Fekete István
Tölgy
Csupa erősség, csupa pompa,
Dereka soha nem hajolna,
És kérge kemény, mint a kő.
Szélvésznek zúgva kiált vissza,
Gyökere mélység vizét issza,
És rajta nem fog az Idő.
.
Fájából lesz a hordódonga,
Faragott kapuk díszes gombja
S fürge kerékben a küllő.
Mindenütt, ahol helyt kell állni,
Viharral, vésszel szembeszállni,
A Tölgy, csak a Tölgy az első.
.
Odvában mégis mókus fészkel,
Tört ágán holló alszik éjjel
És makk ül kis csészéjében.
Őrködik százezer virágon,
Alatta vándor alszik nyáron,
És nem fél soha, csak télen.
.
Testét a fagy, ha összehúzza,
Ágát zúzmara összezúzza.
Jaj, a fejsze is megvillan!
Megreszket akkor, s keseredten
Nagyot kiált, és elesetten
Leroskad a hóra holtan.
**
Fekete István
Aranymálinkó
-
Fuvolázó aranymadár,
üres nélküle a határ,
liget, erdő, szőlő, kert.
Fészke fonottművű kosár,
Értelme a káros bogár,
ha fáidra szállni mert.
-
Júniusban tele fészek,
négy-öt fiú, jaj de szépek.
Hozzá ne nyúlj! Nem szabad!
Kerted ők őrzik jövőre,
Bár elmennek telelőre,
ha a tájra hó szakad.
-
Szeptemberben vesznek búcsút,
előttük a szörnyű nagy út.
Idegen ég, más határ,
Tengereken átalkelnek,
Lenn, Afrikában telelnek,
ahol örökös a nyár.
-
Ám ott fészket sose raknak,
és csak tavaszig maradnak,
míg nálunk dühöng a tél,
míg a férgek mind elbújnak,
zengő, jeges szelek fújnak,
málinkó itt meg nem él.
-
És májusban egy szép reggel,
arra ébredsz széles kedvvel,
hogy kertedben szól a dal:
üdvözli a fészket, fákat,
virágba hullt drága tájat,
tavalyi fiaival.
*
MÚLIK A NYÁR
Bíbor bükklevél kalapja mellett,
szárazág-bottal köhécselve jár,
lába nyomán vadvizek fakadnak,
s zörren a szélben a tengeriszár.
.
Szeme sarkában ezüst pókháló,
s a fény az arcán öregesen nevet,
ha kong a hordó, és csordul a must
nyár szőlőhegyén, ha áll a szüret.
.
Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,
aszott kezére dérharmat tapad,
ruhája régi pompáról beszél,
színes, ragyogó, bár itt-ott szakadt.
.
Öreg tarisznya húzza a vállát,
melyet vinni már alig-alig győz.
Sírón susog a nádszál utána,
nyár végi úton ott ballag az Ősz.
*
NYÁR VÉGÉN
Az árokparton elnyűtt gyalogút,
és az erdőkben augusztus seper;
a domboldalon avult fű lapul,
s némán búvik a csattogó eper.
.
A patak szélén sárga liliom,
virágán kopott, fényes poszméhek,
a buzogány a víz tükrét nézi,
s a mélyben magasságát az égnek.
.
S alkony ha jön, a nád alig zendül,
barna szántásba dől már a határ,
kökénybokrokban üres fészek,
és a bokrok alatt alszik a Nyár.
*
SZEPTEMBER
Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok,
bokrok árnyán üresek a fészkek,
mint erdő szélén nyári, kis lakok.
.
Szőlőhegyen rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból,
hasadt már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.
.
Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.
.
Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét,
köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.
.
Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
s halott levél kereng a pókfonálon.
*
Ősz
Ma este először szólalt meg lassan
a pókhálós elmúlás igrice.
Halkan s tücsök danája sír-rí:
Krí…krí…
.
Bánatos reggelek, nótás, bús esték,
idei must a malomkő-padon.
Pásztortűz mellett furulya sír-rí:
Krí…krí…
.
Felkel a hold is, és a szőlőlevél
ezüstben fürdik. Öreg diófa
suhogva mesél, zizegve sír-rí:
Kri…kri…
.
Lehull egy levél, sötétbe vész el,
Kíséri szemünk, szívünkbe fészkel
az elmúlás, a kis citerás meg sír-rí:
Krí…krí
*
KÖD
A nap még csak bújkáló tallér
gőzölgő, puha felhők fölött.
A nyárfák dermedten állnak,
az úton szekerek járnak,
messze, valahol a köd mögött.
.
Reggeli, rekedt károgással
a mezőkre szállnak a varjak.
S tél végi szennyben ha vájnak,
ágyán az ébredő tájnak,
pihenni már senkit nem hagynak.
.
A bokrok között ezer veréb
saját nagyságát csiripeli,
de ha karvaly odavág,
cseppen a vér, rezzen az ág,
s az egyet a sok hős csak nézi.
.
Vadlibák szállnak a köd fölött,
de ők már a holnapnak szólnak.
Ki elmaradt, hát elmaradt,
róka torkán vagy föld alatt,
most kár lenne beszélni róla.
.
De akik már voltak: vannak is.
A föld és bús emlékek alatt,
s a jövőben visszatérnek,
mélyéről időnek, térnek,
és a végtelenről vallanak.
.
A nap még csak bujkáló tallér,
de van és lesz a felhők fölött,
a nyárfák rügyekben állnak,
a ködben új napok várnak,
és új emberek a köd mögött.
*
AUGUSZTUS
Poros út, poros virág, fáradt rét,
most már vágyunk a suttogó őszre,
kopogó esőre az ablakon,
néma ködre a domboldalakon,
s a makkhullató arany-erdőkre.
Múlik a nyár: poshadt malomalja,
kemény gyalogút és szikkadt árok.
Dér vágyik már reggel a mezőre,
kikerics a fakult legelőkre,
hol a jegenyéken varjú károg.
Aztán úgyis tél jön, s ködkezével
az erdőkben az éj zúzmarát sző.
A patak némán fut elmenőben,
lassul a szív, s a dermedt időben
elénk áll majd - a temető.
*
TÉL
Cinkék járnak szívem ablakára,
a madárkákat régen etetem.
De most már néha gondolkodni kezdek:
meddig tart vajon az élelem?
.
Meddig tart kint a tél, bent a meleg,
szívem mikor fog elsötétülni,
s vágyaim utolsó, szép madara
mikor fog búsan elröpülni?...
*
Hóvirág
Illatod a földben hagytad, mélyen
És az arcod, mint a hó, kedves, fehér.
Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,
Lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,
És marokkal tép, aki elér.
Nem ismered a daltzengő májust,
Szirmodra fagy hideg, ónos eső,
Mégis szívemen hordom bokrétádat,
S ha nem néznek, megcsókolom a szádat,
Mert te vagy - te vagy a: Legelső...
*
Fekete István tíz megzenésített verse hangzott el a Városi Múzeumban teltház előtt zajlott előadáson december 6-án. Az irodalomkedvelők többsége Fekete Istvánt íróként ismeri, az, hogy verseket is hátrahagyott, jelenleg terjed el a köztudatban. A megzenésített versek ezen a programon hangzottak el először. A történet úgy kezdődött, hogy Papp Ferenc zenész megkapta Angermayer Judit muzeológustól Fekete István Aranymálinkó című kötetét. Az abban talált 60 vers többsége még az irodalomkedvelők előtt is ismeretlen volt. Olvasgatta, megszerette, később már dúdolta azokat. Az egyik vitrinben rátalált Dezső Lajos egykori kántor- tanító kottáira és a saját kedvenc dallamaiból zenét szerkesztett a versekhez. Gyakorolt, majd Kapolcsi Kovács Csaba grafikus felkérte, hogy a dalokhoz készítsen számítógépes grafikát. Az előadáson azt is láthatták az érdeklődők.
Horváth Tibor három verset olvasott fel. Angermayer Judit énekelt, hegedült és darbukán játszott. A műsort január végén ismét bemutatják.
(ta)
Fotó: Gyarmati
Papp Ferenc és Angermayer Judit műsora teltházat vonzott
Talán kevésbé köztudott, hogy a szép emlékű természetíró; Fekete István , gyönyörű verseket is hagyott ránk. Engem megérintett ...
Vakok és Csökkentlátók hangoskönyvtára 703. szám Életrajzi regény Felolvassa: Galamb Zoltán.
Megjelent az Új Emberben 1954. július 18-án. Később a Vigília (1971. február) közölte. Tartalmazzák az Emberpor (2003) és a ...
Ifjú György felolvasásában. Ez a videó kérésre 1:1 formátumú. De úgyis csak hallgatni kell. :)
