Eugéniusz:

Létrontás vagy javítás -

Egymondatos szabad ötletek -XII.



Nagy Életminőség Jenciklopédia

Ami az/egy ember hatalmában áll,

magának/másnak ártani/használni

Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok



Komjáthy Jenő

A BOLDOGSÁG MI?

A boldogság mi? Önfelejtés,

Örvény fölött mosolygva lejtés.

.

A boldogság mi? Nyugalom,

Virágos, enyhe sírhalom.

.

A boldogság mi? Szép önösség,

Hideg sugárod, büszke fönnség!

.

A boldogság mi? Hatalom,

Gőg a kényúri homlokon.

.

A boldogság mi? Röpke mámor

Az élvek légi poharából.

.

A boldogság mi? Szerelem,

Mely üdvözít, mert végtelen.

.

A boldogság mi? Összehangzat,

Fájdalmak szülte égi magzat.

.

A boldogság mi? Győzelem

A kínokon, az életen.

*

Komjáthy Jenő

IDEGENBEN

Miféle ország ez? Milyen sötét!

Nem tudom, ide hogy s mikor jövék,

Csak azt, hogy ide köt sok rémes emlék,

Hol a gonoszság és az esztelenség

Aratja váltig gyászos győzedelmét

Csatameződön, átkos förtelem-lét!

Nem tudom, ide hogy s mikor jövék,

Csak azt tudom, hogy zordon és sötét,

Csak azt, hogy benne fázom s éhezem,

Csupán az üdvnek híját érezem,

Melynek szivemben itt csak vágya van,

Betölthetetlen és határtalan.

.

És kik lakói vajjon? Tudja ég!

Valamint emberforma ivadék;

Gonosz, alantas, rút, ravaszdi nép,

Szemében borzalom az ősi szép.

Lángelme díja biztos vértanúság,

A nagyszivűt, dicsőt keresztre húzzák;

De egymás közt régen megalkuvának:

Kimenti bűnük kölcsönös bocsánat.

S mi tartja őket össze? Szolgaság!...

Mily törpe, vak, hideg, sötét világ!

Sokáig itt én nem maradhatok,

El innen, el! Megyek! Bocsássatok!

.

Bocsássatok, hiszen nem ez honom, nem!

Hol e rabszolgafaj, hol e konok nem

Dőzsölve teng és csillog a piszokban,

Míg pisla élete gyáván kilobban;

Bolygó lidérc, temetőgáz szülötte,

Bús létre rothadásnak tüze lökte;

Nem élhet napvilágon, dús ozonban,

Csak sírokon, erjedve, testromokban.

Koldus-világ! Kifosztott, megalázott,

Hol bűn szeretni s élni már gyalázat!

S ha születik - volt már eset - nemes, kiváló,

Átok kiséri, üldözik s elhal magától.

.

Nem, nem hazám e vad, kietlen ország!

Szeretni nem fogom világok torzát,

Szolgák sötét biralmát, e pokolt,

Mely föllengő szivemre rátiport;

A bölcs s a költő itten számüzött;

És minden csökevény; - barátság, szerelem,

Ha olykor - áloé virágja - megterem:

Csak szolgafrígy, mit össze lánc füzött,

Nem az, mit fönnen érez a szabad...

Ó, bár emelhetném már szárnyamat!

De szép hazámba még nem szállhatok,

Boldog csak akkor, hogyha meghalok.

Szabadság és szerelem őshazája,

Szemem már újra fényedet kivánja!

Honvágytól égek és beteg vagyok:

El innen, el! Megyek! Bocsássatok!

*

p 1

p

p A szocializmus vagy kapitalizmus alternatíva csapdájában vergődő –

p ő hallgatólag megszavazza az utóbbit, majd a holtáig attól koldulhat…

p

p Egy örök bosszankodó, zsörtölődő, mérgelődő –

p ez az önbetegítő önpusztítás nála ez az igényessége jele…!?

p

p Ő más hibája, vétke, mulasztása, bosszantása stb. miatt

p főképpen, sőt kizárólag önmagát „bünteti”: egy notórius önmérgező

p

p Megindokolja, hogy ő miért egy rossz sorsú boldogtalan:

p ő mindenkinek az áldozata, és e szerepben még tetszeleg is

p

p Ő a nagy megmentő szerepében csillog-villog:

p pusztába kiált szót, falra hány borsót, szór diszónak gyöngyöt

p

p Ország-világ legtöbb/minden bűnéért nagy büszkén

p hivalkodva főként, vagy csak önmagát okolja: magából csinál bűnbakot

p

p Egy nagy bajkeverő, de illetlenséget, tapintatlanságot

p ő semmi „pénzért” el nem követ, akkor inkább szenved?

p

p Az áldozatával még bűncselekménye közben is

p végtelenül kedves, mosolygós, előzékeny, udvarias…

p

p Aki egy mindent, még önmagát is „túlélő”:

p még a saját erkölcsi halálát, a drámai becsületvesztését is

p

p Ő, mint egy kiköpött, echte, par excellence farizeus:

p kívül illatosított, fehérre meszelt, de belül büdös, rothadó

p

p Ők csak békés egymás mellett élők, (el)táncolók –

p házaséletük egyik csúcsa a páros önkielégítésük…

p

p Távolítsd, vadítsd el (potenciális) szövetségeseid:

p másban, emberben soha ne bízz, csakis önmagadban

p

p Szaporítsd/növeszd nagyobbra ádáz ellenségeidet,

p így azután értékesebb lesz a győzelem, menthető a vereség…

p

p

p 2

p

p Előre felnagyítod az ellenfeledet: te törpe, ő óriás -

p így menthetőbb lesz a kishitűen tényleg várható vereség…

p

p Ő tanult az állatoktól: ökörkövetkezetes, makacs szamár,

p gyáva nyúl, gerinctelen, kaméleon, buta tyúk, ravasz róka stb.stb.

p

p Aki már nem élt hiába, ha pár napig híres/hírhedt lehet:

p az önmagából hülyét/bolondot csináló, ill. feltűnősködő botrányhős

p

p Az ő életjelmondása, igéje: különbözzél mindenáron:

p öncélú különcködő: nappal nyárspolgár, éjjel csodabogár!

p

p Aki kétségbe esik, el van veszve, ha valamiben is

p eltér a véleménye vagy pláne életformája a nagy többségétől

p

p Véges erőit pont a legrosszabb lelkizésre fordítja:

p önigazolás, panaszkodás, nyafogás, önsajnáltatás stb. …

p

p A mese nem róla szól? Másokon felettébb szörnyülködik

p vagy nevet, de hogy saját balgaságán elcsodálkozzon, derüljön?

p

p Mindent tud arról, hogy hol hibázta el az életét,

p „csak” egyet nem tud: azt akarni, hogy most változtasson…

p

p Mindig viccesen beszélj, de menj biztosra:

p te magad nevessél rajta a legelőször és a legjobban

p

p A humor olyan sajátosan emberi adottság:

p te csak ironizálj, gúnyolódj más, gyengébbek rovására

p

p Teljesen lebénítja, rettenti az a gondolat,

p hogy ő valami bolondságért nevetséges lehet…

p

p Amúgy minden ember halandó, de ő az egy kivétel –

p csak az ő halála elképzelhetetlen: ő így a mindenre ráérő

p

p A teremtés botránya az ember halandósága! –

p de amúgy meg élete dögunalom, elblicceli a hivatását…

p

p x

Komjáthy Jenő

AZ ÁLMODÓ

Emlékül Révay Zoltán barátomnak

Hogyha véletlenűl utadba téved:

Ó, meg ne szólítsd őt, az álmodót!

Porszem! Ő nem ér rá mulatni véled

Kutatva, látva egy mélyebb valót.

Lelkébe néz. Sokszor sír örömében,

Nemföldi büszkeség ragyog szemében;

Mert látja ő, mit nem lát senki más:

Titkaid: Élet, Sír, Föltámadás!

S mély gyászt ha érez és világborút,

Ó, ne zavard, tiszteld a szomorút!

Soká eltépelődik andalogva,

S átönti zajló, zengő hangsorokba,

Mi önlelkében zeng, zajong, viharzik.

(Véget nem ér az óriási harc itt,

A Gondolat le nem ereszti szárnyát;

A milljó Kép vég nélkül űzi árnyát;

Az Élet Gondolat, a Lét a Lélek:

A Gondolat meg fényes, gazdag Élet.)

Egy szó csupán, mit sokszor úgy keres,

Egy szó, amely világok magva lesz;

Nem puszta szó, de Isteníge: tett,

Mely a Lét kútfejéből született.

Ki a szivek s dolgok mélyébe lát:

Ó, meg ne bántsd az álmok nagy fiát!

.

Nem társad ő! Bár színre oly hasonló,

A teste hervatag, a húsa omló,

Balsors az árnya itt a földtekén,

Menny tükröződik szíve mély egén,

A tiszta menny, a boldog végtelen.

A csöndes vértanú a méla tűrő,

Hahogy honába léphet hirtelen,

A szellemek fölött korlátlan úr ő;

E honnak ő királya, Istene,

Mikéntha mind körötte lejtene,

Mi fényes és vidám, mi tiszta és mi szép,

És szembe véle nyájasan királyi nője lép;

Körötte lejtne mind, mi önzetlen, mi nagy,

Mi Istent üdvözít, mit gondol Isten-agy.

Körötte lejtenek vágyára lesve:

Figyelve, szorgosan és fáradatlanul;

S mi még csodálatosb: nem szolga egy se,

Szabadság él szivükben olthatatlanul.

Nincs kegyre éhes, undok szolgahad,

Mindenki úr körötte és szabad.

Nem ismer senki itt iromba érdeket,

Önzetlen és mindenható a Képzelet...

Ki e szabad s dicső világba lát:

Tiszteljed őt, az álmok nagy fiát!

.

Világszem ő. Nem ismert tért, időt se;

Örök gyönyörben úszó, isteni;

Világur ő, az álmok méla hőse,

Nem kell neki, csak egyet inteni,

S körötte él, sugárzik, zeng, lobog,

Csapong, repűl, örvénylik, dúl, ragyog,

Mind testet ölt, aminek lelke van,

Formába tör, ami határtalan.

Hatalma nincs a durva földanyagnak,

Hol minden élet általfinomúl,

Nem sejtik ezt, kik mindenen kacagnak,

Mi törpe szellemük haladja túl.

A fény ez itt, a tiszta érzelem,

Központja, napja: világszerelem.

Lakóit Isten-álmaid ragadják:

Világszerelem és világszabadság!

.

Törvénye nincs, csak egy van, hogy szeress!

Akard a szépet, jót, nagyot, dicsőt!

És megtalálja itt, ki mit keres,

Mi téphetetlenül szívéhe' nőtt.

Munkája kéj, parancsa meg gyönyör,

S minden csodás harmóniába tör...

Ki a Szerelem őshonába lát:

Szeressed őt, az álmok nagy fiát!

[1890. július 26.]

Komjáthy Jenő

JÓSLAT

Vészt jósol a felhők taréja,

A szél szilaj danába kap,

Az élet kínja, mint a héja,

Vijjogva a szivemre csap.

Fekete fellegek robognak,

Nyomukban az egész pokol,

Követi dúló viharoknak,

Az ég a földdel összefoly.

Harmóniátlan, vad zsivajba

Kitör a szél, a kárhozott;

Kislelküen borulnak arcra

A gőgös földi boldogok.

A porba hullnak büszke arcok,

Sikoltva: "Itt a fergeteg!"

A zivatar zenéje harsog:

Csak rajta! Én nem reszketek.

Átok dulongja ősi telkem,

A tűz már vérem égeti,

Vesszőzi ostoréle lelkem:

Csak rajta! Hisz ez kell neki.

Csókolja felleg ajka főmet!

Nem jő szemembe gyáva köny

A vészharag szivembe tör meg

El nem borít a vérözön.

Ujjongok én a viharokkal,

S a viharokkal kacagok,

A földre ütnek égi joggal,

Én magam is vihar vagyok.

Tapossatok szivemre bízvást,

Dúljátok föl a dús határt!

Nem törlitek a szellemírást,

Mit szívem legmélyébe zárt.

Nem alszik a fáklya, csak lefordult,

Majd eljön még az én napom,

Kiömlik a szivem, vére csordul,

Hogy mi vagyok, megmutatom.

A bűvös vessző kirügyedzik,

A forgó vész gyöngyöt kavar,

A viharok még jobban edzik,

Aki merészet, hőn akar.

Nálam a szó, a titokoldó,

Kimondom én, nem reszketek,

Elmém, e végtelenbe bolygó

Nem léha árnyat kergetett.

Nevem a csillagokba írom

S emberszivekbe égetem,

És túl időkön, túl a síron

Terjed hatalmas életem.

Szivükbe égetem a dalnak

Fényes, örök betűivel;

Mellem kitárom a viharnak:

Jöjjön, aminek jönni kell!

Komjáthy Jenő

MÉRTÉK

Ha durva dölyf kerűl utamba,

S fölemeli fejét a gőg:

Féreggé szűkül egy szavamra,

Én megalázom földig őt.

Te por, te semmi! - így kiáltok -

A semminél is kevesebb,

Ki nem is élsz, bár élni látszol,

Éhenhalónál éhesebb,

Hiába oszt parancsot s gúnyt szavad,

Üresb vagy, mint üres beszéded,

Nem ment meg senki, semmi téged:

Mert semminek érzed magad!

Ha egyedül vagy, akkor érzed -

S ilyenkor szinte futsz magadtól,

Borzongva undor- s unalomtól,

Ilyenkor szinte gyűlölöd magad -

S bár meg nem vallod, mélyen érzed

Önhitványságod, semmiséged.

Megvetni látszol gáncsoló szavam?

Hiába mind! dölyfödnek vége van.

Találva vagy! Magad előtt pirulsz:

Szégyellned kell, hogy élsz, hogy létezel.

Remegsz, ahogy üres szivedbe nyulsz:

Mert semmi vagy és semmivé leszel!

.

Ha az erényt szenvedni látom

Görnyedve a kereszt alatt,

A szabad lelket rabigában:

Én fölmagasztom égig azt.

.

Ember! - eként üdvözlöm őt,

Adhatok-e különb nevet? -

Ki élve élsz, te jó, te hős,

A többieknél lelkesebb,

A többieknél szabadabb:

Emeld föl vérző homlokod,

Érezz ma boldog büszkeséget,

Ragadjon lelked messze téged!

És amit látsz itt lábaidnál,

Bizony mondom, több vagy te annál,

Több, semmint magad is tudod!

Ha egyedül vagy, mélyen érzed,

Ha ekkor önlelkedbe mélyedsz,

Reszketve titkos, mély gyönyörtől,

Ihlettől, égi szerelemtől -

Be kell, hogy valljad, mélyen érzed,

Hogy végtelen, örök a lélek,

Mely igazért, nagyért hevült.

Ó, boldog te, ki lelkesülsz!

Fölemel égig egy szavam;

Nyomornak, búnak vége van,

Örvendezel, midőn szivedbe nyúlsz,

Ó, mert érezned kell önnön becsed!

A mindenség lelkével rokonúlsz;

Mert minden vagy és mindenné lehetsz!

[1892. április]

p 3

p

p Neki az egész élet egy nagy játék: bármi visszacsinálható,

p még a szemkiszúrás is, mert nincsen irreverzibilis károkozás…

p

p Nem jól érzékeli az ún. rendelt időt – ő rosszkor üti a vasat,

p vagy nagyon előre siető koravén, vagy örök késő, végleg elmulasztó

p

p Ha kimegy az utcára, a is fejére eshet egy tégla:

p halálfóbiás, örök rettegő, raktárra aggódó önbetegítő

p

p Aki már egy rossz pillantásra lecsapó krakéler:

p és maximumot hoz ki az „inszinuációból”: véres kardpárbaj

p

p Rossz „elvi”, presztízs-okokból megy bele a sok-sok

p önfelőrlő piszlicsáré csetepatéba (legyek után kapdosó sas)

p

p Nincs ugyan vészhelyzet, de ő mégis belepusztulna,

p ha itt-most nem ő lesz ő – káros - igazmondás felkent bajnoka…

p

p Örömmel hagyod éhezésből a felhizlalásod, a lakomákat,

p de kövéren meg majd a vágóhídra hajtanak (Jancsi és Juliska)

p

p Már előre kínlódsz, ha már közelegnek:

p minden vágyad: csak valahogyan megúsznád az ünnepeket…

p

p Magának a legszebb efemer, lakhatatlan lakot:

p a lég/jég/kártyavárat ő építi fel és ezért még lakbért is fizet

p

p A vergődő hálapénz is ad az őt simogató, babusgató segítőnek,

p aki ezért sem segíti vissza a partra-vetett halat éltető közegébe…

p

p Az orvosa mindig jobban tudja, és tőle tudhatja is, mint ő,

p hogy neki éppen mije, és hogyan és mennyire fáj és mi jó neki

p

p Csak akkor könnyezik, ha sok hagymát pucol?

p Szégyelli a sírást, az nem katonadolog - így nem könnyebül…

p

p Rossz vásárt csinál: egy nap álvágy-kielégítő dolce vita,

p amit ráadásul csalódás követ, majd jöhet a sok év börtön…

p

p

p 4

p

p Fenn az ernyő, nincsen kas - világraszóló lagzit tart:

p pár napig a dínom-dánom, majd meg a sok szánom-bánom

p

p Megfelelési kényszerből olyasmikért vállal alja, ill. túlmunkát,

p amire neki egyáltalán nincs is szüksége, sőt csak a baj van vele

p

p Aki olyan, mint egy kitelepített, elhurcolt kényszermunkás,

p idegenben vállal ostoba hitele stb. miatt lélekölő, testnyúzó robotot

p

p Ő a bevásárláskor, vagy a vendéglőben érzi Valakinek magát:

p ott-akkor ő az Úr, mert fizet, így őérte van a bolt(os), a személyzet stb.

p

p Úgy vásárol, nagy a boltba, hogy nem tudja mi a szüksége –

p így azután könnyen rá is sóznak sok fölöst/károst vackot, bóvlit

p

p Parasztvakítás: hiszi, hogy ő most nagyon jól, pontosan lát,

p pedig csak éppen elkábítva a szemfényvesztők elkápráztatták…

p

p Ha sok pénzt nyer álmában, ővé lett a lottó főnyeremény,

p ébren hitelre vadul költekezik és így óhatatlanul adósrab lesz

p

p Megszokásból, illendően unos-untig hallgatja odahelyezett papját,

p pedig annak már minden ún. prédikációja a könyökén jön ki: el is alszik

p

p Heti egyszer a szentmisén részt véve ő áldoz az Istenének,

p de a hét többi, nagyobb része már a császáré, illetve az ördögé…

p

p Carpe diem: csak egy nap a világ, ki tudja, mit hoz a holnap,

p egy jó húslevesért levágja még az aranytojást tojó tyúkocskáját is…

p

p Nem hiszi: mindenekelőtt Isten országát keresse, a többi majd megadatik:

p feladja ifjúkori álmát, hivatását a biztos megélhetést nyújtó dologházi melóért

p

p Amíg nincs összkomfortos öröklakása, nagy bankbetétje stb.

p addig nem kockáztat „gyermekvállalást” … azután meg már késő…

p

p A gyermek az Élet vége, csak sok kiadás, töméntelen gond viselése stb.,

p inkább marad az elviselhetetlen könnyűségű léte/késő bánata: ebgondolat….

p

p x

Komjáthy Jenő

A MÚLTBÓL

Mosolygott rám sok szép leányajk,

Szeretkezém sok szép leánnyal,

Élvet kinált a lomb, a rózsa,

Sok titkos-édes pásztoróra.

.

Pazar fényt szórt reám az égbolt,

A mindenség ködfátyolkép volt,

Ezüst folyam, arany virágok,

Lábom mesés kincsekre hágott.

.

Ittam a kéjek poharából,

Ittas valék az ifjuságtól:

De ím a serleg inog, lendül,

Reszketve ejtém el kezembül.

.

Pezsgő gyönyörre jött a bánat,

Mely maga ellen törve támad;

S én élvunottan, kéjgyötörten

A habzó kelyhet összetörtem.

.

Majd új gyönyör ragadt el engem,

S az életet kockára tettem.

Perdült a köb, baljós a száma,

Búkedv köszönte vak nyomába.

.

Ó, én botor, osztályi részem

Eladtam csengő álompénzen!

Árnyképeimnek csábölébe:

Dobáltam mindent lázban égve!

.

De vége, vége! Már nem vágyom

Pihenni púha rózsaágyon;

A rózsaláncot is letéptem,

Nem sorvadok már szolga-kéjben.

.

Már csak az vonz, mi lehetetlen,

Ragyognak kéjnapok felettem:

De én keresek titkos árnyat,

Ahol lelkem magába szállhat.

.

Magából szőjön új világot!

Mindegyre szítom benn a lángot.

Mélység, magasság szava lettem,

Istennek lett visszhangja lelkem.

.

S visszhangja lett a fergetegnek,

Mitől a gyöngék úgy remegnek.

Fejem a Vész keblére hajtván,

Vad viharének vitte sajkám.

.

Lángviharok zúgtak felettem,

Az örök fény visszfénye lettem,

Visszfénye új, dicsőbb napoknak -

A régiek már haldokolnak...

.

Napszínen kába tündököljön,

Pillangószárnyat hernyó öltsön:

Keresem én a titkos árnyat,

Ahol lelkem magába szállhat.

.

És köd előttem, köd utánam,

Megközelítlen, szűz magányban:

Szövöm a csodás, égi regét,

Mélyeid járom, isteni lét!

.

S hol a szent liget árnya béfed,

Új, csodaszép életet élek,

Tündérsziget ölébe fogad,

Álmodom boldog, mély álmokat.

*

ÁBRÁNDOS FIÚ

A milliókat átöleltem,

Átkarolám a végtelent;

Ragyogó fényben, égdörejben

Éreztem az örök jelent.

Föllengő, óriás szivemmel

Csak üdvöd szomjuhoztam, Ember!

Bántottak s én szerettem őket,

Hímeztem álmát a jövőnek.

De szóltak ők s gúny lobogott szemökbe:

"Amért rajongsz: hiú;

Bolond vagy, és az is léssz mindörökre

Ábrándaiddal, jó fiú!"

.

Koszorút fontam dalaimból

És álmaimból főm köré;

És dal fakadt, virág a sírból,

Szivem vérével öntözé.

Mártírszivemmel a kereszten

Világ szivét, Istent kerestem.

Túláradó, eszményi vágyban

Embert emberré tenni vágytam.

És szóltak ők haraggal messze lökve:

"Merész álmod hiú;

Légy átkozott és számüzött örökre,

Pusztulj, te vakmerő fiú!"

.

De én azért most is rajongok

S átölelem a végtelent,

Felhőzik lelkem égi gondon,

Agyam lángképeket teremt;

Bántottak s én szerettem őket,

Látom szent árnyát a jövőnek.

Embert szabaddá tenni vágyom,

Meglátni Istent hőn kivánom.

S legyen, miért szivem lángokra lobbant,

Törekvésem hiú:

Rajongok, álmodom s leszek, ki voltam,

A régi ábrándos fiú.

[Szenic, 1890. szeptember 21., 1892. május 2.]

Komjáthy Jenő

OTTHON

Amért van békés otthonom,

Ne mondj boldognak engem!

Felhők borítják homlokom,

Mély gyász borong szivemben

.

Köröttem boldog kedvesim:

De vannak elhagyottak;

A hideg éjben gyermekim

Künn fáznak, künn zokognak.

.

Fagyos szárnyával élesen

Megcsap az ősi szégyen:

Járnak magán, testvértelen,

Testvéreim az éjben.

.

Mit ér, ha boldog hajlokom

Betöltve puha kéjjel,

Ha szívem nem szakíthatom

Milljó darabra széjjel!

.

Mit ér, ha itten csönd honol

S beleng az égi béke,

Ha künn a poklok vésze forr,

Öröklött bűnök mérge?

.

Ott kívül minden reng, remeg,

És rajta nincs hatalmam.

- Megállhat-e, ó, Istenek,

E fészek ily viharban? -

.

De nem e fészket féltem én,

Nem csupán e családot;

Boldoggá tenni vágyom én

S ölelni a világot:

.

A boldogságot gyűlölöm,

Mely megbuvik magába,

Melyből a főrész nem ömöl

A nagy embercsaládba.

.

A boldogságot megvetem,

Mely egy kicsinke koncon

Lapulva rágcsál kéjesen,

- Pákosztos eb a csonton.

.

Míg lesz egy, ki nyomorban él,

Nem lehet senki boldog;

Rossz szív, mely önmagába fér,

Az önzők mind bolondok.

.

Boldognak mondasz? Ó, ne mondj

Addig boldognak engem,

Míg emberszív fájdalmat ont,

Könny ég emberszemekben!

.

Tudnám csak, hogy megváltanám

Véreimet a vérrel,

Magamat szétszakítanám

Milljó darabra kéjjel!

.

De addig csak hadd hordozom

A zordon gyászt, az átkot,

Hogy boldogítani nem tudom

A nagy embercsaládot!

[1893. február 27.]



p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

p

p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen

p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,

p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…

p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,

p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…

p

p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

p

p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

p

p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és

p végül - az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….

p

p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.

p

p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p

p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p

p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

p

p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul

p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!

p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-

p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és

p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

p

p p.s.:

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre

p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…

p x

