Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 7.
Petőfi Sándor
SZÍNÉSZDAL
Minden müvészetek
Fején a korona:
A mi művészetünk,
Ellen ki mondana?
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
Csak árny, amit teremt
A költőképzelet;
Mi adjuk meg neki
A lelket, életet.
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
Miénk a hatalom
Az emberszív felett:
Idézni egyaránt
Mosolyt vagy könnyeket.
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
Apostolok vagyunk
Az erkölcs mezején.
Apostoli szavunk
Téged kiált: erény!
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
De amit színpadon
A népnek hirdetünk,
Ne hazudtolja meg
A cselekedetünk.
Ha meg nem tesszük azt,
Ami föladatunk:
Akkor gyalázat ránk,
Szinészek nem vagyunk!
Pest, 1844. szeptember
*
Nemzeti eleinkre,
őseinkre, nagyjainkra
katartikus és egyben
tettre doppingoló, kötelező
ünnepi megemlékezést tartunk
*
Az
ismétlődés
ellenszerét kínáljuk:
felidézzük-elemezzük
nemzeti tragédiáinkat –
de a jó példákat is soroljuk…
*
Meg-
őrzöd
a hajdani
vízi világ emlékeit:
ez a majdani feltámasztás
mai egyetlen esélye, reménye…
*
Ha
nem is
ért egyet vele,
de m i n d e n t megtesz,
hogy ellenfele kifejthesse nézetét…
(ő egy tényleg szabadelvű szellem)
*
Magános
közvádlóként lépünk fel
a jog hálójából kieső közbűnök ellen…
*
Siker-
élményekhez juttatjuk
a legfrusztráltabb, leszakadt,
kudarcoktól letargiás diákokat is
*
Nevet
és jelképet adunk
a szellemi kezdeményezéseknek,
és keresztszülőként óvjuk is őket
*
A
nép joga
morogni,
de mi már
hangosan tiltakozunk
minden Justizmord ellen
*
Ha
egy zsidó
barátom sincs,
és amúgy velem
csak rosszat tettek volna,
még akkor se engedem ki
a gonosz szellemet a palackból!
*
Mind zárt,
mind nyílt körben
egyértelműen elhatárolódunk
a nyílt-burkolt zsidózóktól, cigányozóktól!
*
Nem
akarjuk
a közönségünk jóindulatát
sanda vagy nyílt
cigányellenességgel megnyerni
*
Szóvá tesszük,
ha valaki leantiszemitázza stb.
az őt ért kedvezőtlen szakmai bírálat tevőt…
*
Bűnöket
és ördögi
szellemiségeket
teszünk gyűlöletessé
és undorítóvá, taszítóvá
(mint ami sokszor nemcsak
a Talmudból, de az Ószövetségből árad)
*
Istenkép
festők is vagyunk –
és leleplezzük a hamisítványokat,
melyekkel népünket akarják
szellemi szolgasorba döntve
lassan, de biztosan kiirtani…
*
Segítünk
a Holocaust
és Gulág túlélőinek
másnak-maguknak
is megbocsátani:
vagyis ép lélekkel élni
*
Taníts és nevelj
az ember rendeltetésszerű használatára,
úgy a teremtményi alázatára
mint az istengyermeki büszkeségre!
*
Fülbemászóan muzsikálva
hamis illúziókba ringatlak,
miközben már javában süllyed
a Föld-Titanic…
*
Én voltam és vagyok
az első és legbuzgóbb,
aki a követ dobja
a házasságtörő vétkes asszonyra
*
Igyekszem
minél magasabbra felverni
cinkos hallgatásom
nem kicsi kikiáltási árát:
senki többet harmadszor?
*
Hajmeresztő,
lélegzetelállító „halálugrásom”
láthatatlan dupla védőháló felett mutatom be –
és besöpröm a lóvét és az elismerést…
*
Lankadatlanul
rakosgatok másokra
elviselhetetlen lelki terheket –
míg magam lerázom mint kutya a vizet…
*
A
szegény
ijedős jónép riogatására,
- rendelésre vagy passzióból -
Mumust kreálok vagy előjátszok…
*
Amiben tényleg
verhetetlen híresség vagyok,
az a profi önigazolás, igazoló jelentések írása –
az önéletírásokról, memoárokról nem is szólva…
*
Piszlicsáré
gondjaimmal,
magánproblémáimmal
a médiumokban bőgöm tele
a Nagy Panaszkönyvet –
visszaélve a közfigyelembe kerüléssel…
*
Nem
tudok más
mint eldalolni, eldanolászni
saját közérdektelen, privát
fájdalmam s örömem
*
Szellemi
alkimistaságom
arra használom,
hogy aranyból is
szart csináljak-csináltassak,
a szart aranynak nevezzem-neveztessem…
*
Ha
illetékes helyen
biztosítanak róla,
vagy csak megszagolom,
hogy szabad a préda,
akkor ki-kilövöldözöm
gyilkos gúnyom nyílvesszőit...
*
Szellemi
eledelnek
látszó valamiként
álproblémák gumi-
csontjait lököm (f)elétek:
eszitek vagy nem eszitek,
nem kaptok mást…
*
Petőfi Sándor
LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ
Jut még eszedbe a fiú? kivel
Együtt cepelted a vándorbotot,
Mely koldusbotnak is beillenék,
Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;
És ez nem éppen olyan ritkaság
Szinészre nézve, mint boldogtalan
Magyar hazánkban a hű honfigond. -
Lásd, én reátok még emlékezem,
És elfeledni nem fogom soha
A jót s roszat, mely ott közöttetek
Mult napjaimnak osztályrésze volt.
Előttem áll a délután, midőn
A színészetbe béavattatám.
Barangolék föl és le céltalan
A nagy hazának minden tájain.
Tarisznyámban, mit hátamon vivék,
Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,
De a nyomor, mint ólom, megnyomott.
Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,
Mely útaimban hű társam vala.
Ekkép juték egy nyári délután
Egy kis városba; fáradt lábaim
A fogadóban megpihentenek. -
Vendégszobája egyik oldalán
Helyet szerényen színpad foglala.
Mire való is már a fényüzés?...
Azon tünődtem épen: kérjek-e
Ebédet vagy se? hát ha majd sovány
Zsebem bicskája szépen benntörik?
Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;
Volt bennem annyi emberismeret,
Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.
Fején kalapja nagybecsű vala,
Mert Elizéus prófétával az
Rokonságban volt... tudnillik: kopasz.
Kabátja új, a nadrág régi rongy,
És lábát csizma helytt cipő födé,
Alkalmasint amelyben szerepelt.
"Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok;
Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát
Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom."
Vágtam szavába; ámde ő rohant,
S vezette gyorsan az igazgatót.
Fehér köpenyben az igazgató
Jött üdvezelni engem nyájasan:
"Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!
Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur?
Imádja úgye a müvészetet?
Ah, jóbarátom, isteni is az!
S önnek szeméből olvasom ki, hogy
Szinészetünknek egykor hőse lesz,
És kürtölendik bámult nagy nevét
A két hazának minden ajkai...
Ebédelt már ön? itt az ételek
Fölötte drágák, s ami több: rosszak.
Az ispán urtól őzcombot kapánk,
A káposztából is van maradék -
Ha meghivásom nem méltóztatik
Elútasítni: jó ebédje lesz."
Igy ostromolt a jó igazgató,
Forgatva nyelve könnyü kerekét.
Én nem rossz kedvvel engedék neki.
Menék ebédre, és ebéd után
Beiktatának ünnepélyesen
A társaságba - nem kutatva: mi
Valék, deák-e vagy csizmadia?
Másnap fölléptem a Peleskei
Notáriusban. Hősleg működém
Három szerepben, minthogy összesen
A társaságnak csak hat tagja volt. -
Egy ideig csak elvalék velök;
Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.
De a barátság végre megszakadt,
Mert én utáltam a nyegléskedést,
A sok "utószor"-t, a görögtüzet,
S tudj' a manó, mily csábitásokat.
A társaság is végre szétoszolt
Egymást érő bel- s külviszály miatt;
S én újra jártam széles e hazát,
Mignem keblébe vett más társaság.
Mit ottan, itt is azt tapasztalám,
S tapasztalásom nem volt olyatén,
Mely kedvre hozta volna lelkemet.
Kenyért keresni színészek leszünk,
Nem a művészet szent szerelmiből,
S haladni nincsen semmi ösztönünk.
"Pártolj, közönség, és majd haladunk,"
Mond a szinész: és az meg így felel:
"Haladjatok, majd aztán pártolunk;"
És végre mind a kettő elmarad.
Nem is hiszem, hogy a szinészetet
Becsülni fogják, míg ez befogad
Minden bitangot, gaz sehonnait,
Kik a világnak söpredékei,
S itten keresnek biztos menhelyet.
Barátom, ez fájt énnekem s neked,
Ez keseríte minket annyira.
Az isten adja, hogy minél előbb
Akképpen álljon szinmüvészetünk,
Amint valóban kéne állnia.
Pest, 1844. szeptember
*
Szereplési
viszketegségből,
fontoskodásból
vagy polgárpukkasztásból
vaklármámmal tompítom
az emberek veszélyérzetét…
*
Hamis-
gyöngyért,
pszeudo kincsért
trambulinról
pöcegödörbe ugratok fejest
rászedett balekokkal
*
Én
győzlek meg,
én veszlek rá,
hogy a legértékesebb kincseidet
szarért-húgyért elkótyavetyéld
*
Tan-
folyamokon
jó sok pénzért
tanítom be a jelentkezőket,
hogy miként kell kiénekelni
a sajtot az emberek szájából…
*
Olcsó János
provokátorként
vagy
magánbosszúból,
magánszorgalomból
bármely csőcselék
vezér-hangadójának felcsapok
*
Mint
a munka hőse,
mint sztahanovista
buzgón verem a csalánt,
de szigorúan csak
a mások érzékeny farkával
*
Dög-
keselyűként
körözök, lesek és lecsapok
a Célszemély legkisebb botlására is
(vagy gyűjtöm a terhelő ál-adatokat)
*
A
szekér-
táborom
beltagjai
ballépését
észre sem veszem,
vagy bagatellizálom,
az ellenséges tábor lakóiét
viszont fifikusan dramatizálom
*
Vagy
fennhangon
fröcsögve buzizok,
amiért oly hálásak
a hetero-szex nyomorgók,
vagy a homo-erotika apoteózisát zengem…
(bár otthon veréssel kúrálom leszbisedő nőmet)
*
Vagy
rögtön
a piaci keresletre dolgozol.
vagy csak magadnak alkotsz:
„Ezek még a zongorába hugyozást se értenék!”
*
Nagy
eszem,
és nagyon
pihent agyam
kegyetlen. otromba
tréfák kiötlésére használom –
(ügyelve persze: az áldozat védtelen legyen…)
*
*
Kis
bunkeremből,
a háttérből és név nélkül
- ismerve, hogy mire heccelhető a csőcselék -
lankadatlan igyekezettel uszítok és bujtogatok
*
Letagadott,
elrejtett óriás elődök vállán
cirkuszi törpeként „magasodok” és ágálok…
*
Ha
a bolha
potyautasként
felmászik egy nagy hegy tetejére,
nagyobbnak hiszi és állítja magát
a völgyben álló elefántnál
*
Legnagyobb
szellemi teljesítményem:
egy mestermű.
Jobban mondva:
egy összetéveszthetően
„élethű” utánzat, hamisítás
*
A rágalmazás
felső tagozatában
és magasiskolájában
a fizetőképes keresletet tanítom,
magas, nem csak középiskolás fokon…
*
Sötét-
kamrámban,
boszorkány.
konyhámban
az emberi negatívból
a lehető legrosszabbat
hívom elő és azt fixálom
*
Ellen-
drukker
irigy kutyaként
vagy féltékeny kiskakasként
a szemétdombomról ugatva
harsognálak, kukorékolnálak túl
*
Cseppet
sem zavar
szerepeim játszásában,
hogy közben más „kisemberek”
keményen dolgoznak helyettem
*
A
szart
pofátlanul
aranynak nevezem:
és addig
s oly szuggesztíven
mondogatom,
míg a csendes többség el is hiszi
*
Megtagadom
az igazra-szépre
éhes gyermekektől
a mindennapi szellemi
betevő falatot és életvizet
*
A
leg-
egyszerűbb
ügyeket is addig-
addig bonyolítom,
hogy a beavatott haszon-
élvezőkön kívül lehetőleg
még az isten se értse
*
Fehér,
szürke és fekete
maffiák agytrösztjében
olykor névvel, de sokkal
inkább anonimitásban maradva,
szaktanácsot adogatok-osztogatok…
*
Csodaszép,
de elvileg-gyakorlatilag
számonkérhetetlen ígérettel
tömi be azt a sok-sokmillió
szegény panaszos nagy szájat…
*
Az
egész világot
buzgón térítgetem,
- ha lehet, akkor
vödörben halászva -
de csak hogy szektavezérem
„tanítványa”, feltétlen híve,
odaadó elszánt rajongója legyen
*
Nem
figyelmeztetlek,
hogy a hátad mögött áll Isten,
inkább arra bátorítalak,
hogy kerüld meg érte a Földet
*
Ártatlan
és gyanútlan járókelőket
halálosan fenyegetek, rémisztgetek:
ha nem leszel „hívő”,
- értsd: a vallási csoportom tagja –
akkor véged, az örök kárhozat vár…
*
Vagy
meghagy
önmérgező
élethazugságodban,
vagy, ahogy a Vadkacsa felvilágosítója
- beavatkozva életedbe – úgy teremt krízist,
hogy rosszabbul jössz ki belőle…
*
Feledtetni,
hogy szégyellek
magamnak segítséget kérni
másokat erőszakosan térítek –
mindezt segítségnyújtás címén
s ezért még forró hálát is várva!
*
Több
embert
távolítottam el
telve jószándékkal
a Jó Istentől,
mint ahányat
akár a legördögibb
elme is valaha tudna…
*
Istenhitem
annyira magán-
ügynek tekintem,
hogy még kínvallatással
sem lehet soha
egy-egy nyilvános
tanúbizonyságra rávenni
*
Elesett
és gyökértelen
flótásokat verbuválok
a nekem jól jövedelmező
„üdvhadseregembe”
*
Csóró
sameszként
nem engedhetem meg magamnak
a szókimondás, az őszinteség drága mulatságát…
(később már nem hiányzik ez a veszélyes luxus)
*
Én
magamnak jót főzök –
a plebsz az ingyen konyhán
fogyassza a moslékot:
eszi vagy nem eszi,
nem kap mást
*
Aki
más véleményen van,
pláne ha más paradigmát követ,
azt ellehetetleníted – stigmatizálod:
az áltudós, naiv, outsider, sarlatán stb.
*
Ki-
használod
a monopolhelyzeted,
vélemény-hatalmaddal visszaélve
a csillagot is lehazudod az égről
*
Isteni jósorom
kegyelmi ajándékát
úgy mutatom,
úgy prezentálom
mintha sok áldozattal
és szorgalommal
szerzett érdem lenne
*
Te
egész népedet
tekinted kiskorúnak,
s így abban is tartod,
helyettük adva beleegyezést,
módszeresen gátolod felnőtté válásukat
*
Az
arany
középutat
„összekeverem”
a középszerűség
rémuralmával
*
Az én
nomád
értelmiséginek
aposztrofált utam
valahogy mindig a hatalomhoz,
a húsosfazékhoz visz közelebb…
*
A
te kezed
nem véres,
te senkit nem öltél meg,
te csak bujtogattál,
s csak a vérbosszú
hagyományát éltetted?
*
Műveim hatása
dekadens frivol sznobok
efemer lelki felizgulása,
merevedése és ejakulációja
*
Petőfi Sándor
SZOMORÚ ÉJ
Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
Mert gondomat el nem altathatom.
Mi fog történni vélem s a hazával?
E kettős kérdés tépi lelkemet.
Ah, nem érem be a magam bajával,
Még te is gyötresz, hazaszeretet!
Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
Hogy örök vészű tengeren evez?
S mit ér, ha őt a haragos habokból
Mentő sajkával partra is tevék,
Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
Kik ott maradtak a hajóba’ még?
Apám, apám, mért is taníttatál,
Miért az eke mellett nem hagyál?
A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
De le nem hoz... a magasból levet.
Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
A napvilágtól szemed fénye vész.
Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
Mely erősíti még szemeidet,
S közel hoz mindent... s minden vajmi szebben
Tünik föl, hogyha távol nézheted.
Miért tanultam? mért nem maradék
Földmívelő, aminek szánt az ég?
Nem tölteném most kínos virrasztással
A végtelenbe nyúló éjszakát;
Lelkem fölött az álom víg dallással
Madár módjára ringatná magát.
Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
S mig ellegelget kolompolva nyája,
Ő hűs bokorba vészi bé magát,
S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
Saját kedvéért a kis furulyát.
Vasárnap tisztát venni hazajár,
Hol a szerelmes lyányka várja már.
A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
S oly szép, mint a megszületett tavasz;
Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
Hiszi tehát, hogy a világ is az.
Pest, 1847. január
|