TÁRSADALMI ELIT: HIVATÁS/POKOLJÁRÁS/ÁRULÁS

723px-plato_i_sin_akademi_av_carl_johan_wahlbom_ur_svenska_familj-journalen

NAGY JENCIKLOPÉDIA ABC

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

HIVATÁS - POKOLJÁRÁS– ÁRULÁS

Ami a legszebb hivatás, az a leghitványabb mesterség is lehet.

Akik a legtöbbet használhatnak, azok épp annyit árthatnak is...

Az írástudók - papok. művészek, tudósok, bölcselők stb.

a segítő foglalkozásúak - szülők, orvosok, tanácsadók stb.,

a politikai és más vezetők, a pénzemberek stb.

hivatása, küldetése, szerepei, ars poétikája, érdemei,
e szellemi-gyakorlati pályák kockázatai, áldozatai, pokoljárása,
és a hibái, vétkei, bűnei - árulásai...

Szabad ötletek jegyzéke esetenként I-XXIV. pontban:

lélektani, szociológiai, bölcseleti megállapítások, kérdések,

egy-egy mottóval, többnyire verssel megfejelve...

Mert a fejétől bűzlik - vagy nem bűzlik, sőt - a hal!

SZELLEMI HIVATÁS, POKOLJÁRÁS ÉS ÁRULÁS

A legszebb hivatás,

avagy a leghitványabb mesterség!?

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…

A szülők, az óvó nénik, a tanítók, a pedagógusok
A vallásalapítók, a próféták, az igehirdetők
A papok, a prédikátorok, a lelkészek, a misszionáriusok
A jósok, a jövőbelátók, a váteszek, a táltosok
A bölcselők, a filozófusok, a teológusok, mentorok, guruk
A mesemondók, az énekmondók, a tréfacsinálók
A család-orvosok, az ápolók, a nővérek, az asszisztensek
A népi gyógyítók, a bűbájosok, a „boszorkányok”
A nótafák, a táncházasok, a tánctanárok stb.
A klubvezetők, a kultúrkocsmárosok
Az olvasókör, kulturális egylet stb. szervezők
A kulturális tábor- és utazásvezetők
A játékmesterek, az animátorok
A könyvkiadók, a könyvajánlók, a könyvtárosok
A nevelők és a nevelési tanácsadók
A házasságközvetítők, „kerítők” – a mediátorok
A pszichiáterek, a pszichológusok, a lelki vezetők
Az építészek, a várostervezők, a műemlékvédők
A régészek, a muzeológusok, a történészek
A nyelvtanárok, a tankönyvírók, a tanfolyamszervezők
Az idegenvezetők, a program- és rendezvényszervezők,
A szociális munkások, a pártfogók, a gyámok, a tanácsadók
Az ügyvédek, az ügyészek, a bírók, az igazságügyi szakértők
A művészek és a kritikusok, a költők és írók, zenészek, festők
A dalszerzők, szövegírók, előadók, lemezkiadók
Rádiósok, tévések, honlapszerkesztők – cenzorok
A színházcsinálók és a film-gyártók, a producerek, terjesztők
A formatervezők, az arculattervezők, a lakberendezők
A reklámszakemberek és az ügynökök
A viccmesélők, a humoristák, a nevettetők
A közvélemény-kutatók, a statisztikusok
A divattervezők, a „szépségiparosok” stb.
A feltalálók, a felfedezők, az újítók
Az alap- és az alkalmazott kutatást végzők
A társadalom- és természettudósok – matematikusok
Az informatikusok, a programozók – a moderátorok
A számítógépes játéktervezők – a játékgyártók
A tudományos és tudománytalan ismeretterjesztők
Az újságírók, a média munkatársak, a műsorkészítők
A hírügynökök, a hírszerzők, a híradók, a hírmagyarázók
A törvényhozók, a jogértelmezők, az igazságszolgáltatók
A diplomaták, a politikusok, a képviselők
Pályázat kiírók, elbírálók, alapítványi kurátorok
A katonatisztek, a kiképzők, a tábornokok
A pénzemberek, az intézményvezetők, az igazgatók
A szponzorok, a producerek és a mecénások
A tőkések, a tulajdonosok, a munkaadók és a PR-juk
A kiválasztott szent emberek, a karizmatikus vezetők
Stb. stb. stb.

hofi arcai

Dsida Jenő

Psalmus hungaricus

http://mek.oszk.hu/00600/00640/html/vers14.htm#07

Nagy Feró-Dsida Jenő

Psalmus hungaricus

Vagy félezernyi dalt megírtam

S e szót: magyar még le nem írtam

Csábított minden idegen bozót

Minden szerelmet bújtató liget...

Óh, míly hályog borult szememre

Hogy meg nem láttalak?

Te elhagyott, te bús, kopár sziget

Magyar sziget!

Nagy és sötét átkot mondok magamra

Verset, mely nem zenél, csak felhörög:

Refr:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek

Ha Téged elfelejtelek

Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át

Mikor nem Téged emleget

Hunyjon ki két szemem világa

Ha nem Rád tekint

Népem, Te drága!

Mit bánom én a történelmet

Hogy egykoron mi volt?

Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő

Mikor anyád sikolt?

Fáj a földnek és fáj a napnak

S a mindenségnek fájdalom

De aki nem volt még magyar

Nem tudja, mi a fájdalom!

Nincs más testvérem, csak magyar

Dalolj velem örökre, és zúgva és

Csak tőle kérek kenyeret

dörögve tízmillió, százmillió torok

S csak Ő, kivel a kenyeret megosztom

Nagy és sötét átkot mondok

Eget-nyitó, poklot-nyitó átkot

Dalolj velem örökre, és zúgva és

Hogy zúgjon mint a szél

dörögve tízmillió, százmillió torok

Babylon vizeinél!

http://www.youtube.com/watch?v=s8hamZaBnq0

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 13.

Írta: Jenő
2016. szeptember 11. vasárnap, 19:45
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 13. A SZÉCHENYIESKEDŐK. SATIRA. Oh Széchenyi, oh halhatlan halott, Hány szónok és költő megsiratott; Hány honfiajk sohajtá nevedet, Egy ország sírt, egy nemzet temetett! Én elmaradtam, utoljára sírok, S im óda helyett rímes prózát írok. Ne botránkozz' meg jámbor olvasó, Ez nem szeszély vagy' puszta tréfaszó; Nem én hibám, hogy Pegazusom szárnya Megtörve és szilaj haragnak árnya Lelkembe' mindent sötéttel borit, S hervasztja a dalok virágait. Nem én hibám, jól tudhatod, hiszen... De esküszöm rá s egyszersmind hiszem Szivem fájdalma mély, igaz, őszinte S idő se' volt alkalmasabb rá szinte, Míg csak hazánkból egy darabka tart, Megsiratnunk a legnagyobb magyart. Miért, hogyan? Nem mély és nagy titok, Rá minden új nap mind meg annyi ok Hírlap beszéli, röpirat tanítja, Csak oly talány, melynek kezedbe' nyitja. Hát még se' értesz? Nyiltabban beszélek, Habár bizony, megvallom, kissé félek. A párbaj immár oly divatba jött A hírlapírók és költők között, Hogy nem is író, aki nem vívott - S eltűr satirát vagy birálatot. Szóval kegyetlen censorokká lettünk, S mind két felől csak kard villog felettünk. Hanem dologra. Most sirassuk őt, És nem pedig pár évvel ezelőtt! Mi a halál, a puszta test enyészte, Mely titeket nagy siralomra készte? Mi nagy dolog, hogy porhüvelyt cserélt Oly férfiú, ki századoknak élt, Ki mindig él, míg lelkesültök érte? Őt a halál csupán csak akkor érte Ha már nem értitek, miket beszélt, Felejtitek: mért küzdött, mit remélt, Hamisított tant hirdettek felőle És csúfot űztök minden nap belőle. Imé pedig - s hejh nem mondok sokat - - Hazánkban ez a legujabb divat. Oh hányszor hallom ezt a nagy nevet, Oh Széchenyi, hány ember emleget! Szentséges ég, ugyan hát mit vétettél, Hogy annyi minden zászlójává lettél! Im egy egy pár úrfi, hogyha meghozat Külföldi vérből egy pár ló lovat, Avagy csupán csak egy-két agarat, Mindjárt Széchenyi nyomdokán halad, Hírlap beszéli, más utána mondja; Kinek pedig kissé nagyobbra gondja S közcélra egy pár száz forintot ad, (Amint beszéli, kevésből sokat) Vidékről irják: oh hazám ime, Mit áldozott megyénk Széchenyie! Mint szélben a barackfáról virág, Úgy hull e szó most: nemzetgazdaság. Aki rossz gazda mind csak erről ír, Ez a nemzet minden sebére ír. Esze szüréből amennyit kirázhat, Csinál naponként tervet akár százat, Avagy igéri, hogy csinálni fog, (Nem költemény, nem oly könnyű dolog) S kinek kevés hozzá a tudománya, Dicsekszik, - ő Széchenyi tanitványa. Eközt előáll lármásabb csoport, Tücsköt-bogárt kérkedve összehord: Ami csak érzés, mind azon nevet, Gyülölve gúnyol minden szellemet; Imádja Mammont, gondja semmi más, Mint kényelem, kéj, jól evés, ivás; Kézzel, beszéddel egyaránt hadar, Hogy semmi sem lesz addig a magyar, Mig nem csaló, hitetlen és hazug, Mig eszmékért csak lelkesedni tud. Ki oly merész, hogy az ilyesmit kétli? Mindjárt Széchenyi nevével pecsétli. E zaj különben még nem nagy kereszt, Inkább beszélni halljuk néha ezt. De olvasgatni némely hirlapot, Végig betüzni tiz röpíratot, És látni ott Széchenyit száz alakban, Meg-megcsufolva eszme-, tettbe', hangban! Az egyik, mert hálátlan nemzete S nem költhet annyit, mennyit kellene, Vagy dicsősége egy batkát sem ér, Ahhoz képest, mit tett a nemzetér': Belé esik hazafi fájdalomba, S lesz mint a pokróc, durva és goromba. Rug jobbra-balra, mint a vad lovak, És közbe-közbe szitkok hangzanak, Mi tenta tollán és kedélyiben, Mindent, de mindent nemzetére ken. Minden szavával mintha mondaná: Egy ily nemzet nem méltó ő reá, Mint nem vala a nagy Széchenyire, Nagy honfi miért is élne itt, mire? És összevonva nagy szemöldökét, Meg-megsiratja martyr-életét. A másik ott nem ilyen gyászvitéz, Beszélni, küzdeni, vívni, élni kész, Úgy tűnik föl, mint valamely kométa, Kiáltja folyvást: ő az új próféta. A tűzre mind, mit eddig irtatok, Én épen semmit meg nem hagyhatok, Híg agyvelőtök mit maig teremtett, Nem terme itt nagy eszme és okos tett. Széchenyi is már régen elavult, Hogy újra éljen, én reám szorult, Ő csak garádics, én meg a torony. Ki is kiáltom minden ablakon: Figyelj oh nemzet rám, az okos szóra, Im én tudom csak, hányat üt az óra. Boszant ugyan, hogy gróf még nem vagyok, S amennyit ő, annyit nem hathatok; Mert tudni kell, ismerni a magyart, Még sok, nagyon sok, mit a címre tart. Azonban eljő majd az én korom, Hiszem, remélem, érzem, akarom; Azonban ennyit is beszélni, kérdem, Cím nélkül, így, nem nagy, és ritka érdem? S beszél tovább, mit úgy imitt-amott Széchenyiből csak összelophatott, Fordítja, rontja, hogy szebb, új legyen, Gőgjében azt se tudja, mit tegyen. S ha jobbra, balra szidják, mosolyog, Azt mondja rá, hogy próféta-dolog. Van olyan is, ki élelmesebb ember, Ily nagy szerepben játszni épen nem mer; Ő csak tanítvány, ildomos, szerény, Csupán napszámos a jó ügy terén. Míg élt Széchenyi, ellensége volt, Más pártnak élt, ott írt és szónokolt, Hogy hánynak, hányszor, minek kérdni ezt? Meg-megváltozni sapientis est. Azonban ennek már sok éve tölt, Széchenyi meghalt és ő örökölt, Mindent, de mindent, képét, cimerét, S amint bevallja, egész szellemét. Azóta minden, mit leír, kimond, Bár lenne az még kétszer oly bolond, Az mind Széchenyi szentelt hagyománya, Ő egyedűl valódi tanitványa. Jogos firmája neki van csupán, A többi egytől egyig charlatán. Csak ő árulja azt a bűvitalt, Mely megifjítja újra a magyart, Nem drága, olcsó, veszteséggel adja, Csakhogy mit elkölt épen visszakapja. De rá kiált három-négy hirtelen E zagyvalékból senki se vegyen; Ő és Széchenyi! oh minő beszéd Mi áruljuk Széchenyi szellemét! Im itt vagyon, jobb, olcsóbb, hozzánk jertek, Felgyógyulást csupán mitőlünk nyertek. Szóval: ki csak hont árúl, árverez, Széchenyi már, avagy Széchenyi lesz. Egy' a másiktól már sehogy se' tér, Zajong, kiált, ahogy torkán kifér, És az egész, Kárpáttól Adriáig, Egy' szörnyü Dulcamára-zajra válik. Habár kevés, s kimélő mind e szó, De így is értsd meg jámbor olvasó; Hiszen tudod, milyen világon élünk, Haragva is csak halkan kell beszélnünk. Bevégzem hát a végtelen panaszt, Mit elhagyék, gondold utána azt; S mit még kivánok, nem nagy kérelem, Egész lelkedből kiálts föl velem Szivünk fájdalma mély, igaz, őszinte, Idő se' volt alkalmasabb rá szinte, Míg csak hazánkból egy darabka tart, Megsiratnunk a legnagyobb magyart, Mint most, midőn hamis tan szól felőle, És csúfot űznek minden nap belőle. 1863 Gyulai Pál * Az én szerénységemre tényleg illik Goethe mondása: „Csak a mihaszna szerény!” * Testem-lelkem messzire bűzlik az önfeldicsérés pacsuli szagától… * Bármi áron hajhászod, illetve gyártod az egyre óriásibb szenzációt, a mecénások, helyesebben: a szponzorok kegyeinek gyors – bár rövid – megnyeréséért… * A keserű pirulát geil sziruppal öntve le nyomom le a torkodon - lenyeletem, megetetem az infantilizált köznéppel a varangyos békákat… * Az a védő- ügyvéd vagyok, aki összejátszik az ügyésszel, titkot árul a rendőrségnek, s az ítélet súlyosbításáért fellebbez * Önművelésre, továbbképzésre, tájékozódásra szánt időben csak szappanoperák gyorsétkezése közben leginkább a disznóólban sürög-forog… * Elfogadottá teszed a hazugságot, ami rákosan burjánzik tovább… Elhiteted: aki „egy kicsit” nem hazudik, az hamarosan akár még éhen is halhat… * Saját lelki betegsége miatt a legsötétebb víziókkal rémisztget - ha vonzó-taszító példáját követnék, akkor az emberiség az öngyilkosok klubja lenne * Csak a WC-ben olvasgatok: malac falfirkát és tegnapi újságokat, már naplót vagy rendes levelet sem írok, maximum szellemeskedve esemeseket… * Mintha fizetett gagman lenne, remek sértést, gonosz viccet agyal ki és nem szabadalmaztatja, de azonnal közkinccsé is teszi * Ha egy műve befut, itt és most sikeres, sláger is lesz, akkor nem tud ellenállni a nyomásnak, s ontja magából az utánérzéseket…. (egy rókáról száz bőrt lenyúzna) * Nagybani adócsalóknak ad félig-meddig titokban „jótanácsokat”, segít megtalálni a kiskapukat, hogy kibújjon a közteherviselésből * Úgy tesz, mintha megválaszolná a kérdést, miközben megkerüli azt - vagy „bebizonyítja” a kérdésről, hogy naiv, értelmetlen, buta stb. * Rosszul feltett kérdést ültet az agyadba, hogy azon rágódj és kérőddzél holtodig, álproblémák megoldására pazarold el igencsak véges emberszellemi energiáid * 1984 előtti és utáni történelmet monopolhelyzetből a megrendelő igényére naprakészen átírok, hamisítok, kitörlök… * A gondnokságomra bízott kis- és nagykorúakat szellemileg leépítem, megerőszakolom, megrontom, lelkileg és anyagilag is kifosztom, örökre személyem, vagy izmusom rabjává teszem! * Átvitt értelemben is messziről jött emberként szabados fantáziával jó nagyokat mond, úgysem tudnak utánajárni, úgysem tudják ellenőrizni, cáfolni… * Annyit agyaskodok-okoskodok, hogy nemcsak saját magamat, de még a rám jó példaként tekintőket is sikerül elaltatni, passzivitásra kárhoztatni * Sokat segítesz minden idők legrosszabb kormányainak, hogy minél több embert minél tovább hitegessenek, csapjanak be, verjenek át * Csak képes beszédben szólok hozzá: értse, ahogy akarja – én azért elmondtam a magamét, s ezzel felmentettem a lelkem… * Isteni tökélyre törekedve perfekcionizmusára büszke: sokkal többet radírozna mint amennyit egyáltalán leír, végleges formában kiad… * Teljesen elégedett, ha rájött egy igazságra, ha feltalált valamit, egy lépést sem hajlandó tenni azért, hogy ez közkincs is legyen… * Ha nem lehetek az írók fejedelme, akkor lesz a fejedelmek bértollnoka * Érté- választásom ügyesen elrejtve elhitetetem: mintha tényekből bármi, vagy pont ez az egy dolog „következ(het)ne”… * Előfeltevései elhallgatásával vagy elbagatellizálásával álobjektív légkört teremt maga és kijelentései, teóriái körül * Vagy azt hirdetem és tanítom: egy a lehetséges történelemírás, vagy azt vallom, hogy ahány ember, annyi a történelmi igazság * Buzgó magándetektívként mint megbízóm meghosszabbított karja háborgatom magánéleted szent békéjét, kiszimatolom lelki várad, véderőd gyengéidet! * Impresszionista, benyomásaim megverselő, ellenőrizhető állítást nem tartalmazó „kritikámban” nekem a bírálandó Mű csak ürügy magam mutogatására, saját fényezésemre és legendám építésére * Erkölcsi döntőbíróként csak az egyik fele(sége)t hallgatja meg, s ennek alapján hozza meg megfellebbezhetetlen elmarasztalását * A német nyelvtan és filozófia szellemével megerőszakolom, elsorvasztom a magyart – azt nem honosítva, ezt nem megtermékenyítve, megújítva… * Ha már elvesztettem pályakezdő illúzióimat, egy héten belül álnéven pro és kontra több cikket is írok… * * Az outsider s magát nyilvánosan védeni nem tudó régészt, történészt stb. személyeskedéssel, diliflepnizéssel tenném de jure- de facto párbajképtelenné… * Az egyik potya- kajás és potyapiás sajtótájékoztatóról a másokra jár, hogy azután a cégek közleményét leadja mint saját tudósítását… * Nem mindig tolakodó, nem mindig magát tolja előtérbe – egy szerepet csak végső esetben vállalna: a névtelen hősét * Ha nincs azonnali és pozitív visszhang, akkor megsértődve kvietálok és pecázni járok * Ha nem is tudom, de mindig teszem: öncenzúrával már előre kiherélem művem * Nincs szívem kidobni a léghajómból „lenyűgöző” nagy tudásom szellemsírba lehúzó ballasztját * Szemérmetlenül, és szégyentelenül nagy nyilvánosság előtt követ el lelki maszturbációt * Segítőkész önkéntes házimunkásként az utcára teregetem ki a konkurencia szennyesét * Addig bátran, leleményesen, elszántan nyomozok egy ügyben, amíg be nem szól a lap főszerkesztője: ez tabu cég, ez tabu párt… * Ha már a nemzethalált jósolta, nem szeretne tévedni: rontaná boltját – most már fut a pénze, szavahihetősége után * A lelki hadviselés fegyvereiben szárazon tartom a puskaport, és imádkozom: a rosszisten tegye indiszponálttá a riválisom * Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom – de a másnak is tanulságos nyílt meggyónás helyett csak lapulok/mást ócsárolok… * A templomot szatócsbolttá, a kultúrházat rossz kocsmává, a színházat lebujjá, a könyvtárat meg videotékává züllesztem. * Örökifjúságot ígérek – de csak infantilizállak, nem engedlek felnőni, kamaszkorod fixálom, hibernállak… * Olyan bölcs rabbi, vagy guru vagyok, aki minden kérdésre rögtön tudja a helyes választ * Receptfelíró automataként már nem is hisz benne, hogy az - egész - embert gyógyítja: csak megkopasztani vagy lerázni akarja * Megalkuvásaiba belecsömörlött nagyöreg „bölcsként”, mások tiszta hitébe rendőrcsizmával és lóval cinikusan beletapos… * A virágvasárnapi bevonulás, hozsannázás stb. nekem, a korbácsütés, leköpködés és a megalázó Golgota keresztje neked * A tudás édes gyümölcsét élvezném, ezzel szívesen hencegnék is fűnek-fának: de a keserű gyökér és a napi kapálás, metszés stb. már nem kell… * Magam is úgy látom s láttatom, hogy a király nem meztelen, sőt: a legszebb ruha van rajta… * Figyelemelterelő kis bűnöket találok ki: és teátrálisan nagy bűnbánatot gyakorlok-gyakoroltatok * Fő, hogy a rendőrségnek jó legyen a statisztikai mutatója, egy-két beáldozott kis halat elfogok, s ezt nagydobra verem * Tudom: kitől függ kinevezésem és a cég pénze, meg az enyém - a politikai kurzust kiszolgálva szelektíven üldözöm a bűnösöket * Életfogytiglan és rendszeresen az én – neked - drága lelki segélyemre szorulóvá teszlek * „Szerelem” címszó alatt csábítási trükkökről és női praktikákról vagy csak gyötrelmekről, sötét vermekről, és zsákbamacskáról írok… * Mint a női magazin főnöke cerberusként ügyelek rá, nemhogy a halál témáját, de még magát a szót se érintsék * Mindig csak utalok, célozgatok és sejtelmeskedek – soha egy határozott, egy végleges és férfias Igen vagy Nem!? * Olyan vagyok, mint Karinthy matekot korrepetáló apukája, én sem értem azt, amit tanítani akarok – de a gyereket vágom pofon * Mivel még magadat sem sikerült meggyőznöd elveid igazáról, ezért szinte üldözöd az embertársaidat, hogy győzködd őket * Mindentől ironikus távolságot tartok, mindentől elhatárolódok, szerepekben bujkálok, még tegnapi magammal sem vállalok azonosságot! * Komolyzenei kritikáimat főleg a bennfenteseknek írom – egy cseppet sem zavar, hogy a közszolgálati rádióban beszélek… * „Tévesztve” játszom a hálás nagypapa szerepét - az apai betöltetlen marad, a gyerek apai szigor nélkül nő fel * Ön- ismeretemre jellemző, hogy fél lábbal is jelentkezem Tarzannak és balhézok, ha nem kellek – de fogyatékos diákom is erre biztatom…. * Az iskolám fennmaradása érdekében akkor is felveszlek, ha tudom: nem erre a pályára születtél, s talán örökre boldogtalan leszel… * Paternalista tervközgazdászként és pártpolitikusként majd én eldöntöm, mire lesz szüksége a jónépnek * Úgy tesz mint aki nincs tisztában elemi fogalmakkal: összekeveri például a kultúrát a civilizációval, az erkölcsöt az etikával és a többi… * A NÉPSZERÜSÉG. SATIRA. A népszerüség versem tárgya ma: Erről nem irt magyar költő soha, Áhítja bár s vadássza mindenképen, Azaz, hogy nem csupán a költő épen, Hanem minden művész és szónok, író, S kiváltkép az uj módi táblabíró. Mert mind híjába him'zünk-hámozunk. Mi most is táblabíró nép vagyunk; Veszhetne minden, - a súly megegye - Csak meglegyen coffjával a megye. Előbeszédnek ennyi tán elég, De valamit kell hozzá tenni még, Szívemre gondok terhe nehezűl A népszerűség népszerűtlenül Tárgyalva, most nem olyan feladat, Költő, amellyel koszorút arat. Nem is kívánom, hogy tapsoljatok, Csak arra kérlek, meghallgassatok; Türjétek a szegény magyar poétát, Ha más felé vinné immár a nótát. Úgy is hizelgés úton-útfelen, Mint szerb-tövis, kiírtva is terem, S ha annyi volna a nagy emberünk, Mennyit naponként folyvást hirdetünk, S oly sok dicső tulajdon volna bennünk: A legdicsőbb nemzetnek kéne lennünk!... Avagy, ha tetszik, ám ne tűrjetek, Szidjon le rútúl bosszús kedvetek; Őszinte szívvel, ezt még jobb' szeretném, Tapsnál a füttyöt szívesebben venném Akkor bukásom csak sikerre vált, Mert azt jelenti, satirám talált. Mondják: a szószék, sajtó hatalom. Megengedem, de úgy tapasztalom, Ha megtekintem titkát a dolognak, Gyakran csupán szolgája hatalomnak. Két hatalomnak: egyik fenn ragyog, A más alant sötéten háborog, De mindeniknek megvan a varázsa, Hogy szónokot s írót megbabonázza. Megoldja tollát, nyelvét: mennyi ész, S mily lángoló, majd őrjöngésbe vész! Mily gyors a toll, minő harsány a hang, Légben, papíron nagy dob, nagy harang'. Hogy' írják és szavalják ékesen, Amit valóban egyik sem hiszen, De mások elhiszik, - s ha belesűlnek, Egy új reményre ismét lelkesűlnek. A bölcs kevés, de régi bölcseség Ki csal s kit csalnak, mindig folt elég. Nagy csődülést látsz nagy komédiára, Szint' ennek is csak pénz és taps az ára; Rágalmaznak, hazudnak, hízelegnek, Emitt a népnek, ott a fejdelemnek. És mint kufár az útcán szerteszét, Hogy' ordítják a honnak szent nevét! Mert végre is ez és az egyre megy, És oly igaz, mikép az egyszer-egy, Hogy a népeknek épen úgy megvannak Kész udvaronci, mint a királyoknak, És mindenik, - Kliónak régi vádja, - Imádva mást, csak önmagát imája. Oh jó magyar nép, édes nemzetem! Könnyen talán el sem hiszed nekem, Hogy még te sem vagy ám udvartalan, És udvaroncid száma számtalan, Kik hízelegnek kedves gyöngéidnek, Mert, megbocsáss, hát néked is lehetnek, Sőt vannak is, ím, egyet közbevetve Elmondok itt, most sírva, majd nevetve. Hős vagy csatában, nagyszerű alak, Csodát mivelni hányszor láttalak, Füstfellegekben győzelemre szállva, Dicsőségedben nap fényévé válva! Szenvedni tudsz, meg is tanulhatál, Népek közt martyr oly sokszor valál; Arcodhoz illik az a büszke gyász, Rablánc szoríthat, de meg nem gyaláz. Azonba' megvan az a rossz szokásod, Hogy amidőn már sikerülni látod, Vagy látni véled, legalább csak félig, Miért küzdöttél vészen át sok évig El-elhagy néha jó természeted, A többit aztán félvállról veszed. Nagy lakzit ütsz, tivornyázol sokat, Koppasztod a meg nem lőtt madarat, Iszol nagyot rá, nem tartasz határt, Pedig neked kevés bor is megárt. Emészt a vágy, remény tüzes bora, Megtántorít csal-álmok mámora; Könnyen haragszol, dúlakodni vágynál, Egész világnak gőggel fittyet hánynál, És hányi-vetve jársz ide s tova, Csetel-botol szeszélyed rossz lova. Ki hízeleg, hamar kegyedbe fér, Annak hiszesz, ki mindent megigér; Nem tűrsz szabad szót, nem tűrsz ellenmondást, Nagy hűhóval körűled látni folyvást Uj-uj csapatban számos udvaroncot, Lesvén mohón egy-egy darabka koncot, Füledbe súgnak s távolról se' véled, Hogy mennyi mindent elhitetnek véled. És mámorodban ott mosolygva állsz, Azt sem tudod hamar, hogy mit csinálsz; Ködében elméd jót-rosszat feled, S kegyelmesen pazarlod rendjeled. Hány érdemetlen dolmány mellin ég Rendcsillagod, magyar népszerűség! Nem téged szóllak, népem, nemzetem! E gúnyszavakkal őket illetem. Te is király vagy, gyönge és erős, Tanácsadód az érted felelős, S ha nem szégyelli udvaronccá válni, Királyokéra miért kiabálni? Gőgös tribun, ki állsz a forumon, Megríkató pathosszal ajkadon, Ha önzésből vadászod nép kegyét: Más nem vagy, mint hitvány udvarcseléd. Ha mint irónak pályád legfőbb vágya Lapodnak mentől több praenumeránsa, És szája ízén írsz a nagy tömegnek, És nem sugalmán szíved- és eszednek: Hogyan hiszed függetlennek magad? Te is csak bérbe adtad tolladat. Ha hiúságból kapsz a tapsokon, Miért nevetsz a rangkórságoson, Ki egy kis fényért önbecsét felejti, S elvét, hitét örömmel porba ejti? Ha néma vagy, hol szólnod kellene; Vagy a fehér, rá mondod, fekete, Mivel kíméled népszerű magad': Az mindenütt csak gyávaság marad. Ha küzdve tűrni még meg nem tanúltál, S kivivni gyorsan és mindent akarnál, Tűzzel-vassal, köny- és vérrel teli, - A cél az eszközt meg-megszenteli - Vagy sértve hívén fenséges személyed', Boszura indít ádáz szenvedélyed, De mást hirdetsz: szabadságot, hazát, Ámítva könnyen jámborok hadát: Dicsérjék bár erélyed' és eszed', A zsarnoktól tanúltál szerepet. Oh hiuság, rajongás és önérdek, És gyávaság, mit legkevésbbé értek! (Ugyan ki is érthetné egyhamar Oly hősi népnél, milyen a magyar.) Hiába festitek be magatok', Éles tekintet átlát rajtatok. Nézzétek ott, mily hős, mily dalia, Küzdött szabadság szent csatáiba'; Sebhely az arcán, bátor és vitéz, De bátorsága mindjárt oda vész, Ha hangos éljent, dörgő tapsokat Nem kaphat annyit, mennyi kell, - sokat. Mint a szinésznek, taps a levegője, Egy árva píssz elég lesz, hogy megölje, S kit meg nem ijjeszt német, muszka hadja, Lármás jogászság tüstént megriasztja; Elhallgat, vagy máskép szól, mint akar. Oh hősök hőse, oh vitéz magyar! Egy más emitt, derék egy ember szinte. Becsűletes, tevékeny és őszinte, Szenvedt honáért s áldoz érte hűn, És szó ne'kül megadja egyszerűn, Mit kérsz nevében, mindent, ami kell, Soh' sem fukar, pénzzel, vagy vérivel. Egyet ne kérj, csak ezt, egy fényes batkát, A népszerűség - bármily kis darabját, Azt meg nem adja, oh az nagy dolog! És arca lángol, szíve feldobog, Mindent, de mindent feláldoz honáért, Sőt még a hont is - népszerű magáért. Isméred-é a gavallérokat, A népszerűség kiknél csak divat? Felöltnek elvet, mint csinos ruhát, Szeretnek hőn, - nem épen a hazát, Inkább a karzat bájos hölgyeit, Értök szavalják szép beszédeik'; Sujtást, sallangot itten sem kimélnek, Nem gondolkoznak, de mindig beszélnek, És irnak is, kelendő egy divat, Sajtónk fejlődik, mind inkább halad, Drágúl a tinta és a kalamáris, Tán népszerű lesz még a tudomány is. Nem látsz bohót vagy épen cselszövőt? Külön, vagy együtt is vehetni őt, Az árverésnél ám helyét megállja, Az elveket mind feljebb licitálja. Profitja lesz, nyerhet mindegyiken, A népszerűnél népszerűbb leszen; Övé a honban minden, ami drága, Arany idő kél majd varázs nyomába'. Hány törpe hivság, hóbortos szeszély, Mely nagy dologról könnyedén beszél; Hány híg velő, mely nem lát semmi bajt, Mindent remél, lehetlent vár, ohajt; Hány léha szív, amelyben semmi hit S fitogtatón negédli elveit; Hány csalfaság, cégéres elvtelenség; Ma jó barát és holnap már ellenség; Hány ronda érdek, hivatalvágy, éhes, Irígy kedély, mely csak gyűlölni képes: Bitolja népszerűség fénypalástját, Takarva gonddal szennyes inge rongyát! És jár előttök nagy kortes csapat, Igéretet, bort és pénzt osztogat, Utána írók, - ők mindenre telnek, - Ujongva rájok hymnust énekelnek... Fáraszt e látvány, megszakad dalom - Szivembe nyilal éles fájdalom; Oh mert a gúny gyakran csak könnyek árja, A szívbe fojtva s ott méregre válva. 1868
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 12.

Írta: Jenő
2016. szeptember 10. szombat, 16:09
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 12. TŰNŐDÉS Virrasztok árva lámpa mellett, Olyan nyomasztó a lehellet, A lég olyan nehéz! Künn a világ vigalma, zajja, S a "honfiság" lármás zsivajja Tompult morajba vész. Mily felfuvott, önhitt dicsekvés, Kótya-vetye, koncon veszekvés; Dobot ver az ima; Nincs időnk az időre várni, S mit szánk, szemünk meg bír kívánni, Mind kell, egyszerre, ma. Remény, öröm jelzője-é ez? - Oh félek, inkább vesztet érez, Ki élni így siet; Mint a hajósnép örvény szélén, Már csak néhány percet remélvén, Élvbe dől - s elsülyed. S mindezt a költő némán lássa? Nem volna-é szent hivatása Mellt szegni ellenök: "Megállj, korán e lázas eszmék. Kitartás! A küzdőkre lesz még Idő, pihenniök." Hajh, volt - alig egy emberöltő - Szebb korszakunk, midőn a költő Zenghetett szózatot; Betölté égi hivatását És tisztelék Olymp varázsát És meghallgattatott. Oh ti dicsők, kik telve hittel, Haladtatok szent ihletettel Az ifjodás terén; Az éjhomályból fölverétek Régi dicsőségünk' - s tiétek Volt a legszebb remény. Aztán te, pezsgés nemzedéke! Dalodban harcok lángja ége, Mely gyújt, hol megjelen: Buzdítva mást, csatára kelni, Ágyuk zajában énekelni! - Tied volt a jelen. De sőt ti is, kik tört reménnyel Küzködtetek tiranni kénnyel, Viselve láncait: Tudtátok, él, bár csendbe némult, A nemzet s a megélt dicső múlt Volt a jövőre: hit. Volt célotok, mely vont előre; Szent küzdelem a költő bére, S ha zenge ajkatok, Akár csatán, veszélybe híva, Akár rabláncon, rejtve, tiltva: Egy nemzet hallgatott. S megértett és figyelt reátok, Veletek érze, ti valátok Testében az ideg. Mily pálya, így, magasba törni, Vagy a kétségb'esést kiölni, S táplálni a hitet. Ma álmainknak, íme, vége. - Ha felvillan multunk emléke, Fáj tőle a jelen: Fáj a dics, amit elfed a múlt, Fáj a viszály, mely ím megujult S megujul szüntelen. Nem áll magasztos cél előttünk, Mint szétriadt nyáj tépelődünk, Megrezzent bármi nesz, A holnap is már fél-sötétség, Lépnénk, de visszatart a kétség, A tett aggályba vesz. És a költő buzdíthat-é mást? Ki még nem élt, csupán csalódást, Hirdethet-é reményt? Futók ösvényét hogy jelölje? Az égi láng eltünt előle, Nem lát semmerre fényt. S ha szólna is tán, - hangja elhal; Ki érti, annak biztató dal Kételyén nem hat át; Ki meg vakon hisz s ront előre, Reá zúg a kételkedőre: "Eladtad a hazát!" S átok, gyanu, gúny égve terjed, - Mindig erősebb lángra gerjed E szenvedély loha A vész ütött törzs így kiépül? - Igen, fattyusarj nő tövébül A fa, félek, soha. 1868 ARANY LÁSZLÓ * Örök engedelmességi fogadalmat tett minden felettes emberi Parancsnak, éppen csak a nemzetét nem szolgálja – neki nem a nép üdve a legfőbb törvény…. * Fűzfapoézisem - mint minden dilettánsé - bőven hajt, bőven terem bugyuta dalszöveget, csacska reklámverset, kampányrigmusokat, hitbuzgalmi fohászokat… * Tizedrangú események mára már egyedül maradt tanújaként próbálok az utólag naggyá felfújt időre több kötetre felhígítva visszaemlékezni… * Egyik ötletét sem valósítja meg, mindenbe csak éppen belekap, nem inspiráló torzókat, töredékeket, félkész műveket, vázlatot hagy maga után… * Soha nem mondod végérvényesnek a műved - így kedvedre kimagyarázhatod, ha valami nagy hibája maradt * Annyira megtetszik saját alkotása, hogy a talptól fülig szerelmes lesz bele… * Hamis alternatívák csapdájába csalogatom a gyanútlan szellemi kiskorút: mintha például a szabadság és hűség kizárná egymást! * Szak- értelmemmel és kapcsolataimmal segédkezet nyújtok pótolhatatlan műkincsek rablásához, kilopásához, értékesítéséhez… * Szerencse- játékot propagál az életrontó nyomorból kiemelkedni akarónak - mert ott ugyan, általa mismásoltan, kicsik, de legalább matematikailag egyenlők az esélyek * Nomád értelmiségi voltál, vagy szerettél volna lenni, egy csóró – rózsadombi villád előtt most szolgálati kocsi, azzal jársz nép közé? * A láthatatlan Istenről faragott képeket csinál, szobrot farigcsál, ereklyét, bóvli kegytárgyat gyárt, és mellé még gyorsmegváltást kínál * Műveid annyira nem beszélnek magukért, hogy neked kell/kellene folyamatosan megmagyarázni, és mindenfélét „szabadon” bele- magyarázni… * Csalódva a korrupt vagy a kényszer- pályán megkeseredett kritikusokban, bírálókban, recenzensekben magad méltatod, rangsorolod, zsűrized műved! * A növekvő igényekre, a fizetőképes keresletre tekintettel három műszakban, üzemed bővítve folyósítasz életpótlékokat * Szakmai álindokokra hivatkozva előre kikövetelt „hálapénz” szerint manipulálva rangsorolom az életmentő, életminőség-javító műtétre, vagy a donorra, a vesére váró betegeket… * A kapitalizmus szelleméhez igazítom át a protestáns etikát, hogy a legocsmányabb bűnöket is a Bibliával takargathassam * Legnagyobb és jó karban tartott kollekcióm a szégyen- bélyegzőkből van – a politikai ellenfeleimet, a nem brancsbelieket fáradhatatlanul stigmatizálom… * Egzisztenciális félelemből, karriervágyból, beszariságból nem korrigálod a főorvost, ha ő éppen szarvashibát vét is? * Mint elvetélt bohócdoktor vagy önjelölt tanatológus a nekrofiliámat morbid humorizálgatásban élem ki… * Katonás vezényszavakkal, a genetikai boszorkánykonyhában faragok, kovácsolok, gyártok „új embert”, szupermanust stb. (majd rám támad Frankenstein) * Kollektív amnézia előidézésével és fenntartásával a múlt egy – sokaknak ma oly kínos - részét végképp eltörlöm, elhallgatom, átköltöm stb.… * Ő csak jót akar neked – nehogy nagyon elbízd magad: először csak gyászbeszédében dicséri munkásságod * Vendégfogadós, kocsmáros vagyok, aki leitatja, kihallgatja, provokálja, majd végül feljelenti kedves vendégét… * Holtbiztos tippeket adok - szinte önköltségi áron - az élet lóversenyén már teljesen legatyásodottaknak… * Amíg te börtönben vagy kényszer- munkatáborban voltál, addig bíráltalak és beültem a helyedre és a villádba, és ágyadba… * Csak másokat biztatgattam a katonai szolgálat megtagadására, hogy azután ezt kutathassam, vagy erre mozgalmat alapítsak stb. * Rossz élő költők társaságába keveredve lecsúsztam, elvetéltem, elzüllöttem – tehetségem áldásból átok lett úgy magamnak, mint környezetemnek… * Csak olykor álmomban és részegen merem mondani az igazat, a teljeset, de éberen vagy kijózanodva visszavonom, el- és letagadom stb. * A hajóskapitány a zsebére dönt, ki kerüljön be a mentőcsónakba, persze csak ő utána, mert ő már a késő vészjelzés előtt elpucolt! * Gyengén muzsikált az ördög ügyvédje, az advocatus diaboli szerepében: a lelkén szárad, hogy ezért méltatlant avatnak boldoggá vagy szentté… * Nem stikában, de még tüntetve is, a trambulinról vizel a közös medencébe * A gyermek(ed)nek minimum kétféle, sokszor egymásnak ellentmondó nevelést adsz illetve adatsz… * Csakis belső használatra, esetleg rétegműsorban mondasz, akkor is csak tolvajnyelven, szakzsargonban fél- vagy részigazságokat… * Magad is haszonélvezője vagy a kábítószer- vagy embercsempészetnek, egy-egy kisebb esetre látványosan lecsapsz, feldobod, hogy lássák éberséged, ügyességed… * Piti csirkefogókra példát statuáló súlyos ítéletet szabsz, a nagy cápákat, meg hagyod szabadon ragadozni… * Magán- életemet hivatásom alá rendelve érdekházasságot kötök: a fő, hogy férjem-feleségem tudjon és tanítson engem angolul stb. * Önkéntesen vállalok „cölibátust” vagy gyerektelenséget, a tudomány-művészet stb. oltárán áldozva – s mire kiderül, hogy ez csak megfutamodás volt… * Nemhogy átmenteném, de módszeresen kiirtom a profi fociból a grundfoci jó szellemiségét, ethoszát * Hazafinak és sportembernek adom elő magam, amíg megfizetnek, kitüntetnek, kiemelnek érte, de az emberektől addig is testőrök zárnak el… * Virtuális- valóságos menlevelem, előjogaim-privilégiumaim tudatában nagyfaszosan vagánykodok, hogy másokat beugrasszak * Csak a közismert és velem egy táborbeli személyiségekkel vagyok olykor-olykor szolidáris, a nálam ismeretlenebb üldözött kollegákkal miért is lennék, mi jó származik nekem ebből? * A nem kényes témákban szinte tobzódom a „szólásszabadságban” azt a látszatot keltve: én itt most bármi másról is így beszélnék… * Mikor a lábam lógatom, mikor a tengert úszom át: ez utóbbit én nem a nyílt vízen, de egy luxushajó medencéjében… * Nem látjátok, hogy szenvedek: önmagam a végsőkig súlytalanítva elviselhetetlenül könnyűvé teszem szellemi létezésem… * Akár Rómát is felgyújt(at)om, vagy embert is ölök-öletek, ha mint művésznek új élmény kell főművem megírásához * Nem becsületes megtaláló: eltulajdonítja mások értékeit, majd vagy eltünteti, vagy részeket átvesz, az egészet átfesti… * Mindig csak magam vagy a nálam gyengébbet ajánlom, sosem a nálam nem rosszabbat, pláne nem a nálam jobbat… * Meghirdetem nektek az elvi harcot, majd egy luxuskocsin még időben elviharzok… * Amíg én nem kerülök politikai fogolyként börtönbe, fegyházba, nem tiltakozok, nem protestálok a börtönviszonyok miatt * Eltitkolja vagy meghamisítja, önkényesen szelektálja a közérdekű adatokat – félretájékoztatja-vezeti a közösséget! * Mindent meg tudsz magyarázni – még az elégtelen bizonyítványt is, tudod, hogyan kell a szerecsent mosdatni… * Bárkiről bebizonyítom: nem vállalja- vállalta identitását, mert igazából, „a lelke mélyén” homoszexuális, leszbikus… * Pont azokat a gátlásokat oldom, amik az emberállatot kultúrlénnyé teszik – az elsőgenerációs értelmiségi ifjakban fixálom a görcsöket, erősítem a gátlásokat… * Misztifikálom a művészalkatot, hogy elvegyem a próbálkozó kedved, túlhangsúlyozom a tehetség szerepét a kutató-feltaláló vagy más alkotó pályán… * Nekem mindennél fontosabb, hogy tanítványaim, ill. iskolámnak diákjai legyenek, ezért az antitalentumokat is hitegetem, és kilátásaik megszépítésével kábítom, csábítom * Ha lehet: kancsukával, az erő pozíciójából, ha nem: butítással, bolondítással, rémisztgetéssel erőltetett menetben hajtom az elbirkásított nyájat rögeszményeim, rém- álmaim megvalósítása felé… * Összerakhatatlan- összeegyeztethetetlen fragmentumokra töröm szét az egy és oszthatatlan embert és annak egy egész kisvilágát, hiszen „Minden egész eltörött”, ugye? * Tudósi vagy gyógyítói- terapeuta minőségemben a mindent látó isteni szemnek képzelem, képzelgem magam * Obszcén tekintete bárkit-bármit levetkőztet a csúnya meztelen naturális „tényigazságokra” – képes vagyok úgy leírni magát a csókot, hogy egy életre megundorodjál megízlelésétől… * A hazai pálya előnyeivel és biztos hatalmi pozícióból kezdeményezek és folytatok kötetlen és laza „beszélgetést”, ún. eszmecserét… * Sors nyiss nekem tért: ha nem használhatok, legalább nagyot ártsak az emberiségnek – így is fennmaradt hírhedté váló nevem, ugye? * Azon a címen, hogy az elitnek életformákkal kell kísérleteznie, élem a bohém, hedonista aranyifjúság tüntetően életellenes „életét” * Inkább szerepjátékként mint komoly őszinteséggel, mint a megtéréshez vivő termékeny megbánásként kéjelegve pocskondiázom, mocskolom magam szügyig * A HUNOK HARCA Sietős munkája lehet a világnak, Mindenki farag, fúr, kalapál, fut-fárad; Sürög-forog a nép az egész föld hátán, Éhes tömegekben ide-oda árad; Csak te, jó magyarom, te maradsz a régi, Bomolhat a világ, oda sem nézsz néki, Ha veszély nincs rajtad, ha tatár nem kerget, Bizony a gyors tettvágy most sem igen sürget, Verseny heve nem bánt, munkavágy nem sarkal, Mit bánod akárki akárhova nyargal; Sőt nyugodalmadban tán észre se vetted, Micsoda ellenség leskődik mögötted. Hogy verne le tollal, tiporna le pörrel Hős Eduard Kattner, vitéz Franz von Lőher, Hogy költi holt híred, hogy lesi a veszted, Iszonyún fölborzolt tollal hogy ijesztget, S huhogja, - fölülvén a kakasülőre: "Haldoklik a magyar, miénk lesz a bőre." De nem úgy, hős baglyok, még ne olyan fönnyen! Az ilyen népirtás nem megy olyan könnyen. Bár ontana tintát Lech-etek és Spree-tek, Százszor keserűbbé sürülne epétek, Bár, mint stymphalidák tollainak szála, Valahány tollatok csupa nyillá válna, S vaskos csataménné vessző-paripátok: Ti ugyan nyugtunkból föl se zavarnátok. Más harcot is éltünk, más szelet is láttunk, Más nép volt ősötök, kikkel szemközt álltunk, Mert régi viszály ez: faj vivja faj ellen, Örökölt adáz harc, kiegyenlíthetlen. Száz ivadék jő-megy, löki egymást sírba, E küzdelem átka van róla megírva: Változik alakban, de nem fogy erőben, Nincs kezdete multban, sem vége jövőben; Eredete titkát senki föl nem nyitja, Ezer meg ezer év rétege borítja; S hol a hagyományok fénye is kialszik, A puszta homályból, a levegő égből Harsona-zaj, kürtszó, hadi lárma hallszik. (...) http://mek.oszk.hu/00500/00599/00599.htm#4
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 11.

Írta: Jenő
2016. szeptember 10. szombat, 06:18
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 11. A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ujabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját. Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. - Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. Petőfi Sándor Pest, 1847. január * Gondolatolvasó vagy más paranormális képességem a gondolat-rendőrállam szolgálatában, vagy más rossz ügyben kamatoztatom * Ugyan csak egy idegen nyelvben, de abban tényleg perfekt vagyok: a fontoskodó és bennfenteskedő szakmai tolvajnyelvben… * Csak a vita kedvéért vitázók, vagy pankrátorok vagyunk: úgy teszünk, mintha itt és most „vérre menően” vitáznánk * Magasröptű eszmecserét folytatunk, de senkit se ragad magával, mert kiszaglik belőle, hogy nincs személyes tétje, nekünk nem létkérdés… * El ugyan nem adtam, de sajnos már régesrég elittam józan paraszti eszem – az értelmiségi másik útja nem járható?! * A rám bízott vagy véletlenül hozzám került szellemi hagyatékot gondatlanul és hűtlenül kezelem, megcsonkítom, elrejtem, kisajátítom stb. * Nemhogy a feltárással és kezelési javaslatokkal csökkenteném, de elfedezésével vagy álterápiákkal még magam is növelem a bajt… * Negyedszerre is megtagadnám, meg én, Jézust, csakhogy mentsem a nekem oly becses irhám… * A rivális kutatókat és paradigmákat igyekszem elhallgattatni, dilettáns áltudósként, kontár amatőrként stb. stigmatizál(tat)ni, csakhogy mentsem kiépült állásom és életművem… * Drágább rongy életem, életművem, sőt a hús a kenyéren, a hab a tortámon mint a személyem, a szakmám hitele, a tudomány és a hazám becsülete… * A szellemi emberekkel, a szellemi javakkal és erőforrásokkal esztelenül vagy gonoszul bánok: pazarolok, rablógazdálkodok, tékozlok… * Radikális vagyok: a gyökerénél ragadom meg a dolgokat – kulturálisan gyökértelenné teszlek, egy identitászavaros konzumideótává… * Én jöjjek rá az igazságra, enyém legyen a dicsőség, vagy inkább soha ebben a büdös életben ne derüljön ki! * Kamaszos lázadásban fixálódva mindent megkérdőjelezek – mintha a nyílt vízen akarnám átépíteni az egyetlen hajónkat… * A császárnak szorgosan törlesztek, nincs jelentős hátralékom. Az istennek nem adózok, vagy a csak a maradékot adom (ha a császár ezért nem neheztel). * A bizonytalan és megfoghatatlan szellemi égi lajtorja helyett a nagyonis kézzelfogható - és mérhető előnyökkel kecsegtető - szamárlétrán kapaszkodok „felfelé” * Példámmal is szubjektív önmegvalósításra, és nem objektív feladatvállalásra buzdítok * Tekintélyemmel csúnyán visszaélve ígéretes pályákon futó vonatokat lassítok le, állítok meg, terelek el, vagy töröm a pályát végleg ketté * Gyenge pontjaid, kísérthetőséged ismerve és kihasználva vesztőhelyre csallak, hátha megfertőz a játékszenvedély-betegség * Válóperes bírónőként haraggal és elfogultsággal kisemmizem és gyerektelenítem az eleve hibásnak ítélt ex férjet * Nemcsak a modorosságokat, a felhígítást, a ripacskodást stb. de magát a magyar nótát s a cigányzenét, magát ezt a hungarikumot figurázom ki * Úgy tájékoztatok – az amúgy létező - kullancsveszélyről, hogy mindörökre erdőkerülőkké és, mondjuk, plázalátogatóvá teszlek… * Először csak megélhetési kényszerből ír reklámot, programot, beszédeket stb., de addig-addig foglalkozik vele, míg kezd azonosulni vele és hinni benne * Egy darabig rúgkapáltál, tiltakoztál a túsz helyzeted ellen, míg előbb beletörődtél és a végén meg is ideologizáltad… * Saját gyávaságod és kialkudott kedvezményeid mentve-féltve: elhatárolódva bírálod a zsarnokság kritikusát, mint megveszekedett bajkeverőt… * Nem hiszi: e hazug rendszernek még életében vége lehet - így nem szolidáris az ellenzéki mozgalmakkal, nyíltan azután végképp nem, sőt… * Mimóza szektavezérként egyre allergiásabb vagyok a belső bírálatokra, de a nem tőlem induló kezdeményezésre is… * A Süket és Korrupt Hivataltól várom, hogy méltasson, laudációt írjon és végre valami rangot adjon az úgynevezett szellemi életben… * Királyi sasnak születtem, őstehetség, vadzseni voltam - ma csak piaci legyek után kapkodok és kalapozok… * Úgy adaptálom színpadra stb. a nagy alapműveket, hogy se katarzist nem kelt, se a könyvhöz vissza nem vezet * Túl- reagálva közvetve óhatatlanul is kapitális baromságokat vagy silányságokat is „reklámozok” * Próbálok jelentős - főleg kortárs – műveket lesajnálni, „lefikázni”, vagy a teljes visszhangtalanságba süllyeszteni. * Mérnöki pontossággal tervezném a társadalmat is, mint egy olyan házat, amiben én úgyse fogok lakni… * Állatokról festek ellenségképet: ne legyen társuk, tanítójuk, és hogy ne érezzenek együtt velük, csak egyék vagy kártevőként irtsák őket * Korunk kulturális népbetegségei, fertőző rossz szellemei ellen juszt se adom be időben és jól a hatékony szellemi védőoltásokat * Biztos, ami biztos: hátha mégsincs Isten vagy nem gondviselő - a valláserkölcs védelmében mindenki mellé csőszt is állítanék… * „Tudományos vizsgálat” címen fondorlatosan közreműködök az adatbehajtásban-beszolgáltatásban, a rekvirálásban vagy lopásban… * Előre borítékolva biankó aláírom, majd magamévá teszem a kis- és nagyfőnökök, kultúrpolitikusok aznapra rendelt „igazságát”, „evangéliumát”… * Nem vagyok maradi, hajt engem a korszellem: akár gatyámat letolva is versenyzek a szponzorok szeszélyes kegyeiért * Olyannyira fontos ma nekem a tévés megmutatkozás, hogy bármilyen feltétellel vállalom a fellépést, a közreműködést * Egészségeseket is hibernál, nehogy túlnőjék és lepipálják - a maga nemében páratlan szellemi jégkorszakalkotó, mumifikáló… * Egy soha ki nem ürített óriási lelki szemétláda, köpőcsésze, akit elér és leteper a segítők szakmai betegsége: a kiégés stb. * Az olykor vagy sokszor a szinte néma segélykiáltásokat vagy meg se hallom, vagy még le is halkítom, elhallgattatom * Csak azért árultam el én Jézust, hogy véghezvihesse a megváltás művét… * Cáfolható kijelentések megtétele elől trükkösen bujkálok holtomiglan a buja szóvirágok között és alatt! * Sikerrel elkezdem és véghezviszem diákjaim iskolai életének teljes sikerélménytelenítését – kapnak kárpótlásul bőven kudarcélményt… * Holt betűk holt tengerének özönvízével és mellékes vagy álinformációkkal árasztom el védtelen szülőhazámat… * Közterületen éktelenkedő óriás- plakátjaimmal másodpercenként követek el vizuális erőszakot. * Rossz taktikát adó és a csapategységet bomlasztó mesteredző aki csapatát folyton megvereti, akinél a tehetségek elkallódnak… * A csapatkapitány, aki rossz példát mutatva jár elől: züllik, a pályán balhézik, félgőzzel játszik, az újoncot leégeti stb. * Gügyögve helyezem játékpolcodra a krampuszkásított a kisördögöt, előkészítve rá: sose vedd komolyan a Sátánt, a gonosz szellemet!! * Megvilágosodok: belátom a Sátán valóságos működését, s előtte, mint evilágunk teljhatalmú ura előtt feltétlen kapitulációt ajánlok * Nem hiszem és nem fogadom el, hogy egy kívülállónak olyan ötlete lehet, ami kopernikuszi fordulatot hoz a szakmában, amikor én évtizedek óta gürizek, gányolok stb.! * Bujtatott fajelméletet képviselek és kvázi eugenikát propagálok ahelyett, hogy a sokféleségben rejlő számos-számtalan előnyt emlegetném… * Nemcsak művet, de embert is első- és másodosztályúra oszt: közvetlen vagy közvetett apologétája az informális kasztrendnek * Hamis képet festve gyűlöletet keltesz minden gazdag iránt, vagy rózsaszínű szemüvegen át fested le a szegény élet örömeit * Azért értékes, mert ritka nagy szemétségekre képes, amihez nemcsak talentum, de annak forgatása is szükséges * Beszervezés és zsarolás nélkül is, önként és kéjjel a népnyúzó, léleknyomorító diktatúra direkt-indirekt megideologizálója voltam… * Transzparensre tett szexuális forradalmárkodásom főleg tüntető paráznaságaimban, önpusztító kicsapongásokban áll… * Úgy néztem másokra mindig, ahogy hülyegyerekre nézni illik, és – láss csodát - ez a hitem, jóslatom valósággá válik, beteljesül…! * Háztájilag vagy nagyüzemben inflálom a leírt- kimondott szó értékét - végső soron rombolom az embernek oly létfontos dolgok értékét! * Előbb besározod, bemocskolod a kiválasztott szavakat, majd ezekkel a szavakkal sározod be a kijelölt prédaembereket… * Katasztrófa- elhárítóként már alig várom, hogy végre bevessenek, akár magam is előidézem a bajt, hogy azután én hősködhessek!? * Magányos farkas leszel, emberkerülő és embergyűlölő, és kórósan féltékeny mizantróp, aki minden potenciális társat elmar maga mellől… * HA FÉRFI VAGY, LÉGY FÉRFI... Ha férfi vagy, légy férfi, S ne hitvány gyönge báb, Mit kény és kedv szerint lök A sors idébb-odább. Félénk eb a sors, csak csahol; A bátraktól szalad, Kik szembeszállanak vele... Azért ne hagyd magad! Ha férfi vagy, légy férfi, S ne szád hirdesse ezt, Minden Demosthenesnél Szebben beszél a tett. Építs vagy ronts, mint a vihar, S hallgass, ha műved kész, Mint a vihar, ha megtevé Munkáját, elenyész. Ha férfi vagy, légy férfi, Legyen elved, hited, És ezt kimondd, ha mindjárt Véreddel fizeted. Százszorta inkább éltedet Tagadd meg, mint magad; Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad. Ha férfi vagy, légy férfi, Függetlenségedet A nagyvilág kincséért Árúba ne ereszd. Vesd meg, kik egy jobb falatért Eladják magokat. "Koldusbot és függetlenség!" Ez légyen jelszavad. Ha férfi vagy, légy férfi, Erős, bátor, szilárd. Akkor, hidd, hogy sem ember Sem sors könnyen nem árt. Légy tölgyfa, mit a fergeteg Ki képes dönteni, De méltóságos derekát Meg nem görbítheti. Pest, 1847. január
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 10.

Írta: Jenő
2016. szeptember 08. csütörtök, 20:49
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 10. EGY IFJÚ EMLÉKKÖNYVÉBE. Szólj, tégy, törekedj', hass, Világra ne hallgass, Ha dicsér, ha gyaláz; Mit tartasz igaznak, Szolgálj híven annak, S csak erre vigyázz. Bús harc ez az élet, De vídoran éled, Ha győzzük a bajt; Állj bátran a gátra Mert gyáva, ki hátra Fordulva sohajt. S mégis ha csalódva, Szerencse se' volna Sokára hived: Új kedvvel, erénnyel, Hű régi reménnyel, Tápláld a hited'. Az elvhez a hűség Örök kötelesség, S ha messze a cél, Enyhítsen önérzet: Bár kebeled vérzett, Az eszme - az él. 1893 OH HA KI TUDNÁM FEJEZNI... Oh ha ki tudnám fejezni, Ami küzd, forr, zajong bennem Egy chaoszszá folyna össze Ész és szív az emberekben, És fölötte ott lebegne Új teremtő hatalom; Más nap a felhőtlen égen, Más föld a hullámokon. Oh ha ki tudnám fejezni Metsző gúnyját haragomnak: Minden víg húr megszakadna, Hol a bűn és gőg tobzódnak S a vad lélek, kegyetlen szív Megátkozná önmagát; Elfeledne mosolyogni Csalfa nő, hűtlen barát. Oh ha ki tudnám fejezni Mikor néha szivem örvend Élni vágynék az öngyilkos S mosolyogva áldna Istent; A szenvedő reménypárnán Álmodoznék s a szegény Tündér szigethez evezne Nyomorának tengerén. Oh ha ki tudnám fejezni Kéjét, kínját szerelmemnek: Mint a tengeren, hol mélység És magasság ölelkeznek; A vihar fölvetne minden Gyöngyöt a szív mélyirűl S kiderűlne minden csillag, Ha a vész elcsöndesül. Oh ha ki tudnám fejezni Mindazt, amit hazám szenvedt: Olthatatlan, győzhetetlen Lelkesűlne ez a nemzet, És a zsarnok, nem védhetné Szivét hármas ércpaizs, Félelmében, bánatában Reszketne is, sírna is. Vagyok egy uj Memnon szobra. Melyre napsugár soh' sem száll; Lettem régi Niobévá, Kinek kínja csak kővé vál', Egy sírkő - jaj, mennyi eszme, Mennyi érzés nyugszik ott, Rajta az sem lesz felírva Szenvedett-e a halott! 1853 GYULAI PÁL * Lankadatlanul mosom el a normálist a perverztől elválasztó olykor tényleg keskeny, de mégis meglevő és létfontosságú határt… * Fajsúlyosabb, de egy súlycsoportban levő riválisom szisztematikusan kerülöm, letagadom vagy ellehetetlenítem, diszkvalifikáltatom. * Én vagyok a tiszta, naiv, idealista de jövőbemutató lelkesedéseteket rutinos cinizmussal lehűtő, lehidegzuhanyozó túltapasztalt nagyöreg léhűtő… * Leszólom, lesajnálom, másra alkalmatlannak mondom tudományunk népszerűsítésére egyedül vállalkozó kollegám * Örök öreg, vén diákként erkölcsi munkanélküli vagyok. Ezt fedezni, időhúzásból halmozom végzettségeim számát… * Túlélem magam: nem a csúcson hagyom abba, még gépre kötve, szenilisen is foglalom a helyet a fiatalok elől… * Messzire világító toronyként, a rá irányuló közfigyelemben naponként ad rossz tanácsot, sőt példát az elkurvulásra és önsorsrontásra * Kolduló szerzetes jelmezében, tulajdonképpen besurranó szívtolvaj s lélekkufár, egy Tartuffe vagyok * Ismerem a hatáskeltés eszközeit, technikáját – Így jól megélek lélek- és emberismeretemből: szélhámosságom arat a hiszékeny balekok között… * Kreatívan hozzájárulok az itt és most élő nők elcsúfításához: aktuális szépségeszmény diktálással, divatterror egyenruhába bújtatással… * Olyan színésznőket futtatok, olyan manökeneket preferálok hogy könnyen és sokáig elmegy a fiatal, önértékelésében bizonytalan fiúk-lányok kis önbizalma is * Elveszettnek, és talajvesztett szerencsétlennek érzem magam, ha a hűségesküt letéve nem tartozom legalább egy szakmai klikkhez… * Fakó teóriáim skatulyáiba gyömöszölgetném be a lét zöldellő fáit – inkább a katonát szabom a ruhához, megspórolva a szellemi erőfeszítéseket… * Úgy tanítalak drágán, sokat buktatva autót vezetni, hogy te évekig küszködhetsz a rossz beidegződésekkel * Beavatom tanítványom a szakma fortélyaiba, titkaiba, de csak úgy és annyira, hogy önállósulva ne nőhessen a fejemre * Hazaárulási és élethűtlenségi pereimet még „sztárügyvéddel” is mind sorra elveszíteném, ha egyszer a Nagy Ítélőmester elé kell majd állni… * Igen művelt, érzékeny és szellemes társalgó vagy – csak épp Hetéra Eszmeralda, a művelt konzumnő (Doktor Faustus) * Nekem a családom és szeretteim, a közeli hozzám tartozók köre puszta életnyersanyag, kísérleti terep, legjobb esetben kiszolgáló személyzet * „Ifjúsági változat” jeligére vagy mottóval időzített szellemi bombák naprakész hatástalanítását vállalom * Szemérem- érzés és vallási érzület? Dafke nem érdekel. Az obszcén, sértő „performance” pár percre híressé tehet… * Csak azért nem vizelek bele trambulinról a fekete zongorába, mert „ezek” a bunkó agyvérszegény lakótelepiek ezt úgyse értenék meg… * Istennek se látná be: nem erre a szellemi pályára termett! Inkább végigkínlódja, vért pisilve átvészeli, vagy frivolan ellébecolja a tanulóévtizedeket… * Az értelmiségi pálya összes lelki, anyagi, életformabeli, társadalmi előnyeit élvezném, de a róla erkölcsileg leválaszthatatlan terheket hetykén ledobom vézna vállaimról… * Mert féltem a vértől s a szagtól, irtóztam az idegen testtől, nem lettem orvos, csak doktor – aki ha nem tudja, akkor hát tanítja… * Élet- krízisben percdíjasan adagolom jóelőre legyártott, sablonként talált, mindenkire, s így senkire sem passzoló egyen-tanácsaimat * Csak annyira okosítalak ki, csak annyi infót csepegtetek, hogy engem holtodiglan csodálhass, de el ne szakíthasd a köldökzsinórt… * A megmérettetéseket és a próbatételeket nagy ívben kerülöm el, hogy ki ne derüljön a turpisság * Egy kis hókuszpókusz, varázsige, csodaszer – de holnap már bottal üthetik lábam nyomát, nincs garancia, jótállás, nincs felelősségvállalás…. * Nagy szenvedés- történetét tartva maga elé, és mögé bújva kér egyedi mentelmi jogot: az ő alkotását ne bírálják („túl szigorúan”) – mint amikor épp meghalt az anyja az épp felelő diáknak… * Elmenekülök és minél mélyebben beásom magam egy kiválasztott speciális, „egzotikus” téma részterületére * Családi okokra vagy érdemeire hivatkozva követeli, kibulizza, kisírja, hogy kegyelemből elnéző legyen az opponense, a recenzense * KÖLTŐ ÉS KRITIKUS. Fel-felkiált sok költő és művész: A kritikához nem kell semmi ész, Rossz szív csupán vagy megromlott kedély; Alkoss előbb, hadd lássuk, úgy beszélj, Ki másra képtelen, gáncsol, dohog: A kritika haszontalan dolog. Oh jó urak, mindezt én nem hiszem, Bár mit beszéltek, érzem, van szivem, Mely lángol, ég, örűl, fáj, szenved, érez, S azért gyűlöl, mivel szeretni képes; Eszem is van annyi, hogy hamar belátja, A kritikusnak költő nem barátja, Csak úgy, ha dicsér és hibát fedez, S bírája helyett udvaronca lesz. EGY KÉPVISELŐ EMLÉKKÖNYVÉBE. Jobban tudunk meghalni a hazáért, Mint élni érte, hűn, eszélyesen. A hős pályája csillogóbb nekünk Az államférfi bölcs küzdelminél; A szónoklat oly könnyen hat reánk S nem ismerjük becsét a néma tettnek. Vaj' megtanuljuk-é még valaha, Hogy élni tudunk híven a hazáért? Avagy lassanként azt is elfeledjük, Hogy tudjunk érte halni, hogy ha kell? 1869 GYULAI PÁL * Órákat tud arról mesélni, hogy egyszer réged nehezen adták ki művét, a társadalmi amnéziát tartósítva, a feketelistákat nem említve * Amíg ő az ellenkultúráját kiherélve bemegy a Táncdalfesztiválra stb., karakán, fenegyerek pályatársaira a mellőzés, a letiltás, a száműzetés stb. vár… * Ha itt és most legény kell a gátra, akkor is önkímélő gyáván dolgozatom lábjegyzeteivel bíbelődök * Gerontokratikus egyetemi-akadémiai intézet élén az ígéretes tudóspalántákat parkoló pályára vagy külhonba irányítom… * Díszítő- és csomagoló- művésznek sem utolsó vagyok: kidekorálva, felcicomázva „eladom” a Nagy Semmit * A szakmai komolyság uralkodó elvárásait kielégítve, túlteljesítve emberi fogyasztásra alkalmatlan vaskos könyvet írok „a filozófiáról”… * Világgá kürtölöm: itt van már a Kánaán, a történelem vége, pedig a csendes többség szellemi alultápláltságban, és emberi méltatlanságban csak kóvályog a börtönben… * Mindent megteszek azért, hogy lehetőleg ki se derüljön: művem mennyire kelendő, kik olvassák és ki – nem - értik * Amit a legjobban tudok: mikor mire kell hivatkozni, hogy jól jöjjek ki hol a nézettségi mutatókra, hol a meg nem értett zseniségre… * Munka- időben és túlórázva hamis illúziókat keltek, hogy belépődért élethazugságaid babusgatva elringassalak… * Rámenős, trükkös és invenciózus ügynökként rábeszéllek: ne Istenben, élettársadban, barátodban, csakis a biztosítómban, az én bankomban bízz! * A magam módján én is nem mindennapi csodát művelek: csodagyerekből hülyegyereket, igavonó barmot, robotot és alattvalót fejlesztek * Törékeny, érzékeny és már sebzett emberi lelkek között én vagyok az otromba behemót, az elefánt a porcelánboltban * Képes vagyok szinte bárkiből rövid úton beteget, lelki beteget vagy gyógy- pedagógiai esetet csinálni * Meg- szeppent riportalanyt hívok műsoromba, akit profin zavarba hozok, leégetek vagy nem vagyok kíváncsi rá és ügyére, s csak ürügy nekem az önmutogatásaimra… * A nagy és örök igazságbombákat még detonáció előtt közhelyesítésükkel, bagatellizálásukkal sikeresen dedós játék- szerré hatástalanítom * Oly nagy becsben tartom az értékes könyveket, hogy gondosan el is zárom, nehogy bajuk essék * Egalitárius vagyok: éljen az egyenlőség minden előtt: mindenkit egy szintre hozok, jobban, pontosabban mondva: húzok le * Újoncokat, inasokat, kezdőket véletlenül sem hozok jó, csak kedvszegő rossz, kínos helyzetbe: égetés, blamálás, cikizés, megszégyenítés… * Az ördög patikájával lelkileg megbetegítelek: sátáni gúnykacaj, önbizalom rombolás, identitászavarás, nevetségessé tétel… * Otthonosan mozogván a szellemvilágban ezt a tudásom arra használom, hogy romboljam a jó és építsem a rossz csapatszellemet… * Közös képviselőként összeugrasztom lakótársaim. például: a folyosó közfalára szégyenlistát teszek ki… * Kizsarolom belőled és meg is írom helyetted a magadra/családodra terhelő – hamis - beismerő vallomásodat * Olyan mesterien dodonai a jóslatom, hogy mindenképpen be fog válni: legalábbis nekem - én kasszírozok, te meg értsd, ahogy akarod (ha akarod vemhes, ha akarod, nem) * Mintha mindig ugyanazt a régi lemezt tenném fel, s még az is folyton elakadna… Na, erre táncoljatok ma! * Nem az igazam, de a tanszékem, szinekúrám védem foggal-körömmel, az utolsó töltényig, árnyékbokszolva, bérgyilkost fogadva… * Szabadon – értsd: önkényesen - rostálgatom a tényeket, de az én – rugalmas – véleményem: az szent, sérthetetlen… Talán magam is eleve csalhatatlan vagyok? * Ha engem egyszer valakik valahol valamivel becsaptak, akkor minden fórumon, agórán egyetemes bizalmatlanságot hirdetek * LETHE PARTJÁN. Hatvan évnél többet éltem, Sok betölt, mit nem reméltem, Kevés abból, mire vágytam, Most fekszem halálos ágyban. Még egy nap, talán utolsó, Aztán elfed a koporsó, Aztán hamar elfelednek, - Én is mindent hadd feledjek! Mintha Lethe vizét innám, Enyhe szender száll, borúl rám, Világ képe elhalványúl S mint a függöny ha aláhull, Szinpad dísze meg nem látszik, Senki immár rajt' nem játszik, Szív nem búsúl, szív nem örvend: Úgy vesz környűl pusztaság, csend. Nem hallok panaszszót, átkot, Melyet elnyomott kiáltott; Ártatlannak síró jajját, A gonosznak vad kacajját; Szegény, gazdag bősz küzdelmét, Ősvitájok durva nyelvét; Szeretők közt bús sohajtást, Megsebezve folyton egymást, Siralmát a megcsalottnak, Néma vádját a halottnak; Lármáját a sok nyeglének, És amely, mint sellő-ének, Örvényt készít szívnek, észnek, Csalfa hangját tettetésnek. Nem látom rút érdek harcát, Szenvedélyek torzúlt arcát; Tettet a végzetből nőve; Bűnt, erényt egymásba szőve; Balga reményt, mely sikert vár, Küzdést, melynek kincs az oltár, S hova hő vágyak vezetnek, Unalmát az élvezetnek; Hiuságot száz alakban, S mely, mint szent tűz, fel-fellobban, Buzgalmát nemes sziveknek, Áldozatját a hiveknek. Mily édes mindent feledni, Elfáradva megpihenni! Nyugtomat hol feltalálom, Szállt reám, szállj, örök álom!... Mégis, mégis mit hallok? Neszt, Gyermekimnek hangja ébreszt; Mégis, mégis, ím ott látom Újra egy-két hű barátom'; Álom oszlik, keblem éled, Visszahív megint az élet, S fel-feltűnik hazám képe Hajnal vagy alkony ködébe', Vaj' melyik? Hogy' tudhatnám én, Régi rajtunk e kétes fény: Hányszor hittünk hajnalfénybe' És sülyedtünk vészes éjbe, És kétségbe hányszor estünk S hajnallá vált borus estünk. Oh magyar! meg nem bűnhődted Még se multad', sem jövődet S jelen harcát amint vívod, A Nemesist ki-kihívod. Nem elég a hont szeretni, Tudni kell mit, mikor tenni Érte folyvást, nem hühóval, Hegyke tűzzel, léha szóval, De szilárdan és eszéllyel. Szembe szállva száz veszéllyel... Mért innál ábránd borából? Ébredj, ébredj mámorából Öntudatra, önérzetre: Ne bízd sorsod' véletlenre! 1892
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 9.

Írta: Jenő
2016. szeptember 07. szerda, 19:34
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 9. Illyés Gyula Haza, a magasban Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni – bátrabb új hont a mult időkben fürkészni, mint a jövendőben –? Mi gondom! – áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál. Csak nézelődöm, járok, élek, fegyvert szereztem, bűv-igéket. Már meg is osztom, ha elmondom, milyen e biztos, titkos otthon. Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik. Ha új tatárhad, ha kufárhad özönli el a tiszta tájat, ha útaink megcsavarodnak, mint giliszta, ha rátapodnak: te mondd magadban, behunyt szemmel, csak mondd a szókat, miktől egyszer futó homokok, népek, házak Magyarországgá összeálltak. Dühöngő folyók kezesedtek, konok bércek – ezt ne felejtsed, ha megyünk büszke szájjal vissza, mint várainkba, titkainkba. Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet, nem ölhet, mi csak ölne minket, mormolj magadra varázsinget, kiáltsd az éjbe Berzsenyinket. Míg a szabad mezőkön jártál, szedd össze, pajtás, amit láttál, mit szívvel, ésszel zsákmányoltál, vidám vitáknál, leányoknál. Mint Noé a bárkába egykor, hozz fajtát minden gondolatból, ábrándok árvult szerepét is, álmaid állatseregét is. Lapuljanak bár ezredévig némán, mint visszhang, ha nem kérdik, szavaid annál meglepőbbet dörögnek majd a kérdezőknek. Figyelj hát és tanuld a példát, a messzehangzóan is némát. Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek ellenemre. Mert ha sehol is: otthon állok, mert az a való, mit én látok, akkor is, ha mint délibábot, fordítva látom a világot. Igy maradok meg hírvivőnek őrzeni kincses temetőket. Homlokon lőhetnek, ha tetszik, mi ott fészkel, égbemenekszik. * Az a „varázsló” Cipolla vagyok, aki a mindenkori Mariót gonoszul hipnotizálná - a Gonosz szolgálatába szegődve kamatoztatom rendkívüli adottságaimat * Ügyesen meggátolom vagy éppenséggel lehetetlennek mondom az elit- és a tömegkultúra szakadékának áthidalását * Eljátszom a szókimondást privilegizáló s levezető szelepként működő udvari bolond hálás és fixen jól fizető szerepét * Karosszék vagy terep- antropológusként, vagy mint naiv szótár- készítő vagy misszionárius: előkészítem a gazdasági és a szellemi gyarmatosítást * Szándékosan boldogtalanítom magam és így szeretteim körét, emberáldozatokat hozok a Szellem oltárán, hiszen így lehetek termékeny nagy alkotó! * Ridegen vagy álszenteskedve, magam alá rendelem a hozzám-tartozókat: mindenki csak eszköz a még meg nem értett Nagy Célomhoz… * Velem lehet és érdemes tárgyalni! Nemcsak a piacon engedek a negyvennyolcból: szakmai, sőt erkölcsi dolgokban is megalkudok - büszkén „kompromisszumkészségemre”… * Mintha janicsárokat nevelnék az elrabolt keresztény gyerekekből… * Meztelenek ellen állig fegyverben vívom úgymond fair play szócsatáimat, szellemi párbajom – s még a játék- szabályokat is én diktálom! * Parafenomén vagyok: szinte gyereket tudok beszélni a hasadba, vagy olyan hasbeszélő vagyok, aki a hasára ütve hantázik, lódít, füllent… * Mások ötleteit és műveit pofátlanul, nyíltan einstandolom, vagy titkon, suttyomban, orvul plagizálom, lenyúlom * Újság(íróságom) csak fedőtevékenység: mint kém vakond várom a hívó parancsot, amikor riasztják az alvó ügynököket… * Se jót, se jól nem alkotok: de büdös a munka - mégsem lennék újra derék szántóvető, vagy lakatosinas * Ha Krisztus ma közöttünk járna, szólóban virágszőnyeggel fogadnám, de ma is elsőként kiáltanám a kórussal: Feszítsd meg! * Le- eretnekezem, leszektásozom tetszhalott, múzealizálódó, lefáradt és életidegen egyházam lelkes, újító reformáló ébresztgetőit! * A leégéstől rettegve olyan légkört teremtek, hogy ne is merj mást kérdezni, mint amire rég kész a válaszom * Mint a Gazdi pulikutyája és vezérkosa: nyájba terelek és elbirkásítok, kopasztok, majd a vágóhídra hajtok * Az iróniával, a gyilkos gúnnyal lemészárolom, csírájában elfojtom a rivális életképes gondolatcsecsemőket * Egyszer s mindenkorra betöröm az ifjak vadcsikó lelkét: ne fickándozzanak , hajtsák járomba fejük, s még szemellenzőt is rájuk * Arany- ketrecemből szajkóként szórakoztatom a szörnyen unatkozó vagy világfájdalomban szenvelgő publikumom * Egy hiú remény éltet és áltat: ez az irdatlan betűmennyiség előbb-utóbb majdcsak minőség lesz… * Tudásommal visszaélve annyira megszégyenítlek és elbizonytalanítalak, hogy még azt se tudd: fiú vagy, vagy lány! * Privatizáltam és továbbműködtetek egy pártállami szellemi sterilizáló-kiherélő műhelyt (ami mára kétpárt-diktatúra konformmá vedlett) * „Holt nyelveken”, titkosírással stb. értekezem a lélek halhatatlanságáról, az emberi boldogságról – úgysem tudnak, vagy mernek visszakérdezni, a kollegák meg a viszonosságot várva rám hagyják… * Addig van jó sorom, míg nem értenek – különben kiderülne: blöffölök, szélhámoskodok, csalok… * Reményik Sándor: Vagy-vagy Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély. Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél. Vagy az Úristen, – vagy az emberek. Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg. Vagy a csúcsok nagy, edző hidege, Vagy egy asszony simogató keze. Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan, Jaj, csak ne felemásan, felemásan! * Én állítom magamról: Nagy Ellenálló voltam, mások: „csak” a Gonosz kísértéseinek engedtem * A védtelen kisebbségek rovására nagy hangon és durván viccelődök, hogy a kocsmában népszerű legyek (de előtte azért jól körülnézek…) * Magamat a végletekig elaprózom csakhogy címeimet, funkcióimat halmozhassam – s ha ezeket koporsómba teszik, más már nem marad utánam.. * Szegényes a fantáziám, béna a gondolkodásom még a tévedéseimben is terméketlen és érdektelen… * A bűn- bakra mindig meglévő igényt még fel is erősítem, majd fizető megrendelésre ki is elégítem, tálcán kínálom.. * A mindenkori Szókratészeket az ifjúság megrontásával vádolom, az írástudókat farizeusnak nevező Jézust rendőrkézre adom * Szellemi képességem és bátorságom állat- és emberheccben, s már nem gyerekes gonosz csínyekben, ugratásban élem ki * Úgy figurázom ki az egyház és a papok ballépéseit, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket, az istenhitet is kiöntsétek * Mindig a könnyebb ellenállás felé haladsz, nem abból indulsz ki, hogy miből van hiány, hogy mire van égető szükség - hanem hogy Te itt és most mivel tudnál nagyot dobni… * Kiszolgáltatott gyerekeket fanatizálsz, örök üdvösséget ígérsz és örök kárhozattal fenyegetsz, ha valaki nem vesz lelkesen részt például egy keresztes hadjáratban * Bárkinek bármily „önéletrajzot” megírok, átkozmetikázok – önbecsapásban folyamatosan átképzek és gyakorlatoztatok… * Van, amit nagyon tudok, amire nagyon szenzibilis vagyok: hogy itt és most milyen hamis illúziókba ringatózna nyájas olvasóm * Egy szavadba, és sok forintodba kerül: olyan hamis portrét festek rólad, amilyennek te szeretnéd látni magad * A te kérdéseid vagy sugalmazók, vagy álkérdések, vagy rosszak, vagy pszeudo „költői kérdések”, vagy félrevezetők, vagy érdektelenek stb. * Minden élethelyzetben mintha titkos ügynök lennék: leselkedek, hallgatózok, „kémkedek”, holmidban és lelkedben turkálok és vájkálok… * Nemcsak külsőm vézna – elég egy beígért tasli: akár még anyámra is rögtön bármi terhelőt rávallok! * Pletykás vénasszonyoktól, vagy az ellenérdekű, bőbeszédű féltől szerzem be a leghitelesebb információimat * Egy férfi se akart lefeküdni veled: ezért a szüzesség, az önmegtartóztatás szentségét hirdeted, és mindenfelé vizslató szemmel „paráznaságot érsz tetten”… * Elromlott házasságod megjavítása helyett, a nyitott házasságok üdvözítő voltát zenged - arról viszont már mélyen hallgatsz, amikor épp ez teszi végleg tönkre (házas)életed. * Én voltam az első renegát, aki a komfortérzését fokozandó Rodostóban a muszlim hitre tért át * Gazdasági, jobblétre vágyó kivándorló volt, de saját legendát kreálva politikai menedékjogot követelt magának, de az igazi üldözötteket kintről sem segítette… * Öncélúan tobzódó önsanyargatásommal, mint annak idején Oszlopos Simeon, sokakat én magam riasztok el az istenhittől * Az előnyök szédelgő felnagyításával, a hátrányok kicsinyítésével csallak lépre – mire már fel- világosodnál, már nincs kiutad… * Irgalmatlan papként a misére sietve lelki elsősegélynyújtás nélkül, szó nélkül robogok mellőled tovább * El se vetem reggel a magot, s nem viselem gondját, ha nem halálbiztos már az esti, de legalábbis a másnap reggeli szüretelés * Testi, de főleg lelki korbáccsal és mézesmadzaggal a világcirkuszban vagy lélekidomár, oroszlánt késztetve-kényszerítve pitizésre * Az emberek jótevője is lehettem volna, de gyenge vásári mutatványossá, egy trükköző Zampanóvá züllöttem el * Nekem teljesen mindegy, hogy legjobb tanítványom híres és zseniális, hős pandúr vagy hírhedt betyár, haramia lesz? * Az elmebajtársak megszokott körében teánkat, borunkat hörpintgetve kedélyesen és langy unalomban ön-agyon-ülésezve ajnározzuk magunkat * A napi babra aprómunka, a pepecselés undora miatt közkincseinket legszívesebben a feledés feneketlen kútjába dobnám * Szelektíven hallok, szántszándékkal „hallucinálok”. és sokszor úgy csinálok mintha a külső súgás belső hang lett volna * A mindenkori Hatalommal, annak legitimitásától függetlenül személyre szóló titkos különbékét, egy magán-megállapodást kötök… * De jure vagy de facto utazó kulturális követként hamisan rossz képet festve módszeresen járatom le „hazámat” * Inkább maradsz felesleges, sőt: parazita ún. szabadúszó, egy „szellemi segédmunkás”, csakhogy a kulturális főváros, az ország vízfejének nyüzsgésben maradhass… * Még soha nem éreztem – szakmai – alázatot, de már hallottam róla és a legjobban én definiálom… * ÁBRÁNYI EMIL LAKÁJOK DALA Be nagyszerű annak a sorsa, Akit táplál nagyúri kéz! Nem küzd a létért! Kényelemben Hallgatja, hogy' sír künn a vész! Puhán vetett, jó, meleg ágyban A takaró füléig ér!... Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Hideglelősként dideregjek? Éhezzem, mint erdei vad? Csupán azért, hogy elmondhassák; "Nézzétek! Független! Szabad!?" Nem! A kegyetlen koplalásnál A kegy falatja többet ér!... Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Mily kellemes, könnyű mulatság Szolgálni a nagy urakat! Egy kis hajlongás, kis hizelgés, S a jutalom csak úgy szakad! Mit árt az, hogyha rosz kedvükben Megrúgnak néha? Csigavér! Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Csak egyszer él az ember! És ezt Koplalva, fázva, élje le? Rossz társaság a büszkeség, ha Koldustarisznya jár vele. Ej! a busás borravalónál Nincs finomabb, szebb pályabér! Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér! Vígan hörpintem uraságom' Borával töltött nagy kupám! Éljen a függés! A szabadság Zsiványoknak való csupán! Koplaljon a bölcs és a költő, Az én szám enni, inni kér! Utálatos szabadság! Távozz! Nekem livrée kell és kenyér!
LAST_UPDATED2