Kerekes László - A sárkányrepülés varázsa - Az alapoktól a csúcsig
http://kiado.perfact.hu/sarkanyrepules_varazsa.php
A sárkányrepülés varázslatos dolog. A huszadik századi ember jelképe, az űrtechnika első emberközeli alkalmazása a sárkányrepülő, amely összeköti a múltat a jövőt, Ikarus legendáját, Leonardo rögeszméit megvalósítva. Az első jele annak, hogy a következő században a repülés, ami eddig csak kevesek kiváltsága volt, szinte minden ember számára elérhetővé válik. Az első lépcső a szabad repülés felé repülőtér, kabin és motor nélkül, szárnnyal a hátunkon úgy, ahogyan azt a madarak teszik. Természetesen a sárkányrepülés gyakorlata bizonyos kockázatot önmaga is tartalmaz. Mindezt kár lenne tagadni. A biztonságos repülés alapfeltételei a pilóta feladatra való képzettsége és a szárny alkalmassága. Mindenek előtt tehát szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez a könyvecske nem bátorítani akarja a pilótákat a sárkányrepülés kihívásainak korlátlan elfogadására, felkészültség nélkül nekivágni ismeretlen területek felé, módszertani előkészületek nélkül vak vezet világtalantalapon másokat jogosulatlanul oktatni, a sárkányrepülő légi járművet a gyártó előírásaitól eltérően kihegyezni vagy egyre hajmeresztőbb figurákat rajzolni az égre. Inkább óvni szeretném a még fel nem készülteket attól, hogy megfelelő szintű előzetes képzettség híján, elhagyva a biztonságot nyújtó felkészülést, belekóstoljanak a sárkányrepülés magasabb fokú ismereteket és gyakorlatot megkövetelő fejezeteibe. A könyv felépítése tankönyv jellegű. Első fejezetében elsősorban az alapfokú vizsgára készülőknek próbáltam segítséget nyújtani, a második fejezet már a pilótavizsga törzsanyaga, míg a harmadik, a "legvarázslatosabb" rész, csemegézés a sárkányrepülés magasságaiban és szépségeiben. Mindez azzal a nem titkolt törekvéssel, hogy az olvasó indíttatást kapjon ahhoz, hogy más szakirodalomba, illetve szüksége esetén az aktuális szabályok és utasítások forrásaiba is belelapozzon. Hiszen a sárkányos ismeretek gyarapítása ezzel a könyvvel csupán a kezdet. Tudásunk fejlesztésének határtalanságát a fölöttünk terjedő légtérhez hasonlatosan most kezdjük csak felfedezni. Aki azt állítja, mindent tud, mindenre felkészült már, az valójában semmit sem tud. Remélem, hogy az itt leírtak továbbgondolkodásra és továbbtanulásra késztetne majd, ha így lesz, akkor volt értelme ezt a munkát összeállítani.
... A szélbe emelem szerkezetemet és elkezdünk eggyéolvadni. Érzem a trapézszárnyakon az összes kis lökdösést, minden szélirányváltozást, ahogyan a természet erői megpróbálják kitekerni kezemből a szárnyat. Végül kiegyensúlyozom a csavarásokat, majd pár gyors lépéssel lefutok a lejtőn, lépteim egyre könnyedebbek, mindegyik lépés közelebb visz ahhoz, hogy a lég teremtvényévé váljak. És akkor repülök!...
... A levegőóceán nyugodt végtelen béke látszatát kelti, pedig gyors változása könnyen sodorhatja bajba a tapasztalatlan, könnyű szárnyú Ikaroszt. De mi mégis vállaljuk, hogy elcsípjük a mozgó égbolt hintóit, mert lopni akarunk a szálló nyugalom sirály-óráiból...
... Most épp egy havas lejtő felett lebegek az olajosan sima lágy esti szellő hátán. Táncolok az égben, belekóstolok az alkonyi lég ízébe, a kerengő sasok kedvenc csemegéjébe. Versenyzek az alattam kúszó felhőpamacsokkal, miközben lassan-lassan lefoszlik rólam a földi élet minden köteléke. Lassan elveszítik jelentőségüket a földi mágia kellékei, a műszerek, a térkép, a hevederzet. Behunyom a szemem, érzem szemhéjamon a madarakat simító légecsetvonásokt. Kinyitom újra, itt vagyok fenn, részeként a kristálytiszta égnek, annak a dimenziónak, amelynek egy szeletét ismét elcsenhettem.
Tartalomjegyzék
Előszó Bevezető: Kevin Caldvell: Repülj szabadon
Első fejezet: Biciklizés a levegőben Egy kis fizika Erők, mozgások A sebesség értelmezése Hű, de nehéz megtartani!
Amitől a sárkány repül A siklószárnyon keletkező légerők Sebesség, siklószám, állásszög A starthelyzet és fogásai "Nagy sebesség hatásos, kis sebesség halálos"
Jön a föld Elesni szabad Repül ez magától A leszállás buktatói
Kormányzás a levegőben Mitől fordul el a szárny Kitekintve a csőből
Mire képes egy sárkányrepülő?
Bonyolult helyzetek És ami már nem tréfadolog Ejtsd át a gépet! Szálljunk célra! Ugrás a trapázba
Amit a sárkányról először tudni kell Rakd össze! Ellenőrizd repülés előtt! Tanya után Meddig mehetek el
Alapvető szabályok Kié az elsőbbség Meddig terjed a felelősség? A levegő közútjain
Mikor mehetünk repülni? Amit az időjárás-jelentés mond Szélsebesség és szélirányok A talajfelszín és a légmozgások Lökésesség, szélirányváltozások
Második fejezet: Sárkányrepülő ismeretek A sárkányrepülő aerodinamikája, repülésmechanikája A felhajtóerő keletkezése A légellenállás A szárnyak polárisai A sárkányrepülő fordulója
Repülés súlypontkormányzású szerkezettel Stabilitás Kormányozhatóság Indítási módok Emelkedések, merülések Manőverek a levegőben Leszállás Kritikus repülési helyzetek A sárkányrepülő hangolása
A sárkányrepülőszárnyak szerkezete A szárny szerkezeti elemei Szárnytípusok és jellemzők A sárkányrepülő-pilóta felfüggesztése A sárkányrepülő mentőrendszere A sárkányrepülő vontató rendszerek
A sárkányrepülés légiközlekedési szabályai A repülés személyi feltételei A repülés tárgyi feltételei A repülés megszervezése és végrehajtása
Harmadik fejezet: Sárkányrepülés mesterfokon Távrepülés, versenyzés, taktika "A távolságot mint üveggolyót megkapod..." Versenyzés, versenyszabályok Mi a steward dolga? Felkészülés a versenyre Larry Mace: Pilótahiba Az úgy volt... Versenytaktika, stratégia A titok A lelki tényező
A sárkányrepülés oktatása Hogyan oktassuk a sárkányrepülést? Oktatáselméleti alapfogalmak Az oktatás, képzés hatékonysága A nevelés módszerei Az oktatás didaktikai alapelvei Az oktatás felelőssége Egy kis repülésetika Az oktató képzése és jogosítása
Üzemeltetés, ellenőrzések, hangolások A sárkányrepülők üzemeltetési feltéteei A sárkányrepülők vizsgálati szempontjai Az üzemi ellenőrző repülők képzése
Haladó manőverek sárkányrepülővel Csörlés Légivontatás - Kötélvégen Békéscsabán Tandemrepülés Műrepülő figurák repülése Hátamon a földdel Indulás a ballonról - Halálugrás
Utószó: Emlékek, képek, élmények Gondolatok egy emlékverseny kapcsán Búcsú
Irodalom
|