A LÉTROMLÁS ÉS ÖNSORSRONTÁS NAGYKÖNYVE SZABAD ÖTLETEK EGYMONDATOS JEGYZÉKE A POKOL, AZ ÁLLATORVOSI LÓ ÉS A BALGA
Vörösmarty Mihály A merengőhöz
Laurának
Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes távolban keres? Talán a múlt idők setét virága, Min a csalódás könnye rengedez? Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd, S nem bízhatol sorsodnak jóslatában, Mert egyszer azt csalúton kereséd? Nézd a világot: annyi milliója, S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt. Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, Ki életszomját el nem égeté, Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté. Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába: Egész világ nem a mi birtokunk; Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán; Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felréműl a szívmagány. Ha van mihez bizhatnod a jelenben, Ha van mit érezz, gondolj és szeress, Maradj az élvvel kínáló közelben, S tán szebb, de csalfább távolt ne keress, A birhatót ne add el álompénzen, Melyet kezedbe hasztalan szorítsz: Várt üdvöd kincse bánat ára lészen, Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz. Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát; Úgy térjen az meg, mint elszállt madár, Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát, Egész erdő viránya csalja bár. Maradj közöttünk ifju szemeiddel, Barátod arcán hozd fel a derűt: Ha napja lettél, szép delét ne vedd el, Ne adj helyette bánatot, könyűt.
1843. február vége – március eleje
*
Korpa közé keveredsz és felfalnak a disznók
*
Vérdíj
Élve vagy halva Hajtóvadásznak rád, Emberfarkasok kiszolgáltatott prédaállata vagy, És nincs sehol menedékhely, nincs mentsvár, nincs oltalom (Mindenki egy ellen - az egész világ a halálos ellenséged…!?)
*
Aki egyszer hajótörött volt, Az a csendes óceán látványától is retteg. Amikor először megtapasztaltad, hogy a kés kétélű, És nemcsak a kenyeret, de az ujjadat is el/le lehet vágni, Azóta nem is mersz a kezedbe kést fogni - kenyértörés…
*
Az önhittség ára
Mások, légáramok vittek fel magasra, De te azt hitted: csak magadnak köszönheted, Vagy a nagy szerencsédben nagyon elbíztad magad, Így keserves a mélyrepülés, a magasból mélyre zuhanás, Mert ezek után meg teljesen, végleg elveszíted az önbizalmad
*
First thing first
Nem tudod eldönteni, mivel kéne kezdeni, Előbb a cipőt a lábadra vagy a sapkát vedd fejedre - Így ott ülsz és maradsz a hálóingedben az ágy szélén…
*
Irreverzibilitás
Előbb vág, azután mér Kolbászból már nem lehet disznó A sorsfordító döntéseket nem lehet visszacsinálni: Az élet nem játék, ami bármikor nulláról újrakezdhető
*
Vakrepülés
Bekötött szemmel átrohanni egy taposó-aknamezőn Avagy a félelem bére: robbanószeres autóval szerpentinen
*
Leblokkoló lámpaláz, vizsgadrukk - Vagy gyilkos rutinnal, mechanikusan ledarált produkció
*
Addig-addig válogatsz, Míg minden valamirevaló kérőd odébbáll, S be kell érned azzal, aki egyáltalán hajlandó elvenni, Különben élhetsz penészvirág és stigmatizált vénlányként
*
Nemi élettelenül
Vagy a potencia hiányzik, Vagy a vágy már nincs meg, Vagy nem egyszerre van meg, Vagy a lehetőség, a partner várat magára, Így nem jöhet létre a beteljesedés, az aktus
*
Nem a pártok képviselik embercsoportok érdekeit, De mi képviseljük őket a családban és a baráti körben, Egyre inkább szakadékká tágítva a közénk vert éket…
*
Vegetáriánus
Csak egy elved van, amiből nem engedsz - Pótvallásként szigorúan vegetáriánus vagy, Ami annyiból áll, hogy nem eszel húst, zsírt stb. Emiatt nemcsak anyádnak/vendéglátódnak kell duplán főzni, De már eleve csökkented a valószínűségét, hogy párra találsz…
*
Hol a székrekedés gyötör, Hol a hasmenéstől nem tudsz elmenni otthonról
*
Nagyon finom lenne az étel, De minden módon elveszik az étvágyad - Beleköpnek a levesbe, a vécében tálalják… (És ezer más primitív és rafinált gusztustalanság)
*
Pokoljáró dudás
Amiért elismerést, jutalmat, kitüntetést érdemelnél, Azért meghurcolnak, pellengérre állítanak, mint közellenséget - És nemcsak a te karriered törik ketté, de családodat is sújtják (Henrik Ibsen: A nép ellensége)
*
Cassandra
Látnoki képességgel megverve Mindent látsz előre, ráadásul nem is hisz neked senki
*
A görcs áll beléd Kicsavarva, gúzsbakötve, kificamítva, elzsibbasztva
*
Hogy magadat másoknál különbnek tekinted Az nagyon megnehezíti, szinte ellehetetleníti, Hogy a legértékesebb kapcsolataid létrejöjjenek, (így aligha lesz barátod, élettársad, csak rajongód stb.)
*
Szükséges, hogy legyenek megbotránkoztatások, De jaj annak, akik megbotránkoztat (pláne, ha kisgyereket)
*
- Fiam, hol van a vasvilla? - A gereblye mellett. - És, hol van a gereblye? - A vasvilla mellett. - Hát a vasvilla és a gereblye hol van? - Egymás mellett, édesapám!
*
Egy egész és két fél
Hiszel abban a mítoszban, Hogy az emberiség büntetésből lett kétnemű, S mindaddig hasadt a tudatod, félembernek érzed magad, Amíg azt a bizonyos egy másik feled meg nem találod a Földön…
*
A trehány munka drága ára
Csak a patkószeg esett ki először, Csak a ló botlott meg és bukott fel utána, Csak a katona lett harcképtelenné emiatt, Csak a csata, s majd a háború is elveszett így, Ami miatt odalett, a hódítóké lett az egész ország
*
Először még mellbe vág a büdös, facsarja orrod, De akkor rögtön nem szólsz, hisz még itt olyan új fiú vagy. Azután meg már te is megszokod, az újakat meg beszoktatod…
*
„Miért nem lettem boldog? Ezt a titkot semmi meg nem magyarázza Valahol az ember mindig elhibázza… „
*
Aki hozzám hű volt, azt kikacagtam, Aki megalázott, azért jobban dobogott szívem?!
*
Szerelmi fokmérő
Ha nem lehetsz az enyém, Akkor viszont másé se legyél - Inkább megöllek, én meg utánadhalok
*
Itt és most
Minden valaha volt És minden elképzelhető világban Ezerszer szívesebben élnél mint most - És ott boldog is lennél, de tényleg, isten bizony…
*
Rossz borokat adnak el jó cégérrel, a jóból ecet készül…
*
József Attila
Aki az őt szerető, kiszolgáló, érte súlyos áldozatokat hozó nőnek Egy olyan szerelmes verset olvas fel, amit bevallottan és tüntetően másnak írt
*
Alkotáslélektan
Aki szántszándékkal akar boldogtalan lenni, Hogy így állítsa elő a nagy szellemi mű alkotásának fedezetét… (Lásd pl. a fiatal Lukács és anarchista szerelme szakítását stb.)
*
Angyalkám
Földönjáró tökéletes és ezért kegyetlen angyal vagy (Rilke) - Ha meg mernéd mutatni esendőséged, szerethető lettél volna
*
Ha lehull a függöny, véget ér a protekció
*
Ha elveri az úristen a szőlőt, Akkor a maradékot a gazda bottal töri össze - Hadd lássa, mire mennek ők ketten, a gazda és az Úristen
*
Cseberből vederbe
A kisebb baj elől menekülve a nagyobb elé rohan (Egy apai pofont megúszandó beleszalad az útonállókba)
*
Egy egész népbe kisebbrendűségi érzést táplálni: Utolsó csatlós, fasiszta, munkakerülő, kirekesztő, bunkó stb. (Múltját is letagadva, meghamisítva, nevetségessé téve stb.)
*
A boldogság csak a gyerekkor és az udvarlás néhány pillanata, Az élet többi része súlyos keresztek cipelése, Kálvária járások… (Az előbbi egy része is csak hiú ábránd, hamis illúzió, önáltatás)
*
Petőfi Sándor
MENNY ÉS FÖLD
Isten hozzád, gyönyörű hazugság, Eszményképek, ábrándok világa! Már kezemben tartom ajtód kulcsát, Még egy perc s örökre zárva lész.
Túl az éjnek fejér szivárványán, A tejúton túl röpűltem egykor, S ott az égi magasokban járván Épitélek, szép tündérvilág.
Ott töltöttem ébren álmodozva A csapongó ifjuság időit, Álmaimnak nem volt vége-hossza, S szebbnél-szebbek voltak álmaim.
De az álom bármi szép, csak álom, S hogyha ma nem, holnap elmulandó; Elment, elment pajkos ifjuságom, Fölkeltett a komoly férfikor.
Isten hozzád, ábrándok világa! Miért várjak, amíg összeomlasz S romjaidnak eltemess alája?... Jobb, leszállnom innen idején.
Le a mennyből, le tehát a földre! Vígy le, vígy le, képzeményim szárnya, Mielőtt lebuknám összetörve, Mint lebukott egykor Phaëton.
Hogy jön e könny szemem pillájára? Aggalom s bú, hagyjatok, hadd menjek, Hisz a föld az emberek hazája, Embereknek csak a föld való;
S ha nem is oly szép ez, mint szeretnők, Nem is oly rút, mint az ifju véli... Nincs itt angyal, ámde nincs is ördög, S ha van itt tél, van kikelet is.
Koltó, 1847. október
***
|