Eugéniusz:

Emberélet-védelem ABC – V.

ppppppppppppppp

Megfontolandó-megszívlelendő

Kulcsmondatok jó magyarán írva

Létjavítás, őrzés - és/vagy rontás

Mind egy: sok kis részben az egész

pppppppppppppppppp

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

A táltos paripák vagy állatorvosi lovak

A Jóisten aranykora vagy vaskori pokol

Emberélet-minőség vizsgáló példatáram

pppppppppppppppppppppp

Amit ember a maga/más javára-kárára tehet

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppppppppp

Tóth Árpád

Meddő órán

.

Magam vagyok.

Nagyon.

Kicsordul a könnyem.

Hagyom.

Viaszos vászon az asztalomon,

Faricskálok lomhán egy dalon,

Vézna, szánalmas figura, én.

Én, én.

S magam vagyok a föld kerekén.

.

1908.

Tóth Árpád

Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?

Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,

A világ minden fényét s melegét

Szórva adnám.
.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.

Ibolyákkal a téli Riviérát.

Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,

Boldog órát.
.

De most oly nehéz. Most egy sugarat

Se tudok hazudni, se lopni.

Vergődő és fénytelen harcokon

El kell kopni.
.

Az Antikrisztus napjai ezek,

Csillog a világ szörnyű arany-szennye.

Röhögő senkik, balkörmű gazok

Szállnak mennybe.
.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,

Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.

De légy türelmes. Jön még ideje

Szebb zenéknek.
.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,

Váró révem, virágos menedékem.

Most álarc van rajtam, zord és hideg,

De letépem,
.

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,

Öledbe hajló arcomról lemállik,

S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden

Mindhalálig.

1927.

Tóth Árpád

LÉLEKTŐL LÉLEKIG

Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át

Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd

Távol csillag remegő sugarát.

.

Billió mérföldekről jött e fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul,

S ki tudja, mennyi ezredéve már.

.

Egy égi üzenet, mely végre most

Hozzám talált, s szememben célhoz ért,

S boldogan hal meg, amíg rácsukom

Fáradt pillám koporsófödelét.

.

Tanultam én, hogy általszűrve a

Tudósok finom kristályműszerén,

Bús földünkkel s bús testemmel rokon

Elemekről ád hírt az égi fény.

.

Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény,

Földnek az ég, elemnek az elem?

.

Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

.

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

.

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád:

Hajnali szerenád

Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka,

De túl, az enyhe, tiszta messzeségben

Új rajzlapját kifeszíti az égen

A hajnal, a nagy impresszionista.

Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol

És álmodozva pingál enyhekéket

S ragyogva tűzi az isteni képet

Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.

.

A sötétség, az éji, rút csuha

Lebomlik a fák törzsén nesztelen

S borzong a jó hüvösben meztelen

Az erdő, az örök, buja csuda:

Most, mielőtt pompás testét kitárja

Mindenkinek, nyujtózik hallgatag

S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap

Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.

.

De itt, a szűk utcák közé bezárva

A szürke hajnal szennyes és sivár,

Nagy, sárga szirmát elhullatta már

A lenge gázláng, az éj bús virága.

Itt-ott mered csak s furcsán, betegen

Lobog a kétes és nehéz homályba

Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya,

Mely vakon leng a siket tereken.

.

Annuska, alszol? bús utcák során

A bús hajnalban járok egyedűl,

S hogy vígasztaljon, halkan hegedűl

Fantáziám, a magános cigány:

Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával

Hangfogózza dalát, míg ballagok,

Jó volna most megállni ablakod

Alatt egy édes, fájó szerenáddal.

.

A szívem adnám oda hegedűnek,

A szívem, melyből bú és vágy zokog,

Lopjon szivedbe enyhe bánatot

És kósza vágyat, mely árván röpűlget,

Hogy szűz álmodban, halkan, édesen,

Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz,

Álmodban, mit reggelre elfelejtesz,

Sirasd el az én züllött életem.

p Csak az,

p pont annyi vagy,

p ahogy téged mások látnak –

p semmi kemény mag, csupa héj,

p ami szinte a végtelenségig hámozható…

p

p

p Ne bomolj,

p mert úgy maradsz:

p egy bomlott egy-én,

p egésszé össze nem álló

p vegyes puzzle darabkák…

p (egy szétszórt – diabolikus)

p

p

p Csak akkor,

p ha sokat iszol,

p vagyis vedelsz,

p akkor fogad be

p a kis csapatod!?

p Pláne, ha még te is

p fizetsz - persze erőn felül…

p És te minden, bármi áron

p közéjük akarsz tartozni…

p

p

p A túl

p sok alkohol

p téged is öl, butít,

p családot bomlaszt,

p és nyomorba dönt,

p hajléktalanná is tesz…

p

p

p Mérték

p nem tartó:

p ami kicsiben

p még orvosság

p volt vagy lehetett volna,

p az nagyban már gyilkos méreg

p

p

p Az ital

p részben

p fel is szabadít,

p de egészben meg

p teljesen tönkre is tesz?

p

p

p Te

p egy veszett

p eb vagy, aki bele-

p harap az ételt adó kézbe,

p majd a rossz gazdádra, ill.

p az emberi közönyre panaszkodsz?

p

p

p Egy

p lépésre vagy

p a terített asztaltól

p és te mégis éhezel!?

p Neked derogál, hogy

p magadat szolgáld ki,

p vagy étekfogó nélkül

p paranoiásan nem (v)veszel,

p mert hátha meg akarnak mérgezni…

p

p

p Tantaluszi kín 1.

p Amikor úgy kínoznak, hogy

p a terített asztal mellé ültetnek,

p ahol mindenki jóízűen falatozik,

p és neked semmit sem adnak,

p sőt még gúnyolódnak rajtad,

p vagy még meg is aláznak:

p pitiztetnek, rimánkodni kell...

p Elhúzzák a mézes madzagot,

p de csak majdnem adnak stb.

p

p

p Tantaluszi kín 2.

p A görög mitológiában

p Tantalosz, Zeusz fia,

p hogy próbára tegye

p az istenek mindentudását,

p vendégségbe hívta őket,

p amelyen a saját megölt fia,

p Pelopsz húsából készült

p ételt tálalta fel nekik.

p Bűneiért az alvilágban örök időkig

p a legszörnyűbb kínokat kell elszenvednie

p Egy tóban áll, nyakig érő vízben,

p s valahányszor kortyolni akar belőle,

p szája elől eltűnik a víz.

p

p

p Előkelően

p elidegenedésnek,

p e korral járó kórnak

p nevezed gyötrő magányod,

p amiért pedig megdolgoztál…

p Mindenkit lenézve, megvetve

p egy embergyűlölővé lettél…

p

p

p Már

p kínlódsz,

p ha közelegnek:

p gyorsan letudnád,

p megúsznád az ünnepeket…

p Időrabló, unalmas felhajtás?

p Fölöslege-káros dínom-dánom:

p Nem látod meg benne az esélyt,

p a lélekemelő-erősítő emlékidézésre,

p és a katartikus önvizsgálatra stb.stb.

p

p

p Hol itt,

p hol ott fáj:

p nem gyanús,

p hogy soha sincs szünet?

p Ötven felett ez az életjeled?

p Elfogadtad, hogy ez a korral jár!?

p Hisz már a kortársak is egyre

p nagyobb szatyorral járnak

p a gyógyszertárba…

p

p

p A dolog

p könnyebbik végét fogod meg,

p ami azután sokkal nehezebb lesz.

p Kínos-fájdalmas önvizsgálat helyett

p „gyógyszert, „drogot” kapkodsz be,

p aminek a mellékhatásaira újabbakat…

p A könnyű rászokás után jöhet(ne)

p a kínzó, kínkeserves leszok(tat)ás,

p az elvonási tünetes elvonókúra…

p

p

p Egy

p bolond

p százat csinál

p Nem a vírus „fertőző”,

p de a hülyeség, a páni félelem,

p ami „betegséget” katalizálhat,

p ami után „persze” úgy tűnik,

p mintha tényleg a vírus…

p

p

p Kisajátítod,

p lestoppolod magadnak

p az ún. Nagybeteg szerepet, hogy

p eltartsalak, csak veled törődjek...

p Vagy éppen, hogy belém beszéled,

p hogy én milyen súlyos beteg vagyok,

p hogy aztán életem végéig ápolhass,

p hogy így szorosan tőled függjek...

p

p

p Az

p általad/neked

p választott iskolád

p sok éven át reggeltől estig

p csak elbutított és főleg/csak

p hazugságra oktatott és nevelt?

p Jó alattvalót, konzumidióta polgárt…

p

p

p A

p suliban

p legjobban

p a vakációt,

p vagyis ürességet,

p és a lukas órákat szeretted –

p beleesve a stréber vagy renitens

p rossz alternatívájának a csapdájába…

p

p

p Kisgyerekként

p obszcén módon,

p pornó filmekkel stb.

p szex’ „felvilágosítva”

p meg is botránkoztatsz,

p jóval nyolc napon túl

p gyógyuló lelki sebet okozva!

p Vagy az álkeresztény, prűd

p családi légkörben tabu a téma,

p s a nemi életet, utódnemzést

p valami szégyenletes, undorító,

p ocsmány dolognak képzelteted…

p

p

p Felvilágosultság

p - Tudod, hogy kistestvéred lesz? –

p kérdezi a szomszéd néni a kislánytól.

p A kislány boldogan rohan haza, és megkérdezi:

p - Anyu, hol van a kistestvérem?

p - Itt a hasamban.

p A kislány szomorúan megy vissza a szomszédba.

p - Nem lesz kistestvérem - mondja -, az anyu megette.

p

p

p Freudi elszólás

p Amikor az igazság

p akaratod ellenére kibukik,

p mert megbotlik a nyelved -

p de persze nem véletlenül,

p és nem is akárhogyan: elszólod magad,

p pont a takargatott igazat vallod így be...

p (pl. a heves szeretkezés „önkívületében”

p titkos szeretőd nevét súgod nejed fülébe)

p

p

p Lebukás

p Egy délutáni

p szeretkezés közben

p az asszony ijedten hallja,

p hogy egy kocsi fékez a ház előtt.

p - Jó ég, ez a férjem lesz! Tűnj el gyorsan!

p A pasas sietve felráncigálja a nadrágját,

p és riadtan iszkol az erkélyajtó felé,

p majd hirtelen megtorpan.

p - Hülye vagy? Én vagyok a férjed!

p

p

p Csak

p egyetlen egy

p lányt szeret(het)tél,

p Ő volt/lett volna az Igazi,

p de ő mégis máshoz ment –

p ezek után mi más vár rád:

p agglegénysors/kútba ugrás,

p vagy megölni a riválist: börtön?

p

p

p El nem engedés

p Úgy akarod megtartani,

p vagy éppen visszahódítani

p a nem téged választó szerelmedet,

p hogy öngyilkossági fenyegetéssel zsarolod –

p hogy legalább egy időre így az ő életét is

p megkeserítsed – pedig állítólag annyira

p szereted, s így csak a javát akarod…

p

p

p Ami

p az ajándékban jó:

p váratlan, kellemes meglepetés -

p Amit nem lehet kiérdemelni

p a szorgosan gyűjtött jó pontokkal...

p Ami nélkül lehet élni, de nem érdemes,

p mert olyan színtelen–szagtalan-ízetlen....

p De: amit te önmagadnak nem adhatsz,

p csak másoktól/Jóistentől kaphatsz…

p (János király - Milne verses meséje...)

p

p

p „Könyöradomány”

p Az Isten nem alkuszik…

p Pénzért vásárolni „szerelmet"?

p Betegséggel kizsarolni a törődést?

p Kikövetelni egy szívességet, egy ajándékot?

p Ún. jócselekedetekkel kiérdemelni a mennyet?

p Elvárni, hogy téged is meghívjanak vendégségbe?

p Amit egyszer megengedtek, arra már jogot formálni?

p

p

p Kegyből

p járandóságot formálni?

p A tanulságos anekdota szerint

p amikor F. J. császár eljárt vadászni,

p a vadászmestert a kocsis mellől a bakról

p mindig maga mellé, a hintóba szólította -

p mindaddig, mígnem ő egy alkalommal

p már magától is egyből be is ült mellé,

p nem várva meg, hogy szólítják-e vagy sem.

p Attól fogva mindvégig maradhatott a bakon...

p

p

p Biztosra menni

p A legjobb dolgok

p tényleg ingyen vannak?

p Például: szerencséből,

p ajándékból, kegyelemből?

p Egyfelől ez megnyugtató,

p hisz ilyenje bárkinek, még

p a szegény embernek is lehet.

p Másfelől meg nyugtalanító,

p hisz annyira nem tőlünk függ!

p Szeretnénk ezt bebiztosítani:

p babona, jogot formálás, követelőzés,

p zsarolás, megvásárolhatóság stb. stb.…

p

p

p

p A babona

p az ostobák vallása?

p Saját sikeres vállalkozásunkat

p Még mi magunk sem tudjuk

p pont ugyanúgy megismételni,

p hiszen nincs két egyforma gól -

p Legfeljebb babonássá tehet minket,

p ha a tegnapi gólszerzés minden részét

p pontosan ugyanúgy ismételnénk meg,

p kezdve attól, hogy mit ettünk reggel...

p

p

p Egy

p focikapus is

p érzi-tudja, hogy

p mennyire nem csak

p őrajta múlik a siker,

p ezért lesz sokszor babonás, hogy

p így próbálja előre biztosítani ezt…!?

p

p

p Hiszi, hogy

p akinek egyszer

p már szerencséje volt,

p onnantól bérletes lesz!?

p Nála nem forog a szerencsekerék…

p

p

p A jó-

p szerencse elvakítja,

p elbizakodottá teszi,

p a bal meg leveri lábáról…

p (elbukik a jellem e próbáján)

p

p

p Sors bona,

p nihil aliut

p Ez a hadvezér

p Zrínyi jelmondata,

p aki nagyon is tisztában volt

p a hadiszerencse forgandóságával

p

p

p Ki-ki

p a saját

p szerencséjének kovácsa!?

p Mert aki mer, majd az nyer…!?

p A bátraknak van szerencséje!?

p De: akinek több a szerencséje,

p mint az esze és a szorgalma?

p A hülyének van szerencséje?

p

p

p Roppant

p szerencséje

p volt a szerelemben…

p és kevés szerencséje a kártyában

p (igazságos elosztás, kiegyenlítés!?)

p

p

p Jó

p szerencsét!

p A bányászok köszöntése,

p akik tudják, hogy a föld alatt

p mennyire kiszolgáltatottak…

p

p

p Kinek

p lennél hálás,

p hiszen mindent

p magadnak köszönhetsz,

p te vagy a modern self made man!?

p De ennek az egykori mintája, Robinzon

p nem felejtett el naponta hálaadó imát rebegni…

p Másként, ha épp rosszul megy a sorod,

p akkor is csak magad kárhoztathatod…

p

p

p Minden

p ki akarsz érdemelni,

p még az ingyen kegyelmet is –

p vagy túl büszke vagy azt elfogadni

p (egyáltalán nem tudsz semmit elfogadni,

p ha azt nem tudod azonnal kellően viszonozni)

p

p

p Naponta

p számolgatod,

p könyveled élettársad érdemeit:

p már/még mennyire méltó-e ő Terád,

p s ha már nagyon nem, akkor fel is út…

p Ha tényleg te is azt kapod, amit érdemelsz –

p hiszen te ezt kérted és nincs kegyelem,

p akkor az akasztófán végezd, ha nincs

p egy olyan lény, aki úgy fogad el téged,

p ahogy itt és most vagy!

p

p

p Önhitt

p személyválogató

p A taníthatatlan/nevelhetetlen

p Magad mindenkinél különbnek gondolod

p így elesel attól a lehetőségtől, hogy tanulj

p hiszen így meg sem látod azt, amiben más jobb,

p okosabb, műveltebb, jellemesebb, szebb, bölcsebb,

p képzettebb, tájékozottabb, tapasztaltabb stb. stb.

p Ehhez az is elég, ha „csak” személyválogató vagy,

p és így eleve kizárod a lehetséges ismerősök közül

p a cigányt, a zsidót, a gójt, a szegényt, a priuszost…

p Társas köröd/életed kóros előítéletesen beszűkíted …

p

p

p Vízözön

p Lehet olyan

p a mi teremtő

p és gondviselő

p Jóistenünk, hogy

p a minden emberi életet elpusztító

p természeti csapást küldjön a Földre?

p És e kataklizmából ne legyen kivétel?

p Az ótestamentum irgalmatlan istene

p megkegyelmezett volna a totál bűnös

p Szodoma és Gomorra városának,

p ha legalább tíz igaz embert talál…

p

p

p A pokoljáró dudás sors

p Képzeljük el, hogy valaki,

p mint egykor egy Noé nevű férfiú,

p egy sivatagos tájon kezd bárkaépítésbe,

p amiért őt mindenki hülyének nézi, gúnyolja,

p és csak ő érzi-tudja, hogy nem ő a bolond,

p sőt: ő lesz az emberiség legnagyobb jótevője

p

p

p Üdv

p A pap

p és a buszsofőr

p egyszerre kopogtatnak

p a mennyország kapuján.

p Kijön Szent Péter,

p röviden elbeszélget velük,

p majd beengedi a buszsofőrt.

p A pap fölháborodva kérdezi:

p - És én?

p - Engem, aki egész életemben

p Isten szavát hirdettem,

p nem engedsz be? Hogy lehet ez?

p - Hát úgy, hogy amíg te prédikáltál,

p mindenki aludt. Bezzeg amíg

p ez a buszsofőr vadul vezetett,

p addig mindenki imádkozott….

p

p x

*

Tóth Árpád:

Az új Isten

Új isten szól hozzátok emberek!

Nem templomok setét hajóin úszó

Tömjén között ragyog fel tűz-szeme

Barnult szentképek arany keretéből,

Nem oltárok gyertyái közt fehérlik

Alabástrom közönnyel hallgatag, 

Hívok csókjától koptatott szobor,

Nem méla, hosszú, vont litániák

Cukros hullámát untan szürcsölő

Egek lakója is!

Nem!

Új isten ez!

Új isten szól hozzátok emberek!

.

Nem ég szülötte Ő! Nem mennyben él,

Nagy messze tőlünk, titkos ismeretlen,

Ki arca elé vonta az eget,

Mint egy hűvös, nagy, kékselyem palástot,

Nem!

Óh de nem is föld bálványa Ő,

Mint ama Mammon, aki ült hízott

Gőggel rajtunk s szájától milliom

Élősdi csák kígyózott szerteszét

S a szürcsölő, szívó karok befonták

A szüzek testét s feltörték finom

Velőért a költő zengő agyát

S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva

Átkúsztak a robotos termek odván

S felitták mind a könnyet és az átkot

S a lomha Rémben mind aranyra vált ez

És új éhséggé, bár a telt belek

Már a nehéz aranytól eldugultak

S a rothadó nagy testre már kiültek 

Félelmes és aranyló hullafoltok...

Most új isten szól néktek, emberek!

A véres földnek vére szülte Őt,

A sok kiomlott, sűrű, keserű

Vér összeállt a fájó földeken,

Testté tapadt, alakká tornyosult, 

Vérszínű, nagy mezítelen alakká, 

Ki országlépő-tágra tárja lábát

S Földet rengésre tépő hangja zeng

piros Keletről a sápadt Nyugatnak:

"Im eljöttem!

Eljött a Vörös Isten!"

.

És megy s dörgő léptére messze reszket

A sárga Szajna s medréből kicsap,

Jerichós visszhangot ver vén Westminster

S az Ócián zöld üvegén vörösen

Előre rezg ezermérföldes árnya

S átfogja a Fehér Ház vak falát...

Hozsánna néked, új isten, hozsánna!

Ismerj meg minket, tieid vagyunk!

A szíved hajtó élő, drága nedv,

A diadalmas vörös lüktetés

A mi bús bérünktől is gazdagúlt

S világra ömlő harsonád sodrába

Gyötört torkunk reszkető hangverése

Szerények s mégis egyítve simul:

A kicsiny, árva magyar jaj-patak

A messze zengő, nagy moszkvai árba,

Mely most tisztára mossa a világot:

Hozsánna néked, új isten, hozsánnak!

Legyen szavad teremtés új igéje,

Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk,

Mit elrontott sok régi, úri isten,

Te istenek közt új és proletár

Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, - 

Emelj minket roppant tenyereidre

És a magad képére gyúrj át minket!

*

Tóth Árpád

GYAN THULA KABINETJE

Vége a válságnak. Bent vagyunk a vízben.

A válság

Már kissé sokáig húzódik,

Ez tisztára gonoszság s álság,

Sőt Pató-Pálság,

Hogy a válság

Meg nem oldódik, sőt halasztódik,

Meg kéne már egyszer oldani ezt,

S nem tűrni, mint török a fezt,

A Ludas Matyi tehát ezennel

Egy megoldási akcióba kezd.

.

A helyzet kulcsa, eláruljuk mostan,

Egy nénike kezében csörög,

Ki a Royal-kávéházi szorosban

Sötét, bús helyen búsan üldögél,

S ebből, már úgyahogy,

Megél.

Ő gondosan szemléli a hírlapokat,

S készít belőlük kis papírlapokat,

S így egy-két zuglap darabból

Konstatálta végre,

Hogy a politikai béke

Lehetősége merre barangol.

.

Higgyenek e forrás hitelében,

Ó, higgyék eztet,

Hogy a válság dűlőre vitelében

Csak Gyan Thula lehet

A vég és a kezdet.

Ha ő lesz a miniszterelnök,

S egy programmbeszédet elnyög,

Dühében megpukkad a válság,

A provizórium,

A rezolució

És minden,

Mint a pinty,

Vagy a veréb,

Ha a farka hegyét

Sóval meghintem.

.

Ezt a sót,

Melyet a válság farka hegyére

Kell hinteni

Megtalálta

Gyan Thulácska,

S nagyot ütött a saját begyére;

Mondván:

Kabinetem most megalakítom tán,

Vagy mi!

Senkit se fogok kihagyni,

Akikből toborzódik

A hithű analfabéta-világ,

S oly dísznövény közéletünkben,

Mint a parkban a - tökvirág.

Szóval ez szép kabinet lesz, kérem,

Mellyel önök elé sietek,

A Royal-nénike

Se nyitogat különb kabinetet!

.

Hát például

Hadügyminiszter lesz - Turai bácsi,

Mert neki van sarkantyúja,

És cselédszerző akadémiája,

Ha ő a harci trombitáját

A zsebkendőbe kifújja,

Holtra dagad az ellenség mája,

S ha ő lóra ül, azaz a - Lórira,

A papagájra,

Vész már minden nációra,

Zsidóra s gájra.

.

A kultusztárcát

Magam én, Gyan Thula, látom el,

Ajkacskám kéjjel tátom el,

Ha valami kulturügy elém kerül,

Ellátom a baját emberül,

Arra több kultúr-hajnal nem derül,

Ha egyszer hasába nyitok,

Úgy tönkre lesz menve,

Mint szép regényem: a Titok.

.

Hortobágyi miniszter címmel

A földmívelési hatáskört

Szentesi bácsinak nyújtom át,

Mert ő tenyészt legtöbb ökört,

S más ilyen zsíros izéket,

Miknek érdeke a Hortobágy-ügyben

Bőg és röfög és béget,

Ő a Hortobágyot

Mindig is hasznosítni vágyott,

Persze a saját érdekében,

Neki Fortuna istennő az ángya

- S az ángya térdeképpen

Illeti őt a Hortobágy éppen.

.

Belügyi tárca címen

Révike Nácika kapja

A panama-szaglászati teret,

Mert ő a becsület apja,

S a csatornákról cikkezni szeret.

A multkor például megírta,

Hogy a saját bélcsatornáját,

A kutyafáját!

Ha őrködőn nem vigyázott volna,

Szintén el........ák volna.

.

Kereskedelmi miniszter

Libakeni Albertke lenne,

Aki a közgazdaságért

Tűzbe, sőt - Nizzába menne!

Ő mindent parcellázni fog,

S ha idefent már nem lesz dolga,

Belzebúb

Barátságos parcellázásra hívja

A legsárgább pokolba.

.

Végül

Nem lehet meg a kabinetem

Németh András nélkül,

S bár a közönség belekékül,

Ő lesz, aki a külügy macskáját

Feltálalja finom külügyi nyúlnak,

A diplomáciai pancsok

Keverésében

E vendéglői mancsok

Majd pompásan kutyulnak.

S ha Európa

Beveszi e külügyi főztöt,

Hátralévő napja nem lesz túlsok,

Beadja a kulcsot,

S az örök béke ügye győzött.

.

Ez lesz a Gyan Thula kabinetje,

S ha a vállalkozásnak

Nem lesz jó kimenetje,

Gyan Thula nem sárgul epébe,

Egyszerűen belényúl

A regényírói zsebébe,

S elővesz egy adag regényt,

Beadja kabinetjének,

S megmérgezi szegényt.

Tóth Árpád
AZ OLVASÓHOZ

Ludas Matyit mindenki ismeri,

Híre hetedhét országot bejárt,

Ő volt, ki egy nagyúrnak isteni

Jókedvvel jól ellátta a baját;

A dölyfös úr nem fért már a bőrében,

S Matyi szólt: Ennek kend levét megissza,

Ha garázdálkodik, hát Matyi szépen

Háromszorosan veri kenden vissza!

.

Pöffeszkedő népség akad ma is,

Ki dölyffel magát feltolni meri,

A feje üres, a mája hamis,

S a jóízlést gőggel arcul veri;

Nem addig a! Szóljunk oda nekik

Sorjában, hogy magát el egy se bízza;

Hallja az úr! ha illetlenkedik,

Háromszor veri kenden Matyi vissza!

.

Ludas Matyit, a friss, vidám fiút,

Fogadd szívedre, nyájas olvasó,

Az út, amelyen jár, egyenes út,

S a szava nyílt, nem álnok sugdosó;

Jókedvét, mint derüs, arany vetést

Hinti a szivekbe, hogy majd e tiszta

Humort, e harsány, zengő nevetést

Szívetek százszorozva verje vissza!

pppppppppppppppp

Boldog-boldogtalan emberek életei/halálai

Szellemi önvédelmi segítség lélekbátor keresőknek

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik… 

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

.

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

.

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

.

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és

végül, - de talán mégsem utolsósorban? - a rejtett hatalmak….

.

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

.

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

.

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

.

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

.

A mese nem másról, de pont terólad szól –

ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!