Tartalom

Előszó
Szendrey Julia naplója
Szendrey Julia levelei Térey Marihoz
Függelék (Szendrey Julia verseiből)

Előszó

Beváltom szavamat, mit néhány hó előtt tisztelt olvasónőimnek adtam.

Egy művet nyujtok át ezennel szép nagysádtok kezeibe, - egy igaz gyöngyöt, mely a legtisztább női sziv tengermélyén hevert, - egy tündérszép virágot, mely ihletett hölgy lelkében s a költészet napvilágánál született, szenvedések könyharmatával öntöztetett s a boldog szerelem által leszakíttatott, hogy koszorúként ragyogjon a legboldogabb s boldogságára legméltóbb férfinak homlokán.

E szellemkincs "Petőfiné naplója." Hű tükre azon érzelmeknek, mik egy magaslelkű hölgyet szerelme örömei és fájdalmai közt meglátogatának; szavak, minőket regényekben nem olvasunk, miket a költői lélekbe maga a szerelem istene irt le. Mennyi tiszta érzelem, mily magas ábránd, mily lélekhű szenvedély ragyog fel ez irt sorok minden eszméiből, minden gondolatjából! S e természetes gyöngédség és szemérmes boldogság, mely a női sziv gondolatjait legmerészebb röpteikben is félreismerhetlenekké teszi. Mélység a magasságban, mint tenger tükrében meglátszó fellegek képei.

Ha valaki a napsugárt meg tudná fogni, vagy le tudná festeni a hajnal-csillagot, az lehetne oly szép, mint e lefestett képe a szerelem hajnalcsillagának...

... Gyermekkoromban sokszor néztem a láthatárra hajló égboltozatot... úgy tudtam vágyni oda, hol az ég a földre leér... gyakran néztem az ég fényes diadémját, a szivárványt; ... úgy szerettem volna ott lenni, hol annak végei a földre hajolnak! Most Petőfi ott van, hol az ég a földre leér, hol a szivárvány a földet átöleli: legyenek e következő sorok, üdve mennyországának vázlatául kiosztva boldogok és szenvedők között.

Jókai Mór.

Petőfi Sándorné Szendrey Júlia
Petőfiné Szendrey Júlia naplója és levelei Térey Marihoz