A szellemi/lelki hatalommal vissza-élni

A szellem és lélek hatalma javunkra vagy ártalmunkra

Ebben a részben azokról a társadalmi szerepekről szólunk,

az egymondatos gondolatébresztő, vitaprovokáló formában,

amelyeket ma az értelmiségi, az intelligencia, az írástudó stb.

néven szoktunk nevezni, s amihez leginkább az árulás szó társul...

De a leghitványabb mesterség eredendően a legszebb hivatás:

a táltos, a sámán, a pap, a tanító, a gyógyító, a nevelő stb.

nélkül sehol se, illetve nagy bajban lennénk, és maradnánk.

Ahogy a tudós, a művész és a bölcselő is az emberiség jótevői.

Mármint ha betöltik hivatásukat, teljesítik küldetésüket...

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.

Igen, igen. Nagyon vonzóak ezek az alkotó, segítő pályák,

csak ne felejtsük el, hogy épp ezért nagyobb nehézséggel is járnak,

hisz ki ne ismerné a próféták, költők, tudósok, papok és filozófusok

viszontagságos pályafutását, olykor egészen a vértanúságig...

Aki többet tud használni, az nagyobbat tud ártani is,

a rossz szülő, a rossz doktor, a rossz tanár, a rossz lelkész stb.

"istencsapás", illetve a Jóisten óvja meg a családot/nemzetet tőlük,

a többre hivatott embert az ördög is jobban, sokszor sikerrel kísérti...

Számba kell vennünk az írástudók vétkeit, bűneit, árulásait,

hogy magunkat is védjük, s az ő megtérésüket is elősegítsük...

A szó tág értelmében mindenki értelmiségi,

hisz a legtöbbünk pl. szülőként neveli és oktatja gyermekeit.

És egyben egy kicsit a papja, orvosa, pszichiátere stb. is neki.

De egyben tényleges hatalma is van felette, mert büntetheti.

Mert lényeges, sorsát befolyásoló döntéseket hoz róla - érte..

És milyen hatalma van a törvényhozónak, bírónak, politikusnak?

Ahogy minden vezetőnek, és minden mecénásnak, szponzornak stb.,

vagyis a pénz, a hatalom és hírnév birtokosainak.

Ezt az aspektust is ebben a részben fogom elemezgetni...

Egy rövid, kicsit ötletszerű felsorolás

az ismertebb "segítő" hivatásokról, foglalkozásokról:

szülő, nagyszülő, tanító, gyógyszerész, prédikátor, mesemondó, költő,

orvos, ápoló, jogtanácsos, lelki tanácsadó, kutató, könyvtáros, színész,

irodalmár, képzőművész, edző, rendező, újságíró, könyvkiadó, divattervező,

közvéleménykutató, szociológus, közgazdász, politológus, műsorvezető,

óvodapedagógus, védőnő, szociális munkás stb. stb.

Arany János

RENDÜLETLENÜL

Hallottad a szót: „rendületlenül -”
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi...
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!

Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont gyakran oly nehéz: -
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont - ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad...
És - kebleden be-vérző honfiseb -
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!

Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

(1860.)

Képtalálat a következőre: „arany jános tambura”

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 19.

Írta: Jenő
2016. szeptember 22. csütörtök, 06:45
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 19. Illyés Gyula Koldusok Jöttek a koldusok naponta, tarisznya kétfelől nyakukba – harsogva, fennen énekelve kapaszkodtak föl a hegyekre. S ereszkedtek le libasorban hosszú felhőt verve a porban, fújtak templomi éneket, jósoltak szörnyű éveket. Vállukon kétfelől tarisznya, jöttek a hegyről nagy visítva, nyakukban zacskók ennek, annak, lisztnek, kenyérnek – amit adnak! Mintha csak a szél hozná mindet: zacskók, szütyők, rossz kendők, ingek rongy-szárnyai közt tántorogtak, egy szellőszóra föllobogtak. Szinte repdestek, énekelvén! Azóta is így képzelem én az angyalokat – öregeknek, énekelnek és kéregetnek. Jöttek egyenként, görbe bottal, egy lábavesztett köztük lóval, kicsi szekérben, mint egy bálvány, kövéren, sötéten kántálván! Nem kért az semmit önmagának, csak egy kis szénát a lovának, egy kis szénát a saroglyába, hol már egy fél petrence álla. Sánták érkeztek nagy mankókkal és vakok sápadt kislányokkal, ők nyújtották a csempe bögrét, a kanálnyi zsírt belekenték. És némák, akik csak hörögtek, szapora könnyeket töröltek és mutogattak a torkukra, majd a távolba, majd hasukra. És undorítók, oly sebekkel, akikhez már a szegény ember fia-leánya mert csak szólni, a szörnyű kézbe krajcárt nyomni. És őrültek, kik fintort vágva csak beröhögtek a konyhákba; követeltek, ha meg nem kapták, a szemérmüket mutogatták. És bohók, játszik, komor szentek, kik nagy csontolvasót cipeltek, s özvegyek, hülyék össze-vissza dalolva, zengve, sipítozva. Jöttek, csak jöttek, egyre jöttek, micsoda földről özönlöttek, mily szörnyű múltból, ahol karjuk elmaradt szemük, lábuk, orruk. Mily vad világból, amely ottan kezdődött fent a hegyoldalban, hol az országút lapult s tért el tele varázzsal és veszéllyel. Jöttek bőgve a vad csatából, rettentő ütések nyomával, mint dorongolt eb a kertvégbe, a szegény népek küszöbére. Volt köztük régi rab és elvert pap és olyan, ki ölt már embert, hajdani dáma és diák is, volt köztük még egy vén betyár is. Jöttek s mentek üvöltve s mégis hogy mentem volna vélük én is el, ki a messzi nagy világba, egy próba-szerencse csatára. * Nyilván- tartanak – nyilván tartanak tőled: titkos fekete- listákon a neved * Vörös posztó a Hatalom szemében: megvadulva sokszor legázolja, megtiporja… * Naponként újra ellenállni a könnyű siker, a Nagy Céda csábításainak... * Tábornokként arról muszáj döntened, melyik csapatod kell most a biztos halálba küldened… * Tehetetlenül kell ismét végignézned: a kezed között hal meg kis beteged… * Ki lehetsz téve titkos vagy nyílt házkutatásnak, magánéleted ellehetetlenítésének, családi fészked bemocskolásának, kézirataid elkobzásának, megsemmisítésének… * Ha a papi pályát választod, tudnod kell kvázi üvegfalú házban élned… * Jó ügyekkel vagy könyvekkel házal, de ők inkább a betörőt engednék be… * Hiába tudják: Michelangelo vagy – annál inkább szék- lábakat kell faragnod… * Veled statuálnak példát, hogy újságíró kollegáidat szigorúbb öncenzúrára bírják rá… * Új numerus clausus léphet életbe korlátozva diploma- és állásszerzésed… * Elsőgenerációs cigány értelmiségiként, állandó bizonyítási kényszerben helytállni a „szabad versenyben”… * Még egy csillagász Kepler is gagyi horoszkópok gyártására kényszerült… * Sok-sok meghívást kapsz távoli kis falvakba – nehéz a visszautasítás, nehéz az időd védelme * Vissza- utasíthatatlan felkérést kapsz, hogy verssel, poémával felköszöntsd a Vezért… * Gyermek- és ifjúkorod áldoztad a balettért, pályád a lábaddal együtt törik ketté * Vagy nem kap megrendelést köztéri szoborra, vagy még életében ledöntik… * Isten kiválasztott nagy embereként téged a Sátán is sokkal jobban, és többször kísért! * Éltében leköpve- megvetve éhezett, holta után bankárok licitálnak képeire… * Egy Pál apostol szőnyegeket szőtt, Spinoza üvegeket csiszolt, Hamvas Béla raktáros volt, Szerb Antal munkaszolgálatos – Te mire számítasz? * * A lelki szegény és a szent együgyű boldogsága adva van – neked csak feladva, fájó igazságok megtalálásán át… * Tehetetlenül végig kell nézned, ahogy a tollaiddal ékeskedők illegetik-billegetik magukat… * Sokszor fel-felébred benned a gyötrő gyanakvás: lehet, hogy csak egy kis epigon vagyok? * Nem könnyű magadban legyőzni - hisz még mindenfelől táplálják is - az autodidakták kisebbrendűségi érzését… * Neked kell bemenni az oroszlánbarlangba, és oda csak egy hangszert vihetsz be magaddal, mást nem… * Ha mindenki szabadlábon levő bolondként bánik vele, hogy lehet meggátolni, hogy nem legyen tényleg azzá? * Félek, hogy nem szóltok rám: a régi dicsőségemből szeretnék ma is megélni… * Még egy - a nem megalkuvásaitól hírhedt - Arany János is azt írta: pályám bére éget, mint Nessus vére… * Sok hűhó semmiért? Erre a leg- nagyobb esélyed éppenséggel hol máshol, mint a szellemi pályán van… * Sok terve meghiúsul, sok kudarc éri, s így hol magára, hol másra támad s egyre jobban izolálódik… * Önként adod a véred, életed nagyrészét, de sem itt és most, sem pedig később ne várj viszonzást! * Az a püspök vagy, aki befogadja az ex fegyencet, akitől óvják, aki meglopja, s ezt fejedre is olvassák… * * Egy szórakozott prof sok mindennek ki van téve: például gondnokság alá is vehetik…? * Sokszor a hallgatásod a lehető legtöbb, amit tehetsz, pedig úgy üvöltenél már… * Kegyetlen versenyt futsz a gyilkos kórral az ellenszerért: és milyen, de milyen kevés eséllyel… * Saját ügyed teljesen Istenre bízva másokéért perelsz és ágálsz az összes evilági fórum előtt… * A pápának hadserege, neked meg pénzed sincs – „csak” igazságod van, ha van… * Amennyire biztos, hogy gyereked éhes lesz, olyannyira bizonytalan a gázsid… * Krakéler profi párbajozó köt beléd – vagy kiállsz, vagy oda a becsületed… Vagy el kell menned belakott városodból… * Akkor is előre törsz, kúszol-mászol, ha senki, de senki se követ, biztosít… * Egyik percben szinte, majdnem „mindenhatónak”, a másikban meg szinte „impotensnek” érzed magad – és nem könnyű nap mint nap megélni ezeket az önértékelési szélsőségeket… * Ha közszereplést vállalsz, sok becsületsértéseknek le kell peregnie rólad – itt tényleg az a legény, aki állja… * Döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz… * Ha te vagy a frontember, akkor mosolyogva kell tűrnöd még a csápolók tapizását, fogdosását is… * Híres vagy, hogyha ezt akartad, s hány hét a világ, te bolond… * Nem akartad, de mégis „rajongóid” lettek – elvárásokkal és üldözésükkel… * A margón magadra hagynak, ha a középpontba kerülsz: elözönlenek… * A szorgalmas kiskaliberű hangyáktól megkapja a muzsikus tücsöknek dukáló kioktatást… * Ő önként állt a katedrára, míg diákjai tankötelesként ülnek vele szemben – s e szembeülésből könnyen szembenállás alakul ki… * A rivaldafény, a taps az éltető közege, de mi lesz a kiöregedett bohóccal? * Fényképed könyvekben, plakátokon - meggyalázások, le3köpések, „fekete mágia” szabad prédája… * A független értékbecslő se a vevőnek, se az eladónak nem tehet eleget, mindkettő rajta verheti el a port… * A vádlott mindig túl súlyosnak, az ügyész túl enyhének érzi, tartja az ítéletedet… * Már a kereszten feszül, de még gúnyolják: istengyermek, mentsd magad! * Kódolva ugyan, de a háziorvostól várnák a család tagjainak a lelki problémáinak megoldását is… * Folyton döntened kell, melyik család életébe és mennyire – ne – avatkozz be * Minél komolyabban veszi a hivatását, annál sűrűbben- jobban kételkedik magában? * Magadra vess, ha össze-vissza buherált tolókocsid a BMW ellen lemarad a „szabad versenyen”… * Vagy a kitelepítésben senyved – vagy a gaz górék előtt produkálja magát? * Arany János KOLDUS-ÉNEK Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki... Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki, Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen, Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjen Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik; Versectől Szolnokig, Izsaszegtől Vácig. Ott maradt a jobbkéz, mankót hordoz a bal, Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal: Oh, e rongyokat már hogy is nem hagytam ott! - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Ne pirongassatok, hogy koldulni szégyen, Koldusbotom miatt más piruljon, én nem! Ha tisztét mindenki tette volna, mint én, Falatomhoz e sós könnyet nem vegyítném: Sántán is, bénán is, töltenék víg napot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Mennyi drága erő, és mennyi nemes vér! Hozzáfoghatót a történet nem ösmér. Mi haszna! az erőt ásta benső féreg: Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek; Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Egy szelet kenyérkét, alamizsna fillért...! Valami pénz csak kell, s nem tagadom, hogy mért: Majd, ha eltikkadtam,... a déli nap éget, Kocsmaházba térek egy ital bor végett; Jó hely az, legalább nyujt egy kemény padot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Megitél a világ, hogy részeges vagyok, Pedig, ha én iszom, hej! van arra nagy ok: Magam sorsa is bánt... de az mind csak semmi, Megszokná az ember végre föl se venni: Más seb az, amelyre nem lelek balzsamot!... - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul, Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul; "Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen", És a cigány húzza, áldja meg az Isten; Könnye pergi át a barna ábrázatot... - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Nyomorú egy élet... magamért nem bánnám, Ha a holnapot már hozzá nem számlálnám; Ám e szakadt könyvet ti csak foltozzátok: Majd olvas belőle egykor unokátok Dicsőségetekről egy-két igaz lapot. - Adjatok, adjatok amit Isten adott. Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem, Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem. Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban, Korántsem gyanítva, milyen igazam van: Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen, Adjatok egy szűk sirt hazám szent földjében. (1850)
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 18.

Írta: Jenő
2016. szeptember 21. szerda, 09:31
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 18. Sajó Sándor: Magyarnak születtem Magyarnak születtem. Bölcsőm puha fája, Édesanyám keble azzá ringatott; Érzés ez: hatalmas, mint a tenger árja, S mint gyöngyöző vízcsöpp, oly tisztán ragyog. Napfényben a vízcsöpp szivárványszínt játszik, Éppúgy ez az érzés szívem rejtekén: Lelkes büszkeségtől könnyhullató gyászig Ezer változatját mind átérzem én. Magyarnak születtem. Óh e kiváltságban Arcomon az érzés büszkébbre pirul: Nemzeti létünkben ami fénysugár van, Mind lelkembe árad multak ormirul! Fenséges küzdelmek szárnyaló csodái, Dicsőséges hősök, véres viharok! Rajtatok hevülni, titeket csodálni- Van-e gyönyör ennél szentebb és nagyobb? Magyarnak születtem. Keblembe hordom Tünt századainknak fájó örökét: Kedvembe' ha víg is, van valami zordon, Mint sorsunkba' mindig valami sötét... Tűnő reményeinket úgy siratjuk egyre, Mint a megcsalt szív a hűtlen szeretőt, S mintha jövendőnkön mindig gyász lebegne, Melyet egy bús végzet titkos keze szőtt... Magyarnak születtem. Szeretem e földet Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én; Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet,- Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén! Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat,- Ezt a csodás érzést hogy is értené! Óh de honszerelmem gyűlöletre lázad, Ha rút árulás tör idegen felé... Magyarnak születtem. Gyűlölt ellenségem, Aki köztünk él bár, mégsem él velünk; Idegen bolygóként jár a magyar égen S fennen vigad, míg mi némán szenvedünk; Gúny neki érzésink tiszta szentegyháza, Lelkén szennyes érdek, bűnös vágy hevül, S féltett eszményinket gyáván meggyalázva Él magyar kenyéren s ah! büntetlenül... Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot: Dicsőség, szegénység égi végzetét; De jött-mentnél jobban gyűlölöm a korcsot, Aki megtagadja magyar nemzetét! Honát pazarolva bolyong a világon, Itthon léha gőg van szívén és szaván,- Bús haragom üszkét a szemébe vágom: Félre innen hitvány, ez az én hazám! Magyarnak születtem. Szeretve, gyűlölve Virrasztom a nemzet jogos álmait, Érte buzdolok föl búra vagy örömre, Érte gyúl szívemben a kétség s a hit; Érte száll fohászom az Ég trónusához: Adjon a magyarnak lelkes nagy erőt, Hitvallása légyen: hűség a hazához És szeresse bölcsen, férfitettel őt! Magyarnak születtem! Ünnepnapon szőtted Számomra e sorsot népek Istene! Honszerelmem lángját fölgyújtom előtted, Ítéld meg: hiúság nem gyúl-e vele. És ha van még árnyék ezen a szerelmen, Óh világosítsd meg vágyó lelkemet: Taníts meg, és Uram, milyennek kell lennem, Hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek! * Vagy családi könyvtár se volt, vagy csak éjjel titokban olvashattál, és ha rajtakaptak, akkor kaptál a fejedre… * Mint első- generációs értelmiségi otthonról kevés motivációt kaptál, sőt: lebeszéltek, elrettentettek – neadjisten, még ki is tagadtak… * Ha színésznő akar lenni, akkor ismerősei körében máris leendő kurvának nézik… * Pálya- alkalmassági vizsgafeladatok: olvasd el mit írt a kortárs kritika Csontváryról, Karinthyról, vagy Babits és Kosztolányi a késve érő-érkező Adyról… * Szétosztod királyi kincseidet, neked viszont naponta alamizsnáért kell koldulni… * Ha netalántán „kigojózást” észlelnél is, akkor sem eshetsz az antiszemitizmus csapdába… * Bármennyire aláaknázott terület: tisztán fel kell tenned az égető zsidókérdéseidet, nem utolsósorban a kis zsidókért * Neked kell akasztófa alatt példát mutatnod, hogy csak a bűnt gyűlöld, a bűnös embert nem! * Akt- festményed sorsáról nem a publikum, vagy a zsűri, de erkölcsrendész vagy a közterület- felügyelő dönt * Rengeteg gyakorolás teszi a mestert: te még indiszponáltan sem mehetsz egy szint alá… * Eleve túl sok stressz, hogy a csúcsformádat hajszálpontosan kellene időzítened * Annak tudatában kell kőkeményen dolgoznod, hogy ettől még nem biztos a siker… (és sokkal valószínűbb a kudarc…) * Életfogytig kutatsz gyógyszert, ásod fel a sivatagot stb. – és mégis jó esélyed van rá: a végén szinte semmi eredmény * Napi szinten visszajelzett sikerélményed akkor van, ha a munkád szünetben gulyást főzöl és mosogatsz… * Mire minden elemi lét- és munkafeltételt előállít, addigra már nem is akar semmit vagy elbóbiskol… * Már éppen publikálnál, levédenél stb., mikor értesülsz róla: éppen megelőztek! * Olyan Isten háta mögötti helyre kerülsz, ahol nincs kivel eszmét cserélni, vitatkozni… * Egykor a világ meg- váltására készült, ma meg még az írógépét sem tudja a zaciból kiváltani… * A zsákba- macskában oly feleség volt, aki cerberusként őriz dolgozószobádban… * Kénytelen vagy szeretett néped- nemzeted bűneit keményen ostorozni – ami nem éppen hálás szerep… * Neked kell a fájó igazságokat kimondani, s nincs teljes érzéstelenítés, hiába lesz később hálás érte az érintett… * Bírnod és tűrnöd kell, hogy érzéstelenítés nélkül vagdossanak a fejedhez fájó „igazságokat”, hisz aki ítél, az irgalmatlanul megítéltetik! * A gyermekszülés bábáskodására esküdt, de sokkal többször inkább magzatelhajtást várnak tőle, olykor nem legális és nem normál körülmények között. * Csak a balsors nyitott neked teret: bugyuta reklámversikéket írogathatsz, hogy éjszaka megírhasd ihletett műveidet… * Mágusedző vagy a győzelmekig, de vereség után már kötik az útilaput talpa alá… * Akármilyen méltányos ítéletet is hoztál, az elítélt és családja zaklat és fenyeget, és némelyiket be is váltja… * Egy ismeretlen öngyilkos önjelöltben kellene telefonon át tartanod a lelket… * Nem túl hálás szerep sokkolva felébreszteni szellemi álomszuszék „tesóidat”… * Amit kutatsz, arról nem beszélnek – s a dokumentumok 25 évre titkosítva... * Veszélyes misszióddal járhat, hogy szőröstül-bőröstül felfalnak a „vadak”, ha éppen Isten, vagy a felettes kannibálokhoz küld, s te engedelmességi fogadalmat tettél mindkettőnek! * Mintha naponként újra le kellene tenned a pályaalkalmassági vizsgádat – nemcsak a világ, hanem saját magad előtt is (csak a dilettánsok nem bizonytalanodnak el!) * Hiába vagy felkészült, tehetséges és szorgalmas, jól időzíted csúcsformádat, ha a szerencse nem pártol, ha a publikum rosszindulatú… stb. stb. * Vagy bűntudatosan lóg lázas semmittevésben, vagy az égő, összedőlő házból próbál embert menteni! * A vad- rezervátumban olykor testi épséged, életed is kockáztatod a mindenre kész orv- vadász bandát üldözve… * * Ha beválik előrejelzése, az természetes, ha nem, akkor szidják, átokozzák a meteorológust, a jóst, a futurológust… * A te verseddel vallanak szerelmet pont annak a lánynak, aki még csak rád se néz… * Házi- tanítóként az úrfi lelki vezetője vagy, de a taknyát és csizmáját beléd törölheti… * Hospice szolgálatban végstádiumban levő, leépült, megkeseredett emberek testét-lelkét ápolod és gondozod… * Gyanakvó, zsémbes és keserű öregek házába vagy elfekvőbe varázsolna derűt, jó hangulatot, békét… * Szép, korszerű, ökonomikus és a családra szabott házat tervez, de az újgazdag „kisisten” egész másként végez… * Szülőanyja- apja volt a műnek, de annyit „adaptálták”, annyira átdolgozták hogy már ő sem ismer rá, de az ő rossz hírét kelti… * Sóvár gyerekszemek kalácsot kérnek tőled, de te csak tanácsot tudsz adni… * * Ha győztek, az a csapat érdeme – a vereségért viszont ő egyedül viszi el a balhét… * Nem korlátolt, de teljes anyagi felelősséggel tartozol minden egyes kisebb és nagyobb baklövésért… * Szülei már, munkája még nem tudhatja értelmiségiként eltartani: koldusdiákként nyomorog * Ha nem lövöd le gyereked fejéről az almát, akkor biztosan meghal, így csak lehet… * Neked kellene győzni a maratoni táncversenyen, vagy minimum félbeszakad pályád… * Csak leállítottad a félrebeszélő önjelölt néptribunt a magyar március idusán: ezért az egyetemről kitiltva börtönbe kellett menned! * Se a börtönben, se szabadulásod után nem képezheted tovább magad – neked ez büntetés, másnak jutalom.. * Kényszerrel egy lebutító és lélekdurvító szociális és szellemi közegbe telepítenek (ami meg is edzhetne, ha nem ölne meg…) * Incommunicado: teljesen elvágva a híradástól és a hírvételtől, az éltető szellemi érintkezés vérkeringésétől * Rendőri megfigyelés alá helyeznek, hogy elriasszák tőled pályatársaidat, és – sajnos – jó eséllyel sikerül is téged izolálniuk… * Ha jó pap, tanár, orvos akar lenni, akkor neki tényleg holtáig kell mégpedig nem tessék-lássék, hanem igen intenzíven tanulnia… * Elég egy hiba-műhiba a szülés levezetésekor, máris egy életre, haláláig autista lehet a gyerek… * Nagy zajt csap körülötted az életpiac – alig hallod az isteni sugallatokat… * A te „vétkeidért” gyermekeden állnak bosszút, meggátolva továbbtanulását, vagy jobb elhelyezkedését stb. * Rágalom- hadjárat indul ellened: ráadásul pont abban az időszakban, amikor te védekezésre képtelen állapotban vagy! * A humorista nem kap díjat, vagy ha kap, az olykor még annál is rosszabb, akár csak a szégyen jár vele… * Hogy pár percig önfeledten nevess, a humorista napokig gyötri az agyát, ahogy Heltai verse írja: „de ronda pálya” * Régóta tart alkotói válságod s depressziód és nincs fény az alagút végén, és nincs már mániás szakasz sem. * Vajon kapsz-e égi segítséget? Tudsz-e évekig türelemmel várni, míg eljön a te időd? Nagy kérdés. * Az erkölcsi etalon szerepét osztva rád a pályatársaid elvárják: „éhezzél!” vagy halj meg… * Lassan emelkedett nagyon magasra, majd meredeken zuhant a mélységbe * Ady Endre: Seregesen senkik jönnek Minden semmirevalónak, Gácsnak, svábnak és zsidónak Grádics adatott: Itt alant már csak egyedül Maradok. Sürög a vad, magyar élet, Még a némák is beszélnek S uccám ellepik S bárki taknyost egy bősz iram Felrepit. Seregesen senkik jönnek, Megrabolnak, elköszönnek Gúnnyal, szabadon, Mi bennem gyűlt, mindenkié A vagyon. Mind a szépet, amit hoztam S ami uj, nagy, átkozottan Sok, pazar ige: Úri, léha nullák raja Söpri be. Álmagyarok s jöttment népség S cimeres, ronda cselédség S nagyúri nagyok: Ez időben, itt, valaki: Én vagyok. Uj igéim tán nem hatnak, Rossz frigyesim elhagyhatnak S nőhet a fülem, De nem lesz itt semmi, soha Nélkülem. Nyugat • / • 1911 • / • 1911. 6. szám
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 17.

Írta: Jenő

2016. szeptember 19. hétfő, 15:37

Nagy Jenciklopédia – XXI.

Értelmiségiek, segítők, vezetők

Nagy magyar életminőség-vizsgálatok

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 17.

Vörösmarty

AZ EMBER ÉLETE

Mint az érett gyümölcs,
Az élet fájáról
Hull a fáradt ember,
Midőn órája szól.

S erény vagy bűn, öröm
Vagy bánat, miben élt,
Sírjánál írva lesz,
A nép itéletén.

De mint dúlt lant után
A megtört zengemény:
Úgy vész el sok derék
Pályája közepén.

Hiába volt dicső
Ifju, szép és erős:
A társaságban gyöngy
A pályán elszánt hős.

Hiába volt gyönyör,
Hölgynek, ki látta őt,
Maga, merész öröm
A honfiak előtt.

Míg más kincset sovárg:
Ő boldogságban élt,
Ha fensőbb vágyakért
Adhatta életét.

Önzetlen áldozat
Volt tiszta élete:
Az embereknek üdv,
Magának dics köre.

S ha lelke húrjait
Az élet megüté,
Oly kedves volt a hang,
Mint a legszebb dalé.

Hiába! mennie
Kellett idő előtt,
Kérlelhetetlenűl,
A sír lehúzta őt.

De aki ennyit élt,
Sír el nem temeti,
Sírját a hála szent
Kezekkel öleli.

Emléke oltva van
A földbe, melyen élt,
Mélyen bocsátja be
Megáldott gyökerét.

S midőn magasra nőtt,
A fának sudarán
Ragyognak tettei
Arany gyümölcs gyanánt.

S idő és a világ
Bevégzik a müvet,
Mit véghez jutni sors
S élet nem engedett.

1854.

*

Csak

zenédre lehet

igazán sírva-vigadni,

de amúgy s az utcán

csak lenézett cigány vagy

*

Matek

zsenidet

nem önhibádból

csak olcsó cirkuszi

mutatványokban kamatoztathatod…

*

Csak

két utad volt

értelmiségiként:

az egyik az ital,

a másik nem járható…

*

Mesterséges

stimuláló szerekkel

próbálok ihlethez jutni,

s így függővé válok…

*

Neked is

betömték a füled,

s így nem hallottál semmit, vagy:

nem kötöztetted ki magad az árbochoz,

s így ott is ragadtál a szirének szigetén

*

Hiába

méltánytalan

a rossz kritika,

mégis örök időre

felhagytál az írással…

(Berzsenyi Dániel)

*

Mindenki

rajtad röhög –

mint a bibliai Noén,

aki a sivatagban építette a bárkáját…

*

Vannak idők,

amikor te nem

veheted át a kitüntetést,

pedig jól jönne a pénz és

jól esne az elismerés is…

*

Pál-

fordulásával

az üldözöttek mellé áll,

s elkezdődik hosszú,

holtig tartó vesszőfutása…

*

Nem tér

ki a hitéből,

ott áll és nem tehet másként,

így prédikátorként nem lelkipásztor,

de egy hadigálya rabevezője lesz…

*

Napi

betevődért

huzatos aluljárókban

szemérmesen koldulsz

egy szál gitárral vagy mással…

.

Neked

csak tiszta

eszközeid lehetnek,

„szellemi ellenfeled-

ellenséged” nem válogat…

Egy

mindenkiért

és majdnem

mindenki egy ellen:

rád nemegyszer ez a

nem fair „játék” vár…

*

Ha

egy Defoe

a Robinson

Crusoe kéziratával

oly megalázóan előszobázott,

te mire számíthatsz?

*

Az

önfeladásig

asszimilálódsz

vagy lassan, de

biztosan éhenhalsz:

na, ebből a kettőből

tessék „választani”!

*

A suszterből lett komisszár vagy az újgazdag,

- de még az elszemtelenedett suszterinas is -

beledumálhat, beleavatkozhat a műhelymunkádba…

*

Mert

tüzet hoztál

az emberiségnek,

hogy javíts életminőségén,

örökre leláncolt és kínzott

Prométheuszként szenvedsz…

*

Nemcsak

az elsőbbséged vitatják,

de még meg is vádolnak plagizálással

*

Szép dolog

a repülés úttörőjének lenni,

de ki kötne veled életbiztosítást

*

Keservesen

keresed kenyered

a medvék által lenézett

ún. „könnyű műfajban”

*

Nálad

a Szellem,

a Költészet:

de a Disznófejű Nagyúr

csak ül, csak ül az aranyán…

*

Fénytelen

harcokba kényszerítve

lassan, de biztosan elkopsz, felőrlődsz..

*

A

háborús

hisztériában nehéz

legalább egy emberként,

egyedül pacifista maradni –

kikiáltanak nemzetietlennek,

hazaárulónak stb.!

És akkor jaj neked!

*

Amíg ők

játszottak a téren,

addig te billentyűket

gyúrtál egy zongorán,

pedig majd megszakadt

a szíved zsivajukra..

*

Az illegalitásba szorult

szellemi-politikai mozgalom,

az „alvilág” se oly romantikus belülről

egy „puha” diktatúrában, rendőrállamban…

*

Nem

bújhat ki

a nyomasztó

felelősség alól:

amputáljad-e

a beteg lábat?

*

A

király

bolondjaként

feszegeted a határokat –

és az ostor rajtad csattan!

*

Szinte

lehetetlen, de mégis:

zsarolhatatlannak kell

lenned és maradnod,

nem lehet semmilyen

titkolt „disznóságod”…

*

Gyökereit kitépve

hány szellemi embert

száműztek idegenbe

akár életfogytiglan is?

*

A

magad

útját kell járnod –

nincs kit követni,

utánozni vagy kérdezni...

Mintha egyedül vágnál át a sötétben

a mocsáron vagy a taposóaknás réten…

*

Olykor

odalehet

minden igyekezet,

egy csapat többhavi

megfeszített munkája,

ha a nézőtéren egyvalaki

rosszkor tüsszent,

s nem akarva

a tragikus komikussá válik…

*

Nem

feltétlenül,

de drágán, gyakran

koldusbottal fizeted

meg függetlenséged árát

*

Hiába

van az,

hogy te csak a

népzenét, nép-

táncot gyűjtöd,

ezt a Hivatal akkor is

államellenesnek minősíti,

ha te pl. egy kisebbségi magyar vagy

*

Aki

próbált már

csak egyszer is

árral szemben úszni,

széllel szemben járni,

annak lehet némi fogalma

a szellemi pályán futásról…

*

A

nálunk

mindig aktuális

magyar közmondás szerint:

mondd meg az igazat és betörik a fejed

*

„Miért

ne legyek

tisztességes,

kiterítenek úgyis!”

(József Attila)

*

A

modern

diktatúrákban

a legrosszabb sorsa a börtönben

az úgynevezett politikai foglyoknak van…

*

S

ha még

mártírt se

csinálnak belőled? –

Diliházba zárva

hospitalizáció a sorsod -

szépen leépülsz, bedilizel…

És akkor már nem zseni,

de szimpla őrült leszel!

*

A

művészetért

hozott áldozatnak

jelképes drámai példája Farinelli,

a fiatalkorában kasztrált énekes…

*

Egy

életen át

beleadtál apait-anyait,

mégiscsak selejtet termeltél…

(ez is benne van a pakliban…)

*

Érzékenyíteni kell magad,

szinte hiper szenzibilis szeizmográffá -

de így minden kis szurka-piszka is nagyon fáj…

*

Kívülállók

„homokosnak” gondolnak –

belül állók meg el akarnak csábítani…

(s ha nem sikerül, akkor kiebrudalni)

*

Mint Cassandra:

meg vagy verve

a jóstehetséggel,

ráadásul még

nem is hisznek neked…

*

Ha

nem zengsz

dicshimnuszt

az aktuális zsarnokról,

akkor biztosan vár rád

a walesi bárdok máglyahalála

*

Egy

íratlan,

de érvényesített

„szilenciummal”,

ill. feketelistával

könnyen, mégis

súlyosan „büntethetnek”

(és nincs hova fellebezni)

*

Vagy

a víz alá

nyomnak –

vagy egy üres

medencében lehetsz

„szabadúszó”…

*

Folyton

ébren és

résen lenni,

nehogy bekapj

egy csali mézesmadzagot…

*

Hősiesen

kell elviselned

annak látszatát,

hogy ingyenélő,

parazita, élősködő figura vagy!

*

Vagy

apokriffá

stigmatizálják,

indexre teszik,

netán bezúzzák

könyved,

vagy unt-

utált kanonizált

kötelező olvasmány lesz

*

Mivel

folyton

az Eget kémleled,

megbotlasz minden

kis földi akadályban –

becsapnak, kinevetnek,

lenéznek, kihasználnak…

*

Kiközösítik a kollegák,

mert neki a betege fontosabb

mint „a mundér becsülete”…

*

Túl jól

sikerült a kulcsregény:

típusaiban sok ismerős

magára ismer s megsértődik,

megutál - vagy még

bosszút is áll rajtad,

családodon…

*

Csak

az biztos,

hogy kétes,

bizonytalan

egzisztencia vagy –

ki lenne így a párod,

egy életre társad?

*

Te vagy

az a naiv

bolond lány,

aki más súlyos

bűnét is magára vállalja?

*

Nem

tehetsz róla,

csak irtózatosan

szenvedsz tőle, hogy

stréber epigonok követnek

és próbálják felfalni a mesterüket…

*

Ha nyíltan

nem is mernek

veled szemben fellépni,

alattomban viszont annál

hathatósabban betartanak!

*

Pont

azok a

pályatársak

lesznek leg-

hangosabb

ellendrukkerek,

akik értik, felfogják

a műved jelentőségét…

*

Üres

papírral

és tollal,

tényleg szinte

a semmiből

kellene egy új

világot teremtened…

*

Olyan

korban élsz,

amikor a művelt emberek

csak ennivalóra költhetnek –

könyvre, színházra stb. már nem!

*

Lincs

hangulatú

csőcselékkel

szemben egyedül

fogod egy tetten ért

cigány pártját…

*

Az

emberiségnek szóló

életbevágó üzeneted

csak hánykolódó palack-

posta a végtelen óceánon…

*

Ingyen

kísérleti

alany vagy:

vajon meddig bírod

visszhangtalanságban,

társadalmi súlytalanságban?

*

Emberfeletti

munka a magvetésed,

de te már meg sem éred az aratást,

s még abba se lehetsz biztos,

hogy tényleg beérik-e a gyümölcs?

*

Szelíd

paternalista

erőszakkal nevel:

akkor csak dacos

ellenkezést stb. kap -

a kései köszönet

esetleg el se jut el hozzá…

*

A WALESI BÁRDOK

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.^[*]

(1857 jún.)

^[*] A történelem kétségbe vonja, de a mondában erősen tartja magát,
hogy I. Eduárd angol király, Wales tartomány meghódítása (1277)
után, ötszáz walesi bárdot végeztetett ki, hogy nemzetök dicső
múltját zöngve, a fiakat föl ne gerjeszthessék az angol járom
lerázására. - ARANY JÁNOS

Képtalálat a következőre: „a walesi bárdok”

LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 15.

Írta: Jenő
2016. szeptember 18. vasárnap, 19:23
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 15. Hermann Hesse: Könyvek Az embert boldoggá tenni e világ összes könyve sem tudja, titkon ezek terelnek mégis bennünket vissza önmagunkba. Itt megtalálunk mindent, ami kell: Napot, Holdat és csillagot, hiszen a fény, ami után törekszünk, bennünk magunkban ragyog. A bölcsesség, amit oly sokáig a könyvtárakban kerestünk, minden lapról felfénylik most, hogy azok egyek lettek velünk. (Kálnoky, László) * Ha akármiért, mondjuk pl. sikkasztásért üldöznek engem, akkor nekem hétszentség, hogy a zsidóságom stb. mártírja vagyok * Sohasem vonulok vissza, nem töltekezem, mindig csak „leadó üzemmódban” nyüzsgök * Feltalálod a spanyolviaszkot vagy a meleg vizet, s rögtön az emberiség jótevőjének próbálod feltüntetni, s kitüntettetni magad… * A polihisztor vagy, aki mindig mindent mindenkinél jobban tud, amit ő nem tud, azt nem is érdemes, vagy még nem lehet tudni * Lejárt szavatosságú, kis- és nagyhibás, elavult szellemi terméket exportból visszamaradottként nagyban is végkiárusítok * Áskálódással, intrikával, a viszály szellemének idézésével áthidalhatatlanná mélyíti el a generációk, iskolák, irányzatok közötti éket-szakadékot * A jó édes szülőanyám se ismerne már ma rám, annyira asszimilálódtam az uralkodó szellemi „elithez”, átvettem minden allűrt, babonát, rossz szokást és végleg kettétört ifjonti világmegváltó lendületem… * Jézus, Petőfi és Gandhi szellemét, igazságát lepelben, sírban, exhumált csontban, porban stb. keresgélem jobb ügyhöz méltó szorgalommal… * Mindent tudni akarok kezelt „lelki betegemről” – én titokzatos-titkolózó kisistenként őrzöm inkognitóm * Olyan jó volt az indító lökést adó diák önképzőköröm, hogy megvénülve is még mindig ott produkálnám magam. * Betegesen irtózom, iszonyodom „elidegenedni”: eltárgyiasulni, valami művet kezemből végleg kiadni.. * Már csak az esti kártyaparti vagy egy focimeccs hoz igazán izgalomba, a napi tanárkodásom nyűgös unott rutin, de már arra a pár évtizedre nem váltok… * Amilyen szenvedéllyel drukkol, lelkendezik egy gólért, úgy már régóta semmi másért, se istenért, se hazáért, se másért * Mindent hangsúlyozottan amatőrként, csak játékból űzök, és így persze „ahhoz képest” nem is vagyok olyan rossz benne * Nem, én azután tényleg nem vagyok maximalista: nekem a „nem rossz”, a mértéket éppen megütő, az már elég jó * Hosszú távon, véglegesnek is el akarom fogadtatni a szellemi áthidaló szükségmegoldásokat, a magyar buherákat * Leborulok a „heroikus” szellemi pótcselekvések előtt, s még magam is fényezem: én ismertem fel hősiességüket * Szerepem én önként vállaltam, de csak egy ideig – bármikor kiszállok, ha túl terhes: „nem ér a nevem!” * Szerzetesi alázattal és áldozatos odaszánással éjt nappallá téve másolgatom és osztogatom a saját műveimet… * Csak a pénz primitív nyelvére lefordítva értem, ha a jogi stb. nyelvben eszmei értéket és a kárt említenek * A multik és világcégek megrendelését kiszolgálva tudományosan, laboratóriumban „klinikailag tesztelek”… * Semmi destrukció – én soha nem rombolom az önsorsrontó balhiedelmeket, az álboldogságos káros illúziókat * Táp- talajt adva és locsolgatva növesztem a gyilkos ösztönöket palackból kiengedő mítoszok palántáit… * Permanensen hiszterizálom a közhangulatot, hogy ne is lehessen józanul, logikusan vitatkozni * A „Nagy- magyarország mennyország…” -féle eszmékkel „szubjektíve vagy objektíve”: de biztosan háborút készítek elő * A kasztosodás mellett és ellen arányt tévesztve érvelve örökre befagyasztom a társadalmi munkamegosztást… * Nemhogy segítem, de inkább gátlom, hogy észleld a társadalom „láthatatlan” kasztosodást * Én akarom megrendezni saját temetésem s megírni, a nekrológot, megtartani a gyászbeszédet… * Nem a köznép, az ún. kisemberek első, de a közhatalom utolsó embere, szóvivője vagy * Ha bajban van a haza, lapul mint szar a fűben, de ha bajban van a Főnök, nem késlekedik segíteni * Ha megfizetnek, tévé-show műsorokban nagy átéléssel játszom el „az utca emberét” (akit csak más tévéműsorból ismerek) * Kiművelt, sőt dörzsölt emberfőként nemcsak ismeri, de tanítja is a félelemkeltés fortélyait * Mint szellemi-lelki „alma mater” csalfa, vak és hiú reményeket táplál(tat)ok… * A gazemberek utolsó mentsváraiba, a „hazaffyságba” vagy az antiszemitázásba húzódom vissza * Saját szellemileg képzetlen és így védtelen népemre eresztem vagy egyenesen uszítom ordas eszmék hadát * Ha bárki belerúghat a nemzet napszámosába akkor én meg diákjaimat gyötröm, alázom, kínzom… * A gaz gazdag embereket feltétlenül kiszolgálva kiszolgáltatom prédául az igaz és becsületes szegényeket * Szellemi fölénnyel gyengéket alázok - a kutyámba én is beletörlöm a lábam * A Diplomám engem arra kötelez, hogy csak fanyalogjak, leszóljak és ócsároljak, becsméreljek stb. * A boldogság eszményét eleve gyanússá teszem, helyette az „értelmes élet” perspektíváját kínálom - értelmiségiként a rezignáció, a nosztalgia az attitűdöm * Ha már neki annyira nem sikerült, lehetetlennek tartja, s illúziónak állítva mindenkit lebeszél a boldogságkereséséről * A plebsznek a kegyelemkenyér mellé cirkuszt, vagy „a disznó a pocsolyában” olcsó-ócska örömeit kínálom… * A Nyugatosokat, de főleg Adyt vakon követem, igaz: csak a három- szavas címadásban s a lumpolásban * Kurátor vagy, akinek elfogult, rossz döntését még csak meg sem kell nyilvánosan indokolnia * Megállj!-t „parancsolok” vagy erősen sugalmazok, mintha már itt lenne az a bizonyos Kánaán… * Saját érdekében akarja veled is elhitetni: az MLM rendszer boldoggá s nem szegény magányossá rabbá tesz… * Meg- rendelésre jó alibit és meggyőző mentségeket kínál – raktárra előre is legyárt * Nagy Szellemek fényében sütkérezem – és idegen tollakkal ékeskedem… * Kieszelem a trójai falovat - a televíziót, internetet stb. -, amit majd te cipelsz be saját féltve őrzött házadba, váradba * Rábírlak, hogy önként „vesd le” és tedd lomtárba a szokásaidat, „szubkultúrádat”, a táncod, a tájszólásodat stb. * Megnehezítem, hogy megismerd a családi-nemzeti történelmed, és őseidre büszkén élj és halj, és hagyományaid gyökere tápláljon * Gyönyörű hattyú mivoltod előtted elrejtve rút kiskacsák közé teszlek és annak nevellek, azzá „varázsollak át”… * Szinte a semmiből gyártok, kreálok ügyeletes zsenit, sztárt - menedzselem, futtatom, majd mehet-eshet-dobom a süllyesztőbe… * Az én elévül- hetetlen érdemem, ha felépül a beteg , pokoli balszerencse és az ő durva hibája, ha leépül… * Lehet, hogy rólam mintázta Karinthy a függetlenségmániás, inkább munkakerülő figurát… * Pósa Lajos Verje meg az Isten Verje meg az Isten, Veretlen ne hagyja, Ki magyar létére Magát megtagadja. Szabadságunk fáját Fosztja, – fosztogatja, Leveleit, virágait A viharnak adja. Verje meg az Isten, Nem egyszer, de százszor, Ki magyar létére Idegenhez pártol. Ősi jussát önként Idegennek dobja, Kincseinket egy más fajnak Kincstárába hordja. Verje meg az Isten Minden kis dolgába, Ki magyar létére Egy más faj szolgája; Mást érez és mást mond Talpnyaló nyelvével, Háromszínű lobogónkat Ronggyá tépi széjjel. Verje meg az Isten, Ki a magyart bántja, Ki magyar létére Száz örvénybe rántja. Verje meg, verje meg Minden haragjával! Júdásszerű két kezének Tüzes ostorával!
LAST_UPDATED2

Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16.

Írta: Jenő
2016. szeptember 16. péntek, 19:49
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16. Illyés Gyula: Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez "Az ünnepelt 80. születésnapján a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző." "Föllendül azonnal a karmester-pálca s megzendül – nem a zenekar, hanem ami van körben temető; megzendül ami van (ó s fiatal!) síri mező, majtényi, mohácsi, muhi mező, anyádért, apádért, esendő hazádért, ami volt sírba és sárba vesző, ami volt hősvértől pirosult gyásztér, egri üszök és drégelyi várfok, onnan tör elő, amit hallani vártok – e zenekari mélyből árad elő, de nem a jaj, rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj, hanem az erő, az a gyökérmélyű erő, az a múlt-táplálta erő, mely érted száll harcba, jövő: örökös élet. Ezt, ezt kereste ő és ezt találta, kezében a pálca: vasvessző, mely a temetőt veri a marsallbot, ha szólnak ütegei; ezt rendezi ő, az elszánt, a konok, akinek a sírok üregei dobok, dobok, ezt hozza ő, búval, de hittel is tele, ezzel jön ő, a hangok s lelkek megváltó mestere. Karmester, nemcsak ezt a kart vezényled, jól tudod, hanem egy népet, a magyart, villanjon homlokod; akinek hangszekrénye lett vártömlöc, temető s kéz-intésedre égre kelt a poklot-szenvedő; ki a jajból sajtoltad a dalt, búból az örömet, vereségből a diadalt –: családod, sereged, éneklő kórusod vagyunk s ki nem dalol, az is tudja már, szívós karnagyunk, mi helyes, mi hamis; mert egybe álltunk általad s az is, ki nem dalol, érzi a Lét, a Rend szabad összhangját valahol." * Semmi ügyért nem „áldozom fel” magam, én inkább életművészként veszek el… * Szennylapom nem mindig kelendő árujához rákbeteg gyerekek segítése ügyét kapcsolom * A kereszténység márkaneve alatt kellemesen bizsergető, lebutítottan hedonista életfilozófiát kínálgatok * Vissza- él a tudása adta hatalommal vagy gondatlan: orvosság helyett mérget kever és „javall”… * Művészi, színészi képességemmel és más képzettségemmel belülről bomlasztani más pártokba befurakodok, infiltrálódok (pl.: anno a kriptokommunista) * Ő olyan okos: még barátja ügyének is használ besúgásával… „És még mindig jobban járt, hogy én és nem más jelentett róla!” * Dal- szövegek előbírálati bizottságosdis kiherélését, vadcsikók kezes mutatványos lóvá idomítását vállalom! * Nekem csak előfutáraim és epigonjaim vannak, méltó utódot egyet se látok, pláne nem képzek * Nincs szívem - pláne nem kilenc évig – várni és selejtezni: minden egyes szavam, rajzom egyből kőbe, gránitba vésem * A birkaiskola mestereként nem bünteted, de még jutalmazod is a legnagyobb lógósokat és a vad szamarakat * Koncepció nélkül, de hangyaszorgalommal mindenfelé és mindent keresek, gyűjtögetem az „adatokat” * Kegyetlenül ráborítom a bilit a jó eséllyel bűntudatos drága – jegyet vásárló – színházi közönségemre… * Miért legyek pont én tisztességes értelmiségi, hisz engem is kiterítenek úgyis…! * Civil kurázsis kezdeményezéseket szétaggodalmaskodok, szétokoskodok, szétzilálok * Az a kritikus és kultúrpolitikus, vagy az szeretne lenni, aki pontosan előírja, miként alkossanak remekműveket * A szcientológia, az agykontroll stb. apostolaként ígér gyors, olcsó és szenvedésmentes megváltást és tuti boldogságot * Saját házi oltáromon családomból élő-égő ember- áldozatokat mutatok be * Nem élvezem, s ezt másnak se ajánlom, de mindenkinél jobban érteni vélem a műalkotásokat * Engem nem lehet, nem is hagyom kiiktatni az isten és az egyszerű laikusok közötti kapcsolatból * Érződik s éreztetem: csak megélhetési kényszerből végzem a nevelői, pártfogói, börtöntanári és lelkészi munkát, hivatást * Gerontológusi karrierem sikeressége érdekében szegényházba dugom és ottfelejtem szüleimet * Tanári és osztályfőnöki hatalma teljes tudatában úgy tesz, mintha vitatkozna a neki alárendelt diákjaival * * Megalázó- megszégyenítő kínzások és büntetések, pl. nők meztelen vessző- futásának értelmi szerzője * Sok közpénzt költve szervez olyan társadalomkutatást, aminek a végeredménye az elején borítékolható lett volna… * Addig és úgy kutatja az ún. közvéleményt, míg „igazolja” előfeltevését, a megrendelő elvárását * A kegyetlen szakmai soviniszta matek tanár csak kudarcélményt okoz, leselejtez, korrepetáltat és megutáltat… * Az a riporter, műsorvezető vagyok, aki kőkeményen feszeget borítékolt álkérdéseket… * Előbb meghallgatod a politikai vagy lelki vezetődet, majd magadévá téve kialakítod az önálló „egyéni véleményed” * Minél kevésbé van meggyőződve üdvössége módjáról, annál vehemensebben, agresszívebben agitál mellette * Közömbösen sorsára hagyom a jogsértett kisembert, de országos botrányt csapok egy komolyzenei tévécsatorna ügyében… * Saját s közösséged zsidós fóbiáit ki nem gyógyítva nem disztingválsz: fasiszta csőcselékezel utcai tüntetőket * Szerinte a „bennszülött”, „őshonos” magyarok nem képesek kimagasló szellemi teljesítményre * Se boldogan élni, se boldogan meg- halni nem tanított, halálának tragikomikuma bizonyság az ő életének hiábavalóságára… * Márvánnyal és a formával de főleg a meg- rendelővel küszködve szenvedsz, őszülsz, megrokkansz, belepusztulsz… * Hiábavaló volt? Elkészül el a Nagy Mű – az itt megy a zúzdába, te meg most a süllyesztőbe… * Megalázóan kevés a honorárium – méltánytalan, hogy ingyen dolgozol, sőt: olykor még neked kell(ene) fizetni… * Szavaid hitelének biztos aranyfedezete van: szenvedéstörténeted, passiód… * Jót és jól szólnál és tényleg szólsz is, csakhogy visszhangtalanul, a pusztába kiáltod… * Olyannyira világítanál a sötétben, mint két végéről égő-fogyó gyertya… * Szülőfölded javát akarva igazadhoz ragaszkodva leszel „A nép ellensége” (Ibsen) * A többségért kitartóan „lobbizva” nemcsak kisebbségben, de teljesen magadra maradsz… * Ki más vállalná a közutált kisebbség ügyvivője, védője hálátlan szerepét? * A bulvársajtó szabad prédájaként indul családod ellen a hajtóvadászat… * Még maga a názáreti Jézus Krisztus sem lehetett próféta a hazájában…!? * A vissz- hangtalanság közönyébe fullasztnak – még negatív válasz, vissz- hang, reagálás sincsen * Ha – nyíltan – a király fejére olvasod a bűneit, ő – titokban – fejed veheti, vagy eltetet láb alól… * Naponként vakon ugrasz fejest ismeretlen – mély vagy sekély – vizekbe * Nehéz, veszélyes küldetésed teljesítésénél csak annak elszabotálása lenne neked nehezebb… * Nyílt ön- élveboncolásod, viviszekciód részvétlenül figyeli a bámész és kandi tömeg… * * Szamizdatosként kerülnek mint a pestisest, vagy diliház karanténba zárnak, vagy kitoloncolnak, deportálnak… * Monopol- helyzetben levő állampárt-kritikusok árgus szemekkel, nagyítóval lesnek hibáidra, és dög- keselyűként csapnak le, ha valamit is elrontasz… * A jog szerint fel kellene mentened egy ártatlan gyermek elvetemült kéjgyilkosát, és a még nagyobb bűnösök még eléd sem állnak… * Halált megvető bátorsággal repkedsz, mint Daidalosz és Ikarosz – de ez a kutyát se érdekli… * Füledbe forró ólmot öntenek, s leszel az új, az énekes Vazul… (vagy a megsüketült Beethoven) * Egy kihalófélben levő és rokontalan kis nép szigorú nyelvi börtönébe záródtál… * Zseniális szójátékaid, jó pesti, budai, vidéki humorod elvileg örökre lefordíthatatlanok maradnak… * Szakmai ártalom: addig, oly sokáig és oly átéléssel alakította a rá szabott intrikus szerepeket, míg magánemberként is úgy maradt * Ércnél maradandóbbnak szánt és sikerült műved WC papírra kell írnod – s szükségben elhasználják… * Ahogyan Szókratész, „az ifjúság megrontójaként” ő is méregpoharat kap… * Mihelyst bajba kerülsz, a legígéretesebb tanítványod tagad meg először, háromszor… * Leghamarabb akkor ismernek el, amikor már a halálos ágyadon fekszel, s ezzel még az utolsókat rúgják beléd… * Vagy meg sem értik, fel se fogják a műved, vagy – akár szándékkal – teljesen félremagyarázzák… * Hivatásodnál fogva túl sok titkot bíztak rád, s te retteghetsz a kifecsegéstől, hát még a kínvallatástól… * Épater le bourgeois! Te megbotránkoztatod a nyárspolgárt, ő meg piti, buta és aljas bosszút áll rajtad… * Ha se orvos, se jogász, de bölcsész akarsz lenni: szüleid „kitagadhatnak”, a diáknyomor az osztályrészed * Neked kell lerombolni a hamis illúziókat, amiért bármi mást, csak pont köszönetet ne várj… * „Különc” s hopp-kopp életmódod miatt még saját gyerekeid elvételével is fenyegethetnek… * Platón a barátod, de esetleg elveszítheted, mert a teljes igazságból még az ő kedvéért se engedhetsz… * A világ más táján szent dalnok lett volna belőle - a Hortobágy elvetélt, káromkodó-fütyörésző poétája… * Neki kell Antigonéként eltemetnie a halott testvért, olykor-sokszor akár élete és szerelme boldogsága árán is… * Könyv-heti sátorban toporogsz, és „Nagyon fáj”: nem veszi senki a vérrel írt köteted! * Non profit szellemi vállalkozása dotáció híján csak veszteséget „termel” * Illyés Gyula Bartók „Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz! Azt! Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szívekben! „Hangzavart”! Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a „nép”-nek, él a „nép” s hangot ad! Egymásra csikorított vasnak s kőnek szitok- változatait bár a zongora s a torok fölhangolt húrjaira, ha így adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e „hangzavar”, e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át – a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ; belevész a világ, ha nem a nép szólal újra – fölségesen! Szikár, szigorú zenész, hű magyar (mint annyi társaid közt – „hírhedett”) volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál, hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok? Bánatomat sérti, ki léha vigaszt húz a fülembe; anyánk a halott – a búcsúzót ne kuplé-dal zengje; hazák vesztek el – ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban? – ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész, hogy – mégis! – okunk van remélni s élni! S jogunk van – hisz halandók s életadók vagyunk – mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segítettetek! Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt – te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez – ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez. Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is. Ím, a vég, mely előre visz. Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja. Ím, a nagy lélek válasza a létre s a művészé, hogy megérte poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek, példamutató nagy ikerpár, zene csak, zene csak, zene, a bányamély ős hevével tele, a „nép jövő dalával” álmodó s diadalára ápoló, úgy szabadító, hogy a börtön falát is földig romboló, az ígért üdvért, itt e földön, káromlással imádkozó, oltárdöntéssel áldozó, sebezve gyógyulást hozó, jó meghallóit eleve egy jobb világba emelő zene – Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj s beh különös, beh üdvös írt adsz azzal, hogy a jaj siralmát, ami fakadna belőlünk, de nem fakadhat, mi helyettünk – kik szív-némaságra születtünk – kizenged ideged húrjaival! 1955
LAST_UPDATED2