|
ÖTÖDIK FEJEZET
KECSKEMÉTI LEVEGŐ
(...)
De még mindig nem érezte magát eléggé elfoglaltnak. Még mindig szomjazott. A pápai képzőtársaság hiányzott neki. Az irodalmi versengés izgalmai, édességei hiányoztak a kecskeméti főiskolából. A festészet, bár mindig tökéletesbedett benne és bár sok dicséretet aratott ügyessége, kezdte többé ki nem elégíteni.
Hozzáfogott első darabja,[28] »A zsidó fiú« megírásához, melynek hőse Fortunatus Imre, II. Lajos pénzügyminisztere. A drámát egy nemzeti színházi pályázatra írta versekben. A jambusok szépen pattognak, elég ügyesek, de a jellemzés még nagyon gyarló: az emberekben annyi vér sincs, mint egy légyben, eredeti észjárásnak, elevenségnek, színpompának és fordulatosságnak vagy zamatnak is teljes híjával van még és mégis tekintve a kort, amelyben íratott és annak életkorát, aki írta, a tehetség erős jeleit mutatja. Mert tertium comparationist kell venni. Hiszen a bombasztok korszakának a kellő közepében úszkálunk. Érthetetlenségek még a külföldi nagy íróknál is előfordulnak. Maga Balzac beszéli, hogy néha egy galimatiászt bent felejt a regényeiben, mely merőben érthetetlen lévén, mélynek látszik, minélfogva azt tapasztalja, hogy a nyájas olvasók többnyire épp az ilyen helyeket jegyzik ki a Stammbuchukba. A legjobb költőknél előfordulnak a bombasztok, fölöslegek, érthetetlenségek, naivitások; Garay azt írja: »Magyar hölgynek születni nagy és szép gondolat« s ezt széltében szavalják az országban, sőt magán a nagy Vörösmarty Mihályon is megesik, hogy a rím kedvéért toldja-foldja a versét s olyan férceket hagy bent, amilyeneket nem kellene, például a »Fóti dal«-ban:
Fölfelé megy borban a gyöngy; jól teszi.
Tőle senki e jogát el nem veszi.
»A zsidó fiú« verseiben is voltak ilyen dagályosságok, de itt-ott friss gondolat is megakadt, úgyhogy Móric egy cseppet se volt nevetséges, ha pályázni akart vele a száz aranyra, bár ő maga félt a nevetségességtől, titokban írta s nagy gondban főtt a feje, hogy kivel tisztáztassa le (mivelhogy idegen kézzel kellett írva lennie a pályázatra), senkihez se volt annyi bizalma, hogy a szent titkot eléje tárja.
Jó szerencse, éppen mikor az utolsó simításokat végezte drámáján januárban, megnyílik az ajtaja egy napon s betoppan hozzá hanyag öltözetben, vékony köpenyben egy didergő alak.
- Ösmersz-e még?
- Petrovics Sándor - kiáltá Jókai kedvesen meglepetve, mert pápai ismerőseiből csak az egy Ács Károly volt Kecskeméten.
- Petőfi Sándor - igazítá ki Petrovics a nevet s a Petőfi nevet ekkor hallotta Jókai először.
Ennek a magyarázatául elmondta, hogy a »Hazámban« című költeménye e név alatt jelent meg az Athenaeumban s ezt akarja jövőben megtartani írói névnek. Ez idő szerint azonban a színészeti pályán foglalkozik s színészekkel (a Szabó József társulatával) jött Kecskemétre, miután Pápán mint diák nem bírta magát tovább fönntartani.
Jókai megörült tavalyi ismerősének, ki az önképzőköri időket varázsolta vissza s minthogy nem tartozott az itteni diáktársadalomhoz, ahol titkolózott, meghítta másnapra s felolvasta neki »A zsidó fiú«-t. Petőfinek tetszett a darab, dicsérte s ajánlkozott, hogy lemásolja, ami meg is történt, úgyhogy Jókai még idejében elküldhette. Petőfi rossz karban volt; életének talán ez volt a legkeservesebb időszaka; sokat nélkülözött s a színészi pályán is inkább hátrafelé ment, ezúttal színlapkihordó volt s néha valamely alantas szerepet kapott a szegény nemes Coriolan és Hamlet (mert az akart lenni), vendégek érkezését jelentgette a színpadokon vagy azt, hogy »a kocsi előállott«.
Jókai megszánta s a darab lemásolásáért meg akarta fizetni, de a kevély Petőfi visszautasította a pénzt. Kettejük szorosabb viszonya voltaképpen itten kezdődik és nem Pápán. Jókai ott még tartózkodó volt, sőt hűvös iránta, amennyire ő hűvös tudott lenni, itt azonban megösmerte Petőfi szenvedéseit, küzdelmeit, nagyratörő lelkének vívódását: nem egy elzüllött vagabundus volt már az most előtte, hanem egy hős leszakadozó rongyaiban, kinek ruhája a sorssal való birkózásban tépődött össze. Szívesen barátkozott most már vele s arcképét is megfesté abban a sötétzöld, sárga gombos quäkkerben, melyet Petőfi az ősszel egy viseltesruha-kereskedésben Pesten a Széna téren vett s mely garderobe-jának egyedüli büszkeségét képezte.
Petőfi csak néhány hétig tartózkodott Kecskeméten, mialatt dolga mind-mind rosszabbra fordult. A színtársulat proporcióra játszott, Petőfire ebből mintegy 28 váltó forint jutott havonkint, de utóbb ez is leapadt, mert a nagy sarak miatt ezen a télen (1843) csak a legelszántabb kecskeméti polgár mert az utcára kimenni, illetve a színházba, kivált ha messzebb lakott. Hiába sürgette hát osztalékjai fölemelését. Nem volt honnan. De ha lett volna is, nem volt ok rá. Rossz színész volt. Jókai följegyzései róla, hogy milyen remekül tudott szavalni vagy előadni, teljesen alaptalanok. Előadói képességét jelentéktelennek mondják kortársai s őket igazolja a sikertelenség. Alakja szerény volt, a színpadra szinte alkalmatlan, arca nem rokonszenves és nem idomítható, nagy ádámcsutkája föl s alá járt szavalat közben a nyaka alatt, mint a csajka, hangja kevés ércű és kicsiny terjedelmű, egy kellemetlen orrhanggal megtoldva s emellett testtartása és mozdulatai sem megfelelők.
Tavasszal a vándormadarak megérkezésével a vándorlás ösztöne meglepte Petőfit is, elhagyta nyomorúsága tanyáját, hogy világot próbálni Pozsonyba menjen, ahol most gyülekezett az 1843-iki országgyűlés s hol bizonyosan lesz magyar színészet is, a tekintetes Karok és Rendek mulattatására.
Csakhogy az elmenetel ez egyszer nehézségekkel volt összekapcsolva és a Jókai által vásznon megörökített zöldes quäkker nagy veszedelemben forgott. Petőfi Némethy nevű színésztársával egy parasztasszonynál lakott közös szobában s tíz váltó forintot fizetett a koszttal együtt (micsoda dinasztának tűnhetett fel előtte Jókai, aki húsz váltó forintot fizetett ezekért Gyeneséknél). A végén azonban mintegy hat váltó forintra nem akadt más fedezet, csak a zöld quäkker. A parasztasszony visszatartotta a zöld quäkkert. Petőfi kétségbe volt esve, mit csináljon ő a zöld quäkker nélkül? Jókai és Ács Károly interveniált, de hasztalan. Az asszony minden áron zálogot akart, hosszadalmas tárgyalások után Jókai oda kölcsönzé nagy Páriz-Pápai szótárát Petőfinek, ezt a félelemgerjesztő impozáns könyvet s az anyóka ezzel is megelégedett, miután Ács Károly elhitette vele, hogy annak nagy értéke van és a moly se eszi meg, míg a quäkker csak bizonyos testalkatokra használható és a moly is megeszi.
Jókai ez alkalommal egész Pestig ment barátjával, ahol néhány napot töltöttek fiatal írók tanyáján, egyelőre még csak messziről nézegetve őket. Az egész pesti időzésből csak egy adat maradt, hogy április 10-én félénken kopogtattak Budán a Lyka-házban egy ajtón, mely a Frankenburg szállásába vezetett, de nem találták otthon a gazdát. Petőfi néhány költeményt és egy levelet hagyott ott. Hogy Jókai is vitt-e valamit táskájában, talán majd annak is meglátjuk a nyomait valamely színes borítékú lapban. Április 12-én reggel Jókainak vissza kellett utaznia Kecskemétre. Este a Török tsászárnál kávéztak, aztán sokáig sétálgattak a tavaszi éjszakán a Dunaparton, jövendő terveket kovácsoltak, alkalmasint többször elmenve a hely mellett, ahol most a szobra áll az egyiknek.
»A zsidó fiú«, Jókai első drámája, jó sikerrel járt künn a világban. Toldy Ferenc megkapta 1843. márc. 8-án. Április 31-én kihirdettetett az eredmény. Jókai lázas izgatottsággal várta a nagy napot, mely végre is beköszönt. A száz arany jutalmat a »Főúr és pór«, Obernyik drámája nyerte meg ugyan, de »A zsidó fiú« is dicséretben részesült. Nagy dolog volt. Az öt bíráló közül kettő, a legtekintélyesebb Vörösmarty és Bajza, »A zsidó fiú«-t ajánlotta jutalomra. Ez szinte több volt, mint maga a jutalom. Erről beszéltek Pesten az irodalmi körökben, a Pilvaxban és a Csigánál, elszivárgott híre Kecskemétre is s a Gyenesék diákját nagy nimbusz övezte. Igaz, hogy a »Kalliope«-t, az ifjúság írott hetilapját már eddig is ő szerkesztette, s vezére volt a Hippokrené forrását kóstolgató ifjúságnak, a Kalliope-csoportnak, de hát az mind csak gyerekség ahhoz képest, hogy az Akadémia bírálói majdnem neki ítélték a száz aranyas jutalmat. A száz arany se volt még olyan kevés akkor, az Akadémia se. Jókai álmodni se mert ilyen sikerről, boldog volt, égett talpai alatt a föld. Új és új tervek forrtak fejében, drámák, regények, novellák meséi kergették egymást tüzes fantáziájában. Száz kézzel szeretett volna írni, de egyelőre már régebben kitervelt regénye megírásához fogott s amennyire a kötelező tantárgyak és az önképző tanulmányok engedték, szorgalmasan dolgozott a »Hétköznapok«-on; festékes dobozait és ládáit pedig beszőtte hálójával a pók. »A zsidó fiú« elfújta a piktort örökre. Néha még visszasóvárog első szerelméhez, a festékekhez, de ez már csak olyan, mint mikor az ember a második feleségével nászúton néha az eltemetettről álmodik. (...)
MIKSZÁTH KÁLMÁN
JÓKAI MÓR ÉLETE ÉS KORA
TARTALOM
EPILOG
A Jókai-drámák első kötetének kritikai kiadását sajtó alá rendező Solt Andor A zsidó fiú keletkezéstörténetének bemutatása után több olyan, ...
JÓKAI MÓR (1825-1904.) Page 2. Dr. BERNSTEIN BÉLA ... más, mint Petőfi másolt le, „A zsidó fiú” drá- ... Íme, így beszélt, így irt Jókai Mór, ezt hagyta nekünk ...
Dr. Révész György, gimnáziumi tanár: A zsidó Jókai regényeiben ; 70. [...] kimondja hogy a zsidók és cigányok ; 94. [...] a rácok görögök zsidók örmények cigányok ...
révész György: A zsidó Jókai regényeiben. nyíregyháza, 1940, neuwald illés ... révész György: A zsidó Jókai regényeiben. nyíregyháza, 1940, neuwald illés ...
Author of A zsidó Jókai regényeiben. ... A zsidó Jókai regényeiben. by Révész, György. First published in 1940 1 ...
Jókai : a regényíró útja 1868-ig. Szerző: Nagy Miklós (1924-2002) Megjelenés: (1968); A zsidó Jókai regényeiben. Szerző: Révész György Megjelenés: (1940).
Jókai Mór. Révész György s A zsidó Jókai regényeiben. 19,39., 145-195. 1,. Vadász Ede : Jókai és a zsidóság. 1905. 64-65. 1. Vajda Béla : Jókai. 1904. 245 ...
|
