Hová lett a tavasz rózsája, Arcom rózsái hová lettenek ? Azt nyár heve, ezt férfiú erő Érlelni vágyó éhe ölte meg. A nyár gyümölcsözött, megfagyhatott, De az erő hová lett nyomtalan ? Magát emészté fel, csatázva A kisszerű kor szűk korlátiban. Mint a malomkő, hogyha búza nincs rajt, Mint elvetett kard, hogyha nem vívhat bajt.
2
A hős oroszlán hitvány tőrbe hull, A szív, mely Brútussá lehetne, Kis szép kezek közt olykor megtörik, S egy élc, a síremlék felette.
3
Gyakran visszajáró lelkek gyötrenek, Érzéseknek hivják azt az emberek; Elfüstölni őket, óh jaj, nincs szerem, Ábrándos rémlátó hát csak a nevem. S felvilágosodott kornak közepett, Dolgom a hitetlen nép közt nem mehet.
4
Hitvány erőmű az az ember; Az ész, e mozgató alig keres Annyit, mint amit rossz fütője A jó gyomor tőle igénybe vesz. - És sokszor egy nap is már többet kér, Mint amit az egész erőmű ér.
5
Mért tanít a hit szolgája minket, Hogy síron túl majdan helyre áll A szent egyenlőség és a dússal A szegényre is hason sors vár ? Szent misék könyörgenek azért, míg A szegénynek szószólója nincs, Véle vándorol a más világra Bűn, gyalázat, nyomor és bilincs,
6
Kacagok, ha hallom mondani, Emberben hogy égi szikra él, S társadalma viszonyaiból Művelődéséből fenn beszél. Két vezérrugója van csupán, A gyomor s a szemnek ingere; Az szülé, mivel csak kérkedünk, S társadalmunk ennek gyermeke.
7
Az angyalt oltárképen a müvész Csak a gyomor tájáig festi Ie; Azért angyal, onnan mi emberek, Ah, nem vagyunk egyenlőek vele.
8
El a lángésszel - rontás lényege Mint Istené, ki rontással teremt. Nem fér kicsinyesen elrendezett Földünkre ez sem, ront tehát mindent. S ha a végetlent érzi a tömeg És dült sorompó van csak körüle, Megdöbben lelkének legmélyeig Gyötörvén őt kicsinység érzete.
Annak legjobb minden csak úgy, mint van, Új békót rá, ha tűri, tűrje azt. S ha rég megszenvedt bűn megtestesűl Imádja ostorát, a megszokást. Mért fél egymástól, és önkénytesen Mint böntönőr egymást mért őrizi ? Mért a miljó tűrő ember között A sok egyes, hogy miljó feledi.
9
Óh hiú ember, nyelvedben is Szemtelen hizelkedel magadnak, A jót emberségesnek hivod És embertelen neve a rossznak. Hej, pedig forditva Sokkal jobban volna.
10
Jól ismerlek hizelgő macskafaj, Szivedbe húzva lappang a köröm. Te nem vagy bűnös, ez természeted, De aki még neked hisz, gyűlölöm : Hogyan gondolhat benned annyi jót, Hogy a végetlen sok szép szó után, Mit elszórsz, szűdben is marad e még A jóból némi kis salak talán. Mért nem néz körmöt kérges jobbodon ? Természetétől ilyen mindenik. Ki jobbjáról leköszörűli azt, Annak mélyen szivébe rejtezik.
11
A nap sugárának hét színe van, A pénz fényének színe számtalan, A hír, erény, dicsőség ilyenek. - Hát a barátság, hon és szerelem ? Kegyelt váltó, mely készpénzül megyen, S végszámadáskor nem kell senkinek.
12
Megmondom e kor embere minő : Házasságrontó, szerelemszövő. Tanácsban dús, tettben szegény Lázár, Ebédhez gyors, éheshez késve jár. Halottnál sír, de inségnél siket, Más örömén sír, más baján nevet. Virágot is csak érdekből nevel Hogy legszebb díszében törhesse el, A kis bárányt levágni rendeli, De vérét folyni mégsem nézheti. Köszönt négy cifra lónak, s hogyha jő Isten szamáron, megtagadja ő. Felrugja az embert, mint az ebet, De azt hiszi, hogy mindent jóvá tett, Ha öndicsőségére szobrot rak Sirjára az egykor felrugottnak. Az emberen mert ember nem segit, S ha mégis adja gyér filléreit Isten nevében adja, attól vár Jutalmat, mit koldus nem adhat már. Tál vizben nézi a tengervihart, Szinpad diszitményén a regghajnalt. Valódi vészt nem bírna lelke el, Szabadban meg hives szél fú reggel. De egy szivemnek mégis vigasza : Hogy jobb az ember sohsem is vala.
13
Halovány erényök, halvány bűnök, Az színlés csak, nem feláldozás; Sírnak rajtad, hogyha bajba estél, Imádkoznak s cselekedjék más. De nem is rabolnak vakmerően, Lopnak csak mosollyal ajkukon, Nem gyilkolnak férfias nyiltsággal, Gombostűkkel szurkálnak agyon. Lennének jók, hogy szerethetném, vagy Gyülöletre elég gonoszak, És becsülni tudnám jóban, rosszban, Erejeért akaratuknak. Míg így undorral köpöm ki őket, Oly émelygően lágymelegek, És kerűlöm leverő unalmát Egyhangú, kicsínyes körüknek.
14
Óh, ne higyje senki, hogy az embert Szeretem, ha könyörülni lát, Enmagamnak fájdalmas csak látni A nyomort a gazdag természet ölén.
15
Ah, a világ egy nagy patkányfogó, Ki benne van, rést mind hiába kér, Hogy éljen fel kell falni társait, A legerősebb végre csak megél.
Ah, a világ pillangógyüjtemény, Rendezve a szárnyak fénye szerint, De tű vagyon keresztül minden szűn, És szárnya nélkül rút hernyó lesz mind.
Ah, a világ gyermeknek jó lehet, Ki redves fát vesz el csillag helyett, Én láttam a gyöngyöt még mint könyűt, És a rubint vércseppnek seb felett.
16
Mi egy embernek bukta? dráma csak, Bár sírunk rajta, mégis csak mulattat. És szidjuk a hőst, ha megszabadúl, Hogy elrontá könyekkel vett tréfánkat.
17
Egyetlen egyszer hittem, hogy miattam Hull szép szemekből részvét harmata, Megint csalódtam, a nő könnyezett, mert Vetélytársán szebb főkötő volt.
18
Az ember már mint ember, mitsem ér, Szintúgy szégyenli nyomorú faját, Száz címet vesz, lesz mindenféle úr, De senkit sem csal meg, csak önmagát.
19
Óh szerelem ! te édes gyötrelem te, Te kétkedő hit, könnyező gyönyör, Érzém hatalmadat, mely mint varázsfű Egyszerre gyógyit, és egyszerre öl.
Látom most, milyen dőre, hasztalan vagy, De jól esik, hogy lelkemben lakál, Nem is jó ember, aki nem imádott Eszmét, az ész előtt mely meg nem áll.
Feláldozás, hon, hit, mind ilyen eszmék, De mégis lelkünk égből hozta le, És közelébb áll Istenéhez a szív, Mely mindezeknek volt lakóhelye.
S ha a tapasztalás kiábrándít is, A megcsalt szív becsében nem veszít, Szégyelje a lány s a világ, ha oly korcs, Hogy bé nem tölti szívünk vágyait.
20
Mi vagy te szerelem? tán égi tüz, Miként hiú gőggel dicsekedel. Por lánya vagy, s felforralt vérünkkel Mint illat a virággal hervadsz el.
Szerettem én is, s gyakran gondolám, Ha harminc évvel kedvesem előtt Meghalnék, s ő mint agg követne csak, Rokonnak érzené-e lelkem őt ?
21
Sokan jutának véginségre már, Kincset keresvén, ahol semmi sincsen; Legtöbb őrült, szerelmi áldozat, Vagy az ég titkát kutatá erősen.
Nősültek volna csak meg mindazok, Szerelmes egy sem volna már s mind józan, Csak lettek volna pappá mindezek, Csupán azt néznék, ami a földön van.
22
A lány büvös növény, virága oly deli, De elrejtett gyöke méreggel van teli. A lány tűz, messziről vílágol, melegít, Közelről gyilkosan éget vagy megvakít.
23
Mért nem hervad szivünk is, mint a lány, Mért oly muló, tartós szerelmünk tárgya ? Nem szűnk hütlen, de ideálja az - Vagy hol van, mely mint megbájolt maradna?
Mely első csókján égett, a zománc Ellebben, mint a puszták délibábja, S kiábrándult szűnk bájvilág helyett A puszta sivatagjait imádja?
24
Önzővé szülé a végzet már az embert, Látkörében mindég ő foglal középhelyt; S mentől távolabb van valamely tárgy tőle, Annál halványabbá, kisebbé foly össze.
25
Mit kérsz Istent, ő szóra mitsem ád. Gúnyúl ragyog jó s rosszra egyaránt. Véráldozat égett oltárain, Midőn olykor lejött, mivel megszánt.
Az ég magas ! - mig a sohaj felér, Esővé lesz, s az is, ha földre hull, A nyomorúság szenvedésitől Csak a dúsak termése gazdagúl.
26
El, el, ne lássak emberalakot, Elutálnám az Istent általa, Kiről azt mondják, hogy hatod napon Saját képére embert alkota.
Avagy jobb volt az ember akkoron, S azóta Istenünk trónról bukott, Hogy így elnézi, amint ördögök Bírják a neki szentelt templomot ?
Nem, nem, galambból nem lesz keselyű, Az ember olyan, amilyen volt rég, Azért mondá az Úr már kezdetben : Megbántam ím, hogy embert alkoték.
27
A nagy Kopernik csillagrendszere Legbiztosabb vezér az égen fent; Ily biztos rendszer: emberek között Gaznak, csalárdnak tartani mindent. Gyéren hoz üstököst a föld s az ég, S az is ki tudja rendbontó-e még ?
28
Ember ! te nagyszerű méregfa, Környezetedet is megmérgezed, Im bűneidet eltanulja Leghűségesb barátod is, - ebed; S míg jó ruhához hízelegve jő, A rongyos koldúst megugatja ő.
29
Mit nékem az egész emberiség, Nem vágom meg miatta ujjamat, De hivjatok kiirtani, megyek S kivégezem végűl enmagamat; Hogy ujra Isten légyen már az úr, És éden kerte ujra felvirúl.
LAST_UPDATED2
Madách Imre: Egy őrült naplójából
Írta: Jenő
2022. március 27. vasárnap, 06:33
Madách Imre:
Egy őrült naplójából
1
Hová lett a tavasz rózsája, Arcom rózsái hová lettenek ? Azt nyár heve, ezt férfiú erő Érlelni vágyó éhe ölte meg. A nyár gyümölcsözött, megfagyhatott, De az erő hová lett nyomtalan ? Magát emészté fel, csatázva A kisszerű kor szűk korlátiban. Mint a malomkő, hogyha búza nincs rajt, Mint elvetett kard, hogyha nem vívhat bajt.
2
A hős oroszlán hitvány tőrbe hull, A szív, mely Brútussá lehetne, Kis szép kezek közt olykor megtörik, S egy élc, a síremlék felette.
3
Gyakran visszajáró lelkek gyötrenek, Érzéseknek hivják azt az emberek; Elfüstölni őket, óh jaj, nincs szerem, Ábrándos rémlátó hát csak a nevem. S felvilágosodott kornak közepett, Dolgom a hitetlen nép közt nem mehet.
4
Hitvány erőmű az az ember; Az ész, e mozgató alig keres Annyit, mint amit rossz fütője A jó gyomor tőle igénybe vesz. - És sokszor egy nap is már többet kér, Mint amit az egész erőmű ér.
5
Mért tanít a hit szolgája minket, Hogy síron túl majdan helyre áll A szent egyenlőség és a dússal A szegényre is hason sors vár ? Szent misék könyörgenek azért, míg A szegénynek szószólója nincs, Véle vándorol a más világra Bűn, gyalázat, nyomor és bilincs,
6
Kacagok, ha hallom mondani, Emberben hogy égi szikra él, S társadalma viszonyaiból Művelődéséből fenn beszél. Két vezérrugója van csupán, A gyomor s a szemnek ingere; Az szülé, mivel csak kérkedünk, S társadalmunk ennek gyermeke.
7
Az angyalt oltárképen a müvész Csak a gyomor tájáig festi Ie; Azért angyal, onnan mi emberek, Ah, nem vagyunk egyenlőek vele.
8
El a lángésszel - rontás lényege Mint Istené, ki rontással teremt. Nem fér kicsinyesen elrendezett Földünkre ez sem, ront tehát mindent. S ha a végetlent érzi a tömeg És dült sorompó van csak körüle, Megdöbben lelkének legmélyeig Gyötörvén őt kicsinység érzete.
Annak legjobb minden csak úgy, mint van, Új békót rá, ha tűri, tűrje azt. S ha rég megszenvedt bűn megtestesűl Imádja ostorát, a megszokást. Mért fél egymástól, és önkénytesen Mint böntönőr egymást mért őrizi ? Mért a miljó tűrő ember között A sok egyes, hogy miljó feledi.
9
Óh hiú ember, nyelvedben is Szemtelen hizelkedel magadnak, A jót emberségesnek hivod És embertelen neve a rossznak. Hej, pedig forditva Sokkal jobban volna.
10
Jól ismerlek hizelgő macskafaj, Szivedbe húzva lappang a köröm. Te nem vagy bűnös, ez természeted, De aki még neked hisz, gyűlölöm : Hogyan gondolhat benned annyi jót, Hogy a végetlen sok szép szó után, Mit elszórsz, szűdben is marad e még A jóból némi kis salak talán. Mért nem néz körmöt kérges jobbodon ? Természetétől ilyen mindenik. Ki jobbjáról leköszörűli azt, Annak mélyen szivébe rejtezik.
11
A nap sugárának hét színe van, A pénz fényének színe számtalan, A hír, erény, dicsőség ilyenek. - Hát a barátság, hon és szerelem ? Kegyelt váltó, mely készpénzül megyen, S végszámadáskor nem kell senkinek.
12
Megmondom e kor embere minő : Házasságrontó, szerelemszövő. Tanácsban dús, tettben szegény Lázár, Ebédhez gyors, éheshez késve jár. Halottnál sír, de inségnél siket, Más örömén sír, más baján nevet. Virágot is csak érdekből nevel Hogy legszebb díszében törhesse el, A kis bárányt levágni rendeli, De vérét folyni mégsem nézheti. Köszönt négy cifra lónak, s hogyha jő Isten szamáron, megtagadja ő. Felrugja az embert, mint az ebet, De azt hiszi, hogy mindent jóvá tett, Ha öndicsőségére szobrot rak Sirjára az egykor felrugottnak. Az emberen mert ember nem segit, S ha mégis adja gyér filléreit Isten nevében adja, attól vár Jutalmat, mit koldus nem adhat már. Tál vizben nézi a tengervihart, Szinpad diszitményén a regghajnalt. Valódi vészt nem bírna lelke el, Szabadban meg hives szél fú reggel. De egy szivemnek mégis vigasza : Hogy jobb az ember sohsem is vala.
13
Halovány erényök, halvány bűnök, Az színlés csak, nem feláldozás; Sírnak rajtad, hogyha bajba estél, Imádkoznak s cselekedjék más. De nem is rabolnak vakmerően, Lopnak csak mosollyal ajkukon, Nem gyilkolnak férfias nyiltsággal, Gombostűkkel szurkálnak agyon. Lennének jók, hogy szerethetném, vagy Gyülöletre elég gonoszak, És becsülni tudnám jóban, rosszban, Erejeért akaratuknak. Míg így undorral köpöm ki őket, Oly émelygően lágymelegek, És kerűlöm leverő unalmát Egyhangú, kicsínyes körüknek.
14
Óh, ne higyje senki, hogy az embert Szeretem, ha könyörülni lát, Enmagamnak fájdalmas csak látni A nyomort a gazdag természet ölén.
15
Ah, a világ egy nagy patkányfogó, Ki benne van, rést mind hiába kér, Hogy éljen fel kell falni társait, A legerősebb végre csak megél.
Ah, a világ pillangógyüjtemény, Rendezve a szárnyak fénye szerint, De tű vagyon keresztül minden szűn, És szárnya nélkül rút hernyó lesz mind.
Ah, a világ gyermeknek jó lehet, Ki redves fát vesz el csillag helyett, Én láttam a gyöngyöt még mint könyűt, És a rubint vércseppnek seb felett.
16
Mi egy embernek bukta? dráma csak, Bár sírunk rajta, mégis csak mulattat. És szidjuk a hőst, ha megszabadúl, Hogy elrontá könyekkel vett tréfánkat.
17
Egyetlen egyszer hittem, hogy miattam Hull szép szemekből részvét harmata, Megint csalódtam, a nő könnyezett, mert Vetélytársán szebb főkötő volt.
18
Az ember már mint ember, mitsem ér, Szintúgy szégyenli nyomorú faját, Száz címet vesz, lesz mindenféle úr, De senkit sem csal meg, csak önmagát.
19
Óh szerelem ! te édes gyötrelem te, Te kétkedő hit, könnyező gyönyör, Érzém hatalmadat, mely mint varázsfű Egyszerre gyógyit, és egyszerre öl.
Látom most, milyen dőre, hasztalan vagy, De jól esik, hogy lelkemben lakál, Nem is jó ember, aki nem imádott Eszmét, az ész előtt mely meg nem áll.
Feláldozás, hon, hit, mind ilyen eszmék, De mégis lelkünk égből hozta le, És közelébb áll Istenéhez a szív, Mely mindezeknek volt lakóhelye.
S ha a tapasztalás kiábrándít is, A megcsalt szív becsében nem veszít, Szégyelje a lány s a világ, ha oly korcs, Hogy bé nem tölti szívünk vágyait.
20
Mi vagy te szerelem? tán égi tüz, Miként hiú gőggel dicsekedel. Por lánya vagy, s felforralt vérünkkel Mint illat a virággal hervadsz el.
Szerettem én is, s gyakran gondolám, Ha harminc évvel kedvesem előtt Meghalnék, s ő mint agg követne csak, Rokonnak érzené-e lelkem őt ?
21
Sokan jutának véginségre már, Kincset keresvén, ahol semmi sincsen; Legtöbb őrült, szerelmi áldozat, Vagy az ég titkát kutatá erősen.
Nősültek volna csak meg mindazok, Szerelmes egy sem volna már s mind józan, Csak lettek volna pappá mindezek, Csupán azt néznék, ami a földön van.
22
A lány büvös növény, virága oly deli, De elrejtett gyöke méreggel van teli. A lány tűz, messziről vílágol, melegít, Közelről gyilkosan éget vagy megvakít.
23
Mért nem hervad szivünk is, mint a lány, Mért oly muló, tartós szerelmünk tárgya ? Nem szűnk hütlen, de ideálja az - Vagy hol van, mely mint megbájolt maradna?
Mely első csókján égett, a zománc Ellebben, mint a puszták délibábja, S kiábrándult szűnk bájvilág helyett A puszta sivatagjait imádja?
24
Önzővé szülé a végzet már az embert, Látkörében mindég ő foglal középhelyt; S mentől távolabb van valamely tárgy tőle, Annál halványabbá, kisebbé foly össze.
25
Mit kérsz Istent, ő szóra mitsem ád. Gúnyúl ragyog jó s rosszra egyaránt. Véráldozat égett oltárain, Midőn olykor lejött, mivel megszánt.
Az ég magas ! - mig a sohaj felér, Esővé lesz, s az is, ha földre hull, A nyomorúság szenvedésitől Csak a dúsak termése gazdagúl.
26
El, el, ne lássak emberalakot, Elutálnám az Istent általa, Kiről azt mondják, hogy hatod napon Saját képére embert alkota.
Avagy jobb volt az ember akkoron, S azóta Istenünk trónról bukott, Hogy így elnézi, amint ördögök Bírják a neki szentelt templomot ?
Nem, nem, galambból nem lesz keselyű, Az ember olyan, amilyen volt rég, Azért mondá az Úr már kezdetben : Megbántam ím, hogy embert alkoték.
27
A nagy Kopernik csillagrendszere Legbiztosabb vezér az égen fent; Ily biztos rendszer: emberek között Gaznak, csalárdnak tartani mindent. Gyéren hoz üstököst a föld s az ég, S az is ki tudja rendbontó-e még ?
28
Ember ! te nagyszerű méregfa, Környezetedet is megmérgezed, Im bűneidet eltanulja Leghűségesb barátod is, - ebed; S míg jó ruhához hízelegve jő, A rongyos koldúst megugatja ő.
29
Mit nékem az egész emberiség, Nem vágom meg miatta ujjamat, De hivjatok kiirtani, megyek S kivégezem végűl enmagamat; Hogy ujra Isten légyen már az úr, És éden kerte ujra felvirúl.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára készült sorozat (Brassói Magyar Adás) harmadik része Petőfi útjain – Dr. Reisinger ...
Magyar írástudók árulása – XXIII.
Írta: Jenő
2022. március 26. szombat, 16:02
Bölcs-balga/boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi pokol
Emberélet-minőség vizsgálódásaim
pppppp
Eugéniusz:
Magyar írástudók árulása – XXIII.
Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,
jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit
pppppp
Petőfi Sándor:
AZ ITÉLET
A történeteket lapozám s végére jutottam, És mi az emberiség története? vérfolyam, amely Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki, És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig, Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében. Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója. Rettenetes napokat látok közeledni, minőket Eddig nem látott a világ; s a mostani béke Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána A földrendítő mennydörgést szokta előzni. Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő, És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta, Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök És örülök szilajan. A háború istene újra Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván Lóra ül és végigszáguld a messze világon, És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja. Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni: A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké, Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet, Melyet igért isten, próféták ajkai által. Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet, Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.
Pest, 1847. április
p1
p
pMintha marslakó lennél, olyan idegenül mozogsz a való világban
pMintha már te magam is úgy látnád, hogy a király nem mezítelen
pMintha szóban lerombolná a templomokat, és felégetné az iskolákat
pMintha Kolumbusz a Városligeti tavon csónakázgatna az Új Világ felé
pMintha csak az ingyen-konyhákra főznék, ahol nem illik reklamálni
pMintha a fehér abrosznál tárgyalnék, vagyis alkudoznék az ördöggel
pMintha ártatlan lennék a kútmérgezésben - csak a kávájára kakiltam…
p
p
p2
p
pNemhogy „orvosolom”, de magam idézem elő az olvasási nehézségeket
pNeki nem előbbre való a beteg emberek érdeke, mint a mundér becsülete
pŐ álruhában/kampányban se jár a nép közé: nem él sorsközösségben vele
pÖnkényesen rangsorolja: ki inkább rászorult testi és lelki beteg, szegény?
pNekrofiliámat - többek között – a fekete, morbid humoromban élem ki
pNeki kell Antigonéként eltemetni a halott testvért, életem árán is: na ne!
pA hétvégén kéne behozni a lemaradást – inkább a kerti mulatságra megy
p
p
p3
p
pVevő rá: neki nem kell túl sokáig kínálgatni a „dísz-gój” hálás szerepét
pNekem ne lennének elveim: én vagyok az, aki elvből elvet minden elvet
pNekem ne lenne programom - a gyerekek megbotránkoztatása nem az?
pA felbujtott csőcseléknek programot is adó: ő a pogrom értelmi szerzője
pNeki nemcsak a közhely igazságai, de még a tévedései is terméketlenek
pNekem, a hivatalból, ill. fizetett bomlasztóként semmi nem lehet elég jó
pNeki csak játék a szellemi munka, ahhoz képest nem is rossz benne
p
p
p4
p
pNeki csak elő-futárjai és epigonjai vannak, hisz ő a mind-örökös Csúcs
pNeki az írás szent dolog, ezért csak Szenteste ír egy-egy sort a Bibliájába
pNeki egyedül a magas művészet a szent, maga az élet az viszont profán
pNeki maga a Mű csak ürügy, hogy impresszionista kritikája csapongjon
pNeki a családja stb. csak életnyersanyag, kísérleti terep és személyzet
pNeked kellene győzni a maratoni táncversenyen, vagy félbeszakad pályád
pNem mutat jó példát, hogy csak a bűnt gyűlöljük, de a bűnös embert ne
p
p
p5
p
pBolond lenne lerombolni a hamis illúziókat – hisz ő csak köszönetet vár…
pHülye lenne bemenni az oroszlánbarlangba, ha csak egy hangszert vihet
pNem nyomoz, ha csak tiszta eszközei lehetnek, de ellenfele nem válogat
pNehéz, zord időkben a szigligeti alkotóházi komfortban húzza meg magát
pNehéz, veszélyes küldetésének teljesítését elodázó, elszabotáló, elpasszoló
pJól tűri, hogy gazdasági-politikai érdekből kitalált mumus riogassa a népet
pTudva „összetéveszti” a szerepeit: rendőr is, ügyvéd is, ügyész is és bíró is
p
p
p6
p
pSegédkezik találmánya elsinkófálásához, vagy emberellenes használatához
pRöstell a bulvárlaptól tanulni: se olvasóbarát tipográfia/címadás, se humor
pVisszariad attól, hogy teóriáját igazolandó akár tutajjal kelj át az óceánon
pHagyod levenni a napirendről a csoport, a réteg, sőt a nemzet sorskérdéseit
pHagyjuk végleg beskatulyázni magunkat: írunk vagy festünk, vagy feltalálunk
pHagyod magad piti csetepatéba belerángatni: egy sas kapkod a legyek után!?
pEngeded megbotránkoztatni a kisdedeket – sőt pont itt te leszel a botrányhős
p
p
p7
p
pA címért, rangért, kitüntetésért hajt – nem óvakodik a hiúsága hízelgőitől!
pCsak bérmunkába fordít: nem győzi meg a kiadót, mi ma az igazi hiánycikk
pNem a gondolkodó ember, de az ökör következetességével nevel gyereket
pEgy aufklérista, aki nem nyomozza ki a hamis tudatok társadalmi gyökereit
pNe aszerint törődj a hozzád forduló beteggel, hogy ki ő és hogy ad-e hálapénzt
pNálam soha nincsen „kegyelem kettes”, még azt is ki kell/kellene érdemelni!
pCsak várjuk meg, amíg kérdeznek – akkor nem játszik, ha senki nem figyeli
p
p
p8
p
pŐ vállal vétkes néma cinkosságot bármilyen elnyomorító sötét rendszerrel
pNem választható ellenséget nem ismer-ismertet: az öreg és ravasz ördögöt
pSemlegesek vagyunk, úgy tanítunk, hogy rossz ügyek mellett is érvelj jól…!
pNem vagyok hiú: szerényen, név nélkül mószerollak be a Nagy Főnököknél
pNem vagyok becsületes megtaláló: eltulajdonítom mások szellemi értékeit
pNem tudj, vagy nagyon nem akarja tudni: prekoncepciója, előfeltevése van
- - - - Mit háborgattok? Takarodjatok innen! Nagy munkába' vagyok. Sietek. Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; Megkorbácsolom a világot! Jajgatnak majd és én kacagok, Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam. Hahaha! Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk. De a halál azt mondja: csitt! Egyszer már én is meghalék. Mérget töltöttek azok vizembe, Akik megitták boromat. S mit tettek gyilkosaim, Hogy gaztettöket elleplezzék? Midőn kiterítve feküdtem: Reám borúltak s könnyezének. Szerettem volna fölugrani, Hogy orraikat leharapjam. De nem harapom le! gondolám, Legyen orrok és szagolják, Ha rothadok, s fúladjanak meg. Hahaha! És hol temettek el? Afrikában. Az volt szerencsém, Mert egy hiéna kiása siromból. Ez az állat volt egyetlen jóltevőm. Ezt is megcsaltam. Ő combom akarta megenni: Én szívemet adtam oda, S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle. Hahaha! De hiába, csak így jár, Ki emberrel tesz jót. Mi az ember? Mondják: virágnak gyökere, Amely fönn a mennyben virúl. De ez nem igaz. Virág az ember, melynek gyökere Ott lenn van a pokolban. Egy bölcs tanított engemet erre, Ki nagy bolond volt, mert éhenhala. Mért nem lopott? mért nem rabolt? Hahaha! De mit kacagok, mint a bolond? Hisz sírnom kellene. Siratni, hogy oly gonosz a világ. Az isten is felhőszemével Gyakran siratja, hogy megalkotá. De mit használ az ég könyűje is? A földre hull, a ronda földre, Hol az emberek lábbal tiporják, S mi lesz belőle, Az ég könnyéből?... sár. Hahaha! Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona, Érdempénz melleden a nap, S ruhád, rongyos ruhád a felhő. Hm, így eresztik el a vén katonát, A hosszu szolgálat jutalma Egy érdempénz és rongyos öltözet. Hahaha! S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven, Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty? Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt! Az asszony vonzza magához a férfiakat, Mint a folyókat a tenger; Miért? hogy elnyelhesse. Szép állat az asszonyi állat, Szép és veszedelmes; Arany pohárban méregital. Én ittalak, oh szerelem! Egy harmatcseppnyi belőled édesebb, Mint egy mézzé vált tenger; De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb, Mint egy méreggé vált tenger. Láttátok-e már a tengert, Midőn a fergeteg szánt rajta És vet beléje halálmagot? Láttátok a fergeteget, E barna parasztot, Kezében villámösztökével? Hahaha! Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról. Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell. Még várok holnapig; Ha holnap sem lesz a végitélet: Beások a föld közepéig, Lőport viszek le És a világot a Levegőbe röpítem... hahaha!
Szalkszentmárton, 1846. január
pppp
A
nem
javító-segítő,
sőt passzívan-
aktívan ártó elit
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
LAST_UPDATED2
Hodász atya depressziója
Írta: Jenő
2022. március 26. szombat, 09:42
Hodász atya a Magyar Hangnak: az utolsó csepp volt a pohárban, hogy Bayer Zsolt is belém törölte a lábát
Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!ELŐFIZETEK
Hétfőn jelentette be Hodász András, a fiatalok körében roppant népszerű, a közösségi médiában (eddig) aktív katolikus pap, hogy bezárja a „Papifrankó” elnevezésű videócsatornáját.
A döntés hátterét megvilágító videóban Hodász András atya úgy fogalmaz, hogy „az elsődleges oka a bezárásnak én vagyok. Az elmúlt hetekben-hónapokban több interjúban beszéltem arról, hogy nehézséggel küzdök, kiégéssel, depresszióval és egyéb problémákkal kell nap mint nap megküzdenem.”
A katolikus pap arról is beszélt, hogy „nehéz állni azokat a viharokat, amelyeket influenszerként állni kell ... Nagyon nehéz felvértezni magadat a rengeteg levél, visszajelzés, lejáratás, erkölcsi megsemmisítés ellen. Az online bullying és online lincselés világa képes sebeket okozni: a Bölcsesség könyve úgy fogalmaz, hogy az ostor csak a bőrt tépi fel, de a bántó szó az a csontot töri össze. Ezt az igazságot a saját bőrömön tapasztaltam meg.”
A Magyar Hang elérte Hodász András plébánost, aki azt mondta, hogy az utolsó csepp a pohárban, amely arra sarkallta, hogy befejezze közösségi médiás jelenlétét, az egyrészt a „Van nagyobb baj, mint az LMBTQ-lobbi!” című videója utáni támadássorozat volt, másrészt – ahogy lapunknak nyilatkozva fogalmazott – , hogy „Bayer Zsolt belém törölte a lábát”.
Az említett LMBTQ-témájú videóban, amelyben a katolikus pap beszélt az úgynevezett „gyermekvédelmi” népszavazásról is, azt mondta:„nézzétek, nem tudom, hogy valóban létezik-e meleglobbi. Nem tudom, hogy valóban reális veszély-e. Nem tudom, hogy szükség van-e erről népszavazást tartani. Egy dolgot tudok: hiába érjük el, hogy a gyerekek megmaradjanak a születési nemükben, ha felvágják az ereiket, vagy felakasztják magukat vagy egész egyszerűen csak boldogtalan felnőttek lesznek.” A plébános szerint az elmagányosodás, a depresszió, a szorongás égetőbb problémák a fiatalok körében, mint az ún. „meleglobbi” térnyerése.
A videó megjelenése után megannyi cikkben, tévéműsorban támadta a kormánymédia Hodász András atyát, gyakran személyében is, nem csak a mondanivalóját.
A pap által lapunknak említett másik fő ok, Bayer Zsolt fideszes publicista cikke azután jelent meg a Magyar Nemzet nevét viselő kormányzati kiadványban, hogy Hodász egy szentmiséjén megjelent az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter. Bayer azt írta akkor Hodásznak, hogy „ezért tényleg kár Isten szolgájának lenni”. Bayer azzal az egyébként baloldali narratívával támadt a katolikus papra, hogy ha nincs mondanivalója a németországi papi pedofíliáról, akkor neki „csak az antidepresszánsok maradnak”: „a katolikus papoknak továbbra sem szabad nősülni, de ha homokosok, akkor minden oké. Ha ezekhez a német papokhoz holnap beköltözik a paplakba a fiújuk, akkor minden rendben?!”. (Hodász többször is megszólalt a témában, például lapunkban is, Perintfalvi Ritával vitázva.)
HIRDETÉS
Hodász András azt is elárulta lapunknak, hogy az elmúlt három évben rengeteg gyűlölködő kommentet kapott a videói alatt, amit már nem bírt kezelni. Mint mondta, a lelki egészsége érdekében meg kell szüntetnie egy stresszfaktort, márpedig a gyűlölködő hozzászólások, ismert emberektől és ismeretlenektől jelentik számára aktuálisan a legnagyobb stresszt.
