1921-es felfedezése óta az inzulin milliónyi cukorbeteg életét mentette meg, ezért kétség kívül a történelem egyik legnagyobb horderejű tudományos felfedezése. Bár azt gondolnám, az inzulint tuti csak jóra lehet használni, meglepetésemre a leleményes emberi elme képes volt alternatív és kevésbé pozitív felhasználási módot is találni. Egészen pontosan a pszichiátria élt vele előszeretettel. A beavatkozást alig pár évtizede még kezelésnek hívták - most inkább kínzásnak tűnik és tilos.
Az 1940-50' években főleg skizofrén betegek kezelésére kezdték el használni az ún. inzulinsokk-terápiát. A "terápia" ötlete Dr. Manfred Sakel, lengyel orvostól származik. Egyik skizofrén betege orvosi műhiba következtében alacsony vércukor okozta eszméletvesztéses rohamon esett át, majd ezt követően pszichés állapota jelentős javulást mutatott. Sakel levonta a következtetést: az eszméletvesztéssel járó alacsony vércukorszint alkalmas lehet a skizofrénia és egyéb mentális betegségek kezelésére, csak úgy, ahogyan az elektrosokk terápia! Kijelentését (ma már kétséges) adatokkal bizonyította, a terápia sikeresen elterjedt Európában, és miután Sakel Amerikába emigrált, ott is meghonosította ezt a nem éppen humánus eljárást.
Az inzulin feladata ugyanis az, hogy segítsen bejutni a vérben keringő cukornak a sejtekbe, hogy ott energiaként hasznosulni tudjon. Ha nincs inzulin, a cukor a vérben feldúsul, miközben a sejtek éheznek és a szervezet gyakorlatilag éhen hal (ez a cukorbetegség). Ha viszont túl sok inzulin van, a cukor a sejtekbe áramlik és a vér cukorszintje leesik, minek következtében bizonyos sejtek nem jutnak elegendő energiához és a vérben keringő cukor hiányában működésük leáll. Az alacsony vércukornak leginkább az idegsejtek vannak kitéve: először remegés, izzadás, zavartság, dekoncentráció lép fel, majd súlyos esetben eszméletvesztés, kóma, majd halál.
Az inzulinsokk-terápia során pontosan ezt az életveszélyes helyzetet hozták létre klinikai körülmények között. Nagy mennyiségű inzulint adtak a betegeknek, mesterségesen előidézve az eszméletvesztéses kómát, majd intravénásan adagolt cukorral még a halál beállta előtt visszahozták a betegeket az életbe - ha sikerült. Mindezt hetente 5-6 alkalommal ismételték, több héten keresztül. Mire a beteget "gyógyultnak" nyilvánították, 50-60 eszméletvesztéses rohamon esett át!
Sakel állítása szerint a betegeinek 90%-a mutatott javulást a kezelést követően, maga az inzulinsokk-terápia pedig egészen az 1960' évekig elfogadott kezelésnek minősült Amerikában, még tovább Kínában és Európában. Sakel eredményeit mára már egyértelműen elutasítja a szakma. Az ismételt, súlyos rohamok károsították a páciensek agyát, egyes betegek pedig belehaltak ebbe a brutális tortúrába, miközben a kezelés esetleges pozitív hatásait más, humánusabb szerekkel is sikerült elérni. Az inzulinsokk-terápia már egy ideje tilos. Meglepő, de nem is annyira régóta.