"Nagy az emír, hatalma sok, / De végül mégis bukni fog! / Elmúlnak mind a rossz napok, És úgy fog törni, hullni szét, Ha majd az óra rákopog, / Mint ez a rossz agyagfazék." - Leonyid Szolovjov A csendháborító - Az elvarázsolt herceg
„Naszreddin Hodzsa a teaházak sorában kiválasztotta a legnagyobbat és a leglátogatottabbat, ahol nem volt sem drága szőnyeg, sem selyemvánkos, felment a lépcsőn, és maga mögött húzta szamarát is, ahelyett, hogy kint az állófához kötötte volna. Csodálkozó csend fogadta, de ő nem esett zavarba. Úti tarisznyájából kivette a Koránt, amellyel előző nap búcsúzóul ajándékozta meg az öregember, és kinyitva szamara elé tette. Mindazt lassan, nyugodtan cselekedte, arcizma se rezdült, mintha az lett volna a dolgok rendje. Az emberek a teaházban összenéztek. A szamár patájával koppantott a visszhangzó fapadon. – Már? – kérdezte Naszreddin Hodzsa és fordított egyet. – Észrevehető haladást mutatsz. Ekkor a kedélyes, pocakos gazda felkelt helyéről, és Naszreddin Hodzsához lépett. – Hallgass csak idej, jó ember. Mit gondolsz, a szamaradnak itt a helye? És miért tetted elébe a szent könyvet? – Hittudományra tanítom – válaszolta Naszreddin Hodzsa zavartalanul. – Már a Korán végén járunk, és nemsokára áttérünk a Sariatra.”
„Én, Hodzsa Naszreddin, talpon vagyok megin' ” És fennen hirdetem, nem halok meg sosem. Élek, dalolgatok, és nézem a napot, És ajkam szóra nyíl: fordulj föl, jó emír!
Na, végre egy olyan könyv, amire amint elolvastam az utolsó mondatot, minden gondolkodás, dilemma nélkül rányomtam az öt csillagot! Nem azért, mintha valami kiemelkedő, ritka irodalmi alkotás lenne, hanem azért, mert nem akar több lenni annál, ami: könnyed, de igényes szórakoztató, nevettető irodalom. Azt viszont nagyszerűen csinálja. Csak feltételezem, hogy az eredeti Naszreddin-történeteket formálta regénnyé az író, de az biztos, hogy sokat merít belőlük. Megőrzi a népi anekdoták bölcsességét, és úgy tanító célzatú, hogy cseppet sem didaktikus.
Gyerekkoromban kifejezetten utáltam a Naszreddin Hodzsa-történeteket. Sosem hittem volna, hogy végül beleszeretek a figurába. Egyszerűen nem lehet nem szeretni ezt a vidám és kedves vagabundot, tréfacsináló trickstert, a népmesékből ismert agyafúrt kópét, aki mindig túljár a népnyúzó hatalmaskodók eszén. Él a mának, járja a világot keresztül-kasul, dalolgat, fütyörészik, elvegyül a tömegben, és közben kiélezett érzékszervekkel figyeli, hol történik valami igazságtalanság. Bölcsen és türelemmel kivárja, mikor léphet akcióba, hogy megleckéztesse a hatalmasságokat; aztán odébbáll, vándorol tovább más vidékek, más segítségre szorulók felé. Maga után pedig történeteket hagy, és a reményt, hogy máskor is győzhet az igazság.
Egyik kedves részem, amikor a bokharai teaházban ülve – természetesen inkognitóban – a róla szóló történeteket hallgatja, és azon morfondírozik, mi az igaz belőlük. Általában minden, csak éppen nem ott, nem úgy, nem azzal történt, ahogy itt mesélik. Megmosolyogtató, humoros ábrázolása a legenda terjedésének.
Fontos megemlíteni Naszreddin elválaszthatatlan társát, bölcs szamarát, aki gazdájához hasonlóan szintén alakoskodik. Játssza a sztereotip szamarat, Naszreddin meg rá is játszik erre, mikor fennhangon elszidja mindenféle pokolfajzatnak. Ám az okos és hűséges állat mindig felismeri a veszélyt. Pontosan tudja, mikor kell éktelen ordítozással elterelni a gazdájáról a katonák figyelmét, vagy mikor kell – akár akarata ellenér – halálos vágtában menekíteni gazdáját.
Izgalmas kalandok, sok-sok nevettető jelenet, sziporkázó szellemesség jellemzi az egész írást. Naszreddin igazi romantikus népi hős, de nem mentes gyarlóságoktól, néha maga is nevetség tárgyává válik. Mégsem kedveltem az – általam amúgy nagyra becsült – Sajdik Ferenc rajzait ebben a kötetben. A Szolovjov által megformált Naszreddin nem ennyire komikus figura. Sokkal közelebb áll európai rokonaihoz: Robin Hoodhoz, Lúdas Matyihoz. Nem is az idős bölcset látjuk, hanem a fiatal, életvidám, szerelmes férfit, aki az életveszélyt is vállalja szerelme megmentéséért. Hiába üldözik pribékek és besúgók százai, minden bajból kivágja magát. Százszor keltik halálhírét, százszor feltámad. A nép lelkében, reményeiben mindenképpen halhatatlan. Feltételezett sírjáról is legendák járnak:
Mindazonáltal némelyek azt beszélik, hogy a fejfa alatt senki sem fekszik, hogy a furfangos Naszreddin Hodzsa huncutságból állította fel, és mindenütt halálhírét költve, elindult tovább kódorogni a világban. Így volt, vagy sem? Ne bocsátkozzunk hasztalan találgatásokba. Egyet mondunk csak: Naszreddin Hodzsától minden kitelik!"
Ez egyike azoknak a könyveknek, amelyeket mindig örömmel veszek a kezembe. Nem csak lehengerlő a humora, hanem Naszreddin Hodzsa tipikusan az a főszereplő, akiért odavagyok: furfangos, rendkívül talpraesett, még a jég hátán is megél. Bölcs, tudja mikor kell szólni, és az nagyot üt, de tudja mikor kell hallgatni – és így szinte mindig túljár a rosszakarók eszén. Tényleg egy fantasztikus könyv, az én példányomat az évek során a család rongyosra olvasta ^^
Naszreddin Hodzsa csavaros észjárásán mindig elámultam, és a kelet kavalkádja is nagyon tetszett, de a legjobban talán a regény optimizmusát és jóindulatát szerettem. Ha nem számoljuk azt a kényelmetlen érzést néha, ami miatt pl a Gargantuát sem nagyon szerettem, régen túl természetesen potyogtak a fejek, húzattak karóba, kínoztak halálra akárkit, az ember konkrétan fogyóeszköz volt, én ehhez már túlságosan libsi nyugati vagyok…
Leonyid Szolovjovról nagyjából semmit sem találtam a hálón, azon kívül, hogy írta ezt a könyvet, meg ennek a párját, Az elvarázsolt herceg-et Naszreddin Hodzsáról. Meg írt még egy kamaszkori önéletrajzot. Mármint megírta a saját gyermekkorát. És ennyi. A két Naszreddin Hodzsás könyve kedvelt könyv, mindkettő könnyen beszerezhető, több kiadást is megértek. De magáról az íróról gyakorlatilag semmi infó nincsen. Lekaptam a polcról az Olcsó Könyvtáras Elvarázsolt herceg-et, abban a sorozatban szokott lenni utószó, abban pedig infók a szerzőről és a műről. Hát van benne utószó… Elmondja, hogy Szolovjov mikor élt, hogy volt két Naszreddin Hodzsás könyve, meg egy ifjúkoráról szóló önéletrajz. [Sóhaj…]
Szolovjovval én akkor találkoztam először, amikor a Móra kiadó gondozásában, a Mókus Könyvek sorozatban megjelent A csendháborító, valami elementárisan rusnya borítóval. Eleve a Mókus-sorozat nem volt igazából kitalálva, ráadásul a borítórajzok is mindent megtettek, hogy nehogy bárkinek kedvet csináljanak a kötetek olvasáshoz. Arról nem beszélve, hogy még a könyvek méret-paraméterei is ezerrel az olvasás ellen dolgoztak. Ennek dacára nem hagytam magamat, a téma, a mese-jelleg kedvet csinált, legyőztem a Csohány Kálmán rajzai elleni viszolygásomat (nem volt kis munka), és nekiveselkedtem az oldalaknak, és simán hagytam magamat meggyőzni. Nem volt nehéz dolog.
A folytatást, az egyébként szerintem még jobban sikerült Az elvarázsolt herceg-et antikváriumban találtam, csak a szerző miatt vettem le a polcról, és roppant örvendezésbe fogtam, amikor leesett a tantusz, hogy hurrá, van folytatása A csendháborító-nak!
Ahogy számolgatom a moly.hu-n, legalább kilenc magyar kiadása volt a hodzsa első kalandjainak. Készült belőle diafilm Lengyel Sándor rajzaival (1957), Sebők Imre képregényt rajzolt belőle (ez számomra komoly meglepetés volt, és birtoklási vágyat generált a lelkemben), és kiderült számomra, hogy 1959-ben a Madách Színház színpadra állította Vámos László rendezésében. Szolovjov írótársa ebben az esetben Vitkovits Viktor volt, és az átdolgozott mű a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság Szovjet Színpad sorozatában jelent meg (egek, ez elég félelmetesen hangzik!). Az előbbi feldolgozásokról gyűjtöttem néhány képet, pillants rájuk, barátom, érdemes! 1976-ban egy tévéjáték is készült belőle, szintén Vámos László rendezte, a főszereplője volt többek között Harsányi Gábor, Csákányi László, Gyenge Árpád, Oswald Marika, Márkus László, Balkay Géza. Nagy kár, hogy ezt a változatot nem leltem meg sehol. (Helyreigazítást nagyon szívesen fogadok!) Szóval a könyv mellett nem ment el nyomtalanul a magyar művészvilág.
KICSODA NASZREDDNI HODZSA? Létező személy volt, a XIII-ban élt. A „hodzsa” szó tanítót jelent. Naszreddin-ért versengenek a nációk, mindenki magáénak akarja tudni, aki arrafelé él/élt, afgánok, üzbégek, irániak. A róla szóló történetek tréfásak, humorosak, tanító jellegűek, bölcsek és rengeteg van belőlük.
Naszreddin Hodzsa vándorolt, és tréfáinak alanyai jobbára a hatalmukkal visszaélő adószedők, agák, bejek, urak voltak. Hogy a történetekből mi a valós, azt ma már lehetetlen kihámozni, de ha magunk elé akarjuk képzelni, akkor a legszerencsésebb, ha egy Robert of Locksley vagyis Robin Hood-szerű alakot képzelünk el, íj és kard nélkül, nem a Walter Scott, hanem a Mándy Iván-féle tréfásabb verzióban. Esetleg eszünkbe juthat Lúdas Matyi, de ha rá gondolunk, Robin Hood és főleg Naszreddin Hodzsa vonatkozásában, akkor el kell ismernünk, ugyan Döbrögit mindenki utálta, senki sem sajnálta, de Matykónk bizony csak a maga igazáért állt ki, a jogainak sérülése miatt büntetett, míg az első két hősünk bizony másokért munkálkodott.
A legendárium, de legalábbis Szolovjov szerint Naszreddin nem csupán szóban volt hatalmas, hanem tetteiben is a hatalmasságokkal babrált ki, a szegények javára. Imádjuk, nem? Vélem, hogy Szolovjov feldolgozásai is abból indultak ki, hogy a hodzsa rendre a gazdagokkal babrált ki, a szegények elnyomása ellen küzdött, egyszóval pompás kis protokommunista volt. Szerencsére a könyveiben az ideológia egyáltalán nem mérvadó, mindössze Naszreddinről szóló, nagyon szórakoztató meséket olvasunk.
Ahogy utánanéztem, több könyv is megjelent a történeteivel. A legérdekesebb és hasznosabb talán Rakovszky József: Naszreddin Hodzsa meséi és Kúnos Ignác: A török hodzsa tréfái . A TÖRTÉNET mesés, nem hiába, a mesés Keleten vagyunk. (Vajon ezt miért mondják?) A tréfacsináló, gazdag-csúfoló Naszreddin hazaérkezik szülővárosába, Bogharába. A városban az emir uralkodik, utákják is rendesen. Vele csak Dzsafár, az uzsorás veheti fel a versenyt önzésben, gonoszságban és sanyargatásban. A könyv voltaképpen arról szól, hogyan áll halálos bosszút Dzsafáron Naszreddin, és közben hogyan babrál ki az emírrel is, miközben megmenti az emír háráméből a történet során oda landoló szerelmét is.
Érdekes, néha vicces könyv Naszreddin Hodzsáról. Több rövid, anekdotikus történet, majd egy hosszabb, a lányszöktetés. A hangulat remek, igazi egzotikus háttér, különleges ruhák, ételek, szokások, minden a piacon dől el, rengeteg hiszékeny és babonás figura. Nincs igazi feszültség, végig érezzük, jó vége lesz a dolgoknak.
Nagy az emír, hatalma sok, De végül mégis bukni fog! Elmúlnak mind a rossz napok, És úgy fog törni, hullni szét, Ha majd az óra rákopog, Mint ez a rossz agyagfazék."
De a sietség, mint ismeretes, a sátán tulajdonsága, továbbá mindenki emlékszik a legbölcsebb sejk, a sirászi Szaádi versére: „Csak a türelmes fejezheti be ügyét, aki pedig siet, elbukik.” Ezért Naszreddin Hodzsa összehajtotta a türelmetlenség szőnyegét, és a várakozás ládájába rejtette.
És az utasok mindmáig megállnak a szerény fejfa előtt a török Ak-Sehirben, jó szóval emlékeznek meg a vidám bokharai csavargóról […] Mindazonáltal némelyek azt beszélik, hogy a fejfa alatt senki sem fekszik, hogy a furfangos Naszreddin Hodzsa huncutságból állította fel, és mindenütt halálhírét költve, elindult tovább kódorogni a világban. Így volt, vagy sem? Ne bocsátkozzunk hasztalan találgatásokba. Egyet mondunk csak: Naszreddin Hodzsától minden kitelik!"
Az egész világ újra nyitva állt előtte, utak, pihenők és hegyi ösvények messzi útra csalogatták, a zöld erdők árnyékos hajlékot ígértek a puha leveleken, folyók vártak rá, hogy megitassák hűs vizükkel, a madarak legszebb dalukat tartogatták, hogy örömet szerezzenek neki – túlságosan sok időt töltött aranyozott kalitkájában Naszreddin Hodzsa, és a világ vágyódott utána.
„Én, Hodzsa Naszreddin, talpon vagyok megin' ” És fennen hirdetem, nem halok meg sosem. Élek, dalolgatok, és nézem a napot, És ajkam szóra nyíl: fordulj föl, jó emir!
A sors és a kedvező véletlen mindig annak siet segítségére, aki tele van elszántsággal, és a végsőkig küzd (erről már szóltunk az előbb, de az igazság nem halványul el az ismétléstől).
Leonyid Szolovjov A csendháborító című regényével vált népszerűvé a magyar olvasók előtt. Főhőse Naszreddin Hodzsa, a mohamedán Kelet legendás hőse, aki mindig túljár a gazdagok és hatalmasok eszén, s erejéhez képest segíti, gyámolítja a szegény népet. Naszreddin Hodzsa igazi népi hős. Valóban élt, valamikor a tizennegyedik században, és hodzsa, azaz mohamedán papi személy volt. Rengeteg csíny, furfangos cselekedet fűzödik nevéhez. Alakja a keleti folklór ezernyi színével csillog, és epizódjainak tarka forgatagával a regény a Közel-Kelt csodálatos világát varázsolja az olvasó elé. Az elvarázsolt herceg Naszreddin kalandjait fűzi tovább. Mindenütt fölbukkan, ahol segíteni kell. Bár kockázatos játékot űz, s nemegyszer tömlöcbe is kerül, mindig kivágja magát és ép bőrrel ússza meg veszedelmes kalandjait. A színes, fordulatos cselekményt mulattató, egészséges népi humor jellemzi.
– Az irigységet. Az emberekre jellemző ostoba és káros érzések közül alighanem ez a legerősebb. Van egy indiai mese. Allah így szólt egy emberhez: „ Kérj tőlem, amit akarsz, megadom neked, de egy feltétellel: a szomszédodnak kétannyit adok. Ha neked birtokot, akkor őneki kettőt, ha neked lovat, akkor őneki egy párat. Mit akarsz kapni?” – „ Ó, Mindenhatò, arra kérlek – válaszolt ez az ember – , vedd ki az egyik szememet!…”
Harmadik rész, harmincnegyedik fejezet, 354. oldal
Csodálatos volt, hogy ily rengeteg vénember verődött össze egy helyen: mintha titokban összebeszéltek volna valamennyien, hogy csakis a sárga hodzsenti földnek adják át hamvaikat, s evégből gyűltek ide, a muzulmán világ minden zegéből-zugából.
És Naszreddin Hodzsa, fülét a ráncos kéregre tapasztva, távoli húrpengéshez hasonló, alig hallható hangot lesett el: talán éjféli szél zúgása volt, vagy a fa belsejében kezdődő titkos áramlása a nedveknek, a gyökértől a csúcs felé.