Eugéniusz:
Életminőség vizsgáló ABC könyv – I.
Az ön/emberismeret-szeretet tükre
Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia:
szempontok és témák ötlet-gyűjtései
A csodás magyarán szóló példatáram
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Talált, szerzett, javított/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
Arany János
FIAMNAK
Hála Isten! este van megin’. Mával is fogyott a földi kín. Bent magános, árva gyertya ég: Kívül leskelődik a sötét. Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren? Vetve ágyad puha-melegen: Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Látod, én szegény költő vagyok: Örökül hát nem sokat hagyok; Legföljebb mocsoktalan nevet: A tömegnél hitvány érdemet. Ártatlan szived tavaszkertében A vallást ezért öntözgetem. Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Mert szegénynek drága kincs a hit. Tűrni és remélni megtanit: S néki, míg a sír rá nem lehell, Mindig tűrni és remélni kell! Oh, ha bennem is, mint egykor, épen Élne a hit, vigaszul nekem!... Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Majd ha játszótársaid közül Munka hí el - úgy lehet, korán - S idegennek szolgálsz eszközül, Ki talán szeret... de mostohán: Balzsamúl a hit malasztja légyen Az elrejtett néma könnyeken. Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Majd, ha látod, érzed a nyomort, Melyet a becsület válla hord; Megtiporva az erényt, az észt, Míg a vétek irigységre készt S a butának sorsa földi éden: Álljon a vallás a mérlegen. Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem.
.
És, ha felnövén, tapasztalod, Hogy apáid földje nem honod S a bölcsőd s koporsód közti ür Századoknak szolgált mesgyeül: Lelj vigasztalást a szent igében: „Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem.
.
Oh, remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát: Mert különben sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ. - Járj örömmel álmaid egében, Útravalód e csókom legyen: Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem!
(1850.)
*
Arany László
TŰNŐDÉS
Virrasztok árva lámpa mellett, Olyan nyomasztó a lehellet, A lég olyan nehéz! Künn a világ vigalma, zajja, S a "honfiság" lármás zsivajja Tompult morajba vész.
.
Mily felfuvott, önhitt dicsekvés, Kótya-vetye, koncon veszekvés; Dobot ver az ima; Nincs időnk az időre várni, S mit szánk, szemünk meg bír kívánni, Mind kell, egyszerre, ma.
.
Remény, öröm jelzője-é ez? - Oh félek, inkább vesztet érez, Ki élni így siet; Mint a hajósnép örvény szélén, Már csak néhány percet remélvén, Élvbe dől - s elsülyed.
.
S mindezt a költő némán lássa? Nem volna-é szent hivatása Mellt szegni ellenök: "Megállj, korán e lázas eszmék. Kitartás! A küzdőkre lesz még Idő, pihenniök."
.
Hajh, volt - alig egy emberöltő - Szebb korszakunk, midőn a költő Zenghetett szózatot; Betölté égi hivatását És tisztelék Olymp varázsát És meghallgattatott.
.
Oh ti dicsők, kik telve hittel, Haladtatok szent ihletettel Az ifjodás terén; Az éjhomályból fölverétek Régi dicsőségünk' - s tiétek Volt a legszebb remény.
.
Aztán te, pezsgés nemzedéke! Dalodban harcok lángja ége, Mely gyújt, hol megjelen: Buzdítva mást, csatára kelni, Ágyuk zajában énekelni! - Tied volt a jelen.
.
De sőt ti is, kik tört reménnyel Küzködtetek tiranni kénnyel, Viselve láncait: Tudtátok, él, bár csendbe némult, A nemzet s a megélt dicső múlt Volt a jövőre: hit.
.
Volt célotok, mely vont előre; Szent küzdelem a költő bére, S ha zenge ajkatok, Akár csatán, veszélybe híva, Akár rabláncon, rejtve, tiltva: Egy nemzet hallgatott.
.
S megértett és figyelt reátok, Veletek érze, ti valátok Testében az ideg. Mily pálya, így, magasba törni, Vagy a kétségb'esést kiölni, S táplálni a hitet.
.
Ma álmainknak, íme, vége. - Ha felvillan multunk emléke, Fáj tőle a jelen: Fáj a dics, amit elfed a múlt, Fáj a viszály, mely ím megujult S megujul szüntelen.
.
Nem áll magasztos cél előttünk, Mint szétriadt nyáj tépelődünk, Megrezzent bármi nesz, A holnap is már fél-sötétség, Lépnénk, de visszatart a kétség, A tett aggályba vesz.
.
És a költő buzdíthat-é mást? Ki még nem élt, csupán csalódást, Hirdethet-é reményt? Futók ösvényét hogy jelölje? Az égi láng eltünt előle, Nem lát semmerre fényt.
.
S ha szólna is tán, - hangja elhal; Ki érti, annak biztató dal Kételyén nem hat át; Ki meg vakon hisz s ront előre, Reá zúg a kételkedőre: "Eladtad a hazát!"
.
S átok, gyanu, gúny égve terjed, - Mindig erősebb lángra gerjed E szenvedély loha A vész ütött törzs így kiépül? - Igen, fattyusarj nő tövébül A fa, félek, soha.
1868
*
Aki
úgy tudja,
hogy a lélek
nem halhatatlan,
annak a halál csak
egy ijesztő megsemmisülés,
ami egyre jobban nyomasztja,
hogy naponta közelebb van hozzá…
*
A
halálfóbiás,
aki létbotránynak,
teremtési hibának stb.
tartja az ő halandóságát,
de aki a délutánját dögunalomban tölti,
két kézzel szórja, herdálja drága idejét…
*
Akinek
maga az öregedés is
csak egy fokozatos romlás,
non stop testi-lelki leépülés,
nem pedig egy új, önmagában
egyszeri, új és jó életkorszak,
egy bölcs és örömteli, derűs
második gyerekkor…
*
Aki szerint
a bűnt csak a papok találták ki,
ahogy az örök kárhozat rémképét is
az emberek birkanyájjá idomítására –
ezért vagy kiiktatja ezt a fogalmat,
vagy álszenten hódol az erénynek,
vagy majd élete végén megtér….
*
Csak
panaszkodsz
a rossz sorodra,
pedig ebből Isten segítségével
többet tanultál, és így többet is
fejlődtél, vagy fejlődhettél volna,
mint amikor agyadra ment a jólét,
és önhitten magadat dicsőítetted…
*
A
szemérmes,
szerény, tartózkodó,
szótlanul éhező koldus,
akinek a kérés szégyen, így éhenhal
(mint a mély kútba esett néma gyerek,
akinek az anyja sem érti/hallja szavát)
*
Aki
jó színészi képességű
és jó emberismeretű, de szélhámos,
s ezt a talentumát pl. házasságszédelgő,
hozományvadász stb. céljára hasznosítja…
*
Aki
aktív-passzív
jóváhagyásoddal
folyton pumpol, tarhál,
netán a te pénzeden még
le is részegít, hogy azután
szabadon kifoszthasson: markecoljon…
*
Aki
drága idejét
az ún. gordiuszi csomók
kibogozására pazarolja, mert
nincs szíve és/vagy esze, hogy
egy csapással átvágja azokat…
*
Aki
sokkal jobb ügyhöz
méltó buzgalommal
szeretne/akarna nemcsak jót tenni,
de mindig mindenki előtt még jónak is látszani…
*
Aki
Nagy Keresztény,
de „Vén gazember”
szerepet nem vállalna:
éveken át tolvaj-csaló hírben állva
menteni a dzsentri apa vagyonát az utódoknak…
*
Aki
jogosnak tartja a társai,
vagy a társadalom bűnbak igényét,
hogy ne magukban keressék a hibát -
sőt: ő maga jelentkezik is rá, mert ő
jobb híján így akar ismert valaki lenni,
vagy szeret(ne) áldozat lenni, mártírkodni…
*
Aki
fejben jól,
legjobban tudta,
hogy kell gyereket jól nevelni –
tartott is ez egészen mindaddig,
amíg neki nem született meg az első…
*
Aki
úgy kapaszkodik
az „életfelmentő”,
emberi-társas kötelességei
teljesítését felfüggesztő betegségbe,
mint a fuldokoló a mentőövébe, az utolsó szalmaszálba…
*
Aki
fölöslegesen-károsan
kardot ránt és kard által vész el,
és így a maga vesztére besurranó
tolvajból is egy rablógyilkost „csinál”
*
Akinek
még a szemét
is ki lehet lopni,
vagy nem ismeri/érzi:
mi az arányos önvédelem –
és az áldozatból tettessé „lép elő” ….
*
Aki
másnak vermet ás,
az maga is pont ebbe eshetik bele,
ahogy például ez történik akkor, amikor
Hamletnek méregpoharat készítenek
és mérgezett tőrt fennek…
*
Aki
a csalt, lopott, rablott
javakból ad, osztogat kis alamizsnát,
amiért a kifosztottak hálálkodását várja,
és még ki is oktatja őket, hogy mire költsék…
*
Aki
feltűnési vágyból,
vagy nem is tudatosult,
de felvett rossz szokásból
folyamatosan csak kényeskedik,
szenveleg, negélyez - affektál
*
Aki
oly előkelő kényeskedő,
hogy nem az alátett tíz párnát élvezi,
de még azokon át is „megérzi” azt az egyetlen
árva kis borsószemet, ami miatt nem tud aludni…
*
Akinek
olyan merev
elvei-szokásai vannak,
mintha valaki mondjuk
kényszer-zubbonyban akarna
szerelmesen össze-ölelkezni,
és/vagy gúzsba kötve táncolni
*
Aki
képes lenne
a társát/szerelmét
Dunába belökni, és menteni,
ha így imponálhat neki, vagy
kitüntetett híres életmentő hős lehet…
*
Aki
közönyösen
szemléli a fuldokolót –
hisz őt mások is jól látják,
és akkor miért pont ő kockáztasson,
meg majd csak ideérnek a profi mentők…
*
Aki
képtelen
egy életútra
elszántan és kitartóan,
következetesen rátérni,
hátha a másik még jobb lenne …
Így csak egyhelyben jár, sőt: hátrál…
*
Addig-addig
totojázol, vacillálsz,
és turkálsz, válogatsz,
a sok-sok udvarló, sőt kérő között,
mígnem két szék közt a pad alá esel...
Éhen halsz, mint Buridán tétova szamara…
*
Egyszerre
több vasat tart a tűzbe,
hátha valamelyik majd bejön?
És amikor ez többnyire kitudódik,
akkor két szék között pad alá esik,
és örökre elesik egy jó házastárstól...
*
Addig-
addig válogat,
mert senki sem méltó hozzá,
hogy a végén már annak örül,
ha egyáltalán lesz valaki,
már szinte akár bárki,
aki még őt választja,
s nem lesz vénlány,
vagy agglegény…
*
Rigócsőr királyfi
A rátarti királylány,
akinek egyik kérő sem volt jó,
mindegyiket gúnyolta-csúfolta,
míg apja ezt megelégelte, és
így el kellett mennie azzal
az első bekopogó kérővel,
aki persze a mesében egy
(álruhás király) koldus volt…
Aki a makrancost a kunyhóban
azután alázatossá szelídítette…
*
Aki
már csecsemőként
természetesnek vette
és meg is szokta, hogy
neki minden kívánsága rögtön teljesül –
máskülönben ő hisztizik, és toporzékol…
*
Akinek
azért van
csak egy gyereke,
hogy így neki szinte
mindent megadhasson –
majomszeretettel kényeztetve
következetesen rontja el „előszeretettjét”
(mindeközben ő meg eladja cégének a lelkét…)
*
Aki
nem is törekszik,
pláne nem jó kapcsolatra
a közvetlen szomszéddal,
és még azon is veszekszik,
sőt még pereskedik is, hogy
kinek fütyül a fülemile…
*
A
nagyon
távoli rokonokkal
jó kapcsolatokat ápol,
de török átok: éppen a közeli
jó szomszédját nem becsüli meg,
aki nagyon sokat segíthet/árthat…
*
Aki
ún. jóbarátként
szétaggályoskodja
a legjobb terveidet is,
amúgy meg hülyeségre biztat,
istenkísértésbe visz/hajszol bele,
mert te szinte vakon megbízol benne…
*
Aki
képtelen,
lelkileg lusta, gyenge
felmászni a humor magaslatára,
már pedig onnan lenézve eltörpülnének
a lentről egyre óriásibbnak tűnő gondjai…
*
Aki
nem tud mit kezdeni
az egyszeri szerencséjével,
csak egy kolbászt mer álmodni
a nyomorában, ha épp jön a jótündére –
ami neje dühe miatt az orrára nő…
*
Aki
már a hibás/
akarva-akaratlan
sértő stb. megszólítás/stílus miatt
már eleve elrontja az amúgy pedig
oly létfontos dolgának elintézési esélyeit…
*
Aki
már az elején
elveszíti a fonalat,
de röstell szólni, és
már csak bután bólogat,
és így, vesztére nem tanul meg
például kamatos kamatot számolni…
*
Aki
már azt is bűnös,
titkos-tudat alatti
önzésnek veszi, és
meggyónja, ha mondjuk
pl. az adakozása, segítség-
nyújtása neki is némi örömet okoz
*
Aki,
jobb híján
elfogadja pl. az örökre szóló
nőtlenségi fogadalmat, a cölibátust,
de mégsem „ugrik ki”, nem hagyja ott
a katolikus papi pályát, ha nem tud nő nélkül élni…
*
Aki
„fiatalos” lazaságból
vagy mert rosszul alszik/ébred,
már eleve késve, hajszolva indul
és napközben sem éri utol magát,
ezért aznap soha nincs a helyén…
*
Aki
notórius,
szisztematikus
felelősséghárító –
édes gyereke tanítását
és nevelését az iskolára,
az egészségét az orvosra,
a közügyei intézését pedig
a „választott” politikusra bízó…
*
Aki
nem látja meg
a változóban az állandót,
a sokféle jelenségben az egy,
ugyanolyan lényeget, pedig az Ördög
egy és ugyanaz, de különböző alakban
*
Aki
már huszonévesen (!) is
mindenekelőtt már szerfelett
azon aggódó, hogy hogyan biztosítsa be
már most a nyugdíjas korszakát, annak jólétét…
*
Aki
egyedül
van a szigeten
és nem tudhat róla:
nyomdahibás a Szentírása,
innen lemaradtak az „i” betűk, I-gazság,
de ő ebből egy jottányit sem enged…
*
Akinél
az „I” betű már megvan,
csak a pontot nem teszi fel rá,
amiért az egész csak rész, és így nem sokat ér…
Évekig udvarolgat, de nem kéri meg a lány kezét…
*
Aki
már most
lazán, vadul költekezik
a megálmodott szerencséje kontójára,
vagy ha netán mégis fő-nyereménye lesz,
az csak megrontja, vagy hamar kifolyik kezéből…
*
Aki már,
hisz jelesre
érettségizett felnőtt,
azt gondolja mindent tud –
így ő ezentúl már csak tanítani akar,
de tanulni nem (nem lesz bölcs, jó pap stb.)
*
Aki
jó szakember,
dolgos, tisztes bérét hazaadja,
nem részeges, hűséges stb. stb.,
„csak” éppen az életbölcsesség-
hiánya miatt papucsférj, és fia is ezt „örököli”
*
Aki
már most
pontosan tudja,
mert ő egy oly fontos
és elfoglalt személy, hogy
mit fog tenni mondjuk egy év múlva
kedd este nyolckor és félkilenckor…
*
Akinek
semmilyen
életterve sincs,
még úgy körül-belül sem –
infantilis: ő percről percre él a teljes, laza
spontaneitásban: ahogyan esik, úgy puffan…
*
Aki
már nem gyerek –
neki ne mesélj, ő már
csak azt hiszi el, amit itt lát…
(miközben épp azt a hamis illúziót látja,
amit a szemfényvesztő elhitet vele)
*
Aki
egy hagymaember –
ha lehámozzuk rólad a felszínt,
mint hagymáról sorra a héjakat,
akkor nem marad a végén semmi,
sehol az a kemény mag…
*
Aki
a bűnözők alja,
a családon belüli
pedofil erőszak, rontás miatt sittes,
és ott vamzerként jut előjogokhoz –
még a sorstársai is megvetik, leköpik…
*
Aki
nem tudja
az érdekeit érvényesíteni,
mert vagy nem ismeri fel őket,
vagy nem áll módjában (pénz-pozíció) –
vagy mert pl. a birka vallása ezt neki tiltja…!?
*
Aki
mintha
el-elfelejtené, hogy
minden új meccs 0:0-ról kezdődik
és háromesélyes, és a papírforma borulhat –
pláne, ha ő elbízza magát…
*
Aki
olyan, mint
a hetvenkedő nyúl,
aki a teknőssel (!) fut versenyt,
de annyira elbízza magát, hogy
menet közben lepihen és elszunyókál…
*
Aki
előre iszik
a medve bőrére,
nem is keveset, a fejébe is száll,
így azután a döntő pillanatban célt téveszt,
és így végül a medve eszik belőle…
*
Aki
embergyűlölő,
aki magával viszi örök sírjába
az életjobbító-könnyebbítő találmányi titkait -
nem tartva kötelességének azok megosztását…
*
Aki
nem tudja
titokban tartani
találmányát, felfedezését,
és így abból vagy csak más profitál,
vagy rossz kezekbe kerül emberellenes célra…
*
Aki
mindent
újra fel akar találni –
spanyolviaszt, meleg vizet,
sőt még magát a kereket is:
és addig nem is használja,
ha nem övé a szabadalom…
*
Aki
többet él
az erejével, mint az eszével:
meg is szakad, mert nem használja
az egyszerű gépeket: kerék, emelő, csiga stb. stb.
*
Aki
viszolyog
mindentől,
ami túlságosan,
„pofon” egyszerű,
mindig mindent bonyolultabb
módon tesz: pl. így vakarja a fülét is…
*
Akire,
a balekra
mindent vackot, bóvlit
oly könnyen rásózhatnak:
nem lát át a szélhámos trükkön –
hiszi: a javát akarja (és el is veszi)
*
Aki
úgymond
csak a lelkét
tartja tisztán –
testét, ruháját, lakását
lustaságból vagy már elvből sem –
egyáltalán nincs tekintettel az embertársaira se…
(és így lelke se lehet rendben: ahogy bent, úgy kint…)
*
Aki
elindul és felgyorsul
az önelhanyagolási lejtőn:
előbb csak az orrát nem törli meg,
később meg már a fenekét se ki…bűz-lesz!
*
Aki
egy piperkőc,
egy dandy, egy világfi,
aki mire „szalonképesre” felöltözik,
már elmúlik a becélzott programja és nyugovóra is térhet…
*
Akinek
nincs ideje-ereje
a belbecsét „ápolni, gondozni”,
mert ezt teljesen leköti-kimeríti
a saját, a lakása, az autója külcsín-javítása…
*
Aki
mindig
a fogához veri a garast,
alig fogyaszt, alig élvez javakat,
ő mindent forgat/beruház:
egy puritán protestáns,
vagy „zsugori uram” …
*
Aki
betegesen
spórol és ment:
mindig az épp már
rohadó almát eszi meg,
és így sosem eszik épet –
a vészkorban indokolt szokása így megrögzült…
*
Akinek
az önmagával való
állandó alapelégedetlensége,
amire büszke, a mindig újabb
s újabb dolgok után sóvárgás/
hajsza formán ölt rossz testet
*
Aki
egy mindig
a távolba, mindenhova-
sehova vágyódó kincskereső –
aki nem látja a szemétől, hogy
a háza tája egy feneketlen aranybánya!
*
Aki
pecázva,
halászcsónakkal
eddig kényelmesen élt,
de rábeszélték: legyen halászflottája,
és akkor majd azután, sok év hajsza után,
majd ismét nyugodtan kedvére horgászhat…
*
Aki
direkt,
csúnya, bántó,
sértő szavak nélkül,
de szellemi fölényével,
például a gyilkos iróniával
tud a másik elevenébe vágni,
megalázni, és nevetségessé tenni…
*
Aki
csupa
csudaszépet ígér,
de mindig csak olyat,
aminek betartása nem tőle függ,
mindez rajta nem számon-kérhető:
egy álbarát, demagóg pap-politikus…
*
Aki
még a kipróbált
régiek rovására is
mindig azok társaságát keresi,
és azokhoz dörgölődzik, akiknek
itt és most éppen jól megy-felment a sora
*
Aki
mindig úgy
érte el célját,
ha sír és szánalomra
méltónak látszik: és így is
maradt ebben a csapdában:
az ön-sajnáltatásban verhetetlen bajnok…
*
Aki
egy Didergő király,
aki az egész teste/
lelke megmelegítéséhez
eltüzel egy erdőt, sőt már
az emberek házát stb. is,
csak mert nem tud, illetve
nem hagyja magát szeretni,
(szeretetre méltónak lenni…!?)
*
Aki
már
a szúnyog-
csípéstől is jajveszékel,
hisztizik, mozgósít, és mentőt hív!
Ilyen alacsony a fájdalomküszöbje –
kockáztatja: nagy bajban is csak kinevetik…
*
Aki mindig
újabb izmusokra, iskolára,
Mesterekre esküszik örök hűséget:
gúzsba köti lelkét, csak szellemi mankóval
botorkál, és nem isteni támasszal áll a két lábára…
*
Arany László
KÉSŐN
(Lenau után, - Szalay Gizelának.)
Már elnyit a tavasz, varázsa széled, Szép álma eltünt, el van zengve dalja, Üde virágát nyári hő aszalja, - Munkára int, küzdésre hí az élet.
.
A ló nyerít, a harc lármája éled, Körülvesz, elborít küzdés zsivajja, S a küzködő, - míg majd sír nem takarja - Nyugalmat, enyhülést ritkán remélhet.
.
Leányka! ó ama tavasz korában Miért kerestelek mindig hiában? Eszmény valál, kit vágyam üldözött; Most megjelensz, szívemmel játszva játszol, Föl-fölmerülsz s megint eltünni látszol E zajgó életáradat között.
1875
*
Arany László
AZ IRGALOM
(Wörishofeni emlékül gróf Zichy Márthának.)
Mint purgatorium, kietlen, bús, setét, Hol megtört vezeklő várja ítéletét, Hol a lét epedés, az idő végtelen, A lelken, mint köd ül aggasztó sejtelem, - Hol Damoklesz-kard függ mindenik fej fölött, S mint puszta szirten egy csoport hajó-törött, Összebuj úr, szegény; nincs koldus, nincs király, Bölcs és bolond csak azt tudja: hol mije fáj; S Lázár, a nyomorék, Lancelot, a büszke hős, Simon, a bélpoklos, és Sámson, az erős, És Salamon, a bölcs, Markalf, a félbolond, A gyáva Absolon, a vakmerő Roland, Gottfried, a jó, kegyes, Filep, a zord s komoly, Itt már egyforma mind, sorsuk közös nyomor; Igy mulik perc, nap, év, száz év, örömtelen, De bármilyen hosszú, gyötrelmes a jelen, Nincs veszve a jövő s félig kihalva bár, Felcsillan még nekik egy-egy reménysugár; Egy szalmaszál, melyhez kössék az életet...
.
Ilyen hely volt, hová egykor sorsom vetett. - Sivár, rideg tanyán szánalmas társaság, Kit egyenlővé tett egyenlő árvaság, Egy ínség, egy nyomor, ki-kinek önbaja, Egyenlő reménynek hajszálnyi fonala. De e bús nép közül két tünemény kivált: Az egyik ifjú lány: kerub, ki földre szállt, Hozván az egekből derűt, mosolyt, reményt, Ragyogó csillagból egy-egy darabka fényt. Ifjú, vidám kacajt, szikrázó szellemet, Az ég kékjéből csent színnel festett szemet, Pezsgő vér ingerét, tavasz friss bimbaját, Hogy aki rátekint, felejti önbaját, S megenyhül.
.
A másik pokol csúf fajzata, Ocsmány ördögfiók, rút mint az éjszaka, Sovány koszos kis eb, didergő, torz, sülye, Mint halál-bagolyé mered szét tág füle, Összecsapzott szőrét sárcsimbókok lepik, Ránézni förtelem; rugják, ütik, verik, Elűzik mindenütt, nyugtot seholse lel, Mindenki arra vár, bár éhen veszne el! S im ő a Tiszta, ő, leküzdve undorát, Magához öleli, mint régi, hű barát, Eteti, ápolja, becézi gondosan...
... Ott, hol kiről-kiről hiven beírva van, Jó, rossz, miről egykor be kell számolnia, Egy szót írnak be most: misericordia.
1892
EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
1.
A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –
a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?
Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.
Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?
2.
Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,
az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.
A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.
A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.
3.
A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.
Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.
De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,
anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…
4.
A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,
akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,
és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,
ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.
5.
Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi - segítők,
akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,
edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és
a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…
6.
És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,
akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal
és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.
A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …
7.
És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat
a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.
Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,
egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…
8.
De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,
avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,
a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,
ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.
9.
A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,
és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.
Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,
de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat
10.
Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása
nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,
hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,
mindent szépnek látunk - erre másnap kiábrándult cinizmus jön.
11.
Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,
s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –
de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,
akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!
12.
Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:
hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,
humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,
gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…
13.
A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,
a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere -
gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra -
jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!
|