Aki hisz, nem élhet meg csodát.

Nappal nem látni a csillagok fényét.

Kafka

A Törvény előtt (Vor dem Gesetz) címen közreadott elbeszélését Kafka 1914-ben írta, miközben a Per című regényén dolgozott.¹ Egy évvel később írását önálló elbeszélésként jelentette meg.² Utóbb, hagyatékából előkerülve a Per részeként vált ismertté. A művet tárgyaló irodalom csaknem kizárólag az utóbbi megjelenést veszi alapul, és a Legendát – ahogy Kafka az elbeszélést Naplójában nevezte³ – csak a regénnyel való közvetlen összefüggéseiben értelmezi. Figyelmen kívül hagyja annak magában álló mondanivalóját, valamint az önálló megjelentetés – Kafkánál megkülönböztetetten hangsúlyos – tényét. A megjelentetés tényén túl Kafka reflexiói is arra utalnak, hogy a Legenda életművének kitüntetett pontja. A “Kapuőr-történet” felolvasása után az elbeszélésről a következőket írta Naplójába: “A történet jelentése csak most világosodott meg előttem … “⁴ Erről a megvilágosodott jelentésről egy későbbi írása tudósít részletesebben: a Tizenegy fiam címet viselő álnovella. Ebben az írásában – egy fennmaradt feljegyzése szerint – tizenegy kisebb elbeszélésének rejtett leírását és értelmezését adta.⁵ A Legendáról, a “második fiúról” a következőket írta: “… Bal szeme valamivel kisebb, mint a jobb és állandóan hunyorog, igaz, ez nem olyan nagy hiba, sőt, ettől arca még merészebb, mint enélkül volna, és senki sem fogja ezt a hunyorgó szemét hibájául felróni, ha találkozik lénye megközelíthetetlen zárkózottságával. Én, az apja megteszem. Természetesen nem ez a testi hiba fáj nekem, hanem szellemének az a kis rendellenessége, amely ennek valamiképpen megfelel, valami vérében keringő méreg; valami, ami képtelenné teszi rá, hogy a benne rejlő képességeket, amiket csak én látok, tökéletesen kibontakoztassa. Éppenséggel ezért az én vér szerinti fiam, ugyanis ez a hiba egész családunkra jellemző, csak ennél a fiúnál kirívóbban jelentkezik.” E jellemzés szerint Kafka művei között ez az elbeszélés kirívó “családi” jegyeket mutat, melyek közül különösen a vér és a méreg említése érdemel figyelmet. Vér és méreg ezen kívül csak az élete végén írt nagy retrospektív elbeszélésében, az Egy kutya kutatásaiban lelhető fel. Ott a vérségi kötelékben lévő kutyák világának középpontjában álló, áhított és elérhetetlen vascsont tartalmazza azt a velőt, melyről az elbeszélő tudni véli, hogy mérget rejt magában. A Legenda értelmezése így azzal az eséllyel kecsegtet, hogy ennek során utunk Kafka művének legbelsőbb köreihez vezet.

A Törvény előtt

Ez a kijelentés, amit Kafka címként állított írása elé, tartalmazza azokat a sarkpontokat, melyek köré az elbeszélés jelentésrétegei épülnek: a helymeghatározást (I.), a megítélés állapotát (II.), az elbeszélés önreflexióját (III.). A címben foglalt kijelentés helymeghatározásként az elbeszélés színterét, képes helyhatározóként a történet emberének állapotjellemzését, az elbeszélés önreflexiójaként pedig a cím alatt álló szöveg hierarchikus besorolását jelenti.

I.

Az elbeszélés szerint a Törvényről tudható tudás kivételes: csak az elbeszélő és a Törvény elé jutott ember osztályrésze. Kettejük helyzete azonban távolról sem azonos. Az ember .messze földről” jött – ez áll az elbeszélés magyar fordításában. A fordító ugyan jól élt a magyar nyelv adta lehetőségekkel, de a nyelvek különbözősége miatt az eredeti szöveghely jelentését itt mégsem állt módjában teljességgel közvetíteni. Az elbeszélés eredetijében a kifejezés (vom Lande) Land szava ugyanis egyaránt jelent földet, országot, tájat, vidéket és hont.⁶ Az elbeszélés eredeti környezetében ezért ezek bármelyike feltételezhető. Hogy melyikről van szó, annak eldöntésére kisebb kitérőt kell tennünk.

Kafka egy későbbi írásában, az Új ügyvéd című elbeszélésben egy, a Legendához hasonló térség jellemzőinek leírásához közvetlenebb eszközöket választott, melyek révén a térség érzékletesebben mutatkozott meg: “Ma a kapuk egészen máshova, messzebbre és magasabbra vannak elhordatva; senki sem mutatja az irányt…” A mondat határozóinak megháromszorozása csak első látásra tűnik fölösleges írói műveletnek, mivel a leírás pontosságának igénye csak ezen az úton képes tárgyát megidézni. Az “egészen máshová” fordulat azt a lényegi különbséget jelzi, ami a kapuk terét az elbeszélés világától elválasztja. A második jellemző ezt a lényegi különbözőséget teszi szemléletesebbé. Az “egészen máshová, messzebb” kifejezés arra utal, hogy a kapuk terének távolsága a messzeségben mérhetetlen. A meghatározás harmadik tagja az előbbiek mellé a “magasabbra” jellemzőt is megadja, és ezzel az elkülönített térséget hierarchikusan is besorolja. Az így kirajzolódó jelentés a kapuk terét az érzékelhetőség határán túl sejteti. E rövid kitérő során nyert belátásainkból nem következtethetünk közvetlenül a Legenda–beli térség elhelyezkedésére. (Kimerítőbb elemzés révén igazolható lenne – ami azonban itt nem feladatunk –, hogy a két elbeszélés azonos tájékrói tudósít.) Kafka térképzeteihez és ezek leírásának módozataihoz talán mégis valamivel közelebb jutottunk. Így a „messze földről jött ember” kifejezés eredeti jelentéshorizontja is világosabban áll előttünk: azt kell feltételeznünk, hogy a novella eredeti szövegében a Land szó valamennyi jelentése érvényben van. A Törvény előtti hely így a következő negatív meghatározást kapja: olyan hely, ahová megérkezve az ember hátrahagyta mindazt, ami föld, ország, táj, vidék és hon. (Az utóbbit, vagyis a Törvény idegenségét még külön is nyomatékossá teszi az, hogy a Kapuőr egy beszélgetésben hazájáról kérdezgeti az embert.) A színtér, amiről az elbeszélés tudósít, ezek szerint nem földi, és az ember számára idegen hely.

A novella topográfiájában így három elkülönült térség rajzolódik ki: a Törvény, a Törvény előtti hely, és az ember átal hátrahagyott térség: az ország. Az előbbiek határa a kapu; az utóbbiaké jelöletlen, ám meglétéhez nem férhet kétség: a Törvény elé érkező hazáját hagyta el. Az országból jött, és ennek megkülönböztetőérvénye van e helyen. A Törvény előtti hely így a Törvény és az ország közötti mezsgyeként határozódik meg.

Az ember az országból jött. Az ország kívül van a Törvényen, de lakói tudnak a létéről: “Mindenki a Törvényre törekszik” – mondja az ember a Kapuőrrel folytatott egyik beszélgetésében. A Törvény hat a Törvényen kívülire, az országra, ahol általános a Törvény ínsége: a Törvényen kívüli a Törvény hatalma alatt áll. A terek elkülönültsége nemcsak az elbeszélés topográfiáját jelöli ki, hanem meghatározza viszonyaikat is. A térségek hierarchiája a nyelvben, a nyelv révén is megmutatkozik: a nyelv – az elbeszélés eredeti nyelve is! – csak a Törvény fölötti, a Törvény alatti és a Törvényen kívüli helyeket képes megnevezni. (A Törvény “melletti” hely értelmetlen és képtelen hely a nyelvi hagyomány számára, mert ez – az egyenrangú mellérendelés miatt – a Törvény érvényvesztését vonná magával.) Ezért mindaz, ami Törvényen kívüli, alá van vetve a Törvénynek.

II.

A Törvény elé jutott ember helyzete az előbbiek nyomán kétségtelenül kivételes, mivel a Törvény elé bocsáttatott. De mit jelent az elbeszélés valóságában a Törvény elé jutni? Az ember az országból érkezett, és az ország kívül van a Törvényen. Útja során, az ország elhagyásakor át kellett haladnia a Törvény előtti térségen, mivel a Törvény és a Törvényen kívüli csak a megítélés e mezsgyéjén át határos. Az áthaladónak itt nyílik módja arra, hogy bizonyságát adja: méltó a Törvényre. Az országból érkező ember törekedett és készült a Törvényre; “útjára sok mindennel felszerelte magát“. A Törvény Kapuja, miként a belépés lehetőségének választása, nyitva áll előtte. Az ember belépést kér a Törvénybe, és a Kapuőr felel neki: “Lehetséges ( … ), de most nem” – hangzik ettől kezdve mindannyiszor a változatlan válasz. Ezzel az egész elbeszélésen végighúzódó párbeszéd veszi kezdetét, megteremtve a beszélők hasonlóságának látszatát. Kettejük lényegi különbözősége ugyanis a későbbiekben egyre nyilvánvalóbbá válik. Az országból érkezett embert várakozása során elmúló élete roskasztja halála felé, míg a Kapuőr változatlanul áll az elmúlással szemben: “Ott ült napokon és éveken át. ( … ) A Kapuőrnek mélyen le kellett hajolnia hozzá, mert a nagyságkülönbség nagyon megváltozott az ember kárára.” A Kapuőr a Törvény állítása; csak a látszatban mutatkozik embernek, és nincs alávetve az időnek. A Törvény előtti helyről így az is megállapítható, hogy ott időbeli és időtlen együtt áll.

Időtlen és időbeli közelebbi viszonyáról Kafka következő töredéke tudósít: “Minden pillanatnak megfelel valami időn kívüli. Evilágot nem követheti egy túlnani, hiszen az örök, ennélfogva nem állhat evilággal időbeli érintkezésben.”⁷

A belépést tiltó pillanat állandóságával szemben a Kapu mindigtartó nyitottsága áll. (“Mivel a Törvény Kapuja, mint mindig, nyitva áll és a Kapuőr oldalra lép … “) A pillanatnak és a mindigtartónak ez az együttállása csak az ember számára látszik egybeesésként, a tilalom állandóságaként. A Kapu nyitottsága ugyanis határtalan, míg a Kapuőr által őrzött tilalomnak a Kapu átlépése jelenti a végét. Ha ez bekövetkeznék, akkor a tilalom is érvényét veszthetné, és az ember megpróbáltatása térbeli történésekben folytatódhatna. Kapuőr közlése szerint: további Kapuk és Őrök egymásutánjában. Akkor közlése fenyegető éle is érvényét veszthetné (“De teremről teremre Őrök állnak. Már a harmadik látványát sem tudnám még egyszer elviselni.”) Ezzel az eshetőséggel Kafka kétségtelenül számolt; az elbeszélés egyik változatának tartott töredékben ezt írta: “Túlhaladtam az első Őrzőn. Utólag megréműltem, visszamentem, és az Örzőhöz fordultam: Én átmentem itt, mialatt te elfordultál. Az Örző maga elé nézett és hallgatott. Bizonyára nem kellett volna meg/ennem – mondtam. Az Örző továbbra is hallgatott. Hallgatásod engedélyt jelent az áthaladásra … ?”⁸ A töredék itt megszakad és a kérdések megválaszolatlanul maradnak. Egy későbbi írásának zárómondata viszont mintha e kérdések feloldásaként hangzana: ,”Aki a kérdésekre nem felel, megállta a próbát.”⁹

A Legenda emberének a Törvény előtt állított kérdés és próbakő a Kapuőr. A Törvény első ismérve ő, és az elbeszélés is ennek megállapításával veszi kezdetét: “A Törvény előtt egy Kapuőr áll.” Az országból érkező ember általa téved meg; benne látja tükröződni az országot, noha a Törvény előtti helyen azt készül végérvényesen elhagyni. A Törvény előtt mindaz tükörré válik, amire az ember tekintete az ország visszfényét rávetíti. Ez a tükörkép tiszta rajzolatot ad, és az ember döntése nyomán a kép egyre élesebbé válik; utóbb már bolhákat is mutat a Kapuőr bundájában…

Ezt az élesedő visszfényt csak a Törvény Kapujából áradó fényesség homályosítja el a halál közelségének píllanatában, és csak az ember halála oltja ki teljesen: “Ám most egyszerre fényt lát a sötétben, kiolthatatlan fényesség árad a Törvény Kapujából. Most már nem sokáig él.”

(A Legenda alapja a keresztény motívumokkal átszőtt hászid történet két kulcsszava: a tükröződés és a választás. “Egykor egy király hatalmas palotát emeltetett, amelynek számtalan terme, de csak egyetlen nyitott kapuja volt. Az építkezés végeztével közzététetett: Minden fejedelem jelenjen meg az utolsó teremben trónoló király előtt. A belépők azonban csak mindenfelé nyíló ajtókat találtak, melyekből folyosók vezettek újabb ajtók felé, vég nélkül a megtévedt szemek előtt. Ekkor megérkezett a király fia és látta, hogy csak tükröződés okozza a tévelygést, és meglátta maga előtt a trónteremben ülő apját…

Itt van a határ. Itt van a világ oltára. Itt élőlény nem megy keresztül anélkül, hogy fel ne áldozná magát. Mert e hely neve: lsten Választóhelye. Eddig érvényben volt ez is, az is. Itt az Egyetlen kezdődik. Lélek, ki ide jutottál, csendesedj, hatalmasadj, válassz!” ¹⁰)

Az ember bebocsátást kér a Törvénybe, és kérése – állandósuló – píllanatában ez tilalom alá esik: “... úgy dönt, hogy inkább vár, amíg engedélyt kap a belépésre.” A várakozást választja, és döntése nyomán végleg az időbe zárul. (Az elbeszélés saját idejének és az elbeszélt történés idejének eddigi egybeesése is ekkor bomlik meg; a Legenda elbeszélője ettől kezdve tudósít más, külső időről: “Napokon és éveken át ült ott.”)

Az ember döntése nyomán nemcsak az idő változik meg, hanem a tér is módosul: a Törvény előtti hely az ítélet és a büntetés végrehajtásának terévé alakul át. A Kapuőr utolsó szavai csak az időközben végbement ítélet szövegét mondják ki: “itt senki más nem nyerhetett bebocsátást, mert ez a bejárat neked volt rendelve. Most megyek és bezárom.”

III.

“A Törvény bevezető irataiban ez áll … ” – a Legenda ezt a forrásmegjelölést kapta a Perben. Az elbeszélés nem része a Törvénynek, nem a Törvény szövege, hanem Törvény előtti szöveg. A történet elbeszélője az elbeszélés során kivételes helyzetben van: mindaddig nem kerül a szakító idő sodrába, amíg szemlélője a történés – az ítélet – teljesedésének. Csak akkor kerül oda vissza, amikor az elbeszélhető megszakad, és egyúttal a kivételesség is véget ér.

Az elbeszélő tudatában van kivételességének, hiszen maga nincs a Törvény előtt, mert abban a térségben csak a Kapuőr, az ember és egy zsámoly van. És ezért nem is kerül megítélésére. Az elbeszélő a történeten kívül, mintegy az elbeszéltek mellett áll. Az elbeszélhető megszakadása után kivételes helyzete még egy ideig részlegesen fennáll: kivételes tudás birtokosa lett. Elbeszélésével azonban kivételességét átfordítja: a kivételesen tudott tudásának elbeszélésével kivételes árulás elkövetőjévé vált. Kafka reflexiója félreérthetetlen: “… csak egyetlen oldalt írtam (a Legenda exegézisét) – a kész fejezetekkel együtt olvasva részben jónak találtam. Szüntelenül annak tudatában, hogy minden elégedettség- és boldogságérzetért (ahogy ez például különösen a Legendával szemben fennáll) meg kell fizetni, kétségtelenül; feloldást soha nem találva, utólag meg kell fizetni.” ¹¹

MEGJELENT Vigília 1987/ 7

COPYRIGHT Tillmann J. A.