Eugéniusz: Boldog-talan-ok - VI.

Az önsorsrontó és az önvédtelen,

és az előszerettei/felebarátai életét

sem segítő, de károsító "csodalény" ….

pppppppppppppppp

Egy emberélet mennyisége, sőt minősége,

annak őrzése-javítása vagy rontása a tét

Ön/társismeret-szeretet: segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek-boldogságkeresőknek

pppppppppppppppppppp

Bölcs-balga szellemű, boldog-boldogtalan lelkek

Istengyermek-táltosparipa és/vagy állatorvosi ló!?

Aranykor/Isten országa és/vagy vaskor-földi pokol!?

Életminőség vizsgálódások jó magyarán szólva-írva

pppppppppppppppppppp

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elv/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

A bajok és tünetekð a diagnózisokð terápiák…!?

pppppppppppppppppppp

Csokonai Vitéz Mihály:

A tihanyi ekhóhoz

Óh, Tihannak rijjadó leánya!

Szállja ki szent hegyed közűl.

Ím, kit a sors eddig annyit hánya,

Partod ellenébe űl.

Itt a halvány holdnak fényén

Jajgat és sír elpusztúlt reményén

Egy magános árva szív.

Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek

A boldogság karjain,

Vígadoznak a kies Fürednek

Kútfején és partjain;

Addig én itt sírva sírok.

És te, Nimfa! amit én nem bírok,

Verd ki zengő bérceden.

Verd ki zengő bérceden.

Zordon erők, durva bércek, szírtok!

Harsogjátok jajjaim!

Tik talám több érezéssel bírtok,

Mintsem embertársaim,

Kik keblekből számkivetnek

És magok közt csúfra emlegetnek

Egy szegény boldogtalant.

Egy szegény boldogtalant.

Akik hajdan jó barátim voltak

Még felkőltek ellenem,

Űldözőim pártjához hajoltak:

Óh! miket kell érzenem,

Amidőn már ők is végre

Úgy rohannak rám, mint ellenségre,

Bár hozzájok hív valék.

Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,

Oly barátim nincsenek;

Vállat rándít, aki sorsom hallja;

Már elhagytak mindenek.

Nincsen szív az emberekbe:

Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe

Szívem bús panasszait.

Szívem bús panasszait.

Lilla is, ki bennem a reménynek

Még egy élesztője volt,

Jaj, Lillám is a tiran törvénynek

S a szokásnak meghódolt.

Hogy vagy most te, áldott lélek?

Én ugyan már elhagyatva élek

A tenger kínok között.

A tenger kínok között.

Óh, van-é még egy erémi szállás,

Régi barlang, szent fedél,

Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást

E setét hegyekben lél?

Hol csak egy kő lenne párna,

Hol sem ember, sem madár nem járna,

Mely megháborítana.

Mely megháborítana.

Abban, gondolom, hogy semmi jussal

Ellenkezni nem fogok,

Hogyha én egy megvetett virtussal

Itt egy kőben helyt fogok,

S e szigetnek egy szögében,

Mint egy Russzó Ermenonvillében,

Ember és polgár leszek.

Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel

Ébresztgetni lelkemet.

A természet majd az értelemmel

Bőlcsebbé tesz engemet.

Távol itt, egy más világban,

Egy nem esmért szent magánosságban

Könnyezem le napjaim.

Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg. E setét erdőben

A szomszéd pór eltemet.

Majd talám a boldogabb időben

Fellelik sírhelyemet:

S amely fának sátorában

Áll egyűgyű sírhalmom magában,

Szent lesz tisztelt hamvamért.

Szent lesz tisztelt hamvamért.

p 1

p

p Ha ló nincs, szamár is jó – ő egy holtáig (!) alább-adó házassági megalkuvó

p

p Ha már kór-házban született, nem otthon, ott is akar – elkábítva - meghalni…

p

p Hiába közel a vég, nem a lelkét békíti, dolgait rendezi, de csodaszert stb. kajtat

p

p Nem akarja elviselni, kibírni a gyógyulási fájdalmat: inkább eutanáziára bazírozó

p

p „Keresztény”: a harctéren kínszenvedő bajtárstól kegyelemdöfést megtagadó

p

p A halandósága miatt istenkáromló, miközben életuntan fecsérli a drága idejét

p

p A jó hagyományt őrző viselet/viselkedés helyett divat/idegenmajmolás

p

p Ő hamis tanú az igazságtalan, ill. alaptalan vádas, koncepciós perében

p

p Naponta buzgón azt imádkozza, hogy a Jóisten ne vigye őt kísértésbe!?

p

p Oly jó édesanya ő: csak nem adja nőül egy vadidegenhez az egyszem fiúgyerekét

p

p Csak ridegen parancsolgat a kicsinek, pedig ő ugrott volna egy jó szóra nyomban

p

p Az áldozatos anya: a házimunkától megkímélve elrontott, életképtelen gyerekek

p

p Aki „jóbarátként” nagy hülyeségre biztat, sőt istenkísértésbe visz/hajszol bele

p

p Igaz jó barát helyett jobb esetben nincs senki, de inkább csak parazita álbarát

p

p A lelki hadviselő, aki képességeit a napi hidegháborúban kamatoztatja

p

p Az ököljog feltétlen híve: az lesz a vezér és annak lesz igaza, aki a legerősebb…

p

p Ő egy idegen istenképet, pl. a zsidó Jehovát rád erőltetve tesz holtig a rabjává

p

p József neki a megbocsájtás-ikon, és nem az őt befogadó népet módszeres leigázó

p

p A gyermeke iskolai hittankönyvében Ráháb, a hazaáruló prosti egy igazi hithős…

p

p A védtelen lakosokat halomra ölető Dávid király nevét adja az ő gyermekének…

p

p Mózes neki az irgalmas nagy adósságtörlő, és nem a kölcsönnel idegent leuraló

p

p Jaj neki, könnyűnek találtatik: mert eljön a nagy megmérettetés/utolsó ítélet…

p

p Nincs nyomasztóbb életérzés, mint az önkímélt léte elviselhetetlen könnyűsége

p

p Jó egészség helyett élete krónikus betegségek, és így fölös szenvedések sora

p

p Jó időérzékű-gazdálkodású helyett ő egy időérzéketlen, időrabló/tékozló idétlen…

p

p Jó mulatás, ének, tánc helyett: semmi, vagy csak sírva vigadás, tivornya, züllés…

p

p Aki azt hiszi, hogy akinek egyszer szerencséje volt, az onnantól bérletes lesz!?

p

p Ha a szerencse kereke fordul vele, azonnal kiderül/borul a jellemgyengesége

p

p Kiszekíroz a világból - ő az eleven fába is belekötő, kákán is csomót kereső…

p

p Kölcsönösen hasznos állatbarátság? Se kutya-macska, vagy épp állatbolond

p

p Legyen igazság, ha bele is pusztul a világ, de a család is (pl. Kohlhaas Mihály)

p

p Létfontos elsajátított tudás helyett csak sok fölös-káros álismeret/rossz tudás

p

p Kíváncsi a celeb hálószoba titkaira, de amire nem: pl. szülőföldi flóra és fauna

p

p Ha kinevették, amikor egyszer „hülyeséget” kérdezett, azóta már csak hallgat…

p

p x

Csokonai Vitéz Mihály:

A magánossághoz

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el

Álmodba most is engemet;

Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet!

Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam;

Hogy itt Kisasszondon reád találtam.

E helybe andalogni jó,

E hely poétának való.

Itt a magános vőlgybe és cserében

Megfrisselő árnyék fedez,

A csonka gyertyányok mohos tövében

A tiszta forrás csergedez.

Két hegy között a tónak és pataknak

Nimfái kákasátorokba laknak;

S csak akkor úsznak ők elő,

Ha erre bőlcs s poéta jő.

A lenge hold halkal világosítja

A szőke bikkfák oldalát,

Estvéli hűs álommal elborítja

A csendes éjnek angyalát.

Szelíd Magánosság! az íly helyekbe

Gyönyörködöl s múlatsz te; ah, ezekbe

Gyakran vezess be engemet,

Nyugtatni lankadt lelkemet.

Te a királyok udvarát kerűlöd,

Kerűlöd a kastélyokat;

S ha bévétődsz is, zsibbadozva szűlöd

Ott a fogyasztó gondokat.

A félelem s bú a vad únalommal -

Csatáznak ott a tiszta nyúgalommal.

A nagy világ jótétedet

Nem tudja s útál tégedet.

Ohajtoz a fösvény, de gyötrelemmel

Goromba lelkét bünteted;

A nagyravágyót kérkedő hiszemmel

A lárma közzé kergeted.

Futsz a csatázó trombiták szavától,

Futsz a zsibongó városok falától:

Honnyod csupán az érező

Szív és szelíd falu s mező.

Mentsvára a magán szomorkodónak

Csak a te szent erődbe van,

Hol bíztatásit titkos égi szónak

Hallhatja a boldogtalan.

Te azt, ki megvetette a világot,

Vagy akinek már ez nyakára hágott,

Kiséred és apolgatod;

Magát magával bíztatod.

Te szűlöd a virtust, csupán te tetted

Naggyá az olyan bőlcseket,

Kiknek határtalanra terjegetted

Testekbe kisded lelkeket.

Tebenned úgy csap a poéta széjjel,

Mint a sebes villám setétes éjjel;

Midőn teremt új dolgokat

S a semmiből világokat.

Óh, kedves istenasszony! én is érted

Gyakorta mint sohajtozom,

Mert szívemet baráti módra érted,

Midőn veled gondolkozom.

Ártatlanúl kecsegtetel magadba,

Hív vagy, nem úgy, mint a mai

Színes világ barátai.

Lám, mely zavart lármák között forognak

A büszke lelkek napjai,

Kőről kövekre görgenek, zajognak,

Mint Rajna bukkanásai. -

De ránk mikor szent fátyolid vonúlnak,

Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,

Tisztán, magába, csendesen:

Élünk, kimúlunk édesen.

Sőt akkor is, mikor szemem világán

Vak kárpitot sző a halál:

Ott a magánosság setét világán

Béhúllt szemem reád talál.

Síromba csak te fogsz alá követni,

A nemtudás kietlenén vezetni:

Te lészel, ah! a sírhalom

Vőlgyén is őrzőangyalom.

Áldott Magánosság! öledbe ejtem

Ottan utólsó könnyemet,

Végetlen álmaidba elfelejtem

Világi szenvedésemet.

Áldott Magánosság! te légy barátom,

Mikor csak a sír lesz örök sajátom.

De ez napom mikor jön el?

Áldott Magánosság, jövel!

p 2

p

p Egy mindenre kíváncsi gyerekből lett egy érdeklődés-hiányos lebutult felnőtt…

p

p Amit ő jól tud, azt rosszul, viszont amit nagyon rosszul tud, azt igen jól csinálja

p

p Lokális tevékeny közélet helyett semmi – vagy csak pótcselekvő álpolitizálás

p

p Ő macskaként hízeleg-törleszkedik, de közben stikában, ahol csak tud meglop

p

p Az imádott „mestered” magának belőled egy gyenge imitátort/rajongót nevel

p

p Egy híres ember született/kiképzett hasonmása és így: dublőrje lesz/marad

p

p „Vádalkus”: önmagát mentendő beárul, illetve csinál belőlem tettest, bűnbakot

p

p Aki úgy hipnotizál-manipulál, hogy így majd bábuként egy dróton rángathasson

p

p A sikerrel manipulált ember/polgár, aki „önként” épp önérdeke ellen cselekszik

p

p „Sorsközösség” - az irigy egyetlen drága vigasza: dögöljön a szomszéd tehene is

p

p Ő még a kerítésen daloló fülemile hangjáért is ádázul pereskedik jó szomszédjával

p

p Az aluszékony, álomkóros, bamba támolygó: mintha álompor lenne a napi italában

p

p Az ön-élve-boncoló, vagy pedig oly rossz lelkiismeretű: csoda, ha alvászavaros

p

p Életgazdagító, lélektisztító szép mű(élvezet) helyett semmi - vagy moslék/giccs

p

p Életigenlő gyermekáldás helyett meddőség, magzatgyilkosság, vagy egykés átok

p

p Élménygazdag, látókörbővítő utazgatások helyett: rémálomút, fölös drága tor-túra

p

p Nem ér rá az erdőn-réten sétálgatva szemlélődni: hatja a pénzt egy egzotikus útra

p

p Ő leleményesen, kreatívan elrontaná a jó kedvedet, és megkeserítené a szád jó ízét

p

p Ő mindig csak a pótember, a vésztartalék, a beugró, és örül is, ha nem kerül rá a sor

p

p Igyekszik mindenütt feleslegessé válni, ami túl jól sikerül is, már senki sem hiányolja…

p

p Elhiteti magával: ő mindenhol nélkülözhetetlen, egyedül ő örökre pótolhatatlan ember…

p

p Amiben csak neki szabadna tenni/dönteni, ott dublőrt küld maga helyett pl. a nászágyba

p

p A könnyű, meggondolatlan rászokó, majd a kínkeserves leszokó: pia, drog, élet-pótszerek…

p

p Belehabarodott szerelmi részeg-őrült: még kezét is levágná, ha a szeszélyes nagy Ő kéri

p

p Ha létfontos, és ezért pontos adatokat kérnek őtőle és őérte, akkor ő a hasára ütve adja

p

p Minden tárgyból elég a kegyelemkettes - életvizsgáin is éppen hogy csak átbukdácsoló

p

p Örök háború és/vagy gyász, vagy betegség az ő egész élete: ott nincs helye humornak!?

p

p Nem mászik fel a humor magaslatra, hogy onnan nézve eltörpüljön „óriási” gondja-baja

p

p Fizetett házassági hirdetésben ömleng magáról, és várja az ideálist (baja lenne, ha jönne)

p

p Ő abban verseng, kitartóan, ötletdúsan: kinek fáj a szíve jobban, kinek a baja a halálosabb…

p

p Ha rosszabb – volt - a gyerekkorod/sorsod, mint neki: akkor te egész biztos, hogy te csalsz!

p

p x

Csokonai Vitéz Mihály

Zsugori uram

Esmérek én egy vént. - Ki az: - Neve nincsen:

Régen eladta már aztat is a kincsen;

Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,

Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. -

Hol lakik? - Ott látszik, ama kapu megett,

Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett.

Van két palotája a Piac-utcába,

De azt a rácoknak adta árendába;

Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,

S elméjébe mindég a drágaság forog.

Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,

Tisztelvén a Mammont örök áldozattal.

A bús gond béesett orcájában hever,

Mérget kedveltető kincseiből kever.

Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,

Mint aranyára vert királyok képei:

Mint a sírból feljött halott útálsága,

Amelyről minden húst a párka lerága.

.

Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,

Mért nem adhatja az áert árendába.

S öszvekalkulálván saját számadását,

Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.

Gyász idők! - így kiált, vádolván az eget, -

Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget

Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,

Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.

Azonba mely szörnyű károm következe: -

Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze -

Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,

Lantornás ablakom ketté szakasztotta! -

Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,

Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.

p 3

p

p Egy unikum szeretne ő lenni és így az is: a Teremtés eddigi/örök legnagyobb vesztese!

p

p Felháborodik, ha az „ellensége” inti, hogyan lehetne pont hátrányból előnyt kovácsolni…

p

p Maga alatt marad, ha becsukódik életében egy ajtó és nem látja az épp kinyíló ablakot

p

p Beleharap a segítő kézbe, vagy mélybe rántja az utána ugró mentőt: ő egy menthetetlen

p

p Túl büszke ahhoz, hogy tanácsot konkrétsegítséget kérjen: beleroskadva kontárkodik

p

p Senkiben nem bízik meg, nem oszt ki és meg feladatot: az összeroskadó ön-túlterhelő

p

p Megengedi magának e luxust: pár napig finomlelkű, majd pár hónapig durva pokróc

p

p Aki harag és főleg minden elfogultság nélkül lenne, sőt lesz is a maga ön-bírája…!?

p

p Az Evilágban már túlságosan is otthonos ő, de az Égiben meg egy teljesen vadidegen

p

p Az alkalmi „szíverősítő” lassan/biztosan a napi ital lesz: legyengíti, nyomorba dönti

p

p Úgy akar jó fej „modern” apa lenni, hogy semmi nagyot nem követel, sőt bratyizik

p

p Reggelente ő még magának a Napnak is parancsol: kelj fel! És láss csodát: felkel…

p

p Már attól szabadnak gondolja magát, hogy mindent megtehet, ami neki kötelező…

p

p Mást, például legalább egy családot akar vezetni, de önfegyelme /önuralma sincs…

p

p Az a népvezér/csapatkapitány-önjelölt, de aki még kisfiának se tud parancsolni…

p

p Ha egyszer egy idegen/álbarát csúnyán becsapta, többé már nem hisz barátnak se...

p

p Aki naivan holtig hiszi: mindenki csakis az ő javát akarja – és nem látja: el is veszi

p

p Ha oly szépen kéri, és még mosolyog is rá, akkor a cukros bácsi is csak jót akarhat!

p

p Mint egy éretlen gyerek, szót súlyos esküvel súlyoz: „Apám-anyám tűzben éghet…!”

p

p Miért ne venné ő Isten nevét hiába is szájára: ha kell, ha nem Égre-földre esküdöző…

p

p Ha megígér valamit, ez nála nem jelent semmit: nem teljesít, de mindent kimagyaráz

p

p A bankban még van hitele, de a barátai előtt már rég elveszítette a szavahihetőségét

p

p Ha holt részegen egy orbitális baromságot ígért, ő még akkor is betartja a „szép szót”

p

p Sokszor még a legeslegutolsóként se jön rá: ő régóta egy köznevetséges felszarvazott

p

p Unos-untig ugyanazt hallgatja/nézi, pedig könyökén jön ki: ő egy életunt akar lenni

p

p Semmi spontaneitás: napi életben megkoreografált mozdulatok, bemagolt szavalatok

p

p Ha egy bizonyos pózban-gesztusban-mimikával ő – szerinte - szép, akkor így marad…

p

p A legszebb efemer lég/jég/kártyavárat ő építi fel, persze az örökkévalóságnak szánva…

p

p Úgy kellett neki: a köztéri piacon pellengérre állítják – ő kereste a megszégyenítést!?

p

p Nem enged ki, nem tud lazítani: feszülve mindig csúcsra járatja magát, hamar elpattan

p

p Ő még soha nem érezte, hogy van, amikor itt és most neki mindent bele kellene adnia

p

p Mintha mindig lábujjhegyen, spiccen állna a görcsig: mindig feszeng, és nem ernyed…

p

p Azért olyannyira reménytelenül rab, mert azt hiszi, hogy most szermámorban szabad

p

p Nem élte még át a szerelmi, játékos, alkotói mámort: mindig józanul mérlegel, számol

p

p x

EGY FÖSVÉNYNEK LEÍRÁSA

Míg Plútó jóságát nem közlé emberrel,

Amíg meg nem vesztett sokat édes szerrel;

S mihelyt az Úr őket veré gazdagsággal,

Bemocskolták éltek sok rút gonoszsággal.

Mert ebből származott az a fösvény elme,

Amellynek csak a pénz minden segedelme;

Mert a crézusi kincs a fösvény szentsége,

Ha pénzt kérnek tölle, mindjárt van mentsége.

Akármi nagy vétket nem fél vinni végbe,

Csak hogy bús ládája pénzzel telhessen be,

Csak hogy pénzt adjanak, rágja a fa héjját,

Bosszantja az Istent, ha nem éri célját.

A pénz kívánságát addig el nem únja,

Míg örökre szemét maga bé nem húnyja,

A gondtól gyötretik lelke s tetemei,

Nem esmérnek álmot béesett szemei.

Leesik lábáról szörnyű rohanással,

Búsúlt orcájára borúl nagy sírással,

Ha látja, hogy pénzét viszik a tolvajok;

Nem bánja, ha testét epesztik sok bajok,

Így felel a fösvény keserűségébe,

Mikor gyötrettetik súlyos inségébe:

Ama boldog idők, jaj, úgymond, elmúltak,

Mellyekben szegények lábamhoz borúltak,

És tetszésem szerént magokat intézték,

Mert pénzemért szavam mint törvényt, úgy nézték.

Cs.V.M.

p 4

p

p Mintha hipnózisban lenne: ő pont egy ellenségnek engedelmes akaratátviteles lény

p

p Nem képes semmibe se belefeledkezni, nem varázsolja el egy jó regény, zenemű stb.

p

p Azt hiszi, hogy itt és most jól lát, pedig csak trükkel, érzéki csalással elkápráztatták

p

p Hallucinációja mi más, mint az Isten szava: intésre süketen követi is, nincs kontroll…

p

p Nemhogy a vízen járna, de a biztos háromlábon állás végett még csak mankóval jár

p

p Az első fikázásra, beszólásra összetöri, elégeti az amúgy becses (kéz)mű-alkotását

p

p A félt-rettegett, beképzelt megalázást megelőzve inkább ő aláz meg eladót, pincért

p

p Csak a bevásárláskor érzi, hogy ő tényleg egy Valaki: őérte van a bolt, az eladó stb.

p

p A vendéglőben érzi csak/igazán Úrnak magát: nem a főpincér, de ő a Főúr, aki fizet

p

p Nem aszerint vásárol, hogy most mire van szüksége, de úgy, hogy még mire telik…

p

p „Otthona” felesleges csecsebecsék, bútorok, kütyük, gépek, élelmiszerek raktára…

p

p Lelke még ott kering, s mérgelődve látja: a nyuszi kérte-kapta: törlés a halállistáról

p

p Ne fájjon semmi: végérvényesen érzéstelenítő – semmi kín (persze így semmi kéj…)

p

p Megkeményíti a szívét, hogy ne zavarja a jólétét az irgalom-könyörület elve/érzése

p

p Aki indokol is: iszik, mert bánatos - és miért bánatos: mert iszik (zárt ördögi körös)

p

p Aki ifjúkori álmaitól egyre csak távolodva, arányosan egyre többet, erősebbet iszik

p

p Aki ifjú- és felnőttkorban kitombolja magát – öregen, halála előtt meg majd megtér

p

p Aki idővel mindent megszokik, és nem szökik és a rabságban is bőven szaporodik…

p

p Feltűnési viszketeg: imád akár rémhírt terjeszteni, csakhogy a középpontba kerüljön

p

p Aki a legszívesebben teljesen beolvadna a háttérbe: mimikri és szklerózis multiplex

p

p Aki előbb időlegesen, majd végleg lemegy kutyába: minden falatért kunyeráló, pitiző

p

p Akit díjaztak, ha gyerekként produkálta magát, kunsztokat mutatott be, s úgy maradt

p

p Ő ugyan az adósságlavina időzített bombáján csücsül, de őt ez egy csöppet sem izgatja…

p

p Aki olyannyira időérzéketlen, hogy még csak keresi a gatyáját, mikor már fel kéne kötni

p

p Aki mindenekelőtt hősi halált keres, hogy az megoldja életét és garantálja emlékezetét

p

p Neki a gyermeke az élete értelme, s ha ő felnőve „elhagyja”, akkor minek húzza tovább?

p

p Aki idegenfóbiás önvédelemből biztonságos bunker-börtönt épít házából, „otthonából”

p

p Aki vagy a homokra építi a masszív lakóházát, vagy pedig a sziklára a szép légvárat

p

p Aki hamarabb épít tetőt, mint alapot, vagy hamarabb csinál gyereket, mint hajlékot…

p

p Akinek holtig fájó alap-életérzése: anno őt elcserélték, ő nem ide/kunyhóba született

p

p Aki holtig áltatja magát: bezzeg, ha nagyobb lenne a háza és ha pilóta lehetett volna…

p

p Aki hitelt érdemlően bizonyítja, hogy őneki nincsen priusza: ő egy gyerekcsínytelen!

p

p Aki a hihetetlen akaraterős szorgalmával - hiába - pótolná a hiányzó alapadottságát

p

p Aki hiszi: a becsület és szorgalom jóléte és boldogsága szükséges-elégséges feltétele

p

p x

Az emberiség s a szeretet

Felfogadtam száz-meg-százszor,

Nem fogok szeretni másszor;

Felfogadtam, semmi lyány

Rabbilincsre már nem hány.

Azt mondám, bolond is voltam,

Hogy szerelmekhez hajoltam:

Azt is mondám, mind bolond,

Aki rólok le nem mond.

Felfogadtam, hogy míg élek,

Egy asszonnyal sem beszélek;

S bár Heléna volna is,

Még sem kapnék rajta is.

Gyűlölöm minden nemével,

Bájoló tekintetével,

Gyűlölöm! - Mind csalfa kép,

S még talán csalfább, ha szép.

Felfogadtam mindenekre,

Rá se nézek őkemekre;

Mert mind vesztembe kerűl. -

Meg is álltam emberűl.

Jaj, de fojtó únalommal

Bánat szálla rám egynyommal,

S a szerelmes kény helyett

Gyűlölség foglalt helyet.

A barátság s kedv megszűnék,

Tréfa, nyájasság eltűnék;

Csak setétes gondolat

Vont körűltem gőzfalat.

Csak rettentő képzelések,

Csak kegyetlen érezések

Ostromolták lelkemet,

Úgy gyötörtek engemet.

Semmi virtust nem kerestem;

Embergyűlölésbe estem,

S már egészen ellepe

Lelkestől a sárepe.

Már az elmém is tompúla;

És csak - csak kevésbe múla,

Hogy fejembe nem lövék. -

Mégis elmémhez jövék.

Légyen hálá! észrevettem,

Hogy bolondgombákat ettem.

S felkiálték: "Grácia!

Megbocsáss, szép Cipria!"

Jertek, óh angyal-személyek,

Hogy megint, mint ember, éljek!

Elvetettem pisztolom -

Szép orcátok csókolom.

Véletek hát szívet váltok,

Szép embernék, s így kiáltok:

"Mind bolond, ki nem szeret,

Vágasson magán eret!"

Csokonai Vitéz Mihály

pppppppppppppppppp

p Életminőség Jenciklopédia

p Az emberi lény negatív unikuma:

p a társainak, de önmagának is ártó/önvédtelen lény,

p aki oly boldog is lehetne, mégis oly boldogtalan lesz…

p

p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

p ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

p

p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

p

p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és

p végül, de talán mégsem utolsósorban a rejtett világhatalmak….

p

p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

p -hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

p

p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

p

p A mese most sem másról, de pont terólad szól –

p ismerj jól magadra és itt és most jól változtass az életeden!

p Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

p átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

p és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

p

p x

pppppppppp