BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE

ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA

SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK

PETŐFI SÁNDOR

A KONZERVATÍVOK

Mentünk az ellenség elé,

Mentünk előre bátran,

Ti ott hátul kullogtatok

Az előhad nyomában,

Árnyékával takarta be

Seregünk lomha testetek,

Nagy volt az út, nagy a meleg,

Az árnyék persze jól esett.

~

Midőn az ellenség előtt

Kiálltunk a csatára,

Ruhánkba kapaszkodtatok

És rángattatok hátra,

Szűköltetek kegyetlenűl,

És óbégattatok rutul:

"Ne lőjjetek, ne lőjjetek,

Félünk a puskaporszagtul!

~

Még van idő, még van idő,

Forduljunk vissza szépen,

Jobb otthon, sokkal jobb leszen

Kemence közelében;

Inkább hátunkra kancsukát,

Mint kezeinkbe kardokat,

Jertek haza, a kancsuka

Csak sebesít, de öl a kard."

~

Ilyen vitézi csatadalt

Dudáltatok mögöttünk,

De isten segedelmivel

Mi megütköztünk s győztünk,

S ti drágalátos madarak,

Kibujtok most hátunk mögűl,

És orditoztok diadalt,

Hűhóztok istentelenűl.

~

Hohó, lassabban egy kicsit

És hátrább, hallják kendtek!

Jobban becsüljük kendteket,

Ha nem szemtelenkednek.

Csak magatokat teszitek

Bolondokká, ha vélitek,

Hogy e Judásörömmel itt

Minket bolonddá tettetek.

Pest, 1848. április

÷

ILYEN ASSZONY VALÓ NÉKEM...

Ilyen asszony való nékem,

Mint az én kis feleségem.

Eszemadta kis barnája,

Te vagy a világ rózsája.

~

Nem vagyok az, aki voltam,

Aki annyit szomorkodtam;

Csillagos ég az életem,

Ezt is neked köszönhetem.

~

Édes szemed mosolygása

Örömemnek kútforrása,

Többet ér egy tekinteted,

Mint a tavasz, mikor legszebb.

~

Meg is érem minél előbb,

Megérem én azt az időt,

Hogy ahová lépsz, kedvesem,

Lábad nyomán virág terem.

~

Ha dicsérni akarnálak,

Sokfélének mondhatnálak,

Nem mondalak én egyébnek,

Csak az isten remekének!

Pest, 1848. április

÷

A LEDŐLT SZOBOR

Állt egy szobor magas hegy tetején.

Olyan magas volt e hegy, hogy neki

A fellegek szolgáltak öv gyanánt,

S vállán pihent meg nyári délben a nap.

~

E hegytetőn állott az ércszobor,

Egy méltóságos óriás-alak,

Egyik kezében háborúi kard,

Másik kezében győzedelmi zászló.

~

Mikép jutott e hegyre e szobor?

A földrül vitték őt oda, vagy az

Égből esett le?... így szentebb, de úgy

Magasztosabb, ha emberkéz emelte.

~

Az ég s a föld közös munkája volt,

Isten segített, ember fáradott;

Sok száz esztendő múlt el, mialatt

Sok miljom kéz bevégezé a munkát.

~

De végre meglett. Fönn állt a szobor.

Európa látta s nézte, s mindenik

Térd meghajolt, lenyomta őket a

Fél-tisztelet, fél-rettegés előtte.

~

Áll még a hegy, de orma bús rideg.

Hol a szobor, mely koronája volt?

Tán megirigylé a földtől e díszt

Az ég, s magához fölragadta?... oh nem!

~

Földindulás jött, mely lerombolá,

Megingatá alapján őt e vész,

A magasból a mélybe dőlt alá,

S alant a völgyben elnyelé a posvány.

~

Hazám, hazám, te szent dicső szobor,

E posványban kellett fetrengened,

Ott henteregtél három századig

A sárrá rothadt zöld hullámok alján.

~

S fejed, mit egykor koszorú gyanánt

Öveztek fönn a szomszédcsillagok,

Az ingoványnak undok férgei

Borították el ronda testeikkel.

~

Oh én hazám, oh én szegény hazám!

Minek nevezzem azt az érzeményt,

Mely mint egy sötét felhőszakadás

Omlik szivembül multad emlékére?

~

De félre, bú, de félre, gyász, el, el!

Nincs a mocsárban már a szent szobor,

Fertő-ágyábul kiemeltük őt,

Kihoztuk őt a tiszta levegőre.

~

Oh jertek, jertek, mossuk tagjait,

Legyen, mint volt, olyan szeplőtelen,

Jőjön, segítsen mosni mindenik,

Az asszony könnyel és a férfi vérrel.

~

Ha régi fényében ragyogni fog,

Akkor menjünk, pihenni, társaim...

Akkor se még, nem! még azonkivűl

Uj kötelesség fáradalma vár ránk.

~

Föl kell emelnünk a szobrot megint

A hegyre, melyen egykor tündökölt,

Amelyrül olyan méltóságosan

Nézett alá a bámuló világra.

~

Föl, nemzetemnek apraja, nagya,

Szégyen reá, ki lomhán vesztegel,

Dicsőség arra, aki dolgozik...

Válasszatok most: szégyen vagy dicsőség!

Pest, 1848. április

*

A csíksomlyói pünkösdszombati búcsú története

http://dkjozsef.blogspot.com/2012/05/csiksomlyoi-punkosdibucsu-tortenete.html

*

PROHÁSZKA OTTOKÁR

A PÜNKÖSDI LÉLEK

ELMÉLKEDÉSEK

BUDAPEST, 1914.

http://mtdaportal.extra.hu/books/a_punkosdi_lelek.pdf

*

RÉGI MAGYAR MULATSÁGOK

8. A pünkösdölés

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,

Mindent egészséggel látogató ege,

Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákat meg illatozásra,

Néma fülemile torkát kiáltásra,

Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Neked virágzanak bokrok, szép violák,

Folyó vizek, kutak csak neked tisztulnak,

Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak…

Ily jó időket élvén Isten kegyelméből,

Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szűbűl,

Igyunk, lakjunk egymással vígan szeretetből.

Balassi Bálint a „Borivóknak való” című költeményének idézett néhány sora versbe tömörítette azt az ősi érzést, amely minden ember lelkében ott szunnyad, és amikor a tél terhes idejétől megszabadul, akár a természet, új életet varázsol a világra: a virágot fakasztó tavaszt. A tavaszt, amelynek eljövetelét évezredek óta megünnepelte az ember, s ez az ünnepkör minden kultúrában megteremtette a maga szokáskörét.

Amikor a római birodalom romjain Európa kereszténnyé lett új népei kialakították életformájukat, az egyház az ősi hagyományokat igyekezett keresztény tartalommal megtölteni. Így kapcsolódott a tavaszünnep szokásköre pünkösd ünnepéhez, amelyet a Szentlélek eljövetelének szentel az egyház. Változó ünnep ez is, húsvét után számított ötvenedik napra, a május 10-e és június 13-a közötti időszakra esik. Így aztán a régi, a görög-latin, illetve a germán, szláv hiedelmek és szokások közül nemcsak a tavaszünnep, hanem az évkezdő márciusi ünnepek és a nyárkezdő júniusi ünnepek is e naphoz kapcsolódtak a kialakuló európai kultúrkörben.

Hogy a magyarságnak volt-e az őshazában tavaszünnepe, vagy csak itt ismerkedett meg vele, nem tudjuk. Korai forrásainkban nem maradt emléke, és szófejtéssel sem kísérelhetjük meg kutatni eredetét. Későbbi adataink azonban valószínűsítik azt a feltételezést, hogy már a kora középkorhun élt ennek az ünnepkörnek két jellegzetes szokása: a pünkösdi király választása és a pünkösdi királyné processziója. – Arany János „Toldi szerelmé”-ben I. Lajos király korára már mint régi szokást említi mindkettőt.

Történeti adataink azonban jóval későbbiek, és csak az elsőre vonatkoznak. Kállay János 1528-ban kelt, Báthori Andráshoz írt levelében I. Ferdinándot, mintegy saját vágyait kifejezendő, rövid uralkodást jósol neki, amikor „rex pynkesthyensis”-nek, azaz pünkösdi királynak nevezi. A XVI. század második felében elterjedő új hit papjai azonban protestáns puritánsággal ezt is tilalmazták, mint más mulatságot. Az 1591. évi csetneki evangélikus zsinat pl. így rendelkezett:

„Pünkösd napján régi szokás szerint királyt választani, táncolni és játszani mindenkinek megtiltatott.”

A katolikus egyház viszont ezt a vigasságot sem tilalmazta, csak a túlkapásokat igyekezett megszüntetni. A megyék, városok és a földesurak szintén csak a visszásságokat tilalmazták. Protestáns helyeken azonban még a vasárnapi táncot is tiltották, pünkösd vasárnapján különösen. A jobbágyok viszont gyakran megszegték a tilalmat. Mint pl. a csejtei uradalom verbói népei 1653-ban. Az úriszéken így dörgedelmeskedett ellenük a felperes:

„Pünkösd ünnepén ezek a vádlottak… uraságuk statútumait megvetve, azok ellenére… nagy táncot és hozzá szörnyű zabálást vittenek végbe, annyira, hogy ez okból nagy verekedés is keletkezett.”

S hiába védekezett az egyik vádlott azzal, hogy nem vasárnap, hanem hétfőn táncolt, a másik meg azzal, hogy csak nézte a mulatságot, mert öreg, a bíróság így határozott:

„Mivel mind az öregebbek, mind az ifjak előtt ismert volt a… tilalom, mely büntetés terhe mellett tiltja az ilyen pünkösdi táncot… bárki volt… a táncoknál… mindegyik 5 forinton marasztaltatik el.”

A szokás más vonatkozását ismerhetjük meg Nógrád megye 1722. évi statútumából:

„Minthogy pünkösd ünnepének idején némely helyek és falvak lakói maguk közül királyt, köznyelven pünkösdi királyt szoktak választani, ilyen alkalommal pedig az utazókat tekintet nélkül letartóztatják és megbírságolják, és csak bizonyos pénzösszeg letétele után engedik szabadon; ha tehát a jövőben ilyesmi tapasztaltatik, a szolgabírák a résztvevőkre 100 botot veressenek, a királyra pedig, tisztsége miatt 200 botot.”

A rendelkezés tehát nem a királyválasztást, hanem az ez alkalommal sorra kerülő bírságolást tilalmazta. Márpedig a törvénytevés szorosan hozzátartozott a pünkösdi királyság funkciójához. Egy érdekes dokumentum tanúsítja ezt, amely egyúttal bizonyíték arra is, hogy nemcsak a föld népe, hanem a vitézlő rend is választott pünkösdi királyt. Idézzünk a Splényi huszárezred 1727. évi választási iratából:

„Minthogy régi bevett szokás szerint… a vitézlő rendnek hatalom adatott, hogy minden esztendőben május napján vigadjanak, a mely nap mindenik sereg egy királyt választani szokott, az melyiknek is az egész sereg engedelmeskedik… annak okáért ezen… esztendőben is… választottak… királyt, … remélve, hogy őkegyelme… regulák szerint igazságosan és törvényesen ítélni fog, … mely ítéletnek mindenik alattvaló jókedvéből és minden visszamondás nélkül engedelmeskedni kötelezi magát.”

E királynak udvari népe is volt: „1 adjutant, 6 assessor”, akik segítettek a királynak bíráskodni, „2 bévádló, 2 pártfogó”, a delikvensek részére, „egy lapicskás mester”, vagyis büntetés végrehajtó, „a király tréfás asztali és udvari szolgája”, végül „egy konyhamester és egy borra-gondviselő”. A királyi kiáltvány a „regula” szerint a tilalmakat, részint az ünnepség rendjét sorolja fel. Tilos volt káromkodni, veszekedni, ételt, italt pocsékolni, asszonyt, leányt erővel megcsókolni, a király engedelme nélkül táncolni, dohányozni, és előtte megjelenni. A „vigadozó hely” árokkal volt körülvéve, „strázsák” vigyáztak arra, hogy a hívatlanok „által ne jöjjenek”, de kintről nézhették a mulatságot. A hivatalosak asztalok mellett ettek, ittak, mulattak, és a kijelölt helyen a hölgyekkel táncoltak.

Hasonló lehetett a föld népének a mulatsága is. Bél Mátyás polihisztor tudósunk „Magyarország egyetemes leírásá”-nak 1736-ban megjelent kötetében a Csallóközben fekvő Szent Erzsébet falunál a következőket írta:

„Tudjuk, hogy erre a helyre pünkösd másnapján a városból igen jámbor, de egyúttal vidám hivősereg szent zarándoklatát szokták vezetni. A falusi nép ugyanis ősi szokás szerint a pünkösdi napokra királyt szokott választani, akit a nép nyelvén pünkösdi királynak vagy ideiglenes királynak neveznek. Nemegyszer úgy jönnek ide, hogy istentiszteleten való közös részvétel helyett is táncra és ugrándozásra özönlenek. Szerencsésebb időkben erről a hagyományról annyira gondoskodtak, hogy maguk a földesurak biztatták reá alattvalóikat.”

De szokás volt ez a diákság körében is. Hermányi Dienes József, nagyenyedi professzor az 1760-ban keletkezett „Nagyenyedi Demokritus” című művében erről többek között ezeket írta:

„Gyöngyvirág nyíláskor pünkösd előtt pünkösdi királyt tesznek az enyedi kollégiumban és azt a felső Holt Marosban kikísérik. Minthogy a királyságot valami gazdag úrfi vállalja, az ott nagy konyhát vetett: kivonat oda vagy két [nagy hordó bort], … és a kollégiumot jól tartja, sőt sokakat meg is bolondít.”

Erre az ünnepségre a pünkösdi király lovasaival és kengyelfutóival indult el a kollégiumból, követték őket a professzorok kocsin, majd a diákság és a nézőközönség gyalog. A berekbe megérkezve „sok szép deák oraciók és versek elmondása után” hosszú asztalokhoz ültek és vigadoztak estig.

Dugonics András az 1788-ban kiadott „Etelka” című regényében szintén megemlékezik a „Pünkösdi Királyságnak jeles játékáról”, „a rövid ideig tartó karcsú hivatalról” – ahogyan Kovács Pál határozta meg az 1794-ben megjelent „Magyar példa- és közmondásai” című művében. Jókai Mór pedig a „Vasárnapi Újság” 1856-os évfolyamában a dunántúli szokásról számolt be, és ezt a tapasztalatát használta fel az „Egy magyar nábob” című regényében, egész fejezetet szentelve neki. Jókai Mártonnal, a régi pünkösdi királlyal mondatta el a választás módját és a király egy évig tartó kiváltságát:

„Minden pünkösd harmadik ünnepén összegyűlnek a lovas legények a környékről, s versenyt futtatnak egymással, … aki ez alkalommal győztes marad, annak… szabad ivása van a város minden kocsmájában, annak lovait minden gazda tartozik őrizni, de akárhová kárba mennek, nem szabad megzálogolni, hanem fizeti a kárt, aki rosszul vigyázott rájok. Továbbá szabad bejárása van mindenféle vendégségbe és lakodalomba, és ha egyszer-másszor jókedvéből ki találna rúgni, ezért őt testi büntetéssel illetni nem szabad, sem megcsapatván, sem pedig börtönbe záratván.”

Jókai színes leírásában megelevenedik az ünnepi felvonulás, az izgalmas lóverseny, s a hozzákapcsolt bikaviadal is. Kissé módosította a népi szokást, ugyanis gyalog és kézzel kellett a falu bikáját legyőzni, nem pedig lovon, pányvával, mint itt a lóverseny győztese, Kiss Mihály, az új pünkösdi király. A regény nyomán, még inkább megfilmesítése révén aztán napjainkra hagyományozódott ez ősi szokás egyik változata. De így, vagy úgy, a pünkösdi király mindenképp a falu erőben, ügyességben legkiválóbb legénye lett, mert mindig valami próbatételhez volt kötve megválasztása: győznie kellett, mint ahogyan a tavasz – amelyet megszemélyesít – diadalmaskodik a tél felett.

Ebből a tényből arra következtethetünk, hogy e szokás mélyén a harci, feltehetően alkalmi hadi tisztségre való kiválasztás – amire a szatmári szokás konkrétan utal is –, vagy esetleg a férfivá avatás emléke húzódik meg. De lehetséges, hogy csökevénye az ősi esővarázsló király választásának, akit előbb megcsúfoltak, majd feláldoztak. (Ugocsában a falun végigvonuló pünkösdi királyt szeméttel dobálták meg.) Viszont másutt zöld gallyakkal feldíszítették, ezáltal jobban azonosult az általa megszemélyesített tavaszhoz. Tiszta növényi szimbóluma viszont a májusfa, ezt pedig sokfelé – például Esztergom megyében is – pünkösd napján állítják fel, mégpedig a pünkösdi király háza elé. Somogyban, Lengyeltóti környékén viszont az volt a szokás, hogy a templom előtt május elején felállított májusfát pünkösd hétfőjén rontották le. Előtte azonban reggel a legények lóháton bejárták az egész falut koledálva, de itt a pünkösdi király már maskarás alakká változott. Ecsényben viszont a választott pünkösdi király vezetésével jártak koledálni, szintén lóháton. Beköszöntőjük így hangzott:

„Jó reggel kívánok! Megjött a király az egész kompániával. Adjanak egy pár tojást vagy egy darab szalonnát. Ha nem adnak, … akkor úgy feltipratjuk az udvarát, hogy három évig gyűszűvel nem győzi kihordani a porát.”

S ez a fenyegetés változott formában fennmaradt abban az énekben, amelyet viszont már a pünkösdölők, a pünkösdi királyné-hordozók mondottak el. Mert nemcsak az erősebb nemnek, a gyengébbnek is szerep jutott pünkösd ünnepén. Szerepéről azonban csak a XVIII. század végétől kezdve vannak adataink, s a kapcsolatos szokást a múlt századból ismerjük közelebbről. Viszont az ez alkalommal mondott, illetve énekelt versek archaikus ritmusa, misztériumhangulata, illetve az átvételek hosszú során napjainkra sokszor már érthetetlenné torzult szövegrészek, kifejezések igazolják ősi voltukat, és feltételezhetővé teszik, hogy a pünkösdi király és királyné valamikor régen együtt szerepeltek. Lehettek így kultikus jegyespár, s e mágikus vonatkozásban a pünkösdi királynak a telet győző, tavaszt nyitó, a pünkösdi királynénak pedig a termékenység-termésvarázsló szerep jutott.

S ez a szerep háramlott pünkösd ünnepére is. Az állatokat ezen a napon zöld gallyakkal díszítették fel, nyírfavesszővel csapdosták meg. De gonosz- és betegségűző – vagyis a tél –, illetve egészség- és szépség-, vagyis tavasz-varázsoló nap is lett a pünkösd. Egyes helyeken fokhagymával kenték be a küszöböt pünkösdkor, hogy a boszorkányokat távoltartsák a háztól. Sokfelé tartotta magát az a hiedelem, hogy a pünkösd hajnalán szedett bodzafavirág minden betegségre jó, s hogy e nap hajnali harmata eltünteti a szeplőket, széppé varázsolja az arcot, ha a leány megmosdik benne. S tette is, könnyen meglehet, azért, hogy őt válasszák pünkösdi királynénak.

Hajdanában ugyanis az eladó leányok járták a pünkösdi processziót. Századunk elejére már csak a leánygyermekek, a pünkösdi királyné pedig nem a falu legszebb leánya, hanem egy 4-5 éves leányka lett. Szalagokkal, kendőkkel feldíszítették, fejére koszorút tettek, arcát fátyollal letakarták. A királyné kísérete egyes helyeken 10-12 tagú volt, általában azonban csak 2-6, leggyakrabban 4 leányka. Ünneplőbe öltözve, közrefogva vezették a királynét. Sorra járták a házakat s megkérdezték: „Szabad-e megmutatni a pünkösdi királynét?” Az engedelemre aztán rázendítettek a pünkösdölő versre. Ennek többféle változata volt. Egyes versszakok azonban valamennyiben ismétlődtek, bizonyítván a közös ősi eredetet. A legáltalánosabb volt az, amelyet a jászárokszállásiak is énekeltek:

Mi van ma, mi van ma?

Piros pünkösd napja.

Holnap lesz, holnap lesz,

A második napja.

Andorás bokrétás,

Felesége jó táncos,

Az ura selyemszál,

Jó maga aranyszál.

Jól megfogjad

A lovad kantárját,

Ne tipoggya, ne tapoggya

A pünkösdi rózsát.

Királyné pálcája,

Királyné koronája,

Szálljon erre a házra

Az Isten áldása.

Én még kis lány vagyok,

Alig tudok szólni,

Mégis szólok nektek

Hebegős nyelvemmel.

Lányok ülnek a toronyban

Arany viganóban,

Arra mennek a legények

Sári sarkantyúban.

Ide jöttem kend elébe,

Piros alma a kezébe,

Adjon nekünk belőle.

Az ének alatt táncoltak, befejeztével pedig a királynét, elvéve arcfátyolát, magasra emelték, s közben ezt mondták: „Ekkorára nőjön a kendtek kendere! Még magasabbra! Három akkorára!” Mivel azonban a kender a termékenység jelképe, e kívánsággal lényegében bőséget kívántak a ház lakóinak. „Szíves fáradságukért” pedig gyümölcsöt, más élelmet vagy pénzt kértek.

Az ének szövegében említett Andorás valamelyik Endre királyunkkal lesz azonos. S ha figyelembe vesszük, hogy egy másik, pl. a Vas megyében is ismert pünkösdölő végző sorai Szent Erzsébet asszonyról beszélnek – valószínűleg őrá utal a Bél Mátyás említette adat is –, feltételezhetjük, hogy II. Endréről van szó. S így az Árpád-korra, legalább az 1200-as évek elejére gyökereztethetjük a pünkösdölő szokást. S az a majdnem minden változatban szereplő verssor, hogy a lóval ne tapossa össze a rózsát, utalhat szintén erre, hisz Szent Erzsébet virága, amint legendája révén köztudott, a rózsa volt, másrészt viszont azt is feltételezhetjük, hogy a tavaszünnep uralkodó párja együtt vonult fel. Elöl a pünkösdi királyné gyalog, kísérete rózsát hintve, mögöttük pedig a király és kísérete vonult lóháton. S úgy lehet, hogy amikor a vigalom helyére értek, a pünkösdi király azzal az ősi, de ma is közismert népdallal köszöntötte párját, amely a pünkösdölők többségében általánosan szerepelt:

Nem anyától lettél,

Rózsafán termettél,

Piros pünkösd napján

Hajnalban születtél.

S lehetséges, hogy a királyné azzal a dallal válaszolt, amelyet a sárpilisiek is énekeltek, és amellyel elbúcsúzhatunk mi is a pünkösdölőktől:

Pünkösd napján születtem,

Kék nefelejts a nevem.

Kék nefelejts,

El ne felejts.

*

Wass Albert

A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATA

Az Úristen kegyelméből azonban

nincsen veszedelem a megmaradás lehetősége nélkül.

Ha fölismerjük a veszedelmet,

és él bennünk az akarat, hogy segítsünk magunkon,

az Úr is velünk lesz!

S ha már egyebet vénségemnél fogva nem is tehetek: szavakba foglalhatom a törvényt,

mely részben minden nemzetre egyformán vonatkozik,

de különösképpen a magyarra.

És elnevezhetem ezt a törvényt

A MAGYAR NEMZET HÉT PARANCSOLATÁNAK:

1. Tiszteld és szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes szívedből,

minden erődből, és rajta kívül más istened ne legyen. Bálványt ne imádj!

A pénz mindössze eszköz, nem istenség.

Érdekimádat, ön-imádat

hamis utakra vezet embert és nemzetet egyaránt.

2. Magyar mivoltodat,

az Úr legszebb ajándékát, meg ne tagadd soha!

Őrizd, ápold, add át fiaidnak,

mert csak addig marad rajtatok az Úr szeme,

míg e nemzethez hívek maradtok.

Ki nemzetét elhagyja: az Urat tagadja meg,

s elvész nyom nélkül a népek tengerében.

3. De ne gyűlöld azt, aki más nemzethez tartozik.

A gyűlölet méreg, mely megmérgezi az elmét,

és gyűlöletet terem.

Rokonod minden isten-fia ember,

bármely nyelvet beszéljen is.

4. Szeress minden magyart,

mert testvéred Ő: nemzeted fia.

Segítsd és támogasd,

mert közös hazát adott nektek az Úr.

Ki testvére ellen fordul, vagy megcsalja azt:

önmagát rövidíti meg ezzel, saját nemzetét gyöngíti,

s az Úr parancsa ellen vétkezik.

Ki széthúzás magját veti el: romlást arat.

5. Ki bántja a magyart: téged is üt.

Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed.

Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást.

Bárki magyar vesztesége a te veszteséged is.

6. Légy becsületes, tisztességes és igaz!

Ezek azok az emberi értékek,

melyeken nemzeteknek, országoknak épülniük kell.

Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet.

Aki csalásra épít: nyakát töri.

A felelőtlen ember homokra épít,

amit elfúj a szél, és elmos az eső.

A becsületesség olyan, mint a sziklakő:

kemény és maradandó.

Bár úgy tűnik ma,

mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok

számára gyümölcsözne az élet;

ne irigyeld őket!

Összeomlik alattuk a csalásra épült világ.

A jövendő az igazaké.

Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján,

a jövendő az igazakkal van.

7. Legyetek bátrak és hűségesek

egymáshoz és a magyar nemzethez,

mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket,

s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.

Őrizzétek szívetekben ezeket a parancsolatokat,

s meglássátok: az Úr veletek lesz!

(1993. május)

*

Gyere ki te gyöngyvirág

Gyere ki te gyöngyvirág

Mert feljött az holdvilág jaj

Gyere ki te gyöngyvirág

Mert feljött az holdvilág jaj

×

Majd kinezék ablakon

Az lajbimat gombolom jaj

Az lajbimat gombolom

Szeretőmet gondolom jaj

×

A te tarka kutyádat

Más hergeti de nem én jaj

Az hergesse ha nem én

Még eszedbe jutok én jaj

×

A te vasas kapudat

Más zergeti de nem én jaj

Az zergesse ha nem én

Még eszedbe jutok én jaj

×

A te karcsú derekad

Más szorítsa de nem nem én jaj

Az szorítsa ha nem én

Még eszedbe jutok én jaj

×

A te piros orcádat

Más csókolja de nem én jaj

Az csókolja ha nem én

Még eszedbe jutok én jaj

Makám

http://www.youtube.com/watch?v=KcqxEVsy3nY&feature=related

&

Kolinda

http://www.youtube.com/watch?v=YUOUmSfBL9o&feature=related

Kerek a szőlő levele

Kerek a szőlő levele, kerek a szőlő levele.

Vártalak rózsám az este, vártalak rózsám az este.

Váratlan elmentél máshoz, váratlan elmentél máshoz.

Verjen meg a nap s a Mária, verjen meg a nap s a Mária!

Járjon hozzád az a madár, járjon hozzád az a madár,

Ki pántlikás kalapban jár, ki pántlikás kalapban jár!

Zöld pántlika könnyű gúnya, zöld pántlika könnyű gúnya,

Mert azt a szél könnyen fújja, mert azt a szél könnyen fújja.

Kerpa ruha nehéz gúnya, kerpa ruha nehéz gúnya,

Mert azt a bú földig nyomja, mert azt a bú földig nyomja.

Lehajlottak a zöld ágak, lehajlottak a zöld ágak.

Azok is éngem sajnálnak, azok is éngem sajnálnak

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/25356/balkan-fanatik/kerek-a-szolo-zeneszoveg.html

*

Bessenyei György

VALLÁS

Nagy Isten! Miképpen végeztél felőlünk?

Hogy kívánsz mindenkor tiszteltetni tőlünk?

Add ki akaratod teremtéseidnek,

Ne nézd tévelygésit ily sok népeidnek.

Egyik nyugotra fut, hogy majd ott talál fel,

Másik tanácskozik érted napkelettel.

Ez éjszakra kiált: amaz délre szalad,

Nagy világod érted széjjel ekként fárad.

Kedvedet keresné közöttünk minden nép,

A lélek mível így: ez az isteni kép.

E nagy élő világ, amiólta látszik,

Minden részeibül istene kitetszik.

Eztet tiszteli csak a föld kereksége,

Kinek mérhetetlen titkába mélysége

Mindenkor csak egy volt nagy természetibe,

Nem változik soha cselekedetibe.

Örök tetszésének magyarázója lett

A földön tévelygő nagy emberi nemzet.

Istenét a lélek látni jól akarta,

Mely miatt világunk magát annyit marta.

Kain áldozott volt először Ábellel,

Kik frigyet akartak kötni istenekkel,

Ez bárány vérivel kiált az egekre,

Más gyümölcsöt hány az oltári tüzekre.

A két testvér ezen egymás ellen kelvén,

Kain Ábel öccsét vérébe kevervén

Gyilkossá lesz önként az igaz istenért,

Kit áldozatjával engedelemre kért.

Így mondják ezt köztünk a nagy tönénetek,

Beszélhetünk véle a keresztyéneknek.

Eképpen a világ vérrel kezdette el

Azt érteni, kit még nem ismért lélekkel.

Az első emberek véres áldozatjok

Meghagyták utánok, szenyvedt is magzatjok.

Őket a nagyvilág továbbá követte,

Mely örök urát jól még meg sem érthette.

Az emberi nemzet magátul áldozván,

Fegyvert fog istenét sokként magyarázván.

Egyik: én értem csak, ugy mond, az egeket,

Kimagyarázhatom a végezéseket.

Másik ellent szökik, s eztet hazudtolja,

Áldozattételét mérgesen vádolja.

Ki-ki tüzesedik, a buzgóság hevül,

Fegyver, mely bizonyít, s vérünk a földön hül.

Pogány, mint keresztyén egymás közt csatázott,

Istenünk nevéért, ki ellen hibázott.

A francia haza többek közt magába,

Nagyon háborodott tévedvén dolgába.

Párizsra még ma is kicsoda nézhetne,

Hogy veszedelmére sírva ne könyvezne?

Mely benne régenten Istenünk nevébe,

Keresztyénségünket keverte vérébe?

Két ellenkező hit indult harcolásra,

A világ hű atyját hívta e vívásra.

Az erősb részekrül mindenfelé dúltak,

Férjfiak, asszonyok fegyverek közt fúltak.

Párizs utcáiba öldöklést, jajgatást,

Sok keserves nyögést, fuldokló kiáltást

Ide s tova futva hallott ki-ki széjjel,

Mely romlást okozott egy veszélyes éjjel.

Édesanyja előtt a gyermek vérébe

Általverettetvén, nyögött bölcsőjében.

Öszveölelkezve az asszony férjével,

Sok nemes ifiu kedves jegyesével

Rettegéssel fúltak kiomlott vérekbe,

Jajgatva pihegvén itt-ott fegyverekbe.

A felgyúlt dühösség emészteni nem szűnt,

Isten nevébe ölt, nem ismérhetett bűnt.

Mint égő tűz, széjjel olyan harsogással

Bolygott ordítozva, fegyvervillogással.

A vérpatakokat ekként árasztotta,

Keresztyénségünket ölvén pusztította.

A kisdedek testek kövekhez verettek,

Hol már atyjok, anyjok vérekbe hevertek.

Pusztulás, kiáltás iszonyú lármával,

Szaladás, kergetés a nép halálával

Töltötték Párizsnak temető utcáit,

Piros színre festvén szomorú falait,

Amely igaz Isten nevébe egyik rész

Öldöklött, a többi ugyanazért elvész.

Egyik úgy sóhajtoz: uram, érted halok.

Másik ismét kiált: Istenért bosszulok.

Az öldöklő fegyvert buzgóság vezette,

Mely a természetet ekkor felejtette.

Így vérezte magát, istene nevébe,

Az emberi nemzet sokszor fegyverébe.

Nagy károkat tehet a vakult buzgóság,

Hol jó cselekedet lehet sok gonoszság.

Ő pusztított régen az Újvilágban is,

Fegyverével vesztvén ennek sok népét is.

Mikor spanyol tűzzel Amerikát dúlta,

S az irgalmas Istent fel tűzbe mutatta.

Eképpen a világ buzogván, megtévedt,

Természetünk ellen erőszakokat tett,

Minekelőtte még meghatározhatja,

Hogy mi az Istennek titkos akaratja.

Fegyverrel áldozik annak, ki teremtett,

Nagy buzgóságába ekként tévelyedett.

Mindenütt majd más-más urat magyarázunk,

Noha mindnyájan egy Istenre vigyázunk.

Az egek titkain való vetélkedés,

Teremtőnk tetszésén tett sok kérdezkedés

Emberi nemünket véribe keverte,

A széles világot fegyverével verte.

Halandó sorsunkban széjjel tétovázván,

Tiszteljük Istenünk egymástól irtózván.

A testvér testvérjét utálatban vészi,

Az atya gyermekét veszélynek kitészi,

Isten nevéért a buzgóság felgyúl,

Mely annak szentsége ellen mindent feldúl.

Homályosult lelkünk a földnek porábul

Nem tudhat meg mindent isteni titkábul.

Irgalmas urunkat nevéért bosszuljuk,

Ember teremtésit prédába feldúljuk.

A természet, melynek józan érzései,

Igaz Istenünknek bölcs rendelései,

Maga ellen fordult egy oly Teremtőért,

Ki nem szenyvedheti az érte ontott vért.

Szerencsétlen ember, ki csak okoskodol,

S gondolataidba szüntelen hánkódol,

Tudjad, hogy az elme megtévelyedhetik,

S okoskodásoddal elhitettethetik.

Világunk mélyébe alásüllyed lelked,

Befed a természet, s elveszted Istened.

Mély okoskodásod több-több semmiségre

Vezeti életed, kétségeskedésre.

Légy józan erkölcsű, emberséggel érezz,

Élj jól, s mint a vadak, másokat ne vérezz.

Gondolkozzál léted belső törvényére,

Vigyázzál lelkednek igaz ösvényére.

Ezek felsőbb részek halandó sorsunkba,

Ezen túl háború minden világunkba.

*

KÉT SZÁL PÜNKÖSDRÓZSA

Két szál pünkösdrózsa

Kihajlott az útra,

El akar hervadni,

Nincs ki leszakítsa.

+

Szakítsd le te Julcsa,

Kössed bokrétába,

Tedd a kisangyalod

Pörge kalapjára!

+

Nem ám az a rózsa,

Ki a kertben nyílik,

Hanem az a rózsa,

Ki egymást szereti.

+

Nem szeretlek másért,

Két piros orcádért,

Szemed járásáért,

Szád mosolygásáért.

http://www.youtube.com/watch?v=vjoTf_mEp7E

*

E pünkösdi rózsa

Kihajlott ez útra.

Nekem es kihajlott

Szekeremnek rúdja.

#

Nem tudom édesem,

Jóra-e, vaj rosszra,

Jóra-e, vaj rosszra,

Vaj hótig bánatra.

#

Adná zIsten, jóra,

Ne fordítsa rosszra,

Ne fordítsa rosszra,

Vaj hótig bánatra.

#

Kimenék ez utra,

Lenezék ez uton,

Látom édesemet,

S ő es láta ingem.

#

Akarám szólítni,

Szánom busítani,

S ez ő gyenge szívit

Megszomorítani.

#

s Úgyes megszólítám

Egy szóval, kettővel.

s Úgyes megszólítám

Egy szóval, kettővel.

#

Merre mensz édesem,

Hova mensz édesem?

Víz alámentire,

Szélnek feljöttire.

#

Víz alámentire,

Szélnek feljöttire.

Ne menj el édesem,

Ne hagyj el ingemet.

#

Met megveszen ingem

s E hideg havasa,

s E hideg havasa,

Disznó turkálása.

#

Nem veszen édesem,

Jó meleg csergében,

Nem veszen édesem

s E meleg csergében.

#

Fuvadoz e szellő,

Azt sem tudom, merről.

Alul-e, vaj felül,

Vaj édesem felől.

#

Fudd el jó szél, fudd el

Hosszú útnak porát,

Hosszú útnak porát,

S ez én lelkem búját.

#

Fudd el ződ erdőbe,

Lódzás közepébe,

Fudd bé jédesemnek

Meleg kebelibe.

#

Jaj, ne fudd szegénnek,

Hogy éljen kedvire!

Éljen, eki élhet,

Met én nem élhettem.

#

Met én nem élhettem

Butól s e bánattól,

Butól s e bánattól,

S e feteke gyásztól.

http://www.youtube.com/watch?v=V38E3LOK75I

*

Gerald Durrell

A bafuti kopók

előadó: Korompai Vali

2006

"Derék barátom, leveled kézbe vettem, és minden részlete érthető volt.Igen, én beleegyezek, hogy te Bafutba jössz két hónapra az állatok miatt, meg túl boldog leszek, hogy neked adhatom az egyik házat a táboromból, ha meg fogunk egyezni a lakóbérben.Szívélyesen üdvözölBafut Fonja"A fenti levél kézhezvétele után Gerald Durrell azonnal szedte sátorfáját, és indult Bafutba, ahol megismerkedett a Góliát-termetű, sajátos angolsággal beszélő és az alkohol-tartalmú italokat mindennél jobban kedvelő /és bíró/ uralkodóval: Bafut Fonjával. A gyűjtőút sikeresnek bizonyul: Gerald Durrell számos figyelemre méltó példánnyal gyarapíthatja egzotikus állatainak gyűjteményét - és eközben nem egy emberi csudabogárral is megismerkedik. Érdeklődéséről, vonzódásairól számos könyve tanúskodik - gondoljunk a Családom és egyéb állatfajták-ra s a többi bűbájos Durrell-könyvre -, és ez a korai kameruni expedíciója is meggyőz arról, hogy állatoknak-embereknek nagyszívű, értő barátja Gerald Durrell /aki egyébként derekasan állja a versenyt a bafuti uralkodóval a rafináltan kevert italok élvezete terén/.

Total Playing Time: 389:21 (min:sec)

http://www.lspeed.info/index.php?topic=52680.0

*

Többet ésszel, mint erővel

Egy öregúr egyszer elhatározza,

hogy elmegy Afrikába szafarira.

Magával viszi öreg kutyáját, hogy társasága legyen.

A kutya egy nap addig kergeti a pillangókat,

amíg azt veszi észre, hogy eltévedt.

Bóklászik erre-arra, hogy megtalálja az utat,

egyszercsak látja, hogy egy leopárd rohan felé

láthatóan azért, hogy megegye.

Az öreg kutya azt gondolja:

"Jajjaj! Most igazán szarban vagyok!"

Észrevesz a közelében

néhány csontmaradványt valami dögből,

gyorsan elkezdi rágni a csontokat

hátat fordítva a közeledő leopárdnak.

Amikor az már majdnem ráugrik, a vén kutya felkiált:

"Ez a leopárd igazán finom volt! Vajon találok még egyet?"

Ezt hallván a leopárd

az utolsó pillanatban visszafogja az ugrást,

rémülettel néz a kutyára, és gyorsan elhordja az irháját.

"Húúú!", sóhajt a leopárd, "ez meleg volt.

Ez a vén kutya majdnem elkapott."

Közben egy öreg majom,

aki végignézte az egész jelenetet egy faágról,

arra gondol, hogy hasznot húzhat abból, amit tud,

és kialkudhat valami védelmet a leopárdtól.

Utánairamodik, de az öreg kutya,

amikor látja teljes sebességgel a leopárd után futni,

rájön, hogy valami ravaszság történik.

A majom utoléri a leopárdot,

elárulja neki a kutya cselét, és alkut ajánl.

Az ifjú leopárd feldühödik, hogy rászedték.

"Ide gyere, majom, ugorj a hátamra,

és meglátod, hogy jár, aki be akar csapni!"

Az öreg kutya látja a felé rohanó leopárdot

a majommal a hátán és nyugtalankodik:

"Na, most mit csináljak?"

Ám menekülés helyett újra leül háttal a támadóknak,

és ismét úgy tesz, mintha nem látta volna őket.

Mihelyt hallótávolságba érnek, felkiált:

"Hol van már az a hülye majom?

Már egy órája elküldtem,

hogy hozzon egy másik leopárdot!"

*

ERDÉLYI JÁNOS

MAGYAR SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

7743.

Ez teszi meg.

7744.

Teheti s teszi.

7745.

Mi van mit tenni, ha meg kell lenni.

7746.

Nincs mit tenni, el kell menni./meg kell lenni.

7747.

Mit félre nem tettél, elő sem veheted. KV.

7748.

Tetőtül talpig becsületes.

7749.

Nehéz mindennek tetszeni. K.

7750.

Mindennek tetszeni lehetlen, akarni bolondság.

7751.

Tetü a biborban is megnevekedik. D.

7752.

Még a tetü is köhög.

7753.

Nem szükség a tetüt ködmönbe rakni. KV.

7754.

Oda ütök, hol a tetü bakzik.

7755.

Ringyrongyban terem meg a tetü.

7756.

Mennél hitványabb a tetü, annál jobban csip.

7757.

Serkéből lett tetü annál jobban csip. (3038.)

7758.

Szegény mint a tetü.

7759.

Mász mint a tetü.

7760.

Hallgat mint tetü a var alatt.

7761.

Teve, ha rühes is, többet bir mint az egészséges szamár. K.

7762.

Tevének mind nyaka mind szőre haszon.

a) Görbe mint a teve háta.

7763.

Se té se tova. (3620.)

7764.

Téglát szapul.

7765.

Tékozlónak ruhája végre koldus táskája.

7766.

Egy, kettő hián volt a tékozlónál. KV.

7767.

A tél hagyján! de a szele gonosz

7768.

Más is télben csinál házat.

7769.

Télben kenyért, nyárban ruhát, bolond, a ki elhagy.

7770.

Télben két szakács, egy kulcsár; nyárban két kulcsár, egy szakács.

7771.

Ritka mint a téli fa árnyéka.

7772.

Tényei kezesség. K.

Csalárd kezesség.

7773.

Téren is tántorog gyakran a méltóság. KV.

7774.

Sem ostor sem ló nem a tied.

7775.

Tud hozzá mint tik a regéhez. M.

7776.

Egy tikmonysültig megleszen. M.

7777.

Félénk sziv nem megy a tilalmasba.

7778.

Tilosban jár.

7779.

Tilosba is bevág a kasza.

7780.

Kicsin tinó, nagy a járom.

7781.

Más tinóján szánt. KV.

7782.

Tanulj tinó, ökör lesz belőled.

a) Fekete mint a tinta.

b) Tinta ez, nem kalamáris. (5555.)

7783.

Akkor még a Tisza vize is más felé folyt.

7784.

Ki a Tiszábul nem ivott, nem is tarthatja magát igaz magyarnak. D.

7785.

Lassan foly a Tisza, boldog, a ki iszsza.

7786.

Kinek nincsen tiszte, nincsen veszedelme.

7787.

Nem árt, a kinek sok tiszte van. KV.

7788.

Tisztában van.

Mondatik olyanra, ki eszméivel, ügyeivel rendbe jött;

aztán játékosoknál: ki mindenét elvesztette.

7789.

Tisztaság második egészség.

7790.

Ha nem szinte tisztesen, legalább szinesen./eszesen.

7791.

Kinek isten ad tisztséget, menten ad hozzá tehetséget.

7792.

Álomszakasztással jár a tisztviselés. KV.

7793.

A tisztviselő szóló törvény.

*