Payday Loans

Keresés

Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

aranyszarvas2 1

Vörösmarty Mihály: MIT CSINÁLUNK?


Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába
Enni csak kell az embernek;
S inni hogy ne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek;

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra.

Korhely-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, álmodoznak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy az álmok megszakadnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Olyan édes álmodozni!
S néha tán jobb, mint fejünkkel
Faltörősdit játszadozni:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Álmos-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, gondolkoznak.
És miről az istenadták?
Hogy tán élni kén' a honnak!
Kár biz az; de már hiába,
Gondolatnak nincsen gátja,
És ha úgy van, amint mondják,
Gondolat a tettek bátyja:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Méla-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, hadakoznak.
Szörnyűség! - No nem kell félni,
Csak szavakkal kardlapoznak.
Kár a szóért; de hiába,
Szóból ért a magyar ember,
S gyakran a szó dolgokat szül,
Gyakran a szó éles fegyver:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Nyelves-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak s tán dolgoznak?
Félig-meddig: mert nem tudják,
Másnak lesz-e vagy magoknak.
Ennyi is kár; de hiába,
Munka jobb a koplalásnál,
S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
Mint ha selymen sántikálnál.

És hogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Gyenge-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Szőnek, fonnak és akarnak -
Tán vakarnak? semmi tréfa!
Posztó is kell a magyarnak.
Hát takács-e a magyar nép?
Nem szégyenli a vetéllőt?
Semmi baj! tán összefűzi,
Amit a sors egybe nem szőtt:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Gépi-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

És, pedig - mit is beszéltem?
A vadásznak jó a cserje;
A költő hadd álmodozzék;
A kovács a vasat verje.
Minden ember, amihez tud,
Ahhoz lásson télen, nyáron,
S a paraszt borbély helyében
Úr szakállát ne kaszáljon.

És hogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Aki hitvány,

Félre tőlünk, menjen hátra!

1844. október - november 10.

https://www.youtube.com/watch?v=DwZ71HMkugw

 

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió

Fénykép: nem ártana .. ha osztanátok....



Luther Márton 95 tétele PDF Nyomtatás E-mail
2011. október 30. vasárnap, 12:27


luther_with_tonsure

A 95 TÉTEL

Írta és közzétette LUTHER MÁRTON (1483-1546) német reformátor

1517. október 31-én Wittenbergben, a vártemplom kapujára szögezve.

Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek 
az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya, a szabad
művészetek és a szent teológia magisztere s ugyanott ezeknek rendes
előadója elnökletével. Ezért kéri, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket
velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban. A mi Urunk Jézus
Krisztus nevében. Ámen.

1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta,
hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására,
azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével
történik.
3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert
a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös
mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli
vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek
országába való bemenetelig.
5. A pápa nem akar senkit mentesíteni és nem is mentesít a jóvátevő
bűnhődéstől, hanem csak attól, amit saját illetékességében vagy az
egyházi jogszabályok szerint maga rótt ki.
6. A pápa nem bocsáthat meg másként egyetlen vétket sem, csak azáltal,
hogy azt Istentől megbocsátottnak jelenti ki és fogadja el. Viszont
kétség kívül megbocsáthatja az ő számára fenntartott eseteket: ezek
semmibevétele esetén a vétkesség kétség kívül megmarad.
7. Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyszersmind 
alá ne vetné a megalázkodót mindenben a helyette eljáró papnak.
8. A bűnbánati egyházjogszabályok csak az élőkre érvényesek, és azok
szerint haldoklókra semmit sem szabad kiróni.
9. Ennélfogva jót tesz velünk a Szentlélek a pápa által, mikor (a pápa)
a rendelkezéseiben mindig kivétellé teszi a halál óráját és a
szükséghelyzetet.
10. Képzetlenül és hibásan járnak el azok a papok, akik a haldoklóktól
egyházjogszabály szerinti bűnbánati teljesítményt követelnek a
purgatóriumban.
11. Bizonyosnak tűnik, hogy azt a konkolyt, hogy az egyházjog szerinti
jóvátevő bűnhődést át lehet változatni purgatóriumbeli bűnhődésre,
akkor hintették el, mikor a püspökök aludtak.
12. Régente az egyház által meghatározott büntetéseket nem a feloldozás
után, hanem a feloldozást megelőzően szabták ki, hogy ezzel próbára
tegyék a töredelem őszinte voltát.
13. A haldoklók halálukért mindennel megfizetnek, és az egyházjogi
szabályok számára már halottak, joggal illeti meg őket az azoktól 
való feloldás.
14. A haldoklóban lelki épségének és szeretetének tökéletlensége
szükségképpen nagy félelmet támaszt, annál nagyobbat, minél
tökéletlenebb volt.
15. Ez a félelem és borzadás magában is elég (hogy mást ne mondjak) a
purgatóriumi szenvedést előidézni, mivel a reménytelenség borzalmával
határos.
16. Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik
egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.
17. Látható, hogy a lelkeknek a purgatóriumban arra van szükségük, hogy
mind félelmük fogyjon, mind szeretetük szaporodjék.
18. Nem látszik bizonyítottnak sem érvekkel sem szentírási helyekkel, 
hogy (a purgatóriumban lévő lelkek) kívül lennének a szeretetet 
kiérdemlő vagy azt fokozó állapoton (Isten irgalmán).
19. De az sem látszik bizonyítottnak, hogy legalábbis mindnyájan biztosak
és biztonságban vannak boldogságra jutásuk felől, jóllehet mi ebben
teljesen bizonyosak vagyunk.
20. Tehát a pápa a minden bűnhődés teljes elengedésén nem egyszerűen
minden bűnhődés elengedését érti, hanem csak az általa kiróttét.
21. Tehát tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt mondják, hogy a pápa
bűnhődés elengedése ez embert minden bűnhődéstől feloldja és megmenti.
22. Éppenséggel semmit nem enged el a purgatóriumban levő lelkeknek, amit
ebben az életben kellett volna az egyházi jogszabályok szerint
teljesíteniük.
23. Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bűnhődése valamilyen
elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak a legtökéletesebbek kaphatják
meg, tehát igen kevesen.
24. Természetesen az emberek legnagyobb részét becsapják, amikor nagy
hanggal, minden megkülönböztetés nélkül ígérik meg nekik a bűnhődés
feloldását.
25. Amilyen hatalma van a pápának a purgatórium felett, ugyanolyan hatalma
van bármely püspöknek vagy lelkésznek a maga püspökségében, illetve
gyülekezetében.
26. Nagyon jól teszi a pápa, hogy a (purgatóriumban lévő) lelkeknek nem
a kulcsok hatalmával ad elengedést, (amivel (ott) nem rendelkezik),
hanem közbenjáró könyörgés által.
27. Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába
dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.
28. Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra
nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának
eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétől függ.
29. Ki tudja, hogy vágyódik-e minden purgatóriumban lévő lélek arra, hogy
őt onnan kiváltsák? A legenda szerint sem Szeverinusz, sem Paszkálisz
(pápák) nem igényelték ezt.
30. Senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felöl, még kevésbé
a következmény: a teljes elengedés felől.
31. Amilyen ritka az igazán bűnbánó ember, épp olyan ritka az igazán
elengedést nyerő, vagyis nagyon ritka.
32. Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal
biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.
33. Nagyon kell óvakodnunk azoktól, akik azt mondják, hogy a pápának azok
az elengedései (azaz búcsúi) Istennek ama fölbecsülhetetlen ajándék,
amely által rendbe jön az ember dolga Istennel.
34. Ugyanis a búcsúnak ez a kegyelme csak a bűnbánat szentségével (és)
ember által kiszabott jóvátevő bűnhődésre vonatkozik.
35. Nem keresztyénséget prédikálnak, akik azt tanítják, hogy aki lelkeket
akar kiváltani vagy gyónási kiváltságot vásárolni, annak nincs
szüksége töredelemre.
36. Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek
és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.
37. Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus
és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki,
búcsúcédula nélkül is.
38. A (bűnhődés) pápai elengedését és a (kegyelemben) részesítést mégsem
szabad semmiképpen sem megvetni, mert az (mint mondtam) az isteni
elengedés kinyilvánítása.
39. A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia
a nép előtt a bőséges búcsút és az igaz töredelmet.
40. Az igazi töredelem keresi és szereti a bűnhődést, viszont a búcsú
bősége elkényelmesít és a bűnhődést gyűlöletessé teszi, legalábbis
esetenként.
41. Óvatosan kell az apostoli (azaz pápai) búcsút prédikálni, nehogy 
a nép félreértse és elébe helyezze azt a szeretet jócselekedeteinek.
42. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa véleménye szerint
a búcsúvásárlás semmilyen tekintetben nem állítható egy sorba az
irgalmasság cselekedeteivel.
43. Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy jobb dolgot tesz, aki a
szegénynek ad, vagy a rászorulónak kölcsönöz, mint hogyha búcsút
vásárol.
44. Ugyanis a szeretet cselekedete által nő a szeretet és javul az ember,
de a búcsú által nem lesz jobb, csak a bűnhődéstől mentesebb.
45. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és
azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg,
hanem Isten rosszallását.
46. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy - hacsak nem dúskálnak a
fölöslegben - mindazt, ami az élet fönntartásához szükséges, tartsák
kötelességüknek házuknépe javára fordítani és semmiképp se pazarolják
búcsúkra.
47. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a búcsúvásárlás nem
parancsolat, hanem szabad döntés dolga.
48. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa a búcsúban való
részesítéssel inkább az őérte való áhítatos imádkozást akarja elérni
sem mint a készpénzt, mert az előbbire nagyobb szüksége van.
49. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa búcsúi akkor
hasznosak, ha nem beléjük vetjük bizalmunkat. Viszont nagyon
ártalmasak, ha általuk elvész az istenfélelmünk.
50. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy ha a pápa tudna a
búcsúhirdetők zsarolásairól, azt akarná, hogy inkább égjen porig 
Szent Péter bazilikája, mint azt, hogy juhainak bőréből, húsából
és csontjából épüljön fel.
51. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a pápa, ha szükséges volna,
kész lenne (ahogy illik) még Szent Péter bazilikájának eladása árán is
saját pénzéből segíteni azokat, akiknek legtöbbjétől némely
búcsúhirdetők kicsalják a pénzüket.
52. Hiábavaló a búcsúcédulák alapján bízni az üdvösségben, még ha a
búcsúmegbízott, sőt akár a pápa a saját lelkével kezeskednék is érte.
53. Krisztus és a pápa ellenségei azok, akik a búcsú hirdetése miatt Isten
igéjét más templomokban teljesen elnémítják.
54. Jogsérelem éri Isten igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi
vagy több időt szentelünk a búcsúnak, mint Isten igéje hirdetésének.
55. A pápa gondolata szükségképpen az, hogy ha a csekély értékű búcsút egy
haranggal, egy díszfelvonulással és egy szertartással ünneplik, akkor
az evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, száz haranggal, száz
díszfelvonulással, száz szertartással kell hirdetni.
56. Az egyház kincse, amelyből a pápa a búcsú nincs eléggé megnevezve, 
és Krisztus nép is ismeri azt.
57. Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó javakról van szó, mert azokat sok
egyházi szónok nem egykönnyen osztogatja, hanem inkább gyűjti.
58. De nem is Krisztus és a szentek érdemeiről van szó, hiszen azok
mindenkor, a pápa közreműködése nélkül is, munkálják a belső ember
számára a kegyelmet, a külső ember számára pedig a keresztet, a 
halált és a poklot.
59. Szent Lőrinc ugyan azt mondta, hogy az egyház kincse a szegények, 
de ő korának szokásos kifejezésével élt.
60. Nem vakmerőség kimondani, hogy az egyház kincse: az egyház kulcsai
(melyeket Krisztus érdeméért kapott).
61. Világos ugyanis, hogy a bűnhődés elengedésére és a (meghatározott)
esetekre (vonatkozóan) elegendő a pápának a saját hatalma.
62. Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent
evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből
utolsókká tesz.
63. De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.
64. A búcsúk kincsét viszont igen kedvelik, mert utolsókból elsőkké tesz.
65. Az evangélium kincse olyan háló, amellyel egykor az anyagi javak
embereit halászták.
66. A búcsú kincse pedig olyan háló, amellyel ma az emberek anyagi javait
halásszák.
67. A búcsú, amiről a búcsúhirdetők azt hirdetik, hogy a legnagyobb áldás,
- valóban az, de a kereset szempontjából.
68. Valójában azonban a búcsú az Isten kegyelméhez és a kereszt jóságához
mérten a legeslegkisebb dolog.
69. A püspökök és a lelkipásztorok (jogilag) kötelesek az apostoli búcsú
hirdetőit teljes tisztelettel fogadni,
70. arra, hogy ezek ne a maguk álmait hirdessék a pápa megbízása helyett.
71. Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot
érdemel,
72. de áldott, aki gondosan eljár a búcsúhirdető szavainak önkénye és
önfejűsége ellen.
73. Ahogy a pápa is joggal sújt le villámával azokra, akik a búcsú ügyben
bármi módon csalást követnek el,
74. de sokkal inkább készül villámával lesújtani azokra, akik a búcsúk
ürügyén a szent szeretet és a való igazság kijátszásán mesterkednek.
75. Őrültség azt vélni, hogy a pápai búcsúk akkorák, hogy feloldozhatják
az embert, még ha valaki képtelenséget mondva - az Istenszülő (Máriát)
erőszakolta volna is meg.
76. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy a pápai búcsúk a vétkesség
tekintetében a búcsú alá eső legkisebb bűnöket sem vehetik el.
77. Az a szóbeszéd, hogy maga Szent Péter sem adhatna nagyobb kegyelmet,
ha ő volna most a pápa - káromlás Szent Péter és a pápa ellen.
78. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy neki is és bármelyik pápának is
nagyobb erői vannak, tudniillik az evangélium, a gyógyítások kegyelmi
ajándékai stb. 1Korinthus 12,9-10. szerint.
79. Káromlást szól, aki azt állítja, hogy a pápai címerrel ellátva
felállított kereszt felér Krisztus keresztjével.
80. Számot fognak adni azok a püspökök, lelkészek és teológusok, akik
tűrik, hogy ilyesmiket prédikáljanak a népnek.
81. A búcsúról való ilyen önkényes prédikálás azt eredményezi, hogy a
tudós férfiaknak sem könnyű a pápa tekintélyét megvédeni a
rágalmaktól, vagy éppen az egyszerű hívek fortélyos kérdéseitől.
82. Például: Miért nem üríti ki a pápa a purgatóriumot szentséges
szeretetből és a lelkek oly nagy szüksége miatt, ami minden indíték
közt a legigazságosabb - ha számtalan lelket kivált a (Szent Péter)
bazilika építésére adott szennyes pénzért, ami igen jelentéktelen
indíték erre?
83. Továbbá: Miért vannak még mindig halotti misék és évforduló ünnepek
a lelkekért, és miért nem adják vissza, vagy miért nem engedik
visszavenni a halottakért tett adományokat, ha a kiváltottakért való
imádság immár a búcsúcédula révén feleslegessé és jogtalanná vált?
84. Továbbá: Miféle újfajta kegyelme Istennek és a pápának az, hogy
megengedik, hogy egy istentelen és gonosz ember pénzért kiváltson egy
kegyes és istenszerető lelket, viszont azt a kegyes és kedves lelket
nem váltják ki ingyen szeretetből, saját rászorultsága miatt?
85. Továbbá: A bűnhődésre vonatkozó egyházjogi előírások ténylegesen és
mint régóta nem alkalmazottak, magukban érvénytelenek és halottak.
Miért történik a tőlük való mentesítés pénzzel, búcsúk
engedélyezésével, mintha érvényesek és hatályosak volnának?
86. Továbbá: Miért nem építi föl a pápa - akinek vagyona ma felülmúlja a
dúsgazdag (ókori) Crassusok kincsét is - Szent Péternek legalább azt
az egy bazilikát inkább a maga pénzéből, mint szegény híveiéből?
87. Továbbá: Mit enged el vagy mit nyújt a pápa azoknak, akik a tökéletes
töredelem által jogosultak a teljes elengedésre és (kegyelemben)
részesítésre?
88. Továbbá: Miből lenne nagyobb haszna az egy háznak, mint abból, ha a
pápa - amit most csak egyszer tesz meg - naponta százszor osztana
elengedést és (kegyelemben) részesítést a hívek bármelyikének?
89. Mivel a pápa a lelkek üdvét inkább a búcsúk által keresi, mint a pénz
által, miért szünteti meg a már régebben engedélyezett búcsúcédulákat
és búcsúkat, mikor azok ugyanolyan hatásosak?
90. Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk és
nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát
ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné
tesszük.
91. Ha tehát a búcsúkat a pápa lelkületének és gondolatának megfelelően
hirdetnék, könnyű volna felelni mindezekre (a kérdésekre), sőt fel 
sem merülnének.
92. Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének:
"Béke, béke." - de nincs béke! (Ezékiel 13,10.16).
93. Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus
népének: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt!
94. Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bűnhődésen,
halálon és poklon át is követni igyekezzenek,
95. és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke
biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22).

Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely
a Jézus Krisztus. (1 Kor. 3:11.)

S.D.G.

Magyar nyelvre fordította dr. Zsigmondy Árpád latinból két korábbi
fordítást is (Takács János 1937, Soproni Líceum 1995) felhasználva.
Megjelentette 1996-ban L. M. halálának 450. évfordulója alkalmából az
Evangélikus Országos Múzeum és a Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt
Budapesten. Plakát alakban megjelenteti a Budapest Kőbányai Evangélikus
Egyházközség. Oldalterv és szedés: Jánosi József. Felelős kiadó: Fabiny
Tamás.


 
Az írástudók árulásának és gerincpuhításának dokumentuma: a forradalom megtagadása (1957) PDF Nyomtatás E-mail
2009. március 09. hétfő, 08:36

csoori

D O K U M E N T U M





A magyar írók tiltakozása

az ENSZ ötös-bizottsági jelentés

közgyűlési tárgyalása ellen




Az Irodalmi Tanács kezdeményezésére

a magyar írók a következő nyilatkozatban

tiltakoztak

az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen.

Mélyen átérezve azt a felelősséget,

amelyet hivatásunk,

a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró,

egyben általános emberi felelősségünk tudatában is,

felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen,

hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése

a magyarországi események ügyét napirendre tűzze.

Szeretnénk, ha eljutna hangunk mindazokhoz,

akik a világban barátainknak nevezik magukat,

elsősorban minden nemzetbéli írótársainkhoz.

Bízunk benne, hogy megértik aggodalmunkat

és magukévá teszik követelésünket.

Egyek vagyunk ezzel a néppel,

ismerjük lelkének minden rezdülését.

Tudjuk és hirdetjük:

a magyar nép nem akart és nem akar

ellenforradalmat,

itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet.



A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán

1956. október 23-án

mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten,

amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás,

sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka

nem tudott többé úrrá lenni.



Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak

sem volt csekély része benne,

hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott

és néhány napra

az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett.



Valamennyi irodalmi irányzatot

és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát képviseljük,

a részletkérdések egész sorában,

még néhány lényeges kérdésben is vitában állunk egymással;

egyet azonban ma már világosan látunk:

a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése

és a szovjet csapatok segítségül hívása

az egyre jobban kibontakozó

véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.

Nem mindannyian értettük akkoriban

ennek a lépésnek szükségszerűségét és jelentőségét.

Kételyeinket, gondjainkat, fenntartásainkat tükrözte

sokunknak állásfoglalása.



Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni mindazokat,

akik a megzavarodott közvélemény sodrásával szembe mertek szállni,

akik megmentették a dolgozó nép hazáját

a társadalmi visszazuhanástól,

a polgárháborútól,

talán a még rettentőbb csapástól, a háborútól.



Lehetnek közülünk egyeseknek még

komoly fenntartásaik belpolitikai kérdésekben,

a szocialista építés módszerei dolgában,

de mint hazafiak,

mint a Magyar Népköztársaság hű polgárai,

valamennyien minden erőnkkel segíteni akarjuk

a társadalmi és gazdasági helyzet megszilárdulását,

a kulturális élet felpezsdülését,

a közbizalom megerősödését

és minden eredmény, amit e téren elértünk,

minden jel, ami ennek a folyamatnak egészségét és erejét mutatja, egyformán mindannyiunk örömére van.



Így érez ma nálunk a nemzet többsége és java.

Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék?

A mi hazánknak,

ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek

bizonyára nem.

Lehetetlenség volna nem látnunk

az ízléstelen hangulatkeltés hátterében

a valódi szándékokat,

a tőkés hatalmak politikai játékát.

Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét,

fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani,

fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában.



Mi ezzel nem értünk egyet.

És különösen nem érthetünk egyet azzal,

hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg,

torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.

Aki barátunk, ezt nem helyeselheti!

Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk!

Kis nép vagyunk,

de történelmi szerepünk

és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, f

eljogosít rá, hogy odakiáltsuk:

mi nem vagyunk senkinek politikai cégére,

nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben,

nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!

Akadnak, tudjuk magyar írók,

akik másként beszélnek.

Ránk hivatkoznak, szót kell tehát erről is ejteni.

A néppel érző magyar írók útja a múltban keservesen nehéz volt;

és ma sem könnyű vállalni részünket egy új rendért vajudó társadalomban. De mi nem tudnánk más sorsot vállalni.

És bizonyosak vagyunk benne,

hogy nem lesz kevésbé dicsőséges, mint amilyen nehéz.



Aki azonban megfutott, az hallgasson,

mert ha szól, szava csak a renegáté lehet.

S a népnek, amellyel sorsközösséget vállalni nem mert,

árulója is lesz szavával.

Ezt a világ minden írója, ezt minden hazafi megérti.

Végezetül pedig:

mi fontos nemzetközi fórumnak tarjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tiszteljük,

mint amelynek hivatása,

hogy a népek sok közös gondjának, egymásratalálásának,

a békés egymásmellett élésnek műhelye legyen.

Szeretnénk tisztelni ezután is!

Örültünk, amikor hazánk a szervezet tagja lett:

szeretnénk örülni ezután is.

Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége!

A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért,

sokat szenvedett hazánkért,

a magatok emberségéért,

az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk.


Abódy Béla*, András László, Alpári Pál, Aranyossy Magda, Aranyossy Pál, Asztalos Sándor, Ács Kató, Bakó József, Baráth Endre, Barabás Tibor, Balázs Anna, Balázs Sándor, Barta Lajos, Bartáné Szucsich Mária, Bába Mihály, Bárány Tamás, Benjámin László, Benamy Sándor, Békés Virág, Beczássy Judit, Bihari Klára, Boldizsár Iván, Bogáti Péter, Bónyi Adorján, Borsi Darázs József, Bölöni György, Bródy Lili.

Csanádi Imre, Cseres Tibor, Csepeli Szabó Béla, Csetényi Erzsébet, Czibor János, Csohány Gabriella, Csoóri Sándor, Csuka Zoltán, Csurka Péter, Dallos Sándor, Darázs Endre, Darvas József, Devecseri Gábor, Dénes Zsófia, Diószegi András, Dobozy Imre, Egri Lajos, Elbert János, Endrődy János, Erdei Sándor, Erdélyi József, Erdős László, Erdődi János, Falu Tamás, Felkai Ferenc, Fejes Endre, Fekete Lajos, Fehér Klára, Féja Géza, Fábián Zoltán, Földes Imre, Földes Mihály, Fodor József, Földes Péter, Földessy Gyula, Földeák János, Füst Milán, Fülöp János, Füsi József, Fazekas Anna.

Galsai Pongrác, Gerő János, Gellért György, Gábor György, Gellért Oszkár, Gergely Sándor, Gergely Márta, Gergely Viola, Gera György, Gereblyés László, Goda Gábor, K. Grandpierre Emil, Gyetvai János, Gyagyovszky Emil, Gyárfás Miklós, Györe Imre, Győri Dezső, Hazai Józsefné, Hamvas H. Sándor, Hajnal Gábor, Hajnal Anna, Hámos György, Hárs György, Hegedüs Géza, Hegedűs Zoltán, Hegedűs Bitte Dániel, Hollós Korvin Lajos, Hubai Miklós, Hunyadi József, Illés Lajos, Illés Jenő, Illés Endre, Illés Béla, Illyés Gyula, Imecs Béla, Jankovich Ferenc, Jánosy István, Jászberényi József, Jobbágy Károly, József Farkas, Juhász Ferenc.

Kardos László,
Karinthy Ferenc, Katkó István, Kamjén István, Kassák Lajos, Kárpáthi Aurél, Keszthelyi Zoltán, Keszi Imre, Kelemen Sándor, Képes Géza, Király István, Kis Károly, Kis Ferenc, E. Kovács Kálmán, Koroda Miklós, Kodolányi János, Kolozsvári Endre, Kónya Lajos, Komlós Aladár, Kosztolányi Dezsőné, Kopré József, Komjáthy István, Kopányi György, Körössényi János, Kőszegi Imre, Ladányi Mihály, László Gyula, Láng György, Lányi Sarolta, Lengyel József, Ligeti Vilma, Lőrinc Loránd, Lukács Imre.

Major Ottó, Madarász Emil, Mándi Éva,
Máriássy Judit, Mária Béla, Máté György, Molnár Gábor, Molnár Géza, Mollináry Gizella, Moldvai Győző, Morvay Gyula, Mesterházi Lajos, Murányi Kovács Endre, Nagy László, Nagy Péter, B. Nagy László, Nagy Sándor, Nádass József, Nemes László, Németh László, Nyárádi Gábor, Nyíri Tibor, Oláh László, Oravetz Paula, Osváth Zsuzsa, Örkény István, Örvös Lajos, Palasovszky Ödön, Palotai Boris, Palotai Erzsi, Papp László, Passuth László, Pándi Pál, Pákozdi Ferenc, W. Petrolay Margit, Peterdi Andor, Pilinszky János, Pintér József, Polgár István.

Rajcsányi Károly, F. Rácz Kálmán,
Remenyik Zsigmond, Reményi Béla, Rideg Sándor, Román György, Rónai Mihály András, Rubinyi Mózes, Sarkadi Imre, Sándor Kálmán, Ságodi József, Sándor Iván, Sinka István, Simon Lajos, Sőtér István, Sós Endre, Soós Magda, Somlyó György, Sólyom László, Simon István, Sipos Gyula, Szabó Pál, Szabó Lőrinc, Szabolcsi Miklós, Szamos Rudolf, Szalatnai Rezső, Szakasits Árpád, Szentiványi Kálmán, Szécsi Margit, Szekula Jenő, Szenczei László, Szeberényi Lehel, Szánthó György, Szinetár György, Szinnai Tivadar, Szüdi György, Szűcs László István, Szőnyi Sándor, Szomráki Sándor.

Tabi László,
Tamási Áron, Tamási Lajos, Takács Tibor, Tóth László, Tóth Eszter, Toldalagi Pál, Tolnai Gábor, Török Sándor, Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Timár György, Trencsényi-Waldapfel Imre, Thurzó Gábor, Telekes Béla, Ungvári Tamás, Urbán Ernő, Urbán Eszter, Vaád Ferenc, Vas István, Várkonyi Nagy Béla, Váci Mihály, Várnai Zseni, Vázsonyi Endre, Veres Péter, Vértes György, Vészi Endre, Vitányi János, Vihar Béla, Viktor János, Waldapfel József, Weöres Sándor

*a nekem különösen meglepő vagy fájó stb. nevek kiemelése tőlem - N.J.

LAST_UPDATED2
 
ZSAROLÁS VAGY ALKU PDF Nyomtatás E-mail
2013. augusztus 18. vasárnap, 14:35

ZSAROLÁS VAGY ALKU

Borenich Péter: 1956 őszén a világ tétlenül nézte, hogyan fojtja vér­be a Vörös Hadsereg a magyar forradalmat és sza­badságharcot. Az ENSZ közgyűlése ugyan napirendre tűzte a magyar kérdést, de a különböző szócsaták nem sok eredményt hoztak. Végül is úgy döntöttek, hogy az ügy kivizsgálásával megbíznak egy ötös bi­zottságot. Vizsgálódásaik során 111 tanút hallgattak meg. Kéthly Anna, Király Béla és Kővágó József nyil­vánosan beszélt, de a többieket zárt ülésen faggatták. Közülük 81-en névtelenül szerepeltek, mert attól fél­tek, hogy itthoni hozzátartozóikon állnak bosszút.

Borenich Péter dokumentum összeállítása (1992)


Néhány mondat az ENSZ ötös bizottságának jelen­téséből:

„Ami 1956 októberében és novemberében Magyarorszá­gon lezajlott, spontán nemzeti felkelés volt. Nem igaz, hogy a felkelést a magyarországi reakciós körök szították. A bizottság alaposan megvizsgálta azt a lehetőséget, hogy a fel­kelést esetleg előre kitervelték, de semmiféle olyan bizonyí­tékot nem talált, amely igazolt volna bármiféle ilyen feltevést. A felkelés nem volt fasiszta vagy antidemokratikus."

Ortutay GyulaAz ötös bizottság jelentését az ENSZ XI. közgyűlé­sének rendkívüli ülésszakán kívánták megtárgyalni. Ennek kezdete 1957. szeptember 10. Az idő előreha­ladtával Kádárék egyre idegesebbek lettek. Elhatároz­ták, hogy tiltakozó akciókat szerveznek. Ennek egyik fő eseménye az a nagygyűlés volt, amelyet 1957. szeptember 4-én tartottak a Sportcsarnokban. Az el­nökségben ott volt természetesen Dobi István, Apró Antal, Kállai Gyula. A gyűlés fő szónoka Ortutay Gyu­la volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora.

A nagygyűlés a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Meglepetést csak az a nyilatkozat okozott, amit a ma­gyar írók nevében Fodor József olvasott fel. Idézzünk fel ebből néhány mondatot.

„Egyek vagyunk ezzel a néppel. Ismerjük lelkének min­den rezdülését. Tudjuk és hirdetjük, a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat. Illetéktelen és ellenséges nyugati beavatkozásnak nem csekély része volt abban, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott, és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Egyet azonban ma már világosan látunk: a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozott véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni azokat, akik a nehéz időkben helytálltak és megmentették a dolgozó nép hazáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól.”

fodor-jozsefEzen az estén Fodor József 170 magyar író és költő nevét olvasta fel, majd ez a szám néhány nap múlva 222-re emelkedett. De vajon ezt a nyilatkozatot való­ban aláírta Németh László és Szabó Lőrinc, Tamási Áron és Galgóczy Erzsébet, Illyés Gyula és Füst Milán, Örkény István és Weöres Sándor, és több mint kétszáz társuk?

Azért mentem el néhány íróhoz és költőhöz, hogy ennek utánajárjak.

Fodor József beszédének folytatása: „A magyar írók tiltakozását ma délig a következő írók írták alá: Aranyossi Magda, Aranyossy Pál, András László, Alpári Pál, Ács Kató, Baráth Endre, Bába Mihály, Bölöni György, Bihari Klára, Bonyi Adorján, Barabás Tibor, Bogáti Péter...

Barany_TamasBárány Tamás: Ez majdnem a teljes írószövetség tag­sága volt.

Borenich Péter: Miért írta alá?

Bárány Tamás: Szolidaritásból a bebörtönzött írótár­saink iránt. Én úgy tudtam akkor, és a mai napig úgy tudom, hogy összesen 17 író kollégánk volt bebörtö­nözve, és akkor jött egy olyan, hát a mai szóval „fü­lesnek" szokták nevezni, ez ilyen finom értesítés, illet­ve hát egy suttogott értesítés, hogy ha ezt a nyilat­kozatot, amelynek a lényege az volt, hogy az ENSZ-hez fordulnak a magyar írók, és ha ezt aláírják az írók, akkor az állam, a párt, a nem tudom kicsoda eláll attól a tervétől, hogy megbüntesse azokat az írókat, akiket addig bebörtönöztek, nem lesznek íróperek, és egyáltalában hát egy enyhültebb hangulat következik be, mert a fő ellenállást – úgy érzékelte a párt – az írói ellenállás jelenti, és addig, amíg az írók ilyen nyílt ellenállásban vannak, addig itt békesség nem lesz...

... Féja Géza, Földeák János, Fejes Endre ...

Fejes_EndreFejes Endre: Nem is tudtam, hogy ilyen nyilatkozat van. Ha nem hív fel telefonon, akkor abban a boldog tudatlanságban döglöm meg, hogy fogalmam nem volt, hogy ilyen van. Én ilyet nem írtam alá, nem is kért senki. Tételezzük fel, hogy megkértek volna: ilyet nem írok alá. Mint ahogy az eltűnt 68 évem mögött soha semmit nem írtam alá. Én távol tartottam magam mindig a politikától. Nem tudom, hogy kik, mikor, milyen vonalak mozognak, s nem adom a ne­vemet. Hallottam olyant, hogy Németh Lászlóék, Illyésék, volt egy ilyen legenda, ha legenda, lehet, hogy valóság volt, hogy alku. Na de milyen alku le­hetett, miközben mindenkit lefogtak, éveket kiosztot­tak, akasztottak. Nem tudom, hogy ennyire naiv lett volna Németh László. Tamási Áronnal ugyan sokat csavarogtam együtt, de nem merült fel ez, mint ilyen. Legalábbis hozzám ez így, beszélgetések során hát se a Tersánszky, aki hát leginkább be volt csípve, elvit­tem a hátamon drága Jóskámat, nem került szóba. Én nem vettem részt a forradalomban. Én temettem nem kevés józsefvárosi fiút, azért a pesti srácok a bűnös Budapesten ugye meghaltak ezért. Hát, nem azt mon­dom, hogy a drága népik nem, de hogy az én józsef­városi cimboráim közül sokan, s általában ezek a jó­zsefvárosi munkásgyerekek, fegyverrel, ez foglalkoz­tatott. Féltettem őket. Másrészt, ha hozzám jönnek ilyennel, hát fölordítok, hogy na, nana, hát azért ezt mégse! Hát itt fekszenek a holtak, nincsenek eltemetve!

... Németh László, Örkény István, Passuth László, Pi­linszky János, Szabó Pál, Szabó Lőrinc, Szakasits Árpád, Szűcs László István, Szeberényi Lehel... Galsai Pongrác, Gerő János, Gyárfás Miklós, Hazai Józsefné, Hollós Korvin Lajos, Hámos György, Hegedűs Géza ...

Hegedus_GezaHegedűs Géza: Egyre biztos, hogy visszaemlékszem, hogy a Vergilius ifjúsága című regényemet akkor ír­tam. Általában engem igazán az érdekelt, hogy mit írok. Arra emlékszem, hogy volt különböző felhívás. Hol az írószövetség hívott fel, ott legfőbb szószólója ennek az ügynek Háy Gyuszi volt. Nagyon jó barátom volt Háy Gyula, aki akarta többször, hogy valamit aláírjak, és nagyon megsértődött, amikor azt mondtam: idehallgass, nem tudom, ki vagyok én, ki vagyunk mi és ki vagyok te, erre megsértődött. Később másik régi barátom, Aczél Gyuri azt mondta, hogy írjak alá többféle dolgot. Nem írtam alá, azt mondták, fogalmam sincs, ki vagyok mi és te. Mind a kettő egy kicsit megsértődött, bolondnak is tartott.

Borenich Péter: Ki szólhatott a pártközpontból, az írószövetségből vagy a minisztériumból?

Hegedűs Géza: Vagy Aczél Gyuri vagy Orbán Laci.

Borenich Péter: Tehát ezt a felhívást ön nem írta alá.

Hegedűs Géza: Nem. Én semmit a világon nem írtam alá.

Borenich Péter: Mit szólt akkor, amikor megjelent a Népszabadságban ez a felhívás, és ott volt az ön neve is a felhívás alatt?

Hegedűs Géza: Én erre nem is emlékszem. Ezt tőled hallottam most. Kérem szépen, én abban az évben nem voltam hajlandó újságot olvasni. Én programsze­rűen nem voltam hajlandó odafigyelni a közéletre. Undorodtam, szorongtam és konyakot ittam.

... Balázs Anna, Benjámin László, Boldizsár Iván, Bodnár György, Benamy Sándor, Csanádi Imre, Cseres Tibor ...

Cseres_TiborCseres Tibor: Behívtak az akkori írószövetségbe a Gorkij fasorba. Engem Mesterházi Lajos szólított oda. Ott találtam többek között Németh Lászlót és Illyés Gyulát is. Nagy vita volt, hogy aláírjuk-e vagy sem. A meggyőzés módja az volt, hogy az aláírás azért szük­séges, mert a rabságban lévő írókat ki kell menteni ez­zel az aláírással. Németh Lászlónak az volt a vélemé­nye, hogy a puszta aláírásunk az nem elég tiltakozás lesz, hanem az lenne a legjobb, ha kollektíven öngyil­kosságot követnénk el. Illyés Gyula nem helyeselte ezt a tervet, nem volt mellette a kollektív öngyilkos­ságnak. Bevallom, hogy az én szavam nem sokat számított, de én sem voltam az öngyilkosság mellett, a feleségem ebéddel várt engem, úgyhogy ezt az ígé­retemet a helyzethez képest fontosabbnak tartottam, mint azt, hogy öngyilkosságot kövessek el egy nemes ügy érdekében, és ott is hagytam a társaságot. Nem emlékszem, hogy aláírtam volna.

... Simon István, Sőtér István, Sinka István, Simon Lajos, Soós Endre, Soós Magda, Somlyó György ...

Somlyo_GyorgySomlyó György: Teljes meglepetéssel olvastam ezt ta­valy vagy mikor, és nem emlékszem, hogy megkér­tek erre, nem emlékszem, hogy aláírtam volna. De biztos vagyok benne, a magam számára biztos va­gyok benne, hogy nem írtam ilyet alá és erre olyan bi­zonyítékaim is vannak, amelyeket nem óhajtok nyil­vánosságra hozni, mert nem jóízű volna, de a magam számára biztosíték, nem bizonyíték, hanem biztosíték, hogy biztos nem írtam alá, mert ugyanebben az időben valami hasonlóra kértek, sot olyanra, amiért mindenféle ellenszolgáltatást is ígértek, amit szintén nem vállaltam el. Akkor miért vállaltam volna ezt.

... Csurka Péter, Dallos Sándor, Erdei Sándor, Elbert János ...

Borenich Péter: Csurka István édesapja, Csurka Péter is aláírta ezt az ívet. Miért?

Csurka_IstvanCsurka István: Mi amikor '45-ben hazajöttünk Né­metországból, akkor apámat igazolták, a Nemzeti Pa­rasztpártba lépett be és ott dolgozott, mert hát annak a szellemével értett egyet. írói munkásságáról szó sem lehetett, állása sem volt sokáig, nagyon nehéz körülmények között éltünk végig a negyvenes-ötvenes években. Apám volt kordélyos, kubikos, olajgyári rakodómunkás. Aztán '56 után én börtönbe kerültem, illetve internáltak, és amikor ez az aláírási akció volt, akkor én már ugyan szabadlábon voltam, de állás nélkül, apámat pedig hirtelen felfedezték, hogy ő is egy író. Mit tehetett volna, kérdezem én, szegény sze­retett volna egy kis pénzt keresni, megjelenni imitt-amott. Ez aztán lehetővé is vált. írásai jelentek meg a Népszavában, ugyanolyan tárcákat és novellákat írt, mint a háború előtt. Magyar tájakról, magyar embe­rekről, az ő humoros, kedves stílusában. Élni akart. Én ezért akkor sem tettem neki szemrehányást. Én ma­gam nem írtam alá, megjegyzem, hogy engem mint ellenforradalmárt, illetve éppen hogy csak felmentett ellenforradalmárt, nem kerestek meg.

Borenich Péter: Ez az aláírás egy megalkuvás volt az édesapja részéről?

Csurka István: Persze. Tudta ő azt, hogy mit ír alá, mint ahogy mindenki, szerintem, aki ezt aláírta, tudta. De hát vegyük számításba, hogy ez mikor és milyen körülmények között történt, hogy mennyire le volt verve az egész magyar társadalom, mennyire magára volt hagyva itt mindenki, mennyire kilátástalan volt akármilyen ellenállás. Az emberekben feltámadt az életösztön, és az életösztön nem mindig az erkölcs és a gerinc tartását, nyomvonalát követi, hanem az élet­nek a legfőbb parancsa az, hogy élni kell. Igen, termé­szetesen megalkuvás volt.

... Erdélyi József, Endrődi József, Erdős László, Erdődy János ...

Erdody_JanosErdődy János: Gyanútlanul lementem szokásom sze­rint Szigligetre dolgozni, és ott egy este beállított Gera György. Hozott magával egy papírt. Eléggé rosszked­vűen közölte, hogy azzal bízták meg az irodalmi alapnál, hogy a magyar írók tiltakozását aláírásokkal szentesítsük. Nem tudom, Kádárék mit akartak ezzel elérni, hogy mennyire tesz benyomást az ENSZ-re és a nyugati hatalmakra az, hogy kétszáz csóró magyar író mi ellen tiltakozik vagy mi ellen nem. Éppen az ENSZ és azok a nyugati hatalmak, amelyek bennün­ket egy évvel korábban – az októberi napokban – olyan csúnyán cserben hagytak. Nem érdekelte őket, hogy Magyarország, főleg Budapest vérzik, és hogy az egyetlenek mi voltunk előtte és utána is, akik fegy­veresen szegültünk szembe a szovjet hatalommal. Tudtuk, hogy akárki tiltakozik, akárki akármit is mond, ők fütyülni fognak a továbbiakban is ránk. Ez be is jött harminc esztendeig. Amikor sor került arra, hogy az elénk tett papírt aláírjuk, akkor engem az a meggondolás vezetett, hogy olyan nyugodtan aláírha­tom, mint hogyha az atyaúristenhez írnék egy be­adványt, hogy szíveskedjék májusi esőt adni. A teljes szöveget néhány héttel később újságból ismertük meg. Azt is tudtuk, hogy Bölöni Györgynek a segít­ségével – aki elvhű kommunista volt haláláig, de egyike volt az utolsó magyar úriembereknek – az ő segítségével Illyés Gyula, Németh László és talán má­sok is, próbálnak tárgyalni a kormánnyal, hogy leg­alább az írókat engedjék szabadon. A megoldást – ami nem volt megoldás – Hajnal Anna költő találta meg, aki elővette a tollát és egy sort írt a papír tetejére: ab­ban a reményben, hogy bebörtönzött írótársaink sor­sán könnyítünk. Mi, akik utána következtünk, termé­szetesen ehhez csatlakoztunk. Nem tudom felfogni, miért érdekes ebben az aláírássorban például Németh László vagy Szabó Lőrinc aláírása, amikor mind a ketten akkor kaptak Kossuth-díjat, amikor még nem minden budapesti köztérről hantolták ki a forradalom elesett hőseit. Még egészen friss volt a puskaporszag októbertől, és ők márciusban már megkapták és köszönettel elfogadták. Ha ez nem érdekes, akkor miért érdekes, hogy ők egy papírt aláírtak-e? És ha az nem érdekes, hogy ők miért írták alá, akkor miért érdekes, hogy kétszáz másik író aláírta? Furcsa világban éltünk. Mert arról sem feledkezhetünk meg, hogy Déry Tibor abban az időben még börtönben ült, Háy ugyanúgy. Később aztán Déry Tibor Kádárék utazó kulturális nagykövete volt. Háy Gyulát pedig kien­gedték és komoly, megérdemelt karriert csinálhatott német nyelvterületen. Kusza világ volt. Nem lehetett olyan egyszerűen fehérrel és feketével rajzolni a vi­szonyokat.
A memóriagyengeségben szenvedő és még élő kol­légáimat pedig arra emlékeztetem, hogy Katyn törté­nete ötven esztendő után előkerült egy irattárból. Hogy a lelőtt koreai repülőgép története előkerült egy irattárból. Lehet, hogy valamikor ez a lista is elő fog kerülni egy irattárból és az majd felfrissíti a feledé­keny kollégák emlékezőtehetségét.

... Földesi Gyula, Fülöp János, Felkai Ferenc, Füst Milán, Fábián Zoltán, Fodor József, Fehér Klára ...

feher_klaraFehér Klára: Arra emlékszem, hogy telefonon ren­deltek be minket. Azért nem emlékszem a helyszínre, mert nagyon sok helyre rendeltek be. Az egész úgy összemosódik. Nagy, furcsa félelem volt bennem. A rettegés légköréhez hozzátartozott a hatalom kiszá­míthatatlansága. Németh László 1957 tavaszán Kos­suth-díjat kapott. Tamási Áront futni engedték, holott a gyönyörű Gond és hitvallást ő írta és olvasta fel. De azt a Szánthó Tibort, aki ugyanezt felolvasta, lecsuk­ták. Hogy Novobátzky Sándort egy cikk miatt – a Különös emberek miatt – börtönbe vetették. Tehát eb­ben a légkörben keletkezett ez a bizonyos őszi nyi­latkozat. Rengetegszer megpróbáltam emlékezni rá, hogyan is történt, miért történt, miért írtuk alá. Volt ebben egy illúzió. Nagyon rohadt helyzetben voltak az írók és az egész kultúra. Bennem volt egy adag gyávaság is, hogy ezt nem lehet tovább húzni, most már valahogy élni kellene. Az az illúzió is volt, hogy a lecsukott írókon talán segítünk ezzel. Talán megbékül már ez a szörnyeteg. Mi nem tudtuk, hogy mennyi vér folyt már és milyen véres lesz még Kádárék keze. Akkor azt hittük, hogy ezzel a hatalommal talán vala­milyen módon együtt lehet élni. Akkor már rengeteg sok aláírás volt rajta. Akkor már Illés Endre, Illyés Gyula, Veres Péter, Weöres Sándor és sok-sok más aláírás volt. Ilyenkor az emberben van egy nyájösztön, hogy ha ezek mind aláírták, akkor én is alá fo­gom írni. Csúnya volt, mocskos volt, gyáva dolog volt, de nem volt olyan nagy jelentősége. Ez az érzé­sem most.

... Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Tamási Áron, Tamási Lajos, Veres Péter, Vitányi János, Vihar Béla, Várnai Zseni, Vas István, Viktor János, Weöres Sándor ...

Tamasi_LajosTamási Lajos: Kaptam egy üzenetet vagy egy tele­font, azt hiszem Tolnai Gábortól. Bementem. Ott volt már Németh László és Szabó Pál is. Németh László és Tolnai Gábor átmentek a másik szobába. Pali azt mondta, na Lajcsi van egy kis dolgunk. Elővett egy előkészített ívet. Ezt most aláírjuk – mondta. Ezzel ki­hozzuk az írókat a börtönből és az irodalmi élet meg­indulhat. Azt is mondta a Pali – és ebben igaza volt –, ha minél többen aláírják, annál inkább érdektelen. Teljesen egyetértek azzal, hogy ez akkor megszületett. Fényes dokumentuma annak, hogy azok az írók, akik egyöntetűen a forradalom mellett foglaltak állást, lehetetlen dolog, hogy önszántunkból írják alá, és nem erkölcsi és anyagi kényszer alatt készítettek egy ellenkező szellemű nyilatkozatot. 1957-ben lehetett érezni, hogy harc folyik. Egy értelmesebb, gondolko­dóbb vonal és egy kemény, megtorló vonal között. Akkor kezdődtek az igazi akasztások. Tehát győzött a kemény vonal. Valószínűnek tartom, hogy akik kül­földön voltak és akik ültek, azok elítélik. De azt hi­szem, hogyha jobban meggondolják, akkor nincs iga­zuk.

... Földes Péter, Füsi József, Goda Gábor ...

Goda Gábor: Nem engedték az írószövetséget meg­alakulni, hanem azt mondták, hogy legyen egy Iro­dalmi Tanács, az Irodalmi Tanács elnöke volt Bölöni György. Semmilyen kinevezés vagy ilyesmi nem volt, csak egy meghívás volt a minisztérium részéről, már­mint a Kulturális Minisztérium részéről, és engem is meghívtak, hogy legyek ennek a tanácsnak a tagja.

Borenich Péter: Az Irodalmi Tanács a hatalommal, a Kádár-rendszerrel együttműködő írók szervezete volt?

Goda Gábor: Azt is lehet mondani igen, természe­tesen.

Borenich Péter: Van, aki azt mondja, hogy ezt a fel­hívást az Irodalmi Tanácsban írták, és önök intézték azt, hogy minél többen aláírják.

Goda Gábor: Én nem merem azt mondani, hogy igen vagy nem, mert nem emlékszem. Annyi minden volt akkor, egy nap annyi minden teendő volt, hogy nem emlékszem erre olyan pontosan. De valószínűnek tartom, hogy az Irodalmi Tanácson belülről indult valahol ez az egész kérdés. Ezekben az ügyekben mi eljártunk. Én például Dobinál voltam ebben az ügy­ben, elmentem néhány barátommal együtt Kádárhoz, hogy alakulhassunk, meg hogy visszaállíthassuk a könyvkiadást, a kulturális élet számos területét, a be­tiltott folyóiratokat, a Nagyvilágtól kezdve az összes többi ilyen folyóiratig. Én voltam az előadó. És ezt Kállai bevitte a Politikai Bizottságba és engedélyezték.

Borenich Péter: Ki ment el a Kádárral való megbe­szélésre?

Goda Gábor: A Bölöni, aztán a Gereblyés is ott volt, a Sándor Kálmán, jómagam, Ridegh Sándor.

Borenich Péter: Mit mondott Kádár?

Goda Gábor: Azt, hogy a külföld mit mond, arra ő nem tud mit intézkedni, mert Magyarországot ne a külföld irányítsa. De ha magyar írók ebben a kér­désben, nem egy vagy kettő, hanem sokan össze­állnak, és megpróbálnak ebben a dologban eljárni, ő a maga részéről támogatja a mi törekvéseinket. Azt hiszem, hogy helyes volt, hogy aláírtam, nem?

... Komlós Aladár, Kosztolányi Dezsőné, Ladányi Mihály, Lengyel József, Lányi Sarolta, Lányi Viktor, Mesterházi Lajos ...

Török Tamás: Engem 1956. október végén a rádió munkástanácsa megbízott az irodalmi osztály vezeté­sével. Ezután három-négy hónappal elküldtek a Ma­gyar Rádiótól. Jövedelem nélkül maradtam, és az Iro­dalmi Alap írói előleg gyanánt folyósított számomra bizonyos összeget, amely a megélhetésemnek egyet­len forrása volt. Ugyanebben az időben, a folyósítás után nem sokkal Bölöni György jelentkezett, és azt mondta, hogy az előleget nem tudják biztosítani, ha az én nevem nem szerepel ezen a bizonyos listán ebben a névsorban. Egy picit gondolkodtam, ezután kézbe vettem a tollat, és aláírtam azt a bizonyos irományt, amelyet mai eszemmel természetesen nem írnék alá, aminek a tartalmával én nem értettem egyet.

... Hubay Miklós, Illés Béla, Illés Endre, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Jankovics Ferenc, Képes Géza, Kónya Lajos, Kodolányi János, Karinthy Ferenc, Király István, Kassák Lajos ...

Szász Imre: Illyés Gyula akkor magyar írófejedelem volt, és nem a népiek fejedelme, hanem magyar író­fejedelem volt, tehát a rangja még nagyobbra emelke­dett, s tudtam, hogy ő tudja, mit csinál. A másik Vas István, akivel egy kiadónál dolgoztunk, akinek a mű­veit nagyon szerettem, nagy költőnek tartottam, okos embernek, személyét szerettem. Tehát az az érzésem, hogy ők tudják, hogy mit írnak alá. Most, mint kiderült, Illyés Gyuláné azt mondta, hogy Illyés Gyula Pesten sem volt akkor, amikor ez az aláírás történt, lent volt Tihanyban és oda senki nem jött hozzá, és Vas István felesége, Szántó Piroska, akinek félelmete­sen jó memóriája volt, azt mondta, hogy szó sem volt arról, hogy Vas István ezt aláírta volna. Ennyit az utóéletéről. Ezt azonban mi nem tudtuk, s a követ­kező héten Mesterházi Lajos, aki haláláig jó barátom volt, bármennyire ellenkező szemléletűek voltunk is, és rettenetesen sokat vitatkoztunk, felhívott, hogy csatlakozni kellene az aláírókhoz. Itt nem biztos, hogy ez történt, de úgy emlékszem, hogy azt mondta, nem is kell bejönnöd, majd én aláírlak. És én nyöszörögtem egy kicsit, hogy nem, nem, aztán hagytam. Tehát vé­gül is hozzájárultam ehhez, akárki írta alá, az én aláírásom.

... Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Tamási Áron, Tamási Lajos, Veres Péter, Vitányi János, Vihar Béla, Várnai Zseni, Vas István, Viktor János, Weöres Sándor ...

Borenich Péter: Szerettem volna meghallgatni Juhász Ferenc véleményét is, de hiába hívtam fel telefonon, elkezdett velem ordítani. El sem tudtam mondani ér­veimet, mert lecsapta a kagylót. Köpeczi Bélával sem volt nagyobb szerencsém. Ő azt mondta, hogy szíve­sen nyilatkozik irodalomtörténeti kutatásairól, de po­litikába nem ártja magát. Mondtam neki, hogy ezt annak idején kellett volna meggondolnia.
Szeretnék még visszatérni a sportcsarnoki nagy­gyűléshez, nehogy valaki is azt higgye, hogy ott csak az írók nyilatkozata hangzott el. A katolikus papok nevében dr. Radó Polikárp, a Római Katolikus Hittu­dományi Akadémia, a magyar orvosok képviseleté­ben dr. Babits Antal Kossuth-díjas akadémikus, a kép­zőművészek nevében Kisfaludy-Stróbl Zsigmond szó­lalt fel.
Az 1957. szeptember 11-i Népszabadság szerint a Hunnia Filmstúdió tiltakozását többek között Bacsó Péter, Bán Frigyes, Fábry Zoltán, Gertler Viktor, Herskó János, Hegyi Barnabás, Illés György, Keleti Márton, Kovács András és Révész György is aláírta. Találtam olyan anyagot is, amelyben a rádió és televízió száz dolgozója tiltakozik. A négyoldalas írás végén azonban egyetlen egy név sem található. Hiába kérdeztem meg jó néhány akkor itt dolgozó rádióst és tévést, senki sem emlékezett rá. De folytassuk a sort.

... Csohány Gabriella, Csoóri Sándor, Darvas József, Dobozi Imre, Devecseri Gábor, Dénes Zsófia ...

Csoori_SandorCsoóri Sándor: Nem emlékszem. Nem először hivatkozom erre az emlékezetkihagyásra, de szinte bizonyos vagyok, hogy nem írtam alá. Ezzel nem mentegetni akarom magamat, hanem ellenkezőleg, meg akarok egy lelki helyzetet magyarázni. Ha én valami rosszat elkövettem, vagy olyat, ami a kedvem ellen való volt életemben – volt két vagy három ilyen dolog akár magánügy, akár közügy tekintetében –, azokra halálos pontossággal emlékszem, hogy én itt tévedtem, hisz én azokat meg is szoktam mondani. Nagyon szívesen megmondanám, mert ezt én nem bűnnek tartanám, hanem félrevezetésnek. Jó, mi mindnyájan bent voltunk a forradalomban, megta­gadni senki nem tagadta meg igazában a forradalmat, soha nem beszéltünk másképp, inkább hallgatunk, ez igaz. Nem beszéltünk másképp, mint ahogy '56-ban erről gondolkodtunk. Na most ezt természetesen valakik kezdték. Nyilvánvaló, hogy Illyésék, Németh Lászlóék, Féjáék vagy mások, lehetséges, hogy attól való félelmükben, hogy ne csukjanak le több írót, vagy hogy akiket már lecsuktak, azokat kihozzák a börtönből, ezt el tudom képzelni. De én erre sem em­lékszem. Ha netalántán mégis aláírtam volna, mon­dom, akkor ennek nem tulajdonítottam olyan jelentő­séget, hogy én ezt lelkiismereti problémának tartot­tam volna, mert ha netalántán mégis aláírtam, akkor arra gondoltam, ha ezt Illyés, Németh László, Weöres és a többiek aláírják, hiszen hozzánk hozták utoljára, ha hozták, de erre sem emlékszem, fiatal írók, ugye, mindig az idősebbekre hagyatkoznak, s hogy ők jól gondolják, akkor egészen bizonyos, hogy jól van.

Borenich Péter: Vajon Illyés Gyula és Németh László aláírta?

Csoóri Sándor: El tudom képzelni, hogy aláírták. De azt is el tudom képzelni, hogy ennek különleges tétje volt. Bár azt utólag többször végiggondoltam, hogy Illyésnek és Németh Lászlónak a szerepe '57 tavaszá­tól kezdve a Kossuth-díj kapcsán nem volt egyszerű számunkra, fiatal írók számára sem. Én akkor olyas­félére gondoltam, hogy Bethlen Gábor volt már egy­szer ilyen helyzetben, nem egyszer, hanem folya­matosan a törökkel szemben. És ha Bethlen Gábor összevész a törökkel véglegesen, akkor elvész Erdély, ha elvész Erdély, akkor elvész Magyarország. El tu­dom képzelni, hogy a felnőttebb írók akkor végig­gondolták Magyarország helyzetét, másképpen, nem csak egy oldalról, hanem úgy gondolták, hogy akármi történt is, meg kell egy új kiegyezést kötni. Én ezt csak feltételezem, vagy feltételeztem akkoriban, nem fogalmaztam meg ilyen pontosan ezeket a fogalma­kat. S ha ez így van, akkor ez a fajta együttműködés már megelőzte azt a későbbi együttműködést, ame­lyiknek résztvevői voltak Déry Tibortól kezdve azok, akik a börtönből kijöttek, éppen Kádárék börtönéből, s ezt az úgynevezett kiegyezés készítette elő... ki­egyezés ...hát macskakörmök közt mondom termé­szetesen, ez készítette elő azt, hogy az értelmiség, a magyar értelmiség egészen más szellemű életet tudott '62-63 után kezdeni, mint amit például '68 után a cseh értelmiség. Mert '68 után a cseh értelmiséget teljesen lefejezték, tönkretették és nem is indulhattak el olyan szellemi mozgások, mint amilyenek Magyarországon elindultak. A politika roppantul bonyolult. Azok, akik öt-hat világégést végigéltek, mondjuk Németh László, Illyés Gyula, ez a nemzedék, ugye, mert végigélték az első világháború végét, a 18-as forradalmat, a pro­letárforradalmat, akkor végigélték a második világ­háborút, akkor a sztálini korszakot, a Rákosi-korsza­kot, akkor '56 végét, tehát hogy ha egy életbe ennyi tragédia fér bele, akkor lehetséges, hogy ők úgy gon­dolták, hogy úgyis a nagypolitika dönti el végső so­ron, hogy mi történik Magyarországgal, hogy ők iga­zában csak egy olyan helyzetet tudnak teremteni, amelyikben alku révén természetesen, kiegyezés ré­vén –, de egy másfajta élet indulhat el, amelyik az itt lakók java részének próbál valamilyen életföltételeket teremteni. Ez nem a szigorú erkölcs világába tartozik, ez a politikai alkuk világába tartozik természetesen, s azt, hogy ezt írók követték el, ez nagyon nehezen feldolgozható az irodalom számára. De azt is érdemes meggondolni, hogy ha nem lett volna valamilyen kiegyezés a kádári rendszerben, egészen mások len­nének a gazdasági mozgások most is, hiszen az or­száglakók már a Kádár-rendszerben kezdték vissza­venni azt, amit elvett tőlük a szocializmus, a kommu­nizmus: azok a kiskertek, meg a hétvégi házak, ame­lyek ellepték az országot, azok a visszavétel szimbólu­mai. Ezek jelezték azt, hogy kezdi visszavenni az or­szág magának a földet, a lehetőségeket, a gondolatot stb., stb. Hihetetlen bonyolult a világ, a politika. 1956-ban, '57-ben az ember semmit nem látott tisztán, aki akkor döntött valamit, vakon döntött, még akkor is, ha legjobb szándékából vagy félelmében döntött, mert sem Kádárék döntése, sem Illyésék döntése nem volt történelmi döntés igazában, mert a történelmi döntések a háttérben, a nagyhatalmak között dőltek el, ott zajlottak le. Úgy hogy ma már ezt innét látva azt kell mondanom, mindenki furcsa szerencsétlen szereplője volt annak a korszaknak, az igazságaival, a féligazságaival vagy a hazugságaival együtt.

(Az összeállítás rádiós változata elhangzott a Kossuth Rádióban 1993. január 17-én 17 óra 5 perckor. Írott formában megjelent a Népszabadságban, 1993. februárjában, és a Kádár villa titka című könyvben 1995-ben.)

LAST_UPDATED2
 
Mustármese PDF Nyomtatás E-mail
2013. október 27. vasárnap, 17:40

Mustármese

A legtermészetesebb mozdulattal mártogatjuk bele a virslit, kanalazzuk salátaöntetünkbe vagy húspácunkba a krémes és aranysárga mustárt. De mióta ismerjük és hogyan készítjük, hány változatban kóstolhatjuk ezt az ezerarcú ételízesítőt?

A mustárt hatásos afrodiziákumként tartották számon évszázadokon keresztül. Ahogy a római író, Plinius is megírta volt: „Néhány kanál mustár, és a hűvös és lusta nőből eszmei feleség lesz.” Középkori kuruzslók Dániában valóságos vagyont harácsoltak össze mustárból, mentából és gyömbérből kotyvasztott keverékeikkel, melyet buzgó férjek ajándékoztak nejüknek.

A mustár gyógyászatilag is nagyon hasznos. Remek antibakteriális és étvágyjavító hatással rendelkezik. Vérkeringés serkentő tulajdonsága van, illó olaját bedörzsöléskor reumás fájdalmak kezelésére is használják. Jó megfázásra, javítja a látást, szabályozza a vérnyomást.


Indiában, sőt Észak-Európában is sokáig úgy gondolták, egy marék szétszórt mustármag távol tartja a háztól a gonosz szellemeket. A Bibliában is az egyik legtöbbet említett növény. Palesztinából Egyiptomba került, ahol a piramisokban is találtak mustármagot. Már az ókori kelet birodalmaiban is mustáros szósszal ették főleg a szárnyas húsokat és természetesen a kolbászt.

Mikor a rómaiak elfoglalták Galliát, magukkal vitték a mustár szeretetét is. Később Nagy Károly is jónak látta, hogy ezt a fűszert termesszék, különösen a kolostorokhoz tartozó kertekben Párizs külterületén.

Lassan a németeknél is kezdett népszerűvé válni. Az a legenda járta, hogy ha a nő mustármagot szór az esküvői ruhájába, otthon ő fogja viselni a nadrágot a házasság alatt… A 12. századtól megtaláljuk Angliában, elterjed Spanyolországban és Portugáliában is. Termesztették embernek, állatnak, sőt olajat is sajtoltak a magokból.


A vikingek találkozása a mustárral elég drasztikusra sikeredett: mikor partra szálltak a Skócia közelében fekvő Orkney-szigeteken, az earl elfogatta őket. Ahelyett, hogy tömlöcbe vetette volna a birtokháborítókat, mustároshordókat hozatott, minden vikingnek egyet, és egész fejüket megmártóztatta benne.

A nagy sárgalázjárványok idején a Mississippi mentén a mustárt aranyárban mérték. A készletek ugyanis a végletekig leccsökkentek, mert az a nézet terjedt el, megvéd a halálos kórtól.

Fekete, fehér, barna, sárga

„Nincs máshol mustár, csak Dijonban van.” - írta büszkén egy 14. századi kanonok. Tény, hogy a burgundi hercegek asztalán is nagy népszerűségre szert tett mustár elválaszthatatlan Dijon városától. Nemcsak íze, hanem emésztést segítő és fertőtlenítő hatása miatt is kedvelt volt. Még a francia király udvarába is rendszeresen küldtek mustáros hordókat. XIV. Lajos sehová sem ment mustárosedénye nélkül, sőt talán az sem ejt foltot hírnevén, ha eláruljuk, öltözködésében is kedvelte a mustárszínt. 

A dijoni mustár előállítása egyre kifinomultabbá vált, 1390-től szabályozták is: bárki, akinél silány minőségű értékesítésre szánt mustárt találtak, kemény büntetésre számíthatott. A mustárkészítés mesterséggé vált, és a készítők kreativitása nyomán sokféle változat született.


A németek az ételek alapján válogatják meg, mennyire tüzes mustárt használnak. Jellemzőnek tűnhet az édeskés, ecetes jól ismert mustár. Ugyanis a kolbászokhoz, különösen a fehérhez többnyire ezt fogyasztják, főleg Bajorországban. Ám némelyik grillezett „wurst” -hoz az enyhén, hideg húsokhoz és szendvicsekhez pedig az extra csípős mustár illik.

A tapasztalt szemű ínyenc ránézésre meg tudja állapítani, milyen mustárt lát az asztalon: a nagyon csípős változat világos, hasonlít a dijonihoz. Az enyhén csípős színe a sárgától a barnáig terjedhet, az édes pedig megkülönböztethető sötét színéről, mivel barna cukrot használnak hozzá.

Angliában találkozhatunk rendkívül élénksárga mustárral is, ahogy a japánoknak is megvan a saját jellegzetes fajtájuk. Mindkettőre jellemző, hogy gyakran por alakban kapható, elkészítés előtt kell vízzel elkeverni, majd kis pihentetés után használható.

Mustár-szótár

dijoni mustár: talán a legismertebb mustárfajta. Sima, világossárga, jellegzetes ízű. A fűszereken kívül fehérbor és must vagy savanyú must (éretlen szőlő leve) felhasználásával készítik.

bordeaux-i mustár vagy Beaujolais-mustár: kimondottan sötét, vöröses színű. Finomra őrölt barna és fekete magvakból készül ecettel, vörösborral. Ízesítik gyógynövényekkel is.

Meaux mustár: közepesen csípős, zúzott és őrölt fekete és barna magvakból készül ecettel, fűszerekkel ízesítve. A hagyományos változat előállítói féltve őrzik receptjüket, eredetileg szerzetesek gyártották.

Grey Poupon: máig az egyik leghíresebb dijoni mustár; krémes, borsos. Nevét két úriemberről kapta: Grey adta a receptet, Monsieur Poupon pedig a vállalkozás tőkéjét

szareptai mustár: himalájai eredetű, Indiában őshonos mustárfajta. Magja sötétbarna, Ázsiában főleg ezt termesztik. Oroszország sztyeppéin is ez nő, kiszorítva ezzel a korábban elterjedt fekete mustárt.

Champsac mustár: illatos, mert édesköménnyel ízesített; sötét, krémes mustár

Champagne mustár: világos, pezsgővel kevert mustár

provence-i mustár: paradicsommal, fokhagymával, hagymával, rozmaringgal és kakukkfűvel ízesített mustár; bárányhoz és sült húsokhoz illik

katalán mustár: pikáns, paradicsommal, zöld és fekete olajbogyóval, szardellával, zöld borssal és különféle hagymákkal ízesített változat

Oc mustár: szintén regionális változat mogyoróhagymával, szardellával, petrezselyemmel, szerecsendióval készül

Olvass még a mustárról itt:

http://gastronomica.blog.hu/2010/06/04/

angol_dijoni_nemet_avagy_magyar_mustar

 
A bundás kenyér PDF Nyomtatás E-mail
2013. október 27. vasárnap, 17:15

A bundás kenyér tojásban forgatott és olajban kisütött kenyérszeleteket jelent. 

Apicius De re coquinaria című szakácskönyvében már „téli búzás sütemény” néven is megjelent, amikor is tejbe merítették, olajban pirították és mézzel meglocsolva tálalták.

Magyarországon közismert reggeli étel, fokhagymával, tejföllel és sóval is szokás fogyasztani. Egyéb feltétekkel, például sajttal vagy sonkával is ízesíthető. A pikáns ízek kedvelői mustárral is megkenhetik.A variáció végtelen.

Mivel erősen olajos, javallt citromos teával fogyasztani, mert a savanyú folyadék segít megemészteni a zsiradékot. 

A bundás kenyér főleg a gyerekek kedvelt étele, de legelterjedtebb változatának meglehetősen magas zsírtartalma miatt számos háztartásban nem tették a rendszeres étkezés részévé.

Érdekesség:
A bundás kenyér hongkongi változatát úgy készítik, hogy két szelet kenyér közé édes tölteléket (mogyoróvajat vagy kókuszdzsemet) kennek, majd az összeragasztott szeleteket felvert tojásban megforgatják és kisütik, tetejére vaj és méz vagy édes szirup kerül.

Az Egyesült Államokban is közkedvelt étel a bundás kenyér, de ott fahéjjal és cukorral ízesítik leginkább.

Franciaországban sajtot kevernek a tojásba.


Receptötlet:

A tojást fel kell verni, enyhén sózni; egy kevés tej is keverhető bele. Manapság kevernek bele apróra vágott szalonnakockákat vagy sonkakockákat is, fűszerként pedig az őrölt fekete bors és a paprika is sokszor szóba kerül. A kenyérnél előny, ha szikkadt, kissé száraz, de még szeletelhető. A kenyérszeleteket meg kell mártani a tojásban, utána kevés forró olajban kisütni. A kenyér kb. egy perc alatt megsül, mikorra a „bunda” aranybarna színt kap. Lecsöpögtetés után melegen tálalják.

Készíthető zsír, vagy olaj nélkül is teflonserpenyőben. Az elkészítés módja ugyan az, mint a fentié. 

Fogyókúrában is felhasználható, mert jóval kevesebb kalóriát és több rostot tartalmaz, mint a bő olajban sült, fehér kenyérből készült, hagyományos változat, és nemcsak melegen, hidegen is fogyasztható. Egy szelet (1 karéj) energiatartalma kb. 110 kalória körül van a hozzávalók (kenyér+tojás) függvényében.

---
A "bunda" szót mi nem véletlenül használjuk jelen esetben sem. 

"BUNDA
(bum-da) fn. tt. bundát. Általán gyapjas, szőrös bőrből készült, vagy azzal bélelt hosszu bő ruha. Különösen 

1) Úgynevezett magyar juhok fürtös, szűcsölt vagy sós vízben áztatott s lánczon törött bőréből való ilynemű burkony, juhászbunda, parasztbunda. Szirmos, hímzett, sallangos bunda. Báránybőrgalléros, gallértalan bunda. Ujjas, ujjatlan bunda. Térdig, sarkig érő bunda. Bundában járni. Bundát viselni. Bundába takaródzni. Kifordítani a bundát. Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda. Km. Leterítem a bundámat, mégis bunda a bunda. Népdal. 
"Szűr van rajtam, nem bunda, 
Tudod rózsám, nem dunna." 
Népdal. 
"Szűr, hozz fát, palást (vagy köpönyeg), rakj tüzet, bunda, nyugodjál". Km. 

2) Némely drágább prémü bőrökből készített burkony. Farkasbunda. 

3) Posztóból vagy más tömör szövetből való, szőrmével béllelt, s prémmel szegélyezett. Róka-prémes décz vagy déz bunda. Különböztetésűl V. ö. SUBA, GUBA, KACZAGÁNY, KÖDMEN."

CZF szótár,1862

Számunkra tehát nem kérdés, hogy miért bundás az a kenyér

 
Erdélyi vallomás PDF Nyomtatás E-mail
2013. október 27. vasárnap, 06:57

Wass Albert: Erdélyi vallomás

Testvér, egy vallomással tartozom neked,
amit oda-át a szél beszél:
erdélyi fák között
egy évben kétszer hull a falevél.

Ősszel - mikor a hervadás leszáll
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezőkre
az élet lüktetése visszatér.

Nálunk akkor is hull a falevél,
nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor... úgy fáj valahol...

Tavaszi szél
még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg...

Erdélyi fák között, én nem tudom miért:
de kétszer hullanak a levelek...



Historica feldolgozás:
http://www.youtube.com/watch?v=2FZyRucuynY

LAST_UPDATED2
 
A kislány, aki mindenkit szeretett PDF Nyomtatás E-mail
2013. október 27. vasárnap, 06:19

Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér

A kislány, aki mindenkit szeretett

Egyszer mindenki eltéved. Így esett a kis Brunellával is. Eltévedt. Reggel elindult hazulról, a kert alatt egy kicsit nézte magát a patakban, fésülködött.

– Szép fekete hajam van – mondta a pataknak, és mosolygott örömében, hogy szép fekete haja van.

– Bizony szép – mondta a patak.

– És a szemem is nagyon szép – folytatta Brunella.

Mi tagadás, a szeme is szép volt. A patak bólogatott. Most már nem olyan nagy lelkesedéssel, de bólogatott, mert Brunella igazán szép kislány volt, s olyan kedvesen tudott mosolyogni, hogy nem lehetett rá haragudni. A patak nagyon szerette volna, ha Brunella valami olyasfélét mond, hogy: „Jaj, de gyönyörű kristálytiszta vagy, te patak!” vagy: „Olyan szépen muzsikálsz, ilyen szépen senki sem tud muzsikálni!” De Brunella nem mondott ilyesfélét. Esze ágában se volt. Azt mondta:

– Ha behunyom a szemem, nem látlak.

Mikor Brunella szépen megfésülködött, elhatározta, elindul az erdő felé. Otthon ugyan mondták neki, hogy csak a patakig szabad mennie, mert az erdőben eltévedhet, és ott veszélyek leselkednek rá. „Ugyan – gondolta Brunella –, miféle veszélyek? Engem szeretnek a fák, a füvek, az őzikék. De az erdőben kígyók is vannak” – jutott eszébe. Öntudatosan fölvetette a fejét, fekete hajfonatában meglibbent a széles piros szalag.

– Engem a kígyók is szeretnek – mondta. Most szépen megfésülködtem, elmegyek, megmutatom az erdőnek a hajam – szólt a patakhoz.

– Csak ne menj messze. Bajod eshet, az erdőben lakik a Tigris, a Medve meg a Pakuk madár.

– Engem szeretnek – toppantott Brunella, és elindult.

A patak nem szólt semmit. Akkor sem, mikor kisvártatva Brunella megfordult, és azt mondta:

– És én is szeretem őket.

Sohasem látott még Tigrist, Medvét meg Pakuk madarat.

Aztán, mondom, eltévedt.

De nem félt.

– Ugye, szerettek engem? – kérdezte a fákat.

– Szép kislány vagy – mondták a fák. Azon a dombon, ahol a hét hársfa állt, találkozott a Tigrissel.

– Hrrr – morgott a Tigris –, hogy merészelsz!

– Jaj, de szép hangod van! – mondta Brunella, és közelebb lépett. – Nem morognál még egyet?

A Tigris meglepetésében teljesítette a kérést.

– Hrrr – morgott még egyszer, de most már sokkal szelídebben.

Aztán észbe kapott, igyekezett borzasztó pofát vágni: még ez a kis mitugrász lányka akar vele kukoricázni?!

– És az arcod is olyan kedves – mondta erre Brunella. – Megsimogathatom?

A Tigris tekergette a nyakát. „Még hogy kedves az arcom – Gyorsan belenézett egy tócsába. – Igaz is, elég kedves arcom van.” – állapította meg elégedetten, és mosolyogni próbált. Az állkapcsa csikorgott, mert a Tigris hét éve mosolygott utoljára.

– Kedves kislány vagy – mondta –, megsimogathatsz.

Brunella megsimogatta a Tigrist, és azt mondta:

– Örülök, hogy találkoztam veled. Szeretlek, Tigris.

A Tigris boldog lett, ugrált és bukfencezett. Amikor kiugrálta magát, csodálkozva Brunellára nézett.

– Mit keresel itt, kislány?

– Eltévedtem – mondta magabiztosan Brunella –, a patak partján lakom, abban a piros cserepes házban.

– Tudom – mondta a Tigris –, pattanj a hátamra, egy darabig elviszlek.

Brunella a Tigris hátára ült. Csodálatos volt száguldani.

Egy ligetnél megálltak.

– Tovább nem mehetek – mondta a Tigris –, erre menj, egyenesen. Hazatalálsz.

Brunella elindult, amerre a Tigris mondta, és dúdolgatott. Egyszer csak lát ám egy barna foltot. Nicsak – gondolta –, talán a Medve, és megindult feléje. Tényleg a Medve volt. Már régóta figyelte a kislányt, csodálkozott, milyen bátran sétál a sötét erdőben. Tetszett neki, elhatározta hát, hogy nem bántja. De találkozni nem akart vele; minek mindenkinek megtudni, hogy ő itt lakik a Holdfényes Barlangban.

De Brunella akkor már csak pár lépésre volt. A Medve nem akart bonyodalmat, gondolta, inkább elfut.

– Ne szaladj el! – kiáltott utána Brunella. Úgy szeretnék beszélgetni veled.

„Most már mindegy” – gondolta a Medve, és megállt.

– Ne gyere közelebb, mert megeszlek! – kiabált a kislányra.

– Jaj, de vicces vagy! – nevetett Brunella. Miért ijesztgetsz?

A Medve elcsodálkozott.

– Hogy mersz így beszélni velem?

– Ó, hát mert szeretlek! – nevetett a kislány, és kezet nyújtott a Medvének.

A Medve vigyázott, nehogy nagyon megszorítsa a kezét.

– És miért szeretsz?

– Csak – mondta Brunella –, mutasd a hátad, úgy látom, a hátad sötétbarna.

– Igen – mondta a Medve, és mutatta a hátát. Jókedvű lett. Igazán jó érzés, ha egy szép kislány szereti az embert. Azaz hogy szereti a medvét.

Brunella elmondta, hogy eltévedt, és hogy a Tigrissel találkozott.

– Nem bántott? – csodálkozott a Medve.

– Ó – nevetett Brunella –, hogy bántott volna, amikor olyan kedves Tigris! A hátán hozott a ligetig, hogy hamarabb hazaérjék.

– Ha akarod – mondta a Medve –, én is elvihetlek egy darabig a hátamon.

– Az jó lenne – felelte a kislány –, csak tudod, olyan éhes vagyok.

– A mézet szereted? – kérdezte a Medve.

– Nagyon. Mézet adjál – mondta Brunella. A Medve kézen fogva vezette a kislányt a barlangjába. Csodálatos barlang volt, zegzugos nagy termekkel.

– Ugye, szép? – dicsekedett a Medve. – Rajtad kívül még senki sem látta.

– Gyönyörű! – ámuldozott Brunella, és boldog volt, hogy szeretik egymást a Medvével.

Ennél jobb méz nincs a világon, a Medve biztatta Brunellát, egyék még. Nem nagyon kérette magát, a hasát degeszre tömte.

– Nem kellett volna annyit ennem. Most biztos nehéz vagyok – mondta, amikor a Medve hazafelé vitte a hátán.

A Medve mosolygott. „Micsoda kedves kislány – gondolta –, lám, azzal törődik, hogy nekem nehezebb. Pedig hát igazán lepkekönnyű kislány volt, a Medvének meg se kottyant, hogy a hátán ül.

– Na, tovább nem mehetek. Innét, ha egyenesen arra mégy, hamarosan hazaérsz – mondta a Medve, s amikor Brunella már majdnem eltűnt a fák között, utána kiabált: – Gyere el máskor is!

– Jó! – kiáltott vissza Brunella.

Ebben a pillanatban a nagy eukaliptuszfán éppen az alól kiáltott vissza Brunella – megszólalt egy dörmögő hang:

– Ki merészeli zavarni a nyugalmamat?

– Hát te ki vagy? – kérdezte a kislány, ernyőt csinált a szeme fölé, és a fára kémlelt.

– Én a Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár vagyok – dörmögött a hang –, és ha azonnal nem hordod el magad, meglegyintlek a szárnyammal.

– Ó, de buta vagy! – mondta csendesen Brunella. – Látod, ha kedvesen beszélnél velem, és lejönnél hozzám, megszerethetnénk egymást. És akkor sokáig jól éreznéd magad, tudnád, hogy valaki szeret.

– Ugyan – mondta a Pakuk madár –, én már háromszáz éve ülök itt, és még soha senkivel nem szerettük meg egymást.

– Talán nem is járt erre senki – mondta Brunella.

– De igenis – mondta a Pakuk madár –, kétszáztíz éve egy nyúl és nyolcvan éve egy szénégető. De nem szerettük meg egymást. Az igaz, hogy nem is vettek észre.

– Na látod – mondta Brunella –, lejöhetnél, úgysem láttam még Pakuk madarat.

A Pakuk madár egy darabig mirgett-morgott, aztán csak lejött. Óriási madár volt, és láb helyett tényleg három kereket viselt.

– Hát, te elég fura szerzet vagy – nevetett Brunella –, de a szíved biztos jó, téged biztos nagyon lehet szeretni.

Ezzel megsimogatta a Pakuk madarat. A Pakuk madárnak mind a három kereke bizseregni kezdett, s arra gondolt, jöhetett volna ez a kislány háromszáz évvel korábban is. Akkor talán ő még énekelni is megtanult volna, úgy, mint a sárgarigó.

Kérlelte Brunellát, hogy ne menjen még, de erősen esteledett, a kislánynak haza kellett indulnia. A Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár a hátára vette, és elrepült vele az erdőszélig.

– Na, innen már látszik a házatok – mondta, és kitépett a szárnyából egy tollat. – Ezt őrizd meg. Emlékül.

Már majdnem a patakhoz ért a kislány, mindjárt otthon lesz, gondolta, amikor egy borízű hang reccsent rá:

– Állj! Hogy mersz a területemen mászkálni?

– Hát te ki vagy? – csodálkozott Brunella, és megindult a hang felé.

Egy torzonborz ember állt ott, szakálla az övéig ért, puskájával Brunellára célzott.

– Én a vadász vagyok. Ha nem állsz meg, lelőlek.

– Dehogy lősz – nevetett Brunella –, ki hallott már olyat, egy kislányt lelőni! Nem is gondolod te komolyan, látszik a szemeden, hogy jó ember vagy, és én a jó embereket szeretem, meg a jó emberek is szeretnek engem.

– Igazán? Látszik a szememen? – kérdezte a vadász, és leengedte a puskáját.

Brunella rámosolygott, a vadász meg vissza.

– Ne haragudj, hogy ijesztgettelek – mondta a vadász –, nem tudtam, hogy szeretsz.

– Ó, én mindenkit szeretek – mondta a kislány –, s engem is szeret mindenki. A füvek, a fák, a virágok. És a Tigris is meg a Medve meg a Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár.

– Az nem lehet igaz – mondta a vadász, és megszorította a puskáját. – Nem is láttál még Tigrist, Medvét meg Pakuk madarat.

– De igenis láttam – mondta büszkén a kislány –, és biztos téged is szeretnének. A Tigris a hátán hozott, a Medvénél mézet ettem, és a Pakuk madártól ezt a tollat kaptam emlékbe. A Tigris azon a dombon lakik, amelyiken a hét hárs áll, a Medve a Holdfényes Barlangban, a Pakuk madár meg az eukaliptuszfán.

– Ó! – mondta halkan a vadász, és forgatta a szemét.

– Megsimogatnál? – kérdezte tőle Brunella.

– Persze, persze – sietett a vadász. Megsimogatta a kislányt. – És most már siess, mert esteledik.

Elváltak. A kislány a patakhoz ért.

– Szervusz, patak – mondta –, látod, semmi bajom se lett. Mindenkit szeretek, és engem is szeret mindenki.

Ekkor egy lövés dördült.

– A Tigris – mondta a patak.

Brunella földbe gyökerezett lábbal állt. Megszólalni sem tudott. Eldördült a második lövés.

– A Medve – mondta a patak.

– Jaj, ne, nem akarom! – kiabált a kislány, de akkor már hozta a szél a harmadik dörrenést.

– A Rettenetes Háromkerekű Pakuk madár – mondta a patak.

A kislány térdre esett, keservesen sírt, könnyei a patakba hullottak. A víz zavaros lett a könnyeitől.

– Most már sohasem láthatod magad bennem – mondta szomorúan a patak –, csak talán akkor, ha behunyod a szemed.

LAST_UPDATED2
 
Lázár Ervin meséi PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 16. kedd, 09:35

lazar_ervin_festmeny

Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
A hazudós egér


Az Egér az Erdei Kocsma pultján ült, egy borral telt mogyoróhéjat tartott a kezében, és a csillagokról mesélt.

A kalapját akkor már kicsit félrecsapta, úgy látszik, többször is a mogyoróhéj fenekére nézett, de a csillagokról valóban csodálatos dolgokat tudott.

„Honnan ismerheti ez a csillagokat? – gondolkozott a Róka. – Még ha a Zsiráf mesélne, az csak hagyján, ő sokkal közelebb van a csillagokhoz. De ez a vacak Egér! Hiszen ez a fű közül sem látszik ki.” Meg is kérdezte:

– Honnan tudod ilyen pontosan?

– Ne viccelj – mondta csodálkozva az Egér –, te nem hallottál róla, hogy évekig laktam a csillagokban?

– Ezt hallanom kellett volna? – szégyenkezett a Róka, a többiek meg: a Mókus, a Borz, a Nyest, a Menyét, az Őz, a Szarvas és valamennyien, akik ott voltak, kórusban vágták rá, hogy: „Persze, te oktondi, de még mennyire hallanod kellett volna! ” A Róka behúzta a farkát, s csöndesen, nehogy a többiek meghallják, megkérdezte a mellette ülő Borztól:

– Kitől kellett volna hallanom?

– Ostoba, hát magától az Egértől – mondta a tudatlanoknak kijáró fitymálással a Borz.

– Aha – morgott a Róka, és összehúzott szemmel, sunyin nézett az Egérre.

Az Egér meg kényelmes pózba vágta magát, mint aki éppen most jött bele a mesélésbe, és éppen azt mondta:

– A csillagokról jut eszembe…

Itt elakadt, mert tekintete kitévedt az ablakon, s meglátta a csillagokat.

– Tyű, az angyalát! – szaladt ki a száján, a hallgatóság meg zsongott-bongott, mesét sürgetően kérdezgették:

– Mi jut eszedbe a csillagokról?

– Az jut eszembe – mondta olyan időhúzásféleképpen, jó lassan az Egér, és nem mondott semmit, mert igazából az jutott eszébe, hogy Egérné őnagysága, a kedves felesége megint veszekszik majd, hogy ilyen későn megy haza.

– Az jut eszembe – mondta még egyszer –, hogy nekem most egy fontos találkozóm van. Rohanok is. – Lepattant a pultról, a Vaddisznónak intett, hogy a nyolc mogyoróhéj bort írja a többi közé; a Vaddisznó volt ugyanis a kocsmáros.

Útközben eszébe jutott, valami ajándékot kellene vinnie a feleségének, hátha akkor nem csap patáliát. Meglátott a bokrok között egy harangvirágot, odavágtatott, letépte, és a hóna alá csapta.

Már indulni akart vissza az útra, amikor nyöszörgést hallott a sűrűből.

„Hát ez meg mi lehet?” – töprengett, s megindult a hang felé. Egyszer csak közvetlenül a lába elől hallja a nyöszörgést, lenéz.

– Nicsak – mondta –, egy farkasverem. – Egyúttal észrevette a Farkast is. Ott kucorgott a verem sarkában, még a sötétben is látszott, hogy folynak a könnyei. Ő nyöszörgött.

– Hát te? Rálépett valaki a lábodra? – kérdezte az Egér.

– Csak gúnyolódj, te gazember – nyögte a Farkas –, most megteheted, amikor így megjártam!

– De hát én igazán nem gúnyolódom – mondta az Egér –, csak éppen nem értem, miért nyöszörögsz. Talán beteg vagy?

– Vak vagy te? – dühöngött a Farkas.

– Ellenkezőleg! Nagyon is jó szemem van. Öt kilométerről meglátom a Szúnyogot esti szürkületben.

– Hát akkor talán engem is látsz most.

– Persze – mondta az Egér –, lemásztál ide, s most nyöszörögsz.

– Lemásztam, lemásztam! Nem vagy eszednél! Majd bolond lennék farkasverembe mászni. Beleestem; kiskomám, beleestem. És most végem – tette hozzá szomorúan, s nekikezdett bömbölni újra.

– Mit ordítasz! – szólt le bosszús hangon az Egér. – Miért nem mászol ki?

– Innen? – nevetett keserűen a Farkas. – Innen aztán senki nem tudna kimászni. Nézd meg, milyen magas a verem fala!

– Mit nézzek rajta, láttam már többször is – mondta fitymálóan az Egér –, le is mértem, öt méter húsz az egész. Semmiség.

– Mikor láttad? – kérdezte gyanakodva a Farkas.

– Hát amikor beugrottam megnézni, milyen az alja.

– Beugrottál?

– Világos – mondta az Egér –, különben hogyan néztem volna meg, hogy milyen az alja!

– És hogyan jöttél ki?

– Nevetséges kérdés. Hát kiugrottam.

– Te innen kiugrottál?

– Mint a pinty! – mondta az Egér. – Igaz, hogy egész életemben sportoltam, kétszer is megnyertem az erdei futóversenyt, neked meg csak arra volt eszed, hogy teletömd a bendőd. De talán neked is sikerül. Javadra szolgál, hogy kicsivel magasabb vagy, mint én.

A Farkas erre vadul ugrálni kezdett, de a veremfal felénél alig jutott magasabbra.

– Állj meg, vándor! – szólt rá az Egér. – Nem ilyen hübelebalázs módjára kell csinálni. Először is bemelegítésképpen fussál öt kört, aztán amilyen hosszan a verem engedi, fuss neki, és teljes erőből ugorj egyet. Ha elsőre nem sikerül, pihenj kicsit, és próbáld meg másodszor is. Nekem is csak ötödszörre sikerült.

– Jobb lenne, ha lejönnél és megmutatnád – morgott a Farkas.

– Arra, sajnos, nincs időm, már így is elkéstem – mondta sietve az Egér –, de ha még holnap is itt leszel, lejövök, és megmutatom, hogyan kell. Hát akkor jó éjszakát. Tehát ne felejtsd! Ugrás, pihenés, ugrás.

Ezzel elment, de esze ágában sem volt hazamenni. Az egyik fa tövébe húzódott, figyelt a verem felé. Futó léptek zaját hallotta – aha, gondolta, most futja az öt kört. Kicsivel később huppanás, csusszanás, puffanás. Hát ez nem sikerült – szomorkodott az Egér. Harmadszorra aztán a két első lábával elkapta a Farkas a verem peremét. Akkor már semmiség volt kijönni.

„Na lám, csak ugrálni kell – örült az Egér, aztán azonnal bosszankodni kezdett: – Ejnye – mondta magában –, hazudhattam volna azt is, hogy már második ugrásra kijöttem, most majd hetvenkedni fog ez a Farkas, hogy neki harmadszorra sikerült, ami nekem csak ötödszörre.”

A Farkas azonban kint volt a veremből.

Az Egér megint a hóna alá csapta a harangvirágot, és elindult hazafelé. De ezen az estén nem kedvezett neki a szerencse, már ami a hazaérkezést illeti, mert az egyik kanyarban, mikor éppen fütyörészni kezdett, fölordított valaki:

– Jaj, de megijedtem!

Az Egér megrémült, beugrott egy lapulevél alá, és onnan kérdezte:

– Kitől ijedtél meg.

– Tőled – válaszolta elcsukló hangon az ismeretlen. Az Egér azonnal előmászott a lapulevél alól, kidüllesztette a mellét.

– Hát azt nem csodálom – mondta –, egyszer egy elefántot is halálra ijesztettem. Eléggé félelmetes külsőm van. Te ki vagy?

– Én vagyok – mondta a Kos, és előóvakodott egy galagonyabokor mögül. – És a te külsőd nem is félelmetes, csak azt hittem, hogy a Róka jön. Ő szokott így fütyörészni.

Az Egeret lehangolta, hogy a Kos nem találja félelmetesnek a külsejét, s csak a jó modor kedvéért kérdezte meg:

– Miért félsz a Rókától?

– Mert meg akart verni. Már egy hete bujkálok előle – szepegte a Kos. – Te is tudod, hogy milyen erős, és milyen veszedelmes fogsora van.

– Hát amit a fogáról mondtál, az igaz, bár az ő fogai feleannyit sem érnek, mint az enyémek – mondta az Egér, és a mutatóujja körmével megpöngette hegyes fogait –, de hogy erős, hm, nevetséges. Én sokkal kisebb vagyok, de a múltkor úgy meghupáltam, hogy azóta messze elkerül.

– Mit csináltál vele?

– Nem érted?! Meghupáltam.

– Az mit jelent? – kérdezte ijedten a Kos.

– Hát azt, hogy megvertem.

– Te a Rókát?!

– Én hát! Mit csodálkozol ezen? Úgy kezdődött, hogy szemtelenkedett velem a Macska, kénytelen voltam móresra tanítani.

– Mire tanítani?

– Móresra.

– Az mi?

– Hát Kos létedre elég alacsony műveltségű vagy – mérgelődött az Egér. – Az is azt jelenti, hogy megvertem, és nehogy megkérdezd csodálkozó pofával, hogy „te a Macskát?”, igenis, én a Macskát. És amikor már éppen hordta az irháját, azazhogy látom, ezt se érted, szóval, amikor már menekült, kitéptem emlékül a bajuszából két szálat. Éppen a kalapom mellé akartam tűzni, amikor odajött a Róka, és azt mondta: „Ide a bajuszt!” – és már kapta is ki a kezemből. Fölugrottam, és két akkora pofont adtam neki, hogy még én is hallottam, hogy cseng tőle a füle.

– Te is hallottad? – szólt közbe a Kos.

– Világos – mondta az Egér –, a jobb füle mélyen, a bal magasan csengett, és utána még fültövön is pöcköltem. Te még olyat nem láttál, hogy futott! Ámbár a te helyedben csak másodszor adnám neki a pofont, először oldalba öklelném ezekkel a rémületes szarvakkal.

– Jaj, hol látsz rémületes szarvakat? – riadt meg a Kos.

– A fejeden – mondta az Egér. – Mutasd csak!

A Kosnak egészen a földig kellett hajolnia, hogy az Egér megtapogathassa a szarvát.

– Tényleg rémületes? – kérdezte reménykedve.

– Mi az hogy! – mondta az Egér. – Olyan szarvad van, mint a bivalynak. Ezzel a szarvval egy regiment rókát is el tudsz kergetni.

– Gondolod? – kérdezte kissé bátrabban a Kos.

Ebben a pillanatban az Egér surranó neszre lett figyelmes. Jó füle volt, azonnal tudta: jön a Róka.

– Na, akkor én rohanok is – mondta –, mert elkésem.

– Maradj még egy kicsit – kérlelte a Kos.

– Nem lehet – mondta futtában az Egér.

– Legalább azt mondd meg, mi lett a Macska két szál bajszával!

– A fiamnak adtam, hegedűhúrnak! – kiabált vissza az Egér, s már el is bújt egy vakondtúrás mögé, mert a Róka kilépett a tisztásra.

– Na végre, megvagy, te pernahajder – mondta a Kosnak –, most aztán majd móresra tanítlak!

– Azaz meghupálsz? – kérdezte hetykén a Kos.

– Így is mondhatjuk – felelte a Róka, és felhúzta a bokszkesztyűjét.

– És ha szabad érdeklődnöm, miért? – kérdezte a Kos.

– Mert különben elfelejted, hogy én vagyok a Róka, és tőlem félned kell! Megértettük? – nagyképűsködött a Róka, és lépett egyet a Kos felé. A Kos se volt rest, nekilendült, oldalba öklelte a meglepett Rókát, és két jókora pofont lekent neki. A Róka elszédült az ütéstől, és egy fának tántorodott.

– Úgy látszik, rosszabb hallásom van, mint az Egérnek – mondta a Kos –, a fülcsengésedet nem hallom. És most jól teszed, ha elhordod az irhád, mert ha fültövön is pöcköllek, mint a múltkor az Egér, akkor két hétig nyomod az ágyat.

A Róka villámgyorsan elhordta magát. „Biztos megbolondult ez a Kos – gondolta magában –, miféle Egérről beszél? Biztos azért mert ellenállni, mert megbolondult. Még hogy Egér! Hacsak nem az az Egér bolondította meg, amelyik a csillagokban lakott.” A Róka megállt egy pillanatra. Mégiscsak lehet ebben valami igazság, ez az Egér talán mégis a csillagokban lakott.

Az Egér közben elégedetten fölkászálódott a vakondtúrás mellől, fölkapta a harangvirágot, s végre baj nélkül hazaért. Még csak az előszobában volt, már hallotta, hogy kiabál a felesége:

– Most kell hazajönni, te egerek szégyene! Rég kihűlt a vacsora, már a mentőknek is telefonáltam; azt hittem, elütött egy elefánt, vagy elkapott a macska.

– Mit kiabálsz – mondta az Egér –, dolgom volt! Meg kellett mentenem a Farkast meg a Kost. Nélkülem elpusztultak volna.

– Hazudsz, hazudsz – kiabált magából kikelve Egérné –, mást se tudsz, csak hazudni! Te vagy a világ leghazudósabb egere!

– Az meglehet – mondta mosolyogva az Egér, és átnyújtotta feleségének a sok vihart látott harangvirágot.

***************************-


Lázár Ervin meséi

Bab Berci kalandjai
A Négyszögletű Kerek Erdő
Szegény Dzsoni és Árnika
A Hétfejű Tündér
Hét szeretőm
Berzsián és Dideki
A kisfiú meg az oroszlánok
A manógyár
Hapci király
Buddha szomorú
Csillagmajor
A fehér tigris
Eredeti üzenet
Tuvudsz ivígy?
Az aranyifjítószóló madár
Egyéb történetek:
Lázár Ervin: Foci

http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/index.html

LAST_UPDATED2
 
Lázár Ervin: Állattörténeteim PDF Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 28. szerda, 14:47

remenyik_zsigmond_bolhacirkusz

Lázár Ervin: Állattörténeteim

Ha majd gazdag leszek, tartok egy kutyát. Kertes, családi ház gyümölcsfákkal, vaskerítéssel, otthon mindig fölveszi valaki a telefont, és a hentes jól ismer bennünket… szóval gazdag leszek. Tulajdonképpen azért akarok gazdag lenni, hogy tarthassak egy kutyát. Skót juhász lesz, méltóságteljes, bozontos, már a nevét is kitaláltam: Sir Arthur MacKinley. Csodás kutya lesz, mindenféle mókás és nem mókás rendkívüliségekre alkalmas. És persze: írni fogok a kutyáról. Állattörténeteket. Pokolian szeretnék állattörténeteket írni. De hát jóisten, mikor lesz még az! Sir Arthur MacKinley fölmérhetetlen távolságra ül tőlem. A Gergely utcai hentesnek fogalma sincs, ki vagyok, mindazonáltal, az albérletem tágas és kényelmes.


Hogyan is írhatnék állattörténeteket?

Hacsak Szerdahelyi Lajosról nem írok. Az ám, Szerdahelyi Lajos!

Nem is tudom pontosan, hogyan kezdődött. Tény, hogy Szerdahelyi Lajos egy szép napon megjelent. Akkor még neve sem volt – névtelenül átkoztam szegényt, ősi indulatszavak buggyantak ki belőlem. Otthon azonnal lerántottam a nadrágomat, és vadul lebegtettem a fürdőkád fehér katlana fölött. Szerdahelyi Lajos a jobb nadrágszáramba fészkelte magát, a térd és a boka közé, különös előszeretettel tüntette ki a zokni szegélye fölötti karimát és a térdhajlat lágyabb mezejét.

Árgus szemmel figyeltem, mikor pattog a kis fekete pötty a mérhetetlen, fehér fürdőkádprérin, hogy végre kéjes élvezettel ráereszthessem a vizet. Nem volt ment némi szadizmustól az elképzelés, ahogy kétségbeesetten küszködik a lefolyó szörcsögő örvényében, s percek múlva már a főcsatorna bűzös poklában úszik.

Röhintettem is kettőt.

De Szerdahelyi Lajosnak aztán lebegtethettem! Meglapult a nadrágvarrás biztonságot adó fedezékében.

Nem tartozott az agresszív bolhák közé. Szolid, rendszerető, példamutató életű bolha volt. Délelőtt tízkor reggelizett, kettőkor löncs, délután némi kis sétával egybekötött szabadfoglalkozás, este a boka tájékáról könnyű vacsora. Két nap múlva már megvolt a neve. S egyszer délután kettőkor a Körúton elfogott a félsz: semmi mozgás a jobb nadrágszáramban. Úristen, elvesztettem Szerdahelyi Lajost! De nem, fél háromkor szerényen megmozdult. Elszunyókálhatott.

Éjszakára mindig tisztességesen a nadrágszárban maradt, gondolom, vizsgálgatta a szövetet összefogó cérnaszálakat, tornázott egy kicsit és aludt. A reggeliig.

Szerdahelyi Lajos bevonult a családba, számon tartott személyiség lett. Jesszus, mondta egyszer a húgom, mikor vakaródzni kezdtem, ennyire elszaladt az idő? Tudta, két óra van, Szerdahelyi Lajos ebédel.

Aztán persze… sajnálom, egy bolha maradjon bizalmatlan. Egy délután a legnagyobb lelki nyugalommal mászott ki szabadfoglalkozás közben térdemen átvetett jobb lábszáram szabad térségeire. Akkor láttam először. Semmi pöffeszkedő rest kövérség; szép filigrán, világosbarna, kellemes külsejű bolha volt.

Mikor elpattant két kegyetlen körmöm közt, összeszorult a szívem. Szomorúan bámultam a hamutartó limlomjai közé, ahol szétlapított teste eltűnt.

Később megbántam, hogy nem egy szép tiszta papír közepén szenderítettem jobblétre. Körülkeríthettem volna tintával, s odaírhattam volna: Itt nyugszik Szerdahelyi Lajos.

Bár ez se lett volna jó.

Ezt Gerzson óta tudom.

Gerzsonnal eleinte egykedvűen szemléltük egymást. Azt hittük, soha nem zavarjuk egymás köreit. Ez más oldalról persze azt is jelenti: nem hittük, hogy valaha is összebarátkozunk.

Gerzson nagy szorgalommal szövögette hálóját az ágyam fölötti sarokban, megfigyelésem szerint soha semmit sem fogott, a jó ég tudja, miből élt, mindenesetre ott lakott már egy hónapja. Mondom, nem történt köztünk semmi különös, mindössze egy este mondtam neki, ha éjszaka meg találna csípni, hát nem tudom, mit csinálok vele. Gerzson erre olyan megbántottan hallgatott, hogy elszégyelltem magam. Ne haragudj, Gerzson – mondtam, s tulajdonképpen akkor derült ki, hogy Gerzsonnak hívják.

Egy reggel méla, mozdulatlan lustaságba dermedve ültem az ágyam szélén, tűnődve, melyik cipőmet húzzam föl előbb (a lusta embernek tökmindegy, min tűnődik, csak mozdulnia ne kelljen), s mikor végre nagy nehezen megmozdultam, kiderült: Gerzson a fejemhez kötötte a fonalát. Összekötött a mennyezettel. Ki tudja, mióta várt erre az alkalomra, hogy végre felfedezzen egy, az ágy egyhangú síkjából kiemelkedő, szilárd pontot, ahova az alapszálat kötheti. Nyilván valami félelmetes hálólabirintust tervezett, úgy képzelte, beszövi az egész szobát, csodálatos pókháló katedrálist épít. S ekkor, bumm, felállok. Óvatosan fejtettem le tarkómról a szálat, Gerzson ijedten menekült a mennyezet felé, abban a pillanatban biztos csalódott a világban, amely durva gesztusaival foszlányokra zúzza a pókzsenialitást.

Azt hittem, Gerzson többé nem kísérletezik. De kísérletezett. Akárhányszor elanyátlanodva, félálomban ücsörögtem az ágy szélén, Gerzson serényen összekötött a mennyezettel. Gondolhattam volna arra is, hogy mindez lustaságomat kipellengérező ironikus pókgesztus, de valahogy ez akkoriban eszembe sem jutott.

Megszoktuk ezt a szertartást, Gerzson később már nem is menekült olyan vehemensen, mikor kénytelen-kelletlen széttéptem a nagy mű alapfonalát. Tökkelütött módra csak hetekkel utána jöttem rá: a nagy mű már kész, ezek a reggeli fonálláncolások egy pók barátságának kézzelfogható jegyei. Akkor is, ha nem azok.

Félálomban egy pókfonállal összekötve a mennyezet különleges világával, gyakran támadtak kényszerképzeteim. Ám keljek föl, menjek, tegyem a dolgom, de azért hagyjak ott magamból egy részt, valami ki-tudja-milyen szilárd vázat, amihez egy pók örök időkre bízvást hozzákötheti a fonalát. Az ember félálomban sok lehetetlent kigondol.

Aztán meglátogatott egy lány, a szobám egyszeriben barátságossá vált tőle, a falon fények úszkáltak. Rögtön fölkiáltott: „Jaj, egy pók!” „Persze – mondtam –, Gerzson.” Nem tűnt fel neki, hogy a pókot Gerzsonnak hívják. Azt mondta: „Nem maradok egy pókkal egy szobában!” Mondom: Gerzson a barátom, minden reggel összeköti a fejemet a világmindenséggel. „Ne hülyéskedj!” – mondta a lány. Elszomorodtam. Azt hittem, a fényesség, ami vele jött, most rögtön elmúlik. De nem múlt el. „Csapd agyon” – mondta. Ráztam a fejem, Gerzson akkor még azt hihette, nem árulom el. Persze elárultam. „Én kimegyek – mondtam –, csapd agyon, ha akarod.” Most már tudom, ez nagyobb bűn volt, mintha saját kezűleg öltem volna meg.

Kívülről hallottam a csattanást. Gerzson egy pacni volt a falon, nyolc lábából hat lehullott, a maradék kettő segélykérően simult a mészre. A lány le akarta piszkálni, de nem engedtem. „Egy döglött póktól csak nem félsz?” Azt mondta: nem.

Így aztán Gerzson azóta is itt van.

Sir Arthur MacKinleyről bizonyára szebb történeteket írhatok majd.

 
LÁZÁR ERVIN interjú PDF Nyomtatás E-mail
2010. május 20. csütörtök, 15:38

lazar_ervin_festmeny

Varga Domokos György  

A „príma” meseíró – körutazás Lázár Ervinnel (I. rész)
Beszélgetés az írásról, a sikerrről, a világról, a kilátásokról és a politikáról




Ismerősként mentem oda, ezért is a tegeződés. Megpróbáltam önözősre igazítani a szöveget – a rend, az olvasó kedvéért –, de nem ment, nem megy. Lázár Ervin surgárzó természetessége, bája, humora – ami méltán népszerű írásait is megtölti – nem engedi, hogy bármit is merevítsek beszélgetésünk – körutazásunk – hangulatán. Pedig helyenként igencsak komorra sikeredett a mondandó. Be-betoppant az öregség. Szerencsére még a derű kíséretében… Lázár Ervin 1936. május 5-én született. Ki hinné? Mindjárt hetven éves


Az írásról

- Miért írsz mesét? Vagy: miért pont mesét írsz? 

- Ez az a kérdés, amire nem tudok válaszolni már kezdettől fogva. Mert amikor elkezdtem írni, egyszerre kezdtem el művelni az ún. felnőtt irodalmat meg a mesét. Mivel olyan gyakran megkérdezték tőlem, miért írok mesét, el kellett rajta gondolkodnom, de igazából nem tudtam megfejteni. Ehhez olyan dolgokat kellene tudnom, amiket nem adatott meg tudnom. Végül arra jutottam, hogy alsórácegresi gyerekkoromban nagyon sok mesét hallottam, volt honnan ihletet szereznem, és nyilvánvalóan az én lelkemben is van valami gyermeki, ami vonzódik a meséhez. Nem csak írok mesét, hanem olvasok is, a mai napig, nagy örömmel. 

- Akkor igazítsunk a kérdésen: Miért vonz annyira a mesevilág, vagy mi vonz annyira benne? 

- Ez szintén megfejthetetlen számomra. Ugye, ott vagyunk mi, az alsórácegresi testvérek, az egyik gyerek én vagyok, aki reggeltől estig olvas, a másik gyerek meg természettudományokkal foglalkozik, sportol, és az irodalom különösebben nem érdekli. Ezt fejtse meg valaki, hogy ugyanattól az apától, ugyanattól az anyától, ugyanazon körülmények között két gyerek, s az egyik szöges ellentéte a másiknak! Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bármilyen ellentét volna is köztünk, mert nagyon szeretjük egymást. Egy idő után megállapítottam, hogy nyilván azért olvastam én annyit, mert kevésbé vagyok életrevaló, mint a testvérem… Kezdettől fogva érdekelt az irodalom, minden könyvet elolvastam, lett légyen ponyva vagy Arany János. S gyerekkoromtól próbálkoztam az írással – verssel, prózával egyaránt. Húszéves korom tájékán aztán ez komolyra fordult. De nem volt olyan felismerhető, kirívó pont az életemben, amikor eldőlt, hogy én irodalommal fogok foglalkozni. Mint ahogy arra sem tudok válaszolni, hogy mikortól tudok úszni. Mert a Sió mellett van ez az Alsórácegres-puszta, pici korunktól fogva jártunk oda fürödni, és egyszer csak azt vette észre az ember, hogy tud úszni. De hogy mikortól, azt nem tudjuk. 

- Motoszkál benned olyan érzés, hogy neked az írás feladatod, kortársaid boldogítására, szórakoztatására? 

- Ezen sincs olyan sok gondolkodnivaló, mert magától jött. Természetes állapotom volt, hogy írok. Nehezményeztem is számtalanszor, hogy miért kell nekem írni, amikor annyi szép foglalkozás van a világon?! De hát valahogy itt ragadtam. S nyilvánvaló, hogy ha van valami ilyesmi, mint gondviselés, felső irányítás, amiben lehet hinni vagy lehet kételkedni, akkor arra gondol az ember, hogy erre az útra lettél terelve, ámen. 

- Amikor ihletet állapotba merülsz – vagy éppen emelkedsz –, szoktad-e érezni a gondviselés, a gondviselő jelenlétét? 

- Természetesen van olyan pillanat, amikor az ember úgy érzi, valaki áll a háta mögött és segíti. Mondjuk, nem ingyen. Nekem – vagy nálam – magától nem jön. Lehet, hogy van olyan ember, akit megszáll az ihlet, s a mű, mint valami csoda, kirepül belőle. Én nem így vagyok vele, mindig sokat kínlódom. De azt biztosan érzem, hogy vannak olyan pillanatok, amikor sokkal könnyebben megy az írás – előtte azonban ezért sokat kell dolgoznod, ide el kell jutnod. Több olyan eset volt tehát, amikor valamit leírtam, valamit befejeztem, s úgy éreztem, soha az életben ehhez hasonlót nem fogok tudni írni. S nem is értettem, hogyan tudott megszületni bennem, hogyan tudott kijönni belőlem. Amikor A bolond kútásót befejeztem, akkor éreztem például úgy, hogy ez egy sikerültebb dolgozatom, sőt azt is, hogy többé egyáltalán nem fogok tudni írni. Ez viszont teljes mértékben rávilágít az én amatőr lelkemre. Mert a profi egyáltalán nem így van vele. Ne érts félre, ez nem minősítés, a profi természetesen zseniális dolgokat alkot. Ez nem az ő lekicsinylése, meg az amatőrnek sem lekicsinylése. Csupán annyi, hogy az egyik csak azt tudja megírni, ami nagyon belülről fakad, a másik meg azt, amit megrendelnek tőle, de ebből is születhet nagyon zseniális mű. Az én bizonytalanságaim, az én küszködésem tehát innen, az amatőrizmusomból fakad. Ámde az eredmény szempontjából ez nem jelent semmit. Ugye mert, végül is, az írást magát nézzük, s kit érdekel, hogy az ürge szenvedett, miközben írta, vagy épp boldog volt. 

- Teremtés-e az írás? Mint a világ teremtése? 

- Annyira azért nem. De annyira igen, mint amikor valaki felépít egy házat. Nem teremtő, inkább alkotó. Létrehozok valamit. S az ember érzi, hogy valami kikerült a keze közül, vagy a szívéből, vagy a fejéből… és ez természetesen nagyon jó érzés. 

- Tud szorítani a hiánya? Ha egy ideig nem írsz, nem alkotsz…? 

- Az akkor tönkre teszi az ember életét, ha egy ideig nem tud dolgozni. Mert hiába mondják, hogy a munka öl, butít és nyomorba dönt… Már maga a munka szó is, amely a szlávból lett átvéve, azt jelenti, hogy kín. Ez nem igaz, mert a munka ad értelmet az ember életének, természetes nem minden munka, hanem az, amelyet a saját örömére, szívből végez. 

A sikerről

- Mikor ment neked jobban az írás: a Kossuth-díjad előtt vagy után? Számít-e a siker? 

- Ezek a díjak semmit nem változtatnak az írástudásodon. Természetesen mindenkinek kellenek sikerélmények. Már az olyan is számít, hogy a szomszéd asszony megdicsér, hogy “Olvastam az újságban, amit írt, és milyen szép volt!”. Az ilyen díj, mint a Kossuth-díj, meg különösen számít, főleg akkor, ha az ember elég bizonytalan a saját munkáját illetően. Az irodalom meg erre nagyon alkalmas, hogy az író sose tudja: “Mit is csináltam én?” Persze tudom, hogy van olyan, aki azt mondja, én vagyok a világ legnagyobb embere, marhára irigylem őket, de én nem így vagyok, nekem mindig vannak kételyeim a saját munkásságom iránt, hol erősebben, hol kevésbé. Ezért szoktam azt mondani, hogy ha újra születnék, asztalos lennék. Mert ha elkészítenék egy asztalt, rögtön lehetne látni, hogy egy rendes, masszív darab, nem billeg, áll a lábán, ez még ötven év múlva is asztal lesz, vagy pedig azt, hogy vacak. Az írásműről nem tudhatod. Támadhatnak érzéseid, hogy ez ilyen jó, vagy olyan jó, ám még azoknál az írásaidnál is, amelyekről azt gondoltad, ilyen jót többé nem tudsz írni, előfordul, hogy később elkezdesz kételkedni, “Ez volna neked olyan jó?”. Éppen ezért nemigen szoktam elolvasni, amit régebben írtam, mert attól tartok, hogy szörnyű kisebbségi érzés fog el: “Ezt tudtad te csinálni?!”. Színházban meg végképp nem nézem meg, mert ott ráadásul még a nézőktől is függ, melyik darabomnak milyen sikere lesz. Ha a közönség éppen jól fogadja, a darab elkezd szárnyalni. Ha meg néma közöny, az egész darab így kezd lefelé zuhanni. Ha tehát a szerző kifog egy ilyen előadást, az tragikus, azt nem jó végigélni. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább nem nézem meg a kis színdarabjaimat. 

- És ilyenkor mi a siker – vagy épp a sikertelenség titka? 

- Nem tudom. Ugyanott játszották, ugyanazok, és egészen más eredménnyel. Az első darabom A hétfejű tündér volt, a Tháliában játszották. Megnéztem, s hát röpködtem a boldogságtól, mert olyan előadás volt. Valamelyik rokonom mondta, hogy meg akarja nézni. Mondtam, hogy gyere, menjünk, én is elmegyek veled. És amikor vártam, hogy na, itt most nagy röhögés lesz, mint az előző előadáson, néma csönd volt helyette. Ez a közönség nem röhögött. Egyre húzódtam össze, egyre kisebb lettem. És ezt a színpadon is érzik, hogy nincs kontaktus a közönséggel, és egyre rosszabbul játszanak… 

- Könyveid sikere min múlik, min múlhat? 

- Először is vannak a divathullámok. Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy megérhettem: egyszer divatba jöttem, meg egyszer kimentem a divatból. Ahogy a Temesi Ferkó fia mondta: “Ervin, te kimentél a divatból”. S akkor az telitalálat volt, mert valóban így történt. A ’70-es években, amikor megjelent A hétfejű tündér meg A Négyszögletű Kerek Erdő, ezeket nagyon kedvelte egy tekintélyes nagyságú embercsoport életkortól függetlenül. Aztán ez az időszak egyszer csak eltűnt, lehanyatlott. A Móra Kiadótól gyakran kapom a szemrehányást, hogy cserben hagytam őket, eleinte ugyanis náluk jelentek meg a könyveim. Hiába magyarázom nekik, hogy nem hagytam cserben őket, hanem az történt, hogy egyszer tárgyaltam az egyik vezetőjükkel, s az illető azt mondta, “az ön könyveit nem lehet eladni, ezért ezt a könyvét sem tudjuk kiadni”. S én ezt tudomásul vettem, s úgy gondoltam, hogy ez így is van. Utána találkoztam a mostani kiadóm, az Osiris – akkor még Századvégnek hívták – embereivel, s kérdezték tőlem, nincs-e valami új könyvem. S mert éppen volt, azt mondták, hogy ők azt kiadják, s kiadják az összes régi művemet, és kiadják az összes új művemet, szerződjek hozzájuk. Egy darabig nyilván rám fizettek, de egy idő után már nyilván nem. 

- Mert megint sikeres lettél. De vajon mitől? A kiadótól? 

- Nem tudom. De az biztos, hogy ha az ember könyveit nem adják ki és nem terjesztik, elenyészik a dolog. Kell, hogy a közönség hozzáférjen a könyveidhez. 

- A számítógépes világhálón a munkásságod jelentős része hozzáférhető, elolvasható. De még az is kiderül innen, hogy egy-egy könyved megjelenését legalább fél tucatnyi ismertetés követi a magyar sajtóban. Vagyis mintha általában szeretnének téged. Nem ez számít? 

- Nem. Nem ezen múlik, hogy valaki divatba jön, vagy kimegy belőle. Ez teljesen természetes. Ha végiggondolnád az igazi nagy klasszikusokat, Arany Jánost, József Attilát, másokat, ők is hol divatban voltak, hol nem. 

- Te is élő klasszikusnak számítasz már… 

- Na! 

- A Mese.lap.hu internetes oldalon az egyetlen mai magyar író vagy, aki külön kategóriaként, kiemelve szerepelsz. Ez is azt mutatja, hogy általában szeretnek, nincsenek ellenségeid… 

- Nem tudom, hogy vannak-e. 

- Ezt azért szokta tudni az ember. Tapasztalja… 

- Én nem bántottam senkit se, s azt se látom, hogy engem meg akarna fúrni valaki – mi a fenéért tenné?! Nézd, én pontosan tudom a könyveim példányszáma alapján, hogy mennyire vagyok divatban. Nem nagyon. Nehogy azt képzeld! Beszéltem én már valóban felkapott íróval, aki ámulva néz rám, amikor elmondom, hány példányban jelennek meg a könyveim. “Ilyen kevésben?” Ilyen kevésben, természetesen. Pár ezer talán elfogy, de tízezrekről szó sincs. Az viszont sokat számít, hogy némelyik könyvem már negyven éve él. Ez azért már szép, nem? S ezalatt azért már el-elfogy egy tisztességesebb mennyiség. 

- Ennyi siker elég a tisztes megélhetéshez? 

- Most már? Természetesen. Amikor szabadúszó lettem, halálpontosan kiderült, hogy egy éves forgásokban élt az ember. Ha egy évet nem dolgozott, a következő évben járta az éhkoppot. Most már viszont negyven év múltán is bejöhet, amit akkor csináltál, az újrakiadások révén. Mint mondtam neked, ez nem olyan sok. Van olyan könyvem, amelyik a másfél százat éri el egy évben, van, amelyik az ezret, van, amelyik valamennyivel többet is. Nem kell félnem az éhenhalástól. Meg hát nyugdíjas is vagyok. 

- Mindenesetre, ha egy magadfajta menő író is csak tisztességesen, de nem gazdagon élhet meg a könyveiből, igen sanyarú lehet ma a magyar írók sorsa. 

- Ez biztos, hogy így van. Ma kezdő írónak lenni őrült nehéz lehet. Ahogy beszámolnak a gyerekek arról, hogy a könyvükért mennyi pénzt kaptak, nevezetesen semennyit… De nem csak a kezdő íróknak nehéz, hanem olyanoknak is, aki mögött már jelentős életmű áll. Az ő könyvüket sem adják ki, vagy ha kiadják, az érte kapott pénzből nem lehet normálisan megélni. Nekem őrült szerencsém ez az Osiris kiadó, az, hogy folyamatosan a piacon tartják könyveimet. 

A világról

 

- Ha összeveted ezt a mai világot, mondjuk, a húsz évvel ezelőttivel, milyen érzés, milyen gondolat támad benned? 

- Hogy mennyivel fiatalabb voltam. 

- Ez a legfontosabb… 

- Hát, ugye, az ember az öregségben összeszedett sérüléseivel egészen másképpen látja a világot. 

- Húsz évvel ezelőtt a kádári puha diktatúrában éltünk, ma demokráciában… 

- Ez természetesen óriási nagy felszabadultságot jelent. Kiszabadultál egy olyan szorításból, amit hiába mesélsz a mai ifjaknak, nem is értik, miről van szó. Sőt, úgy látom, hogy akik átélték, azok is úgy érzik, hogy nekik akkor valamiért jobb volt. Én tudom, hogy ez a mostani kapitalizmus rettenetes, csupa rosszat tudok mondani rá, ráadásul nekünk a vadabb fajtája jutott. És az ember azt is tudja, hogy a társadalmi rendszerek akkor működhetnek jól, ha gazdag országban alkalmazzák őket. Gazdag országban egész más a kapitalizmus, mint egy szegény országban. S most jobban látja az ember a nyomorúságot is. Bizonyos részei ugyanekkorák voltak a szocializmusban is, csak akkor el volt takarva, most meg látod. 

- Mert most nagyobb a kontraszt is. 

- Ez is igaz. De akkoriban a hajléktalan nem mert az aluljáróban aludni, mert azonnal elfogták és bezárták közveszélyes munkakerülés miatt. Éppen ma jutott eszembe, mert hogy szeretik emlegetni, hogy akkor mindenkinek volt munkája – szóval hogyan nézett ki akkor, és hogyan néz ki mostanság egy tévéstáb. Amikor először kérdezték tőlem, hogy csinálnának velem egy felvételt itt a lakáson, jöhetnek-e, s én balga fejjel azt mondtam, igen, bevonultak ide tizenketten, teljesen átrendezték a lakást, s mikor elmentek, mint egy tatárjárás, úgy nézett ki utánuk minden. Akkor eldöntöttem, hogy ide többé tévéstáb be nem teszi a lábát. S ez így is volt, egészen a legutóbbi időkig, amikor a Duna Tv akart valamit felvenni, s mondták, hogy nagyon fontos lenne itt a lakásban. Mondtam, hogy márpedig ide egy hadsereget nem fogok beengedni! Hogy-hogy hadsereget? Hárman leszünk! Hárman? Hárman. Ebből látszik, hogy meg lehet ezt oldani három emberrel is, sőt kettővel is. És így van ez más területeken is. 

- Nem tenne mégis jót ennek az országnak, ha az arra érdemesülő szellemi embereknek – például az igazán kiváló íróknak – nem a mindennapi megélhetés gondjaival kellene küszködniük? Mielőtt veled belefogtunk volna a beszélgetésbe, feleségeddel, Vathy Zsuzsával váltottam néhány szót. Ő szintén író, s lám, ugyancsak kénytelen azon járatni a fejét, kinél kellene lobbiznia, hogy valamelyik alapítványtól pénzhez juthasson következő könyve kiadásához. 

- Tudomásul kell vennünk, hogy ez piacgazdaság. A gazdag emberek vagy megértik, hogy fontos a kultúra és akkor kialakul egy mecenatúra, vagy nem, s akkor lenne igazán nagy a baj. Mondhat bárki bármit erről a Prima Primissima-díjról, de az már nagyon szép dolog, hogy itt gazdag emberek kijelentették, hajlandók ennyi pénzt áldozni a művészetre és hasonlókra. 

- Mellesleg ez a díj is azt bizonyítja, hogy éppen divatba jöttél, hiszen te is megkaptad. 

- Ezért is beszélek róla. Tehát a gazdag emberek érzik, hogy támogatni kell a művészetet, de e mellett állami támogatásra is szükség van. Csakhogy ezeket a pénzeket soha nem lehet igazságosan elosztani, mert mindig lesznek, akik éppen igazságtalannak érzik. 

- Főleg mert nem a nép, nem a civil társadalom, hanem a hatalom jelöli ki az osztogatókat. 

- Meg akárki választja is őket, valamelyik irányban biztosan elfogultak. De már maga az szép, ha ilyen támogatás létezik. 

- S ez még csak a megjelenés, a kiadás. Márpedig igazából azt dönti el a sikert, mennyit költenek reklámra. Reklám nélkül ma már talán semmit nem lehet eladni. Nem? 

- Úgy van! Ha nem volnának gyerekkönyveim, nem tudom, hol állnék. Mert ha csak a felnőttkönyveimből kellene megélnem, az nem menne. Nyugodtan mondhatom, hogy ebből a szempontból épp olyan helyzetben vagyok, mint mások. Csak a gyerekkönyveket megveszik még, és ez segít. 

- Milyen napi kis örömök vagy bosszúságok szoktak érni e mostani világban? 

- Azt, hogy mit jelent ma a szabadság, azzal tudnám illusztrálni, hogy valamit kerestem a szekrényben, és kezembe akadt az apám háború előtti útlevele. Ez még szocializmusban történt, amikor meglehetősen nehéz volt útlevélhez jutni. Apámé 1924-ből származott. Néztem a formáját, néztem a pecséteket, meg hogy hova utazott az öreg. És sehova. Mondom neki, meg vagy őrülve, miért nem mentél, rá van írva, hogy az egész világra érvényes. Azt mondja rá: “Fiam, ki gondolta, hogy aztán majd nem lehet? Ott volt a lehetőség!” Tudd meg, hogy a lehetőség maga a szabadság. Ma már utazgathatnék az egész világban, ha akarnék – az már más kérdés, hogy nem akarok, mert öreg vagyok. De ifjú koromban másképp volt. Akkor kértem útlevelet a Német Szövetségi Köztársaságba, de beintett a magyar hatóság. Erre különféle pártfogó embereket kerestem, lépjenek fel az érdekemben, s akkor sikerült végre megkapnom az útlevelet. Elmentem a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségére vízumot kérni, és nem adtak. Tehát a magyarok először nem engedtek ki, aztán a németek nem engedtek be. Így ment a dolog. Ez, mondjuk, ma már másképp van. 

- Bosszúság? 

- Ebben a világban mindenki be akar csapni, az hétszentség. Nagyon bosszantó, hogy állandóan gyanakodnod kell, s így megbántasz olyan embereket is, akik éppen nem akarnak becsapni. De nagyon kevesen vannak ilyenek. Sikk lett a másik átverése. 

- Hol, kik próbálnak becsapni téged? 

- Mindenütt. Kimész például a vásárcsarnokba és veszel valamit. Itthon kibontod, és sűrű káromkodások közepette jössz rá, hogy olyan árut sóztak a nyakadba, amelyet rég ki kellett volna vágni. 

- El szoktál gondolkodni azon, hogyan lehetne megváltoztatni ezt a világot? Vagy egyáltalán: meg akarnád-e változtatni? 

- Én már nem akarok megváltoztatni semmit. Nagyon a végén járok a dolognak. Nem is értek már egy csomó dolgot ebből a világból. Azt se tudom, hogy jó vége lesz, vagy rossz vége. Nyilvánvaló, hogy minden új technikai eszközben benne van a jónak is, meg a rossznak is a lehetősége, ahogy ez mindig is így volt, mióta világ a világ. De a mi generációnknak nagyon gyors volt ez a civilizációs változás. Amikor én iskolába jártam, még láttam palatáblát meg palavesszőt. Mára pedig a kompjuternél kötöttünk ki. 

- Te is számítógépen dolgozol? 

- Azon, persze… S közben még ott volt a töltőtoll, aztán a mechanikus írógép, aztán jött a számítógép, aztán a még újabb számítógép. Egyfelől gyökeresen megváltozott a technikai világ, aztán jött a fogamzásgátló, s ez gyökeresen megváltoztatta az erkölcsi világot is. A nem kívánt gyermekáldástól való félelem megszűnt visszatartó erő lenni. De nemcsak a szexualitás terén és a családi élet tekintetében változott meg sok minden, hanem a munka terén is. Egy kis túlzással azt lehet mondani, hogy a régi iparosoknak, akiket ismertünk, szinte a kezükben volt a tisztesség. Ha akarta, sem tudta volna rosszul megcsinálni, amit rábíztál, mert a keze tiltakozott volna ellene. Akkor is voltak, persze, kontárok… És az is lehet, hogy ezek csak olyan öreges gondolatok. “Bezzeg a régi világban!” – mondjuk, s azt hisszük, hogy a világ állandóan romlik, pedig valószínőleg a világ nagyjából mindig ugyanabban az állapotban van. Egy csapat dolgozik az építésén, egy csapat dolgozik a rongálásán, s előfordulnak olyan korok, amikor az egyik csapatban többen vannak, mint a másikban, s az nagyon megérződik. Most, azt hiszem, több van a rongálóból. De majd ha rendeződik ez a keresztény-iszlám konfliktus, hátha rendeződik a világ. 

- Mondtad, hogy sok mindent nem értesz ebből a világból. Nem is akarod érteni? 

- Bizonyos dolgokat már nem akarok követni. Amikor bizonyos televíziókról beszélnek és bizonyos televíziós műsorokról, azokból én egyet sem láttam. Pedig ez a mai korhoz tartozik. A mai kor átéléséhez. De ami talán még nagyobb szégyen, hogy az irodalmi világ sikerei sem érdekelnek, és egyáltalán nincs bennem késztetés arra, hogy például Harry Pottert olvassak. 

- És vágyakozás sincs benned az efféle zajos sikerre? 

- Biztos, hogy az ember nagyon örülne, ha nagy sikere lenne. De nekem pont elég, ami van. Amikor megkérdezték tőlem, hogyan szeretnék élni, mindig azt feleltem, úgy, hogy mindig éppen annyi pénzem legyen, amennyire szükségem van. Egy vassal se legyen több, mert az, ugye, mindig gondot okoz, és kevesebb se legyen, mert az még nagyobb gondot okoz. Ha annyi megvan, amennyit éppen megkíván, és természetesen nem akar bivalytejben fürdeni a kacsalábon forgó kastélyában, csak normális életet akar élni, akkor ez meg is valósítható. 

http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=46163


A „príma” meseíró – körutazás Lázár Ervinnel (II. rész)
Beszélgetés az írásról, a sikerrről, a világról, a kilátásokról és a politikáról




A kilátásokról


- Az az éned megvan még, amely egykoron a nyakkendőket nyesegette? Bárki jött hozzád, levágtál egy darabot a nyakkendőjéből, s kitűzted a többi mellé a falra. 

- Régen tele voltam életkedvvel meg nagy baráti körrel, amíg szerkesztőségben dolgoztam, muszáj volt egy bizonyos társaságban forognom, amikor szabadúszó lettem, akkor is volt egy baráti köröm, amellyel többé-kevésbé rendszeresen találkoztunk. Meg akkor még úgy volt – s ez nem annyira kor-, mint életkorfüggő –, hogy bármikor beállíthattál a barátaid lakására. Ma már ilyen nincs. Ma hosszasan kell előtte egyeztetni, hogy otthon lesztek-e, s ha otthon lesztek, elmehetünk-e csütörtök este, s ha igen, akkor hány órára menjünk… Nem, ilyen nem volt, hanem ha arra jártál, felrontottál hozzá, és fordítva, hozzád is felment, aki akart. De az életkorral más életforma jár. Ilyen öreges. Amikor már az okoz igazi örömet, ha éppen nincs semmi bajod. Akkor már hálát adsz a Jóistennek, hogy nem gyötört egész nap szívgörcs, nem fájt ezed vagy azod, nem látogatott meg a köszvény. Természetesen most is vannak baráti összejövetelek, mindhárom gyerekem sikerének örülök, a gyerekekkel való találkozásnak, és a veled való találkozás is örömet jelent… 

- Miről tudhat írni az, akire így rátelepszik az öregség? 

- Kaptam, ugye, ezt a feladatot, hogy az alsórácegresi gyerekkorom történeteit leírjam. Őrült lassan készült a dolog, és tulajdonképpen most sincs kész, de arra gondoltam, hogy már nem kellene annyit foglalkozni vele, valami újba kellene belekezdenem. Szóval elpiszmogtam a feladattal. Egyre kevesebbet írok, másfelől mesét egyáltalán nem írok. Amikor a te könyvedről, a Cin-Cinről beszéltünk, mondtam neked, hogy biztos van a környezetedben kisgyerek, mert ez látszik rajta. Nekem nagyon fontos volt, hogy a gyerekek ott voltak körülöttem. Nem mindenkinek fontos ez, hisz’ számtalan olyan kiváló gyerekkönyv-író volt, akinek egyáltalán nem volt gyereke. Csak nekem volt szükségem arra, hogy inspiráljon. A gyerek mindig optimizmust, derűt hoz az ember életébe, akár észreveszed, akár nem. És hát derűre és optimizmusra van szükség ahhoz, hogy az ember írjon, és főleg ahhoz, hogy mesét írjon. Ezek nélkül, no meg humorérzék nélkül, nem megy. 

- Más kisgyerekek pátyolgatása…? 

- Nem, ez nem megy! Ez éppen olyan, mint a nevelés. Sokan úgy képzelik, hogy a nevelés abból áll, hogy akkor négy óra tízkor odahívom a gyereket és elmondom neki, hogy kisfiam, ezt így és így kellene, s ez tart négy óra ötvenig, s akkor elbocsátom. Hát nem. Az együttlét, az együttélés a nevelés. Ugyanígy a mesére való inspiráció is ez az együttlét, az a mozzanat, amelyről abban a pillanatban még nem is sejted, mit fog elindítani benned. Kaptam én már nagy füzetet azzal, hogy kedves író úr, küldöm gyerekem mondásait, mert ön egyszer azt nyilatkozta, hogy a gyereke mondásai inspirálják önt, s úgy gondolom, hogy ezeket a mondásokat ön fel tudja használni. Mondtam neki, hogy nagyon kedves, nagyon aranyos, és fogalma sem volt, hogy én azokból az ég adta világon semmit sem tudok hasznosítani, mert ahhoz még valami plusz is kellene. 

- Unokák jelenléte megfelelne? 

- Ilyet ne is kérdezz! Fel vannak háborodva a gyerekek, ha beleavatkozok a belső életükbe. 

- Csak a te jövőd miatt kérdezem. 

- Az én jövőm az más. Az ilyen nagy perspektívákkal nem kecsegtet. Persze azért még szeretnék dolgozni. Meg próbálkozom is ezzel-azzal. 

- Mivel? 

- Nem szoktam elmondani, de azt mindig el szoktam mondani, miért nem. Mert Gárdos Péter egyszer elolvasta egy novellámat az egyik folyóiratban, aztán eljött hozzám, s megkérdezte, ilyen novellák vannak-e még. A Csillagmajor című könyvem akkor majdnem kész volt, s mondtam neki, hogy itt van. Hogy akkor ő azt elolvasná. Hol olvasnád el? Azt mondja, hát itt. Menj át a másik szobába és ott olvasd el. És akkor fél óra múlva kijött, hogy elolvasta. Mondom, amit én tíz év alatt írtam?! Igen, azt mondja, mert ő gyorsolvasó. De, kérdi, nem akarsz még írni valamit hozzá? Mondom, akarok, de nem mondom meg, hogy mit, mert akkor nem fogom megírni. Ugyan már, ez hülyeség, csak mondjad el! És elmondtam neki, és azóta sem írtam meg. 


A politikáról


- Mi vonz, mi taszít a mai politikában? 

- Taszítani ugyanaz taszít, mint mindenki mást. Nem tetszik ez az ádáz torzsalkodás, viaskodás. Semmit nem tesz egyik párt sem az országért. Mindegyiknek valami más célja van. Legfeljebb kiválaszthatod magadnak a szimpátia alapján azt, amelyikhez jobban vonzódsz. De ennek nincs semmi jelentősége. 

- Ha az ember nem akar rálépni erre az útra. 

- Erre a damaszkuszi útra, ahogy Esterházy Péter mondta. Csakhogy nem jól mondta, mert a damaszkuszi útra Saul lépett, és Pállá változott, ámde mit választott? Az üldözött pozícióját a kedvezményezett helyett. Most azonban a kedvezményezett újra a kedvezményezett pozícióját választotta, az üldözött meg maradt, ahol volt. Ez nagy különbség! És az ember az ilyen gyors és velejéig ható átváltozásokban nem hisz. 

- Ha lehet, ma jobban félnek az emberek a szókimondástól, mint régebben. 

- Hát persze. Mert ez mai szabadság főleg a pénz szabadsága. Akinek pénze van, ma az tud igazán szabad lenni. Meg főleg azok félnek, akik még a múlt rendszerben szerezték első tapasztalataikat. 

- Beszélgetésünk során olykor te is nagyon óvatosan fogalmaztál. Hogyan fér össze a demokrácia és a félelem? 

- Vannak azért, akik mernek nyíltan beszélni. De egyfelől van az emberben egyfajta bizonytalanság. Meghallgatod a politikával kapcsolatos szövegeket, s azt tapasztalod, hogy ugyanarról a dologról tökéletesen ellentétes adatokat mondanak s egyszer csak elbizonytalanodsz. Hol az igazság? Nyilván van valahol szegény, de valójában fogalmad sincs róla, s csakis a megérzéseid és a pártszimpátia alapján döntöd el, melyiknek hiszel. Ez az egyik. A másik meg: nyilván, aki elég sokszor megégette a körmét azért, mert valamit kimondott, az többé nem akar belekeveredni semmibe. 

- De hátha akkor lenne jobb, ha mindenki bele akarna keveredni. 

- Nekem az a véleményem, hogy azon a helyen, ahová az embert tette a sors, mindent tegyen meg legjobb tudása szerint, s akkor az már úgy nagyon rendben van. S ne akarjon jobban beleavatkozni, mint amennyi rá jut. 

- Tehát hogy valamelyik “törzs” mellett nyíltan hitet tegyél, az nem a dolgod. 

- Az nem. Mert az nem használna annak, amit csinálok. Nem beszélve arról, hogy a politika teljesen más logika szerint működik, mint egy normális ember életében a dolgok. 

- Amikor te mesét írsz, mindenkit szeretsz. 

- Dehogy szeretek mindenkit. Miért kéne? Ez a szeretet szó is olyan, mint a szabadság. Inkább nem kell kimondani, mert már nagyon el lett koptatva. Mindenkit szeretni nem lehet, sőt! Gyanús. 

- Ez kicsit meglep. Mert amikor mesét ír az ember, a boszorkánynak is megvan a maga fontos feladata, amit ha jól lát el, őt is lehet szeretni. Ilyen értelemben gondolom, hogy a mese világát értelemszerűen teljesen más érzésvilág hatja át, mint a politikáét. 

- Hát az teljesen biztos, hogy más érzésvilág hatja át. Közvetlen köze nincs az egyiknek a másikhoz, bár a politikáról is lehet mesét írni. Amikor az ember ír, óhatatlanul benne van a politika. Hogy mást ne mondjak, amikor a nyulat behívják nyúlfutást oktató tanfolyamra, és nagy kövér urak magyarázzák neki, hogy is kell egy nyúlnak futnia, akkor azért ebben benne volt kép arról a múlt világról, ahol hozzáértetlen emberek oktattak olyasmiről, amihez az oktatottak sokkal jobban értettek. 

- Valami hasonlót írni erről a világról, nem csábít? 

- Még ezer dologról lehetne írni, ami az embert irritálja. Persze, lehet a politikával foglalkozni, én is azt hittem, amikor a rendszerváltozás megtörtént, hogy most itt az ideje, hogy a magam eszközeivel részt vegyek benne. Aztán nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy szó se lehet róla, mert én ehhez nem értek, itt egyik pillanatról a másikra olyan változások történnek, amik bennem nem történnek meg. Mert nem úgy működik bennem a világ. 

- Nagyon rébuszokban beszélsz… 

- Ugye, én alapítója voltam a Magyar Fórum című lapnak. Ott dolgoztam, amíg a Magyar Demokrata Fórum lapja volt. Amikor levették róla, hogy Magyar Demokrata Fórum, akkor én is eltávoztam. 

- Vagyis amikortól Csurka Istváné lett a lap. 

- Igen. S akkoriban viszonylag közelről láttam, mi megy a politikában. És számomra rögtön kiderült, hogy ez nekem követhetetlen és elfogadhatatlan. Nem tudok benne részt venni, ám azt sem tudom, hogy egyes politikusok éles pálfordulásai esetleg nem hasznosak-e mégis a többség számára. Tehát neki meg kellett tennie, mert… Lehet, hogy meg kellett, én ezt nem tudom, csak azt tudom biztosan, hogy én nem tudnám megtenni, ezért minél távolabb szeretnék lenni az egésztől. 


http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=46164

 
Tinódi Sebestyén: Sokféle részögösről PDF Nyomtatás E-mail
2010. március 02. kedd, 10:01

Tinódi Sebestyén

SOKFÉLE RÉSZÖGÖSRŐL

Sok részögös, hallgassátok erkölcsötöket,
Isten ellen részögségben ti vétketöket,
Mert gyakorta felejtitök ti Istentöket.

Én beszédöm az Noéról kell elkezdenöm,
Az jó bornak meglelését megbeszéllenöm,
Sok rendbéli részögségöt megjelöntenöm.

Bárkájából Noé atyánk mikort kiszálla,
Mindenféle népét, barmát el-kibocsátá,
Ez szép szárazföldön Isten elszaparítá.

Ez időben az szőlőhegy soholt nem vala,
Paradicsomban Isten terömtötte vala,
Paradicsomból az vízezön kihoszta vala.

Sőt egy magas hegyben szőlő megmaradott volt,
Az Noéhoz közel szőlő gyükerezött volt,
Meleg nyárban szőlő fővel szépön termött volt.

Találá meg egy bakkecske, szép voltát látá,
Gyömölcsét megharapálá és megvidula,
Szép szakállát igen rázá, magát hagyigálá.

Igen hamar kihozatá Noé, hogy hallá,
Kis kertében béhozatá, elplántáltatá,
Oroszlánvért és majomvért hamar hozata,

És disznóvért és kecskevért ő kerestete,
Szőlő tövét mindezökkel megőtöszteté
Ő az vizét megszereté, soká terjeszté.

Nagy vígan vesszőjét Noé elültetteté,
Kapásokkal mívelteté, hordót töltete,
Egy kedvében az jó borban Noé köppente.

De lám, Noé az jó bortúl megrészögödék,
Szertelenül ruhájával ő elaluvék,
Az kisebbik fiátúl, Kámtúl megmevetteték.

El-kiméne, attyát Noét bé sem fedözé,
Két báttyának: Semnek, Jáfetnek aszt megbeszéllé,
Egy palásttal az két báttya hamar fedözé.

Az Noénak szemérmére ők sem nézének,
Visszanézvén, tisztösségöt attyoknak tevének,
Némikor Noé felserkene, hogy kimenének.

Kárát vallá ennek az Kám ő magzatiban,
Mert eszt Noé mind megérté, lőn nagy haragban,
Megátkozá Kámnak fiát ő nagy búában.

Nám, az Kámnak öregb fia Kanaán vala,
Sem, Jáfetöt az vén Noé áldotta vala,
Hogy őnékik az Kanaán éltig szolgálna.

Ifjak erről tanulhattok, mint atyátokat
Tisztöljétök, hallgassátok ti anyátokat,
Hogy rejátok ne vegyétök az ő átkokat.

Isten Noét vénségében kivötte vala,
Ötven héján ezör esztendég éltette vala,
Világszerte az ő magvát elsokasítá.

Részögösök megércsétök ti rendötöket,
Az bor miá külömb-külömb természettöket.
Oroszlánvérben kik részesök, mongyák ezöket,

Bátor szívök, mint Sámsonnak, igen erősek,
Bajviadalt vitézökkel semminek vélnek,
Józanulván, ha rákelnek, bokrot keresnek.

Az majomnak természeti igen játékos,
Mit mástúl lát, aszt műveli, oly igen okos,
Ő vérében aki részes, olyan játékos.

Tehetségöt részögségben sokat késértnek,
De nagy sokak erejökben csak szégyönködnek,
Kik amaszt es elszalasztják, táncban elesnek.

Oly rút férög disznó-férög ő állattyában,
Ő bársonyát nem kímélli, hever az sárban,
Ő vérében az ki részes, hever az sárban.

Részögösök kecskevérben az kik részesök,
Mert kecskéknek természetök, tombolnak, szöknek,
Magasságra felugordnak, kosul öklelnek.

Bémerülnek az bormarók sok tombolásban,
Kecske módra felszökésben és nagy sok táncban,
Részögségben sok gonosság lészön az táncban.

Alázatos, békességös egyik részögös,
Az második csak garázdás és oly versönyös,
Imádkozik és bűnén sír harmad részögös.

Negyedfélék apróságot igen kívánnak,
Ötödfélék dúlnak, fosztnak, oly igen lopnak,
Hatodfélék csak hallgatnak, mert megnémulnak.

Hetedfélék igen bölcsek, mint Damján lova,
Részögségbe veteködnek az hit dolgába,
Szentírásból semmitudók ők józanságba.

Nyolcadféle részögösök vannak udvarba,
Vitésségök, bölcseségök nincsen magokba,
Nyalánk hálót ők tanultak az ő dolgokba.

Nyelvesködnek, ők csácsognak úrasszony előtt,
Mit kívöl hallnak, aszt beszéllik úrasszony előtt,
Soknak ejtnek nagy bánatot baráti előtt.

Nám, az urak asztalokhoz azért ültetik,
Eszös népek az asztalnál csúfnak ítélik,
Mert csúfságát az asztalnál sokan mevetik.

Nem kell akkor hegedülni, lantot pöngetni,
Szép dolgokat krónikákból nem kell zöngeni,
Csalfa biró mert ott csácsog, aszt kell hallgatni.

Az csélcsapás többet használ az vitésségnél,
Hízölködés, csúfolkodás lantnál, énöknél.
Társim, ezzel se gondoljunk, igyunk jó kedvvel!

Gondban esik, elaluszik az kilencedik,
Az bor szagát ő megérzi, ha elkerülik,
Ott feltekint, az pohárért igen morgódik.

Igen eszik az tizedik, virrattig iszik,
Nagy gazdagnak véli magát tizenegyedik,
Az hásárton mindent elveszt tizenkettődik.

Száguldásval lovát veszti tizenharmadik,
Megsiratja kárát másnap, megjózanodik.
Mind virrattig elbúdosik tizennegyedik.

Olyak vadnak, gyaloghidat meg sem találnak,
Az híd mellett, hipp! az sáron általgázolnak,
Lábok nékik négy is vagyon, vélnéd baromnak.

Meg sem mosdik borzas fővel tizenhatodik,
Az konyára, az pincébe ottan béesik,
Ha meglátod mint Markalfot, bolondoskodik.

Ez es nem jó részögségbe ki vereködik,
Jámbor házasát, jó szolgáját kik sziggyák, verik,
Meg is ölik, részögségbe néha történik.

Hogy megércsed il részegös tizenhetedik.
Tíznyolcadik az jó borban mindaddég iszik,
Rókát szaggat, száját törli, ű esmég iszik.

Sokak vannak részögségben, sokat ígyérnek,
Tűlök kérik, józanokban teccik mérögnek,
Nevet vesznek, mert űt mongyák hazug agebnek.

Az huszadik szolgálatját igen ajánlja,
Szükségkorán ha meglelöd, aszt elhallgatja,
Il barátot, atyafiat minden utálja.

Gondolkodnak bornemiszják, igen hallgatnak,
Részögösök mit csácsognak, aszt mosolyogják,
Hogy bölcsebbek ők volnának, mind azt alítják.

Az bor szaga ő fejöket ott általhatja,
Csácsogását, felszökését minden meglátja,
Asszonyoknak az szebbikét táncban kivánnya.

Bormegiszják nékik vannak mikor akarják,
De az álnok fösvénségért ők bort sem isznak,
Mikor isznak, erkölcsöket jóvá sem hagyják.

Az kik urak, asztaloknál sokan ravaszak,
Súg, hogy félön az vendégöt hogy bolondíccsák,
Ű magának lágy italját félig iktassák.

Az asszonyok, szép lejányok nagy gyengén élnek,
Az asztalnál ők sem esznek, nagy fittyel élnek,
Maga még reggel szép sölt kappant ők elnyeltenek.

Ezöst kannácskát az pincébe eligazítnak,
Regtől fogva kit éfélig meg sem száraztnak,
Két rossz tálat ők zörgetnek, szöknek, tombolnak.

Sőt ők gyakran ablakokban hogy hímöt varrnak,
Rejtökhelről borosedént ők előrántnak,
Egyet-kettőt akasztalnak, ők esmég isznak.

Vénasszonyok, jaj szegényök, ők is kullagnak,
Setét herre, bort ha kapnak, eltoszogatnak,
Az leányok ha ellopják, igen kogyognak.

Utálják az jó bort az nagy tömlőjű dajkák,
Tejök jűjjön, bort ha kapnak, gyakran kortyantnak,
Az gyermökön elalusznak, néha megfojtják.

Vén szakállú hopmestörök mikor köppentnek,
Ott csácsognak és mint lehet, tombolnak, szöknek,
Az asszonyok, szép leányok azon mevetnek.

Jó bort kérnek, ha nem adnak, igen zúgoldnak,
De ha jó bor palaszkjokban, ők danógatnak,
Szakállokat borzogattyák, ők esmég isznak.

Ímé elrejtősztenek volt az vígságtevők,
Lantosok és hegedősök, kiknek bor lelkök,
Csak borért is elzörgetnek néha szegényök.

Gyorsan köppent, még idején békeni magát,
Szunnyad, véti ő nótáját, vonszja az fáját,
Meg is ütik, néha történik, bottal az hátát.

Székön ülő sok tolvajok, lesnek piacon,
Nagy morgással átkozódnak szenes fazekon,
Alól gyujtják, fölyül ontják az bort akkoron.

Árujokat olcsón veszik, nagy drágán mérik,
Néha ifjak alutt szénbe puskaport rejtik,
Az fellobban, Valkó vidékét elpörzsölik.

Az kannácska meg sem szárad, rejtökbe tartják,
Nagy gyakorta jól köppentnek, fart igazgatnak,
Onnat hazól férjök éhöznek, szoméhoznak.

Gondoljátok részegesök ti vétketöket,
Melyekbe megbántottátok ti Istentöket,
Il erkölcsnek, részögségnek vessetök véget.

Az bort Isten nagy jó végre nékünk terömté,
Mértékletösségvel véle élnenk engedé,
Józanságval minden őtet szépön dícsérné.

Bátor igyunk az jó borban, jó kedvet vegyünk,
Istenünknek, nemzetünknek csak mi ne véccsünk,
Ha külömben cseleködünk, lelkünkben veszünk.

Az ki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságába,
Nyírbátorba ezörötszáz és negyvennyolcba,
Udvarbírák bort nem adnak, vannak átkjában.

no rszeg 3

LAST_UPDATED2
 
A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról PDF Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 07. kedd, 08:30

bunbocsat cedula

HÁLÓ

 

Válogatás Heltai Gáspár műveiből

http://mek.oszk.hu/04700/04745/

TARTALOM

A RÉSZEGSÉGNEK ÉS TOBZÓDÁSNAK VESZEDELMES VOLTÁRÓL VALÓ DIALÓGUS

SZÁZ FABULA

HÁLÓ

KRÓNIKA AZ MAGYAROKNAK DOLGAIRÓL

SZÓMAGYARÁZAT

VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA

*

03

A részegségnek és tobzódásnak

veszedelmes voltáról való dialógus

HELTAI GÁSPÁR KOLOZSVÁRI PLÉBÁNOS ÁLTAL SZERZETETT

Kolozsvárba, 1552.

Az igaz nemes fírfiúnak, Kendi Antalnak, a nagyságos Kendi Ferenc öccsének kéván Heltai Gáspár kolozsvári plébános Istennek kegyelmességét és békességet.

Az elmúlt napokban, mikor ültük volna a mi urunk Jézus Krisztusnak születésének napját, kezdék az időről gondolkodni, mely nemesen rendelték a régi szent jámborok azt a hitnek ágai szerént, hogy ugyan rendszerént majd minden ágáról egész esztendő által prédikálhatnának. Mert elmúlt immár a karácsony napja; akkor prédikálottuk ezt az ágát: ki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”. Majd elérközik a nagyhét; akkor követközik a hitnek ágaiba: „ként szenvedett Pontius Pilátusnak alatta. Megfeszíttetett, megholt, eltemettetett; alászállott pokolba”. Azután előjő mindjárást a húsvét napja. Akkor leszen emlékezet a mi urunk Jézus Krisztusnak feltámadásáról, melyről vallást teszünk ez igíkkel: „harmadnap után halottaiból feltámadott”, etc. Látja tekegyelmed, mely nemes rendet tartottak, a régi szent jámborok az időnek elrendelésébe. Ők kedig rendelték az időt oly formán, csak a szegény községért, hogy e renddel inkább vihessék a szegény igyügyűket a hitnek ágainak ismerésére és megtanulására. Mert ez volt fő gondjok: mint megláthatjuk a régi prédikációkból, kiket a szent jámborok azokra a napokra írtak. Nem múlották el az innepnapokat a sok külemb-külemb emberektől találtatott pepecselésekkel és ceremóniákkal, mint az ő utánok valók azután cseleködtek, és mostan is a képmutatók cselekednek. Mert tudták, hogy csak az egyetlen egy szükség, kit Magdaléna a mi urunk Jézus Krisztus lábainál ülvén hallgat vala.

Mikoron eképpen az időnek rendeléséről gondolkodnám: mindjárást eszembe juta az ördegnek álnaksága, miképpen az ő szerzését elegyítötte az Úristennek szerzésével. Mert ez az ördegnek igyekezete, hogy valahol az Úristen egy templomot épít: ott mindjárást az ördeg kápolnát rak melléje. Így művelt az időnek rendelésével is. Mert egész esztendő által őnekije is elrendelt idője vagyon, mikor az emberek nagy buzgósággal, nagy jókedvvel őnéki szolgálnak. Mert mindjárást a mi urunk Jézus Krisztus születésének napja után következik az ördegnek nagy innepe: a regélő hét, ottan a farsang, etc. Akkor isznak az emberek, tobzódnak, lakoznak, és külemb-külembféle heábavaló költséget művelnek. És noha azt művelik, de kevesen gondolják meg azért, mit művelnek. És száz közül sem gondolja egy, mely igen nagy bűn legyen a részegség és tobzódás. Gyűjtöttem ezokáért e kis könyvecskét, hogy az embereknek eleikbe adnám az én ítíletem szerént ez iszonyóságos bűneknek nagy voltát: hogy eszekbe vévén magokat, innét ennekutána ez ondokságokat eltávoztassák és az Úristennek parancsolatja és kévánsága szerént józanon éljenek.

Miért kedig hogy tudom, hogy tekegyelmed, nemes uram, az Úristennek igéjének tiszta szeretője: én is akarom ez írással tekegyelmednek az én jóakaratomat és szeretetemet megjelenteni és tekegyelmed neve alatt kibocsátani. Kérem ezokáért tekegyelmedet, hogy tekegyelmed jó néven vegye: ha szinte tiszta magyarsággal írva nincsen, tekegyelmed megbocsássa. Mert jól tudja tekegyelmed, hogy nyelvem szerént szász vagyok és ezt e keveset tizenhat esztendeig tanultam. Az Úristen tekegyelmedet az igaz hitben megtartsa. Amen.

AZ ISZONYÓSÁGOS GONOSZSÁGRÓL, A RÉSZEGSÉGRŐL ÉS TOBZÓDÁSRÓL

PERSONAE:

ANTAL. DEMETER.

I. RÉSZ

A részegségről és tobzódásról az embereknek lelki nagy kárt vall. Mert ezek az embert mindenféle ondok bűnbe és gonoszságba ejtik: a lelket elvesztik, és az Istentől elszakasztván, örek kárhozatra viszik.

DEMETER. Láss, láss, hol ballag az én régi pajtásom. Bezzeg sok ideje annak, hogy nem láttalak! Isten adjon jó napot.

ANTAL. Fogadj Isten, jó Demeter! Mint vagy? Jobban vala dolgod, mikor ez elmúlt időbe szembe valánk egymással. Mert akkor szép színed vala, jó ruháid valának; de mostan, mint én látom, beteges vagy: mert színed azt mutatja, igen rongyos is vagy, valamint vagyon dolgod.

DEMETER. Tudja veszél, hol jártam mind. Pokol társaságba elegyültem vala, azok közett megszokám a boritalt és amiatt mind egészségemet, mind pénzemet, mind ruhámat elköltém és elvesztém.

Immár a szokás természetté vált bennem, nehezen hagyhatom el immár.

ANTAL. Mi dolog, jó Demeter, hogy a gonosz társaságnak annyéra engedtél? Hiszem, inkább kellett volna engedned az Úristen parancsolatjának, hogy nem mint a te társaságodnak.

DEMETER. Micsoda parancsolatjának? Ingyen sem tudom, ha vagyon az Istennek valami igíje avagy parancsolatja: mert én nem hallottam.

ANTAL. Nem jártál-e a prédikációra, ahol az Istennek igíjét prédikálják? Bezzeg, ha oda mentél volna, vaj ki szépen megtanultad volna, miképpen kell az embernek isteni félelembe, tisztán és józanul élni.

DEMETER. Patvar tudja! Nám azt mondják a képmutatók, hogy a mostani prédikátorok csak testi gyönyörűséget és minden bűnre való szabadságot prédikálnak.

ANTAL. Nem igazat mondnak. Mert, jó Demeter, ím látod, hogy egészségem vagyon, jó ruháim vadnak, pénzem is vagyon: ezt senkinek nem köszenem, hanem csak az Úristen igéjének és a mostani prédikátoroknak. Nem szólok most a több haszonról, hogy tudom az én Istenemet szolgálnom, és igazán őnéki könyörgenem. De te, jó Demeter, lássad, mint vagy: marhádat a részegség miatt elvesztötted; egészséged elveszett, lelked sincsen helyén. Talám vagyon fél esztendeje, hogy egy miatyánkat nem mondottál szüvedből: hogy élhetsz tahát? Félek, hogy gonoszul vagyon dolog és hogy készen elkárhoztál.

DEMETER. Mint én hallom, jó Antal, nagy észre fogtad magadat! Nám, ezelőtt ugyan jó pajtársom valál és a bort kedveled vala, miképpen hogy én is igen szeretem. Mi oka ez okáért annak, hogy most oly nagy mértékletességre fogtad magadat?

ANTAL. Bezzeg nagy oka vagyon ennek! Mert az Istennek igíjéből hallottam és tanultam, mely igen nagy gonoszság legyen a részegség és a tobzódás, és mely igen gyűlölje az Úristen. Hogy kedig igen gyűlölje e gonoszságokat, a Szentlélek bőven megmutatja és megjelenti a szentírásba, kiváltképpen Szodomának és Gomorrának elsűlyesztésének rettenetes példájába. Mert mikor a szent Ezekiel próféta előszámlálja cap. 16. az okokat és a bűneket, melyekért az Úristen e városokat elsűlyesztötte, legelőszer is e gonoszságról emlékezik. Mert ezt mondja: a te húgodnak, Szodomának bűnei ezek: tobzódás, mindenféle eledelnek felöttevalósága, mórálás és hivolkodás, etc. Mert ez nyilvánvaló dolog, melyről minden ember is bizonságot vehet, hogy mikor az ember a tobzódásnak miatta megtölt és megrészegedett, hogy akkor az ördeg könnyen győzedelmet vehet rajta és mindenféle éktelenségbe és gonoszságba ejtheti. Holott józan korába soha ezt nem művelhetnéje.

DEMETER. Íme, jó Antal, erről soha nem gondolkodtam. De kérlek, mondd meg énnékem, mint legyen ez?

ANTAL. Így lészen: mikor az ördög az embert borral, avagy egyéb erős itallal megfoghatja – osztán megdúlja a fejét és elvészen minden értelmet és okosságot belőle és az embert tiszta bolonddá teszi. Annakutána csúfolja, játszódtatja és egyik fajtalanságból másikba keveri. Mert efféle megrészegedett ember az ördeg rabja és tulajdona. És mivelhogy az Úristen immár nem ő istene, gondot sem visel reá; az ördeg minden kévánsága szerént cselekedik véle.

DEMETER. Antal atyámfia, nagy dolgokat beszélesz! Tahát, mint én hallom, az Isten nem volna az részegeseknek Istene?

ANTAL. Jó Demeter, nyilván nagy dolog, kit beszélek. És nyilván higyjed, hogy nincs külemben, mint mondom. Hogy kedig az Isten efféle megrészegedett embernek ne legyen Istene, megmondja Szent Pál, Galat. 5. E helyen Szent Pál kemény beszéddel a részegeseket kirekeszti az Istennek országából. Így szól a szent Ozeás próféta is cap. 4.: hogy a bor elveszi az embertől a szűvet. Mikor a szűv az embertől elvétetett, micsoda azután az ember? Hanem csak egy darab hús, s két szöm, kit az ördeg megszállott, kit az ördeg bír, hordoz és odavonssza; azt is művelteti véle, amit ő szeret és amibe ő gyönyörködik. Aféle törsek amit mer gondolni, és amit az ördeg szűvébe ád, meg is meri mívelni. Ezt nyilván látjuk igaznak lenni a szodomabelieknek példájába, kik olyan fajtalanságba és bűnbe esének, hogy még a természetnek rendelését is megmáslák és az ebekkel egy társaságba magokat elegyűték, oly bűnekkel magokat megterhelvén, kikről a Szentlélek szégyenli szóltát: Gen. 18., Rom. 1. E kedig egyebünnen nem, hanem csak a lakásból és tobzódásból származék, miképpen a szent Ezékiel próféta mondásából elébb meghallók.

DEMETER. E rettenetes dolgokat ezelőtt való időkből nem tudtad, jó atyámfia Antal, mert semmit nem hallottam effélékről, hogy beszélettél volna. Mert igaz így szereted vala a bort, mint én és az egyéb társaság.

ANTAL. Szánja az Isten, én is a tü ledér céhetekbe valék. De hála legyen most az Úristennek, ki a jámbor prédikátorok által az ő igéjével megszabadított engemet e gonosz céhből és hozott az ő szent igazságának ismeretire, hogy tudom immár, mint éljek és mint tiszteljem őtet.

DEMETER. Mi ördeg kíszteti tahát a képmutatókat, hogy ezt kiáltják, hogy e mostani prédikátorok csak lakásra és testi gyönyörűségre és szabadságra tanítják az embereket, holott te, jó Antal, oly jeles dolgokat tanultál őtőlek?

ANTAL. Hadd szóljanak a képmutatók, de nyilvánvaló dolog, hogy ebbe nem igazat mondnak. Mert a jámbor keresztyén prédikátorok úgy tanítnak, hogy a szenvedetesség és a mértékletes élet oly igen szükség az embernek, mint az étel és ital az ő testének táplálására. És netalámtán jobb volna, hogy egy háborúság miatt egynihányszor elveszne mind a földenvaló, hogy nem mint olyan bőség volna. Mert akképpen szelídségbe és alázatosságba maradnánk és az Úristenről megemléköznénk. Holott külemben őtet mind elfelejtjük minden jótétével egyetembe, mint Izaiás is mondja cap. 5. Jaj azoknak, kik reggel fenn vannak, hogy űzzék a részegséget és kik mind éjjelig mulatnak, hogy a bortól meghevüljenek. És az ő lakodalmokba hegedő, lant, dob, síp és bor vagyon. De az Úrnak dolgát nem látják, és az ő kezének cselekedetit nem tekintik. Ez okáért igazán ítílvén, jobb a szerencsételenség a jószerencsénél és jóllakásnál. Minekokáért is az apostolok örvendeztenek a kereszt és a nyomorúság alatt, és mind beszéddel, s mind példájokkal tanítottak minket, hogy nagy örem gyanánt tartsuk, mikor mindenféle nyomorúságba és késértetbe esünk. Mert ők jól tudták, minek jó a kereszt és a háborúság-szenvedés. Ugyanezért mondja Salamon is Eccl. 7.: jobb a gyászlásnak házához menni, mint a korcsomaházhoz, mert ím, itt eszébe veszi az ember, hogy minden embernek meg kell halni.

DEMETER. Jó Antal, szokotlan dolgot beszélesz énelőttem: nem fér fejembe.

ANTAL. Jó Demeter, nem csoda ez, hogy nem fér fejedbe. Mert olyan az emberi okoskodás: nyilván ezt mondja és ezt ítíli, hogy az én beszédem, mely nem enyim ugyan, hanem az Istené – hazugság. De vedd eszedbe, hogy az Úristennek igíje oly természetű, hogy mindenkor ez emberi okossággal viaskodik és semmi helt nem hagy, sem ad annak, amit az okosság talál és forgat. Az emberi okosságnak ítíleti ezt mondja: bódogok azok, kik vigadnak és kedvek szerént élnek. Inkább siet ezokáért a korcsomaházhoz, hogynem mint a gyászlásnak házához. Ez ellen kedig Krisztus Urunk Salamonnal ezt mondja: hogy azok bódogok, kik keserűséget szenvednek, etc. Vedd eszedbe ezokáért, mely igen veszedelmes dolog az Úristennek igéjét az emberi okosság szerént mértékleni, mivelhogy ekképpen egymással ellenkednek. A korcsomán és egyéb lakodalmokba elfelejti az ember minden szegénségét és nyavalyát. Aki kedig nyavalyáját és minden gyötrelmét elfelejti, ez nem kiált az Istenhöz, segétségül nem híja az Istent. Ezért mondom, hogy jobb a bánatnak házához menni, ahol bánkódik az ember, és halálát eszébe veszi: mert ott semmit nem lát, hanem csak keserűséget és szomorúságot. Mert az ember emlékeztetik ott az Istennek ítíletéről és meggondolja: mi jövendő ez világnak vakságára. Evégre is végezte az Úristen, hogy az emberre vesse a keresztet, hogy el ne higyje magát, elébb se menjen a gonoszságba; hanem engedni tanuljon az Isten igéjének, nem követvén a régi Ádámnak indulatját, mint Szent Pál is mondja: 1. Korinth. 1. Mikor e világ bölcsesége által az Istennek bölcseségét nem ismernéje, meg sem foghatnája: tetszett az Istennek, hogy az esztelenség, azaz a keresztnek (hirdetése) prédikáció által idvezítené a hívőket. Mert a régi Ádám természet szerént dölyfes, sokat tulajdonít magának, és igen gyönyörkedik a gazdagságba, vígan lételbe és tobzódásba. Egyébre ő nemigen visel gondot, hanem miképpen magát szépen terengethesse, etc. Az Isten ez okáért ezt e módot és eszközt találta hozzá: hogy megalázhassa, gyötri őtet nyomorúsággal, bánattal, keserűséggel, és mindenképpen gyötri. Továbbá elejbe hányja a Szentlélek az ő intésit, és mindenképpen körüle forgolódik, hogy az igaz útra vigye.

DEMETER. Tehát az Istennek nagy gondja vagyon reánk. Én kedig mind azt tartottam, hogy mindenek csak egy terténetből lesznek rajtunk.

ANTAL. Olyan nagy vakságba éltek mindnyájan: mert nem hallgatjátok a mennyei tudománt, az Úristennek szent igíjét. De vedd eszedbe másodszor, hogy a régi Ádám, azaz az embernek teste és természete, mely még meg nem máslatott és a Szentlélek által meg nem újult, nemcsak dölyfes és kevély, hanem igen gyarló is. Ezokáért nem szükség, hogy a tetűt beoltsák a ködmenbe, mert anélkül is csak könnyen megterem benne. Azonképpen aki az ő testét borral megtölti, nem művel egyebet, hanem az oltatlan mészre vizet tölt, és a tűzbe olajt, hogy inkább meggerjedjen és égjen. Mivelhogy tudjuk ezokáért a mi testünknek és természetünknek gonoszságát, tartozunk véle, hogy megzabolázzuk és ostor alatt tartsuk; meg is sarkantyúzzuk, eledelébe is elvonjunk és elszakasszunk, hogy ne emelkedjék, a lélek ellen se támadjon fel. Mert mivel erősb a test, annyéval erőtlenb a lélek. Mikor a test meggerjed és az ő kévánságos szabadságába szaladhat, akkor a lélek alányomattatik és meggyőzettetik. Viszontag, mikor a test megfenyítés által megaláztatik: akkor jól vagyon a léleknek dolga, győzedelmet és diadalmot veszen.

DEMETER. Vagyon-é arról valami írás, hogy így viaskodnak egymás ellen a test s a lélek?

ANTAL. Vagyon: mert szent Pál erről bőven szól Galat. 5. cap. Ott megmondja, hogy két halálos ellenség a test s a lélek, kik szüntelen egymással viaskodnak, sohasem békélnek meg egymással, hanemha egyik teljességgel elvész a halál miatt. Mikor kedig a test erős, akkor a lélek meglankad és erőtlenné lészen. Akkor veszen kedig a lélek győzedelmet, mikor a test erőtlen és megjavult. Ide és ehhöz való az igaz böjt, mellyel a szentek is böjteltenek. Erre néztek, mert jól tudták, hogy a keresztyéni élet e világba nem egyéb, hanem csak gyötrelem és örökké való viaskodás. Jób 7. Ekképpen szól Szent Pál is 2. Korinth. 12. Mikor erőtlen vagyok, érts: test szerént, akkor vagyok erős, érts: lélek szerént. Mert az erősség erőtlenségnek általa lészen erősb. Ez okáért dicsöködem az én erőtlenségembe, hogy énbennem lakjék a Krisztus Jézusnak ereje. Hallod-é, Demeter, mit szól Szent Pál e dolog felől?

DEMETER. Jól hallom. Ha ekképpen tanítnak e mostani prédikátorok, bizony dícsírem prédikálásokat és tudományokat. Mondhatlan igen jól vetted eszedbe tanításokat. De, jó atyámfia Antal, mi oka ennek, hogy oly kevesen vannak, kik így szólnának a böjtről, mint te? Mert egynihányat hallottam immár, ki keresztyénnek mondotta magátspan style=; olyanokat is hallottam, kik igen kérkesznek vala, hogy ők az evangéliomot mindennap hallják; majd ezt is merik vala mondani, hogy ugyan jól értik: de azok nem így szólnak vala a jóllakásról, a boritalról, a keresztről és a bőjtről. Mert amint én beszédekből megértém, gyűlölik vala a bőjtet, és a józanságot majd bűnnek ítílik vala. Ezt is látám, hogy azokat, kik józanon és mértékletesen kezdnek vala élni, megcsúfolák és nevetik vala őket.

ANTAL. Jaj, jaj azoknak: nyilván higyjed, Demeter, hogy azok soha az Úristennek igíjét, a szent evangéliomot igazán nem hallották, eszekbe sem vötték. Mert az Úristennek igíje nem arra tanít, hogy mi szeressük magunkat, és hogy a testnek kévánsága szerént cselekedjünk. Mert Szent Pál nyilván azt mondja Rom. 8.: ha a testnek kévánsága szerént éltek, meghaltok. Érts: örök halállal. Hanem arra tanít, és azt adja előnkbe, hogy a münnen testünk a mi fő ellenségünk, rakva gonosz kévánsággal és igyekezettel. Ennek e gonosz ellenségnek ellene mondottunk a keresztségbe, és a mi fejedelmünknek, a mi urunk Krisztus Jézusnak magunkat ígírtük és adtuk, meg is esküdtünk, hogy a münnen testünknek ellene akarunk állani és örök ellenség gyanánt akarjuk tartani, akaratját sohasem művelni. Ugyan fogadtuk is ezt, a keresztségnek fogadásába. És Krisztus urunkkal együtt a keresztfa alá állottunk, ővéle együtt megfeszíttettünk, el is temettettünk, hogy immár a mi életünk nem test szerént való élet, melnek készen megholtunk, hanem Isten szerént, új emberek, új életbe élünk; minekokáért is e világnak ellene mondottunk és az ő fejedelmének, az ördegnek. Én édes Demeterem, ezt e drága dolgot nem hallották a kuvaszok és az ördegnek kolbászi, kik a bőjtet, azaz a józan és mértékletes életet csúfolják és megútálják. Miért hízelkednek így az ő testeknek és azok kévánságinak? Miért viselnek oly nagy gondot reá? Miért hizlalják oly igen? Hol gondolnak avagy csak egyszer a fogadásokról és eskésekről? Hol forgatják eszekbe, mely igen messze elmentek légyen a mi édes Istenünktől? Mely igen elfelejtették a kötést, melyet töttek az Istennel a keresztségbe? Mert lakodalmokba esznek, tobzódnak, duskát isznak és mindenképpen megtöltik magokat, mintha a világiakkal egy céhbe avagy társaságba volnának, mintha e világnak soha ellene nem mondottanak volna; mintha az Isten a keresztyéneket e világtól soha el nem választotta volna. Jaj, jaj e nagy vakságnak!

De evvel megjelentik, hogy nem tudják, mi legyen a Krisztus és mi legyen a keresztyén. De maga azért ugyan elsők akarnak lenni; igen kérkesznek az Úristennek evangéliomával. Mintha Krisztus urunk álmából mondotta volna ez igíket, és nem tudta volna, mit mond, mikor ezt mondta, Máté 16., Máté 8., Lukács 9.: aki meg nem tagadja magát és gyűlölvén az ő életét, fel nem veszi az ő keresztét magára és engemet nem követ: nem méltó énhozzám, az én tanítványom sem lehet. Látod-é, jó Demeter, mit mond Krisztus urunk? Látod-é, mit kéván?

DEMETER. Bezzeg nem csúfság? Bezzeg mint én hallom, másképpen kell a jámbor keresztyénnek élni, mint én az én társaságommal eddig éltem. Mi nem a kereszt alatt akartuk őtet követni, hanem lágy párnákon ülvén, nagy palackokkal, jó piros borral, jó sült kappanokkal. De amint én látom, nem oda Buda, nem!

ANTAL. Vedd eszedbe, Demeter, mit Krisztus urunk másutt mond, Máté 6.: senki két urat nem szolgálhat. Nem szolgálhattok az Istennek és e világnak. Így szól Szent Pál is, Rom. 12.: ne cselekedjetek e világnak hasonlatosságára, hanem mássá legyetek tü elméteknek megújulása által, hogy próbálni tudjátok, mi legyen Istennek a jó, a kellemetes és tekéletes akaratja, etc. Szent Pál ezt akarja mondani: Tü semmiképpen meg nem próbálhatjátok az Istennek akaratját, nem is dicsírhetitek, hanem ha tünnen magatokat megtagadjátok és elbúcsúztok e világtól. Mert a világ értelme szerént való járás: ördeg szerént való járás. Mert e világnak fiai ördegnek fiainak neveztetnek az írásba, Lukács 16. Ide való immár a Szent Pál mondása Tit. 2. Holott minket arra int, hogy eltagadjuk az istentelen életet és evilági kévánságokat és hogy ne cselekedjünk a testnek eszessége szerént, hogy az ő kévánságát megművelnétök. Rom. 13. cap. Így szól Szent János is, 1. János 2.: fiacskáim, ne szeressétek e világot, se azt, ami e világba vagyon; mert minden, valami e világba vagyon, tudniillik mint a testnek, a szömeknek gyönyörkedése és a gazdagság miatt való felfuvalkodás nem Istentől való.

DEMETER. Talám e mondások, kiket mind Szent Pálból, s mind Szent Jánosból előszámláltál, nem minket néznek, hanem a szerzeteseket, kik elbúcsúztak e világtól?

ANTAL. Vedd eszedbe magadat jó Demeter és ne hárítsad e mondásokat egyébre valakire: mert az Isten néked, ha keresztyénnek vallod magadat, mondotta mindezeket. A szent apostolok az ő írásokat a keresztyéneknek közenséggel írták. Valaki ezokáért keresztyén akar lenni, ez elbúcsózzék e világtól: mert nincsen annak immár része együtt e világgal. Így szól Krisztus urunk az apostoloknak, János 15.: Nem e világból valók vagytok, mert én kiválasztattalak e világból és helyheztettelek tüteket, hogy elmenvén, sok gyümölcset hozzatok. Csodaképpen vagyon kedig e mostani ondok időbe a keresztyéneknek dolga. Mert nagy bátorságba járván, azt vélik és azt tartják, hogy mindkét vállakon terhet viselhetnek, azaz, hogy mind Istennek, mind ördegnek s mind e világnak szolgálhatnak, mely nyilván lehetetlen dolog. Mert az Isten nem duplás szűvet, hanem ép szűvet kéván. A duplás kedig meg nem maradhat őelőtte, mint Szent János is szól azok felől 1. János 4. Evilágiak ezokáért is evilágiakat beszélnek; e világ is meghallgatja őket. Tü kedig, én szerelmes fiacskáim, Istentől valók vagytok és meggyőztétek az Antikrisztust. Mert aki tübennetek vagyon, nagyobb annál, mely evilágba vagyon. Afféle kétfelé sántálló keresztyéneknek nyilván még végre azt mondják, mely írva vagyon Apokalipszis 3. Tudom a te cseleködeted, hogy sem hideg, sem hév nem vagy; vajha hideg avagy hév volnál! Miért kedig, hogy sem hideg, sem hév nem vagy, hanem csak meleg, kivetlek és kipöklek én szájamból.

Eszedbe vedd azokáért atyámfia, Demeter magadat, és jól meglásd, mint éled e világba életedet, mint elegyülsz e világiakkal, kik nem ismerik az Istent; mint enyhíted a te testednek gonosz indulatját. Mert ha azt nem enyhíted, hanem borral és minden felöttevalósággal meghízlalod és gyöngéltetöd, nyilván higyjed, hogy úgy hordoz, hogy soha a mennyországnak kapuját meg nem találhatod. Mert jól hallottad tovafel, hogy a test és az egész emberi természet megromlott és mindenkor gonoszra siet. Mikor ez okáért mindent eleget kapott: akkor szabadon száguld, mint a délceg ló. Akkor, én édes atyámfia, Demeter, a lélek megnyomoroszik, nem bírhat, nem cseleködhetik, hanem teljességgel megerőtlenül és meghal. Így szól Szent Pál is Rom. 6. cap.: a bűnnek zsoldja a halál. Látod-é, hogy a bűn által támad a halál?

DEMETER. Én édes Antalom, ezelőtt való időbe, mikor együtt voltunk, gyakorta megcsúfoltalak és mind azt véltem, hogy igen antal a fejed! De kérlek, megbocsáss. Ennek utána nyilván nagyobbnak böcsüllek, és nem Antal pajtársom, hanem Antal uram lészen neved nálam. Mert látom, hogy igen nagyra mentél immár. Bezzeg bolondul cseleködtem én, hogy eddig e ledérség után jártam a pokol társaság közett.

ANTAL. Jó atyámfia, Demeter, szinte azon bolondságba ejtett vala engemet is az ördeg. De hála legyen az Úristennek, ki engemet az ő szent igíje által megvilágosított. Azért ezt ő Istenségének és a mostani jámbor prédikátoroknak köszönöm.

DEMETER. Mint én beszédedből értem, ondok állatnak kell a bűnnek lenni az Úristennek előtte. Jó volna ezokáért, jó Antal uram, megérteni embernek, honnan támadjon főképpen ez ondok állat.

ANTAL. A bűn főképpen a tobzódásból és felöttevalóságból, mint egy kútfőből támad, és egyik bűn a másikat követi, és a sok bűnök egymásból függnek, mint a láncba egymásból a szömek; soha egy bűn sincs egyedől, miképpen sok példákból a Szentírásba megláthatni. Exo. 32. Ott a Szentírás ezt mondja az Izrael fiai felől, hogy mikor immár az Istentől elszakadtak volna, és leültek volna, hogy tobzódnának és jóllaknának: mindjárást felköltek, hogy tombolnának és játszódnának. Nézzedsze, mint származik egyik rútság a másikból. De nem kell igen messzünnen példát keresni avagy hozni. Látjuk mindennap szömünk előtt, mint vakítja meg az embereket a részegség és a tobzódás; mint vesztik el amiatt mind lelkeket, mind testeket, mind tisztességeket s mind marhájokat, mint majd jobban meghallod. De mindazáltal a sok duska italnak, a sok regélésnek nincsen semmi vége, el sem hagyják, míg bőven, ugyan bőven reájok hozzák az Istennek haragját, ki elveszti a földet és tűzzel megolvasztja, mint régente az özenvízzel elvesztötte ugyanezen bűnekért. Mert Krisztus urunk, Máté 24., Lukács 17. ezt mondotta, hogy az utolsó idő hasonlatos lészen az özenvíz előtt való időhöz. Mert akkor is öttek, ittak, tobzódtak, mindenképpen építettek és plántáltak; házasodtak csak testi kévánságból s nem az Úristennek rendelésének módja szerént etc. Mivelhogy ezokáért mostan is szinte ezen bűneket látjuk, bőven kedig, annyéra, hogy sokképpen meghaladja e mostani idő amazt: mit remélhetsz, mit várhatsz, hanem csak azon büntetést, amellyel régente büntette az első világot. Nagyobbakat is annál! 2 Pet. 3. Ebbe nyilván egyéb nem lészen. Mert ama régi Isten, a Jézus Krisztus, ki öröktől fogva való Isten, Heb. 13., ő mondotta ezeket Lukács 21. etc.

DEMETER. Mely rettenetes bűn legyen a részegség és tobzódás, megjelentéd énnékem beszéddel. De kérlek: vagyon-é valahol az írásba példa róla?

ANTAL. Ugyanezent mutatják mind a Szentírás, mind egyéb pogán írások is külemb-külembféle példákba. Az igaz pátriárkát, Noét a részegség egy órába felfedezé, kit annakelőtte hatszáz esztendő nem művelhetett, mikor bort nem ivék. Gen. 6. A részegség megcsalá ama jámbor Lót pátriárkát és ondok bűnbe ejté, kit annakelőtte Sodoma minden gonoszságával sok esztendeig meg nem csalhata. Nemde, a bor viveté nagy Alexandert erre, hogy az ő szerelmes barátját, Clitust megölnéje, melyért annakelőtte kész volt volna életét is elveszteni. Ez rettenetes dolog kedig, hogy az, ki e széles világot meggyőzte és meghajtotta vala, a bortól meggyőzetteték. Ugyanazért mondja a Darius király komornikja 3. Ezd. 3. hogy egy állatba erős állat a bor. Ugyanezért mondja Izaiás cap. 5.: jaj tünéktek, kik boritalba hősek vagytok!

DEMETER. Nám, a bor Istennek teremtett állatja! Hiszem az Istennek minden teremtett állati jók: miért hogy tahát oly igen nagy gonoszság a borital?

ANTAL. Jól mondod: a bor Istennek teremtett állatja. De az emberek oly igen visszafordultak, hogy az Istennek legtöbb teremtett állatjával mentől gonoszban élnek. Nem szidalmazta ezokáért senki, sem kárhoztatja a boritalt; hanem a borral való szertelen életet, azt kárhoztatom. Mert azt kárhoztatja a szentírás. A bor kedig az Istennek bölcsesége által teremtetett, orvosságul a testnek, hogy a testet táplálja. A bor is megműveli, mikor őtet az ember mértékletesen és nem torkoson issza. Miképpen Szent Pál is tanítja Timóteust 1. Timót. 5.: hogy a víztől magát megtartóztassa és alkolmason bort igyék az ő erőtlen gyomráért és gyakran való betegségéért. A felötte való kedig tiszta méreg és halál, ccd. 31. cap. Ez okáért nem az Istennek teremtett állatjába vagyon a gonoszság, avagy a bűn, hanem avval való gonoszul életbe vagyon, a telhetetlen- és elégtelenségbe. A nap azért nem gonosz, hogy sokan a pogánok közett azt imádják és bálvánt csinálnak belőle. Az arany azért nem gonosz, hogy sokan lopók és orvok lesznek miatta és sokan felakasztatnak. A mezői virág azért nem méreg, hogy a pók mérget szí belőle. A tisztáknak minden állat tiszta és minden állat olyanná lészen, aminémű az, ki véle él. A fertelmeseknek semmi nincsen tiszta, mint Szent Pál szól Tit. 1.

DEMETER. Hála legyen az örök Úristennek, hogy e mai szent vasárnapon hozzád találkoztam. Tudom, hogy a társaság eddig tízszer is megkeresett; ők nyilván most a boron vannak, ott dézselnek. De miért hogy immár hallottam a te édes beszédedből, mely igen iszonyóságos gonoszság legyen a részegség és tobzódás, bizony én a borra nem megyek. Hanem hazamegyek és lefekszem. Holnap az Isten akaratjából felkelek és veled a prédikációra megyek. A prédikáció után ismét hozzád megyek ha meg nem bántatnál véle, és tanulnék tőled. Mert nyilván eszembe vöttem, hogy a Szentlélek Úristen szól ki belőled.

ANTAL. Úgy, úgy, szerető atyámfia Demeter. Jó útba vagy immár. Igen könyörögj az Úristennek, hogy az ő szent lelkével látogasson meg, hogy az ő szent igazságát megérthessed. Én kedig örülek annak, hogy annyéra fogott rajtad az Úristennek beszéde. E héten mindennap jőjj hozzám, és jobban adom elődbe az Úristennek ajándékából, mely igen nagy gonoszság légyen a részegség és tobzódás és minemű károk származzanak belőle. Most az Úristen tartson meg, jó atyámfia Demeter, és erősítsen az ő Szentlelkével az újonnan megismert igazságba.

DEMETER. Amen. Az Úristen fizesse kegyelmednek, szerető Antal uram, és tartsa meg kegyelmedet minden jóba. Ajánlom szolgálatomat kegyelmednek.

II. RÉSZ

Hogy a tobzódás és a részegség az embernek lelkét elvesztvén, testét is elveszti és külemb-külembféle betegségeknek és időtlen halálnak oka.

ANTAL. Isten adjon jónapot, atyámfia Demeter. Ott valál-é a prédikáción?

DEMETER. Isten fogadja kegyelmednek, jó Antal uram. Azt kérdi kegyelmed, ha a prédikáción voltam? Hogynem voltam volna? Csak alég győzém várni, hogy megvirradjon, hogy odamenjek.

ANTAL. No, mint tetszék?

DEMETER. Kinek nem tetszenék a jámbor prédikátornak tanítása? Hanem annak, ki nem akarna idvezülni.

ANTAL. Méltán szidalmazzák a barátok és az egyéb képmutatók e prédikátorokat?

DEMETER. Nyilván méltatlan. De szegények nem értik, miképpen hogy én is ezelőtt sem hallottam, sem értettem. De hadd járjanak: megtalálják a vermet, ahova sietnek. Kérlek tégedet, jó Antal uram, tégy eleget ígíretednek. Mert tudod, hogy tegnap megígírted, hogy ma is tanítasz.

ANTAL. Örömest megművelem. Legyen az Úristennek hála, megszenteltük tegnap a vasárnapot az Úristennek beszédivel; ma is ezt műveljük hétfőn. Jer, atyámfia Demeter, üljük mind ezt e hetet az Úrnak: nám, az Izrael fiai is háromszor minden esztendőben felmentek Jeruzsálembe és egy egész hétig mind ottmaradtak, és az Úrnak innepet szenteltek; úgy mentek azután haza. Mi is azt műveljük: gyűljünk minden nap a prédikáció után egybe és szóljunk az Úristennek igíje felől. És kiváltképpen szóljunk e mostani időnek gonoszságiról, főképpen a tobzódásról és a részegségről, hogy e rettenetes gonoszságoktól meg tudjuk magunkat oltalmazni.

DEMETER. Én édes Antal uram, soha kedvesb dolgot nem adhatsz előmbe. Kérlek ezokáért, kezdj hozzá, és mondd meg énnékem, micsoda több kárt teszen a tobzódás és a részegség. Mert tegnap nagy bölcsen megmondád miképpen megöli a részegség az embernek lelkét és mely igen nagy lelki nyomorúságba ejti az embert.

ANTAL. Higyjed, jó atyámfia Demeter, hogy a tobzódás és a részegség az embernek lelkét elvesztvén, testét is elveszti, és külemb-külembféle betegségeknek, időtlen halálnak is oka. Bizonyába mondom, hogy ha Isten nem volna is, sem bűn, sem büntetés, sem örök kárhozat, mégis meg kellene az embernek magát kémélleni, hogy annyéra borral meg ne terhelnéje magát. Mert e nyilvánvaló dolog, hogy a tobzódással és a részegséggel az egész természet megrontatik. Abból jő a nyavalyás és időtlen vénség; abból jő a főnek eszeveszése és szédelgése; abból lesznek a könnyező és pecsenyés szömek; a büdes lehelletek és fekete fogak; a fájó és nem emésztő gyomor, a reszkető kezek, a vízkórság, a köszvény minden testébe, a kólika és bélnek poklossága, az olajjal származó és túros lábak, rövideden: minden betegségek a fölötte való ételből és italból származnak. Mert miképpen hogy a mértékletes élet a mentől jobbik orvosság, mint a tudós emberek és mindnyájan az orvosdoktorok mondják: azonképpen a tobzódás legártalmasb dolog, mely megrontja a természetet és az embernek életét megrövidíti. Honnan vagyon az, hogy mikor most egy hatvanesztendős embert látunk, hogy úgy törődött, úgy fonnyadott meg, mintha egy holnapig az akasztófán függött volna, nincsen semmi erője, teljességgel meggörbedett? Lá, mely cinterem színű vagy te, jó atyámfia Demeter, mely igen ráncos az orcád, ugyan discantot írhatnának reá! Lá, mint esett be mind a két szömed, maga alélt vagy huszonkét esztendős ember: vajon honnét vagyon ez? Nemde innét vagyon, hogy ifjúságtokba mindennek az ő természetit a nagy tobzódással megtörte és megfojtotta? Mert tekints csak a korcsma- avagy egyéb lakodalomnak házához, lásd meg csak, mit művelnek az emberek: nám úgy isznak, mintha átokkal parancsolták volna nekiek: meg kell halniok.

DEMETER. Nyilván igen igazat beszélesz. Én nyilván mind erőmet, s mind egészségemet elvesztém e hitván tobzódás miatt. Szánja az élő Úristen. De jó Antal uram, vannak azért most is szép vénemberek.

ANTAL. Valahol egy magabíró szép vénembert látsz, kérdd meg tőle, miképpen jutott olyan nemes vénséghöz? Nyilván azt feleli, hogy alkolmas munkával és mértékletes étellel-itallal jutott ahhoz, nem tobzódással. Most kedig csak étel- és italba, és jóllakásba vagyon minden mesterség, és minden igyekezet, elannyéra, hogy az embereknek zúg a fülek belé, hogy könnyez a szömek, hogy dedereg az ajakok és hogy teljességgel elbolondulnak. Bezzeg nyavalyaságos emberek ezek, kik ez ondok szertelenségbe estenek. Mert nyilván nyavalyás dolog ez, és annak, aki eszébe veheti, elég rettenetes, hogy efféle részegeseknek nincsen nagyobb ellenségek, mint tulajdon őmagok. Mert ők magok magokat megölik. Ha egyéb volna valaki, ki őket meg akarnája ölni, vaj mint kergetnéjék azt? Talám sok országokat megjárnák azért. Ezt kedig, az ő főellenségét, a bort, és az önnen testét nem gyűlölik, nem kergetik, nem büntetik, hanem még hízelkednek néki, untalan töltik és terölgetik. Ó, nagy bolondság!

DEMETER. Én is vallom, hogy ennél nagyobb bolondság nincsen.

ANTAL. Nyilván hiszem, hogy efféliekbe tíz közett sem hal egy meg igaz és természet szerént való halállal. Mert ha igaz meg nem halnak akkor, mikor részegek és mikor a bortól megdühödtek: azért ugyan a természetet megrontották, elvesztették és a borral készen benyelték a pókot, mellyel meg kell halniok. Mikor azután meghalnak, nem külemb, mintha fegyverrel ölték volna meg magokat: mint adhatnak számot az Isten előtt?

Így szól a Jézus Sirák is, cap. 38.: mindenféle étekkel meg ne töltsd magadat, mohón se egyél, mert a mohóság betegséget nemz és a megelégedhetetlen tobzódó sokféle fájdalmat szenved.

Innen vagyon ama közmondás is, hogy többen halnak az ivegbe és kupába, hogy nem mint a folyóvízbe. Item: többet öl meg a Bakhus, hogy nem a Mars.

Ide való a Salamon király mondása is, Proverb. 23. cap. Kinél vagyon a jaj? Kinél vagyon a bánat? Kinél a versengések? Kinél a panaszolkodások? Kinél az ok nélkül való sebek? Kinél a pecsenyés szömek? Mondom, azoknál, akik a korcsomán hevernek, és azoknál, kik duskát isznak. Ne nézd a bornak verességét, és hogy a pohárba olyan szépen fénlik; könnyen megyen bé, de végre megmar, mint a kégyó és mérge meghat, mint a jáspiskégyóé. A te szömeid nézik az idegen asszonyállatot és a te szűved visszafordultakot beszél. És olyan lész, mint az, aki a tenger közepibe aluszik. És ezt mondod: megütöttek engemet, de nem fájt; megvertenek, de nem érzettem. Nézzedsze, mennyi sok nyavalyáját számlálja elő bölcs Salamon a részegségnek!

DEMETER. Minden ember erről bizonságot veszen, hogy így vagyon, amint te beszélesz. Mi oka ez okáért ennek, hogy meg nem jobbulunk és más ember kárán nem tanulunk?

ANTAL. Az ördeg ennek oka. Mert ez megvakítja az embereket és a bűn által megfogja és meg is kötelezi őket, úgyannyéra, hogy teljességgel ő szolgái lesznek, meg sem szabadulhatnak tőle. Mert látjuk, hogy sokan vannak, kik úgy isznak, hogy ugyan megreszket a lélek testekbe, és testek felfuvalkodik és csak meg nem szakadnak belé. Ezt kedig vitézségnek tartják. Itt sokan vitézséget nyernek, kik azelőtt soha semmi ellenséggel szömbe nem voltak; és úgy haragosznak a borra, hogy az ellen minden vitézségeket meg akarják mutatni. Vajon szegények mit nyernek véle?

DEMETER. Nem sokat ugyan.

ANTAL. Nyilván nem sokat. Mert nem sok idő múlva egyiket itt hajigálja a grádicson alá, a másikot amott: és akik az ütközetbe vitézül víttanak és ellenségöket meggyőzték: azok a bortól meggyőzettetnek nagy szégyenséggel. Mikor immár a bortól megbolondultak, egy igen kicsin okból összevesznek és egymást húzzák, vonsszák, vagdolják, nem külemben mint a fene és kegyetlen vadállatok, elannyéra, hogy egynihánszor ugyanott, ahelyen halva marad bennek, kiknek lelkek egyenesen megyen a mennyországon túl, ama kis faluba, kinek Perdut neve. Ingyen sem említem a több károkat, hogy egyníhányan csonkák-bonkák és bénák lesznek miatta és koldulásra jutnak; de nem csak őmagok, hanem mind feleségek s mind gyermekek. Ugyan néked is, atyámfia Demeter, elég marha marada atyádtól: de hol vagyon immár? Lá, mely igen rongyos vagy! Tizenkét macska alég foghatna egy egeret dolmányodba.

DEMETER. Mind oda vagyon. De mit tehetek nékie? Szűvem szerént bánom. Rút élet ugyan, amint most beszédedből eszembe vészem, a részegeseknek életek.

ANTAL. De hogy nem rút? Gyakran ez is történik, hogy a borital után megszalad a nyelvek és olyant pottyantnak ki, hogy mind magokat s mind egyebeket, vélek egyetembe, nagy nyavalyába és keserűségbe hoznak. És olyant csácsognak olykor, kit józan korába nagy kénzással sem vallottak volna meg. Mert a borban szertelenség vagyon, semmit rejtekbe és titkon nem hágy, hanem az önnen gonoszságát is megjelenti a boros, kérkeszik és dicsökedik is véle. Ebből támadott ama közbeszéd: hogy a részegök, a bolondok és a gyermecskék öremest igazat mondnak.

Nagy kár ez okáért és nagy veszedelem támad a részegségből, mint immár meghallottad. Hol még az egyéb rútság, hogy a részögek a disznókkal egy társaságba vannak, sárba hevernek, az önnen nadrágokat megtöltik és a fogokon mint a kányák, általfocskandanak etc. jaj ondokság, jaj rútság! Ha emberek volnának: tahát az emberi természetet és annak nemes voltát meg kellene kímílleniek, holott az ember az Isten szömélyére teremtetett légyen. De ők mégis kérkednek, mivelhogy keresztyének és Isten fiai. Maga nincs annyi értelem bennek, mennyi egy ünőben, avagy szamárba vagyon.

Mert ezt jól látjuk, hogy ez oktalan állatok, mikor eleget ittak, elhagyják és ismét a gazda házához térnek; de e teremtett állatoknak szidalmazói és megvesztegetői többet isznak szomjúság és szükség nélkül, hogy nem mint szomjúságokba. És ekképpen több bort veszítnek el, hogynem mint szükség volna. Azután csodálkozunk mindnyájan, honnan legyen ez, hogy oly szűk a bor, hogy oly drága. És nem vesszük eszünkbe, hogy efféle tobzódással hatszor több bor kél el, hogy mint a szükség kévánnája.

Kérlek, mint felelnek az utolsó napon, mikor a bor, minden teremtett állatokkal ott lészen és vádolja őket ebből, hogy szidalmasképpen éltenek véle s mind a több teremtett állatokkal? Mert jól látjuk, hogy sokan, mikor részegek, medve természetűek, nékik disznó természetűek, némelyek kedig eb természetűek, és teljességgel ördegekké lesznek, hogy a jámbor, józan és szelíd erkölcsű ember inkább kévánna a farkasokkal együtt lakni, hogynem mint effélékkel.

Efféle csapók nem sok idő múlva, miért hogy a nagy tobzódással természeteket megrontották és a nagy itallal egészségeket elvesztették, előkullagnak, és ha megtekinted őket: tahát orcájok felpuffadott, mint egy felfútt hólyag. És rövid lehellet miatt fúnak, mint a vidrák. Az idétlen halált szömek előtt látják, mert megfojtatnak. Mikor immár hertelen megholtak: mint a férgek örülnek a testnek, így örvendeznek az ördegök a léleknek. Mert megvakultak a nagy tobzódásnak miatta, és megbolondultak. Ez okáért penitenciát sem tarthatnak. Mert gyakran így esik az embernek halála, amint annakelőtte volt élete. Az okáért közbeszédbe szokták mondani: aki jól aránz, jól is lő az. Etc.

Igen panaszolkodnak az emberek most arról, hogy e mostani időbe keveset élnek az emberek. De ki bűne, hogy oly szertelen mind étellel s mind itallal torkoskodnak? Hogy egy esztendőbe több bort vesztnek el, hogynem a mi atyáink öt avagy hat esztendőbe? Semmiképpen nem győzi a természet megemészteni.

DEMETER. Vaj ki vak és visszafordult e világ, mint én látom. De jó Antal uram, ha szinte ezeket megbeszéled evilági emberek előtt is, nem fog semmit rajtok.

ANTAL. Hadd járjon. Lássuk, ki bánja meg? Bátor káros bánkódjék. Leszen még az idő, hogy bőrekkel fizetnek, noha most minden tanítást megútálnak és megcsúfolnak.

DEMETER. Ám járjanak. De hála legyen az Istennek, ki engemet megszabadított e sok rútságból. Isten tartsa meg kegyelmedet, jó Antal uram.

ANTAL. Véled egyetembe, jó atyámfia, Demeter.

III. RÉSZ

Hogy nem csak a lélek és a test vész el a részegség és a tobzódás miatt: hanem mind a jó hírnév, mind a jó erkölcs s mind a szemérmesség, etc.

DEMETER. Isten adjon jónapot, szerető Antal uram! Megbocsássa kegyelmed, majd késtem egy keveset, hogynem szinte a prédikációnak elejére jutottam.

ANTAL. Én azt hiszem, hogy ez estve a gonosz társasághoz találkoztál volt, és azokkal dőzsöltél, és azért volt nehéz a fejed, hogy ma fel nem kelhették. Nem így vala az elmúlt két nap a beszéd köztünk!

DEMETER. Azt nem műveltem, nyilván higyjed, Antal uram. Mert e gonoszságnak véget vetettem. Vaj ki jól jut a tegnapi beszéd eszembe, hogy azt mondád, hogy a részegesek megvakulnak és megbolondulnak, hogy penitenciát nem tarthatnak és nem imádkozhatnak: hogy ittam volna tahát a gonosz társasággal?

ANTAL. Miért késtél tahát, hogy idején fel nem jöttél?

DEMETER. Igazán megmondom, jó Antal uram. Íme azóta fogva, hogy az Úristen adta, hogy szömbe löttem veled, és hogy értettem oly drága dolgokat tőled, mely igen rettenetes gonoszság légyen a részegség: oly igen irtózom a boritaltól! Ez okáért is e két nap csak egyszer-egyszer öttem ebédet. Reggel kedig, hogy felköltem, oly igen jól voltam, oly igen könnyű, hogy én magam is csodálkoztam. Annakelőtte való időkbe, mikor a gonosz társasággal estve duskát ittam, reggel oly igen gonoszul voltam, és a fejem olyan volt, mint egy fabot. Most kedig, Úristennek hála, oly igen könnyen voltam, mintha új ember volnék. Annak előtte sem estve, sem reggel nem jutott az imádság eszembe: most kedig szűvem szerént imádkozhatom. És ez ennek oka, hogy ma is idején fel nem jöttem: mert felkelvén, mindjárást térdre esém, és miért hogy oly nagy buzgósággal imádkozám, elvétettem volt a harangszót. De jó Antal uram, azt mondád tegnap, hogy ezt ez egész hetet szenteljük és üljük az Úristennek: kérlek ezokáért, meg ne bántassál véle, számláld előttem a több károkat, kik lesznek a részegségből.

ANTAL. Dícsírtessék az Úristen örökkön örökké, ki adta ezt az ő Szentlelke által a te szűvedbe, hogy engödnél az ő szent igazságának. Kérem az ő szent felségét, az ő szent fiának, a mi urunk Krisztus Jézusnak általa, hogy erősítsen tégedet az ő megismert igazságába, és tartson tiszta, józan és szent életbe, amen. Én kedig örömest mindenkor minden jóra tanítlak. Vedd eszedbe ez okáért jó atyámfia Demeter, hogy nemcsak a lélek és a test elvész részegség és a tobzódás miatt: hanem mind a jó hírnév, mind a jó erkölcs, s mind a szemérmesség, etc.

A pogánoknak írásiba olvassuk, hogy a filozófusok, maga azok pogánok voltak, és csak a természet okosságának intését követték, ezt végezték: hogy nem alkolmas, sem illik, hogy egy jámbor ember felötte való borral megterhelje magát és megrészegüljön. És efféléket ők minden tisztségtől megfosztották, soha semmi tisztességet reájok nem bíztak. Mert jól látták, hogy abba, aki részeges, semmi szemérem nincsen, minden ok nélkül szól, ingyen sem gondolkodott a dologról, melyet végezni kell, sem elejét, sem közepit, sem végét meg nem forgatta, de mégis neki kákog. És amit egy tikmonysült előtt megmondott, arról ingyen sem emlékezik, mert a bortól megveszett a feje, eltompult az elméje; nincsen semmi válogatás avagy ítílet fejébe. Mit mondjunk: csak egy darab hús, s két szöme, tőke és törzsök. Ha ez okáért a setétségnek fiai, a pogánok, kik Istent nem ismerték, hanem csak a természet okosságának intése után éltek, ezt művelték, hogy a részegesre tisztességes tisztet reá nem bíztak: mennyével inkább nékünk kellene azt művelnünk, kik avval kérkeszünk, hogy a világosságnak és Istennek fiai vagyunk?

DEMETER. Mint én eszembe vehettem, igen jámborok voltak a pogán bölcsek. Kevés héja, hogy azokat el nem haladták, kik most igen kérkesznek, hogy keresztyének volánának.

ANTAL. Ugyan elhaladták. Mert mit művelnek most az emberek, mind nemes, mind városbeli s mind falubeli: mindnyájan, mondom, mit művelnek? Sokkal külemben cselekednek, mint a pogánok! Mert ha valami tisztre fejedelmet választani kell: ottan a nemes uraim ezt mondják: „Jer, válasszuk ezt, mert igen jó nyájas ember.” Ha kérdik: „Miből tudjátok?” Ottan ezt felelik: „Mert minap odamentünk vala házához: bezzeg ember módra tarta. Királi módra főzetett vala, úgy hordatá a bort, mint a vizet, elannyéra, hogy éjfélikoron mentünk volt haza. Bezzeg a társaság közett nékik nem jó tötték volt fel az okulárt, mert a sárba estenek egynéhányan.” Nézzedsze, jó atyámfia Demeter, ezt mondják immár az uraim nyájasságnak. Nyilván a pogánok, mint Cicero, Zeno, Socrates etc. soha nem dicsírtek volna afféle nyájaskodó fejedelmet, sem annak, sem a többinek nyájaskodását.

DEMETER. Mely igen jól tudod a nemeseknek szokását. Én szolgáltam őket: igaz így beszélnek, mint kegyelmed mondja.

ANTAL. Nemcsak a nemes uraim művelik ezt, hanem szinte azonképpen vagyon a városbelieknek is dolgok. Mert ha együtt vannak a választott emberek, jelesen a borháznál (mert ott kell előszer mind bírót s mind polgárt tenni) ismét mondják: „No, kit tegyünk bíróvá, polgárrá, etc.?” Ha mégis valamely józan köztek vagyon, kinek még lángaz az Istennek Szentlelke valami keveset szűvébe, az ezt mondja: „Jó uraim! Jertek, tegyük ezt bíróvá, polgárrá, etc., mert jámbor ember, igazságszerető, jó esze is vagyon. Nem felötte haragos, nem akaratos, józan; gondviselő; gyakorta jár az egyházhoz és mindenkor házánál találják, etc.”

DEMETER. Vajon mit felel a többi e jótanácsra?

ANTAL. Mit felelnének? Megnevetik és megcsúfolják, mondván: „Kuc Lovrente, bezzeg szépen találja. Eb volna, ki azt bíróvá, avagy polgárrá tennéje, mert soha egy pohár borát sem láttuk. Oztán felötte igen eszes, soha senkihöz nem megyen, senkivel nem nyájaskodik, olyan mint a passer solitarius etc. De inkább ezt tegyük bíróvá. Mert ez jó ember, nyájas ember. Soha nem maradhat házánál, mindéltig barátihoz megyen. Tegnap is azt értötte volt, hogy együtt vagyunk; odajöve hozzánk, maga immár vacsorált volt otthon, és majd tíz óráig mind velünk mulata. De még hazamenet is soha el nem bocsát vala, hanem bevűn házához, liktáriomot hozata, jó piros bort hozzája, úgy ereszte haza. Ma reggel ugyan ráncos vala az orcája és bojtos a feje beléje, mikor a piacra jöve. Ezt tegyük ez okáért bíróvá.”

DEMETER. Vajon mit ítíltek volna afféle ember felől a pogánok, kikről ezelőtt emlékezél?

ANTAL. Nyilván efféle csapókat soha nem dicsírtek volna a pogánok, soha semmi tisztességes tisztet reá nem bíztak volna.

DEMETER. Mit művelnek tahát a falubeliek?

ANTAL. Ugyanezekenképpen vagyon a falubelieknek is dolgok. Azok ha lelkipásztort kell választani: előszer egybegyűlnek, és mikor jóllaktak immár, hogy a sok kolbásznak bűze, a fokhagyma és a bornak szaga általverte fejeket, akkor elkezdik nagy móddal a plebános választást. „Jó komáim, kit válasszunk plébánossá?” Ha oly vagyon közettek, kinek valaha szűvébe fért az igazság, az ezt mondja: „Jó uraim! Minap itt a szomszéd faluban valék, és történék reggel odajönnöm. Igaz, hogy harangoznak vala. Bemenék én is a templomba, tahát nagy csendesség vala a templomba, maga sok jámbor vala benne. Kevés idő múlva elkezde a plébános nagy szép lassan egy lelki éneket és az egész község mind mondá véle, oly igen szép egyenesen, mintha csak egy ember mondanája. Mert mint értém, megtanította volt őket annakelőtte reája. Azután felméne a prédikációszékre, bezzeg szépen prédikála, oly dolgokat hallék ott tőle, kiket soha annak előtte nem hallottam. Jó volna ezokáért, hogy azt hoznójók ide, avagy más jámbort, ki olyan volna, mint az.”

DEMETER. Fogadja-é a többi ezt a jó intést és jótanácsot?

ANTAL. Patvart fogadják. Inkább ellene állván, megcsúfolják. Minap ideki egy faluba mentem vala, tahát szinte az én gazdámhoz gyűltek volt, ott kezdék ezt e dolgot. De rútság, mint pirongatnak vala egy jámbort, ki olyan jó tanácsot ád vala nékik.

DEMETER. Kérlek, mit mondának?

ANTAL. Nám mondám: csúfolják vala, ezt mondván: „Jó, bátor. Igen tudod te. Mi is ismerjük azt a papot, kit te beszélesz. Minap mi is betértünk vala ott egy kevesen az egyházba: tahát szinte akkor prédikál. Nagy dolgokat művele a bírákon. Nagy keménséggel ezt mondá, hogy az Isten haragja vagyon fejeken, és hogy az Isten a poklot készítötte efféléknek, ha meg nem térnek. Oly haragos szömmel néz vala, mintha reggel mind tormát ött volna és ecetet ivott volna reája. Maga nemigen nagy bűnt töttek volt. Csakhogy nem büntették volt meg az ifjakat, kik éjjel tizenkét óráig valami fonóháznál a leányokkal tomboltak volt és egyéb aprólékot műveltek volt, etc. Ki hozna ilyen papot ide?”

DEMETER. De kérlek tégedet, micsoda tanácsot adnak vala ők?

ANTAL. Ők ezt mondák. „E napokba mi is mentünk vala egy szomszéd faluba, és ott a torba jól lakozánk. Tahát tisztes jámbor volt a plébános, szép fodorhajú, víg. Nem volt egy is köztünk, kire hat avagy hét pohár bort nem köszönt volna. Végre csaknem táncra költ vala a dolog. Házához is vűn azután bennünk: még a pincébe is bévitt vala. Vala még egy hordó borocskája; talám volt hetven csaphely benne. Mert nem kímíli az övét! Úgy tarta, úgy, hogy alég láttunk volt hazamenni. Ezt hozzuk ez okáért: mert ez nem szid, sem dorgál minket: mert alég prédikál vagy háromszor esztendeig, etc.”

DEMETER. Ugyanez tanácsot követték-e?

ANTAL. Ugyancsak ebbe marada a dolog. Mert elmenének a bolondok, és ismét nagyobb bolondot hozának közikbe, mint őmagok valának. Immár egy bolond vezérli a másikat és mindnyájan együtt az ördegnek kürtőibe esnek, etc.

Ezt soha még a pogánok sem művelték volna. Mert hallottad tovafel, hogy ők afféléket minden tisztességes tisztből kivettették és úgy tartották, mint tisztessége veszetteket. Még most is Olaszországba azt művelik az olaszok, hogy ha valaki őközülek megrészegül, annak azután soha nem szabad egy tanácsba is bemenni. Csak mi keresztyének bolondultunk annyéra meg, hogy a tobzódást és a részegséget tisztességnek tartjuk. Maga jól tudjuk, jól halljuk, hogy a Szentlélek jajt mond azoknak, Izaiás 5. cap.

Ezt műveli ezokáért az Úristen rajtunk, és így ver meg minket ez ondoksággal. Mert minékünk adta az igazságot, ezt támasztotta előnkbe, hogy aszerént éljünk. Miért hogy kedig mi az igazságot a hamisságba rekesztjük, mint Szent Pál, Rom. 1. cap. mondja: az Isten azt engedi, hogy efféle ondokságba és rútságba essünk, hogy azt tartsuk tisztességnek, azt szeressük, kit még a vak pogánok is gyűlöltek és szidalmaztak. Ott állunk, látjuk a részeget, mosolgunk neki, és hallgatunk: maga keservesen kellene sírnunk. Mert a mi felebarátunknak, kit látunk, megöli az ördeg a bor által mind testét s mind lelkét. Mert Szent Pál szárazon ezeket kirekeszti mennyországból és az örök életből, Efez. 5. 1. Korinth. 6.

DEMETER. Láss dolgot, mely igen vak e világ: mert ebbe semmit nem vészen eszébe. Ezt jól látjuk mindenfelől, mint isznak az emberek duskát; mint köszönik el a bort; mint tölti egyik a másikat; maga ugyanavval a cselekedettel egyik megöli a másikat, mind testbe s mind lélekbe, mint beszédedből immár megértöttem. De honnan leszen ez?

ANTAL. Az Úristennek haragjából. Mert ez az Úristennek haragjának nagy ostora, mivelhogy őnéki háládatlanok vagyunk, és tettetésképpen kérkeszünk az ő nevével és keresztyéneknek híjuk magunkat. Azért ostoroz bűnt bűnnel, ondokságot ondoksággal, és oly setétségbe hágy esnünk, hogy kevésb világosság vagyon bennünk, hogynem mint Ciceróba, Socratesbe, avagy egyéb pogánokba, és mind hitünkkel, szentírásunkkal, bölcseségünkkel oda nem érhettünk, hová a pogánok értek az ő természet szerént való okosságokkal.

DEMETER. Bezzeg nagy visszafordultság és nagy vakság vagyon most a keresztyéneknél, hogy azt nem tudják, sem ismerik bűnnek lenni, ami bűn, kit maguk a pogánok is ismertek, hogy bűn és gonoszság.

ANTAL. Bezzeg nagy vakság vagyon. Mert miért hogy a pogánok tudták, hogy minden emberség és tisztesség elvész efféle disznó élet miatt: ezért a rómabeliek, mint Valerius írja, megtiltották a bort az ifjúságtól és az asszonyállatoktól.

DEMETER. Vajon miért?

ANTAL. Bezzeg azért, hogy az asszonyállatok és az ifjak efféle szertelenség miatt vaddá és szemérmetlenné ne lennének, hanem jámborságba és tisztaságba maradnának. Mert nyilvánvaló dolog ez, hogy a borba semmi szemérmesség nincsen. És valamit a boros meg mer gondolni, azt meg is meri művelni, akár férfiú s akár asszonyállat legyen; főképpen ha asszonyállat leend. És a Bakhus után mindenkor a másik grádics a szemérmetlenség. És valamely asszonyállat a bort kezdi szeretni, annál minden jóság, jámborság, tisztaság, etc. meghal. Azok helyébe kedig jő minden fajtalanság. Mert valahol Ceres és Bakhus öszvegyűl: odajő a Vénus is a menyeközére. Mennyi sok kurvát, paráznát, csácsogót, ondoklót etc. teszen a bor! Sokan az asszonyállatok közül a bor miatt csácsogni kezdnek, nyakokat felemelik, téstova szömlélnek, etc., kik józan korukba nagy emberséggel, tisztességgel és csendességgel veszteg ültek volna és nagy ajándokért egy férfiúval bátran nem szóltak volna. Nemheába mondja ezért Salomon, Proverb. 23.: akkor a te szömeid, úgymond, idegen asszonyállatok után néznek és a te szűved visszafordultakat beszél, etc.

Vajha e dologba csak oly jámborok lennének, mint a pogánok, kik ezt e gonoszságot igen gyűlölték. Mert így szól Vergilius felőle: „Nox et amor vinumquae nil moderabile suadent.” Azaz, az éj, a bor, a szerelem semmi alkolmatost avagy mértékletest nem tanácsolnak.

Mit beszéljek sokat: aki józan s jámbor, az jól látja a rútságot és az undokságot, kit művelnek a részegesek. Mert azoknál semmi nincs, hanem csak undok beszéd. Mert oly vagyon, ki akkor az önnen gonoszságát, latorságát és külemb-külembféle fajtalanságát beszéli, kit józan korába sok pénzért sem művelne. Vagyon ismét heábavaló terécselés, és mit mondjunk? Minden lakásnak mind kezdete, mind vége ondokság. Egyik köszöni a másikra a bort nagy kupával; a másik (tisztességgel mondva) alfelével fogadja. Egyik elkezdi a kábálkodást, és olyant hazud, hogy csaknem meghajolnak a gerendák beléje. Egyik kérkeszik marhájával: maga szalmazsákon hál mind feleségestől, gyermekestől. A másik dicsökedik gazdagságával, nagy házával, maga ha tekinted, tahát alól üres, felyül nincsen semmi benne. Harmadik oly igen tudós, oly igen magyaráz – maga tiszta kába és bolond. Vagyon oly bennek, ki még szeméremtestét sem fedezi be. Úgy iszik egynehány bennek, hogy még az ebeknek is elég jut bennek. Rövideden: effélék megszüntek az emberségtől, elannyéra, hogy az ebek megutálják őket és a legyek megcsúfolják.

DEMETER. Jaj, Úristen, sok ideig éltem ez ondokságos életbe! De jó Antal uram, a te beszédedből eszembe vöttem magamat és amint annak előtte szerettem ezt az életet, oly igen gyűlölöm immár.

ANTAL. Istennek hála. Isten adjon jó éjet.

DEMETER. Amen.

IV. RÉSZ

Hogy nemcsak a lélek, a test, a jó hírnév, a jó erkölcs és szemérmesség vész el a tobzódás és a részegség miatt, hanem elvész a marha is, és az emberek elszegényednek miatta, kuldusságra és egyéb nyavalyákra jutnak.

DEMETER. Isten adjon jónapot, szerető Antal uram!

ANTAL. Isten fogadja, atyámfia, Demeter.

DEMETER. Jó Antal uram, fogadásunk vagyon, hogy mind ez egész hetet meg akarjuk illeni: hallottam kedig immár tőled, hogy ez az innepnek igaz szentelése, hogy ember azon a napon az Úristennek igéjét tanulja és hallgassa. Kérlek ez okáért, szerető Antal uram, hogy ne restelljed ilyen goromba legént oktatni és tanítani. Nyilván a pokolból kihozál: segéts ez okáért, hogy mehessek a keresztyénekkel mennyországba.

ANTAL. Öremest művelem, jó atyámfia, Demeter: nemcsak azért, hogy régi pajtársom vagy, hanem főképpen az Úristennek parancsolatjáért. Mert az Isten azt parancsolja, hogy felebarátunkat oktassuk és intsük. Ha enged intésünknek és penitenciára tér: tahát megnyertük felebarátunkat. Kicsiny nyereségnek véled-é immár azt?

DEMETER. Bizonyába nagy nyereség ez.

ANTAL. Hogyne volna nagy! Látod-é, Demeter: mikor az emberi nemzet az Ádám atyánknak és az Éva anyánknak vétkekért mind testestől s mind lelkestől az ördegnek rabságába esett volna: onnan ki nem szabadulhatnak vala semmiképpen. Mert ha szinte e világnak minden gazdagsága övék volt volna is, de mindazáltal sem válthatták volna meg magokat. Csak az Isten az ő nagy irgalmasságából találá a váltságnak módját: mert ő adá az egyetlen egy fiát miéröttünk, és azáltal megválta minket, kik mind ez világ gazdagságával sem változhattunk volna meg. Veszed-é eszedbe Demeter, mely drága dolog az Úristennek egy embert megnyerni?

DEMETER. Igaz ezért kérlek, jó Antal uram, hogy ne legyen nehéz, hogy immár sokszor hozzád jövök.

ANTAL. De mi nehéz? Nagy gyönyörűségem vagyon benne. Illettük immár és megszenteltük e hétnek három napját: szenteljük meg immár a negyediket, azaz a szeredát. Négy dologról szóljunk kedig e mai napon.

Hogy az emberek a részegség és tobzódás miatt marhájokat elvesztik és elszegényednek; kuldusságra és egyéb nyavalyákra jutnak.

2. Hogy a duska itallal az emberek szomjúságokat meg nem oltják, hanem avval inkább gerjesztik.

3. Hogy a bor az ítíletet meghamisítja, az okosságot megvakítja és a hamisságot igazságnak mondja.

4. Hogy a részegségből és tobzódásból jő mind háborúság, s mind nyughatatlanság.

DEMETER. Szólj, jó Antal uram, az elsőről.

ANTAL. Nagy panaszolkodás vagyon mindenütt a mostani időről, mivelhogy szükség vagyon és minden drága. És így vagyon. Mert szükség és drágaság vagyon. De vajon honnan vagyon ez? Ki imerre, ki amarra vet. De igazán mondom, nem kellene senkire vetnünk, hanem csak a nagy torkosságra és a nagy tobzódásra: mert a sok lakásnak nincsen vége. Ahol kedig untalan sokat költnek: ott sokat kell keresni ismét helyébe. Miért kedig hogy minden ember sokat és szertelen költ, mind kicsin s mind nagy, mind fírfiú s mind asszonyállat: nem lehet, hogy semmibe olcsóság legyen. Mert a gyermecskéket még idején szoktatják a borra, még a bölcsőbe azt adják innya, mert félnek, ha felnevelkednek, nem tanulhatják meg azt innya. Ez okáért idején hozzá kezdnek.

Nem csoda, hogy a zsidók és a törökök oly igen gazdagok. Mert munkálkosznak azok és amellett mértékletesen élnek. De minálunk minden ember hivolkodni akar, és amellett ugyan jóllakni és a borba ugyan feredni. Erre kedig költség kell. Ezek mellett minden nap új ékesség támad mindenféle ruházatba, mind fírfiúnál, s mind asszonyállatnál. Főképpen az asszonyállatoknál és a sok frakturának és sokféle öltezetnek csinálásának nincsen vége. Evvel kedig egyik ugyan űzi a másikat: a pór a városbélit, a városbéli a nemest, a nemes a zászlósurat, etc. Soholt semmi szertartás nincsen. Ennyit sem kereshetnek minden munkájokkal is az emberek, mennyit ruházatjokra és ételekre s italokra elköltnek. Mert a magamutatásnak nincsen sem módja, sem vége. Akinek száz forint ára marhája vagyon, az úgy terengeti magát, mintha ezer forint ára volna. Ha valahová a menyeközébe vagy egyéb lakodalomba mégy, nagy dolog, mint cifrázták meg magokat az asszonyállatok: kiki mind a másiknál nagyobb, tekintetesb és szebb akar lenni. Ezelőtt való időkbe egy asszonyember sarut ötvenkét pénzen vesznek vala; most kedig hatvan pénzen. Immár nem jó az országbeli bőr hozzája, hanem idegen országból kell bőrt hozzája hozni. Ezelőtt való időkbe egy jeles menyeközébe alég láttál két selemruhát; de most minden tölcsérgyártóné selemruhába mórál. A sok gyűrőket, boglárokat, kapcsokat, kösöntyűket etc. ki számlálhatja meg? Bezzeg efféle szertelenségre pénz kell.

DEMETER. Jól látom, Antal uram, hogy kiváltképpen az asszonynépek efféle cifrálásra és heába való költségre igyeköznek. De nyilván a férfiak is nagy szertelenségbe élnek, mind ruházatjokba, mind ételbe s mind italba.

ANTAL. Úgy vagyon. Mert ezelőtt való időkbe polgár uram eljárhat vala a fekete báránybőrrel bélelt hacukákba nagy urak előtt is; de most szégyennek tartja, ha hátsubába megyen oda is: ha távol látod, hogy nyest subájába előballag, királyi kancelláriusnak véled, maga közel sincs hozzája. Ha a műves legényeket tekinted: tahát mindenik felvarrotta a rókafarkat a nyakára, mert szégyenli ott viselni az engedelmes báránynak bőrét. Immár teljességgel elfelejtették a régi posztókat, melyekbe a mi atyáink nagy igyügyűséggel és tisztességgel ölteztenek. Mind új posztók vannak, ki gránát, ki félskárlát, ki egész skárlát, ki zsálya, etc., tudja veszél. Egy egész holnapig csak a neveket sem tanulhatnám meg. Minden hitván nyílfoltozó most abba öltözik. Nem szólok most a nemes rendről, mely teljességgel a mértéktelenségnek célját meghágta mind öltözetbe, s mind ételbe-italba. Mert a bokorból támadott látja a nagyságosnak fénességét: mindjárást ő is arra igyeközik. Mindent keres, mindent elad, mindent nyúz, csakhamar talál okot, hogy a szegénytől elhajthassa a csörszökröt. Hazud aláfel, marta varjú, csakhogy ő is Dorottyával estve skárlátba és hajtott nyusztsüvegébe mehessen a komaságra avagy a menyeközére. Maga ha házához megy, ott semmit nem találsz, hanem a hálóháznak nagy hitvánul tapasztott falát, egy macskát a hideg tűzhelyen.

Ha a lakodalomba az étkeket nézed, tahát a sok bors miá feketék, és a sok sáfrán miatt ugyan veresek; ott költik a bort, mint a vizet, etc. Efféle szertelenséghöz bezzeg pénz kell és költség. Nem csoda ez okáért jó atyámfia Demeter, hogy oly igen elszegényednek az emberek e mostani időbe. Mert ezelőtt a mi atyáink, mind nemes, mind közember, mértékletességben éltek, akkor pénzek elég volt, marhájok bőven. Akkor raktak nagy várakat, nagy palotákat, jó házokat. Most a fiak e nagy szertelenség miatt még a fedelét sem foldozhatják rajta.

DEMETER. Bizony, nagy szemérem ez!

ANTAL. Nemcsak szemérem, hanem ugyan nagy szégyen, bűn is. Hogy ez így legyen, hogy a részegségből, tobzódásból és szertelenségből szegénység etc. támadjon, megmondja a bölcs Salomon király is, Proverb. 21. Aki gyönyörkedik a jó lakásba, szűkölkedik; és aki szereti a bort és feles étket, soha meg nem gazdagodik. Ismét Proverb. 23.: ne légy a részegesek közett, se a torkosok közett, mert a részegesek és a torkosok elszegényednek és a tunyák szakadozott ruhába járnak. Jézus Sirák 19.: Eltávoztasd a tobzódást és ne szoktasd magadat a tobzódásra, hogy ne essél a kuldusságnak veszedelmébe, mikor elhagy tégedet az erszény és kénszeríttetel az uzsorásoktól kölcsön venned. A részeges munkás meg nem gazdagul, és aki a keveset sem kímíli, naponként megfogyatkozik.

DEMETER. Én édes Antal uram, szólj immár a másik dologról is.

ANTAL. Melyik lőn a másik dolog?

DEMETER. Ez: hogy az emberek a duska itallal szomjúságokat meg nem oltják, hanem hogy avval inkább gerjesztik.

ANTAL. Úgy vagyon. Mert amihöz valakinek szereteti vagyon, és amibe gyakorolja magát, és amit megszok, az a szokás végre természetté válik benne. Olyan az emberi természet is: ha megszokta a boritalt, ez a szokásból untalan kéván innya, és mentől inkább iszik, annál inkább szomjúhozik. Eképpen bünteti meg az Úristen a részegeseket, hogy természetek megfordul és az ital tulajdonságát elhagyja. Mert ez volna az italnak tulajdonsága, hogy a szomjúságot megoltaná. De a részegességbe nem műveli azt: hanem inkább gerjeszti őket. Mint látjuk, hogy az oltatlan mész inkább ég, mennyével inkább töltnek vizet reá. Így szól Salamon is Sap. 11. és 16. cap.: hogy az ember azon dolog által büntettetik meg, mely által vétkezett. Nyilván drága mondás ez. Látjuk kedig nyilván, hogy a részegeseken betölti az Úristen ezt e mondást. Mert estve torkig megtöltik magokat. Igen reggel felkelvén, ismét a borra sietnek és napestig csak ez dolgok. És nem veszik eszekbe az Úristennek ítíletit és haragját.

Izaiás próféta cap. 5. jajt kiált azokra. Mi légyen ez a jaj, megmondja Krisztus urunk Lukács 16.: holott azt mondja, hogy az elkárhozott gazdag pokolba, nagy kénba és nagy szomjúságba vagyon.

Így szól Izaiás is cap. 5. Ezért holtak az ő nemesi éhhel meg. Miért? Hogy tobzódtak, részegeskedtek, sípoltak és doboltak, vigadtak, duskát ittak és az Úrnak cselekedetét nem vették eszekbe. Ezért művelte az Úristen ezt rajtok, hogy éhséggel ölette meg őket.

Nagy kénban vannak ezokáért az ördegnek mártírozni, a részegesek, még e világon is. Mi lészen kedig e világ után? Jaj azoknak.

DEMETER. Mi legyen ez a mártíromság, ha valaki tudja, jó Antal uram, bizony én is tudom. Nem heába vagyok oly beteges, oly arculvágott, oly rongyos. De Úristennek hála, ki engemet kisegített belőle a te jó beszéded és tanításod által. De kérlek, jó Antal uram, szólj immár a harmadik dologról is.

ANTAL. Melyik vala a harmadik?

DEMETER. Hogy a bor az ítíletet meghamisítja, az okosságot megvakítja és hogy a hamisságot igazságnak mondja.

ANTAL. Úgy vagyon. Nyilvánvaló dolog ez, hogy a részegből és tobzódásból az okosságnak ítíletinek minden élessége megtompul és az elmének minden ereje elvész. Onnét követközik azután merészség, vakmerő bátorság, hamis ítílet. Erről szól Salomon Eccl. 10. Jaj tenéked föld, melynek gyermek királya vagyon, melynek fejedelmi reggel esznek. Az Isten fenyegötvén, az írásba gyakorta ezt mondja: hogy a népeket, az ő bűnöket efféle észveszett fejedelmekkel akarja megbüntetni. Így szól Izaiás 3. Adok őnékik gyermekeket fejedelmül és gyermecskék uralkodnak rajtok. Jaj az Istentől szakadtaknak, mert gonoszok és megfizetnek nekik az ő érdemek szerént. Gyermekek az én népemnek nyúzói és asszonyállatok uralkodnak rajtok. Itt Ézsaiásnál a gyermekeken értsed a gyermekeszű fejedelmeket, kik testi gyönyörűség és tobzódás miatt elbolondultak, kik mint a gyermekek jeles gondviselésekre nem alkolmasok, hanem kábák, etc. Így vagyon megírva Jób 34. Az Isten a népnek bűneiért képmutatót ád fejedelmül. Képmutatónak nevezi itt az írás azt, aki viseli ugyan a fejedelemnek szömélyét, de ésszel gyermek, mert a bor kitolta fejéből mind az okosságot, s mind az észt. Olyan fejedelmet mond, hogy vet a népre, a népnek bűneiért.

Ez ilyen részeges és tobzódó fejedelmek és bírák, miért hogy ez ételbe és italba mind reggel s mind estve foglalatosok, elfelejtik a szegény népnek nyavalyáját, gondjukat se viselik, pereket elhalasztják és vontatják esztendőről esztendőre. És miért hogy ők az tobzódásba foglalatosok, másnak engedik tiszteket, hogy ítíljenek és törvént tegyenek. Akinek vagyon osztán, az keni meg az ítílőmestereknek markokat; és kinek értéke vagyon reá, hogy többet adhat: annak jobban foly pere. De aki nem adhat, annak nincsen helye a törvénybe, nincs annak bizonsága, elveszti az okáért a pert. Honnan következik kedig ez a szegény emberre? Innen, hogy az igaz pásztor, az igaz úr nem jámbor, nem vigyáz, nem gondol a szegény ember nyomorúságával, hanem eszik, iszik, tobzódik, marta ördeg; és minden gondviselést a tiszttartókra hárít. A tiszttartók kedig nem gondolnak a szegény ember nyomorúságával, nem fáj őnékik, mert a jobbágy nem övé; hanem marasztják szegényeket, elejtik külemb-külemb fortéllal, bírságolják, ijesztik, vadásszák az ajándokokat; meg sem szünnek, míg erszényeket meg nem töltik. Az úrnak őmagának is kell, az is ró, vonszon, nyúz, kóborl. Ha tekinted, tahát a szegénynek csak mezítelen teste, gyermeke és felesége marad, egyéb semmi. Jaj e visszafordultságnak!

Mindezek ellen szól Salomon Eccl. 10.: Jaj tenéked föld, melynek gyermek királya vagyon, melynek fejedelmi reggel esznek. Bódog vagy te föld, melynek nemes királya vagyon etc. Itt, ahol Salomon a nemes királt emlegeti, érts azt a királt, aki nemcsak nemzetsége szerént nemes, hanem ki jóságával és jámborságával nemes. Mert ez az igaz nemesség. Ezért is ő maga Salomon imádkozik 3. Reg. 3. és ezt mondja: Én uram-Istenem, adj te szolgádnak engedelmes szűvet, hogy ítílhesse a te népedet. Ugyan ez okáért is bódognak mondja a földet, Eccl. 10. Kinek királya nemes, jóságos, bölcs és eszes, és kinek fejedelmi, azaz tanácsi alkolmas időben esznek, nem testi gyönyörűségre és tobzódásra, hanem testeknek szükségekre, és táplálására. Így szól Salomon tovább Proverb. 31. Ó Lámuel, ne adj a királyoknak, mondom, ne adj a királyoknak bort, se a fejedelmeknek erős italt inniok, hogy iván el ne feledkezzenek a törvényről és el ne fordítsák a nyomorultaknak igyét.

Lássad ezokáért, ha illik a fejedelmeknek, nemeseknek, bíráknak etc. tobzódni és szüntelen lakásba forgani? Nyilván nem. Mert ezek mindnyájan itt e földen az Úristennek heltartói. Illik ezokáért, hogy józanok, tisztességbe élők és a jóságnak szeretői legyenek. Hogy mindenkor készek legyenek, mind éjjel s mind nappal az ő alattak valóknak igyeket tiszta ésszel és jó tanáccsal forgatni és szegényeket kártól megmenteni. Micsoda a nemes ember, ha e jóságok benne nem találtatnak? Goromba pór, nem nemes, noha e nevet viseli, hogy nemes. Igaz mint a pispek a biblia nélkül nem pispek, hanem reves tőke, mint a Szent Miklós faképe. Nem használ a név semmit a jóságos férfiú nélkül. Sok pórt találhatni, kiknek vajda nevek vagyon, de azért nem nemesek, sem vajdák. Titulus sine re.

DEMETER. Én édes Antal uram, amint én hallom, nemcsak ez a nemesség, hogy valaki nyest-subába öltezzék és a festett lóra felhágjon és móráljon, hanem más dolog kell hozzá. De vaj ki kevesen vannak, kik ezt értik.

ANTAL. Így vagyon, kevesen értik. De ki bűne, hogy nem értik? Érthetnéjék: de nem akarják érteni. Mert a tudós emberek őköztek semmi böcsületbe nincsenek; ők semmit nem tanultak gyermekkorokba; most sem taníttatják fiakat; egy skólára sem viselnek semmi gondot. Mikor fiok ennyit tanulhat, hogy egy levélkét tud magyarázni, elég azután. Maga ezt is nyavalyásul tudja, hogy egynihányszor szövétneket magyaráz szőnyeg helyébe. Azután mindjárást lóra ültetik hosszú sarkantyúval, lakásról lakásra megyen, eszik, iszik, tobzódik; ezt sem említi, ha vagyon-e Isten avagy nincsen; vagyon-e tisztesség, nincsen-é? Ezenközbe meghal az atyja; a fiú kiűzi az anyát a házból. Törvényt kellene tenni a jobbágyoknak? Tehát ennyét tud hozzá, mint a bagoly a páternosterhöz. Nem tudja, ha vagyon-e dekrétum, avagy nincs? Azonközbe a nagy tobzódás miatt elvész a gyomra, megcsomószik a nyaka, meggörbed a háta, megtekenősül a hasa és megtántorodik a lába. Ha látod távol, nem tudod megítílni: ha törzsök, vagy ember? E következik a tobzódásból, ez a gyönyörűséges boritalnak gyümölcse.

DEMETER. Hadd el ezt, jó Antal uram. Ne szólj! Mert ha valaki a nemesek közül ezt hallaná: vaj mint haragodnék érötte. Talám a székbe idézne érötte.

ANTAL. Hadd haragodjék csak, hadd idézzen! Majd mind elidézik őket az Úristen elejbe. Ott nagyobb harag lészen és nem használ ott a patvaria.

DEMETER. Kicsoda mondja ott a szentenciát?

ANTAL. A Jézus Nazarénus, aki mindent tud és mindent lát.

DEMETER. Képzed-é, micsoda szentenciát mondd akkor?

ANTAL. Megjölentette a Szentlélek. Mert ezt mondja Szent Pál által 1. Korinth. 6.: tudjuk nyilván, hogy ezek (ideszámlálja a részegeseket is) a mennyországot nem veszik avagy nem bírják.

DEMETER. Bezzeg rettenetes szentencia ez! De kérlek, szólj immár rövideden a negyedik dologról is.

ANTAL. Melyik vala a negyedik dolog?

DEMETER. Hogy a részegségből és tobzódásból jő mind a háborúság s mind a nyughatatlanság.

ANTAL. Úgy vagyon. Mert mikor az emberek megrészegülnek, ottan bátorok, ottan mindent mernek művelni. Oly vagyon, ki józan korába oly szelíd, mint a bárány; ha ihatik, tehát olyan, mintha mind az egész héten puskaport ött volna. Forog; kap mindenfelé; itt is öszvevész, amott is háborúságot támaszt, mert megvadult a boritaltól és a bor eldúlta fejét. Így szól Salomon is, Proverb. 20.: a bor gennyetté teszi az embert és az erős ital vaddá. Valaki ezekbe gyönyörkedik, soha bölcs nem lészen. Item proverb. 23.: Kinél vagyon a jaj? Kinél vagyon a bánat? Kinél a versengések? Kinél a panaszolkodások? Kinél az ok nélkül való sebek? Kinél a pecsenyés szömek? Nem de azoknál, kik duskát isznak. Ne nézd a bornak verességét, és hogy a pohárba oly szépen fénlik. Könnyen megyen ugyan be, de végre megmar, mint a kégyó, és mérge meghat, mint a jáspiskégyóé. A te szömeid nézik az idegen asszonyállatot és a te szűved visszafordultakat beszél etc.

DEMETER. A te beszéded, jó Antal uram, mindenbe igaz, mert én bizonságot vöttem róla. Ezokáért is mindéltig e pofámon kell viselnem a Bakhus címerét, mint ím látod. De nem gondolok immár véle. Ez elég énnekem, hogy az Úristen az ő Szentlelkével a te jó tanításid által kisegített belőle. Őnéki legyen hála. Az Úristen tartson meg, jó Antal uram.

ANTAL. Téged is, jó atyámfia Demeter.

V. RÉSZ

Hogy a részegségből és tobzódásból jő az Úristennek megutálása, az ő jótétéről való elfeledközés és az ő cselökedetinek nem böcsülése.

ANTAL. Talám csak keveset aludtál az éjjel, hogy ilyen reggel feljöttél?

DEMETER. Nemigen sokat aludtam.

ANTAL. Miért? Talám valami bántásod vagyon valakitől?

DEMETER. Ezelőtt való időkbe, mikor még a gonosz részeges társaság közett valék, éjjel oly igen nehezen aludtam, hogyha ugyan megráztak volna is, azért ugyan fel nem serkentem volna. De most oly édesden aloszom éjjel, miért hogy csak egyszer eszem napjába, hogy semmi édesb és nyugodalmasb nem lehet; de igen hamar felserkenek. Ma kedig, miért hogy csötertek és vásár vagyon, igen reggel kezdének az utcán marhát a piacra hozók. Ebbe serkenék fel.

ANTAL. Nekem is kellene ugyan valamit a vásáron vennem. De szóljunk előszer valamit a mi szokásunk szerént az iszonyóságos gonoszságról, a részegségről és tobzódásról. Mivelhogy a részegség és tobzódás oka az Úristen megutálásának, az ő jótétéről való elfeledésének, és az ő cselekedetinek meg nem böcsülésének.

DEMETER. Mint én eszembe vészem, a részegség elveszti az embert mind Isten előtt s mind e világ előtt.

ANTAL. E nyilvánvaló dolog. Mert valahol tobzódnak az emberek, esznek és isznak, ott elfelejtik mind az Istent, s mind az ő jótétét. Az ő kezeinek cselekedetiről sem emlékeznek. Így szól Izaiás cap. 5.: az ő lakodalmokba hegedő, lant, dob, síp és bor vagyon, de az Úrnak dolgát nem látják és az ő kezének cselekedetit nem tekintik. Ezt mindnyájan látjuk, hogy vagyon: hogy a részegesek sem az időt, sem jegyüket, sem az Úrnak valamely cselekedetét eszekbe nem veszik, hanem itton isznak, mint Noé idejébe. Nem gondolnak az Úristennek haragjával, sem a próféták fenyegetésivel, csak a boritalba vagyon minden gondok: mintha ők a borért teremtöttek volna és nem a bor őéröttek.

Erről a vakságról sokszor panaszolkodik az Úristen a prófétáknál.

Izaiás 28.: ezek is a bortól, úgymond, megbolondultak és az erős italtól tántorognak. Mert mind a papok, mind a próféták megbolondultanak az erős italtól, elmerültenek a borba és tántorognak az erős italtól. Bolondok a prófétálásba és tévelygők az ítíletbe.

Psal. 28.: ad őnékik, úgymond, az ő cselekedetek és életek szerént; füzet őnékik az ő érdemek szerént, mert eszekbe nem veszik az Úrnak dolgát, az ő kezeinek cselekedetével sem gondolnak: ezokáért elteröttetnek és meg nem építtetnek, etc.

Így int Szent Pál is, Rom. 12.: hogy az igéről gondot viseljünk, Efez. 5.

Ezenképpen Krisztus urunk is, Lukács 21. Ott int Krisztus urunk, hogy látván a jögyeket kikről szólt vala, felemeljük a mi fejönket és eszünkbe vegyük, micsoda időbe vagyunk, hogy immár az Úrnak napja elközelgett.

Mikor a józan ember távol nézi a részegeseket és a tombolókat, sokat lát ott és sokat vehet eszébe, kikről a részegesek ingyen sem gondolkodnak. Azonképpen aki az Úristennek cseleködetit nézi, miképpen az idő az írásnak mondása szerint elfolydogál: az sokat veszen eszébe és sok titkos dolgoknak megértésére jut. Ezt kedig kévánja az Úristen tőlünk, hogy józanságba éljünk és eszünkbe vegyük, miképpen bírja ő e világot, mely igen csodálatosok legyenek az ő cseleködeti, mert ebből támad az őbenne való bizodalom, támad a félelem és sokféle jó.

Így szól Szent Dávid Psal. 77.: én megemléközem az Úrnak cselekedetiről, a te régi csodatételidről és azokat megbeszélem.

Item Psal. 144.: Gondolkodom ezelőtt való időkről és elmélkedem minden te téteményidről és a te kezeidnek cselekedetiről beszélek.

DEMETER. Mint én hallom, a szenteknek elmélkedések csak efféle dolgokról volt, kiket az Úristen az ő hatalmasságával az ő bölcsessége által e világba eleitől fogva cseleködett.

ANTAL. Nyilván csak ebbe, még mostan is. De akik a tobzódásba és a testi gyönyörűségbe bemerültek és csak az életnek keresésébe foglalatosok, sem az Istenről, sem az ő csodatételiről meg nem emléköznek, hanem csak az önnen hasokról, mely is ő istenek. Ahol kedig az ő kéncsük vagyon, ott vagyon az ő szűvek is.

Hogy efféle megutálásba és vakságba ne esnének a keresztyének és teljességgel Isteneket el ne felejtenéjék: ezért szerzötte az Úristen a keresztet. És külemb-külembféle nyomorúságával gyötri őket, hogy a kereszt által eszekbe vegyék magukat, hogy e világhoz teljességgel ne ragaszkodjanak. Mert az agádám hamar elfelejti az Istent és minden gyönyörűséggel csak evilághoz ragaszkodik. És ha az Úristen csak jóval volna minekünk, hamar tiszta gonoszokká lennénk. Így szól Mózes az Izrael fiairól Deut. 32. Jákob az Úrnak része; őrezé azt, mint az ő szömének fényét. Magas földre vivé őket, hogy a földnek gyümölcsét ennéjék. A kőszálból mézet ada enniek és olajt a kemén kőből, vajat a tehenekből és tejet a juhokból, etc. De mi következék? Mikor kedig meghízék és megelégedék, ellenem rugódozék. Elhagyá az Istent, ki őtet terömtötte vala és semminek ítílé az ő megszabadításának kőszikláját. Erről intötte vala még azelőtt az Izrael fiait, Deut. 8., ezt mondván: meglásd, hogy el ne felödkezzél a te uradról Istenedről, evvel, hogy meg nem őriznéd az ő parancsolatit, az ő törvényit és ítíletit, melyeket én teneked parancsolok; hogy mikor eszel és megelégedel, etc., a te szűved fel ne fuvalkodjék és el ne felejtözzél a te uradról Istenedről.

DEMETER. Úristen! Mint én hallom, jobb embernek külemb-külemb nyavalyába lenni, hogy nem mint testi bátorságba és minden elégségbe!

ANTAL. Nyilván jobb. Mert a nyavalyába emléközik az Isten felől, de a jószerencsébe elfelejti az Istent. Még csak felebarátjáról sem emléközik. Rövideden: teljességgel visszafordult az régi Ádámnak természete és az Úristennek terömtett állatival nem tud úgy élni, mint kellene, hanem gonoszul él véle. A terömtett állat ezt látván, ő sem cselekedik úgy véle, amint az Úristen teremtötte, hanem mind vissza. Így nem használ szomjúknak a bor, az írástudóknak a tudomány, a pénz a gazdagnak: mert ugyanezek által megbolondulnak. Rövideden: egy terömtett állat sem szolgál az istentelennek, hanem csak gonoszra és veszedelemre, mert minden erejét megtagadja és megvonja tőlek. Amit kellene melegíteni, azt meghidegíti. Aminek meg kellene gazdagítani, ugyanazon megszegényít. Az okát kedig megmondja Szent Dávid. Mert azt mondja, hogy az Isten a visszafordultaknak viszontag ellene fordul. Mikor az Úristen kedig nem kegyelmes mihozzánk: minden teremtett állatok meggyűlölnek minket.

DEMETER. Honnan vagyon ez, hogy a terömtett állatok nem javokra vannak azoknak, kik méltatlan élnek azokkal? Nám, hallottam Szent Pálból, hogy minden terömtett állat igen jó?

ANTAL. Úgy vagyon. Szent Pál mondása, 1. Timót 4. De vedd eszedbe, jó Demeter: a vétek nincsen a terömtett állatba, hanem mibennünk, kik természet szerént gonoszak vagyunk. Innen lészen ez, hogy az Úristen teremtett állatja, aki jó őmagába, minekünk gonoszra lészen. Mert amineműek mi magunk vagyunk, olyanak mind a körülünk való állatok is. Mert a vaknak még az előtte való világosság is setétség. Mint a póknak az édes méz méreg. Ezenképpen a tisztátalanoknak semmi nem tiszta. De a tisztáknak minden tiszta, mint Szent Pál szól Tit. 1.

Miért hogy ez okáért az Istennek ismerete az örök élet, János 17. és a mi igazságunk és dicsőségünk Sap. 15., Izaiás 53., Jerem. 91. Korinth 1., könnyen megérthetni, mely iszonyúságos gonoszság legyen a részegség és a tobzódás, mely az Úristennek ismeretit elveszti az emberekbe és hasonlatossá teszi őket az oktalan állatokhoz. Valaki kedig lelki szömeivel ezt e nyavalyát meglátja, ez tudja ismerni, micsoda legyen, mely ondok dolog legyen. Vigasságnak tetszik ugyan a részegség, de nyilván mind testi, s mind lelki méreggel elegyes, mely után egyéb nem követközhetik, hanem csak lelki fájdalom és keserű bú. Ha ez okáért az emberek nem akarnának józanon élni az ő testeknek egészségéért: e rettenetes lelki kínért is el kellene távoztatniok azt. És hogy tiszta szűből gondolkodhatnának az Úristennek csodálatos cselekedetiről.

DEMETER. Ah, jó Antal uram, könnyű minékünk immár erről szólnunk, Úristennek legyen hála, de az ördeg igen keményen megkötezi az embereket, mikor az ő hálójába békeríti: hogy sem látnak, sem hallanak, és azt vélik, hogy e világba jobb élet ne legyen, mint ez ondokságos élet.

ANTAL. Úgy vagyon. De az emberek nem hiszik, hogy legyen ördeg. De akinek szöme vagyon, az jól hiszi, hogy vagyon, noha az ördeget szömével nem látja. Mert az istenteleneknek cselekedetibe ugyan formára megmutatja magát. Jó Demeter atyámfia, igen reggel légy itt, akkor szóljunk e dologról, mert ma a vásárra is kell mennem, miért hogy csötertek vagyon.

DEMETER. Köszönöm, tiszta szűből minden énhozzám való jóakaratodat. Isten tartson meg.

ANTAL. Véled egyetembe, jó atyámfia Demeter.

VI. RÉSZ

Hogy a részegségből és tobzódásból feledékenség és bolondság támad. És hogy az ember csúffá és teljességgel esztelenné lészen miatta.

DEMETER. Isten adjon jónapot, jó Antal uram!

ANTAL. Isten adjon neked is, jó atyámfia Demeter. Talám az én tegnapi ígíretemről emlékeztél, azért jöttél oly igen idején fel?

DEMETER. Bezzeg arról. Mert tudod, mint vagyon a közbeszédbe: adós fizet. A te tegnapi ígíreted ez okáért adóssággá lött: tartozol tehát megfizetni.

ANTAL. Úgy vagyon. Örömest is megművelem. Mert tudom, hogy tartozom véle. Isten hírível kezdjünk hozzá.

DEMETER. Hány dologról szólsz ma?

ANTAL. Három dologról.

1. Hogy a részegségből és tobzódásból feledékenség és bolondság támad. És hogy az ember csúffá és teljességgel esztelenné leszen miatta.

2. Hogy a részegségből testi bátorság és isteni félelem nélkül való élet támad.

3. Hogy a részegség minden rendtartás nélkül való életnek, minden hivolkodásnak, tunyaságnak, vakmerőségnek, paráznaságnak és minden gonoszra való indulatnak oka.

DEMETER. Ah, Úristen, azt tudám én, hogy ez elmúlt napokban mind elbeszéletted a sok rútságokat, kik támadnak ez iszonyóságos gonoszságból, a részegségből és a tobzódásból. De amint én hallom: majd a nagyja maradott volna hátra. Kérlek, jó Antal uram, szólj szokásod szerént bővebben felőle.

ANTAL. Az Úristennek akaratjából megművelem. A részegség meghomályosítja az embernek elméjét, eltompítja az értelemnek minden erejét: hátra is rúg minden jótanácsot és minden jóravaló igyekezetet megbánt, miképpen arról nyilvánvaló bizonságot vehetünk. Mert hol olcsóbbak a bolondok, mint a korcsomaháznál? Aki józan és betér a korcsomaházhoz, csoda dolgot lát ott. Nyilván ott eszébe veheti, hogy több ész vagyon egy ökörbe, hogy nem mint egy részeg emberbe. Mert az ökör a vízbe eleget iszik és mindjárást hazatér. A borháznál kedig úgy isznak az emberek, hogy megvakulnak belé, annyéra, hogy eltekintvén egy ludat, egy súlyaknak vélé etc. És gyakran leszen, hogy a részegség hátán viseli a büntetést: mert ez az Úristennek ítílete, hogy bűnt bűnnel büntet. A részegség őmagába nagy bűn: ezt e bűnt ismét több bűnökkel bünteti, tudniillik esztelenséggel, bolondsággal, ez életnek rövid voltával, jószágnak és tisztességnek elvesztésével etc. És noha az emberek mindezeket e nagy károkat látják: de mindezáltal nem gondolnak semmit véle. Bezzeg nagy bolondság ez!

DEMETER. Nyilván utánad vallom, hogy nagy bolondság: mert kárommal is megtanultam.

ANTAL. Egy pogán bölcs vala, Anakharsis nevű. Ezt megkérdék, mit kellene embernek tenni, hogy megutálná a részegséget? Felelé ez és mondá: hogy az ember igen jól megnézze a részegeseknek ondokságos életeket. De most nem használ az embereknél, akármint lássák ez ondokságos életet, mert megszokták immár és az a szokás természetté lött bennek. Ez okáért nem hagyhatják a nagy boritalt. A borital után kedig mindjárást elvész eszek: ott nincs azután tanács, ott nincs okoskodás, tudomány, etc. hanem zűrzavar. Egyik elkezdi és énekel, a másik sír, a harmadik mindkét kezével hársol, a negyedik pénzt számlál, maga egy sincs erszényébe; az ötödik nagyon magyaráz, maga egy betűt sem tanult soha. Hatodik kérkedik vitézségével, maga soha egy ellenséget nem látott. Hetedik nagyon kacag; ha kérded, nem tudja miért? Nyolcadik félenhajtván a nyakát ott aluszik. Ki győzi mind előszámlálni? Ugyan jól mondotta egy bölcs fírfiú mikor kérdették volna tőle, minek mondanája a korcsomaházat? A korcsomaház, úgymond, nem egyéb, hanem sok észveszettnek és bolondnak ketrece. És nyilván nem egyéb: mert akinek szöme vagyon, az jól látja, hogy így vagyon. Ez okáért is Szent Ágoston és Krizosztómus nevezik a részegséget minden gonoszságnak anyjának és szabadakarati bolondságnak. Így szól Salomon is, Proverb. 20.: hogy a bor megcsúfolókat tészen. Mert ezt látjuk, hogy a borosok minden embert meggugolnak és megcsúfolnak. Viszontag, őket is megcsúfolják. Csúfolja őket az Isten, az angyalok és minden teremtett állatok. Még az ebek is meghugyozzák őket, mikor a falhoz támaszkodtak avagy a ganéra dőltek.

DEMETER. Még ondokb dolgot mondhatnék én erről, de irtózom tőle. Kérlek ez okáért, szólj immár a másik dologról, akit megígírtél.

ANTAL. Melyik az?

DEMETER. Hogy a részegségből testi bátorság és isteni félelem nélkül való élet támad.

ANTAL. Úgy vagyon. Hallottad odafel, jó Demeter, hogy a részegség megcsúfolókat csinál és bolondokat szerez. Ahol kedig bolondság és vakság vagyon, ott nem félik az Úristent, sem gondolnak az ő parancsolatjával, hanem élnek minden testi szabadságba, mint ama részeg szolga Máté 24.: ki iszik vala a részegesekkel és az ő ura ha font-size: 12pt;zajöttére nem vigyáz vala és jutalmát vevé a képmutatókkal együtt. Maga az Úr meghagyta mindeniknek, hogy olajt szerezvén elkészítsük lámpásunkat és vigyázzunk, hogy mikor ő zörgetend, mindjárást megnyissuk neki az ajtót. Így szól Krisztus urunk, Lukács 21. cap.: meglássátok, hogy a ti szűvetek meg ne nehezíttessék felettevaló étellel és itallal és az életről való szorgalmatossággal, hogy az a nap hertelen el ne lepjen. Ez intéssel semmit nem gondolnak az emberek, hanem menten mennek az ő gonosz szokásokba; esznek és isznak és természeteket felötte való teröhhel megterhelik. És ekképpen elveszi a tobzódás szűvnek erejét: és olyanok lesznek az emberek, mint azok, kik a tenger közepibe alusznak, mint Salomon és Hoseás próféta mondják. Így szól Salomon, Proverb 7.: jobb sírni embernek, hogynem mint nevetni. Mert a bánkódás által megjobbul a szűv. A bölcsnek szűve a gyászlásnak házába vagyon, de a bolondé a korcsomaházába.

DEMETER. Mondhatod ezt a prófétákkal egyetembe: de a régi Ádám a mi testünknek kévánsága mindéltig ellene mond és ellene igyekezik.

ANTAL. Úgy vagyon. Mert e nagy visszafordultság vagyon a mi természetünkbe, hogy igen örül a nevetségnek, a vigasságnak, a jóllakásnak etc., és igen nehezen hagyja magát erről elvonni és abba vet minden gyönyörűséget. De az Úristen ennek módját találta. Mert a kereszttel megnyomta a régi Ádámot és megelegyíti a jószerencsét gonosszal, a vigasságot bánattal, a jó egészséget betegséggel etc., hogy megalázza magát és az Úristenről gondolkodjék. Mert így szól Izaiás cap. 28.: csak a késértet tanít az ígíre való gondviselésre. Mert miképpen az akaratos és kedvére nőtt gyermeket az atyja semmiképpen jó és tisztességes dolgokra nem hozhatja, hanemha a vessző alá veti és ugyan keményen megfojtogatja: szinte így vagyon az Úristennek is a régi Ádámmal dolga. Azt semmiképpen lelki értelemre és szűv szerént való engedelemre nem hozhatja, hanem a nyavalya és a kereszt által. Valaki olvassa a bíráknak és a királyoknak könyveit, az jól látja, mit műveltek az Izrael fiai, mikor békességek és jószerencséjek volt: mint hagyták el az Úristent és mint kullagtak az bálványok után. De mihelt az Úristen külemb-külemb nyavalyával megfosztá őket: azonnal megtértek és könyörgettek az Úristennek.

DEMETER. Minden embernek így vagyon dolga, mint az Izrael fiainak. Mert mihelt érezzük a jószerencsét, ottan elhisszük magunkat és az Isten felől semmit nem gondolkodunk. Jobb ez okáért, hogy az Úristen kereszttel és mindenféle nyomorúsággal gyöterjen, hogynem mint őróla elfeledkezzünk. De kérlek, jó Antal uram, szólj immár a harmadik dologról is, akit megígírtél.

ANTAL. Melyik az?

DEMETER. Hogy a részegség minden rendtartás nélkül való életnek, minden hivolkodásnak, vakmerőségnek, paráznaságnak és minden gonoszra való indulásnak oka.

ANTAL. Úgy vagyon. Vedd eszedbe: Szent Pál ezt mondja, Efez. 5.: ne részegüljetek meg borral, melyből szertelen élet következik. Hogy ez igaz legyen, mindennap látjuk a részegökbe, mely igen szertartás nélkül legyen az ő életek, mint hivolkodjanak, mely merészek, mely vakmerő botorok legyenek, mely szemérmetlenek, mind beszédekbe s mind cseleködetekbe, mely tisztátalanok és mindenféle fertelmességbe részesek legyenek. Mert a felette való étel és ital megöli az emberbe a bírót, kinek az egész testet minden tagjaival igazgatni kellene. Mikor kedig egy országba avagy egy városba bíró avagy fejedelem nincs, ott minden rendtartás nélkül való dolog vagyon. Szinte így vagyon az embernek is dolga. Mikor a bor megfojtotta őbenne az okosságot minden ő erejével: nincs azután az emberbe semmi, ki őtet vezérelhetnéje; hanem az ember bujdosik, mint az oktalan állat és minden ondoksággal megfertézteti magát.

DEMETER. Mint én hallom, jó Antal uram, eddig én az ünőkkel egy céhbe voltam a részegesekkel egyetembe.

ANTAL. Jó atyámfia Demeter, arról semmi kétséged ne legyen. Mert miképpen az ünők hivolkodnak és minden rendtartás nélkül való életbe élnek: igaz azonképpen élnek a részegesek is. Mert a tobzódás tunyává teszi az embert. Így cselekesznek a részegek: megtekintik a mívet, de nem nyúlnak hozzá, mert nem kell, mint a holt ebnek a csontrágás. Elébb-elébb ballagnak, mint a falon való árnyék. Elhagyják ottan feleségüket és a tűzhelyen a mezítelen gyermecskéket. A marhát kedig kihordják lassan-lassan a házból, mindaddig, míg semmi meg nem marad benne. Mikor azután a szükség meg kezdi őket gyötreni (mert nincsen immár mit a borra vinni), a kapálást meg nem tanulták, a kuldulást kedig szégyenlik: mi következik azután?

DEMETER. Lopás, avagy tolvajlás.

ANTAL. Ha igaz nem lopnak, avagy tolvajolnak, de azért ugyan egyéb latorságra vetik magokat: vagy drabanttá lesznek és életeket két forintért eladják. Ha kedig egy faluba mennek, ott hallanál parancsolást a szegény pór házánál: valamit erővel el nem vihetnek, avagy meg nem emészthetnek, azt ellopják és elenyésztik. Ha kedig ütközetre kelnek, tehát ott állnak, mint a törzsekek. Mert azelőtt a bor eldúlta fejeket, megötte szűveket és megfőzte inokat, nem vihatnak, mert nincsen szűvek, sem erejek. Nincsen annakfelette istenek; nincsen angyalok is; hanem az ördeg ott szekdécsel a pázsiton előttek, úgy lesi lelküket. Azonközbe puff, úgy ütik agyon, hogy mindjárást ledőlnek az ebeknek. Hopp haja, mint vötték hasznát az ő tobzódó életeknek!

DEMETER. Én édes Antal uram, én azt mondom, hogy nincsen jobb, hogy az ember az ő hivatalja szerént vigyázzon és dolgot tegyen, és azután egyék és igyék, nem gyönyörűségre, hanem szükségre, hogy testét avval táplálja.

ANTAL. Úgy, úgy, atyámfia Demeter. Mert mikor az ember dolgozik, úgy ehetik, úgy esik jóízűen. Nem hallottad-e valaha a nemesektől és az egyéb hivolkodóktól, mint panaszolkodnak, akármely jó étel legyen előttek, mondván: Kár, hogy nem ehetem e jó étekbe, tudja veszél, mi lelt, hogy nem kell ennem etc.

DEMETER. Gyakorta hallottam. De látod-é, nem tudtam akkor az okát, miért nem ehetnek.

ANTAL. Az az oka, kit mondottam: miért hogy semmi munkát nem tesznek: nem éheznek. Az éhség kedig az igen jó szakács: mert az éh gyomornak a legalábbvaló kenyér is mézes pogácsa. És úgy örül a víznek, mint a bornak.

DEMETER. Én édes Antal uram, illettük immár a pénteket is. Én igen köszenem kegyelmednek, hogy oly igen nagy szorgalmatossággal és szeretettel tanítasz: ha Isten éltet, bizony meg akarom kegyelmednek hálálni. Kérem kedig az Istent, hogy ő fizesse meg kegyelmednek. Holnap immár szombat vagyon: eljőjjek-e holnap is?

ANTAL. Valamit veled műveltem: nem én dolgom, hanem az Istené. Eljőjj kedig holnap is, hogy az egész hetet szentelhessük az Úrnak.

DEMETER. Amen. Isten tartson meg.

ANTAL. Téged is.

VII. RÉSZ

ANTAL. Hahá, jó atyámfia Demeter, te vagy-é?

DEMETER. Bezzeg én vagyok! Isten adjon jónapot.

ANTAL. Fogadj Isten, jó atyámfia Demeter. Mint ölteztél?

DEMETER. Bezzeg én is reámvöttem dolmányomat: mit mondanál hozzá? Úgy tetszik, hogy én sem vagyok immár kaka legény.

ANTAL. Látom, hogy új dolmányod vagyon. Osztán nem tudom, mi dolog, nem olyan cinterem-színű vagy, mint minap, mikor hozzám találkoztál vala, hanem ugyan piros szabású vagy! De kérlek, mondd meg énnekem, hol vötted ez új dolmánt?

DEMETER. Te adtad énnékem, én édes Antal uram.

ANTAL. Nem voltam e héten részeg, nyilván higyjed, hogy ne emlékeznék róla: ha én adtam volna a dolmánt tenéked?

DEMETER. Még mostan is azt mondom, hogy te adtad énnékem. Mert én ezelőtt oly igen részeges lator valék, szinte mint az én társaságom, a több latrok. Valami kedig jutott apámtól, anyámtól, azt mind megittam. Valamit azután kereshettem, azt is mind megittam, elannyéra, hogy mezítelen maradtam vala teljeséggel, mint az elmúlt napokba láttad. Nagy nehezen tartottam vala kedig útiköltségre három forintot, hogy ide hazajöhessek véle. Ez e három forint bizony nem tartott volna három napig, mind elkölt volna. De a kegyelmes Atyaúristen az ő nagy irgalmasságából művelé ezt, hogy szömbe juttata veled. Mert mihelt az Úristennek igéjét és jóra való oktatásodat kezdém tőled hallanom: ottan az Úristen az ő Szentlelkét adá hozzá, hogy foga rajtam. Azutánfogva csak egyszer öttem napjába és egy pénz ára borral megértem. Íme, három forintból megruháztam magamat, mint ím látod. Egészségem is vagyon, Úristennek hála. Így adtad énnékem, én édes Antal uram, mind ruhámat s mind egészségemet, kit az Úristen tenéked mind itt, evilágon, s mind a másvilágon megfizessen.

ANTAL. Úristennek hála, hogy ez ondokságos életből megszabadultál. De még több ondokság vagyon hátra, mely a részegségből és tobzódásból származik.

DEMETER. Több? Nám, minden ondokságnak kútfeje volt a részegség. Kérlek, számláld elő a több ondokságokat is.

ANTAL. Megművelem rövideden. Mert szombat vagyon ma, a barbélyhoz is el kell mennünk. Támad ez okáért a részegségből és tobzódásból:

1. Mindenféle hitságos beszéd, harag, káromlás, bálványimádás és külemb-külembféle békételenség és harcolás.

2. Öldeklés, lopás, botránkoztatás és külemb-külembféle gonosz példa.

DEMETER. Én édes Antal uram, hiszem, hogy nemigen nagy kár, ha ember szinte valami beszédbe vétkezik; mert közbeszéddel is szoktuk mondani, hogy nemigen nagy dolog: mert nem kell vámot adni tőle etc.

ANTAL. Mit beszélesz? Jól tetszik, hogy nem hallottad, mit mond Krisztus Urunk Máté 12.: mert ott ezt mondja, hogy az embernek számot kell adni az utolsó ítíletbe minden hitságos és haszontalan igíről, melyet mondottak az emberek. Avagy ezt e mondást kicsin avagy gyenge mondásnak véled-é?

DEMETER. Megbocsássa kegyelmed: csak egy történetből esék ezt mondanom. De hallom immár, hogy a hitságos beszéd nagy és ondok dolog az Isten előtt.

ANTAL. Bezzeg nagy dolog. Hová maradnak tahát a részegesek, kik ennyi hiába való dolgot csácsognak? Ez okáért inti Szent Pál a keresztyéneket, ezt mondván Efez. 4.: semmi heábavaló csácsogás szájatokból ki ne menjen, hanem ami megjobbulásra hasznos, aki szükséges etc. Így szól Efez. 5. részébe is, ezt mondván: legyetek ezokáért Istennek követői, mint szerelmes fiak, és járjatok szeretetbe, azonképpen mint Krisztus is szeret minket és adta magát miéröttünk ajándékul és áldozatul az Istennek jó illatozó illatra. Paráznaság kedig, és semmiféle tisztátalanság, avagy telhetetlenség ingyen se neveztessék tüközöttetek, miképpen illik a szentekhöz. Éktelenség is, avagy bolond beszéd, avagy csúfság, kik nem illenek. De inkább hálaadás. Mert ezt tudjátok, hogy egy paráználkodónak is, avagy tisztátalannak avagy telhetetlennek, ki bálványoknak imádója, nincsen öröksége a Krisztusnak és az Istennek országába. Ebbe e Szent Pál tükerébe, jól megláthatjuk, ha keresztyének vagyunk, avagy nem? Mert az igaz keresztyéneknek ez természetek: hogy örömest szólnak Krisztus felől. Akik kedig evilágiak, öremest evilág felől szólnak, mint a részegek és tobzódók, kik nem egyebet, hanem csak hitságos dolgot beszélnek. És így ismerik őket az önnen beszédekből mint a madarakat az ő szavakból.

DEMETER. Mi jó egyéb a részegségből?

ANTAL. Harag és öszveveszés. Mert mivelhogy a részegek megbolondulnak, mint tovafel meghallók, nem értnek semmi emberséget, hanem minden kicsin dolgon ottan meggerjednek, ottan öszvevesznek; még csak azért is készek üstökbe menni társokkal, ha a pohárból mind meg nem isszák a bort. Rút és ondok szitokkal szidják egymást, hogyha valamelyik jámbor meghallja, megborzad a haja belé. Vagyon akkor oly bennek, ki minden ok nélkül haragra indul, morog őmagába mint az eb: maga senki nem nyúlt hozzá, senki nem bántotta. Mert miképpen a víz elindítja a malmot és a sarkantyú a lovat: így indítja a bor a természetet minden vakmerőségre és felgyújtja az emberbe a gonoszra való indulatot. Annak felötte vaddá és békételenné teszi, hogy senki véle öszve nem fér. Ha valamely jámbor, ki józan, történet szerént melléje ül: inkább látna egy ördeget mellette, hogynem mint azt a józan embert. Ha kedig megszólítja, és megfeddi valamiről, mindjárást megbolondul, mind ő, mind a több részegesek, ugyan megdühösznek beléje és mindjárást kitaszigálják az ajtón. Amint meg vagyon írva Sap. 2. cap. És mint lőn Jeremiásnak is dolga, Jerem. 18.

DEMETER. Meghigyjed, jó Antal uram, hogyha közikbe mennél és ezt a drágalátos dolgokat megbeszélnéd előttek, kiket ez napokba énelőttem beszélettél: annyéra koposztanának, hogy oly sima lenne a fejed, mint egy tök!

ANTAL. Tudom, jó atyámfia Demeter, micsoda lélek hordozza őket. Tudom annak természetét is: mert az Istennek fia, a mi urunk Jézus Krisztus megjelentötte. Mert azt mondja, hogy hazug és gyolkos. Miért kedig hogy e gonosz lélek hordozza őket, nem örömest szorulok egy házba vélek.

DEMETER. Netalántán ha valaki hozzájok adná magát, és lassan-lassan kezdene e drágalátos dolgokról beszéleni, ők is eszekbe vennéjék magokat.

ANTAL. Semmiképpen nem művelnéjék. Ezért mondja a Krisztus urunk Máté 7.: ne adjátok a szentségest az ebeknek és a gyöngyöket ne vessétek a disznóknak: netalántán reátok rohannának és megszaggatnának. Veszed-é eszedbe, mit mond itt az Istenfia?

DEMETER. Vaj, ki jól! Nemheába mondám tovafel, hogy kopasztanáják a fejedet. De kérlek, jó Antal uram, végezd el a több gonoszságokat is, kik a részegségből támadnak.

ANTAL. Kicsoda számlálhatná el e sok ondokságokat? Inkább elszámlálnám a fejeden való hajszálakat.

DEMETER. Bezzeg meg lehetne azt is: mert a részeges ebevérek annyéra megligetelék ez elmúlt esztendőkbe, hogy ugyan kevés vagyon a fejemen benne.

ANTAL. Nem szabad szitkozódni, Demeter. No, ottan mégis szóljunk ez ondokság felől. Mondám tovafel, hogy a részegségből jön öldeklés, lopás, botránkoztatás és külemb-külembféle gonosz példa. Erről nem szükség, hogy sokat szóljunk. Mert mindennap látjuk szömünkkel, hogy ez így vagyon. Mert az emberöldeklés soholt nem esik, hanem főképpen a bor mellett, mikor az emberek a bor miatt megbolondultak. Ott látsz hagyigálást, ütést, vágást, harapást etc. Aki kedig józan és látja a részegeseket, az jól veheti eszébe micsoda lélek hordozza a részegeseket.

DEMETER. Talán azt a lelket mondod, kiről tovafel emlékezél?

ANTAL. Bezzeg azt! Akinek tulajdonsága hazugság és öldeklés. Mikor kedig a részegek marhájokat elköltötték, megszokták az italt, ez okáért nem hagyhatják el. De miérthogy magoknak nincsen mit a korcsomára vigyenek, más emberéhöz kezdnek; azt avagy hazugsággal megcsalják, avagy lopással elviszik; meg sem szünnek, mig a cinkos az istránggal megtartóztatja őket.

Rettenetes dolog kedig a gonosz példa, melyet adnak a több embereknek botránkoztatására. Mert mikor az ifjak látják a részegesektől, hogy így isznak és tombolnak, ők is mindjárást hozzákezdnek mint a majmok. Mert azt vélik, hogy ugyan így kell lenni. És ők is így isznak, mint az öregök. Ekképpen száll azután ez iszonyóságos gonoszság egyikről a másikra, hogy végre közélet lészen belőle, és senki sem bűnnek, se gonoszságnak nem ítíli, hanem szép és nyájas életnek. Jaj e világnak e gonoszságért.

DEMETER. Adná az Úristen, én édes Antal uram, hogy e széles világ megértenéje oly formán, mint te érted e nagy bűnnek, a részegségnek és tobzódásnak nagy voltát. Bizony, jobb életbe volna e világ, mind lélek szerént, s mind test szerént. Én igen köszönöm tekegyelmednek, hogy az igazságnak útjára hoztál a te jó oktatásod és tanításod által. Immár józanon akarok élni az Úristennek kegyelméből, és imádkozom szüntelen.

ANTAL. Hála legyen az Úristennek, mert ő művelte ezt az ő nagy kegyelmességéből, hogy Szentlelket adott az én oktatásom- és tanításomhoz. Mert ha ezt nem művelte volna, nem fogott volna rajtad sem pirongatás, sem oktatás, sem tanítás. Azt műveld immár, jó atyámfia Demeter: józanon élj, imádkozzál, ne űzd ki a Szentlelket szűvedből. Valahol hallod, hogy az Úristennek igéjét prédikálják: oda siess, azt hallgassad. Ne gondolj véle, hogy egynihány tömlő avagy képmutató az Úristennek igéjét káromolja. Ezt nyilván higyjed, hogy az Úristennek tiszta igazsága, mely által minden ember üdvezül, akinek üdvezülni kell. Nyilván higyjed, e tudomány kívül senki nem üdvezülhet.

DEMETER. Nyilván értöttem, hogy ez e tudomány az Úristentől vagyon és bizonyos vagyok immár szűvembe. De igen kévánnám, ugyan igen kévánnám hallani tőled a megigazulásnak módját: és miképpen kell az Úristennek vacsorájával élni? Mert hallom, hogy igen vetekednek egyníhányan ezekről.

ANTAL. Megszenteltük ez egész hetet az Úristennek; elégedjél font-size: 12pt;meg most véle. Másszor, ha az Úristen megtart, ugyan bőven tanítlak arról.

DEMETER. Az Úristen tartson meg és adja az ő szent országát tenéked.

ANTAL. Amen. Adja néked is.

FINIS

Kolozsvárba nyomtatott Heltai Gáspár és

György Hoffgreff által, 1552. esztendőbe.

zz_naiv

SZÓMAGYARÁZAT

advent - 1. a katolikus liturgiában a karácsony bevezető része; 2. az az időszak, amikorra ez az ünnepkör esik

ageb, aggeb - gyalázkodó kifejezés: vén lator

akadémia - egyetem

alakozás - alakoskodás

áldomás - áldás

allakos - jó formájú, csinos

állat - lény

antal - féleszű

Antikrisztus - 1. az Újszövetségi Szentírás szerint Krisztusnak a világ végén megjelenő nagy hatalmú ellensége, átvitt értelemben a kereszténységgel szemben ellenséges személy; 2. az ördög, az ördög szolgálatában álló

apelláció - 1. fellebbezés; 2. hivatkozás

apol - csókol

aránz - 1. céloz; 2. következtet

arbiter - döntőbíró

arcról - szembe

argumentum - érv, bizonyíték

aritmetika - számtan

áros - árus, kereskedő

ártán, ártány - herélt, hízásra fogott kandisznó

asszonyiálkodik - asszonnyal való foglalatoskodással tölti az időt

asztog - asztag

asztronómia - csillagászat

aszú - száraz

audiencia - kihallgatás

bakkalários - itt: baccalaureus: "babérkoszorús", alsó fokú egyetemi végzettségű, a hittudománnyal kezdő szinten foglalkozó

bacon - régi spanyol pénz

barbély - 1. borbély; 2. felcser

bátor - (határozószó) ám, hát, tőlem nyugodtan, bátran

becs - régi spanyol pénz

bekakocsol - bekukucskál

békó - béklyó, kötélcsomó

belén - bölény

benedicere - itt: áldás

bepolaszt - bepólyáz, befed, eltakar

berbetelés - mormolás, mormogás

berhe - kötényke

béles - süteményfajta

béllet - bélelt

birodalom - hatalom

bizony - való

boglár - díszcsat

bojér - havasalföldi vagy moldvai nemesember

bolt - 1. boltozatos; 2. boltozatos helyiség; 3. bolt, áruda

bartosan - karajosan, karimásan, átvitt értelemben: szembe húzva (kalap)

borostnya - borostyán

borsöprő - a bor üledékes alja

budul - 1. zavarodik; 2. eláraszt

bulcsu, bulcso - 1. a bűnökért elszenvedendő túlvilági büntetés bizonyos fokú mérséklése; 2. szentek vagy templomok fölszentelésének emlékünnepe; 3. az előzővel kapcsolatos mulatság, vásári jellegű szórakozás

cinterem - 1. halottasház; 2. temető

cipriai - ciprusi

cirkátor - fogdmeg

calumniae - rágalmak

csap - részeg

csatornás kút - szökőkút

csepke - jelentéktelen ember

cseri barát - ferences rendi szerzetes

csík - halfajta

csimasz - poloska; átvitt értelemben: csipkelődő, tolakodó ember

csinadoff - nagyon finom gyolcs

csörc - nyomorúságos, sovány

daktor, doktor - tudós

darabant, drabant - 1. gyalogos katona; 2. fegyveres szolga, hajdú

dákos - szolgadiák

degradáció - lefokozás, tisztségtől való megfosztás

dékán, dékány - vezető, főnök, elöljáró

dekrétum - 1. törvénytár; 2. törvényrendelet

dézsel - dőzsöl

dialektika - a vitatkozás tudománya

discant - kotta

disciplina - fegyelem; átvitt értelemben: tanügyi szabályzat

disputáció - vita, hitvita

doborsa, dobrsi - jól van

donáció - ajándék, adomány

duplás - kettős

döreckel - meghemperget

duska - felköszöntés után a poharat egy hajtásra kiinni

dündendörrel - nagy hangon, fontoskodva

ebag - szitkozódás, mint "ageb"

egregius - méltóságos

egyházmarha - egyházi kincs, vagyon

egyült - rögtön, egyszeribe

elbudul - elbódul

élés - élelem

eleven szén - tűz

elhanyatni - elhanyatlani, megtántorodni

elkóborlani - elharácsolni

elkóborol - elkoboz

elkoporít - elrabol, jogtalanul megszerez, megkaparint

eltekintés - nézés, ránézés

elve - túl

emse - nőstény disznó

észbe venni - meggondolni, megjegyezni, észrevenni

es - ős

evangéliom, evangélium - az Újszövetség Jézus életével és tanításaival foglalkozó négy könyve, az evangélisták műve

excepció - kifogás, óvás

fabula - oktató mese

faktor - ügyintéző, megbízott

fandarló - fondorlatos, cseles

fecskés-féle - itt: domonkos szerzetes (fehér-fekete ruhájuk emlékeztet a fecskére)

fedelet szab - kimagyaráz, megmagyaráz

fedél - főkötő

fék - kötőfék

felajoz - felpeckel

féléken - félékeny, félős

felestök - reggeli

fényűték - fegyelem

fertály óra - fél óra

fiskális - ügyvéd

focskand - hány

fogás - ravaszságot is jelent

fondál - 1. alapít; 2. tervez

fondomentom, fundamentom - alap

fraktúra - kényeskedés, cicomaság

franc - francia

francu - vérbaj

futás - futkos

fültett - füllesztett, fonnyasztott

fünces - élénk, vidám, fürge

gárdián, gvárgyán - szerzetesek főnöke

generális - általában: elöljáró

glitlevél - hitlevél, menedéklevél

gosztyán - aranyrög

graciánus - oltármester-helyettes (egyházi méltóság)

grádics, garádics - 1. lépcső; 2. fokozat

gramma - grammatika, nyelvtudomány

gömbölég, gömbeleg - gömbölyded

gubernátor - kormányzó

gugol - gúnyol

gyalol - gyalul, átvitt értelemben: illeszt, hozzászab

gyég - jég

gyeveder - 1. heveder; 2. kötél

gyolkos - gyilkos

ha - "hogy" kötőszó helyett is

hacoka - könnyű köntös, kabát

hadnagy - 1. hadvezér; 2. általában: elöljáró

hagyításnyi - hajításnyi (régi hosszmérték)

hagyomány - meghagyás, parancs

hársol - hadonászik

hátat ad - megfut

harkal - 1. harikál, azaz: hímez-hámoz; 2. dühvel ráront

háromhegyű - háromszög alakú

hártyás könyv - hártyára, azaz vékony bőrre (pergamenre) írt vagy ezzel borított könyv

hengér - hóhér

heretnek - eretnek

hipokritaság - képmutatás

hipokritálkodik - álszenteskedik

hivatalos - beidézett

hofstat - fejedelmi udvar

hólnap - hónap

holott - hol, ahol

hospitály, hispitály - kórház

hudoz - hugyoz

hurogat - riaszt

ijutt - ivott

illejük - illessük

inas - fiatal legényke

ingyen - egyáltalán, bizony

ingyen sem - egyáltalán nem, egyébként sem

innya - inni

irilleni - irigyelni

ír - rajzol

istráz - strázsa, istrázsa, őr

irdos-birdos - toldott-foldott

íz - csapatrész értelemben is

jargal - 1. járkál, 2. nyargal; átvitt értelemben: gyötör

jargalás - 1. járkálás, 2. járandóság, fizetés

jarló - gyarló

jászruha - gyászruha

jegyruha - hozomány

jobbapa - az ükapa nagyapja; átvitt értelemben: ős

kabala - kivénhedt kanca

kábálkodás - esztelenség, balgaság, zavarodottság, hazudozás

kacér - itt: eretnek

kalagor - kalugyer, azaz keleti ortodox (ún. görögkeleti) szerzetes

kalangya - kévébe kötött, majd keresztbe összerakott gabona

kalánka - kiskanál

kamara, kamora - szoba, helyiség, cella

kamoka - damaszt öltözet

kamora-szék - árnyékszék

kancellária-darab - hivatalnok

kandal - pislog

kanta ír - varázskenőcs (átvitt értelemben)

karmazsin - vörös

katekizmus - a vallás legfontosabb tételeinek kérdés-felelet formájában történő kifejtése katekhézis (hitoktatás) jelentésben is

katekumenus - a hitbe beavatandó személy, hittanuló

kazula - miseruha

kápa - csuha

káptalan, káptolon - papi tanácsadó testület, amely püspökségek, székesegyházak mellett működik

kén, kény - kín

képesek - hajítódárdások, dárdahordozók

képíró - rajzoló, festő

keresködni - kenyeret keresni értelemben is

keresztfogás - keresztkérdés

kesentyű - kösöntyű, díszcsat, dísztű, karkötő, nyakék

kifogó hely - kikötő

kím - kém

kimenyült - kificamodott

kiötlenedik - felbuzog

kóborlás - fosztogatás

kobzó - államkincstár (fiscus)

kolcs - kulcs

kolika - epebaj

kolya - fedett kocsi

kolumna - hasáb, oszlop

kommunikál - áldoz

komparáció - 1. előkészület; 2. be-, megszerzés, átvitt értelemben: egyházi adó

konfesszor - gyóntató

konfirmál - felken, felhatalmaz, jóváhagy

konzílium - tanácskozás

koppogós - a korban divatos hegyes sarkú cipőben járó, így kopogó hangot adó; átvitt értelemben: cifra, kiöltözött

korcovágy - korcolat, öveder; a test köré tekert, szíjjal rögzített régi ruhadarab

köbei - kebel

könyköves - kénköves

könyvez - könnyez

közenséges békesség - közcsend, társadalmi béke

kuasz - kuvasz

külön-külön színekkel - különböző módon

kürtő - kémény

lakás - lakoma

lánna - lemez

lapátz - lapály, síkság

lapicka - malomkerék terelőlapátja

lángaz - ég, lángol

lecsépelve - leverve

legestrom - lajstrom, lista

légió - seregrész, ezred

légy - kém, provokátor

lélekváltság - a tisztítótűzben (purgatórium) szenvedő lelkek kiszabadításáért mondott ima, a búcsú egyik válfaja

lelki ének - egyházi ének

librária - könyvtár

liktáriom - befőtt, gyümölcslé, gyümölcsíz, likőr

litánia - felsorolásokból álló, párbeszédes formájú hosszú könyörgő ima

Londinum - London

locatos - szó szerint: kirendelt; itt: fogolykísérő

maga - ámbár, jóllehet

magisztrátus - elöljáróság, városi hatóság

majorkodik - gazdálkodik

malomtaliga - nagyméretű taliga(?)

marcana - csekélyke, kicsiny

marha - kincs, vagyon

marta ördeg - szitkozódás; egye fene, vigye ördög

marta varjú - szitkozódás; egye fene, vigye kánya

mártírom - mártír, vértanú

más írrel kötni - másképp fogni a dologhoz

maurita, maurus - mór

megbudul - össze-, megzavarodik

megcöpel - elagyabugyál

megegyenesül - egyetért, kiegyezik

megejteni - tőrbecsalni

meggugol - kigúnyol

meggyek - mit tegyek?

meghűl - alábbhagy

megkeszér - megkeres

megprengérez - pellengérre ítél, visz; átvitt értelemben: megbüntet

megrevaszt - rárivall

megtekenesül - elcsigázódik, megereszkedik

megvondogál - meghurcol, tönkretesz

mélyföld - mérföld

merigy - pestis

mester - iskolamester, oltármester, magiszter, tudós

metszek - mit tegyek?

mindkörülbe - összesen, mintegy

miniszter - lelkipásztor, egyházi szolga

moln, molna - malom

monstrum - szörny

mony - tojás

morál - lassan sétálgat

mordályság - álnokság, fondorlatos gazság, orgyilkosság

mulat - időt tölt

munkatehetü - munkabíró, munkaszerető

nagydrág - nadrág

napa - anyós

naptámadati - keleti

nagyszavú - ékes szavú

naszád - kis méretű, gyors járatú hadihajó

négyhegyű - négyszögletű

nezésen - indulatosan, dühösen

notárius - jegyző

nyaráncs - narancs

nyílfoldozó - "zabhegyező"

nyomás - legelő

nyomós - maradandó

offerenda - adomány, ajándék

offerendál, offerál - felajánlás, ajándékadás

oráció - szónoklat

orátor - szónok, szószóló

országos oskola - egyetem

ortály - ítélet

ökonómus - gazdász, Heltainál az egyetem gazdasági vezetője

őrzsilip - felvonó zsilip

ött - evett

ördeg hámára vonszon - ördög szolgálatában álló

paciencia - türelem

pakocsa - ld. trufa

palánk - gerendákból, cölöpökből, vesszőfonadék közé döngölt földből épített védőfal, erőd

pallol - üt, ütöget

papozlár - pap (katolikus), pejoratív értelemben

paraszt - írástudatlan nem egyházi személy

patvar - 1. per 2. "fene" jelentésben is

patyolat - finom gyolcs, szövet

pecsenés - (tréfásan) vörös

péna - büntetés

penitencia - bűnbánat, vezeklés, ennek keretében végzett ima, jócselekedet

pepecselés - hókuszpókusz

perém - szegély, perem

pesti - beste

pesszer - pecér

petresolyom - petrezselyem

piac - udvar, tér

pilés - tonzúra, pilis; a szerzetesek kör alakban kiborotvált hajviselete

pint - régi magyar űrmérték (kb. másfél liter)

poroszló, proszló - törvényszolga, hajdú, börtönőr

praktikál - ármánykodik

prengér - pellengér, a középkorban használt büntetési eszköz; az elítéltet a köztéren felállított oszlophoz kötözték, nyilvános meggyalázásául

príma - szerzetesi karima (zsolozsma), melyet az első órában végeznek

Primas Hungariae - Magyarország prímása, az ország legmagasabb rangú főpapja

principális - 1. feljebbvaló, elöljáró; 2. gazda, a cég feje

prior - rendfőnök, perjel

privilégiom - kiváltság

processzió - körmenet, búcsújáró menet

prófécia - jövendölés, jóslat

prognosztikum - jóslat

prokurátor, prókátor - védőügyvéd

pronunciál - nyilatkozik, kijelent

proverbium (proverb.) - 1. közmondás, mondás; 2. a Liber Proverbiorum (Salamon Bölcsessége) c. ószövetségi könyv rövidítése

purgatorium, purgatoriom - tisztítótűz, tisztítóhely: a katolikus felfogás szerint bocsánatos bűnnel terhelt lelkek átmeneti vezeklőhelye az üdvözülés előtt

rabotálkodik - kényszermunkát végez

regnál - uralkodik

regzett - kitűzött, rögzített

rekviemes mise - gyászmise

religio - vallás, hit

renget - ringat

rétor - szónok, átvitt értelemben: történetíró

retorika - szónoklattan

riheszt - riaszt

ró - adóztat

rontcos - ráncos

rökkené - rekkenő

saccolás pénz - váltságdíj

saccoltatás - sarcolás

sáfár - gazdasági vezető

sebedékes - süppedékes, mocsaras, ingoványos

seregrendelés - hadvezetés

síni és sírni - sírni-ríni

skóla - iskola

slejt - selejt, elrontott, nagyon rossz minőségű

slógos - islógos; csillogó ércpikkelyekkel díszített

sórál és mórál - fel s alá járkál, miközben súg-búg a másikkal

spaciál - sétálgat

sulyok - sulykoló fa, régen a mosáshoz használatos eszköz

summár - civakodó, rendbontó

svógor - sógor

szalai kasza - kétélű kasza

számszeríj - tusával ellátott íj, melyből rövid, vastag nyilakat lődöztek ki

szár - lábszár

szekernye - magas szárú saru

széllel - széjjel

szemérem - szégyen

szentelt doktor - tudós teológus

szentencia - ítélet

szerecsen - 1. mohamedán hitű; 2. néger

szinetlen - szüntelen

színnép - a nép színe-java

színtartóbéllet - kétszínű, álnok

szinte - szintén

szodomita - állatokkal fajtalankodó ember

szőlővíz - bor

szuperstició - babonás hit

szuplikáció - 1. könyörgés; 2. adománygyűjtés

szű - szív

szüle - 1. szülő; 2. idősebb személy

szűrü - szérű

szűvet vönni - erőt meríteni

tabit - habos selyemszövet

tábort járni - tábort verni

tafota - selyemanyag (taft)

tanisztra - tarisznya

tarack - mozsárágyú

tarkabarkázik - meghamisít

támadás - zendülés

tárház - kincstár

tekenés, tekenezés - csigázás (kínzásmód)

té-s-tova - fel-alá

tetémiglen - csontig

tettetes - tettetéses

tikmony - tyúktojás

tiltul - itt is, ott is

tirannus - zsarnok

tital - titulus, cím

tisztességkívánó - becsvágyó

törzsek - 1. fatörzs, tőke, karó, tuskó, 2. az ember törzse

traktál - vitatkozik, beszélget, tárgyal

trufa - ld. pakocsa (tréfa!)

turba - szütyő, szatyor

túros - sebes, feltört (láb)

ural - urának vall

utolsó láb - hátsó láb

üszeg - üszök

ünő - fiatal nőstény szarvas, szarvasmarha

űz - íz, ízület

üdeg - ideg, vékony drót, zsinór

üdő, üdé - idő

üstekbe menni - hajba kapni

vadász - itt: inkvizítor

vallás - vallomás

vecserne - 1. délutáni, esti templomi ájtatosság; 2. papi zsolozsma esti része

vélta - ritkán

vény - vén

versellyéz - kockát vet

vert viszen veretlent - agya-feje töretlent - régi közmondás, jelentése: amit az egyik vétkezett, azért a másiknak kell bűnhődni

verzikulus - kis vers, versecske

veszett - romlott

víás - vívás, ostromlás

vigyor - gyalázkodó kifejezés: lator

vikárius, vikários - 1. püspöki helynök; 2. helyettes; 3. szolga

villam - villan

visszafordultság - elvetemültség

viszontag - viszont

vitatás - ostromlás

viza - halfajta

vizsla - gyalázkodó kifejezés: kandi, haszontalan

vondoz - vonszol

vonsz - húz, csábít, vonszol

vrázsló - varázsló

zabola - zabla

zákány - vízimadár(?)

zavarni, zárvárni - zárni

závár - zár

zseccelszék - karosszék

zsib - csavargó, tolvaj

/span o:pspan style=font-family: Georgia;
LAST_UPDATED2
 
Értünk szólnak a harangok PDF Nyomtatás E-mail
2013. október 23. szerda, 05:52

Értünk szólnak a harangok – Emlékezzünk 1956. október 23-ára!

1956

“…A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely nép a világon. (…) Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.”- írja A magyarok vére című írásában Camus.

„1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt” – méltatta 1960. október 23-án J.F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar ’56-os forradalmat.

Kapisztrán János halálának 500. évfordulóján tört ki az ’56-os magyar forradalom. Mintha Nándorfehérvár hősei feltámadtak volna. Az ifjúság kezébe vette az ország sorsának irányítását. A „Haza minden előtt” volt az erkölcsi mérce, az életük feláldozása árán is. Dávid, ha csak rövid időre is, de legyőzte Góliátot. Csodálatos, felejthetetlen nemzeti összefogás született. A magyar ’56 kivívta a világ csodálatát.

Ami 1956. október 23-án elkezdődött, az forradalom és szabadságharc volt, ami a magyar feltámadás lehetőségét rejtette magában, ami világtörténelmet is formált. A felkelést kiváltó okok 1945-öt követő az iszonyatos szovjet megszállásban és ÁVH-s rémuralomban keresendők, melyek a Rákosi-korszakot jellemezték. A kitelepítésektől a padlás lesöprésekig, a politikai terrortól a szovjet érdekek kiszolgálásáig, a politikai elítéltektől zsúfolásig megtelt börtönökig, a már egymást is irtó pártemberekig.

Az 1947-s Párizsi Magyar Békeszerződés II.fejezet 22.cikkeje értelmében a megszálló Szovjetuniónak csak annyi fegyveres erő tartására volt joga akkor hazánkban, mely az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonal fenntartásához volt szükséges. 1955. május 15-én Ausztria független, semleges állam lett, és a szovjeteknek el kellett hagyniuk Ausztriát. Reméltük, hogy egy éven belül tőlünk is ki kell vonulniuk.

Ha előkerülnének olyan dokumentumok, melyek azt igazolnák, hogy 56 őszén a szovjetek és kiszolgálóik fegyveres zavargásokat akartak kirobbantani hazánkban, annak indító oka, célja egyértelműen az, hogy a megszálló szovjet csapatok hazánkban maradhassanak.

Moszkvában világosan látták, hogy a lengyeleknél és a magyaroknál válságos helyzet alakulhat ki. A Szovjetunió minden eshetőségre felkészült.  Egy esetleges lázadás leverésére ezért „Iránytű” néven hadműveleti terv is készült.

1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt.

Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül.

A keresztény világban mindenütt, minden délben értünk szólnak a harangok. A fél évezreddel későbbi nemzedékekben, több, mint hat évtizeden keresztül folyamatosan bűntudatot tápláltak hazánk idegen érdekek szolgálatába szegődött vezetői s még ma is vannak politikai párt-csoportok, melyek ezt teszik saját gazdasági érdekeikből.

Tény, hogy Európa szívében a magyar nép évszázadokon át Európa védőbástyája volt, és a maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta.

Így volt ez 1956-ban is, amikor a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ bennünket kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabadkezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Sőt azt is megakadályozták, hogy a megsegítésünkre szervezett spanyol önkéntesek Magyarországra jöhessenek.

Nem ártana időnként erre is emlékezni.

Ez történt 1956. október 23-án

A vidéki egyetemeken már napokkal korábban tanácskozások, viták zajlottak. Elsőként Szegeden fogalmazták meg a hallgatók a követeléseiket. A hallgatók és az egyetemek küldöttei 22-én a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontos követeléseket. Elhatározták a 23-i –lengyelek melletti- tüntetést, miközben a Műszaki Egyetem épületet körbe zárták az ávósok.

1956 október 23-án az MDP hivatalos lapja, a Szabad Nép “Új tavaszi seregszemle” című vezércikkében üdvözölte az ifjúság követeléseit. Megjelent Gomulka beszéde teljes terjedelemben, és közölték az Írószövetség felhívását is, melyből kitűnt, hogy az írók a lengyel változásokkal egyetértenek, de a tüntetést nem helyeslik.

Reggel érkezett haza Jugoszláviából a magyar párt és kormányküldöttség, és azon nyomban üléseztek is. Az ÁVH, a párthadsereg megszervezte a Fő utcai börtön és a Rádió védelmét. A hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést.

Nagy Imre és barátai Losonczy Géza lakásán tanácskoztak a válságos helyzetről. Új vezetést tartottak szükségesnekNagy Imre miniszterelnöki vezetésével. Talán legérdekesebb momentuma ennek a tanácskozásnak az, hogy Nagy Imreellenezte a tüntetést.

Október 23-án a fővárosban három jelentős helyszín köré csoportosultak a történések, amelyek gyakorlatilag közel hasonló időpontban zajlanak.

Hol és hogyan zajlott a tüntetés

Petofi szobornal 195615 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól. A vidéki és fővárosi egyetemekhez csatlakoznak a Zrínyi, Petőfi katonai akadémiák, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola hallgatói is. Az egyetemisták és tanáraik Pesten a Petőfi-szobornál, a budaiak a Műszaki Egyetemnél gyülekeztek, és indultak a Bem-szoborhoz. A diáksághoz csatlakoztak a teherautókon érkező munkások is. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el szívbe markolóan a Nemzeti dalt, és egy diák felolvasta a 16 pontos követeléseket. Innen a Kossuth Lajos utca, Károly körút (Tanács körút), Bajcsy-Zsilinszky út, Szent István körút, Margit hídon keresztül vezet a tüntetők útja a Bem-szoborhoz. Itt egyesültek a Duna-parton vonuló tízezres budai diáksággal. Az egyetemisták szoros, rendezett sorokban, kart karba fűzve vonultak, hogy provokátorok ne furakodhassanak közéjük. Nemzeti, piros-fehér-zöld színű zászlókat vittek, és hazafias dalokat énekeltek. A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Végül Z. Herbert lengyel író üdvözölte a tüntetőket. Mivel igen rossz volt a hangosítás, a diáksághoz csatlakozó hatalmas tömeg követelni kezdte, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Megszülettek az első lyukas zászlók, amelyek azóta a bátorság és szabadságszeretet szimbólumaivá váltak. A nemzeti érzés felülkerekedett a félelmen. Bicskákkal vágták ki a gyűlölt Rákosi-címert a nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre, ahová teherautókon érkeztek a különböző gyárak munkásai is. 17 és 18 óra között mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze, és várta Nagy Imrét. A Parlamenthez vonuló tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!”

A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz.

Jelszavakat skandáltak: “Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!” Küldöttséget szerettek volna bejuttatni a Parlamentbe. Miután a téren kioltották a világítást a sötétben csak a Parlament tetején égő vörös csillag világított. A tömeg az aznapi Szabad Nép újságokat (Népszabadság előd lapja) összecsavarta, fáklyákat gyújtott, és skandálni kezdték:

“Oltsák el a csillagot, fogyasztja az áramot!- mire el is oltották. Nagy Imre csak ezt követően, 21 óra tájban érkezett, s miután szinte kituszkolták a Parlament erkélyére, szerencsétlen beszédét “Elvtársak!” megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki.

“Nem vagyunk elvtársak!” Nagy Imre kénytelen volt “Magyarok! Barátaim!”-ra változtatni a megszólítást. Nem sokkal a beszéd után érkezett a hír, hogy a Rádiónál lövik a tüntetőket. A Parlamenttől, akárcsak a Városligettől az emberek megindultak a Rádióhoz. A Ruszkik haza! Nem vagyunk elvtársak, a kommunizmus vörös csillag jelképének elutasítása, ’56 alapkövetelményei voltak. Vagyis: szabadságot és függetlenséget, magyar utat, demokráciát!

Így dőlt le a Sztálin szobor

A ledöntött Stalin szoborA Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyboldogasszonyának temploma. A templomot az 1919-es vörös uralomtól való megszabadulás emlékére építették. A hatalmas Sztálin-szoborba sajnos nagyon sok értékes magyar köztéri szobrot beolvasztottak, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a nemzeti és keresztény értékeket. A monumentális talapzaton rövid kabátban egyik kezét magasra tartva áll a szovjet diktátor.

Itt inkább a munkásság, és a környező lakosság gyülekezett, és a Bem téri tüntetés folytatásaként a résztvevők egy része is ide jött. Itt is egyre hatalmasabbá duzzadt a tömeg. Alkalmi szónokok szónokoltak, a szovjetek távozása mellett már a gyűlölt zsarnokság szimbólumának, a szobor ledöntésének gondolata is megfogalmazódott.

A szobor ledöntése nagyon nehezen sikerült, mivel a hatalmas csizmákat vasbeton tartotta. Sok sikertelen próbálkozás után végül lángvágókkal segítettek, majd vassodrony kötelekkel, teherautókkal húzták az akkori nevén Gorkij, ma Városligeti fasor irányába. A szobor végül 21 óra 35 perc 32 másodperckor földet ért. A szobor egyik döntője így emlékszik erre vissza:

“Hatodszor is mentem, és hatodszor is ráraktam a kötelet. Mind a két csizmája körbe volt vágva már. A szoborral csúszkáltam jobbra-balra, a tömeg kiabált, már a tömeg féltett, hogy jövök a szoborral, mivel olyan nagy volt a lengés. Az emberek már annyira bele voltak melegedve a döntésbe.

Mikor leértem, az egyik ember azt mondja, hogy

“Na fogadjunk, hogy most ez a szobor lejön érte!” - Volt egy orosz órája, és letette a földre. Azt mondja: “Fogadjunk, hogy ezt föl fogja venni most a szobor!” – Persze mi röhögtünk mindnyájan, hogy hát milyen hülyeség. A szobor előtt lent van az óra. Húzzák a szobrot. Az, a könyökbe hajtott jobb kezével ide-oda mozog. Végre megrogyik a jobb lába, egyenesen dől le, és mintha nyúlna le az óráért. …Az óra megállt, mikor a szobor összetörte. Itt nincs hazugság. Mindenki, aki ott volt, tudja, hogy ez a pontos idő.” (Schwarcz Gusztáv, ’56-ban 18 éves, sportoló).

21 óra, 35 perc, 32 másodpercet mutatott az óra, amikor a szobor ledőlt.

Ezt követően elszavalták a Nemzeti dalt, és az egybegyűlt tízezres tömeg együtt ismételte az eskü szövegét:”Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”- majd elénekelték a Himnuszt. A csizmába pedig kitűztek egy kivágott címerű, lyukas nemzetiszínű zászlót.

Ekkor jutott el a térre a hír, hogy a Rádiónál az ávósok lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek teherautókra kapaszkodva vagy gyalog elindultak a Rádióhoz.

A hatalmas szobrot a Körút – Rákóczi út kereszteződésébe vonszolták, ahol kalapácsokkal apró darabokra törték. Emléknek, mementóként vitték haza, hogy a bátorság és szabadságszeretet legyőzi a zsarnokságot.

Az 50. évfordulóra, erre a helyre állította fel az MSZP-SZDSZ- kormány a mi adónkból a vascsövekből készült éket, a kozmopolita, ’56-hoz méltatlan emlékművet, amely sokkal inkább a szabadságharcot leverőknek, mintsem a forradalom diadalának állít emléket. A még élő szabadságharcosokat az akasztófákra, és a munkásőrök V formátumú, támadó, felvonuló felállására emlékezteti. A felállítást megelőzően az 56-os szervezetek hiába tiltakoztak. A több, mint egy milliárdba kerülő vascsövek felállítása nyílván egyben jó üzletnek is bizonyult. Pongrátz Gergely elképzelése, ami a forradalom győzelmét jelképezte, a ledöntött Sztálin-szobor talpazaton maradt csízmájában a lyukas nemzeti zászlónk, nem valósulhatott meg. Talán a 60. évfordulóra eltüntetik ezt a méltatlan vascső halmazt, és helyére méltó emlékmű kerülhet.

A Rádió ostroma így zajlott

A Rádió esetleges védelméről már a tüntetés megkezdése után fél 4-kor 30 felfegyverzett, könnyfakasztó gránátokkal ellátott ávós katonával gondoskodtak. Ezt követő fél órán belül még két ÁVH-s századot is kirendeltek a Rádió védelmére, mielőtt a tüntetők odaérnének. Kezdetben 260-280 ávós védte az épületet.

18 órát követően a Belügy gondoskodott a középületek védelméről, és szinte az egész országban egyidőben harckészültségbe helyezték az ÁVH alakulatait, valamint a Néphadsereget is, de utóbbiakra nem mindenütt számíthattak. A piliscsabai és aszódi gépesített ezredet riadóztatták és a fővárosba rendelték.

20 óra tájt Gerő Ernő – miután Hruscsovval tárgyalt -, hírhedt beszédét elmondta a rádióban. Sovinisztának, reakciósoknak, antiszemitáknak, csőcseléknek bélyegezte a tüntetőket. Azóta is, ma is ismerősen felhasznált jelszavak a hatalmon lévők részéről, a nemzetben, hazában gondolkodókkal kapcsolatban. Gerő beszéde az egész országban felháborodást keltett. Ezt követően Gerő a szovjet katonai beavatkozást már sürgette.

A Kossuth téren gyülekezőkkel szinte azonos időben érkeztek az első tüntetők a Rádió épülete elé. A diákok a követeléseiket szerették volna megismertetni az egész országgal. Ez nem tetszett a Rádió vezetőinek. Benke Valéria, a Rádió alelnöke intézkedett. Ők nem is érthettek egyet a szovjet csapatok kivonásával és a nemzeti követelések ismertetésével. Végül a diákküldöttséget beengedték, de csak néhány pont felolvasását engedélyezték. Ezt a diákok a Rádió erkélyéről tudatták a tüntetőkkel, akik ragaszkodtak az összes követelés felolvasásához. A közben hatalmasra nőtt tömegből a diákok segítségére sietve – kb. 80 fő – újabb küldöttség próbált benyomulni az épületbe. A bejutottak egyikét még az előcsarnokban lelőtte az ÁVH-s őrség, mire a többiek kihátráltak. A gyilkosság futótűzként terjedt a tömegben. A tüntetők a rácsokba kapaszkodva próbáltak az épületbe bejutni. Néhányukat, akik az ablakon keresztül próbáltak bemászni, az ávósok elfogtak. Először könnygázzal próbálták szétoszlatni a tömeget, majd tüzet nyitottak rájuk. A rádióadások ekkor már a Parlamentben működő rádióadóról történtek.

1956 RádióA Rádiónál az ávósok a tömegbe lőttek. Az ÁVH 19 óra 45 perc körül adta le az első riasztólövéseket az épületből a felkelőkre.

A Rádiót védő 260-280 ávós erősítésére 20 és 21 óra között újabb 300 főt rendeltek ki, akiknek átmenetileg sikerült a tüntetőktől a Rádió környékét megtisztítani, és az épületbe bejutni. Majd mentőautónak álcázott gépkocsikban kíséreltek meg fegyvereket juttatni az épületbe, amit a tömeg felfedezett.

.

Zólomy Lászlót – akit egy századdal a HM-ből rendelték a Rádióhoz – este 9-kor az a tény fogadta, hogy az ávós katonák láncba fejlődve, civilekre lövöldözve tisztítják meg a Bródy Sándor utcát. A tüntetők részéről fegyverhasználatot nem tapasztalt.

21 óra előtt a Bródy Sándor utcába érkezett még Solymosi János vezetésével Piliscsabáról egy lövész és egy harckocsi-zászlóalj.

A piliscsabai ezred tisztjei, miután bejutottak az épületbe, fegyvertelenül kijöttek, és próbáltak a tömeggel szót érteni, de a Rádióból tüzet nyitottak rájuk. (Nagy Imre beszéde szinte ezzel egy időben hangzik el a Kossuth téren.)

Solymosi János az épület erkélyéhez támasztott létra tetején beszédet akart intézni a tömeghez, hogy erőszak nélkül távozásra bírja.

N. J. ávós százados ezt úgy értelmezte, hogy a piliscsabaiak átállnak a felkelőkhöz, ezért parancsot adott Solymosi ezredes lelövésére. A Rádió egyik szélső ablakából az ávósok célbavették, de helyettesét, Szabó századost találták el, aki belehalt a sérülésekbe.

A piliscsabaiak elvegyültek a tömegben, nem lőttek a tüntetőkre, sőt melléjük álltak, fegyvereik egy részét is odaadták.

A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen.

A fővárosban a felkelők telefonközpontokat, nyomdákat vettek birtokba, valamint behatoltak a fegyvergyártással foglalkozó üzemekbe, és raktárakba. Megpróbálták elfoglalni a Szabad Nép székházat, ahol a pártlap munkatársai üléseznek.

Debrecenben már délelőtt sorsdöntő események zajlottak

Ezen a napon a fővároson kívül Debrecenben történtek a legjelentősebb események.

A debreceni bölcsészhallgatók és fiatal tanáraik valamint a középiskolások már délelőtt 11 órakor tüntettek, munkásokat győztek meg, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Délután 20-30 ezer ember tüntetett a BM megyei főosztálya, az ÁVH előtt. Az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet. A magyar forradalom első halálos áldozatai a debreceni Ács Zoltán, Ádám Mihály és Gorzsás András, harmincan pedig megsebesültek. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az első puskalövések még a Rádió ostroma előtt, eldördültek Debrecenben este hat és hét óra között.

Ilyen egységes és fenséges talán még nem is volt ez a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. A fővárosiaknak teherautókon küldte ajándékként az élelmiszert a vidék.

Az ’56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a magyar ifjúság vitte győzelemre. Fiatal munkások, diákok, egyetemisták fogtak fegyvert, hogy szembeszálljanak a szovjet megszállás és az ávósok uralma ellen, hogy megvédjék a hazájukat.

A kommunista hatalom megpróbálta vérbe fojtani a felkelést

Hegedűs és Gerő

Hegedűs és Gerő

Október 23-án éjszaka Gerő Ernőék kérésére a hazánkban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. A „segítség-kérést” Hruscsov írásban is kérte, amelyet visszadátumozott formában Hegedűs András írt alá napokkal később.

A Szovjetuniót nem érte váratlanul a magyarországi felkelés. Az esetleges lázadás leverésére “Iránytű” (Kompasz) néven hadműveleti terv is készült. Ekkor hazánk területén öt szovjet hadosztály tartózkodott. A szovjet hadtest-parancsnokság Székesfehérváron székelt, 12 magyar városban csoportosították a főerőket. Malasenko már október 22-én Budapestre érkezett. Szokolov marsall 21 órakor telefonutasítást adott a szovjet csapatok Budapestre jövetelére.

22 órakor a szovjet csapatok elindultak Kecskemétről, Ceglédről, Szolnokról, Székesfehérvárról, Sárbogárdról a magyar fővárosba, ahová éjfél körül meg is érkeztek.

Azonnal megkezdődtek az összecsapások a felkelők, valamint az ávósok segítségére jött szovjet csapatok között. Kétezerre becsülik a fegyveresen harcolókat, a VIII. és IX. kerület ellenállását tartják a legerősebbnek.

Október 23-án éjjel szovjet részről 6.000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító és harci jármű, 156 ágyú bevetésére került sor, ami kevésnek bizonyult, ezért éjfélt követően további két hadosztály átlépte a magyar határt Románia és Kárpátalja felől. Budapesten ez által 24-én már 20.000 szovjet katona került bevetésre.

A megszállókat kiszolgáló párt és kormányvezetés a késő éjszakai órákban megalakította a Katonai Bizottságot, mely mindvégig a forradalom leverésén munkálkodott. Tagjai: Apró Antal, Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre, Münnich Ferenc, Piros László, Bata István.

A 24-én riadóztatott 5 szovjet hadosztály létszáma: 31.500 fő, felszereltségük 1.130 harckocsi és önjáró löveg, 615 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott jármű, 3.930 gépkocsi. Valamint riadókészültségbe helyezték a Különleges Hadtest vadászrepülő és bombázóhadosztályt és a Kárpáti Katonai Körzet vadász és bombázó hadosztályát. 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra, hogy a magyar felkelést mielőbb leverjék.

Mindez kevésnek bizonyult. Folyamatosan özönlött be hazánkba a szovjet haderő.

Az ávósok levezényelték az első sortüzeket. Statárium és kijárási tilalom volt.

November 4-ig a hazánkban tartózkodó 5 Hadosztályhoz, további 17 érkezett. Az RTL bécsi tudósítója szerint, a magyar szabadságharc leverésében 200.000 szovjet katona, 4600 tank, és több száz harci és szállító jármű vett részt. Ez nem egyezik a hivatalosan bevallott szovjet adatokkal, azok lényegesen kevesebbet mutatnak ki, például a rendteremtésben részt vevő katonák számát 60.000 fő körül határozzák meg.

A forradalomból már október 24-én szabadságharc lett, mert hadüzenet nélkül, idegen hadsereg támadta meg hazánkat.

Nagy Imre csak október 28-án ismerte el a felkelés jogosságát, addig kormánya nyíltan szemben állt a felkelőkkel. Statárium és kijárási tilalom volt. A Honvédelmi Minisztérium előtt két sortűzre került sor. A Kossuth téren 25-én vérfürdőt rendeztek, ahol az áldozatok száma meghaladta az ezret. A vidéki (okt.24-29-ig) 61 sortűz közül a 26-i, mosonmagyaróvári sortűz követelte a legtöbb áldozatot. Csak október 28-át, a forradalom győzelmét követően vállalja fel Nagy Imre, a nemzeti érdekek képviseletét, a semlegességet, a Varsói Szerződésből való kilépést, a szovjet csapatok kivonásának kérését.

Orbán Éva

 

Nemzeti InternetFigyelő

 
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>