A kertbarátkörök jelentik napjainban a legéletképesebb, méreteiben talán a legjelentősebb kisközösségeket. Az emberek egyre inkább érzik az urbanizáció, a rohanó élet veszélyeit és vágynak vissza a természeti környezetbe, amelyet sokszor csak egy kis darabka föld jelent számukra: a kert. A közös gond összekapcsolja a kertet szerető embereket; hogyan védjék növényeiket a kártevőktől, hogyan legyen nemcsak szemet, szívet gyönyörködtető, hanem gazdaságos is a kertészkedés. A szakmai ismeretek elsajátítása, egymás tapasztalatainak megismerése azonban nem lehet az egyetlen célja e mozgalomnak. Más tartalommal is meg kell tölteni. Egyik ilyen próbálkozásnak szánjuk e kis kötet nyújtota lehetőséget. Szeretnénk "belopni" a kertbarátok életébe a művészetek nyújtotta élményt is. Most a szép szó varázsával, a költészet segítségével, ami azt jelentheti, hogy más szemmel is - a költők sajátos látásábal és láttatni tudásával, továbbgondolkodásra ösztönzésével - látják majd a kertben féltőn nevelt növények szépségét, csodálatos változatosságát. Frissülten tekintenek a krumplivirágra és a szilfára, a napraforfóra és a rózsára, a tavaszra és a hóvirágra. Mélyebben érvezik a kertben végzett emberi munka értelmét, szépségét, nyugalmát. Négy - egymáshoz szorosan kapcsolódó - témakört választottunk a gondolat megvalósításához. A kertről, a kerti munka öröméről szóló verseket, a fák, füvek, bokrok sajátos életéről, a virágok üzenetéről és a mindezt ritmusba rendező évszakok megjelenítését vállaló versek követik. Arra is gondoltunk, hogy minél több költőt szólaltassunk meg ugyanarról a témáról, ogy az egymás mellé állítás, a kiváltott érzések, hangulatok, gondolatok sokfélesége így kínálja a megoldások egyikét egy irodalmi estre. Néhány költő több témában, több verssel is szerepel az összeállításban, így lehetővé téve költői műsorok szerkesztését is. A versek válogatását olyan szempontok is befolyásolták, hogy a verssel most ismerkedőknek is örömet okozzon, könnyen érthető, befogadható legyen, de a költészetben járatosaknak is adjon új élményt. Így régi és mai klasszikusok, kortárs költők alkotásaiból egyaránt válogattunk, magyar költőket szólaltatva meg. Abban a reményben indítjuk útjára a válogatást, hogy vélt célunk megvalósításában segít és sokaknak szerzünk vele örömet. A szerkesztő Vissza