SOMOGYI IMRE

KERTMAGYARORSZÁG FELÉ

BUDAPEST, 1942

M A G Y A R ÉLET K I A D Á S A

A harmincas évek óta új magyar szellemi front kezd kialakulni. Szellemi téren népi íróink lelkében és a valóságban is kezd kibontakozni a szociálisabb, az emberibb, az igazabb közösségi magyar élet. Az urambátyámok Magyarországa, hála Istennek, kihalófélben van. Eddig úri Magyarország voltunk, ezután népi Magyarországnak kell lennünk. Új szellemi világok, új életformák keletkeznek. Ennek az új Magyarországnak a megálmodói és előharcosai, a fiatal paraszt és népi írók, most rakják le az igazán magyar, mindenkit egyformán értékelő szociális új életforma alapjait. De itt álljunk meg egy percre. A gazdasági élet átalakulása nélkül el sem lehet képzelni az új élet kialakulását. Népi íróink megmutatták a mostani társadalom minden szociális és kulturális hibáját, sőt már azt is elénk rajzolták, hogy az új népi, közösségi társadalomnak milyennek kell lennie. Idáig rendben is lenne minden. A hiba csak ott van, hogy a szociális problémákkal a földreformon túl még elméletben sem jutottunk. Szellemi irányítóink hála Istennek vannak. De az új magyar gazdasági élet nem elégedhet meg a földreformmal. Nem elégedhet meg a javak igazságosabb elosztásával, új gazdasági életformára kell áttérnünk, ha nem akarunk elveszni, ha be akarunk illeszkedni aj új népi Európa közösségébe. De olyan gazdasági életre kell berendezkedni, amelyik minden magyar munkáskezet foglalkoztat. A külterjes szemtermelés nagybirtok-védő drága fényűzéséről le kell mondanunk és a magyar földet azoknak a kezébe kell adnunk, akik azon csakugyan dolgoznak is. De nem elég, hogy a földet szétosztjuk. Az nem cél, hogy nagybirtok ne legyen, minthogy az sem cél, hogy minden mezőgazdasági munkásnak földje legyen. Ennek csak eszköznek kell lenni egy olyan életforma kialakításához, amelyben a közösség minden tagja egyformán boldogulni tudjon. Olyan gazdasági életre kell berendezkednünk, amelyikben termelési költség szempontjából versenyezni tudunk más államokkal. Körülbelül tíz esztendővel ezelőttig a hottentottákról, a zulu-kafferekről, az eszkimókról többet tudtunk, mint a legmagyarabb magyarokról, a magyar parasztokról. A világ minden nagy és kis nemzetéről a kötetek egész sora jelent meg magyar nyelven is. A magyar nép életéről, ősi paraszt-kultúrájáról, szociális problémáiról egészen a közelmúltig alig tudtunk valamit. A magyar parasztot a szomorú emlékű népszínművekből, a kaszárnyából és a korteshordóról ismerték. A közelmúltig mindig csak azok írtak a magyar népről, a magyar parasztról, akik maguk nem voltak parasztok, azt az életformát soha nem élték. Tehát nem is ismerhették. Szomorú benne csak az, hogy nem is igen akarták ismerni. Csak vállveregetve, leereszkedni akartak a néphez. Az igazi közeledést szegyeitek. Nem tartották úri dolognak, ha valakinek közeli, vagy méginkább rokonsági kapcsolata volt a nép- 7 pel. Ezzel a parasztirtózással annyira mentek, hogy a lehető legrosszabbnak tartották parasztnak lenni. Általában szokássá lett nálunk, hogyha valakit nagyon meg akartak bántani, de azért mégis csak úgy. hogy annak törvényes következményei ne legyenek, azt mondták rá, hogy paraszt. Nemcsak a múltban volt így, így van még most is. Nincs a világon még egy állam, ahol egy foglalkozási ágat a többi társadalmi rétegek annyira lenéztek volna, annyira lealázónak tartották volna, mint nálunk. Nemcsak az uraink szégyellik a parasztságot, a paraszt kapcsolatot, vagy rokont, de így van ezzel a jelzővel, ezzel a fogalommal maga a parasztság is. Az elmúlt esztendőben az egyik felvidéki szövetkezet, a „Hanza”, az újságjában vitasorozatot indított meg: „Parasztok vagyunk-e, vagy nem vagyunk parasztok?” És a hozzászólások 90%-a tiltakozás volt: nem vagyunk parasztok! Ezt a megbélyegző jelzőt azok vállalták, leginkább, akik már nem, vagy sohasem éltek a paraszt életformát. A nagy tömeg, a parasztság nem vállalja. Sem a szegény, sem a zsírosnyakú. Pógároknak, földműveseknek, gazdáknak, kisgazdáknak, mezőgazdaságitermelőknek stb. mondják magukat. A parasztságot nem vállalják. De ez természetes is. Az utolsó évtizedekben a középosztály számottevő tagjait a parasztság szolgáltatta. A leghíresebb orvosok, ügyvédek, mérnökök, stb. a parasztság közül kerültek ki. Legtöbbnek paraszt volt az édesapja, vagy ha az már nem, akkor az öregapja. Ezek a parasztivadékok renegátok lettek. Szégyelték a parasztságot, szegyeitek a fajtájukat. A paraszt elnevezést pedig nekünk vállalnunk kell. Ez a jelző csak addig sértő, amíg tagadjuk, amíg szégyeljük. Ha az öntudatosabb parasztság vállalja, hamarosan megbecsülést jelent. 8 Szociális és kulturális bajainkról az utóbbi évtizedben már a kötetek egész sora jelent meg. Felsorolták az elkövetett hibákat, és utat is mutattak a kiküszöbölésükre. De nekünk, sajnos, nemcsak kulturális bajaink vannak, ugyanolyan helytelen utakon jártunk eddig gazdasági téren is. De erről, sajnos, a nagyközönség számára még alig írtak. Gazdasági életünk múltjáról alig tudunk valamit. Ez a kis munka ezt a hiányt szeretné pótolni. Nemcsak a hiányokra és elkövetett hibákra mutat rá, de megpróbál utat is mulatni, amelynek a követése ha egymagában nem is oldaná meg, de mindenesetre elősegítené Magyarország gazdasági megújhodását.

https://mtda.hu/books/somogyi_imre_kertmagyarorszag_fele.pdf