hogy csak a forgatókönyv és én képviseltük a filmet, együtt dokkoltunk. Aztán egyszer csak hirtelen megindult a forgatás. Annyi hasznom volt az egész marhaságból, hogy addigra én már eléggé fölkészült lettem, mert rendezőként három stábbal is végigmentem a filmen, és a forgatókönyvírás meg a várakozás kínjaihoz viszonyítva a forgatás már álomszerűen egyenes volt.

MN: De miért menesztették Hábermant? Végül is ő volt a szellemi szülőatyja a tervnek.

BG: Én úgy látom ezt az egészet, hogy amint megjelent a pénz, akkor megindult a marakodás. Ez okozta a leállásokat is, de nem akarok erről többet mondani. Nem szoktam igazságot tenni.

MN: Az egyik botránykő Eperjes gázsija volt.

BG: A mi gázsinkat Sipos Kornél állapította meg, és mi azt elfogadtuk. Ő igyekezett egy méltányos, de nem feltűnő összeget, tehát nem tenyérbe mászó összeget megállapítani. A bűnünkül felrótt számok hazugságok.

MN: Azt pontosan lehetett tudni, hogy egy kosztümös történelmi filmet nem lehet, sőt nem is szabad olcsón megcsinálni. De felmerült még egy, komolyabb vád is, nevezetesen a kurzusfilmé. Bár azért sokan kételkedtek abban, hogy Széchenyi alakja egyáltalán alkalmas-e ilyesmire.

BG: Bárki alakját meg lehet hamisítani, és bárki bármire felhasználható. Én úgy gondolom, hogy a forgatókönyvben minden eldőlt. Aki azt olvasta, és ért hozzá egy kicsit, az pontosan tudhatta volna, hogy ebből milyen film lesz. És még valami: amint a forgatás elkezdődött, a hangok elhallgattak. Más témák felé fordult az érdeklődés, megváltozott a harcmodor.

MN: Maga hogy viselte a vádakat?

BG: Várakoztam. Írtam egy színdarabot Shakespeare-ről, ez régi tervem volt. De nekem is voltak családi problémáim közben, nagyon közeli családtagjaim mondták azt, hogy nem volna szabad ebben a filmben dolgoznom.

MN: És mit válaszolt nekik?

BG: Rájuk förmedtem, hogy hagyjanak békén. Segítsenek, ne akadályozzanak. Ne húzassák magukat, azt mondtam.

MN: Fel sem merült, egy ponton sem, hogy talán jobb lenne vagy jobb lett volna kiszállni? Kivárni egy jobb időt?

BG: De, a várakozás idején, amikor egyedül maradtam a filmmel, akkor én magamban azért könyörögtem, hogy ne legyen ez a film. Illetve, dőljön már el, hogy igen vagy nem, és a nemet is szívesebben fogadnám, mint ezt a várakozást. Aztán telt az idő, és már azt mondtam, hogy jobb lenne, ha nem. Ha nem lenne. És ha tehettem volna valamit, akkor szabotáltam volna. De nem tehettem semmit, hála istennek.

MN: Nem szar érzés, hogy ennyire maga ellen fordult a saját szakmája?

BG: Nem, mert tudom, hogy miből táplálkozik és mennyiben jogos a felháborodás. Ott jogos, hogy ez egy szétrombolt, tönkretett szakma, és nagyon sokaknak nincs módjuk dolgozni, bizonyítani. Történelmi filmre szükség van Magyarországon, a filmnek azt a lehetőségét, hogy a múltat fölidézze és átélhetővé tegyen, nem szabad kihagyni. Az lenne jó, ha minden évben készülhetne egy ilyen film, és mellette a többieknek is lenne módjuk a munkára.

MN: A befejezés, azt hiszem, a kész film ismeretében is vitákat fog kiváltani. Milyen indokok alapján választotta ezt a kétértelmű véget?

BG: Egy korábbi döntés jogosított fel erre, az a döntés, hogy milyen is legyen Széchenyi, amikor magához tér Döblingben, és belevág az utolsó játszmájába. Itt két lehetőség volt, egy utoljára harcba induló aggastyán, aki összeroppan, és végez magával. A másik pedig, amelyet választottunk, egy ragyogó képességeit visszanyert aggastyán, aki tudja, mit csinál, és ismét kézbe veszi a sorsát. Ő kezdte, ő uszította magára a rendőrséget onnan, Döblingből, és a célja éppen a feltűnés volt. Vissza akart térni a politikába, mivel úgy látta, hogy rajta kívül nincsen más, aki előre mozdíthatná a holtpontra jutott eseményeket. Egyedül elkezdett egy harcot, fölmérve a következményeket, és ez mindent eldöntött. Azt is, hogy ő a saját sorsát mindvégig kézben tartotta. De lehetett volna depresszív véget is csinálni neki, hiszen sokan állítják azt, hogy ő a végén összeroppant. De Széchenyi tudatosan csinálta mindezt, előre kiszámította a sakklépéseket, mint egy ragyogó játékos. A célja a saját temetése, az utókor lett, és ha meggondoljuk, az utolsó évek tevékenysége nélkül ő nem volna az a Széchenyi, akit ma dicsőítünk. Hozzátartozik nagy híréhez és alakjához ez az utolsó időszak. Az utolsó rejtelmes időszak, ami a film szerint az erő egy nagy kirobbanása.

MN: De ebben az utolsó, tevékeny és harcos időszakában ugyanúgy megvolt benne az a kettősség, mint korábban. Kesztyűt dobott az udvarnak, de közben újra meg újra elfogta a kételkedés és kétségbeesés, a legutolsó naplóbejegyzések is erről tanúskodnak.

BG: Igen, ez végigkísérte az életét, volt egy éjszakai és egy nappali Széchenyi.

MN: Én azt el tudom fogadni, hogy filmhősnek nem választhatták az éjszakai, töprengő, kételkedő figurát.

BG: Igen, ez volt a helyzet. Én rendkívül nagyra tartom ezt a korszakát, és az utolsó műveket, a Blicket, a nagy Szatírát, a Diszharmónia és vakságot elolvasva, hát elképesztő dolgok kerültek Ferenc József asztalára.

MN: Ma már tudni véljük, hogy Széchenyi nem megőrült, hanem összeomlott, amit érthetővé tesz a sokéves megfeszített munka és az a rettenetes nyomás, ami az utolsó hónapokban ránehezedett. És ehhez járult még az ő mániás-depressziós alkata, ami korántsem egyedülálló a történelemben, Churchill is ebben szenvedett. Én úgy éreztem, hogy a film elment a lehetőség mellett, hogy ezt a kérdést a mai tudásunkkal új megvilágításba vonja.

BG: Én úgy látom, hogy Széchenyi a felelősség megszállottja volt. És abban roppant össze, hogy magát okolta, magát tette felelőssé mindenért, ami az ő 1825-ös fellépése óta történt.

MN: Megfejtené azt a szabadkőműves jelet?

BG: Szabadkőműves jelet?

MN: Amit Széchenyi titkára mutat az ujjával a halott Széchenyi előtt állva.

BG: Ja, az nem szabadkőműves jel szándék szerint, hanem én a Szarvas Józsit arra kértem, hogy mivel rajta áll meg a kamera a jelenet végén, minél több jelet adjon arra, hogy ez a Kiss összeroppant, beleőrült a gazdája halálába. Ez a torz jel az ő leleménye.

MN: Fenntartja azt a korábbi nyilatkozatát, hogy ez volt az ideális pillanat ennek a filmnek az elkészítésére?

BG: Inkább azt mondtam, hogy az egyetlen. Fenntartom, hiszen megvalósult az a film, amelynek a gondolata korábban, a filmtörténet száz éve során Magyarországon fel sem merülhetett.

MN: De ki fogja ezt most filmként nézni?

BG: A néző. Most készülök több vidéki közönségtalálkozóra, amire nagyon kíváncsi vagyok, de úgy hallom, hogy itt, Budapesten, még a délutáni vetítéseken is, amiket pedig az ember szürkébbnek képzel el, a nézők fölállva tapsolnak.

MN: Igen, és azt kiabálják, hogy OV, OV.

BG: Igen? Ezt nem tudtam.

MN: Igen. Én úgy látom, hogy A Hídembernek mint filmnek, mint esztétikai tárgynak most nagyon rosszak az esélyei. Csak abban bízhat, hogy túléli ezt a politikai időt.

BG: Ezt a filmet később is nézni fogják. És bízom a filmnek mint műfajnak a brutalitásában. Abban, hogy a néző átadja magát az élménynek, ami le tudja törni az előítéleteket. Hogy ez hol és mikor fog megtörténni, azt nem tudom.
Bori Erzsébet, Mancs

LAST_UPDATED2
 
Névtelen hősök PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 14. szerda, 21:58

erkel_ferenc_gyrgyi_alajos

22:05, Csütörtök (március 15.), m2    

Névtelen hősök
zenés film, 80 perc


rendező: Vámos László
író: Tóth Ede
zeneszerző: Erkel Ferenc
dramaturg: Ruitner Sándor

szereplő(k):
Melis György (Parasznyai, református tiszteletes)
Sárvári Győző (Gábor, a fia)
Barlay Zsuzsa (Sáskáné)
Pászthy Júlia (Ilonka, a lánya)
Csák György (Jóska, a fia)
Benkóczy Zoltán (Csipkés, módos gazda)
Korcsmáros Péter (Jankó, Csipkés bérese)
Berkes János
Gulyás Dénes
Gregor József
Kertész Tamás
Kovács Pál
Széky Sándor   

Zenés TV Színház

Történik 1848-ban a magyar szabadságharc idején. Gábor és Ilonka szerelmesek egymásba, de kénytelenek titokban találkozni,mert Ilonka kapzsi anyja a módos gazdának, Csipkésnek szánja a lányát. A faluba honvédek érkeznek, hogy katonákat toborozzanak a haza védelmére.Katonának áll Gábor az apjával, Parasznyai református tiszteletessel együtt.Ilonka csak várja,várja szerelmét. Csipkés reménykedik.Egy hazatérő honvéd hírt hoz Gáborról, hogy jeleskedett a csatában és hadnaggyá léptettek elő.Csipkés elkapja,mielőtt bárkivel is beszélhetne, és pénzt fizet azért, hogy Ilonkának hazudja azt, hogy Gábor meghalt a csatában. A fiú el is fogadja a pénzt, de Ilonkának beszámol mindenről. Elhatározzák, hogy Ilonka vele megy a táborba, katonaruhában. A pénzen lovat vesznek a szökéshez.Csipkés készül a lagzira, de az esküvő reggelén látják, hogy Ilnka megszökött. Az egész falu a vőlegényen nevet. Ilonka öccsével együtt megérkezik a honvéd táborba és nő létére ő is katonának áll.Összeházasodnak Gáborral. A csatában Ilnka megsérül, és az öccsével együtt eltűnik. A harcok végeztével mindenki hazatér a faluba,csak Ilonka és az öccse nem.Gábor búsul, de nem adja fel a reményt. Meg is jelenik Ilonka az öccsével együtt. Felgyógyulása után pedig nagy esküvőt tartanak.
Szereplők: a Magyar Néphadsereg Művészegyüttes Tánckara és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.

 
Közjáték Vichyben PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 13. kedd, 16:36

monroe56

DUNA WORLD:  Szerda (Március 14.) 21:30

Közjáték Vichyben

magyar tévéfilm, 79 perc, 1982

rendező: Hajdufy Miklós
író: Arthur Miller
operatőr: Nagy József
jelmeztervező: Mialkovszky Erzsébet

szereplő(k):
Kern András (Lebeau festőművész)
Koltai János (Bayard villanyszerelő)
Velenczey István (Marchand üzletember)
Garas Dezső (Monceau színész)
Szilágyi István (cigány)
Harkányi Endre (pincér)
Kozák András (Őrnagy)
Tordy Géza (Leduc katonaorvos)
Gábor Miklós (von Berg herceg)
Madaras József (Professzor)
Tándor Lajos (Ferrand)
Zoltay Miklós (Öreg zsidó)
Gonda György (Első detektív)
Rindt Rudolf (Második detektív)
Pethes Csaba (Őr)



A II. világháború idején Vichyben az utcán a németek elfognak kilenc férfit és egy fiút. Van köztük festőművész, üzletember, villanyszerelő, pincér, katonaorvos, színész, herceg, cigány, zsidó. Egyikük sem tudja, miért zárták be, csak találgatnak. A leghihetőbb változat szerint a zsidókat deportálják németországi koncentrációs táborokba. Egyesek ezt elhiszik, mások nem. A kihallgatásra várakozva beszélgetnek a politikai helyzetről, a hitről, a náci propaganda hatásáról, a hatalomról, a logikáról, az ártatlanságról, a bűnösségről, az illúziókról, a halálról, a faji megkülönböztetésről, a közömbösségről, a reményről, a szökés lehetőségeiről, egyéni helyzetükről, életükről.

*

Televízó
Közjáték Vichyben



Veress József

Arthur Miller drámájában – mely 1964-ben íródott, s a világ számos színpadát bejárta – meglehetősen sovány a cselekmény, ám annál izgalmasabb és gazdagabb az életük válságos pillanatában önvizsgálatot tartó hősök belső forrongásának rajza.

Hajdúfy Miklós, a tévé-adaptáció rendezője nem törekedett arra, hogy a vérfagyasztó „játék” kereteit kitágítsa, s kamerájával a tágas váróhelyiség – a meghurcoltatás előszobája – csukott ajtajai mögé pillantson. Pedig kétfelé is szemlélődhetne. „Odakint”, a megszállt Franciaországban, ahonnan a Közjáték Vichyben férfi-koszorúját begyűjtötték, háború dúl, elszabadult a tisztességtelenség: nem szükséges élénk fantázia, hogy elképzeljük, milyenek is lehetnek a nácik-kreálta játékszabályok. Néhányszor felmerül a menekülés lehetősége, egy fogoly – a befejező képeken – meg is szökik, a tévéjáték szerzői azonban nem tartanak vele. Helyesen teszik – ez már egy újabb történet. A másik színtér – közvetlenül a hodály mellett, ahol az eleven disputa folyik – a vallatókamra. Időnként harsány hangok, durva röhögések szűrődnek ki onnan, magát a processzust mégsem látjuk. Fölösleges volna részletezni, hiszen egyéb jelekből sejtjük, sőt tudjuk, hogy milyen a fasiszták „igazoltatása”. Hajdúfy koncepciója dicséretes: ahelyett, hogy cselekményes elemekkel vagy bombasztikus eszközökkel feldúsítaná a mesét, puritán szűkszavúsággal tolmácsolja a kamarajáték téziseit. Igen, téziseit, ugyanis kétségtelen: Arthur Miller a szokványos szituáció kibontásakor a sztori fordulatosságától eltekintett, s helyette a magatartások konfrontációjára fordított figyelmet. A felfogások „sűrített levegőjű’ erőtérben ütköznek meg egymással. Itt nem a történés fontos, hanem az értelmi-érzelmi hullámverések. A rendkívüli helyzet meglepetésszerűen formálódó viszonylatai..

Ablakok. Rácsok. Nagy térség és padokon csücsülő, verebekként gubbasztó őrizetesek. Az első beállításokon – a Nincs idő néhány kompozíciójára emlékeztet a látvány – a beszélgető várakozókhoz közelit a felvevőgép. Pontosabban csak egyikük beszél: a feltűnően ideges festőművész (Kern András), aki így szeretné levezetni nyugtalanságát. A többiek eleinte nem válaszolnak neki, később – mit tehetnek egyebet a tehetetlenségben – maguk is meditálni kezdenek az eseményeken: arról, amim túljutottak, s arról is, ami feltehetően vár rájuk. Az előítéletekről és következményeikről. Meg az előítéletek újratermelődéséről (a cigány a zsidók között!). A csupa-ideg értelmiségi személyes balszerencséjén töpreng (kezében volt a vízum, kereket oldhatott volna, ám anyja miatt mégis maradt), – később, ahogy belemelegszenek az eszmecserébe, egyetemesebb összefüggésekkel is kénytelen szembenézni. Egyre tágul a kör: mind többen tárulkoznak fel, s alaposan megméretnek érettségben, becsületességben, áldozatvállalásban egyaránt az alkalmi együttes tagjai. „Nem árt elgondolkozni azon, mi miért van” – tanácsolja rezignált bölcsességgel a munkás (Koltai János). Általánosság? Közhely? Szóvirág? Nem az, mert a szúrós-szemű ember könyörtelen tényeket közöl társaival. A pályaudvari vagonokban „élő árut” szállítanak. A kocsik kívülről le vannak zárva. Süketnek és vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne hallják és lássák: miről is van szó. Mint ahogy a kétszerkettőnél nyilvánvalóbb az összefüggés az orrméricskélések, a razziák, az üldözések meg a koncentrációs táborok között.

A Közjáték Vichyben – a színmű – nagy bravúrja, hogy zárt színtérben, néhány négyzetméternyi területen is képes totális képet festeni a háború értelmet megnyomorító, akaratot összeroppantó hatásáról. A sajátos premier plánokban – a „jelenetezések” során általában egy adott karakter kerül előtérbe – súlyos problémákat exponál Hajdúfy is. A színész (Garas Dezső) a németek arányérzékében (sic!), ízlésében bizakodik s valamiféle izolációt remél. Az arisztokrata (Gábor Miklós) a bálványimádást és iszonyú következményeit tartja végzetesnek. Kezdetben elhatárolja magát mindentől. „Semmi közöm hozzájuk”, bizonygatja, hogy később személyes példájával bizonyítsa a kívülállás tarthatatlanságát. A francia hadsereg tisztje (Tordy Géza) talán a legfontosabb tanulságot önti szavakba, amikor ezt mondja: „Nem a bűntudat, hanem a felelősségtudat segíthetett volna.” És ez csupán három variáció a teherbírás témájára. Még a felvillanó arcok is bonyolult sorsot sejtetnek: a tizenöt éves fiú éppolyan „jellem”, mint az öreg szakállas, aki valószínűleg már feladott minden reményt önmagában.

A televíziós drámában izzó a légkör és jónéhány jelenet felkavaró hatású. A pontos értelmezés a rendező mértéktartásának és a kitűnő színészéknek egyaránt köszönhető (főleg Kern András, Koltai János, Garas Dezső és Gábor Miklós tetszett, viszont Tordy Géza ezúttal kevésbé volt meggyőző). Amit felróhatunk a rendezőnek, kedvező összbenyomásunkat nem befolyásolja. Tudjuk, milyen nehéz feladat a térben és időben maximálisan koncentrált színpadi műveket lendületessé varázsolni. Ezúttal sikerrel járt a törekvés, csak néhány monológot tartunk túlméretezettnek és egyúttal statikusnak (pszichológiailag nem kellőképpen motivált a német és a francia tiszt különjátszmája sem). Madaras József – mint hivatásos vallató – sűrű mutogatással és ujjpattintgatással jelzi, hogy áldozatait tárgynak tekinti. A gesztus túlságosan ismerős, mint ahogy más mozzanatok is visszaköszönnek korábbi filmekből. Nagy József operatőri munkája színvonalas. Kontrasztjai kifejezőek s beszédes közelképeivel az indulatok eredőit is megjeleníti.

Az újabb Arthur Miller-olvasat korrekt teljesítmény, színvonalas alkotás. Új összefüggésekkel, felfedező erejű eszmékkel nem gazdagítja ugyan világképünket, realizmusa mégis meggyőző, ilyenformán tehát méltán illeszkedik a tévé-mozi antifasiszta sorozatának kvalitásos darabjaihoz.

*

Közjáték Vichyben - kritika
DD - 2010.01.19 10:36


A Miskolci Nemzeti Színház legújabb bemutatója, a Közjáték Vichyben több mint amit sokan talán az első pillanatokban éreznek irányából. Ám – ahogy mondani szokás – végül minden megvilágosul.


A színház feladata – különösen válságos időszakokban – a reménykeltés. Emiatt az évad műsortervének a kihirdetésekor meglepődve konstatáltam az új darabok között az Arthur Miller-színművet, amely bár kétségkívül mély tartalommal rendelkezik, optimizmusra egyáltalán nem ad okot. Elöljáróban kijelenthetem: immár értem, és megértem a színház vezetőségének eme különös választását.

Külön üdvözlendő ráadásul Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának rendezőként való újrahívása – a művész, akinek legutóbbi miskolci munkája a Nyolc nő volt, képes a legkülönbözőbb műfajú darabokból is kihozni a maximumot. Ez azonban nem pusztán elcsépelt dicséret – Balikó remekül használja ki tényszerű látásmódját, és amikor szükséges, nem fél ábrázolni a valóságot – amely sajnos e csillogó-villogó huszonegyedik században nem számít „divatos” megoldásnak.

A mű alaptörténete végtelenül egyszerű. A második világháború csonka, félfüggetlen Franciaországának fővárosában, Vichyben egy reggel tíz embert tartóztatnak le. Bár ez nem azonnal derül ki, a vád – különböző okokból – nem más ellenük, mint hogy zsidók. Vannak, akiket tévesen ítélt meg a faji törvények betartásáért felelős Professzor (Szatmári György), ám a többséggel szemben igaza volt.

A rideg, kies vizsgálati szobából csak két út vezet. Egy vissza, a szabadságba, a másik – valószínűbb – pedig a pályaudvaron, majd egy zsúfolt vagonon keresztül Lengyelországba. Mindenki retteg, ám bízik. A nagyjából egy és háromnegyed óra alatt gondosan felépített életek, tervek, gondolatok törnek össze – ám egészen ritka esetekben újak is születnek, vagy épp régi álmok-vágyak élednek újjá.

Egy színész, aki a németek művészetszeretetében hisz… Egy villanyszerelő, aki a munkásosztályban hisz… Egy festő, aki a csodában hisz… Egy pincér, aki az emberségben hisz… Egy fiatal fiú, aki semmiben sem hisz… Végül mind elbukik. Erkölcs-bűntelenül, ám kor-bűnösen.

Egyéni tragédiák közül nehéz főszereplőt választani – ha mégis meg kellene nevezni valakit, akkor a két „végére maradót”, a bécsi pszichiátrián dolgozó Dr. Leduc (Fandl Ferenc), illetve a nemzetiszocialistákkal nem szimpatizáló, ám tévedésből beszállított osztrák arisztokrata, von Berg herceg (Áron László).

Két ember – az egyik biztosan megmenekül, a másik biztosan elbukik. A herceg lelkiismerete lázadozik, kellemetlen érzéseitől zavartatva mindent megígér a „halálra ítélt” orvosnak. Vontatott beszélgetés – Leduc érthetően ideges, a herceg érthetően szabadkozik. Ebben a helyzetben nincs történelem, nincs igazság. Bár kedvelik egymást, mindkettő bűnös a származása miatt. Leduc mert meghal, von Berg mert életben marad.

Végül a herceg dönt – „tisztaságát” igazoló papírjait távozáskor odaadja az orvosnak – lelkiismeret-furdalása tehát a legnagyobb áldozat meghozásáig kergette. Leduc megszökik, von Berg várja az ítéletet. Ám mielőtt sorsa beteljesedne, még nagyobb büntetés éri. A Professzor újabb „gyűjteménye” érkezik meg – újabb tíz zsidógyanús ember, akiknek nagy része soha többet nem távozik szabadon. A herceg mindent megért…

Bár a darab összes színésze példát mutathatna precíz karakterábrázolásból – mindehhez a pontos jelmezek is tökéletesen passzoltak –, akit mindenképpen ki szeretnék emelni a szereplők közül, az a herceget alakító Áron László. Emlékeim szerint korábban egyáltalán nem volt alkalmam őt színpadon látni, ám ezúttal játéka nagyon megfogott. Ő volt az, akinek hercegi mivoltát illetően egy pillanatnyi kétség sem töltött el. Ez csak személyes vélemény, de a Közjaték Vichyben-beli alakítását a magam részéről csillagos ötösre értékelem

Kifele menet sajnálattal vettem tudomásul, hogy bár nekem tetszett az előadás, a közönség vegyesen fogadta. Voltak, akik nem is értették, miről szól. Voltak, akiket hidegen hagyott a téma. És persze voltak olyanok is, akik értékelték.

Mint írtam, eleinte nem értettem, miért esett a színház választása éppen erre a műre. Immár értem. Hisz akad a gazdasági krízisnél mélyebb válság is. Az ember, az emberiség saját gödre – amely feneketlenné is tud válni. Mit tehet egyetlen ember, amikor az egész emberiség tétlen vagy tehetetlen? Talán mindent, talán semmit sem. Ám „bűnösök közt cinkos aki néma” – tartja Babits Mihály, és igaza van. Még akkor is, ha mi magunk, azonosulva von Berg herceggel, eredménytelennek ítéljük meg vállalakozásunkat.
Mindemellett vigyáznunk kell, hisz a történelem ismétli önmagát, a veszély pedig itt él közöttünk.

DD rovata (dd.virtus.hu)

http://mnsz.eu/new/index.php?view=article&id=1605

*

ARTHUR MILLAR

http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Miller

LAST_UPDATED2
 
Bodza Klára iskolája PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 13. kedd, 10:20

csk zenekar
A népzenéről
Bodza Klára iskolája
Sebő Ferenc műsora
Szerkesztő: Katona Márta

BARTÓK RÁDIÓ - 2012. március 3. 11:00

http://hangtar.radio.hu/bartok#!#2012-03-03

*

FOLKRÁDIÓ

A Folkrádió egy nonprofit internetes rádió, amely éjjel-nappal népzenét sugároz. A műsor túlnyomó részében a magyar nyelvterület népzenéjét játsszuk, de helyet kap a szomszédos területeken élő népek zenéje is.

http://www.folkradio.hu/

 

 
CIVIL AKADÉMIA PDF Nyomtatás E-mail
2012. március 12. hétfő, 20:35

bakay 5

CIVIL AKADÉMIA

Adás dátuma:
2012-03-11

Előadó: Dr. Bakay Kornél régész professzor.

Téma: A magyar múlt a jövő záloga

http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=66&v_id=12578

 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL