Eugéniusz

Pár mondatos létrontás ABC – IV.



Bölcs-balga, boldog-boldogtalan

Táltos paripából egy állatorvosi ló

Istengyermekből ördög/sátánfajzat

Édenkerti aranykorból vaskori pokol



Szellemi, lelki, testi és társas élet/halál

Szándék és következmény, ok és okozat

Tünetek – bajok – diagnózisok – terápiák

Elv/tettðmagatartásðjellemðbalsors



A gyógyulás kezdete a baj felismerése.

Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz:

a mese nem másról, de pont rólad szól –

ismerj magadra és változtass életeden…



Kosztolányi Dezső

Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam

a munkát.

Le is feküdtem. Ám a gép az agyban

zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,

csak forgolódtam dühösen az ágyon,

nem jött az álom.

Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,

százig olvasva s mérges altatókkal.

Az, amit irtam, lázasan meredt rám.

Izgatta szívem negyven cigarettám.

Meg más egyéb is. A fekete. Minden.

Hát fölkelek, nem bánom az egészet,

sétálgatok szobámba le- föl, ingben,

köröttem a családi fészek,

a szájakon lágy, álombeli mézek

s amint botorkálok itt, mint részeg,

az ablakon kinézek.

.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?

Te ismered a házam

s ha emlékezni tudsz a

a hálószobámra, azt is tudhatod,

milyen szegényes, elhagyott

ilyenkor innen a Logodi-utca,

ahol lakom.

Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon

vízszintesen feküsznek

s megforduló szemük kancsítva néz szét

ködébe csalfán csillogó eszüknek,

mert a mindennapos agy-vérszegénység

borult reájuk.

Mellettük a cipőjük, a ruhájuk

s ők egy szobába zárva, mint dobozba,

melyet ébren szépítnek álmodozva,

de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,

minden lakás olyan, akár a ketrec,

Egy keltőóra átketyeg a csöndből,

sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl

és az alvóra szól a

harsány riasztó: «ébredj a valóra».

A ház is alszik, holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,

valami tiszta, fényes nagyszerűség,

reszketve és szilárdul, mint a hűség.

Az égbolt,

egészen úgy, mint hajdanába rég volt,

mint az anyám paplanja, az a kék folt,

mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,

s a csillagok

lélekző lelke csöndesen ragyog

a langyos őszi

éjjelbe, mely a hideget előzi,

kimondhatatlan messze s odaát,

ők, akik nézték Hannibál hadát

s most néznek engem, aki ide estem

és állok egy ablakba, Budapesten.

.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,

de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem

s felém hajol az, amit eltemettem

rég, a gyerekkor.

.

Olyan sokáig

bámultam az égbolt gazdag csodáit,

hogy már pirkadt is keleten s a szélben

a csillagok szikrázva, észrevétlen

meg-meglibegtek és távolba roppant

tűzcsóva lobbant,

egy mennyei kastély kapuja tárult,

körötte láng gyult,

valami rebbent,

oszolni kezdett a vendégsereg fent.

a hajnali homály mély

árnyékai közé lengett a báléj,

künn az előcsarnok fényárban úszott,

a házigazda a lépcsőn bucsúzott,

előkelő úr, az ég óriása,

a bálterem hatalmas glóriása

s mozgás riadt, csilingelés, csodás,

halk női suttogás,

mint amikor már vége van a bálnak

s a kapusok kocsikért kiabálnak.

.

Egy csipkefátyol

látszott, amint a távol

homályból

gyémántosan aláfoly

egy messze kéklő,

pazar belépő,

melyet magára ölt egy drága, szép nő

és rajt egy ékkő

behintve fénnyel ezt a néma békét.

a halovány ég túlvilági kékét,

vagy tán egy angyal, aki szűzi,

szép mozdulattal csillogó fejékét

hajába tűzi

és az álomnál csendesebben

egy arra ringó,

könnyűcske hintó

mélyébe lebben

s tovább robog kacér mosollyal ebben.

aztán amíg vad paripái futnak

a farsangosan-lángoló Tejutnak

arany konfetti-záporába sok száz

bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

.

Szájtátva álltam

s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,

az égbe bál van, minden este bál van

és fölvilágolt mély értelme ennek

a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek

tündérei hajnalba hazamennek

fényes körútjain a végtelennek.

.

Virradtig

maradtam így és csak bámultam addig.

Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél

ezen a földön, mily silány regéket,

miféle ringyók rabságába estél,

mily kézirat volt fontosabb tenéked,

hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél

és annyi rest éj

s csak most tünik szemedbe ez az estély?

.

Ötven,

jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -

halottjaim is itt-ott, egyre többen -

jaj, ötven éve tündököl fölöttem

ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,

ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.

Szóval bevallom néked, megtörötten

földig borultam s mindezt megköszöntem.

.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.

de pattanó szivem feszitve húrnak,

dalolni kezdtem ekkor azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak

vendége voltam.

?

Aki még-már,

infantilis-szenilis,

és nem fogja fel, hogy

mit jelent az irreverzibilitás:

mi az, ami visszacsinálhatatlan,

ami egyszer s mindenkorra úgy marad -

például a kolbászból akar disznót csinálni,

és hiszi, hogy - csak neki - hét élete van…

?

Aki

annyira

fél a haláltól,

hogy nem mer Élni kezdeni,

nem mer szeretni, alkotni stb.,

mert neki bármikor vége lehet -

inkább tétlenségre kárhoztatva

csak átunatkozza az életét,

dögunalomban tölti el azt…

?

Aki

nem hisz Istenben,

akinek így nincs Istene,

annak minden megengedett

és így okosnak mondott önzése

egyre biztosabban gaztetté fajul…

Neki nemhogy nem tilos embert ölni,

de megengedett, vagy netán ajánlott,

sőt esetleg kötelező is, ha érdeke diktálja…

(lásd pl. Dosztojevszkij: Karamazov testvérek)

?

Aki

elhiszi

azt a gonosz mesét,

hogy van olyan betegség,

ráadásul a legsúlyosabb,

ami sokáig látens, rejtve van,

majd, amikor már manifesztálódik,

akkor már többnyire megáll a tudomány…

Ha ez tényleg így lenne pl. az ún. rákkal,

akkor mi nem Isten teremtményei lennénk…

?

Aki csak azért

emeli, dicséri meg,

- akár teljes joggal -

előszerettei valamelyikét,

hogy ezzel egyben annál jobban,

egy alattomos övön aluli ütéssel

lehúzza, összezúzza a másik

igen közeli hozzátartozóját…

?

Aki

naivan

nagy tétekben

fogad a bokszolókra stb.,

teszi boldogulását egy pártra,

családi-baráti hidegháborúsan,

megosztottan és így le is uralva,

nem látván át, hogy bundameccset vagy

szemfényvesztő pankrációt néz, de nem lát…

?

Aki

mindenből

(ál)vitát provokál,

majd veszekedést csinál,

amit enged, sőt katalizál

akár verekedéssé is fajulni –

még a bolhából elefántot varázsol…

Az intrikus bajkeverő, rút viszályt szító,

aki az összeugrasztással a nevető harmadik…

?

Sárarany

Aki a szart is

aranynak nevezi,

és annak is tartja,

és ezért azt meg sem

próbálja arannyá változtatni -

de még az aranyából is szart csinál,

és oly „boldogan” dagonyázik benne…

A verembe esve oda végleg berendezkedik,

vagy a korpa közé keveredve disznóvá lényegül…

?

Aki árvíz-vész idején

a háza tetején kuporgva

imádkozik a Jóisten segítségéért,

de nem ül be a megérkező mentőcsónakba –

mert ő magát a Jóistent várja, s ha nem Ő jön,

akkor magából kikelve, felháborodva káromolja…

?

Aki senkinek,

végső soron még

saját magának sem tud

irgalmazni, megbocsátani -

az ő kimondatlan alapelve:

Legyen igazság még akkor is,

ha bele is pusztul is a világ,

de az ő előszerettei biztosan,

ahogy ezt Kohlhaas Mihály

örökérvényű műbe foglalt

története tanúsítja…

?

A „büszke”, akinek

a kérés nagy szégyen,

aki nem is kér segítséget,

és berendezkedik a veremben,

vagy saját hajánál fogva húzná

ki magát a feneketlen lápból is...

Aki egy szemérmes koldus – mint

egy néma gyerek, akinek még

az édesanyja sem érti szavát…

?

Ha

egyszer neki valaki

visszaélt a bizalmával,

akkor már a büdös életben

nem fog megnyílni, „levetkőzni”-

tetőtől talpig lelki páncélt ölt,

hogy sebezhetetlen legyen,

így tanácsot sem kér-kap,

nem is lehet rajta segíteni,

menthetetlen…

?

Aki csak soká,

vagy sohasem veszi észre,

hogy ha belemegy kis stiklikbe,

umbuldákba, ügyeskedésekbe stb.,

ahol non stop nagy szüksége van

a felettesei szemhunyására,

akkor így a nagy bűnök láttán is

cinkos hallgatásra kényszerülhet…

?

Aki unalmában jó játéknak veszi,

ha segélykiáltására riadalom támad,

és akkor is riadót fúj, ha nincs veszély -

s nem érti: amikor tényleg jön a farkas,

akkor azt most miért nem hiszik el neki,

és ez akár az életébe is kerülhet…

?

Aki

tényleg

mindent tudni akar:

azt is, amit nem érdemes,

azt is, ami felesleges teher,

ami elveszi a helyet a fontostól

(pl. megszámolja hány hajszála van)

vagy ami egyenesen veszélyes, káros

(pl. maffiatitkokról tudomáshoz jutni…)

?

Aki teljesen tisztában van

az emberi test anatómiájával,

az anyagcsere folyamatokkal,

és mivel úgyis minden egy helyre megy,

leegyszerűsíti a táplálkozását, és mindent

egybeöntve moslék formában „étkezik” …

?

Tömés

Mint a libát

ha nem szorulsz rá,

mint Jancsit a banya,

hogy kövéren egye meg.

Vagy éhség-sztrájkolsz,

ill. tiltakozó böjtöt folytatsz,

akkor is mesterségesen táplálnak -

p.s.: Még a legjobb esetben is max.

moslékká keverik ételeid mondván,

hogy úgyis egy helyre megy…

?

Aki

ugyan félt

a vértől, s a szagtól,

így nem lett orvos, csak doktor,

így akarván meghálálni édes szüleinek,

hogy a diploma-osztásig gondját viselték…

A maga bánatára és a „betegei” nagy kárára…

?

Aki túl erősnek hiszi magát,

nem túl izmos az önismerete,

nincs tisztában gyönge pontjaival,

és így nem óvatos, nem kerüli el

a neki életveszélyes kísértés-helyeket

pl. bulit, kocsmát, lóversenyt, kaszinót stb.

?

Aki

mindenbe belekóstol,

mindent maga akar megtapasztalni,

nem hiszi el másnak vagy a meséknek,

az örök igazságú Írásnak, bölcseletnek,

hogy pl. a tűz és a szerelem nem játék,

összeégetheti magát, vagy kiéghet,

vagy mások életét olthatja ki…

?

Akinek

nincs ideje, érkezése,

hogy a patakcsobogást hallgassa,

a virágra szálló méhikét figyelje,

a felhőjátékban gyönyörködjön stb.,

mert inaszakadtából küzd, gürcöl,

hogy egyszer jó messzi utazzon

egy méregdága egzotikus útra…

?

Aki

soha semmivel

nincs megelégedve,

állandóan követelőzik,

aki mindig úgy érzi, hogy

mindenből többet/jobbat érdemelne –

nem tudja élvezni-értékelni a kincseit:

egészségét, fiatalságát, előszeretteit stb.,

vagyis hogy ő itt-most milyen kegyelemben van…

?

Aki rendszert,

elvi kérdést csinál abból,

hogy neki ló helyett a szamár is jó,

már nincs is igénye a jobbra, az igazira,

mert ő azt szerinte meg sem érdemelné -

akinek az is teljesen jó, ha langyos a sör –

sőt: még ő kér ezért elnézést, hogy ha

azt a pimasz pincér a nyakába önti…

?

Aki úgy néz ki,

mint egy kétlábon járó

teleírt vastag panaszkönyv,

és alapközege a felháborodás:

ő igazból egy elcserélt királylány,

aki tévedésből került ebbe a családba,

ebbe az országba, ebbe a világkorszakba…

?

Aki azt hiszi:

pénzért előbb-utóbb

szinte minden eladó,

minden(ki) megvehető,

és maga is eszerint jár el,

de méltatlankodik, amikor

ő a korrupció kárvallotja -

aki nem akarja tudni, hogy

sok létfontos dolog pénzbe kerül,

s ha ebből neki nincs pont elég,

akkor még nem egy szabad úr,

csak egy rabszolga, csicska..

?

Akik

képtelenek

összefoglalni és

a hallgatóhoz szabni,

amúgyis magán- és nem

igazán közérdekű történetüket,

ezért mindig mindent úgyanúgy

túlrészletezve, dögunalmasan mesélnek,

és nem értik, hogy miért hagyják faképnél őket…

?

Aki

nemhogy

nem hálás annak,

aki önzetlenül segített rajta

de még meg neheztel is rá ő,

a rossz hírét költi, gáncsolja,

mert zavarja az aszimetria,

hogy ő ezt emberi számítás

szerint, vagy belátható időben

nem viszonozhatja, törlesztheti,

legalábbis nem pont úgy és neki…

?

Aki

addig-

addig halogatja

a neki személy szerint

a nehéz bocsánatkérést,

míg az egyre nehezebb lesz,

és így a végén védekezés, és

indokolt mentegtőzés helyett

inkább átmegy a támadásba,

amivel tovább ront helyzetén…

?

Aki

lelkesen, de

mindig másnak

kaparja ki a gesztenyét,

aki sokáig nem látja át, hogy

milyen bőven termő bamba diófa,

egy rossz ügyet szolgáló hasznos idióta…

(Veres Péter: Ha már nem lehettél szálfa…)

?

Aki bármi áron, de

öt percre híres akar lenni,

a címlapokra is felkerülni,

vagy akár még holtáig, sőt

még azután is ismertté: hírhedté…

Nyaktörő mutatványra vállalkozik,

vagy akár merényletet követ el,

(a felbujtó jó alanyt talál benne)

aminek a hozzátartozó is sokáig

inni fogják a keserű levét…

?

Aki

bolondságból,

féktelen buja vágyból

őrültségből, pl. részegen

egy ún. kóbor numera során

egy „gyereket csinál”, hogy

azután meggondolatlanságának

egy életen át igya a keserű levét:

pereskedjen, gyerektartást fizessen,

házasságát törje, és attól kolduljon…

?

Petőfi Sándor:

RÉSZEGSÉG A HAZÁÉRT

Fiuk, az isten áldjon meg,

Én is iszom, igyatok!

Én nem nézhetek vidámon

Végig elhagyott hazámon,

Csak mikor részeg vagyok!

Ekkor úgy látom hazámat,

Amint kéne lennie;

Mindenik pohár, amelynek

Habjai belém ömölnek,

Egy sebét hegeszti be.

S ha, mig részeg vagyok: boldog

Volna a hon csakugyan,

Bár örökké kéne élnem,

Fiuk, nem láthatna éngem

Soha senki józanan.

Pest, 1844. december

József Attila:

ALKOHOL

A rózsakötőjű nap csak nékem integet,

De nem borulok elé, mert úgyis rogyadozik a lábam

S nem is harcolhatok érte,

Mert az alkohol

Kopjás fiatal gerincemet

A nyomorúság abroncsává görbíti már

Lomha lángú poklos katlanában.

Erős kezemmel remegéssé bomlok, ám

A kérges, jó becsületű kéz

Nyugodtan heverész

Kinyíló nagy pihenésben az árnyék homlokán.

Nincs asszony, kire véres szememmel kancsalítsak!

Engem a legforróbb május is csak

Subás nyárral ültet vacsorához

S az íze is kevés.

S most szívem sem lombos erdő, hol szelíd remete

Békült szóval intne: Fiam, imádkozz!

A tisztaság napos mezőit s hűs fenyvesét bevonta

Az elfásult mámor hója, jege,

Ijedten zuhan ott a kétségbeesés

Vasalt szánkója

Ismeretlen üregek borzalma fele.

Meglehet, hogy nem iszok többet,

Hiába köszönget

Síma, udvarias arccal az alkohol.

Többé nem packázik énvelem!

De akarásom leölt hízóként haldokol

És agyam szúvas, megrecsegő fáján,

Vén öngyilkos a padlás gerendáján,

Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.

1923. máj. 24.

?

Személyválogató

Mindig a gazdagabbak tanácsát kéri –

biztos Isten érdemeikért vitte fel dolgukat,

s aki ért a gazdasághoz, a pénzszerzéshez,

az másban, pl. az életvitelben is jó tanácsadó

Akinek egy gyerek, egy koldus, egy parasztember stb.

már hogyan is adhatna megfontolásra méltó tanácsot –

hát még mennyire ki van nála zárva az a lehetőség,

hogy ellensége mondja meg róla az igazságot…

Így maximalizálja annak az esélytelenségét,

hogy valaha is helyes önismerete legyen,

és hogy életében jó döntéseket hozzon…

?

Via activa -

via contemplativa

ideje van a láblógatásnak

és van a tenger-átúszásnak…

Ideje van, illetve ideje lenne,

ha megéreznéd ezt, de te pont

akkor „szemlélődsz” /bambulsz,

amikor dönteni, lépni/ugrani kellene,

és pont akkor güzülsz, jársz csúcsra,

amikor a töltekezés/ihletre várás ideje van…

?

Aki

sajnálja

a drága idejét

a szemlélődésre,

a sétára, feltöltődésre,

akinek ez naplopás, mert

ő mindig leadó üzemmódú, s

mérgezett egérként rohangál

az így soha felül nem vizsgált

eredendően rossz, vagy netán

az erőltetett menet közben

elromlott nagy céljai után…

?

Nem

zökken ki

a nyugalmából,

csak közönyösen

nézelődik, szemlélődik,

hiszen hát nem az övé,

csak a szomszéd háza ég.

Vagy aki borzongva élvezi,

ha egy szörnyűség történik:

egy tipikus katasztrófa turista

?

Örvényben

vagy csapdában

hiperaktívan rángatózol,

így biztos lehúz a mélység,

így szorul nyakadon a hurok,

vagy letargiába esve már nem

tudsz élni: szabadulási alkalom…

Ideje van a passzív/aktív ellenállásnak…

?

Az

állatkirály

ön-kényéből,

unalomból egeret öl,

(ahogyan sok ember

egy hangyát eltapos):

és így nem lesz majd,

aki kirágja őt a háló-

csapdából és cirkuszi

oroszlánként végzi életét…

?

Jótett

helyébe jót várj

A népmesék szerint

azon állhat vagy bukhat

a mesehős szerencsepróbálása,

hogy segített-e például útja elején

egy hangyának kimászni a pocsolyából,

amikor még nem tudta/tudhatta róla,

hogy később majd ő fog rászorulni,

mert ő amúgy egy varázshatalmú lény.

Csak úgy, ahogy az irgalmas szamaritánus.

Aki nem ebben a szellemben jár el, az pórul jár…

?

Követések

Ne a Mestert kövesd,

hanem azt, amit Ő követ -

úgy is felfoghatjuk ezt a mondást,

hogy maga az a lelkület, az a szellemiség

van a mesehős segítségére későbbi nehéz útján,

aminek azzal a gesztussal tanúbizonyságát adja,

hogy pl. kisegít egy kis hangyát a bajból -

ez csinált csodát, ahogy ennek hiánya okozza

azon testvéreinek vesztét, akik pontosan

le akarják másolni az ő lépéseit, de csak

pusztán technikailag kopírozva...

?

Utánzó sánta majom

Éjszaka átvág a púpos a temetőn,

egyszer csak elé ugrik egy kis törpe,

s megkérdi a púpost:

- Mi van a hátadon púpos?

- Egy púp…

- Kell az neked?

- Nem.

A púpos hirtelen felegyenesedik,

s boldogan sétál keresztül városon.

Szembejön vele a sánta,

akinek elmeséli mi történt.

A sánta fejvesztve rohan a temetőbe,

elé is odaugrik a törpe.

- Mi van a hátadon te sánta.

- Semmi...

- Akkor nesze itt egy púp!

?

Mintha

egy hasonmás-

imitátor versenyre

vagy egy fix állású

ún. dublőr-szerepre

készülnél az egész életedben,

ami így ezért ez nem eredeti lesz,

de másvalakinek a gyenge utánzata…

?

Nem

ön-azonos

Ha másnak

adod ki magadat,

de nem csak tréfából

vagy haszonszerzésből,

nem szorultságban, vagy

netán vészhelyzetben,

nem csak ideig-óráig,

nem csak átmenetileg -

de úgy: magad sem tudsz róla –

holtodiglan más „szerepét játszod”

(bár még saját szerepeiddel sem

lehetnél soha teljesen azonos)

?

Utánzó majom

Móricka állatkertbe

megy a mamájával.

Megállnak a majomketrec előtt.

A majmok szörnyű illetlen

dolgokat művelnek odabent.

Móricka megkérdi:

- Igaz, hogy a majmok utánozzák az embereket?

- Igaz, kisfiam.

Mire Móricka megvetően:

- Na, szép kis alakok járhatnak ide!

?

A szajkóról.

Szajkó egyszer fel ékesíté magát a pávának tallaiba,

és mikoron magának ő maga szépnek láttatnék,

meg utálá az ő feleit, és mene a pávák közibe.

Amazok mikoron meg ösmerték volna az ő csalárdságát,

a balgatag madarat meg foszták a nem ő talljától,

és vereséggel illeték, osztán el haza szégyengeték.

Értelme.

Mindennek ő magát jól meg kell rostálni,

És önnen feleit meg nem kell utálni,

Ha szégyent fejére nem akar szirkálni.

Esopus – Pesti Gábriel

?

Biflázás

Egy szerepet szóról

szóra be lehet magolni,

pl. egy udvarló sablont,

vagy Cyrano bókversét,

„csak” akkor van baj,

ha netán kizökkentenek,

és kiesel a szerepedből,

mert akkor már spontán

reagálni, rögtönözni kell

(ilyenkor már bajban van

a papagáj, a szajkó)

?

Van, amikor

a legjobb túlélési stratégia,

ha egy jó ideig hülyének tetteted magad –

persze a barátaiddal ellenőrizd magadat,

mert jó esélyed van rá: a végén úgy maradsz…

(v. ö.: Jaroslav Hasek: Svejk, a derék katona…)

?

Fent és lent

Az emberiség jótevője az,

aki az este folyamán jól el tudja

játszani Napóleon jól megírt szerepét,

De az már egy kötözni való bolond,

barát/feleségűző, gyerekrontó stb.,

elviselhetetlen agresszív zsarnok,

aki az előadás után úgy marad…

?

Kis bajból

fut, rohan a nagyba…

Büntetés, kényszermunka helyett

valami „dilis” viselkedést színlelsz,

hogy így azt kényelmesen megússzad.

De itt vagy hospitalizálódsz, illetve

akivel folyamatosan bolondként

bánnak, az akár azzá is válhat,

vagy lázadsz, és akkor jöhet

a „nyugtató”, az elektrosokk,

sőt még az ún. lobotómia is

(Száll a kakukk fészkére)

?

Diliház

A szabad élet.

vagy a sorkatonaság stb.

kihívásai elől megfutamodva

agyad valami „elmebajt” produkál,

mert neked most nem ér a neved…

Netán még be is kéredzkedsz egy

létbiztonságot nyújtó intézetbe,

és inkább elviseled a főnővér

lelki terrorját, drogterápiáját

(Száll a kakukk fészkére…)

?

Drága

neked a szabadság,

értsd úgy: túl nagy az ára.

Nem akarsz télen a híd alatt hálni,

inkább elkövetsz valamit, hogy így

bekerülj az ingyen meleg börtöncellába,

de ahol a „meleg” főnök köcsögnek használ…

?

Aki

úgy érzi,

hogy torkig van

a jógyerek szereppel,

felnőtté akar ő is válni,

akkor ő ezentúl dafke

mindent pont fordítva

csinálva ő így akár egy

dackorszakba beleragadó,

egy örök ellenkező lehet

(például mint a népmese

már felnőtt székely asszonya)

?

Addig jár

a korsó a kútra,

amíg el nem törik –

egyszer rálép egy banánhéjra…

Az alkalom szülte vérszemet kap,

és merészen áttér a könnyebb útnak

látszó, kecsegtető bűnöző életpályára…

Rabként lesz ideje fatális tévedésén tűnődni…

?

A kleptomániás ember

ellenállhatatlan késztetést érez arra,

hogy számára értéktelen tárgyakat ellopjon.

Amúgy unalmas életének ez merész kaland-pótlékja.

Az ellopott tárgyakat a „beteg” gyakran eldobja, vagy

elajándékozza vagy tömegesen elraktározza.

A lopást jellemzően halmozódó feszültség előzi meg,

amely a tette során oldódik és megelégedettséggé alakul.

Ő amúgy érti: amit tesz, az társadalmilag nem elfogadott,

ezért a lopásait gyakran a mély szégyenérzet, az önvád stb.

és a következményektől való félelem követi… (Wiki nyomán)

?

Hiába,

hogy ingyen

sugároz a rádió

többek közt zenei

kulturális kincset is:

de ha egyszer neki

nincs erre vájt füle,

nincs fogékony lelke,

vagyis nincs vevőkészüléke,

akkor erre nem fog rezonálni…

?

A

hiú

„dalnok”,

a kornyikálásáért

tapsot, dicséretet váró

önismeretlen holló szájából

a ravasz hízelgő róka igen

könnyen kiénekli a sajtot,

és nyelheti az éhkoppot…

?

Az

egyik

nem tud

színészkedni,

minden az arcára van írva,

idegen-ellenség is olvashatja,

vagy sokat gyakorolva megtanul

póker arcot vágni, és úgy is marad,

ami visszahat: érzelmi élete elsatnyul…

?

Addig

-addig söpöri

a szőnyeg alá szemetét,

míg azok kupacokká nőnek,

és vagy már nem lehet tőlük

a lakásban, otthonában közlekedni,

vagy még rosszabb: elbukik bennük

és kitöri a bokáját, lábát, sőt: a nyakát…

(analógiásan igaz ez a lelki élet dolgaira:

mert szemét minden, ami nincs a helyén…)

?

Czuczor Gergely

A pálinkaivás ellen

"A paprikás versek ármányos irója,

Azon töri fejét, az embert hogy megrója,

Valamiben megint sántikál a gonosz,

Mert mindig az ember nyomában kotonoz."

Földi, igazán szól kegyelmed valóban,

Úgy tesz ő, mint gólya szok tenni a tóban,

Ez kigyó-békátul a vizet tisztítja,

Ő az emberekbül a rosz szokást irtja.

Azért maradjunk csak a régi nótánál,

Jobb fűszerünk úgy sincs a jó paprikánál.

S akinek netalán égetné a torkát,

Igyék rá, csak kérem, ne igyék pálinkát!

Úgy-e erős dolog, amit javasoltam?

Pálinkát nem inni?! no ezt sem hallottam!

Pedig, atyámfia, hiszed, vagy nem hiszed,

Ha nem pálinkázol, bizony jobban teszed.

Tiszta magyar vérnek, milyen régente volt,

Nem kellett pálinka, hisz a neve is tót,

De ha megrándula lovának a lába,

Bekötötte ronggyal, mártva pálinkába.

Ha pedig kiszáradt a nedv gégéjébül,

Borral öntötte le, ha volt neki mibül.

De elmondá előbb az Isten áldását,

S megkinálta vele szomjazó pajtását.

A pálinkaivó még csak ezt sem teszi,

De mint legyet az eb, nagy mohón beveszi,

S mivel az italka gégéjét riszálja,

Újra tölt, de megint csak magát kinálja.

Mértékkel ivott bor felvidít bennünket,

De a pálinka elkábítja eszünket,

Néha a doktor is javal kis borocskát,

De soha sem hallám, hogy javalt pálinkát.

Szintén ide mutat régi szójárásunk,

Mert ha valakinek szolgálatpénzt adunk,

Mindnyájan azt mondjuk: nesze borravaló,

Nem pediglen: nesze pálinkára való.

Lassu méreg biz ez, mely emészt bennünket,

Korccsá teszi régi jó magyar vérünket,

Letépi orcáink vidám tekintetét,

S hitvánnyá törpíti sokaknak termetét.

Régente majd ahány magyar legény vala,

Katonának ki-ki bátran kiállhata.

S híre volt az egész háboruvilágban,

Mily derék vitézek teremnek hazánkban.

De most, hogy utószor kelle húzni sorsot,

Isten látja lelkem, szégyenlem a dolgot,

Volt oly falu, melyben nem akadt egy legény,

Kit jónak találtak volna a vármegyén.

Jancsi véres szeme, mint a mécs, pisloga,

Petinek alig volt jó harapófoga,

Pál keze remege, Bandi melle hörge,

Mind haza kergette őket a vármegye.

Fürkészték azután, mi ennek az oka

S reájöttek, hogy az főkép a pálinka,

Mert kicsin a falu, s annyi benn' az ivó,

Hogy megél utánok két árendás zsidó.

Apjok ő kigyelme a kocsmában iszik,

De anyjoknak haza kötény alatt viszik.

Így megy az egész nap, míg ágyba nem mennek,

Derék fiok aztán hogy legyen ezeknek?

Pendelyben, zubonyban jár még a pór gyerek,

Már édesapjával a kocsmán hentereg,

"Nesze no fiacskám, igyál egy-két cseppet",

Ki látott ily bolond majomszeretetet?

Pálinka nélkül, így dörmög a siheder,

Kenyér és szalonna csak koldus eledel,

Szolgának is csak úgy jó már a reggeli,

Ha a butykos ott áll az asztalon teli.

Hogy menjen ott aztán a gazdaság elő,

Hol az egész háznép pálinkakedvelő?

"De hiszen jó ember a pálinka-mérő,

Mert hitelbe ad, kész fizetést nem kér ő."

No barátom az fog még csak jégre vinni,

Ha a zsidónál úgy rovásra fogsz inni,

Mert jön az aratás, a zsidó ott terem,

Gabonád elviszi, s üres lesz a verem.

Végre úgy szólok most hozzád, atyámfia,

Amint csak egy papnak illenék szólnia:

Szállj magadba, és tégy férfias fogadást,

Hogy megpróbálod a pálinka-nemivást.

Nem kivánok sokat, csupán egy hónapot,

Ne igyál pálinkát, ha bár ingyen kapod,

S ha egy hónap alatt megálltad a sarat,

Ismét egy hónapra szánjad el magadat.

Meglásd, nem lesz azért kár egészségedben,

De bizonyos haszon marad erszényedben,

S ha egy-két hónapot ki birtál állani,

A többit könnyebben meg fogod vallani.

Ím ez volt szólásom tehozzád, barátom,

Az Isten adja, hogy ember légy a gáton,

Adj' Isten, hogy mind, kik pálinkát ittanak,

E paprikás versre kijózanodjanak.

1844



p Plusz vagy mínusz: végtelen lehetőségek…

p

p A legtöbbet – nyilván!? – én használhatok/árthatok magamnak.

p Szabadságra vagyok teremtve, és ezt újra és újra megszerezve,

p felelősségem nem hárítva nekem kell választani jó és rossz között.

p Mások akár meg is ölhetnek, de a lelkemben kárt nem tehetnek…

p

p A legnehezebb a saját önáltatásainkon, élethazugságainkon stb. átlátni -

p különösen, ha nincs bennünk lelki bátorság a bajlátásra és változtatásra,

p ha nincs figyelmeztető jóbarát, csak a semminél rosszabb hízelgő álbarát,

p és nem élünk a műalkotások bűntudatra ébresztő, tisztulást segítő erejével…

p

p A barátaimtól védjen meg az isten, az ellenségeimmel elbánok én is!?

p Ahogy, ha épp nem őrültem meg, nem akarhatok magamnak rosszat,

p úgy az előszeretteim se, és mégis a legtöbb kárt előszeretteink és

p az ún. jóbarátaink okozhatják a legjobb szándékkal (út a pokolba…)

p

p Ráadásul életünk egy meghatározó szakaszában, a kis-gyerekkorban

p vagyok éppen a legvédtelenebb, hisz ősbizalommal kellene viseltetnem

p mindenekelőtt a drága jó édesanyámhoz, aki pl. az ún. majomszeretetével

p több és súlyosabb kárt okozhat, mint egy mesebeli gonosz mostoha anya…!?

p

p Az viszont már csak rajtam múlik, hogy bemenekülök-e a nehéz gyerekkor,

p a halmozottan hátrányos helyzet és az önsajnáltatás öngyilkos csapdájába,

p és meg sem próbálok a legtöbb szarból akár még aranyat is csinálni, illetve

p éppenséggel életre-valótlan mamahotel-lakóként élvezem a kényeztetést…

p

p Szellemi éretten észre kell vennünk, ha a nekünk rendelt hivatásos segítő,

p a pap, a tanár, az orvos stb. akarva-akaratlan nem a mi javunkat szolgálja…

p Gondoljunk csak a protokoll rab orvosra, aki a rossz tudást jól elsajátítva,

p lelkiismeretesen alkalmazva épen a betegség fenntartója/súlyosbítója…

p

p Persze sokan éppen a lelki bajok medikalizálásában érdekeltek,

p nem akarnak életükön változtatni, és belenyugosznak a „betegségbe”,

p vagy éppenséggel keresik ezt az életfelmentő/szeretetzsaroló szerepet,

p vagy „csak” vakhitből szenvedik el kori halálukig a hivatalos sarlatánokat…

p

p És a velünk rejtve-nyíltan hideg/meleg-háborúzó ellenség károkozása?

p A bölcsnek több haszna van ellenségeiből, mint az ostobának barátaiból.

p Sokszor, csak ő mond rólunk igazat, s ha nem gyűlöljük, segíthet nekünk.

p Edzésben tart, fontosságunk tudatára ébreszt, ösztönöz – Muszáj Herkules…

p

p És ahol zsarnokság van: mindenki szem a láncban: minden „kisember” is…

p a passzív-aktív ellenállás hiányában, a hallgatólagos beleegyezéssel, sőt

p az aktív közreműködésünkkel tud csak a gonosz háttér-hatalom működni,

p láttuk, hogy nemrég milliók mentek önként/gyáván „védőoltást” kérni…

p

p Végzetes kár lenne véges szellemi-lelki-testi erőidet arra vesztegetni,

p hogy azt próbáld magad és mások előtt igazolni, hogy miért élsz mások,

p a múltad, a politikai-gazdasági rendszer stb. hibájából boldogtalanul…

p Ne a halálos ágyadon döbbenj rá, hogy ha mertél volna, nyertél volna…

p

p p.s.:

p A sok-sok érzékenyítő, elképzeltető, megértető,

p elemzendő-újra összerakandó, tovább gondoltató,

p megítélendő, igaz/hamis-vizsgálat alá helyezendő,

p értékelendő, súlyozandó, eszméltető stb. közmondás,

p ige, példabeszéd, életkép, tanmese, bölcsesség és vers

p mind rólad szól: ismerj magadra és változtass életeden!

