A mű adatai:

A mű szerzője és címe: Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
A mű eredeti címe: Les liaisons dangereuses
Megjelenés éve: 1782
Stílus / műfaj: szépirodalom / dráma, kaland, pszichológiai
Korosztály: felnőtt
Témák: csábítás, cselszövés, érzékiség, élménykeresés, hiúság, vallásosság, elit, színlelés

Az elemzés adatai:

Kulcsszavak / témakörök: számítás, kihasználás, kompromittálás, szemlélettorzultság, nárcizmus, megrontás
Érintett kultúr- és tudományterületek: történelem, filozófia, pszichológia / pszichopatológia, etika

A mű ismertsége, jelentősége:

A Veszedelmes viszonyok korszakalkotó műnek tekinthető, amely személyiségtorzult személyek világába nyújt betekintést néhány személy sajátos viszonyrendszerének bemutatásán keresztül. A mű néhány évvel a francia forradalom előtt jelent meg, egy olyan korban, amíkor a szentimentális tartalmú, “lelkizős” levélregények igen közkedveltek voltak. A művet megjelenése után megpróbálták betiltani, sikertelenül.

A mű rövid tartalma:

A mű a 18. században játszódik Franciaországban, elit társadalmi miliőben.  Amikor a vonzó megjelenésű és hidegen számító Merteuil márkiné megtudja, hogy volt szeretője, Gercourt gróf egy kolostorban élt lánnyal tervez házasságot. Másik volt szeretőjétől és egyben “tanítványától”, Valmont vikomttól azt kéri, hogy csábítja el és rontsa meg a fiatal lányt, Cécile-t, hogy bosszúból bosszanthassa, illetve kompromittálhassa majd a grófot, aki abban a hiszemben fog házasodni, hogy egy “ártatlan teremtést” vesz el. Jutalmul azt ígéri Valmontnak, hogy ismét a “kegyeibe fogadja”.

Valmontot azonban nem érdekli a fiatal Cécile, más kiszemeltje van: Tourvel parlamenti képviselő mélyen vallásos felesége elcsábítását érzi igazi kihívásnak. Megkörnyékezi a hölgyet, akinek azt hazudja, hogy megbánta és elítéli saját korábbi viselkedését, amikor sportot űzött nők meghódításából. Valmont templomba kezd járni, és mikor tudomást szerez róla, hogy Tourvelné figyelteti, anyagi juttatással egy szegény családot megment a kilakoltatásból. Tourvelné kezdi megszeretni Valmontot, azonban Cécile anyja, Volanges-né levelet ír neki, feltárva benne Valmont aljas jellemét. A levél Valmont kezébe jut, aki emiatt bosszút esküszik.

Cecile-t bemutatják a társaságnak, aki megismerkedik Chevalier Danceny-vel. A szelíd fiú hangszeres játékra kezdi tanítani a lányt. Valmont elcsábítja Cécile-t, és közben folytatja Tourvelné meghódítását. Öngyilkossággal is zsarolja a nőt, aki végül feladja ellenállását, és odaadja magát Valmontnak. Valmont rájön, hogy beleszeretett Tourvelné-be, és amikor ezt őszintén közi Merteuil márkinéval, a nő kigúnyolja őt. Valmont úgy dönt, bármiféle indoklás nélkül megszakítja a kapcsolatot a nővel, aki szégyenében kolostorba vonul, ahol belehal a porig alázottság lelki fájdalmába. Cecile közben teherbe esik, majd elvetél.

Amikor Cécile fiatal barátja, Danceny megtudja Merteuilnétól, hogy Valmont elcsábította Cécile-t, párbajra hívja a férfit és halálosan megsebzi őt. Valmont a halálos ágyán átadja Danceny részére a márkinével folytatott levelezését, a fiú pedig nyilvánosságra hozza a két cinkostárs aljasságait, ármánykodását. Baráti társasága elfordul a nőtől, aki emiatt ismeretlen helyre költözik, és ezt követően szerencsétlenségek sorozata éri: fekete hímlő teszi tönkre szépségét és fél szemére meg is vakul, illetve anyagilag is tönkremegy. Cecile-t mint kompromittálódott lányt a közösség nem fogadja be, ezért kényszerből a zárdába vonul.

A mű főszereplőinek kapcsolati rendszere és dinamikája:

A műben a tisztességes, de egyben naív, hiszékeny és megvezethető szereplők Valmont és a márkiné húzásainak áldozatává válnak, az egyének a környezetük segítségével nem tudják megvédeni magukat és egymást, illetve szinte senki nem tudja kivonni magát hatásuk alól. A főszereplők szinte minden céljukat elérik, szinte mindenkit át tudnak verni és mindenkit meg tudnak szerezni – egészen addig, amíg környezetükben nem lesz megvetés és botrány tárgya tevékenységük, és meg nem halnak, illetve amíg súlyosan meg nem betegednek. A mű legaktívabb szereplője Valmont, ugyanakkor a regény központi szereplője Merteuil márkiné: ő az igazi cselszövő, ő a felbújtó, aki a gaztettek elkövetésére készteti a vikomtot. Végül utoléri őket a végzetük, de a mű egésze alatt képesek kifejteni pusztító, romboló tevékenységüket.

A mű elemzése:

A mű a 18. század végén íródott – egy olyan időszakban, amikor már “levegőben volt” a forradalom, összefüggésben az “ancien regime” iránti széleskörű elégedetlenséggel, illetve társadalmi válsággal. Ebben az időszakban a francia királyi udvar és az idegen, Habsburg származású királynő kicsapongó, erkölcstelen életviteléről és intrikákkal teli világáról volt hírhedt. A monarchia legitimitását és az arisztokraták tekintélyét a nép körében terjesztett obszcén, perverz, pornográf jellegű röpiratok, botránylapok és más hasonló, szemérmetlen rajzokkal és történetekkel teli kiadványok ásták alá. A bizalmi válsághoz társultak egyéb problémák. A francia kormányzat, az angolokkal versengve, részt vett az amerikai függetlenségi háborúban. A háború pénzügyi terheit az ország gazdasági vezetői nem adóemeléssel, hanem kölcsönökkel igyekeztek megoldani. A kedvezőtlen időjárás miatti rossz termés, illetve a kormányzat önkényes intézkedése a parlament mint “népképviseleti” döntéshozó testület teljes háttérbe szorításáról hozzájárult az elégedetlenség forradalmi állapottá éréséhez.

A monarchia, az egyház, illetve általánosságban a hagyományos társadalmi rend elleni támadás hátterében a felvilágosodás mozgalma állt. A mozgalom előzménye, hogy a 16-17. századtól kezdve tudósok kezdték el tényekre alapozottan kétségbe vonni a középkori egyház által elfogadott, vallásosnak mondott és örökérvényűnek hitt elképzeléseit a világról. Az újkori, Nyugat-Európához köthető tudományos forradalom a 18. századra szellemi mozgalommá szélesedett. A magukat felvilágosultnak tartó értelmiségiek nem tartották “felsőbb hatalom” által “örök időkre” megszabottnak a fennálló társadalmi viszonyokat, támadták a hagyományos rend önkényes politikai-társadalmi intézményi berendezkedését, a hagyományos társadalmak előjogokkal rendelkező elitjét, az egyházat és annak tanait – és ezzel összefüggésben “rendszerváltást”, társadalmi forradalmat követeltek minden téren és vonatkozásban, így politikai, gazdasági, kulturális téren is, “szabadságot” és “népjólétet” követelve.

A mű központi témája a megrontás, illetve a megronthatóság jelenségköre. A mű prekoncepciója, hogy a vallásos erényesek „gyengék”, a cselszövők pedig „erősek”, akik kihasználják, illetve megmutatják, az erényesség mennyire gyenge lábakon áll, és a vallásos erény milyen könnyen kikezdhető, megingatható, megdönthető. A mű tehát a látszatra erkölcsösnek és tisztességesnek tartott vallásosság hazugnak és képmutatónak bélyegzéséről, illetve a “sötét oldal” csábító jellegéről, valamint az érzéki vágyak hatalmáról szól. Az írói koncepció alapján az a benyomás alakulhat ki, hogy a testi vágy erősebb a tudati és erkölcsi kontrollnál, valamint hogy „ördögi praktikákkal” felül lehet kerekedni az ember önfegyelmén. A fennálló társadalmi keretek között hiányoznak az olyan körülmények, amelyek a jó, erényes, jellemes oldalt támogatnák, erősítenék, illetve a társadalom olyan keretek között működik, amely nem szab gátat a manipulációnak – tekintettel a pszichológiai, illetve pszichopatológiai vonatkozású ismeretek nem köztudomású jellegére is.

A mű ármánykodó, cselszövő főszereplői az ellenfelek jelleme vonatkozásában látszólag “nehéz eseteket” törekednek megrontani, “bűnbe rántani”: vallásos beállítódású, elkötelezett, elvben hűséges személyeket. A valóságban olyan személyeket lehet könnyen megrontani, akik naívak, éretlenek, önbizalomhiányosak, lelkileg sérültek, a megrontás és csábítás eszközrendszere és technikái vonatkozásában felkészületlenek vagy valamilyen oknál fogva válsághelyzetben vannak, azaz akiknek identitása, illetve élethelyzete labilis. Az identitás gyengesége abban az esetben fordulhat elő, ha az egyén szocializációs közege nem megfelelő, vagy ha az egyén bármilyen okból problémás, nehéz helyzetbe kerül, és segítségnyújtás, megoldás helyett bizonytalan helyzetével gátlástalanul visszaélnek.

A márkiné és vikomt abban lelik örömüket, hogy kapcsolatokat tesznek tönkre és erényes embereket rontanak meg – tevékenységük nem csak másokra, hanem magukra nézve is romboló, ártalmas. A szeretetből gyűlöletbe átcsapó végletes gondolkodás, a gátlástalan számítás és önzés, a csalárd és álnok szervezkedés, a bosszúállás indulata és motívuma, a stabil kapcsolatokból mások elcsábítása és elragadása, illetve mások kihasználása szemlélettorzult, illetve személyiségzavaros személyekre, elsősorban borderline szindrómásokra jellemző megnyilvánulások. Merteuil márkiné a háttérben maradva “tanítványát”, Valmont vikomtot is eszközként használja, hogy megvalósítja céljait és jogtalan bosszút álljon azokon, akikről úgy gondolja torz gondolkodásával, hogy sértik az értékeit – miközben ő az, aki aljas viselkedésével súlyosan sérti mások érdekeit.

A műben eltorzult személyiségű és értékrendű egyének szándékosan, manipulatív módon és nem utolsósorban hosszú időn át büntetlenül és “szabadon” tesznek tönkre, aláznak és rontanak meg, illetve rántanak sárba tisztességes, erényes embereket. A műben látszólag az ármánykodók az „erősek” és az „érdekesek” – ugyanakkor ők valójában magányosak, akiknek sem családjuk, sem gyerekük nincs, sem pedig munkájuk, sem értelmes elfoglaltságuk. Közéleti-politikai vagy gazdasági vagy kulturális tevékenységet nem folytatnak. Romboló ténykedésük minden esetben a “jóság” iránti irigységből és gyűlöletből fakad. Stratégiájukban a szexualitás a bosszúállás, a megrontás és a kompromittálás eszköze. A főszereplők a műben a társadalom elitjébe tartoznak és nemesi címmel rendelkeznek – azaz olyan közegben élnek, ahová problémás viselkedésük miatt egyáltalán nem valók.

Valmont, a hódító férfi “tudománya”, illetve hódításra vonatkozó “mesterségbeli tudása” lényegében abból áll, hogy képes a kiszemelt nőket manipulatív módon “behálózni” és “bűvkörébe vonni”, egy ideig magáról pozitív benyomást keltve és kedvező látszatot fenntartva – ugyanakkor amikor szerelmes lesz Tourvelnébe, nem tud vele párkapcsolatot realizálni, hiszen ahhoz már ért. Mindebből az a következtetés is levonható, hogy egy rövid távú intenzív stratégiában gondolkodó személyről van szó, aki nem képes összhangot teremteni a másik személlyel, képtelen tartósan ráhangolódni – ha ezt megteszi, azt csak önző, aljas céljai megvalósítása érdekében teszi, nem pedig azért, hogy a másik személyt boldoggá tegye. Valmont saját korlátait nem tudja meghaladni a mű keretei között, így kizárólag árt, rombol, tönkretesz és kompromittál.

A műben a számító Valmont “halálos szerelmet” hazudva környékezi meg a naív és jóhiszemű Tourvelné-t, egyúttal bűntudatot is keltve a vallásos nőben. Ügyeskedésével végül eléri a célját. Az eredményes csábítás hátterében az áll, hogy a “hagyományos” házasságok rendre érdekeken, és nem érzelmeken alapultak, amelyekben a nők nemigen érezhették jól magukat, és pozitív érzelmekből hiányt szenvedtek. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a házas nőknek igénye volt figyelemre, szeretetre – és ezzel a “szeretetéhséggel” összefüggésben volt bennük adott esetben nyitottság külső kapcsolatok iránt. A nyugati kultúrában a modern viszonyok között, az érzelmi alapon realizálódó tartós monogám párkapcsolatok esetén is sok esetben “adódnak” a külső kapcsolatok, azaz a kvázi-monogámia jellemző. Az elcsábulást azonban a hagyományos társadalmi rendben egy nőnek alaposan meg kellett fontolnia, tekintve, hogy egy ilyen tett súlyos társadalmi megítélés alá esett: kirekesztés, megbélyegzés, megszégyenítés volt rendre az eredménye – a csábító férfiak viszont nem kerültek “feketelistára”.

Valmont esetén a műben a “célszemélyre” irányuló figyelem, a “körüludvarolt”értékrendjének való látszat-megfelelés megteszi hatását – ugyanakkor a valóságban a felszínes színlelés és a valódi érzelmi mélység közötti különbség szembeötlő. A hagyományos társadalmi rendben úgy voltak alakítva a körülmények, hogy a nők  éretlenek, naívak, tapasztalatlanok, alárendelődők és öntudatlanok maradjanak – és ne tudják felismerni, illetve érvényesíteni jogos igényeiket, érdekeiket. Ennek a rendszernek a kialakítása és fenntartása egyfajta “ragadozó” gondolkodásmódot és logikát tükröz, hiszen ebben a helyzetben a nők nem veszik észre az apróbb jeleket, amik problémákra utalnak, a házassággal pedig lényegében “csapdába”, illetve “fogságba” kerültek, amiből kilépni nemigen lehetett, a félrelépést pedig részükről a közösség nemigen tűrte. Mindez boldogtalan és szinte feloldhatatlan helyzetet eredményezett – a “megoldást” a modern korban a felek viszonylagos egyenlőségén alapuló polgári házasság jelentette, ami megfelelő “kapcsolatra szocializáltság” hiányában sok esetben problémásan, diszfunkcionálisan működik.

A mű tartalmi keretei között végül bizonyos értelemben a “sors” szolgáltat “igazságot” azzal, hogy a vikomt párbajban meghal, a márkiné pedig himlőbeteg lesz. A himlő ugyanakkor nem a “gonoszságért járó büntetés”, tekintve, hogy a 18. századi Európában tízmilliók haltak meg ebben a rendkívül ragályos, a történelemben az egyik legpusztítóbbbnak számító kórban – a betegek döntő többsége pedig nem felnőtt, hanem gyermek volt. A himlő “speciális esete”, ami szintén járványos kór volt, a “bujakór” néven is ismert szifilisz volt, ami szoros testi kontaktussal, illetve nemi úton terjedt, és elsősorban a férfiakat érintette. A vikomt vonatkozásában “életszerű következmény”, illetve “sorsszerű büntetés” lett volna a szifilisz, ami egyebek mellett az arcot is deformálta.

A mű keretei között csak súlyos erkölcsi problémák merülnek fel, miközben az ilyen beállítódású személyek esetén a büntetőjog körébe tartozó cselekmények elkövetése is erősen valószínűsíthető. A cselszövők “izgalmas” személyiségnek vannak láttatva a műben, miközben megnyilvánulásaik inkább betegesek és patológiásak- világi igazságszolgáltatás pedig nem ítélkezik felettük, szemlélettorzultságukból fakadó ténykedésük a tettükkel arányos minősítést, illetve büntetést a közösség vagy az ítélkezésre jogosultak részéről nem von maga után. A megítélés-nélküliség, a következmények hosszú időn keresztül történő elmaradása megerősíti tetteik elkövethetőségét.

A mű értékelése:

A romantikus levélregények szenvelgő és bájolgó hőseivel szemben a mű meghatározó szereplői, Valmont és Merteuil márkiné aljas, gátlástalan és hidegszívű emberek, akik “megérdemelt” büntetésük előtt “uralják a terepet”, minden személyes – és aljas – céljaiknak megfelelően alakul, illetve mindenkinél “célt érnek”. A botrányos tartalmú, a levélregények alapzsánereit felforgató mű cinikus, a vallásosságot és az egyházat, valamint a társadalmi viszonyokat sajátos módon bemutató, egyben látszólag leleplező alkotás, megoldást azonban nem nyújt, a “jó” szereplők erőtleneknek és erélyteleneknek vannak ábrázolva. Az erkölcstelen szereplők nem bíróság előtt felelnek ténykedésükért, hanem a “sors” sújt le rájuk.

A művel összefüggésbe hozható hasonló alkotások:

Erényes nő sanyarú sorsa és erkölcstelen nő karrierje a témája Sade Justine, avagy az erény meghurcoltatása című regényének.

Manipulatív és gátlástalan húzásokkal operál Mitchell Elfújta a szél című regényének hősnője, Scarlett.

Bosszú céljából véghezvitt fondorlatos szervezkedés áll Dumas Monte Cristo grófja című regényének középpontjában.

Nők elcsábítása céljai elérése érdekében meghatározó körülmény Stendhal Vörös és fekete című regényének főhőse, Julien Sorel esetén.

A bosszú mozgatja Agatha Christie Tíz kicsi néger vagy Gyilkosság az Orient Expresszen című műveinek szervezkedő gyilkosait is.

A manipulálás, nők elcsábításának megszervezése a témája Goethe Faust című művének.

A közügyek szintjén zajló manipulációt és “háttérből irányítást” mutatja be Móricz Rokonok című regénye.

Trükkös ügyeskedés és szervezkedés a központi mozzanata Fazekas Ludas Matyi című művének.

Záró megjegyzés:

A mű keretei között a cselszövők néhány ember életét teszik tönkre „játékos fogadásból”, ugyanakkor a cselszövés és ármánykodás nem csak társas és társasági, illetve családi szinten van jelen a társadalomban, hanem politikai és gazdasági szinten is. társadalmi- szintre is rávetíteni, amikor torz jellemű, személyiségzavaros egyének kerülnek hatalmi pozícióba, és másokat befolyásuk és irányításuk alá vonva, azokat eszközként, illetve egyfajta menedzserként használva érik el a céljait. Ilyen helyzetben, amikor csalással, hazugsággal hatalomra került személyek hozhatnak nagy horderejű társadalmi döntéseket bármiféle beleszólás nélkül, a néptömegek szenvedése és pusztulása borítékolható – vagyis az emberi közösségnek elemi érdeke fűződne ahhoz, hogy ezt a helyzetet alapjaiban megváltoztassa.

Utoljára módosítva: 2022. 04. 02.