Payday Loans

Keresés

Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai

szuret_v

Tisztelt ifjú és szépkorú olvasók!

Mindenkit üdvözlök, aki jóhiszeműen a honlapra "tévedt",

s csak remélni merem, hogy visszatérő vendég lesz nálunk.

Elég vonzónak találja az ingyenes és bő szellemi kínálatot,

és lesz elegendő, elég nagy lelki bátorsága szembenézni

jobbítandó önmagával és a pusztuló nemzet sorskérdéseivel...

Üdvözlettel: Nagy Jenő (1952-)

Elérhetőségem: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

diogenesz_m_3

Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt.

 

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban

Fénykép: Aki ma ilyen jelenetet lát, kérem azonnal jelezze!

MÉDIUMAJÁNLAT:

Álmos Király Televízió



Tompó testvér PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 17. hétfő, 09:32

Génjeink alapján kultúra- és birodalomalkotók vagyunk

2014. február 16.

titian_sacra_conversazione-500.jpgMilyen faji, biológiai, élettani tulajdonságokkal rendelkezik a magyarság, melyek a más fajokétól eltérő fizikai és lelki készségeink, veszélyezteti-e fennmaradásunkat a vérkeveredés, az egymástól gyökeresen eltérő nemzetiségekkel való házasság, az asszimiláció, végül milyen egészségügyi és családvédelmi intézkedésekkel biztosítható az egészséges népszaporulat a Kárpát-medencében? E sorsdöntő kérdésekre válaszolt az orvostudomány, népélettan, eugenika és statisztika eredményeinek ismertetésével már hatvannyolc évvel ezelőtt egy székely tudós, a harmincnégy éve, 1980. február 16-án Budapesten elhunyt Doros Gábor, bizonyítva, hogy génjeink alapján kultúra- és birodalomalkotók vagyunk.

A 'holocaustvallás' erőltetésével nem inkább az attól való megundorodást váltják ki?

2014. február 15.

Ez a kérdés ma, amikor egyfelől úgyszólván naponta ostromolnak a címbeli vallás erőltetői mindnyájunkat, amiért szerintük bűnösök vagyunk a 'holocaust'-ban, másfelől viszont elismerik freudi elszólásként, hogy óriási a támogatottságuk itthon és külföldön, azaz reneszánszukat élik. Amelynek jegyében nem éppúgy reánk akarják erőltetni mindnyájunkra lassan már csupán csak fejpénzre épülő vallásukat, mint egykor a szovjet kolosszus a maga történelme kultikus tiszteletét annak emléknapjai megünnepeltetésével? Lehet, hogy eközben csak eggyel nem számolnak, magával az emberi természettel, ami pedig nem tűri annak erőltetését, ami nem megy?

Valentin nap? Akkor ünnepeljük, amikor az amerikaiak a busójárást!

2014. február 14.

busojaras.jpgKontinensünkön hagyományos ünnepnapjaink értelme sem a régi már, így a február 14-én tartott Bálint nap helyett majdnem mindenki Valentin napot emleget, elfeledve, hogy eleink eredendően a hithűség egyik óegyházi képviselőjére emlékeztek ilyenkor: azt kívánjuk tehát, akkor ünnepeljük a Valentin napot, amikor az amerikaiak a busójárást!

 
Nem hagyni élni PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 17. hétfő, 09:10

Nem hagyni élni

 

A pénzed akaromNézed a National Geographicon, vagy a Discoveryn a gigantikus dubai építkezéseket, ahol a targoncás, de még a malterkeverő is egyetemi szintű diplomával rendelkezik, lévén mérnök ember az istenadta. Annak kell lennie, különben a munka közelébe se engedik. Az emberben óhatatlanul felmerül: és akkor ezekkel versenyezzél?

De nem csak e tekintetben, másban is.

Sokat gondolkodtam azon, írjak-e arról, ami itt alább fog következni, elvégre mit untassa saját dolgaival az ember a tisztelt nagyérdeműt, de az jutott eszembe, a példaadás kedvéért való okítás talán van olyan nemes cselekedet, mely honfitársaim hasznára válik és okulhatnak belőle.

Igazából a mai nap tette be a kaput. Két cikk megírása között az embernek jól esik kicsikét a 35 négyzetméteres panel kalodaipari hangulatot árasztó miliőjéből, kiruccannia… Na hova is? Hát hova máshova, mint az Adóhivatalba!

Van ugye a többlépcsős folyamat, melynek során az első fokozat, amikor a postaládából kivéve a hosszúkás borítékot, a feladó helyén a Nemzeti Adóhivatal vagy valamelyik csatolt része, megyei, önkormányzati, meg a jó ég tudja melyik részlege olvasható. De ne szaladjunk a dolgok elébe, haladjunk szép sorban, ahogy az meg vagyon írva!

Tragikomédia következik két felvonásban. A darab címe: Add ide a pénzedet!

Internesönel trendi lengvidzs verzsön: Give me your cash!

 

1.FELVONÁS

Az önkormányzat kéri a sápot

A modern technikának köszönhetően ma már otthon, a kényelmes foteljéből intézheti az ember ügyes-bajos dolgait, pár pillanat, és azonnal látod a számlaegyenlegedet. Legalább ilyen rövid idő szükséges ahhoz, hogy az agyad dekódolja a szemed által eléd közvetített képet, mely szerint a monitoron a következő szöveg olvasható, idézem:

„Pénzintézeten belüli hatósági pénzmozgás” Magyarul inkasszó. A kedvezményezetthez meg oda vagyon írva, hogy Pécs M. J. Város Önkormányzat Adóügyi Iroda.

A pillanat, amikor megáll benned az ütő. Se szó, se beszéd, fogják magukat és csak úgy leemelnek a számládról x összeget. Semmi levél, vagy szívhez szóló szép üzenet, hogy öreg, ezt meg ezt elmulasztottad, vagy valami más gáz van, hozd helyre záros határidőn belül, vagy fogjuk a pénzedet és visszük! Semmi.

Jó. Kinyomtatom és irány az önkormányzat adóügyi irodája.

Na, itt történtek aztán igencsak érdekes dolgok. Miután túl voltam az egészen, a könyvelőnek elmeséltem a sztorit, aki fogta a hasát a nevetéstől. Számára ez nem újdonság, csak annyit tett hozzá, „ne csodálkozz, ez Magyarország!

Képzeljünk el egy olyan irodát, amit az ember csak hálivúdi eksönmúvikban szokott látni. Belépsz egy helyiségbe, amely plafonig érő aktahalmokkal van tele, közöttük ül egy elkeseredett ábrázattal bíró ember. Nem tehetek róla, de önkéntelenül is kibukott belőlem:

–        Ez azé’ odabasz. Már úgy értem vizuálisan.

Fenti mondat meghaladta az ügyintéző ingerküszöbét és felnézett a papírjaiból.

–        Jó napot kívánok. Kaptam egy ilyet, szeretném megtudni, hogy mi ez? – nyújtom oda neki a papírt lendületesen.

A pofa bepötyögi a gépbe a bepötyögnivalókat és már mondja is.

–        Igen, látom. Ön nem fizette be az iparűzési adóelőleget.

Innentől kezdett érdekessé válni a dolog.

Mire én: – Dehogynem fizettem, hát itt van nálam a csekk. – mondom, és már kutakodom is a táskában, veszem elő a szükséges papírokat. Dokument jeszty? naná, hogy jeszty! Akarom mondani, yes.

De az adóelőadó továbbra is a monitorra mered, majd azt mondja:

–        Igazából nem is értem, hogy miért csak ennyit vontak le magától, hiszen ezen az összegen felül még tartozik több mint tízezer forinttal.

–        Dehát, itt a csekk.

–        Az valószínűleg az előző időszakra szól.

–        Akkor miért nem küldtek erre az időszakra is? – kérdezem, és közben megtalálom az építményadóról szóló és az autóhoz kapcsolódó csekket is. (Eddig a lakás után nem kellett fizetni, mert olyan kicsi, de most már a 35 négyzetméteres panel – garzon méret – után is kell fizetni!) – Itt van a többi is, látja, be van fizetve időre.

A flegma válasz lakonikus egyszerűségű volt.

–        Különben is ön vállalkozó, nem fizethet csekken.

–        De bizony, hogy fizethetek!

–        De nem! (Itt jön „a már pedig ilyen állat akkó’ sincsen! című rész.)

És a derék közalkalmazott még azt is hozzátette türelmét vesztve, hogy én ne nézzem őt hülyének. Megnyugtattam, hogy eszem ágában sincs ilyet tenni.

–        De márpedig én fizethetek csekken, különben is, tessék, nézze, itt van a csekk, vegye el, fogja a kezébe, olvassa el, ott áll rajta: Iparűzési adó.

Elvette a feladószelvényt. Egyből elcsendesedett. Nézegeti, forgatja, látszik, hogy nem akar hinni a szemének, majd darab idő múltán – immáron jóval békülékenyebb hangnemben – megszólal.

–        Legyen kedves fáradjon át velem a kollégámhoz, mert ez nekem is új.

Hopp, itt álljunk meg egy röpke pillanatra! Ez volt az első alkalom, amikor picikét megrogytam.

Igen, jól tetszik érteni, nem én, az egyszerű, adófizető barom mondtam azt, hogy nem értem, hanem az adóügyi előadó, akinek ugye hivatalból ez lenne a dolga! Fel is merül a kérdés az emberben, hogy akkor vajon milyen szakmai felkészültséggel intézik a polgárok adóügyeit?

De megyünk tovább! Pontosabban, át a másik irodához. Lényeg a lényegben, rövid időn belül már több adóelőadóval is konzultált hősünk és kollégája, mire a sokadik kibökte, hogy hát tényleg fizethet az úr csekken, ha megfelel bizonyos kritériumoknak, példának okáért az adószáma a megfelelő számmal kezdődik. Na, erre az én eredeti adóelőadóm, valósággal kitépte a másik kolléga kezéből az Iparűzési Adó befizetésének igazolásáról szóló szelvényt, rohant vissza az aktahalmokkal telerakott irodájába, hogy megnézze az adószámot.

Diadalittasan visszatérve közölte, nem a megfelelő számmal kezdődik az adószámom. Éreztem én, hogy ezen a ponton megfeneklett az ügyintézés amúgy is lassacskán csordogáló folyama, ezért építőjellegű kérdést tettem fel:

–        Mit lehet ilyenkor tenni?

Most tessék megkapaszkodni, és a biztonsági öveket becsatolni, mer’ ami eztán következett, arra nehezen talál szavakat az ember.

–        Kiállítok önnek egy csekket. – válaszolta ügyintézőm a legnagyobb természetességgel.

Azt hittem nem jól hallok.

–        Állj! Egész idáig arról volt szó, hogy nem fizethetek csekken!

Ha most azt hiszik, mint ahogy hittem én is egy valószínűtlenül rövid pillanat erejéig, most fogást találtam a rendszeren, és az azt képviselő emberen, hát nagyot tévednek!

–        Ez egy egyedi eset. – jött a válasz, szintén a legnagyobb természetességgel.

Mint a vadászkopó, amikor szagot fog, éreztem, hogy itt valami nagyobb dolog van kibontakozóban.

–        Tényleg nem azért kérdezem, hogy akadékoskodjak, de az a számla, amiről inkasszózni tetszettek az összeget, egy magánszámla, semmi köze a vállalkozáshoz.

–        Ó, e miatt igazán ne aggódjon, online kapcsolatban vagyunk az összes Magyarországon működő bankkal. – jött a készséges tájékoztatás, mondjuk úgy, a miheztartás végett.

Ez volt a második alkalom, amikor picikét megrogytam.

De mivel nem olyan családból származom, hogy az első kihívások és nehézségek láttán megrettenjek, úgy éreztem mehetünk tovább is.

–        A jövőbeni félreértések elkerülése végett mondom, hogy augusztus óta szüneteltetem a vállalkozást. Így akkor ugye az iparűzési adóelőleg is ugrik. NAV-nál be van jelentve, van ügyfélkapus visszaigazolás, hogy bevették, megkezdődött a feldolgozás.

Még végig sem tudtam mondani a mondatot.

–        Nem elég! Nekünk is be kell adni külön, ilyen meg ilyen plusz dokumentumokkal együtt.

–        Tényleg nem akarok akadékoskodni, de azt azért nem értem, hogy a rossebbe van az, hogy az összes bankkal online kapcsolatba vannak, a Nemzeti Adóhivatallal meg nem?

Na, most tessék ismét megkapaszkodni, nyúljunk csak megint az övek felé, mert lekoccolunk, ha nem vigyázunk, visszük magunkkal a gombát is azonnal, ahogy azt szokták volt mondani amolyan rexes hasonlattal élve.

–        Ilyen a rendszer.

Kész. Ez van.

Éreztem, hogy nem tanácsos tovább feszíteni a húrt, de a biztonság kedvéért még megkérdeztem: ha most ezt a csekket befizetem, akkor ugye elvileg nem tartozom senkinek semmivel? Azt mondták nem.

–        Van faxa? – kérdezte az adóelőadó.

–        Fax? Ne haragudjon már uram, de 2013-ban ki intézi még a dolgait faxon?

–        Hát mi!

–        E-mailen is lehet?

–        Lehet.

No, hál’ Isten. Végül is rendes volt, adott egy drótpostacímet, ahova a beszkennelt feladószelvényt elküldve azonnal megszüntették az inkasszót.

 

2. FELVONÁS

Ezúttal a nemzetnek van szüksége a pénzedre. Nagyon akarják, de talán mégse kéne.

Ahogyan arról már az elején szó esett, már-már pavlovi reflexszel rándul görcsbe az ember gyomra, amikor az adóhivataltól érkezik a szívhez szóló szép üzenet. Ezúttal a Nemzeti Adóhivatal Baranya Megyei részlege tette tiszteletét. Nem ciciztek, ők már rögtön végrehajtás kilátásba helyezésével kérték a jogos jussot, ami nekik ugye kétségkívül jár.

Mit tesz ilyenkor a jogkövető magatartást tanúsító állampolgár? Próbálja végrehajtani a könyvelőtől kapott utasítást, melynek lényege – s erre külön felhívom a tisztelt Olvasó figyelmét –, hogy nem kell azonnal pánikba esni, az adóhivatalban is csak emberek dolgoznak, ők is hibázhatnak! Nem kevésbé fontos momentum az sem, hogy vegyük már emberszámba az adóhivatalban dolgozó honfitársainkat is! Megjegyzem elég nehéz azzal a bizonyos zabszemmel a megfelelő helyen, de lesz, ami lesz alapon, bementem az adóhivatalba.

Egyablakos ügyintézés! Ugye valamennyien hallottuk már ezt a jól hangzó szóösszetételt. Különösebb megjegyzést nem is fűznék hozzá, az elnevezés önmagáért beszél.

Mondom a recepción mit szeretnék, a fiatal dekoratív hölgy már nyomja is a megfelelő gombot és mosolyogva átnyújtja a sorszámos cetlit.

Na, mondok magamnak, azé’ ez má’ valami! Az ügyfél tér is tágas, modernebb, mint régen, egész kellemes benyomások így elsőre.

Kisvártatva felvillan a sorszám a táblán. Odamegyek az ügyintézőhöz, mondom, hogy mi a helyzet.

–        Hát ez a szám ide nem jó, de rögtön átirányítom a megfelelő kolléganőhöz. Ugyanezzel a számmal.

Figyelnek ugye? Ez volt tehát az első ablak.

Darab idő múltán aztán odakerülhettem az átirányított ablakhoz. Mondom, hogy mi a gond. Hát bizony gond, hogy szünetel a vállalkozás, addig ő semmit sem tud csinálni, rá se tud nézni a számlám egyenlegére, amíg én nem hozok valamilyen hitelt érdemlő papírt arról, hogy jól van-e bejelentve a vállalkozás szüneteltetése.

–        Tessék várni, rögtön átirányítom a kollégához. Ugyanezzel a számmal.

Megint van egy kis idő, rendezni a gondolatainkat. Megmondom az őszintét, a kezdeti kellemes benyomások nagyon hamar elpárologtak. De nincs idő nagyon töprengésre, mert ismét felvillan a számom.

Egy termetes úriember a gép előtt. Mondom neki, hogy a másik ablaktól küldtek át, és mit mondtak.

Ekkor azonban váratlan dolog történt. Szem- és fültanúja lehettem, ahogyan egyik ügyintéző elküldi a másik ügyintézőt a jó k… jába. De szó szerint.

–        Gond van? – kérdezem most már kicsit félénken.

–        Melyik kolléganő küldte?

Mondom, hogy melyik, mutatom, hogy hányas számú ablaknál ül.

Elmorzsol a fogai között még egy alig hallható „baszd meg”-et.

–        Kinyomok egy igazolást a lézeren. Ezt vigye vissza neki. De mondjuk ezért kár volt átküldeni ide, mert ezt ő is látja.

Aztán értettem meg, hogy a „baszd meg”-elés valódi oka az volt, külön jegyzőkönyvet kellett felvenni arról, hogy személyesen jelentem meg az ügyintézésen.

Jó. Ez is megvan.

–        Visszairányítom az előző kolléganőhöz. Ugyanezzel a számmal.

Velem számolnak, ugye? Ez már a harmadik ablak volt. És gyakorlatilag még mindig nem intéztem el az égadta világon semmit sem!

Na, de sebaj, vissza az előző ablakhoz, miután kivártam a sorom. Ha tetszik, vehetjük úgy, hogy az ablakok számát tekintve megálltunk háromnál, de ha nagyon akarom, akkor ez már a negyedik ablak.

Kezdett tetszeni a dolog. Nem tudtam megállni, de itt már én is rosszalkodtam egy kicsit.

–        Tessék, itt az igazolás, és a kolléga üzeni, hogy ezt ön is meg tudta volna nézni.

Az ügyintéző hölgy arckifejezésének leírására most nem pazarolnám a drága időt, legyen elég annyi, beszédes volt.

–        Hát ez így nem jó! Lehet, hogy én is megnézhettem volna, de ő is! Mert ezen csak az van, hogy a vállalkozását szünetelteti, de az nincs rajta, hogy a KATA-t is.

A KATA a Kisvállalkozók Tételes Adózását jelenti. Mutatom a hölgynek, hogy itt vannak a Központi Rendszer által küldött ügyfélkapus visszaigazolások a dokumentumok feladásáról, mindegyik ott olvasható, hogy a NAV-hoz beérkezett, a feldolgozásuk megkezdődött.

A hölgy nézi a papírokat, majd megszólal.

–        Én ebből nem tudom, hogy maga mit adott be.

–        Hát a KATA-ról szóló adatlapot, amit minden hónapban be kell adni. Tessék megnézni, még a fájl neve is rajta van.

–        Talán az online felületen meg lehet nézni, hogy mi ez, de azt én nem szoktam nézegetni.

Itt egy kicsikét megint megrogytam. Ez volt az a pont, ahol végképp elakadtunk. Indult a telefonálgatás ide-oda, végül jött egy kolléganő, aki megnyomott két gombot és aszonta:

–        Itt van minden, nem jogos a hátralék. Benne van a törzsadatokban, valamiért még nem dolgozták fel, de itt van, legközelebb itt tudod megnézni.

Végül kiállítottak egy jegyzőkönyvet, amiről első körben nem akartak példányt adni, amihez én viszont ragaszkodtam. Tudják, hogy van ez? A jövő héten esetleg jön még egy végrehajtással megspékelt többszázezres adóhátralékról szóló levél, ezúttal egy másik részlegtől, akik nem tudják, hogy előző héten már voltam egy másik, előző részlegnél, ahol sztornózták az egészet.

Végül megkaptam a „pecsétes papírost”, hogy minden rendben van, az ügyintéző hölgy nagyon kedvesen megköszönte a türelmemet, és most tessék figyelni!, elnézést kért tőlem!

Egyébiránt pedig, ha másra nem is, de arra azért kétségkívül jó az Ügyfélkapu rendszere, hogy az állampolgár hitelt érdemlően igazolni tudja, megcselekedte, mit megkövetelt a Haza. Arról nem mi tehetünk, hogy a hivatal – ezt az ügyintézőtől tudom, ő mondta – másfél hónapos késéssel reagál le bizonyos beadott dokumentumokat. A KATA annyira új, hogy a rendszer gyakorlatilag nincsen rá felkészülve, de legalábbis egyelőre még nem gördülékeny az adatok feldolgozása. Bízunk benne, hogy ez a jövőben ez javulni fog.

A mindennapi létezés túlbürokratizált megnehezítése mindenesetre elkeserítő tapasztalás a mindennapok forgatagában. Pedig nem vagyunk kellő ész és tehetség hiányában, csupán úgy tűnik számomra, hogy az áras népek által ránk erőltetett túlzottan anyagias szemléletmód eszközrendszerével és az Európai Unió gyarmatosító politikájával egész egyszerűen nem hagynak élni bennünket.

Hogy is szól a régi bölcsesség?

„A törvény olyan, mint a pókháló. A nagyok szétszaggatják, a kicsik fennakadnak rajta.”

Bizony nagyon így van ez!

Közben meg Dubai épül és szépül…

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő

 

 
Utas és holdvilág hangjáték PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 16. vasárnap, 14:56

Vajdai Vilmos: Talán a legcsodálatosabb dolog olvasni

Varga Ferenc|Dömötör Ági|2010. 01. 06., 22:56|

 

Hangjáték, rádiójáték, bárminek nevezzük, a műfaj minden ellenkező híresztelés dacára sem múlt ki teljesen, bár népszerűsége sokat csökkent - részben a boltokban borsos áron kapható hangoskönyvek javára. Sorozatunkban olyan hangjátékokra szeretnénk felhívni az [origo] olvasóinak figyelmét, amelyek ötletes megvalósításuk vagy esetleg más egyéb miatt többet tudnak a hangoskönyveknél. Első cikkünkben az Utas és holdvilág-ról lesz szó: Szerb Antal titokzatos regényét olyan színészek keltik életre, mint Bodó Viktor, Ónodi Eszter vagy a négy éve elhunyt avantgárd színházi figura, Halász Péter. A rendező Vajdai Vilmossal beszélgettünk. A hangjáték ingyenesen letölthető oldalunkról.

 

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Vajdai Vilmos

MI A HANGJÁTÉK?

A hangjáték tipikusan rádiós műfaj: egy irodalmi mű színházi eszközökkel operáló rádiós adaptációja. Általában több, elvétve egy színész szereplésével készül. Leginkább abban tér el a hangoskönyvtől, hogy színházi eszközöket alkalmaz, például akusztikus hatáselemeket, amit hangkulisszának is neveznek (zörejek, csend), és a színészek dikciója is eltér a felolvasásétól.

KI AZ A VAJDAI VILMOS?

Vajdai Vilmos a budapesti Katona József Színház színésze, a TÁP Színház vezetője és rendezője. "A legsokoldalúbb, legnehezebben kategorizálható magyar művészek egyike" - írja a Wikipédia. Vajdai első és azóta is egyetlen játszóhelye a Katona, ahol számos híres előadásban szerepelt (Csirkefej, Top Dogs, Ledarálnakeltűntem), többnyire karakteres epizodistaként. A TÁP Színházat 1994-ben alapította, a társulat azóta is fontos formációja a a hazai alternatív színházi mozgalomnak. Hangjátékokhoz való vonzódása régóta egyértelmű: sok katonás darab zenéjét és hangjait állítja össze, a TÁP Színház Vajdai rendezte díjnyertes Keresők című előadása pedig nem más, mint egy színre vitt hangjáték.

KÉPGALÉRIA

- Milyen indíttatásból készült ez a hangjáték?

- Turai Tamás már régóta szeretett volna elhívni engem a rádióba valami hangjátékot rendezni. És éppen az Utas és holdvilág volt az, aminek a kapcsán felhívott, hogy ez egy nagyon nagy falat, és elvileg nem biztos, hogy elsőre jó ötlet lenne. Én gondolkoztam rajta, elolvastam újra a regényt meg a dramatizált változatát, amit ő írt rádióra, és úgy éreztem, hogy belevágnék szívesen.

- Tehát már megvolt előre a forgatókönyv és téged csak a rendezésre kért fel?


- Igen. Aztán dolgoztunk rajta közösen is, de a szöveg nagy része az ő munkája. Amikor már csináltuk, akkor én is beleszólogattam.

- Miért tartottad pont ezt a könyvet alkalmasnak egy hangjátékra?

- Erre volt épp akkor lehetőség. Abszolút volt kedvem rádióban hangjátékot rendezni, aztán beleástam magam, és végül egy egyéves munka lett belőle. Akkor épp nem készült szinte semmi rádiójáték, a stúdió üres volt, minden szempontból egy egészen kivételes helyzet volt. Akkor még csak egy digitális technikával felszerelt stúdió volt, de a komputertechnikához képest az is jó pár évvel elmaradottabb volt, úgyhogy egy kicsit nehezen ment ott a vágás. Szinte végig két nagyon jó hangmérnökkel dolgoztam együtt.

- A színészekkel hogyan folyt a munka?

- Sokat egyeztettünk. Általában az volt a cél, hogy jelenetenként vagy részenként meglegyenek az emberek. A főszereplőnek (Bodó Viktor - a szerk.) és a narrátornak pedig sok olyan szövege volt, amit egyedül mondott el, tehát azokat ők felmondták egyben. Amennyire tudtuk, mindig próbáltuk úgy odahívni a színészeket, hogy együtt legyenek a jelenetek, de ez nagyon nehéz a magyar színészeknél, mert annyi dolguk van. Az életben sok egyéb bizonytalanságommal szemben itt valahogy elég biztos voltam abban, hogy mit szeretnék.

- Több hangoskönyvnél hallatszik, hogy a dialógjeleneteket úgy vették fel, hogy a színészek külön-külön voltak a stúdióban...

- Az elég nagy hiba, mert egy profi hangmérnökkel, aki rendesen egymáshoz nézi a hangokat, ez nem hallatszhat. Én eleve azt kértem, hogy egyszerűen mondják fel a szöveget, ne beszéljenek egymásra, ezért a rendezés inkább a vágóasztalon folyt. Még az ő ritmusukat is tudtam vágni.

- Többször használod azt az effektet, hogy bizonyos szavakat, hangokat, sóhajokat megismételsz, kihangsúlyozol...

- Ezt a megoldást itt használtam először, hogy kicsit folyóssá, kicsit légiessé tegyek bizonyos jeleneteket, főleg a narrátor esetében. Közben fedeztem fel, hogy ezzel tudok egy másik síkot teremteni: van egy dolog, amiről beszélnek, és egy másik, amire gondolnak vagy a tudatalattijukban van. Ezt tudtam megteremteni ezekkel az ismétlésekkel, kiemelésekkel. Nem szájbarágósan ismételek, nem mondanivalót akarok vele közölni. Tehát nem olyan dolgot ismétlek, ami evidens, hanem olyat, ami az adott helyzetben valami kimondatlan. Illetve ezekkel szeretem megmutatni magát a rádiójáték-készítést is, például úgy, hogy nem kivágom a hibákat, hanem felerősítem őket. Ez is egy újabb síkja a dolognak, hogy hoppá, ott élő színészek vannak.

- Ezeket a nyögéseket, nevetéseket a felvett anyagban találod meg, vagy direkt így kéred őket a színészektől?

- Nem kérek semmi ilyet, viszont úgy készült a felvétel, hogy elindítottuk a magnót és ment végig, tehát iszonyatos mennyiségű anyag keletkezett, amiben aztán nagyon nehezen lehetett keresgélni. Ha például emlékeztem, hogy valakinek volt egy nagyon jó bakija, ami a dolognak is megfelelt, akkor azt nagyon nehezen tudtuk kikeresni az ikszedik DAT kazettáról. Most már ez sokkal könnyebb, hogy számítógéppel készülnek a felvételek.

SZERB ANTAL: UTAS ÉS HOLDVILÁG (hangjáték)

Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye gyönyörű és misztikus könyv a gyerekkori lázadásról és a felnőtté válásról. Mihály olaszországi nászútján felidézi feleségének, Erzsinek gyermekkori barátságát a furcsa Ulpius testvérpárral, akik teljesen mások voltak, mint más gyerekek: imádták az etruszkokat, a színjátszást és a halált.

Vajdai Vilmos hangjátéka Ónodi Eszter kacér kis sóhajaival, gyöngyöző nevetésével, Bodó Viktor visszafojtott hangjával, a sok hallgatással és feszült csenddel tökéletesen vissza tudja adni a regény titkokkal terhes atmoszféráját. De ennél többről van szó: a kész mű letaglózóan különbözik attól, amit a hangjátékokról gondolunk. Tele van szokatlan életteli hangokkal, visszhanggal, visszajátszott félmondatokkal, egyszóval egy csomó audio-ötlettel,  így aztán a folyamatos meglepődés élménye tevődik hozzá a színészi játék és a mű élvezetéhez. Az összesen ötórás, 14 részes hanganyag - már csak a számok törvénye szerint is - nyilván nem tartalmazza az eredeti mű összes szövegét, de végighallgatva egyszerűen nem lehet rájönni, honnan is hiányozhatna akár csak egy félmondat is. Kerek és tökéletes.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Zenéjét összeállította és rendezte: Vajdai Vilmos 
Dramaturg: Turai Tamás
A rendező munkatársa: Sosa

Szereplők:

Mihály - Bodó Viktor
Erzsi - Ónodi Eszter
Elbeszélő - Gálffi László
Szepetneki János - Csányi Sándor
Zoltán - Hajdú István
Utas - Takátsy Péter
Ellesley - Lukáts Andor
Millicent - Pokorny Lia
Ervin - Zsótér Sándor
Sári - Kecskés Karina
Perzsa - Halász Péter
Waldheim - Mucsi Zoltán
Portás - Ternyák Zoltán
Nő - Gryllus Dorka
Vannina - Hámori Gabriella
Éva - Marozsán Erika
Apa - Szacsvay László

 

 

Letöltés MP3-ban*:

Első rész (18:25)
Második rész (19:12)
Harmadik rész (24:00) 
Negyedik rész (20:55)
Ötödik rész (21:19)
Hatodik rész (22:49)
Hetedik rész (21:39)
Nyolcadik rész (22:13)
Kilencedik rész (21:07) 
Tizedik rész (21:22) 
Tizenegyedik rész (22:09)
Tizenkettedik rész (23:37)
Tizenharmadik rész (24:06)
Tizennegyedik rész (23:25)

* Bal gombbal rákattintasz, bejön az oldal, ott kis várakozás után a "Click here to start download..." szövegre klikkelsz, és már indul is a letöltés.




- Előre kitaláltad, hogy milyen zenéket fogsz használni, vagy később próbálgattad rá a szövegre?

- Részenként keresgéltem. Miután megvoltak a felvételek, húszperces részenként haladtunk, és általában felkészültem zenékkel, amelyeket hangulatában jónak gondoltam oda. Egy részben körülbelül tíz zene van, és azokat otthon megvagdostam, olyan loopokat csináltam, amelyek nem mennek a szövegértés kárára, tehát egy folyamatos zene, amiben nincs bonyolultabb ritmus, viszont van benne egy olyan hangulatú szőnyeg, ami segíti a jelenetet.

- Mi volt a zenékkel a célod?

- A zenével képivé, filmessé teszem a dolgokat. Amikor ezt csinálom, képekben gondolkodom, és a zene nagyon alkalmas erre. Részben a zene, részben az általad említett effektek is. Nem csak a visszhangokat, ismétléseket, hanem rengeteg olyan effektet is használtam, amelyek nagyon jól tudják jellemezni, hogy hol vagyunk éppen.

- Találtál ki bizonyos karakterekhez egy-egy visszatérő témát például?

- Olyan is volt. Részekben készült, de az egész is át volt gondolva. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, és mindig adódott hozzá, tehát a mű maga is alakította saját magát.

- Milyen zenéket használtál?

- Amit találtam. Mivel DJ is vagyok, nagyon sok zenével van dolgom, és azokból válogattam. Főleg lassú, úszós zenéket kerestem, és azokból is kivágtam a kevésbé dobos részeket. Majdhogynem zeneszerzés volt, csak nem a saját zenéimből, hanem sok zenéből, mozaikokból raktam össze. Körülbelül ilyen a zenekészítés is manapság, az elektronikus zenéket kis darabokból szegecselik össze, és szerkezetet adnak neki. Én is ezt tettem. Például sok számot használtam a drum and bass kezdeti korszakából. Azok nagyon jók ilyesmire, mert folyamatosan egy ritmus megy, finom úszós alapokkal. De klasszikus és kortárs komolyzene is van benne, például Kurtág.

- Szóval magyar előadóktól is szemezgettél.

- Igen, a hatodik részben például Deutsch Gábor zenéi vannak. Egy darabig még próbáltam úgy csinálni, hogy bizonyos jelenetekhez egyfajta zenét párosítsak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz képeket Vajdai Vilmosról! | Pályi Zsófia [origo]

- Szoktál hallgatni hangoskönyveket?

- Csinálni lenne kedvem, de hallgatni nem szoktam. Ha jól elkapják, élvezetes lehet. Annak csak örülni tudok, hogy a kultúra egy újabb csatornán is terjed. Az embereknek nincs arra idejük, hogy olvassanak, pedig a modern kor legfantasztikusabb médiumai mellett is talán a legcsodálatosabb dolog olvasni. Nagyon hiányzik az olvasás, nincs időm erre se. Folyamatosan olvasok sorokat, oldalakat, most a képregényre kattantam rá kicsit. Az is egy teljesen más művészi műfaj.

- Miket például?

- A kedvencem a Tükörváros. Az egyik színdarabomból (Keresők) is megjelent egy képregény nemrég.

- Van energiád azzal is foglalkozni, hogy egy ilyen anyag hogyan jut el a hallgatókhoz? Meg lehet oldani a terjesztését?

- Kicsit próbáltam ezzel is foglalkozni, mert a rádiónak akkor sem volt túl nagy a hallgatottsága. Annyit tudtam tenni, hogy a költségvetésből kicsit elraktunk szórólapokra, és azokat szétszórtuk.

- Van valami jogi akadálya annak, hogy kiadjátok ezt az Utas és holdvilág hangjátékot?

- Ha kiadnánk, akkor meg kellene fizetni a zenék jogdíjait, és nagyon nehezen tudnám összeszedni, hogy miből mennyit használtam. Szerintem a rádió megengedhetné magának. Volt róla szó, hogy aKeresők képregény mellé odatesszük a hangjátékot is, de a rádió nagyon magas összeget kért volna érte a kiadótól. Ahelyett, hogy örült volna annak, hogy megjelenik a rádió még egy helyen. Pedig a kiadó valamifajta missziót vállalt azzal, hogy kiadta a képregényt, mert nagyon sok haszna nem lesz rajta.

- Milyen volt a rádiójáték fogadtatása?

- Szerették. Többször is műsorra tűzte a rádió, és jó visszajelzések jöttek. Láttam, hogy csináltak nekiegy honlapot is valamilyen egyetemi szerveren.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nézz képeket Vajdai Vilmosról! | Pályi Zsófia [origo]

- Gondolom, hallottad, hogy Szabó István csinál egy angol nyelvű filmet az Utas és holdvilág-ból. Szerinted működhet játékfilmként?

- Abszolút. Nagyon nagy baj, hogy nem készült belőle eddig. Szerintem az egyik alapregénye a magyar irodalomnak. Szabó tanárom volt a főiskolán, és amikor olvastam, hogy ezt fogja készíteni, akkor elküldtem neki a hangjátékot, de nem válaszolt rá. Sőt, korábban megcsináltam egy részt a Rokonok-ból - pont amikor készült a film -, azt is elküldtem neki, de arra sem válaszolt. Gondolom, meglehetősen elfoglalt volt ezzel-azzal.

- Tudod már, hogy miből akarod csinálni a következő hangjátékodat?

- Igen, Dosztojevszkij egyik kevésbé ismert kisregényéből.

- Melyikből?

- Hát azt most nem mondom meg.

 
Utas és holdvilág PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 16. vasárnap, 14:53

Elbohóckodják az Utas és holdvilágot

2014. február 15., szombat, 20:20 
Szerző:



Ami Szerb Antal regényében csak sejthető, titokzatos, romantikus intellektualizmus, az a Holdvilág és utasa címre átkeresztelt darabban (rendezte: Harsányi Sulyom László) kézzelfogható valósággá válik, és túlságosan is direkten áll előttünk: Ulpius Tamás és Éva furcsa kapcsolatából itt szinte csak a szexualitás marad az arcunkba tolva, Mihály egzisztenciális problémái az éretlenségében testesülnek meg, a filozofikus beszélgetések pedig kiüresedett elmélkedésnek hatnak.

A komor hangulatú, sokat ígérő nyitójelenetben Mihály egy, a színpad közepén álló póznán ereszkedik le, miközben a forgószínpadon elhelyezett nézőkkel együtt megmozdul a föld - érezni lehet az "örvényt" és a szédülést, amitől végül Ulpius Tamás menti meg a főhőst. De a komoly kezdet után még élesebb a váltás arra a harsányságra, amit Éva (Balsai Mónika) játéka hoz a darabba, és amitől az Ulpius-ház nem egy különleges menedéknek tűnik, inkább csak a dekadencia fellegvárának.

Fotó:

Vannak persze a darabban olyan pillanatok, amikor érezhető az a megismételhetetlen hangulat, amiért az emberek a regényt is szeretik - Mihály szédülése a nyitó képben, az Ulpius-házban játszódó egyes epizódok, az Ervin és Szepetneki megjelenésével megváltozó miliő. Az Utas és holdvilág komolysága a színpadon azonban helyenként egyenesen paródiává válik, a darab sokszor feláldozza a komolyabb beszélgetéseket a helyzetkomikum oltárán. Ami a regényben intellektuális, komoly és izgalmas, az a darabban egyszeri, szinte tartalom nélküli beszélgetés marad, a mélységek helyett a történet csordogálására és az egyes szereplők életútjára kerül a hangsúly.

Folyamatosak a váltások a hétköznapiság, majd a komolyság, a dráma, illetve a harsány kiabálás, szexuális utalások és orgiasztikus jelenetek között, a pergő dramaturgiát a színpadon körben elhelyezett széksorok, illetve a középen helyet kapó játszótér egészen minimális díszlete is segíti - nem is kellene több, ha a jelenetekből kibontakoznának a mélyebb rétegek.

Az első felvonásban Erzsi és Mihály olasz nászútjának pillanatai, valamint az Ulpius-házhoz kapcsolódó fel-felvillanó emlékképek néhol egyszerre vannak jelen a színpadon belüli színpadon, de itt még jó ütemérzékkel és kreatívan váltják egymást az egymásba kapcsolódó jelenetek, a lendület viszi a darabot, még ha másra is számítottunk.

Fotó:

A második felvonás viszont végképp már csak a karikatúrajelleget kap. Erzsi és a perzsa afférja kifejezetten bohózatra emlékeztet, ahogy Mihály szinte végtelen római szenvedése, valamint a darab befejezése is, amelyben Mihály és Erzsi váratlanul még egyszer összejönnek, Mihály apjának felbukkanása pedig kedélyes kolbászozássá alakul.

A Magyar Színház adaptációjában a folyamatos életválságban létező Mihályból (Takács Géza) egy komolyan egyáltalán nem vehető, határozatlan, tehetetlen, szinte akarat nélküli ember lesz, akin mintha egyre inkább eluralkodna vagy az elmebaj, vagy az alkoholizmus, esetleg mindkettő. A legkomolyabb beszélgetéseket is elvicceli, a vágyaiból, lelki vívódásaiból, egész jelleméből mintha csak annyi maradna, hogy nem mer felnőni, ezt pedig kamaszosan elnagyolt gesztusokkal és daccal teszi nyilvánvalóvá.

Erzsi (Auksz Éva) puszta jelenlétével is megteremti azt a polgári miliőt, amelyhez tartozik, miközben érezhető a női útkeresése. Külön színfolt a párizsi barátnő, Tolnai Sári (Benkő Nóra) felbukkanása, aki az életet és a férfiakat habzsoló nagyasszonyként tűnik fel.

Fotó:

Éva viszont egy nőiességével visszaélő, enyhén hisztérikus dekadens zsarnok benyomását kelti a színpadon, az Ulpiusok testvéri viszonyában rejlő furcsaságokat a darab pedig szinte csak annyival adja vissza, hogy a két szereplő gyakorlatilag állandó testi kapcsolatban van egymással, egyértelművé téve a regényben csak érezhető vérfertőző vonalat. Horváth Illés halált kereső Ulpius Tamása szinte csak egy különc mellékszereplő marad a darabban, hiába rá hivatkozik mindenki, Éva lesz a kulcsszereplő. Szatmári Attila mindamellett meglepően komolyan játssza a szerzetesnek álló érzelmes Ervint, Szepetneki János (Pavletits Béla) nőcsábász simlisként viszont már nem mindig elég világot járt szélhámosnak.

Hiába más a cím, és hiába kerülnek máshová a hangsúlyok, a Magyar Színház darabja még így is inkább csak egy túl harsányra sikerült illusztráció a regényhez, amelyből azonban kimaradnak azok a finom rezdülések és intellektuális mélységek, amelyek az Utas és holdvilágot azzá teszik, ami.

Egy dolgot tudunk tehát tanácsolni: ha valaki Utas és holdvilág rajongó, az ne úgy nézze meg a Holdvilág és utasát, hogy Szerb Antalt kéri rajta számon, még ha ez szinte lehetetlen is egy olyan darabnál, amely a magyar irodalom egyik remekművéhez nyúl. Ha ugyanis az Utas és holdvilág mélységeit várjuk a Magyar Színház darabjától, akkor csalódni fogunk.

 
P.O. a keresztfia gyilkosa...? PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 16. vasárnap, 14:51

Hatvanöt éve gyilkolták meg Szerb Antalt

2010. január 26. kedd, 19:02 → Dalit.hu

7


Hatvanöt éve gyilkolták meg Szerb Antalt


A keresztfiú

szerb-antal„A Szépség aranyüledéke gyakran mocskos folyók iszapjából csapódik le, és ezért szeretjük a nagy zavaros folyót, a Történelmet.”

Ezzel a mondattal fejezte be Szerb Antal 1943-ban írt utolsó novelláját. A herceg a címe. Főszereplője az olasz reneszánsz egy kisszerű, ám Galilei nyomán a Földet magát is a megszámlálhatatlan világok egyikének tartó zsarnoka, „… valami lényegtelen és nemtelen közember a csillagok megdöbbentő hierarchiájában. És ha ez így van, kérdezi (maga a zsarnokocska)eltűnődve és riadtan egyik levelében, vajon akkor hogyan lehet az, hogy Isten éppen ennek a tizedrangú kis csillagnak a megváltásáért áldozta fel Egyszülött Fiát?”

Szerb Antal egy évvel korábban az alábbi mondatot írta a naplójába: „A zsidóság tragédiája az, hogy nem dicsekedhet a legnagyobbal, amit adott, Jézussal és a kereszténységgel.”

Akkortájt a parlamentben Magyar irodalomtörténet című munkájának betiltásáról folyt a szó, „Égessék el a könyvet!”, javasolta volt hangosan az országgyűlési képviselők egyike, jelesül Baky László.

Szerb Antalt 1945. január 27-én katolikusként, a zsidósága miatt verték agyon.

Akkor már gyenge volt nagyon. Nem tudott megállni a lábán. Megtámasztatták hát a rabtársaival. Hogy puskatussal szétverhessék a fejét.

Gyilkosai fiatal nyilasok voltak, s bizonyára nem tudták, hogy Prohászka Ottokár keresztfiával végeztek. Talán a legendás püspökről se hallottak sokat.

Szerb Antal azonban tudta, tudnia kellett, hogy elpusztításának a saját keresztapja jóvátehetetlenül a részese.

Szülei vélhetően megtiszteltetésnek vélték, hogy egy Rómában tanult és felszentelt pap – akit esztergomi lelki vezetőként a századforduló idején a magyar katolikus megújhodás programadójának is neveztek – egyáltalán elvállalta az asszimilált zsidó családban született gyermek keresztapaságát. Bizonyára nem olvasták a katolikus folyóiratokban megjelent cikkeit, amelyeket utóbb (Prohászka Ottokár püspökké avatásának centenáriumán, 2005-ben) a boldoggá avatásáért imádkozók reveláció erejűeknek minősítettek. Ezek egyikében (a Magyar Sion hasábjain, 1893-ban publikált A zsidó recepció című dolgozatában) nemhogy nem tagadja a saját anitiszemitizmusát – amint azt főpap-polititikusként később többször is megtette –, hanem a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend képviseletében az antiszemitizmus jogosultságának bizonyítására vállalkozott: „Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom, minek bizonyítására vállalkozunk!”

Márpedig ez az ember lett az 1901. május 1-jén született Szerb Antal keresztapja.

Aki a fenti írása tanúsága szerint már korábban nyilvánosságra hozta a zsidóságról kialakított álláspontját:„A zsidóság fekélye már csontvázzá rágta a keresztény magyar népet, s a nemzetnek nagy részét koldusbotra juttatta.”

Különös véletlene a sorsnak, hogy amikor a piaristák gimnáziumában jelesen érettségizett keresztfiú1920 szeptemberében beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára, éppen a keresztapjának volt jelentős szerepe abban, hogy a magyar zsidó fiatalság felsőoktatási intézményekben történő továbbtanulását korlátozó, úgynevezett numerus clausus törvényt fogadott el a magyar parlament. A törvényjavaslatot támogató beszédében Prohászka Ottokár a már beiratkozott zsidók visszahívásáról ekként vélekedett: „Én is tisztelem a jogot, tisztelem azoknak jogát, akik már beiratkoztak, hogy folytathassák tanulmányaikat, de ha az immatrikulált nem állja meg helyét az igazoló-bizottság előtt, ha rá lehet sütni a nemzetköziségnek, a hazátlanságnak és a destruktív irányzatnak bélyegét, akkor azt mondom, hogy itt a jog határozottan megszűnt, vagy legalább is azt mondom, hogy ez egy kisebb jog, amelynek egy nagyobb jog előtt okvetlenül meg kell hátrálnia. Itt a közösség nagy joga áll előttünk, a magyar keresztény fejlődés nagy joga áll szemben a kisebb joggal, az egyes egyének jogával, olyan egyénekével, akik kompromittálvavannak, akik az igazoló-bizottság ítéletét nem állják, akiknek tehát mindenesetre a rövidebbet kell húzniok.”

A keresztfiú feltehetően felismerte, hogy a törvény szerint a magyar állam a keresztény hitre tért zsidókat nem kereszténynek, hanem zsidónak tekinti akkor is, ha papírjaikon keresztény vallás szerepel. És ha esetleg mégis azt képzelte volna volt, hogy őrá, a római katolikus vallású zsidóra nem vonatkoznak ezek a mondatok, egy évvel később az Ébredő Magyarok Egyesülete közgyűlésén ebbéli hitéből maga a keresztapja ábrándította ki. Már amennyiben a tudomására jutott, amit Prohászka Ottokár ott hangoztatott:

„Vannak keresztelt emberek. Abból van elég. Ez azonban nem keresztény kurzus, hanem a kereszteltekkurzusa. Tagadni nem lehet, hogy ez nem szellem és élet, nem erő és valóság. Ez csak olyan rakéta, mely puffog, izzik, fénylik, színt játszik, de amelynek vége korom, piszok és üres tok és semmi más… Ráfogják az Ébredő Magyarok Egyesületére, hogy az zsidópusztító egylet. Ez nem igaz, mert az ébredők csak a magyar fajt védik. Hiába mondja akármilyen tekintély, hogy a jogrend, az egyenlőség mindenkinek egyenlő jogot kíván. Lehet-e ez? Egy példát említek. Ugy-e, a görény is csak állat, s e mivoltánál fogva helyet kívánhatna a — tyúkketrecben is.”

A keresztfiú, persze, bizonyosan antiszemitának tartotta az új törvényt. Annak ellenére, vagy éppen azért, amit főpap-politikus keresztapja mondott az elfogadásáért a parlamentben: „…a numerus clausust a közvélemény általában antiszemitizmusnak ítéli, azt mondhatnám, bélyegzi sok tekintetben. Azt gondolják egyáltalában, hogy mi  a numerus claususszal a zsidóságot el akarjuk nyomni és a keresztény nemzeti társadalmat kiváltságban akarjuk részesíteni az ő kulturális jogaiknak leszorításával. A numerus clausust… a magyar középosztály leromlása ellen és a magyar faji géniusz veszélyeztetése ellen kontempláljuk. Úgyhogy nem antiszemitizmusról van itt szó egyáltalában — ezt nagyon szeretném belekiáltani a magyar világba — hanem ez faji önvédelem.”

Szerb Antal legfeljebb nem hitt a keresztapjának. Tudta, hogy nem igaz, amivel az új törvény elfogadását  Prohászka Ottokár megindokolta: „Nemcsak a magyar középosztály leszorulásában, leszorításában van a probléma, hanem a magyar faji géniusz romlásában. Ha az ember a magyar irodalmat nézi, amire a kultuszminiszter úr is rámutatott, okvetlenül azt látja, hogy a zsidó értelmiség térfoglalása a magyar irodalom elzsidósodását eredményezte.”

Nem, a keresztfiú tette a dolgát: elvégezte az egyetem magyar-német szakát, közben megtanult angolul és franciául, verseket és kritikákat publikált jeles irodalmi folyóiratokban, majd a Himnusz költőjéről írt disszertációjának benyújtása után doktorrá avatták.

Nem zavarta, hogy keresztapja parlamentben elmondott beszéde részletes és tipikus antiszemita ideológia jegyében fogant, amelynek természetes része volt a nemzetvédelem igénye, s az antiszemita-vád elhárításának valamennyi ismert fordulata:

„Mi akarjuk védeni a magyart; mi akarjuk védeni a magyar keresztény középosztályt; mi akarjuk védeni a magyar kultúrát, a magyar faji géniuszt, semmi egyebet nem akarunk. És ha ez a védekezés a liberalizmus ellen van, akkor szakítok ezzel a liberalizmussal.”

Talán arra sem fordított figyelmet, hogy numerus clausus a magyar zsidóság feltétel nélküli jogegyenlőségének és emancipációjának elvét megtagadta (Schmidt Mária megfogalmazásában „elsőként ütött rést a magyar zsidóság feltétel nélküli jogegyenlőségének és emancipációjának elvén”), részint, mert hithű katolikus volt, részint, mert a törvény végrehajtását nem tapasztalta.

Miután a keresztapja meghalt (1927-ben) és a numerus clausus visszavonatott (1928-ban), beleáshatta magát a regényelméletbe, az angolszász és a világirodalomba. Műveivel több mint egy évtizeden át részese lett a különféle nemzetbeli alkotók egymást termékenyítő folyamatának, írói alkotásaiban gyarapodott a misztika, s irónikusan szemlélte az egyre jobban borongó önmagát. Mert borongott ugyan, de nem feltétlenül érzékelte a magyar politikai vezetőréteg és a magyar zsidóság vezetése közötti viszony alakulását, a zsidóknak a megváltozott kül- és belpolitikai helyzetnek megfelelő alárendelt szerepének konzerválását, előttük a köz- és államigazgatás, valamint a fegyveres testületek kapuinak bezáródását.

De érzékelte, érzékelnie kellett, hogy fogy körülötte az alkotói tér, s hogy akik a rádióelőadásaitól megfosztották, irodalomtörténetét betiltották, továbbá megszüntették a Nyugat című folyóiratot, azok egy része a keresztapja hazafiasan keresztény hitvallására hivatkozva tette ezt.

Fokozatosan szinte minden időszerűvé vált, amit a Prohászka Ottokár mondott. Például a fajvédelemről. A náci fajvédelem ugyan különbözött az általa használt fogalomtól, de magyarországi változata a püspök-politikus mondataiból táplálkozott. Akár csak Ébredő Magyarok Egyesülete, s más, hasonló elvek alapján szerveződött mozgalmak, csoportok, szervezetek sora. Akarom – mondta 1921-ben, az Ébredő Magyarok Egyesületének közgyűlésén Prohászka Ottokár – „akarom, hogy az ébredő magyarság szervezkedjen, egymás oldalán szorosan haladjon, hogy szervezkedjen öntudatosan, hogy szervezkedjen utcák szerint, hogy szervezkedjen gárda módra. Hadseregünket elvették, elsorvasztották. De hát mi teszi a hadsereget? Nézzenek oda föl Írországba, hogy mi teszi. Mi az oka

annak, hogy Írország a legnagyobb hatalommal szemben ki tudta vívni szabadságát? Ott nem volt mundér, de volt gárda. Ott szövetkeztek, szervezkedtek. Ott az angol nem tudhatta, melyik a káplár, melyik a frajter, mert senki sem árulta el. Kossuth azt mondta, hogy leborul a nemzet nagysága előtt; hát ilyen nagy nép előtt, mint az ír, mi is mondhatjuk, hogy leborulhatunk, mert ott nincs árulás, nincs zsidóság, romlasztás, bomlasztás, repesztés… Tehát, szervezkedjünk, szervezkedjünk, szervezkedjünk! Ha azt mi megértjük, hogy csak mi magunk segíthetünk magunkon, akkor bízom az ébredő magyarokban.Megírtam az újságban is, most élőszóval is hangoztatom, hogy az ír nemzeti mozgalmat úgy hívták: sinnfein. Magyarul: mi magunk. Hát minket nem fognak hívni sinnfeinistáknak, de mi leszünk a «Mi magunkisták»…Ne olvasson senki zsidó újságot, és ha van 100 koronája, adja ide, az ébredő sajtóra.”

Nemcsak két évtized múltán hatottak, de most is hatnak a katolikus egyház kiemelt példaképei, és a jobboldali-konzervatív irányzatú szervezetek iránymutató, identifikáló történelmi személyiségei közé további fél évszázad után emelt, egykori székesfehérvári püspök szavai. Amiképpen az általa meghonosított hungarizmus fogalmát a maguk módján értelmezve vették át a nyilasok és veszik át a szebb jövőt ígérő mai nácik.

Annak az esztendőnek a novemberében, amely évben Szerb Antal könyvének elégetését hangos szóval a parlamentben indítványozta Baky László (aki később belügyi államtikárként vagoníroztatta be a csendőrökkel a koncentrációs táborok felé gördülő vonatokba a magyarországi zsidókat) ezt írta naplójába Prohászka Ottokár római katolikus keresztfia: „Megtaláltam a definíciómat: magyar anyanyelvű zsidó vagyok.”
Először 1943-ban, utoljára 1944. június 5-én hívták be munkaszolgálatosnak. Akkor, amikor (ismét  Schmidt Máriának Diktatúrák ördögszekerén című, Budapesten a Magvető által 1998-ban megjelentetett értekezéséből idézve) „a náci bábok által dirigált ország nem védte többé zsidó polgárait”. Schmidt Mária szerint „a hagyományos uralkodó körök egy részének az utolsó pillanatban még sikerült a katonaköteles korban lévő zsidó férfiakat munkaszolgálatra behívni, és ezzel megmenteni őket a deportálástól”. Így mentették meg Szerb Antalt is, aki más, csak a zsidótörvények értelmében zsidónak tekinthető értelmiségiekkel együtt az úgynevezett védett századok egyikébe került, amelynek irányítását november végén vették át a nyilasok. Hogy aztán ezernyolcszáz sorstársával sáncot ásson az ország nyugati határán. December 16-án a feleségének címzett levélben ez áll: „Általában az a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely, és minden tekintetben nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz, ez tartja még bennem a lelket.”

Szilveszter éjszakáján Prohászka Ottokár keresztfia betegen, tetvesen és éhesen a rabtársainak állítólag József Attiláról és Shakespeare-ről tartott előadást.

Íme utolsó regénye előszavának záró mondata: „És a tényeket megmagyaráztam, amennyire szükségesnek látszott és amennyire tudtam; tettem ezt abban a szerénységre intő tudatban, hogy a történelem végeredményben megmagyarázhatatlan.”

Aczél Gábor

 
PERIPATETIKUS PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 15. szombat, 09:20

"Nem lehet magas sarkú cipőben irodalmi sétákat folytatni"
Mesterek és tanítványok sorozat VI. rész

„Kedves Ágneske, visszaélve eddigi szíves ügybuzgalmával, további szívességeket kell kérnem”, – kezdte levelét a 42 éves Szerb Antal, amelyet tanítványának, a 21 éves Nemes Nagy Ágnesnek küldött. Szerb a Száz vers című antológia összeállításán dolgozott, és arra kérte az egyetemista lányt, hogy néhány, Kosztolányi fordításában megismert angol és francia vers eredetijét keresse meg számára az Egyetemi Könyvtárban. „Mindez ráadásul elég hamar kellene nekem. Ha szép kis írásával leírja a verseket, azt hiszem, nem is kell legépelni, csak arra kérném, hogy a papirosnak csak az egyik oldalára írjon.” Az utolsó kérés meglehetősen szokatlan egy könyvet író tanártól, aki egy tanítványának ad feladatot. Szerb Antal azonban már nem volt tanár, és nagy szüksége volt papírra, amire írhat. A levelet a munkaszolgálatból küldte.

Nemes Nagy Ágnes már 18 éves korában pontosan tudta, hogy költő akar lenni. Verseit nem tartotta elég jónak ahhoz, hogy a Nyugatnak elküldje őket, de érdekelte volna egy hozzáértő ember véleménye. A magyar–latin–művészettörténet szakos egyetemi hallgató 1941 augusztusában összeszedte a bátorságát – és egy felbélyegzett válaszborítékot is mellékelve – elküldte verseit Szerb Antalnak. „Miért mertem én Szerb Antalnak verset küldeni? Azért, mert azzal a csacsi fejemmel azt képzeltem, hogy az írók olyanok, mint az írásaik.” – nyilatkozta később. „És mivel ő olyan kedves, olyan elragadó volt az írásaiban, azt hittem, hogy olyan lesz a személye is. És megtörtént a csoda, olyan volt!” Néhány nappal később a válasz is megérkezett: „Kedves Kolléganő, bevallom, gyakran szoktam verseket kapni ismeretlentől és rendszerint nagy zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak nekik. Annál nagyobb örömöm, hogy most végre egyszer őszintén és kertelés nélkül ezt írhatom: A versei jók, Maga tehetséges és egyáltalán nem érzek lelkiismeret-furdalást, ha arra biztatom, hogy folytassa… ha egyszer el akar beszélgetni velem, örülni fogok… Verseket is hozzon! Kézcsókkal és üdvözlettel, Szerb Antal.” 

A levelet hamarosan követte az első találkozás. A lobogóan szőke, feltűnően szép lány először másfajta beszélgetésekre számított: „Gyönyörűen akartam felöltözni, és fölhúztam ezeket a magas sarkú cipőket, amikben aztán majdnem letört a lábam. Szerb Antal a maga irodalmi tanulságai között azt is tartalmazta számomra, hogy a hiúságot, a földi hiúságot meg kell vetni. És nem lehet magas sarkú cipőben irodalmi sétákat folytatni. Nos tehát, sétáltunk Szerb Antallal, néha be-beültünk egy-egy kávéházba, egy-egy kiskocsmába. (…) Ültünk az egyik asztalnál, és irodalomról, irodalomról, irodalomról beszéltünk.” Szerb Antal népszerű rádióelőadásait származása miatt ekkorra levették műsorról, majd középiskolai tanári állásából is kényszenyugdíjazták, így örömmel fogadta tanítványául a művelt és szorgalmas egyetemistát. Néhány, a Várban és a Vízivárosban tett séta után már szoros mester-tanítvány kapcsolat alakult ki köztük. A lányt Szerb Antal óriási tudása mellett közvetlensége fogta meg: „elragadott a magas irodalomnak, tudománynak és az öniróniának az együttese, ami benne volt.” Szerb teljesen elütött a szigorú vagy atyáskodó egyetemi professzoroktól. „Kisképű vagyok, a legkisebb képű író a magyar irodalomban” – mondta magáról tanítványának. Nemes Nagy Ágnes később így emlékezett erre a pillanatra: „Mosolygott, ahogy szokta; még én is észrevettem, hogy milyen kisfiús. Meg is mondtam neki. – Öreg kisfiú – húzta fel a szemöldökét. Aztán elbúcsúztunk, mint annyiszor.”

Szerb nem oktatott a séták során, csak mesélt és olvasmányokat ajánlott. „Egyik kiváló tulajdonsága volt, hogy elevenné tudta tenni a nagy emberek szobrait. Ha ő beszélt róluk, akkor a kétezer éves nagyságok leszálltak dögletesen nehéz talapzataikról, és elkezdtek sétálni a Böszörményi úton, vagy bementek egy eszpresszóba.” – mesélte évtizedekkel később Nemes Nagy Ágnes. Az író szerettetett meg vele több magyar klasszikust, például Berzsenyit, és ismertetett meg sok kevéssé ismert külföldi kortársat, köztük nehéz olvasmányokat és ponyvairodalmat egyaránt. A sétáknak azonban egyszer csak vége lett, amikor 1943-ban rövid levél érkezett Szerb Antaltól: „Kedves Ágnes, olvasom versét az Új Időkben. Örülök. Másrészt szomorú vagyok, mert holnap be kell vonulnom munkaszolgálatra, anélkül, hogy Magától elbúcsúzhattam volna. De hát csak visszajövök egyszer.” Az első munkaszolgálatból még többször hazatérhetett szabadságra, ilyenkor találkozni is tudott tanítványával, hogy a Száz vers antológia előrehaladásáról beszéljen neki. 

Az író a következő tavaszt újra Budapesten tölthette. Nemes Nagy Ágnes ekkor, 1944 áprilisában kötött házasságot vőlegényével, a későbbi műkritikus Lengyel Balázzsal. A mester nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni friss házas tanítványát az ifjú férj előtt, amiért túl gyakran keresi: „Ha fölhívom, mondja gyorsan a telefonba: szervusz, Marika” – ajánlotta. Erre végül nem volt szükség, Lengyel Balázs örült, hogy mestere szellemi támogatásával elindult felesége költői pályája. Szerb Antal úgy tett, mint aki nem akar tudomást venni az egyre növekvő veszélyről, és megpróbált polgári életet élni. „Nagyon-nagyon kedves lenne, ha eljönne hozzánk, kies remetelakunkba, amelyet egyelőre még lakunk. Akármikor; a nappal és az éjszaka minden órájában itthon talál, de mégis inkább a nappal óráit ajánlanám, illedelem szempontjából is, meg légiveszedelem miatt is” – írta tanítványának. 

Nemes Nagy Ágnes és férje azonban tudták, hogy a helyzet egyre súlyosabb, Szerb Antal élete veszélyben forog. Amikor Szerb júniusban megkapta az újabb behívót, úgy tervezték, hogy a saját Margit körúti lakásukba fogják elbujtatni, s ehhez hamis igazolványt is készíttettek neki Kántor Antal néven. Szerb és író-sorstársai, Halász Gábor és Sárközi György azonban úgy gondolták, hogy biztosabb dolog legális körülmények között a munkaszolgálatot választani, mint bujkálni. Bevonultak, és Nemes Nagy Ágnes többször meg is látogatta őket a Nürnberg utcai munkaszolgálatos körletben. Az utolsó találkozásra egy novemberi délelőttön került sor. Budán dolgozott a század, így Szerb Antal Halász Gáborral az oldalán rövid időre fel tudott szökni tanítványához az Átrium mozi feletti lakásba. Lengyel Balázs később így emlékezett: „Most már maradj nálunk – mondtam Szerb Antalnak –, van itt könyv elég; én éppen Flaubert Érzelmek iskoláját olvastam. – Lefordított könyvet én nem olvasok – tette hozzá kicsit oktató hangsúlyával. – Különben a század kerete megbízható – érvelt –, a katonák tudni fogják, mikor kell szétugrani s megbújni. – Körülfogják a keretet a nyilasok – mondtam neki, emlékszem szó szerint –, nem tudsz majd elmenekülni.” Hiába kérlelték őket, Szerb és Halász ragaszkodtak a törvényes megoldáshoz. A találkozástól feltöltekezve, nevetve szaladtak vissza pulóverben és kabátban a munkaszolgálatos századhoz. 

Nemes Nagy Ágnes akkor látta mesterét utoljára. Élete végéig vádolta magát, amiért nem volt határozottabb, és nem tudta meggyőzni őket. November 14-én még egy levél érkezett Szerb Antaltól. „Kedves Ágnes és Balázs, nagyon kérném, látogassatok meg még egyszer, holnap, szerdán. Egy egészen új, az eddigieknél sokkal jobb figuráról van szó. – Klári holnap délután 1/2 4 felé szalad magukhoz, megkérdezni, hogy még itt vagyok-e. Mondják meg, hogy igen. Kézcsók és üdv. T.” Soha nem derült ki, mi volt a sokkal jobb terv: a századot még aznap Fertőrákosra majd Balfra terelték, ahol Szerb Antalt 1945. január 27-én őrei agyonverték. 

Nemes Nagy Ágnes Budapest ostroma idején még nem tudta, mi lett mestere sorsa. A pincében ülve Huxley Nyár a kastélyban című regényét olvasta, amelyre Szerb Antal hívta fel a figyelmét. „Nehéz volna nagyobb ellentétet elképzelni, mint a gépfegyverek és aknák állandó zaja, a hóban fekvő holttestek, a pinceélet – és egy nyári angol kastély nagyon szellemi légköre. Fölösleges is mondanom: amikor Huxleyt olvastam, Sz. A.-ra gondoltam, amikor Sz. A.-ra gondoltam, az irodalomra, a normális életre, a szellemi lét önfenntartására gondoltam. Az irodalom fontosságában való hit: ezt tanultam én elsősorban Sz. A.-tól.” Csak hónapokkal később után értesült mestere haláláról. Élete első kritikáját egy évvel később publikálta Szerb Antal Gondolatok a könyvtárban című könyvéről: „Úgy tetszik ma, hogy az a kiváló tanulmányíró nemzedék, amelyhez Szerb Antal is tartozott, tragikus végű, folytatás nélküli intermezzo volt a magyar irodalomban. Nincsenek folytatóik… a magyar esszéírásban bennszakadt a lélegzet…” Végül ő maga tett róla, hogy ne így legyen. Amikor harminc évvel később megjelent a költőnő első esszékötete az értő olvasók a Szerb Antal-i hagyomány újjászületését ünnepelték benne. 

Nemes Nagy Ágnes élete során sokszor írt vagy beszélt Szerb Antalról. Pontos, éleslátó és érzékeny elemzéseit adta a Szerb-örökségnek, személyes érzelmeit azonban ilyen alkalmakkor nem mutatta meg. A 70-es években meghívást kapott egy nemzetközi írókonferenciára Jeruzsálembe. A szünetben néhányan elmentek megnézni a siratófalat. „Megérinthetem?” – kérdezte a kísérőjétől. „Tudod, Szerb Antal helyett.” És elsírta magát, miközben a falat megérintette.

(A cikk az Aegon Művészeti Díj fb-oldalán -https://www.facebook.com/aegondij -és a Nők Lapja legfrissebb számában is olvasható)

NYÁRY KRISZTIÁN

+
Fénykép: Dömötör Tekla (1914-1987) etnográfus Szerbről és Kerényi Károlyról: "Alkatilag nagyon különböztek egymástól: a cinikusan érzelmes, bölcs, pápaszemes 'neofrivol', alacsony termetű Szerb Antal és a sovány, szikár, prófétai tűzben égő, könnyen sebezhető Kerényi. /.../ Barátságuk alapja a kölcsönös tisztelet volt, Szerbet vonzotta a térítő hév, az iskolaalkotó egyéniség, Kerényi pedig megbecsülte Szerb judíciumát, műveltségét, humorát, kedvességét. /.../ Az okos irónia és az izzó térítő hév jól kiegészítették egymást." Dömötör Tekla: Táltosok Pest-Budán. Budapest, 1987, 58. o.



LAST_UPDATED2
 
Nyírő József: Farkasok PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 16. vasárnap, 07:44

Nyírő József: Farkasok

 

Az a nagy szégyen érte Rab Péter havasi pásztort, hogy egy évesforma szép szőke üszőborjú elveszett a keze alól. Valahová elbódorgott, s úgy látszik, a farkas elütötte. Előbb jól elnégyelte a kutyáját, s aztán a keresésire indult egy hosszúnyelű baltácskával a kéziben. Sok mocsok-helyet összejárt, benézett minden bokor alá, leereszkedett a szakadékokba, de a borjúinak híre-pora se volt. A farkabojtja se maradt meg belőle.

Keresés közben messze elvetődött, s fenn, Kútpataka fejiben véletlenül ráakadt a farkasfészekre. Két gömbölyű, alig kéthetes, kedves kicsi farkaskölyök vinnyogott benne. Játékosan még oda is hengeredtek a Rab Péter lábaihoz s kedveskedve beleharaptak a bocskorába. Ügyes, eleven állatka volt mind a kettő nedves orrocskával, üde piros nyelvecskével, kövérek, mint a hájfalat, ravasz pofácskájukon a gyermekek kedvessége, ártatlansága derengett és éhesek voltak, mint mindig. Még tán a farkacskájukat is csóválták Rab Péternek, de a durva, vad ember rájuk káromkodott mérgiben:

- Dögöljetek meg, ronda férgek!

És pillanat alatt mind a kettőt agyontaposta.

A két kicsi, ártatlan állatka holtan nyúlt el az avaron, testecskéjük összeroncsolódott, s Rab Péter még messzi be is rúgta őket az erdőbe, ahogy az ember útközben fel szokta rúgni a bolondgombát.

Mikor az anyafarkas estefelé a nyakuknál fogva összeszedte halott kicsinyeit és egymás mellé tette kíméletesen a fészekben s fájdalmában sirató énekit borzalmasan kornyikálni kezdte, Rab Péter már ereszkedett le az oldalon az öreg Üdő Mártonék tüzéhez. Kicsit megrázkódott a farkasüvöltésre, de külsőleg nem látszott semmi rajta. Tempósan, nyugodtan kívánt jóestét.

- Tán a bornyúért jöttél? - azzal fogadta Üdő Márton.

- Hát itt van? - lepődött meg Rab Péter.

- Ide verődött az én csordámba - nyugtatta meg Üdő Márton.

- Akkor jó! - örvendett Péter, s letelepedett ő is a tűz mellé.

Az üstöcskében buzgott a víz. Ugrai Nőrinc, a Marci bácsi legénye megfőzte a puliszkát, a Csóré Dávid fia, ki itt inaskodott, egy fenyőfát ródalt el, hogy legyen éjjelre, mit a tűzre vetni.

A vacsora elkészült. Hozzálátnak. Hívják Pétert is.

- Szívesen látunk!

- Csak tessék Isten áldásával! - köszöni Péter. - Az enyim megvolt. Nincs félórája, hogy falatoztam.

A tűz bevilágít az erdő mélyébe, s a láng arany verésében tündökölnek a hatalmas szálfák, melyek felnyúlnak az egek mélységébe és olyanok, mintha a csillagos éggel volnának leterítve. Általában kevés szó esik. Hallgatag népek az erdei emberek. A fák se beszélnek, a sziklák is hallgatnak, s ők sem fehérnépek, hogy sokat szaporítsák a szót. Férfiember kicsiből is eleget ért.

Éppen csendesen szivarozgattak, mikor újra felhangzott a távolban a farkas panaszos üvöltése.

- Nem tiszta dolog! - jegyezte meg vén Üdő Márton, ki az állatoknak minden hangját üsmerte, s úgy értette, mintha könyvből olvasta volna. Volt ideje megtanulni, mert van hetven esztendeje, hogy kinn él a havason. - Az a farkas valakit gyászol! - Tekergette a fejét.

Olyan panaszosan vert a farkassírás, hogy a kutyák is dideregtek tőle a tűz körül a vacsora után lihegve. Rab Péter nem szólt, csak összerázkódott.

Kicsit feltűnt, hogy így megüli magát, s nem igyekszik haza, de azt gondolták, hogy meg akarja várni, míg pitymallik, hogy a borjút hazahajthassa. Üdő Márton azonban tudta mi a tisztesség, s azt mondta:

- A borjú miatt te ne töltsd az üdőt, Péter, mert reggel hazaküldöm! Dávidka hazahajtja!

Rab Péter elvörösödött, s lesütött szemmel megköszönte.

- Hát akkor ne sokat szokotálódjál - tanácsolta Üdő Márton. - Nehogy valami baj érjen otthon! Jó pásztornak a marha mellett a helye!

Rab Péter fel is állott, hogy menjen, de ekkor harmadikszor is felvert a farkas sírása. A kemény, edzett, durva ember megrázkódott és esdő pillantást vetett a vén Üdő Mártonra.

- Ne küldjön el, Marci bácsi. Én... én… félek!

Ha az ég leszakad, akkor sem lepődtek volna meg jobban a pásztorok. Ilyen hihetetlen dolog nem történt, mióta a világ fenn áll, hogy Rab Péter féljen valamitől. Ez a kemény, vasból való borzasztó erős ember, ki képes puszta öklével leütni a bikát.

- Vagy én bolondultam meg, vagy a te eszed ment el! - jegyezte meg fejcsóválva Nőrinc, de az öreg Üdő Márton elgondolkozott, s merőn reánézett Rab Péterre.

- Te akkor valami rosszat csenáltál, Péter!

- Én elég rosszat! - ismerte el az ember.

Hallgattak, hogy mondja tovább. Rab Péter felfohászkodott.

- Tudják-e miért sír az a farkas?

- No!

- Az azért, mert odakünn Kútpataka fejiben összetiportam a két kicsi kölykit!

- Hijj a Ponciussát! - ütődött meg Üdő Márton. - Hol volt a szépeszed!... No ez elég baj!

- Eléggé restellem! - bánta Rab Péter. - Meg voltam haragudva a bornyú miatt. Azt gondoltam, hogy a farkas pusztította el!

Türelmetlenül intette le az öreg pásztor.

- Gyilkos vagy, Péter!

- De hiszen csak farkasok!

- Igen, de ártatlanok! - csattant fel vén Üdő Márton. - Magatehetetlen kölykek, még csak gyermekek! Nagy bűn, amit elkövettél.

- Az! - hebegi Rab Péter. - Most is hallom a vinnyogásukat, folytonosan a szemeim előtt vannak. Nem birok szabadulni tőlük . . . Pedig szép két kicsi állat volt. Alig kéthetesek . . . Még jádzottak is a bocskorommal!... Hol volt a szépeszem!... Adjon tanácsot, Marci bácsi, most mit csináljak?

Az öreg pásztor komoran belenézett a tűzbe, hosszasan figyelte a lángverést és hallgata a farkas dühöngő jajongását. A többiek feszülten várták Ítéletét. Későre azt mondta az öreg pásztor százesztendős bölcsességgel:

- Köztetek csak az Isten itilhet!...

- Az Isten! - rettentek össze a félvad emberek, mert nem kicsi dolog, mikor az Istennek kell valamibe beleavatkoznia.

- Más mód nincs - hányta-vetette meg rangosán az ügyet a vénember.  Meg kell küzsdenetek! Valamelyiketeknek meg kell halnia, még ma éccaka! Vagy neköd, vagy a farkasnak! Ez a törvény!... Aztán Isten döntsön köztetek!

Senki nem mert ellentmondani. Mind a négyen tudták, hogy ha elhal a farkas gyászüvöltése, teljes dühvel megindul a gyilkos nyomán, hogy bosszút álljon. Senki és semmi, sem ember, sem állat addig nem bánthatja, míg el nem igazította a dolgát Rab Péterrel, ki megölte kicsinyeit.

Hát ez így van jól!

- Nincs pardon! - dördül fel Üdő Márton. - Senki meg ne próbálja segíteni sem egyiknek, sem másiknak!

Némán hajtják le a fejüket az emberek. A kutyák se mozdulnak, csak szomorúan maguk elé néznek. Pedig érzik a farkasszagot, hallják üvöltését, de azok is tudják, hogy ez a farkas védelem alatt áll. A furcsa varázs mindenkit megejt.

- Akkor megyek! - hebegi Rab Péter és tétovázva pár lépést tesz.

- Várj! - állítja meg Üdő Márton. Már-már azt hiszik a többiek, hogy visszavonja az ítéletet és a Rab Péter szíve megdobban az örömtől, de az öreg pásztor sovány kietlen arca zord marad. - Van-e valami hagyakoznivalód? - azt kérdi.

- Tudhatják, hogy senkim és semmim nincs a rajtam levő gúnyán kívül. Ha mégis úgy fordulna, hogy otthagyom a bőrömet, a csordát adják számba, s az apróságon, mi a kalyibámban van, osztozkodjanak meg testvériesen!

- Jó-jó! — morogják a pásztorok.

- Hát akkor csendes jóccakát!

- Adjon az Isten!

Rab Péter tétováz.

- A testemet reggel keressék meg!

- Eridj csak nyugodtan.

Az ember tovább szaporítja a szót, csakhogy maradhasson.

- A kutyámat itt hagyom. Ha mégsem kapnának meg, bízzák csak rea magikot, az elvezéreli!

- Kösd csak oda a fához! - egyezik bele Üdő Márton.

- Kötözni való bolond vagyok! - dühöng magában Péter, amíg kötözi a kutyáját. - Ketten biztosabban elbántunk volna a farkassal!

Most már restelli ott nem hagyni a kutyát.

- Nekem es elébb jár a szájom, mint az eszem!...

Sötéten, loppal nyúl a hosszúnyelű baltácska után, hogy legalább valami fegyvere legyen, de vén Üdő Márton mérgesen rászól.

- A szekörcét hadd itt ... annak a két ártatlan farkas-gyermeknek se volt fejsze a keziben, mikor megölted!... Ha kés van nálad, azt is tedd le! Az az igazság, hogy egyformák legyetök!

- Hiszen nem es azért! - szégyenkezik Rab Péter, mialatt ledobja a bicskáját a földre.

- Sokat ne szokotálódj! - fenyegeti a másik két pásztor is. - Ha vétkőztél, hát bűnhödjél!

Ebben megnyugodva ülnek a tűz mellett és az ujjukat se birnák megmozdítani az érdekében. Sejtik, hogy a halálba megy, de ha az Isten úgy akarja, akkor menjen.

Rab Péternek ködösen eszébe jut, hogy felmászik egy fára a farkas elől, de mindjárt le is tesz róla. A farkas ott őrizné úgyis a fa alatt, s addig az Istennek sem mozdulna onnan, míg meg nem ölte.

- Nincs más mód - sóhajtja - meg kell küzsdenem vele!

Lassan, nehezen elindul. Mikor a tűz fénykörén túl ér, már nem is látszik semmi belőle, csak a távolodó léptek recsegése, dobbanása hallik. A setétség szinte megfullasztja. Nem birja a rengeteg bénító hatalmát, szinte összeroskad alatta és félelem futkos a hátgerincén, minden íze reszket.

- Miért félek? - csodálkozik maga is. - Soha életemben nem féltem!

Szerencsére felkél a hold, amitől kissé megkönnyebbül, de azért reszketve kémleli a fák közét és riadtan siet, félig fut közöttük. Hátra nem mer nézni és minden pillanatban úgy érzi, hogy no most zuhan a nyakába a dühös farkas. Behúzott nyakkal rohan előre. Előtte tisztás, melyet elöntött a holdfény. Szép, tiszta, hideg, ezüst holdfény. Csak azt elérje épségben! Azt se tudja, mióta fut, lehet egy órája is, mert lábai fáradtak, ernyedtek. De minek menekül? Az erdőből kifutni úgyse lehet. Be Csíkszeredáig minden erdő, rengeteg, kietlen erdő... A két farkaskölyök is állandóan ott vinnyog a fülében és kis holttestük ott lebeg előtte... Bár azok elmaradnának! Bele lehet bolondulni ebbe!... Legjobb, ha mégis leszámol az anyjukkal. Nincs más mód!... Elfulladva áll meg egy óriás bükkfa mellett, nekitámaszkodik, hogy legalább hátulról védve legyen és esett fővel, meleg párát fújva áll és rémült szemeit várakozva belefúrja a setét bokrok szövedékébe, a veszedelemtől terhes erdő mélyébe.

Bár jönne az a farkas, hogy legyen vége!...

A végtelen erdőben azonban sehol semmi nesz. A gyászoló farkas üvöltözése is rég megszűnt.

A pásztortűz mellett ülő emberek se mernek lenyugodni ezen az éccakán. Feszülten várják ők is az erdei dráma kimenetelét. Mozdulatlanok és némák, mint a fák, melyek fölöttük állanak. Mind arra gondolnak, hogy ma éccaka kialszik egy élet. Az izgalomtól tele szájjal, nehezen lélegzenek és gyilkos indulattal fénylenek a szemek. Lehetetlen kibírni a nyomasztó várakozást. Olyan siket a csend, mintha sírjában feküdnék az egész világ. A falevél se mer rezdülni. Vajjon mi van Rab Péterrel?...

- Méges menjünk, s keressük meg! - moccan meg nyugtalankodva Ugrai Nőrinc.

Üdő Márton tiltakozva rázza a fejét.

- Még nincs itt az ideje!

Kicsit hallgatnak. Nőrinc, a legény, azonban nem bir az izgalmával.

- Én nem féjtem Pétört - aszondja, hogy megnyugtassa magát. - Tíz farkassal es megküzsdik, amilyen kemény ember.

A vén Üdő reámorcan.

- Elfelejtöd, hogy ott van az Isten es a farkas mellett!

Nőrinc megütődik.

- Hogy? - kételkedik. - Az Isten a farkas mellett volna, s nem az ember mellett?... Effurcsa!

- Neked az, de nekem nem! Az Isten örökké amellett van, kinek igaza van!

- No akkor megette a fene Pétört! - adja fel a reményt Nőrinc.

A pásztorfiú a beszéd alatt titokban, vacogva feltekint az égbe, hogy valahol nem látja-e az Istent. A másik két pásztor is rajta felejti az értelmit az Istenen. Nőrinc fejcsóválva taszítja bennebb a fenyőrönköt a tűzbe, hogy jobban világoljon, s maga elé dermedve virraszt tovább. Futó pillantást vet a marhára, amely a közelben fehér foltként nyugszik a borókatövisből vert karámban.

- Bárcsak már reggel lenne! - óhajtja. - Hátha már vérében fagyva hever valahol Rab Péter, — irtózik át rajta a gondolat és újra feszülten lesik mind a hárman az erdő minden neszét.

Az erdő azonban csendes.

Eltelik fertályóra, s akkor borzongató farkasüvöltés hasít bele az erdő némaságába.

A pásztorok felugranak és egymásra merednek.

- Kezdődik! - mondja sápadtan Ugrai Nőrinc. - Én megyek! Én nem hagyom!...

- Ülj le! - parancsolja Üdő Márton. - Úgyes heába mennél!

- Hát ez igaz.

Leroskadnak ismét a tűz mellé, de a lábuk reszket alattuk.

- Isten, Isten! - villog bele az Isten neve a legény agyába. - Jól ügyelj, hogy mit csinálsz!...

A vadállat üvöltésére Rab Péter is kiegyenesedik. Tudja, hogy a nyomát szagolva jön a farkas és nincs hatalom, mely eltérítse a nyomtól. Pattanásig feszült idegekkel figyeli a bokrot, ahol ő kilépett. Ott fog kibukkanni a farkas is. És valóban a bokor csakhamar megrezzen. A vad az ember láttára megtorpan, s csak két sóvárgó, zöld szem fénylik vele szemben.

Az ember és a farkas némán nézik egymást.

Az ember szemei is ugyanúgy villognak, egész teste forróságban fürdik, mint a vadé, a düh ugyanúgy gyűl benne és primitív ősvadság lesz úrrá rajta is.

- Jere no, ha mersz! - morogja a bokor felé.

 

Most, hogy látja halálos ellenségét, félelme elmúlt, egészen felszabadult. Az ő fogai is fehéren villognak, szőre borzolódik, olyan, mint egy második farkas. Belsőleg most már nincs különbség köztük. Rekedten kacag, mert látja, hogy a farkas megborzongott, mintha vesztét érezné. Aki pedig ilyenkor fél, az meghal.

- Mi az kutya? - hörgi feléje az ember. - Te félsz?. .. Jobb lesz, ha dógodra mégy!

A hangra a vadállat fölhördül, fogai fehér habban fürdenek és furcsára szabott, ravasz pofája megrándul, orrát feltartja és pirosan lángoló innyel felvonít. Eszébe jutottak kicsinyei és egy ugrással kiszökik a tisztásra.

- Hát méges meg akarsz dögleni? - komorul el Rab Péter. Hiába dühíti azonban magát, mégis átvillan rajta a gondolat, hogy hátha neki kell meghalnia!

- Halál!

Ilyen állapotban semmiség a halál. Valószínűtlen, homályos, alig derengő kicsiség. Az ölés, a harc, a felszabadult erők kéjes boldogsága, az észen túli, primitív ősszabadság és ősvadság borzongása a fontos. Az a pár pillanat, ami még hátra van, megéri az egész életet. Szinte jólesik látni, hogyan csúszik feléje, minden porcikájában feszülő testtel, a dühtől borzadó, a bőr szikrázásától felmeredő rőt szőrrel a vadállat. Szája lángol, fogai fájnak a halálos harapás túlhabzó vágyától, lábaiban, izmaiban annyi az erő, hogy képes volna a csillagokig felugrani. Az ember megigézve, önkéntelen előregörbül, hasát behúzza, két szörnyű markát kimereszti, csontos állát előveti, háta felpúposodik és szilárddá merevül, mint a szikla. Haja tövében verejték gyöngyözik, de nem tud róla és szennyes, vad teste nehéz emberszagot áraszt. Már csak egy-két pillanat és összecsapnak.

Hirtelen mégis mozdulatlanul megáll mind a kettő.

Ez a pillanat a végső meggondolás ideje, melyet minden halál előtt, mindennek magád az Isten: embernek, állatnak. Sokszor megtörténik, hogy ilyenkor megfordul a két ellenség és feloldódva, rémülten menekül el egymástól. Az élet és halál szédítő határvonala ez a pillanat.

Ők azonban nem borzadnak vissza. Hangosan lihegnek, szemük valószínűtlenre tágul, megterhelt szívük alig fér el széles mellkasukban és már-már fáradtak saját túlhajtott erejüktől, mely muzsikálva zsong izmaikban.

De miért nem támadnak?...

A támadás, a kirobbanás semmiségeken múlik. Most is így történik. A farkas hátára ráhull egy súlytalan, kis falevél, amitől gyorsan végigborzong és a következő pillanatban elsötétült aggyal, vakon repül át a levegőn az ember torkának.

Elkésett.

A Rab Péter hatalmas karjai egy szemvillanásnyival gyorsabban mozdultak és a két kemény marok elkapja a farkas torkát. A fának tántorodik és bűzös lehelet csap bele arcába.

- No kutya, az enyim vagy! - hörgi irtózatos erőfeszítés közben és már-már diadal villan a szemében, de ugyanakkor éles fájdalom hasít bele a gyomrába, combjába. Ronggyá tépett fehér harisnyáján párállva végigcsurog a vér.

A farkas karmairól megfeledkezett.

Csikorgó dühvel maga alá gyötri az állatot és egymás arcába fújják a szájukon foszladozó fehér habot.

- Mi ?... A beleim kellenének? - bőgi bele Rab Péter a farkas pofájába vadul és irtózatos szorításra kapcsolódnak a fekete ujjak. A két puszta test szörnyű erőfeszítésben vonaglik, hánykolódik a földön. Mind a kettőnek acélból vannak az izmai és a halálos tusa rémületében roncsolják egymást. Minden azon múlik, hogy melyik birja tovább. Méltóak egymáshoz. Szinte jólesik az embernek a vadállat hasogató körmeitől feltépett test kéjes fájdalma.

- Áhá! - ujjong fel bensőleg, mert érzi, hogy az állat hatalmas torkának ellenállása gyengül, csontjai ropognak és véres nyelve sebzetten, dagadtan, sötéten fordul ki a dühtől ragyogó száj meleg fészkéből.

- Méges megdöglöttél! - üvölti szaggatottan és feketére erőlködött, duzzadt arcán végigrándul az újabb, utolsó erőhulláin görcse. A vadállat teste elernyedt, ellenállása, rettentő elevensége megszűnt, hátsó lábaival utolsót rúg, a tüdő utolsót sipol, a fényes karmok hidegen visszahúzódnak pólyájukba és verejték ver ki a bőrön, mintha szennyes vízzel behintezték volna. A vonagló, lombos farok is tehetetlenül nyúlik el a földön.

Meghalt immár minden szőreszála.

- Meg… dög…lőttél! - gondolja boldogan az ember, mert még beszélni nem tud. Halálos fáradtan fordul le a vadállatról. Sápadt és véres, tüdeje pattan szét a túlfeszített erőlködéstől, karja, ujjai elviselhetetlenül nehezek és nem bírja mozdítani, mintha megbénultak volna. Behunyja szemeit és szédül, mozdul, az egekig lendül vele a föld, mintha gyermekhintán a végtelenbe lendítették volna. Jólesik ez a tehetetlen lendület.

Fekszenek egymás mellett az ember és a farkas. Időbe telik, míg annyira visszatér a Rab Péter ereje, hogy felkönyökölhet a földön. Maró fájdalom hasít bele a testébe a mozdulattól. Altestét teljesen összetépte a farkas.

- No ez csúful megmászott! - pihegi és megpróbál felkapaszkodni, de tehetetlenül zuhan vissza. - Mind elfoly a vérem! - rémül meg és kétségbeesetten felordít: - Segítség! ...

Semmi válasz.

Újra ordít: - Se-gít-ség!...

Megint nem jön válasz.

Csak most veszi észre, hogy hang nélkül fütyül a torka és a gégetöve is fel van tépve. Irtózatos gyűlölettel vicsorog rá a farkasra, de rémülten döbben vissza. Mintha megmozdult volna a farkas! Legalább a szemek, a zöld, kegyetlen szívós szemek még élnek... Miért nem alszanak ki ? ... Csak azokat ne látná ... Félrefordítja a fejét, mégse bir szabadulni tőlük. Csak a szemek hunyódnának be már egyszer. Valami visszahúzza a tekintetét. Semmiletteképpen nem bir szabadulni a szemektől.

- Én győztem! - súgja neki kérőleg. - Becsületesen jártam el veled szemben farkas... Most már kvittek vagyunk. Nem mondhatsz semmit! Osztán tovább harag ne legyen köztünk!

A halál fagya megvetőre vicsorítja a farkas száját, mintha morogna és kitátott fekete-véres torkába belesüt a hold.

Rab Péter kénytelen nézni, mert elhúzódni sem tud mellőle. Lábai már hidegek és érzéketlenek, mint a fa, halvány belei kilátszanak. Gyomra piros, fekete, kék, tépett hústömeg. Most már fájdalmat sem érez. Tompult, néma lüktetés egész teste, de nem sokat törődik vele. Nézi a farkast. Valami feltűnhetett rajta, mert egészen belehajlik szúrós pofájába és elhűlve rebegi:

- Szentséges Úristen, ez mit jelent!... Könnyes a szeme!...

Tényleg a halott farkas két szeméből könny szivárgott.

- Sir! - ámul el az ember. - Bizonyosan a kölykeit siratja!... - jut eszébe és az előbb gyilkos, vad erdei ember elérzékenyedik. A könny legyőzte. Emberré változott újra. Levert, gyenge, gyámoltalan és szomorú.

Homályosan sejti, hogy a testi harccal nincs jóvátéve semmi. Maga elé nézve gondolkodik. Megpróbálja a dolgokat eligazítani a lelkében. Valahogyan - úgy látszik - sikerül zöld ágra vergődnie, mert lassan újból a farkas felé fordítja fejét és szégyenkezve azt mondja:

- Hé, testvér! Hallod-e?... Bocsásd meg, amit ellened vétettem!

Most már teljesen nyugodt, tekintete szelid és értelmes. Mióta rájött a dolog nyitjára és elvégezte magában, hogy kibékül a farkassal, mintha más ember feküdnék ottan... az nem baj, hogy a farkas halott és nem érti, amit ő mond... az a fő, hogy mondja... Egészen megkönnyebbül minden szótól, ahogy gyónik a halott farkasnak:

- Én - testvér - elüsmerem, hogy nagyot vétettem ellened, mikor a te ártatlan kölykeidet megtapodtam... Hát azt nem kellett volna!...De hát haragudtam a bornyú miatt ... Az ember gyarló no!,.. Eleget bántam azután, de ezzel nem támaszthatom fel szegényeket. .. Ezt neköd es bé kell látnod!

Egy szikrát várt, mintha időt akarna hagyni a farkasnak, hogy belássa, amit mondott.

- Abba es belégyőződtem, hogy emiatt valamelyikünknek el kell pusztulnia... Üdő Marci bátyám es aszonta... Nem mondhatod, becsületesen megküzsdöttem veled. .. Azt mondottam, hogy itiljen köztünk az Isten. Az elébb még azt gondoltam, hogy az én javamra itilt, mert a kezembe adott, de most belátom, hogy a mi dolgunk a halállal nincs eligazítva... Lásd bé, té es, hogy ez így van! Sült bolondok voltunk mind a ketten!...Mindegy. Ha már így történt, hát így történt!... Én csak az Istent nem értem. Igazság szerint úgy kellett volna, hogy te ölj meg engem, s te megmaradj... Hát ez furcsa! - tűnődött az ember. – Semmiletteképpen nem értem az Istent!

Teljesen megfeledkezett a saját halálos sérüléséről Rab Péter és csak azon törte a fejét, hogy az Istent megértse.

A fák némán állottak fölötte és siket, mély csend volt az erdőben. Vad nem vadászott, ág nem mozdult, csillag nem pillantott, harmat nem mert hullani, a madár lába a faághoz fagyott rémületében. Minden tudta, hogy Rab Péter meghal, csak ő nem tudta. Megfeledkezett a testéről, pedig már alig vert a szíve, viasszá változott a színe, álla leesett a gyengeségtől.

Minderről - mondom - nem tudott semmit, csak tovább fürkészte az Istent, hogy megértse.

Hát az nem könnyű dolog, de a végén mégis csak kellett sikerülnie, mert mikor pitymallatkor rátaláltak a vén Üdő Mártonék, reszkető kutyája után menve, a Rab Péter halott arca földöntúli, békességes és mosolygó volt.

Az ember és a farkas, mint két megbékélt édestestvér, úgy feküdt egymás mellett.

A havas lassan ébredezett.

LAST_UPDATED2
 
Csernobil és Paks PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 15. szombat, 17:55















LAST_UPDATED2
 
Szvorák Katalin PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 15. szombat, 17:37

Szvorák Katalin

56 videó

Berettyóújfalu, a Herpályi monostor romjaival - 2013.


Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Boldogasszony Anyánk - Szvorák Katalin előadásában

EGYEDÜL VAGYUNK OLY SOKAN - SZVORÁK K. - MIHI


Gárdonyi Géza Jubileumi Emlékév - 2013. /Szvorák Katalin - Valami történik odafenn/


Illés Lajos - Küszöbén az estnek - Szvorák Katalin

Kassai emlékképek - Košice Memories. (Szvorák Katalin - Valami történik odafenn.)

Katalin Szvorak Advent 01

Katalin Szvorak advent 05

Lilaszív-Szvorák Katalin-Valami történik odafenn

Magyar Hajnal Énekstúdió - Szvorák Katalin mesterkurzusa

Mátraverebélyi Nemzeti Kegyhely - Szentkút. (Szvorák Katalin - Csillagoknak

teremtője)

Megszületett...Jesus was born! (Szvorák Katalin - Ave Maria, Istennek anyja...)

Népdalok Szvorák Katalin és a TÉKA együttes előadásában

Ócsai Tájház és Skanzen.

Öreg hegyi pincesor -- Ócsa. /Old mountain wine cellars./

Őrségi Népi Műemlékegyüttes - Szalafői - Pityerszeri Skanzen.

Ratkó József - Illés Lajos: Hazám (ének: Szvorák Katalin) 2011. december 3.

Székely Nemzeti Múzeum - Sepsiszentgyörgy. /Március 15. - Nemzeti Ünnep/

Szvorák K., Virág L., Szüts I.: Fohász

Szvorák Katalin - A csillagokban alszom

Szvorák Katalin - Alleluia

Szvorák Katalin - Ave Maria

Szvorák Katalin - Csillagoknak teremtője

Szvorák Katalin - Ének a régmúltból

Szvorák Katalin - Gyönyörű szép leány + Mária altatók

Szvorák Katalin - Hej, víg juhászok

Szvorák Katalin - Karácsonynak éjszakáján

Szvorák Katalin - Kodály Zoltán: Esti dal

Szvorák Katalin - Mária, Mária Tengernek csillaga

Szvorák Katalin - Mennyország piaca

Szvorák Katalin - Menyország piaca

Szvorák Katalin - Mikor Máriához

Szvorák Katalin - Mint a szép hűvös patakra

Szvorák Katalin - Örvendezzünk

Szvorák Katalin - Pakulár

Szvorák Katalin - Pejtsik Péter, A mélységből Hozzád kiáltok Uram

Szvorák Katalin - Pejtsik Péter, Íme tündöklik

Szvorák Katalin - Pejtsik Péter, Légy te a csillag

Szvorák Katalin - Pejtsik Péter, Mérhetetlen Úr

Szvorák Katalin - Pejtsik Péter, Új éneket daloljatok

Szvorák Katalin - Szentivánéji dalok

Szvorák Katalin: Ég, föld, tenger és a szél

Szvorák Katalin: Ez éjszakán kinyílt egy szép virág

Szvorák Katalin: Hallod-e Te szelidecske

Szvorák Katalin: Református énekek I.

Szvorák Katalin és Andrejszki Judit: Esti dal I.

Szvorák Katalin és Illés Lajos - Anyák napjára

Szvorák Katalin és Varga Miklós, Illés-Tárczy: Ungnak és Tiszának

Szvorák Katalin és a TÉKA együttes: Megvirágzott a diófa

Szvorák Katalin torontói koncertje. * 3/3 rész * 2012 október 27

Szvorák Kati - Kormorán: Ruszki Iván

Szvorák Kati: Paradicsomnak közepibe (népdal) 2006

Szvorák Kati és a Kalamajka: Ha felmegyek arra a magos nagy hegyre

Téka együttes - Névcsúfolók

szvorak advent 02

LAST_UPDATED2
 
Népéletképek PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 15. szombat, 08:42
Mindenkit haza vár


Készülnek a téglák

Kas készítő

 

Kas készítő

 

 

kint a határban.

 

kint a határban.

 

 

Ezt es tudom ecsém.... 

 

Ezt es tudom ecsém....  :D

 

 

Ez volt a játékunk...

 

Ez volt a játékunk...

 

 

...nincs háború
LAST_UPDATED2
 
Gárdonyi ismeretlen arca PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 06. csütörtök, 15:59

Gárdonyi Géza ismeretlen arca

Ahol csak lehetett, visszaszorították

2014. február 06.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

gardonyi-geza.jpgGárdonyi Géza korántsem csak közismert regényeiben (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai) vagy akár (mindmáig sokak által félreértett) Göre Gábor-történeteiben mutatta meg oroszlánkörmeit, hanem fiának, Józsefnek írt intelmeiben is (Földre néző szem). Különösen ezen, ismeretlen arcát megmutató műve alapján érthetjük meg, miért volt minden népszerűség ellenére is valójában oly magányos, miért, hogy kerülte a léha írókat, társaságokat, a fővárost, a közéletet, a vitákat mindazokkal, akiknek a testük fejlettebb a lelküknél, miért, hogy ahol csak lehetett, visszaszorították.

Arra intett, hogy lehetőleg kerüljük a hízelkedő, csupán viseletükre adó sznobokat, régi magyar társas életünkből tudva, hogy „művelt ember társalgásából hiányzik az ember-szólás, a pénz, az ember állati dolgai, a dicsekvés, a tisztálkodás, az emésztés, sértegetés”. A nem ilyenekkel pedig teljesen felesleges vitatkoznunk „Istenről, lélekről, halhatatlanságról”, mivel „akinek a lelke fejlettebb, mint a teste, mindezeket úgyis érzi, akinek meg a lelke fejletlenebb, mint a teste, annak beszélhet akár maga Jézus Krisztus, nem lehet neki bebizonyítani”. Aki közülük mégis kötözködne, intsük le: „Kérem, ne haragudjon, hogy az én véleményem más. Én se haragszom, hogy az öné más. Beszéljünk más egyébről. Vagy: Ön kiabál, tehát izgatott. A fölizgult ember érzelmi alapon áll. Értelmi ügyet tisztázni érzelmi argumentumokkal nem lehet.” Ha még ebből sem értene, hallgassunk, és mihelyt tudjuk, fejezzük ki sajnálatunkat, hogy távoznunk kell.

Visszatérő témája, hogy sem a lexikális ismeretek nem jelentenek még rendszerező képességre valló enciklopédikus műveltséget, sem az öncélú, csupán birtoklásvágyból fakadó könyvgyűjtés. Noha mintegy tízezer kötetes könyvtárral rendelkezett, mégis úgy vallott, „milyen nagy valami, ha elgondoljuk, hogy a világ száz legokosabb, legkedvesebb emberét betehetjük a szobánkba, s nem foglalnak el nagyobb helyet, mint egy vadászpuska hossza”, hangsúlyozva ezzel, mennyire fontos, hogy az ifjúkori birtoklásvágy kielégüléseként való állandó könyvbeszerzést az idő múlásával fokozatosan a feleslegesen felhalmozottaknak kiselejtezése és a maradandóknak megőrzése váltsa fel. Amúgy pedig az író világképe olyan, mint egy katedrális, amelynek építőkövei a könyvek, hiszen „az emberi lélek könyvekben vedlik”, bennük szűrődnek le és rögzülnek leginkább empirikus megfigyeléseink, így olyanok vagyunk, amilyen a könyvtárunk.

Különösen is nyugtalanította a teátrumok világa. Úgy látta, a társadalom kilencvennyolc százalékának a pénz zsebben ülő úr, ezért ment tönkre színjátszásunk is, amely eltávolodott minden klasszikus hagyománytól, hiszen Hollywoodból közismert ízléstelenségek lepték el a vidéki és főleg a fővárosi színházakat. Keserűen konstatálta, hogy színházaink, kevés kivétellel, „komisz portékák”-at mutatnak be, sőt némelyik egyenesen „a külföldi drámairodalom szemétlerakodó telepe”. Ugyanakkor nem kisebb keserűséggel töltötték el a divatos népszínművek, melyek árvalányhajas, hejehujás figurái nem magyar lelkiségünk igazi kifejezői, hiszen „a mi népszínmű-íróink úgy főzik a pörköltet, hogy több benne a paprika, mint a hús”, a bennük szereplő cifraruhás, felsütött hajú asszonyok „sohase dolgoznak, csak a szoknyájukat riszálják s örökké csókolódznak”, holott „ilyenféle parasztnép Magyarországon nincsen”.

Ám korántsem csak a színjátszás iparággá válása, hanem a mindmáig pozitívumként elkönyvelt urbanizáció, modernizálódás által kialakult új életforma és ezzel a női nem emancipálására irányuló törekvések is szomorúsággal töltötték el, vagyis az, hogy rabszolgakasztbeli városlakóinkból kialudt a lelkiség és szellemiség lángja, így egyre ritkább lett az eszményi házasság, holott „a lélek lángja az értelem, e láng olaja a morál: városon nincs ilyen olaj, azért nem is fehér a láng, hanem sokszínű”. Az eszményi nőben a lelki tisztaság, az anyaság, a szív megszemélyesítőjét látta, akiben „mindig az anyát tiszteljük”, akkor is, ha még távol van tőle, akkor is, ha már régen túl van rajta, a létének teljességét férfiúhoz tartozásával meglelő nemet. Bizony ma is megszívlelendő gondolata, hogy „sok-sok házasság boldog volna, ha a férfi éppoly figyelmes maradna a nő iránt, mint az esküvő előtt volt, a nő pedig oly szemérmes és angyali”.

Bántotta aztán emelkedő nemzetté válásunk egyik legfőbb akadálya, a cím- és rangkórság is – tudva, hogy a „cím, rang, tagság (választmány, kaszinó, akadémia, főrendiház) s más ilyesmiért való kapaszkodás, tolakodás, tülekedés selyem nyakkendő csontvázon” –, valamint az arisztokrácia, az úri középosztály parasztsággal szembeni ellenséges érzülete. Vallotta, hogy egyedül a moralitás tesz bennünket nemessé, arisztokratává, különben óhatatlanul elszaporodnak társadalmunk „heréi”. A társadalmat a jogok és kötelességek harmóniáján alapuló, a marxizmussal és a kapitalizmussal szemben osztályharcot nem ismerő organizmusnak tekintette, amelynek felbomlása az örökösen csak (többnyire amúgy utópikus) jogokat követelők felülkerekedésének következménye: „A méhkas azt mondják, kicsibe képe az emberi államnak. Én azonban azt látom, hogy a méhek állama tökéletesebb. Náluk a herék az alsórendűek.”..

A társalgás, a műveltség, a pénz, a házasság, a társadalom jelenségein túl leginkább mégis a hit világa foglalkoztatta, az ontológia titkai. A marxizmustól megfertőződöttekkel szemben az evilági és túlvilági, a transzcendens és immanens lét viszonyának meghatározása kötötte le legállandóbban figyelmét. A természettudomány úttörőinek elsöprő többségével egyetemben vallotta, hogy a kísérleti megtapasztalás a dolgok, jelenségek végső okát öntudatlanul is Istenben leli: „A természeti életet vizsgáló tudomány nem keres Istent, csak a természet titkait, s mégis, ahogy ezeket fejti, folyton az Istent találja: lépésről lépésre közeledik hozzá.”. Éppen ezért olyan elirtóztatók az ateista könyvek, ugyanis „olyanok, mint azok a lábtörlők, amelyeken ez a mondás olvasható: Isten hozott!, s a vendég az Isten szent nevébe törli a sáros lábait.”. Elvégre miféle logika alapján ismerik el a világegyetem létét, ha annak Teremtője puszta létezését is tagadják?

Mindezen alapvető gondolatai alapján aligha csodálhatjuk, miért volt minden népszerűség ellenére is valójában oly magányos. Pintér Jenő irodalomtörténész így foglalta egybe ennek okait (A magyar irodalom a XX. század első harmadában, 1941):

„Lelki alkata és testi szervezete egyformán érzékeny volt, az emberektől egyre jobban eltávolodott, csak írószobájában és kertjében érezte jól magát. Nem kellett neki sem a derűs baráti kör, sem a szerkesztőség, sem a színház. Ha időnkint rászánta magát, hogy körülnézzen a pesti életben, vagy kiutazzék a külföldre, csakhamar hazamenekült egri otthonába. Vidéki elszigeteltsége nehézzé tette helyzetét a fővárossal szemben. Ahol csak lehetett, visszaszorították. Annál is inkább nehezteltek rá, mert olykor zsidóellenes megjegyzéseket tett. A zsidókérdést nem a vallással vagy fajjal kapcsolatban emlegette, hanem azért, mert fájt neki néhány zsidócsoport nemzetietlen szelleme. Magáévá tette Ravasz Lászlónak a világháború idején kifejtett felfogását:

„Mi a magyar szellemi életnek az etikai idealizmus alapján való szervezését követeljük. Tehát háborút viselünk minden léhaság, ideáltalanság és erkölcstelenség ellen. Nem csinálunk belőle titkot, hogy utálatosnak és magyar emberhez méltatlannak tartjuk azt a pökhendi, konfidens, bizalmaskodó és cinikus modort, amely eleink szemérmes és tisztességtudó érintkezési formáját kiszorítással fenyegeti. Őszintén megvalljuk, hogy a magyar nemzeti művelődés szempontjából nem tartjuk kívánatos elemnek sem a galíciai bevándorlót, aki pálinkával és hangyasavval kezdi, sem fiát, a vigécet, aki hadseregszállító és milliomos lesz, sem unokáját, a szociológust, aki „egy meglátásos és kéjszagú” filozófiát ír szét az újságokba. Egyiket sem vallása miatt ítéljük el. Minden vallás olyan nagy, erős és szent dolog, hogy ha igazán komollyá válik, meg tud szentelni egy embert, és tömörré tud tenni egy férfijellemet. Mi azt mondjuk: bélyegezd meg a hitványt, még ha zsidó is!”

Az ilyen álláspont a Galilei-kör fanatikus fiatal zsidósága és türelmetlen pártfogóik szemében megtorlást érdemlő lázadás volt, s az egri remetének éreznie kellett a hírlapi bírálatokban elhelyezett tűszúrásokat. De ő nem sokat gondolt a kicsinylésekkel, nem törődött a támadásokkal.”

Nem bizony, ezért, hogy fenti gondolatait bearanyozó etikai idealizmusából sohasem engedett, ezért, hogy (amint vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály írta (A zsidókérdés magyarországi irodalma, 1943)) noha „erősen antiszemita érzületű ember volt”, erről nyíltan egzisztenciája, olvasóközönsége megtartása érdekében nem nyilatkozhatott, sőt ahol csak lehetett, visszaszorították. Így tehát már érthető, miért is kerülte a léha írókat, társaságokat, a fővárost, a közéletet, a vitákat mindazokkal, akiknek a testük fejlettebb a lelküknél. Mert amint sírfelirata is hirdeti, csak a teste halt meg, lelke nem, ami továbbél műveiben és azok olvasóiban.

LAST_UPDATED2
 
Gárdonyi Géza "füveskönyve" PDF Nyomtatás E-mail
2012. augusztus 10. péntek, 18:58

geza_gardonyi

Gárdonyi Géza


Földre néző szem

Égre néző lélek


Intelmek fiaimhoz


DANTE KIADÁS, BUDAPEST


Előszó

Kedves fiaim!

Ezeket a jegyzeteket nektek irogattam. Mig kicsinyek voltatok, arra gondoltam, hogy vezető kezet nyujtok a jegyzetekben; most hogy már megnőttetek, arra gondolok, hogy erősiteni fognak a jegyzetek az itéletben, okosságban.

Az én gyermekségem csak 11 éves korig volt vigyázat alatt, azontul mindig meg kellett előbb égetnem az ujjomat, ha okulásra volt szükségem. A felnőtt ember is sokszor áll tétován, tanácstalanul az élet egyes kérdései előtt, hát még az ifjú?

Ha a halál elragad közületek, ezekben a jegyzetekben megtaláljátok az én intő, őrködő, javatokra gondoló lelkemet.


TARTALOM


FÖLDRE NÉZŐ SZEM


TÁRSASÁG

TÁRSALGÁS

LÁTOGATÁS

UDVARIASSÁG

ALÁZATOSSÁG

KÖSZÖNÉS

ÉRZÉKENYSÉG

KÖNYV

ÚJSÁG

ZENE

FESTÉSZET ÉS SZOBRÁSZAT

SZÍNLAP HÁTÁRA

BOR

DOHÁNYZÁS

KÁRTYA

PÉNZ

KENYÉR

NÖVÉNYEN ÉLŐK

FŐVÁROS

AZ ORSZÁG

TÁRSADALOM

MAGÁNYOSSÁG

VI-IK PARANCS

HÁZASSÁG

CSALÁD

NEMESSÉG

BECSÜLET

GYŰLÖLET

AKARAT


ÉGRE NÉZŐ LÉLEK


A TEST

LELKI ÉBREDÉS

LÉLEK

HALÁL

SPIRITIZMUS

HIT

VALLÁS

JÉZUS

BIBLIA

ISTEN

ZSIDÓSÁG

BŰN

HAZUGSÁG

SZENVEDÉS

FELEBARÁTI SZERETET

EMBERSZERETET

VISZONTSZOLGÁLAT

ELLENSÉG

NEMEZIS

BOLDOGSÁG KERESÉSE

LÉLEKTAGADÓK

HÁZI JAVÍTÓINTÉZET

ÉLETCÉL

ÉLETPÁLYA

ÉLETUTAINK

http://mek.oszk.hu/10800/10892/

*

Égre Néző Lélek: Intelmek Fiaimhoz (Füveskönyv)


Szerző: Gárdonyi Géza

Hangoskönyv:

Égre Néző Lélek: Intelmek Fiaimhoz (Füveskönyv)

mp3 formátumban

Kiadó: 2006, MVGyOSz;

Hossz: 3:06:26

Az egyszerű, szerény, hétköznapi bölcsesség soha nem nélkülözte az idő múlásának nyomonkövetését, s a testi-lelki egészség megőrzésének igényét sem. Így nem csoda, ha szinte minden család könyvespolcán ott lapult a kalendárium mellett egy Füves könyv is. Az évszázadok során kikristályosodott tapasztalás az apáról fiúra szálló és ezenközben esszenciává sűrűsödő „gyógykenet” az élet mindennapjaiban igazította el a tévelygőt, miközben a szív, a lélek és test bajaira is gyógyírül szolgált. Gárdonyi nem merev keretek közé szorított általános szabálygyűjteményt kíván közreadni; az élet mindennapi élményeiből leszűrt tapasztalat, a naiv kíváncsiságtól hajtott megismerés, majd a felfedezés örömével átitatott s megélt igazság összegzését kínálja olvasóinak.

Előadó:

Virágh Tibor

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/

Egre-Nezo-Lelek-Intelmek-Fiaimhoz-Fuveskonyv-18522/

LAST_UPDATED2
 
A molnár, a fia meg a szamár - hangjáték PDF Nyomtatás E-mail
2014. február 14. péntek, 11:33

Szegény volt a molnár, s nyakán élt a fia. Egyetlen szamarát el kellett adnia. Hogy kényes bokáit kőben meg ne zúzza, lábainál fogva fölkötik egy rúdra, vállukra veszik, és mennek a teherrel, a molnár és fia. Szembejön egy ember, s elkezd hahotázni:"Viszik a szamarat! Nem a csacsi hármuk közt a legszamarabb!" Hallja ezt a molnár."Némi igazsága van a jó embernek - mondja. - Mégse járja, hogy míg mi izzadunk, ez rúdon hintázzon. Coki, szürke!" - mennek: fiú a szamáron, s csak úgy gyalogszerrel utánuk a molnár. "Nézd a lapajt! - szól egy szemközt jövő polgár - pöffeszkedik fönn a csacsiján, és hagyja, hogy gyalog kullogjon utánuk az apja!" "Így igaz" - gondolja a fiú, leszállva maga helyett apját ülteti szamárra, s ő utánuk ballag. - Szól megint egy ember: "Nem szégyell így bánni egy szegény gyerekkel! Maga szamáron jár, s fia holtra fárad!" "Igaz" - szól az öreg, s hátraint fiának, üljön föl mögéje. Így kocognak most már egy szamáron ketten: fia meg a molnár. Mennek egy darabot. Jön valaki ismét. "Nézzétek! - kiáltja. - Milyen eszenincs nép! Szerencsétlen jószág! Hogy is nem sajnálják? Addig hajszolják, míg betörik a hátát." Leugrik a fiú, lesegíti apját, a csacsi vidáman ugrándozik. Hagyják, hadd élje világát, mórikáljon, fusson. Szaporán lépkednek utána az úton. Újra jön egy ember. "Szavamra! - kiáltja - úgy látszik, a világ a bolondját járja: úrrá lett a szamár, kedvére poroszkál, s lohol a nyomában fiastul a molnár!" Erre már a molnárt elfogja a méreg. "Bolond, ki megfogad minden szóbeszédet! Nem érdekel eztán senki fecsegése. Mától nem adok, csak a magam eszére."

http://szka.eu/mese-mozi/video/latest/

a-molnar-a-fia-meg-a-szamar-hangjatek.html

 
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>