Pápai Szabó György

Zajti Ferenc élete és munkássága

festőművész, könyvtáros, utazó, magyarság- és keletkutató

Újfehértó, 1886. március 5. – Budapest, 1961. június 29.

Zajti Ferenc édesapja az újfehértói Szunyogh-birtok ispánja volt. A református család tehetséges gyermeke Iglón, majd a Debreceni Református Kollégiumban és Budapesten végezte iskoláit.

Zajti Ferenc nevét újra meg kell ismertetni a magyar olvasóval, s minden magyarságtudománnyal foglalkozó fiatallal. Neve és alapművei hiányoznak a magyar egyetemek történelemkarainak magyar őstörténettel foglalkozó irodalomjegyzékeiből. Munkásságát tudatosan kitörölték a nemzet tudatából, hisz életműve ékes cáfolata a mindmáig egyeduralkodó, s az MTA által bebetonozott, úgynevezett finnugor származáselméletnek. A hivatalos magyar tudománypolitika álláspontja szerint nem lehet létjogosultsága semmiféle ettől eltérő álláspontnak. Zajti Ferenc a magyar nép őstörténetét az ázsiai népektől eredeztette, a Kárpát-medence magyarságát a szkíta-hun-avar népből származtatta.

A finnugrista-moszkovita hivatalosok részéről szokás őt egyszerűen „ledilettánsozni”, „amatőr kutatónak” minősíteni, holott tudása sokszorosa volt azokéhoz képest, akik ezt vele teszik: valójában kora egyik legkiválóbban képzett, nagy művészi tudással és érzékenységgel megáldott, nemzeti elkötelezettségű kutatója, több keleti nyelvet jól ismerő orientalistája volt, aki a modern világnyelveket is remekül beszélte.

A fiatal Zajti Ferenc a Debreceni Református Gimnázium elvégzése után Hollósy Simon müncheni festőiskolájában tanult. Visszatérve Magyarországra Kubinyi Sándornál és Bosznay Istvánnál tanult hat évig. Szép tájképei posztimpresszionista stílusúak, s ma is szemet gyönyörködtetőek.

Mint festőművésznek kiállítása volt Magyarországon kívül Törökországban is. 1905-ben kezdett magyar őstörténettel, a szkíta-magyar rokonsággal foglalkozni. 1907-től a Budapesti Városháza tisztviselője. 1907-ben Pestújhelyen telepedett le, s festőként 1909-ben mutatkozott be. Az 1910-es években jó kapcsolatot tart fenn Csontváry Kosztka Tivadarral, aki őt nevezi meg egyik utódjának, munkássága folytatójának. Csontváry maga is sokat foglalkozott Atilla hun királlyal, a magyarság szkíta-hun eredetével. Zajti tudományos céljai érdekében beiratkozott a debreceni református theologiára (a debreceni egyetem Református Hittudományi Karára), amit az első világháború évei alatt el is végzett, ahol összehasonlító vallástörténetet és keleti nyelveket tanult. 1917-től (1921-től kinevezett egyetemi tanárként) Debrecenben (az egyetem Református Hittudományi Karán) tanít vallástörténetet, de sumerológiát és asszirológiát is kora talán egyik legjelentősebb, nemzetközileg is ismert vallástörténésze,sumerológusa, dr. Varga Zsigmond, akinek munkásságával Zajti bizonyosan megismerkedett. A Magyarságtudományi Füzeteksorozatában neki is, s megkerülhetetlen, monumentális életművének is külön kötetet szentelünk.

Zajti a háború alatt menhelyeket létesített a fővárosban, ahol előadásokat tartott főként vallástörténeti témákból. Az előadások szélesebb körű terjesztésére alapította meg a Népszerű Teológiai Tanfolyam című sorozatot és újságot. Ezekben az időkben tanulta meg az európai nyelveket és a latint, de a keleti nyelvek nagy részét is, hogy a kutatásai során talált forrásmunkákat eredetiben tanulmányozhassa.

Bár a festészet egész életén át végigkísérte, meghatározó feladatának a magyarság eredetének kutatását tartotta.

1918-ban megjelent az Ősmagyarok hitvilága című munkája, egy évre rá pedig a monoteista vallásalapító Zarathusztra Zend-Avesztájának legrégibb részét, a fohászokat adta ki saját fordításában, melyhez 70 képből álló sorozatot készített. Az 1920-as években megházasodik, gyermekei születnek. 1921-ben Jézus-könyvéhez („Jézus gyermekkora”) 40 képből álló rajz­sorozatot készített. Rothermere lorddal együtt egyike volt a „Justice for Hungary” (»Igazságot Magyarországnak«), a trianoni békeszerződést revizionálni szándékozó akciónak.

1928-ban saját kiadásában jelentette meg Ipolyi Arnold Magyar mythologiáját. Az eredetileg 1854-ben kiadott mű elsőként tett kísérletet a magyar ősvallás rekonstruálására. Ipolyi fő művének alapgondolata az, hogy az etimológia, de mindenekelőtt a folklór (szólások, rigmusok, népszokások) alapján lehetséges rekonstruálni az ősmagyarság feledésbe merült hitvilágát. Ipolyi munkája tudományos szempontból még ma is megkerülhetetlen.

Zajti 1925-ben elindította az Aveszta Könyvtár sorozatot, melyben többek között Stein Aurél, Goldziher Ignác, gr. Kuun Gézaés Jivanji Jamshedji Modi párszi professzor tanulmányai is megjelentek.

Zajti 1925-ben meghívta Magyarországra Jivanji Jamshedji Modit, a bombayi egyetem professzorát, hun-szakértőt, aki az Akadémián tartott előadást Horthy kormányzó és 1600 főnyi hallgatóság előtt. Az indiai tudóst a Kormányzó a Magyar Érdemkereszttel tüntette ki. Dr. J. J. Modi professzor Zajti által lefordított és 1926-ban kiadott tanulmányának címe: „A húnokról, akik meghódították Indiát. Mi volt a húnok vallása? Gyakorlatilag a füzet az akadémiai előadás szerkesztett változata.

Rigó Krisztina írásában, részben Zajti leírása alapján – e könyvvel kapcsolatosan – részletesen ismerteti az ún. „turánizmus”, az erőteljesen kibontakozó turáni mozgalom lényegét: A Modi-kötet előszavát dr. József Ferenc főherceg írta. A főherceg a magyar turanizmust az itáliai reneszánszhoz hasonlította az előszavában, mely segít a keleti testvérnépek megismerésében és a magyar nemzeti erők újjáéledésében. A múlt századi turanizmust ma is a 19. század nemzeti illúziói egyik elkésett kiadásának tartja a hivatalos történettudomány. A turáni elmélet Max Müller nyelvésznek köszönhető, aki 1861-ben turáni néven foglalta össze Európának és Ázsiának minden olyan nyelvét, amely nem indoeurópai és nem sémi. Koncepciójának alapja az volt, hogy a nyelveket két nagy csoportra vélte feloszthatónak: a letelepült népek nyelvére és a nomád népek nyelvére, s ez utóbbit nevezte el turáninak. A „Turán” szó ősiráni eredetű, amely az Avesztában és Firdauszinál fordul elő először, s az Irántól északra lévő területet jelölte, amelynek lakói, iráni és nem iráni törzsek egyaránt, állandóan támadták a letelepült déli földművelő területeket. Az európai köztudatba Abul Gazi 17. századi török történetíró Sejere-i Türk („A törökök családfája”) c. munkájának lefordításával került be, s nagyjából a Kaspi-tengertől a Pamírig terjedő területet értették alatta. A nyelvészek nagy része persze gyorsan elvetette ennek az eredetileg földrajzi terminusnak nyelvészeti fogalomként történő használatát, de ennek ellenére az jó ideig megmaradt, mint az urál-altaji népek összefoglaló neve. A Turán-mozgalom igazi megindítója és elterjesztője Paikert Alajos, a későbbi földművelésügyi államtitkár volt, aki az angol Ázsiai Társaság mintájára egy magyar Ázsiai Társaságot kívánt létrehozni. 1910-ben megalakult a Turáni Társaság, alcímében Magyar Ázsia Társaság. Elnökségében főnemesek, híres közéleti személyiségek, neves tudósok vettek részt: Teleki Pál, Széchenyi Béla, Károlyi Mihály, Vámbéry Ármin, Cholnoky Jenő,Goldziher Ignác. A Turáni Társaságnak az volt a célja, hogy a Közel és Távol-Keleten élő összes turáni népek megismerésére, közösnek nevezhető érdekeik előmozdítására irányuló törekvéseket elősegítse. Ázsia tudományos feltárására, feltérképezésére expedíciókat küldjön vagy segélyezzen, a kelettel foglalkozó tudományok ügyét minden hatalmában álló eszközzel – egyelőre folyóiratával, a Turánnal – szolgálja, Magyarország és a keleti népek közt gazdasági kapcsolatokat teremtsen, a kelet minden politikai, gazdasági és kulturális mozgalmát figyelemmel kísérje, ismertesse és amennyiben szükségesnek látja, népszerűvé tegye.

Az első világháborúban a Turáni Társaság helyzete lényegesen megváltozott. Megszerezték a magyar kormány támogatását (fontos volt a Törökországgal való szövetség!), a társaság neve Magyar Keleti Kultúrközpont lett, eredeti neve csak alcímében maradt meg. Állami támogatással kiépültek a kapcsolatok Bulgáriával és Törökországgal. 1916-tól kezdődően mintegy 200 török, bolgár, albán, bosnyák fiatal tanult Magyarországon, zömében földműves- és ipariskolákban, de gimnáziumokban is. Tervbe vették több ezer anatóliai török gyermek Magyarországra szállítását és az Alföldön történő munkába állítását. Elkészültek a tervei egy Keleti Intézetnek és egy Keleti Tanszéknek. Konstantinápolyban és Budapesten magyar-török baráti társaságok jöttek létre.

A Turáni Társaság a háború után is folytatta tevékenységét. Elnöke – Teleki Pált követve – Pekár Gyula lett, védnökeJózsef Ferenc főherceg. A Társaság szerény keretek között munkálkodott eredeti célkitűzésein. Finn-észt Intézetet, Török Intézetet hoztak létre, török, finn, japán nyelvtanfolyamokat szerveztek. Ismét felelevenítették az 1916-ban beindított nevelési programot, 1921-ben mintegy 200 török ifjú tanult Magyarországon. Évente tíz előadásból álló sorozatot tartottak a turáni népek történetéről, művészetéről, gazdasági viszonyairól. Gazdasági szakosztálya élénken foglalkozott a keletre irányuló gazdasági terjeszkedés, sőt a keletre történő kivándorlás lehetőségeivel is.

A párszi származású Modi professzor – a párszik a perzsa zoroasztriánusok leszármazottai, őseik a muszlim vallásüldözés elől menekültek Indiába – ebben a dolgozatában azt igazolja, hogy azok a hunok, akik, mint hódítók szerepeltek Indiában a Gupta-korszak alatt (Kr. u. 320-600) – nyugat felől, Perzsia irányából érkeztek. Modi szerint a hunok a perzsákkal már régi időkben kapcsolatban voltak és a hunok egy törzse a heftaliták (ephthaliták) maradandólag telepedtek le Transoxániában (az Amu-darja és a Szir-darja folyók közötti terület) az 5. századtól kezdve. A hunok jó hosszú ideig tartózkodtak Irán határainál és miután szoros kapcsolatba jutottak az irániakkal, térhettek át az ő hitükre, Zarathusztra vallására. Ennek bizonyítékait Zajti az Aveszta-irataibólés pahlavi és perzsa iratokból meríti.

Zajti 1928-ban Budapesten fogadta Rabindranath Tagore-t, a nagy indiai költőt. Zajtinak 1928-ban jelenik meg egy fontos tanulmánya „A hún-magyar őstörténelem (Új szempontok a magyar őstörténet feltárásához) „címen. A 19. század közepéig a magyar történettudomány, valamint az irodalomtörténet, egyformán úgy hitte, hogy a magyarok eredete nem lehet kétséges. A magyar hun-utód nép vagy legalábbis testvérnép egy közös ős, Ménrót (Nimród) leszármazottja. Ménrótnak két fia volt, Hunor és Magor, és e két fiú rabolta el a csodaszarvas útján Dul vezér két lányát. Így jöttek azután a távoli keletről a hunok és a magyarok. Ezt a hagyományt erősítik meg ősi gesztáink, krónikáink, legendáink és mondáink is. 1877-ben viszont Trefort Ágoston kultuszminiszter értekezletet hívott össze, hogy „tudományosan” határozzanak meg egy egységes magyar származási elméletet. A jelenlevő tudósok nem jutottak megegyezésre, ezért a miniszter a vitát az alábbi jegyzőkönyvi nyilatkozattal zárta le: „Tisztelem az urak álláspontját, én azonban, mint miniszter, az ország érdekeit kell, nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb, a finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát…”

Zajti e művében az akkoriban az akadémikus körök által kifogásolt „Turán” névhasználatra is kitér. A történettudomány szerint ilyen nevű népcsoport nem is volt és általánosságban bizonyos földrajzi területek jelzésére igyekeztek e szót lefoglalni és a „Turán szó bizonyos politikai törekvések összegző fogalmává alakult. Ezzel szemben Firdauszi Sahnámé-ja (Királyok könyve c. eposz) , az Aveszta és a pahlavi források gazdag anyaga igenis „turáni királyságról”, ”Turán-fejedelemekről,” „turáni vallásról és papságról”, és a portyázások mellett rendszeresen komoly haderőt felvonultató, „aranysárga paripákon„ harcoló„turáni lovasságról” – és a „turáni” megnevezésen belül azokról, mint szkíta-hun népekről beszélnek.

Zajti Ferenc egyik legfontosabb meglátása szerint India szkíta-hun fajú, jelentős népeleme szoros testvéri kapcsolatban volt a magyar nép szkíta-hun ősnépével. Jelentős történelmi múlt közös szálai fűzik szorosan egybe e két testvérnépet, melynek egy a gyökérzete. Ennek a kapcsolatnak a felelevenítése volt minden munkálkodásának célja, közel húszesztendős tanulmányainak, s utazásainak célkitűzése, s hogy az indiai (indoszkíta) kapcsolatot beoltsa a magyar köztudatba. 1928-29-es indiai kutatásai is e célt szolgálták, ennek érdekében még házát is elzálogosította, s barátjától, Medgyaszay István építésztől vett fel nagyobb kölcsönt, hogy kutatóútja megvalósulhasson. Több mint húsz év felkészülés – nyelvek tanulása, szakirodalom gyűjtése, publikálás, könyvkiadás a hun-magyar őstörténet témájában – után indult el Zajti Indiába, hogy elméletét, miszerint a igazolja, magyarság eredetét, ill. rokonait India északi részén kell keresni, s ezt a helyszínen gyűjtött bizonyítékokkal kívánta alátámasztani. 1928 telén érkezett Bombaybe, ahol előadásokat is tartott kutatásairól. Indiai tanulmányútján találkozott Mahatma Gandhival, valamint J. J.Modi professzorral, akivel előkészített egy Bombayben létesítendő Magyar Keleti Kutatóintézetet, a Keleti Collegium Hungaricumot. A párszik költségén és kérésükre Bombayben, Medgyaszay István tervei szerint épült volna fel a Turán-Irán Testvériség Múzeuma, magyar építészeti stílusban.

Az indiai testvéri kapcsolat eredete Zajti szerint India őslakóihoz nyúlik vissza. A turáni szkíta-hun fajta népek több mint háromezer esztendőn át – jóval az árják betelepülése előtt – India őslakói és urai voltak. Ez nem volt új keletű megállapítás. ZajtiIndia tudósainak műveit megismerve vallotta ezt. Az árják Kr. e.1200 körül kezdenek bevándorolni Indiába és ez időtől kezdve a nagy-mogulok idejéig India története nem egyéb, mint az árják és a turániak elsőbbségért folytatott küzdelme egymással. A Kr. e. 9 században a sakyák (szakák-szkíták), Buddha népe, vándorol be a területre. Az 5. század végén, a 6. század elején Indiába fehér hun hódítók törtek be, s telepedtek meg ott. Egyes indiai és angol történészek munkáira támaszkodva állítja, hogy a közkeletű nézettel ellentétben Észak-India lakosságának többségét nem az árják, hanem a hun-szkíta eredetű népesség, illetve ezeknek az árjákkal keveredett leszármazottai – köztük például a mai Gudzsarátot és Rádzsasztánt, tehát Északnyugat-Indiát lakó gudzsárokés rádzsputok – alkotják, s ezek ilyen módon rokonságban állnának a magyarok hun-szkíta őseivel [1] . A rádzsput lakosság nem tiszta indo-árja, hanem jelentős számban mer, dzsat (jat), gudzsar (gujar) etnikumú, akik a hun betörések maradványai. Agudzsárok Rádzsputanában tekintélyes királyságot alapítottak. Később a helyi lakossággal keveredtek és jóformán teljesen hinduvá váltak. Ebből a népből származtak aztán a későbbi India rádzsputi fejedelmi családjai. Szintén hun leszármazottak Mevarlakói. Zajti Ferenc meglátogatta Indiai útja alkalmával egyik törzsüket, az úgynevezett magarákat, akik magukat hun leszármazottnak tartják. Nyelvükben tekintélyes számban találni rokon szavakat a magyarral. A mevari „Mer”, illetve „Magari”nép egy másik ága az udaypuri fejedelmi ház és népe. Ez a fejedelmi család India legelső uralkodóháza.

Zajti úti elsősorban Rádzsaszthán és Gudzsarát volt, ahol a rádzsput nemzetségek leszármazottait, a turáni csoporthoz sorolt, hun-szkíta fajúnak tartott „gudzsár hunokat” látogatta meg. A turáni népeknek, a Kaszpi-tenger környékén elterülő, ún. Turáni-alföld rokon népeinek egyik ágát vélte itt megtalálni, kik elmélete szerint a szkíták rokonai és India ezen területeire igen korán betelepültek. Ugyanezen népcsoportokat tartotta a magyarok közvetlen rokonainak is. A Magarának nevezett, Rádzsasztánközepén fekvő területen is nyelvi azonosságokat igyekezett összegyűjteni. Itt, Rádzsasztánban, legfontosabb útja az általa „India Velencéje” néven említett Udaypur fejedelmi városába vezetett. Az udvar felkérésére Zajti előadást is tartott Udaypurban.

Innen tette útja talán legérdekesebb expedícióját Shobhalalji Shashtri, az udaypuri régészeti múzeum igazgatójának társaságában, többek között a Baroliban található, 8. században épült templomokhoz. Majd részt vett a bhainsrori herceg esküvőjén és a kótai fejedelem számára rendezett díszünnepségen. A bombayi egyetem professzora, J. J. Modi kalauzolásában járt Naoszari párszi városban, ahol előkelő párszi családok életébe kapott betekintést.

A délebbre fekvő Gudzsarát államban ezt megelőzően járt. Baroda, majd Ahmedábád után – ahol Mahatma Gandhi házát is meglátogatta – egy Dzsongrál nevű faluban készített rengeteg fényképfelvételt, főként az ott élő emberekről.

Zajti indiai útjáról 1929 márciusában hatalmas néprajzi, ipar- és képzőművészeti anyaggal, könyvritkaságokkal, fotódokumentációval tért haza. A rendkívül értékes gyűjteményt az Iparművészeti Múzeumban mutatta be. Indiában gyűjtött Indiai textíliáinak fennmaradt darabjai ma a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményét gyarapítják.

Hazatérése után nem sokkal, már 1929-ben, az akkor megalakult Magyar-Indiai Társaság alelnöke lett. 1930-32-között Konstantinápolyban és Ankarában a magyar-török kapcsolatokat kutatta, s megismerkedik Kemal Atatürkkel. Zajti nem csak India kultúrájának jó ismerője és kutatója volt, hanem a török történelem neves szakértője is. Kemál Atatürk meghívására kétszer is meglátogatta Törökországot, komoly részt vállalt az újkori török történelem megírásában, és munkássága elismeréseként a Török Történelmi Társaság 12 fős vezetőségébe is beválasztották. Ekkor kezdeményezte a Turáni (Türk) Lexikon elkészítését is,amiből Zajti munkájával hatszáz oldal készült el. A nagy munka – Kemal Atatürk halálával a támogatás is megszűnt – befejezetlen maradt.

Zajti Ferenc 1933-tól mintegy tizenhárom éven át a Fővárosi Könyvtár Keleti Gyűjteményének felügyelője volt. Minden energiáját ritka könyvek, kéziratok vásárlására elveszettnek hitt dokumentumok, kódexek, források megismerésére és újrakiadására, s kutatásainak közzé tételére fordítja. Kutatómunkájának legteljesebb összefoglalása először 1936-ban jelent megMagyar Évezredek (Skytha-hun-magyar faji azonosság) címen. 1943-ban jelent meg a könyv második kiadása, majd 1999-ben fakszimilében is kiadják. A mű első és második kiadása is komoly példányszámban jelent meg, s a közoktatásügyi minisztérium a tanári könyvtárak számára beszerzésre ajánlotta.

1936-ban jelent meg a sokat támadott, sok vihart kavart kötete „Zsidó volt-e Krisztus?A semitizmus és skythismus nagy harca” címmel, melyet a rendszerváltás után ugyancsak megjelentettek. Ebben a kötetben azt próbálta igazolni, hogy a galileai származású tanítványok és maga Jézus is a hajdan volt szkíta vidék szülöttei voltak. Zajti életművének elhallgatása, s a tudományos világból, ill. a tudománytörténetből való teljes kiiktatása jórészt e mű következménye.

Még a háború ínséges évei alatt is terveket szőtt. A Nap-hegyen egy Magyar Kultúrtörténeti Múzeum és Kiállítócsarnokot szeretett volna felállítani, de a főváros a háborús viszonyok és az anyagiak hiányában elvetette a tervet.

Zajti Ferencet 1946-ban nyugdíjazták. Innentől az Aréna úti műtermében dolgozik, s e műterem lesz életének központja. Életművét, kutatási eredményeit a kommunista rezsim és az azt kiszolgáló „hivatalos” tudomány tudatosan és mélyen elhallgatta, személyét „nemkívánatosnak” minősítette. Lakását még halála napján (1961) „ismeretlenek” (nyilván az államhatalom emberei!)kifosztották, kéziratban maradt művei, pótolhatatlanul értékes könyvtára és csaknem minden értéke örökre (?) veszett. Elveszett mindaz a hatalmas adat- és forrásgyűjtemény, amelyet egy élet munkájával szedett össze kutatóútjain a szkíta-hun-avar-magyarrokonság bizonyítására. Képzőművészeti munkásságának, grafikáinak, festményeinek kis töredékét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

Zajti Ferenc szellemi örökségét az utóbbi időben előretörő nem finnugrista őstörténeti kutatások most kezdik újra felfedezni. Aszkíta-hun-avar-magyar azonosság, ill. folytonosság – amit eleink, legrégibb írásos forrásaink mindig is vallottak – ma a magyar őstörténeti kutatások egyik, talán legfontosabb szegmense. Köszönet mindazoknak, akik életét, életművét eddig is kutatták, ám aZajti-életmű tudományos igényű, monografikus feldolgozása nem történhet meg a különböző indiai, angol, török és magyar könyvtárak, kézirattárak és múzeumok, tudományos akadémiák rejtett polcain fekvő források, életrajzi dokumentumok nélkül. A magyarság igaz eredetét kutatóknak folytatniuk kell Zajti Ferenc elkezdett munkáját. A magyarságért lobogó, hitvalló élete, népe iránti elkötelezettsége pedig legyen példa minden magyar számára!

Művei

Az ősmagyarok hitvilága (Bp., 1918; 2006)

Jézus gyermekkora (Bp., 1921) Zajti F. rajzaival

A hun-magyar őstörténelem (Bp., 1928; 2002)

Kapcsolataink Indiával (Bp., 1929)

Zsidó volt-e Krisztus? (Bp., 1936); Zsidó volt-e Jézus? (Bp., 1999)

Magyar évezredek (Bp., 1939; 1943; 1999)

Memorandum (Bp., 1943)

Árpád Fejedelem honfoglalása (Budapest, 1944; Újfehértó,2001)

Egyéb írások

Indiai tudósítások (In: Országépítő, 2003/4. sz.)

Fordítás

Zarathustra Zend-Avesztája (Bp., 1919)

Zarathusztra: Zarathustra Zend-Avesztája (MEK)

Szerkesztői-kiadói munka

J. J. Modi: A Zend-Aveszta vallási rendszere (Bp., 1925)

+

Festőművészként

Egyéni kiállítások

1946, 1947 • Szalmássy Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások

1952 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest

1953, 1955, 1959 • 4., 6., 7. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest.

Művek közgyűjteményekben

Fővárosi Képtár, Budapest

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Udaypuri fejedelem Múzeuma, India.

Szülővárosában (Újfehértó)

Zajti Ferenc Kulturális Központ

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény

Film

Zajti Ferenc portré-mozaik. Magyar dokumentumfilm, rendezte Somogyvári Rudolf (2000)

Felhasznált források: Zajti Ferenc művei, életrajzi vonatkozású megjegyzései. J.J. Modi munkái, Rigó Krisztina tanulmánya, („Zajti Ferenc őshaza kutató és India”), Zajti Gábor, Czugéber Krisztina és mások írásai.

[1] . A nagy hun fejedelem Toramana fia, Mikiragula (Kr. u. 472-528) fővárosának neve: Sakala volt