A szerelemről és más démonokról

Gabriel Garcia Marquez 1928 - 2014.

A legnagyobb kortárs írók közé nem várt helyről, Kolumbiából robbant be egy új név: García Márquez. 1955 óta publikál, de csak 1967-ben indult meg élénk érdeklődés személye, és rajta keresztül az egész latin-amerikai irodalom iránt. Ekkor je- lent meg Száz év magány című regénye, melyről Pablo Neruda így nyilatkozott: "Talán a legnagyobb reveláció a spanyol nyelvben Cervantes Don Quijoté-ja óta." A Száz év magány-t a világ számos nyelvén nevezték "mesterműnek", szerzőjéről pedig neves latin-amerikai írókortárs, Mario Vargas Llosa írt monográfiát. Az idősebb nemzedék megbecsülését Amado fejezte ki: "A mai spanyol-amerikai regények közül Asturias és García Márquez műveit mindenki máséinál többre tartom." Jevtusenko egy amerikai interjújában García Márquezt tréfásan "a világirodalom Peléjének" nevezte. 1928-ban született egy kolumbiai falucskában, Aracatacában. Kilencesztendős koráig élt ott, de ezek az évek mindmáig kiapadhatatlan ihletforrás- ként táplálják műveit. "Az én könyveim nem a semmiből, hanem a latin-amerikai, ezen belül is a Karib-tenger vidéki valóságból készülnek. A mindennapi létezés itt olyan, hogy végül is hozzászoktat mindenféle emberi frusztrációhoz, történelmi bohózathoz, geológiai balszerencséhez." Jogot tanult, de nem szerette, hamar abba is hagyta. Pályafutását 1948-ban újságíróként kezdte. A riporterkedést ugyan kedvelte, de csak megélhetési gondok miatt folytatta egészen 1961-ig ezt a mesterséget. 1959 és 1961 között, a forradalmi Kubával való rokonszenv jeleként, a Prensa Latina hírügynökségnek dolgozott Bogotában, Havannában és New Yorkban. 1961-ben elhagyta az Egyesült Államokat, ahová csak 1971-ben engedték visszatérni: ekkor díszoklevelet kapott a Columbiai Egyetemtől. 1948-ban kezdett elbeszéléseket írni. Első regényével, A söpredékkel tíz évig házalt, míg végre 1955-ben kiadót talált rá. Öt, illetve hat év múltán szinte egyszerre három könyve látott napvilágot: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című kisregény (Vargas Llosa "kis remekműnek" nevezte); a La mala hora [Baljós óra] című regény, melynek tömör, sejtető stílusa nagy erővel idézi fel az erőszak atmoszféráját Kolumbiában; a Los funerales de la Mamá Grande [Az óriás mama temetése] című novellás kötet. 1961-ben Párizsból - ahonnan addig egy kolumbiai lapot tudósított - Mexikóba költözött, mert vonzották a film kínálta lehetőségek. Forgatókönyvírás és alkotói válság öt éve következett, mígnem 1965-ben az Acapulcóba vezető úton, hirtelen megjelent előtte a "regényfolyó", melyet kora ifjúsága óta meg akart írni. Hazament, bezárkózott, és tizennyolc hónap alatt, miközben családjával kölcsönpénzen élt, papírra vetette a Száz év magány-t. Ez az "eposznak", "sa- gának" nevezett regény a műfaj XX. századi életképességét bizonyítja. 1967-ben Argentínában jelent meg, azóta számtalan spanyol kiadást ért meg, és eddig huszonhárom országban, tizennyolc nyelvre fordították le.

García Márquez sűrűn hangoztatott nézete, hogy a haladás ügyét csak a legmagasabbrendű irodalom szolgálhatja. Egyébként nem teoretizáló alkat: az irodalomról, az írásról szándékolt komolytalansággal nyilatkozik. Mint például: "Azért vagyok író, mert szeretném, ha a barátaim kedvelnének. Azért írok regényeket, hogy a könyveimmel minél több barátot szerezzek." García Márquez a szocializmus hívének vallja magát, de álláspontjának elméleti megfogalmazásától idegenkedik. 1972-ben megkap- ta a Rómulo Gallegos-díjat, melyet ötévenként a legjobb spanyol nyelven írott regénynek ítélnek oda. A díjat a Movimiento al Socialismó-nak ajánlotta fel. 1972-ben novellás kötete jelent meg. A címadó kisregényben - Hihetetlen és szomorú történet az ártatlan Eréndiráról és Lelketlen nagyanyjáról - a Száz év magány szereplői térnek vissza. Vargas Llosa ezt írta a kötetről: "kisérlet egy új nyelv megteremtésére", "átmenet a Száz év és a jövendő García Márquez között". Legutolsó regényének címe: EL otoňo del patriarca (1975) [A pátriárka ősze]. A Barcelonában élő García Márquez a chilei események után így nyilatkozott: "Most, hogy erkölcsi presztízst élvezek, élnem is kell vele. Nem vagyok politikus ember, de Latin-Amerikában mindenkinek politikusnak kell lennie." Párizsban dokumentumok gyűjtésébe kezdett a chilei és a brazíliai fasizmusról. 1974-ben részt vett a latin-amerikai diktatúrák emberellenes bűntetteit kivizsgáló II. Russel-bíróság munkájában.

INTERJÚ

Készítették: Adélaîde Blasquez; Armando Durán

BLASQUEZ: Pár év óta valósággal elkápráztatja a világot egy tündöklő latin-amerikai írócsoport, olyan nevek, mint Asturias és Cortázar, Rulfo és Carpentier, Fuentes és Vargas Llosa, akik mind megszállottan törekszenek földjüknek, hagyományaiknak, lázas kontinensük lényegének kifejezésére. A dél-amerikai regény jó néhány szakértője García Márquezt helyezi e "rohamcsapat" élére. 
GARCÍA MÁRQUEZ: Abban a jelenségben, amelyet Európa újjászületésnek lát, az a gyökeresen új, hogy a dél-amerikai írók történelmük folyamán először mernek írók lenni. Ha így nézzük a dolgot, nem újjászületésről, hanem való- ságos megszületésről van szó. Mostanáig Dél-Amerikában csak "vasárnapi írók" voltak, akik kenyérgondok közt éltek, és behódoltak a hagyománynak és a spanyol akadémizmusnak. Történelmünkben először hinni mertünk önmagunkban; le mertünk rázni minden béklyót; egyszóval élni mertünk szerzői jogainkkal. Mi történt? Egy szép napon a bennünket körülvevő valóság már majd kiverte a szemünket. Mi volt a tennivalónk? Az, hogy történeteket meséljünk, a mi történeteinket. Mert hát volt mit mondanunk. Megesik, hogy a művészet néha elébe vág a történelemnek, nem igaz? Ott volt a lehetőség, csak rajtunk múlt, hogy meg- ragadjuk-e. Ha a nyelv élettelen, mindent szabad. Így volt merszünk az eddigitől eltérő spanyol nyelv használatához, egy olyan spanyolhoz, amely nem marad mögötte azoknak a képtelen szörnyűségeknek, amelyeket magunkban hordozunk. 
BLASQUEZ: "Dél-Amerika története - mondja Carlos Fuentes - a nyelvtől való megfosztottság története: csak ránk kényszerített szövegeink vannak, amelyek arra jók, hogy kendőzzék a valóságot . . ." A dél-amerikai írók a nyelvre összpontosították a regényt, mert számukra a nyelv és a lét kutatása egy és ugyanaz a dolog. 
GARCÍA MÁRQUEZ: Könyveink spanyolországi fogadtatása bizonyítja, hogy gondjaink és rögeszméink mennyire egyek a spanyolokéival. A spanyol irodalom jelenlegi bénultsága nehezen magyarázható, ha arra gondolunk, hogy Spanyolország legnagyobb remekműveit az Inkvizíció alatt írták. Szeretném tudni, hogy a francia közönség és a francia kiadók rajongása a dél-amerikai regény iránt nem múló divat-e? Az is kérdés, vajon a franciák hallgatólagosan nem ismernek-e el "gyengén fejlett" irodalmunk javára olyan jogokat, amelyeket a saját irodalmukban tiltanak: a képzelet jogait; és vajon könyveinket olvasva nem engednek-e meg maguknak olyan gyönyörűséget is, amely az ő regényírásukra nehezedő, önmaguk gyártotta tilalomhálózat miatt szükségszerűen neheztelésre késztetné őket. A spanyolok szemében a dél-amerikai regény valami más, több mint ifjító forrásvíz. Életfontosságú szükségletet elégít ki. A dél-amerikai írók, ha egy pillanatra sikerül megfeledkezniük a rendőri elnyomásról, a sajtóra kényszerített hallgatás faláról, a harmincéves elnyomásról, a megaláztatások és frusztrációk súlyáról, ami erre a szerencsétlen országra nehezedik, úgy érzik magukat Spanyolországban, mint hal a vízben. Bizton állíthatom ezt, Barcelonában lakom két éve. Az egyetemi emberek, a kritikusok és a nagyközönség irántunk való rokonszenvében az a meglepő, hogy büszkeség érződik benne. A spanyolok büszkék rá, hogy a hivatalos kánonokkal kíméletlenül leszámoló, az eltérő vonásainkért oly lelkesen rajongó könyveink éppen spanyolul íródtak. Különös módon még a cenzúra is elnéző velünk. Így a Száz év magány, szertelensége ellenére is, a kézirattal teljesen egyező különkiadásban jelent meg Spanyolországban, hogy ily módon a könyvesboltok elkerüljék az Amerikától való újravásárlás szokásos nehézségeit. 
BLASQUEZ: Kényszeresen visszatérő eszméi között, azt hiszem, kiváltságos helyet kap a magány, a nosztalgia, a frusztráció és mindenekelőtt a renyhe mozdulatlanság kísértése. A tehetetlenségi erő viszi romlásba Macondót. García Márquez könyvei elmondják, hogyan "hal meg" a város, hogyan szívódik fel elkerülhetetlenül a rend és a rendetlenség, az életerő és a tehetetlenség dialektikája, amely Macondót vezérelte. 
GARCÍA MÁRQUEZ: Legalábbis ezt mondják a kritikusok. A kritikusok hívták fel a figyelmemet arra, hogy minden könyvemben ugyanazok a témák, a helyszínek, sőt még a hősök is ugyanazok. A dolog engem lepett meg a legjobban, pedig valójában nincs ebben semmi meglepő: az ember a rögeszméivel ír, és a rögeszmék mindenkiben viszonylag korlátozott sorozatot alkotnak. Kezdetben pedig nem ezt akartam - lehet, hogy azért, mert egyáltalán nem akartam semmit; hacsak azt nem, hogy elmeséljek egy történetet egy családról, melyet a végzet arra szánt, hogy disznófarkú gyereke szülessék. Nem vagyok értelmiségi. Semmi érzékem az eszmékhez. Író vagyok, ahogy asztalos vagy kovács is lehetnék. Az erőmmel, a szenvedélyeimmel és az ösztöneimmel írok, és azt hiszem, hogy ezen a területen is, mint mindenhol másutt, rohamozni kell és támadni, mint a bikának az arénában. Ráadásul rossz olvasó is vagyok. Azaz hogy képtelen vagyok erőt venni magamon, és tovább olvasni egy könyvet, ha egy kicsit is untat. Ez az én egyetlen esztétikai szempontom a mások irodalmában csakúgy, mint a magaméban. Egy regényben mindig történnie kell valaminek. Ezért "modellem" a lovagregény, ahol a cselekmény fordulatai az első szótól a befejezésig bizonytalanságban tartják az embert. 
BLASQUEZ: A Száz év magány egy család, a Buendía család története Macondo alapításától, ami José Arcadio Buendía nevéhez fűződik, utolsó leszármazottjuk száz évvel későbbi haláláig. Vezetésük alatt Macondo előbb megéri a varázslat, a költészet és az utópia aranykorát, majd az elemek tombolását, a háború borzalmait, a technikai civilizáció romboló hatását és a társadalmi elnyomást, végül a természetfeletti erők és a determinizmus diadalát: az utolsó Buendíának sikerül megfejtenie egy kéziratot, amelyet egy varázslóféle hagyott örökül a családra, és amelynek titkát az elődök hiába kutatták; rádöbben, hogy minden előre meg volt írva - az írás Macondo száz év alatt végbemenő hanyatlásának történetét mondja el. Egyúttal azt is megtudja, hogy akinek sikerül elolvasnia a könyvet, arra biztos halál vár. A Buendíák története: csodálatos életerővel győzött alakváltoztatások és küzdelmek sora, de úgy látszik, egyikük sem képes a maga javára fordítani ezt az életerőt. Nem mulaszthatjuk el, hogy ne hívjuk fel a figyelmet bizonyos analógiákra: az őket meghaladó életerő, amelyre valamiképp predesztinálva vannak, s amely jobb híján utópiába, lázadásba, legjobb esetben pedig az érzékiség hajszolásába torkollik, halálos kórrá válik, mivel üresjárat - vajon nem hű képe-e a spanyol vagy dél-amerikai embernek, aki örökösen a formát kutatja, amely képes volna számot adni belső forrongásairól? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Talán, talán . . . Ez eszme, és tudja, hogy én hogy vagyok az eszmékkel. Számomra a Buendía család története azt mondja el, hogy egy vérfertőzéstől rettegő család mindent elkövet, hogy elkerülje a disznófarkú utód világrahozását. Mondanom sem kell, hogy a disznófarkat lehetetlenné tevő óvatosság, amelyet négy Buendía generáción keresztül gyakoroltak, vezet a szép eredményre . . . Végzetszerűen. 
BLASQUEZ: A Száz év magány felelevenítette az érdeklődést korábbi regényei iránt is, amelyek az elmúlt évben újra megjelentek. 
GARCÍA MÁRQUEZ: A söpredék kivételével minden regényemet, bár évenként jelent meg egy- egy, hogy úgy mondjam, együtt írtam, egyidejűleg, amikor megválva a kenyeret adó újságírástól, televíziótól és filmtől, elhatároztam, hogy "rohamozok, mint a bika". Attól kezdve csak ez a munka létezett számomra a világon, semmi más. Bárhol, bármilyen körülmények között voltam is, minden istenajándékozta napon, a szombatokat és vasárnapokat is beleértve (ez az egyetlen dolog, ami valóban megkülönböztet az asztalostól és a kovácstól), csak azzal a gonddal és rettegéssel élek: vajon mi történik holnap a hőseimmel? Fogok-e unatkozni, ha újraolvasom a tegnap írt lapokat? Macondóval egyszer s mindenkorra végeztem. A Száz év magány megtette a maga bukfencét, összerakta a kirakós játékot. Következő regényemnek már semmi köze sem lesz mindehhez. Egy képzeletbeli diktátor történetét mondja majd el, aki százhatvannyolcadik évének betöltése után jut hatalomra, és százhúsz évig marad a helyén. Megint valaki, aki meglepetéseket tartogat nekem. Mi történik vele holnap? Nyugtalanul töröm rajta a fejem. Érzem, hogy történik még valami . . . De mi? Nem tudom. Előre soha semmit sem tudok.

DURÁN: Beszéljünk az irodalmi hatásokról. Gyakran emlegetik magával kapcsolatban Faulknert. Még is úgy érzem, a Száz év magány sok szempontból egyfajta anti-faulkneri mű. Mintha minden oldalán azt akarta volna kifejezésre juttatni, hogy mennyire nem "faulkneri". 
GARCÍA MÁRQUEZ: A kritikusok olyan gyakran hangoztatták, hogy Faulkner hatása alatt állok, hogy egy ideig magam is elhittem. Valójában azonban már régen megjelent első írásom, amikor egyszer, egészen véletlenül, kezembe került Faulkner egyik könyve. Szerettem volna tudni, miben is állnak azok a hatások, amiket a kritikusok a nyakamba varrnak. Csak sok évvel később, amikor egyszer keresztülutaztam a Délen, az Egyesült Államokban, találtam rá a magyarázatra: a poros utak, a tikkadt és nyomorult falvak, ezek a minden reménytől megfosztott emberek nagyon emlékeztetnek arra, amit én ábrázoltam írásaimban. 
DURÁN: Zavarja ez a látszólagos Faulkner-hatás? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Egyáltalán nem. Az összehasonlítás nagyon hízelgő számomra, hiszen Faulkner végül is az egyik legnagyobb regényíró. Azt a módot azonban, ahogy a kritikusok az ilyen hatásokat értelmezik, nem egészen értem. A valóságban mégiscsak minden író arra törekszik, hogy önmaga legyen, és éppen azt igyekszik elkerülni, hogy kedvenc szerzőit utánozza. 
DURÁN: Kik a kedvenc szerzői? 
GARCÍA MÁRQUEZ Senki. Van viszont néhány könyv, amely jobban tetszik a többinél, de ezek sem mindig ugyanazok. Nem is azért szeretem őket, mintha jobban volnának megírva, hanem egészen különböző, gyakran nehezen megmagyarázható okok miatt. Ma este például a következő volna a lista: Szophoklész: Oidipusz király, az Amadís de Gaula, a Lazarillo de Tormes, Defoe: Londoni pestis, Pigafetta: Primo viaggio intorno al globo terracqueo [Az első utazása föld körül], Burroughs: Tarzan, a dzsungel fia és mások. Nem tudom, milyen jelentősége van ennek a listának a kritikusok számára. 
DURÁN: Csakugyan gyakran téved a kritika, különösen akkor, ha kortárs írókkal és művekkel foglalkozik. De ez elkerülhetetlen. Egy regény olyan bonyolult egész, hogy nem lehet egy csapásra bevenni. Konkrétan: legutóbbi könyve komoly problémákat ad föl a kritikának. Mondok egy példát. Az a vélemény, amelyet Ursula élete vége felé alkot Amarantáról, lehet az író véleménye is, egyik alakjának szájába adva. Mivel azonban ez a vélemény téves, azt kell hinnünk, hogy mégiscsak Ursuláé. Itt tehát csapdáról van szó. A Száz év magány olyan regény, amely tele van effajta célzásokkal és a legkülönfélébb értelmezésekkel - valamennyinek fontos jelentése van. A komoly kritikának mindezeket fel kell tárnia, de ez éveket igényelne. Másrészt a regény nem csupán célzások halmaza. A kritikus dolga könnyebb volna, ha az írók segítenének neki. Hajlandó lenne művét kritikusok körében megvitatni? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Természetesen nem. A kritikusok komoly emberek, engem pedig már évek óta nem érdekel semmi komoly dolog. Ezzel szemben szórakoztató nézni, hogyan tapogatóznak a sötétben. Egyikük, egy venezuelai újságíró azt mondta nemrégiben a Száz év magánnyal kapcsolatban, hogy Victor Hugues említése - aki, mint tudja, Carpentier egyik regényalakja - "naivitás, amely a kolumbiai író csodálatáról árulkodik, és felhívja az olvasó figyelmét". A naivitás azonban őbenne van, mert nem vette észre, hogy Carlos Fuentes egyik regényalakja is meg van említve, Julio Cortázaré is, felhasználok egy nyilvánvalóan Vargas Llosától származó jellemet, és mint már többször, idézek egy mondatot, amely Juan Rulfótól való. Egy másik kritikus azt a felfedezést tette, hogy Gabriel - regényem egyik alakja, akit velem szoktak azonosítani - Rabelais összes műveit magával viszi Párizsba. Ez - mondta a kritikus - nyílt vallomás egy hatásról, s egyben minősíti Második Aureliano szexuális kicsapongásait és vadállati étvágyát, a tetovált José Arcadio tagjainak aránytalanságát és általában a regény valamennyi figurájának szertelenségeit, a stílus szokatlanságait. Szórakoztat, ha ilyesmiket olvasok, mert valójában a könyv, amit Gabriel Párizsba visz, Defoe Londoni pestis-e. Engedtem a kísértésnek, és az utolsó pillanatban megváltoztattam a könyvet, hogy csapdát állítsak a kritikusoknak. 
DURÁN: Nem lehet, hogy ezt a csapdát egyszersmind a saját tudattalanja állította magának? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Nincs kizárva. Valójában ezek a csapdák veszélytelenek volnának, ha a kritikusok nem esnének beléjük. De persze ez könnyebb, mint mélyebben behatolni a könyv alapelemeibe, oda, ahol a megértés igazi kulcsai találhatók. Sok kritikus megakadt például Amaranta Buendía alakján, néhányan egyenesen fölöslegesnek tartották. Az egyetlen kritikus, aki helyesen értelmezte az alakot - mert incesztusra való elhivatottságából indult ki - a német Ernst Volkening volt. Amarantának, úgy látszik, tényleg megvolt a pszichológiai és erkölcsi képessége, hogy disznófarkú fiút szüljön, aki kiirtotta volna a nemzetséget, és frusztrációjának oka csak az volt, hogy nem volt bátorsága megadni magát a sorsának. 
DURÁN: Még egyszer visszatérek arra, amit az előbb mondtam: nem lehet elvárni egy kritikustól, hogy rejtvényt oldjon meg. GARCÍA MÁRQUEZ: Minden jó regény rejtvényt ad fel a világról. A kritikusok saját szakállukra és kockázatukra vették magukra azt a súlyos felelősséget, hogy ezeket a rejtvényeket megoldják, és el kell várni tőlük, hogy valóban meg is tegyék. Nem beszélek természetesen regényem rengeteg személyes célzásáról, amiket csak legközelebbi barátaim értenek: például, hogy minden dátum egybeesik egy-egy barátom születésnapjával, vagy hogy valamelyik regényfigura a feleségem jellegzetes tulajdonságait hordozza; hogy valaki ugyanazokat a neveket szeretné adni a gyerekeinek, amiket az én gyerekeim viselnek, és több hasonló dolog, amit persze a könyv egyszerű elolvasásából nem lehet megtudni. Másfelől viszont nyugtalanít, hogy senki nem mutatott rá a könyv huszonnégy ellentmondásából egyetlenegyre sem, vagy a hat súlyos hibára, amelyekre az olasz fordító hívta fel a figyelmemet, és amelyeket az új kiadásokban és fordításokban sem fogok korrigálni, mert nem lenne tisztességes. 
DURÁN: Magam is kételkedem néha a kritikusok hasznosságában. Ma azonban mégis hajlok rá, hogy megvédjem őket. Időt kellene nekik hagyni. 
GARCÍA MÁRQUEZ: A végkövetkeztetésem, amit mindebből levontam, az, hogy egyetlen kritikus sem fog tudni valóságos képet adni könyvemről az olvasóinak, amíg nem szűnik meg irodalmi pápaként viselkedni, és ameddig nem abból indul ki, hogy a regényt egyáltalán nem kell komolyan venni. Én magam teljesen tudatosan így írtam, mert beleuntam a pedáns elbeszélések- be és a példabeszédszerű történetekbe; mert torkig lettem mindazokkal a regényekkel, amelyeknek nem az a szándékuk, hogy egyszerűen elmeséljenek egy történetet, hanem hogy megbuktassanak egy kormányt; mert viszolyogtat, hogy mi, írók olyan komolynak és fontosnak tartjuk magunkat. Ez a professzoros komolyság késztet minket arra, hogy az érzelmit, a melodrámait, az erkölcsi misztifikációt, de még a giccset is - egyszóval mindazokat a dolgokat, amelyek életünkben jelen vannak - elspóroljuk, mert ezek nem létezhetnek az irodalomban. De gondoljon csak arra, hogy olyan sok év után, a legjobb szándé- kok ellenére sem sikerült még megdönteni egyetlen kormányt sem az irodalom segítségével. Ehelyett - éppen ellenkezőleg - teletömtük a könyvesboltokat olvashatatlan regényekkel, ezáltal azt értük el, amit egyetlen író és egyetlen politikus sem bocsáthat meg magának: elvesztettük a közönségünket; csak most teszünk erőfeszítéseket arra, hogy hivatásunkat kevésbé fölényesen felfogva, megpróbáljuk visszaszerezni. 
DURÁN: Ez kikerülhetetlenül elvezet korunk irodalmának egyik fontos kérdéséhez: elkötelezett írónak tekinti-e magát? 
GARCÍA MÁRQUEL: Hogy ne legyen félreértés, kezdjük inkább a végén: hiszem, hogy a világ előbb-utóbb szocialista lesz; szeretném, ha ez bekövetkezne, minél előbb, annál jobb. De arról is meg vagyok győződve, hogy a rossz irodalom azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek ezt a fejlődést késleltethetik. Persze személyes fenntartásaimnak a "társadalmi regénnyel" mint az elkötelezett regény legmagasabbrendű kifejezési formájával szemben az az oka, hogy töredékes és kizárólagos jellegű, ezért egyoldalú képet kényszerít rá az olvasóra az életről és a világról. Annak alapján, hogy az ilyen fajta regények sikertelenek maradtak a mi országainkban, joggal hihetjük, hogy a latin-amerikai olvasók tudatában vannak ennek a korlátozottságnak, bár ezt nem tudják kifejezni. A paradoxon abban rejlik, hogy azok az írók, akik a legjobb szándékkal akarják ábrázolni az országainkban élő emberek többségének politikai és társadalmi drámáját - és ezenkívül semmi mást -, a világ legkisebb visszhangú íróivá lesznek: senki nem olvassa őket. Sartre mondta egyszer, hogy ahhoz, hogy a franciákat a megszállás idejének borzalmaira emlékeztesse, elég, ha leír egy nyilvános parkban rendezett német katonahangversenyt. Ez ránk is vonatkozik: a latin-amerikai olvasók le tudnak mondani róla, hogy elmeséljék nekik saját elnyomásukat, az életükben történt jogtalanságokat: mindezt túlon- túl ismerik saját mindennapi életükből. A regénytől azt várják, hogy valami újat mondjon nekik. Azt hiszem tehát, hogy nem elég azzal hozzá- járulnunk a latin-amerikai emberek életének megjavításához, hogy jó szándékú regényeket írunk. Azoknak a barátainknak, akik kötelességüknek érzik, hogy - akár a legjobb szándékkal - normákat állítsanak fel az írásban, szeretném megmondani, hogy az ilyen normák korlátozzák az alkotói szabadságot, és hogy minden, ami az alkotói szabadságot korlátozza, egyben reakciós is. Végül szeretném arra emlékeztetni magát, hogy egy nagyszerű szerelmes regény nem árul el senkit, és a világ folyását sem képes feltartóztatni. Mégis minden igazi műalkotás hozzájárul az emberiség haladásához, és ma- napság az emberiség csak egyfelé mehet előre. Hiszem, hogy minden írónak ez a forradalmi kötelessége: olyan jól írni, ahogy csak lehet. Ez az én elkötelezettségem. 
DURÁN: Milyen lenne tehát maga szerint az ideális regény? 
GARCIA MÁRQUEZ: Teljesen szabad regény lenne, amely nem a politikai és társadalmi tartalmával keltene nyugtalanságot, hanem azzal, hogy képes behatolni a valóságba, jobban mondva, kifordítani a valóságot, és megmutatni, hogy milyen a túlsó oldala. 
DURÁN: A valóság. Ez az a pont, amelynél el kell időznünk. Amikor először olvastam a Száz év magány-t, két dolog tűnt fel: a túláradó fantázia és a gondos ügyelés arra, hogy a Buendíák történetét úgy beszélje el, hogy ne rombolja szét sem az elbeszélés, sem a nyelv struktúráját. Második olvasásra azonban megvilágosodott előttem, hogy a könyvben a törés szándéka is benne van, és végül szét is töri a valóság struktúráját. Proustra gondolok, állandó törekvésére, hogy olyan képeket közvetítsen, amilyeneket az ember alkot magának a világról. Conradra is gondolnom kell. Őszintén hiszem, hogy a valóság feldolgozása egyike az alapproblémáknak, amelyeket fel kell vetnünk, amikor az elbeszélő formákat vizsgáljuk. 
GARCÍA MÁRQUEZ: Az egyetlen, amiben kételkedés nélkül hiszek, hogy a valóság nem ér véget a paradicsom áránál. A mindennapi élet, különösen Latin-Amerikában, biztosítékot nyújt erre. Az észak-amerikai F. W. Up de Graff 1894-ben beutazta az Amazonas-vidéket, és egy csörgedező patakocska közelében egy olyan helyet látott, ahol a puszta emberi hang ömlő felhőszakadást okozott; látott továbbá húszméteres anakondát, amit elborítottak a pillangók. Antonio Pigafetta, aki elkísérte Magalhăest első föld körüli vitorlásútján, olyan növényeket, állatokat és elképzelhetetlen, emberszerű lényektől származó nyomokat látott, amilyenekről soha többé senki sem hallott. Comodoro Rivadaviában, egy isten háta mögötti dél-argentínai helyen a sarki szél a levegőbe röpített egy egész cirkuszt, és másnap a halászhálókkal nem halat fogtak ki a tengerből, hanem oroszlánok, zsiráfok és elefántok hulláit. - Néhány hónapja, reggel nyolckor becsöngetett hozzám a villanyszerelő, és amikor ajtót nyitottam, azt mondta: "jöttem a vasalózsinórt kicserélni." Aztán rögtön észrevette, hogy eltévesztette az ajtót, bocsánatot kért, és elment. Egy kis idő múlva a feleségem bekapcsolta a vasalót, és a zsinór kiégett. Csak újságot kell olvasni, vagy nyitott szemmel kell járni, és együtt kiálthatjuk a francia diákokkal: "Minden hatalmat a képzeletnek!" Különben is, a világ leg- több dolga, a kanáltól a szívátültetésig, először az ember képzeletében teremtődött meg, még mi- előtt a valóságban létezett volna. A szocializmus először Marx Károly képzeletében létezett, és csak azután a Szovjetunióban. Ezek az igazságok elvezetnek a költészethez, mert hinnünk engedik, hogy a föld talán egyáltalán nem is kerek, csak akkor lett azzá, amikor sok ember - talán a kor kényelmességéből - ezt kezdte képzelni róla. Hiszek benne, hogy a valóság efféle kimerítése, az értelem okozta előítéletek nélkül, ragyogó távlatokat nyit meg regényirodalmunk előtt. Nem kell ezt görcsösen keresett kiútnak tartani: előbb-utóbb a valóság igazságot fog szolgáltatni a képzeletnek. 
DURÁN: Amikor belekezd egy történet írásába, fejében készen van előre a kibontakozás és a befejezés? Milyen jelentősége van munkásságában a személyes tapasztalatnak? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Mindig minden írásom kiindulópontja egy egyszerű kép. A La siesta del martes [Szieszta kedden] című elbeszélésem, amelyet mellesleg egyik legsikerültebb művemnek tartok, úgy keletkezett, hogy megpillantottam egy fekete ruhás asszonyt meg egy lányt, amint egy fekete esernyővel felfegyverkezve fel s alá sétáltak a tűző napon egy néptelen faluban. A Sűrű Lomb bonyolult története úgy keletkezett, hogy visszaemlékeztem saját kisgyerekkori élményemre, amikor egyszer szobánk sarkában egy széken guggoltam. Az első, amit Az ezredes úrnak nincs, aki írjon című kisregényből magam előtt láttam, egy férfi volt, aki a barranquillai halpiacon csónakokat bámult elmerülten. Sok évvel később Párizsban egy hasonló helyzetben azonosítottam magam azzal a várakozó férfival, aki emlékezetemben élt: "Csak most értem meg, mit érezhetett, amíg várakozott." A Száz év magányból évekig csak azt a tényt tudtam, hogy egy öregember magával vitt egy gyereket, hogy megnézze vele a jeget, amit a cirkuszban látványosságként mutogattak. Abból a könyvemből, amin most dolgozom, sok éven át csak egy öregember képét láttam magam előtt, aki egy palota hatalmas, elhagyatott termén megy keresztül, amelyben csak állatok vannak. Csak ezek az eredeti képek fontosak számomra. A többit már minden szamár meg tudja csinálni. 
DURÁN: Honnan tudja, hogy ezek közül az ötletek közül melyiknek van jövője? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Az az ötlet, amelyik nem bírja ki a sok éves elhanyagolást, nem érdekel. Ha azonban van olyan jó, mint a legutóbbi regényemé - tizenhét évig kitartott -, nem marad más dolgom, mint hogy leírjam. Közben már olyan régóta foglalkoztam vele, hogy elölről-hátulról el tudtam volna mesélni, mint egy könyvet, amit egyszer már elolvastam. A legnehezebben mindig az első bekezdés megy. Sokszor hónapokig tart, sőt néha évekig, amíg olyan lesz a kezdet, amilyennek lennie kell. És csak ekkor dől el véglegesen, hogy van-e a történetnek jövője. Ekkor már azt is tudom, hogy milyen stílusban kell írnom, milyen hosszú lesz a könyv, és meddig fogom írni. 
DURÁN: Azt mondják a rossz nyelvek, hogy olyan az időbeosztása, mint egy banktisztviselőé. 
GARCÍA MÁRQUEZ: Mindennap írok, vasárnap is, reggel kilenctől délután háromig, nyugodt, jól fűtött szobában; mert az egyetlen dolog, ami zavar, a lárma és a hideg. Amíg dolgozom, negyven erős cigarettát szívok el, a nap hátralevő részében pedig azon fáradozom, hogy megszabadítsam testemet a méregtől. Az orvosok azt mondják, öngyilkosságot követek el - de hát létezik-e egyáltalán szenvedélyes munka, amelyik ne volna egyfajta öngyilkosság? Még valami: egyszerű overallban írok, amilyet a munkások hordanak. Egyrészt ez a legkényelmesebb, másrészt lehetőséget nyújt, hogy az írás-szélcsendekben felálljak, gondolkozzam, közben pedig az összes lehetséges zárat és kapcsolót ki- és beszereljem, vagy vi- dám színeket mázoljak az ajtóra. 
DURÁN: Mennyit ír naponta? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Ha elbeszélést írok, már akkor is elégedett vagyok, ha egy nap egy sorral továbbjutok. Ha regényt írok, megpróbálok egy oldalt megcsinálni. Általában annál könnyebb a munka, minél előbbre vagyok benne, ilyenkor a teljesítményem is nagyobb valamivel. A regény hálásabb, mint az elbeszélés: egyszer kell csak elkezdeni, márpedig egy elbeszélés elkezdése éppen annyi munkát igényel, mint egy egész regényé. Vannak napok, amikor képes volnék többet is dolgozni, de tudom, hogy másnap reggel, kipihenten, jobban sikerülnek a dolgok. A Száz év magány-t tizennyolc hónapig írtam. Ez alatt az idő alatt nem volt egyetlen percem, se éjjel, se nappal, amikor másra gondoltam volna. Legközelebbi és legértőbb barátaimnak mindig beszélek a témámról, de egyetlen sort sem engedek nekik elolvasni, még azt sem, amit valami fecnire vetettem oda. Babonásan félek, hogy akkor örökre elvész a munka. 
DURÁN: Csinál jegyzeteket? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Nem, soha. Az a tapasztalatom, hogy akkor az ember többet gondol a jegyzeteire, mint a könyvre. 
DURÁN: Hemingway azt mondta egyszer, hogy az író boldognak tarthatja magát, mert mindig megvan a lehetősége, hogy átírja a művét. Maga sokat javít? 
GARCÍA MÁRQUEZ: Minden reggel kézírással, fekete tintával átdolgozom azt, amit előző nap írtam, és aztán letisztázom az egészet. Később a teljes eredeti szöveget még egyszer átjavítom, és az oldalakat egymás után elviszem a gépírónőhöz, mert abból, amit írok, soha nem hagyok másolatot. Ha az ide-oda hurcolásban valami mégis elvész, az soha nem olyan sok, hogy egy nap alatt ne tudnám újra megírni. 
DURÁN: És a korrektúra? 
GARCÍA MÁRQUEZ: A korrektúraolvasás csak afféle biztonsági rendszabály. A Száz év magánynál megengedte a kiadó, hogy annyit javítsak, amennyit csak akarok, de csak két szót változtattam meg. Általában úgy áll a helyzet, hogy ha leírtam az utolsó szót, és elégedett vagyok vele, egyáltalán nem érdekel többet a könyv.

1973

Zsolt Angéla fordítása

A pátriárka alkonya című regény elemzése

Álmos Király Televízió 2: Archívum

Vicces(nek szánt) és más locsolóversek,

Húsvéti locsolkodó mobil üzenetek

(szellemes és trágár, pajzán és obszcén,

frappáns és kiizzadt, kedves és bántó stb.)

Egy kis nyuszi megérkezett, 
rólad el nem feledkezett. 
Hozott neked üzenetet, 
boldog húsvéti ünnepeket.

*

Zöld erdőben jártam
Gyilkosságot láttam 
Jockey volt a tettes 
Ide az ötezrest. 

*

Kék az ibolya, kék az ég, 
Kék a tököm, mi kell még? 

*

Egy tök, 
Két tök, 
Öt tök, 
Nem tökölök, öntök. 

*

Én, kis görög höngörödök, 
Ha betérek, tojást kérek! 
Ha nem adtok, mind meghaltok, 
Énrám marad a házatok! 

*

Falu végén templom, 
Locsoljak-e, nem'tom! 

*

Illatos fű, moha, páfrány, 
Meglocsollak, Házisárkány! 

*

Ajtófélfán szaros gatya, 
Meglocsollak büdös banya 

*

Én verset nem tudok, azt mondjanak a kicsik,
Én csak azért jöttem, hogy igyak egy kicsit!

*

Ajtó mellett állok, 
Piros tojást várok, 
Ha nem adtok piros tojást, 
Oda pisikálok! 

*

Én vagyok a török 
Locsolkodni jövök 
Ha nem kapok piros tojást 
Mindent összetörök 

*

Nadrágomban locsolóm, 
Kölnivíz van benne, 
Hogyha most elővenném, 
Nagy röhögés lenne! 

*

Zöld erdőben jártam, 
Unikumot láttam! 
Ha nem kapok belőle, 
Nem locsolok jövőre! 

*

Az én locsolómra 
Két tojás van festve! 
Hogyha azzal meglocsollak, 
Elmehetsz majd GYES-re! 

*

Ajtó mögött állok, 
Teheneket látok. 
Fel akarnak döfni, 
Szabad-e öntözni? 

*

Szép virágszál! Lábad köze 
Többet ér, mint Rábaköze! 
Fel a szoknyát, 
Le a bugyit, 
Hadd locsolom meg a nyuszid! 

*

Fővárosba' jártam, 
Balesetet láttam. 
Én voltam a hibás, 
Rögtön odébbálltam. 
Szabad-e locsolni? 

*

Felnézek az égre, 
a versemnek vége. 

*

Lóg a bika töke, 
Locsolhatok-e? 

*

Zöld erdőben jártam, 
Magas fára másztam, 
Elrepedt a nadrágom, 
Kilátszott két tojásom. 
Közte vót a locsoló, 
Nem vót benne a dugó. 
Szabad-e locsókodni ! 

*

Széplányokat kergetek, 
Az én kölnim permetez. 
Jó dolog a locsolás! 
Ide a piros tojást! 

*

Árok partján döglött ló, 
Én vagyok a locsoló! 

*

Kell a francnak piros tojás, 
Ide a pénzt, gyerünk, futás! 

*

Zöld erdőben jártam, 
Berúgtam és hánytam. 
Itt állok reszketve, 
Locsolni szabad-e? 

*

Zöld erdőben jártam, 
Barna medvét láttam. 
Szereti a mézet, 
Add ide a pénzed! 

*

Locsolkodni jár a strici, 
Nincs kölnije csak egy pici. 
Keveset önt a jányok hajára, 
Le ne folyjon a seggük partjára. 
Szabad-e locsolni? 

*

Sivatagban él a teve, 
Locsolkodni jöttem, hehe! 

*

Egy csepp kölnit a leányok hegyibe, 
Poharamba sok italt, de izibe! 

*

Locsolhatok? 
Szomjas vagyok! 

*

Sört innék, bort innék! 
Szabad-e locsolni? 

*

Nem vagyok én liberális, 
Ezért vagyok ideális. 
Szabad-e locsolni? 

*

Zöld erdőben jártam, 
Két oroszlánt láttam. 
Az egyik lázas, 
Ide a százast! 

*

Nagy erdőben szürke nyuszi, 
Megdöglött a kis pufi. 
Kezemben a kölnivíz, 
Szabad-e locsolni? 

*

Piros tojás, fehér nyuszi, ez mind csak maszlag!
Gyere kislány, meglocsollak, oszt utána meglátjuk. 

*

Falu szélén nagy a fű, 
Beletört a kasza! 
Locsoljon meg téged 
Apád büdös...kölnije! 

*

Zúg az eke, szánt a traktor, 
Na, most meglocsollak akkor!

*

Tata felöl jön a gőzös, 
Ott locsolok, ahol szőrös! 

*

Büdös ez a kölni, 
Szabad-e fröcskölni? 

*

Itt vagyok, 
Friss vagyok, 
Máris sorba állok! 
Csak egy kicsit meglocsollak, 
Aztán odébb állok. 

*

Húsvét van, 
Odakinn mosolyog az ég is. 
Adjanak egy ezrest, 
Mosolygok majd én is! 

*

Én kis kertész legény vagyok, 
Locsolkodni járogatok. 
Ha nem adnak garast, 
Levágom a csupasznyakú kakast! 

*

Szép Húsvét ünnepén 
Locsoljon a kánya! 
Ezt a vén boszorkát 
Bedobom a kádba! 

*

Kell a pénz mert nincsen. 
Locsolhatok, kincsem? 

*

Benzinből is lehet kölni, 
Nem kell érte öldökölni. 
Szabad-e locsolni? 

*

Egy gondolat bánt engemet, 
Elfelejtettem a locsolóversemet! 

*

Ződ erdőbe vótam 
Adj egy sört, oszt jó van. 

*

Van nálam egy kis pacsuli 
Leloccsintom magát 
Ha egy kicsi mázlija van 
Szereti a szagát 

*

Nálam is van szagos kölni 
Ha rádöntöm, meg fogsz ölni? 

*

Nem vagyok én nyuszi, 
Kell nekem a puszi! 
Gombold ki a blúzocskádat, 
Hadd locsolom dombocskádat! 

*

Én kis kertész legény vagyok, 
Magam után szagot hagyok. 

*

Nem kell tojás, van már kettő 
A koleszterin ettől megnő. 
Szabad-e locsolni? 

*

"Lóg a bika töke, 
Locsolhatok-e? " 

*

"Zöld erdőben jártam, 
Magas fára másztam, 
Elrepedt a nadrágom, 
Kilátszott két tojásom. 
Közte vót a locsoló, 
Nem vót benne a dugó. 
Szabad-e locsókodni!" 

*

"Széplányokat kergetek, 
Az én kölnim permetez. 
Jó dolog a locsolás! 
Ide a piros tojást!" 

*

"Árok partján döglött ló, 
Én vagyok a locsoló!" 

*

"Kell a francnak piros tojás, 
Ide a pénzt, gyerünk, futás!" 

*

"Zöld erdőben jártam, 
Berúgtam és hánytam. 
Itt állok reszketve, 
Locsolni szabad-e?" 

*

"Zöld erdőben jártam, 
Barna medvét láttam. 
Szereti a mézet, 
Add ide a pénzed!" 

*

"Locsolkodni jár a strici, 
Nincs kölnije csak egy pici. 
Keveset önt a jányok hajára, 
Le ne folyjon a seggük partjára. 
Szabad-e locsolni? " 

*

"Sivatagban él a teve, 
Locsolkodni jöttem, hehe!" 

*

"Egy csepp kölnit a leányok hegyibe, 
Poharamba sok italt, de izibe'! 

*

Locsolhatok? 
Szomjas vagyok! 
Sört innék, bort innék! 
Szabad-e locsolni? " 

*

"Nem vagyok én liberális, 
Ezért vagyok ideális. 
Szabad-e locsolni? " 

*

"Zöld erdőben jártam, 
Két oroszlánt láttam. 
Az egyik lázas, 
Ide a százast!" 

*

Afrikában jártam, 
Pálmafára másztam, 
Kiszakadt a nadrágom, 
Kiesett a tojásom, 
Elindultam keresni, 
Szabad-e most öntözni?

*

Ha Chuck Norrisnál húsvét lenne, 
a nők élete véget érne, 
nem azért, mert azt akarja, 
csak túl erős a villám karja! 
De bennem azért megbízhatsz, 
forgórugást nem kaphatsz, 
nem vagyok én olyan kemény, 
locsolásra van e remény? 

*

Ferrárival érkeztem 
bomba nagyon fékeztem 
okos vagyok,szép és laza 
locsoljak vagy húzzak haza? 

*

Zöld erdőben két kis nyuszi 
locsolásért jár egy puszi. 

*

Lábad között mászik egy kígyó 
meglocsollak te vén szipirtyó.


*

Rózsavíz a kezemben, 
hadd öntsem a fejedre. 

*

Itt vagyok, 
Friss vagyok 
Máris sorban állok! 
Csak egy licsit meglocsollak, 
Aztán tovább állok. 

*

Biciklivel érkeztem, 
Negyven métert fékeztem. 
Kiszakadt a nadrágom, 
Kifigyelt a húsvéti tojásom. 
Szabad-e locsolni? 

*

Zöld erdőben jártam veled, 
Kezem erre-arra téved 
Úgy éreztem, nem vagy nedves 
Meglocsolhatlak-e kedves? 

*

Egy csepp kölnit a lányok hegyibe, 
Poharamba sok italt,de izibe. 

*

Igaz, hogy én Mókás vagyok, 
a vágyaim mégis nagyok: 
meglocsollak s cserébe 
tojást tégy a tenyérbe! 
Csak tojással be nem érem, 
az ÁFÁ-val együtt kérem.

*

Örömmel és büszkén keltem fel ma reggel, 
Hogy meglocsoljalak téged sok-sok szeretettel. 
Sok házat bejártam, sok virágot láttam, 
De ilyet, mint te vagy, sehol sem találtam.

*

Piros tojás, 
Bársony barka, 
Aprócska a nyuszi farka, 
De a füle hosszú ám, 
Meglocsollak kiskomám!

*

Hosszú hajad, rövid eszed, 
meglocsollak észreveszed? 

*

Ritmust mondok, 
tojást várok. 
Ha nem adnak, 
odébb állok. 

*

Texasban jártam 
Betörőt láttam 
Jocky volt a tettes 
Ide az ötezrest. 

*

Zöld erdőbe jártam 
Két őzikét láttam 
Az egyik kacsintott 
Kérem a forintot.

*

Húsvét van odakinn 
mosolyog az ég is. 
Adjanak egy ezrest, 
mosolygok majd én is! 

*

Kossuth-téren jártam, 
nagy tömeget láttam, 
nem akart oszolni, 
szabad-e locsolni? 

*

Tele van a hajad kosszal,
meglocsollak Domesztosszal! 

*

Van nekem egy pacsulim, 
leloccsintom magát, 
ha egy kicsit mázlija van 
szereti a szagát! 

*

Szomjas vagyok,locsolhatok? 

*

Végszükség esetére pedig: 
Egy gondolat bánt engemet,
elfeledtem a versemet!
Szabad locsolni? 


HÚSVÉTI SMS LOCSOLÓ VERSEK 



1. Kilyukadt a cipőm talpa,
Meglocsollak büdös szajha 

2. Falu végén tó van,
adjál pénzt oszt jó van. 

3. Lábam között van két tojás,
pirosra van festve,
Meglocsollak vele,
Elmehetsz majd GY.E.S.-re! 

4. Torgyánéknál jártam,
sztárügyvédet láttam,
el akart patkolni,
szabad-e locsolni? 

5. Bal zsebemben kölni,
jobb zsebemben bicska,
ha adsz egy ezrest,
a jobb nem lesz nyitva! 

6. Húsvétra van egy kívánságom,
legyen rúzsos a tojásom.
Szabad e locsolni??? 

7. Zöld erdőben jártam,
Akácfára másztam,
Kiszakadt a Lewis-em,
Kilátszott a péniszem! 

8. Zöld erdőben jártam,
Net-kávézót láttam.
Betértem egy percre,
A Gyaloglót keresve.
Megtaláltam rögtön,
Kölnimet rádöntöm.
Ne rinyáljál kérlek,
A kölni nem méreg. 

9. Itt van má a husvét
a kurva életbe
menjetek a picsába
szarok én a versre
adjátok a lovét
aztán tovább haladok
menjetek a picsába hülye asszonyok 

10. Én kis kertész legény vagyok
Szűz pinákat locsolgatok
mivel igen ritka
locsolok össze vissza. 

11. Ajtó mögött állok,
Két nagy cicit látok.
Az egyik kacsintott,
Ide a forintot. 

12. Ici pici pillango,
budapesti pina jo
jobb mint a szögödi
nem kell anyit löködni
meg kell öntözni! 

13. Húsvét táján édes szokás
A vödörrel locsolkodás
Nálam is van szagos kölni
Ha rádöntöm, meg fogsz ölni? 

14. Falu végén
van egy ablak,
gyere babám,
jól meg...vacsorázunk. 

15. Sivatagban megy a teve
Tele van a töke vele,
Nálam van a töke leve
Meg locsolhatlak-e vele? 

16. Zöld erdőben jártam,
Ganxta Zoleet láttam,
Ott repült egy sirály,
Hö, király. 

17. Zölderdőben jártam,
barnamedvét láttam,
szedte az egrest,
ide az ötezrest!!! 

18. Petőfi én nem vagyok,
verset írni nem tudok 

19. Ferrarival érkeztem,
Kurva nagyot fékeztem,
Okos vagyok, szép és laza,
Locsoljak vagy húzzak haza? 

20. Kék erdőben jártam,
zöld ibolyát láttam,
holnap megyek szemészetre 

21. Ennek a háznak van egy rózsafája,
a fának egy bimbója,
én a bimbót megöntözöm,
a hímes tojást megköszönöm. 

22. Zöld erdőben jártam
Magas fára másztam.
Kiszakadt a nadrágom,
kilógott a tojásom közte volt a locsolóm
nem volt rajta a dugóm.
Szabad-e locsolnom????! 

23. Zöld erdőben jártam
két kis bárányt láttam.
Az egyik tetves ide a 1000est! 

24. Verset majd mondanak a kicsik
Én azért jöttem, hogy igyak egy kicsit! 

25. Erdőn-mezőn nyitott szemmel,
sok virágra lel az ember.
Én most őket megöntözöm,
Piros tojást megköszönöm. 

26. Húsvét táján édes szokás
A vödörrel locsolkodás
Nálam is van szagos kölni
Ha rádöntöm meg fogsz ölni 

27. Ajtó mögött állok,
Igen sok pénzt látok,
De hogyha nem adtok,
Én már itt sem vagyok! 

28. Zöld erdőben jártam,
ittam sört is sokat
hánytam tőle nagyokat,
aztán kértem tőled tojásokat 

29. Farkamban a büdös hoki
A pinádba fog bele zsalni
Ha nem adod a lukadat
Elviszem a lóvédat!!! 

30. Kár pénzt adni kölnivízre,
Színe, mint a takony,
A húsvéti locsolkodást,
Útálom már nagyon. 

31. Húsvét hétfő reggelén
Mosolyog az ég is
Adjatok egy fél decit
Mosolygok majd én is.
Szabad-e locsolni? 

32. Ajtófélfán szaros gatya,
meglocsollak büdös banya. 

33. Zölderdőben jártom
két ötezrest láttam
ha nem adsz belőle
baszok jönni jövőre. 

34. Zölderdőben jártam 
berúgtam és hánytam 
hirtelen rájöttem itt a húsvét
hát jöttem itt állok reszketve 
locsolni szabad-e. 

35. SZDSZ ,MDSZ ,FIDESZ 
LOCSOLHATUNK-E MÁR VAGY MI LESZ? 

36. Galagonya túróval 
Itt állok a fúróval. 
Szép virágszál lábad köze, 
Többet ér mint a Rába köze.
Fel a szoknyát, le a bugyit, 
Had locsoljam meg a nyuszid. 

37. Piros tojás, fehér nyuszi. 
Locsolásért jár a puszi. 

38. Anyám tyúkja baszott tojni, 
Ezért jöttem locsolkodni. 
Nem kell nekem túl sok holmi, 
elég lesz a tojást hozni. 

39. Nem vagyok én nyuszi, 
Kell nekem a puszi. 
Gombold ki a blúzocskádat, 
Hadd locsolom dombocskádat! 

40. Odakint az utcán azt mondják a nagyok,
hogy ebben a házban hervadnak a csajok,
én is mint az apám szeretem a nőket 
s jöttem hát-e meglocsolni őket!
Szabad-e locsolni? 

41. Dörmög a medve 
Viszket a segge, 
Megakarja vakarni, 
Szabad-e locsolni? 

42. Izzad a talpam 
Kemény a farkam 
Ha meglocsollak 
Segítesz majd rajtam? 

43. Zöldell a rét, 
Mosolyog az ég is.
Adjanak egy ezrest, 
Mosolygok majd én is! 

44. Immár eljött húsvét napja, 
Részeg minden gyermek apja; 
Én is közéjük tartozom, 
Szódásüveget hordozom. 

45. A lábamon alig állok, 
Nevetnek rám a lányok; 
De most már a lényegre térek: 
Egy jó erős pálinkát kérek! 

46. Licsi locsi kicsi lányka, itt van a nyuszika, 
ha meglocsollak jár érte egy jó nagy puszika 
ha bugyidat is lehúzod, adok néked mást, 
amitől az anyád apád nem kap mást csak frászt. 
9 hónap múlva lesz egy kis jutalom, 
mikor a gyerkőc kibújik a kis lukon. 
na most már a szónoklatnak immáron vége.. 
add már ide azt lóvét kicsi lányka végre.. 

47. Jajgat a medve,
viszket a segge,
meg akarja vakarni,
szabad-e locsolni. 

48. Zöld erdőben jártam
2-ét kis cicit láttam
megakartam fogni
kiderült,hogy zokni 

49. Piros golyó, kék golyó,
Meglocsollak vén tojó!!! 

50. Lábamon egy mocskos zokni,
Úgy hívnak, hogy ...................
Mellettem egy rozsdás kaszni,
Locsolni jöttem és nem baszni! 

51. Forró zsírban sül a tócsi,
Inni jöttem, nem locsolni! 

52. Mosolyog a nap,
Mosolyog a hold is
Addj 20 ezrest,
Majd mosolygok én is! 

53. Árok szélén kutyák basznak
meglocsollak de mi a f**sznak ???????! 

54. Árokszélén döglött ló
én vagyok a locsoló! 

55. Lábam között van 2 tojás,
pirosra van festve, 
meglocsollak vele,
elmehetsz majd GY.E.Sre!!! 

56. Kék az ibolya,
kék az ég,
kék a faszom,
mi kell még? 

57. Szomszéd házban él egy buzi,
Elkerülte őt a nyuszi.
Én kedvelem a szebbik nemet,
Finom kölnit hoztam Neked.
Ez a vers egy kicsit durva,
Nem is vagy te olyan ... csúnya. 

58. Jaj Istenem, de féltem,
mikor elsőt keféltem.
De én most már nem félek,
szabad-e locsolni? 

59. Kossuth téren jártam,
Nagy tömeget láttam,
Nem akart oszolni,
Szabad-e locsolni? 

60. Kert végébe folyik a kanális
Meglocsollak téged, meg anyád is. 

61. ööööööööööööööööö
...meglocsolhatlak? 

62. Dörmög a medve, 
viszket a segge, 
megakarja vakarni 
Szabad-e locsolni 

63. Én kicsike morzsalék 
Eljöttem a tojásért 
Ha nem adtok tojáskát 
Elviszem a leánykát. 

64. Itt állok gatyában
Locsoló van benne 
Ha én azt elővenném 
Nagy röhögés lenne 

65. De én azt nem teszem 
Mert kezemben a kölni 
Locsolni jöttem 
Nem pedig tökölni 

66. Éles sarok, kezdő törés, 
bordástengely, reteszkötés,
csapsúrlódás tangens róval,
megjöttem a locsolóval. 

67. Előttem van Észak, 
hátam mögött Dél,
balra a nap Nyugszik, 
jobbra pedig: Kél-e locsolni ? 

68. Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág, 
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával, 
Teljék a tarisznya szép piros tojással! 

69. Erdő mellet folyik el a kanális, 
meglocsollak téged meg az anyád is :) 

70. Száll a légy, repül a bögöly,
meglocsollak, hogy meg ne dögölj :) 

71. Zúg a traktor, szánt az eke, 
kicsappant a trágya leve. 
ELVTÁRSNŐ! Permetezhetek -e? 

72. Lépcsőházban jártam,
sok ötezrest láttam.
Ha nem kapok belőle,
nem jövök el jövőre. 

73. Zöld a moha ,zöld a páfrány,
meglocsollak házisárkány. 

74. Hegyen völgyön megy a gőzös, 
ott locsolom ahol szőrös. 
Le a szoknyát, le a bugyit 
hagy locsoljam meg a punit. 

75. Zöld erdőben jártam,
elestem azt hánytam.
Föl akartam állni,
de újra kellet hányni. 

76. Zöld erdőbe járván, 
Két szép kislányt látván, 
Elakartam szaladni, 
de jobb dolgot eszeltem ki... 

77. Korán reggel útra keltem, 
Se nem ittam, se nem ettem. 
Tarisznya húzza a vállam, 
Térdig kopott már a lábam. 
Bejártam a fél világot, 
Láttam sok-sok szép virágot. 
A legszebbre most találtam, 
Hogy öntözzem, alig vártam. 
Piros tojás, fehér nyuszi, 
Locsolásért jár egy puszi. 

78. Dallasban jártam,
gyilkosságot láttam,
Jockey a tettes,
ide az ezrest! 

79. Ajtó mögött büdös zokni,
baszni jöttem nem locsolni 

80. Nem kell, nekünk piros tojás,
ide a pénzt, gyerünk, nyomás! 

81. Zöld erdőben jártam,
Eszmeraldát láttam,
kifolyt a szeme,
meglocsolhatlak vele? 

82. Jó Opera kölni
A ruhádra köll-mi? 

83. Zölderdőben jártam
szőkét, barnát láttam
bezzeg feka nem volt
szakadna rád a mennybolt 

84. Izzad a talpam,
feláll a farkam...
Ha meglocsollak,
segítesz rajtam? 

85. Fáról lóg a zöld takony,
hagy öntselek nyakon! 

86. Házunk előtt magas a fű
Nem viszi a kasza
Locsoljon meg téged
Az Isten f...a. 

87. Biciklivel érkeztem,
30 métert fékeztem,
KEVIN vagyok nagyon laza,
Locsoljak vagy menjek haza? 

88. Zúg a traktor,
szánt az eke,
bűzölög a trágya leve.
Azért mondom idejében,
meglocsolhatlak e véle? 

89. Zöld erdőben jártam
2 ötezrest láttam
ha nem adtok belőle
baszok jönni jövőre!!!!!!!!!!!! 

90. Zöld erdőben jártam,
akácfára másztam,
kiszakadta a Lewis-em
kilátszott a péniszem. 

91. Zöld erdőben jártam,
részeg voltam hánytam,
el akartam dőlni,
nesze BAZD MEG kölni!!!!!!!! 

92. Jó étek a rizs,
jó játék a teke,
lespriccelhetlek-e? 

93. Korán reggel útra keltem, 
Se nem ittam, se nem ettem. 
Tarisznya húzza a vállam, 
Térdig kopott már a lábam. 
Bejártam a fél világot, 
Láttam sok-sok szép virágot. 
A legszebbre most találtam, 
Hogy öntözzem, alig vártam. 
Piros tojás, fehér nyuszi, 
Locsolásért jár egy puszi. 

94. Anyám tyúkja baszott tojni, 
ezért jöttem locsolkodni. 
Szabad-e locsolni? 

95. - künn a réten 
- künn a kasza 
- locsoljon meg 
- apád fasza. 

96. Zöld erdőben hó van 
szopjál le azt jól van:-))) 

97. Zöld erdőbe jártam, 
Magas fára másztam, 
Kilógott a péniszem, 
Locsolhatok kedvesem?? 

98. Hagyma fődön vótam, 
Aggyá pézt azt jó van. 

99. Én verset nem tudok,
azt mondjanak a kicsik,
én csak azért jöttem, 
hogy igyak egy kicsit ! 

100. Jó étek a rizs, 
jó játék a teke, 
lespriccelhetlek-e ? 

101. Kék az ég, 
és zöld a páfrány, 
hő, KIRÁLY! 

102. Lombos nagy fán ül a bögöly,
meglocsollak,meg ne dögöjj ! 

103. 1 tök,2 tök,3 tök, 
4 tök 5 tök, 
nem tökölök,öntök! 

104. Futott a nyúl, 
Futott gyáván 
Meglocsollak 
El ne hervaggyá mán' 

105. Egy gondolat bánt engemet, 
elfeledtem a versemet! 

106. Házunk előtt nagy a fű, 
nem fogja a kasza, 
locsoljon meg titeket az apátok f... 

107. Zöld erdőben jártam, 
Net-kávézót láttam. 
Betértem egy percre, 
A Gyaloglót keresve. 
Megtaláltam rögtön, 
Kölnimet rádöntöm. 
Ne rinyáljál kérlek, 
A kölni nem méreg. 

108. Zöld erdőben jártam,
okádtam és hánytam,
nőtt azon is virág hasonlít is te rád! 

109. Zöld erdőben jártam
Részeg voltam s hánytam
El akartam dőlni
Nesze bazd meg kölni!!!!!! 

110. Zöld erdőbe jártam,
ganédombot láttam,
kifolyt a leve, megöntözlek vele. 

111. Barifarok, csibepina, nyuszifasz,
meglocsollak, ha a pöcsömre pihe-puha puszit adsz! 

112. Texasban jártam
betörőt láttam
Jockey volt a tettes
Ide az ötezrest!!!!!!!!! 

113. Kerékpárral érkeztem,
harminc métert fékeztem,
Marci vagyok igen laza,
locsoljak vagy menjek haza? 

114. Én kis kertész legény vagyok,
Magam után szagot hagyok. 

115. Van nálam egy kis pacsuli
Leloccsintom magát 
Ha egy kicsi mázlija van
Szereti a szagát. 

116. Van nekem egy kis locsolóm,
Kölni nincsen benne, 
Ha én azt most elővenném,
Nagy röhögés lenne. 

117. Viszket a tököm megvakarom...
Ott ahol én akarom... Szabad e locsolni 

118. Éles sarok, kezdő törés
Bordás tengely, reteszkötés
Cosinus, és Tangens Rhó
Én vagyok a locsoló 

119. Piros tojás, fehér nyuszi,
de mindez csak maszlag,
gyere kislány, meglocsollak,
oszt utána... megbeszéljük! 

120. Felnézek az égre a versemnek vége 

121. Száraz ágon denevér,
döglött faszú kisegér,
iszik bíró baszik pap,
elérkezett húsvét nap.
Szabad-e locsolni? 

122. Sivatagban él a teve,
locsolkodni jöttem he-he! 

123. Zölderdőben jártam 
virágok között megláttam egy kislányt,
aki épen vetkőzött
ejnye kislány ejnye te ki szemtelen 
csak akkor szép a kislány,
mikor meztelen! 

124. Felnézek az égre
a versemnek vége 

125. Meglocsollak SMS-el,
nem fogok tökölni;
neked nem kell hajat mosni,
nekem nem kell kölni... 

126. Kutyapunci,
macskatök,
én most itten öntözök! 

127. Dörmög a medve
viszket a segge
meg akarta vakarni
szabad-e locsolni? 

128. Mosolyog a nap is,
mosolyog az ég is,
ha kapok egy ezrest,
mosolygok én is. 

129. Zsigulival jöttem,
A csomagtartó tele van szerszámmal,
Szabad-e locsolni? 

130. Falutokban folyik a Kanális,
meglocsollak téged,
meg Anyád is! 

131. Piros tojás fehér nyuszi,
de mindez csak maszlag,
gyere kislány meglocsollak
...oszt utána megbeszéljük! 

132. Árok partján döglött ló,
én vagyok a locsoló,
verset azt én nem mondok
azt mondjanak a kicsik,
én csak azért jöttem,
hogy ihassak egy kicsit 

133. Eljött megint húsvét napja,
részeg minden gyerek apja,
a mi tyúkunk baszott tojni,
ezért jöttünk locsolkodni. 

134. Én kis kertész legény vagyok
úgy csinálok mint a nagyok,
előttem egy kis virágszál,
meglocsollak ne parázzál. 

135. Házunk végén folyik egy nagy kanális,
meglocsollak téged is meg anyád is. 

136. Húsvétnak hajnalán az a kívánságom,
rúzsodtól pirosodjék mindkét tojásom. 

137. Húsvétnak ünnepén
locsolkodni jöttem én
a locsolóm kicsike
mondd csak, használhatom-e? 

138. Kék az ibolya,
kék az ég,
kék a tököm,
mi kell még? 

139. Büdös a nyúl,
büdös a csibe ide,
a pénzt azt ég véle! 

140. Lábam között két golyó,
meglocsollak vén tojó. 

141. Zöld erdőben jártam,
száraz ágat láttam.
Száraz ágon csörgő kígyó
meglocsollak vén szipirtyó! 

142. Zúg a traktor,
szánt az eke,
elvtársnő, locsolhatok-e? 

143. Az én locsolómra
2 tojás van festve
ha én meglocsollak
elmehetsz te GYES-re 

144. Mentem végig az utakon
felém hajolt sok-sok virág rózsavizük osztogatták.
Meglocsollak itt most véle,
piros tojást kérek érte! 

145. Ez egy huncut kis punci,
Nem szeretne kiszáradni.
Én azt nem is hagyom,
Locsolómat előkapom 

146. Húsvét vasárnapon,
Legyen rúzsos a tojásom,
Jer ide szájtáti,
Nem fogsz többé kiszáradni! 

147. Én Petőfi nem vagyok,
Verset mondani nem tudok.
Csak azt kérdem Tőled.
Locsolhatok végre? 

148. Zöld erdőben nő a páfrány,
Meglocsollak most egy szófán,
S hogy egyebedre ne nőjön moha,
Hadd locsoljak kicsit ODA! 

149. Szomjas vagyok!
Locsolhatok? 

150. Zöld erdőben jártam,
Elszállott egy sirály,
Locsolkodni jöttem,
Hö, király! 

151. Húsvét táján édes szokás
A vödörrel locsolkodás
Nálam is van szagos kölni
Ha rádöntöm, meg fogsz ölni? 

152. Hosszú Hajad,
Rövid Eszed
Meglocsollak,
Észreveszed? 

153. Húsvét van,
Odakinn mosolyog az ég is.
Adjanak egy ezrest,
Mosolygok majd én is! 

154. Zöld erdőben jártam,
lejártam a lábam,
Már mindenem dagad,
Locsold meg most magad! 

155. Ól sarkában disznó röfög,
meglocsollak, aztán mögyök! 

156. Van nekem egy csíkos gatyám,
Abban van az én ceruzám,
Minden este írok vele,
Mégse kopik el a hegye.
Piros tojás, kék tojás,
Nekem is van két tojás,
Föl a szoknyát, le a bugyit,
Hadd locsoljam meg a nyuszit. 

157. Igaz, hogy én Mókás vagyok,
a vágyaim mégis nagyok:
meglocsollak s cserébe tojást tégy e tenyérbe!
Csak tojással be nem érem,
az ÁFA-val együtt kérem. 

158. Van nálam egy kis pacsuli
Leloccsintom magát
Ha egy kicsi mázlija van
Szereti a szagát 

159. Én kis kertész legény vagyok,
Magam után szagot hagyok. 

160. Én vagyok a török,
locsolkodni jövök.
Ha nem kapok piros tojást,
mindent összetörök! 

161. Vencel téren jártam,
Nagy tömeget láttam
Nem akart oszolni,
Szabad-e locsolni? 

162. Nem vagyok én nyuszi,
Kell nekem a puszi!
Gombold ki a blúzocskádat,
Hadd locsolom dombocskádat! 

163. Szeged felől jön a gőzös,
Oda öntök, ahol szőrös! 

164. Nadrágomban locsolóm,
nincsen dugó benne,
Hogyha azt én elővenném,
Nagy röhögés lenne. 
De én azt nem teszem, 
mert kezemben a kölni,
Locsolni jöttem,
nem pedig tökölni! 

165. Nem vagyok én liberális,
Ezért vagyok ideális.
Szabad-e locsolni? 

166. Zöld erdőben jártam,
Unikumot láttam.
Ha nem kapok belőle,
Nem locsolok jövőre! 

167. Sivatagban puputeve,
meglocsollak he-he-he! 

168. Üres Zsebem, üres kezem,
Meglocsollak, hogy teli legyen. 

169. Nem tudok elég korán kelni,
bal kezemben párna, jobb kezembe kölni
Szabad-e locsolni? 

170. Zölderdőben jártam,
Krumplistésztát hánytam,
Nálam van a fele,
Meglocsollak vele! 

171. Leöntelek kölnivel,
hogy el ne hervadj drága.
Este búj velem az ágyba 

172. Zöld erdőben jártam,
Jó magas fát láttam,
Ki akart dőlni,
nesze b*meg kölni... 

173. Zöld erdőben jártam, 
Fehér Skodát láttam, 
defektes a kereke,
meg-e locsolhatlak-e? 

174. Felnéztem az égre,
a versemnek vége. 

175. Piros tojás, fehér nyuszi,
locsolásért jár egy csoki 

176. Rohanó világban rohanva öntözök,
Bedobok egy piát és máris eltűnök. 

177. Ölég szar vót ez a hetem,
Ezt a kölnit rádönthetem? 

178. Jajgat a medve,
viszket a segge,
meg akarja vakarni,
szabad-e locsolni. 

179. Forma 1-ben jártam
Ferrariba szálltam
Ki akart gyulladni
Szabad-e locsolni? 

180. Galagonya túróval,
Itt állok a fúróval.
Szép virágszál lábad köze, 
Többet ér, mint a Rába köze.
Fel a szoknyát le a bugyit
Had locsoljam meg a nyuszid. 

181. Van énnálam szagosvíz,
Locsolhatok, pleas? 

182. Kék erdőben jártam
zöld ibolyát láttam
el kell mennem a szemészetre! 

183. Most jöttem a hegyről
meglocsollak-e egyből.



HUMOROS LOCSOLÓVERSEK
(sok-sok ismétléssel)

A lábamon alig állok,
Nevetnek rajtam a lányok,
De most már a lényegre térek:
Egy jó erős pálinkát kérek! 

Igaz, hogy én Mókás vagyok,
a vágyaim mégis nagyok:
meglocsollak s cserébe
tojást tégy e tenyérbe!
Csak tojással be nem érem,
az ÁFA-val együtt kérem.

Éles sarok, kezdő törés,
bordástengely, reteszkötés,
csapsurlódás tangens róval,
megjöttem a locsolóval.

Zöld erdőben jártam,
Net-kávézót láttam.
Betértem egy percre,
A Gyaloglót keresve.
Megtaláltam rögtön,
Kölnimet rádöntöm.
Ne rinyáljál kérlek,
A kölni nem méreg. 

Húsvét hétfő reggelén
Mosolyog az ég is
Adjatok egy fél decit
Mosolygok majd én is.
Szabad-e locsolni?

Anyám tyúkja nem tud tojni,
Ezért jöttem locsolkodni.
Nem kell nekem túl sok holmi,
elég lesz a tojást hozni.

Húsvét van odakinn,
mosolyog az ég is.
Adj nekem egy ezrest,
mosolygok majd én is!
Szabad-e locsolni?

Nem vagyok és liberális,
Ezért vagyok ideális.
Szabad-e locsolni? 

Zöld erdőben jártam,
Unicumot láttam,
Ha nem kapok belőle,
Nem locsolok jövőre!

Zöld a moha,
Zöld a páfrány,
Meglocsollak házisárkány 

Húsvét táján bevált szokás,
a vödörrel locsolkodás.
Nálam is van szagos kölni.
Ha Rád öntöm, le fogsz lőni?

Zöld erdőben jártam,
martinit láttam,
ha nem kapok belőle
nem locsolok jövőre! 
Pajtában egy szürke ló
Én vagyok a locsoló!


"Egy tök, 
Két tök, 
Három tök, 
Négy tök, 
Nem tökölök - Öntök." 

"Bal kezemben itt a kölni, 
Locsolni jöttem, nem tökölni." 

"Erdő szélé kutyák b*sznak 
Meglocsollak, de mi a f*sznak?!" 

"Barip*na, csibep*csa, nyuszif*sz 
Meglocsollak ha tojásomra pihe puha puszit adsz :)" 

"Kezemben kölni, számon a neved, 
Borért jöttem, tojást elő ne vedd!" 

"Szomszéd házban él egy buzi, 
Elkerülte őt a nyuszi. 
Én kedvelem a szebbik nemet, 
Finom kölnit hoztam Neked. 
Ez a vers egy kicsit durva, 
Nem is vagy te olyan ... csúnya."

"Izzad a talpam 
Kemény a f*rkam 
Ha meglocsollak 
Segítesz majd rajtam?" 

"Ferrarival érkeztem, 
Kurva nagyot fékeztem, 
Okos vagyok, szép és laza, 
Locsoljak vagy húzzak haza?" 

"Én kis kertész legény vagyok, szűzp*nákat locsolgatok 
mivel ez igen ritka, locsolgatok össze-vissza." 

"Ajtó mögött állok, Két nagy cicit látok. 
Az egyik kacsintott, Ide a forintot." 

"Ici pici pillangó, budapesti p*na jó, jobb mint a szögödi 
Nem kell annyit löködni, meg kell öntözni!" 

Zöld erdőben jártam, 
akácfára másztam,
kiszakadt a LEVIS-em, 
kifigyelt a ...

Biciklivel érkeztem, negyven métert fékeztem
Kiszakadt a nadrágom, kifigyelt a húsvéti tojásom.
Szabad-e locsolni?

Én most verssel nem készültem,
De hogy el ne hervadozzál, 
beraklak a zuhany alá

Én kis féreg - hol betérek - tojást kérek
hol nem adnak - mind meghalnak.

Ajtó mellett állok
Piros tojást várok
Ha nem adtok piros tojást,
Oda is pisálok

Zöld erdőben jártam
részeg vagyok, hánytam
Most el fogok dőlni
Nesze vazzeg, kölni!

Sivatagban jár a teve
Tele van a töke vele
Nálam van a töke leve
Meglocsolhatlak-e vele?

Anyám tyúkja b...ik tojni
Azért jöttem locsolkodni

Zöld erdőben jártam,
Elszállott egy sirály,
Locsolkodni jöttem,
Hő, király!

Zöld erdőben jártam,
Zöld levelet láttam.
Elszívtam!
Bejött!

Zöld erdőben jártam véled
Kezem erre-arra téved
Úgy éreztem, nem vagy nedves
Meglocsolhatlak-e kedves?

Józsi vagyok, szép és laza
Locsoljak vagy menjek haza?

Trágyadombon él a bögöly
meglocsollak meg ne dögölj.

Árok partján döglött ló.
Én vagyok a locsoló.

Falu végén templom,
Locsoljak-e ? Nemtom.
Falu végén megint templom,
Locsoljak-e ? Megint nemtom.

Ól sarkában disznó röfög,
meglocsollak, aztán döfök.

Húsvét napján azt kívánom,
legyen rúzsos a tojásom !

Felnézek az égre,
a versemnek vége.

Te vagy az, ki nekem maradt,
meglocsollak, dőljél hanyatt !

Kék az ibolya, kék az ég,
kék a tököm, mi köll még ?

Zöld erdőben nem jártam
Kék ibolyát nem láttam
Nem akart hervadni
nem-e kell locsolni?

Piros tojás, fehér nyuszi,
ez mind csak maszlag!
Gyere kislány, meglocsollak,
oszt utána ... megbeszéljük.

Én verset nem tudok,
azt mondjanak a kicsik,
és csak azért jöttem,
hogy igyak egy kicsit.

Egy csepp kölnit a leányok hegyibe
Poharamba sok italt, de izibe.

Egy gondolat bánt engemet.
Elfeledtem a versemet.

Én még kicsi vagyok
Verset ezért nem is tudok
De majd jönnek a nagyok
Aztán majd mondanak azok

Húsvét napján az ég alatt
Sok szép leány várja
Múljon el már végre
a locsolások árja

Húsvét van, odakinn
mosolyog az ég is,
Adjanak egy ezrest,
mosolygok majd én is!

Zöld erdőben jártam,
Két őzikét láttam,
Az egyik kacsintott,
kérem a forintot!

Zöld a moha,
Zöld a páfrány,
Meglocsollak házisárkány.

Van nekem egy csíkos gatyám,
Abban van az én ceruzám,
Minden este írok vele,
Mégse kopik el a hegye.
Piros tojás, kék tojás,
Nekem is van két tojás,
Föl a szoknyát, le a bugyit,
Hadd locsoljam meg a nyuszit.

Ződ erdőbe vótam
Adj egy sört, oszt jó van.

Egy tök,
Két tök,
Három tök,
Négy tök,
Nem tökölök - Öntök.

Igaz, hogy én Mókás vagyok,
a vágyaim mégis nagyok:
meglocsollak s cserébe
tojást tégy e tenyérbe!
Csak tojással be nem érem,
az ÁFA-val együtt kérem.

Zúg a traktor, szánt az eke,
Elvtársnő, locsolhatok-e?

Van nekem egy kis locsolóm,
Kölni nincsen benne,
Ha én azt most elővenném,
Nagy röhögés lenne.
De én azt nem teszem,
Mert kezemben a kölni!
Locsolni jöttem,
Nem pedig tökölni!

Van nálam egy kis pacsuli
Leloccsintom magát
Ha egy kicsi mázlija van
Szereti a szagát

Húsvét táján édes szokás
A vödörrel locsolkodás
Nálam is van szagos kölni
Ha rádöntöm, meg fogsz ölni?

Zöld erdőben jártam,
Barna medvét láttam
Szereti a mézet
Add ide a pénzet

Zöld erdőben jártam,
Atombombát láttam.
Fel akart robbanni,
Szabad-e locsolni?

Vencel téren jártam,
Nagy tömeget láttam
Nem akart oszolni,
Szabad-e locsolni?

Sivatagban él a teve,
locsolkodni jöttem, he-he.

Házunk előtt nagy a fű
nem fogja a kasza.
Locsoljon meg titeket
az apátok…

Az én kedves locsolómra
2 tojás van festve,
Akit vele meglocsolok,
Elmehet az GYES-re.

Nem vagyok én nyuszi,
Kell nekem a puszi!
Gombold ki a blúzocskádat,
Hadd locsolom dombocskádat!

Én kis kertész legény vagyok,
Magam után szagot hagyok.

Szeged felől jön a gőzös,
Oda öntök, ahol szőrös.

Feltámadás Makucskán

1.

Szabó Dezső - Feltámadás Makucskán

Magyar Rádió;

[128 kbps, 44100 Hz, Joint Stereo, 00:54:00]

Szabó Dezső regényét rádióra alkalmazta: Kurucz Gyula.

A felvételt készítette: Váci Györgyné és Fülöp Sándor.

Zenei szerkesztő: Hegedűs Emmi.

Szerkesztő: Simon László.

A rendező munkatársa: Brauer Ottó.

Rendező: Barlay Gusztáv.

Közreműködött:

Gyimesi Pálma,

Koffler Gizella,

Petényi Ilona,

Bay Gyula,

Balázs János,

Balázs Péter,

Dömsödi János,

Felvinczy Viktor,

Fülöp Zsigmond,

Halász László,

Horkay János,

Horváth Gyula,

Joó László,

Kautzky József,

Képessy József,

Kozák László,

Láng József,

Márkus Ferenc,

Náday Pál,

Raksányi Gellért,

Sugár László,

Szombathy Gyula,

Tahi József,

Tarsoly Elemér,

Tándor Lajos;

Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 5.) magyar író, kritikus, publicista. A két háború közötti magyar irodalom egyik leghatásosabb alakja.

1932-ben írta a Feltámadás Makucskán.

A harmincas évek terméséből a Feltámadás Makucsán és a címadó elbeszélés emelkedik ki. Tulajdonképpen paródia, a rendszernek és a hangadó politikai figuráinak magvas színvonalú karikatúrája.

Hangjáték

http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/Feltamadas-Makucskan-19316/

2.

Feltámadás Makucskán

20:12, Hétfő (augusztus 27.), m2
Feltámadás Makucskán
magyar tévéfilm, 66 perc, 1995

rendező: Esztergályos Károly
operatőr: Bíró Miklós

szereplő(k):
Blaskó Péter
Sinkó László
Söptei Andrea
Stohl András
Hetényi Pál
Gálffi László
Iglódi István
Horkai János
Ujlaki Dénes
Bicskei Károly
Szacsvay László


Feliratozva a Teletext 222. oldalán.

A Szabó Dezső híres kisregénye alapján készült tévéfilm egy kis magyarországi faluban, Makucskán játszódik, ahol egy szép tavaszi napon - éppen húsvét ünnepén - feltámadnak a halottak. Az élők nem túl nagy lelkesedéssel fogadják a csodát, s mivel feltámadottak semmi hajlandóságot nem mutatnak a temetőbe való visszatérésre, ingerültségük egyre nagyobb, s az eset végül országos botránnyá nő...

http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/92178-Szabo-Dezso-FELTAMADAS-MAKUCSKAN-5-1-Magyar-film-1994.html

3.

Szabó Dezső: Feltámadás Makucskán

A magyar képviselőházban a közönség fulladásra zsúfolta meg a karzatokat. Ott volt az arisztokrácia, a magas klérus, az előkelő polgári és katonai társadalom színe-java és a teljes külföldi képviselet. Az újságírók padjain minden helyen két újságíró ült és mindenik hat ceruzát tett a zsebébe. A levegőben a történelmi pillanatok nagy várakozása feszült.

Mindenik párt interpellációt jelentett be a makucskai feltámadás ügyében, mely fenekestül felforgatta a budapesti lelkeket. De maga a kormány pártja, az egységes párt is kijelölt egy hivatalos interpellációt. Meg kell mutatni az egész világ színe előtt, hogy a felelős magyar kormány pártja épp olyan távol áll mindenféle feltámadástól, mint bármely ellenzéki párt.

Mikor az elnöki csengő megszólalt, a szívek egyetlen óriási boltozattá feszültek.

Az első szó a kormánypárt szónokát, Erdélyi Aladár képviselőt illette, aki a párt szociális érzékű kirendeltségének volt egyik vezéralakja. A közkedvelt, művelt képviselő magára parancsolt nyugalmán átreszketett a belső izgalom forrósága:

- Tisztelt ház, mi, a Bethlen István gróf provindenciális alakját (tomboló éljenzés a jobboldalon) azzal az erős hittel követjük, hogy ő fogja visszaadni a hajdan tejjel és mézzel folyó magyar Kánaánnak ős gazdagságát (úgy van! úgy lesz! – a jobboldalon), hódoló tisztelettel fordulunk egy alázatosan sürgős kéréssel a nagyérdemű összkormányhoz. Amint a lapokból és a hivatalos jelentésekből méltóztattak értesülni, Makucskán, a kicsiny, de példás Zala megyei községben a halottak feltámadtak. (Gyalázat, gazság! – minden oldalon.) És ezt a mindenképpen elítélendő, felforgató célú ténykedésüket éppen a kereszténység szent ünnepe, Húsvét áldott napján követték el. Tisztelt ház, azt hiszem, köztudomású, hogy én mindig szociálisan gondolkozó, elfogulatlan tagja vagyok a magyar parlamentnek. (Több hang: igaz! úgy van!) És minden szerénység kötelezettsége mellett is bátran elmondhatom, hogy bármely egyetem bármely szociális vonatkozású tanszékét tisztességgel be tudnám tölteni. Igen, én bátran állítom, hogy a paraszt is ember és választási beszédeimben nemegyszer testvéreimnek neveztem őket. A magyar paraszt jó katona, szívesen önti vérét hazájáért. Polgári állapotban tisztelt fennebbvalóit, igyekszik pontosan fizetni adóját, s legtöbbje annyi polgárt nemz a hazának, amennyi tőle telik. Ezt a magyar parasztot én, és tudom, hogy ebben európai hírű hőn tisztelt vezérünk, Bethlen István intencióját követem (óriási éljenzés a jobboldalon és a középen. Egyes egységes párti képviselők kigombolják a mellényüket), életben akarom tartani. Igenis, én követelem azt a jogot a magyar paraszt részére, hogy munkája mellett ne haljon éhen. Holt parasztokat nem lehet besorozni, holt parasztoktól adót beszedni nem lehet, holt parasztok nem szavazhatnak. De amikor teljes erőmből követelem az élő parasztok számára a jogot, hogy éljenek, a legnagyobb felháborodással tiltakozom az ellen, hogy a holt parasztok mir-nix-dir-nix feltámadjanak. Nem akarom itt a kérdés teológiai oldalát érinteni, de szociális, politikai és gazdasági szempontból teljesen megengedhetetlen, hogy bárki akkor támadjon fel, amikor kedve szottyan rá. (Zúgó helyeslés és éljenzés a Ház minden oldalán.) Mi lenne az egész gazdasági élettel, mi lenne az államrenddel s mindazzal, ami ma biztosítéka a nehéz sorba jutott hazának, ha a magyar temetők a maguk kedvük-kényére megmozdulhatnának? Mély tisztelettel vagyok bátor kérdezni a magas kormánytól, hogy a mai nehéz időkben, mikor még az élőknek sem tudunk enni adni, mit szándékozik tenni, hogy hasonló esetek elő ne fordulhassanak, és hogy a makucskai kínos botránynak minél hamarabb véget vessenek. (Általános helyeslés, szónokot számosan üdvözlik.)

A keresztény-szociális-gazdasági-kiskereskedelmi-kisgazdapolgári-nemzeti pártból maga a vezér, Wolff Károly tömörlött fel szólásra:

- Tisztelt Ház! Tudtam, hogy nem telhetik el egy nap, hogy a francia forradalom meg ne hozza a maga átkos gyümölcseit. Mert a nagy francia forradalom, az volt a nagy disznóság és az malacozza a nyakunkra ezeket a mai disznóságokat. De most már én odadörgöm ennek a francia forradalomnak: elég, ne tovább! (Zúgó éljenzés a jobboldalon és a középen.) Itt az ideje, hogy visszahelyezzük a világot a keresztény valláserkölcsi alapra, mint az élet egyetlen lehetséges alapjára. Én nem akarom vitatni a magyar paraszt érdemeit, de mindig mondtam, hogy az ideálizmus és hazafias érzés hiányt képeznek benne. Merem állítani, hogy a mi derék budaörsi sváb parasztjaink soha ilyen feltámadási kalandra nem volnának kaphatók. Azért mondom mindig, hogy németajkú testvéreink a jobb magyarok, mert nem a nyelv a fontos, hanem az érzés. (Bethlen István gróf felugrik helyérők, tapsol: Bravó! ez az!) Különben egészen bizonyos és a sógornőm frizőrnéjának szobalányától határozott értesülést kaptam rá, hogy a makucskai eset mögött a moszkvai hóhérok keze dolgozik. A kommunizmus: voilá l’ennemi. (Falrengető taps és éljenzés.) Mint a kormánypárt ellenzéki frakciójának vezére, nyomatékosan felszólítom a magas kormányt, hogy egyszer s mindenkorra vessen véget a magyar falu minden feltámadási kísérletének. (Általános helyeslés és éljenzés.)

Utána Bleyer Jakab, a turáni konstruktív pángermánizmus népszerű vezére emelkedett szólásra:

- Tisztelt Ház, rövid leszek. Biztos adataim vannak rá, hogy a makucskai feltámadottak közt három olyan család van, mely német eredetű és a tatárjárásig tényleg a német nyelvet beszélte, s csak az akkori nagy ijedségben kezdett magyarul beszélni. Hogy a kormány a többi visszatérttel mit csinál, az a kormány dolga. De a wilsoni elvek nevében követelem, hogy az állam Makucskán e három család részére azonnal németnyelvű népiskolát s egy később egyetemmé is fejleszthető német középiskolát állítson fel. Mint a magyar királyi egyetem tanára, mint a turán, etelközi Csaba-utód és turulos magyar ifjúság körülrajongott vezére egyenesen kutyakötelességem, hogy Klopstock nyelvét annyi ajakon tegyem anyanyelvvé, amennyin csak lehet. (A keresztény szocialista-párt felváltva tapsol, Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter mosolyogva bólint.)

Az országos kisgazda-pártból Dr. Eckhardt Tibor ugrott fel, aki különben az ülés elejétől jelentkezésre nyújtotta az ujját:

- Tisztelt Ház! Kegyelmes, méltóságos és nagyságos uraim! Kedves urambátyáim és aranyos uramöcséim!

- Én nemzetünk érdekében, mely számomra nemcsak nácionálista, de internácionális fogalom is, jártam már Mussolininál, Rothermere lordnál, Hitlernél, Cuzánál. Én mindenkinél jártam. Mit beszél nekem az a Goethe, hogy – Es irrt der Mensch, solange er strebt! Én, tisztelt Ház, sterebe, aber irre nicht. Tehát: én a felsorolt történelmi nagyságok egyesített tekintélyével merem állítani: a magyar parasztnak nincs joga feltámadni! (Tomboló éljenzés.) A magyar kisgazdáknak, a mi pártunk az egyetlen jogos képviselője, a mi pártunk programjában pedig egy szó sincs semmiféle feltámadásról. Mi lenne, ha még a holt parasztoknak is dumálnunk kellene ezután?! Én, tisztelt Ház, csatlakozom. Csatlakozom az előttem szólók, csatlakozom az utánam szólók véleményéhez, én mindig csatlakozom.

Az egész Ház tapsol. Jánossy Gábor képviselő szemeit törülgetve rebegi: Már rég nem sírtam, s íme, most Pillámon egy könny rengedez.

Az elnök tíz perc meghatottsági szünetet adott. Szünet urán elsőször Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi minisztert hívta fel szólásra.

- Tisztelt Hausz! Legyen nekem megengedett, hogy mielőtt imádott vezérünk, Bethlen István gróf, ez az elfűrészelhetetlen nagy tölgyfa, a kormány illő válaszát megadta legyen, két kérelemmel járuljak a tisztelt törvényhozás elé. A tudomány legyen a legjobb fegyver. Hogy hasonló esetek elő ne forduljanak, a szegedi egyetemen egy tanszéket állítok fel: a Feltámadás helye alkalmazásai és visszaélés azokkal számára. Ez nem fog sokba kerülni, etwas wie félmillió pengő és ez kultúrfölény. Azután a Mátra legmagasabb csúcsára egy tudományos megfigyelő intézetet emeltetek egy hatalmas őrtoronnyal, hol a Németországból meghívott szakemberek hazai tudósainkkal fogják figyelni a magyar temetőket. Ez kerül körülbelül hárommillió pengőbe. Amikor kérem a tisztelt Házat, hogy ezt a hatmillió pengőt megszavazza, örömömet kell kifejeznem a nemzeti érzés e páratlan példáján, mely nemcsak fővárosunk, Ofen-Pesth, hanem bizonyára az egész ország szívébe begrájfolni fog. (Tomboló éljenzés, a Ház általános – Megadjuk!-kiáltással megszavazza a hatmillió pengőt.)

Azután egyszerre nagy csend lett. A miniszterelnök, Bethlen István gróf emelkedett szólásra. Bár ez az emelkedés az inkább alacsony, ösztövér embernél nem jelentette a vertikális irány túlságos igénybe vételét.

Bethlen gróf felállt. Hallgatott. Mosolygott. A jobb szemével bekacsintott a bal szemébe. A bal szemével visszakacsintott a jobb szemébe. Aztán besunyított mindkét szemével a kabátja jobb zsebébe. Majd ugyanezt tette a bal zsebe öble felé. Halkan odasúgta a körülállóknak:

- Roppant titkaim, óriási koncepcióim vannak Magyarország felemelésére.

Az egész ház őrjöngve ugrott fel, s tizenhét perc három másodperig tapsolt a rejtelmes, szó nélküli szónoknak. Maday Gyula képviselő olyan hangon, mely nyílt reklám volt a tokaji bor számára, fellobogó ihlettel énekelni kezdte:

- Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted…

Az általános delírium lecsillapulása után, a gróf most már a szavak nagy nyíltságára hősiesedett:

- Tisztelt Ház! Sohasem volt oly könnyű dolgom, mint e pillanatban. (Éljen! Igaz! Úgy van!) Az ezeréves magyar alkotmány ismer élőket, ismer haldoklókat, ismer halottakat. De nem ismer feltámadottakat, de nem ismer feltámadást. A feltámadás Magyarországon sohasem jelenthetett jogi állapotot. Aki itt feltámad, az minden jogon kívül áll, az fógelfráj!

A falakról itt is, ott is pattogzik le a tapéta az őrjöngő éljenzéstől. Jánossy Gábor képviselő csurgó könnyekkel rebegi maga elé:

- Kis lak áll a nagy Duna mentében. Oh, mi kedves e lakocska nékem!

- Tisztelt Ház, én nem mondom el csodás hatású titkaim, mély gyökerű terveim és rengeteg koncepcióim. Úgy teszek, mint nagy ősöm, Teleki Mihály, aki egész életében egy szóval sem árulta el, hogy alatta fog tönkremenni Erdély. (Újabb viharos éljenzés.) De annyit ígérhetek: a magyar kormány minden körülmények közt helyén fog állani. És ha a magyar falu feltámad, mi a szuronyok erejével fogunk a halál törvényes jogainak érvényt szerezni. (Az egész Ház felállva éljenez. Gömbös Gyula felváltva Napóleon, Mussolini és Kemál arcot vág és úgy tapsol. Aztán a Ház a közönséggel együtt a Himnuszt énekli.)

Mikor a képviselők szétoszoltak, Apponyi Albert gróf gyönyörű baritonja legforróbb modulációival szólt környezetéhez:

- Urak, ne felejtsétek el ezt a napot. A magyar országgyűlés ma méltó volt legszentebb hagyományaihoz.

/Részlet az 1932-ben megjelent azonos című szatirikus kisregényből/

+

Villanyspenót

Veres András

Egy 20. századi próféta

1931: A Feltámadás Makucskán születése

http://villanyspenot.hu/?p=szoveg&n=12331

*

Ifj.Tompó László: Szabó Dezső életműve

http://www.youtube.com/watch?v=EXZns-gfL7w

Wass Albert:
Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, 
messzi út porából köpönyeget veszünk… 
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. 
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. 
Véreim! Véreim! Országútak népe! 
Sokszázéves Nagypénteknek 
soha sem lesz vége? 
Egyik napon Tamás vagyunk, 
másik napon Júdás vagyunk, 
kakasszónál Péter vagyunk. 
Átokverte, szerencsétlen 
nagypéntekes nemzet vagyunk. 
Golgotáról Golgotára 
hurcoljuk a keresztfákat. 
mindég kettőt, soh'se hármat. 
Egyet felállítunk jobbról, 
egyet felállítunk balról, 
s amiként a világ halad: 
egyszer jobbról, egyszer balról 
fölhúzzuk rá a latrokat. 
Kurucokat, labancokat, 
közülünk a legjobbakat, 
mindég csak a legjobbakat. 
Majd, ahogy az idő telik, 
mint ki dolgát jól végezte: 
Nagypéntektől Nagypéntekig 
térdelünk a kereszt alatt 
húsvéti csodára lesve. 
Egyszer a jobbszélső alatt, 
másszor a balszélső alatt, 
éppen csak hogy a középső, 
az igazi, üres marad. 
Nincsen is keresztfánk közbül, 
nem térdel ott senki, senki. 
A mi magyar Nagypéntekünk 
évszázadok sora óta 
évszázadok sora óta 
ezért nem tud Húsvét lenni. 
Így lettünk országút népe, 
idegen föld csavargója, 
pásztortalan jószág-féle. 
Tamással hitetlenkedő, 
kakasszóra péterkedő, 
júdáscsókkal kereskedő. 
Soha-soha békességgel 
Krisztus-Úrban szövetkező. 
Te kerülsz föl? Bujdosom én. 
Én vagyok fönt? Bujdosol Te. 
Egynek közülünk az útja 
mindég kivisz idegenbe. 
Bizony, jól mondja a nóta, 
hogy elmegyünk, el-elmegyünk, 
messzi nagy útakra megyünk. 
Messzi nagy útak porából 
bizony, köpönyeget veszünk. 
S ebben a nagy köpönyegben, 
sok-sok súlyos köpönyegben 
bizony pajtás, mondom Néked: 
rendre, rendre mind elveszünk. 

Bajorerdő, 1947

Irodalmi összeállítás

aktuális tartalom 2014.04.18. 20:30 hallgassa meg! Thurzó Gábor: ... azok a Nagypéntek délutánok  Felolvassa: Szélyes Imre. Karinthy Frigyes: Mirákulum Felolvassa: Györgyi Anna. A műsort készítette Horváth János, Dévény Mária, Tar Éva, Sárospataki Zsuzsanna és E. Román Kata.

Nagyböjt, Nagypéntek

Jn 18,1 - 19,42

Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?'' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.'' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.'' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok'', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?'' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.'' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!'' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.'' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?'' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért''. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?'' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!'' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.'' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?'' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?'' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!'' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?'' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?'' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.'' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.'' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?'' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.'' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?'' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.'' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?'' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?'' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!'' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!'' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.'' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!'' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.'' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?'' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?'' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.'' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.'' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!'' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!'' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?'' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!'' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.'' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!'' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!'' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!'' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek'' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!'' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!'' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!'' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!'' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze'' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak'' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.