Payday Loans

Keresés

Belépés



Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

ferenczy krtnc

Tisztelt olvasók!

KÉREK MINDENKIT,

HA MÓDJÁBAN ÁLL, AKKOR TÁMOGASSA A HONLAPOT!

BÁRMELY KIS ÖSSZEG  - MORÁLISAN IS - SOKAT SZÁMÍT,

ÉS AMÚGY IS SOK KICSI SOKRA MEGY

 


Telefon: 06-20-222-01-58 (mobil) - telefon: 387-37-16 (vezetékes)

Postacím: 1037 Bp. Solymárvölgyi út 43. BUDAPEST - ÓBUDA III. ker.

(Számlaszámom a Raiffeisen Banknál: 12010367-01201963-00100001)

 

A honlapot az elmúlt évben

több mint félmillióan látogatták meg...!

Ne fogadjuk el azt az elvet,

hogy "aki mindenkit szolgál, azt senki sem fizeti"!

Ha a helyzet jelentősen nem változik,

akkor júniustól szünet vagy beszüntetés következik...

A működéshez minimum havi 48 ezer forint kellene.

A - végső? - visszaszámlálás állása,

illetve: technikai okok miatt most egy pár nap szünet következik,

amit a bepirosított számokkal jelöltem ki

(a sors hozta így, de talán ez sem véletlenül most van,

hisz az elmúlt években még vasárnapok is alig maradtak ki...)

 

<< Május >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 B
E Z Á R Á S !?
2014

diogenesz_m_3

Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt.

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban

Fénykép: Aki ma ilyen jelenetet lát, kérem azonnal jelezze!

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió



A filozófia világnapja PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 21. csütörtök, 09:50

"Mert a csodálkozás

ösztönözte arra az embereket régebben éppúgy mint ma,

hogy filozofáljanak...

De aki kérdez és csodálkozik, annak bizonytalanságérzete van...

és azért, hogy e bizonytalanságtól megszabaduljanak,

elkezdtek filozofálni."


Arisztotelész

 

Arisztotelész: Eudémoszi etika
http://mek.oszk.hu/05700/05709

Arisztotelész: Politika
http://mek.oszk.hu/04900/04966

Epiktétos: Epiktétos kézikönyvecskéje
http://mek.oszk.hu/00100/00197

Platón: Az állam
http://mek.oszk.hu/03600/03629

Platón: Kritón
http://mek.oszk.hu/00400/00459

Platón: Szókratész védőbeszéde
http://mek.oszk.hu/00400/00460

Seneca, Lucius Annaeus: Seneca leveleiből
http://mek.oszk.hu/10600/10634

Marcus Aurelius: Elmélkedések
http://mek.oszk.hu/00600/00606

marcus_aurelius_bust

 

 

LAST_UPDATED2
 
A napraforgó PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 21. csütörtök, 08:31

LGT - Zalatnay Sarolta: Napraforgó

http://www.youtube.com/watch?v=XdfrbelJJQc

 

NE a gyógyszeripar kasszáját gyarapítsd! Ismerd meg és használd a növényekbe kódolt ősi tudást!

A napraforgó (Helianthus annuus) Észak-Amerikából terjedt el Európába a nagy földrajzi felfedezések idején. Latin neve a napkoronghoz hasonló tányérvirágzatára utal. A XVI.-XVII. században az európai királyi kertekből vált ismertté, majd az úri kertek dísznövényeként honosodott meg hazánkban is, ahonnan idővel átkerült a paraszti kertekbe.

Szántóföldre a burgonya és a kukorica szántóföldi termesztésének kibontakozása után jutott el, először e kapásnövények szegélynövényeként az utak, mezsgyék mellé ültették, később önállóan is vetették. A paraszti kisgazdaságokban minden részét felhasználták: a kicsépelt magokat pörkölték és tisztítva fogyasztották illetve olajat sajtoltak belőle, a szárából kerítést fontak vagy tüzelésre használták. Olaja először a szegények étkezésében volt fontos, illetve böjti eledelnek használták. 

A napraforgó mag nem csak finom rágcsálnivaló, hanem bőséges olajtartalma is kiemeli az olajat adó növények közül. A napraforgó mag 47 százalék olajat tartalmaz, és annak 65 százaléka esszenciális olaj. Ásványi anyagokat, nyomelemeket is bőven találunk benne. Hatóanyagai: cholin, linolein, olein, lecithin, a virágjában xanthophyll. A benne lévő hatóanyagok, összetevők kedvező élettani hatásainak köszönhető mai népszerűsége. Az egészséges életmód hívei különösen a magas E-vitamin, telítetlen és esszenciális zsírsav tartalma miatt becsülik.

Szotyolaként rágcsálva is közkedvelt - aki nem képes ügyesen két foga közt megtörni, nyelvével megforgatva tisztítani, annak a hámozott, tisztított csomagot ajánlható. Vigyázni kell azonban, mert a tisztítottból sokkal többet lehet enni, és meglehetősen magas a kalóriatartalma. 

A magvas kenyerekhez, péksüteményekhez is adják (otthoni sütéskor is lehet kísérletezni vele), krémlevesek finom betétje, dísze lehet a pörkölt sózott napraforgómag. A finomított napraforgó étolaj áttetsző, világossárga, semleges illatú és ízű, alkalmas sütésre, főzésre, öntetek és majonéz készítésére. A hatóanyagok jobban érvényesülnek a kevésbé kezelt, hidegen sajtolt olajban, így, ha lehetséges, inkább azt érdemes választani. Sokan ezt kevésbé szeretik, mert még érezhető rajta a napraforgó jellegzetes illata - de van, aki ezt éppen ezért keresi, és nagyobb élvezettel fogyasztja.

Nyálkalerakódás, izzadás esetén, ha elhúzódó meghűlés kínoz, természetgyógyászok a napraforgó teát ajánlják. Prosztata probléma, ideggyengeség, magas koleszterinszint, vizelési gondok kezelésére is jó hatású lehet a napraforgómag fogyasztása, akár hagyományos módon nyersen, akár hámozottan, kicsit megtörve, teának főzve. Ennek receptje: egy liter vízbe tegyünk egy-két deci tisztított, tört napraforgómagot és lassú tűzön forraljuk 20-30 percig, egy nap alatt el lehet fogyasztani ezt a mennyiséget (melegen, mert az olajtartalma miatt nem jó hidegen). A napraforgósziromnak lázcsillapító, nyugtató, vérnyomáscsökkentő hatást tulajdonítanak. A néphagyomány epilepsziánál alkalmazza: naponta egy maggal többet harminc napig, aztán vissza, napi eggyel kevesebbet.

Leveleiből, a virágfejből illetve a friss érett magból tinktúrát is készítenek, amit malária ellen ajánlottak a népi gyógyászat ismerői (Varró Aladár Béla gyűjtése nyomán).

Érdekesség:
A tudósok megfigyeléseikre alapozva ma már a tudományos legendák közé sorolják a napraforgó napra való forgását, vagyis hogy a fény irányába fordulna a növény a tányérvirágzatával, a nap napi járása szerint. A valóságban ugyanis csak a fiatal növények virágkezdeményei néznek reggel kelet, este nyugat felé. A növekedéssel a virág szövetei megszilárdulnak, és beállnak a legjobb megvilágítás felé, azaz - ha nincs előttük akadály - keleti irányba. Volker Hahn, a Hohenheimi Egyetem kutatója szerint ezzel a növekedési idő alatti forgással a növények 10-15 százalékkal több napenergiát kapnak.


Neoton - Szédült napraforgó

http://www.youtube.com/watch?v=nnef5azvDeI

LAST_UPDATED2
 
„Oszd meg és uralkodj!” PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 20. szerda, 17:21

Oszd meg és uralkodj!” újfajta változatban

Ejtőernyősavagy Nem tudják megakadályozni – ugyan senki nem hívta őket, senki nem kérte őket –, de azért naná, hogy odaállnak az élére!

Miközben a lövészárok mindkét oldalán kétségbeesett igyekezettel próbálják kinevelni a zökkenőmentes hatalomgyakorlás utódait (lásd Szíjártó és Meseházy), aközben a parasztvakítás helyszínéül szolgáló politikai teátrum egy másik, kevésbé szem előtt lévő szegletében nemzeti pántlikával átkötött, magukat civilnek beállító szervezet jelent meg darab idővel ezelőtt, szinte a semmiből, s most fékevesztett lokomotívként tör előre, s egyúttal a széleskörű társadalmi elismerés képzeletbeli babérjaira is.

Míg a nagyközönség a két modernnek, karizmatikusnak feltűnni akaró, ám annál tehetségtelenebb, saját vezérét majmoló, gyakori hatásszüneteket tartó – próbáljunk meg úgy felolvasni papírból, mintha természetesek lennénk – című, jobb híján utódnak kiszemelt szerencsétlen figurájának szánalmas vergődését szemléli, aközben a Civil Összefogás Fórum, élén Csizmadia Lászlóval, igyekszik megkerülhetetlen tényezőkként a képbe kerülni. A nép legfőbb véleménytolmácsolójaként, de legalábbis, a polgárság hangjának szerepkörében tetszelegni!

Ez már önmagában óriási veszélyeket rejt, különösen akkor, amikor emlékezetünkbe idézzük, hogy a békemenetek szervezésének költségvonzatai iránt érdeklődő kérdésekre valahogy nem nagyon akaródzott válaszolni egyik prominensnek sem. De van ennél még veszélyesebb is! Természetesen! Sajnos.

Az ún. civil szervezetek működése is, mint oly sok más kis hazánkban, egészen sajátos képet mutat, nagy valószínűség szerint eltérően az összes többi, ahogy mondani szokták: szerencsésebb történelmi fejlődésű országétól.

A dolog általában úgy működik, hogy megalakul a civil szervezet, nagyon frankó célokkal, elképzelésekkel, ugyanolyan nagyon frankón általában pénz, paripa, fegyver nélkül. No, mármost, ha a civil szervezet olyan témát vet fel, vagy a felvetett témát úgy kezeli, hogy az a társadalom figyelmét a kellő mértéknél sokkal jobban felkelti, sokkal hatékonyabban működik, mint ahogyan az elvárható lenne, kisvártatva megjelennek az ún. ejtőernyős figurák. Ők a pártok, a politikai világból idepottyantott emberkék, akik kihasználva a jelenlegi „pályázat nélkül egy lépést sem tudsz tenni” című – totálisan eladósított országok számára kitalált és fenntartott – euro-konform társadalmi berendezkedést, miután betették a lábukat, kisvártatva elejtenek egy olyan megjegyzést, hogy hát ők tudnának pénzt szerezni.

Innentől kezdve aztán nincs megállás. Mivel a mammon világában működő civil szervezetek működéséhez elengedhetetlenül fontos kelléket, mármint a pénzt, ők tudják megszerezni, kisvártatva átveszik a civil szervezet vezetését, és innentől fogva már az van, amit ők akarnak. A pályázati létezés már önmagában is erőteljesen módosíthatja egy civil szervezet működését, életvitelét, céljai elérését, hiszen nem az valósul meg, amit célként kitűztek maguk elé a polgárok, hanem az, amire adott pályázati keretek között lehetőség nyílik, magyarán, amire a zsét adják. Így veszi át rövid úton a politikai a civilek felett a hatalmat.

A dolog itt azonban nem ér véget! Ezt a módszert vitte most tovább, fokozta, überelte a CÖF (Civil Összefogás Fórum) Csizmadia Lászlóval az élen.

A minap egy reggeli televíziós beszélgetés alkalmával a devizahitelesek megvédésének érdekében tett lépésekről beszélgettek a CÖF prominensével. Én meg ülök a tévé előtt és nem értem. Mi a rossebet keres ott Csizmaida László, meg a CÖF?

Nyilván minden devizahitelesnek megvan a maga kedvence, én magam – a teljesség igénye nélkül –három nevet szoktam figyelemmel kísérni. Ezek Dr. Léhmann György, Kásler Árpád és a Dabasi Tamás nevével fémjelzett Fehér Kéményseprők. Vannak még mások is rajtuk kívül, nyilván lehet vitatkozni azon, ki mennyire hatékonyan vagy jól-rosszul végzi a dolgát ez ügyben, de azt hiszem abban egyet érthetünk, hogy például ők hárman már évek óta kitartóan foglalkoznak a témával, mégsem őket láthattam a reggeli televíziós beszélgetésben, hanem a témában hosszú ideig egyáltalán meg sem szólaló CÖF egyik fő hallja kendjét, Csizmadia Lászlót.

Persze egy olyan országban, ahol a kormányzat kétharmados többséggel bír a törvényhozás falain belül, értsd, alkotmányozhat, sarkalatos törvényeket módosíthat, értsd, egyáltalán nem szorul védelemre, hiszen ő van többségben, de mégis több alkalommal békemenetet szerveznek a védelmére, ez ám a parasztvakítás a javából, nos, egy ilyen országban ezen egyáltalán nem csodálkozik az ember.

Mondanám azt, hogy furcsa, de nem mondom. Rutinos tévénézőként inkább azt mondom, az embernek olyan érzése támad, hogy a Lehmann-, Kásler- vagy éppen Dabasi-féle radikális tisztánlátási és tisztázási szándék, s az ennek következtében előálló kártalanítás helyett, valamiféle civilnek látszó keret közötti, a „kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon” típusú maszatolás vette itt erőteljesen a kezdetét. Kormányzati, politikai körökben valahogy mindig csak ilyen, ún. „megoldások” tudnak születni, gondoljunk csak az eddigiekre, ahol azonnal alá kell írni, hogy elismerjük a bank által ránk kirótt összes adósságot, holott pont azért tört ki a ribillió, mert a dolog nagyon úgy áll, hogy nem ismerjük el, hiszen becsaptak bennünket!

Most értjük csak meg igazán, miért rágott be annyira immáron nem csak a szegfűmintás utódpárt, de a valamikori köreiből szalajtott komplett ellenzéki csapat is a nagyságos vezénylő tábornokra és csapatára annyira. Későn kapcsoltak, lehet ezt sokkal, de sokkal gátlástalanabbul és mohóbban is, mint ahogy ők csinálták! Úgy tűnik az egymást követő két kormányzati ciklus elkényelmesítette őket. Abba meg aztán bele se mernek gondolni, mi lesz, ha 2014-ben ismét narancsszínben pompázik majd az ország. A második négy év végére mindent lerabolnak. Persze az is benne van a pakliban, hogy éppen ez az előre megírt forgatókönyv, a kijelölt szereposztás, utána lehet megint hiteleket felvenni, már a kommunikációs sablon is megvan hozzá: a FIZESS lenyúlt mindent, elvitte az ország pénzét!

A föld mutyi kapcsán Ángyán proftól hallhattuk, hogyan fejlesztette tovább a FIZESS a törvényhozás befolyásolásának módszertanát. Már nem a képviselőket veszik meg, hogyan szavazzanak, hanem a törvény készítését adják ki gebinbe. Leírják mik az igények, leszólnak a külsős think-tankbe (szellemi műhely), oldjátok meg. És meg oldják. Mindig.

Ezen a nyomvonalon halad tovább Csizmadia László és csapata is. Továbbléptek. Ha tetszik, mertek nagyot álmodni. Mármint a FIZESS-ben. Rögtön alkottak is hozzá (vagy vettek?) egy végrehajtó csapatot is, ez lenne a CÖF. Benne a van a nevében az, hogy civil, meg hogy összefog, meg hogy fórum. Ez egész jól hangzik, nem igaz? Kell ennél több? Immáron nem a társadalmi szervezetbe ül be a felülről odatett ember, hanem amikor már kellően bejáratott és sokak figyelmét, szimpátiáját elnyerte a dolog – és a devizahitelesek problémája ilyen –, akkor az ügyre telepítenek rá felülről egy egész, civilnek mondott, vagy annak beállított, lehetőleg országos ismeretségű szervezetet.

De vajon tudjuk azt, hogy ez a – fő sodrású médiának köszönhetően – ma már országosan ismert „civil” szervezet mekkora ténylegesen? Kik állnak mögötte a maga valójában? Manapság, amikor a mérési hibahatár körül sertepertélő pártocskákból médiahátszéllel pillanatok alatt életképes, hogy ne mondjam, kormányváltó tényezőknek tűnő politikai csoportosulásokat lehet faragni a képernyőkön, azt hiszem teljesen jogos ennek a kérdésnek feltevése. Visszatérve még egy gondolat erejéig a CÖF-re, emlékeim szerint a Magyarok Szövetsége prominensei érdekes dolgokat tudnának mesélni CÖF nyilvános rendezvényeken a témában feltett, kínossá váló kérdésekről.

Totális kontroll, teljes uralom látszik megvalósulni demokratikusnak, jogállaminak látszó keretek között egy szintén parancsuralmi, a szuverenitást teljesen mellőző – lásd Lisszaboni Szerződés – föderatív államszövetségi berendezés búrája alatt. A jelenlegi hatalmi berendezkedés nem elégszik meg azzal, hogy hatást gyakorol a politikai szimpátiánkra, hovatartozásunkra, immáron mindenre rá akar tenyerelni, elveszi előlünk a levegőt, nem hagy menekülési útvonalat sem. Már a civil szférát is kézbe vette ily módon.

A már sokszor, jól bejáratottan és jól beváltan, de utóbb aztán mindig kiderült, hogy hazug módon eladott „egy vagyok közületek” tematika kicsikét átfazonírozott, modernizált köntösben való ósdi hazugságát akarják lenyomni a torkunkon ezúttal is, csak most polgári, nemzeti színű pántlikával átkötve. Mink is a civil társadalomból gyüttünk, mesterségünk címere, a társadalmi szervezeteket legnagyobb mértékben tömörítő társaság, csak a nyilvántartásunkban szereplő tagszervezetekhez ne menjetek ki, mert lehet, hogy kiderül, csak papíron léteznek, kizárólag pénzszerzés céljából alapítva. Nem tudjuk, hogy valóban így van-e, mindenesetre a bukott rendszerváltás bukott közéleti és politikai garnitúrájának eddigi, immáron több mint két évtizedes tevékenységéből, valamint bizonyos madárcsicsergésekből kiindulva, egyáltalán nem lepődnék meg, ha ez derülne ki. Akit a téma bővebben és részletesebben érdekel, forduljon a Magyarok Szövetsége első időben regnáló vezetőihez, érdekes dolgokról tudnak beszámolni.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a jelenség az, amire szeretném felhívni mindenki figyelmét! Kicsit olyan ez, mint a hazugság lélektana. Túllép a fokozatosság eddigi megszokott menetrendjén. Egyből ugrik egy nagyot, ha tetszik (hogy stílusosak legyünk, ugye) mer nagyot álmodni. A kis hazugságokon általában azonnal rajtakapják az embert, de van az a pont (ánglius szakkifejezéssel élve: „the point of no return”, azaz a pont, ahonnan már nincs visszatérés), amikor minden józan észbeli mértéket azonnal, fokozatmentesen meghaladunk, ezért hihetővé válik a hazugság, mert józan gondolkodású ember azt mondja magának, ekkorát nem lehet hazudni, akkor biztosan igaz.

No, hát így vagyok én is a devizahitelesek ügyében eddig gyakorlatilag kussoló, magát civilnek nevező, és a polgárok összefogását szorgalmazó szervezettel is. Valahogy hiányolom belőlük a hitelességet. Még az is lehet, hogy erről nem is ők tehetnek. Még a békemenetek kérdezz-felelek, pontosabban, kérdezz, amit akarsz, úgy sem felelek, meglehetősen érdekesre és kínosra sikerült pénztárca-kotorászására legyint egyet az ember, istenkém, nem ez az egyetlen, amit úgy néz ki, sosem fogunk megtudni, honnan is volt pénz, maradjunk annyiban, összedobták a civilek. Rendben van. Hiszi, aki hiszi. Én nem. De ez most technikai részletkérdés csupán. De az, hogy reggeli fő műsoridőben nem a témával immáron több éve kitartóan és elismerten foglalkozó embereket hívnak be, akiktől a (kormány)propaganda szövegen kívül talán érdemi információkat, ne adj’ Isten, még az igazságot is hallhatná az ember, na, ez mutatja a legjobban, hogyan tenyerel rá a hatalom immáron a civil szférára is. Ha tetszik, marketing-kommunikációs nyomás alá helyezetek bennünket!

Első és legfontosabb lépés, a témában járatos és az emberek számára hitelesnek elfogadott eddigi aktorok – például az általam említettek is (Dr. Lehmann, Kásler, Dabasi és a többiek) fel-, illetve leváltása a nagy és erős, a FIZESS-hez hasonlóan „mindenkit megvédő, senkit az út szélén nem hagyó” erős, ernyőszervezetre, a CÖF-re. Hiszen ez a szervezet nagy befolyással bír, országos ismeretségű, nagy erőket képes megmozgatni, lásd többszöri békemenet, higgyük el, innentől kezdve most már az ő kezükben lesz a legjobb helyen a devizahitelesek ügye. Ők tudnak a lehető legjobb eredménnyel tárgyalni majd az ügyben érintett többi szereplővel is. Így lehet ezt az ügyet a lehető leghatékonyabban, sokkal hatékonyabban, mint az eddigi egyéni kezdeményezésekkel képviselni. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik eddig áldozatos munkájukkal segítették a károsultak helyzetének javítását, de innen átvesszük. Vagy valami ilyesmi. Higgye el a kedves Olvasó, a sablonszöveget már megírták is.

A második, ezt követő lépés, hogy a civilek nevében, valamiféle olyan megoldással álljanak elő, ahol a bankrendszernek jóval kevesebb, jóval hosszabb ideig tartó, tehát sokkal kevésbé megterhelő megoldás szülessen. Olyan megoldás, ahol az elsődleges szempont a bankrendszer érdeke lesz, nem pedig az, hogy a rászedett adós a lehető legjobb és legigazságosabb kártalanítást kapja meg.

Mielőtt valaki még vészmadár módjára való huhogással vádolna meg, annak csak annyit, itt élek, ebben az országban már jó néhány évtizede, és az a tapasztalatom, hogy az emberek – ha tetszik, a civilek, a polgárok – érdeke eddig rendszerektől függetlenül, még egyetlen alkalommal sem kerül soha az első helyre, mindig valaki másé került oda.

A dologban érdekes momentum, hogy a napokban szintén egy televíziós beszélgetés alkalmával az egyre jobban teljesítő Magyarországról volt szó. Arról, milyen árat fizet a költségvetés ezért az egyre jobban teljesítő Magyarországért. Érdekes és sokszor mosolyra fakasztó az a kreativitás,ahogyan bűvészkednek a főkönyvi rubrikákba kerülő számok körül, ami viszont ennél sokkal fontosabb, valamennyi gazdasági elemző kiemelten kezelte a nagyszámú ún. devizahitelest. Egyszerűen olyan sokan vannak és olyan adósság leterheltséggel küzdenek, hogy egyszerűen nem képesek részt venni a fogyasztásban, és ez a hiányzó fogyasztás immáron komolyan mérhető is az egyre jobban teljesítő Magyarország GDP értékében. Tehát már csak emiatt is fontos lenne, hogy olyan megoldás szülessen, amely elsősorban a megkárosított adósok érdekeit tartja szem előtt.

A devizahitelesek témakörével kapcsolatban egykori ripacs miniszterelnökünk Francisco, azóta már a klasszikusok magasságaiba emelkedett iránymutatásait ajánlanám figyelmébe a FIZESS-nek, valamint polgári csatolt részének, a Csizmadia László által fémjelzett CÖF-nek.

„LÓSZART MAMA!”

Ha még nem vették volna észre, a nép azért annyi nem hülye! Igaz, a maga kárán, de az utóbbi két évtizedben azért tanult egyet, s mást a kívülről – ha tetszik, felülről – hatalomba segített politikai osztályról. Ez a tanulási folyamat az utóbbi években egyébként felgyorsulni látszik.

A történelmi létezés biztosításának alkotmányossági tekintetében Dr. Halász József dolgozott ki olyan teljes körű programtervezetet, melyhez képest a pártokéi fasorban sincsenek, s ennek megvalósítása érdekében választási párttá szerveződve készül a törvényhozás falain belülre, a devizahitelesek ügyét képviselve pedig ugyanerre készül Kásler Árpád is.

A mégsem közülünk való, ám regnáló politikai berendezkedés képviselői – oldaltól függetlenül – észlelték a veszélyt. Mindent el fognak követni, hogy a témákat, a tematizálást kivegyék az eddig azt képviselők, azzal szakszerűen és jól foglalkozók kezéből, másoknak adják azt, és másokat tüntessenek fel olyan színben, hogy az adott ügy vagy téma, innentől hozzájuk tartozik. Óriási veszélyeket hordoz magában ez a fajta totális hatalomgyakorlás, mivel kilépve a politika szűkebb mezsgyéjéről, immáron a mindennapi létezés civil szférájában is irányítani próbál, de ami még ennél is veszélyesebb, mindennél jobban konzerválja a bukott rendszerváltás rendszerét és annak fenntartóit, valamint az általuk betöltött status quo-t.

Óriási veszély ez, mert a bukott rendszerváltás bukott nemzedéke még feltenni sem engedi a ma kérdéseit, éppen ezért egyúttal a holnap kérdéseinek megválaszolására is képtelennek mutatkozik. Menni nem akar. De hát miért is akarnának, hiszen ki hagyná ott önként és dalolva a számára jót és megszokottat? Még akkor is, ha darab idővel ezelőtt még az Internacionálét fújták teli torokból!

Jó Ha Figyelünk!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LAST_UPDATED2
 
SZENT ERZSÉBET PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 19. kedd, 09:01
Nap szentje: ÁRPÁDHÁZI SZENT ERZSÉBET

A világegyházban november 17. *1207. +Marburg, 1231. november 17.

A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius így kezdi Szent Erzsébet életrajzát: ,,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.'' Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.
Magyarországon született, abban az országban, amelyben a független állami lét és a kereszténység alapjait Szent István király rakta le. Atyja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal.
Lajos szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.
A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokásaival nem tudott egyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, ,,Istent szeresse''), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ezt még mind elnézte volna, mint gyermekes jámborságot, azt azonban már nem tudta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébként az egész udvar megütközését is kiváltotta, s ha Lajos védelmébe nem veszi az áskálódásokkal szemben, és aránylag korai házassággal meg nem szilárdítja helyzetét a várban, Erzsébetet valószínűleg hamarosan hazaküldték volna Wartburgból Magyarországra.
A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szeretet sokkal erősebb kötelékei fűzték, mint a szülők akarata vagy az együtt töltött gyermekkor. Most már nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte.


Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele.
Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen böjtölt

folytatás:http://www.keresztenymagyarorszag.hu/napszentje
 
Király Gábor: Halotti beszéd PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 19. kedd, 08:41

399px-halotti_beszc3a9d

Király Gábor

Halotti beszéd

*a magyar szellemi elit ravatalánál

Megtettünk mindent, igazán jól tettük a dolgunk,
csak a fránya világ nem hagyta a gondolatot
az erővel szemben helyt állni a harc mezején,
s ahelyett hogy a kardot rázva a bőrünk védtük
volna a síkon, mind lefeküdtünk, mintha a harcot
íróasztal mellől is istentől eredő mód
nyerhetnénk meg a vériszamos kezü hordák ellen,

és így alakult hogy elértük,
megsemmisült a hatalmunk, mert
latiatuc feleym, a dalban
nincsen elég friss erő,
amiként nincs izom a karban,
s hogy mit sodor
botorka lábaink elé a jövő,
már tudjuk.
Mint ahogy az is
szépen kitetszik, hogy a világ vonata
egyre gyorsabban húz el
nélkülünk, kik nem tudtunk egy
szegecset se beverni,
habár tudom, készen álltunk;
megterveztük fényesre,
aztán elpihentünk, s hittük,
hagy a világ elheverni,
pedig csak

megtaláltuk önmagunk megérdemelt lágerét,
eltunyulva hemperegve, színe vesztett porban,
arra vártunk, öntse már a moslékot a kis cseléd
szájunk elé, ahogy fekszünk, remény nélkül, torzan,

mert aki megélte, csak sopánkodott,
remélve, felnyitja szemét
a sok eltunyult trójai,
s a ló, mit a görög hozott,
terhével együtt lánggal ég,
még azelőtt, hogy megnyílna hasa,
s fejünkre fosná vírusos belét,
de senki se számolt azzal,
hogy hiába minden szó
ebben a csatában mindenki
egyszerre trójai, görög és faló,
így együtt rágja mindüket
a szenvedés,

eskütétel, esküszegés,
szögesdrótból vaskerítés,
nincsen kiút, nincs menekvés,
egyre több a nagyon kevés,

s tudjuk, mind e rémes lemaradás mögött
ott volt a mi nagy pofánk,
felismerni mégse tudtuk,
hogy a világ nem kíváncsi ránk;
azt, hogy végre nekünk kéne 
kiállni a porondra,
nem várni az ingyenjegyre,
sunnyogni be hozomra,
s az ő nyelvükön, tiszta hangon
mutatni meg, kik vagyunk,
honnan jöttünk, mit akarunk,
mint alkotunk velük együtt
szervesen egy egészet,
s hogy megbírja a két karunk
mind a munkát, mint a szépet,
rútat, bajt és szenvedést,
úgy, ahogy csak mi tudhatjuk,
mert hát beleillik abba, amit
ők tettek a kosárba,
s hogy a gyógyírt hozzuk nekik,
nem pedig a marhavészt;
elfogadtuk inkább sorsunk,
önámításból kaptuk a jelest,
mert hisszük a Jancsi és Juliska óta,
hogy ki lágyan szól, szeret.

Szépségesen énekelt a kedvünkre a lányka:
– Nem tehetek róla, drága, lecsökkent a kvóta –,
s miután a ketrecünket hét lakatra zárta,
szaladt, hol az utca végén néki szólt a nóta,

s mi idvezült mosollyal vártuk a rezesbandát,
a délceg tamburmajort,
kinek kezében olyan szépen forog a pálca,
s bár hallottuk a zenét,
nem értettük, hol lehet.
Jól kitaláltan kerültek hátba,
és szívták el mögülünk az erőt,
s mi, az értelem urai néztük
a minket illető fényes jövőt,
a magunknak, nekünk, értük, csak számunkra
fenntartott földi csodát,
s észre se vettük, hogy ránk sütötték,
hogy mi loptuk el az ólból
az utolsó kocát,
és a nép már sandán nézett,
mikor okos szóval hirdettük az
emberséget, nem látván mást,
csak hogy a máséval verjük a csalánt,
hát az ellenkezőjét értette ki
szavunkból, ha számon kértük
rajta a szolidaritást:

Ne eszmélj fel, ne csodálkozz,
ne vígy vizet égő házhoz,
álnok vigyor, hamis pátosz,
segítenél, mégis átkoz.

Lássuk be, igaza volt a népnek,
minden úgy lett, ahogy
azt sejteni lehetett,
vágás után legeltettük
a megdöglött tehenet,
és a bőréből ügyesen
s jól kiszabott szíjakkal
megkötöztük önmagunkat,
s dacos, nagy akarattal
hitettük el társainkkal, hogy
ez már a szabadság,
s aki ránk tör, megdorgáljuk,
mint a lurkót feddő tanár,
nem engedünk semmiből se,
mert miénk az igazság,
ki ellentmond, az buta,
és a buta sose győzhet
ellenünk, így e magunk főzte

színes, szagos világban nagy eszünket szerettük,
hibáinkat elkövettük, s most korog az elménk,
hittük úgyse fontosak az égő zászlós eskük,
megírtuk a könyveinket, magunkban, egyenként,

s el is olvastuk rendre,
mindenki egyet: a maga által rótt,
magának autodedikált,
világmegváltó eszmei mondanivalót.
Fogadtuk benne, hogy így nem lehet,
nem engedjük, s erről a papír is készen állt,
csak azt nem tudtuk megfogadni,
hogy vállaljuk érte a halált,
s hogy nem sírunk gyászos éneket,
mikor a kamrát söprő hordák
eltörik az almáriumban
a kincset érő nippeket,
hát csak néztük a dühös gyermeket,
ahogy nem hajlik a
hozzá soha el nem jutott szóra,
s fejszével nyitja ajtajunk.

Könyvet éget, embert éget,
mire neveltünk fel téged,
így múlunk el, érünk véget,
elvesztettünk harminc évet,

miközben az intellektusunk
szépségének bűvöletében
elmellőztük jóra tanítni az újabb
nemzedéknyi magyart, s most

itt fekszünk, vándor, s lásd, nem fedi föld tetemünket.
Mindama bűnt, amit elkövetett maga ellen
eddig e százszor jámbor szellemi csordacsapat,
számon kérte a szörnyű valóság önmaga által.
Jól nézz meg vándor, mert ez a látvány mentheti meg majd
nemzetedet, mikor ott is földre borulna a szellem
önmaga istenvolta előtt, hogy kezdje imádni magát.

LAST_UPDATED2
 
Zrínyi Miklós PDF Nyomtatás E-mail
2013. november 18. hétfő, 10:26
Gróf Zrínyi Miklós 1664 novemberében Bécsbe készült, hogy tisztázza magát a királlyal szembeni hűtlenség vádja alól. Már megtette az utazás előkészületeit, de indulás előtt még vadászatra hívta a vendégeit a szép őszi időben. November 18-án hintón és lovakon indultak a kursaneci (ma zrínyifalvi) erdőbe. A hintóban Zrínyi mellett a fiatal Bethlen Miklós ült. Arról beszélgettek, hogy a királyi Magyarországnak még mindig jobb, mint Erdélynek, hiszen legalább nem a töröknek kell adót fizetni. Ekkor mesélte el Zrínyi a következő tanmesét, amely egyben utolsó írói megnyilatkozásának is tekinthető:

«Egyszer egy embert az ördögök visznek volt. Találkozik egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj, szegény, ugyan roszúl vagy, kinél roszabbúl nem lehetnél. Felele: Roszúl bizony, de mégis lehetnék én ennél is roszabbul. Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél roszabbúl, hiszen a pokol mindennél roszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet, noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig; de hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, mégis úgy is csak azon pokolba mennék, hiszen roszabbul volnék úgy ennél is.»

Három óra múlva Zrínyi Miklós elvérzett a végzetes vadászaton.

zrinyikirohanasa


zrnyi-syrena
LAST_UPDATED2
 
Vörösmarty Mihály PDF Nyomtatás E-mail
2013. február 22. péntek, 18:21


vorosm

Vörösmarty Mihály
1800. december 1. — 1855. november 19.



A MERENGŐHÖZ

Laurának 

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt. 

1843. február vége - március eleje

*  *  *


KESERŰ POHÁR  

Bordal "Czilley s a Hunyadiak" szomorújátékból

Ha férfi lelkedet
Egy hölgyre föltevéd,
S az üdvösségedet
Könnyelműn tépi szét;
Hazug szemében hord mosolyt
És átkozott könyűt,
S míg az szivedbe vágyat olt,
Ez égő sebet üt;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég. 

Ha, mint tenlelkeden,
Függél barátodon,
És nála titkaid:
Becsűlet és a hon,
S ő sima orgyilkos kezét
Befúrja szívedig,
Míg végre sorsod árulás
Által megdöntetik;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég. 

Ha szent gondok között
Fáradtál honodért,
Vagy vészterhes csatán
Ontottál érte vért,
S az elcsábúltan megveti
Hű buzgóságodat,
S lesz aljas -, gyáva - és buták
Kezében áldozat;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég. 

Ha fájó kebleden
A gondok férge rág,
S elhagytak hitlenűl
Szerencse és világ,
S az esdett hír, kéj s örömed
Mind megmérgezve van,
S remélni biztosabbakat
Késő vagy hasztalan;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég. 

S ha bánat és a bor
Agyadban frígyre lép,
S lassanként földerűl
Az életpuszta kép,
Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet:
Nincs veszve bármi sors alatt
Ki el nem csüggedett.
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
De amig áll, és amig él,
Ront vagy javít, de nem henyél. 

1843. augusztus 26. előtt


*  *  *


HONSZERETET  


Szeresd hazádat és ne mondd:
A néma szeretet
Szűz mint a lélek, melynek a
Nyelv még nem véthetett. 

Tégy érte mindent: éltedet,
Ha kell, csekélybe vedd;
De a hazát könnyelmüen
Kockára ki ne tedd. 

S nem csak dicsőké a haza;
A munkás pór, szegény,
Bár észrevétlen, dolgozik
A hon derűletén. 

Tűrj érte mindent ami bánt,
Kínt, szégyent és halált;
De el ne szenvedd, el ne tűrd
Véred gyalázatát. 

S ne csak veszélyben légy serény,
A béke vészesebb,
S melyet vág álmos népeken,
Gyógyíthatlanb a seb. 

Gondold meg, mennyit érsz: eszed,
Szived, pénzed, karod,
S fukar légy, alkván a honért,
Ha azt feláldozod. 

S midőn a legtöbb emberek
Csüggednek várni jót
Családjok -, társaik - s magokért,
Ha sorsok csalfa volt; 

Midőn nem méltatott erény
És bűn, mely célt nem ér,
Kifárad újra küzdeni
A vágyott javakért; 

Midőn a legbuzgóbb anya
Remény - s munkátalan,
S a veszni indult gyermekért
Csak sóhajtása van; 

Te még, oh honfi, ébren állj,
Remélni, tenni hő,
Míg a honból, kin lelked függ,
Van egy darabka kő. 

S midőn setét lesz a világ
És minden tűz kiég,
A honfiszívben fennmarad
Egy élő szikra még. 

S hol honfi húnyt, e szikra ég
Fenn a sírhalmokon,
Bal századoknak éjin át
E lángban él a hon. 

S kihűlt hamvából a dicső
Göröghon újra kél,
Felhozza régi hőseit
E szikra fényinél. 

E szikra a hon napja lesz,
S hol fénye hőn ragyog,
Az élet a hon kebelén
Ujúlva feldobog. 

És újra felvirúl a föld,
Amerre a szem néz,
És minden, aki rajta él,
Munkára tettre kész. 

S a nemzet isten képe lesz,
Nemes, nagy és dicső,
Hatalma, üdve és neve
Az éggel mérkező. 

Oh honfi, őrizd e tüzet
S ne félj, ha vész borúl:
E szikra fényt ad és hevet
S ég olthatatlanúl. 

1843. szeptember 1. előtt

*  *  *


MI BAJ?  

Mi ok, hogy tégedet
Kell féltenem,
Mi kéne még neked,
Én nemzetem? 

Földed bort és buzát
S aranyat ád,
Mégis szegény fejed
Szükséget lát. 

Az arany kirepűl
Fejed felett,
Vad éhség néz veled
Farkasszemet. 

Kit egykor gyűlölél,
Most kedvesed,
Még a pityóka is
Rajtad veszett. 

És pénzed soha sincs,
Csodálatos!
Pedig még vized is
Aranyat hoz. 

Gondolkozál-e már,
Mi adna pénzt?
Tégy mint más nemzetek:
Végy kölcsön - észt. 

Szabadságod dicső,
De magtalan;
Üdv nem terem sötét
Árnyékiban. 

Törvényid száma nagy,
Ki tartja meg?
Betegség ez a sok
Törvény neked. 

És volna szép Dunád,
De berekedt,
Végén egy jó barát
Hurkot vetett: 

Széles határod is
Görcsöt kapott
Mindinkább befelé
Vonogatod. 

Mi lelt, beteg vagy-e,
Mi kéne még,
Mit adjon, hogy üdülj,
A kegyes ég? 

Rosz gazda vagy, szegény
Jó nemzetem,
Gazdálkodásodat
Nem szeretem. 

Kivánod ami nincs,
S nem kapható,
S mid van, kezed között
Olvad mint hó. 

Hol a hű szorgalom
S szent indulat,
Emelni s védeni
Országodat? 

Helyt adni másnak is
A jog terén,
S nem tűrni a jogot
Bitor kezén? 

De mindez még sebaj,
Ha lelked van,
Ha lelked csábokért
Nincs áruban; 

Ha lelked ébren áll
Jó s rosz napon,
Világol és hevít
Munkáidon. 

Ha ezt is eladod,
Jó éjszakát,
Nincs isten, aki le
Tekintsen rád. 

1847


*  *  *


JÓSLAT  

Ki mondja meg, mit ád az ég?
Harag, káromlás volt elég;
Gyülöltünk mint kuruc, tatár,
Bánkodtunk mint a puszta vár;
Ügyünk azért
Sikert nem ért.
Pedig neked virulnod kell, o hon,
Lelkünk kihalna hervadásodon. 

Hát félre bú és gyűlölet!
Vagy bár gyülöljünk szellemet,
Azt, mely közöttünk lakozott,
És eggyé lenni nem hagyott:
E gyülölet
A szeretet.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Túl és innen sok késő századon. 

A gyülöletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy újabb életet.
Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt.
Ily áldozat
Mindig szabad.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Vagy szégyen rögzik minden fiadon. 

Mi tilt jobbakká válnotok?
Ha eddig pazaroltatok,
S idő, ész, pénz elszóratott
Megvenni a gyalázatot:
Elég az ok
Javulnotok.
Mert még neked virúlnod kell, o hon,
Bár bűneink felhőznek arcodon. 

A verseny nyilt, a nemzet él,
Ha egy jobb tagja sem henyél,
Jut ember és kéz, munka, vér;
Mi volna az, mit el nem ér?
S legyen dicsőbb,
Ki tettre főbb.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Ragyogva hírben büszkén, szabadon. 

Itt még e föld, mély sírjaiból
Az elhúnyt ősök lelke szól.
Munkát reá s szabad kezet:
Dicső kert lesz a sír felett,
Zöldelni fog
Bérc és homok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Miért volnál az éggel oly rokon? 

Mit a müvészet, tudomány
Csodásat, üdvöst hagy nyomán,
Adjuk meg e hazának azt
A hervadatlan szép tavaszt.
Mult és jövő
Igy egybe nő.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Fölül időn és minden sorsokon. 

Vagy nincs erőnk? Az nem lehet:
Ártunk egymásnak eleget.
Lesz költő, szónok és vezér,
És tudomány, mely eget ér;
De tisztelet
A gúny helyett!
Mert még neked virulnod kell, o hon,
A szellemek kincsével gazdagon. 

Fut, fárad a sok idegen.
Miért? hogy tápja meglegyen,
S mi tőlük várjuk a csodát
Fölékesítni e hazát?
E jog nekünk
Szent örökünk.
És még neked virulnod kell, o hon,
Vérünknek lángja ég oltárodon. 

Kié e hon, ha nem miénk?
Ha érte mindent megtevénk,
Ha tiszta kézzel áldozánk,
S lettünk, mi eddig nem valánk:
Nincs hatalom,
Mely visszanyom.
És még neked virulnod kell, o hon,
Mert isten, ember virraszt pártodon. 

1847 eleje

*  *  *


A VÉN CIGÁNY

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

1854. július-augusztus(?)


LAST_UPDATED2
 
Vörösmarty Mihály MIT CSINÁLUNK? PDF Nyomtatás E-mail
2009. november 13. péntek, 07:24

wesselenyi

Vörösmarty Mihály

MIT CSINÁLUNK?


Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába
Enni csak kell az embernek;
S inni hogy ne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek;
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra.
Korhely-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, álmodoznak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy az álmok megszakadnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Olyan édes álmodozni!
S néha tán jobb, mint fejünkkel
Faltörősdit játszadozni:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Álmos-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, gondolkoznak.
És miről az istenadták?
Hogy tán élni kén' a honnak!
Kár biz az; de már hiába,
Gondolatnak nincsen gátja,
És ha úgy van, amint mondják,
Gondolat a tettek bátyja:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Méla-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, hadakoznak.
Szörnyűség! - No nem kell félni,
Csak szavakkal kardlapoznak.
Kár a szóért; de hiába,
Szóból ért a magyar ember,
S gyakran a szó dolgokat szül,
Gyakran a szó éles fegyver:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Nyelves-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak s tán dolgoznak?
Félig-meddig: mert nem tudják,
Másnak lesz-e vagy magoknak.
Ennyi is kár; de hiába,
Munka jobb a koplalásnál,
S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
Mint ha selymen sántikálnál.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gyenge-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Szőnek, fonnak és akarnak -
Tán vakarnak? semmi tréfa!
Posztó is kell a magyarnak.
Hát takács-e a magyar nép?
Nem szégyenli a vetéllőt?
Semmi baj! tán összefűzi,
Amit a sors egybe nem szőtt:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gépi-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

És, pedig - mit is beszéltem?
A vadásznak jó a cserje;
A költő hadd álmodozzék;
A kovács a vasat verje.
Minden ember, amihez tud,
Ahhoz lásson télen, nyáron,
S a paraszt borbély helyében
Úr szakállát ne kaszáljon.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Aki hitvány,
Félre tőlünk, menjen hátra!

1844. október - november 10.

LAST_UPDATED2
 
Vörösmarty Mihály világkölteményei PDF Nyomtatás E-mail
2011. augusztus 27. szombat, 16:07

kin s bel drer

Vörösmarty Mihály:

Az emberek

1

Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,
Könyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!

2

Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!

3

És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!

4

És hosszu béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!

5

Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Mért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!

6

Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!

7

Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

*

A Guttenberg albumba

Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;

Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

*

ELŐSZÓ

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm - s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?

Baracska, 1850-1851 telén, télutóján

LAST_UPDATED2
 
Vörösmarty Mihály LISZT FERENCHEZ PDF Nyomtatás E-mail
2010. szeptember 08. szerda, 10:59

458px-liszt-munkacsy

Vörösmarty Mihály
LISZT FERENCHEZ


Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhová juss, mindig hű rokon!
Van-e hangod e beteg hazának
A velőket rázó húrokon?
Van-e hangod, szív háborgatója,
Van-e hangod, bánat altatója?

Sors és bűneink a százados baj,
Melynek elzsibbasztó súlya nyom;
Ennek láncain élt a csüggedett faj
S üdve lőn a tettlen nyugalom.
És ha néha felforrt vérapálya,
Láz betegnek volt hiú csatája.

Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak,
Rég ohajtott hajnal keletén,
Édes kínja közt a gyógyulásnak,
A kihalt vágy s elpártolt remény:
Újra égünk őseink honáért,
Újra készek adni életet s vért.

És érezzük minden érverését,
Szent nevére feldobog szivünk;
És szenvedjük minden szenvedését,
Szégyenétől lángra gerjedünk;
És ohajtjuk nagynak trónusában,
Boldog - és erősnek kunyhájában.

Nagy tanítvány a vészek honából,
Melyben egy világnak szíve ver,
Ahol rőten a vér bíborától
Végre a nap földerűlni mer,
Hol vad árján a nép tengerének
A düh szörnyei gyorsan eltünének;

S most helyettök hófehér burokban
Jár a béke s tiszta szorgalom;
S a müvészet fénylő csarnokokban
Égi képet új korára nyom;
S míg ezer fej gondol istenésszel;
Fárad a nép óriás kezével:

Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.

Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba a halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.

És ha meglep bús idők homálya,
Lengjen fátyol a vont húrokon;
Legyen hangod szellők fuvolája,
Mely keserg az őszi lombokon,
Melynek andalító zengzetére
Fölmerűl a gyásznak régi tére;

S férfi karján a meggondolásnak
Kél a halvány hölgy, a méla bú,
S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Újra dúl a honfiháború,
S míg könyekbe vész a szem sugára,
Enyh jön a szív késő bánatára.

És ha honszerelmet költenél fel,
Mely ölelve tartja a jelent,
Mely a hűség szép emlékzetével
Csügg a múlton és jövőt teremt,
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Hogy szivekbe menjen által a dal;

S a felébredt tiszta szenvedélyen
Nagy fiakban tettek érjenek,
És a gyenge és erős serényen
Tenni tűrni egyesűljenek;
És a nemzet, mint egy férfi, álljon
Érc karokkal győzni a viszályon.

S még a kő is, mintha csontunk volna,
Szent örömtől rengedezzen át,
És a hullám, mintha vérünk folyna,
Áthevűlve járja a Dunát;
S ahol annyi jó és rosz napunk tölt,
Lelkesedve feldobogjon e föld.

És ha hallod, zengő húrjaiddal
Mint riad föl e hon a dalon,
Melyet a nép millió ajakkal
Zeng utánad bátor hangokon,
Állj közénk és mondjuk: hála égnek!
Még van lelke Árpád nemzetének.

1840. november, december eleje

LAST_UPDATED2
 
Borivó nemzet PDF Nyomtatás E-mail
2009. szeptember 13. vasárnap, 06:28

vorosmarty

Vörösmarty Mihály:

FÓTI DAL

Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.
Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?

Víg pohár közt édesebb a
Szerelem.
Ami benne keserű van,
Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
Ha szeretsz.

Érted csillog e pohár bor,
Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
Vagy bucsút.

Hejh barátom, honfi társam,
Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
Több ily nedv.

Borban a bú, mint a gyermek,
Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
Századig.
Ideje hogy ébredezzen
Valaha:
Most kell neki felvirúlni
Vagy soha.

Bort megissza magyar ember,
Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
Valamit.

No de se baj, máskép leszen
Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
A hazán.
Ha az isten úgy akarja
Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bunt,
Nem hagyunk.

Rajta társak hát, igyunk egy
Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
Félre most:
A legszentebb --, legdicsőbbért
Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
Gazdag tort!

A legelső magyar ember
A király:
Érte minden honfi karja
Készen áll.
Lelje népe boldogságán
Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
Szent fejét!

Minden ember legyen ember
És magyar,
Akit e föld hord s egével
Betakar.
Egymást értve, boldogítva
Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
Szembe lép.

Ellenség vagy áruló, ki
Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
Hátadon!

S most hadd forrjon minden csep bor
Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
Az eget.

Légyen minden óhajtásunk
Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
Temploma.
És ürítsük a hazáért
E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse
Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól
Halavány,
Felderüljön, mint a napfény
Vész után.

Hű egyesség tartsa össze
Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az,
Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
"Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
Tartozánk."

1842. október 5.


*

hs ldoms

BOROS KÖZMONDÁSOK


A bor a némát is megtanítja szólani.

A bor az öregember teje.

A bor értéke a kora.

A bor kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.

A bor lator bajnok, legelőször is a lábáról ejti le az embert.

A bor még az égzengésre és az aludttejre is jól esik.

A bor meghajtja a dallost / a dallót.

A bor megmutatja, kiben mi lakik.

A bor megtanít az ékesen való szólásra.

A bor rosszra viszi az embert.

A bornak Szent Márton a bírája. (Szent Márton napja)

A bort nem a színéért, de az ízéért veszik.

A gazdagnak borban veszik vérét.

A jó bor cégér nélkül is elkél.

A jó bor hosszú meséje az iszákosnak.

A jó borba rossz is vagyon merítve.

A jó bort szódával,
a szép szerelmet házassággal elrontani nem szabad.

A legjobb bornak is van söprője.

A molnár akkor iszik legtöbb bort, amikor vize a legtöbb.

A solti bor, mint a körösi leány, csak otthon jó.

A sörnek is csak bor az anyja.

A vízitaltól nád terem az orrodban.

Addig hántsd a hársfát, amíg hámol.

Adjon isten minden jót, bort, pecsenyét, olcsó sót,
a lengyelnek sok borsót, ellenségnek koporsót.

Adjon isten minden jót, nekem csak egy korsó bort.

Ahogy három a tánc, három a kupa bor is.

Ahol a bor az úr, ott az ész koldul.

Ahol a bor az úr, ott az ész koldulni jár.

Ahol bor nincs, ott sörrel is meg kell elégedni.

Aki fingik, jó bort iszik.

Amely bort a cigányok szeretnek, jó bor az.

Ami borital közben leszen, borban kell azt írnia.

Amilyen a tőke, olyan a bora.

Aminemű a tőke, olyan a bora is.

Asszonyfán is elkel a bor.

Az igaz barátság nem áll a sok boritalban.

Az okos embert is megtántorítja a bor.

Barátot bor közt, bort sajt után,
lovat istállóban, leányt bálban ne válassz.

Barátot bor közt.

Bor a vén kost is táncba viszi.

Bor be, ész ki.

Bor bujaság oka.

Bor és kenyér nélkül a test sem ficározik.

Bor és kenyér nélkül meghűl a szerelem.

Bor és pénz tartva tart, költve fogy.

Bor hajtja a lovat, zab viszi a szekeret.

Bor mellett hamar kiugrik az igaz.

Bor mutatja meg az embert.

Bor nélkül szegény a vendégség.

Bor, amennyit én akarom: búza, amennyit Isten ad.

Bor, búza, békesség és feleség ékes,
széna, szalma, szalonna és ruha kékes.

Bor, búza, békesség, szép asszony feleség.

Bor, búza, békesség.

Bor, búza, szalonna, égnek fő adomány.

Bor, pecsenye nélkül a szerelem meghűl.

Borban a páratlan évjárat a jó.

Borban az igazság.

Borban kell a vért meginni.

Borbarát van, de bajbarát nincs.

Boriska, Gábor. Szép nevük van, mert benne van a bor.

Bornak is a régije jó.

Bornak nincsen rakoncája.

Borodat, kincsedet, feleségedet, pipádat, puskádat ne bízd senkire.

Borra sör meggyötör. Sörre bor mindenkor.

Borral kell megbékélni.

Bort a serre idd egyszerre,sert a borra hagyd máskorra.

Bort a sörre, idd egyszerre.

Bort hord a ló is, mégis vizet iszik.

Bort iszik a vitéz, s nem fáj tőle a melle.

Bort iszik az úton járó, akár bolond, akár báró.

Bort sajt után.

Bort, búzát, békességet, szép asszony feleséget.

Büdös bornak szép cégért szoktak emelni.

Büdös bornak szép cégért szoktak kötni.

Cégér nélkül is elkel a jó bor.

Cifra kulacs, veres bor, miránk is kerül a sor.

Csutora nélkül is elkel a jó bor.

Duna pontya, Tisza kecsegéje, Ipoly csukája
a legjobb böjt, ha szerémi borban főtt.

Égett bor után a félénk is vitéz.

Egy gyújtót kétszerre, egy itce bort egyszerre.

Egy órai tojás, egy napi kenyér, tíz esztendős hal,
hat esztendős bor, tizenöt esztendős leány,
harminc esztendős jóakaró kellemetes.

Erős az igazság, a szép asszony és a jó bor.

Étel mellett keveset, bor mellett sokat szoktak beszélni.

Franciának hajpor, a magyarnak jó bor.

Gyermekre madarat, vénemberre menyecskét,
németre bort ne bízz.

Ha a magyar bor nem is volna olyan, mint a micsodás,
minden bornál mégis jobb volna.

Ha a magyar bor nem volna olyan, mint aminő,
mégis jobb volna minden bornál.

Ha bor piros, ha lány csinos.

Ha bort nem találsz, sört vagy vizet igyál.

Ha csordul Vince, tele lesz a pince.

Ha ebszőlőd sincs, ne válogass a borban.

Ha nincs bor, jó a víz is.

Ha nincs píz, iszik víz.

Hámozva jó a bor.

Három vallású ez a bor :
Erős mint a katolikus,
tiszta mint a református,
kereszteletlen, mint a zsidó.

Igyál bort, de ne sokfélét.

Igyuk a bort mert jó, a szőlőt meg majd befedi a hó.

Jó a bor mindenkor, hajnalkor, éjfélkor.

Jó a bor, de mértékkel.

Jó a bor, meg a foltos nadrág.

Jó a bor, meleg a foltos nadrág.

Jó a sör de mégis bor az anyja.

Jó bor legyen római katolikus hitében (=erős),
legyen református (=tiszta),
legyen zsidó (=kereszteletlen),
és legyen lutheránus (= se nem hideg se nem meleg)

Jó bor mellett lehet jó verset csinálni.

Jó bor, (pénz,) szép asszony, embert kíván őrzésre.

Jó bor, szép asszony, bíbor, jámbort kíván őrzésre.

Jó bor, szép feleség, csendes lelkiismeret, drága dolgok.

Jó borból jó ecet lesz.

Jó bornak nem kell cégér.

Jó bornak seprüje is jó.

Jó bornak, jó embernek eredetét ne keresd.

Jó borod, szép kincsed meghitt emberre bízd.

Jó káposzta, rossz bor.

Jó legény a bor.

Jobb a jó bor kulacs/pohár nélkül,
mint a kulacs/pohár jó bor nélkül.

Jobb a színbor, mint a lőre.

Józan amit gondol, részeg arról papol.

Kántorok, jó borok, nem szárad meg a torok.

Késő a bort akkor kímélni, amikor már az anyjára szállt.

Két híg tojásnak közepe egypohár bor.

Két pénzes szatyornak egy pint bor az ára.

Ki a borát meg nem issza, vágyik annak szíve vissza.

Ki a bort megissza, ura legyen annak.

Ki a bort megissza, ura legyen!

Ki a bortól elázik, vagy hosszút köp, vagy rókázik.

Ki levesre bort iszik, nem kérnek attól tanácsot.

Kinek szűkös bora, elesége, annak jó az egészsége.

Koldust kell a jó borért küldeni.

Könnyen terem a jó bor, ha kapa a bikája.

Könnyű a borból ecetet csinálni.

Könnyű a jó borból ecetet csinálni,
de az ecet borrá nem változik.

Könnyű a pohár mellett vitézködni.

Legjobb a bor a tövén.

Még a vénembert is táncba viszi a bor.

Még kannája sincs, s immár fúrja a bort.

Megittuk a borát, igyuk meg a seprejét is.

Megmutatja a bor, kiben mi lakik.

Megveri a bor az embert, meg az asszony szája.

Minden jó bornak ki kell forrni magát.

Mindent kivészen a bor természetéből.

Minél tovább szopta a bor az anyját, annál jobb.

Minő a gazda, olyan a bora.

Minő a tőke, olyan a bora.

Molnár, ha vize van, bort iszik, ha vize nincs, vizet iszik.

Nagy mester a bor.

Ne adj bort az ostobának, hallgatni fog.

Nehéz a részegesnek vízzel pótolni a bort.

Nem jó a bort visszájáról tölteni.

Nem jó felesen inni. = Mással osztozni az asszonyon

Nem jó ó hordóba új bort tölteni.

Nem jó ó-bort új hordóba tölteni, mert két kár lesz benne.

Nem minden Márton Szent Márton.

Nem öntik az új bort régi tömlőbe.

Nincs a bornak titka.

Nincs kormány a bornak.

Nincs rossz bor, csak rossz borivó.

Nyíri kocsis, nyíri ló, nyíri bor: egy se jó.

Ó hordóban új bor, két kár lesz belőle.

Ó-bor jó és új szalonna.

Ó-bornak, ó leánynak nem egy áron itcéje.

Ó-bornak, ó leánynak nem egy az ára.

Öreg embernek bor az itala, kása a pecsenyéje.

Reggel izzadsága bor szagú.

Régi bor jóbor, öreg ész finom ész.

Részeghesnek a bor édesanyja teje.

Ritka hegedűs, aki bornemissza.

Ritkán vagyon hegedűsben bornemissza.

Rossz bor nincs, csak jó, jobb és legjobb.

Sajton korcsolyáz a bor.

Sajtra csúszik a bor.

Sokat tud a bor.

Sokat vesz ki az emberből a bor.

Sörre bor mindenkor, sört a borra hagyd máskorra.

Szegény ebéd, ahol bor nincs.

Tokaji bort gyalázza a beczkói lőre.

Tóthnak kökény a bora, vadalma fügéje.

Többen halnak borban, hogysem tengerben.

Többet beszélnek bor, mint étel mellet.

Új szalonna, ó-bor.

Újért az ó-bort el ne hagyd.

Ungári bor, beregi búza, nyíri makk nem szerez bőséget.

Üres hordó jobban kong.

Vagy bor, vagy víz. (Vagy jobbra, vagy balra)

Vagy igyál, vagy vakarj falat.

Van a bornak titka.

Van bor, van bolond.

Vén embernek bor a patikája.

Vén embernek bor az orvossága.

Vén embernek bor levese, kása pecsenyéje.

Vénembernek kása pecsenyéje, bor a patikája.

LAST_UPDATED2
 
Bordalok, ivónóták PDF Nyomtatás E-mail
2013. június 20. csütörtök, 09:46

ps a csardas

 

Törőcsik Attila:

 

A magyar népdalok szövegvilága - Bordalok, ivónóták

Adjon isten eleget,
A pohárnak feneket,
Hogy ihassunk eleget!

Adjon isten még többet,
Vegye el a feneket,
Hogy ihassunk még többet!

Magyarbükkös (Alsó-Fehér)




A bordal ősi lírai műfaj, amelyet a népköltészet is ismer. Eredetileg olyan dal, amelyet ivás közben énekeltek, s amely a bort, a borivást magasztalta. Mint lírai műfaj: ivás közbeni éneklésre való, ill. a bort, mámort magasztaló dal. Hangulatát a bormámor adja, ezért leginkább bortermelő és borfogyasztó országokban fejlődött ki, és rendesen ivás közben éneklik. Egy nép borivási szokásai jellemzik kultúráját is. A mértékletes borfogyasztás közösségi esemény, erősíti az együvé tartozás élményét, mindez kapcsolódik valamilyen művészettel is (bordalok, köszöntők, ódák).

A magyarság őstörténetével egyidős a bor tisztelete és persze fogyasztása, melyet bizonyít, hogy ókori kínai források már említik, miszerint a hunok és velük rokon népek különösen tiszteltek egy bizonyos szent hegyet, amit Bor-Tengrinek neveztek. A régi nomád vándorló törzsek ezen a szent helyen is áldozatokat mutattak be, s a bor, amellyel ezt végrehajthatták, a rituáléval szorosan összefonódva, egy idő után már magát az italt is jelenthette. Bár a vándorlások során sok ősi szó megkopott, a tengri, (ősi isten szó) mindenesetre néhány magyar kifejezésben még ma is megtalálható, pl a tan, tanulni, tenger szavainkban.
Arab források szerint a magyarok földjei jó minőségűek, s szántóik, szőlőik vannak. Ez azért is érdekes, mert amikor ezt leírták a magyarok valószínűleg Levédiában, illetve Etelközben tartózkodtak, tehát a nomadizálás mellett már egyértelműen letelepült gazdálkodást is folytattunk és feltételezhető, hogy a szőlőművelés is ide tartozott. A mai napig benne van a nyelvünkben és hagyományunkban az a régi vallásunkra utaló gesztus, miszerint komolyabb munkák, szerződések, családi események után, mintegy megköszönve az égiek segítségét „áldomást iszunk”. Ez a régi szép magyar szokás bizonyosan az áldás ősi szavunkból származik. Hasonlóan a borhoz kapcsolódik a keleti lovas népeknél szokásos vérszerződés rítusa is.

Az ókori rómaiak pannóniai ábrázolásában már feltűnik a szőlőlevél és a fürt, mint díszítő motívum, melyet bizonyára nem otthonról hoztak magukkal, hanem az itt telepes szőlők ihlethették ezt az ornamentikát. A honfoglaló magyarok tehát már találhattak itt szőlőterületeket, és értéküket is ismerték. Elődeink a Kárpát-medence minden zugában meghonosították a szőlőtermesztést, így nem maradt olyan csücske a térségnek, ahol ne lett volna a finom nedűből. Az Árpád-házi királyok alatt már virágzott a szőlőtermesztés, és az itt élő emberek megélhetésének fő forrásává vált.

A szüret mindig is a legnagyobb ünnep volt a szőlőművelő, bortermelő emberek életében. A bordalok és a mulatónóták alkalomhoz kötődnek, és ezek eléggé változatosak. A legkülönbözőbb társas összejöveteleken születnek és hangzanak el, például névnapokon, disznótorban, kocsmai mulatozáson, lakodalomban, szüreten, pincézéskor vagy csak egyszerű poharazáskor. A bordalok szövegvilága szívesen olvaszt magába általános reflexiókat, mint szerelmi, baráti, hazafi-érzést, melyeket a bor élesztő tüze s a vidám társaság fokoz, gondolatmenete csapongó és szeszélyes.
A népdalok tartalmukban sokszor kötődnek egy-egy helyszínhez, ezért szívesen emlegetik a pincét, a kocsmát, vagy a csárdát. A kocsmárosné (csárdásné) kiemelt szerepet kap a dalokban.

Ha bemegyek a kustányi csárdába,
Eszem, iszom kedvem szerint rovásra.
Elégséges hitelem van ott nékem;
Megfizetek, becsületem nem sértem.

Szép csárdásné, nekem pirosat hozzon,
Az áráról semmit se gondolkozzon!
Eladom a kifliszarvu tehenet!
Bor árárul mégis teszek elege 
Felsőkustány (Zala m.)

Voltam a szekszárdi pincében

Voltam a szekszárdi pincében, 
Jó bort ittam a közepébe, 
Megtanultam szépen dano, dano, danolni, 
A rózsámmal szépen mulatni.

A girhai rongyos pince

A girhai rongyos pince, 
Ritkának van jó teteje. 
Galambomnál voltam benne, 
Utoljára szombat este. 

A bírónak nincs csizmája, 
Mert beitta a kocsmába. 
Egye meg fene a lábát, 
Mért itta be a csizmáját? 

Az aradi hegyek alatt 
Van egy forrás tilos alatt, 
Aki abból egyszer iszik, 
Babájától elbúcsúzik. 

Én is abból egyszer ittam, 
A babámtól elbúcsúztam. 
Elbúcsúztam én szegénytől, 
Mint az elmúlt esztendőtől.


A pilisi likpince

A pilisi likpincének 
Ritkának van teteje, 
Ritkának van teteje, 
De jó bor, igen jó bor van benne, 
A babámmal ittam benne. 

A pilisi likpincénél 
Kiszáradt a csutora, 
Kiszáradt a csutora, 
De azért itt-ott maradt benne, 
Elvásott a fogam tőle.

A bordalok szívesen és sokszor szembeállítják a munkát az ivással:

Addig iszom a csárdába,
Mig egy lovam lösz a hámba.
Fakót fogom a lógóra;
Keressön borravalóra!

Még azt mondják, korhely vagyok,
Hogy dolgozni nem akarok.
Dolgozom én, mikor illik,
Mikor pénzöm fogyatkozik. 

Ormánság (Baranya m.)

Vasárnap bort inni

Vasárnap bort inni,
Hétfőn nem dolgozni;
Hej, kedden lefeküdni,
Szeredán felkelni;
Csütörtökön írni,
Pénteken számolni,
Hej, szombaton kérdezni:
– Mit fogunk dolgozni?

Alsóbalog (Gömör)

Az ivás nem eshet meg a bor, az ital dicsérete nélkül, különösen, amikor már a jókedv egyre inkább emelkedik:

Bor, bor, bor,
De jó ez a piros bor!
Asszony is iszik belőle,
Félre áll a kontya tőlle.

Nagyszalonta (Bihar megye)

A bordicsérőt a társaságban az itató- és koccintónóta követi, melybe sokszor a jelenlevők nevét is beleszövik. Máskor meg jeles mondásokkal biztatják azokat, akik valamiért húzódnak az ivástól:

Adott Isten szekeret,
Szekerembe kereket,
Poharamba feneket,
Abból iszom eleget.

A doktor is azt mondja,
Hogy a vizet ne igyam,
Mert a vízben béka van,
Életemnek vége van.

Mohács (Baranya m.)

A túlzott borfogyasztás eredménye a részegség, majd a kínzó másnaposság. Ahogy napjainkban, úgy eleink sem mindig ismerték a mértéket, ezért a rendszeres italozás idővel meghozta eredményét, a borvirágot.

Kimentem én a szöllőbe,
Kapát vittem a kezembe;
Felakasztottam a fára,
Bort ittam a rovására.

Még azt mondják az emberek,
Hogy az orrom bortul veres.
Mért veres a liba orra,
Mikor sose mártja borba?
Bort ittam én, boros vagyok;
Hazamennék, de nem tudok.
Aki tudja, mért nem mondja:
Merre van az országutja?

Azt mondják rám az asszonyok,
Hogy a bortul ingadozok.
Ingadozik a nádszál is,
Pedig csak a viztül ázik. 

Tálya (Zemplén m.)

Azt mondják, hogy boros vagyok

Azt mondják, hogy boros vagyok, 
Mert én olyan veres vagyok. 
Veres a libának orra, 
Pedig bele se mártja a borba. 

Azt mondják, hogy részeg vagyok, 
Hogy oly könnyen ingadozok. 
A nádszál is ingadozik, 
Pedig csak az mindig vizet iszik.

A borivást azonban nem minden esetben méltányolják a családtagok, kiváltképpen az asszonyok. Az ivás mámora azonban bátorságot (vakmerőséget) is szülhet, ilyenkor a borivó férfi hajlamos arra, hogy megmutassa, hogy ki az úr a háznál. Ezek a típusú italozó-civakodó népdalok jellemzője, hogy az asszonyka sem hagyja szó nélkül ura kicsapongását, valamiképpen reflektál a kissé illuminált házastársa hőbörgéseire.

Én elmentem a kocsmába

Én elmentem a kocsmába magamat múlatni 
Utánam jött kis angyalom hazapirongatni. 
Muzsikának szép a hangja, kis angyalom, gyere haza, 
De csak úgy, ha lehet, de csak úgy, ha lehet. 

Gyere haza édes párom, gyere, szépen kérlek. 
Jó vacsorára, vetett ágyra várlak haza téged! 
Muzsikának szép a hangja, ej te asszony, menj el haza, 
Addig, míg ki nem kapsz, addig, míg ki nem kapsz!

Asszony, asszony, ki a házból!

Asszony, asszony, ki a házból!
Most jövök a korcsomáról.
Tálat, csiprot, fazekokot,
Mind fejedbe borogatom!

Ember, ember ki a házbó(l)!
Most jövök a fonóházbó(l).
Guzsaly talpa a fejedbe,
Orsó hegye a szemedbe!

Gyergyószentmiklós (Csík)

Ihatnám én, de nincs mit

Ihatnám én, de nincs mit;
Borért kűnnék, de nincs kit.
Beteg az én angyalom,
Mégis elmegy, ha mondom.

A szép asszony messzi lát,
Borért küldje az urát.
Míg az ura borért megy,
Szeretője hozzá megy. 

Szentlászló (Verőce)

De sorolhatnánk tovább a koccintókat, az itatókat, a pap-, leány- és asszonycsúfolókat, a kocsmai verekedésről szólókat, hogy az igazi ivók még a sírba is magukkal viszik az üveget. Az alábbi nóta a betyárdalok irányába visz, hiszen róluk azt őrizte meg a hagyomány, miszerint nagyon kedvelték az italt, a cigányt és a szépasszonyt:

Mikor a betyárok
Világbú kimulnak:
Gazdag kocsmárosok
Kúdulásra jutnak.

De a szép asszonyok
Mind lerongyollanak;
Hegedüs cigányok
Hazaballaghatnak.

Szaján (Torontál m.)

A legtöbb bordalt ott ismerik, ahol sok bor terem. Minden jelentősebb borvidéknek megvan a jellegzetes dalkincse, melyekben nem maradhat ki az utalás a hely értékeiről.

Badacsony

Badacsonyi szőlőhegyen két szál vessző.
Szél fújja fujdogálja, harmat hajdigálja
Hol a tyúknak a fia, talán mind fel kapdosta
Csűr ide, csűr oda, kass ki bárány, kass oda.

Marót

Áldott maróti bor, de jó vagy, jó valál,
Még a szagodtól is irtózik a halál.

Bárcsak a sivatag homokos hegyeken,
Támadna ily forrás, csak egy is, ha több nem.

Mohi

Hej, a mohi hegy borának száz forint az ára,
Ha a magyar bankó folyna, annyit adnék rája

Ha én megválthatnám a Kossuth bankóját,
Mindjárt megölelném galambom derekát


Végezetül említsük meg azt is, hogy talán nincs nemzeti himnusz a világon, a magyaron kívül, amely azért mond köszönetet Istennek, mert borral és bőséggel ellátta az országot. Kölcsey költeményében ott szerepelnek ezek a sorok is" Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél".

Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Törőcsik Attila

LAST_UPDATED2
 
Bordalok a reformkorban PDF Nyomtatás E-mail
2013. június 20. csütörtök, 10:00

vorosmarty

Bordalok a reformkorban

Szigethy Gábor

2002. szeptember

Törvényt hozott Ferenc császár 1804-ben: „Mától kezdve a császári asztalra semmiféle külföldi bort nem szabad tenni, mert a belföldi, különösen a magyar borok kitűnő minősége mindennemű külföldi bort nélkülözhetővé tesz.”

Rebellisek a magyarok, sok gond van velük, de a boruk kitűnő, s a birodalom gazdasági érdekei is azt kívánják, hogy a drága francia borok helyett olcsóbb magyar bor kerüljön az uralkodó asztalára. Ráadásul a magyarok arra is gondolhatnak: Bécs becsüli s megbecsüli a magyar értékeket, és mert sok a magyar bortermelő, a magyaroknak is érdekük, hogy barátságos viszonyban legyenek a borukat évről évre megvásárló Burggal.

A bor Hungáriában politikai kérdés.

Nagy Ignác 1848-ban megjelent karcolatgyűjteményében így jellemzi a különböző európai nemzeteket: „Ezen állapotban – néhány vagy több pohár bor elfogyasztása után – a francia elmés ötleteket hallat, az angol matróz kereskedési vállalatokat tervez, az olasz kését keresi, a spanyol énekel, a német elalszik, a magyar pedig indítványozni kezd.”

Aki ezt a szöveget Bécsben elolvasta, rábólintott: igen, a magyaroknak hamar fejükbe száll a bor, s akkor rögtön elégedetlenkedni kezdenek, és teljesíthetetlen javaslataikkal zaklatják az uralkodót.

(Támogatják is Bécsben, felsőbb körökben, a 19. század első évtizedeiben Magyarországon serfőzdék alapítását: a bor lázadóvá tesz, a sör elaltat – a borivónál a sörivó megbízhatóbb és szófogadóbb alattvaló.)

Jó bort inni: szertartás. De a reformkori magyaroknak sincs módjuk mindig jó bort inni, s már akkor is úgy volt: másképp s másfajta körülmények között ittak az emberek jó bort és rossz bort, s legfőképpen más okból ittak jó bort és rossz bort, más okból ittak városban és falun, más okból ittak 1822-ben s más okból 1842-ben.

Ok arra, hogy igyunk, mindig akad, de nem mindegy: ott és akkor éppen miért iszunk.

Az sem mindegy, hogy néhány pohár bor elfogyasztása után – mi, magyarok – milyenindítványokat teszünk!

Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában mereng a múlton s a jövendőn 1822-ben. Az uralkodó hallani sem akar a magyar országgyűlés összehívásáról, az országot Bécsből, rendeletekkel kormányozza. A napóleoni háborúk idején egyik napról a másikra leértékelték a pénzt, a tízes évek derekán koldusbotra jutott sok magyar földbirtokos. Kölcsey Ferencnek lyukas a csizmája talpa: egész télen nem tudja elhagyni a házát, s bármennyire szeretne hinni a haza sorsának jobbra fordultában, okot a bizakodásra nem talál. Naphosszat dolgozóasztala mellett ül, könyvei fölé hajol, latin auktorokat olvas, jófajta hegyaljai bort kortyolgat, s próbálja túlélni a kort.

Éld a jelenlét
Percét s óráját,
- – - – - – - – - – - -
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Úgy is hol kedvre,
Úgy is hol búra
Fordul az élet!

Carpe diem („Élvezd a napot!”) – vallotta Horatius, de itt, Pannóniában Berzsenyi Dániel a szállóigévé lett horatiusi sort két évtizeddel korábban már úgy fordította le: Élj az idővel… míg lehet, élj s örülj! Kölcsey már percekben s órákban méri az időt: Napod ma mit nyújt / Köszönve tedd el, / S hagyd a jövendőt.

Miért ír bordalt Kölcsey Ferenc 1822. december 22-én? Mert Minden por, álom / S füst a világon, s ha nem merünk álmodni, mert nincs mit álmodni a jövőről, akkor egyet tehetünk: néhány pohár jó bor mellett merengünk, s próbáljuk élni a jelent, iszunk derűre, iszunk borúra.

Csak néhány évvel később, 1825-ben, de több száz kilométerrel nyugatabbra, Pesten írja Bajza József a Boréneket.

Bajza József sem jókedvében, de jókedvűen iszik. A bor, a jó bor megpezsdíti az érzékeket, kitágítja a látókört, felfrissíti emlékezetünket. Igaz: Sírva vigad a magyar, ha eszébe jut a ködbe tűnt dicső múlt. A bor abban segített Kölcsey Ferencnek, hogy elfelejtse a rossz jelen időt, amelyben élni kényszerül. Bajza József úgy érzi: ha bor tüzeli agyát, eszébe jut a jövő. Hogy mit hoz a holnap, sejteni sem lehet. Bajza József tudja: a jövő bizonytalan. Most igyunk, most! mert ki tudja, / Óra múlva mily sors vár. De lelkesedni és lelkesíteni akar: Éljen a magyar szabadság, / Éljen a magyar vitéz, / Aki e dicső hazáért / Életét áldozni kész!

(Az első változatban a negyedik sor még így hangzott: S a királyért halni kész! Lehet, hogy a harmadik pohár bor után javította ki Bajza a negyedik sort? Milyen szép álom: szabad és független Magyarország, Habsburg uralkodó nélkül!)

A 19. század húszas éveiben már akadtak kávéházak és szép számmal serházak Pest-Budán, de ott ilyesféle dalokat hangosan énekelni nem volt tanácsos. Bajza versét csak barátai és az Auróra kevés számú előfizetői olvashatták. De ha például Fáy András barátságos és vendégszerető házában, a Nagy-híd utcában összegyűltek az írók baráti beszélgetésre vagy alkalom szülte ebédre, vacsorára – társalogni, étkeket fogyasztani s bort inni mindenki számára az illem s jó modor szabályai szerint volt kötelező. Fehér asztal mellett úriember nem hangoskodott. Hölgyek társaságában tele szájjal politizálni sem illett, a meghívottak kortyolgatták s nem itták a bort, s vacsora végéig kötelességszerűen asztalszomszédjával társalkodott az ember. Fölállni csak asztalbontáskor illett: férfiak a dohányzóba vonultak tislizni (dohányfüstbe burkolódzva társalogni, iszogatni, politizálni, kártyázni), a hölgyek a szalonban telepedtek le, s báli ruháikról, nyaralási gondokról, a drágaságról csevegtek. Ilyenkor édes likőrt ittak, bort soha.

Hangosan énekelni pedig a dohányzóban sem volt szokás.

De akkoriban a pest-budai polgárok legtöbbikének volt valahol a környéken szőlője. A Sas-hegyen, Kőbányán vagy Fóton…

A pénzzel bánni tudó Fáy András Fóton vett szőlőt, s társult hozzá néhány magyar író, így Vörösmarty Mihály is. A Szózat költője nem értett a gazdálkodáshoz, szőlejét Fáy András váltotta ki a nagy adósságból, de a présház a magyar szellemi élet új színtere lett a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején. A fóti présház különösen, hiszen itt a magyar szellemi és politikai élet kiválóságai találkoztak, s nemcsak szüret idején, de tavasztól őszig az olykor péntek délutántól hétfő reggelig tartó hosszú hétvégeken.

A présházban minden másképpen van, mint a Nagy-híd utcai házban.

A présház előtt terített asztal, s ha valamit a kiscseléd elfelejtett az asztalra tenni, Fáyné aszszony föláll, s maga hozza ki a konyhából. Ilyet Pesten, otthonában eszébe nem jutna megtenni. Vörösmartyné maga mellett kínál helyet az érett korú Deák Ferencnek, aki udvariasan, de határozottan elhárítja a barátságos invitálást, mondván, nem olyan öreg ő még, s az asztal végén a két csitri Csapó lány, Mariska és Etelka közé ül le a kerti padra. Ez sem történhetne meg a Nagy-híd utcában.

S a fóti szüretről készült metszeteken a haza jeles költői, írói, politikusai és kecses asszonyaik mögött ott álldogálnak-pusmognak a cselédlányok, oldalt egy parasztember támasztja a kerítést, a háttérben szüretelnek, az előkelő vendégek között szaladgál egy kutya. És az asztalon üres és félig telt boroskancsók, borospoharak.

A présházban sok minden lehetséges, amiről a városban álmodni sem lehet.

Például Deák Ferenc, miután vacsora közben megivott néhány pohár bort, jókedvűen énekelni kezd, s a többiek együtt énekelnek vele. Évekig nógatták Vörösmartyt, írna olyan szüreti dalt, bordalt, boréneket, amelyet az alkonyba hulló kora őszi estéken együtt dúdolhatna a jókedvű társaság.

1842. október 5-én kész a mű, a Fóti dal.

Többen s hamar megzenésítették.

Akkoriban sokan, sokfelé, az egész hazában énekelték.

Elég volt a sírva vigadásból, új korban él a magyar, új dalt kell dalolnia:

Magyar ember már busúlt sok
Századig.
Ideje hogy ébredezzen
Valaha:
Most kell neki felvirúlni
Vagy soha.

A költők időnként hallják a jövő dalát: Most vagy soha!

De a költők – s a présházakban kezükben borospohárral énekelgető, lelkükben rebellis magyarok – azt is tudják: hol élnek, mikor élnek.

Nagyot iszik a hazáért
S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
Valamit.

Igaz, de mit lehet most tenni? Néhány pohár bor után bátrabban álmodunk a jövőről, de néhány pohár bor után milyen érzés körülnézni a hazában, ahol élünk? S ha körülnézünk, nem csappan meg a bátorságunk?

A legelső magyar ember
A király:
Érte minden honfi karja
Készen áll.

Így gondolkodott a magyar ellenzéki értelmiség színe-java 1842-ben? S azért énekelték azokban az években, ezer meg ezer présházban szerte az országban Vörösmarty Mihály bordalát, mert az ország apraja-nagyja hűségesküt akart tenni még szüret közben is V. Ferdinánd, az agyalágyult Habsburg király mellett?

Aligha. De Vörösmarty nem irodalmi remekművet akart írni, amikor barátai többszöri nógatására végre megszülte a Fóti dalt.

Dalt ír, szüreti nótát nagyon sok magyar ember számára, akik a présházakban, percnyi időre kilépve a mindennapi élet politika és szokásrend szabta korlátai közül, jókedvűen, szabadon énekelni akartak: álmodni.

És néhány pohár bor után már nemcsak énekel az ember, de danol, sőt kurjongat is, s ha bámulva a fejünk fölött ragyogó csillagokat, egy boldog, szabad Magyarországról álmodozva, reményekből épült jövőben bolyongva teli torokból azt üvöltjük a fóti szőlőtövekkel borított lankán, Fáy András uram présháza előtt, vagy bárhol az országban, hogy A legelső magyar ember a király – akkor ott a szőlőben mindenki tudja, hogy már nem sokáig fogunk ilyen ostoba dalokat énekelni.

De most még csak a szőlőben, a présház előtt, baráti társaságban szabad s lehet ilyen bátran, a vacak világon hangosan gúnyolódva énekelni.

Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén, remetemagányában, 1822-ben kortyolgatta borát, el akarta felejteni a jelent. A múlt: elmúlt. Jövő: nincs.

Bajza József 1825-ben Pest-Buda szerveződő irodalmi életében nyüzsögve iszogat, hogy álmodni merjen szebb jövőt az országnak s magának. A dicső múlt árnyékában, korcsult jelenben ábrándozik a bizonytalan jövőről.

Vörösmarty Mihály 1842-ben barátaival a szőlőben, távol a világ zajától poharazgat: volt múlt, lesz jövő. Most vagy soha: farkasszemet kell nézni a jelennel.

Van kor, amelyben egy pohár bor segít elűzni félelmeinket.

Máskor egy pohár bortól jön meg a józan eszünk.

LAST_UPDATED2
 
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>