Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) elnöke az RTL reggeli műsorában arról beszélt, hogy sokszor az állami beavatkozások okoznak kihívásokat az ágazat szereplőinek. A szakember azt mondta, a mezőgazdasági termékeket az élelmiszeripari cégek mindenhol ugyanannyiért veszik meg az EU-ban, különbséget csak a szállítás költsége jelent.
Magyarország több mint tíz éve átalakította adóstruktúráját, amely eredményeként csökkentek a munkát terhelő adók, de növekedtek a termékek forgalmi adói.
Nagy többségén 27 százalék áfa van alapon. Erre még rárakódik a népegészségügyi termékadó, ami ugyan a népegészségügyet nem szolgálja, de az élelmiszerárakat növeli. Tavaly rárakódott a kiskereskedelmi extra profitadó, ami 4,5 százalék már az idénre
– tette hozzá Éder Tamás, emlékeztetve rá, hogy Magyarországon 27 százalékos áfa terheli az élelmiszereket, míg az uniós átlag 14 százalék. Tavaly óta a gyártókat terheli a kiterjesztett gyártói felelősség, és a magyar EPR-díj is az egyik legnagyobb Európában.
A FÉSZ elnöke szerint az Európai Unióban Magyarországon rakódik a legtöbb adóteher az élelmiszerek árára, ezért drága szinte minden. Közben ugyanakkor a nyereség kevés, elmaradtak a fejlesztések, gond van az élelmiszeripar hatékonyságával, versenyképességével. A magyar cégek megfelelő profitot nem tudnak realizálni az ilyen adóterhekkel sújtott fogyasztókkal szemben. Az élelmiszerinfláció is messze meghaladta az uniós átlagot, már elindult ugyan a korrekció, de Éder Tamás szerint jóval olcsóbbak nem lesznek az élelmiszerek, ha nem csökken az adóteher.
*
Élelmiszerárak alakulása Magyarországon 2024-ben
Az élelmiszerek (főleg az alapvető élelmiszerek) és az étkezések jelentős szerepet kapnak a fogyasztói árindex számításakor. Nézzük, hogy alakulnak az egyes élelmiszer-típusok árai többek között hó/hó (havi) formában, azaz egy hónap alatt, illetve év/év (éves) formában, azaz egy évvel ezelőtthöz képest százalékban kifejezve.
2024. március – élelmiszerek éves inflációja 0,70%
Élelmiszerek | 12 | 1 | 3 | 51 |
---|---|---|---|---|
h ó n a p a l a t t | ||||
2023. március óta | 2024. február óta | 2024. 01. 01 óta | 2020. 01. 01 óta | |
Sertéshús | +9,1% | +0,4% | +0,3% | +36,1% |
Marhahús | +2,6% | +0,4% | +1,6% | +71,3% |
Egyéb hús | +4,7% | +0,2% | -0,4% | +32,2% |
Belsőségek | -1,6% | -0,2% | -1,9% | +72,3% |
Baromfihús | -6,2% | +0,5% | -0,1% | +63,4% |
Szalámi, száraz-kolbász, sonka | -2,4% | +0,3% | -0,1% | +44,3% |
Párizsi felvágott, kolbász | +1,3% | +0,3% | +0,6% | +64,0% |
Húskonzerv | -0,7% | +3,0% | -2,0% | +117,7% |
Hal | -0,9% | -1,3% | +0,6% | +69,6% |
Halkonzerv | -1,9% | -0,9% | -0,2% | +49,7% |
Tojás | -19,7% | -1,3% | -2,8% | +65,7% |
Tej | -11,0% | -0,7% | -0,1% | +55,1% |
Sajt | -13,0% | -0,6% | +1,1% | +73,8% |
Tejtermékek (sajt nélkül) | -13,7% | -1,0% | -2,2% | +83,9% |
Vaj, vajkrém | -13,1% | -0,6% | +1,3% | +70,4% |
Sertés-zsiradék | -19,3% | -4,0% | -3,4% | +71,9% |
Szalonna | +2,1% | -0,5% | +0,5% | +63,7% |
Étolaj | -3,5% | +0,1% | -1,1% | +43,0% |
Margarin | -7,9% | -0,9% | +0,2% | +86,0% |
Liszt | -20,3% | -0,5% | -2,3% | +13,1% |
Rizs, hántolmányok | -0,5% | -0,4% | -0,8% | +78,8% |
Kenyér | -10,5% | -0,4% | -0,6% | +107,1% |
Péksütemény | +1,3% | +0,1% | 0,0% | +92,8% |
Száraztészta | -13,1% | -1,9% | -2,4% | +77,8% |
Cukor | +30,9% | -1,7% | -6,3% | +79,8% |
Csokoládé, kakaó | +11,6% | 0,0% | +3,4% | +67,4% |
Cukrászáru, jégkrém | +4,6% | -0,9% | +1,2% | +64,9% |
Édesipari lisztesáru | -3,4% | -1,1% | -2,5% | +77,4% |
Cukorka, méz | +2,4% | +0,8% | +1,2% | +66,6% |
Burgonya | +4,2% | +2,2% | +4,6% | +72,4% |
Friss zöldség | -9,3% | +1,6% | +16,2% | +97,3% |
Friss gyümölcs | +4,4% | -0,8% | +1,4% | +79,9% |
Gyümölcs-, zöldséglé | +6,2% | -1,0% | +2,4% | +76,9% |
Tartósított zöldség | +3,8% | +0,5% | +0,3% | +68,1% |
Tartósított gyümölcs | -6,2% | -0,6% | -0,3% | +64,9% |
Száraz hüvelyesek | +0,7% | +2,1% | +2,3% | +76,0% |
Dió, mák, mogyoró | +1,2% | 0,0% | +2,1% | +45,8% |
Tartósított húsos ételek | -1,1% | -0,5% | -0,6% | +66,1% |
Tartósított hústalan ételek | +1,9% | -0,5% | -0,4% | +65,7% |
Fűszerek, ételízesítők | +2,0% | -0,1% | +2,3% | +81,0% |
Éttermi étkezés (nem előfizetéses) | +8,7% | +0,6% | +2,5% | +73,2% |
Munkahelyi előfizetéses menü étkezés | +8,4% | +0,8% | +2,3% | +83,6% |
Iskolai étkezés | +11,3% | +0,7% | +2,4% | +56,3% |
Óvodai, bölcsődei étkezés | +11,5% | +0,9% | +2,8% | +57,3% |
Büféáruk | +10,4% | +1,0% | +3,1% | +94,5% |
Kávé (bolti) | -4,1% | -0,8% | -2,4% | +65,7% |
Eszpr. kávé | +10,4% | +0,3% | +1,9% | +58,9% |
Tea | +0,9% | -1,9% | +3,3% | +62,6% |
Alkohol-mentes üdítőitalok | +7,5% | -0,4% | +1,7% | +68,4% |
Élelmiszerárak alakulása 2010. január 1-től napjainkig
Az élelmiszerárak emelkedése hosszú távon jól megfigyelhető.
- Amennyiben más fogyasztási területek inflációja is érdekel, ajánljuk az infláció kalkulátor oldalunkat.
Amiből a statisztika készül: néhány élelmiszer havi, országos fogyasztói átlagos ára (2024. március)
Tétel | Ára (Ft) | Tétel | Ára (Ft) | Tétel | Ára (Ft) | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Rövidkaraj, kg | 2600 | Csemegeszalonna, füstölt (előre csomagolt is), kg | 3150 | Gomba, kg | 1750 | ||
Sertéshús, comb (csont és csülök nélkül), kg | 1870 | Napraforgó-étolaj, liter | 645 | Alma, kg | 536 | ||
Marhahús, rostélyos, csontos vagy csont nélküli, kg | 4640 | Tejes margarin, 200-250 g, db | 567 | Görögdinnye, kg | 348 | ||
Bontott csirke, kg | 1340 | Liszt, finomliszt, kg | 176 | Körte, kg | 1230 | ||
Csirkecomb, kg | 1230 | Rétesliszt, kg | 329 | Citrom, kg | 964 | ||
Csirkeszárny, kg | 1150 | Rizs, hántolt, fényezetlen, kg | 735 | Banán, kg | 753 | ||
Pulykamellfilé, kg | 2830 | Kenyér, fehér, kg | 875 | Narancs, kg | 764 | ||
Csirkemellfilé (csont és bőr nélkül), kg | 1940 | Félbarna kenyér, kg | 736 | Dobozos narancslé, 100%-os gyümölcstartalom, 1 l, doboz | 871 | ||
Szárazkolbász, kg | 5740 | Zsemle, 1 db | 66 | Fagyaszt. zöldborsó, kg | 1130 | ||
Téliszalámi, kg | 10820 | Kakaós csiga, db | 248 | Csemegekukorica-konzerv, kg | 2010 | ||
Pulykamell sonka, szeletelt, kg | 5360 | Spagetti, 4 tojásos, gyári készítésű, 400-500 g-os, db | 623 | Gyümölcslekvár, 250-650 g, min. 50%, kg | 2660 | ||
Gépsonka, kg | .. | Kristály-cukor, kg | 365 | Szárazbab, csomagolt is, kg | 1620 | ||
Párizsi felvágott, kg | 2750 | Kakaópor, 70-100 g-os,doboz | 674 | Tisztított dió, csomagolt is (nem darált, nem cukrozott),kg | 5540 | ||
Virsli, sertés vagy baromfi, kg | 3160 | Mogyorós tejcsokoládé, 90-100 g, egész- vagy törtmogyorós tábla, db | 543 | Hasábburgonya, gyorsfagyasztott, félkész, 750-1000 g, csomag | 980 | ||
Olasz felvágott, kg | 3120 | Jégkrém, dobozos, liter | 2050 | Bors, fekete, őrölt, 16-25 g, csomag | 209 | ||
Pontyszelet vagy filé, kg | 4310 | Háztartási keksz, csomagolt 800-1000 g,csomag | 1180 | Fűszerpaprika, csemege, 75-100 g-os tasakból 1 kg-ra számítva | 9010 | ||
Tojás, 10 darab | 730 | Akácméz, kg | 5860 | Só, étkezési, finomított, 1 kg (kivéve tengeri só), kg | 271 | ||
Pasztőrözött ESL tej, 2,8%, liter | 450 | Korai burgonya, kg | .. | Napi menü, 2 fogásos, adag | 2100 | ||
Pasztőrözött ESL tej, 1,5%, liter | 415 | Kései burgonya, kg | 415 | Iskolai ebéd, adag | 599 | ||
UHT tartós tej dobozban, 2,8% zsírtartalom, liter | 320 | Sárgarépa,kg | 528 | Hamburger, db | 1650 | ||
Sajt, trappista, tömb, kg | 2980 | V.hagyma, kg | 499 | Őrölt kávé 200-250 g, csomag | 1330 | ||
Tejföl, 20% zsírtartalom, kg | 1850 | Fejes káposzta, kg | 392 | Eszpresszókávé, vendéglátóhelyen, db | 523 | ||
Gyümölcsjoghurt, 125-150 g-os, db | 206 | Paradicsom, kg | 1400 | Ásványvíz, 1,5 literes, műanyag palackban | 179 | ||
Tejföl 12% zsírtartalommal, 325-450 g-os, db | 531 | Zöldpaprika (szántóföldi és primőr együtt), kg | 1870 | Ásványvíz, szénsavmentes, 1,5 literes, eldobható műanyag palackban, palack | .. | ||
Vaj, legalább 80% zsírtartalom, 100 g-os csomagolásban, db | 580 | Uborka, kg | 1340 | Coca Cola vagy Pepsi 1-2,5 l-es palackban, liter | 385 | ||
Sertészsír, 400-500 g (kivéve mangalica) | 801 | Gomba, kg | 1750 | ||||
Csemegeszalonna, füstölt (előre csomagolt is), kg | 3150 | Alma, kg | 536 |
Az ár az előző hónaphoz képest emelkedett, illetve csökkent
https://vasarlocsapat.hu/_hirek/_elelmiszerarak/elelmiszerarak.shtml