|
Nyugat · / · 1935 · / · 1935. 3. szám
BALOGH KÁROLY:
BÉRCZY KÁROLY ISMERETLEN NAPLÓJA
Bérczy Károlynak, a múlt századközép fínomtollú beszélyirójának, az Anyégin mesteri fordítójának néhány levele s 1849 nyaráról származó naplótöredéke fekszik előttem. Ez utóbbi felette érdekes. Nemcsak azért, mert emberi közelségbe hozza az inkább csak műveiből ismert - lassankint úgyszólván elfelejtett - írót, a poétát, hanem - s főképen - a helyzetnél fogva, amelyben íródott. A helyzetnél fogva, amelyből Bérczy s vele együtt az egész magyar vidéki értelmiség szemlélte 1849 tragikus nyarán az országos eseményeket.
Bérczy huszonnyolc esztendős volt ekkor. Két évvel idősebb nagynevű barátainál: Madáchnál és Petőfinél. Hat éve állt az állam szolgálatában. Előbb mint helytartósági fogalmazó, majd mint az országos közlekedési központi bizottság tollvivője, mely minőségében gróf Széchenyi István oldalán teljesített titkári szolgálatot. A nógrádmegyei fizikus (főorvos), a költészettel és irodalommal is szivesen foglalkozó Bérczy János fia, apai örökségkép kapja az irodalom iránti érdeklődést és szeretetet. Hivataloskodása mellett egy kötetnyi verset ír, de költeményeinek nagyrésze - közöttük néhány igen szép - mind a mai napig kiadatlan. Idegen nyelvekből is fordít, mert rendkívül művelt és olvasott s megihleti a más nyelven olvasottak szépsége. Drámaírással is kísérletezik, apró beszélyeket is kezd írni. Benső barátság szálai fűzik Madách Imréhez, báró Kemény Zsigmondhoz, Lisznyai Kálmánhoz, Szontágh Pálhoz, Degré Alajoshoz. De hivatalos teendői - különösen Széchenyi mellett - úgy elfoglalják, hogy - 1847-ben kelt egyik levele szerint - «alig marad ideje, hogy az irodalomban, ami egyedűl érdekelné, kedve szerint elmélyedhessen.»
Bérczy Károly 1847 óta vőlegénye egy szelíd, kékszemű, erősen a romanticizmusra hajló fiatal leánynak, Frivaldszky Imre, a tudós entomológus Anna nevű leányának. Frivaldszky Anna volt (Nina) Bérczy egyetlen, örök szerelme. A szerelmes vőlegény törékeny alkatú, mélázásra hajló, rendkívül érzékeny lelkületű ifjú. Érzékenységét és érzelmességét fokozza, hogy 1848. februárjában Széchenyihez vidékre tett utazása alkalmával erősen meghül, súlyosan megbetegszik, minek folytán szíve nagy fájdalmára - a szabadságharc alatt nem teljesíthet nemzetőri szolgálatot. Annál lelkesebben csatlakozik a forradalmi ifjúsághoz és Petőfi Sándor, Jókai Mór, Tompa Mihály, Lisznyai Kálmán, Pákh Albert, Kerényi Frigyes, Obernyik Károly, Degré Alajos és Pálffy Albert társaságában egyike a tízek-nek, kik az Ifjú Magyarország néven ismert mozgalom zászlóvivői. - Mennyi érdekes írói név! Némelyik örökké él, némelyik - Bérczyével együtt - már-már elfeledve...
Bérczy nagyobbrészt Pesten tartózkodik a Szabadságharc ideje alatt s itt látja (már amit láthat belőle) leperegni a zűrzavaros, heroikus és tragikus eseményeket. S amint látja és átéli őket, az ő lelkében is zűrzavaros érzések kelnek. Aggódik és lelkesül, kétkedik és remél, szivében forradalmi láz, majd meg a csendes, polgári békesség utáni mélabús vágyakozás váltják fel egymást. Lelkesedése akkor hág tetőpontra, mikor 1849 április 24-én Görgei Artúr honvédserege vonul be a fővárosba. Ekkor írja a Pesti Hirlap-ba Április 24-én Pesten c.-ű, ódaszerű költeményét, melyben ókori klasszikusok - főkép Horatius saecularis éneke - nyomán megszólaltatja az öregek, a nők s a gyermekek karát. Költeményének egy helyén kemény szavakkal fakad ki a királyi hatalom, a királyság, a «zsarnok trón undok bűnalapja» ellen. «Ragyog már a szent szabadság napja!...»
Budavár ostromát és bevételét egyik jóbarátja, dr. Lumnitzer Sándor, tábori törzsorvos, későbbi híres orvosprofesszor társaságában Görgei főhadiszállásáról szemléli. Felette érdekes a levél, melyet ez alkalomból 1849 május 21-én ír az akkor Gömörmegyében, sógora, Putnoky Móric, putnoki földbirtokos házánál tartózkodó menyasszonyának. [*]
A hadi szerencse azonban forgandó. A lelkesedést rövidesen csüggedés váltja fel. Június közepén Miklós cár Galiciában összpontosítja Magyarország ellen rendelt hadseregét s 18-án «a Kárpátok magaslatain Magyarország határáig kiséri el s ott megáldja katonáit». Görgei, seregével Pestről még májusban a Rába felé vonul. Most Komárom körűl csatázik, azonban a jún. 28-i vesztett győri csata után levelet ír Kossuthnak, hogy a fővárost már 24 óráig sem fedezheti, a kormány mentse meg a menthetőt s meneküljön Nagyváradra.
Pesten tehát nem biztos a tartózkodás azoknak, akik valamiképen «kompromittálva» vannak. Ludvigh kormánybiztos is ír Kossuthnak Komáromból, jún. 29-én. «Ne késsetek Pesten, mert az ellenség 3 nap alatt ott lesz.» - Kossuth és kormánya ezért, július első napjaiban Czeglédre teszi át székhelyét.
Bérczynek is azt tanácsolják barátai, hogy április 24-i költeménye miatt sürgősen távozzék el, nehogy a bevonuló osztrákok kezébe kerüljön s baja essék. El kell hagynia a fővárost, melynek felvirágoztatásáról annyit hallott Széchenyi oldalán! El kell hagynia a Svábhegyet, melyet Döbrentei Gábor nyomán mindig Hajnalos-nak nevez, a kedves Hajnalost, ahol gyönyörűen ápolt park közepén, a szép Frivaldszky-villában lakik szerelmes mátkája. Mindent el kell hagynia, ami néki kedves, azt sem tudja, mennyi időre! A hazai megyébe, Nógrádba utazik. Ott húzódik meg sógorának, korán elhalt nővére, Anasztázia, férjének, Novák János vanyarci orvosnak házánál. Vanyarc kedves, dombkoszorú övezte völgyben fekvő falu. Többek közt arról nevezetes, hogy egyik szép kúriájának nagyasszonya Veres Pálné, a magyar nőnevelés ügyének lelkes úttörője. Madách Imre is gyakran járt Vanyarcon, Veres Pálék látogatására. A falutól mintegy órajárásnyira elérhető sziráki dombról szép kilátás nyílik a főváros felé s látszanak az ég peremén kéklő budai hegyek.
Bérczy sehogy sem érzi magát jól az elhagyott faluban, a vidéki orvos kietlen, özvegyi házában. A tétlenség és az események súlya is ólmosan nehezedik rá. Nincs, kivel értelmesen elbeszélgethetne - sógora többnyire a környék betegeit látogatja - nincs, kinek a szívét kiönthetné. Naplót ír tehát, melynek egy töredéke reám maradt s melyet a következőkben közlök, itt-ott elhagyva terjengősebb részleteket, emlékezések és vágyódások érzelgős leírásait. Pár sor az egész napló s mégis mily jellemző képet ad arról a tájékozatlanságról és elvakultságról, mely akkoriban az egész vidéki magyar társadalmat - még oly értelmes és kiművelt elméket is, mint amilyen Bérczyé volt - rabul ejtett. Indokolatlan optimizmus, melyet - a dolog természeténél fogva - időnkint a legképtelenebb rémhírek hallatára beálló csüggedés vált fel, jellemzik ez idők felfogását, míg észrevétlenűl és váratlanul beáll a katasztrófa, anélkül, hogy a sújtottak csak sejtenék is, hogy tulajdonképen mi történt. Még fogalmuk sincs az összeomlásról. Még a legcsábítóbb hírek keringenek. Még «Anglia segít» s a «magyar ügy jóra fordul,» mikor már minden elveszett. Az emberek - köztük Bérczy is - még hisznek és bíznak. Nem látnak a kulisszák mögé. Pedig már a függöny is legördült.
*
Vanyarc, 1849 július 12.
Három napot egy barátomnál töltve, egy hét óta vagyok itt, számkivetésem elhagyott helyén, a legnagyobb magányban. Sokszor egész nap elmúlik, hogy hangot alig hallok s néma szobámban az egyhangú légydongást és órapercegést hallgatom. - - Minap a tiszteletes látogatott meg, de szörnyű unalmas lehettem, mert a falusi szokott hosszú látogatási rendszer dacára rövid félóra múlva elment. Minden hírtől annyira el vagyok zárva, hogy hazánk s fővárosunk állapotáról legkisebbet sem tudhatok. Minden társaságom: a könyvek, a vidék és kísérő hű ebem. A hozott kevés könyvvel úgy gazdálkodom, mint élelmével az, ki tört hajóval kopár szigetre vettetett, a szebb helyeket par coeur tanulom meg. - A falu, bár maga hegyek közé süppedt, csinos vidékkel bír s egy dombról meglehetős kilátást nyújt. E dombról én minden este a táj felé nézek, hol képzetemben Buda hegyei emelkednek s azt hiszem, hogy széles e világon ennél szebb táj nincsen, mert hiszen én ott kezdtem, ott tanultam boldog lenni, oda vágyódom most is.
július 13.
Ma jött híre, hogy kedden Budára, csütörtökön Pestre vonult be az ellen, hogy a pesti nép szívesen és örömmel fogadta s hogy - a Lánchíd leeresztve lévén - három nap alatt hidat csináltatni ígért. E hírek nem jöttek váratlanúl s mégis levertek, megszomorítottak. - A mi hadseregünk holléte nem tudatik; beszélik, hogy ismét az Alföldön fog nagy erő összpontosíttatni s jelenleg, a túlnyomó erőnek engedve, a magyar sereg csata nélkül s rendben vonult oda. - Külföldről természetesen mit sem tudunk, itt, hol pár nap előtt azt sem tudtuk, hogy három mértföldnyire muszka sereg vonul át. [*]
A fővárosiak tehát - amint mondatik - szívesen fogadták a muszkát! Ezt alig hihetem, ők legföllebb is on fait bonne mine au mauvais jeux, mert vagyonukat féltették. - Ez megfejt mindent oly népnél, melynek önzése nagyobb a hazaszeretetnél vagy ellengyűlöletnél. Pest sohasem volt s nem lesz Milano! - Jőjjön ismét vissza a magyar s az ápr. 24-inél tízszerte nagyobb ujjongással fogadandja. Egyénileg csak örülhetek, ha a bevonulás rendben és kicsapongások nélkül történt, mert hiszen kedves Ninám és családja szinte a városban van. Hol vannak ők ezen első napokban? Fenn a várban, a terv szerint? Nem volt-e nagy félelmük, bajuk? - Aggódó kérdések, melyekre választ egyhamar alig reméllek.
A szomszéd falu, Guta, lángban áll - a szalmafödelek egy perc alatt a tűz martalékai lőnek, a templom leégett, a harangok leolvadtak, a szegény nép jajveszékel, hogy háza takarmánya, minden vagyona menthetetlenül ég - - - künn pedig haragos szél zúg és terhes felhőket kerget s e felhők felett az ég van, hol az ember hite szerint Isten lakik...
július 14.
A tennapi híreket ma ellenkezők cáfolták meg - ezek szerint Görgei Mosonynál iszonyúan megverte az ellent, sat. [*] - De itt eszembe jutnak a téli idők s minden percben változó hírek Pesten s ezentúl bármenyire óhajtanám is tudni a valót - nem fogok ilyenekre hallgatni, bevárom a hiteles adatokat s kízárólag kedélyvilágommal élendek s óh bár csak itt találnék vidorabb tárgyra, mi szomorú, sivár helyzetemben élénkebb hangulatra emelne!
Künn voltam a temetőben - vagyis inkább a magányos dombon, hol testvérem sírhalma süppedez. A korhatag fakereszt kidőlt a márványemlék mellől, mely a dombon egyedül emelkedik. Nincs itt fa, nincs árnyék, hő sugarait a nap száraz fűre és katángkóróra veti, melyek közt tarka gyíkok szaladgálnak. Ott ültem sokáig s elbeszélgettem gyermekkori emlékeimmel, midőn még az, kit most kopár sír néma csendje fed, mint ifjú, életvídám lányka testvérül ölelt magához. -
Atyámnak életében első fájdalmas sebe volt leányának sírja - három év után követte őt a kedélyes jó öreg Anyám onokájában férjét és leányát szerette az öregkor fanatismusával. Emma, a gyermekangyal, elaludt s nem ébredt több tavaszra - anyám ez időtől kezdve többet sírt, mint nem - s utánament. - Én pedig itt maradtam, évről-évre új végzéseket siratni lelkemben és szívemben, mely a világnak - mint este némely virág - már-már bezáródni kezdett. Hogy is nem? Hő kebellel, tárt karokkal s égre emelt tekintettel léptem a világba, s ki így tesz Lenau szerint - kész a megfeszíttetésre: « Hält der Mensch die Blicke himmelwärts - Und die Arme liebend ausgebreitet - Um die Welt zu drücken an sein Herz Hat er sich zur Kreuzigung bereitet.» - De azért sohasem akartam világfájdalmat panaszolni, sem az emberiséget váddal terhelni. Számot vetettem magammal s átláttam, hogy a hiba nem másokban rejlik, de magamban, ki az életet másnak vettem, mint aminő valóban. Sorsom kissé érzőbb szívet s élénkebb phantasiát adott - ez megfejt mindent. -
július 15.
Ma gyönyörű nyári nap volt. - - - The blue sky, so cloudless, so clear, so purely beautiful, that God alone was to be seen in Heaven! - olvasám Byronból s amint ő megírta: a kék ég oly felhőtlen, oly derült, oly tisztán gyönyörű volt, hogy magát az Istent lehetett a mennyben látni! - - A lég csendes volt, délfelől halk szellő lengedezett s reggeltől késő estig tompa dörgéseit hozá az ágyúknak, melyek hihetőleg Vác körül ontanak halált. Keserű epigramm Byron versére! [*]
július 16.
Sógorom tennap egy Hatvanhoz közel eső faluból tért vissza, hol muszkákat látott s beszélt velük tolmács által. Ezek szerinte - de saját szavaik után is - nem annyira muszkák, mint cserkeszek és mongolok, vad, éhes nép, mely amerre megy, pusztít és rabol. Öltözetük, fegyverük a középszázadokra emlékeztet. - A faluban, hol velük találkozott, élelmet, pénzt durván zsaroltak és saját szemeivel látta, hogy éretlen dinnyét, uborkát, tököt, sőt bürök-szárat is mohón ettek. - Azt mondták tisztjeik, hogy Kossuthot keresik, hogy az országot a cár számára jöttek meghódítani s innen többé visszamenni nem fognak... Elhiszem, hogy mindezt szeretnék!
Az ágyúzás ma estig folyvást tartott, még semmi eredményt sem tudunk. Pestről egy hang, egy hír, egy madár se jő. - -
július 18.
A hétfői ágyúzások részünkre nem voltak kedvezők - vasárnap az ellen erősen nyomatott, de éjjel Gödöllőről és Pestről tetemes segélye érkezvén, a túlnyomó erő elől - makacs és hős ellenállás után - visszavonulni kénytetett. Minden veszteség két szétvert zászlóalj, melynek honvédei e vidéken csapatonként járnak s a táborhoz visszasietnek. Görgei Losonc felé vonul biztosított mozdulattal s a legnagyobb rendben. Ennyit, mint bizonyosat, hitelesen tudunk. Képzelem azonban, hogy Pesten mily nagyszerű győzelemnek fog ez kürtöltetni, az pedig ellenben titokban tartatni, hogy a Jászság felől 60 ezernyi vitéz sereg jő Pest felé.
A szomszéd falukban lefelé már mindenütt van muszka, cserkesz, kozák és mongol. E vad népeket hozza Ausztria ellenünk! Ezek a gulyákat, a méneseket elhajtják, zsarolnak és rabolnak s a vidéket oly félelembe ejték, hogy mindenki ássa, rejti előlük menthető vagyonát. Mi is elfalaztunk egy szekrényt, melybe azonban én nem tettem egyebet, mint a kedves Ninámtól kapott emlékeket. - - -
július 20.
A ház, hol lakom, a megyéé s egy századot bizonyosan meghaladott épület. Meglehetős régi ízlésű tehát s meglehetős rossz karban is van. Omladozó lépcsőkön kell fölmenni a fél-emeletre, melyről a vakolat minden zápor után erősen omladoz. A franciák az ily épületeket nevezhetik vén manoir-oknak. Utolsó, vagy első ház a faluban, két melléképülete, kamarák, istállók, kocsi-szín, sat. - düledez. Udvara nincs - az út mindjárt előtte visz el. E ház előtt állt meg ma két muszka dsidás - az elsők, kiket éltemben láttam. Két magas szál, szakáltalan, nagybajúszú közember, úgy hiszem lengyel-oroszok voltak. Bort kenyeret, szivart kértek, de a házbelieknek elébb mindent meg kellett ízlelni. Aztán a faluba mentek széna s zabért. Beszélni nem tudtunk velük, de magyarul minden jót kívántam nekik...
július 21.
Az egész rövid hír, mit Pestről ma hallottam abból ál, hogy ott Ramberg tábornok osztja parancsait, melyeknek egyike a magyar bankjegyek értékét semmíté meg; - hogy vad rablások nem űzetnek s hogy a közlekedés Bécs és Pest közt megnyilt. Ez utolsó leginkább érdekel, mert oly következtetést sejtet, mit nem óhajtok: a távolság talán még nagyobbodni fog köztünk - talán Ischlbe utazand szülőivel?
július 24.
Tennap nagy sétát tettem - egész a szomszéd faluig. Utam szőllők közt vitt el, gyalogúton, gyümölcsfák árnyékában, alig tapodott, tövér füvön. Egész angolkert volt e félóra hosszat terjedő ültetvény, melybe itt-ott prés- és szőllőházak vannak elszórva. Egy íly házikó és kedves Ninám - - e néhány szó gondolataimat óra hosszáig fűzte képzeletkoszorúvá, melyet a való durva keze egy pillanat alatt széttépett.
Áthaladván a meglehetős magas hegyen, egy dombra jutottam, [*] honnan Pest felé nyiltabb a kilátás, mint hegyek közé süppedt falum határából. Oly jól esett a főváros felé elmerengenem, ki tudja mért? - - Onnan néztem a naplementét. Szép volt e látpontból is, de - az ég tudja - ezerszer szebb a Hajnalosról, vagy volt akkor a Jánoshegyről, midőn piros viszfényénél kedves, akkor még alig néhányszor látott, de már szeretett lánykám szelíd arcába oly mélyen elnéztem magam:
Jánoshegyén a csendes nyári estre
Emlékszel-é kedves leányka még?
A vérvörös naptányér völgybe szállott
És oly közel volt hozzánk a nagy ég.
S eljött az alkony röpkedő homálya,
De lelkem éjjén új nap kelt vala -
Ki mondja óh meg, ez a boldogságnak,
Vagy új keservnek volt-e hajnala?
július 26.
Tennap délben sógorom örömsugárzó arccal jő haza, mellyel mondania sem kellett volna, hogy jó újságot hoz. Híreit a felett bizonyosoknak is állítja. Négy heti fegyverszünet köttetett a végett, hogy ez idő alatt a békét lehessen megkötni. Állítólag az Angol tiltakozott, még pedig hatályosan a német invasio ellen, [*] minek következtében a muszka seregek nagy része az országból már ki is vonul, szemtanuk szerint fehér zászlókkal. Ferencz József Budán megkoronáztatni és állandóan lakni fog sat. sat. Még saját szemeimmel nem látom ott, nem hiszem.
július 27.
Ma egész napon át oly gondolatokkal foglalkoztam, melyeknek teljesülése legforróbb óhajom. Az ember ezeket oly könnyen elhiszi! Képzeltem a béke megköttetését európai garantiák mellett, képzeltem az újra éledő szabad országban egy felvirágzó fővárost, e hazában s fővárosában sok boldog embert, ezek közt mintául magamat Ninámmal, csendes boldog házi körben, vidám családi életben. A phantasia Tiziáni keze az eszméket oly szép színezettel festi ki, hogy a szív százszorosan fáj, hogy sujtott országban számkivetve él, távol kedvesétől, szeretteitől, magányban, vagy oly emberek közt, kiknek nincs egy szavuk, mely a lélekhez szólana. De még fennmarad a remény s ezért: tűrni, várni! a jelszó.
július 28.
A muszkák e vidékről a felső megyékbe vonúltak, hátráló seregünk után. Az utolsó ütközés e megyében Rétság mellett történt. A muszkák a déli oldalon voltak, a magyarok a nyugotin, közöttük a falu. Bombáikat így szórták egymásra - s a következés az lőn, hogy Rétság leégett. A magyar sereget Pöltenberg vezette, Görgei egy órányi távolságban, Tereskén seblázban feküdt. A seb fején van - komáromi sáncban kapta. [*]
Mióta a vidék tiszta, esténként puskával járom be - de egyszersmind könyvet is viszek magammal s mit soha és sehol el nem hagyhatok, felé szállongó eszméimet, vágyaimat. Ezeket aztán álmaimban is folytatom.
Nem tudom, mással is megtörténik-e az, hogy egy álom évek multán ismétli magát. Nálam már ez gyakran volt s így ez éjjen is. - Az északi földsark jeges hódombjai közt vergődtem egyedül, elhagyottan, halálszomorún. Síri csend volt körűlem, mintha az emberiségből egymagam maradtam volna élő. E magány véghetlen kínos volt - így élni nem akartam. Leültem egy jégcsúcsra, megdermedni. Szívem hangosan és fájdalmasan lüktetett - én pedig benyúltam keblembe s összeszorítám azt. - Sűrű és nagy pelyhekben kezdett havazni s a hópelyhek leesés közben fehér madarakká változtak, melyek éhesen víjjogva, örvény-körben repkedtek körűlem. Ha! - gondolám - ezeknek fájó szívem jó martalék lesz! És kivettem a szívet keblemből és odanyújtám egy víjjogó fehér keselynek. - - E pillanatban azonban jég, hó, kopár vidék, kesely, mind eltünt - s előttem angyalszelíd nő állt, kinek édes mosolya és kék szeme sugarában új, szebb élet derűje mosolygott reám, kinek halvány arcába, mint védangyaloméba, én oly félő szerelemmel merengtem édes-boldogan... Felébredék s kedves Ninám képe még mindig előttem lebegett az angyalszelíd nő vonásaiban.
Hasonló álmom volt több év előtt, midőn még Ninámat nem ismerém - volt aztán később is, két év előtt, mely az elsőtől képekben ugyan különbözött, de a lényegben, hogy t. i. megmentőm Ő volt, megegyezék. Már akkor volt egy dal eszemben, melyet azonban formába csak ma alkottam. Dalom ez:
Halvány arczod, hőn imádott szépem,
Álmaimból ismerős volt nékem,
Sejtő álmim téged rajzolának
Boldogságom égi angyalának.
Nyári est volt - rá híven emlékszem -
Hogy először szép szemedbe néztem
S kék tükrének szelíd sugarában
Éltem üdvét felderülni láttam.
Édes hangod hárfa-szóllalása
Lelkeinknek volt találkozása.
És azóta, légyünk bármi távol,
Nem szakadnak el soha egymástól,
július 31.
Balassagyarmatról jövet M. (Marsovszky) és a becskei pap velünk jöttek Vanyarcra, hol az utóbbi, vacsora után széles jókedvének zajos bizonyságát adta, mulattatván minket dalaival, utánzásaival, anecdotáival. Jeles színész veszett el benne - egyébiránt lelkésznek is jó s a hon érdekében oly lelkesen működött, hogy feje fölött szinte lóg a damoclesi kard. - Négy hét óta ma nevettem először.
augusztus 2.
Zongorát! A türelem Istenére! zongorát nekem és mellé avatott kezeket, melyek felfrissítsék kissé hervadó, szomjazó lelkemet! - Ninám nélkülözésével jár a zongorahang hiánya is. - Egy egész hó óta nem hallottam zenét, nem hallottam kedves hangot, kedélyes szót, mívelt társalgást. Kint baromfizaj és ebugatás versenye szeretetreméltólag beszél s ha e zajból menekülök, füleimnek még költőileg hangzik az eltávozó, vagy hazatérő nyáj kolompcsengése.
- - - - - - - - - - - -
Megeredtek az ég csatornái - iszik a rég szomjas föld. A láthatár ködös, az ég szürke, a vidék véghetlen álmos. A patak vize s az út sara meggyűlt, az udvaron ázott baromfiak gubbaszkodnak, a ludak és kácsák légiója örül, hogy minden oldalról vizet élvezhet. Nekem ez esős idő annyiban tesz különbséget, hogy szobába zár, hol fogolyként járok le s fel.
- - - - - - - - - - - -
Pestről semmi levél, semmi hír.
Tót Györk, vasárnap augusztus 12.
8-án, szerdán reggel, álmatlan éj után, sógorommal Becskére rándultunk a víg paphoz s a napot részint nála, részint Prónay Imrénél töltve, lelkem kissé kivetkőzött azon egyhangúságból, mely hon annyira nyomaszt s felvidult a hírek hallására, melyek a hon ügyének jobbrafordulásáról biztosítanak. Mert leszámolva az alpári-csatát, [*] melyben a muszka állítólag 25 ezer embert vesztett, kik részint elestek, részint elfogattak, részint szétverettek, leszámolva mondom ezt, mint nem tökéletesen hiteles hírt, annyiról, mint egészen bizonyosról értesültem, hogy a muszka minden oldalról veretik és, hogy az Angol kijelenté, miszerint ha Austria f. hó 20-ig a magyarral ki nem egyez, úgy, hogy ez ideig minden ellenséges sereg az országból kivonuljon, a hadi költségek a magyarnak megtérítessenek s a múlt évi márcziusi engedmények megtartassanak: akkor Anglia elfogadja a Victoria másodszülöttének ajánlott koronát s Sz. Pétervárnak odadobja a keztyűt. E hírekhez járult következő napon az, mit Ordason hitelesen hallottam és olvastam. Losoncon a kormánybiztos muszka futárt fogott el, ki a tábornagynak oly depéchet hozott, hogy Oroszországból több segélyt ne várjanak, sőt az itteni seregek is siessenek, miután rövid időn vissza kell térendniök. E levél lefordított másolatát olvastam F. őrnagytól, ki most betegen itt fekszik, valamint Repeczky korm.-biztos placátumát is, mely több nyert csatáról szól s jelenti, hogy 30 ezer muszkánál már több veszett el, részint csatában, részint betegségben.
A házi úr gyermekei délelőtt sok vendég előtt ünnepélyes próbatétet adtak - ma hallottam először zongorahangokat, de csak gyermeki kezdeményeket. - Ebéd alatt a házi úr levelet kap - olvassa és elhalványodik, A levélben egy Losoncról menekült barátja írja, hogy oda tennap mintegy 20 ezer muszka, hátráló sereg, bevonult, a várost felgyujtotta, kirabolta s hogy Repeczky, Freyburg és többeket halálra keresteti: - F. őrnagy nejével együtt itt volt s képzelhető míly hatású volt reá, e hír. - E sereg Gyarmath felé s úgy látszik Pest alá tart, hol a sereget hír szerint összpontosítni akarják. -
Este hazakocsiztunk, én azon reményben, hogy Pestről ott levelem leend - - de e reményem csak másnap, 10-én délben teljesült, midőn P. (Párniczky?) Zsiga barátom kocsija udvarunkon megállott s nekem ő két levelet nyújtott...
Most midőn e sorokat írom, a kedves két levelet már számtalanszor olvastam el - - számtalanszor ismétlem ez édes-bús élvezetet. Tartalmuk kettősen nyugtalanít, mert míg általánosan minden betűjéből oly sötét komor fájdalom beszél, mely nekem annál kínosabb, mert vele együtt érezem, addig részletesen arról értesít - mitől leginkább féltem - az Ischli útról. - Azonban fennhagyja a reményt, hogy az még elmaradhat. Adná az Ég! mert ki áll jót, hogy ily időkben akkor térendnek vissza, mikor akarni fognak.
Zsiga estig mulatott nálam s rábírt, hogy vele Györkre menjek s így péntek est óta én ismét itt vagyok s legalább hallok zongorán ismerős hangokat és Ilkával és Gábrissal a jövőről beszélek, minőnek azt lelkünk óhajtja.
augusztus 13.
A nap legnagyobb részét Zsigával töltüm, jelesül az egész délelőttet olvasás, vita és séta közt, délben összejövünk, ebéd után az öreg úrral beszélgetünk és dohányzunk, az ozsonna ismét összehoz s aztán Ilka zongorán, Gábris Fis-harmonicán játszanak - leginkább kedvemért - ismerős darabokat Beethoven, Chopin és többektől azon sok szép közül, miket az én Ninám játszik. Azután sétálni megyünk és így múlik el a nap, melyen át én minden pillanatban titkon azt sóhajtom: bár inkább a Hajnaloson, vagy ott lehetnék, hol ő él és lehell! - - De türelem szív! A szenvedések után meg kell jönni a jutalomnak is s e keserves néhány hó után egy egész boldog élet vár reánk!
- - - - - - - - - - - - - -
Ma ismét híre jött, hogy a Komáromot környező sereg egészen, de tökéletesen szétveretett s hogy Klapka Pozson felé hat seregével. Ez utóbbit alig hiszem, annyi azonban mindenből kitűnik, hogy a császári sereg olyan martiusi állapotban van s hogy a jövő hó reánk nézve ismét szabadító leend.
*
Augusztus tizenharmadika! A világosi fegyverletétel napja! Íly tájékozatlanságban élt a vidéki értelmiség 1849 augusztusának végzetes idejében! A tizenkettedik - nem - a tizenharmadik órában! Anglia segítségében bízott, az oroszok kitakarodását várta, márciusi hangulatot sejtett az osztrák hadseregben - csupa színes szappanbuborék! «Némely nagyszájú főnökök és hírlapok általában telve voltak bizonyos negédes önteltséggel -mondja Szeremlei - mely a közönség nemzeti büszkeség-érzetére számítva saját vitézségünk és az ellenség gyávasága felül a legképtelenebb ámításokat terjeszté. A közvélemény emiatt mondhatni meg volt vesztegetve s az öndicsekvés mámorában egyidőre ösztönszerű helyes tapintatát is elveszítni látszék... E hiú önámításra csakhamar a legiszonyúbb csalódás következett.» - Sapienti sat.
[*] A birtokomban levő levelet egész terjedelmében közli Harsányi Zsolt s Pesti Hirlap 1933. okt. 11. vasárnapi mellékletében.
[*] Jul. 11-én (szerdán, nem kedden) Buda Pestet d.u. 5 órakor Wussin őrnagy alatt (Ramberg hadtestéből) osztrák katonaság szállja meg A fővárosban az osztrákok semminemű ellenállásra sem találtak, a Lánchíd fapallóját azonban mintegy hetven lábnyi hosszúságban fölszedve lelték. Másnap már Ramberg is Budán volt (Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848/49 forradalom idejéről. Pest, 1867. II. k. 222. l.)
[*] Az állítólagos mosonyi csata a képzelet szüleménye. Görgei júl. 13-án az 1., 3. és 7. hadtesttel Komáromból Vác felé indul. (Szeremlei: II. k. 223. l.)
[*] Júl. 15. és 16.-án folyt a második váci csata. Ennek ágyúzása hallatszott Vanyarcon. U. ez 16.-án is.
[*] A Vanyarcról Szirákra vezető út legmagasabb pontja.
[*] Néhány nappal később Palmerston angol külügyminiszter Ponsoby bécsi követ útján valóban felajánlja közvetítését a «forradalmi háború» befejezésére. Jegyzékét azonban Schwarzenberg herceg osztrák külügyminiszter udvarias viszonjegyzékkel intézi el. ( Szeremlei, II, k. 263.)
[*] Igen elkésett hír. Rétságnál júl. 17.-én ütközött meg Görgei utóhada Rüdiger orosz seregével. A fősereg «Vadkerten szállt táborba» (Szeremlei, II. 230.) Júl. 29.-én Görgei, seregével már Tokajnál kelt át a Tiszán. (Szeremlei, II. k. 255.)
[*] Alpárnál nem volt csata, A győzelmi hír álhír. Sajnos ellenkezőleg csatát vesztett Bem júl. 31.-én Segesvárnál, Nagy Sándor aug. 2.-án Debrecennél s Dembinszki aug. 5.-én Szöregnél. |
