Hűbele Balázs az egyetem előtt, alatt és után - Mo. XIX. |
|
|
|
2012. december 11. kedd, 10:28 |
A DÉLIBÁBOK HŐSE
Első ének
L'animo mio... Si volse indietro a rimirar lo passo.[2]
Dante
Mult évek emlékén el-elborongok, Az ifjúság szép kertjét átfutám: Nem vágyom én - midőn még semmi gondot Nem ismerünk - a gyermekkor után, Midőn fülembe játék zajja zsongott, S mi a remény, cél, küzdés, nem tudám: - A gyermekemlék tán mosolyra kelt; De megnyugszunk benne: szép volt s letelt.
Más korszak az, mit lelkem néha fájlal, Fölszítva hamvadó emlékeket: Ama hivő kor, melyben (pelyhes állal) Vártam dörögni a sötét eget; Hivém, lelkemben egy szép ideállal, Hogy majd elűzünk minden felleget, És akkor börtön és trón szétomolván, Az "egy akol s pásztor" támad ki romján.
Pezsgett a vér, ép volt a szív bizalma, Hivém, eszményszabadság, jöttödet; Már-már ledőlt a zsarnokok hatalma, Mit egy aranykor, szép s dicső, követ. Örök leend eszményünk szent uralma, Egy küzdelem még, több vész nem jöhet, S egy rázkodással új világra kelve, Testvériség, jog lesz a népek elve.
Ifjúi ábránd! Lassan szétomol; Másra tanít a néptörténelem. Az eszményt, azt nem érjük el sehol, Folyvást tusázik a jó s rossz elem: Az ember-öltő kel, nő, zajg, bomol, Küzd, hömpölyög, él s éltet szüntelen; De büszke öntudattal célt nem érhet, Leszáll, ha csúcsra jut, rohad, ha érett.
A népek élte egy nagy szerves élet, S mint a gyümölcs, midőn rakásra gyűl, Egymást rohasztva újabb létre éled, Szeszt fejtve ki, mikor már összefüll: A nép is így, midőn forrásra gerjed, Java, salakja, mind eggyé vegyül; A tiszta szesz felszínre tör, kiválik, S a rothadó elem seprőbe mállik.
Ó, mennyi eszme az, mi így kitisztul; De, hajh, az erjedés kínos, nehéz. Mert hátha amint fektéből kimozdul A sok kavart elem, mind összevész? Vagy hátha éppen a jobb rész kipusztul, Ha túlerőt nyer rothadás, penész? Vagy hátha minden egy kaoszba veszvén, Elvész a nemzet és elvész az eszmény?
Ah, ezt irigylem elmult éveimtől, Hogy ily "de hátha"-kat nem ismerék. Az ifju hit csak szépet, jót jövendöl; Egy kósza hírből száz reményt nyerék: "Ó - így imádkozám - e lomha csendtől, Csak ettől ments meg, ó kegyelmes ég, Csak rázd föl népemet, hagyj lelkesednünk, - Pokol sem ülhet diadalt felettünk!"
S ez álom nemcsak engem lelkesíte, A nemzetnek volt az remény-kora: Mint Júda népe, oly hittel tekinte Bizton közel várt megváltóira, Mindenkit egy vágy, egy érzés hevíte, S elönté annak boldog mámora; Nehéz igánkat is packázva vittük, S mert láttuk a célt, már elérni hittük.
Elérni rögtön: mert folyvást, kimérten Haladni célra nem természetünk, Számítni sem, se időben, se térben, Hanem: "Hipp-hopp! mint gondolat, gyerünk!" Serény kitartás nincs a szittya vérben, Lassú kimért munkát nem tűrhetünk; Ezerszer elmondott tapasztalás, S példája hősöm: Hűbelé Balázs.
Ki és mi volt ő? Ím tehát leírom. Bár nagy nevet, hírt hátra nem hagyott, S nincsen reá, hogy nyomtatott papíron Halhatlanítsuk, semmi más, nagy ok; Se kard, se szószék, toll, ecset vagy írón Nem tette naggyá, híre nem ragyog Művészek, államférfiak sorában; Alant maradt biz ő, közlét porában.
Sarkalta bár dicsvágya, szenvedélye, Érzett erében ifjú tett-hevet De nem talált iránytűt, mely vezérlje, Csak ment, nem tudva, mily irányt követ; Csalódásokba vitte sors szeszélye, Szegény, mindent nagyon lelkére vett, S midőn az ifjú kor lejárt rohanva, Mi maradt neki? Az égett szalma hamva.
Jellemzi főleg az, hogy "jó bolond" volt, Mint olvasóm belátja nemsoká; Nagy terveket szőtt, nagy dolgokra gondolt, S talapzatát, melyen állt, elrugá; Még azt is, amit néha jól kifontolt, A kivitelben visszáról fogá... De már elég - nem fecsegek felőle, Mint épikus költők szokták, előre.
Hősöm tehát, kis birtokú apátul Falun eredt s korán árván maradt; Egy agglegény nagybátyja fogta pártul, S nevelteté, mint illik úrfiat; Örökségét nem lopta el csalárdul, Mint olykor a népszínműben divat, Sőt némi szerzeménnyel is növeszté, Balázst pedig szabad fékén ereszté.
Mint honvéd-ezredes esett el apja, Emléke szent volt, híre közbecsült, S fiára is lesüt dicsfénye napja, Dicsőségében ő is részesült; Vigalmakon toaszt-részét kikapja, Dicsvágyra éledt, szíve lelkesült, Szerepre vágyott, s könnyűnek hivé, - Hisz atyja híre félig már övé.
E vágy magát korán lelkébe forrta, S egészen összenőtt érzelmivel; Rajonga a honért, mohón akarta Szolgálni, csak nem tudta, hogy mivel: A haza gyászán elbúsult gyakorta, S gondolta: ezzel is tán jót mivel; Hanem remélt is ám: szent akarat - Így olvasá versben - sikert arat.
Azonban, hol künn buckák völgye-halmán, Vadászva a pusztákat, réteket, Hol iskolában, a pálcák sugalmán, Lemorzsolá a gyermek-éveket; Végigtaposva nyolc osztálya malmán, Sok össze-vissza tankönyvet megett; S bár ez fejében mind egy rőzse-boglya: Kimondták, hogy megért, feljönni jogra.
Boldog jogász-kor, tarka szép mozáik! Mily kvodlibet, míg e pár év lezajg: Kedv s baj, ború s derű hogy összeválik, Könyv, kártya, billard, ész-jog, csókos ajk, Kard, kutyabőr, párbaj, de nem halálig, Szívseb, üres zseb együtt egyre sajg; A hármas jelből kettő: szív s horog, Mindez mint ködkép hömpölyög, forog.
Balázs hát Pestre jő és szubskribál, Az egyetembe néha föltekint, De többször a folyosókon pipál, A névsorolvasásra lesve kint, Vagy benn padot faragcsál, szundikál, S tanár urakra nem sokat legyint, Nem, mintha tétlenségre voln' születve, De oly tanulmányokra semmi kedve.
Mi a jog ösvényén világot áraszt, Mi benne lélek és élet-teli A bécsi rendszer, a német tanár azt Nehéz homályosságba göngyöli; Belőle eszmét, szellemet kiszáraszt, De szőre szálát százfelé szeli. Balázs utálja a betű-evést, S kortársi közt keres kitüntetést.
Kortársi közt, kik útat nem találva, Az élet ösvenyén mentek vakon, Be volt előttök minden pálya zárva, S merő szokásból tengtek a jogon, Hogy majdan, a tanéveket lejárva, Honn, a hanyatló ősi birtokon Vonuljanak meg, míg van, inni, enni, Búsulni a honért, és mit se tenni.
Nincs úgy-e, most, ki helyét jól betöltse? Nem leltek, úgy-e, férfit eleget? S becsmérlitek, multnak sok régi bölcse, A korcsosúló nemzedékeket? Hát lesz-e a fának nemes gyümölcse, Mely elvadulva fajzott, senyvedett, Kit könny ha öntözött, keserv ha érlelt: Hogy lenne célnál, kit cél nem vezérelt!
Balázs, úszván az árral, hírre vágya: Hogy "inni tud", "kozák", "víg cimbora"; S valóban kezd is teljesülni vágya, Folyvást növekszik e címek sora; Elismerik, hogy van "jó ecetágya", Dícsérik: "torka pompás csutora"; Sok koca-pipás majd megfúl, úgy tanulja, Ha füstöt nyel, iszik rá s úgy kifújja.
Értette a kártyát és a billardot, Velök virrasztott olykor hajnalig, Biztosra vett ő duplát, triplát, kvartot, Süldő-jogász korában sem balik; Ha társasága néha jól "bemártott", Ő ott ivott köröm-csordulatig, S kiállt akármelyikkel borra, snapszra, Hogy köztük ezzel jusson névre, tapsra.
De női körbe nem járt, sőt negédes Garral gyalázt' az asszonyállatot, S ha a költőkben itt-ott holmi kétes Célzást talált, azon szörnyen kapott; Hogy: "méreg a nő, ámbár íze édes", Hogy: "gyilkol, amit áraszt, illatot", Hogy: "félig angyal, ám övön alol Mind pikkelyes hal, sátán és pokol".
Olvasni nem volt éppen ellenére, Kivált költőket, főleg a bizarrt; Ha Heine, Byron juthatott kezére, Vagy más poéta, rosszabb, de hazard, Ő nyelte azt, s az volt nagyon inyére, Ki szitkokat meg gúnyt bőven pazarlt, Kinek kezében a költészet ostor, Petőfiből az Őrült és Apostol.
Shakespearet is olykor s Bánk bánt szinte falván, Ha - mint szeg a zsákból - itt-ott kiállt Egy-egy ledér sor: ő azt elszavalván Bor közt, ilyessel nagy hatást csinált; Tréfával, élccel - egy kicsit benyalván - Ily társaságban mindenütt kivált, S mint sok kapós anekdotát tudó, Pohár között ő volt a hangadó.
S bár néha eltelik, csömört is érez, Szeretne tenni tán "valami mást", De vonja őt a tömjén, melyet élvez, S nem is nagyon keres más hivatást, S talán örökre hű marad köréhez. Folytatja köztük a dicső ivást, Ha egyszer a "világgal" össze nem vesz, És félre nem vonul, miként Achillesz.
Ha éjjelenkint csínyt kellett kisütni, Összecserélni boltok címerét, Borbélyi réztányérokat leütni, Beverni németek cilinderét, Szunyóka boltőrt szegletkőre kötni S elvenni tisztes ősi fegyverét: Bár ily kalandban nem nagy kedve telt, "Becsületből" mint első szerepelt.
Egy éjjel a vám kétfejű sasára Fentek fogat mintegy hatan-heten; Balázs fölmászik egy lámpás vasára, És rázza a sast; ekkor hirtelen Rendőr közelget; otthagyják magára, A többi szétfut gyáván, hűtelen; Balázs huzalkodik, de botja sincsen, Becsípik, és az éjt benn tölti, priccsen.
De másnap némi kis bírság kimenti, S haraggal a jogász-tanyára tör "Gyalázat, gyávaság!" kiált, s kiönti Bosszúságát, mely kebliben gyötör; "Hát ember, hát magyar az ily gyáva, mint ti, Kit így széjjelriaszt egy éji őr!" Szól gúnyosan; de itt nagyot köhint Valaki, s fölkacag a többi mind.
S megered a kedv, bajából csúfot űznek: "No, no, Balázs, ne légy olyan vitéz; Bizony magad se mentél volna tűznek, Ha nem lett voln' megugranod nehéz. Mi lelt? Megsütnek-é, vagy nyársra tűznek? Nagy hősiség: egy kis priccs az egész." Balázsban erre felforr a harag, A társaság meg még jobban kacag.
Otthagyja őket, víg zajtól követve, Kedélye bomlott, lelke bús, setét: Azok köréből van tehát kivetve, Kikért od'adta volna mindenét. Mit? Arra volna ő csupán születve, Hogy korhelyek közt töltse életét? Így áporog fojtott dühvel magába', És elvonul, mint sebzett vad, magányba.
Szép a magány, ha kedvet a világban Nem lelve a szív, félremenekül; Szép a magány - annak, ki nincs magában, Bár emberektől távol s egyedül, Midőn, az ábrándok szép korszakában, A lélek oly fennen, bátran repül, S teremt magának oly szellemvilágot, Amely benépesít egy pusztaságot.
Szép a magány, ha lelkünk önmagával, Önistenével elmerengni tud; Hő nyári nap, erdőn, hol lomb beárnyal, Hová az ember elbolyongva jut, Szél-rezgetett lomb játszik a sugárral, Mely szökve néhol a mély árnyba fut, Nincs semmi nyílt zaj, nem válik ki hang, Csak a rovar-világ zsummog, zsibong.
Szép a magány. Ah, én is élvezem: Az éj leszállt, az utcazaj kihalt; Kedves költőimet előveszem, Emlékbe híva egy-egy régi dalt, Merengve, csendesen lapoz kezem, Felejtem a mindennapos zsibajt, És lelkem egy eszmény-világba száll át... Jaj, jaj, - csak a szomszéd ne verne skálát.
Nos hát, Balázs magát otthon epesztvén, Nagy gondolatjai egymást szövik; Eszébe jut, hogy lőn naggyá Demoszthén, Mikor lenyírta a haját tövig; Így képzeletjét mind tovább eresztvén, Harag s tervezgetés közt küszködik, Míg végre a szobát megúnva bent, Szellőzni a Múzeum-kertbe ment.
(...)
http://mek.oszk.hu/00500/00599/00599.htm#3
*
A Délibábok Hőse
Arany László A délibábok hőse című elbeszélő költeménye a korabeli siker és elismerés után az iskolai kötelező vagy ajánlott olvasmányok közé került. Kevesen olvassák és keveset tudnak róla. A nemzeti önismeretnek és önvizsgálatnak ez az egyik legjobb műve igazi sikert sohasem tudott aratni. Talán azért, mert nem szeretünk szembenézni önmagunkkal, és inkább hiszünk a csodaszarvasnak, mint a délibábok hősének, Hübele Balázsnak…
Az előadás – az epika és a dráma határmezsgyéjén – megpróbál többet nyújtani a hallgatónak a puszta felfedezésnél és az irodalomtörténeti érdekességnél.
- beszélő
- Básti Lajos
- Hübele Balázs
- Latinovits Zoltán
- Révfalvy
- Kovács Károly
- Etelke (a lánya)
- Csűrös Karola
- öreg színész
- Bihary József
- diák
- Szathmári István
- Dezső
- Pálos György
- szolgáló
- Pártos Erzsi
- női hang
- Kohut Magda
- Arányi Adrienne
- férfi hang
- Láng József
http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/A-Delibabok-Hose-18200/ |
LAST_UPDATED2 |
2012. december 07. péntek, 10:29 |
Bárdossyra, a mártír miniszterelnökre emlékeznek Szombathelyen
2012. december 07. 09:55 gki - Hunhír.info
2012. december 9-én a szombathelyi ferencesek templomában 16. órai kezdettel engesztelő szentmisével, majd utána a közeli Szent Márton utcai régi temetőben, Európa legrégibb sírkertjében,
a családi sírhelynél koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeznek meg a mártírhalált halt magyar miniszterelnökre, Bárdossy Lászlóra.
Tizenhat éve már, hogy a szociálliberális médiauszítás ellenére magyar hazafiak felvállalják, hogy a régi szombathelyi temetőben, nem messze a a kőkereszttől lévő családi sírboltnál gyertyát gyújtanak és elrebegnek egy imát, és megemlékeznek a judeobolsevik népbíróság által halálra ítélt Bárdossy László miniszterelnök születésének és halálának évfordulójára. A szombathelyi hazafiak a Horn–Kuncze-kormány idején vállalták fel először Dr. Széll Kálmán sebész főorvos vezetésével, hogy gyászmisét mondatnak az ártatlanul kivégzett nagy magyar hazafi lelki üdvéért.
A korabeli liberális bulvárlapok, a Blikkel az élen, a "kor szellemét tükrözve", iszonyú médiakampányt indítottak és a fasiszta miniszterelnök rehabilitációs kísérleteinek minősítették a templomi eseményt, pedig akkor még a szentmisén részt vevők nem keresték fel a családi sírboltot, ahol sokak szerint a Markó utcai fegyházból kicsempészett Bárdossy porhüvelye nyugszik. Az első, a szombathelyi Szent Márton templomban megtartott szentmisén megjelent az a zsidó származású dr. Torjai Valter urológus főorvos is, aki a legvadabb kommunista diktatúra idején is minden vasárnap részt vett a szombathelyi nagytemplomban tartott szentmisén.
Széll Kálmánék kezdeményezését aztán később magára örökítette a 1998-ban a parlamentbe jutott MIÉP magas szinten, Teszársz Károly választmányi elnök vezetésével, budapesti MIÉP-es városatyák lettek a megemlékezés állandó résztvevői. Ekkor már a családi sírboltot is felkeresték a megemlékezők, az akkori MIÉP IT-sek fáklyagyújtással tisztelegtek a judeobolsevikok által kivégeztetett hazafi emléke előtt. A szentmise áldozat bemutatása a Szent Márton templomból átkerült a Ferences templomba, és 2000-től már a mostani forgatókönyv szerint zajlanak a megemlékezések.
Bárdossy tisztelői és a hiteles magyar múlt megismerését óhajtó fiatalok a belvárosi Ferences templomból vonulnak át a korábban Szombathely melletti önálló településként élő falu sírkertjéhez, amely Európa legrégibb olyan temetkezési helye, amely évezredek elhunytjainak földi maradványait őrzi. A sírkert előtti téren található Szent Márton kútja, a hun származású püspök a Római Birodalom területén, Savariában (Szombathely) született a Kr. utáni 316-os vagy 317-es évben. Szülei pogányok voltak. Családja jómódú, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így telepedett le Itáliában. Gyermekként Ticinumban (Pávia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást. Szülei ezt nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. 22 évesen megkeresztelkedett, majd kilépett a katonaságból.
Szent Márton egykori szülőháza – a legenda szerint – az egykori ókeresztény temető területén álló szombathelyi Szent Márton templom északi mellékkápolnája, a Szent Márton-kápolna helyén állt. A kápolna bejárata fölött olvasható a felirat: HIC NATUS EST S(anctus) MARTINUS, azaz Itt született Szent Márton. Itt őrzik Szent Márton ujjereklyéjét. A templom előtti kútra 1938-ban állították fel Rumi Rajki István alkotását: Szent Márton megkereszteli édesanyját. Egy újabb kori legenda szerint Márton a templom előtti kút vizével keresztelte meg édesanyját a Savariába hazalátogató Márton.
A mostani megemlékezést a Bárdossy László Emléktársaság szervezi.
*
MÉSZÁROS ISTVÁN
BÁRDOSSY LÁSZLÓ UTOLSÓ ÓRÁI
----------------------------------------A szombathelyi családból származó, itt született Bárdossy László (1890-1946) egy éven át, 1941 áprilisától 1942 márciusáig volt Magyarország miniszterelnöke. A második világháború után, 1945. október 29-én Budapesten népbíróság elé állították: "háborús bűntett" miatt vonták felelősségre. "A tárgyaláson öntudatosan és bátran viselkedett, szakszerűen és ügyesen védte magát" - írta róla Borbándi Gyula.1 A vád megalapozatlan, az ítélet igazságtalan volt; a per aktuálpolitikai érdekek szolgálatában állt. -----1946. január 10-én, csütörtökön reggel 1/2 9 órakor a budapesti Markó utcai törvényszék épületének szomszédságában levő akkori Koháry, ma Nagy Ignác utcai börtön udvarán hajtották végre a halálos ítéletet. 56 éves volt. -----A Magyar Nemzet című napilap 1946. január 11-i számában így számolt be a kivégzésről: -----"Reggel 7 órakor már hatalmas tömeg várakozott a dermesztő hidegben a Népbíróság Koháry utcai kis udvarán, sőt az emeleti folyosók ablakaiból is kíváncsi fejek kandikáltak ki. Az érdeklődők között feltűntek az orosz és amerikai egyenruhás katonák, igen soknál fényképezőgép volt. -----Fél 8 felé terjedt el a tömegben, hogy Bárdossyt mégsem kötéllel végzik ki, hanem agyonlövik. A hír igaznak bizonyult... Az udvar egyik sarkába homokzsákokat hordtak, s a zsákoktól balra négy fiatal fegyveres fegyőr helyezkedett el, akik a reggeli órákban önként jelentkeztek a volt miniszterelnök kivégzésére. -----Az izgalom már a tetőfokára hágott, mikor fél 9 után néhány perccel az ügyeletes ügyész és két orvos után, fegyőrök sorfala között, gyóntatópapja társaságában bevonult az elítélt. Bárdossy Lászlón szürke sportöltöny volt, kiskabátja alól kilátszott téli tollmellénye. Feszes vigyázz-ban állt meg az ügyész előtt, aki kihirdette a Nemzeti Főtanács végzését, mely szerint a nemzetgyilkos hadüzenet megküldőjének kegyelmi kérvényét elutasították. ------ Az elítéltet átadom a fegyházparancsnokságnak... ------ Az elítéltet átveszem... -----A következő percben Bárdossy László már ott állt a homokzsákok előtt. Bal kezével megigazította félrecsúszott haját, majd a paptól szentelt ostyát vett át és ajkához érintette. -----A fegyőrök célzásra emelték puskájukat, a gyóntatópap oldalt lépett egy lépést. Bárdossy kihúzta magát. -----A következő pillanatban négy fegyver dördült. Bárdossy lerogyott a földre. A fogházorvos, aki rögtön odasietett, két perc múlva halálát konstatálhatta." -----A "gyóntatópap" itteni szerepét az "A.G." jelű újságíró teljesen torzított formában írta le, hozzánemértését tanúsítva, valamiféle "szentelt ostyát" emlegetve. (Bárdossy egyébként nem kért kegyelmet; védője "hivatalból" kérte számára.) -----A közelmúltban jelent meg Pritz Pál történész monográfiája Bárdossyról. Ebben a szerző teljesen hamis képet ad a volt miniszterelnök utolsó óráiról. Túl a téves adatokon, egy érzelgős, párbeszédekbe tagolt idill keretében mutatja be állítólagos utolsó kívánságának teljesülését: a feleségével kettesben elköltött reggelijét a kivégzés reggelén. Vajon milyen forrásokra alapozza Pritz Pál ezt a fantáziaképet, egy tudományos műben? Hogy ezekben az órákban pap is lett volna az elítélt mellett, arról nem ejt szót.2
*
Bárdossy mellett utolsó óráiban az országosan ismert katolikus pap, Werner Alajos állt, lelki segítséget nyújtva számára.
-----Werner Alajos a szombathelyi egyházmegye papja volt; itt, Szombathelyen végezte hittudományi tanulmányait, itt szentelték pappá; római tanulmányai után itt vált országos hírű egyházzenésszé, zenetudóssá, kóruskarnaggyá. A római Sixtus-kápolna énekkarának mintájára szervezte meg a híres Schola Cantorum Sabariensis-t. -----1938-tól a budapesti zeneakadémia professzora; 1942-től a Regnum lelkipásztori közösség fővárosi központjában lakott; 1949-től 1963-ig itt házfőnök. Maga is megismerkedett a kommunista "igazságszolgáltatás" kegyetlenségével: 1961-1963, majd 1964-1966 között éveket töltött ártatlanul börtönben, mert az ifjúság vallási-erkölcsi-zenei nevelésével foglalkozott.
-----Werner atya 1946 januárjának elején a budapesti Regnumban kapta meg Géfin Gyula szombathelyi papnevelő intézeti rektor levelét: végezze el a szomorú utolsó lelkipásztori szolgálatot Bárdossy mellett a siralomházban. Dátum nélküli levélben számolt be erről Géfin rektornak: -----"Szeretve tisztelt drága jó Rektor Úr! -----Boldogult B. L.-val kapcsolatos utolsó eseményeket bizonyára méltóztatnak tudni az újságokból. - A magam részéről még egyszer nagyon köszönöm Rektor Úrnak, hogy figyelmemet fel tetszett hívni és lökést tetszett adni, hogy fölkínáljam magamat a kegyelem szolgálatára, s talán szabad reménylenem, hogy nem hiába, s talán el szabad imádkoznom Szent Pállal: Gratia eius in me vacua non fuit . -----A sok szándékos és véletlen, jóindulatú vagy rosszindulatú hírlapírói tudatlanságok vagy tévedések ellensúlyozására és mindnyájunk épülésére röviden csak a következőket jelzem, míg egyszer személyesen és élőszóval is el nem mondhatom. -----Az utolsó este 8 órától másnap reggel 1/2 9-ig, a halálig én voltam vele. Este szentírást olvastatott fel magának, az ő kívánsága szerint a hegyi beszédet, a Kor. 13-at, a szeretet himnuszát, s végül Jób könyvének utolsó harmadát. A Gondviselésben és Isten akaratában a vértanúkat és szenteket jellemző keresztény fölénnyel és mosolygós lélekkel nyugodott meg. Még a késő esti órákban - 3/4 11-kor - megáldoztattam, azután nyugodtan és jóízűen aludt, reggel 6 óráig. -----7 órakor elbúcsúzott hozzátartozóitól, akik ekkor bejöttek; fél 8-tól ismét egyedül voltunk fél 9 óráig. Közben sok mindenről beszélgettünk, nem mulasztotta üdvözletét küldeni Szombathelynek, Sándor püspök úrnak, és főként Rektor Úrnak, akit sok-sok szeretettel emlegetett és üdvözöltetett. -----Elkísértem a vesztőhelyre is, ott is a legnagyobb lelki nyugalommal és fölénnyel viselkedett. Áhítattal, szeretettel megcsókolta a keresztet, melyet én nyújtottam neki, és félhangosan mondta: Jézusom, irgalom! Ezután kiáltotta érces, harsány hangon, úgy, hogy az egész tömeg megértette: Istenem, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól! Ezután dördült el négy csőből a halálos lövés, ő kereszttel a kezében esett össze, a kereszt a mellére hullt, én pedig ott térdepeltem mellette. -----Hozzátartozói kérésére hétfőn (jan. 14) nekem kellett volna eltemetnem, egyszerűen és feltűnés nélkül. De már szombaton megtudtuk, hogy holttestét ismeretlen tettesek ellopták. A fogház elöljárósága megtagadott minden tájékoztatást, illetve nem tud róla semmit. A hozzátartozók pro forma megteszik a feljelentést az igazságügy-minisztériumban, persze - mint tudják is - eredmény nélkül. Így hát csak a szentmisét mondtam el érte itt a Regnumban. Íme, alig hunyta le a szemét, máris félnek tőle. Felesége elég rossz lelkiállapotban van, párszor már az őrület határán. A Sacre Coeur vállalta fölfogadását, a ciszterek pedig az anyagi ellátást. A probléma most már csak az odaszállítása. -----Nálam van B. búcsúlevele édesanyjához és nővéréhez. Kért, hogy juttassam el Rektor Úrnak, talán módját ejti annak, hogy kijusson Burgenlandba, ahol ők tartózkodnak. Anyósa egy-két sor kíséretében egy borítékba tette, és Gotthart Sándornak címezte, állítólag ő tudja a pontos címet. Arra kérem Rektor Urat, ha a papok közül valaki Pestre jön, adjon neki utasítást, hogy keressen föl engem, és vegye át tőlem a levelet. Rektor Úr bizonyára módját fogja találni, hogy akár Gottharton keresztül, akár más úton-módon biztosan eljusson rendeltetési helyére. B. kérése szerint postára ne bízzuk. -----Kérem Rektor Úr, tolmácsolja Püspök Úr Őexcellenciájának B. üdvözletét. -----Az egész ügyet pedig, főleg a lelki vonatkozást, nagyon buzgó imáikba és szentmiséikbe, mementóikba ajánlom és szabad legyen éppen ezzel kapcsolatban a magam számára is lelkitámogatást kérnem. Bár hálás vagyok az isteni Gondviselésnek, hogy éppen én lehettem ott egy hős és vértanú halálánál, de érzem a súlyát is. De én is bízom Jézus szentséges és irgalmas Szívében. -----Szabad legyen még azt kérnem, hogy mindaz, amit itt írtam, nem a nyilvánosságnak szántam. Reméljük, lesz idő, amikor Szombathely nagy fiának utolsó órái is méltó keretben tárulhatnak polgártársai elé."3
*
Az esztergomi Prímási Levéltárnak ugyanebben az iratcsomójában ott van Bárdossy két levelének írógépelt másolata is: egyiket húgának, másikat édesanyjának írta 1946. január 9-i dátummal. Nem tudjuk, hogy e másolatokat ki készítette.
-----Búcsúlevele húgához, Bárdossy Máriához: -----"Babukám, édes, kedves, tudod, hogy mennyire szeretlek, amióta csak mint pici csöppséget először megláttalak? S a Te szereteted olyan volt nekem, mint a napsugár: világított és melegített. -----Amit sok minden jóságod mellett legjobban köszönök Neked: hogy édes Anyánkat annyi szeretettel ápolod; helyettem is, hiszen ez nekem is kötelességem lett volna. -----De köszönök Neked mindent, hogy voltál öröm, kedvesség, kötelességtudás, és mindenekfelett szeretet. Ezt a sok szépet mind viszem magammal. Segítsd át Anyukát most is a fájdalmon, ami éri; olyan bátran, annyi erővel és szeretettel, mint ahogyan addig éltél. Így kell élni tovább, mert szégyenre nincsen ok. -----Kezeidet, arcodat csókolom, igen szerető, hálás Lacid." -----Búcsúlevele édesanyjához: -----"Édes jó Anyám, -----íme fájdalmat okozok szegény, jó szívednek, de Isten látja lelkemet, nem tehetek róla! De ez a fájdalom mégis rajtam keresztül sújt Rád, bocsáss meg hát érte. Amint bocsáss meg kérlek azért, ha valaha gyöngédtelen, türelmetlen voltam Hozzád. Nagy, nagy szeretetem Hozzád, édes Angyalom, sohasem változott, sohasem csorbult. Úgy őriztem tisztán, kicsiny, alig eszmélő gyermekkorom óta, - és viszem magammal. -----És viszem magammal drága kincsként a Te édes, jóságos szeretetedet. Táplált, védett, segített, elborított, velem volt minden bajomban, örömömben. Életem eleme volt. Nincsen szó és nincsen mód, amely a köszönetet és hálát ki tudná fejezni érte. -----Akkor volt nehéz búcsúzni amikor utoljára láttalak, édes jó Anyám. A gyorsan induló autó akkor megkönnyítette a válást, de ki gondolta volna, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor jóságos kezedet megcsókolhattam, édes arcodat láthattam. -----Most tán könnyebb a búcsúzás. Az én életem összezavarodott, összekuszálódott; így, ahogyan most élek, nem volna értelme tovább. Az elmenés nem nehéz, mert tiszta szívvel és nyugodt lelkiismerettel megyek. Tudom, a legfőbb Bíró látja, hogy jót akartam és azt a jót, amit el akartam érni - a nemzet védelmét - legnagyobbrészt sikerült biztosítanom. De most ennek nincsen helye. Nincsen szükségem magyarázkodásra, legkevésbé mentegetőzésre. Azt tettem, amit legjobb akarattal, legjobb szándékkal tehettem. -----Téged azonban arra kérlek, édes jó Anyám, ne haragudj azokra, akik most végeznek velem. Az indulat és gyűlölet vakká és esztelenné tesz. Talán így a legjobb, hogy a gyűlölködés szédületéből magukhoz térjenek. Valami kicsit talán ez is segíthet ezen a szerencsétlen nemzeten! -----Most még egyszer köszönök mindent: szeretetet, jóságot, ezer gondoskodást! -----Odaát majd látjuk egymást; ez is erősít, ez tesz nyugodttá. A jó Isten segítsen, védje egészségedet, életedet, hogy Babussal együtt, egymást támogatva tudjátok elviselni ezt a szörnyű életet. - Jó kezedet ezerszer csókolja és utolsó pillanatban is el nem múló szeretettel gondol Rád mindig hálás fiad: Laci"
*
Werner atya tájékoztató levelet küldött Witz Béla budapesti érseki helynöknek is 1946. január 19-i kelettel. Ennek szövege jól kiegészíti előző levele tartalmát: -----"Méltóságos és Főtisztelendő Érseki Helytartó Úr! -----Méltóztassék megengedni, hogy kegyes érdeklődésére Bárdossy halálával kapcsolatban a következőkben számoljak be.
|
Vonulás a vesztőhelyre (Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, leltári száma: 63.469) |
|
|
Ítélethirdetés (Bojár Sándor felvétele) (Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, leltári száma: 64.1006) |
|
|
A kivégzés (Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, leltári száma: 63.2170) |
|
|
Utolsó áldás (Bojár Sándor felvétele) (Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, leltári száma: 64.1008) |
A képek közlését dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója engedélyezte. Köszönjük! (A szerk.) |
-----A kivégzés előestéjén este 8 órakor mentem be hozzá és ettől kezdve végig vele voltam. Este szentírást olvastam neki, saját kérésére. A Gondviselés végzéseiben vértanúkat jellemző keresztény szemlélettel és mosolygós lélekkel nyugodott meg. Este 11 óra körül meggyónt és megáldozott. Utána jóízűen és nyugodtan aludt reggel 6 óráig. -----Reggel fél 7 körül fogadta legközelebbi hozzátartozóit, azoktól elbúcsúzott és ettől kezdve fél 9-ig megint egyedül voltunk kettesben. -----Mielőtt érte jöttek volna a kivégzésre, karinget és stólát vettem fel, keresztet adtam a kezébe, és az in articulo mortis pápai áldást adtam reá. Természetesen - talán említenem sem kellene -, hogy mindezt, épp úgy, mint az éjjeli áldoztatást, teljesen egyedül, senkinek sem jelenlétében végeztük. -----Ezután fegyveres őrök kíséretében elindultunk az udvarra, a kivégzési fórum elé. Én mindig mellette voltam. Az ítélet és átadás felolvasása után Bárdossy bátor léptekkel a vesztőhelyre lépett, én mellette. Ekkor a kezében tartott keresztet fölemeltem ajkához, megcsókoltattam vele és mondattam: Mondd: Jézusom, irgalom! - amit ő nagy áhítattal utánam is mondott. Erre én leléptem, ő harsány hangon kiáltotta: Isten, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól! - Erre a lövés eldördült, ő a földre rogyott, a kereszt a mellére esett, én melléje térdepeltem és imádkoztam az in exspiratione-t. Egy-két perc alatt kiszenvedett. -----A kivégzéssel kapcsolatban az újságírók sok ferdeséget és valótlant írtak, mint ez már ilyenkor általában szokás... akik hiányos tudásukat ilyen dolgokban a látottakat összekeverték, és így látott napvilágot buta híradásuk. Velem nem beszélt egy sem -, de én nem is beszéltem volna velük. -----Legyen szabad mindjárt azt is jelentenem, hogy - bár a kivégzés előtt a rokonságnak engedélyt adtak arra, hogy a holttestet elszállítsák és egyszerűen eltemettessék -, mégis, mire erre került volna a sor, a holttestet nem tudták elszállítani és eltemettetni, mert már csütörtökön, vagyis a kivégzés napjának estéjén ismeretlen tettesek a holttestet ellopták és mindezideig nem került elő..."4 -----Megdöbbentő érzés e szövegeket olvasni, igen szomorú emberi eseményekről szólnak. De az embertelenség, az ördögi gonoszság uralma is elkezdődött már: eltűntették a holttestet! Nem engedték emberi módon eltemetni, megadni neki a minden embernek kijáró végtisztességet! Még csak 1946. január eleje volt, de Rákosiék, Kádárék 1950-es, 1960-as barbár világa már megérkezett... -----A Magyar Távirati Iroda által a kivégzésről készített - s a korabeli újságokban közzétett - fényképeken is látható Werner Alajos. Hosszú hajáról jól felismerhető.
*
-----Azt írta a tudós-művész pap (aki bensőséges lelki életet élő, maga körül mély lelkiséget sugárzó, szentéletű ember volt) első levele végén: reménykedünk abban, hogy eljön az idő, amikor Bárdossy László utolsó órái méltó keretben tárulhatnak polgártársai elé. -----Reméljük, hogy itt van már az az idő...
JEGYZETEK
1. BORBÁNDI Gyula: Magyar politikai pályaképek. 1938-1948. Bp. 1997. 68. 2. PRITZ Pál: Bárdossy László. Bp. 2001. 181-184. 3. A levél gépírásos másolata az esztergomi Prímási Levéltárban; jelzete: 579/1946. 4. Az eredeti levél az esztergomi Prímási Levéltárban; jelzete: 579/1946.
|
LAST_UPDATED2 |
2012. december 07. péntek, 09:22 |
Egy pap, aki élesen elutasította a bolsevizmust és a liberalizmust
2012. december 04. 08:35 Ifj. Tompó László - Hunhír.info
1979. december 4-én hunyt el Rómában (az 1893. december 8-án Debrecenben született) Nyisztor Zoltán pápai prelátus, 1945 előtti és utáni közéletünk mára csaknem teljesen elfeledett, avatott tollú pap-újságírója, szerkesztője, aki szatirikus-ironikus tollával országszerte hatalmas feltűnést keltett, nemzeti sorskérdéseinkben való határozott iránymutatásaival élesen elutasította a bolsevizmust és a liberalizmust, ugyanakkor nem egyszer élesen bírálva két világháború előtti és utáni köz- és egyházi életünket. Azok közé tartozott, akik életünk végső kérdéseiben nem ismernek pardont, akik sohasem úsznak az árral, akik számára a kimondott vagy leírt igen igen és a nem nem mindhalálig, akik egyszerre büszkék magyar és keresztény mivoltukra, ezért engesztelhetetlen ellenfelei mindenkor a világmegrontó erőknek, legfőképpen a bolsevizmusnak és a páholyuralomnak, akkor is, ha az ellenük való harcról éppen az Örök Városban sem akartak már tudni. Elmondható tehát róla, hogy igazi krisztusi magyar arcél volt.
Róla is elmondható, ami szerinte mesterére, a jezsuita Bangha Béláról, a „sajtóapostol”-ról, hogy „Isten őt inkább hatalmas külső munkák elvégzésére alkalmas apostolnak, mint a csak vagy elsősorban a lelkieknek élő szentnek hívta”, akinek ennélfogva „külső magatartásában több volt az emberi, mint az aszkétikus vonás: másvallású társaságban harangszóra esetleg nem vetett keresztet vagy mondta el föltétlenül az Úrangyalát, de viszont feltétlenül visszaverte azt, aki vallásilag nem helytállót vagy támadó dolgot kockáztatott meg”.
Ennek jeleként az aktív lelkipásztorkodás helyett az újságírást, lapszerkesztést választotta már indulásakor, így a „Magyarság”, a „Nemzeti Újság” főmunkatársaként és különösen is a „Magyar Kultúra” szerkesztőjeként szatirikus-ironikus tollával országszerte hatalmas feltűnést keltett, nemkülönben a Mussolini Itáliájában katolikus hitre tért, emiatt a cionisták által meggyűlölt Giovanni Papini „Góg” című vallomásainak magyarításával, Magyar Góg című, a bolsevizmust parodizáló kötetével, végül római emigrációjában megjelent emlékirataival.
Bangha Bélához hasonlóan felismerte, mennyire nem elegendő a templomi lelkipásztorkodás, mennyire fontos mellette a nemcsak a tételes hitigazságokat, hanem a legtöbbször a legelemibb etikai normákat sem ismerők szellemi istápolása, Mikszáth Kálmán „Gavallérok” című regényének felismerésével hirdetve, hogy „amelyik ország kiadja a kereskedelmét és a sajtót a kezéből idegeneknek, az elvész: most nem az a nemzeti teendő többé: a zászlót kicsavarni a török kezéből, hanem az írótollat kicsavarni a zsidó gyerekek kezéből!”
Római száműzetésében megjelent memoárjai (Vallomások magamról és kortársaimról, Ami a Vallomásból kimaradt) irodalmunknak alighanem csak Szabó Dezső „Életeim”-jéhez hasonlítható kordokumentuma, amelyben országunk két világháború közti felemás szellemi, társadalmi és gazdasági állapotáról a megszokottól teljesen eltérő képet rajzolt, ugyanakkor korántsem csak közismert nemzetrontóinkról, hanem politikai elitünk hatalmukat lehetővé tevő mulasztásairól s keresztény közéletünk marionettfiguráiról is kertelés nélkül vallott.
Kiderül belőlük, mennyire nem volt sem patyolatfehér, sem szurokfekete két világháború közötti negyedszázadunk, mennyire színlelt volt az 1920-as évek „keresztény kurzusa”, mennyit ártott a „kérlekalássamos-urambátyámos” cím- és rangkórság, a szociális kérdés, mindenekelőtt a birtokpolitika rendezetlensége, a bolsevizmus terjeszkedése mértékének fel nem ismerése, miként ment végbe országunk megszállása általuk, végül a közfelfogástól eltérően mennyire mások voltak emberként és politikusként egyesek, mint Szálasi Ferenc.
Azok közé tartozott, akik életünk végső kérdéseiben nem ismernek pardont, akik sohasem úsznak az árral, akik számára a kimondott vagy leírt igen igen és a nem nem mindhalálig, akik egyszerre büszkék magyar és keresztény mivoltukra, ezért engesztelhetetlen ellenfelei mindenkor a világmegrontó erőknek, legfőképpen a bolsevizmusnak és a páholyuralomnak, akkor is, ha az ellenük való harcról éppen az Örök Városban sem akartak már tudni. Elmondható tehát róla, hogy igazi krisztusi magyar arcél volt.
*
Nyisztor Zoltán (Debrecen, Hajdú vm., 1893. dec. 8.-Róma, Olaszo., 1979. dec. 4.): pap, író, újságíró, szerkesztő. - A gimn-ot Máramarosszigeten, Ungvárt és Szatmárnémetiben végezte. Teol-t Szatmárnémetiben, 1911. XI. 1: a római CGH-ban és 1915. V-1919: a háború miatt Innsbruckban tanult. 1913: Rómában bölcs. dr. 1917: pappá szent. Hazatérve Szatmárnémetiben 1919: ppi titkár, 1920-21: teol. tanár, 1921. V: megalapította a Kat. Életc. hetilapot. Kiutasították, 1924: Bp-re került, a gellérthegyi sziklakpna lelkésze, a SZIT lektora és naptárszerk-je, legényegyleti eln. →Bangha Bélával missziós körúton járt D-Amerikában. Újságírói pályája A Szív c. hitburgalmi lapnál kezdődött. 1925: a Magyarság c. lap róm. tudósítója, 1926-44: a M. Kultúra szerk-je majd fel. szerk-je, főmunk. volt azEgyh. Lapoknak, 1931-33: jelentős részt vállalt a Kat. Lex. 1-4. köt. szerk-ében, 1937-44: a Nemz. Újság munk., s az Új Nemzedék vezércikkírója, valamint a M. Kurír szerk-je. Tanulm-okat, útirajzokat publikált. Bangha Béla és →Mihalovics Zsigmond mellett az 1938. évi →Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fő szervezője volt. 1945-46: mind a magyar államvédelmi hatóság, mind a szovjet biztonsági szervek letartóztatták. Szabadulván Olaszo-ba menekült. A vatikáni sajtóirodában kapott munkát, majd káplán Madridban. 1946: kivándorolt D-Amerikába, Kolumbiában kórházi lelkész, majd az őserdőben misszion., egy bogotai pléb-n kp. és a ném. középisk. tanára, 1954: magyar lelkész Caracasban (Venezuela). 1961: Rómában telepedett le, írásaiból élt. A római Kat. Szle, a müncheni Új Eu., a kanadai Magyarság, a youngstowni Kat. M-ok Vasárnapja és a londoni Hídfő c. lapok állandó munk., kv-ei nagyrészt visszaemlékezések. - M: A szociális kérdés. Szatmárnémeti, 1919. - Bapt-k és adventisták. Bp., 1925. (Ker. kis kvtár 9.) - Szekták Mo-on. Uo., 1926. (uaz 14.) - Modern babonák. Uo., 1926. (uaz 19.) - Szentek egyessége. Imakv. halottaink segítésére és az élők vigasztalására. A 240. ol. kiad. után m-ra átd. Uo., 1926. - Bapt-k. Uo., 1927. (A m. nép kvtára 3.) - Nazarénusok. Uo., 1927. (uaz 9.) - Adventisták. Uo., 1927. (uaz 10.) - Üdvösség gyöngyei. Imádságoskv. kat-ok számára. Írta Cséplő István. Átd. Uo., 1927. - Az Üdvhadsereg. Uo., 1928. (A m. nép kvtára 15.) - Millenisták v. bibliakutatók. Uo., 1928. (uaz 16.) - Neumann Teréz, a stigmatizált. A konnersreuthi események tud. megvilágításban. Uo., 1929. - Borromei Szt Károly élete. Írta Cesare Orsenigo. Ford. Uo., 1929. (Szentek országa 19.) - Góg. Írta Giovanni Papini. Ford. Uo., 1933. - Zsidóság, kerség, germánság. Ádventi beszédek. Írta Michael Faulhaber. Ford. Uo., 1934. - Felhőkarcolók, őserdők, hazátlanok. D-amerikai útiképek. Uo., 1935. - Mandarinok, kulik és misszion-ok. Uo., 1937. - Emlékbeszéd a dr. Wolkenberg Alajos... tiszt-ére tartott első emlékvacsorán. Szekszárd, 1938. -Kalandozás a Balkánon. Uo., 1940. - A szekták. Közös köt-ben: Nagy Miklós: Az Egyház c. művel. Uo., 1940. (Actio Catholica 68.) - Bangha Béla élete és műve. Bp., 1941. - A család méltósága és jogai. Uo., 1943. (Actio Catholica 109.) - Az AC tíz éve Mihalovics Zsigmond beszédeinek és írásainak tükrében. Összeáll. Uo., 1943. - A munka méltósága és jogai. Uo., 1943. (uaz 110.) En las garras del espionaje ruso. Madrid, 1951. -Extranjero en la casa cural. Bogota, 1956. - Ötven esztendő. Századunk kat. megújulása. Bécs, 1962. - Vallomások magamról és kortársaimról. Róma, 1969. - Ami a Vallomásból kimaradt. Uo., 1971. - Idegenek az idegenben. München, 1973. - Jézus földi élete. Uo., 1975. - A dzsungel indiói. (Visszaemlékezések) Torontó, 1978. - →JustBélával és →Lippay Lajossal szerk. 1937-től a Magyar katolikus írók kv-ei sorozatot. - Szatmárnémetiben 1921. V-1924. II: a Kat. Élet vasárnapi, 1955-64: a caracasi Kat. Értes. és 1966. VII-1968. XI: a párizsi Sorsunk c. lap fel. szerk-je és laptul. kiadója. Bo.Gy.-88
Veress II:287. - Ker. m. közél. alm. II:766. - Monoki 1941:91. - Prominent Hungarians.München, 1966:217; London, 1973:300. (*dec. 25!); 1979:344. (*dec. 25!) - NagyTöhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek. Buenos Aires, 1967. - CGH Kat. 1968. -Mildschütz 1977:321. - Önéletr. (1978. III.) -Szolg. 1980. 45:100. - Gulyás XIX:662.
*
*
Nyisztor Zoltán
Ötven esztendő
mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK)
– a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományában.
Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb hírekért
látogassa meg a http://www.ppek.hu internetes címet.
http://www.ppek.hu/konyvek/Nyisztor_Zoltan_Otven_esztendo_1.pdf
Tartalomjegyzék
Impresszum................................................................................................................................2
Tartalomjegyzék ........................................................................................................................3
Előszó.........................................................................................................................................5
Bevezetés...................................................................................................................................8
Előzmények................................................................................................................................9
Álló vizek...............................................................................................................................9
De a vizek megmozdulnak...................................................................................................14
Amíg a katolikus sajtó eljutott odáig ...................................................................................19
A hódítók .................................................................................................................................22
Prohászka Ottokár................................................................................................................22
Bangha Béla.........................................................................................................................30
Tóth Tihamér .......................................................................................................................37
Glattfelder Gyula .................................................................................................................41
Schütz Antal.........................................................................................................................45
Bíró Ferenc...........................................................................................................................47
A hódítók nyomán....................................................................................................................50
Gróf Majláth Gusztáv Károly ..............................................................................................50
Mészáros János ....................................................................................................................50
Sík Sándor............................................................................................................................52
Schwartz Elemér..................................................................................................................53
Mihalovics Zsigmond ..........................................................................................................53
Böle Kornél..........................................................................................................................54
Buttykay Antal.....................................................................................................................55
Kovács Sándor .....................................................................................................................56
Szeghy Ernő.........................................................................................................................56
Oslay Oswald.......................................................................................................................56
Zadravetz István...................................................................................................................57
Marczell Mihály...................................................................................................................57
Kosztersitz József.................................................................................................................57
Ákos Ferenc .........................................................................................................................57
Akik utánuk következtek .........................................................................................................58
Közi-Horváth József ............................................................................................................58
Varga László ........................................................................................................................58
Hunya Dániel .......................................................................................................................58
Szunyogh Xavér...................................................................................................................59
Kerkai Jenő ..........................................................................................................................59
Halász Pius...........................................................................................................................59
Magyarok a pogány missziókban.............................................................................................60
Virágba borulnak a szerzetesrendek ........................................................................................61
Világi apostolok.......................................................................................................................63
Gróf Apponyi Albert............................................................................................................63
Gróf Zichy Nándor...............................................................................................................64
Wolff Károly........................................................................................................................66
Esterházy Miklós Móric.......................................................................................................67
Huszár Károly ......................................................................................................................67
Czettler Jenő.........................................................................................................................68
Krüger Aladás......................................................................................................................68
Bernolák Nándor..................................................................................................................68
Egyéb tekintélyes világi apostolok ......................................................................................68
A politika a katolikus restauráció szolgálatában......................................................................71
Molnár János........................................................................................................................71
Giesswein Sándor.................................................................................................................72
Vass József...........................................................................................................................73
Ernst Sándor.........................................................................................................................75
Áttörés a sajtóban.....................................................................................................................76
A restauráció tárgyi eszközei...................................................................................................78
Katolikus akció Magyarországon ........................................................................................78
Katolikus nagygyűlések.......................................................................................................78
Katolikus Népszövetség.......................................................................................................79
Keresztény-szocialista mozgalmak......................................................................................81
Szociális Misszió Társulat ...................................................................................................81
Szociális Testvérek Társasága .............................................................................................82
Katolikus Körök...................................................................................................................82
Katolikus Legényegyletek ...................................................................................................83
Kongregációs Otthon ...........................................................................................................83
Regnum Marianum ..............................................................................................................84
Emericana ............................................................................................................................84
Jézus Szíve Népleányok.......................................................................................................85
Kisegítő Kápolna-Egyesület ................................................................................................86
EMSZO................................................................................................................................86
KIOE....................................................................................................................................87
KALOT................................................................................................................................87
Szívgárda..............................................................................................................................89
Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetsége .................................................89
KALÁSZ..............................................................................................................................90
Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetsége..................................................................90
Egri Norma...........................................................................................................................90
Ward Kollégium...................................................................................................................91
Francia vallomás a magyar katolicizmusról ............................................................................92
Előszó
Húsz év telt el azóta, hogy lezárult a könyvünk címében jelzett félszázados időszak:
1893–1943 – a katolikus Néppárt születésétől a negyvenes évek elejéig, amíg a második
világháború kezdődő összeomlásával járó zavarok meg nem bénították egyházi életünket. Ez
időszak lezárulásával egyúttal lezárult szerzőnk hazai nyilvános működése is. Ezért húsz
esztendő távlatából, méghozzá az emigráció szétszórtságában, amikor már a negyvenes évek
felé jár az a nemzedék, amely már nem olvasta katolikus sajtónk hasábjain, már nem látta
előadó pódiumainkon Nyisztor Zoltánt, a kiadó kötelessége bemutatni a szerzőt, hogy
mondanivalója nagyobb súllyal essen a latba.
Nyisztor Zoltán 1893-ban született. A római Collégium Germanico-Hungaricumban
elvégezvén teológiai tanulmányait, teológiai tanárként Szatmáron kezdte meg papi
működését. Itt rátalál tehetségének sajátos működési terére, a sajtóra. Megalapítja a Katolikus
Élet c. hetilapot. A húszas években a fővárosba kerül, ahol a gellérthegyi sziklakápolna
lelkészi teendői mellett idejének javát az egyházi irodalomnak szenteli. Első írása a hazai
szektákról jelent meg. Majd „Teréz, a stigmatizált” címen egy konnersreuthi útjának
élményéből Neumann Terézt mutatja be olvasóközönségünknek. Általánosan ismertté akkor
válik, amikor fordítói munkája során lefordítja Papini Gogját. Műfordítói tevékenysége nem
pihent azután sem: ennek köszönhetjük Faulhaber bíboros és Caesare Orsenigo magyar
tolmácsolását is.
Bangha Béla avatott szeme felismeri a nagy értéket, és 1928-ban meghívja a Magyar
Kultúra szerkesztőjének. Bangha világosan látta, hogy lapja átütöbb erőt nyer, általánosabb
érdeklődésre talál, ha nem rendi szemle marad – ezért szerkesztőt a világi papság köréből
választott. Így lett Czapik Gyula utódja Nyisztor Zoltán. Katolikus életünkben sajnos nem
volt általános jelenség, hogy a „The right man on the right place” elvét érvényesítették volna.
De ez esetben tökéletesen érvényesült ez elv: Nyisztor Zoltánnál keresve sem találhattak
volna alkalmasabbat a magyar értelmiség e jelentős folyóiratának szerkesztői székébe.
Szerkesztői működésének legalább egy mozzanatát nem hagyhatjuk szó nélkül: az a harcos
polémia, amely azelőtt katolikus-protestáns vonatkozásban jellemezte a Magyar Kultúrát –
gondoljunk a Balthazár-kiváltotta Pezenhoffer cikkekre – elnémult Nyisztor Zoltán
szerkesztése alatt. Az egységet kereső s annak klimáját munkáló II. vatikáni zsinat napjaiban
nem lehet elhallgatni, hogy a szerző is azok közé tartozott hazánkban, akik évtizedekkel
előbb már elébedolgoztak a jövőnek.
A Magyar Kultúra szerkesztői munkái közepette fonódott mély barátság szerzőnk és
Bangha Béla között, akinek a Katolikus Lexikon szerkesztésében is jobbkeze lett. s
megbetegedésekor két kötet sajtó alá rendezését is ő végezte be. Az együttes munka
élményeiből született a hiteles életrajz: „Bangha Béla élete és műve”.
Nyisztor Zoltánt erősen jellemezte az éles tekintet és a szigorú kritika, amely azonban
nem a személyt, hanem a hibákat és félszegségeket ostorozta. Általános feltűnést akkor
keltett, amikor a Magyar Kultúra „tollheggyel” szórt kritikái szélesebbkörű irodalmi
szószékhez jutottak a „Magyar Góg” c. könyvben. Papini ihletésében itt a magyar közélet
maró szatíráját írta meg szerzőnk.
A harmincas években megerősödő Katolikus Akció országos előadói emelvényein,
sajtógyűlések, konferenciabeszédek szónokaként hamarosan országosan ismertté válik
Nyisztor Zoltán. Szellemének gazdag sziporkázása, ízes magyar beszéde és sajátosan meleg
rezonanciájú hangja azonnal meghódította hallgatóit. Legnagyobb értéke talán az volt, hogy
mindig mélyen emberi tudott lenni. Nem a teológia, hanem az élet felől közelítette meg
hallgatóit. Ehhez pedig sokat merített gazdag élményeiből világjáró útjai során: DélAmerikában, a Távol-Keleten és a Balkánon.
Ezek irodalmi megörökítésre is találtak
útikönyveiben: „Felhőkarcolók, őserdők, hazátlanok” – „Mandarinok, kulik,
misszionáriusok” – „Balkáni képeskönyv”.
A két háború közti időszak magyar katolikus életének delelője kétségkívül az 1938 évi
budapesti Eucharisztikus Kongresszus volt. Főrendezői az akkori magyar katolikus élet
vezéralakjai: Mihalovics Zsigmond és Bangha Béla. A szerző ezek, valamint a Katolikus
Akció mozgalmi munkáját végző főtitkárok legbenső baráti és munkatársi köréhez tartozott.
És ott élt a közélet minden rezzenését leginkább figyelő sajtó őrhelyén, hiszen főmunkatársa
volt a Nemzeti Újságnak és az Egyházi Lapoknak is. A központból figyelhette tehát katolikus
életünk külső megnyilvánulásait. De országjáró útjai során sok értékes személyes
megfigyelésre is volt alkalma mindenfelé.
Ha ilyes valaki írja meg, visszatekintvén élete alkonyán, hogy milyennek látta, érezte,
tapasztalta azt a katolikus megújhodást, amelynek önmaga sem csak távoli szemlélője, hanem
tevékeny munkása volt, – akkor az ilyen visszaemlékezés történelmi forrásmunkává válik.
Különösen akkor, ha valaki olyan bámulatraméltó emlékezőtehetséggel rendelkezik, mint a
szerző, akinek a Katolikus Lexikonon kívül alig állott forrás rendelkezésére, de másfél
évtized külföldi lelkipásztori munkája Venezuela, Columbia magyarjai között nem
halványította el az emlékeket.
Ezzel voltaképpen el is jutottunk kötelességszerű mondanivalónk másik részéhez, hogy
ne csak a szerzőt, hanem művét is bemutassuk. Forrásmunkának mondottuk tudatosan – nem
pedig történeti feldolgozásnak.Egy kimagasló közéleti személyiség visszaemlékezéseit írva
nem történetíró, de krónikás. Nem objektiv történeti feldolgozást ad, hanem a történelmet
közvetíti saját alanyiságán keresztül. Csak azt örökíti meg, amit és ahogyan látott. Így tehát
senkinek sincs joga ebben a visszatekintésben teljességet követelni. De a szerzőnek ez nem is
állott szándékában. Vizsgálódásának lencséjét a magyar katolikus élet külső alkotásaira,
hódító, apostoli tevékenységeire és ezek főmunkásaira irányította – elsősorban azokra,
akikkel közvetlen vagy közvetett kapcsolatba került, akik számára élményt jelentettek. Ezért
senki sem hiányolhatja a műben azt, amit a magyar katolikus megújhodás munkái és
munkásai közül nem talál e lapokon. Egyesek tán hiányolnák néhány egészen kimagasló
főpásztorunkat Fischer-Colbrie Ágosttól br. Apor Vilmosig, hogy élőket ne említsünk, de
akik nem kerülhettek bele a könyvünkbe nem lévén oly országos jellegű külső
tevékenységük, mint például Majláth vagy Glattfelder püspöké. Mások tán a virágzásnak
induló egyházközségi élet legkiemelkedőbb plébános-profiljait keresnék – de hogyan
férhettek volna bele e szűk keretbe? De hiába keresnők e lapokon a szentéletű és mélyhatású
szemináriumi spirituálisok, egyházmegyei és szerzetesi papnevelők sorát – papságunk dísze
és koronája – akik a Prohászkával hazánkban megjelent és minden elődjénél sugárzóbban s
hódítóbban képviselt természetfölöttibb, spirituálisabb, apostolibb papi eszmény megélőiként
önmagukon keresztül adták át – elmélkedőkönyveknél hatásosabban – ezt a szellemet
neveltjeiknek. A magyar katolicizmus belső, lelki megújhodásának e névtelen munkásai így a
harmadik nemzedék számára is – egyháztörténelmünkben páratlan jelenség! – eleven
hatóerővé tették a prohászkai szellemet. És hasonlóképpen e papi eszmény szétsugárzói
voltak megújhodott hitoktatásunk kitűnő hittanárai és szerzetesiskoláink új paptanári típusai,
akik a liberális kor elsődleges tanártípusa helyett az elsősorban papi tanár típusát élték meg.
De az iskolák és szemináriumok zárt világa érthetően kívülesett szerzőnk akciósugarán.
Hasonlóképp nem eshetett szó katolikus irodalmunkról, művészetünkről – de a katolikus
szellem expanzív hatásáról sem az egyetemes magyar élet szellemi fórumain.
Mindez nem maradt ki e műből, hanem egyszerűen nem fért beléje. Századunk magyar
katolicizmusa oly sokrétű volt életmegnyilvánulásaiban, az isteni Gondviselés oly pazar
bőséggel halmozta el kitűnő egyéniségekkel, hogy ezek teljességre törekvő regisztrálása nem
férhet bele egy tapasztalatokban mégoly gazdag élet visszaemlékezéseinek tükrébe.
Mindazoknak, akik érdeklődéssel kívánják madártávlatból szemlélni századunk magyar
katolikus megújhodását egy élvonalbeli megfigyelő visszaemlékezései tükrében: sokat fog
nyújtani e könyv. Különösen sokat fognak tanulhatni belőle fiataljaink, akik a szereplők
közül vajmi keveset ismerhettek személyesen. Betekintést nyernek apáik és nagyapáik, lelki
nevelőik és azok elődei, mesterei katolicizmusának világába. S miközben – idősek, fiatalok
egyaránt – figyelő lélekkel kell, hogy szemléljük a nyugati katolicizmus életét, e lapok
nyomán is büszkén mondhatjuk, hogy a magyar katolicizmusnak van mivel dicsekednie, e
könyv is bizonyság reá: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”!
Ezért nyújtja nem kis örömmel Nyisztor prelátus visszaemlékezéseit az olvasónak a
Kiadó
*
WEÖRES SÁNDOR ÉS NYISZTOR ZOLTÁN KELETI ÚTJA
Összeállította, a szöveget gondozta és az utószót írta: Steinert Ágota Terebess Kiadó, Budapest, 1998 A könyv borítója Elektronikus kiadás > PDF
WEÖRES SÁNDOR KELETI ÚTJA
A célról
Mit bánom én, hogy érdemes, vagy céltalan a dolgom? Patak vagyok: kérdjem-e, hogy habomat hova hordom?
Harcolok: nem tudom, kiért és nem tudom, ki ellen. Nem kell ismernem célomat, mert célom ismer engem.
(1936)
http://terebess.hu/keletkultinfo/naplo.html
|
LAST_UPDATED2 |
2012. december 06. csütörtök, 08:44 |
Magyar síkon nagy iramban át Ha nyargal a gőzös velem Havas, nagy téli éjjelen, Alusznak a tanyák.
Olyan fehér és árva a sík, Fölötte álom-éneket Dúdolnak a hideg szelek. Vajon mit álmodik?
Álmodik-e, álma még maradt? Én most karácsonyra megyek, Régi, vén, falusi gyerek. De lelkem hó alatt.
S ahogy futok síkon, telen át, Úgy érzem, halottak vagyunk És álom nélkül álmodunk, Én s a magyar tanyák.
(Ady Endre)
|
LAST_UPDATED2 |
2012. december 06. csütörtök, 10:24 |
*
„A nemzetközileg is elismert
csillagász, filozófus, őstörténet-kutató, zenész
egyik legsokoldalúbb, legizgalmasabb egyénisége
a hazai tudományos- és művésztársadalomnak.”
*
A vilagegyetem
es a szkita-magyar kultúrkör -
Grandpierre Attila I-XIV.
|
LAST_UPDATED2 |
2012. december 06. csütörtök, 10:17 |
Világvége Fesztivál 2012. december 21. 19:00-03:00 VHK lemezbemutató koncert, F. O. System, Kollaps
Az új időszámítás kezdetét a VHK nyitja meg az F. O. System és a Kollaps társaságában
VHK/VÁGTÁZÓ HALOTTKÉMEK: VELED HARAPTAT CSILLAGOT (2012) CD, LP [előrendelés]
A legendás VHK 13 év óta első stúdió-albuma, a VELED HARAPTAT CSILLAGOT 2012 decemberében jelenik meg. A VHK-nak sikerült továbblépnie azon az úton, amelyben a műfajt alaposan megújítva látomás-erejű, tudat-tágító zenei világuk felkavaró életszerűséggel sodor a megtisztító erejű kiteljesedés felé. Szokatlanul életszerű, pszichedelikusan fejlődő átélést, az élet fordulópontjainak rendkívüli drámaiságát hordozza a „Holdak Kelet felé” és a „Belső Világegyetem”. Különlegesen gyönyörű, romantikus világot idéz meg a „Szerelembe zuhanás” és a „Szárnyas égbolt”. Az „Élet ünnepe”, a „Rádugrok” és a „Hun testvériség” pedig az élet őserejének fergeteges energiáktól feszülő dalai. Tágra nyitják a kapukat, s a kozmikus életerő itt a Földön is csillagokat haraptat!
|
LAST_UPDATED2 |
2012. december 05. szerda, 13:14 |
Thorma János
(Kiskunhalas, 1870. április 24. – Nagybánya, 1937. december 5.) magyar festő, a nagybányai művésztelep alapítója és egyik jellegzetes mestere, életművén több stílusirány követhető nyomon, a naturalizmus, a történelmi festészet, a romantikus realizmus és a sajátos nagybányai posztimpresszionizmus.
A magyar "honfoglalás" 1000 éves évfordulójára készítette Aradi vértanúk, október hatodika c. remekbe sikerült kompozícióját. Ez a kiegyensúlyozott és megható történelmi festmény egyből ismertté tette annak ellenére, hogy Ferenc József császárra való tekintettel nem hivatalosan állították ki, hanem külön. Így is felfigyelt rá Munkácsy Mihály (kinek nagy tisztelője volt Thorma), s megjegyezte, hogy „könnyű a hírnevet megszerezni, de meg is kell azt tudni tartani, az a nehezebb” A trianoni béke után történelmi festményeit Magyarországon, Debrecenben raktározta. 1929-ben engedélyt kapott a román kormánytól arra, hogy történelmi festményeit hazavigye Nagybányára, mondván a művészetben nem tekintenek politikai szempontokra. Közben a nagy sikert aratott Aradi vértanúkat gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter Petrovics Elek javaslatára megvásárolta az államnak, így az a Történelmi Képtárba került.
Napjainkban az Aradi vértanúk c. hatalmas tabló a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, de a kiskunhalasi Thorma János Múzeum állítja ki és őrzi nagy gondossággal és tisztelettel, ott tekinthető meg a kép eredetiben Thorma sok más képével együtt. Esztétikailag e kép a múzeum legnagyobb értéke, méltán büszkék a halasiak az ő szülöttjük művészetére.
Kép:
Aradi vértanúk, október hatodika c. festménye
|
2012. december 04. kedd, 15:35 |
2012. november 30., péntek - Dobó Márta
Családban marad?
Hetente legalább egy nő, havonta egy gyermek hal meg úgy, hogy családtag bántalmazta. Sokan inkább miérteket, mint megoldást keresnek a családon belüli erőszakra, pedig a bántalmazottnak és bántalmazónak egyaránt segítségre lenne szüksége.
– Tipikus eset a mienk – mondja Péter. A fiatal református lelkész édesanyját több éven keresztül bántalmazta második férje. – Édesanyám férje nagydarab, szikár ember volt. Teherautósofőrként nem kellett mindennap dolgoznia, így amikor másnap nem ment munkába, ivott. Engem nem bántott olyan sokszor, csak ha édesanyám védelmére keltem. Nekem az ő szenvedését volt látni a legrosszabb. Hét éves lehettem, amikor elájult, és én voltam mellette, nem volt más, aki segítsen. Sokszor szaladtam rendőrért is, amikor a nevelőapám bedurvult. Nagyon szerettem azokat a rendőröket, akik egy kicsit megcsapkodták. Persze úgy, hogy ne látszódjon, mert a '90-es években nem tehettek mást, nem lehetett feljelenteni, „csak ha vér folyik".
Az enyém is, a tiéd is... – A tízemeletes házban, ahol laktunk, szinte minden emeletre jutott egy ilyen család. „Az én apám is hülye, a tied is..." – a korombeli fiúkkal tudtuk egymásról, kinél vannak gondok. De mivel én később, 7-8 évesen kerültem ebbe bele, nem kisgyerekkoromban, így a családomban még engem viseltek meg legkevésbé a történtek. Mindig féltem én is, mi lesz, ha hazajön a kocsmából, és volt, hogy azért nem mentem iskolába, mert betegség formájában jött ki a feszültség. De édesanyám és a húgom még jobban megsínylette – mondja Péter. – Mielőtt a húgom megszületett, már két gyermeke vetélt el édesanyámnak a verések miatt. A nevelőapám terhesen is, majd később gyerekkel a kezében is rátámadt. Minket akart menteni, ezért döntött úgy édesanyám, hogy elválik tőle. Egy évig a nagymamámnál laktunk, majd utána visszakaptuk a lakásunkat. Ezek után már nem zaklatott minket rendszeresen, egy-két alkalommal találkoztunk vele, de leszállt rólunk, ami nagyon jó volt. Viszont édesanyám egészsége nagyon megromlott a többéves bántalmazás miatt.
Gyógyulni Bár korábban nem volt vallásos, Péter édesanyja a történtek után egy keresztyén közösségben tudott gyógyulni lelkileg. – Nagyon sokat tud segíteni egy olyan gyülekezet, ahol nem megbélyegezik az embert, mert elvált, vagy problémája van, hanem a bántalmazott elfogadást és olyan pozitív érzelmi visszajelzést kaphat, amivel talán még soha nem találkozott. Mert éppen az érzelmeit tették tönkre. Ezért gyógyító, ha valahol nem várnak semmit, csak azt mondják: gyere, légy itt közöttünk. Itt elrejtőzhetsz, és olyan emberek között lehetsz, akik nem akarnak kihasználni vagy bántani, sőt nem is akarnak semmit, csak örülnek, hogy itt vagy, és elengedheted azt a folyamatos feszültséget, amiben élsz, sőt levesszük rólad a terheket. Sok esetben egy sérült ember le van blokkolva, nem tudja hirtelen mit kell csinálni, főleg ha friss az élmény. A gyülekezet viszont segíthet abban, hogy megtalálják a megfelelő szakembert, pszichológust vagy ügyvédet, mert akit bántalmaztak, teljesen ki van ürülve, minden energiája felőrlődött.
A rosszabbik én
Ha nem kerül börtönbe, talán már nem is élne – mondja Ferenc, akit erőszakos nemi közösülésért négy és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. A negyvenes évei végén járó, többdiplomás férfi azt állítja, nem követett el nemi erőszakot egykori élettársán, de megverte, amikor kiderült, hogy a nő megcsalja. Ferenc azt mondja, hogy a családját is a nő miatta hagyta el.
– Közös életet terveztünk, építkeztünk és jöttek a gondok. Számára a válás igen jelentős anyagi veszteséggel és több évig tartó huzavonával járt. Elfogyott a pénz(em), elfogyott a szerelem. Nagyon magas telefonszámlák keletkeztek a családi telefonon, amit én fizettem, de még ekkor sem láttam igazán, hogy nagy baj lenne. Együtt nyaraltunk Korfun, majd rá 2 hétre megtörtént a baj. Arra érkeztem haza, hogy hosszas telefonbeszélgetés folyik zárt ajtók mögött. Kérdésemre, hogy kivel beszélgettél, a válasza az volt: „Ahhoz neked semmi közöd!" Megindult a küzdelem a telefon megszerzéséért, és hatalmas pofont kaptam. Ekkor összeverekedtünk.
Soha többé Az egykori iskolaigazgató három évet töltött börtönben, volt tanítványának édesapja tanácsolta, hogy járjon a váci fegyház gyülekezetébe. – A gyülekezetben szerető közösségre leltem, Csuka Tamásné lelkésznő pedig szembesített az addigi életemmel és nem engedte, hogy takargassam énem kevésbé szép dolgait. Egy hosszú folyamat vége volt a verekedés, amit bánok, mert mindig kell legyen annyi önuralom az emberben, hogy nem emel kezet a másikra. Jogosan ítéltek el, bűnt követtem el, amit megbántam. Ferenc három év után kedvezményesen szabadult 2009-ben, jelenleg segédmunkásként dolgozik egy kisvárosi cégnél. – Korábban istentagadó voltam, de a börtönben mindent elkövettem, hogy megismerjem Istent. Tanultam, olvastam a Bibliát, teológiai tanulmányokat kezdtem a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán, ahol már a szabadulásom után szereztem újabb két diplomát. Az által, hogy megismertem Istent és a bocsánatát kértem a bűneimre, új ember lettem. Ma már nem követnék el hasonlót, sőt másnak is azt mondanám, ha csalódottnak és becsapottnak érzi magát, imádkozzon, mert Isten tud segíteni. Vagy, ha az illető nem hívő, akkor forduljon pszichológushoz, de ne bántsa a kedvesét, még szavakkal sem.
Valami gyanús A családon belüli erőszak nem csak tettlegességet vagy szexuális visszaélést jelent, a szakemberek ebbe a kategóriába sorolják a mentális erőszakot (szóbeli megalázás, becsmérlés, fenyegetések) és az elhanyagolást (gyermekek, beteg, vagy idős hozzátartozók felé). Nem kizárólagosan, de a partnerkapcsolatok többségében a férfi a bántalmazó személy. „Erőszakos házisárkány volt, aki mellett nem lehetett kibírni" – sokszor így vélekednek a kívülállók a családon belüli erőszakot szenvedett nőkről. Urbán Erika családszociológus szerint, amikor egy férfi rendszeresen bántalmazza feleségét vagy élettársát, akkor nem párkapcsolati problémák váltják ki az erőszakos viselkedését. – Birtokló és bizonytalan férfiakról van szó, akik úgy akarják biztosítani maguknak a szeretetet, hogy uralkodnak a párjukon. A bántalmazónak legtöbbször érzelmi hiányosságai, kudarcai vannak, ezért akar tartani valakit, aki csak őt szereti. A családszociológus elmondja, nem is a fizikai bántalmazással kezdődik az erőszak, hanem egy lassan kibontakozó lelki terrorral, aminek következtében a nő személyisége és más, addig egészséges családi vagy baráti kapcsolatai is sérülnek, ezért nem tud idejében segítséget kérni. – A nők inkább ott követnek el hibát, hogy nem veszik észre a férfi viselkedésében az ellentmondásokat. Ezeknek a férfiaknak a többsége nagyon odaadóan, hízelgően udvarol, és azt mondják a párjuknak, annyira szeretlek, hogy lehoznám a csillagokat is az égről. Ez nem egy giccses fordulat, hanem valóban így viselkednek, mert a maga módján tényleg szeretik a nőt, ami a hölgyeknek az elején nagyon imponáló. Mindenhová elkíséri, vele akar menni, ami egy kapcsolat kezdetén nem is furcsa. Nem arról van szó, hogy egy kedves, jóravaló férfi már rögtön gyanús kell legyen, mert igenis vannak jelei, ha valaki erőszakos. Ezek a férfiak, másképp viselkedek egy párkapcsolati szituációban, amikor udvarolnak egy nőnek és másként, ha a haverjai körében van. Jel lehet, ha barátaival, a munkatársaival lekezelően, fölényesen bánik. Vagy például ha elmennek egy étterembe, a férfi abszurd, bántó módon viselkedik a pincérrel, és látszik, hogy fitogtatja az erejét. Tehát ha valaki érzi, hogy a férfi túl hízelgő, menjen el vele egy a baráti közösségbe, és figyelje meg, ahogy velük beszél, és ahogy a nőkről általában beszél.
Azért, hogy vége legyen Urbán Erika szerint a családon belüli erőszakot úgy lenne érdemes kezelni, hogy segítünk a bántalmazónak is. – Ez nagyon sokakban ellenszenvet vált ki, mert úgy gondolják, hogy miért kellene pénzt költeni erre, miért kellene törődnünk az erőszaktevővel. Pontosan azért, mert ha egy nőnek sikerül kilépni a bántalmazó kapcsolatból, annak az embernek továbbra is szüksége van társra, akit birtokolnak, és ha lesz egy újabb kapcsolata, abban ugyanígy fog viselkedni. Ez egy hosszadalmas ördögi kör, és ha magát a bántalmazás folyamatát nem állítjuk meg, akkor hagyjuk, hogy tovább folyjon ez a történet. Ezért a bírósági ítélet mellett kötelezővé tenném, hogy az elkövetők részt vegyenek rehabilitáción, agressziókezelésen.
November utolsó és december első hetében világszerte civilszervezetek, magánszemélyek igyekeznek felhívni a nyilvánosság figyelmét a nők elleni és a családon belüli erőszakra, ezzel is kifejezve szolidaritásukat az áldozatok iránt. A 16 Akciónak a Nők Elleni Erőszak Ellen idei programjáról bővebbenitt tájékozódhatnak.
Dobó Márti
A családon belüli erőszak témájával is foglalkozik a református egyház és a rendőrség közös tárlata, a Kontrasztkiállítás, amely december 21-éig látogatható Budapesten (XIII. ker. Pozsonyi út 58.). A kiállítás témáihoz kapcsolódóan a Parókia portál sorozatot indított, melynek részeit péntekenként teszi közzé. A sorozat eddig megjelent részei: A kis ellenség, Házas emberre rá se nézz?, Utazás tisztán
|
Internálótáborok Magyarországon |
|
|
|
2012. december 04. kedd, 15:32 |
Dr. Ilkei Csaba:
Internálótáborok Magyarországon
|
Kistarcsától Recskig II.
Előző számunkban felvázoltuk az internálótáborok és az állambiztonsági börtönök rendszerének szovjet mintára történt kialakítását Magyarországon. A kommunista párt politikai bizottsága 1950-ben elfogadta és szentesítette azt az elvi alapvetést, hogy "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." Ennek nyomán korlátlanná vált a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Az Államvédelmi Hatóság maga alá gyűrte a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét, a VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztály irányítása alatt bevezetik az elítéltek és internáltak tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) keretében.
1954. február 18-án Gerő (Singer) Ernő (1898-1980), a Politikai Bizottság tagja, belügyminiszter, volt NKVD-tiszt felkeresi a Szovjetúnió budapesti nagykövetét: J.D. Kiszeljovot, hogy beszámoljon neki a belügyminisztersége kezdete (1953. június 4) óta eltelt nyolc hónap eredményeiről, köztük az 1953 nyarán az internálótáborok felszámolásáról és a szabadításokról hozott amnesztia rendelet végrehajtásáról . Egyebek között a következőket jelenti:
"El kell mondanom, hogy rendet teremtettünk az emberek között és a BM tevékenysége alapjában megfelel a törvényesség és a szocialista jogrend követelményeinek. Természetesen a visszaesést nem lehet teljességgel kizárni, különösen a központtól távol, vidéken, mivel az effajta módszerek, a törvényesség megsértése túlságosan sokáig érvényesült a gyakorlatban. Péter Gábor túlságosan sokáig uralkodott a BM-ben, s emiatt nagyon sok a homályos ügy, sok olyan ember ül a börtönben, akinek bűnössége egyszerűen megállapíthatatlan azért, mert az ÁVH-ban Péter vezetése alatt olyan alapvetően hibás gyakorlat érvényesült, hogy az igazság vagy bűnösség megállapításával egyáltalán nem foglalkoztak."
A meghurcoltakból kivert beismerő vallomás
Egy felmenthetetlen, vétkes farizeus saját felelősségét elhárító hazug mondatok ezek. Sem törvényesség, sem jogrend, sem a központtól távol, sem a központban. Továbbra is uralkodik a Visinszkij féle elmélet: a meghurcoltból kivert beismerő vallomás perdöntő ügyész és bíró számára egyaránt. Ha mégsem vallja azt, amit a párt és a nyomozó hallani akar, akkor behozzák családtagjait és azokon állnak bosszút. De bárki, bármikor, bárhol névtelenül és nyomtalanul eltüntethető. A fűrészgép egyenesen a Dunába löki a feldarabolt holttesteket.
S mitől is lehetne egyszerre ily gyors a változás? 1953 áprilisában még arról szólt a miniszteri parancs- egyebek között -, hogy:
"A rendőri szervek vezetői a szocialista törvényesség megszilárdításáról szóló kormányhatározatok ellenére, még mindig liberálisan bírálják el az őrizetesek és a dolgozók bántalmazását." "A rendőrség sok dolgozója még mindig annak az elvnek alapján dolgozik, mely szerint ‘előbb őrizetbe kell venni és aztán tisztázni a körülményeket', holott éppen fordítva ‘először a körülményeket kell tisztázni és csak azután lehet őrizetbe venni'. Komolyan kell foglalkozni a szocialista törvényesség megszilárdításával és fel kell számolni a rendőrség egyes dolgozói részéről a dolgozókkal és az őrizetesekkel szemben megnyilvánuló önkényeskedéseket."
Túl közel még az az idő, amikor például Kádár János belügyminiszter javaslatára Péter Gábor felállított egy gyorsan mozgó különleges ávéhás csoportot a renitenskedő kulákok megverésére, méghozzá az új ávéhás egyenruhában.
"Van olyan falu - mondta Kádár -, ahol kifejezetten kulák burzsoá diktatúra van. Ezért kell ezeken a helyeken különleges szervek segítségével, különleges módszerekkel beavatkozni. El kell érni, hogy a kulák reszkessen, a szegény örüljön, ha meglátja az új egyenruhát... a mi hatalmunk igazságos és azért nincs szükségünk arra, hogy ezt a fellépésünket ilyen értelemben konspiráljuk...azt mi nem bánjuk, ha az emberek beszélnek róla... az akcióba mindenkor vonjuk bele a helyi rendőrség vezetőjét és mindenkor vegyen részt a helyi őrs minden tagja."
Az ÁVH az 1953-as amnesztia után fokozta a letartóztatásokat, újabb népellenes rétegeket talált az osztályellenség soraiban, s 1955 szeptemberére már megint 35. 783 személy volt a börtönökben, internálótáborokban és a kényszermunkahelyeken .
Gerő Ernő volt az, aki tán a legkevésbé lelkesedett a párt Központi Vezetősége 1953 júniusi határozatának teljes körű végrehajtásáért. Nagy Imre miniszterelnök július 4-i programbeszédéből értesült először a közvélemény az amnesztia elrendeléséről, az internálótáborok feloszlatásáról, az internálás intézményének megszüntetéséről, a kitelepítettek kényszerlakhelyhez kötöttségének feloldásáról, a rendőrbíráskodás és a kuláklista felszámolásáról.
Ennek ellenére a végrehajtandó legfontosabb feladatok tekintetében Gerő - aki a Minisztertanács első elnökhelyettese és egyben belügyminiszter - kezében a döntések meghozatala, 1953. július 10-én a következőket írja feljegyzésében Györe József belügyminiszter-helyettesnek:
"Gondolkodom az internálás, a kitiltás és a rendőrségi felügyelet alá helyezés kérdéséről. Az eddigi tapasztalatok alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy csak az internálás megszüntetését kell jogilag biztosítani. Vagyis jogszabályt kell hozni az internálás rendszerének megszüntetéséről." Ez azt jelentette, hogy Gerő szeretett volna jogi kiskapukat hagyni. Másnap, július 11-én Piros Lászlóhoz, a belügyminiszter első helyetteséhez is utasítást küld kísérőlevélben:
..az internáltak közül ki kell válogatni azokat, akiket át kell adni a bíróságnak és el kell ítélni, mert provokátorok, kémek és egyéb olyan bűnösök, akik helytelenül kerültek az internálótáborba, ténylegesen el kell ítélni őket."
Csakhogy nincs idő az alapos és felelősségteljes felülvizsgálati munkához, túl közeli az augusztus 1-i határidő. Tetézi a káoszba hajló, felszínes, kapkodó munkát Piros László további sürgetése, amely kiviláglik abból a kézzel írt megjegyzésből, melyet július 3-án csatolt egy irathoz Dékán István áv. ezredes, miniszterhelyettesnek:
"Dékán e!
1., Az aug. 1-i határidő a m. befejezésére túlzottan hosszú. Maximális munkát kell végezni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kész legyen. (1-2 hét)
2., A munkába bevonandó gépírók, stb. személyét az elvtársak döntsék el! Szigorúan bizalmas munka, fecsegés nem lehet.
3., Ha most itt ezrek kihallgatását akarjuk végezni, semmi nem fog kijönni.
4., A "könnyű" embereket kell előre venni, ahol a szabadulás nem lehet vitás!
Piros 53.7.3."
A sztahanovista munkaversenyek szellemisége ily módon áthatotta a belügyi teendőket is. Jogilag megalapozott, igényes és lelkiismeretes felülvizsgálati munkát így nem lehetett végezni, emberi sorsokkal nem lehet dobálózni, az előkészítetlenség, az előrelátás hiánya, megannyi, most egyszerre kiütköző korábbi hiba (áttekinthetetlen és hiányos nyilvántartások, eltűnt bizonyítékok, megsemmisített jegyzőkönyvek, dossziék, stb.) lehetetlenné tette az ügyek megnyugtató lezárását, s további törvénysértésekhez vezetett. (Ezekről majd később részletesen.)
De még ezek előtt egy lényeges körülményről. Arról, hogy Gerőnek, a Moszkvához mindenkor hű NKVD-tisztnek sikerült átmenteni az államvédelmi diktatúra felső vezetőinek meghatározó körét az ÁVH és a Belügyminisztérium egyesítésekor.
Az új BM-be átmentett államvédelmi főtisztek
Az új egységes Belügyminisztérium - benne az I.(államvédelmi) Főcsoportfőnökséggel - szervezeti felépítését Gerő Ernő terjesztette az MDP Politikai Bizottsága elé 1953. július 15-én. (Az átszervezés előtt a Belügyminisztériumban 3008 fő dolgozott, míg az ÁVH teljes létszáma 5751 fő volt. Az előterjesztés 4550 fős létszám elfogadását javasolta, de ebben még nem szerepelt a Határőrség kétezer fős állománya.) A Belügyminisztérium új vezetőire és a BM Kollégiumának tagjaira tett személyi javaslatokat a PB elfogadta. Az új osztályvezetők többsége, a Kollégium 10 tagjából pedig 8, államvédelmi rendfokozattal rendelkező ismert főtiszt és tábornok volt. Feddhetetlenségükhöz, erkölcsi alkalmasságukhoz nem férhetett kétség a párt értékrendje szerint, ,valamennyien a törvényesség kipróbált és megbízható híveinek bizonyultak, olyannyira, hogy ezzel kapcsolatban még csak kérdés sem merülhetett fel a Politikai Bizottság ülésén. Ne sajnáljuk sem a helyet, sem az időt megnevezésükhöz. Lássuk: kikkel ment az ország 1956. október 23 felé.
Az MDP PB 1953. július 15-én a BM következő vezetőinek szavazott bizalmat:
Kutika Károly, országos rendőrfőkapitány-helyettes /előtte az ÁVH Katona Főosztály vezetője;
Kiss István, BM Adminisztrációs és Gazdasági Osztály vezetője/előtte a Légoltalmi Főosztály vezetője;
Jamrich Mihály, Kormányőrségi Osztály vezetője /előtte a Pártbiztosítási Osztály vezetője;
Kőrösi György, a Határőrség és Belső Karhatalom Politikai Csoportfőnökség vezetője /előtte a Határőrség Politikai Csoportfőnöke;
Tárnok János, BM Operatív Technikai Osztály vezetője /előtte a Szabotázs Elhárító Osztály helyettes vezetője;
Rajnai (Reich) Sándor, BM Személyzeti Főosztály Belügyi Tanulmányi Osztály vezetője;
Gazdik Gyula, BM Hírszerző Osztály vezetője /előtte a Szabotázs Elhárító Osztály vezetője;
Jamrich József, BM Különleges Osztály vezetője /előtte az Operatív Technikai Főosztály vezetője;
Gyólai Mihály, BM Légoltalmi Parancsnokság vezetője /előtte a Légoltalmi Főosztály helyettes vezetője;
Garasin Rudolf, BM Börtönügyi Osztály vezetője /előtte a Büntetés-végrehajtási Főosztály vezetője;
Lőke Gyula, BM Állami Titkos Ügykezelés és Rejtjelező Osztály vezetője /előtte a Börtönügyi Osztály vezetője;
Ács Ferenc, BM Személyzeti Főosztály vezetője /előtte az MDP Budapesti PB Párt-és Tömegszervezeti Osztály vezetője;
Tatai (Truckenbrud) József, a KEOKH vezetője /előtte az Útlevél Osztály és a KEOKH vezetője;
Dobroka János, BM Környezetelő és Lefigyelő Osztály vezetője /előtte az ÁVH Titkárság vezetője;
Valencsák János, a Határőrség és Belső Karhatalom parancsnoka /előtte a 27. lövészhadosztály parancsnoka;
Orbán Miklós, a Határőrség és a Belső Karhatalom törzsparancsnoka /előtte a SZU-ban végzett másféléves különleges tanfolyamot;
Varga János, BM Cenzura Osztály vezetője;
Rajki Sándor, BM Titkárság vezetője /előtte a Tájékoztatási Osztály vezetője;
Balázsi Béla, BM Vizsgálati Főosztály vezetője /előtte a Vizsgálati és Kémelhárítási Osztály vezetője;
Zsidi Gyula, BM Közlekedés és Híradás-elhárítási Osztály vezetője /előtte a Vizsgálati Főosztály vezetője;
A Minisztertanács 1953. július 31-én fogadta el a Gerő Ernő belügyminiszter által beterjesztett javaslatot a BM Kollégium tagjaira, amely megegyezett a PB 1953. július 22-i határozatában jóváhagyottal.
A Belügyminisztérium Kollégiumának tagjai:
Piros László áv. vezérőrnagy, a miniszter első helyettese;
Dékán István, áv. ezredes, miniszterhelyettes;
Györe József, miniszterhelyettes;
Ács Ferenc áv. ezredes, a BM Személyzeti Főosztály vezetője;
Valencsák János, áv. ezredes, a Határőrség és Belső Karhatalom parancsnoka;
Berecz Béla vezérőrnagy, az Anyagi és Technikai Főosztály vezetője;
Kucsera László áv. alezredes, a Kémelhárító Osztály vezetője;
Gazdik Gyula, áv. alezredes, a Hírszerző Osztály vezetője;
Balázsi Béla, áv. őrnagy, a Vizsgálati Főosztály vezetője;
Pőcze Tibor vezérőrnagy, Országos Rendőrfőkapitány.
Az 1953 nyarán történt amnesztia következtében országszerte nőtt a bűncselekmények száma, romlott a közbiztonság, de nem javult a törvényesség helyzete sem a belügyi munkában, maradt a koncepciós vallomások felvétele, a fizikai és lelki kényszerítő eszközök alkalmazása. Pedig szeptemberben átszervezték a legkritikusabb területet: a Vizsgálati Főosztályt, a 010.sz. parancs és a hozzá kacsolódó „Alapelvek" részletesen szabályozták az őrizetbe vételek, letartóztatások és házkutatások végrehajtásának rendjét az államvédelmi szerveknél.
Gerő Ernő már októberben több figyelmeztető feljegyzést küld a BM vezetőinek az operatív területen kialakult fegyelmi helyzetről:
„...a szocialista törvényességet számos esetben lábbal tiporják... a megyei szerveknél még mindig elterjedt jelenség a dolgozókkal való fennhéjázó, durva, sértő bánásmód, sőt, az őrizetesek fizikai bántalmazása." „A Belügyminisztérium operatív szerveinél (de egyéb szerveknél is) megmutatkozó súlyos fegyelmi helyzet azt mutatja, hogy ezeknél a szerveknél határozott ellenállás mutatkozik a Központi Vezetőség júniusi határozatának végrehajtásával és magával a határozattal szemben. Szerintem komoly politikai hiba volna ezt nem látni és az egész ügyet csak elszigetelt fegyelmi kérdés gyanánt kezelni. Véleményem szerint az operatív szerveknél mutatkozó súlyos fegyelmi helyzet, a morális züllés esetei, verések, stb. mögött politikailag az húzódik meg, hogy az államvédelmi tisztek jelentős része még mindig azt képzeli, hogy az ország az államvédelem miatt van és nem megfordítva; hogy ezek az emberek semmibe veszik a KV határozatát, ellenállnak a határozat megvalósításának, ami persze nem mindig jelentkezik a hivatalos hatalommal való brutális és vadállati visszaélésekben, de ezek ennek az ellenállásnak szélső esetei."
[ Gerő Ernőnek ezt a szokatlan kritikáját egy év múlva már a nem kívánatos liberális megnyilatkozások közé sorolták. Az MDP KV Politikai Bizottságának 1954. november 10-i ülésén Piros László - aki június 6-án váltotta Gerőt a belügyminiszter posztján - előterjesztését a külső és belső reakció munkájáról és a szükséges tennivalókról a Politikai Bizottság tudomásul vette és határozatában megállapította:
„A Politikai Bizottság nem kielégítő irányítása következtében a Belügyminisztériumban bizonytalanság keletkezett, amely liberalizmusra vezetett. Nem értették meg eléggé az új szakasz politikáját, nem értették meg, hogy az új szakasz nem jelenti az osztályharc feladását, hanem ellenkezőleg, a harc fokozását jelenti, csak nem a régi módszerekkel. Helyes munkával az igazi ellenséget kell felderíteni, konkrétumok alapján leleplezni és felelősségre vonni."
1955. március 18-án - egy hónappal Nagy Imre miniszterelnök távozása előtt (!) - Piros László belügyminiszter országos kommunista aktíva értekezletet tartott a BM vezetőinek. Moszkvai bíztatásra, Rákosi politikai visszatérését előkészítve, már nyíltan támadta Nagy Imrét:
„... a jobboldali nézetek pártunkban és államunkban azért váltak ilyen veszélyessé, mert Nagy Imre elvtárs beszédeiben és cikkeiben támogatta ezen antimarxista nézeteket, sőt elsősorban ő volt ezeknek a hirdetője... A jobboldali elhajlás a mi munkánkban is megtalálható volt és még ma is meglévő veszély. Igaz elvtársak, hogy még a múlt év vége felétől kezdve van bizonyos fejlődés, erősödés az ellenség elleni harcban. De egyrészt ez még csak a kezdet. Másrészt, ha gondosan elemezzük a belügyi államvédelmi szervek 1953 júliusa óta végzett munkáját, önkritikával meg kell állapítani, hogy az ellenség elleni harcban nem voltunk elég következetesek, bátrak, az osztályharcos szellem, a kommunista, csekista (CSEKA: az orosz politikai rendőrség jogelődjének rövidítése, - I.Cs.), éberség tompult, gyakran ingadozás, liberalizmus, bizonytalanság volt a munkában tapasztalható."]
A Gerő által 1953 októberében említett „hivatalos hatalommal való brutális és vadállati visszaélésekben" mindennapos része volt az ártatlanul meghurcolt magyar embereknek immáron nyolcadik esztendeje a PRO, az ÁVO és az ÁVH jóvoltából. Idézzük csak fel az eseményeket a méltatlanul elfeledett Berki Mihály segítségével. (Berki: Az Államvédelmi Hatóság, Bp. 1994.)
„Brutális és vadállati visszaélések"
1953 januárjában letartóztatják az ÁVH több véreskezű vezetőjét, köztük van: Péter Gábor, (eredeti nevén: Eisenberger Benjámin, 1906. Újfehértó, Meczner Róza, felesége: Simon Jolán), Décsi Gyula, Csapó Andor, Dr. Bálint István, Károlyi Márton, Kovács József, Bánkúti Antal, Érsek Tibor, Szabolcsi Mihály, Princz Gyula, Vándor Ferenc, Komendó János, Janikovszky Béla, Vajda Tibor. Őrizetbe veszik Péter Gábor feleségét: Simon Jolánt és szeretőjét: Pataki Ferencnét is.
A vádiratot 1953. december 1-én nyújtotta be a Legfőbb Ügyészség a budapesti hadbíróságnak. Lapozzunk bele:
„A vizsgálat megállapította, hogy Péter Gábor és a vezetése alatt álló bűnszövetkezet tagjai... a felszabadulás első hónapjaitól kezdve a szervezett bűnözés útjára léptek. A bűnöző banda tagjai, vezető beosztásaikkal járó hivatali és szolgálati hatalmuk felhasználásával követtek el bűncselekményeket. A párt és a kormány által az államvédelmi szervek elé kitűzött feladatok végrehajtása helyett az államvédelmi munkában népellenes irányba ferdítették el az állami büntetőpolitikát és tudatosan félrevezették a párt és kormányszerveket, lábbal tiporták az állampolgárok jogait, az emberi szabadságjogokat, törvénytelen módszerek meghonosításával, ártatlan emberek bebörtönzésével, aljas és önző személyi igényeik kielégítése érdekében bűnözőkkel szövetkezve fosztogatták a népvagyont, miáltal mérhetetlen károkat okoztak a népgazdaságnak. Péter Gábor és bűntársainak bűncselekményei alkalmasak voltak arra, hogy gyűlöletet ébresszenek a dolgozó népben, az államvédelmi szervekkel szemben.
Péter Gábor közvetlenül a felszabadulás után, mint a politikai rendőrség vezetője, többségükben osztályidegen, karrierista és rovott múltú elemeket gyűjtött maga köré vezetőnek. Ezek hajlandók voltak őt mindenben kiszolgálni és bűnös tevékenységét elhallgatni, mert ezzel saját maguk részére jó és könnyű életet biztosítottak.
Rendszeressé vált, hogy minden alap nélkül előállítottak, illetve letartóztattak embereket és akikre bűncselekményt rábizonyítani nem tudtak, évekre internálták. A törvénytelen eszközök alkalmazásában, az előállított, vagy őrizetbe vett személyek verésében, szadista kínzásukban, valamint alaptalan internálásukban Péter Gábor bűntársai voltak: Kovács József, Princz Gyula, Károlyi Márton, Bánkúti Antal, Tímár István, Décsi Gyula és Vajda Tibor volt államvédelmi vezetők."
Décsi (Danweber) Gyula (1919, Schrei Teréz, felesége: Bán Judit) volt áv. ezredes, majd igazságügyi miniszter) vallomásából:
„...teljesen felelőtlenül, névtelen feljelentésekre történtek őrizetbe vételek. Őrizetbe vettünk becsületes munkásokat, parasztokat azért, mert valamelyik haragosuk azt állította róluk például, hogy látta nyilas karszalaggal. Névtelen feljelentés elég volt ahhoz, hogy nyilasnak nevezett munkásokat betegre verjenek, esetleg agyonverjenek."
Princz Gyula (1905. Uzsonyi Irma, felesége: Krenner Mária) áv. őrnagy, büntetés-végrehajtási alezredes:
„Az őrizetest hasra fektettük, zokniját a szájába tömtük, hogy ne tudjon kiáltozni és talpait gumibottal vertük. Amikor a verést rövid időre megszakítottuk, ugráltattuk, hogy a lábai ne dagadjanak meg... Az őrizetesnek a kisujját (a kezén) le kellett szorítani a padlóra és körülötte forogni... A lábujjhegyére kellett állnia a fal mellett, a fal és az őrizetes homloka közé ceruzát tettünk és huzamosabb ideig így kellett állnia. A papok megfenyítésénél áramot vezettünk egy rézfeszületbe és azt az őrizetesnek meg kellett csókolnia. Egy alkalommal (?) használtunk egy csepegtető berendezést, melyből az őrizetes fejére bizonyos időnként egy csepp víz esett. (Ősi indián kínzás, - I.Cs.) Kb 200 őrizetest bántalmaztam az ÁVH-nál eltöltött szolgálati időm alatt. Az őrizetesek bántalmazását minden esetben Péter Gábor, vagy Décsi Gyula utasítására hajtottam végre. Azonban Décsi Gyula nem csak Péter Gábor utasítására parancsolta meg nekem, hogy bántalmazzam az őrizeteseket, hanem többször előfordult, hogy amikor az előadók verés alkalmazására vonatkozó javaslatot tettek, azt elfogadta és utasított engem a bántalmazás végrehajtására..."
Princz Gyula, mint a helybéli verőcsoport vezetője kiemelkedő szerepet töltött be a koholt politikai perek őrizeteseinek embertelen sanyargatásában és brutális bántalmazásában. Ő volt az, aki a legkülönösebb kínzó módszerek és eszközök használatát, a szakszerű bántalmazást meghonosította az ÁVH-nál. Így a lemeztelenített őrizetesek gumibottal való bántalmazása, olykor gúzsbakötéssel egyidejűleg, csuklóztatás, kútásás, békaügetés, áramfejlesztővel való villanyoztatás, heremorzsolás, stb.
Kovács (Schwartz) József (1912. Fischer Karolina, felesége: Würtzberger Szidónia) áv. őrnagy Péter Gábor titkára, személyi biztosítója vakon végrehajtotta főnöke verésekre adott utasításait, anélkül, hogy tudta volna azok célját. Vallomásából:
„... egyes őrizetesek, így például a budapesti osztályon a volt beszkártisták ügyében, egy-két kérdés után Péter parancsot adott a megkínzásukra. Ezek a kínzások a legembertelenebb módszerrel történtek. Az őrizeteseket a földre tepertük, gumibottal vertük a talpukat és a heréjüket. Amikor véresek lettek, akkor visszakísértük őket..."
Gumibotozás, villanyoztatás, heremorzsolás
1952 őszén Csongrádon és a budapesti VII. főosztályon Péter Gábor személyes utasítására Kovács József rendkívül durván megkínozta Bálint Lászlót és annak társát: Kenyeres Sándort, továbbá Bálint sógornőjét, vallatott egy rendőr törzsőrmestert, végül két parasztot, akik teljesen jóhiszeműen fuvarozták Bálintékat. Az embertelen kínzásban Péter Gábor személyesen és tettlegesen is részt vett. A nőket Kovács a földre teperte, szájukat betömte majd gumibottal ütlegelte őket. (Más alkalommal Péter Gábor Bálint László heréjét tűvel szurkálta, majd behozatott egy harapófogót és utasította titkárát, hogy csípje le Bálint László lábujját. A verésben tevékenyen részt vett Bálint István áv. orvos ezredes is.)
1950 novemberében Péter Gábortól Károlyi Márton, Kovács József, Princz Gyula és más államvédelmi beosztottak utasítást kaptak Szűcs Ernő őrizetes, Péter Gábor volt helyettese bántalmazására. Károlyi Márton magához hivatta Princz Gyulát, majd Kovács Józsefet, az Izabella utcai fogdában meztelenre vetkőztették Szűcs Ernőt, és felváltva gumibottal addig verték, amíg az kezeik között meghalt. A verést Károlyi Márton irányította, - vallotta Kovács. Ugyanakkor Kovács József a Farkas Vladimir elleni vizsgálat során azt vallotta, hogy a Szűcs testvéreket Farkas Vladimir verette agyon, aki azt a parancsot adta, hogy a Szűcs testvéreket vetkőztessék le és addig üssék, míg ő újra be nem jön... közben Szűcs meghalt. Farkas vallomásából:
„...én a Pétertől kapott utasítást szó szerint mondtam el Szűcs Ernő és a verést végrehajtók előtt. Verés közben egyszer vagy kétszer kinyitottam az ajtót és egy kicsit benéztem és megkérdeztem Szűcstől, hajlandó-e már beszélni. Ezekben a másodpercekben természetesen nem verték."
Károlyi erről később így vallott:
„...Szűcs Ernő és Szűcs Miklós kihallgatásának eredménytelensége tudott volt Rákosi előtt... egy alkalommal, amikor Farkas Vladimir és én bent voltunk Péter Gábornál, Péter épp letette a kagylót, közölte, hogy Rákosival beszélt, akinek az az utasítása, hogy két napig úgy kell verni a két Szűcsöt, hogy a csontjaik is törjenek össze... Farkas Vladimir és én behívattuk beosztottainkat: Nagy Károlyt, Princzet, Fekete Zsigmondot és egy másik személyt... hozzájuk csatlakozott Kovács József is és ezután Farkas Vladimir utasítására kijelölték a szobákat, megkezdték a verést... kb. 20-25 perc múlva szólt valaki, hogy Szűcs Ernő rosszul van, mire Farkas Vladimir leállította a verést és telefonált Bálint doktornak... Bálint közölte, hogy a verés folytán Szűcs Ernő meghalt. Ugyanakkor Szűcs Miklóst levitték a fogdába, aki kb. egy negyedóra múlva ott halt meg..."
(Károlyi Márton áv. alezredes Décsi 1951-es távozása után a vizsgálati osztály vezetője lett, személyesen is részt vett törvénytelen eszközökkel a hamis vallomások kicsikarásában.)
1952 tavaszán Vajda Tibor átkísért Péter Gáborhoz kihallgatásra egy gyanús, UDB ügynöknek vélt őrizetest (UDB: Uprava Derzavne Bezdobnozti, jugoszláv hírszerzés, - I.Cs.) Rövid kihallgatás után Péter Gábor utasította Kovács Józsefet, hogy lássa el a baját. Kovács József szadista módon neki esett, elgáncsolta, leteperte a padlóra, majd elől széttépte alsó és felső nadrágját, a heréjét húzta, csavarta, szorította, gumibottal verte. Az őrizetes elájult, hideg vízzel leöntötték, s Péter Gábor az égő cigarettáját az arcába nyomta.
1952 júliusában Vajda Tibor, mint a vizsgálati főosztály helyettes vezetője részt vett Burgiasev György jugoszláv emigráns UDB ügynökgyanús őrizetes bántalmazásában. A verés során Burgisev talpát, tenyerét és veséjét ütötték gumibottal. A bántalmazás közben Vajda Tibor az őrizetes fejét többször megütötte. A súlyos bántalmazás következtében Burgisev György rövidesen meghalt.
Szintén júliusban az operaházi tűzeset miatt őrizetbe vettek egy villanyszerelőt, akit a gyújtogatással gyanúsítottak. Péter Gábor és Kovács József hallgatta ki, s mivel nem ismert be semmit, megverték. Két nap múlva azonban ki kellett engedni, mert bebizonyosodott, hogy semmi köze a tűzhöz.
1950. július 20-án éjfél körül Péter Gábor Hatvanból jelentést kívánt tenni távbeszélőn Rákosinak az újhatvani eseményekről. Hujber Józsefné telefonkezelő azonban önhibáján kívül nem tudott közvetlen telefon összeköttetést teremteni Péter és Rákosi között. Egy óra múlva Péter őrizetbe vette Hujbernét, megalázó, durva szavakkal illette, „Nem vagyok híve a női akasztásnak, de ezt a nőt felakasztatnám!"- mondotta, majd utasítást adott, hogy Hujberné egy órán belül a Kistarcsai Internálótáborban legyen. Így is történt. Csak 2 év, 2 hónap és 6 nap múlva szabadult, 1953. február 25-én, akkorra derült ki hivatalosan, hogy teljesen ártatlan, s az intézkedés törvénytelen volt.
1950. augusztus 6-án este a Cegléd-Ceglédbercel közötti országúton Péter Gábor minden ok nélkül durva, trágár szavakkal rátámadt Gubicza József rendőr őrnagyra, kijelentve: „... még mindig tele van a rendőrség a Rajkhoz hasonló csavargókkal. Majd én megmutatom, hogyan kell őket kisöpörni a rendőrségről." Ezt követően egy óra múlva Péter őrizetbe vétette Gubiczát, akit az ÁVH épületében öten-hatan gumibottal és puszta kézzel brutálisan összevertek. Veséjét, heréjét és meztelen talpát ütlegelték olyannyira, hogy Gubicza több ízben is rosszul lett. Pár nap fogva tartás után Károlyi Márton - Szűcs Ernő utasítására - Gubicza őrnagyot internálta. Csak 1953. április 30-án , vagyis 2 év, 8 hónap és 25 nap után szabadult.
1950. június 8-án Lókut községben az ottani vasúti robbantás gyanúja miatt őrizetbe vettek 6-8 parasztfiút és egy papot. Súlyos verések és kínzások után a fiúk „beismerték", hogy ők a tettesek. Ám közben megállapították azt, amiről Károlyi Márton jelentést is tett Péternek: ezek ártatlanok. Ennek ellenére Péter Gábor utasítást adott az őrizetesek internálására, mert nem akarta a párt előtt feltárni, hogy a tetteseket nem sikerült kézre keríteni. Az internáltak 1951. január 4-én szabadultak.
Dr. Bálint (Schneiner) István (1912. Weinberger Erzsébet, felesége: Balla Leonóra) áv. orvos ezredes Péter Gábor egyik legbizalmasabb tanácsadója jelen volt a bántalmazásoknál, véleményt adott a verések lehetséges következményeiről, az őrizeteseket utólagos kezelésben részesítette, de az is előfordult, hogy a verés alatt segített lefogni az őrizetest. A PRO, az ÁVO és az ÁVH állománya részére bizalmas előadás sorozatot tartott például a tompa felületű tárgyak behatolásából eredő sérülésekről, a helytelenül alkalmazott verések káros következményeiről. A vizsgáló tisztek - főként Princz Gyula - tőle tanulták a nyom nélküli, szakszerű bántalmazás technikáját. Bálint ezredes 1949. szeptemberében Janikovszky Béla áv. ezredes feleségét Péter Gábor javaslatára zárt intézetbe vitette, ahol 3 hónapot és 8 napot töltött az asszony, noha ez nem volt indokolt. (Janikovszkynét Princz Gyula kísérte be a Lipót mezei elmegyógyintézetbe.)
Annyit loptak, amennyit csak akartak
Az idézett vádiratban találhatók az ÁVH vezetőinek anyagi visszaélései is. „Péter Gábor milliókra menő pazarlást honosított meg az ÁVH-n belül. Csapó (Czutrin) Andor, Vándor (Weinberger) Ferenc, Komendó János, Érsek (Heisler) Tibor, Máy László, Radnai Pálné, Szabolcsi Mihály, Pataki Ferencné és Péter Gáborné ( Simon Jolán ) közreműködésével. Az 1953. szeptember 30-i szakértői jelentés szerint a kárt nem lehetett felmérni."
Csapó (Czutrin) Andor (1901. Spitz Jolán, felesége: Sterin Margit) áv. alezredes (akit 1927-ben a debreceni királyi törvényszék sikkasztás miatt 4 évi börtönre ítélt, de ennek ellenére Péter Gábor mégis rá bízta a PRO, az ÁVO és az ÁVH gazdasági ügyeit) mondotta 1954-ben:
Az általam ellopott nagy összegű pénzeket és értékeket nem tudom felsorolni, mert 1945-től annyi pénz állt rendelkezésemre, amennyit csak akartam. Soha sem tudtam, hogy mennyi pénzem van. Amikor elfogyott, benyúltam a pénztárba, kivettem tíz, vagy százezer forintot. A magamra elköltött összegeket sohasem tudtam elválasztani a Péter Gáborra és barátnőjére fordított összegektől. Állandóan volt nálam több ezer forint és abból fizettem Péter Gábor kiadásait, s az enyémet is."
Csapó fényűző módon rendeztetett be magának egy lakást állami pénzből, megajándékozta rokonait és ismerőseit, Sipos Ferenc volt bankigazgató barátjának - akivel 1927-ben sikkasztott - újonnan kifestett lakást juttatott, s ellátta szeretőjét: Faludinét is.
Komendó és Máy közösen fosztogatta az ÁVH Mexikói úti raktárát, Vajda Tibor, mint vizsgálati főosztályvezető-helyettes 1951-től az őrizetesek házkutatáskor lefoglalt tárgyaiból vett magához, míg Károlyi Márton vizsgálati főosztályvezető a letéti tárgyakat dézsmálta, különös érdeklődéssel az arany és ékszer iránt. (Károlyi bevallotta, hogy Kádár János lakásáról Farkas Vladimir kezdeményezésére bizony elhoztak néhány értéket...
Bánkúti (Buvroszki) Antal (1914. Dienes Erzsébet, felesége: Karl Ilona) áv. százados Princz Gyulával vitt el az ÁVH által zárolt lakásokból pénzt, ruhát és különböző értéktárgyakat.
Dr. Tímár (Schwartz) István (1913. Tuchmann Regina, felesége:Halász Stefánia) áv. ezredes, Péter Gábor egyik helyettese, majd az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője 1946-tól bűnös kapcsolatban állt Létai Imre tőkéssel, akitől havi 5 ezer forintot kapott, amiért Tímár „elnézte", illetve biztosította neki a Trans-Európa gazdasági társaság zavartalan működését. Tímár egyénileg is foglalkozott útlevél árusítással, 1947-48-ban nyolc tőkésnek személyesen adott útlevelet 30-30 ezer forintért.
Péter Gáborné Simon Jolán (1907. Goldner Róza) pártalkalmazottként Rákosi titkárnője) luxus igényeire több száz ezer forintot költött Csapó Andor. Ugyanezt tette Patakinéval kapcsolatban is. 1952-ben raktárra történő vásárlásakor kifizettek 3 382 726 forintot. A különböző módon elpazarolt és elsikkasztott pénz 1951. december 29-től 1952. december 25-ig: 7 819 573 forint.
Reiter Sándor és Szamosi Imre, mint felhajtók több mint 300 tőkést és más ellenséges elemet szöktettek ki. Az útlevelekért kb. 18 millió forintot, nagy mennyiségű aranytárgyat és valutát, ingatlanokat, lakásberendezési és értéktárgyakat kapott az ÁVH.
Décsi Gyula is adott útleveleket 1949 tavaszán négy személynek. Az ÁVH vezetői úgy is megkárosították a magyar államot, hogy bizalmas és a múlt eseményeit tartalmazó fontos, igen értékes iratokat loptak el. Például: Dr. Tímár ellopta és hazavitte Szálasi Ferenc börtönnaplóját, Vinkelmann SS-tábornok háborús feljegyzéseit, s Baki László emlékiratait.
Az ügyész a vádbeszédben elmondta, hogy Péter Gábor soha nem dolgozott, tanult egy szakmát (szabó volt), de azt sohasem gyakorolta, a rokonai támogatták és a felesége tartotta el. Patakiné a nős Péter Gábor kedvéért hagyta ott becsületes férjét és így harácsolt, csak Pétert szolgálta. Csapóról az ügyész azt mondta, hogy hétpróbás bűnöző, Tímár Istvánról, hogy éveken át korrupciós mocsárban élt, Décsi Gyuláról azt, hogy részes a törvénytelenségek meghonosításában, féktelen karrierista. Bálint István szentesítette a bántalmazásokat, Vándor Ferenc orvosnak adta ki magát a deportálás alatt.
A Katonai Felsőbíróság 1954. január 15-én tárgyalta az ügyet. Elnök: Ledényi Ferenc alezredes. Bírók: Sárközi Endre százados, Nagy Sándor őrnagy. Ülnökök: Nógrádi Sándor altábornagy (!) és Révész Géza altábornagy (!). Jegyző: Nagy Miklós főhadnagy.
Péter Gábort hűtlenség, hatalommal való visszaélés, népellenes bűntettek, halált okozó súlyos testi sértések elkövetéséért életfogytiglani, 17 társát pedig 2 évtől életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1957-ben a Legfelsőbb Bíróság Katonai Tanácsa újra tárgyalta a volt ÁVH-s tisztek és főtisztek ügyét, Péter Gábort 14 évre, társait 2-9 évre ítélték. (...)
Innen szabadulni sohasem lehet. Itt kell rohadni!"
Mindezek után lépjünk be az internálótáborok kapuin az egykor volt hétköznapok valóságának megismerésére. Mert a valóság ideológiai igényeknek megfelelő átalakítása osztályharcos szemlélettel tovább folyt, az ideológiai politika végrehajtása az állami terror eszközeivel az állambiztonsági szervek napi feladata lett, s ezt a tevékenységet az állami funkciók körébe kellett emelni, szentesítve és megkövetelve azt az országgyűlés által meghozott törvényekben..
1953. július 16.
Az internáltak összlétszáma: 5.005 fő
Közülük: internált: 2.687 volt hadifogoly. 2.318
Internálási indokok szerinti megoszlás:
Jobboldali szoc.dem.: 294
Trockista: 27
Pap: 46
Jugoszláv kémgyanús: 57
Amerikai kémgyanús: 72
Angol kémgyanús: 43
Francia kémgyanús: 14
Egyéb kémgyanús: 153
Magyar Harcosok Bajt. Köz.: 3
Tilt. határátlép. és embercsemp.: 358
Szervezkedés: 206
Szabotázs: 30
Fegyverrejtegetés: 24
Besúgó: 63
Egyéb háborús bűnös: 131
Dem. ellenes izgatás: 385
Gazd. bűntettek: 137
ÁVH. áruló ügynök: 71
Büntetésük letöltése óta int.: 366
Egyéb bűncselekmények: 207
Az internáltak szociális megoszlása:
Munkás: 499
Kis és középparaszt: 134
Műszaki értelmiség: 117
Értelmiségi, tisztviselő: 538
Tudós, pedagógus: 59
Alkalmazott, vasutas, tűzoltó, stb.: 156
Kisiparos, kiskereskedő: 183
Kulák: 205
Pap és egyházi személy: 65
Tőkés, földbirtokos, arisztokrata: 76
Volt horthysta katonatiszt: 138
Volt horthysta törzstiszt: 97
Csendőr: 51
Csendőr tiszt: 20
Horthysta csendőr és rendőr nyomozó: 42
Horthysta rendőr: 11
Horthysta rendőrtiszt: 14
Volt ÁVH-s: 81
Külföldi állampolgár: 201
Internált külföldi állampolgárok megoszlása:
Jugoszláv: 139
Amerikai: 1
Görög: 19
Francia: 2
Olasz: 3
Belga: 1
Szovjet 1
Kelet-német: 6
Csehszlovák: 5
Román: 5
Osztrák: 19
A volt hadifoglyok megoszlása állampolgárság szerint:
Magyar: 1.119
Román: 19
Osztrák: 39
Jugoszláv: 117
Nyugat-német: 1.024
1953 június-júliusában „az internáltak általános hangulata feszült, ideges." - ahogy ezt június 19-én megállapítja a kistarcsai tábor napi jelentésében Urbán Rezső áv. százados. (A napi jelentéseket a tábor parancsnoka és operatív csoportvezetője írja az ÁVH VI/2. Börtönügyi Osztálya VI. Operatív Alosztályának.)
... A cikk folytatása a leleplező 2012/3 szeptemberi, nyomtatott számában olvasható.
http://www.leleplezo.hupont.hu/127/internalotaborok-magyarorszagon-dr-ilkei-csaba
|
|
LAST_UPDATED2 |
2012. december 05. szerda, 07:04 |
Tarnóczy Szabolcs: Zsidókérdés: végidők vízválasztója - közérdekű nyílt levélváltás ifjúkori ismerősömmel
Nemrég egy fiatalkori ismerősöm fordult hozzám levelével. Palival tizenévesen, Kerényi Lajos atya templomi hittanán ismerkedtem meg. Pár hónap múlva azután elmaradozott a hittanról, és „saját gyülekezetet” alapított; magával csábítva mintegy fél tucat, hitbéli útját kereső fiatalt. Távozását azzal indokolta, hogy a Bibliát olvasva fokozatosan belátta: a katolikus Egyház eltávolodott az „igazságtól”. A történet megszokott kliséje Luther, Kálvin, Husz, és más régi reformátorok óta alig változott. Rossz nyelvek szerint Pali elve csak azért látogatta a hittant, hogy ott lázítva-agitálva, még bizonytalan hitű fiatalokra tegyen szert alapítandó szektájához. Mindenesetre ezután nem szakadt meg köztünk a szeretet-kapcsolat, időnként el-ellátogattunk közösségébe, hiszen – az egyre sokasodó teológiai ellentétek ellenére – maradtak olyan közösen vallott hitigazságok, melyek alapján megmaradt a polemikus párbeszéd - és a közös imádkozás esélye.
Később, ausztriai emigrációmban kósza hírek érkeztek hozzám Pali vallási pályafutásával kapcsolatban. Eleinte állítólag együtt működött a Szabad Keresztény gyülekezetekkel. (Budapest, Hőgyes Endre utcai és Ó utcai gyülekezet. E csoportok a karizmatikus megújulási mozgalom keretén belül tevékenykedtek, és abban az időben még ökumenikus párbeszédben álltak a hasonló katolikus vagy református közösségekkel!) A helyzet alapvetően akkor változott meg, mikor Németh Sándor puccsot hajtott végre a gyülekezetben, s megkezdte diktátori pályafutását. Attól kezdve a későbbi Hit Gyülekezete szekta oligarchái minden önállóan gondolkozó testvért vagy csoportot kizártak maguk közül. Így járt kezdetben (Bartus László is, aki megírta leleplező könyvét Németh Sándor puccsáról Fesz van címmel.) Paliék is eltávolodtak az egyre átpolitizáltabb balliberális hordától, mely a kereszténységet ürügyül felhasználva cionista agitációra, meggazdagodásra és híveik agymosására használta fel a hitet, pontosabban a hiszékeny vakhitet.
Palival nemrégen e-mailen keresztül vettük fel újra a kapcsolatot, s azóta rendszeresen küldi nekem gyülekezete protestáns-fundamentalista körleveleit. Tanulságos számomra ezek időnkénti átolvasása, hiszen kedvenc kutatási szakterületeim egyike a vallásszociológia, és nem árt figyelemmel kísérnem, hogy korunk új keletű kihívásai hogyan hatnak ki e csoportok gondolkodásának változásaira. Pali hírleveleikhez általában személyes gondolatait is hozzáfűzi, melyek mintegy aktuális nyílt levélként értelmezendők. Legutóbb a következőket írta, mely arra késztet, hogy szintúgy nyílt levélként válaszoljam meg. (Első két bekezdésében egy cionista „zsidó-keresztény” honlapból idéz, ami azt mutatja, hogy a fundamentalista, evangélikális, protestáns szektáknak mégiscsak hitbéli legkisebb közös többszöröse a zsidó nép örök kiválasztottságába vetett konok tévhit.) Ugyan személyesen szólít meg, de a téma aktuális és mindnyájunkat érint: tudatosítása nemzetünk számára is életbevágó lehet! Ezért – mivel az én hírlevelem a Kuruc.info – hasábjainkon válaszolom meg Palinak az engem, s minden Krisztus-követő magyart megszólító intelmeit:
Kedves Szabolcs!
Részlet a http://amzi.org/html/purim.html írásából:
"… Az antiszemitizmus új formáinak felvirágzása láttán újra és újra feltehetjük a kérdést: Vége lesz-e ennek valaha? A Biblia beszél egy olyan időről, amikor Isten népének üldöztetése befejeződik, és mindenki nyugalomban lakik majd. Izrael több mint 3500 éves fennállása során mindig nyomás alatt volt. Napjainkig még nem adatott olyan idő, amelyben a kardokat ekevassá alakították volna, ahogy ez a Mikeás 4,3-ban meg van ígérve. Csupán a fegyverszünetek időszakait élhettük át.
A purim Isten győzelmének ünnepe a felett az elhatározott szándék felett, amellyel Izrael népét ki akarták irtani. Hámán, a perzsa alkancellár a zsidó Márdokeussal való személyes konfliktusa miatt meg akarta semmisíteni az egész zsidó népet (Eszt.3,9). Sorsvetés szerint (a sors perzsa megnevezése: ‚pur') erre a népirtásra Adár hónap 13-át határozták meg. Ahasvérus király azonban összeházasodott a zsidó Hadassával, Márdokeus unokahúgával. Esztert (ez volt Hadassa perzsa neve) különös szépséggel áldotta meg Isten. Ő fogalmazott így: "Mert hogyan tudnám nézni azt a nyomorúságot, mely érné az én nemzetségemet, és hogyan tudnám nézni az én atyámfiainak veszedelmét?" (Eszt.8,6). Minden bátorságát összeszedve böjtölt és az udvartartás rendjét felrúgva a király elé járult és elárulta, hogy ő is zsidó. Így vett a történet váratlan fordulatot (lásd az Eszter könyvét). …"
Magyarországon ma sokan 'magyarabbak akarnak lenni a magyarnál' - de vajon ki az igazi magyar?
Vajon az-e, aki erre a népre átkot, romlást, kudarcot, erre az országra vereséget és szégyent hozna? Vajon az-e az igazán hazáját, országát szerető ember, vezető, politikus, aki ezt a népet, ezt az országot háborúságba, elsorvadásba, belső viszálykodásba, önmagával való meghasonlásba kergeti?
A Biblia egyértelműen beszél arról, hogy aki átkozza Ábrahám leszármazottait, arra átok jön - maga Isten esküdött meg, hogy aki az Ő népét megátkozza, azt Ő maga átkozza meg. És a félreértések elkerüléséért kijelentette azt is, hogy akit Ő megátkoz, ne legyen semmi kétség, az valóban átkozott is lesz. Az átkokról pedig szintén van egyértelmű felsorolás Isten szájából - hogy e téren se legyen semmiféle kétség az emberek elméjében (5.Móz.28,16-tól néhány oldalon keresztül).
Nekünk, Isten népének fel kell vennünk a felelősséget, hogy itt, az utolsó időkben, mint az igazságnak oszlopa megállítsuk a törvénytelenség, a gyűlölködés, a kirekesztés, a náci, sovén, idegengyűlölő, antiszemita megnyilvánulásokat. Isten népe, fel kell állnunk, és ki kell mondanunk, hogy mi, az egyetemes egyház tagjai, része, szeretjük Izraelt, szeretjük a test szerinti zsidó embereket is, és van helyük ebben az országban.
Imádkozzunk, álljunk a résre, menjünk fel a Sionra - és hirdessünk ennek az országnak megtérést minden zsidógyűlöletből, zsidózásból, idegengyűlöletből, antiszemitizmusból, anticionizmusból, minden náci és fasiszta gondolkodásmódból!
Isten népe, most ne hallgass!
Álljunk oda szellemben az Úr elé a nemes olajfából hitetlenség miatt kimetszettekért - hogy a népünk politikai vezetőinek nyilatkozatai, nyilvános bűnei miatt ez az ország ne kerüljön ítélet alá, hanem könyörüljön az Úr ezen a népen, és térjen meg minden antiszemitizmusból!
Szeretettel:
Pali
Kedves Pali!
Nem tudom, hírleveleteket hányan olvassák, de nyilván szeretnéd, hogy minél több magyar hallja meg a zsidóságot pártfogó, prófétai, intő szavaidat. Lám, itt a lehetőség, amíg a Jehova által kiválasztott nemzet képviselői elérhetetlenné nem teszik a Kuruc.info hírportáját; megadatik számodra, hogy felhívásodat közel 300 000-en, az arra képes magyar lakosság 1/20-a olvashassa!
Érdekes és tanulságos, hogy az általatok is keményen bírált Hit Gyülekezete cionizmusát oly sok „újjászületett” protestáns gyülekezet átveszi manapság. Tudom, a „bibliai alap” okán. Ám sajátos, hogy az általad idézett honlap – miközben többek között azzal vádoljátok meg a Katolikus Egyházat, hogy önkényesen, sugalmazott bibliai könyvnek minősítette az „Eszter könyvét” – épp erre, a zsidóságra nézve dehonesztáló történetre hivatkozik a mai, „antiszemita” politikai helyzet összefüggésében!
A kiválasztottak nemzeti hősnői gyakran voltak romlott fél-prostituáltak, Sárán kezdve, Juditon és Ráhábon folytatva, többek közt Eszterig. Amit Eszter tett, az ókorban is ocsmány aljasságnak számított. Márpedig az Úr aligha kér népe megmentése érdekében erkölcstelen tettet valakitől, mivel a cél még nála sem szentesíti az eszközt. Eszter „feláldozta” Istentől kapott nemiségét egy máshitű idegennek; nem csupán azért, hogy megmentse üldözött honfitársait, hanem hogy lehetővé tegye az aránytalan, könyörtelen, ártatlanokat sem kímélő bosszút!
A purim nem lehet „Isten győzelmének ünnepe”, mert Jézus szerint az Atya nem bosszúálló Isten, hanem maga a Szeretet. Egyébként a kortörténészek szerint abszurd állítások, amelyekkel a Biblia Hámánékat vádolja. Feltehetőleg szó sem lehetett a zsidó nép teljes kiirtásának tervéről, ahogyan ilyesmi soha, később sem merült fel a történelemben. Csupán a befogadó nemzetre gyakorolt káros tevékenységeik radikális eszközökkel történő beszüntetésének tervéről beszélhetünk, hiszen nem tartották be a törvényeket, megtagadták a hódolatot a király első emberétől, Hámántól. (Meghajolni, térdet hajtani valaki előtt nem jelent bálványimádást, csupán a világi hatalom jogi felsőbbségének elismerését!) A vándorló, diaszpórában élő zsidók a befogadó nemzetek törvényeit – a maguk kiválasztottságára hivatkozva – sohasem tartották be, az őslakosságon élősködve rendszerint meggazdagodtak; és mivel joggal féltek a büntető és jogkövető magatartásra kényszerítő szankcióktól, mindig azt a rágalmat terjesztették el vendéglátóikról, hogy azok egész nemzetségüket ki akarják irtani. Azután „megelőző csapásként” véres bosszút álltak, és ezt istenük pártfogó akciójának tulajdonították. Így volt ez egyiptomi, asszíriai, babiloni tartózkodásuk esetében, mint ahogy későbbi történelmük során is.
(A cionista honlap egyébként Izrael 3500 éves fennállásáról beszél. Ugyan már megszokhattuk a történelemhamisító tódításokat más, hasonló mentalitású népektől is, mégis megmosolyogtató az ötszáz éves hozzátoldás, hiszen Izrael fennállását csakis Dávid királyságától számíthatjuk, ami ugye Kr.e. 1000 körül kezdődött. Olyan ez, mintha mi, államalapításunkat Atilla hun nagykirály uralmához igazítanánk…)
A kardok ekevassá alakítását nem csak Mikeás 4,3, hanem ennél jelentősebb próféta, Jézus „kedvence”, Izaiás (2:2) is ígéri. Mindenesetre bölcsebb és szerényebb lett volna erről a cionista honlapnak inkább hallgatnia, annak fényében, hogy a felszabadulásukért köveket hajigáló palesztin gyerekek ellen Izrael, „jogos önvédelemből”, rendszeresen a legkorszerűbb tankokkal és bombázó vadászgépekkel lép fel, valamint komoly összetűzések esetére számtalan eltitkolt atomtöltetét tartogatja, megtagadván az atomsorompó-egyezmények aláírását.
Elnézésedet kell kérnem, amiért terjedelmi okok miatt Szent Pál apostol általad idézett Római levelének (11. fejezet) részletes tárgyalására itt és most nem térek ki. Köztudomású, hogy mostoha sorsa druszádat eléggé tudathasadással kísértő lelki állapotba hozta. Egyszerre érzett megfelelési kényszert zsidó ősei és a neki Damaszkusz mellett megjelenő látomás irányában. Ezért missziós útjai során mindig először a helyi zsidó közösséghez sietett igét hirdetni, s a pogányokhoz csak azután fordult, miután övéi csaknem meglincselték, de legalábbis megverték, vagy elkergették. Hitte szegény, hogy Krisztus egy emberöltőn belül visszatér, és felhívására az egész zsidóság kereszténnyé lesz. Tévedett. Fajtársai okozta lelki sokkja ellenére makacsul szajkózta népe kiválasztottságát és felsőbbrendűségét, s ebben az sem zavarja, hogy ezzel szemben időnként minden Krisztus-követő ember teljes egyenlőségét is igyekszik ragozni.
Amit azonban nem is sejthetett előre (és ti is konokul ignoráltok a mai napig), hogy a rákövetkező két évezred zsidósága a Tórába vetett hittől idővel teljesen eltávolodott, és ma már a Talmud, a Kabbala, a Shulchan Aruch, végül a Cion bölcseinek jegyzőkönyve szerint formálja át ősei ábrahámi-mózesi hagyományait! Vajon a mai zsidóknak mit kiáltana Megváltónk, aki már kora farizeusait is az ördögtől nemzetteknek nevezte?!
A fentebbiek miatt aligha remélhető, hogy „az antiszemitizmusnak vége szakad egyszer”: mindaddig fog tartani, amíg a zsidók fel nem adják hamis kiválasztottságukba vetett hitüket, s törvényen felül állásuk arrogáns politikai manifesztációit. Az antiszemitizmust tehát ők provokálják ki a nemzetekből, mert szükségük van a „permanens áldozat státuszra”. Akik ugyanis agymosásaik eredményeként elhiszik ezt, azon meg fogják védeni őket a vétkeikért járó felelősségre vonástól, s így biztosítva áll jólétük, világuralmuk. (Eltekintve attól, hogy az „antiszemitizmus” fogalma semmiféle erkölcsileg pejoratív jelentéssel nem bír, és vonatkozik az iszlámhitű emberekkel szembeni averziónkra is!)
De térjünk át végre azokra a gondolatokra, melyeket nem az ominózus cionista honlapról idézel, hanem magad írsz! „Vajon ki az igazi magyar?” – kérded költői szónokiassággal. És ezt elsősorban attól tennéd függővé, milyen egy magyar viszonya a zsidósághoz!
Megszólítva érzem magam: Krisztus követőjeként, nemzeti radikális magyar hazafiként, jobbikos alapszervezeti elnökként egyaránt. Úgy gondolom, hogy ma Magyarországon egyetlen magamfajta, deklarált antiszemita keresztény-nemzeti gondolkodó sem akar Izraelre „átkot, romlást, kudarcot, vereséget, szégyent” hozni. Ezek ugyanis éppen a hagyományos szemita kívánságok a nem zsidók (gojok) irányába! Mi áldást, fejlődést, sikert, győzelmet, dicsőséget szeretnénk Izraelnek! Áldást, hogy fogadják el mindnyájan Krisztust személyes megváltójuknak. Fejlődést, hogy rasszista bűneiket levetkőzve, segítő, testvéri jobbjukat nyújtsák a palesztinoknak és a magyarságnak. Sikert, hogy végre önmagukra találva, győzelemről győzelemre jussanak önnön, évezredes gyarlóságaik elleni harcban. Dicsőséget, hogy a frissen megtért Izrael ellenségszeretetből példát mutasson a kétezer esztendő óta szellemileg elzsidósodott, történelmi keresztény egyházaknak!
Ami a Biblia, különösen az Ószövetség magán-kinyilatkoztatásainkat igazoló idézgetését illeti, alighanem sohasem fogjuk tudni meggyőzni egymást! Ti előszeretettel bíráljátok a katolikusok dogmáit, melyet nem sok értelme lenne itt és most védenem. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy mióta félévezrede Luther az emberek kezébe adta a Bibliát, mondván, hogy az abban álló igazságok egyértelműek, 6000 körüli protestáns felekezet szakadt ki egymásból. Ezeknek képviselői mind a Biblia egyértelműségéről papolnak, mégis többnyire teljesen ellentétes hitelveket vallanak. Mindannyian a magukét tartják az „egyetlen igaz hitnek”, értelemszerűen másokét vagy „ördöginek”, vagy jobb esetben „tudatlannak”. Számomra logikus, hogy mindnyájan értelmezzük a szent szövegeket, csak nem mindnyájan ismerjük be e tényt. Az értelmezésben a Szentlélek siet segítségünkre; de ki dönti el, hogy ki, milyen mértékben fogadja el sugalmazását? Szokás bizonyítékképpen a hívek erényeire hivatkozni, melyek a Szentlélek – hitünk helyességét visszaigazoló – gyümölcsei. Azonban még ez sem nyújt egyértelmű bizonyítékot: Ismertem embereket, akiknek egész élete egyetlen sugárzó szeretetáradat volt, s olyan babonásak voltak, hogy meg sem lehetett őket hitünk alapkérdéseivel kapcsolatban szólítani. De ismertem olyanokat is, akik Jézus tanításaival ébredtek és nyugodtak, de elviselhetetlen tehernek tűnt hosszabb ideig a közelükben tartózkodni.
A Szentírásban sok tanítás van leírva, és ezek esetenként nem hozhatók harmóniába egymással. Ti, fundamentalista protestáns testvérek, babonás módon hisztek a Biblia tévedhetetlenségében, ezért azt mondjátok erre, hogy abban nem lehet belső ellentmondás. Ha mégis úgy látszanék, az csak „értelmünk fogyatékosságának következménye”. Ez a „jokeretek” a pakliban, éppúgy, ahogyan nekünk, katolikusoknak a „hittitok”.
Mindenesetre Jézus tanításainak tükrében számomra teljesen világos, hogy Isten, a végtelen Szeretet soha nem átkoz, hiszen ezzel saját természetében hasonlana meg! Amit a Krisztus örömhíre előtti, homályosabb tudású, korábbi szövegek „Isten átkának” neveznek, azt jelenti, hogy az Úr tiszteletben tartja az embernek ajándékozott szabadságot, és eltűri, hogy vele szembefordulva megsemmisítsük magunkat. Tehát aki Izraelt, átkozza, az nem azáltal vétkes, hogy az Ő kiválasztottjainak kíván rosszat, hanem, hogy bármely embertársának! Ha tehát egy zsidó átkoz egy magyart, vagy egy hottentotta egy eszkimót, ők pontosan ugyanennyire mérgezik ezzel saját belső világukat, és ha nem tudnak megtanulni szeretni, mindnyájan el fognak pusztulni.
Abban teljesen igazad van, hogy Isten népének kötelessége bizonyságot tenni az igazságról. Minden erőnkkel meg kell próbálnunk fellépni a törvénytelenséggel, az (idegen) gyűlölettel, a sovinizmussal, vagy a kirekesztéssel szemben! Akkor is, ha a törvényeket Izrael és a zsidók sértik meg, akkor is, ha palesztinokat, vagy gojokat gyűlölnek és rekesztenek ki társadalmukból. Csakhogy e fogalmakat – szokásotokhoz híven – újra összemosnád a náci és antiszemita fogalompárral! A náci szó, akár nacionalistának, akár nemzetiszocialistának értelmezzük, nem szinonimája az előbbieknek, és nincs feltétlen negatív erkölcsi töltése. A nacionalista vagy a nemzetiszocialista – a másokat leértékelő sovinisztával szemben – egyszerűen hazafi, aki az isteni rendet betartva először családja, majd nemzete javát keresi, s csak utána az egész emberiségét. Természetesen a történelemben előfordul, hogy a bűnös és gyarló embert, hazafiként is megfertőzi a gyűlölet, ez azonban a nem tipikus sajátossága, sőt kioltja nacionalizmusát; hiszen az igazi nacionalisták kiváló munkakapcsolatot ápolnak más nemzetek nacionalistáival!
Azzal is egyetértek, hogy „mi, az egyetemes egyház tagjai szeretjük Izraelt, szeretjük a test szerinti zsidó embereket is; van helyük ebben az országban.” (Amúgy nektek ilyenkor szabad általánosítani, amit nálunk előítéletességnek tulajdonítotok? Hiszen az illegális Szlovákiát is szeretjük, de természetesen nem egyforma módon szeretjük a velünk baráti kapcsolatot ápoló tót atyafit, mondjuk Slotával! Grün bácsit nem szerethetem másként, mint Simnon Perecet, vagy Benjamin Netanjahut? Nem természetes, hogy Schwartz nénit másképpen kedvelem, mint Feldmájer Pétert, Köves Slomót, Alföldi Róbertet vagy Schiff Andrást?) Tehát szeretünk minden zsidót, miként minden magyar és minden embert. Még azokat is szeretjük zsidó embertársaink közülük, akik rablógyilkos módon nemzetünk romlására törnek, hiszen Mesterünk, Krisztus azt tanította, hogy szeressük ellenségeinket is, s tegyünk jót velük
Azt azonban nem mondta, hogy ne próbáljuk ellenségeink létünket fojtogató erőfeszítései ellenére is újjáépíteni földi országunkat; hogy ne próbáljunk rendet és biztonságot teremteni szeretteinknek! Nem mondta, hogy ne próbáljuk éltető magyar kultúrával feltámasztani a fáradt magyar szellemet; munkát, egészséget, s jövőt teremtvén a magyarságnak! Azt sem mondta, hogy mondjuk jónak ellenségeinket, amikor velünk rosszat tesznek! Ha képmutató módon humanista maszkot öltenek, miközben felvásárolják és tönkreteszik hazánkat, akkor ugyanúgy le kell lepleznünk őket, s világgá kell mindezt kiáltanunk, ahogyan Ő a farizeusokkal tette! Ha a „kezdettől embergyilkos” ördög mai imádói felelősek a magyarság pusztulásáért, arról sem fogunk hallgatni! Mert vétkesek közt cinkos, aki néma! Mesterünkkel együtt vállaljuk akár a kereszthalálig is az üldöztetést az igazságért, mert ez megszabadít, örököljük a mennyei koszorút, és a nevünk fel lesz írva az Élet Könyvébe!
Minden zsidó embertestvérünk Krisztushoz téréséért fohászkodva ölel nemzeti radikális, antiszemita keresztény testvéred:
Szabolcs
További részletek: http://kuruc.info/r/6/104958/#ixzz2E9fDGVqd
k! |
LAST_UPDATED2 |
2012. december 04. kedd, 15:10 |
Új Honfoglalás -
Hogyan tarthatja meg magának a magyar nemzet a hazáját? ~ 2012.10.16
- Dr. Drábik János 10 részes előadás sorozatának 1. része a Magyarok Házában
- Az előadások kéthetenként kedden, ugyanabban az időpontban, ugyanazon a helyen lesznek (fotelforradalmárok figyelmébe):
Helyszín: Bp., V. Semmelweis u. 1-3. ( Astoria mögött )
Magyarok Világszövetségének a székháza, Széchényi-terem, Szent László-MTA
---------------------------------
- Az előadások címei:
10/1. rész Ki a magyar? Mi a magyar? Mióta hazánk a Kárpát medence?
2. Ki és miért veszélyezteti a magyar nemzet megmaradását? A szervezett magánhatalom kialakulása és világstratégiája: http://youtu.be/GwGPFPXwfso
3. A pénzhatalom, az illuminátusok és a szabadkőműves irányzatok együttműködése: http://youtu.be/vNLGdRY82xk
4. A JEGYZŐKÖNYVEK -- Egy világtörténelmi hamisítvány máig élő igazsága Összeesküvési gyakorlat vagy elmélet?
5. A háttérhatalom néhány ismertté vált dokumentuma: Benjamin Freedman leleplezései, a Henry Morgenthau, Theodore Kaufman, Ernest Hooton tervei, és ami belőlük megvalósult.
6. Két program a gyakorlatban - 'A csendes háború néma fegyverei' (1979) és 'Jelentés Iron Mountain'-ből (1967).
7. Szex és az új világrend -- Dr. Day előadása Pittsburgh-ben (1967).
8. Mi a keresztény cionizmus?
9. A magyarok harmadik útja -- vissza kell állítani a közpénzrendszert, a közhatalom közjót, a magyar nemzet megmaradását szolgálja.
10. Az emberiség jövője a XXI. században -- Elkerülhető-e a harmadik világháború?
http://www.youtube.com/watch?v=CZzSMIHF7Uo |
LAST_UPDATED2 |
2012. december 04. kedd, 09:13 |
2012. december 03., hétfő - Fekete Zsuzsa
A másodhegedűsök
A magány, a munkanélküliség, valamint az eladósodás miatt keresik a legtöbben a református lelkigondozás szakembereit. Novembertől, a hideg, borús idő beköszöntével még inkább megszaporodnak a hívások telefonos és skype-os lelkigondozóknál.
Önellenőrzés Az élet forgatagában, nyüzsgésében ritkán adódik lehetőség hosszabb elcsendesedésre, megállásra – mondja Révész Jánosné. A telefonos és skype-os lelkigondozás missziós lelkésze azt tapasztalja, hogy november elseje, az eltávozottakról való megemlékezés időszaka az, amikor sokan átgondolják az életük célját vagy elgondolkodnak az élet értelmén. Sokan telefonálnak, akik úgy érzik, hogy életük útvesztőbe jutott. Advent van, ebben az időszakban is sokan megállnak, ha rövid időre is, és ez a fajta elcsendesedés felszínre hozhat elfojtott fájdalmakat és érzelmeket is. – Mégis áldott pillanatok ezek, amikor az Úristen előtt önellenőrzést végzünk, hogy vajon jó irányba megy-e az életünk. Gyakran előfordul, hogy a válasz: nem. Ilyenkor új utakat kell keresnünk – fogalmaz Révész Jánosné.
Ha a családfőnek menni kell A lelkigondozó szolgálatnál dolgozó önkéntesek tapasztalatai szerint napjaink legaktuálisabb gondja a munkanélküliség, illetve a hitelek miatti eladósodás. – Súlyos életkrízishez vezet, amikor az anyagi gondokkal küszködő, kölcsönökkel terhelt családok változtatni kényszerülnek. A családfő gyakran külföldön, akár a tengeren túl vállal munkát, hogy adósságaikat kinyöghessék. Több ilyen családdal is kapcsolatba kerültem, ahol a férfinek menni kellett, hogy ne veszítsék el a fedelet a fejük felől. A családfő távolsága nagyon nehéz élethelyzet: az apa hónapokon át nem látja a gyerekeit, nem találkozik a feleségével, és sokszor válságba sodródnak a házasságok is. A krízis anyagi okok miatt gyűrűzik be a családba.
Száz százalék munka A munkakeresés időszaka is sok gonddal terhelt, és nemcsak a pénzügyi nehézségek miatt – mondja a lelkipásztor. Vannak olyan esetek is, amikor az emberek későn jönnek rá, hogy nem jó szakmát tanultak, nem szeretik, amit csinálnak, máshoz értenek, de valami miatt nem tudnak váltani. – A mai kor százszázalékos befektetést igényel a munkahelyen, ha valaki nem tudja ezt teljesíteni, könnyen a fejéhez vágják, hogy van helyetted száz másik. Nehéz helyzet, amikor valaki az élete közepén jön rá, hogy nem azt tanulta, amihez szíve szerint kedve, vagy tehetsége volna.
Helykeresés A magányosság évek óta a legsúlyosabb probléma. A legtöbb ember ezzel a gonddal keresi meg a szolgálatot. A beszélgetést természetesen nem azzal kezdik a hívók, hogy magányos vagyok, de néhány percen belül kiderül, hogy ez húzódik meg a problémák mögött. – Sokan nem tudják senkivel megosztani örömüket, bánatukat, esetleg leszakadtak a közösségükből, de olyanok is vannak, akiknek soha nem voltak közösségi kapcsolataik. Nem könnyű olyan közösséget találni, ahová egyszerűen bekapcsolódhatnak a magányos emberek, de országszerte sok jó gyülekezetet találunk, ahol befogadóak. Fontos, hogy mindenki találja meg a helyét a saját korosztályában.
A másodhegedűsök A lelkigondozó szolgálat sem társat, sem munkát, sem pénzt nem tud adni, de a munkatársak odaállnak a bajba jutott ember mellé. – Ott vagyunk és kísérjük, mint egy másodhegedűs. Megerősítjük a telefonálót a személyiségében. Segítünk neki abban, hogy legyen ereje és kedve új utakat keresni és találjon örömöt az életében. A hozzánk forduló pillanatnyi krízisben van, ezt kell áthidalnunk. A kulcsszó a most. Most ez a pillanatnyi helyzet, most úgy érzi, hogy elakadt, de azt hangsúlyozzuk, hogy ez az állapot változni fog. Ablakot nyitunk és igyekszünk megmutatni, hogy van kiút bármilyen nehéz helyzetből. A telefonáló nincs egyedül a gondjával, amivel hozzánk fordult. Nem felülről szólunk a telefonálókhoz, hiszen mi is nyomorult, szenvedő emberek vagyunk, akik szintén gondokkal birkózunk, de Isten segítségével találunk kiutat. Szívesen beszélünk arról, hogy a mi életünkben a hit hogyan segít minket. Az Istenhez való ragaszkodás új távlatot ad az életnek. Kimondjuk, hogy Isten tud segíteni, és nem hagyja magára a szenvedő embert.
Ne szenteskedj A segítőknek gyakran a fejükhöz vágják, hogy ne jöjjenek a „szenteskedő dumával". – Ilyenkor nem erőltetjük a dolgot. Akkor beszélünk erről, amikor a megfelelő helye és ideje van. Számunkra azonban ez nem szenteskedés, hanem valóság. Ha mégis ezt mondják, nem sértődünk meg érte, hanem segítünk és megpróbálunk emberként mellette állni.
Másról szól A telefonos és skype-os lelkigondozó szolgálat speciális abból a szempontból, hogy nem tudják a kliensek sorsát követni. A leggyakoribb az, hogy jön egy hívás, és soha többé nem tudnak a telefonálóról. Néha azonban előfordul, hogy visszatelefonálnak, megköszönik a segítséget, és örömmel mondják, hogy sikerült egy gyülekezetbe beilleszkedni. A lelkigondozók örülnek, ha hallanak ilyen esetekről, de egyáltalán nem várnak el visszajelzést, tudják, hogy ez a fajta szolgálat másról szól.
Nem baba Karácsony közeledtével fontos, hogy senki ne maradjon egyedül, és aki magányos, keressen magának közösséget – tanácsolja a szakember. – A gyülekezetek olyanok, mint egy nagy család, ahol fontos a másik ember, és mindig van, aki megkérdezi, hogy van, hogy ünnepel. Kívánom azt is, hogy Jézus ne mint baba vagy Jézuska kerüljön a középpontba, hanem megváltó Úrként, hiszen a baba sem marad gyermek. Jézus az életét adta értünk, és fontos, hogy vele találkozzunk, mert Ő szenteli majd meg mindannyiunk ünnepét.
Fekete Zsuzsa
A skype-os lelkigondozás elérhetősége: www.skype-lelkigondozas1.hu/ A református telefonlelkigondozás telefonszáma:06-1-201-0011 www.telefon-lelkigondozas.hu/
|
|
|