Boldog-boldogtalan emberek életminősége

A döblingi tébolyda

Írta: Jenő
2022. március 26. szombat, 06:13
Fenyő Ervin A DÖBLINGI TÉBOLYDA 2021-03-02 \| ESSZ 1848. szeptember 7-én déli egy órakor dr. Franz Benesch, a döblingi magántébolyda másodorvosa levelet fogalmazott dr. Gustav Goergen intézeti igazgatónak és tulajdonosnak, aki ez idő tájt éppen Badenben gyógykezeltette magát: „1/2 1-kor Őexcellenciája gróf Széchenyi István úr egy őt kísérő orvos segítségével betegként az intézetbe hozattatott. A Cameralrath úr [egy beteg] fölötti két szobában szállásoltam el. Kételkedem azonban, hogy ott maradhat, mivel gyakran dühöngési roham vesz rajta erőt. Kérem, hogy a továbbiakat illetően lásson el utasításokkal.” jó híre volt Széchenyi István gróf, az első felelős magyar kormány közlekedésügyi minisztere, aki zaklatott idegállapotára tekintettel bizonytalan időre felmentést nyert hivatalából, 1848. szeptember 5-én hagyta el Pestet dr. Almási Balogh Pál kíséretében. Az orvos először a cenki családi birtokra akarta szállíttatni a rendkívül zavart grófot, de – miután Széchenyi az utazás során többször kísérelt meg öngyilkosságot – úgy határozott, megváltoztatja korábbi döntését, és Széchenyit a Bécs melletti Döblingbe viszi. Gustav Goegen döblingi magántébolydájának jó híre volt.[1] Széchenyi István 1848. szeptember 7-től 1860. április 8-ig élt a gyógyintézetben. Ez volt utolsó lakhelye. Az intézetet dr. Bruno Goergen (1777–1842), Gustav apja alapította 1819-ben, de már 1813-ban tervezni kezdte. Mivel azonban ez volt az első ilyen jellegű gyógyintézet Ausztriában, dr. Goergennek mindazokkal a nehézségekkel meg kellett küzdenie, amelyeket újszerű vállalkozásával szemben a korabeli kormányzat támaszthatott. Így lett az osztrák pszichiátria történetének kiemelkedő jelentőségű intézményévé. A 18. század utolsó évtizedeiben egyre nagyobb igény volt az elmebetegségben szenvedők szakszerű ápolására. Párizsban már létezett dr. Philippe Pinel híres intézete, ahol az úgynevezett „pszichiátriai” vagy „morális” kezelést alkalmazták. A módszer Európa-szerte egyre jobban terjedt. Ausztriában addig az ideg- és elmebetegségben szenvedőket az úgynevezett Őrülttoronyba, e rémületet keltő helyre zárták. A jómódú polgárok és a műveltebb réteg tagjai csak végső kétségbeesésükben szánták rá magukat, hogy hozzátartozóikat a rettegett intézmény gondjaira bízzák. Dr. Pinel párizsi magánintézete az utazás hosszadalmassága és magas költségei miatt jószerével elérhetetlen volt. Bécsben néhány személy vállalkozott ugyan elmebetegek gondozására, például egy bizonyos Moserné, de tevékenységük – orvosi szakértelem és tudományos képzettség hiányában – semmiféle megnyugtató garanciát nem jelentett. Az éberen őrködő rendőrség arra kényszerült, hogy e zugvállalkozások fölött szemet hunyjon, s mint szükséges rosszat megtűrje. az Őrülttoronyban 1813 márciusában két bécsi orvos folyamodványt nyújtott be az udvari kancelláriára, melyben magán elmegyógyintézet alapítására kért engedélyt. A kancellária a Közkórház igazgatóságához fordult, két szakember véleményét kérte: vajon a korabeli viszonyok figyelembevétele mellett célszerűnek és tanácsosnak ítélik-e magángyógyintézet létesítését. A két szakember, dr. Eisl és dr. Bruno Goergen hetedik éve teljesítettek szolgálatot az Őrülttoronyban. Mindketten szükségesnek ítélték az intézet létrehozását. Indoklásukban írtak arról, hogy kevés számú beteget magasabb szinten lehet ápolni, s így – legalábbis egyelőre – a műveltebb, vagyonosabb néposztály soraiból kerülhetnének ki a paciensek. Eisl és Goergen úgy vélte, megszégyenítő az osztrák elmegyógyászat számára, hogy megfelelő bécsi intézet hiányában a betegeknek külföldön kell segítséget igénybe venniük, holott az osztrák elmegyógyászok éppoly sokoldalúan képzettek és alkalmasak körültekintő, gondos kezelésre, mint a pszichiátriai gyakorlatot forradalmasító dr. Pinel. Ám dr. Hildebrand és az általa vezetett Közkórház igazgatósága homlokegyenest ellentétes nézetet vallott. A Torony védelmezőiként léptek fel. Feleslegesnek tartották a folyamodványban kérvényezett új típusú gyógyintézetet. A vitát az egyetem orvosi karának véleménye döntötte el: helyesnek és célszerűnek ítélték az új gyógyintézet létrehozását, sőt kidolgozták a feltételeket, amelyek mellett az engedély kiadható. Mindenekelőtt: magánintézet alapítója csak szakképzett, gyakorlott orvos lehet. Az intézet vezető főorvosának igazolnia kell szakértelmét, makulátlan, tiszta erkölcsiségét, rendelkeznie kell a szükséges pénzeszközökkel; az intézet vezetésén kívül semmilyen egyéb hivatalt nem vállalhat, hiszen ez elvonná figyelmét tevékenységétől. Köteles részletes tervet kidolgozni arról, hogy hol akarja létrehozni gyógyintézetét, és milyen berendezéssel óhajtja ellátni. Az ápoló személyzet tagja csak az lehet, akit az intézet orvosi kara arra alkalmasnak ítél. Az intézetbe felvett betegek száma nem lehet túlságosan magas. A férfi és női betegeket egymástól jól elkülönített épületrészben kell elhelyezni. Az intézet vezetője szigorú titoktartással tartozik mindenkinek, csupán a hozzátartozóknak köteles beszámolni a beteg állapotáról. Az intézet a tartományi igazgatóság felügyelete alá tartozzék. Szükségesek a váratlan ellenőrzések, fontos az egészségügyi körülmények szemmel tartása és a rendőrség fokozott ébersége az intézet nyugalma és a betegek egészsége érdekében. A gyógyintézet vezetője egy személyben felelős mindenféle balesetért, sérülésért, amit a beteg akár saját magának, akár másnak okoz. A betegfelvételt szigorú orvosi ellenőrzésnek kell megelőznie, hogy aki nem szenved elmebajban, ne kerülhessen intézeti fennhatóság alá. E célból szükséges olyan helyiség kialakítása, ahol a beteget – az intézetbe való végleges felvétel előtt – több napon át megfigyelés alatt lehet tartani. A beteggondozás költségeiről előzetesen kell megállapodni a beteg hozzátartozóival. Az udvari kancellária 1813. november 6-án dekrétumban fogadta el az egyetem orvosi karának tervét. Az engedélyt maga I. Ferenc császár látta el kézjegyével. Ám a két orvos, akiknek kérvényét a kancellária elbírálta, nem kapta meg az engedélyt. Talán nem feleltek meg az előzetesen megállapított feltételeknek, talán kibogozhatatlan személyi érdekek húzódtak meg a háttérben – nem tudni. Amikor az elutasító határozat megszületett, dr. Bruno Goergen elhatározta, hogy egyedül próbálkozik a terv megvalósításával. Hat esztendeig tartott. Először nehezen talált megfelelő helyet. Bécs belterületén keresett tágas épületet, ahol legalább 50 beteget kényelmesen el tud helyezni. Végül 1819 májusában megvásárolta Windischgrätz herceg gumpendorfi kastélyát. Azonnal oda költözött, hogy a szükséges átalakítási munkálatokat felügyelje. 1819. szeptember 17-én a kormány által kijelölt bizottság – Waldstätten báró, Böhm városi fizikus és Eisl főorvos – jelenlétében biztonsági szemlét tartottak az átépített épületben. Ez pozitív eredménnyel zárult, így Bruno Goergen gumpendorfi magán elmegyógyintézete 1819. december 25-én hivatalosan is megnyílhatott. A betegnyilvántartókönyv adatai szerint az első beteget 1819. július 2-án vették fel. A hölgy kéthónapos kórházi ápolás után gyógyultan távozott. 1875-ig az intézetben ápolt betegek száma 1090 volt. 1870-ben – ekkor már Döblingben – még mindig volt három olyan beteg, akik már a 20-as években Gumpendorfban laktak. Dr. Goergen nagy lendülettel látott munkához. Tapasztalatait Privat-Heilanstalt für Gemütskranke (Wien, 1820) című könyvében tette közzé. Nézetei a korabeli szemlélethez képest forradalmiak voltak. Ellenezte a testi fenyítést, szigorúan tiltotta az Őrülttoronyban mindennaposan alkalmazott láncok, szíjak, kényszerzubbonyok alkalmazását. Felismerte, hogy a betegeket érdeklődésük és hajlamaik szerint célszerű gyógyítani. Olyan elfoglaltságokat eszelt ki számukra, melyek felébresztették szunnyadó figyelmüket. Beszélgetéssel, lovaglással, utazással, biliárdozással, labda-, kártya- és sakkjátékkal kísérletezett. Tapasztalta, hogy a gyógyulófélben lévő betegek jó hatással vannak társaikra – lehetőséget biztosított hát a közös időtöltésre. Ügyelt arra, hogy a nyugodt természetűek az épület másik részében nyerjenek elhelyezést, mint a dühöngők. A doktor rendkívüli képességeit igazolja, ahogy a hallucinációval küszködő betegeket kezelte. Egy falba épített berendezés segítségével titkon megfigyelte, majd rejtett búvóhelyéről megszólította betegét. Kezdetben nem lehetett megkülönböztetni, hogy a paciens mikor folytat képzeletbeli, hallucinatív párbeszédet, és mikor társalog dr. Goergennel. Ám egy idő után a doktor irányította a beszélgetést. Hasznos tanácsokkal látta el a beteget, amiket az megfogadott – és magatartása fokozatosan nyugodtabbá vált. A nyugalmasabb állapot egyre hosszabb ideig tartott, végül képessé tette a beteget a külvilággal való kapcsolatra. pszichiátriai mintaintézet Goergen felhasználta Pinel klinikájának újításait. Például az őrjöngő, magukat ide-oda dobáló betegeket párnázott falú szobákban helyezte el. Hasonló elővigyázatosságból fontosnak látta rácsokat szereltetni a betegszobák ablakaira. Fenyítés helyett a betegek kreatív képességeinek felébresztésével kísérletezett. Különböző műhelyeket létesített, ahol kézművesek irányítása mellett dolgozhattak. Fontosnak ítélte a mozgást és a zenét. Az ápolószemélyzet kiválasztásakor előnyben részesítette azokat, akik rendelkeztek zenei műveltséggel és valamilyen hangszeren játszottak. Úgy számította, hogy ideális esetben 100 betegre 70-80 ápoló kell. Szembesült az ápolók rendkívül alacsony kulturális szintjével, ezen úgy próbált változtatni, hogy rokkantak közül választott ápolókat, akik – bár testileg fogyatékosak és mozgásukban korlátozottak voltak – mégis alkalmasabbaknak bizonyultak a fizikai erejüket a betegek lehető legdurvább megfékezésére használó, szokásos személyzetnél. Goergen hosszú évekre előre tervezett. Remélte, hogy kellő ápolói gyakorlat mellett legalább néptanítói képesítéssel rendelkeznek majd munkatársai. E „tanítókat” – Goergen nem ápolóknak nevezi őket – az intézet orvosai képeznék. Egy-egy tanító 5-6 beteg felügyeletét látná el. Lennének – ugyancsak képzett – kisegítők. Pszichiátriai mintaintézetet tervezett, amely a szegényebb néposztály számára is megnyílhatna. Elképzelései akkor utópiának tűntek. A gumpendorfi intézet 1819. december 25-i megnyitásakor azt írta: „Ha komolyan foglalkozunk az elmebetegek gyógyításával, soha nem szabad magukra hagyni őket. Keveset, vagy inkább semmi mást nem kell tennünk, mint állandó felügyeletet kell biztosítani számukra, mely lehetetlenné teszi, hogy magukban kárt tegyenek. Ha állandóan részt veszünk tevékenységükben, és nem hagyunk nekik időt ’rosszról álmodni’ – akkor meglelhető az az eszköz, amely szellemüket – mely legtöbbjüknél túlságosan mozgékony – megfelelően fegyelmezi.” Bruno Goergen hű maradt elveihez. Minden idejét betegeinek szentelte. Óvakodott attól, hogy – a szükséges elővigyázatossági intézkedések figyelembe vétele mellett – bármilyen módon bizalmatlannak tűnjék velük szemben. Betegeivel közösen étkezett, kést és villát adott a kezükbe – igaz, életlent és ezüstöt, hogy az evőeszközök tükrözte fel-felcsillanó fény az ápolók el-elkalandozó figyelmét ébren tarthassa. Jóllehet a gumpendorfi intézet már az ötvenedik beteg felvételénél tartott, és területének bővítésére is volt lehetőség, Goergen megfelelőbb, tágasabb épületet keresett, lehetőleg a várostól távol, több jól elkülöníthető helyiséggel. Ekkor talált rá von Henikstein báró egykori villájára Döblingben. A század elejétől a későbbi elmegyógyintézet egész területe – a török bástyától a távoli földekig – von Henikstein báró tulajdona volt, aki az intézet főépületének helyén egy villában élt. A viszonylag nagyobb kiterjedésű, földszintes épület közepén koronával díszített házrész állt. Az épület melletti Krottenbach utcában egykor kovácsműhely működött, 1807-ben a döblingi molnárok, pékek, szatócsok heves tiltakozása ellenére szélmalommá alakították. Ezt a birtokhoz tartozó épületet „vörös malomnak” nevezték. Az 1820-as években a birtok örökségként Herz úrra szállt. Tőle vásárolta meg dr. Goergen. A doktor nyomban hozzálátott az átalakításhoz. A villa középső, kisebbik részét – a főhomlokzat felől ma is látható oszlopokkal, erkéllyel – érintetlenül hagyta, de falait megerősíttette, kiszélesíttette, hogy az épületnek a belső, úgynevezett „betegek kertje” felé eső részét kétemeletessé alakíttathassa. A terveket az ismert mester, Koch készítette, és ő vezette az építkezést is. Az épületet légfűtéssel látták el. Gondoskodtak arról, hogy az akkor újszerű és önmagában is bonyolult berendezést a szabadon fekvő és a széllökéseknek minden irányból kitett épület különleges adottságaihoz igazítsák. A falakban húzódó fűtéscsövek szellőztetésére is ügyeltek. A „vörös malmot” lebontották, helyébe kertészlakot építettek. A ház körüli mezőket – több, mint 12 holdnyi területet – gyönyörű parkká alakították. Goergen az épület főhomlokzat felőli, keleti részén félholdnyi területet kimélyíttetett, árnyas gesztenyefákkal ültettetett be, hogy pihenőhelyül szolgáljon. A doktor 1831 májusában költözött betegeivel Döblingbe. Amikor 1832-ben az első természetkutató összejövetelt tartották Bécsben, dr. Goergen büszkeséggel és megelégedéssel mutathatta intézetét a jelenlévő külföldi és osztrák szaktekintélyeknek. Bruno Goergent 65 évesen, 1842-ben érte a halál. Az intézet vezetését fia, dr. Gustav Goergen vette át. A kormány által kiadott engedélyben olvasható: „Miután dr. Gustav Goergen megismerte az előírt feltételeket, és a támasztott feltételeknek megfelelt, a kormány engedélyezi számára a felső-döblingi magán elmegyógyintézet vezetését, melyet elhalálozott édesapja hozott létre. Magától értetődik, hogy mind a férfi, mind a női betegek gondozására különös figyelmet kell fordítania. Kötelessége a teljes titoktartás, hogy rajta és hozzátartozóin kívül a betegek intézeti jelenlétéről senki semmiféle felvilágosítást ne kaphasson. A gyógyintézet továbbra is a tartományi kormányzat fennhatósága alá tartozik, melynek az intézet vezetője rendszeres tájékoztatást köteles adni a gyógyintézet életéről.” torkon ragadta és fojtogatta Az intézet történetében alapvető fordulatot hozott Széchenyi István gróf felvétele 1848. szeptember 7-én. A grófot külön lakosztályban helyezték el az épület nyugati, azaz bal oldalán, az első emeleten. A gróf lakosztályához külön lépcső vezetett az utcáról nem látható, úgynevezett „betegek kertje” felől. Ezt a hátsó bejáratot csak a gróf látogatói és a gyógyintézet betegei használták. Ezen mentek ki kerti sétájukra, s itt tértek vissza. A gróf fogadószobájából nyílt a hálószobául szolgáló középső szoba. Ezt ajtó kötötte össze a többi beteg számára fenntartott épületrészt átszelő folyosóval – a folyosóról kétoldalt nyíltak a közbetegek kórtermei. Széchenyi hálószobájának folyosóra nyíló ajtaja többnyire nyitva volt. Így lephette meg őt egyszer egy beteg, aki éjszaka, beosonván a gróf hálószobájába, torkon ragadta és fojtogatta. Széchenyi azonban erősebb volt, legyűrte támadóját, és kilökte a szobából.[2] Az eset hozzájárult, hogy a gróf visszanyerje bizalmát életerejében. A harmadik szoba a főhomlokzat felőli utcafrontra nézett. Legalábbis dr. Rudolf Gussmann 1860-ban, közvetlenül a gróf halála után megjelent könyvében erről a beosztásról írt. Az évszám azért említésre méltó, mert a másik két visszaemlékező, Kecskeméthy Aurél 1866-ban, Falk Miksa 1868-ban Gussmann könyvének ismeretében úgy emlékeztek, hogy öt szoba volt és egy előszoba, ahol a gróf inasai – Jakob Brach és Sebatian Bichler vagy Pichler – tartózkodtak, és várták a gróf rendelkezéseit. „Egyszer este Döblingbe jöttem, hová a gróf levélkével hívatott. Az előszobában ült szundikálva a két inas; az egyik álmosan húzta le felöltőmet, s azután visszahanyatlott székére; tudta, hogy bármikor bejelentés nélkül bemehetek. De nem léptem be, hanem halkan a legközelebbi nyitott ajtóhoz közeledtem, honnan Széchenyi hálószobájába lehetett látni. Ott ült az agg támlás székében, háttal az ajtó felé fordulva, egyedül, hervadt ajkához emelve elválhatatlan kísérőjét, a fuvolát, melyen éppen ama mélabús magyar népdalok egyikét fújta, melyek langyos nyári estéken a pusztákon végighangzanak. Néha-néha szünetet tartott, s fejét lehajtotta mellére, azután lassan fölemelte megint, mintegy nehéz álomból fölébredve, s tovább fújta búsongó dalát. Végre félretette a fuvolát s felállt. Rögtön megpillantott…”[3] 1983-ban jártam a döblingi intézetben, igaz, több mint 120 évvel Gussmann, Kecskeméthy és Falk után. Kérdés: volt-e előszoba, negyedik és ötödik szoba. Előszoba nyilván volt, vagy egy külön helyiség az inasoknak. Valószínűsítem, hogy Rudolf Gussmann azért csak három szobát említ, mert Széchenyi többnyire ezekben tartózkodott, itt fogadta vendégeit és kezelőorvosát. De a lakosztályban bizonyára volt fürdő- és mellékhelyiség is. Azóta persze bőven változtathattak az épületszárny tagolásán, egy-két szobát egybe is nyithattak. Biztosat erről nem tudhatunk, de tény, hogy a grófi lakosztály hossza azonos volt az épület szélességével. Húsz méter, huszonöt? Talán harminc? Itt csak Széchenyi István lakott. A fogadószobában szerette tölteni ideje legnagyobb részét. Egyik ablaka – akár a többi szobáé is – a döblingi temetőre nézett. A látványt a gróf nem vette szívesen. Az ablakot befalaztatta, helyét szőnyeggel fedette el. Így – sarokszoba lévén – csak egy ablakon át érte a fény, mégpedig az épület hátoldaláról, a „betegek kertje” felől. Intézetbe kerülésének kezdeti időszakában Széchenyit súlyos önvád gyötörte. Magát okolta a magyar szabadságmozgalmak kitöréséért. A „nemzethalál” gondolata évekig nem hagyta nyugodni. Véres látomások kínozták. 1849. január 14-én az alsó-ausztriai tartományi kormány jelentése hivatalosan is a „megtébolyodott gróf Széchenyi István”-ról tesz említést, akinek felesége jogosan viselheti gondját a gróftól származó gyermekeinek.[4] Dr. Goergen élete végéig kitartott véleménye mellett, hogy a gróf elmebeteg. Ezt vallotta a Széchenyi halála után ellene foganatosított perben is. Védekezését Kórtörténet címen írásban nyújtotta be a bécsi rendőrhatóságnak.[5] a kevélység szava Valójában Széchenyi állapota az évek során fokozatosan javult. A fordulatot Lonovics József érsek látogatása jelentette. Ez 1854 januárjában történt. Széchenyi sok mindennel vádolta magát. Elsősorban azzal, hogy senkit sem szeret. Se feleségét, se gyermekeit, se hazáját. Ő döntötte szerencsétlenségbe nemzetét, ő csábította politikai pályára Wesselényit, Batthyányt, „buzgón közreműködtem Kossuth megkegyelmeztetésében…”, „… ennyi bűnt az Isten nem bocsáthat meg.” „Ez a kevélység szava – viszonzá Lonovics komolyan –, kevélység volna egy halandónak azt hinni, hogy ő egymaga tetszés szerint s a gondviselés akarata ellen irányozhatta milliók sorsát; kevélység volna azt hinni, hogy az ő bűnei nagyobbak, mint az egész világéi, melyeket az Üdvözítő magára vett s vérével megváltott.” Minél tovább beszélt az érsek, annál észrevehetőbben megnyugodott Széchenyi; végre úgy látszott, a vihar lecsillapult lelkében.”[6] A gróf 1856-ban már visszanyerte aktivitását – nagy szerepet játszott ebben a krími háborút lezáró párizsi béke, melynek következtében Ausztria elveszítette leghatalmasabb szövetségesét, a cári Oroszországot, és szigetként állt Európa politikai küzdőterén. Széchenyi mindebből arra következtetett, hogy megnyílt a megbékélés esélye az addig jogfosztott magyarsággal. Érdeklődése az aktuális napi teendők felé fordult. Ellenőrizte birtokai számadási könyveit, rendszeres kapcsolatot tartott fenn családtagjaival és azokkal, akik aktív szerepet játszottak a korszak politikai küzdelmeiben. 1856 végén írni kezdett. 1857 novemberétől valamennyi magyar nyelvű lapra előfizetett és járatta azokat élete végéig. Korábban nagy szorgalommal vezetett naplót. Ehhez 1859. október 2-án tért vissza, és 1860. április 1-ig csaknem mindennap feljegyezte a történéseket, és hogy mi foglalkoztatta. A döblingi tébolydában írta számos jelentős művét. Itt született az Önismeret – melynek nagyobbik részét Károlyi Árpád Nagy Magyar Szatíra címen tette közzé –, a Buda-pesti por és sár második fele, legszemélyesebb műve, az Intelmek Béla fiához; az 1859-ben politikai bombaként névtelenül kiadott, Londonban nyomtatott Blick, Az ausztriai sajtócenzúra és a befejezetlen „Diszharmónia és vakság”. És az a két levél is, amelyről Falk Miksa ír emlékiratában, s amelyek címzettje Palmerton brit miniszterelnök és III. Napóleon francia császár.[7] A bécsi rendőrhatóság – összeesküvésnek minősített tevékenység alapos gyanúja miatt – 1860. március 3-án reggel házkutatást tartott a gróf döblingi lakosztályában, és noha különösebben kompromittáló iratot nem talált, a környezetében élőknél ezzel egyidőben lefolytatott rendőri akciók során igen. Megtalálták Kiss Márton irnoknál azt a kéziratot, amelynek rendőrkézre kerülése joggal ejtette kétségbe a grófot. A kézirat az Önismeret kíméletlenül leleplező, erősen politikus része volt, melyben Széchenyi nem éppen hízelgő jelzőkkel illette I. Ferenc József Őcsászári felségét és nagyhatalmú minisztereit, mindenekelőtt az önkényuralmi rendszer központi figuráját, a belügyminiszter Alexander Bachot. Ám a házkutatást követő napon, március 4-én – még mit sem tudva a Kiss Mártonnál találtakról – Széchenyi levelet írt Adolf Thierry rendőrminiszternek. Hangsúlyozta a dinasztiához való elkötelezettségét és mindenkori hűségét – és meghívta, hogy látogassa meg őt Döblingben. A következő napokban türelmetlenül várta a minisztert. Feltűnt neki, hogy egyre kevesebben látogatják. Alig aludt. Március 10-én kereste fel Kiss Márton. Bizonyára ekkor értesült a nála tartott házkutatás eredményéről. „Kiss – bölcs szamár” – írja naplójába március 11-én. A rendőrminiszter levelét március 17-én kapta kézhez. „Méltóságos Gróf, Reméltem, hogy teljesíthetem Excellenciádnak e hó 4-én kelt levelében kifejezett óhaját, és válaszomat személyesen adhatom át. Az ügyek szokatlan felhalmozódása megakadályozott ebben. Írásos válaszom késlekedésére is ez szolgál magyarázatul és mentségül. Aligha szükséges hangsúlyoznom, mennyire fájlalom azokat a körülményeket, amelyek az Excellenciádat e hó 3-án ért intézkedéseket eredményezték. Az Ön által évekkel ezelőtt kiválasztott menedékhely már rég nem az, ami volt” – írta levelében Thierry báró, amit Széchenyi nem érthetett félre.[8] A miniszter esetleges látogatásáról levelében több szót nem ejtett. Hogy mi történt 1860. április 1-je és 8-a között – amikor a mindenre pontot tevő fegyver eldördült –, választ hiába keresünk a gróf feljegyzései közt. Széchenyi Istvánt 1860. április 8-án reggel szétlőtt koponyával találták karosszékében. S bár azóta is gyakran üti fel a fejét a feltevés, hogy a grófot meggyilkolták – minden ok, minden jel azt támasztja alá, hogy maga vetett véget életének. Széchenyi István 1850. április 19-én és 20-án hagyta el utoljára a döblingi tébolyda területét, hogy Bécsben tartózkodó családját felkeresse. A találkozás hatására évekig nem fogadott látogatót, és fogadalmat tett, hogy többé nem lép ki az intézet kapuján. Éles szemét nem kerülhette el a hatás, amit meggyötört alakja családtagjaira tett. Élete hátralévő tíz évében mégis kétszer kilépett az épületből, fedetlen fővel állt a döblingi intézet kertjében – de néhány perc után, mint akit tetten értek, sietve vonult vissza. E néhány szoba jelentette számára a „bejárható világot”. a nagy gróf Keveset aludt, rendszerint három órát. Hajnalban kelt, napját írással és olvasással kezdte. Majd kinyitotta ablakait, és belélegezve a friss, hajnali levegőt, megkezdte mindennapos sétaútját. Kimehetett volna a kertbe, de nem akarta kitenni magát a betegek megjegyzéseinek. A döntésnek előzménye volt. Közvetlenül az intézetbe kerülése után történt, hogy egyedül sétált a kertben. „Itt látta meg őt egy ízben, s kiáltott rá szintén az intézetben ápolt, később magát agyonlőtt szerencsétlen Szalbeck György, s így köszönté őt: ’Üdvözlöm a nagy grófot!’ – ’Nem nagy gróf, hanem nagy bolond!’ – viszonzá Széchenyi bosszúsan; s többé nem mutatta magát a kertben.”[9] Lakosztálya két szélső szobája között sétált. Kitűzött napi penzuma fél német mérföld volt, 3250 méter.[10] Skatulyákat helyezett el sétája végpontjain – írja Rudolf Gussmann –, köntöse zsebeit pedig rézkrajcárokkal tette tele. Amikor a szobasor egyik vagy másik végébe ért, egy-egy pénzdarabot dobott az előkészített skatulyákba. Addig sétált, amíg zsebe ki nem ürült, pénze el nem fogyott. Akkor elégedetten mondta: „Ma egy fél német mérföldet megjártam!”[11] Télen-nyáron jéghideg vízzel mosta le magát, ezt követően inasai segítségével felöltözködött, és reggelihez látott. Ezután újra írt és olvasott. Rudolf Gussmann emlékezésében megjegyzi, hogy amikor ő az intézet alkalmazásában állt, Széchenyi „a fészek bölcsészetén” – így nevezte – töprengett, és néha felolvasott egy-egy épp elkészült részletet a készülő műből. Ez pontos és igazolható, hiszen 1858-ban a gróf valóban az ember ideális lakásáról írt, illetőleg arról, melyik lakás nem ilyen. Folytatta, amit 1834-ben félbehagyott – Döblingben írta meg a folytatást. Buda-pesti por és sár a címe. Esti időtöltése – különösen az első időkben – a sakkjáték volt. A korabeli osztrák lapok segítségével figyelemmel kísérte a kor legnevesebb sakkmestereinek játszmáit. Így 1857-ben is, mikor augusztusban nyolcrésztvevős kieséses versenyt rendeztek Manchesterben, Adolf Anderssen német és Howard Staunton angol nagymesterrel, akik a világ legjobbjainak számítottak. A versenyt az 1848-as forradalom és szabadságharc után külföldre menekült, és ekkor már Londonban élő Löwenthal János Jakab magyar sakkmester nyerte – a döntőben Anderssent is legyőzte. Széchenyi állandó sakkpartnereivel lejátszotta a játszmákat. 1856–57-ben Ferdinand Kürnberger később neves osztrák író és kritikus volt a partnere, 1857 nyarától Asbóth Vilmos műegyetemi hallgató, aki mindennap este 6-tól 10-ig napi 1 forint fizetségért játszott a gróffal, néha hajnalig. 1857 november végén a döblingi tébolyda közelébe költözött, ott bérelt lakást. De 1858 tavaszán elborult elmével került zárt intézetbe. Lakosztályának bútorait a gróf 1850-ben hozattatta fel Cenkről Bécsbe titkárával, Tasner Antallal. Ezeket a bútorokat saját igényeinek megfelelően alakíttatta át. 1857 végén még török imaszőnyegeket is hozatott Cenkről, hogy egy otthonos sarkot alakítson ki. Fejét papírból készített, úgynevezett „bolondsipkával” óvta, mely szellős volt, némi védelmet is biztosított, és mindenekelőtt megakadályozta a fejbőr egészségtelen izzadását. A döblingi szobákról készült fotókon jól látható egy mély bőrfotel, amelyben gyakran töltötte álmatlan éjszakáit. A fotel oldalán posztózsák: a fuvola helye.[12] Széchenyi István halála után a hatóságok felelősségre vonták Gustav Goergent, aki kétségbeesetten védekezett. Szemére vetették, hogy nem ellenőrizte kellő körültekintéssel a gróf látogatóit, s hogy bárkinek szabad bejárást engedett. A vád részben igaz volt. Előfordult, hogy Goergen az ismeretlen látogatót nem engedte fel betegéhez, de azoknak, akikkel Széchenyi rendszeres kapcsolatot tartott, bármikor szabad bejárásuk volt. A látogatók személyéről dr. Goergennek hetente kellett jelentést benyújtani a rendőrhatóságnál. Ám mivel erre a doktor különösebb gondot nem fordított, a gróf – aki dr. Goergen figyelmét a szó legszorosabb értelmében módszeresen „elaltatta” – nemegyszer maga készítette a látogatók személyére vonatkozó feljegyzéseket. A másik, amit a rendőrség dr. Goergennek felrótt, hogy nem vette észre: Széchenyi pisztolyt tart magánál. Mondhatnánk persze, hogy március 3-án a rendőrök sem találtak lőfegyvert nála, ami valószínűsíti, hogy a pisztoly csak a rendőri akció után került hozzá, talán épp saját kérésére. Ma már aligha találunk erre minden kétséget kizáró választ. A sorozatos rendőri zaklatások annyira megviselték dr. Goergent, hogy 1860. július 1-jével lemondott az intézet vezetéséről, és bérbe adta az épületet dr. Maximilian Leidesdorf és dr. Benedikt Obersteiner orvosoknak. Később dr. Heinrich Obersteiner is hozzájuk csatlakozott. Az intézet vezetésében végbement változást a tartományi kormány – Döbling ekkor még nem tartozott Bécshez – jóváhagyta. Dr. Gustav Goergen nem sokkal élte túl neves betegét. Rövid betegség után 1860 októberében elhunyt. híresztelések, rémhírek, zaklatások 1860 és 1875 között számos változás történt a gyógyintézet területén, amit a betegek növekvő száma és fokozódó igényei tettek szükségessé. Egy kisebb szárnyépülettel bővítették az épületet, ahol a legnyugtalanabb betegeket helyezték el. A kertben üvegházat létesítettek, és dr. Goergen egykori házát betegfelvételi irodává alakították. Prof. Maximilian Leidesdorf megvásárolta a néhai Hammer báró közeli villáját, így lehetőség nyílt a betegek jobb elkülönítésére. 1860. július 1-jén, azon a napon, amikor dr. Goergen megvált az intézet vezetésétől, 29 beteg tartózkodott a tébolydában. A korábbi időkre vonatkozóan nem áll rendelkezésünkre megbízható szám. A döblingi tébolyda előkelő urak s hölgyek gyógyintézete volt, így az uralkodó is szükségét érezte, hogy a kínos házkutatás, a még kínosabb öngyilkosság, a gyors temetés, s az azt követő híresztelések, rémhírek, zaklatások után jelezze, hogy az illusztris intézetben helyreállt a rend. 1871. október 1-jén délután – viharos időben, bejelentés nélkül – császári hintó állt meg a döblingi tébolyda főbejárati oldalán. A látogató, aki váratlan érkezésével tisztelte meg a gyógyintézetet, Erzsébet királyné volt. Megtekintette az épületet, megemlékezett számos kiváló személyről, akikről már szabad volt tudni, hogy korábban itt nyertek elhelyezést, és ismertségük révén fényezhették a gyógyintézet hírnevét. Vigasztaló szavakat intézett a betegekhez, majd elismerését, köszönetét fejezte ki a látottakért. Az évek során a döblingi tébolydát számos szaktekintély kereste fel. Magas árai ellenére virágzott és jelentős hírnévre tett szert. Amikor 1983-ban először jártam Döblingben, a hivatalos útikönyvben csak egy nem létező vagy talán célzatosan hamis cím állt. Az „Ober-Döbbling 163”, ahogy a gróf jegyezte fel lakcímét levelei végén – így, két „b”-vel vel – akkor már nem segíthetett. Sok kaland, utánajárás után kinyomoztam a pontos címet. Obersteinergasse 18–22 – mondta a levéltári megbízott, aki a titkot elárulta, és közreműködött, hogy bejuthassak az egykori tébolydába. Elhagyottan, üresen, kifosztva állt. Portás őrizte. Felengedett az emeletre. Felbaktattam a „betegek kertje” felőli hátsó lépcsőn, láttam a külön bejáratú, egykori grófi lakosztályt, a hosszú folyosót. A nyitva felejtett ajtókon benéztem az egykori kórtermekbe. Vaságyak, hanyagul összedobált matracok. A kertet jócskán belepte a gyom. Fái közt két emlékkövet találtam. Az egyik Nikolaus Lenau (1802–1850) osztrák költőre emlékeztet, aki 1847. május 5-én került a tébolydába, és itt halt meg 1850. augusztus 22-én. A másik Széchenyi Istvánnak állít emléket. Itt élt 1848. szeptember 7-től 1860. április 8-ig Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar. Alatta ugyanez németül. Majd alatta ismét: Eszméid élnek. 1960 Aki ma fel akarja keresni dr. Bruno és Gustav Goergen egykori magánklinikáját, szépen rendbehozott bírósági épületet talál. Az egykori intézetre külsőleg ugyan rá lehet ismerni, de hogy itt valaha jelentős és újszerű gyógyító tevékenységet végeztek, arra csak egy talapzatra helyezett bronz mellszobor emlékeztet. A szobor Széchenyi Istvánt ábrázolja. Másolat.[13] Dr. Almási Balogh Pál a Közlöny című lap 1848. szeptember 20-i számában tájékoztatta a nyilvánosságot, hogyan és miért került Széchenyi István a döblingi elmegyógyintézetbe. Ezzel akarta elejét venni a grófról keringő ellentmondásos, nem mindig jóindulatú mendemondáknak. ↑ Falk Miksa örökítette meg a történetet Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála (1866) című könyvében. (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984; 27–28. oldal) ↑ Falk Miksa: Gr. Széchenyi István utolsó évei és halála (1866) Fordította Áldor Imre és Vértesi Arnold; Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984; 70–71. o. ↑ „Diszharmónia és vakság” – Széchenyi István utolsó napjainak dokumentumai (Helikon Kiadó, 1988; 309. old.) ↑ „Diszharmónia és vakság” – Kórtörténet [Gustav Goergennek a bécsi rendőrhatósághoz írásban benyújtott védekezése], i. m. 271–280. o. ↑ Falk Miksa i. m. 70-71. o. ↑ Lásd Falk Miksa i. m. 73–75. oldal ↑ „Diszharmónia és vakság” – Széchenyi István utolsó napjainak dokumentumai (Helikon Kiadó, 1988; 302–303. old.) ↑ Kecskeméthy Aurél i. m. 12. o. ↑ Kecskeméty Aurél is említi a grófnak ezt a szokását. „…minden oldalon kertre nyíló valamennyi ablakait fölnyittatván – föl-alá sétált szobái során, míg számítása, vagy erejének állapota szerint negyed, fél, vagy egész mérföldnyit nem járt; mit rendesen el szokott mondani panaszolva vagy dicsekedve. Kiszámítá, hogy ittlétének egész ideje alatt hány mérföldet járt, s ha nem csalódom, az európai kontinenst kétszer megkerülte volna.” [i. m. 38–39. o.] ↑ Falk Miska kicsit másképp írja le Széchenyi napi sétáját. „Széchenyi nem akart a parkba lemenni, kimérte szobái hosszát, s azután kiszámította, hányszor kell végigmennie, hogy egy fél német mérföldet bejárjon. Minden reggel kinyitotta tehát minden ablakát (most öt szép szobából állt lakása), egy kis urnát tett az első ablakba, s zsebeit megtöltötte bizonyos számú apró csontgolyókkal; valahányszor aztán az első ablakhoz visszatért, egy golyócskát vetett az urnába, s ha zsebe üres lett, tudta, hogy a fél német mérföldet megtette.” [Falk Miksa i. m. 36. o.] ↑ Lásd Falk Miksa: Gr. Széchenyi István utolsó évei és halála, 70–71. oldal ↑ Az eredeti alkotója Hans Gasser, aki 1860-ban itt, az egykori intézet falai között mintázta meg a grófot. Amikor nem is oly rég, az újból feltámadt Széchenyi-kultusz zenitjén az elveszettnek hitt eredeti szobor megkerült, másolat készült róla. Ezt állították ki Döblingben. Az eredeti a nagycenki múzeumban van. ↑ kép \| shutterstock.com
LAST_UPDATED2

Magyar írástudók árulása – XXII.

Írta: Jenő
2022. március 25. péntek, 19:06
Bölcs-balga/boldog-boldogtalan Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló Jóisten országa és/vagy földi pokol Emberélet-minőség vizsgálódásaim p p pp p p Eugéniusz: Magyar írástudók árulása – XXII. Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő, jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit p p pp p p Baka István Döbling Ilia Mihálynak "'S nem különben, mint a' kiégő üstököscsillag iszonyu forgásában se határt se utat nem tart, de mint átok a' végtelen üregben maga magát emészti 's napsystemákat rendít meg, ugy bolyong czél 's törvény nélkül a hazátlan, hiv jobbágyokat csábit el, megelégedett polgárba nyugtalan bizalmatlanságot önt 's végre maga kétségbe esvén, nem ritkán önkezivel végzi örömtelen éltét." (Széchenyi István: Hitel) "Vannak, akik azt mondják: az ember ebben az életben sohasem tudhatja, vajon halála után elkárhozik-e, vagy sem, én sem tudhatok tehát semmit előre. Ezeknek azonban ezt válaszolom: megnyílt előttem az ég, és az Orion csillagképében ugyanolyan világosan olvashattam, mint a saját lelkiismeretemben, hogy én itt a földön meztelenül, a végső kétségbeesésben, a saját szennyemben fogok elrothadni és tönkremenni, hogy a másvilágon az örök kínra ébredjek, s ezeket a kínokat nem a kicsiny Föld, hanem a csillagok és a világmindenség dimenzióihoz mérten fogom szenvedni egyre növekvő mértékben, amihez képest a saját nyelvem kiharapása valóságos gyönyörnek számítana. Ó, Isten, miért is születtem én, nyomorúságos féreg, miért is emelkedtem ki a semmiből?" (A döblingi önvallomásokból) I Éjszaka van magamra hagytak végre az orvosok az ápolók sehol körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország vagy a Döbling-Magyarország-Pokol Csend van tán Isten elharapta nyelvét csillag sem csikordul tengelyén hallgass te is aludj Széchenyi István legnagyobb magyar szerencsétlen gazfi én Beh jó hogy el van zárva minden ablak beh jó hogy itt benn minden óra áll míg így marad nem férkőzhet be hozzám a park ösvényein settenkedő halál Éjszaka van magamra hagytak végre az orgyilkosok árulók sehol körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország vagy a Döbling-Magyarország-Pokol II Aludj aludj ne ébredj fel soha a hold ezüstlő ingalapja lassan lengjen csak a részvéttelen magasban tebenned végre minden óra áll nem láthatod hol erdőkkel sötétlik mint ágyékszőrzettel a láthatár megnyílt a menny és méhéből kihullott s már éhesen bőg a kisded halál nem hallod mert számodra nincs halál hallgass csak és szorosra zárd a szádat különben belső éjed szerteárad és nem lesz többé napja a világnak nyugodj meg Döbling anyaméh s te a Sátán magzata el ne hagyd soha csak ringatózz az alkony vérpiros homályában megszületned tilos aludj a percek gyertyái kioltva Döbling vén embriója és bolondja aludj aludj felébredned tilos III Mióta ülök e karszékben nem tudom Magyarország nincs többé már csak bennem él ülök hát mozdulatlanul nehogy elrebbentsem folyóit a havasok cukorsüvegét föl ne nyalják a hajnalok ülök csak mozdulatlanul a függönyök elvonva nem hallhatom a závárzatok zörgését ülök csak és ringatózom mint egykor rosszul ácsolt tutajon az Al-Dunán bolond-sityakom félrecsapva hetykén ülök és ülök a holdfény hágcsója előtt csak fel kellene állnom s megindulhatnék fölfelé elhagyhatnám örökre e világot e poklot ám én szólitom szolgáimat még szorosabbra azt a függönyt ne lássak semmit ne lássam a semmit mi is lehetne még az ablakon túl Mint a kiégő üstökös mely iszonyú forgásában se határt se utat nem tart de átokként a végtelen űrben maga magát emésztve nap- rendszereket rendít meg úgy bolyongnak cél s törvény nélkül a hazátlanok most én is így bolygok fényt vérző csillag és iszonyú csóvám forog forog Mi is lehetne még az ablakon túl ne lássak semmit ne lássam a semmit még szorosabbra azt a függönyt szólitom szolgáimat a világot a poklot elhagyhatnám örökre és megindulhatnék fölfelé a holdfény hágcsóján csak fel kellene állnom s csak ülök és ülök bolond-sityakom félrecsapva hetykén s ringatózom mint egykor rosszul ácsolt tutajomon az Al-Dunán s nem hallom a závárzatok zörgését felnyalják a hajnalok a havasok cukorsüvegét elrebbentették folyóimat Magyarország csak bennem él nincs többé nem tudom mióta ülök e karszékben iszonyú forgásomban se határt se utat nem tartva magam magamat emésztve cél és törvény nélkül bolyongva mint kiégő csillag Isten eldobott kesztyűjét csóvámat vonszolva a végtelen űrben mozdulatlanul ülök csak ülök karszékemben és szemem lezárva ajkaim lezárva IV Egy hosszú-hosszú kátránnyal befestett deszkakerítés és előtte a sikátor ernyedt magatehetetlen porában futkározó kutya Sovány gacsos lábak fakóvörös szőr ernyővázként nyíló-csukódó bordák Nápolyban láttalak vagy Debrecenben te loholtál le és föl Magyarország Mit kutakodtál boldogabb fogakkal lerágott Európa-csontokat szaglásztad félszegen az éjszaka kátrányával bemázolt Mennyország-falat De rés sehol de rés akkorka sem amin egyetlen csillag fénye át- türemlik szűkölünk csak Európa küszöbeitől elvert kutyák Rohangásztál le-föl míg meg nem untad mindegy Nápolyban-e vagy Debrecenben aztán elült a fölvert fénytelen por elkullogtál a szürkületben V Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeér két villám-mutatója Döbling Döbling Döbling dől a zápor reszket a föld varangy-iszonyától megrázkódik holtjait kihányja csontszilánk-eső zuhog a tájra Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeszikrázik két mutatója bokor-csontparipát regulázva lovagol az erdők őszi váza hadonásznak ördögmancsok ágak angyalhaj-viharba markolásznak Döbling Döbling Döbling dől a zápor reszket a föld varangy-iszonyától poklok és a mennyek összecsapnak villám reccsen és kettéhasadnak felhő-angyalingek angyalborda- xilofont ver a sátáni horda harangszoknyák alá nyúl a dögnép kitépi a kongás ágyékszőrét Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeforr két villám-mutatója súlyos kriptafedelét a holdnak félrehengerítették a holtak s mélyéből sivalkodva kitörnek az Orion-csillagbeli szörnyek elözönlik a levert vidéket Haynau- és Bach-pofáju rémek Döbling Döbling Döbling dől a zápor függöny lebben ablakom kitárul s bandái a felbőszült dögöknek rozzant karszékem körül pörögnek orromat fricskázzák és röhögnek s óbégatnak te tetted te tetted te aki e népet fölemelted tenkezeddel sírba is te lökted Döbling Döbling éjfélt üt az óra csótányként bagzik két mutatója s míg összetapadnak büdös kéjben seregek rohamoznak az éjben ágyú morran és dörög a dobbőr jönnek föld alól és fellegekből a vetések lángtalppal taposva sercegve ég az Isten-borosta Döbling Döbling Döbling dől a zápor csárdás döng a föld-ég reng a tánctól röpülnek a párok vígan ropja akasztott emberrel a bitófa dübörög a csárdás lángban állnak villámsújtva a nagycenki hársak Döbling Döbling éjfélt üt az óra elszenesedik két mutatója Döbling Döbling Döbling dől a zápor megrázkódom varangy-iszonyától Döbling Döbling megszökött az Isten pisztolyon az ujjam mint kilincsen Döbling Döbling Döbling angyalborda- xilofont ver a sátáni horda Döbling Döbling köröttem pörögnek Haynau- és Bach-pofáju szörnyek Döbling Döbling Döbling dől a zápor dübörög a tánc a deszka lángol Döbling Döbling összekapaszkodva angyallal az ördög ropja ropja Döbling Döbling Döbling körbefognak s óbégatnak rémek és a holtak te tetted te tetted és röhögnek fölemelted sírba is te lökted zápor dől a pokol tüze lángol LUCSOK S PERNYE MARAD A VILÁGBÓL VI Mióta ülök e karszékben nem tudom elmúlt az éj és elszállt a vihar virrasztásommal Isten mit akar azt sem tudom élem vagy álmodom és csigaként tapogatózva lassan mászik már elnyűtt függönyeimen a hajnalfény e nyálkás förtelem s minden a megszokott elunt alakban írószerek s a könyvek szétdobálva az asztalon a pohár peremére mint tüdőbeteg felköhögött vére vörösbor szárad sarkukig kitárva az ablakaim de már nem az éj poklára nyílnak messze-messze jár a zivatar a kísértő halál az éj elszállt és elmúlt a veszély s nincsen pokol mert nincsen semmi sem nem fegyver csörren és nem ló dobog nap-zsandár váltja csak hold-silbakot nincsen pokol mert pokolibb a menny Mióta ülök e karszékben nem tudom már elhalványult rég az Orion elszállt az éj elmúlt a zivatar virrasztásommal Isten mit akar virrasztásommal Isten mit tehet aludnék már s tudom hogy nem lehet vén embrió Döbling méhébe zárva ki szülhet engem újra e világra Mint a kiégő üstökös mely iszonyú forgásában se határt se utat nem tart de átokként a végtelen üregben magát emésztve halad kiégő csillag ezt az aluvó naprendszert újra megrendítenéd aludj inkább és húnyj ki jeltelen amíg a virradat vörös csuklyás bakó az égi vérpad grádicsára lép p 1 p p Neki a Mű csak egy ürügy, hogy impresszionista „kritikája” csapongjon p Neki a családja csak egy életnyersanyag, kísérleti terep és a személyzet p Neki rangon aluli megfogni a csákányt, inkább kampány-beszédet firkál p Maratoni táncversenyt stb. rendez, aki megalázza magát, az pénzdíjas… p Közönség-szórakoztatásra ön-jelölteket biztat fel tévés tehetségkutatóba p A papnak kellett volna példát mutatnia: csak a bűnt gyűlöld, ne a bűnöst p Le kellett volna lerombolnia a hamis illúziókat – de ezt ki köszönné meg? p p p 2 p p Nem hülye ő bemenni az oroszlánbarlangba, ha egy hangszert vihet be… p Neki csak tiszta eszközei lehetnek, „szellemi ellenfele” nem válogat: na ne! p Nehéz, zord, vészidőben a szigligeti stb. alkotóházban húzom meg magam p Nehéz, veszélyes küldetésének teljesítése helyett ő inkább elszabotálja azt p Tűri, hogy gazdasági-politikai érdekből kitalált mumussal riogassák népét p „Összetéveszti” a szerepeket: egyszerre rendőr, ügyvéd, ügyész és bíró p Bűn-segédkezik találmánya elsinkófálásához/emberellenes használatához p p p 3 p p Röstell bulvárlaptól tanulni: olvasóbarát tipográfia, címadás, humor stb. p Visszariad attól, hogy teóriát igazolandó akár tutajjal keljen át az óceánon p Engedi napirendről levenni a csoport-, a réteg-, a nemzeti sorskérdéseket p Hagyja beskatulyázni magát: vagy ír, vagy fest, vagy régész, vagy feltalál p Jogosan kirúgott kispap – „ezért” élenjár a szerzetrend felszámolásában p Hagyja magát piti csetepatéba belerángatni: sasként kapkod legyek után p Engedi megbotránkoztatni a kisdedeket – sőt aktív is: ő lesz botrányhős p p p 4 p p Bedugja fülét a szirénhangra, vagy az árbochoz nem kötözteti ki magát p Csak címért, rangért, kitüntetésért hajt/óvatlan: a hiúsága és a hízelgői p Csak bérmunkába fordít: nem győzködi a kiadót, mi ma igazi hiánycikk! p Nem gondolkodó ember – ő ökörkövetkezetesen nevel gyereket, diákot p Aufklérista – a társadalmi bajok pusztán felvilágosítással megoldhatók p Ő nem radikális, nem nyomozza ki a hamis tudat társadalmi gyökerét p Aszerint törődik a hozzá forduló beteggel, hogy ki ő, ad-e „hálapénzt” p p p 5 p p Önmagát szentté avató – a gyarlóságait meg nem valló, takargató p A szentté avatási perekben ő az ördög megvesztegethető ügyvédje p Se naprakész szakmai tudása és se jó formaidőzítése: nagy a Feladat p Nappal szervezkedsz, adminisztrálsz, éjszaka alkotás helyett elalszol… p Nappal hallgatsz, s csak „álmodban beszélsz” – de azt senki se hallja p Az egykori politikai üldözöttekről ír – nélkülük, és sorsuk iránt közönyös p Nem ad hálát azoknak, akik lehetővé teszik alkotói szabadnapjait, sőt! p p p 6 p p Miért kéne vakon fejest ugrani ismeretlen – mély/sekély – vizekbe…? p Nem éri meg újra ellenállni a könnyű siker, a Nagy Céda csábításainak p Csak az egyes kisembert hibáztat, nem a rendszert, mely így katalizált p Háborúra uszít stb., mely békés család-apákból is kihozza a gyilkost!? p Napirendről leveszi: hogy lehet a korrupció lehetőségét minimalizálni p Napi visszajelzett sikerélmény – a visszhangtalanságban: hirtelen halál p Globális kitekintést/összehasonlítási alapot nem ad: hogy élnek mások p p p 7 p p Nagyszájú kérkedő: ütközet alatt lapul, majd mások hőstettét orozná el p Nagyrabecsülés jeléül emancipált tanítvány: minimumot követelsz tőle p Kisebb erővel keresi-kutatja a tétele, állítása igazolását, mint cáfolatát p Nagydobra vert/elhallgatott örömhír: nem hiába a bánat, van bocsánat p Nagybani adócsalóknak tár fel kiskapukat, ad titokban „jótanácsokat” p Nagy zajt csap körülötte az életpiac: nem hallja az isteni sugallatokat p Nagy ötleteket, jó találmányokat lop/felvásárol, begyűjt, majd eltemet p p p 8 p p Eléri, hogy diákja csak megúszni akarja a tanulást, ne is kérdezzen… p Nagy idők nagy tanúja, ezért veszélyben - nem ad neki tanúvédelmet p Nagy idők kis-nagy tanúja: igazat addig ír, míg az nem „önfeljelentés” p Nagy hűhót csap semmiért - avagy hegyek vajúdnak, egérke születik p Nagy eszét otromba tréfák, durva, alázó ugratás kiötlésére használó… p Nagy Ellenálló volt/maradt, épp csak a Gonosz kísértésének enged(ett) p Létfontos a sajtószabadság, de hogy ezt neki is újra ki kéne harcolnia? p p x p p pp A nem javító-segítő, sőt passzívan- aktívan ártó elit Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal: legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat. Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól. Egy-egy velős gondolatú mondat azokról, akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb a képessége, a lehetősége, a hatalma stb., hogy segítsenek/ártsanak embertársainak. Tanítók és nevelők, szülők és edzők, patikusok és orvosok, rendőrök és bírók, tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok, törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. Mindenki érintve érezheti magát, hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe: ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő, és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb. A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak, ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra, nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat, és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot… Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba. A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya, a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos, ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl... p.s.: A vers, a képanyag, a könyvajánló stb. nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb. hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól, de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról, az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól, és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
LAST_UPDATED2

Vezettessed magadat szem bekötve vakon”, avagy a Lélek kvantummechanikája

Írta: Jenő
2022. március 25. péntek, 08:52
2013-ban kezdtünk dolgozni a magyar nemzet lelkiállapotának feltárásán, megfogalmazásán. A nemzet lelkében megőrződött, elfelejtett, illetőleg elfelejtetett, vagy a hazugságok során meghamisított ÖN-KÉP-re kérdeztünk rá, megpróbáltuk előhívni a nemzet emlékezetéből azokat a drámai történéseket, amelyek meghatározták, és a mai napig meghatározzák a magyar nemzet lelki állapotát. Módszerünk a nemzetállítás technikája volt, amellyel másfél éven át dolgoztunk, majd pedig az így kapott anyagot sok száz órán át elemeztük, értelmeztük. A nemzet sorsát befolyásoló, meghatározó évszázados, évezredes történelmi események lenyomatát a nemzet lelkületének tudattalanja őrzi. A rendszerek működésében mindig ott van a kiegyenlítődésre való törekvés, amelyet a rendszer lelkiismerete vezet. Nincs tett következmény nélkül, legyen az belülről, vagy kívülről jövő bűn a Nemzet ellen. Az elvégzett nemzetállítási munkánk előre haladtával egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy olyan anyag birtokában vagyunk, amelyet valamilyen formában közre kell adnunk. Most közreadjuk valamennyi nemzetállítás jegyzőkönyvét, valamint a pszichológiai elemzést, a bennünk elindult gondolatokat, értéseket, értelmezéseket. * Az „ÖN-TÉR-KÉP - A Magyar Nemzet Lelkiállapota” című eme kiadvány „nagyon gazdag és mély, bízunk benne, hogy mindenki megtalálja az őt megszólító gondolatot, amelyet kiérlelve segíti önmaga jobb megértésében. Hisszük és reméljük, hogy a személyes öngyógyulás útjának bejárása elvezet a Magyar Nemzet önmagára találásához”. * Menj el, menj szegény magyar, a kétség partjára, Tekints az ingadozó reménység pólcára, S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni, Borzadj, mikor a vég-sors hideg jelt fog adni. Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon, Elfajult testvéridtől csinált áll-útakon, Kik őseink hamvait rútúl megtapodták, Arany szabadságunkat aranyon eladták. Menj, add egy olyan kézbe, szabadságod fékit, Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit, Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek: A szabadság s a rabság, miben különböznek! Legújabbak innen: Egy Bogár Naplója „Vezettessed magadat szem bekötve vakon”, avagy a Lélek kvantummechanikája 2,3 E megtekintés2 órával ezelőtt Egy Bogár Naplója A választások társadalom lélektani mélyszerkezetének megismerését segítheti a Menj el, menj el szegény magyar című kurucnóta ... Új Két pisztolyként egymásra fogott magyar, avagy a Lélek természete 26 E megtekintés3 nappal ezelőtt Egy Bogár Naplója A két pisztolyként egymásra fogott magyar metaforája régóta kísért minket történelmünk során. Bár az okok gyökerei időben és ... Új
LAST_UPDATED2

Kakukkfészek (színház)

Írta: Jenő

2022. március 25. péntek, 08:33

Ken Kesey regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg. 1963-ban megszületett a színpadi változat. Miloš Forman 1975-ös filmje óta pedig az is ismerni véli, aki nem olvasta, nem látta. Az elmegyógyintézetnek azon az osztályán játszódik, ahol Ratched főnővér diktál. Az osztály több lakója itt húzza meg magát, mert nem tudja, vagy nem akarja vállalni azokat az összeütközéseket, amik a társadalomban való létezéshez elengedhetetlenek. Inkább vetik alá magukat a főnővér törvényeinek. Az egyik legrégebbi lakó, Bromden, a félvér indián süketnémának tetteti magát. Ha el tudja titkolni, hogy van esze, békén hagyják. Új beteg érkezése kelt átmeneti érdeklődést a bentlakókban. Randle Patrick McMurphy is tettet. Ő azt, hogy bolond. De ő nem rejtőzködő fajta. Szeret élni, és szereti, ha élnek körülötte. Szórakozni akar és szórakoztatni. Nem önzetlen grál-lovag, de van benne szeretet és szolidaritás. És megvan benne a felháborodás képessége. És nekimegy a mézbe mártott aljasságnak. Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regénye alapján

https://www.youtube.com/watch?v=HRFq0josL30&t=35s

Száll a kakukk fészkére Péterfy Bori

Fészekrablás Budapesten – a Kakukk leszállt

Kánya Gyöngyvér 2015. október 13., kedd, 09:17

...Három gúnár kiabál, Napnyugatnak-támadatnak száll, Száll a kakukk fészkére, ki lesz kakukk vesztére?… (Gyermekmondóka)

Ápolók és ápoltak világa, kegyetlenség, bántalmazás, csúfolódás, lámpafény, gyógyszerosztás, lázadás. Valamint egy örök kérdés: Ki van a ketrec egyik illetve másik oldalán, ki az igazi beteg?

Van egyszer a nagysikerű, öt Oscar-díjjal jutalmazott film, és van a regény, ami Ken Kesey jóvoltából született, még 1962-ben. Na már most. Ez a kettő külön – külön is igen erőteljes alkotás, akár egyiket, akár másikat ismerjük, egy biztos, nem tudunk szabadulni hatásuktól. És akkor a színdarabról még nem ejtettünk egyetlen szót sem. Pedig rendeztek belőle, nem is akármilyet. Az Orlai Produkciós Iroda ugyanis most ehhez a darabhoz nyúlt. Pontosabban kérte fel Znamenák István rendezőt, hogy Szabó Kimmel Tamás, Péterfy Bori és Kocsis Pál főszereplésével állítsa színre a kultikussá vált Száll a kakukk fészkére című művet.

Fotók: Takács Attila/Orlai Produkció

A helyszín ezúttal is a budapesti Belvárosi Színház, ahova idén ősszel vissza-visszajárunk, hiszen a Mindent Éváról (beszámolónkat itt olvashatja) című nagysikerű darab után, már másodszor ülünk bele a bársonyszékbe. A díszlet magáért beszél: szürke vasrácsok lakattal bezárva, fényes linóleum, és az a bizonyos zöld, ami a kórházakban nemcsak az ápolók ruhájának színét, hanem a falakat is jellemzi. Egy elmegyógyintézetben vagyunk.

Még világosban kezdődik a két felvonásos utazás, Takács Zalán éjjeli őrként emlékeztet minket arra, hogy itt az ideje az alvásnak. A villanyok ezután kialszanak, az ápolók pedig a nézőtéren át közelítik meg a színpadot, zseblámpáik fényével és hangos kiáltásaikkal követelik meg, hogy csönd legyen és alvás. A darab tehát már a kezdetekor részesévé teszi a nézőt, és nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy Jack Nicholson utánozhatatlan Oscar-díjas alakítása feledésbe merüljön. Bevallom, nekem az egyik kedvenc filmem a Száll a kakukk fészkére, és olyan erősen él bennem Nicholson játéka, hogy esetemben volt is minek feledésbe merülnie. De nagyon fontos leszögezni, hogy mind a regény, mind pedig a film egy teljesen önálló műfaj, tehát az összehasonlításnak nem szabad teret engedni.

Szabó Kimmel Tamás börtön elől az elmegyógyintézetbe menekülő Randle Patrick McMurhpy karaktere pedig hiteles és egyedi, lázadó és vagány, férfias és nagyszájú, ragyogóan áll neki ez a szerep (is). Péterfy Bori, akit az utóbbi időben inkább zenekari nagyasszonyként láthattunk, bizonyosan sok rajongóját csábítja majd színházba. Ratched nővér megformálójaként nem volt könnyű dolga, hiszen majdnem hogy eszköztelenül kell egy olyan erős és szikár Főnénit alakítania, akinek családja nincs, a betegek fölötti uralkodás teszi boldoggá. Szereti, ha a szabályai szerint kialakított kis mikrovilágban nem mond ellent neki senki. Egy nő, aki a férfiak fölött áll – már önmagában nem egy általános helyzet – egy nő, aki megszokta betegeitől az engedelmességet, most pedig jön a nagyszájú McMurphy és felforgatja a rendet. Ő a hatalom megtestesítője, akármilyen hatalomé, s mint ilyen, a darab aktuális volt 1962-ben és jelen korunkban is. A mindig sertepertélő törzsfőnök szerepében Kocsis Pál a színdarab harmadik állandó tagja, a többiek estéről estére cserélődnek, az előadás ugyanis hármas szereposztással látható. A sajtóbemutatón parádés volt a felhozatal, a fiúk kiválóan jelenítették meg a legkülönfélébb mentális betegségeket.

Érdemes mindegyikükre külön – külön is figyelmet szentelnünk, s folyamatosan pásztázni őket tekintetünkkel, mert minden gesztusukkal, mimikájukkal játszanak, együtt élnek szerepükkel. Jéger Zsombor a dadogó és rendkívül sebezhető Billy megformálója előtt külön is emelem képzeletbeli kalapom. Valamint érdemes megemlíteni a lányokat is, hiszen Finn nővér és Williams ápoló egy kissé extrémebb ruhában és kimondottan mély dekoltázzsal kétszer is megjelennek a színen. Egyetlen kis zavaró tényező, hogy a színváltásokat gyorsan, a nézők szeme láttára kell megoldani. Ekkor – bár sötét van – mindenki „ledobja” magáról az általa alakított figurát. Szerencsére a visszazökkenés csak pár másodpercig tart, és újra önként bevonuló ápoltak leszünk, akikre vár a fogmosás.

Kánya Gyöngyvér

- a Maszol.ro portálról

2021. szeptember 12., vasárnap

Vissza

Bolyongás az elme körül

A Kakukkfészek bemutatója a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán, Pataki András, Jászai Mari-díjas rendezésében

Szerző: Zsidov Magdolna

Az amerikai szerző, Ken Kesey, Száll a kakukk fészkére című regényének színpadi változatát, a Kakukkfészek bemutatóját a Békéscsabai Jókai színház előadásában, szeptember 10-én tartották. Nem kis figyelem előzte meg a darabot, hiszen a Milos Forman rendezésében, 1975-ben filmvászonra vitt történetet, a világhírű rendező mellett, kivételes színészi alakítások tették különlegesen karakteressé. Így, aki a filmet látta, bizonyos nézői elvárássá szilárduló érdeklődéssel ült be a nézőtérre. Vajon megérinti-e ugyanaz, de legalábbis, közel hasonlatos élmény a békéscsabai teátrumban? A darabot Pataki András, Jászai Mari-díjas rendező állította színpadra.

Kakukkfészek. A képen balról jobbra: Kovács Edit, Tomanek Gábor, Csomós Lajos,/ kissé hátrébb/ Czitor Attila, ismét elől, Bozsó József, Csurulya Csongor, Tege Antal, Szabó Lajos. Kép: A-Team/Jókai Színház

A történet bonyodalmai egy kolostorból átminősített elmegyógyintézetben játszódnak, ahol akadnak rejtőzködő „betegek”, akik úgy keveredtek az akkut és krónikus elmebetegek közé, mint búza közé a konkoly… vagy fordítva. Ennek a néhány, „bujdosó” betegnek el kell hitetniük pszichés zavarukat, hogy megússzák azt a valamit, amiért idekerültek. Felettük, de minden gyógykezelt felett, éber szemmel Ratched nővér /Kovács Edit Jászai Mari-díjas/ őrködik, aki konfliktusok híján barátságos, zavargás esetén félelmetes, minden hájjal megkent boszorka, aki akarata alá akarja gyűrni a betegeket, úgy, mintha ez lenne élete legnagyobb feladata. Az intézetben több ideje gyógykezeltek rettegnek tőle, az évek alatt alárendeltjei lettek. A nővér kiszámíthatatlansága nagyobb félelmet kelt bennük, mint maga a betegségük, meghasadt, vagy - orvosi közbenjárással - „meghasított” tudatállapotuk. Kovács Edit alakításában egy átváltozó bűvész, aki teljes „életnagyságában” jelen van. Nemcsak szerepet játszik, de átlényegülten formálja a kiismerhetetlen nőt, akit mégis, minden beteg, valamilyen szinten ismer. Ennek a megszállott nőnek, talán magánélete sincs, kizárólag a munkájának él. Alakításában képes elhitetni magáról, hogy minden beteg felett létjogosultsága van. Ahogy az egyik beteg fogalmazza róla, hogy „az erőszak hatalom”.

A krónikus betegek között van helye Bromdennek, az indán Főnöknek, Katkó Ferenc tökéletesen hozott alakításában. Mint végül kiderül, csak tetteti, hogy süketnéma, így menekül a világ elől. Higgadt, fegyelmezett, békés beteg, aki a seprűjére támaszkodva ólálkodik a munka körül, vagy éppen kicammog a betegek látóköréből a magányba. Arcjátékában, hangjában, gesztusaiban, egy hatalmasra nőtt melegszívű medve. Ebben a csoportban van helye a tudatilag teljesen kiüresedett Ellisnek. Szerepét Hodu József jeleníti meg, akit „szögre akasztott” a rengeteg sokkolás, az agyállomány-csorbítás, s a faltól csak úgy képes ellépni, ha valaki megszánja és kihúzza kezéből az állítólagos szögeket. Beszéd nélkül is remek alakítást nyújt puszta arcjátékával, semmibe révedő tekintetével. Ennek a csoportnak következő tagja Scanlon, a levegőbe folyton jeleket rajzoló figura, Csurulya Csongor alakításában. Minden elismerés játékáért, a két felvonáson át tartó monoton jelüzeneteiért, az elmebetegek tipikus mimikájával. A krónikusok létszámát Ruck /Jancsik Ferenc/, a néma rádióját hallgató beteg szaporítja.

Az akkut betegek közé sorolhatók azok, akik kétséget támasztanak, hogy zavarodottként nem inkább épelméjűek-e, ahogy sok esetben az épelméjűekről is könnyű elképzelni, hogy inkább zavartelméjűek. Ezeknek a betegeknek a csoportjához tartozik Dale Harding, a megnyerő külsejű, kifogástalan modorú önkéntes beteg, aki nem találta a maga helyét a világban, ezért vonult be pszichiátriai kezelésre. Tege Antal alakítása lenyűgöző, ahogy az anyjához megszállottan kötődő, dadogós, nőügyekben gátlásos Billi Bibbit, Czitor Attila szerepformálásában. Ide tartozónak lehet tekinteni még a Charles Cheswicket alakító Szabó Lajost, és Martini alakjában, Bozsó Józsefet.

Természetesen orvos is van a színen, doktor Spivej személyében, Tomanek Gábor meghatóan kedves, szimpatikus alakításában. Kitűnik, hogy szakmáját értő orvos, csak az akarat és a felelősségtudat hiányzik belőle, akár a betegek, ő is alárendeltje lett Ratched nővér erős egyénisének. Megy minden a maga megszokott rendjében, amelyet egy szép napon a börtönbüntetését töltő McMurphy töri meg, akit a letöltendő fegyház helyett, kötekedő természete miatt ide ebrudaltak. Ellenállásával, lázadásával itt is azonnal felborítja a látszólagos fegyelmet. Ratched nővér helyett átveszi a betegek feletti irányítást, s ezzel akaratán kívül elindítja a drámai események sorát, hiszen Ratched nővér nem ismeri a megbocsátást, ezért gondoskodik róla, hogy a lázadó McMurphy elméjében „orvosilag kíméletes” katatón állapotot hozzanak létre. De milyen élet lenne, egy pusztán motorikus, skizoid lét? Létezik ebből kiút egy piti kis bűnöző, de melegszívű, közösségi ember számára? Csomós Lajos alakítása kétségtelenül sokszínű, megrázó, de igazán a második felvonásban robban be, amit a darab konfliktushelyzete is exponál.

A darab alapszövegének két metaforája van: egyrészt a megrendítő hang, másrészt a humoros beékelés. Ennek a kettősségnek köszönhető a drámaiság oldása és kötése. A látvány, és az érzékelés, természetes erővel szólaltatják meg a korabeli elmegyógyintézetek sokkolásainak, kiúttalanságának általános kritikáját, miközben nyilvánvalóvá válik a manipulált közeg, ápoltak és ápolók között.

A színpadi előadás végső soron nem differenciálja élesen a regényhez és a filmhez fűződő érzéseket, amit a darab végén a nézőközönség visszajelzése, az ünneplő taps igazolt. Elismerés mellett, kritikaként szükséges megemlíteni az időnként nagyon halkan hallatszó szöveget.

A jelmezek, és a díszlet Gyarmathy Ágnes Munkácsy Mihály-díjas munkája.

Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!

p.s.:

Egy & Más Vándorszínház – Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

3,8 E megtekintés7 évvel ezelőtt

Miha Štampah

Szereposztás: Randle P. McMurphy – Kovács Sándor Ratched főnővér – Vörös Piroska Bromden – Berden Márk Harding ...

A 100 Legjobb Film / 9. Száll a kakukk fészkére

40 E megtekintés6 évvel ezelőtt

Puzsér Róbert

Puzsér Róbert, Magyar Dávid - A hét mesterlövésze Spotify "A 100 Legjobb Film": ...

LAST_UPDATED2

Elektrosokk és politikai pszichiátria a Legvidámabb Barakkban

Írta: Jenő
2022. március 25. péntek, 08:27
Elektrosokk és politikai pszichiátria a Legvidámabb Barakkban (Pákh Tibor-interjú, 2. rész) 415 megtekintés5 hónappal ezelőtt A Hálózat (Mező Gábor) Elmondása szerint százötvenszer elektrosokkolták politikai okokból Pákh Tibort, a megtörhetetlen antikommunista jogászt. Börtönből az elmegyógyintézetbe: Dr. Pákh Tibor megdöbbentő küzdelme a kommunistákkal 4,3 E megtekintés2 évvel ezelőtt Hit Rádió Közélet Exkluzív interjút adott a 95 éves Pákh Tibor a Hit Rádió Hit Live című műsorának. 1956 után – politikai tanulmányok írásáért – 12 ... A megtörhetetlen – Beszélgetés Pákh Tiborral, a nemzeti ellenállás legendájával 311 megtekintés5 hónappal ezelőtt A Hálózat (Mező Gábor) Pákh Tibor közel százéves és a kommunisták sem a Gulágon, sem ötvenhatban, sem a börtönben, sem azután nem tudták ... dr Pákh Tibor - kommunizmus áldozatai napján 2020 febr 25. 135 megtekintés2 évvel ezelőtt Amygdala bemutatja Levelek a bolondokházából 50 E megtekintés11 hónappal ezelőtt Planet Film Studio ... Réka Fényképezte: Barta zoltán - Baricsa-Horváth András - Zsalakó Balázs Közreműködők: Pákh Tibor - Zinner tibor - Gazsó L.