Tóth Erzsébet
Kisasszony hava
“Hosszú, vad sivatag a remény.” (Kondor Béla)
Kisasszony hava. Ma már nem használnak ilyen szavakat. Rekorddöntögető és hasonló szavak kerültek forgalomba. Eurobúza. Járkálsz az évszázad legforróbb
délutánjában, kihalt a szombat, a magára hagyott izzó város, épp megfelel neked, Afrikából jöttél, úszol a hőségben, mint egy kutyát, sétáltatod magad. Milyen közel
voltál Tuniszban a csillagokhoz! Egy éve, vágy az akkori vágyra. Mindenhol lennél, ha volna választásod. Folyik a csapból, magadra engeded. Többé-kevésbé nem foglalkozol vele.
Nem szerettél, elengedtél, elfeledtél, kiiktattál, eltemettél, írmagom se maradjon. Émelyítő, mesterséges rózsaillat. Kaphatnék egy kis írmagot?
Iszod a langyos vizet, mint egy beteg operaénekes. De a várossal se jársz jobban, az utcán patás lányok tolatnak, rövid úton hazaiszkolsz, mielőtt még elsodornak.
Pedig milyen szépen indult, megszülettél augusztusban. Szeptemberben indul az év, azóta is iskolás vagy. Jöhet tél, nyár, még mindég hiszel a nagyoknak.
S ha egy varázsütésre, óriási meglepetésként leülsz egy üres papír elé, biztos lehetsz benne, hogy egy-két óra múlva lesz valami rajta. Ha más nem, a macska farka.
Néhány madárnyi eszem, pont ennyi van nekem, mondj egy hívó rímet erre, mondj egy jó kis hívó rímet, mondj, mongy, mongy, mongy, mongyő… Megtaláltalak, hiszen kereslek.
Félek a redőnyök mögött, félek, nem akarok már élve kijutni innen. Kínzó, bánatos tücsökhangok. A tücskök soha nem pihennek? És mikor pihennek az angyalok?
Az öngyilkosság mint lehetőség lehetővé teszi számomra az életet, bár nem vagyok filozófus. Ha rögtön nem haltál meg, utána már nehéz. Ezt is mondta valaki.
Mindent mondott már valaki. A feleségem mindentől megvéd engem, hozzá bármikor hazamehetek, fogja a fejem hányás közben, megtettük a szükséges óvintézkedéseket, mondják a feleséges
férfiak, akik gyakran szeretik mondataikba keverni: a feleségem, akkor is, ha látszólag szükségtelen, a feleségtelenek hogy irigylik ezért őket! Nekik viszont ott van az
öngyilkosság mint lehetőség, feleség helyett, amivel a feleségesek viszont annyira nem dicsekedhetnek. A fele- ségeseknek ott van a feleség, mintegy az öngyilkosság helyett.
Így múlik az idő szépen. Hol van már a tavalyi nyár három legrohadtabb napja? Volt azóta száz rohadtabb. De a féreg ott került az almába, ott kezdett fúrni módszeresen, emlékszem a napra, a
napszakra, az órára, a percre. Emlékszem minden jóvátehetetlen szóra. S most itt a tavalyi nyár újra. Kő kövön maradt utána. Fejtsd meg az idei nyarat a tavalyi mondatokból,
vetítsd még régebbre, vetítsd keresztbe- kasul, fejtsd meg a némaságból, most, hogy már kőfátyol-távlatot kapott, és elkoptak a forgatásban a naptárlapok. Szorítsd magadhoz a némaságot.
Mikor éjszakánként az ágyra tetted a telefont, hogy ha fölébredsz, megérinthesd. És gyakran fölébredtél. Nyár, sötétzárka. Ez nem panasz, alma a férget, végigrágtad amit lehetett.
Az évszázad legmelegebb napja is véget ér egyszer. Nincs mese, lehajtod fejed a tuniszi párnára, egy teve fejére. Húzod az időt, bár a meccset rég lefújták. Az angyal nem veszi le a labdát.
|