Bevezetés

A történetileg muszlim fennhatóság alá került földrajzi területek változatos éghajlati övezeteken húzódnak, Észak-Indiától az Atlanti óceánig, Belső-Ázsiától a Szahara déli övezetéig terjednek. A 7. századtól kezdődően fokozatosan meghódított területek természeti körülményei alapvetően befolyásolták a létrehozható növényi kultúrákat és hatással voltak a mezőgazdasági - kertészeti gyakorlatot fenntartó technológiák kialakulására. Az élőlényközösségek adott szerkezetét és a környezeti feltételeket figyelembe vevő növénytermesztést - a növények kultúrába illesztését -, a területi hagyományok mellett az egyre-másra keletkező táplálkozási, medicinális-higiénai és kultikus-vallási igények is módosították.

Ugyanazon a földrajzi területen, ahol azelőtt kései római kertek pompáztak, új szerkezetű kertek jelentek meg, amelyek új vallási tartalmat fejeztek ki. Igaz, hogy ebben a mediterrán térségben már a rómaiak idején is számos idegen származású élőlényt neveltek és a mezőgazdasági műveletek sem voltak feltétlenül helyi eredetűek, de a muszlim civilizációban még tovább keveredtek a helyi és az egzotikus vidékekről egybegyűjtött növények. Másrészt e kertekben - az előzményekhez képest - kiemelt szerephez jutott a medencében, patakocskákban folyó, életadó víz.

Miként a keresztény, úgy a muszlim kertek szerkezetében is azok a kozmológiai elvek ismerhetők fel, amelyek már az Énekek éneke kertképét is jellemezték. Ezért is jutott oly alapvető és sokféle szerep a víznek, az épített környezetnek, a betelepített fás és lágy szárú növényeknek. A paradicsom felidézésére szolgáló, szép kialakítású, illatos, színes növények azonban nem csak szakrális okból tenyésztek az elkerített, zárt kertekben, hanem élelmezési, gyógyászati célokat is szolgáltak. A muszlimok a kertek növényeit árnyaltabban, összetettebb módon hasznosították, nem úgy, mint általában a korai keresztények.

A kert nagy értékű és egyébként is kitüntetett szerepű hely tehát, ahol megjelent a földi bőség, megidéződött a mennyei gazdagság is. Fenntartásának számos indoka mutatkozott s a kertek készítői a legkülönbözőbb ökológiai és környezeti körülmények között is meg kívántak felelni az igényeknek. A Földközi tenger környékén a mediterrán, Indiában a mogul s az oszmánok lakta vidéken a török kertek mutatkoztak a leginkább egységesnek.

Az i. sz. 7-10. században kialakult muszlim kultúra az ókori kelet és nyugat örököseként befogadta és összefoglalta a hellenisztikus, római és bizánci örökséget éppúgy, mint a "Termékeny Félhold" sémi nyelvet beszélő népeinek hagyományait, de elsajátította az iráni és indiai növényhasználat tradícióit és nyitott volt a belső-ázsiai vagy kínai gazdálkodási ismeretek előtt is. A muszlim gyakorlat azonban az élelemszerzésnek és az élőlényhasználatnak ezt a gazdag örökségét sokszor vallási, vallásjogi megfontolásokból átalakította, átértelmezte és egyes elemeit törölve, másokat pedig kifejlesztve hozta létre saját mezőgazdasági kultúráját. Ezzel párhuzamosan fokozatosan módosult a hagyományokban rögzített jelképek használata és értelmezése, míg ki nem fejlődött a muszlim kert jelentéslehetőségeit összefoglaló, az iszlám világképének megfelelő, saját szimbólumrendszer.

p.s.:

olvasható: