|
Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár
Létrontás - a hitvány elit - II.
Vörösmarty, Mihály
Liszt Ferenchez
Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhová juss, mindig hű rokon!
Van-e hangod e beteg hazának
A velőket rázó húrokon?
Van-e hangod, szív háborgatója,
Van-e hangod, bánat altatója?
Sors és bűneink a százados baj,
Melynek elzsibbasztó súlya nyom;
Ennek láncain élt a csüggedett faj
S üdve lőn a tettlen nyugalom.
És ha néha felforrt vérapálya,
Láz betegnek volt hiú csatája.
Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak,
Rég ohajtott hajnal keletén,
Édes kínja közt a gyógyulásnak,
A kihalt vágy s elpártolt remény:
Újra égünk őseink honáért,
Újra készek adni életet s vért.
És érezzük minden érverését,
Szent nevére feldobog szivünk;
És szenvedjük minden szenvedését,
Szégyenétől lángra gerjedünk;
És ohajtjuk nagynak trónusában,
Boldog - és erősnek kunyhájában.
Nagy tanítvány a vészek honából,
Melyben egy világnak szíve ver,
Ahol rőten a vér bíborától
Végre a nap földerűlni mer,
Hol vad árján a nép tengerének
A düh szörnyei gyorsan eltünének;
S most helyettök hófehér burokban
Jár a béke s tiszta szorgalom;
S a müvészet fénylő csarnokokban
Égi képet új korára nyom;
S míg ezer fej gondol istenésszel;
Fárad a nép óriás kezével:
Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.
Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba a halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.
És ha meglep bús idők homálya,
Lengjen fátyol a vont húrokon;
Legyen hangod szellők fuvolája,
Mely keserg az őszi lombokon,
Melynek andalító zengzetére
Fölmerűl a gyásznak régi tére;
S férfi karján a meggondolásnak
Kél a halvány hölgy, a méla bú,
S újra látjuk vészeit Mohácsnak,
Újra dúl a honfiháború,
S míg könyekbe vész a szem sugára,
Enyh jön a szív késő bánatára.
És ha honszerelmet költenél fel,
Mely ölelve tartja a jelent,
Mely a hűség szép emlékzetével
Csügg a múlton és jövőt teremt,
Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,
Hogy szivekbe menjen által a dal;
S a felébredt tiszta szenvedélyen
Nagy fiakban tettek érjenek,
És a gyenge és erős serényen
Tenni tűrni egyesűljenek;
És a nemzet, mint egy férfi, álljon
Érc karokkal győzni a viszályon.
S még a kő is, mintha csontunk volna,
Szent örömtől rengedezzen át,
És a hullám, mintha vérünk folyna,
Áthevűlve járja a Dunát;
S ahol annyi jó és rosz napunk tölt,
Lelkesedve feldobogjon e föld.
És ha hallod, zengő húrjaiddal
Mint riad föl e hon a dalon,
Melyet a nép millió ajakkal
Zeng utánad bátor hangokon,
Állj közénk és mondjuk: hála égnek!
Még van lelke Árpád nemzetének.
1840.
*
1. Nem „remete”, mindig mutogatnia kell magát
2. Nincs áldott magánya, hisz ő folyton nyüzsög
3. Másként gondolkodóval nem is érintkező
4. Büszke rá: ő önerőből lett jónevű senki
5. A rendszer kritikusait bolonddá nyilvánító
6. Ha bűnön érik, akkor beszámíthatatlan volt
7. Tanítványa eredményét saját nevén publikáló
8. Rivális-ritkító: szilencium/börtön/emigráció stb.
9. Piacellenes: zsíros állami megrendelése van
10. Néplapba „munkáslevelet” író zugfirkász
11. Beépülő, infiltrálódó kriptokommunista
12. A hipnotizőr: médiumot aláz-manipulál
13. A plágiumperekből ismertté váló figura
14. Mások ötleteit elorzó, műveit nevére vevő
15. Kétéltű lény: nappal smasszer, éjjel költő
16. Mást gondol, mást mond és mást ír/fest
17. A parancs az parancs: saját népére is lő!
18. Ő rugalmas: minden rezsimet jól kiszolgál
19. Pusztulj gyenge: ő minden rendszert túlél
20. Újgazdagék rossz ízlését kiszolgáló építész
21. A homlokára nyalt bankóért bármit elhúz
22. Mecénásnak mondja diktátor szponzorát
23. Óriásplakát hírveri, multi árulja: bestseller
24. Ő oly szabadúszó, kinek teli a medence
25. Örök szereplési viszketegségben „szenved”
26. A jó karikatúrán/paródián is megsértődő
27. Tabuszavakat ki sem ejt: pl. édes hazám
28. Hosszú éltű volt: ígéretes kezdő maradt
29. Még a szentnek is maga felé hajlik keze
30. Ihat előre is a medve bőrére: ajándéka
31. Nyulat lőtt, oroszlánvadászat könyvet ír
32. Hivalkodásból és a tivornyáért „vadász”
33. Addig hazudik, míg rajta nem kapják
34. Vastag arcbőrű, nem ég le róla a bőr
35. Ő a jézusok feljelentője: vérdíjakból él
36. Matek zseniből cirkuszi fejszámoló-művész
37. Csillagász helyett gagyi horoszkópgyártó
38. Kapa-kaszakerülő: ezért lett ő bölcsész
39. Bármit elvállal ő, csak dolgozni kelljen
40. Ő szerepét játssza, más gürcöl helyette
41. A pikkelő-kivételező igazságtalan tanár
42. Az új pályatársban csak a riválist látó
43. Ál-hírességekről hamis önéletrajzot író
44. Ex-férjről kipakoló: leleplező könyvíró
45. A nézettséget bármi áron növelő tévés
46. A magánéletbe betörő lesipuskás fotós
47. Művészi alázat: jól érti, de sosem érzi
48. Alázatosan leborul saját nagysága előtt
*
Arany János
TAMBURÁS ÖREG ÚR
Az öreg úrnak van egy tamburája,
S mikor az íhlet s unalom megszállja,
Veszi a rozzant, kopogó eszközt
S múlatja magát vele négy fala közt.
Nem figyel arra deli hallgatóság,
Nem olyan szerszám, divata is óság:
Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak),
Maga számára és lopva zenél csak.
Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,
S mit összelopott mai zene-költő,
Öreg úrnak egyről sincs tudomása;
Neki új nem kell: amit ő ver, más a’.
Mind régi dalok, csuda hangmenettel:
Váltva kemény, lágy, - s magyar a némettel; -
Hegyes-éles jajja úti betyárnak,
Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.
Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb
Hangnembe a húr lebukik, lebágyad,
Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel...
Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.
Majd egyszerü dal, édesdeden ömlő
- Tiszta remekké magába’ szülemlő -
Pendűl, melyen a tánc tétova ringat,
Mint lombot a szél ha ütemre ingat.
Olykor egy-egy ének nyújt neki vígaszt;
A hitujítás kora szűlte még azt:
Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,
Vagy erős hittel Istenhez emelve.
Mindezt öregúr, nem mintha kihozná
Kopogójábul - csak képzeli hozzá;
S ha nem sikerül kivitelben a dal:
A két öreg szerszám egymásra utal.
De azért nem tűri rajta meg a port;
Emlékezetes neki minden akkord;
Egy hang: s feledett régi dalra émed -
Szövege cikornyás, dallama német.
Az öreg úr így, dalai közt élve,
Emlékszik időre, helyre, személyre:
Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta
Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.
Néha egy új dalt terem önkint húrja,
S felejti legott, már ő le nem írja;
Később, ha megint eszébe ütődik:
Álmodta-e, vagy hallotta? - tünődik.
Sokra bizony már alig viszi dolgát:
Ő is „minden nap feled egy-egy nótát”;
Nem is a művész babérja hevíti,
Csak gémberedő ujját melegíti.
Gyakorold is, amit valaha tudtál,
Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál;
Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre,
Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.
(1877. július 12.)
*
1. Kihasználja hátszelét: ingyen tv reklám
2. Ingyen nem lép fel, honoráriuma fixált
3. Nem felnő, de leereszkedik: ifjúsági író
4. Bugyuta-csacska mesékkel butít kicsiket
5. A megalkuvás-kompromisszum határsértő
6. A páciens diktál, ő meg írja a recepteket
7. A „betegség” medikalizálásában partner
8. Halálos beteg hiszékenységét kihasználó
9. Beépített „bénát” igével „csodagyógyító”
10. A gumijogszabályt-paragrafust megalkotó
11. A jó törvény kiskapuit kereső és áruló
12. Nem a törvényt betartató, de a kijátszató
13. A polgári engedetlenséget nem ismer(tet)ő
14. Az aranyketrecében gyönyörködő pegazus
15. A hátérből ármánykodó szürke eminenciás
16. A társadalmi mobilitástól kiváltságait féltő
17. A társadalmi munkamegosztást hibernáló
18. Tömegszerencsétlenség okozó/haszonélvező
19. A háborús uszító, a fegyvereket megáldó
20. Békés családapák egymás ellen heccelője
21. A kismamát ijesztgető, kaparásra rávevő
22. Az önbiztosításból feleslegesen amputáló
23. A kegyelemdöfés feladatát hárító bajtárs
24. Pedofil szülőnek falazó házi gyerekorvos
25. A tűzkeresztséget gyáván kerülő katona
26. Kormány-bizonyítványt jól kimagyarázó
27. Lelki betegét még drogfüggővé is tevő
28. Továbbképzését elsunnyogó, elszabotáló
29. Hamis orvosi igazolások sorozatgyártója
30. A tanuló tehetségét nem látó/gondozó
31. Pofozóbábus, de kényeztető házinevelő
32. A háziasszonyt nem képző leánynevelő
33. Az anyai hivatást fitymáló nőemancipátor
34. Napi betevő falat: mérgezett alma mater
35. Úgy tanítgat, hogy haverja korrepetáljon
36. Tárgyát megutáltató mumus matektanár
37. Jó képességet szélhámosként kamatoztat
38. Szellemi élete csak obskurus spiritizmus
39. A szellemvilágban nem otthonos: idegen
40. Igéző jó szellem-idézésben nem jártas
41. Ő nem halottlátó/holt költővel társalgó
42. A légvárépítőtől ő csak a lakbért szedi
43. A partra vetett halat ő csak simogatja
44. A rábízott talentuma rossz sáfárkodója
45. Kiszenvedett gyöngyeit disznók elé veti
46. Tilalomfa-dzsungelben hazugságra nevel
47. A gyerekből kiver/et)i eredendő bűneit
48. Minden gyerek csoda: ő hülyegyerekesíti
*
Illyés Gyula: Bartók
„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz!
Azt! Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja hegedű
s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben,
míg nincs a jaj-sötét szívekben!
„Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz,
hogy van, van lelke még
a „nép”-nek, él a „nép”
s hangot ad! Egymásra csikorított
vasnak s kőnek szitok-
változatait bár a zongora
s a torok fölhangolt húrjaira,
ha így adatik csak vallania
a létnek a maga zord igazát,
mert épp e „hangzavar”,
e pokolzajt zavaró harci jaj
kiált
harmóniát!
Mert éppen ez a jaj kiált
mennyi hazugul szép éneken át –
a sorshoz, hogy harmóniát,
rendet, igazit vagy belevész a világ;
belevész a világ, ha nem
a nép szólal újra – fölségesen!
Szikár, szigorú zenész, hű magyar
(mint annyi társaid közt – „hírhedett”)
volt törvény abban, hogy éppen e nép
lelke mélyéből, ahová leszálltál,
hogy épp e mélység még szűk bányatorka
hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
a hideg-rideg óriás terembe,
melynek csillárjai a csillagok?
Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott – a búcsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!
S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli, ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!
Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
Ez – ez vigasztal!
Beh más beszéd ez!
Emberi, nem hamis!
A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez.
Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is.
Ím, a vég, mely előre visz.
Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.
Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
Picasso kétorrú hajadonai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviseltünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,
csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,
példamutató nagy ikerpár,
zene csak, zene csak, zene,
a bányamély ős hevével tele,
a „nép jövő dalával” álmodó
s diadalára ápoló,
úgy szabadító, hogy a börtön
falát is földig romboló,
az ígért üdvért, itt e földön,
káromlással imádkozó,
oltárdöntéssel áldozó,
sebezve gyógyulást hozó,
jó meghallóit eleve
egy jobb világba emelő zene –
Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
ki muzsikád ujjaival
tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
ahol a baj
s beh különös, beh üdvös írt adsz
azzal, hogy a jaj
siralmát, ami fakadna belőlünk,
de nem fakadhat, mi helyettünk
– kik szív-némaságra születtünk –
kizenged ideged húrjaival!
*
NEM
SEGÍTŐ,
SŐT ÁRTÓ ELIT
A fejétől bűzlik a hal
A legszentebb hivatások,
avagy a leghitványabb mesterségek...!?
Akik elmulasztják a jót, sőt teszik a rosszat
A szellemi, gazdasági, politikai elitek árulásai
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
*
p.s.:
A „gyengébbek kedvéért”:
A képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de - kontrasztban - a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
