|
2012. március 27. kedd, 08:55 |
|
Bekukkantunk a függöny mögé...
Beszélgetés Bordán Irénnel és Koncz Gáborral
2012. március 23-án mutatja be az Új Színház Pozsgai Zsolt rendezésében Kodolányi János Földindulását, teljesítve ezzel azon korábbi ígéretét, hogy időtálló magyar sorskérdésekkel foglalkozó drámákat állít színpadra. Két próba között a darab kulcsszereplőivel Bordán Irénnel és Koncz Gáborral beszélgettünk a szerzőről, a műről és ezen keresztül persze színházról, barátságról, magyar múltról, jelenről.
-Már javában próbáltok. Hogy érzitek magatokat az Új Színházban, milyen a hangulat?
-Irén: Én nagyon boldogan jöttem ide, mikor hívtak.
-Gábor: Persze, hogy boldogan jöttünk, ahogy mondta Irén. Nézd, mi szeretjük, ha szeretve vagyunk. Én is azt szeretem, aki engem szeret. De kérdezem én, miért kell nekem azt szeretni, aki engem nem szeret?!
- A darabban egy idős, falusi házaspárt alakítotok.- Mikor játszottatok, dolgoztatok utoljára együtt?
K.G.: Mikor Irén hazajött Amerikából.
B.I.: Igen, akkor kellett beugranom az Édentől keletre című darabba, Almási Éva helyett.
K.G.: Én rendeztem 2002-ben a darabot a Budaörsi Játékszínben és akkor Őnagysága átvette a szerepet.
B.I.: Hú, de nehezen vállaltam el azt a szerepet!
K.G.: Igen, azt mondogatta Irén, hogy Gabikám én kihagytam húsz évet! Húsz évet! Mondtam neki: semmit nem jelent, szeretünk Téged, bízzál bennünk és ha nem jut eszedbe netán a szöveg-mert tudom, hogy mit jelent ilyenkor egy beugrónak-Te csak nézzél azokkal a gyönyörű kék szemeiddel, mert hát gyönyörű szemei vannak. Te csak nézzél és mi segítünk Neked. Persze minden rendben volt.
B.I.: 2006-ban próbáltuk a Gáborral az Aranykoporsót, filmeztünk is együtt. De mikor is találkoztunk először? Én a Vígszínházban voltam gyakorlatos színész a főiskoláról. Ott találkoztam először Gáborral.
K.G.: Néztem én, néztem Irént csodálattal, de mindig volt neki valakije...!
B.I.: Neked is mindig volt valakid...! (Nevetnek)
K.G.: Igen nekem is...pedig az Irén borzasztó jó csaj volt, de valahogyan mindig neki is volt párja, meg nekem is, és aztán egyszer csak elment Amerikába.
B.I.: Aztán látod, most hosszú évek múlva megint találkozunk. Ilyen az élet.
-Mi a titkotok, hogy ilyen fantasztikus formában vagytok? Gábor túl a hetedik X-en, amiből sokat letagadhatnál, Irén még mindig szép és sugárzik!
B.I.: Apukámra emlékeztet Gábor, most nem a kora miatt, hanem ilyen habitusú volt az Apám. Nyugodt, kiegyensúlyozott, tele érzelemmel, tele szeretettel, kicsordul belőle, úgyhogy vele könnyű dolgozni, vele könnyű, mert ha engem nem szeretnek én nem tudok megmozdulni. (Nevet)
K.G.: Felhívott Irén, mikor is? Tavaly vagy tavaly előtt, hogy jönnek haza a gyerekei és szeretne nekik vadgerincet készíteni. Kérdezte, honnan kaphatna jó vadhúst? Hát onnan, hogy én elviszem Neked! Majd hozok megint...
B.I.: Jújj, de jó volt az, de finom volt az!
K.G.: 74 leszek, de ezzel nem foglalkozom...Vagyok, amíg vagyok. Teljesítettem közönséggel, színházzal, családommal és azt hiszem mindenkivel szemben az elvárásokat. Ilyenkor már, ami jön, desszert az életemben. Nekem mindig úgy maguktól jöttek a szerepek, soha nem foglalkoztam azzal, hogy mit kellene eljátszanom, mindig megtaláltak a szerepek. Itt, a Földindulás kapcsán csupa olyan emberrel vagyok körülvéve, akivel régen sokat dolgoztam és akiket szeretek. Pozsgai Zsolttal 3 filmet forgattunk együtt. Rendkívül föl van készülve, nem makacs és hallgat az emberre. Ilyen a jó rendező. Eszembe jut Várkonyi, hiszen én nála tanultam a szakmát. Várkonyi a főpróbára behozott 8-10 takarítónőt és azt mondta nekik, hogy csak nézzék a főpróbát és közben szotyolázzanak...miközben ment a főpróba. Ahol nem szotyoláztak, ott tudta, hogy jó a darab, ahol elkezdtek szotyolázni tudta, hogy ott valamit csinálni kell, mert unalmas. Ezek mind gyakorlati dolgok, ez egy gyakorlati mesterség.
B.I.: Én sajnos nem mondhatom, hogy olyan sokat gyakoroltam színpadon ezt a szakmát, hiszen nem voltam itthon 21 évig. Azonban mindig az volt a vágyam, hogy színpadon is kiteljesedhessek.
-Pályád kezdetén majd fél évtizedig azonban elhalmoztak szerepekkel a filmvásznon, az is játék, nem?
B.I.: Igen, de a film világa egészen más, mint a színházé. A színházban én nem igazán gyakorolhattam a mesterséget. Pozsgai Zsoltot ismerem már két évtizede, mindig tervezgettük, hogy milyen jó lenne egyszer együtt dolgozni, de nem jött össze...Most igen, úgy látszik kinyílt egy kapu, végre itt az alkalom.
-Mit gondoltok a darabról, a Földindulásról?
B.I.: Gyönyörű. Elolvastam az összes drámáját Kodolányinak, egyszerűen nem bírtam lerakni. Foglalkozok a szereppel esténként. Ilyenkor begyújtok a fatüzelésű kemencébe és a tűz mellett olvasom. Aztán úgy este 10 körül felmegyek a padlástérbe a fiam szobájába-ilyen zord időben ott van a legmelegebb-és alig várom, hogy hozzájussak a könyvekhez. A drámáit már elolvastam, most kezdem olvasni Kodolányi regényeit és levelezését, mert akarom tudni, hogy ki volt ő. Annyira izgalmas egyéniség, egy kincs! Ez a kincs eddig el volt temetve, gondosan betakarták a feledés porával. Úgy látszik most jött el az ideje, hogy ezeket a kincseket kiássuk. Szépen csak sugározzanak kifelé, ahogy előtörnek a feledés homályából.
K.G.: Én ezt a darabot még harmadéves főiskolás koromban láttam, már akkor is megfogott. Ezt a hús-vér valóságot, amit Kodolányi a Földindulásban bemutat én is nagyon közel érzem magamhoz. Régebben sok tervem volt, hogy ezt a világot a közönséghez közelebb hozzuk, de valahogy mindig úgy adódott, hogy nem sikerült. Viszont a rádióban is ment, majd hangoskönyvet is készítettem Sinka: Fekete bojtárjából. Az remek lett, annyira szeretem hallgatni!
B.I.: Talán nem csak mi vagyunk ezzel az érzéssel így! Az emberek éhesek erre a romlatlanságra, amit nem szennyezett és fertőzött meg a városi élet.
K.G.: Igen, van ebben a drámában valami, valami fertőzetlenség.
B.I.: Erre ki vannak éhezve az emberek, biztos vagyok benne, mert ez a világ eltűnt és most onnan üzen nekünk.
K.G.: Akarnak valamit ezek az emberek, ezek a tiszta emberek, van céljuk és van tartásuk. Ez fontos.
B.I.: Ezt mondta Kodolányi: „Meg akarom változtatni a világot!” De hogyan lehet megváltoztatni a világot? Az embereken keresztül, a gondolkodásmódon keresztül. És akkor itt van ez a mű, valahol el kell induljon a változás! A könyveit egyébként nem lehet megkapni Kodolányinak. Most kezdi mindenki felfedezni. Szerintem ezek univerzális dolgok, a kollektív, közös tudat összejátszik és egyszerre kezd valami felé kinyílni. A könyveit viszik, viszik, viszik. És nem lehet letenni, mondom. Nem lehet letenni a drámáit, nem is beszélve a regényeiről. Nekem sincs meg az összes regénye-nagyon termékeny író volt- még nem jutottam mindhez hozzá, de engem ez annyira érdekel, hogy utána fogok járni, megszerzem és ha lesz időm, elolvasom őket.
-Ízlelgetitek a szerepet, ismerkedtek vele. Egy villanásnyit láthattatok már a díszlettervből is...
K.G.: Az első impressziók mindig döntők, tehát, hogy az embernek tessen, mikor látja először maketten a díszletet. Nagyon fontos, hogy az is tessen neki.
B.I.: Meg a jelmez, az is fontos.
K.G.: Még a jelmezt nem tudom pontosan, hogy milyen lesz, de nekem már megvan az elképzelésem. Én biztos bele fogok szólni- mindig is ezt tettem- soha nem engedtem magamra úgy a jelmezt, hogy az ne egyezett volna az én belső elgondolásommal. Mikor rendezek, akkor is fontos nekem, hogy a színész jól érezze magát a jelmezben, ne tépkedjék a ruhát magukon. Nálam, mikor készen van a jelmez, a színészek már abban próbálnak, nem várjuk meg azzal a jelmezes főpróbát!
-Aktuális a darab? Szellemi ébredés indult az országban, a magyar értékek tudatos felmutatása és vállalása. Éreztek ebből valamit?
K.G.: Határozottan elindult valami, azt hiszem. A legfontosabb dolog a magyarságtudat felébresztése-bár én bízom benne, hogy csak éberen tartása! Ezek hozzásegítenek ahhoz, hogy a gyerekeink úgy nőjenek fel, hogy tudják kik voltak az őseik, hogy egyáltalán tudják hogy voltak ilyen őseik!
B.I.: És mi a múltja! De nem az elhazudott múltunk, hanem a valóságos! Mert csak a gyökerek tudnak nekünk erőt adni. Ami önbizalmat elvesztettünk az évek során, azt most kérjük vissza. És igenis az embernek egyszer oda kell csapnia a sarkát. Én úgy fogom a darabban, a színpadon, lecsapom és azt mondom: Itthon vagyok!
K.G.: Jóleső érzésem volt a közelmúltban, mikor a televízióban bemutatták Szabó Magdától Az a szép fényes napot, amelyben Géza fejedelmet játszottam. A vetítés után sorra kaptam a telefonhívásokat, gratulációkat. Sokan hívtak. Ebből gondolom, hogy egyre többen figyelnek ezekre a dolgokra: hogyan is történt ez, miért is vagyunk itt a Kárpát-medencében? Az viszont szomorú, hogy sokan vannak olyanok is, akik legszívesebben letagadnák, hogy volt itt egy honfoglalás!
B.I.: Sok esemény van a magyar múltból, ami szép volt és dicsőséges, mégsem tanítják az iskolákban, nem tanulhatnak róla a magyar gyerekek. Itt van például Árpád vezér pozsonyi csatája, melyet 907-ben vívott meg 40 ezer fős sereggel. Ellene összefogott az egész akkori Európa 150 ezer felfegyverzett katonával. Ezt a sereget verte tönkre Árpád!
K.G.: (Nevet) Egy a biztosíték, hogy volt honfoglalás, hiszen itt vagyunk és erről beszélgetünk. A másik dolog, régóta mondogatják, hogy zárkózzunk fel Európához! A francba ezzel! Az egész művelt Európa a Hunyadiak idejében, Mátyás király udvarában tolongott, mindenki kegyét kereste, mert mi voltunk a legerősebbek, legműveltebbek, neki volt Európában a legnagyobb könyvtára. Tehát volt időszak, amikor nem mi akartunk Európához dörgölőzni, hanem ők hozzánk!
B.I.: Aztán ott van a Turul-dinasztia. Az Árpád-házi királyok adták a legtöbb szentet a világnak. Nekünk van a legtöbb szentünk. Ez egy szakrális nép, és hogyha ezt a népet kikezdik és belerúgnak, akkor azok nem tudják, akik ezt teszik gyűlölettel, hogy ez visszaüt rájuk. Karmával kapcsolatos dolog ez, hogy amit az ember ad, azt kapja vissza. Ez a magyar nép egy szerény, szelíd nép –lélekben-, de amikor úgy érzi, hogy nagyon -nagyon letapossák, nagyon a földbe döngölik, akkor robban.
K.G.: Igen, 100 évente kimegy az utcára és forradalmat csinál. Tűr, tűr egy darabig-én mint Koncz is ilyen vagyok- de aztán, ha átszakad a gát..?!
-2012: sokan úgy tartják, hogy a változás éve. Magyarország kritikus helyzetben van, ilyenkor vissza kell nyúlni, ahogy Irén mondta- a gyökerekhez s abból töltekezni. Lesz szerintetek a kulturális életben hon-visszafoglalás, lesz átütő változás? A színházak végre magyar drámákat fognak játszani, vagy ezzel a küldetéssel az Új Színház egyedül marad?
K.G.: Én nem vagyok elfogult, minden népnek vannak hibái és erényei. Nem szabad elfeledkeznünk hibáinkról. Egy dolog van itt, egy nagy betegség, amiből a magyarság az én életemben már nem fog kigyógyulni. Nem fog kigyógyulni abból a betegségből, hogy ne a magyar a magyart utálja a legjobban, ez valami borzalom. Ennyi támadás közepette össze kéne zárni a sorokat, összefogni. Ami a színházat illeti, én boldogan elvállalom ezt az ügyet, s amennyire telik tőlem, támogatom. Tulajdonképpen én már mindent eljátszottam, függetlenül a szerep nagyságától, nekem csak egy volt fontos, hogy akarjon valamit a figura. A semmilyen embert nem szeretem, az egyéniségeket szeretem. A történelmet mindig az egyéniségek vitték előre és meggyőződésem, hogy most is így van ez. Örülnék azonban, ha fel tudnék figyelni valakire a fiatalok közül is.
B.I.: Milyen érdekes ez, hogy annak idején a Vígszínházban Várkonyi irányítása alatt, sztárok voltak a színészek és ezekért a kimagasló egyéniségekért az emberek tódultak a színházba. Mostanában?! Sajnos nem neveltek ki egy olyan generációt. Régen azért figyeltek erre. Még a főiskolán is, hogy kiket vettek fel. Simon Zsuzsa mindig mondogatta, hogy nagyon fontos, hogy milyen embereket vesznek fel. Manapság nézz körül, látsz egy Koncz Gábort valahol? Egy férfit? Akik voltak, azok elmentek: Bubik, Kaszás Attila, Selmeczi Roland...De beszéljünk a jelenről. A magam részéről nagyon szívesen, örömmel jöttem az Új Színházba a Földindulást játszani, remélem ez csak a kezdet és lesz folytatás!
*
Kodolányi János
Földindulás
-játék két részben-
Új Színház, nagyszínpad
Bemutató: 2012. március 23.
Miről szól a Földindulás
„Magyarország, a két világháború között. Dúl a gazdasági válság, a kis ormánsági faluban kegyetlen törvények uralkodnak. Egy családnak csak egy gyermeke lehet, szabályozzák az egymás közötti házasságot, a válság megmérgezi a faluközösséget. Az Amerikát megjárt Dzsoni, aki a faluban született, visszatért, felvásárolja a szegény parasztoktól a földet, kiforgatja őket a még megmaradt vagyonukból. Kántor Jánosnéknál azonban a feleség ismét áldott állapotban, pedig van már egy kisgyermekük. Piókás Szüle dolga ilyenkor megakadályozni, hogy a kis élet világra jöhessen - Kántor János azonban szembeszáll a helyi törvényekkel, és Amerikánus Dzsoni „áldásos tevékenységével" szemben...megkezdődik a harc az Életért.
Kodolányi János műve felkavaró lenyomata egy válságokkal terhelt magyar közösségnek – a megoldás reményével. A két világháború között, a gazdasági válságban vergődő kis ormánsági faluban felbolydul a világ: Kántor János szembeszállva a helyi törvényekkel második gyermeket is vállal feleségével, pedig a közösség csak az elsőt fogadja be...de mint kiderül, nem csak a kegyetlen helyi szokásokkal kell leszámolnia." Forrás: ujszinhaz.hu
http://www.ujszinhaz.hu/eloadasaink/nagyszinpad/427-foeldindulas.html
*
Ízelítő egy "elfogulatlan", sine ira et studio soros/sorstalan kritikából:
Földindulás az Új Színházban
valuska lászló
2012. március 24., szombat
Bemutatták a Dörner György vezette Új Színház első saját darabját, Kodolányi János Földindulását. A hunglishül beszélő Lux Ádám és a minden idők legviccesebb szélütését produkáló Koncz Gábor a magyar földről ugyanolyan erős dolgokat tudott megállapítani, mint a vallásról vagy az abortuszról. A zagyvaság és régimódúság vidám tort ült a Goj Motorosokkal. De vajon mit keres a Toy Story Woodyja a Dörnerék Földindulásában?
Október elején sokak meglepetésére Tarlós István főpolgármester a szakmai bizottság ellenében Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház élére. Az azóta eltelt időszakban sokat gondolkoztunk és viccelődtünk azon, milyen lesz az Új Színház népiesch fordulata. Március 23-án a lehető legkonkrétabban megmutatta magát, hogy Dörner Györgyék elindították az új érát, ami régimódi, politikus és mindenek előtt nagyon unalmas. Minden színház első premierje szimbolikus tett.
A premier ezért nem premier volt, hanem politikai kiállás. A Goj Motorosok már elég korán megmondták, hogy ők márpedig megvesznek sok jegyet, hogy saját szemükkel lássák, mi történik ott. Bőrmellényeikben, motoros csizmáikban fél órával a kezdés előtt megjelentek, kedvesek voltak, egymással viccelődtek: „Jöttél kulturálódni?". Még előadás előtt megtámadták a büfét, csúszott egy-két fröccs is, de hát ez ünnepe a kultúrának. Meglepetésre nem volt tele a színház.
A magyar kultúra ugyanis Dörner György vezetésével októberben bejelentette visszavételi igényét, és bár nem tudjuk pontosan, kitől és mit akarnak visszavenni, de sejtéseink vannak a blöffszerű pályázatból. Dörner tehát egy politikai közösség számára próbált most olyan alkotást felmutatni, ami bizonyítja, hogy van magyar dráma, magyar színház, és magyar kultúra. Már ahogy a magyart ők értik ebben a művelődési ház-hangulatú darabban.
Képeink a bemutatóról
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Egy idős bácsi nagy nevetések között köszöntötte ismerőseit, mert ő a fasizmus nevében jött, hiszen mindenki megírta, hogy ez egy fasiszta színház. A színes színházi társaságban volt szívcsakra-kereskedőnek tűnő, Gyurcsók József-szerű nagy szakállú alak nemzeti színű szalaggal a nyakában, de láttunk szép attilákat is. A motorosok megjelenésétől hiába vártunk autószerelő-hangulatot, benzingőzzel terhes nehéz levegőt, ez elmaradt, bár láttunk olyan nőt, aki motoros overalljának szerteszét lobogó ujjait maga előtt lazán megkötötte, mintha csak pár percre ugrana be. És még Jókai Anna és Bayer Zsolt is időben érkezett.
(akit érdekel a folytatás: http://index.hu/kultur/2012/03/24/foldindulas/)
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
|
2012. március 27. kedd, 07:37 |
|
Vannak dolgok, amiket nem értek. Több is. A magyar filmgyártás egyik visszatérő siráma, hogy nincs magyar közönségfilm, hajjaj… És tessék, most itt van egy, ami ráadásul történelmi(!) krimi-thriller, de egyetlen plázában sem játsszák, sőt, magam egyetlen tisztességesen feltűnő plakátját sem láttam.
Nem értem azt sem, hogy a 2004-ben megrendezett „Állítsátok meg Terézanyut” után miért telt el hat év, amíg Bergendy újabb filmet rendezett. Ráadásul a kópia eredetileg tévévetítésre készült, amit a moziban csak az ment meg, hogy az egyébként szépen fényképezett (Tóth Zsolt) film minősége az ötvenes évek végi hangulatot erősíti.
Lehet, hogy Bergendynek jó oka volt a filmes hallgatásra, de emlékszem, hogy a Terézanyut meglehetősen fanyalogva fogadta a kritika. Pedig a maga nemében nagyon is jó film. Céltudatosan, kedvvel irányított (directed by), szépen felvett komédia. A színészi játék alapjában kiváló, sőt, Hámori Gabriella ezzel futott be, aminek a mai napig örülhetünk, egészen A vizsgáig.
Na de ne firtassuk a múltat, nézzük a jelent!
A vizsga, ha nem is zseniális, de nagyon jó, nézhető film. Felvállalja, hogy a Kádár-korszak hajnalát megidézze. 1957 karácsonyán, december 24-én, reggeltől estig, alig több mint fél nap a cselekmény ideje. A helyszín is jobbára egyetlen ház két konspirált, vagyis állambiztonsági célokra berendezett lakása.
A történet kerete egy különleges vizsga, amelyet az állambiztonság alkalmazottjának, Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) tudtán kívül kell letennie. Tulajdonképpen egy próbatétel, a lényege, hogy a vizsgázónak a rendszerhez való feltétlen lojalitását kell bizonyítania, miközben számos, főleg érzelmi megkísértés éri.
Hőseink – kivétel nélkül – titkosrendőrök, ügynökök, különböző rendfokozatokban ill. beszervezési szinten. Helyből bátran nevezhetjük őket antihősöknek. Mit is kezdjünk ezekkel a figurákkal? Mintha mindenkinek lenne motivációja, indoka arra, hogy alámerüljön a mocsokba. Mégis különös ellentmondás feszül a karakterek és a szerepek között. Mintha mindannyian valamilyen meghasonláson mennének keresztül a történet során. Jung András (Nagy Zsolt) alapvetően rokonszenves srác, Éva (Hámori Gabriella) szeretetéhes, megtört fiatal lány, Markó Pál (Kulka János) régi kommunista, az eszme elkötelezett embere, aki Jungot fiaként szereti, Kulcsár Emil (Scherer Péter) a beteg kislányáért aggódó kispályás hivatalnok. Aztán a film végére kiderül, hogy semmi sem igaz, vagy nem úgy igaz, ahogy mi gondoltuk. Jungnak a legfontosabb a kenyéradó gazdáihoz való szolgai ragaszkodás, főleg, ha egy nőt is kap ráadásul. Éva mégsem megtört fiatal lány, hanem dörzsölt és gátlástalan rendőrnő, Kulcsárnak tán lánya sincs, de az biztos, hogy jól fekszik a miniszternél. Markó pedig, a polgári gyökerekkel rendelkező kommunista, holmi szentimentális apai érzelmek miatt – váratlanul – bukik. Ez a bizonytalanság jót tesz a filmnek, izgalmas – amit a nagyon adekvát zenének, Parádi Gergely munkájának is köszönhetünk –, fordulatos a cselekmény. Az ’56 utáni megtorlás belső logikáját kiválóan megértette és forgatókönyvében visszatükrözte Köbli Norbert.
A színészek játéka mindvégig nagyszerű. Nemcsak a főszereplők, a mellékszereplők is komolyan veszik az alakítást, játékuk pontos, élvezetes. Minden rezzenés a helyén van. Kulka János jutalomjátéka a film. Hiteles főtitkosrendőr, hiteles apafigura, átélt szeretettel, és a kidobott ember szerepét is kiválóan alakítja.
A kritikák Bergendy szemére vetették, hogy igen szegényes a díszlet és a jelmez. ( A film költségvetése még a magyar viszonyok között is igen szerény, 134 millió forint volt.) Nem tudom, egy 1957-es filmnél ez miért gond. Tanú vagyok rá, hogy nagyjából így nézhetett ki akkoriban egy belvárosii kis lakás. Még a nyolcvanas-kilencvenes években is ilyenek voltak barátaim és ismerőseim nagyszüleinél, vagy idős szomszédaim tulajdonában. A jelmez is teljesen korrekt volt, és mindenkit jellemezett is. Az egykori cselédgyerek, Jung, parasztosan fejébe húzza a kalapját (Nagy Zsolt engem Soós Imrére emlékeztet), Markó nagyvilági eleganciájú alezredes elvtárs, Kulcsárnak csak a könyökvédője hiányzik, Éva pedig törékeny és légies a korban divatos lapos sarkú cipőjében, és a nem túl előnyös ruhákban is.
Voltak azért túlkapások. Például a „Ruszkik haza” felirat a ház falán nekem nem elég hiteles 1957 karácsonyán. Rozgonyi (Haumann Péter) mint belügyes atyaúristen a bunker mélyén, ahová hosszú gyaloglás után érkeznek meg, megint egy kicsit sok. Ráadásul útközben a cellaszerű irodákban dolgozó rendőrök megjelenése a panoptikumhatást erősíti, és azt az érzetet kelti, hogy egy történelmi oktatófilmet látunk. Viszont ugyanezek a számomra didaktikus részek nagyon alkalmassá teszik a filmet arra, hogy fiatalok számára megvilágítsa ezt a kort. 14 év felett abszolút fogyasztható!
Érdekes, hogy a történelmi jelleget több kritika elvitatja a filmtől. Vajon miért? Egy logikus válasz van: a kritikus nem ismeri, vagy nem akarja ismerni a magyar történelmet.
Egy évvel a forradalom után Kádár számára kulcskérdés volt, hogy a lassan kiépülő apparátus és az egész társadalom mennyire lojálisak hozzá. Az apparátus és a társadalom számára pedig az volt a kérdés, hogy a lojalitás fejében megkapja-e a töltött káposztát/ halászlevet/akármit. Markó (Kulka) bűne az, hogy egy embert jobban szeret az eszménél és a felettesénél. Az utolsó jelenetben nem is eszi meg a karácsonyi vacsoráját. Kitaszították a testületből, de ez akár a szabadulás útja is lehet számára. Jung és Éva bukik el igazán. Ők az „eszme”, az engedelmesség és a test örömeinek emberei. Az apáink és nagyapáink nemzedéke.
Könnyebb azt mondani, hogy Bergendy filmjében mindez nincs benne, mert akkor nem kell szembenézni vele. |
|
LAST_UPDATED2 |
|
A Gulyás testvérpár öröksége |
 |
 |
 |
|
2012. március 26. hétfő, 19:41 |
|
Dárday István filmrendező laudációja
2012. március 26. hétfő
A Gulyás testvérpár öröksége
Dárday István filmrendezőnek, az MMA rendes tagjának laudációja
Gulyás Gyula és Gulyás János a magyar filmművészet olyan meghatározó alkotópárosa, akiknek életútja, filmekért vívott küzdelme, s maguk a művek a magyar vizuális kultúra minden ellentmondását, keserves küzdelmét és ragyogó mélységét magában hordja.
Két elszánt, a dolgok mögé pillantásának szenvedélyével megáldott rendkívüli képességek birtokában induló fiatal lép be a vizuális kultúra világába a ’60-as évek elején, amikor a testvérpár megjelenik az amatőr film mozgalom izgalmas, szertelen, lehetetlent nem ismerő, nagy álmokat és nagy csalódásokat sejtető világába.
Ha a testvér szó jelent valamit – egy test, egy vér – akkor már eleve kiemelkedik e két fiatalember – a testvérpár – az amatőr filmes társaság népes világából, hogy egyetértések és egymással vívott harcok közben induljanak el pályájukon – egy felnőtt életen keresztül –, minden sebeket ejtő harcot felvállalva hozzák létre olyan filmek sorozatát, melyek a magyar valóság mélyrétegeiből elénk tárják a magyar valóság, a magyar történelem keserveit és sokszor láthatatlan összefüggéseit.
Ez az út indulásuktól napjainkig tart, melynek hajtóereje nem a filmes világ ezernyi vonzó csodája, hanem a valóság és az igazság alázatos tisztelete, a jobbító szándékú kíváncsiság és a hit abban, hogy a nyilvánosságra hozatal ereje előbb utóbb képes megváltoztatni a hatalom visszáságait, a szegények és üldözöttek sorsának jobbrafordulásában segítséget és erőt nyújt az elesetteknek. Amatőr filmes pályájukat főleg játékfilmekkel kezdik, s a fikció megújításának szentelik energiájukat, de a filmes világ végül sohasem engedi őket igazán ennek a területnek a közelébe – Gulyás Gyulának még a főiskolára sem sikerül bekerülnie… – s igen nehezen nyertek bebocsájtást a filmgyári filmstúdiók berkeibe. Jelentős teljesítményüket mutatja, hogy ennek ellenére váltak a magyar dokumentarista iskola meghatározó alakjává.
Innovatív érzékenységüket jelzi, hogy a penészleki film, a Vannak változások például jóval megelőzte a BBS, Balázs Béla Stúdió szociográfiai iskoláját, s lényegét tekintve a szociofilm egyik emblematikus darabja – mondhatnánk –, prototípusa lett.
Filmjeikben egyfelől arra törekszenek, hogy a kamera elé kerülő emberek személyes sorsa a maga egészében, összefüggéseiben bontakozzon ki, s igyekeznek az adott téma minden lényeges összetevőjét és szereplőjét felkutatni, s az ellentmondó vélemények szembesítésével a hétköznapi gondolkodás hamisságait leleplezni.
Ők nem egyszerűen az ábrázolt valóságot dokumentálják, hanem az ábrázolt valóság megismerésének folyamata is jelen van filmjeikben, ami miatt – különösen történelmi műveik – többnyire még a történelmi kutatások anyagainál is mélyebben mutatják meg az emberi és társadalmi sorsok drámaiságát.
A múlt és a jelen mindennapjait kevesen faggatják mozgóképművészetünkben oly következetességgel, az embereket ért történelmi csapásokat, feszültségeket és rejtett összefüggéseket oly józan megvilágosító következetességgel, mint Gulyás Gyula és Gulyás János – legyen közös alkotásukról, vagy külön forgatott filmjeikről szó.
Rendezői magatartásuk mélyen empatikus és etikus, mely sajátos módszereiknek megfelelően az összefüggések feltárása mellett mindenkor az ember felé fordítják kamerájukat, tudva, hogy minden korszak igazi mércéje az emberi létezés valódi, konkrét állapota.
Filmjeik komplexitását csak növeli, hogy műveikben saját jelenlétük felvállalásával a megörökítés dimenzióit a filmezés tényének rögzítésével maximálisan hitelesítik. Jelentős érdemük a magyar történelem örökségének szenvedélyes feltárása. Filmszociográfiáik a magyar kultúra legjobb hagyományát – a népi írók szociográfiai szemléletét – folytatják, s ezzel hitet tesznek ennek a világlátásnak a műfaji- és országhatárokon túli érvényessége mellett.
Ők az elsők, akik Széki lassú című filmjükben még 8 mm-es kamerával forgattak filmet Erdélyben – egy mezőségi faluban Széken –, mely a mára már az UNESCO által kulturális örökségként védett népzenei és néptánc kincsen alapuló Magyarországi táncházmozgalom kibontakozásának egyik mély inspirációs motívuma volt; a magyar kulturális örökséghez egyenes ágon kapcsolódó Kallós Zoltán népzenegyűjtőről szintén ők forgattak először a Balladák földjén című filmjükben.
Megrendítő és emlékezetes képsoraik közül felejthetetlen például az Isonzó című első világháborús filmjük számtalan részlete, s ugyancsak a magyar történelem súlyos fehér foltját dolgozza fel megrázó erővel a hortobágyi kitelepítésekről készített filmjük.
Gulyás Gyula és Gulyás János művei akár egy évnyi történelemóra anyagát is képezhetik az oktatási rendszerben, egy személyesen átélt történelemét, hiszen azt is vállalták-vállalják, hogy személyükben is jelen legyenek a dokumentált eseményekben.
Különleges és egyedi pálya az övék – teljesítményük súlyát tekintve nem eléggé elismerten, folytonosan a lehetőségekért küzdve megszületett életművüket az idő egyre magasabb és fontosabb szintre fogja emelni.
Ez a díj is nagymértékben fog hozzájárulni, hogy filmjeik a modern mozgókép egyre bővülő felületein mind szélesebb rétegekhez jussanak el, s emellett a történelemoktatás szerves részévé is váljanak.
*
Orosz István 1985-ös írásából:
Gulyásék filmjei nem egyszerûen azért súlyos mûvek, mert esetenként megrázó dokumentumokat állítanak elénk. A nézô vagy az olvasó azért kerül az ilyen típusú mûvek hatása alá, mert belôlük az élet elevenségének és összetettségének intenzítása sugárzik. Tény, hogy Gulyásék amióta fokozatosan bebocsáttatást nyertek a magyar filmkészítés profinak mondott mûhelyeibe, ezekben csak dokumentumfilm forgatásra kaptak lehetôséget. Tény továbbá, hogy e meglehetôsen hosszúra nyúlt bebocsáttatási folyamatot megelôzôen, 1961 és 1973 között amatôrfilmesként szinte kizárólag játékfilmeket készítettek. Tény végül az is, hogy 1974-tôl máig 7 játékfilm-forgatókönyv tervüket utasították el a fent említett különbözô mûhelyek (az egyiket pl. annak dacára, hogy 1975-ben megnyerte a BBS forgatókönyv-pályázatát). Vagyis Gulyásék nem a „dokumentum” megszállottai a „fikcióval” szemben, mégha filmes mûködésük eddigi eredménye ezt is látszik igazolni. Hiszen bizonyos témák inkább a dokumentumszerû, mások a fikció feldolgozását igénylik, a döntô mindig az: milyen mélyen és átfogóan sikerül érzékileg átélhetô formában elkapnia a választott életanyagot.
Az ôket mozgató megismerésérdek két irányban késztet elmélyülésre: egyfelôl arra törekszenek, hogy a kamera elé kerülô emberek személyes sorsa a maga egészében kibontakozhasson, s ezért nem csak azt teszik lehetôvé, hogy az adott ügyben érdekelt személyek megszólalhassanak, hanem – és ez a döntô – mindenkinek megadják az „utolsó szó jogát”, vagyis azt a lehetôséget, hogy az eseményeket az egyes résztvevôk egész élettörténetükkel hozzák összefüggésbe és ebbôl az átfogó, csak számukra adott szempontból adják elô személyes értelmezésüket. Másfelôl igyekeznek az adott ügy minden lényeges összetevôjének és szereplôjének utánajárni és az ellentmondó véleményeket szembesíteni egymással. Ehhez általában azt a módszert választják, hogy még a forgatás alatt levetítik a már fölvett anyagot az érdekelteknek, akik így idôben megismerkedhetnek a többiek nézeteivel, s az erre adott reakciójuk szintén bekerül a filmbe. Így egy rétegzett, sokszempontú és dinamikus képet kapunk, amelynek módosítására a forgatás befejezéséig bárkinek lehetôsége van, s ezáltal jelentôsen csökken a partnerek kiszolgáltatottsága. E módszer következetes érvényesítése a filmek hitelességének záloga. Ám az, hogy teret engednek a személyiség kibontakozásának, nem jelenti egyszersmind azt is, hogy megállnának a részproblémák részleges rögzítésénél. (…)
Alkotói magatartásuk azon az egyszerû felismerésen nyugszik, hogy ábrázolják bár a valóság elsô látásra legkonszolidáltabb, legsimább, legegyszerûbb szeletét, ha kellô megfigyelôképességgel, türelemmel és életanyag iránti tisztelettel végzik munkájukat, mindig elôbuk- kannak a téma rejtett összefüggései, emberi tragédiákról lebben föl a fátyol, vagyis az eredmény, az elkészült mû mindenképpen az egészrôl fog szólni. (…)
Ezért a forgatást sosem elôzi meg náluk a terep elôzetes „megdolgozása”, akik filmjeikben megszólalnak, azok „egyenesben” beszélnek, vagyis nem már elôzôleg többször elpróbált, a filmesek instrukciói szerint „kifésült” szöveget mondanak, s ahogyan a szereplôk, úgy maguk a filmesek is ki vannak téve a szituáció egyszeriségének, megismételhetetlenségének. A nézô számára így a Gulyás-filmek nemcsak az ábrázolt valóságot dokumentálják, hanem az ábrázolt valóság megismerésének folyamatát, e megismerés lehetôségeit és korlátait úgyszintén. Hogy a nézônek meglegyen ez a tudása, ezért bánnak olyan óvatosan a vágással, ezért szûkítik szinte kizárólag technikai szintre, s ezért alkalmazzák oly ritkán az értelmezô vágás eszközét, hiszen ez már olyan utólagos beavatkozás az anyagba, ami megzavarja a megismerési folyamat jelenidejûségét. S minthogy a mûvek mindig az egészre kérdeznek, ezért Gulyásék eddigi életmûve annak is igen tanulságos dokumentuma, hogy mennyire lehetséges
dokumentumfilmes eszközzel ma Magyarországon az egész társadalom mozgástörvényeinek, ellentmondásainak, uralkodó tendenciáinak átfogó megismerése. (…)
Orosz István: Kötéltánc a határmezsgyén, avagy az is bolond, aki dokumentumfilmes lesz Magyarországon? (Portré a Gulyás testvérekrôl – részlet)
Elsô megjelenés: Hírmondó, 1985/1
+ egy nem teljes filmográfia:
http://made.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=26&Itemid=33
*
ÉLETÚT INTERJÚ
Báthory Erzsi
„A dokumentumfilmezés felől nézzük a produceri rendszert” – Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
A Gulyás fivérek a hatvanas évek elejétől, az „önjelölt-önellátó amatőrfilm-gyártástól” kezdve a kollektív filmkészítés és menedzselés más-más kísérleteiben mérettek meg (konkrétan a Balázs Béla Stúdióban és a Társulás Stúdióban). Megmerítkeztek az állami filmstúdiók, a filmgyár és a televízió adta lehetőségekben is, hogy a rendszerváltás rövid, eufórikus időszakában a legnagyobb örömöt szerző közösségi alapú tudásátadás karakteres alakjai legyenek, majd beletanuljanak az ún. kényszerproducerségbe is. Mindvégig az indulás ifjúi elkötelezettségének szeretett és letehetetlen terheit cipelték.
http://www.filmkultura.hu/arcok/cikk_reszletek.php?kat_azon=409&oldal_azon=0
*
P.S.:
A képen Modor Ádám, jelenkor-történész,
akivel Gulyás Gyula a magyar szamizdat/ellenzék történetéről készített filmsorozatot,
amiből a Beszélő/Orosz István, az Inconnu, a Kalatalizátor című/témájút vetítették is,
a Pákh Tiborról készültet tudomásom szerint csak klubszerű keretek között,
a Nagy Jenővel készített film befejezéséhez/bemutatásához már elfogyott a civil kurázsi...!?
(Modor Ádám már halott, Gulyás Gyula pedig nem felel, a többórás anyag sorsa ismeretlen...) |
|
LAST_UPDATED2 |
|
2012. március 26. hétfő, 16:10 |
|
Ponori Thewrewk Aurél
A NAP FIAI
A Nap tisztelete, napisten-mítoszok
uralkodóikat a Nap Fiának tartó népeknél
... mondta Isten: Legyenek világító testek
az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az
éjszakától és meghatározó jelei legyenek az
ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.
Legyenek ezek világító testek az égbolton,
hogy világítsanak a földre... Megalkotta
Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik
világító testet, hogy uralkodjék nappal, és
a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék
éjszaka, és a csillagokat. Az égboltra
helyezte őket Isten, hogy világítsanak a
földre, és uralkodjanak nappal meg éjszaka.
És látta Isten, hogy ez jó. így lett este,
és lett reggel: negyedik nap.
(Teremtés könyve 1;14-19)
Magyar Csillagászati Egyesület
Budapest, 2007
TARTALOM
Előszó 7
Bevezetés 13
VILÁGKORSZAKOK 31
A Bika korszak 31
A Kos korszak 35
A Halak kora 47
NAP-MÍTOSZOK 53
Mezopotámia 54
Egyiptom 56
Görögország 61
Héliosz - Phaethón 61
Héraklész 63
Kína 68
Japán 69
ÚJVILÁG 71
Aztékok 73
Maják 81
Inkák (kecsuák) 88
KÖZEL-KELET 95
Perzsia (Irán) 95
Ahura-Mazda 95
Mithra 96
Palesztina 105
Természet-istenek 105
Héber napmítoszok 106
Teremtés 106
Illés 107
Sámson 108
Eszter könyve 110
Napimádás 111
Jézus és a kereszténység 112
Utószó 127
Néhány forrásmunka 128
http://mek.niif.hu/09100/09164/index.phtml#
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
2012. március 26. hétfő, 15:25 |
|
PETŐFI SÁNDOR
TÍZ PÁR CSÓKOT EGYVÉGBÜL...
Tíz pár csókot egyvégbül
A legédesebbjébül!
Ráadást is,
Feleség!
Nekem ennyi
Nem elég.
Csak ugy virág ha tarka,
Csak ugy asszony, ha barna.
Barna kis
Feleség!
Szíved, szemed,
Ajkad ég!
Ölelj, ölelj, angyalom,
Ha ölelsz, azt gondolom,
Hogy én még
Igy élve
Felröpülök
Az égbe.
Oltsuk el már a gyertyát,
Mert azt ingyen nem adják,
A gyertya
Derága,
Minek ég itt
Hiába?
Házasodjunk, hajahaj,
Házasélet kutyabaj,
Mindig szép,
Mindig a,
Reggel, délben,
Éjszaka!
Koltó, 1847. október
*
A RAB
"Te éretted harcolék, szabadság,
S láncraverve lábam és karom...
Világosság, téged szomjazálak,
S mint vakandok, föld alatt lakom...
Mikor üt a megváltás órája,
Mikor üt a boldog óra már,
Melyben ujra szabad léget szívok
S újra rám sütsz, fényes napsugár?"
Lenn az élők nagy koporsajában,
A börtönben így sohajt a rab,
S már, az isten tudná, hányadikszor,
Hiszen olyan régi, régi rab!
Vagy tán még csak egy pár kurta napja,
Hogy a sírnak testvérébe bujt?
Nagy müvész a fogság szenvedése,
Minden órát századokra nyujt.
Nem napok, nem! évek folytak el már,
Amióta idevettetett,
Hosszu kínos évek, mik fölvésték
Homlokára sötét nevöket.
És fejét már régen a szegény rab
Bilincsével zúzta volna szét,
De egyetlen társa, a reménység,
Megragadta fölemelt kezét...
A reménység, hogy ő még szabad lesz!
Múljék itt bár éltének fele,
Hátralévő megmaradt felét az
Édes szabadságban tölti le.
És ezért várt, és ezért nem zúzta
Bilincsével szerteszét fejét,
Várva várt s a lomha évek száma
Feje fölött meggyülekezék.
S jött a végén e hollóseregnek,
Végre jött egy szép fehér galamb,
Jött a drága hírnek meghozója,
Hogy utószor van ma ott alant.
Nyílik, nyílik ím a börtönajtó...
Leveszik kezéről a vasat...
Fölsikolt és összerogy... örökre...
Örömében szíve meghasadt.
Koltó, 1847. október
*
A HOLD ELÉGIÁJA
Mért vagyok én a hold? isten, mit vétettem,
Hogy a legnyomorúbb lénnyé tettél engem?
Inkább volnék a föld utósó szolgája,
Mint az égen az éj ragyogó királya,
Inkább járnék ott lenn koldús bocskorában,
Mint itt járok ezüstsarkantyús csizmában,
Inkább színám lenn a csapszékek borszagát,
Mint itt fönn a csillagvirágok illatát.
Oh melyik jó lélek ne szánná sorsomat?
Minden kutya, minden poéta megugat!
S ezek a tollrágó, versgyártó pimaszok,
Kiknek nem a szíve, csak a füle mozog,
Azt hiszik, hogy velök én egy követ fújok,
Rokonérzelemből hogy velök busúlok.
Sápadt vagyok, de nem ám a fájdalomtul,
Hanem a méregtől, amely torkomon dul,
Hogy ekkép komáznak énvelem e fickók,
Mintha együtt vernénk a csürhére disznót.
Néha-néha jön egy az igazijából,
Eyg kipattant szikra isten homlokából,
Egy valódi költő, s dala hallatára
Keblemet megtölti a gyönyörnek árja;
Csakhogy, csakhogy amig jön egy ilyen dalnok,
Addig hány keserves nyávogást nem hallok!
Efféle mákvirág minden bokorban nő,
Nincs ezekre soha, nincs sovány esztendő.
Minden este félve kezdem útazásom:
Hol akad meg fülem olyan nyikorgáson?
Ahol ni, ott is egy! hogyan terpeszkedik,
Hogy meghányja-veti parasztlőcs kezeit,
Mintha el akarná messze hajítani,
Talán mert markába nincs mit szorítani,
S ugy megsohajtoz, mint a kárvallott cigány,
Az erek is csakugy dagadnak a nyakán.
S mit össze nem beszél! s váltig engem kérdez,
S kér, hogy tekintsek be a szeretőjéhez.
Jól van, betekintek. Hát, öcsém, a Jutka
Épen most buvik be a kemencelyukba,
Sűlt kolompért szed ki, pofázza befelé,
Megégette száját, mert hirtelen nyelé.
Jaj be gyönyörűen rántja félre arcát!
Ez a bájos orca épen méltó hozzád. -
Megmondtam, aminek nem-tudása gyötrött,
Most menj a pokolba, vigyen el az ördög!
Koltó, 1847. október
*
A KOLDÚS SÍRJA
Mint vadállat, mely halálát sejti,
A vén koldús puszták közepébe
Bujdosott, és élte maradékát
Ott a puszták közepén tevé le.
Holttestéhez a szegénylegények
Elvetődtek, néki gödröt ástak,
Felköték botjára tarisznyáját,
S így tüzék le a botot fejfának.
Ott a fa s bokor nélkűli rónán
Áll a kis domb egyszerű jelével,
S te természet, elhagyottak gyáma,
Vadvirágok- s fűvekkel födéd el.
Ilyen a sors! egykor, életében
Szennyes rongyok lengedeztek rajta.
S íme sírját napkeletnek minden
Szőnyegénél szebb szőnyeg takarja.
De az mindegy; őrá nézve a fő,
Hogy elérte végre nyugodalmát...
Ki gondolná? mily zajos, mi vészes
Volt a pálya, melyen ő futott át.
Oh ez a kéz, amely vénségében
Ezt a száraz görcsös ágat fogta,
Ifjusága teljes erejében
Harcok fényes kardját villogtatta.
Ott forgott ő a csaták tüzében,
Ott adá véréből áldozatját
Az uraknak birtoka- s jogáért,
Kik őt később éhenhalni hagyták.
Csakhogy elhalt! most feledve minden,
Nyomorúság és a harci lárma.
Csendes néma a világ körűle,
Zavaratlan földalatti álma.
Néha száll csak egy-egy kis madárka
Fejfájára s ábrándos dalt zeng ott...
Mit dalolhat a madárka fejfán,
Olyan fejfán, amely koldúsbot volt?
Koltó, 1847. október
|
|
2012. március 26. hétfő, 15:37 |
|
Erdélyi János: Magyar közmondások könyve
(részlet)
7443.
Szó, a mi szó.
7444.
Szó a szó, de a való is való.
7445.
Egy szó mint száz.
7446.
Száz szónak is egy a vége.
7447.
Nem elég a sok szó, ha nem elég a czipó. (3408.)
7448.
A szó zsebbe nem fér.
7449.
Nem jó sok szó, sok pénz jó. M.
7450.
Sok a szó, de kevés benne a só.
7451.
Néha egy szó egész háboru.
7452.
Egy szó is lelket zavarhat.
7453.
Nincs könnyebb mint a szó.
7454.
Nincs könnyebb a szónál, fekve is ki lehet azt mondani.
7455.
Szép szó nem elég a hasnak.
Német: Worte füllen den Bauch nicht.
7456.
Szép szó ellenséget is megbékéltet.
7457.
Módjával ejtett szó enyhíti a fájdalmat. K.
7458.
Sok benne a szó, de kevés a jó.
7459.
Hogy fér ki szádon ez a kezes lábas szó? K.
7460.
Legtöbb szó esik a vásárban.
7461.
Szép szónak szárnya nem szegik. P.
7462.
Szép szó pénzbe nem kerül.
7463.
Jó szót sem ad.
7464.
Nem ér egy árva szót.
7465.
Szóért szót adni nem sokba kerül.
7466.
Szót sem érdemel.
Nem méltó róla beszélni.
7467.
Fecskefészek körül legtöbb a szó.
7468.
Ezért egy jó szót sem adok.
7469.
Könnyü a szót megfordítani: nem terhes szekér.
7470.
Kimondott szót nem lehet visszanyelni.
7471.
Addig szolgád a szó, mig ki nem mondottad.
7472.
Megrágd a szót, ugy köpd ki.
7473.
A ki szót nem fogad, könnyü azzal bánni.
7474.
Sok szónak sok az alja. (714. 2548.)
7475.
Nincs a szónak markolatja.
7476.
Nyele van a szónak.
Gyakorlatba kell venni azaz életbe kell léptetni a szót, szerinte cselekedni, nemcsak kimondani.
7477.
Ha szóbul lehetne, tornyot építene.
7478.
Pusztába mondott szó.
7479.
Győzi szóval.
7480.
Nem töri csontod a szó.
Német: Ein Wort bricht einem keinen Bein.
7481.
A szó is fegyver.
Német: Worte sind auch Schwerter.
7482.
Erő van a szóban.
7483.
Fiam, Sámuel, arrul szó se legyen.
7484.
Sem szó, sem tartomány.
7485.
Nem kell minden szó szelének hitelt adni. KV.
7486.
Befalatták vele a szót.
7487.
Szó a mi szó, de azért még nem való.
7488.
Szó szót huz.
7489.
Nem használ a szó, ha a kéz nem jó.
7490.
Szava adja el az embert.
7491.
Sok szava, kevés sava.
7492.
A szavak oktatnak, a példák vonzanak.
7493.
Szép a szava, de ördög az éha. KV. (6082.)
7494.
Embert szaván, ökröt szarván. (3398.)
7495.
Ura légy szavadnak. (5339.)
7496.
Dézmálni kell szavait.
7497.
Tizedik szavának se higy.
7498.
Sokat láss, hallj; keveset szólj.
Sokat hallj; de keveset szólj. KV.
7499.
Sokat szól, de keveset mond.
7500.
Szólott valamit, de semmit se mondott.
7501.
Akkor szólj, mikor a bika fingik, akkor is azt mondd: iszom, iszom, uram.
7502.
Akkor szólj, mikor szólítnak. (2715.)
7503.
Szólják, szapulják.
7504.
Szólj már te is.
Egy földes ur behívata két czigányt, hogy velök dolgoztasson s ilyen kérdést tön: ott van egy sonkadarab, ki szedi le róla a hust? "Én!" felelé az egyik. – Van egy kis maradék bor is, ki iszsza meg? – "Én!" felelé ugyanaz. – Ott van egy tőke, ki hasgatja szét? – Ekkor az eddig felelgető czigány meglöki a másikat, s elkiáltja magát: "szólj már te is!"
7505.
Nem szóstul kérik a tanácsot. |
|
Gyümölcsoltó Boldogasszony |
|
|
|
|
2012. március 25. vasárnap, 11:37 |
|
Gyümölcsoltó Boldogasszony - Március 25.
Gyümölcsoltó Boldogasszony, a Müncheni-kódex naptárában Máriának hirdetett napja, a szegedi eredetű Lányi-kódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban (1642) Boldogasszony fogadása, de már a Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony, a moldvai csángó Gajcsánában Gyimőcsótó, az angyali üdvözlet napja: Mária megfogant a Szentlélektől. Már legrégibb liturgikus emlékeink számontartják. Jellegzetes elnevezéseit magyar fejleménynek kell tekintenünk.
Az Érdy-kódex az ünnepet így magasztalja: ez az dicsőséges szent nap, kit Úristen próféta mondása szerént kiváltképpen teremte ez világon az tebb napok között. Annak okáért mindennek nagy lelki eremmel és szerelmes ajotatossággal kell ülleni és tisztelni. Mert ez mai napon vonyá le ő szent méhében az szeplételen Szűz Mária Atya mindenható Úristennek Szent Fiát, az édes Jézust. Ez mai napon mézillatot mutatának az kemény egek, mert Atyaúristen levetvén ő hozzánk való nagy keménységes haragját, irgalmasságot hinte az szegény világra. Ez mai napon egyesülteték egybe az kijelenthetetlen isteni természet emberi természettel az édes Szűznek szeplételen méhében. Ez mai napon az Szent Dávid királynak nemzetéből támadott szép szűz választaték, hogy Istennek szent anyja lenne, és melynek feldet áldott királyné asszonya. Ki miérettünk szenetlen esedezik dicsőséges Szent Háromság Úristennek elétte. Annak okáért nem illik minekünk és ennyi sok számlálhatatlan jóságokról elfeledkeznünk, és hálátlanoknak lennünk. Mert őmiatta élhetünk békével ez világon, ő miatta tehetünk jót, ő általa érdemelhetünk malasztot, őmiatta mehetünk mi halálunknak idején az erek dicsőségnek országára es.
Az ünnepi mise liturgiájához Padányí Bíró Márton följegyzése szerint* szép régi magyar hagyomány fűződött: karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján, a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, úgy imádja a megtestesült Igét és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.
Az ünnep ihleti az Üdvözlégy és az Úrangyala. imádságokat. Már Temesvári Pelbártnál olvassuk azt a jellegzetesen franciskánus-népies hagyományt, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága. Ez a híres barokk népszónok, a szintén ferences Telek József tanácsa is.
A hagyomány máig él. Kiskunfélegyházán és közelében, a ferencszállási Szentkút tanyavilágában, hasonlóképpen a palóc Hangonyban manapság is ezer üdvözlégyet a palóc Eperbocson, Bátorban és bizonyára még más környező falukban pedig ezer Úrangyalát szoktak Gyümölcsoltó vigiliáján az angyali üdvözlet emlékezetére végezni. Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tart.*
Gyöngyöspata jámbor asszonyai hajnali három órakor a Gyümölcsoltó Boldogasszony zsolozsmáját végzik. Mint mondják, akkor jött Gábor angyal.
Az ünnepet magasztalják a XIV. századból származó Königsbergi Töredékek,* továbbá az Úrangyalának az a barokk ihletésű parafrázisa, kifejtése is, amelyet idősebb népünk, főleg az asszonyok máig megilletődötten szoktak imádkozni:
Az Úrangyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát és méhébe fogadá a Szentlélektől szent Fiát.
Köszöntlek Mária, köszöntlek Mária, köszöntlek Mária, köszöntött téged onnan felülről a magasságbeli Isten Gábor főangyal szavai által. Én is megköszöntlek harminchárommilliómezerszer ezen igékkel és minden szent angyalokkal, pátriárkákkal és minden megdicsőült szentekkel.
Üdvözlégy Mária, az Atyaisten leánya, üdvözlégy Fiúisten szent anyja, üdvözlégy Mária, Szentlélek Isten jegyese. Üdvözlégy Mária, a teljes Szentháromság eleven temploma. Üdvözlégy Mária, szent olvasónk királynéja. Üdvözlégy Mária, hajnali szép csillag. Üdvözlégy Mária, enyészhetetlen csipkebokor. Üdvözlégy Mária, szerető szívemnek kedves reménysége.
Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért most és főképpen halálunk óráján, szent Fiaddal jöjj a mi segítségünkre és vigasztalásunkra. Amen.*
Maga az Üdvözlégy is gazdag változatokban él szakrális népirodalmunkban. Egy prózai és egy verses szöveget idézünk* belőlük:
Üdvözlégy Mária, az imádandó Szentháromságnak legalázatosabb szolgálója. Üdvözlégy Mária, az Atyaisten által mindenek közül kiválasztott Szent Szűz. Üdvözlégy Mária, a mi urunknak, Jézus Krisztusnak legméltóságosabb anyja. Üdvözlégy Mária, angyalok ékessége. Üdvözlégy Mária, a próféták kívánatos ígérete. Üdvözlégy Mária, a pátriárkák dicsőséges királynéja. Üdvözlégy Mária, az evangélisták igaz mestere. Üdvözlégy Mária, az evangélisták gondos tanítója. Üdvözlégy Mária, a hitvallók szilárd erőssége. Üdvözlégy Mária, a hitvallók Kútfeje és tökéletessége. Üdvözlégy Mária, a szüzeknek kedves dísze és koronája. Üdvözlégy Mária, az élőknek és holtaknak vigasza és üdvössége. Légy velem minden kísértetben és keserűségben, szükségben, aggodalomban. Nyerd meg nekem halálom óráján minden bűneim bocsánatát és a mennyei paradicsomnak, az örök hazának elnyerését. Amen. Felajánlom neked lelkemet, testemet, te vezéreld érzékenységeimet: fülem hallását, szemem látását, kezem és lábam minden mozdulását. Legyen tied szívemnek minden dobbanása, hogy ajakam a te neved említésétől édesítse meg a lelkek keserűségét. Imádkozzál érettünk Istennek szent anyja most, de legfőképpen halálunk óráján. Amen.
Ének:
Üdvözlégy kinyílt szűz virág,
Szűzen szülő szép anyaság,
Kegyes Királyné asszonyság,
Csillaggal fénylő boldogság. |
|
2012. március 25. vasárnap, 07:23 |
|
Kontroll csoport
1.
Besúgók és provokátorok
Besúgók és provokátorok
koncert közben sose gondolok
rátok
Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok
de azért jobb, ha tudjátok
hogy a magunk módján mi is figyeltetünk
aki elôttetek áll az a mi emberünk
elpirultatok
lebuktatok
besúgók és provokátorok
Tudjuk vidékrôl kerültetek fel
és még ez volt a legjobb munkahely
egy program, amit választottatok
besúgók és provokátorok
Koncert közben sose gondolok
rátok
Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok
de azért jobb, ha tudjátok
hogy a magunk módján mi is figyeltetünk
aki elôttetek áll az a mi emberünk
a magunk módján mi is figyeltetünk
aki elôttetek áll, aki mellettetek áll, aki mögöttetek áll
az a mi emberünk
Csak forogjatok, lebuktatok
besúgók és provokátorok
Besúgók és provokátorok
2.
A félelem háza
Minden olyan régen volt, minden olyan soká lesz
mi van
most mi van
kutyák a romok közt, maradj meg ôrült mérnökök álmaiban
nem tudom, hol laksz
nem tudom, honnan tűnsz majd el
de láttam a házat, ahová majd visznek
a félelem háza az a hely
nem vagy
egyedül nem vagy egyedül
valaki egész éjjel hallgat
nem vagy
egyedül nem vagy egyedül
már megint füle van a falnak
ne
a csikket ne az arcán nyomjátok el
ô érzékeny
vele vigyázni kell
ne menjetek át rajta tízen
megszakad érte a szívem
ne menjetek át rajta tízen
megszakad érte a szívem
nem tudom, kik jönnek majd érted
nem tudom, mit kérdeznek majd
kérlek, hogy ne tudj semmit rólam
ne hozd a fejemre a bajt
nem tudom, mire vagy jó
nem tudom, mi árthat neked
lehet, hogy valakit meg kell,
hogy engem kell megmentened
nem vagy
egyedül nem vagy egyedül
valaki egész éjjel hallgat
nem vagy
egyedül nem vagy egyedül
már megint füle van a falnak
ne
a csikket ne az arcán nyomjátok el
ô érzékeny
vele vigyázni kell
ne menjetek át rajta tízen
megszakad érte a szívem
ne menjetek át rajta tízen
megszakad érte a szívem
nekünk nem tetszik a szemed
nekünk nem tetszik a szád
nekünk nem tetszik a hangod
nekünk nem tetszik, hogy
várni kell rád
3.
Polak-Wenger
Gdansk
Gdansk
Gdansk
Gdansk
dance
dance
dance
Polak - Wenger
dwa bratanki
i do sabli
i do sklanki
dobzse, dobzse, dobzse, dobzse, dobzse
tak, tak, tak, tak, tak, tak, tak!
Kontroll Csoport you tube válogatás
http://www.youtube.com/watch?v=BKyHc1RI1PQ&feature=list_related&playnext=1&list=AVTGnpyrBl25zSVcyZHlLIc5AzPFfusW5O |
|
LAST_UPDATED2 |
|
2012. március 25. vasárnap, 08:14 |
|
Kell-e tapétázni?
K. F. [Kőszeg Ferenc]
Együttes kelet-európai tiltakozás a berlini letartóztatások ellen
Olykor úgy tűnik, az NDK-ban is oldódik valami. Aztán kiderül, az „első demokratikus állam német földön” továbbra is a Stasi állama, az állambiztonsági szervezeté, ahogy Románia a Secué.[SZJ] A sztálinista Poroszország a KGST-kontinens utolsó országa, ahol a sztálini üdvtan változatlanul érvényes, és rituáléit még ma is eljátsszák.
Tizenhárom évvel ezelőtt megfosztották NDK-állampolgárságától Wolf Biermann költő-dalénekest, a rendszer marxista, kommunista kritikusát: nyugat-németországi turnéjáról nem térhetett vissza választott hazájába, ahová Hamburgból települt át világnézeti okból. A hatósági döntés ellen akkor nagyszámú író tiltakozott, köztük az írószövetség pártbizottságának tagjai is. Úgy tetszett, az ideológiai erjedésből, amelyet a prágai intervenció sokkja indított el, értelmiségi-írói reformmozgalom születik. De a párt gondolatrendőrsége lecsapott a zúgolódókra. Az ingadozókat időleges megjelenési tilalommal sújtották, a makacsokat Nyugatra kényszerítették – azaz végérvényesen kirekesztették az NDK szellemi életéből.
1987 telén – hiába fújnak reformszelek Moszkvában – a berlini Vének Tanácsa ismét elővette a régi forgatókönyvet. A megfélemlítés új hullámának ismét egy költő-énekes lett a jelképes alakja: a 32 éves Stephan Krawczyk, akit egy ideig „futtattak”, majd eltiltottak a publikálástól és a nyilvános fellépéstől.
A nemzetközi figyelmet keltő atrocitások 1987 nyarán kezdődtek. Ezúttal azonban a hatalom nem egyetlen értelmiségi körrel állt szemben, hanem egy erősödő társadalmi mozgalommal, mely békeaktivisták, környezetvédők, polgárjogi aktivisták, egyházi bázisközösségiek egymással szolidáris csoportjaiból jött létre.
Június 6. és 8. között három napon át fiatalok tömege gyűlt össze a Brandenburgi Kapu közelében, hogy meghallgassák a Fal elérhetetlen másik oldalán rendezett rockfesztivál koncertjeit. Az együttes zenehallgatást a rendőrség agresszív fellépése változtatta politikai tüntetéssé. Le a fallal! Le a fallal! – követelte a tömeg, és két nevet kiáltottak a rohamozó rendőrök felé: Gorbacsovét és Rosa Luxemburgét. Különösen az utóbbi érinthette kínosan a Szocialista Egységpárt ideológusait, hisz a mártírhalált halt forradalmár az NDK nemzeti szentje – holott köztudottan ő nyitotta meg a szovjet rendszer kommunista kritikusainak hosszú sorát. A Béke és Emberi Jogok Csoport összegyűjtötte és kiadta a rockzendülésre vonatkozó dokumentumokat, szemtanúi beszámolókat. Becslésük szerint 160-200 fiatalt vettek őrizetbe a Brandenburgi Kapu közelében. Hasonló, bár kisebb méretű demonstrációra került sor augusztus 13-án, a Fal felállításának évfordulóján is.
A nyár másik jelentős eseménye a bázisközösségi csoportok találkozója volt. Az evangélikus (lutheránus) egyház a 80 százalékban evangélikus lakosságú NDK-ban több szuverenitást őrzött meg, mint a magyarországi nagy egyházak. Számos pap támogatta az egyház belső megújulását, a fokozottabb társadalmi elkötelezettségét szorgalmazó bázisközösségeket, és védelmébe vette a másként gondolkodókat is. A különböző független csoportok az egyház keretei között kezdtek szerveződni. A templomok sok szabad kulturális rendezvénynek adnak otthont; így léphetett közönség elé Krawczyk is, miután a nyilvános szerepléstől eltiltották. A templomi gyülekezetek belső használatra információs füzeteket adnak ki, ezeket előzetesen nem cenzúrázzák. A független csoportok léte természetesen vitákat vált ki az egyházon belül. Sokan úgy vélik, hogy működésük veszélyezteti az egyház viszonylagos szabadságát, és főképp azoknak a csoportoknak a tevékenységét ellenzik, amelyek nem vallásos alapon szerveződtek. Mások viszont, különösen az alsópapság körében szolidárisak a másként gondolkodókkal, sőt egyesek nyíltan részt vesznek tevékenységükben.
Az egyház szokásos évenkénti fesztiválját a múlt évben először rendezték Berlinben, tekintettel a város alapításának nagy állami pompával megünnepelt 750. évfordulójára. A bázisközösségek már márciusban elhatározták, hogy önálló jelenlétüket demonstrálni fogják a fesztivál során. Akciójukat alulról kezdeményezett egyházi fesztiválnak (Kirchentag von unten) nevezték. Az egyházi vezetés némi huzavona után beleegyezett a Kirchentag von unten megrendezésébe. A fesztiválon a bázisközösségek mintegy ezer aktivistája vett részt, zászlóik, röplapjaik, vitafórumaik általános figyelmet keltettek. A kocpenicki stadionban rendezett záróünnepségen 25 ezer résztvevő előtt bonthatták ki transzparensüket: Glasznoszty az egyházban – Glasznoszty az államban.
Szeptemberben a független csoportoknak újabb alkalma támadt a nyilvános fellépésre. A háromnapos Olof Palme-békemenetben, amelyet a Béketanács rendezett, a független békemozgalom tagjai is részt vettek: tábláikon a militarista nevelés, az (NDK-ban létező) alternatív szolgálat militarista szelleme, a kelet-nyugati kapcsolatok korlátozása ellen tiltakoztak. A háromnapos menetben részt vett a januárban letartóztatott 35 éves Vera Wollenberger is, könyvkiadói szerkesztő, egykori párttag, aki a bíróság előtt büszkén jelentette ki: örül, hogy a rakéták kérdésében a kormány elfogadta azt az álláspontot, amelyet ő 1983-ban is képviselt. A rendőrség tartózkodó viselkedését a békemenet idején sokan az állami tolerancia jelének tekintették. Utólag a magyarázat egyszerűbbnek bizonyult: már csak néhány nap volt hátra Honecker első bonni látogatásáig.
A kiválóan sikerüli nyugat-németországi vizit után, amelynek következtében a belnémet kapcsolatok annyira bensőségessé váltak, hogy az NDK hatóságai már egymillió nem nyugdíjas korú alattvalójuknak engedték meg, hogy a nagymamájuk temetése vagy az unokatestvérük esküvője alkalmából ellátogassanak a „kapitalista külföldnek” nevezett másik Németországba, már semmi sem állt útjában a nagy leszámolásnak. November 27-én házkutatást tartottak a berlini Sion-templomban és a hozzá tartozó környezetvédelmi könyvtárban. A házkutatók sokszorosítógépeket, kéziratokat koboztak el, és két független újság, az Umweltblätter (Környezetvédelmi Lapok) és a Grenzfall (Határeset) példányait foglalták le. (Az Umweltblätter a Sion-templom Béke-és Környezetvédelmi Körének tájékoztatója, megjelentetése tehát nem ütközik jogszabályba.) Az akció kapcsán húsz személyt vettek őrizetbe. Világszerte tiltakozások kezdődtek, de az őrizetbe vetteket már hetvenkét óra múlva szabadon engedték. Akkor ez is a tolerancia jelének tűnt, a későbbi eseményekből azonban kiderült, hogy a Sion-templom elleni támadás csupán figyelmeztetés volt. (A tiltakozás mellett a megkönnyebbülésnek adott hangot az a levél is, amelyet húsz magyar értelmiségi intézett Erich Honeckerhez, az NDK Államtanácsának elnökéhez. A levél szövegét a Demokrata januári száma közölte.)
A független csoportokat nem félemlítette meg a vaskos intelem. Január 17-én, a Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolásának évfordulóján rendezett szokásos állami körmeneten megjelentek a független csoportok is: a Gegenstimmen (Ellenhangok), az Unabhangige Initiative für Friedens- und Menschenrechte (Független kezdeményezés a béke és az emberi jogok védelmében) tagjai és az „állampolgársági jogokért küzdők” csoportja, vagyis azoké, akik mindeddig hiába folyamodtak engedélyért az NSZK-ba való áttelepülésre. Transzparenseikre Rosa Luxemburg mondatait írták, köztük a híres kijelentést: „A szabadság mindig a másként gondolkodók szabadsága.” (Az NDK PEN-centrum elnöke a Neues Deutschlandban megjelent cikkében az akciót az istenkáromlás vétkéhez hasonlította, „amelyet egyetlen egyház sem tűrne el”.) A felvonulókat rendőrök rohanták meg, sokukat őrizetbe vették. Az áttelepülést kérelmezők közül – némelyikük ügye évek óta húzódott – mintegy százat azonnali hatállyal kitoloncoltak az országból. Tizenöt személyt, akik nem akartak áttelepülni, letartóztattak. A letartóztatottak közül egyeseket, így Vera Wollenbergert, valamint a 17 éves Till Böttchert és a 20 éves Andreas Kalkot, akiket már a Sion-templomi házkutatáskor is őrizetbe vettek „csődület támasztásának kísérlete” vádjával bíróság elé állították, és gyorsított eljárással hat-hat hónapi börtönre ítélték. Másokat, így az ügy jelképes főszereplőjévé növő Stephan Krawczykot és a feleségét, Freya Klier színházi rendezőt, valamint Barbel Bohleyt (42 éves festő), Werner Fischert (36 éves), Ralf Hirschet, Wolfgang és Regina Templint, az Initiative[SZJ] tagjait „hazaáruló tevékenységgel” gyanúsították; e vád alapján tízévi börtönbüntetés is kiszabható. (Az utóbbi öt név a magyar forradalom 30. évfordulója alkalmából kiadott közös nyilatkozaton is szerepelt.)[SZJ]
A letartóztatások hírére megmozdult a közvélemény. Kelet-Berlin egyes templomaiban szolidaritási istentiszteleteket tartottak, és szolidaritási őrséget állítottak fel, amelynek tagjai egymást váltva virrasztottak éjjel-nappal.
A berlini kormányhoz küldött külföldi levelek és táviratok közül különösen fontos öt kelet-európai ország állampolgárainak együttes tiltakozása. Az aláírásgyűjtést a londoni Kelet-Európai Kulturális Alapítvány koordinálta. A jugoszláv aláírók között egyképpen szerepelnek szerbek, horvátok, szlovének, macedónok, egyetemi tanárok és egyetemisták, papok és a hivatalos ifjúsági szövetség tisztségviselői. A lengyelországi aláírásgyűjtés egy nap késedelmet szenvedett: az aláírásgyűjtők és az aláírók egy részét a varsói román követség előtt rendezett tüntetés során őrizetbe vették. Csehszlovák részről a levelet szervezetek írták alá: a Charta nevében többek közt Jiri Hájek, a jogellenesen üldözöttek szervezete (a VONS) nevében Vaclav Benda, a Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága nevében Duray Miklós. A levélnek négy szovjet aláírója is volt: Larisza Joszifovna Bogoraz, Jurij Hronopolo, Szergej Adamovics Kovaljov és Lev Mihajlovics Tyimofejev.
A társadalmi tiltakozásnál valószínűleg hatékonyabb volt a nyugatnémet kormány csendes nyomása. Elsőként Stephan Krawczykot és Freya Kliert tették át a berlini határon – a megkönnyebbülésbe keserűség vegyült. A humanitárius segítségnyújtás és a nyugati politikai engedékenység ismét a szokásos eredményre vezetett: a letartóztatottak kiszabadultak, de el kelleti hagyniuk az NDK-t, holott ők nem menekülni akartak, hanem arra törekedtek, hogy az NDK lakosai élhessenek nagyobb szabadságban.
De ezúttal mintha a nyugati engedékenység nem lett volna korlátlan, mintha az NDK hatóságai is engedni kényszerültek volna. Till Böttcher és Andreas Kaik elhagyhatták a börtönt, és az NDK-ban maradhattak. Barbel Bohley, Werner Fischer és a Templin házaspár, valamint Vera Wollenberger megtarthatták az NDK-útlevelüket, és ígéretet kaptak, hogy hat, illetve tizenkét hónap múlva visszatérhetnek az NDK-ba. Ilyen ígéret néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Most azonban még az sem elképzelhetetlen, hogy az NDK hatóságai megtartják a szavukat.
Egy újságíró megkérdezte Kurt Hagert, a Szocialista Egységpárt agg főideológusát, lesz-e hatása a glasznosztynak az NDK-ban. A hajthatatlan ósztálinista kérdéssel válaszolt: „Ha a szomszédja újratapétázza a lakását, kötelességének érzi, hogy maga is újratapétázza a magáét?” Honecker és társai, köztük Erich Mielke, az állambiztonság nyolcvanéves főnöke, úgy vélik, nem kell tapétázni, maradhat a faluk véres és piszkos, amilyen mindig is volt. Az NDK-ban élők többsége úgy érzi: nem tapétázni kell. El kell tűnnie a Falnak úgy, ahogy van.
(Összeállításunk a kaliforniai Berkeleyben megjelenő Across Frontiers és a hamburgi Die Zeit adatai alapján készült. A közeljövőben részletesebb cikket közlünk a Magyarországon kevéssé ismert keletnémet ellenzékről.)
Az együttes kelet-európai tiltakozó levél szövege és magyarországi aláírói:
Alulírottak, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország és a Szovjetunió demokratikus gondolkodású állampolgárai felháborodva értesültünk arról, hogy Berlinben letartóztatták Stephan Krawczyk énekest és a feleségét, Freya Klier színházi rendezőt, Barbel Bohley festőt, Regina és Wolfgang Templint (két – három és tizenhárom éves – gyerek szüleit), Werner Fischert és Ralf Hirschet, a Béke és Emberi Jogok Csoport aktivistáit. Az NDK állambiztonsági hatóságai hazaárulással vádolják őket. Pedig semmiféle bűnt nem követtek el, csupán másként gondolkodnak, és ragaszkodnak ahhoz a jogukhoz, hogy nézeteiket a hatóságok beleegyezése nélkül is nyilvánosságra hozzák. Azért vannak börtönben, mert nem nyugodtak bele abba, hogy a demokratikus szabadságjogokat felszámolták, és nem békéltek meg a rendőri erőszakkal. Letartóztatásukkal az NDK vezetői megsértették a Helsinki Záróokmányt, amelyet az NDK kormánya is aláírt.
Követeljük valamennyi letartóztatott azonnali szabadon bocsátását, és az ellenük folyó eljárás megszüntetését. Követeljük, hogy bocsássák szabadon a már elítélt Vera Wollenbergert, Till Böttchert és Andreas Kalkot és a többieket, akiket hozzájuk hasonlóan „csődület támasztásának kísérlete” címén egy évig terjedhető börtönbüntetésre készülnek elítélni, mert részt vettek az 1988. január 17-i tiltakozó felvonuláson.
Követeljük, vessenek véget annak, hogy az NDK állampolgárait – hosszú börtönbüntetéssel és más megtorló intézkedésekkel fenyegetve őket – kivándorlásra kényszerítik.
Követeljük, hogy az NDK kormányzata is tartsa tiszteletben a szólásszabadságot, és ne vessen gátat az eszmék szabad áramlásának.
Szolidárisak vagyunk mindazokkal, akiket az NDK-ban demokratikus meggyőződésükért üldöznek.
Prága–Brno–Bratislava/Pozsony
Belgrád–Ljubljana–Zágráb és további hét jugoszláviai város
Varsó–Wroclaw
Budapest
Moszkva
1988. február 1.
Adamik Mária tanár, Algol László író, fordító, Balassa Péter tanár, Bauer Tamás közgazdász, Benyó Pál mérnök, Bereczki Vilmos mérnök, Bégány Attila programozó matematikus, Bilecz Endre tanár, Bokros Péter grafikus, Bouquet Gábor szakmunkás, Buda Géza betanított munkás, Czakó Gábor író, Cseh Tamás énekes, Dalos György író, Dénes János szakmunkás, Diószegi Olga egyetemista, Esterházy Péter író, Enyedi Zsolt egyetemista, Éliás Sára ügyvéd, Farkas Elemér villamosmérnök, Fodor L. Bertalan, Fónay Jenő mérnök, Gadó György fordító, Gál Éva történész, Gondos Béla hírlapárus, Grawátsch Péter szabadfoglalkozású közíró, Haraszti Ákos gépészmérnök, Haraszti Miklós író, Havas Gábor szociológus, Hodosán Róza tanár, Holczer Tibor könyvárus, Kapitány Éva bedolgozó, Kátay Mónika egyetemista, Kis János filozófus, Kis Pintér Imre irodalomtörténész, Klaniczay Gábor történész, Konrád György író, Kovács András filozófus, Kozák Gyula szociológus, Könczöl Csaba kritikus, Kőszeg Ferenc tanár, Lezsák Sándor író, Litván György történész, Lugossy Gyula író, Mécs Imre mérnök, Mészöly Miklós író, Miszlivetz Ferenc szociológus, Molnár Tamás grafikus, Nagy András szociológus, Nagy Jenő szerkesztő, Nagy Lajos esztergályos, Nagy László ügyvéd, Nádas Péter író, Pálinkás Róbert grafikus, Perczel Anna építész, Perlaky Tamás üzemgazdász, Pető Iván levéltáros, Petri György író, Philipp Tibor fordító, Radnóti Sándor kritikus, Rácz Péter író, Rácz Sándor szerszámkészítő, Rév István történész, Sárosy László mérnök, Serfőző Magdolna grafikus, Solt Ottilia szociológus, Szabad György történész, Szeleczky Zoltán tud. főmunk., Szekeres László fotógrafikus, Szilágyi Sándor kritikus, Szörényi László irodalomtört., Tamás Gáspár Miklós filozófus, Tardos Márton közgazdász, Tóth Károly Antal levéltáros, Vásárhelyi Antal grafikus, Vásárhelyi Judit könyvtáros, Vigh Károly történész, Vit László mérnök. |
|
2012. március 25. vasárnap, 07:51 |
|
Külön-Beszélő (1984. december), Évfolyam 1, Szám 12
A Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyészének
Tisztelt Főügyész úr!
A Budapest I. Ker. Rendőrkapitányság rendőri felügyelet alá helyezte dr. Krassó György közgazdászt. A határozat értelmében dr. Krassó György este 8-tól reggel 6 óráig nem hagyhatja el a lakását, hetenként jelentkeznie kell a kerületi rendőrkapitányságon, nem léphet be nyilvános helyiségbe, beleértve a mozit és a színházat, sőt bármiféle étkezőhelyet is, nem vehet részt rendezvényeken, nem hagyhatja el Budapest területét, és egy sor állampolgári jogát nem gyakorolhatja. A határozat értelmében leszerelik a telefonját, és a hatóság megbízottait bármikor – akár éjjel is – be kell engednie a lakásába.
E döntést megelőzően a rendőrhatóság dr. Krassót szigorú megrovásban részesítette, majd – miután közegei házkutatást tartottak a lakásán, és könyveket, kéziratokat és személyes feljegyzéseket foglaltak le – sajtórendészeti szabálysértés miatt 10 000 Ft pénzbírságra ítélte.
Mivel vádolták dr. Krassót? Azzal, hogy interjút adott Nagy Imre peréről és halálának körülményeiről. Azzal, hogy M. O. jelzéssel könyveket jelentetett meg engedély nélkül. Azzal, hogy megjelentette Bibó István ötvenhatos írásait, Wiktor Woroszylski 1956-os Magyarországi naplóját. Azzal, hogy ő adta ki Szász Béla Minden kényszer nélkül című visszaemlékezését, a Rajk-per történetének megrendítő dokumentumát. Hogy ki szándékozik adni Jászi Oszkár Magyar kálvária, magyar föltámadás című, Magyarországról hatvan éve száműzött könyvét.
Kulturális értékek közreadásáért büntetik Krassó Györgyöt. A büntetést rendőrhatóság szabja ki, a megbüntetettől így elveszik a védekezés lehetőségét, és olyan politikai jogait függesztik fel, amelyektől magyar állampolgárokat csak bírói ítélet foszthat meg. A rendőri eljárás még annak a vizsgálatát is kizárja, hogy a házkutatás során lefoglalt írások, könyvek, fényképek és grafikák valóban kapcsolatban vannak-e a feltételezett sajtórendészeti vétséggel. S a végzés egyúttal embertelen is: egyedül élő embert ítél szinte házi őrizetre, rokkantnyugdíjas betegtől veszi el a telefonját.
Veszedelmes eljárás, riasztó példa, hogy alkotmányos jogok gyakorlásáról rendőri szervek dönthetnek, a nyilvánosság és a jogorvoslat lehetősége kizárásával. Valamennyiünk biztonságérzetét, valamennyiünk nyugalmát, végső soron a köznyugalmat veszélyezteti, ha efféle eljárások lehetségesek. Mint a törvényesség legfőbb őréhez fordulunk Önhöz, kérjük, vesse latba hivatali hatalmát, hogy a dr. Krassó György elleni határozatot hatályon kívül helyezzék, és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a rendőrség ne teremthessen ilyen precedenst.
Mindannyiunk, az egész magyar társadalom érdekében kérjük ezt Öntől.
Budapest, 1984. november 24.
ÁBRAHÁM RAFAEL grafikus
ÁCS PÁL szerkesztő
ALBERT GÁBOR író, könyvtáros
ANGYALOSI GERGELY kritikus
ACZÉL ENDRE szervező
BABA IVÁN irodalomtörténész
BAKAI TAMÁS SÁNDOR segédmunkás
BACSA MARGIT iparművész
BAKTI TIBOR rakodómunkás
BALOGH KATALIN közgazdász
BALOGH LÁSZLÓ egyetemi hallgató
BÁNYAI SÁNDOR könyvtáros
BECK LÁSZLÓ közgazdász
BÉLÁDINÉ HAJTÓ ZSÓFIA bibliográfus
BÉKÉSSY PÉTER programozó matematikus
BENDA GYULA történész
BENKE LÁSZLÓ író
BENKŐ VIKTOR tanár
BENYÓ PÁL mérnök
BERÉNYI GÁBOR szerkesztő
BERTHA ZOLTÁN irodalomkritikus
BIKA JULIANNA közgazdász
BÍRÓ DÁNIEL szakfordító
BODNÁR TAMÁS rendezőasszisztens
BODÓ KATALIN egyetemi hallgató
BOGÁD ANTAL távirat-kézbesítő
BOGNÁR ÉVA közgazdász
BOJTÁR ENDRE irodalomtörténész
BÖJTI GIZELLA tanár
BOKROS PÉTER képzőművész
BOLDIZSÁR ILDIKÓ egyetemi hallgató
BOUQUET GÁBOR galvanizáló
BRÓDY JÁNOS zenész
BRUCK ANDRÁS újságíró
BUCHOLZ ANTAL orvos
BUCZ HUNOR tanár
BUDA GÉZA szabadfoglalkozású
CZÁKLER KÁLMÁN segédmunkás
CZAKÓ GÁBOR író
CSÁKÓ MIHÁLY szociológus
CSALOG ZSOLT író
CSENGERY ADRIENNE operaénekes
CSIKY ENIKŐ hírlapárus
CSORBA ISTVÁN SÁNDOR színész
CSŐVÁRI LÁSZLÓ egyetemi hallgató
DÁNIEL FERENC rendező
DEMSZKY GÁBOR szociológus
DÉRCZYPÉTER kritikus
DÉS MIHÁLY szerkesztő
DOBOSSY IMRE pszichológus
DONÁTH FERENC közgazdász
ELEK ISTVÁN kritikus
ELEK LÁSZLÓ egyetemi hallgató
EMBER JUDIT filmrendező
ENGEL ANNA fordító
ENYEDI ISTVÁN mérnök
EÖRSI LÁSZLÓ segédmunkás
ERDÉLYI ÁGNES filozófiatörténész
ERDÉLYI ISTVÁN hírlapárus
ERDŐHEGYI ANDRÁS hírlapárus
ERDŐSI GABRIELLA szobrász
ERŐS FERENC pszichológus
FARKAS LÁSZLÓ festőművész
FARKAS PÁL kertészmérnök
FEHÉR MÁRTA tudományfilozófus
FENCSIK FLÓRA újságíró
FERENCZY GÁBOR rendszerszervező
FÉNYI TIBOR népművelő
FLESCH ANDRÁS szabadfoglalkozású
FODOR TAMÁS színész, rendező
FOGARASI RÉKA fordító
FOLTÁNYI TAMÁS villamosmérnök
FÓNAY JENŐ gépészmérnök
FRIDLI JUDIT fordító
GADÓ GYÖRGY fordító
GAÁL GYULA közgazdász
GALAMBOSI PÉTER egyetemi hallgató
GALÁNTHA GYÖRGY autószerelő
GARACZI LÁSZLÓ író
GATTIN ANDRÁS gyakorlatos színész
GEHÉR JÓZSEF egyetemi hallgató
GONDOS BÉLA hírlapárus
GONDOS ERNŐ szociológus
GÖNCZI SÁNDOR villamosmérnök
GREGUS SÁNDOR író
GYARMATHY KATALIN építész
GYŐRFFY SÁNDOR grafikus
GYURGYÁK JÁNOS történész
GYÜRKY ANDRÁS díszlettervező
HAJÓS GABRIELLA jogász
HAMBURGER MIHÁLY filozófus
HANN ENDRE pszichológus
HARASZTI MIKLÓS író
HÁRY MIKLÓS egyetemi hallgató
HÁY ÁGNES filmrendező
HEGEDŰS ANDRÁS szociológus
HEGEDŰS JÓZSEF szociológus
HEGEDŰS VINCE nyugdíjas
HENRICH ANDRÁSNÉ nyugdíjas
HERMANN ZSUZSA könyvtáros
HIRSCH TIBOR filmesztéta
HODOSÁN RÓZA egyetemi hallgató
HOLCZER TIBOR eladó
HOLLÓS JUDIT villamosmérnök
HORVÁT ZSUZSA szociológus
ILLÉS EDIT betegfoglalkoztató
IVÁNYI GÁBOR lelkipásztor
JAKAB LAJOS közgazdász
JANESCH PÉTER építész
JÁNOSSY ANDRÁS közgazdász
JELES ANDRÁS filmrendező
JERGER KRISZTINA műtörténész
JUHÁSZ LÁSZLÓNÉ háztartásbeli
JUHÁSZ PÁL közgazdász
KADOCSA GYULA irattáros
KÁLMÁN GYÖRGY irodalomtörténész
KARDOS ANDRÁS kritikus
KÁROLYI ZSIGMOND tanár
KASSÁNSZKY ZSOMBOR könyvtáros
KATÓ LAJOS hírlapárus
KEMENCZKY JUDIT költő
KEMÉNY GYÖRGY grafikus
KENEDI JÁNOS kritikus
KIS JÁNOS filozófus
KIS PINTÉR IMRE irodalomtörténész
KISS FERENC tervező
KISZELY KÁROLY gyári munkás
KISDVÁRDAY GYULA statiszta
KLANICZAY GÁBOR történész
KOLLER ÉVA könyvtáros
KONRÁD GYÖRGY író
KOVÁCS ANDRÁS filozófus
KOVÁCS ERZSÉBET anyagkönyvelő
KOZÁK CSABA művészeti író
KOZÁK GYULA szociológus
KÖNCZÖL CSABA kritikus
KŐSZEG FERENC nyelvtanár
KŐSZEG GY. PÉTER irodalomtörténész
KRIZSÁN JÁNOSNÉ nyugdíjas
KUKORELLY ENDRE író
KURDI ZOLTÁN nevelőtanár
KURTÁG GYÖRGY zeneszerző
LACZIK ERIKA fonónő
LAKATOS MÁRIA szerkesztő
LÁNYI ANDRÁS filmrendező
LELIK KRISZTINA egyetemi hallgató
LENGYEL GABRIELLA szociológus
LÉVAI KATALIN szellemi szabadfoglalkozású
LEZSÁK SÁNDOR író
LIEBNER ANIKÓ orvos
LITVÁN GYÖRGY történész
LŐCSEI PÁL szociológus
LUDASSY MÁRIA filozófiatörténész
LUGOSSY GYULA író*
LUKÁCSY SÁNDOR irodalomtörténész
MAGYAR BÁLINT szociológus
MÁRTON GYÖNGYVÉR műfordító
MÁRTON LÁSZLÓ író
MELIS ILDIKÓ nyelvtanár
MELIS LÁSZLÓ zenész
MÉSZÖLY MIKLÓS író
MIKES TAMÁS ellenőr
MISCH MÓNIKA könyvtáros
MOLNÁR ISTVÁN rendezőasszisztens
MOLNÁR TAMÁS grafikus
MÓZES LAJOS író
MURÁNYI SÁNDOR szabadfoglalkozású
NAGY ANDRÁS szociológus
NAGY ANTAL egyetemi hallgató
NAGY BÁLINT építész
NAGY DÁNIEL közgazdász
NAGY JENŐ szociológus
NÉMETH GÁBOR újságíró
DR. NÉMETH GÁBOR fordító
NÉMETH ILONA képzőművész
NOVÁK ESZTER egyetemi hallgató
NYÁRI ISTVÁN festőművész
NYÍRI JÁNOS tanár
PAJKOSSY GÁBOR történész
PÁKH TIBOR fordító
PÁLINKÁS RÓBERT grafikus
PAP MÁRIA fordító
PARNICZKY MIHÁLY hangszerkészítő
PÁSZTOR BEÁTA egyetemi hallgató
PAUER HENRIK akcióművész
PÉCSI VERA közgazdász
PERGER GYULA muzeológus
PERJÉS GÉZA történész
PERJÉS GÉZA segédmunkás
PERLAKI TAMÁS üzemgazdász
PÉTERFFY ÁGOSTON mérnök
PETHŐ SÁNDOR egyetemi hallgató
PETŐ KATALIN orvos
PETŐ TÓTH KÁROLY költő
PETRI ANNA figuráns
PETRI GYÖRGY író
PHILIPP TIBOR üzemgazdász
POGÁNY GYÖRGY könyvtáros
POMOGÁTS BÉLA irodalomtörténész
POSVARECZ ÉVA zenész
RÁC JÓZSEF grafikus
RÁCZ SÁNDOR szerszámkészítő
RADNÓTI SÁNDOR kritikus
RAJK LÁSZLÓ építész
RÉVÉSZ JUDIT tanár
RÉVÉSZ SÁNDOR hírlapárus
RÉVÉSZ SÁNDOR szabadfoglalkozású
RÉZ PÁL műfordító
ROMÁN MARIANNE könyvtáros
RÓZSAHEGYI GYÖRGY közgazdász
SAMU GÉZA szobrász
SÁRKÁNY KOVÁCS PÉTER textiles
SCHLECHT CSABA egyetemi hallgató
SCHWEITZER PÁL szerkesztő
SOLT OTTILIA szociológus
SOMOGYI GYŐZŐ grafikus
SOÓS ÁRPÁD forgalmi ügyeletes
SOÓS VILMOS filozófus
SPIRÓ GYÖRGY író
STEIGER KORNÉL filozófus
SULYOK MIKLÓS szabadfoglalkozású
SURÁNYI VERA propagandista
SWIERKIEWICZ RÓBERT grafikus
SZABÓ IMRE egyetemi hallgató
SZABÓ LÁSZLÓ könyvtáros
SZABÓ MÁRIA tanár
SZABÓ ZOLTÁN irodalomtörténész
SZALAI JÚLIA szociológus
SZALAI PÁL közíró
SZALAY PÉTER betanított munkás
SZALONTAI ÉVA textiltervező
SZANISZLÓ JÚLIA grafikus
SZÉKELY JÁNOS szociológus
SZEKFŰ ANDRÁS szociológus, filmtörténész
SZELES KLÁRA irodalomtörténész
SZÉLL JENÖ újságíró
SZENTIVÁNYI ISTVÁN szabadfoglalkozású
SZEPESI ZSUZSA könyvtáros
SZERÉNYI GÁBOR újságíró
SZIKSZAY KÁROLY költő
SZILÁGYI ESZTER ANNA író
SZILÁGYI SÁNDOR kritikus
SZIRTES TIBOR tanár
SZÖLLÖSI DEZSŐ közgazdász
SZÖRÉNYI LÁSZLÓ irodalomtörténész
SZÖRÉNYI LEVENTE zenész
özv. TAKÁCS FERENCNÉ nyugdíjas
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS filozófus
TAMÁS ZOLTÁN fegyverműves
TAMÁSI LAJOS író
TARDOS GÁBOR egyetemi hallgató
TARKANYI ÉVA nyugdíjas hegesztő
TOKA GÁBOR egyetemi hallgató
TÁRNOK ZOLTÁN szerkesztő
TORKOS MATIN fejlesztőmérnök
TÓTH ERZSÉBET költő
TÓTH GÁBOR tanár
TÓTH JÓZSEF nyugdíjas
TUTI JÓZSEF színész
TÖMÖRY MÁRTA bábreferens
TÖRÖK ANDRÁS nyelvtanár
TURCSÁNY PÉTER író
UNGVÁRY RUDOLF gépészmérnök
VÁGI GÁBOR szociológus
VÁGNER ANNA adminisztrátor
VALUCH TIBOR egyetem hallgató
VALLAI PÉTER színész
VÁMOS ZOLTÁN gépkocsivezető
VÁRADY SZABOLCS költő
VARGA BENEDEK egyetemi hallgató
VARGA DOMOKOS író
VARGA LÁSZLÓ irodalomtörténész
VARGA TAMÁS színművész
VARGHA JÁNOS újságíró
VARGYAS LAJOS népzenekutató
VÁRINÉ SZILÁGYI IBOLYA pszichológus
VÁSÁRHELYI ANTAL grafikus
VÁSÁRHELYI JUDIT könyvtáros
VÁSÁRHELYI MÁRIA szociológus
VERES SÁNDOR pszichológus
VÉRTES LÁSZLÓ betanított munkás
VÉTEK MÁRIA bábkészítő
VIDA ANTAL MIKLÓS grafikus
VINCZE GÁBOR PÉTER egyetemi hallgató
WESSELY ANNA művészettörténész
ZALÁN TIBOR költő
ZOLTÁN GÁBOR színházi rendező
– a levelet Kőszeg Ferenc adta postára 1984. XII. 14-én
– nyilvánosságra hozta a Külön-Beszélő 1984. XII. 18-án.
_______________________________________________________
*Lugossy Gyula
Szombathely, 1939. nov. 11.
Író.
1963-ban (beszervezésekor) postai alkalmazott volt a Krisztina Távbeszélő Központban.
Fedőneve: "László"
Ügynök, majd titkos megbízott minősítése volt.
Beszervezésének dátuma: 1963. júl. 8.
Pressziós alapon szervezték be belső elhárítás vonalra. 6-os kartonja szerint előbb "ifjúsági", majd "egyéb ellenséges" vonalon foglakoztatták. A BRFK Politikai Osztályának III/b. alosztálya kezdte el foglakoztatni. Beszervezője és első Kiss József r. fhdgy. volt.
1966-tól volt az "ifjúságvédelem"-mel foglakozó BM III/III-2. osztálynál, 1969-től a BM III/III-2-b. alosztály foglakoztatta (ifjúságellenes reakciós erők elhárítása).
1971-től a BM III/III-4-a. alosztálynál foglakoztatták (radikális ellenzékiekkel szembeni eljárások).
Titkosított (01-es) besorolású hálózati személy volt.
Nagy Imre és társai újratemetésének operatív előkészítésekor azt a feladatot kapta, hogy Kőszeg Ferencen és Szász Istvánon keresztül "felderítő jellegű" információkat szerezzen az SZDSZ vezetésének újratemetéssel kapcsolatos szándékairól.
A biztosítási terv szerint 1989. június 16-án az MDF képviseletében vesz részt a Hősök terén tartott ravatalozáson.
Október 23-a előtt szintén azt a feladatot kapta, hogy Kőszeg Ferencen és Szász Istvánon keresztül szerezzen információkat az SZDSZ vezetésének a fenti évfordulóval kapcsolatos terveiről.
Ügynök múltját Modor Ádám leplezte le A titok, meg a nyitja - Titkos szolgák és jelentések című könyvében.
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
Emigránsok, gyökerek, árulások |
|
|
|
|
2012. március 24. szombat, 08:33 |
|
Emigránsok, gyökerek, árulások
Dušan Šimko Gubbio. Besúgók könyve című kötete az emigráció aspektusából beszél Közép-Európa és a Balkán történelmi problémáiról, különös tekintettel megfigyelőkre és megfigyeltekre.
Ha Dušan Šimko írói munkássága kimerült volna az Esterházy lakája című regényének (Kalligram Kiadó, 2002) megírásában, máris joggal érdemelte volna ki, hogy minden, a közép-európaiság és a Duna menti köztársaság gondolata iránt érdeklődő olvasó ismerje a nevét. Ezzel szemben viszonylag ismeretlen (például a Wikipédiában sem található róla önálló szócikk). Legalább annyit tudni kell azonban róla, hogy 1945-ben, Kassán született, és a hatvannyolcas események után Svájcba emigrált. Újságíróként és rádiós szakértőként dolgozott, a Neue Zürcher Zeitung, a Frankfurter Rundschau, a Tages-Anzeiger és a Weltwoche rendszeres írója, a Szabad Európa Rádió egykori hírszakértője. Számos regény szerzője, magyarul eddig a fentieken kívül a Kassai maraton (Kalligram, 2004) és a Japán díván (Kalligram, 2006) című regényeit adták ki.
2011-ben jelent meg a Svájcban élő író Gubbio című, meglehetősen impozáns, kemény borítós kötete. A fedőlapokat teljes egészében kitölti Louis Soutter svájci képzőművész (1879-1942) Volagie című alkotásának részlete, mely a maga nyers, dinamikus módján jóval többet tesz hozzá a kötethez, mint a semmitmondó könyvajánló. Utóbbiból ugyanis annyit tudhatunk meg, hogy a kötet besúgókról és besúgottakról szól, valamint akár külön novellaként is felfogható fejezetekből áll.
A Gubbio szlovák, osztrák, magyar, szerb, bolgár, horvát, bosnyák, észak-olasz és német regényalakjai egyaránt európai emigránsok. Mindent hátrahagyó, de a hazájuktól lélekben soha el nem váló számkivetettek. Olyan emberek, akik magukban hordozzák hovatartozásuk emlékét. Az egyes fejezetekben (Az osztálytárs, Az orvos, A vaskereskedés tulajdonosa, A diák, Az ügynök, Az író) a többé-kevésbé hiteles főszereplő szemszögéből ismerhetjük meg a „besúgott” és a „besúgó” helyzetét. Háttérként hol jó érzékkel ábrázolt, életteli, hol eléggé sablonos történelmi díszletet rajzol az író.
Milyen sorsokat mutat be a Besúgók könyve?
Peter Gonda ’68-as emigráns, a nežná revolúcia (bársonyos forradalom) után indul haza Kassára. Félbehagyott élete és családja történetét Bécsből Zürichig tartó hazaútján meséli el Angeline Borromininek, aki cserébe egy egészen más jellegű emigráció történetébe avatja be a férfit.
Polgár Antal, a prágai tavasz eseményei után távozott külföldre. Amerikai lett, amennyire csak egy közép-európai azzá válhat. Neve alapján joggal feltételezhetjük, hogy magyar, aki talán nem is annyira a kommunizmus szorítása, mint inkább a Dubček helyére kinevezett, nyíltan magyarellenes Husák pártfőtitkár Csehszlovákiája elől menekült külföldre. Unokahúgával, Ninával keresik közös gyökereiket az eperjesi zsidó temetőben.
Alexander Basevic újvidéki szerb, a NATO-bombázások idején tér vissza Svájcból, hogy diákjából lett szeretőjével megismertesse óhazáját. Személyes „besúgottja”, Maxa apó, az 1942-ben Feketehalmy-Czeydner Ferenc-féle csendőrrazzia során (pontosabban közvetlenül a vérengzés után) meggyilkolt nagyapa. Igazi tragédiája azonban a gyermekkora világát leromboló délszláv háború, a széthulló Jugoszlávia, a NATO-bombázásban megsemmisülő otthon elvesztése.
A Petr Sedivy jegyzőről és Václav Malina mérnökről szóló fejezet a második világháború előestéjén Svájcban összegyűlő internacionális értelmiség életébe nyújt betekintést. Malina mérnök úr imitált emlékirataiból egy széthulló világ rajzolódik ki, amelyben a humanista embertípus még csak gyengélkedett, de nem halt ki teljesen. Memoárjában emléket állít a Berthold Jacob újságíróval, két bolgár diákkal, Borisszal és Damjannal, és az amerikai Alice Morgennel szövődő barátságának, melyeknek a második világháború, és egy különösen fájó árulás vet véget.
Az ügynök című fejezetben, 1873-ig visszaugorva az időben, Stephan Groždanović (született Szergej Gennagyijevics Nyecsajev) orosz emigráns, nihilista forradalmár és a rá vadászó Ivan Boriszovics Pravgyin cári titkosügynök párharcával ismerkedhetünk meg. Nyecsajvev orgyilkos és veszélyes anarchista. Felforgató nézeteivel komoly veszélyt jelent a cári Oroszország államrendjére. Svájcba menekül, hogy az alpesi állam politikai menekültek iránti toleranciája mögé rejtőzzön a felelősségre vonás elől. Balszerencséje, hogy besúgók mindenütt élnek.
„Számtalan oka lehetett annak, hogy valaki a szolgálatukba állt. Kezdve a legbanálisabbtól, mint a pénzhiány, vagy valamiféle gyengeség, vagy aberráció, például a különleges szolgáltatásokat nyújtó bordélyok rendszeres látogatása, egészen a politikailag motivált besúgók veszélyes csoportjáig.” Karel Sabina író – Az eladott menyasszony librettójának szerzője, hazafi, férj, szerető, titkosszolgálati besúgó – alakját a pályafutása egy-egy aspektusában főszerepet játszó személy nézőpontjából, még inkább az általuk elmondott monológok egymásra vetítéséből kollázsként állíthatja össze az olvasó.
A fiatal generációnak a regény sokkal inkább kötelező érvényű és mára talán bepótolhatatlan, a szülőkkel, nagyszülőkkel elmulasztott beszélgetésnek tűnik, akik átélték azt, amivel máig sem sikerült számot vetni a Kárpát-medence népeinek. Közös huszadik századunkkal, melyet együtt kezdtünk, de a mozgalmas évtizedek végül kiengesztelhetetlen ellenségeskedésbe sodorták az egymáshoz ezernyi kibogozhatatlan szállal kötődő népeket. Ebben az egy emberéletnél alig hosszabb időszakban évezredes természetes egymás mellett élés vált semmivé, mert erőszakkal meghúzott határok, áttelepítések, területcserék, faji és vallási üldöztetések tettek tönkre szoros szimbiózisban élő közösségeket, mikor a politikai radikalizmus lépett a józan ész helyébe. Ebből a nagyrészt mesterségesen generált ellenségeskedésből, bizalmatlanságból, számkivetettség-érzésből és kimondatlanságból felépült tudat-börtönben az európaiság eszményének mindössze egy lehetősége maradt: emigrációba vonulni.
Dušan Šimko regényének számos üzenete lehet. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy kutassuk fel, fogadjuk el, és álljunk ki személyes és nemzeti történelmünkért, mivel, ha nem tudunk eligazodni saját múltunkban, nem találhatjuk meg a jövőnkbe vezető tiszta utat sem. Ez alapján a regény bátran ajánlható azoknak, akik készek a besúgó-rendszer mechanizmusának megismerésére, valamint arra, hogy az emigrációba kényszerültek motivációit is megértsék. Alapos, hiánypótló munka, amely élvezetes nyelven beszél súlyos, magyar viszonylatban is fontos kérdésekről.
Dušan Šimko Gubbio. Besúgók könyve. Napkút Kiadó, Budapest. 2011
Tóth Mihály
forrás és kommentárok: http://www.irodalmijelen.hu/node/13096
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
2012. március 23. péntek, 16:54 |
|
Petőfi-Petrovics Szibériában!?
http://huntv.info/cb/video/54R4H66RMYM2/Kéri-Edit-a-könyörtelen-igazság
Kéri Edit könyvei:
Mikor tanult meg Széchenyi magyarul?
Ki volt Görgei? II.
Hogyan történt József Attila halála
Kik lőttek a Kossuth téren ´56-ban?
*
Kéri Edit
A II. VH hazai zsidó halottainak valós számáról és azok meghamisításáról
A budapesti sajtó a háború befejezése után a bécsi döntés által megnagyobbított Magyarország, tehát az 1938-1939-ben visszacsatolt Felvidék és Kárpátalja, az 1940-ben visszatért Észak-Erdély és az 1941-ben visszacsatolt Délvidék zsidó áldozatainak számát 200 ezerben jelöli meg. Ez a visszaállított Csonka-Magyarország területére átszámítva kb. 110 ezer áldozatot jelent.
Nagyszabású hamisításra jöttem rá a magyar zsidó áldozatok számával kapcsolatban. Minden egyes ártatlan áldozat kutatást és kegyeletet érdemel, leszármazottai pedig elégtételt. Az én édesapám, aki budapesti klinikai portás volt, egy fát érdemelne Jeruzsálemben az igazak kertjében, mert 1944 novemberében az Üllői úti sebészeti klinika lapos tetején rejtett el egy zsidó vaskereskedőt, amikor a németek és a nyilasok el akarták vinni. Tehát nem nyilas családból származom.
De a történelemkutatás megköveteli a teljes igazság felderítését az eseményekkel és az adatokkal kapcsolatban. 27 éve foglalkozom mint amatőr történész-kutató a magyar történelem egyes korszakainak levéltári, helyszíni, könyvtári, egyes személyekkel való riportkészítői és levelezői kutatásával.
Ismert dolog a vesztett csaták után az ellenség számának felnagyítása, a saját haderő létszámának degradálása, viszont a csaták előtt az ellenség haderejének lebecsülése a hadvezérek részéről. De a történettudománynak utólag mégis a valós számokat kell rögzítenie.
A zsidóságnak a háború utáni óriási, érthető traumája még megmagyarázza az áldozatok számának akkori felnagyítását, hisz az első számok még csak becslések voltak. Nem számították le belőle pl. a jugoszláviai bori tábor felszabadított foglyainak nagyszámú, Palesztinába történt kivándorlását, valamint az USA-ba és nyugat-európai országokba való emigrálásokat, a kórházakban a 80-90 éves zsidó emberek halálát, a bombázások áldozatait stb. De minden ország zsidó hitközségei pontos összeírásokat készítettek közvetlenül a háború után nagy részletességgel az összes családtag sorsáról. A budapesti Zsidó Múzeum levéltárában őrzik ezeket az összeírásokat, ezekből kellett összeállítani az áldozatok pontos számát.
A budapesti sajtó a háború befejezése után a bécsi döntés által megnagyobbított Magyarország, tehát az 1938-1939-ben visszacsatolt Felvidék és Kárpátalja, az 1940-ben visszatért Észak-Erdély és az 1941-ben visszacsatolt Délvidék zsidó áldozatainak számát 200 ezerben jelöli meg. Ez a visszaállított Csonka-Magyarország területére átszámítva kb. 110 ezer áldozatot jelent. (Csonka-Magyarország = 93 000 km2 = 54% visszatért terület = 78 000 km2 = 46%). Az amerikaiak németországi lapja, a Die Neue Zeitung 1946 februárjában táblázatot közölt az áldozatokról. Csonka-Magyarországhoz 123 ezer áldozatot ír. Erre a 200 ezres számra jutott az 1944-es határokkal rendelkező Magyarországgal kapcsolatban az angol hadtörténész, John Keegan is (született: 1934-ben, fő témái: a Hadtörténeti Könyvtárban levő könyvei szerint Napóleon és a II. világháború), aki 1989-ben szerkesztette Londonban a Times Kiadónál a The Atlas of the Second World War c. nagyalakú, színes képekkel, térképekkel illusztrált könyvet. Itt a holokauszttérképen (93. old.) a bécsi döntés által megnagyobbított Magyarország zsidó áldozatainak száma 1939. szeptembertől 1945 márciusáig - 200 ezer.
Az Akadémiai Kiadó 1995-ben kiadta magyarul ezt a könyvet. Itt is a 93. oldalra került a holokauszttérkép. Minden szám, minden ország rajza ugyanaz, egyetlenegy szám van megmásítva: a magyar adat. Itt a 200 ezerből 600 ezer lett. Ez hamisítás! A Corvina Kiadó pedig kiadta az 1994-ben Londonban szintén a Times Kiadónál megjelent Guide to The Peoples of Europe c. könyvet magyarul 1995-ben, Európa népei címmel. Az angol eredeti 386. oldalán található John Keegan holokauszttérképe a 200 ezres magyar áldozat számmal. A Corvinánál ez 1995-ben szintén 600 ezer lett.
Tehát a hamisításban a két magyar kiadó közt kooperáció volt. Egyik angol eredeti könyv sem található meg Magyarország egyetlen könyvtárában sem, csak a magyar fordítás-ferdítés. Illetve egyetlenegy példány van, de bevételi naplójegyzék nélkül. Ez a kezemben volt. A londoni Readers Digest kiadó 1996-ban az enciklopédiájába legalábbis a magyar kiadásba nem John Keegan londoni holokauszttérképét vette át, hanem a magyar meghamisított adatból hamisan 75%-ot számítva Csonka-Magyarország térképére 450 ezer magyar meggyilkolt zsidót ír rá a 110 ezer helyett. (Nekem a 2002-es kiadás van meg.)
Nagy nehezen megszereztem John Keegan címét, és írtam neki. Válaszából idézek: Fogalmam sem volt, hogy lefordították magyarra a The Timesnál megjelent Atlas of the Second World Wart. Mostanáig nem hallottam a Guide to The Poeples of Europe-ról. Egyik könyv kiadásához sem járultam hozzá. Elképzelni nem tudom, miért változtatták meg a számokat.
Ezenkívül írtam Jeruzsálembe a Jad Vasem Múzeumnak, mivel birtokomban van egy fotó, amelyen a magyar áldozatok márványtábláján 334 ezer szerepel: Hungary including Nord-Transylvania, azaz beleértve Észak-Erdélyt (valamint az összes visszacsatolt területet is). A múzeum munkatársának, Rénveri Sárinak a válaszában az áll, hogy ez csak Csonka-Magyarország áldozatainak száma volt (?), és ki fogják javítani 600 ezerre. (Az én levelem hatására!) Mivel most fog megnyílni a Budapesti Holokauszt Múzeum, és remélem, hogy a múlt kutatását objektíven akarják végezni a múzeum munkatársai, szeretnék hozzájárulni saját kutatásommal a valódi számok és az igazság kiderítéséhez. Dokumentumaimat bemutatva erről sajtótájékoztatón fogok beszámolni.
(Kéri Edit, a Magyarok Világszövetsége budapesti tagozatának tagja)
|
|
LAST_UPDATED2 |
|
2012. március 24. szombat, 07:19 |
|
PETŐFI SÁNDOR
EGYKOR ÉS MOST!
Egykor és most! egykor és most!...
Ép ilyen volt az idő,
Mint most, ily hideg, zimankós,
Így szakadt le az eső.
Nagyon jól jut az eszembe,
Még a napját is tudom:
Ballagott egy ifju kinn a
Pocsétás országuton.
Bús arccal, kopott ruhában
Ahogy ottan ballaga,
Olyan volt, mint egy vándorló
Leveletlen őszi fa.
Csak ment, csak ment, s ha előtte
Kétfelé tért el az ut,
Nem kérdezte senkitől sem:
Ezen s ezen hova jut?
Mindegy volt őrája nézve,
Ha jobbra, ha balra ment;
Sehol sem várt rá meleg ház
És meleg szív odabent.
Megmondjam-e, feleségem,
Hogy ez ifjuból mi lett?
Ne sajnáld őt, éli már ő
A mennyei életet.
Hanem ebből azt ne hidd, hogy
Elment az élők közűl;
Annyiban van csak, hogy ő már
Itt a földön üdvezűlt.
Itt van e meleg szobában,
S ajka forró ajkadon,
Kedves drága feleségem,
Édes szép kis angyalom!
Koltó, 1847. október
*
A SZERELEM ORSZÁGA
Álmodtam a minap...
Már nem tudom, hogy ébren-e vagy alva?
Csak azt tudom, hogy álmodám.
Ah, milyen szép álom vala!
Most amidőn leírom,
Kezem még most is reszket... a gyönyörtől!
Ballagva mentem hosszu úton,
Azaz, hogy nem ballagva,
Sőt inkább sebesen,
Mert puszta volt a táj, amerre jártam,
Olyan puszta, olyan prózai,
E tájnál csak lakói voltak
Még prózaibbak...
Oly szenvedélytelen, nyugodt pofák!
Siettem el, siettem el,
Hogy mentül hamarabb
Mögöttem hagyjam e
Boszantó tájt s boszantóbb arcokat.
Elvégre értem egy magas kerítést,
Amelynek gyémánt kapujára
Ez volt fölírva szivárvány-betűkkel:
"A szerelem országa."
Vágy-szomjasan
Kaptam meg a kilincset
És bényiték,
S mit láttam! égi látomány!
Előttem állt a legdicsőbb vidék,
Minőt a festők és a költők
Müvészi mámorukban
Teremteni csak képesek,
Amilyen tán csak a paradicsom volt.
Virító széles hosszu völgy
Ezer virággal s oly nagy rózsafákkal,
Amekkorák másutt a tölgyek.
Középütt sétált egy folyó,
És vissza-visszafordult
A helyre, melyet egyszer elhagyott már,
Mikéntha fájna nékie
Végképen elszakadni tőle.
A láthatár szegélye
Regényes kősziklák valának,
Melyek fején
Arany felhők lebegtek
Fürtök gyanánt.
Elálmélkodva néztem e vidéket,
Feledve még az ajtót is betenni,
Midőn beléptem.
Sokáig álltam a küszöbnél,
Mig végre szinte öntudatlanúl
Beljebb-beljebb vont a vidék varázsa.
Először is virágos réteken
Mentem keresztül. Ifju emberek
Jártak körűlem, mindegyik
Lehajtott fővel, mintha tűt keresne.
Kiváncsi lettem és megkérdezém,
Hogy mit keresnek olyan gondosan?
S felelt egy, hogy mérges füvet.
Mérges füvet? s mivégre?
"Hogy kifacsarjam s megigyam levét."
Megdöbbenék s gyorsan tovább haladtam,
S fáradva értem
Az első rózsafához,
S alája ültem, hogy ott megpihenjek,
De amidőn letelepedtem,
Oh borzalom! fejem fölött
Egy ifju lógott fölakasztva.
Elrohanék a másik fához
S a harmadikhoz és a negyedikhez
És így tovább, mindig tovább,
De nem pihenheték sehol,
Mert mindenik fán
Függött egy ember.
Túl a folyón, túl a folyón!
Gondoltam, ott a boldog szerelem.
S szaladtam a folyó felé.
Csónakba űltem, s gyorsan evezék,
De húnyt szemekkel,
Mert a habokban egy-egy holt tetem
Ütötte föl magát,
S a partról, mint a megriasztott békák,
Ugráltanak be ifjak és leányok.
Átértem a vizen,
S hah, itt is mindenütt
A régi látomány!
Méregpohár, akasztott emberek,
Mindenhol ez. mindig csak ez,
S hátúl a sziklák ormiról
Veték le mások magokat,
S alant a völgynek éles kövein
Kifeccsent szívökből a vér
S fejökből a velő.
Kétségbeesve nyargalék
Mindenfelé, mindenfelé,
De mindenütt a régi látomány:
Dúlt arcok és öngyilkolás!...
Csupán csak a táj és az ég mosolygott.
Koltó, 1847. október
*
MENNY ÉS FÖLD
Isten hozzád, gyönyörű hazugság,
Eszményképek, ábrándok világa!
Már kezemben tartom ajtód kulcsát,
Még egy perc s örökre zárva lész.
Túl az éjnek fejér szivárványán,
A tejúton túl röpűltem egykor,
S ott az égi magasokban járván
Épitélek, szép tündérvilág.
Ott töltöttem ébren álmodozva
A csapongó ifjuság időit,
Álmaimnak nem volt vége-hossza,
S szebbnél-szebbek voltak álmaim.
De az álom bármi szép, csak álom,
S hogyha ma nem, holnap elmulandó;
Elment, elment pajkos ifjuságom,
Fölkeltett a komoly férfikor.
Isten hozzád, ábrándok világa!
Miért várjak, amíg összeomlasz
S romjaidnak eltemess alája?...
Jobb, leszállnom innen idején.
Le a mennyből, le tehát a földre!
Vígy le, vígy le, képzeményim szárnya,
Mielőtt lebuknám összetörve,
Mint lebukott egykor Phaëton.
Hogy jön e könny szemem pillájára?
Aggalom s bú, hagyjatok, hadd menjek,
Hisz a föld az emberek hazája,
Embereknek csak a föld való;
S ha nem is oly szép ez, mint szeretnők,
Nem is oly rút, mint az ifju véli...
Nincs itt angyal, ámde nincs is ördög,
S ha van itt tél, van kikelet is.
Koltó, 1847. október
*
CSENDES ÉLET
És vége a komédiának,
A fütty s a taps elhallgatott,
A nagy függöny szépen legördült,
S én ott hagyám a színpadot.
S most itt vagyok... oly messze, messze,
Száz mérföld tőlem a világ,
Ki egykor azt becsavarogtam,
Mint a garaboncás diák.
Itt űlök feleségem mellett
Ebb' a csendes kis faluba'.
Egykor szük volt a föld, s imé most
Elég tág e kicsiny szoba.
Itt nézem a hajnalt s az alkonyt
És feleségem mosolyát,
S szemem nem kíván többet látni,
Bármily kevés az, amit lát.
Ki tette volna föl felőlem,
Hogy ilyen furcsán járok még?...
De mikor olyan furcsa, furcsa
Portéka az a feleség!
Koltó, 1847. október
*
AZ VOLT A NAGY, NAGY MUNKA...
Az volt a nagy, nagy munka,
Kicsiny kis feleség,
Mig megszereztelek, míg
Veled eljöheték.
Ha ilyen drága volna
Minden háznál a lyány.
Be kevés pap híznék meg
Az esketés diján.
Igaz, hogy ily leány nem
Minden bokorban nő,
S uramfia: poéta,
Rongyos poéta-vő!
Meg is tevé dicsően
A hat-vágás apád,
Hogy ily isten-csapástól
Menekjék a család.
És amidőn hiába
Volt minden izzadás,
S ég, föld dacára meglett
Az asszony-elhozás:
Eltört ugyan az útban
Kocsinknak kereke,
De nem hiszem, hogy a nagy
Áldás-súly törte le.
Azon áldásnak súlya,
Amellyel engemet
Ipam s napam magoktól
Eleresztettenek.
Azon az egyen most is
Csodálkozom nagyon,
Hogy az ajtón jövék ki
És nem az ablakon.
Miért is nem dobtak itt ki?
Tűrném a többivel;
A sok közt e kis tréfa
Nem is tűnt volna fel.
Koltó, 1847. október |
|
|
