TIZENKETTEDIK SZÍN
(U alakra épült nagyszerű falanszter udvara. A két szárny földszintje nyílt oszlopos csarnokot képez. A jobb oldali csarnokban mozgásban levő kerekes gőzgépek között munkások foglalkoznak. A bal oldaliban a legkülönfélébb természettudományi tárgyak, mechanikai eszközök, csillagászati, kémiai műszerek s egyéb különösségek múzeumában egy tudós működik. Mindnyájan a falanszterhez tartozók - egyenlően vannak öltözve. Ádám és Lucifer az udvar közepén felbukkannak a földből. Nappal.)
ÁDÁM Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk?
LUCIFER E régi eszmék többé nincsenek. Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? Előitélet szülte egykor azt, Szűkkeblüség, versenygés védte meg. Most már egész föld a széles haza, Közcél felé társ már most minden ember, S a csendesen folyó szép rend fölött Tisztelve áll őrűl a tudomány.
ÁDÁM Beteljesült hát lelkem ideálja, Ez mind derék, ezt így kivántam én is. Egyet bánok csak: a haza fogalmát, Megállott volna az tán, úgy hiszem, Ez új rend közt is. Az emberkebel Korlátot kíván, fél a végtelentől, Belterjében veszt, hogyha szétterül; Ragaszkodik a múlthoz és jövőhöz; Félek, nem lelkesűl a nagyvilágért, Mint a szülők sírjáért lelkesült. Ki a családért vérét ontaná, Barátjaért legfeljebb könnye van. -
LUCIFER Eszményedet, mint látom, elveted, Előbb még, mintsem testesülhetett.
ÁDÁM Korántse hidd, de kandivá levék: Mi eszme az, mely a széles világot Eggyé olvasztja, melly a lelkesűlést, Az emberszív e szent, örök tüzét, Mit eddig száz hitványsággal szitott, S ábrándos harcra zsákmányolt ki csak, Nemesb célhoz vezérelendi végre. - De mondd, hol állunk mégis, mily hely ez? Aztán vezess, hogy lelkem kéjelegjen A boldogságban, mellyet annyi harcra Jól érdemelt dijul kapott az ember.
LUCIFER Sok más hasonló közt ez egy falanszter, Tanyája az új eszmék emberének. -
ÁDÁM Jerünk tehát.
LUCIFER Megállj, ne oly sietve. Előbb levetjük ezt a régi bőrt. Ha mint Ádám s Lucifer érkezünk, Nem hinne bennünk e tudós világ, S megsemmisülnénk, vagy lombikba zárna.
ÁDÁM Mily oktalan beszéd ez már megint.
LUCIFER Már az nincs másképp a szellemvilágban.
ÁDÁM Tégy hát, amint akarsz, de szaporán. (Lucifer mindkettőjüket átalakítja a falanszterbeliekhez hasonlóvá.)
LUCIFER Im, vedd e gúnyát. El hajfürteiddel - Készen vagyunk. -
ÁDÁM Szóljunk be e tudóshoz.
LUCIFER Üdvöz légy, túdós!
TUDÓS Meg ne háboríts Nagy művemben, nem érek rá fecsegni.
LUCIFER Nagyon sajnálom. Mink az ezredik Falanszterből vagyunk tudósjelöltek, S ily messze útra nagy hired hozott.
TUDÓS Dicséretes buzgóság, mondhatom. De hisz müvem most félben is maradhat, Csak a meleg ne fogyjon lombikomban, S akaratomnak enged az anyag. -
LUCIFER Ah, nem csalódtam, megmaradt tehát Még benned is, ki a természetet, Embert leszűrted, mint végső salak, A nagy hiúság. -
TUDÓS Most mulathatunk már. - De mely szakmába tartoztok sajátlag?
ÁDÁM Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, Átpillantását vágyjuk az egésznek. -
TUDÓS Ez helytelen. Kicsinyben rejlik a nagy, Olyan sok a tárgy, s létünk oly rövid.
ÁDÁM Igaz. - Tudom jól, hogy kell ollyan is, Ki homokot hord, vagy követ farag: Nélkűle nem emelkedik terem. De ez csak a homályban tévelyeg, S fogalma sincs arról, miben segít. - Csak az építész látja az egészet, S bár megfaragni nem tud egy követ, A művet ő teremti, mint egy isten. - Ily épitész nagy a tudásban is.
LUCIFER S azért jövénk tehozzád, óh, nagy ember.
TUDÓS Azt jól tevétek, méltányolni tudlak. A tudománynak gazdag ágai Egy organizmus sok külön vonása, Együtt igéző csak.
LUCIFER Szép hölgy gyanánt.
TUDÓS De mindamellett a vegytan csupán -
LUCIFER Az a közép, hol élete lakik. -
TUDÓS Találtad.
LUCIFER Ezt mondá a matézisről Előttem már egy matematikus.
TUDÓS Hiúságból mindenki önmagát Tekinti látkörében a középnek. -
LUCIFER Te jól választád kedvenc tárgyadul A kémiát.
TUDÓS Abban nyugodt vagyok. - De hát nézzük meg a muzeumot. Páratlan az egész mai világon, Az ősvilág kihalt állatjai Valódi példányokban állnak itt, Mind jól kitömve. - Ezrenként lakoztak Apáink közt, míg barbárok valának, Megosztva vélök a világ uralmát. - Maradt felőlök sok csudás mese, Például erről, hogy gőzmozdonyul volt.
ÁDÁM Ez ló, de korcsult fajta, mondhatom, Más állat volt ám hajdan Al-borak.
TUDÓS Erről meg azt regélik, hogy barátul Tartá az ember, ingyen, munka nélkül, S fel bírta fogni, hű elismeréssel Lesvén, az ember gondolatjait. Mi több, mondják, hogy elsajátitá Bűnét is, a tulajdonnak fogalmát, S mint őr, od'adta érte életét. - Ezt úgy beszélem csak, mint írva van, Nem mintha hinném mind feltétlenül. Sok őrültség volt a múltban, sok ábránd, Melyből ránk szintén e mese maradt.
ÁDÁM Ez a kutya. - Mind áll, mit róla mondasz. -
LUCIFER Vigyázz, Ádám, elárulod magad. -
TUDÓS Ez a szegénynek rabszolgája volt.
ÁDÁM Mint a szegény meg ökre gazdagoknak.
TUDÓS Ez a puszták királya.
ÁDÁM Az oroszlány - Im, itt a tigris, itt a fürge őz, Mi állat él tehát még a világon?
TUDÓS Minő kérdés, hát nálatok nem így van? Él, ami hasznos, és mit ekkorig A tudomány pótolni nem tudott: A disznó és a birka, de korántse Olyan hiányosan már, mint minőnek A kontár természet megalkotá: Az élő zsír, ez hús- s gyapjútömeg, Mely, mint a lombik, céljainkra szolgál. De úgy látom, hogy ezt mind ösmered, Lássunk tehát mást. Ím, ásványaink. Nézzétek, millyen roppant széndarab: Egész hegyek valának illy anyagból, Az emberek már készen szedheték Mit most a légből szűr a tudomány Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt Vasnak nevezték, s míg el nem fogyott, Az alumínért nem kellett kutatni. - Ez a darabka az arany, nagyon Nevezetes s nagyon haszontalan. Mert még midőn az ember, vakhitében, Imádott felsőbb lényeket magánál, Felűlállókat még a sorson is: Ilyennek hitte az aranyat is, Oltárain jólétet és jogot, Mindent, mi szent volt, áldozott, hogy egy Büvös darabját bírja megszerezni, Melyért cserébe mindent kaphatott - Csodálatos tény, még kenyeret is.
ÁDÁM Mást, mást mutass, ezt is mind ösmerem.
TUDÓS Valóban nagy tudós vagy, idegen. Lássuk tehát az ős növényzetet. Im, itt van az utolsó rózsa, mely Nyílt a világon. Hasztalan virág, Más százezer testvérrel foglalá el A legbujább tért a lengő kalásztól; Nagy gyermekek kedves játékszere. Sajátságos jelenség az valóban, Mint kaptak egykor ily játékokon, Virágot terme még a szellem is: A költészet s hit ábrándképeit, S csalóka álmok karján ringatózva Eltékozolta a legjobb erőt, Hogy életcélja parlagon maradt. Itt őrizünk még ritkaság gyanánt Két ily müvet. Az első költemény; Iróját akkor, még midőn bünös Önhittel az egyén érvényt kivánt, Homérnak hívták. Ábrándos világot Rajzol le abban, Hádésznek nevezvén. Rég megcáfoltuk már minden sorát. A másik Tacitus Agricolája, Nevetséges s mégis sajnálatos Fogalmak képe a barbár világból.
ÁDÁM Hát fennmaradt még e nehány levél A nagy napokból, mint végrendelet, S nem bírja mégis lángra gyújtani A korcs utódot, tettre ingerelvén, Mely mesterkélt világtokat ledönti?
TUDÓS Helyes megjegyzés, átláttuk mi ezt, A méreg, mellyet rejt, nagyon veszélyes, Azért nem is szabad olvasni másnak, Csak aki hatvan évet meghaladt, S a tudománynak szentelé magát.
ÁDÁM De hát a dajka tündér daljai, Ezek nem oltnak-é a gyönge szívbe Sejtelmeket?
TUDÓS Igen bizon, s azért Dajkáink a magasb egyenletekről, A mértanról beszélnek gyermekinknek. -
ÁDÁM (félre) Ah, gyilkosok, nem féltek-é egész S legszebb korától a szűt megrabolni!
TUDÓS Menjünk tovább. - Im, itt e műszerek, Műtárgyak mily csodás alakzatúak, Ez álgyu; rajta rejtélyes fölírás: Ultima ratio regum. - Hogyan Használtatott, ki tudja? - Im, e kard, Kizárólag csak embergyilkoló szer - És nem volt bűnös, aki ezzel ölt. E kép szabad kézzel készült egészen, Fél emberéltet vett talán igénybe, És tárgya, nézd, csak hóbortos mese. Ma a nap végzi e munkát helyettünk, S mig az csalárdul ídealizált, Ez mély hüséggel szolgál céljainknak.
ÁDÁM (félre) De a müvészet, a szellem maradt el -
TUDÓS E százszerű tárgy, millyen cifra mind, Mi gyermekes. A serlegen virág, A széktámlán ábrándos arabeszk, Emberkezek pazarlott műve mind. S üdítőbb-é a víz azon pohárból, Kényelmesb-é e széken az ülés? Most gépeink teszik mindezt helyettünk, Legcélszerűbb, legegyszerűbb alakban, És a tökélyről az kezeskedik, Hogy a munkás, ki ma csavart csinál, Végső napjáig amellett marad.
ÁDÁM Azért nincs élet, nincs egyéniség, Mely mesterén túl járna, semmi műben. - Hol leljen tért erő és gondolat, Bebizonyítni égi származását? Ha küzdni vágyik és körültekint Ezen szabályos, e rendes világban, Még a veszély gyönyörét sem leli, Nem lel csak egy vérengező vadat se. Csalódtam hát a tudományban is: Unalmas gyermekiskolát lelek A boldogság helyén, mit tőle vártam.
TUDÓS Nincs-é behozva a testvériség? Hol szenved ember anyagi hiányt? Valóban, illy eszmék megérdemelnék A megfenyítést.
ÁDÁM Mondd, mi hát az eszme, Mely egy ily népbe egységet lehel, Mely, mint közös cél, lelkesítni tud?
TUDÓS Ez eszme nálunk a megélhetés. Midőn az ember földén megjelent, Jól béruházott éléskamra volt az: Csak a kezét kellett kinyújtani, Hogy készen szedje mindazt, ami kell. Költött tehát meggondolatlanul, Mint a sajtféreg, s édes mámorában Ráért regényes hipotézisekben Keresni ingert és költészetet. De már nekünk, a legvégső falatnál, Fukarkodnunk kell, általlátva rég, Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk. Négy ezredév után a nap kihűl, Növényeket nem szül többé a föld; Ez a négy ezredév hát a mienk, Hogy a napot pótolni megtanuljuk. Elég idő tudásunknak, hiszem. Fűtőszerűl a víz ajánlkozik, Ez oxidált legtűztartóbb anyag. Az organizmus titkai közel- Állnak ma is már a fölleplezéshez. - Éppen jó, hogy beszédünk erre vitt, Majdnem feledtem volna lombikom, Mert én is épp e tárgyban dolgozom.
LUCIFER Nagyon vénűl az ember, hogyha már Lombikhoz tér, midőn organizál. - De hogyha sikerülne is müved, Mi szörny lesz az, mi szótlan gondolat, Szerelmi érzés, melynek tárgya nincs, Lény, mellyet a természet eltagad, Melyhez nincs ellentét, nincsen rokon, Ha nem korlátozandja az egyén. S honnan veendi ennek jellegét, Elzárva külhatástól, szenvedéstől, Egy szűk üvegben kelve öntudatra?
TUDÓS Nézd, nézd, hogyan forr, nézd, miként ragyog, Itt-ott tünékeny alakok mozognak, Ezen meleg, e jól elzárt üvegben, A vegyrokonság és ellenhatás Mind összevág, és kényszerülve lesz Engedni az anyag kivánatomnak.
LUCIFER Bámullak, túdós! még csak azt nem értem, Tudnád-e tenni, hogy, mi most rokon, Ne vonja egymást, és ne lökje el Az ellentét.
TUDÓS Minő badar beszéd; Örök törvénye ez az anyagoknak.
LUCIFER Ah, értem, mondd csak el, min alapul?
TUDÓS Min alapul? törvény, mert úgy vagyon, Mutatja nékünk a tapasztalás.
LUCIFER A természet fűtője vagy tehát csak, A többit ő magában végezi. -
TUDÓS De én szabom korlátit az üveggel, S kivonszolom a rejtélyes homályból.
LUCIFER Nem látok eddig még életjelet.
TUDÓS El nem maradhat. Én, ki úgy kilestem Az organizmus minden titkait, Ki százszor boncolám az életet -
ÁDÁM Hullát fogál fel csak mindannyiszor. A tudomány sántán követi csak A meglevő ifjú tapasztalást, S miként bérenc költője a királynak, Kész kommentálni a nagy tetteket, De megjósolni hívatása nincs. -
TUDÓS Mit gúnyolódtok, nem látjátok-é, Egy szikra kell csak, és életre jő? -
ÁDÁM De azt a szikrát, azt honnan veszed?
TUDÓS Csak egy lépés az, ami hátra van.
ÁDÁM De ezt az egy lépést ki nem tevé: Az nem tett semmit, nem tud semmit is. A többi mind künn volt az udvaron, A legszentebbe épp ez egy vezetne. - Óh, lesz-e, aki egykor megteszi? - (Ezalatt a lombik felett lebegő füst sűrűdni kezd s dörög.)
A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA (a füstből) Nem lesz soha. - Ez a lombik nekem Nagyon szűk és nagyon tág. - Hisz te ismersz, Ádám, ugy-é? - most még nem is gyanítnak.
ÁDÁM Hallottad-é a szellem-szózatot, Óh, nézd, óh, nézd, te gőgös, gyönge ember, Hogy bírnál azzal, aki ott lebeg. -
TUDÓS Őrült roham. Ah, aggódom miattad. (A lombik elpattan, a szellem eltűnik.) A lombik eltört, újra kezdhetem A nagy müvet. Midőn már int a cél, Kisded göröngy, a dőre vakeset, Elejt.
LUCIFER Végzetnek hívták hajdanán. S kevésbé szégyenítő volt hatalma Alatt megtörni, mint engedni most A dőre vakesetnek. - (Csengetnek.) Mit jelent ez?
TUDÓS A munka megszűnt, jő a sétaóra, Itt jőnek a gyárakból, a mezőről, Most kap fenyítést, aki vétkezett, Most osztatnak be a nők s gyermekek. Jerünk oda, dolgom lesz nékem is.
(Hosszú sorban férfiak jőnek, másban nők, néhányan közülük gyermekkel, köztük Éva is. Az udvaron mindnyájan kört képeznek, egy aggastyán eléjök lép. Ádám, Lucifer s a tudós az előtérben állnak a múzeum mellett.)
AZ AGGASTYÁN Harmincadik szám!
LUTHER (a sorból kilépve) Itt vagyok.
AZ AGGASTYÁN Te ismét Mértéktelen fűtötted a kazánt. Valóban úgy látszik, hogy szenvedélyed Veszélybe hozni az egész falansztert.
LUTHER S ki állna ellent a csábnak, midőn Szikrázva, bőgve a vadult elem, A láng ezer nyelvével vesz körül, Elérni kíván, hogy megsemmisítsen: S ott állni bátran, szítani tovább, Jól tudva, hogy hatalmunkban vagyon. - Nem ismered te a tűznek varázsát, Ki csak fazék alatt isméred azt.
AZ AGGASTYÁN Hiú beszéd, ezért ma nem ebédelsz.
LUTHER (visszalépve) De holnap újra szítom a tüzet.
ÁDÁM Mit látok? ezt a férfit ismerem. Ez volt Luther.
AZ AGGASTYÁN Kétszázkilencedik!
CASSIUS (kilépve) Itt.
AZ AGGASTYÁN Tégedet harmadszor intelek már, Hogy ok nélkül keressz verekedést.
CASSIUS (visszalépve) Ok nélkül, merthogy nem panaszkodom? - Pulya, ki más segítséget keres, Míg karja ép. Vagy gyöngébb volt-e tán Ellenfelem, mért nem védé magát? -
AZ AGGASTYÁN Ne feleselj. - Nem menti koponyád Alakzata sem e rossz hajlamot, Mert az nemes, mert az hiánytalan. De véred oly forrongó és szilaj! Gyógyítni fognak, amíg megszelídülsz.
ÁDÁM Ah, Cassius! ha ismernél, ki véled Philippinél csatáztam. - Hát odáig Bir-é a rossz rend, a teória Tévedni, hogy egy ily nemes kebel Csak gátjaul van, s fel sem ismeri.
AZ AGGASTYÁN Négyszázadik szám.
PLÁTÓ (kilépve) Hallom.
AZ AGGASTYÁN Már megint Úgy elmerültél álomképeidben, Hogy a rádbízott marha kárba ment. Hogy ébren légy, borsón fogsz térdepelni.
PLÁTÓ (visszalépve) Még a borsón is szépet álmodom.
ÁDÁM Ah, mily szerep jutott, Plátó, neked A társaságban, melly után epedtél! -
AZ AGGASTYÁN A hetvenkettedik szám!
MICHELANGELO (kilépve) Íme, itt. -
AZ AGGASTYÁN Rendetlenül hagyád el műhelyed.
MICHELANGELO Igen, mert mindig széklábat csináltam, És azt is a leghitványabb alakra. Soká könyörgtem, hagyják módosítnom, Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt, Nem engedék. Kivántam változásul A szék támláját, mindent hasztalan. Megőrüléshez voltam már közel, S otthagytam a kínt, ott a műhelyet. (Visszalép.)
AZ AGGASTYÁN E rendbontásért a szobába mégy, S nem élvezed e szép meleg napot.
ÁDÁM Michelangelo, mily pokol lehet Szűd istenének, hogy nem bír teremtni. - Óh, mennyi ismerős mindenfelé, És mennyi szellem, mennyi őserő. Ez vélem harcolt - az mártírhalált halt, Ez szűknek érzé a világtekét, S mi egyformára, mily törpére szűrte Az állam. Óh, Lucifer, jőj, jerünk; Nem bírja lelkem e látványt tovább. -
AZ AGGASTYÁN Ma két gyerek tölté be az időt, Melyben szükséges volt az anyagond, Most a közös növelde várja őket, Elő, elő! (Éva és még egy nő gyermekeikkel kilépnek.)
ÁDÁM Mi ragyogó jelenség! Megvan hát e rideg világnak is Költészete!
LUCIFER Nos, Ádám, nem megyünk?
ÁDÁM Sőt inkább itt fogunk csak megnyugodni.
AZ AGGASTYÁN Tudós! vizsgáld fejalkotásukat E gyermekeknek. (A tudós észleli a gyermekeket.)
ÉVA Óh, mi vár reám.
ÁDÁM E hang!
LUCIFER De mit kapsz e közsorsu nőn, Ki Szemirámisz csókját ízleléd?
ÁDÁM Még akkor ezt nem ismerém.
LUCIFER Ah, úgy! Ez régi dalja a szerelmeseknek: Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel A szenvedélyt, előtte senki még Szeretni nem bírt, és ez így megyen Nehány évezred óta szüntelen.
TUDÓS E gyermeket orvosnak kell tanítni Ebből pásztor lesz.
AZ AGGASTYÁN El tehát velök. (A gyermekeket el akarják vinni. Éva ellentáll.)
ÉVA Hozzá ne nyúlj! e gyermek az enyém: Ki tépi őt el az anyakebelről! -
AZ AGGASTYÁN Vegyétek el, mit késtek még vele.
ÉVA Óh, gyermekem! hisz én tápláltalak Szivem vérével. - Hol van az erő, Mely e szent kapcsot elszakítni bírja? Lemondjak-é hát rólad mindörökre, Hogy elvessz a tömegben, és szemem Fürkésző gonddal hasztalan keressen A száz egyenlő ídegen között?
ÁDÁM Ah, emberek, ha van előttetek szent, Hagyjátok ez anyának gyermekét.
ÉVA Ugy-é, ugy-é, te áldott ídegen.
AZ AGGASTYÁN Merész játékot űzesz, idegen; Ha a család előitéletét Éledni hagyjuk, rögtön összedűl Minden vívmánya a szent tudománynak.
ÉVA Mit nékem a fagyasztó tudomány! Bukjék, midőn a természet beszél.
AZ AGGASTYÁN Meglesz már?
ÁDÁM Hah! hozzá ne nyúljatok. Amott van egy kard, megtanítalak, Hogy kell kezelni.
LUCIFER Álomkép, ne mozdulj! (Ádám vállára teszi kezét, ez megdermed.) Érezd kezemnek végzetes hatalmát. -
ÉVA Óh, gyermekem! (Összerogy, gyermekét elviszik.)
AZ AGGASTYÁN E két nő pártalan, Jelentkezzék, ki párjaúl igényli.
ÁDÁM Ezt én igénylem.
AZ AGGASTYÁN Túdós! véleményed.
TUDÓS Rajongó férfi és idegbeteg nő Korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár.
ÁDÁM De én nem állok el, ha ő akarja.
ÉVA Tiéd vagyok, nagylelkű férfiú.
ÁDÁM Szeretlek, hölgy, szivem egész hevével.
ÉVA Szeretlek én is, érzem, mindörökké.
TUDÓS Ez őrülés. - Sajátságos, valóban, A múlt kisértetét feltűnni látni Világos századunkban. - Honnan ez?
ÁDÁM Az édenkertnek egy késő sugára.
AZ AGGASTYÁN Sajnálatos. -
ÁDÁM Ne szánjatok. - Miénk Ez őrülés; mi józanságtokat Nem írigyeljük. Hisz, mi a világon Nagy és nemes volt, mind ily őrülés, Melynek higgadt gond korlátot nem ír. - Szellembeszéd az, mely nemesb körökbül Felénk rebeg, mint édes zengemény, Tanúja, hogy lelkünk vele rokon, S megvetjük e földnek hitvány porát, Keresve útat a magasb körökbe. - (Évát ölelve tartja.)
AZ AGGASTYÁN Mit hallgatjuk tovább, kórházba őket!
LUCIFER Itt gyors segély kell. Ádám, útazunk! (Elsüllyednek.)
|