|
Eugéniusz:
Létrontás vagy javítás -
Egymondatos szabad ötletek -IX.
Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
KomjáthyJenő
ÉLETSOR
Futó gyönyörben, hosszu gyászban
Éltem az emberpusztaságban,
Nem tudva mibe kezdeni.
Világ zugában elfeledve,
Csupán magamnak énekelve, -
De fönnen tudtam érzeni!
.
Bár megtiport az élet átka;
S kietlenűl, az út sarába,
Hosszú homályban éltem én:
A végzet éles, zord csapásit,
Bár egyre sújt még, egyre kábit,
Rovásra sohasem szedém.
.
Szivembe nyúlt a szomorúság,
Huzattam is, de csak a búsát,
Vigadtam sírva, bús magyar.
Hadat üzentem óriásnak,
S a törpék síri gödröt ásnak, -
Csak vissza még, ne oly hamar!
.
Fölöttem elrohant a kába,
Gyémántot, országút porába
Nem látott engem senki sem;
Vad télvizek árjai mostak,
A nyegle hősök rám tapostak,
Csillogva fönt a semmiben.
.
Teremtő szó után epedtem,
De visszahullt a szárnyi szellem,
Közhelybe fúlt a gondolat.
Ha róla szép mezét letéptem,
Mindjárt a puszta űrbe léptem,
Vázat fedett a foglalat.
.
Képzeltem eszmét tetterősnek,
Költőt világjavítva hősnek,
Költőnek képzelém a hőst.
És láttam az eszmék királyát
Szegényen, trónuson a gyávát,
Koldulni láttam az erőst.
.
Embert kerestem. Földi társat,
Kinek a szíve szívbe áthat,
Lelkében él az ideál.
S láttam sok emberarcu szörnyet,
Zsarnok előtt sok szolga görnyed,
Minden tekintetük halál.
.
Embert kerestem. Fönnen érzőt,
A költő álmait megértőt:
De nyomban éles gúny fogad;
Kacagnak rajtam emberárnyak,
És meggyülöltem mindahányat,
Nem leltem én, csak korcsokat.
.
Istent kerestem. Szolga-arcok
Sápadtak, hogyha neve hangzott
S betölte minden csarnokot.
De én haragtól megremegve
Kiálték fel a fellegekbe:
Nem tűr a szívem zsarnokot!
.
Istent kerestem. S mutogatták
Pőrén nekem az istenadták;
Az áhitat undorba fúlt.
Utáltam őket istenükkel,
Sosem nyilik az ő szemük fel, -
S kezem most önszivembe nyúlt.
S egyszerre mindent megtaláltam,
És ragyogó szinekre váltan
Levetlek, hosszu, méla gyász!
Örök gyönyörben, gyors viharban
Kizengem mélyid én a dalban,
Lelkem, te istenlakta ház!
*
p 1
p
p Aki sajnálja az időt a pihenéstől, az alvástól, a regenerálódástól,
p aminek drága lesz az ára: egész nap használhatatlanul teng és leng…
p
p Az irigy, aki nem a saját kudarcainak okát keresve okul abból,
p de más sikereit támadja, ócsárolja, kicsinyíti, vonja kétségbe stb.
p
p Aki úgy sokszorozná örömforrásait, hogy ő a másik kárának is örül,
p pláne, ha ebben neki is bármely része volt – de lassan már csak ennek…
p
p Aki úgymond a házi béke kedvéért sokáig papucs alatt van, csak nyel,
p és nyel, majd meg már annyira telítődik, besokall, hogy akár még ölne is…
p
p Aki csak titokban, rejtve, nem mutatva, belül ellenkezik a házisárkány
p becses nejével, hogy ez biológiai elváltozást, krónikus cukorbetegséget hoz…
p
p Aki akkorát vajúdik, mint a hegyek, közben minden családtag őt szolgálja,
p neki alárendelten „él” – de végül tragikomikusan csak egy kisegeret szül…
p
p Aki a zanzából véli már jól ismerni a sorstükör-életgazdagító Nagyregényt,
p és a „dugásból” a Nőt, a vele komplementer női minőség csodás dimenzióját…
p
p Akinek nemi élete nem egy emberspecifikus, örök, egész éven és szinte
p egész életen át tartó tiszta örömforrás, de egy muszos házastársi kötelem…
p
p Aki egy olyan „férfi”, akit huzamosan-végleg egy nő vagy a neje tart el –
p vagy „csak” alkalmi selyemfiú, vagy hímringyó, aki testét-lelkét árulja (el)
p
p Aki egy rigorózus-dogmatikus vegetáriánus: a vészhelyzet se kivétel -
p inkább koplal, sőt éhen hal, de húst, de halat sem eszik (tutaj a tengeren)
p
p Akivel elhitették, hogy botlábú, és fél a kinevetéstől, ezért egy életre (!)
p lemond az önkifejezés, a leendő élettárs harmónia teszt stb. dimenziójáról…
p
p Aki engedte magát botfülűnek, hamis hangúnak végleg beskatulyázni,
p ezért azután még magában sem énekel, így sem fejezi ki örömét-bánatát…
p
p Aki férfiként nem könnyezik (megkönnyebbülni), ha nem hagymát pucol,
p mert kisgyerekként beleprogramozták, hogy a sírás az nem katonadolog…
p
p
p 2
p
p Aki csak akkor merné más bűnét megítélni, ha ő maga bűn nélküli lenne,
p s még büszke is rá, hogy nem „ítélkezik”, amivel csak saját bűneinek falaz…
p
p Aki a csíny/bűnelkövetés után, a tetteskereséskor lapul, mint kaki a fűben,
p vagy másra keni a bűnét, vagy elnézi, ha ezért így ún. kollektív büntetés jön…
p
p Aki csak addig nyomozza elszántan az igazságot, míg az rá csak jó fényt vet,
p amíg biztos benne, hogy ebből neki baja nem lehet – nem törik be a feje sem…
p
p Aki nem fogja fel, hogy a bűnei megvallásával ő nem kisebb lesz, sőt!
p Hiszen pont a bűne az, ami őt elválasztja Istentől, vagyis a boldog élettől…
p
p Aki csak a hízelgő „baráttól” veszi komolyan a róla szóló – jó – véleményt,
p aki rosszat mond, az ellenség – és süket, ha csak igazi ellensége mond igazat…
p
p Aki, látszólag önzetlenül felkarol, támogat, tehetséged gondozza,
p de csak akkor, ha te az ő irányát követed, sőt: ha egy „janicsár” leszel…
p
p Aki nem Mekk mesterként, de egy lelkiismeretlen kontárként
p mindenhez is értve csak kárt okoz, majd felszívódik a nagyvárosban…
p
p Aki nem érzi/találja el, vagy nem tudja felvenni a jó bioritmust:
p úgy él, mint egy lassított, vagy egy gyorsított, felpörgetett felvétel
p
p Aki olyan lassú felfogású, hogy amíg lassan felfogja az első poént,
p és leesik a tantusza, addig már rég lemaradt a három jobb újabbról
p
p Aki feldolgozhatatlan mennyiségű és irritáló erősségű audio-
p vizuális ingerrel szőnyeg-bombázza, zilálja szét stb. az agyát, szívét….
p
p Aki, ha már – szerinte túl sokat - fizetett érte, akkor ő a kiállítás
p minden egyes képére vet legalább egy pillantást: így akár ezret is…
p
p Aki nem láthatja-értheti-értékelheti jól a képet/szobrot stb.,
p mert ő vagy túl közel áll hozzá, vagy éppen túl messzire áll tőle
p
p Aki minden ártatlan, semleges témájú kis párbeszédet is
p már egy „ki kit győz le” szellemi párbajnak, sőt harcnak fog fel…
p
p x
Komjáthy Jenő
AZ ÚJKOR SZELLEME*
A villám és a fény szárnyán jövök
Hirdetni az igazságot közétek.
Sugár vagyok a vértenger fölött,
Szivek fölött, kiket ízekre tépett
Balhit, rajongás, szolgaszenvedélyek;
Élő vagyok a bús árnyak között.
.
Előttem a kisértet-múlt remeg,
Amerre járok, ott lehull a járom,
Áldott utamra rózsát hintenek.
A régi kor világot mindenáron
Lerontom én, és bízva, égve várom
A büszke kort, mely korokat temet.
.
Az élvet hirdetem! Határtalan nagy
Legyen az ember üdve, mámora!
Ragadjon végtelenbe vágyad:
Szinültig még az élet színbora;
Igyál belőle, s meg ne bánd soha,
Rózsákból vess magadnak ágyat!
.
Mert vágyad végtelen, s a végtelenség
A te dicső és jogos örököd!
Tulajdonod fölött tarts büszke szemlét,
S átkozd a szellemet, mely megkötött!
Érezzed át, hogy dús vagy és örök,
Érezd a létnek roppant égi terhét!
.
Csak végtelen telíthet végtelent,
Egészben lüktet az csupán, mi teljes;
És akinek a lélek megjelent,
Nincs kötve az időhöz, semmi helyhez,
El nem fuvallja szél mint gyönge pelyhet,
De szabadon csapong, rombol, teremt.
.
A tűz, a víz, a föld, a lég enyém!
Egyedül engem ismer itt urának,
Kit emel és himbál a létremény,
Akik leverten vagy mosolyogva járnak
Virágos hátadon, ó, föld! S a nyárnak
Zsibongva ringanak fénytengerén.
.
Föl, föl, természet édes gyermeki!
Rohanjatok az eszmeharc tüzébe!
Kebleteket egy szent vágy rengeti:
Szabaddá, ah, emberré lenni végre!
Munkára fel, élők, törjetek égre!
Nem, nem elég hódolnotok neki!
.
Hiába sírtok, vége, vége!
Letűnt az ósdi hit hazug kora.
Megölte az utánzók kapzsi népe;
Mi hajdan büszke hit, most babona.
Hiába dobnotok a máglya tüzébe,
Mert én, csak én nem égek el soha!
.
Mert én vagyok a hő, a fény, a nap,
Én vagyok a jövő, az örök újkor.
Jaj annak, aki tőlem elmarad!
A fény nem reszket a borútól,
De a sötét kitér az útból,
Ha fény hullámözönje rája csap.
.
A tudást hirdetem! Temploma épül,
Oltárán a világosság lobog.
Ki elszédül forró lehelletétül,
Kinek keblében gyáva szív dobog,
Ki búvik a naptól, az veszni fog;
Megsemmisül, mert elsötétül.
.
Mindent kell tudnod, mindent megragadnod,
Hisz a teremtés koronája vagy!
Füröszd a fénybe istenszomjas arcod,
Teremtsen millió csodát az agy,
Ne legyen nyűge többé gondolatnak,
Tudó s látó lehetsz, de kell akarnod!
.
A cél mindentudás, mindenhatóság:
Törj szűntelen s merőn a cél felé!
Ne féld a szörnyü pálya véradóját,
Ha szemed az irányt már meglelé,
Minden lépésed angyalsergek óják,
A végső diadal a szellemé!
.
Keresd az Istent! Szállj le önmagadba,
S amit szétboncol a kegyetlen ész,
Alkosd egésszé fensőbb gondolatba,
Magasb egységbe fűzd, mit fölmetélsz.
Szívtengered gyöngyével szállj magasba:
S az örök hatalmak képmása léssz!
.
Keresd az Istent! Mindenütt keresd,
De mindelőtt kutasd, fürkészd magad!
S bár válladat görnyeszti a kereszt,
Lelked magas mélységekig ragad:
Boldog, ki látod és átérzed ezt:
Légy, mint az Istenek, bölcs és szabad!
.
Istenné lenni! Egyetlen, dicső cél!
Hisz öntudatlan minden erre tör.
Az atom; mit magányba rejtve szőttél,
A végtelen szivébe átömöl,
Az eszmekéjt fölváltja tettgyönyör,
Életvalóra vál az őserőnél.
.
A gondolat a legnagyobb erő,
Mindenható te vagy csak, istenszeme!
Az álomész világot szervező,
Mit alkotott nincs abból semmi veszve,
Hiába szögzitek vadul keresztre,
Kitör sírjából a világverő.
.
Mind semmi az, ki minden lenni nem vágy,
Kislelkü, szolga nép és gyáva pór;
De te, akit gyötör az égi honvágy,
Törj ki porléted szűk korlátiból,
Halld meg, a szellem riadója szól:
Törd szét a régi átokverte formát.
.
Törd szét a szellemfojtó láncokat,
A múlt porát lelkedről rázd le mind!
Akard dicső megújhodásodat,
A lángmerésznek örök élet int;
Világot csak: az eszme fénye hint:
Légy, mint az Istenek, nagy és szabad!
* Szerző szerint
élvvágy és tudvágy
(a kettő alapjában egy)
a modern emberiség két fő motívuma:
kéj és mindentudóság:
az ideál kevesebb nem lehet.
*
p 3
p
p Aki súlyosan aránytévesztő – például ágyúval lő a verébre:
p romba döntve az öreg diófát, de akár még a családi lakóházat is
p
p Aki abból élne meg, hogy folyamatosan zsarol, fenyegetőzik:
p ha ő egyszer kinyitja a száját! ha ő egyszer elkezd kibeszélni…
p
p Aki alattomban él kis erejével, ártani-rontani még a gyenge is tud –
p nagyot is: felgyújtja a házad, éket ver, viszályt szít, egymás ellen tüzel…
p
p Aki igen egyenlőtlen feltételek mellett hív ki sportszerű megmérettetésre,
p ő 50 méteres előnnyel indul a 100 m futáson - ő kipihenten, te holtfáradtan…
p
p Aki beengedi, befogadja a „tótot” /álszentet (Tartuffe) a házába,
p vagyis a családi otthonába, aki megmérgezi azt, és ki is túrná őket…
p
p Aki egy mérgezett egérként futkosó evangelizáló nagy Megmentő:
p míg egy embert esetleg „megtérít”, százat is eltávolít az istenkereséstől…
p
p Aki minden, bármi áron is menti „a legfőbb értéket”, az életét –
p akár még azon az áron is, hogy magát a becsületét is veszni hagyja…
p
p Akinek feltétlen parancs, hogy „Ne ölj!” – ezért nem ad a bajtársi
p kérésre sem kegyelemdöfést, hogy az ő keze-lelke tiszta maradjon…
p
p Aki jól tudja, hogy a szándékos emberölés „halálos bűn”, mégis,
p ha besorozzák katonának, akkor „jogos önvédelemből” öl/gyilkol…
p
p Aki nem jó csapatjátékos, társaslény – mindig ő gyenge láncszem,
p ahol elszakad a lánc: hiába elég erős az összes többi sok-sok szem…
p
p Akinek minden betegség égi büntetés – isten nem ver bottal,
p ezért még a baja mellé betegítő meddő bűntudata is van (ördögi kör)
p
p Akinek a „betegség”, a biológiai elváltozás egy balszerencse,
p egy kivédhetetlen külső csapás, amit az orvos majd szerelget…
p
p Aki kikéri magának, hogy orvosa-segítője a „lelkében turkáljon” –
p inkább bármit életfogytig szed, műthetik, csak változnia ne kelljen
p
p
p 4
p
p Aki nem hiszi el, nem is próbálja ki, hogy a betegsége nem baj,
p de egy intő isteni jel: életrendezés helyett tünetenyhítést kér-kap…
p
p Aki a sok-sok napi kicsiny, halmozódó ún. jótettéért örök üdvöt,
p az örök mennyországot, vagyis egy busás túlvilági jutalmat vár el
p
p Aki buzgó kiscserkészként gyűjti az üdvre váltható jópontokat,
p de közben ő nincs a helyén, a saját élete nem hivatása betöltése…
p
p Aki minden kéznél levő fűszert belerak, sőt szór az ételbe –
p hogy semmi ne hiányozzon…a kevesebb sokkal több lett volna!
p
p Akinek az életéből teljesen hiányzik a „megbolondító” fűszer:
p a móka, a játékosság, a mulatás stb. – vagy mértéktelenül van…
p
p Aki rettegve minden egyes ún. gójba egy potenciális, látens,
p heccre/pogromra, vagy más gaztettre-kész antiszemitát lát bele
p
p Aki lehetőleg minden családi hagyományt, mint szentet éltet-ápol,
p de főleg a rosszat vagy idejétmúltat, az át nem vizsgált vak szokást…
p
p Aki a családja múltját végkép eltörölné – szinte semmit se tud róluk,
p aki előtte élt, az mind hülye lehetett, hisz nekik okostelefonjuk se volt…
p
p Aki minden kéregetőnek erőn felül ad, a követelőzőnek legtöbbet,
p egészen addig, míg a nagy adakozása miatt ő is hamar koldus lesz…
p
p Aki minden utcai koldus mögé egy rafinált, aljas maffiát lát,
p és így elhiteti magával, hogy jó lelkiismerettel léphet át rajta
p
p Aki nem osztja meg a rászorulóval az utolsó darab kenyerét,
p mert nem értette meg a népmese igazságát: jótett helyébe jót vár…
p
p Aki csak minden/minden jó könyv elolvasása után merné
p majd egyszer - sohanapján - a saját eredeti művét is megírni
p
p Aki csak azért dicséri fel érdemein messze felül, sőt hízelgően,
p a kollegát, pályatársat, hogy majd - akár duplán is – visszakapja…
p
p x
Komjáthy Jenő:
Anyámhoz
Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,
Szivedből szeretet s élet szakad;
Nappalodik a szenvedélyek éje,
Meleg sugárként ömlik szét szavad.
Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben,
Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!
Szivedbe Isten lelke költözött…
Áldott vagy te az asszonyok között!
.
Ragyogjon arcod és ne sírj miattam!
Bár most levert és bús vagyok,
Lesz még idő – ne félj! – midőn dicsőség
Övedzi majd e büszke homlokot!
Te csak szeress, ne legyen semmi gondod,
Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod
És drága könnyeiddel öntözöd!…
Áldott vagy te az asszonyok között!
.
Tenszíved az, mi téged fölmagasztal,
Virágok nyílnak lábaid nyomán,
Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly,
Amerre jársz mint égi látomány:
S hol szebb világok tiszta üdve támad,
Te oda szállsz. Kivívtad koronádat,
Körötted minden fénybe öltözött…
Áldott vagy te az asszonyok között!
.
Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes
Szivedhez járul boldogan fiad.
Szivem remeg, mert üdvössége teljes,
Szivem zokog, de az öröm miatt.
Ó, mert áldás nő az áldás helyén:
Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én!
Várnak reánk nem ismert gyönyörök…
Áldott vagy te az asszonyok között!
*
Komjáthy Jenő
ATYÁMNAK
- Szenic, 1893. júl. 14. -
Szegényen s elhagyatva élsz
Mindenkitől, atyám!
Becsületes, ősz fejedet
Oly rég nem láthatám.
Elfoszlott, mit munkálva szerzél,
S mit áldott kezed épitett,
Idegen kézre száll a hajlék:
De megmaradt a becsület!
.
Bár szigorú lelkiismereted
Nem lesi szolgahad,
Ne félj, azért nem érte szenny
Fejedelmi arcodat!
Parancsoló ész volt sajátod,
S kis körnek égett nagy tüzed;
Föléd került nem egy világfi:
Tied maradt a becsület!
.
Nem a helyzet, hatalmi kör,
Ami dicső, mi nagy;
Hogy ki voltál, én jól tudom,
S nem kérdem, hogy mi vagy.
Pályádra, melyet megfutottál
Világot e pár betü vet:
S nincs, amivel mi fölcserélnők
Fényes betűid, Becsület!
.
Uralkodó szív volt sajátod,
S "Másért!" volt jelszavad;
Nem máson és nem másból éltél,
Forrás voltál magad.
Csillogjanak az álmagasban,
Kik megtagadták elvüket:
Több üdvösség van e tudatban,
Hogy él s emel a becsület!
.
Verd meg a léha lelkeket
S hidd az Istent, atyám!
Löveljen büszke fényt szemed
Napodnak hajlatán!
Élj példaként azok szivében,
Kik el nem adják lelküket:
Hogy itten minden romba dőlhet:
Ingatlan áll a becsület!
p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és
p végül - az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p p.s.:
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre
p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…
p x
|
