Hanyatló futball a hanyatló szocializmusban

Szöveg Vörös Csaba Fotó Farkas József – ifjabb Thaly Zoltán gyűjteményéből, FFT

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo- nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: a pártállami berendezkedéssel egyenes arányban süllyedt a magyar labdarúgás színvonala, ami azt is jelentette, hogy a sportelhárítás évtizedes tevékenysége a szurkolói táborok bomlasztására megbukott. Az 1980-as évekre a rendszer gyengülésével kicsúszott az irányítás az elhárítás kezéből, amiről egyértelműen árulkodnak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának iratai.

Az a politikai berendezkedés, amelyik nem tudja megszólítani a fiatalokat, halálra van ítélve. Az ifjúság szocialista erkölcsre nevelése kudarcba fulladt, ugyanis a futballszurkolók magatartása az évtizedek során együtt romlott az NB I színvonalával. A problémát megörökítették a belügyi iratok is, és ezekből tudható, hogy voltak olyan mérkőzések a hetvenes évek vége felé, amelyeket már az első félidőben otthagytak az emberek, hogy inkább a pálya környékén lerészegedjenek és randalírozzanak. Idővel alaposan megcsappant a lelátók létszáma, de az ügynököket ugyanolyan intenzitással próbálták dolgoztatni tartótisztjeik, mint a korábbi évtizedekben. Hiába.

Felnőtt egy generáció, amely nem élte meg ötvenhatot, nem ismerte a csengőfrász fogalmát, és sokkal nagyobb mozgásteret követelt magának, mint szüleik nemzedéke. Hozzájuk tartozott az a 15–18 év körüli fiatalkorúakból álló csoport, amely iskolakerülőkből és utcagyerekekből verődött össze. Egy nap a Ferencváros kemény magjához csapódtak, és nemcsak az Üllői utat látogatták rendszeresen, hanem vidékre is elkísérték kedvenceiket. Ennek a kisebb galerinek a tagjai az „FTC labdarúgócsapatának mérkőzésein valamint egyéb nyilvános helyen (utcán, vonaton stb.) fasiszta szellemű, antiszemita, szovjetellenes és a kommunistákat gyalázó gúnyverseket énekeltek, valamint irredenta jellegű jelszavakat kiabáltak”1. A nyomozást megindították ellenük, azonosították és elfogták őket, majd a vádiratot is elkészítették. A vád ellenük izgatás volt, mert olyan dalokat énekeltek fennhangon, mint „SS legény oly vidám, hogy ha ruszkit lógni lát, ajkáról ki se fogy a nóta. Auschwitzba tábortűz, náci legény ruszkit süt.” De a dalszöveg tovább merészkedett, ami jól mutatta, hogy a kádári gulyáskommunizmus az új generáció előtt elvesztette a tekintélyét. „Hull az elvtárs, mint a légy, nem baj, van belőle még, és ha beköszönt a tél, Horthy Miklós visszatér, és ha lehullik a hó, újra itt a gestapó.” A vádirat szerint mi sem bizonyítja jobban, hogy a sovinizmus beszivárgott az ifjúság gondolatvilágába, mint „egy közismert úttörő induló dallamára” skandált nóta. „Munkács vára ne félj, leszel még a miénk, az lesz a szép, az lesz a szép, ha miénk lesz a Felvidék.”2 Ilyen kijelentésekért az ötvenes években akár kötelet is kaphattak volna a felforgatók, de még a hatvanas esztendőkben sem úszhatták volna meg az elzárást, ám a rendszer a nyolcvanas évek fordulójára annyira meggyengült, hogy a fiatalok ügyét egy ejnye-bejnye után ejtették.

A korszak kiemelkedő sporteseményei voltak a Népstadionbeli kettős rangadók. A rejtélyes „Black Sabbat” fedőnevű ügynök jelentette, hogy az 1983. szeptember 7-i meccsek nem zajlottak le eseménytelenül. A program amúgy is veszedelmesnek ígérkezett, hiszen ezúttal Magyarország–Szovjetunió olimpiai és Magyarország–NSZK A-válogatott találkozó volt ezúttal a kettős rangadó. Egy 15 tagú társaság „elhatározta, hogy a mérkőzések végén elmennek az NSZK turista buszokhoz verekedni, illetve a buszokat összetörni”. A balhé nem is maradt el, mert az 1–1-re végződő NSZK elleni mérkőzés után „a Stadion Szálló előtti parkoló résznél több busznak féltéglákkal betörték az ablakait”3. Vezérük „Bohóc” gúnynévre hallgatott, akinek számos barátja került már célkeresztbe, úgymint „Spenót”, „Nándi”, „Pinokkió”, „Csonti” és „Érsek”. A nyomozók beazonosították a randalírozókat, megvizsgálták munkahelyi körülményeiket, és megfigyelés alá helyezték őket. De nem ez volt az egyetlen problémás kettős rangadó. A fradista „Ecseri” gúnynevű fiatal közölte, hogy az „öccsét a múltkori kettős meccs után több Dózsa szurkoló megverte”. Ez nem maradhatott megtorlás nélkül, ezért bandaháborúkra emlékeztető előkészületek zajlottak a háttérben. „Ecseri” az öccse „bántalmazása miatt több barátjával bosszúállás céljából verekedést szervez a soron következő kettős rangadó mérkőzésen”. Mivel ekkorra mindennapossá váltak az ehhez hasonló előkészületek, egyre kreatívabbak lettek a balhé résztvevői. „Az 1982. IV. 21-én 17.30 kezdettel megrendezendő FTC-Ú. Dózsa labdarúgó mérkőzésre a »B«-közép szurkolótábor a Dózsa szurkolótábor provokálásával verekedést akar kezdeményezni. Módszerük változott.” Meghökkentő módon, nem a csordaszellemre építettek, mint korábban, „mikor csoportosan vonultak az ellentábor elé”, hanem szétváltak öt-hat tagú csoportokra, és így „a mérkőzés kezdete előtt beülnek az ellentáborba, s az általuk kiszemelt hangadókba belekötnek”. A titkos megbízott jelentette, hogy „a verekedések kezdeményezői közül: »Bögöly«, »Kócos«, »Csiga«, »Medve« gn. személyeket ismerem”4. „Bögöly” a III/III. előtt sem volt ismeretlen, „Anarchista” fedőnéven rendszeresen megfigyelték.

A kettős rangadókról érdemes megemlíteni még egy esetet, amikor „az FTC szurkolók, mintegy 200 fős csoportja metróval az V. ker. Felszabadulás térig utazott. Innen a felszínen gyalog folytatták útjukat a Váci utca-Vörösmarty tér-Dunakorzó-József A. u. irányába.” Az út során végig a csapatukat éltették, és hangosan „többször skandálták »Franzstadt über alles« szlogenjüket”. A jelentés ezek mellett beszámolt még arról is, hogy „elénekelték több, trágársággal tűzdelt dalukat”. Tettlegességig nem fajult a dolog, mert a „BRFK a rendőri erőket idejében mozgósítani tudta”. Arra azért ügyeltek, hogy ne a külföldi turisták szeme láttára üssenek rajtuk, ezért a József nádor téren vették körbe a tömeget és egy kapualjba terelték őket. „Összesen 111 főt igazoltattak.” A fiatalok jelentős része még általános és szakközépiskolás volt. „A helyszínen bevontak 4 db személyi igazolványt, rongálódott állapotuk miatt.”

Egyes jelentések azt állították, hogy a fradisták nem csak a Dózsa szurkolóiba akartak rendszeresen belekötni. Bosszúra készültek például Szombathelyen is, a Haladás tábora ellen, mivel Budapesten a meccs után elverték őket. Félszáz fanatikus zöld-fehér szurkoló „a tavalyi FTC-Haladás Üllői úton történt események miatt, metró fogantyúval érkezik a mérkőzésre, illetve ezzel verekedést kíván provokálni”5. A fegyver azonban visszafelé sült el, mert a szombathelyi tábor is felkészülve várta a vendégszurkolókat. „A mérkőzés előtt és közben nem történt különösebb incidens.” Ám a lefújás után elszabadult a pokol, mert „megtámadtak minket a szombathelyi szurkolók késekkel, botokkal, lánccal, nuncsakukkal és kövekkel”. Ezúttal is hoppon maradt a ferencvárosi kemény mag, mert „több embert megvertek”. Az ügynöki beszámoló megkívánta jegyezni, hogy hiába a brutális agresszió „a rendőri szervek semmilyen segítséget sem nyújtottak”6.

Az NB I-ből kiragadott példák csak az érem egyik oldalát jelentették, ugyanis a helyzet valójában ennél drámaiabb volt. Előfordultak balhés esetek a szocialista országok szurkolói között is. „1984 nyarán az FTC labdarúgó csapata részt vesz az INTERTOTÓ mérkőzésein.” Az ezzel foglalkozó jelentések megjegyzik, hogy a sorozat alatt csehszlovák csapatokkal is találkozik majd az FTC s ez súlyos problémákat vetett fel. „A korábbi Csehszlovákiával játszott kupamérkőzéseken, a cseh szurkolókkal itthon s külföldön egyaránt brutális összetűzések történtek.” Ez sem maradhatott szó nélkül, emiatt „most bosszúállást hangoztatva több szurkoló verekedést kíván provokálni”7. A módszer ismert volt a rendőrség előtt, mert Egerbe is azért utaztak néhányan, hogy verekedést kezdeményezzenek. Ott volt közöttük „Breki”, aki egy téli rangadót gyakorlatilag végigbalhézott. Egerben a találkozó előtt különböző borozókban múlatta az időt, és „az utazás során »Breki« ismerősöm több személybe belekötött ittas állapotban, verekedést provokált, illetve váratlan helyzetben több személyt lefejelt (vonaton, meccsen és meccs után)”. „Breki” aznap nagyon aktív volt, hiszen miután a második félidőre leszállt a köd, „a pályán történtek nem voltak követhetők, több szurkoló, »Breki« biztatására, az Egri szurkoló tábor provokálását, lefejelését végezte”. S a meccset követően még mielőtt a pályaudvar felé vették volna az irányt, betértek a Kacsa nevű gyorstalpalóba meginni néhány pohárral. „Breki” itt is kitett magáért. „A söröző előtt összeverekedett egy egri szurkolóval és ezért a helyszínen rendőrök jelentek meg. Többünket előállítottak az Egri Rendőrségen.” Ahol nagyobb retorzióra nem került sor. „A körülmények tisztázását követően társaimmal együtt (Breki, Indián) elengedtek.”

A jelentések megőriztek az utókor számára egy másik egri rendbontást is. A „Hypós” gúnynevű személy „a mérkőzés első részében rendre akarta utasítani egyik szurkolótársát, amiből dulakodás, majd verekedés tört ki”. Olyannyira eldurvult a helyzet, hogy „Hypós” „az őt ért sértegetések ürügyén vitapartnerét leütötte, majd a helyszínre érkező rendőrök elől a másik szektorban, a tömegben elbújt”9.

A nyolcvanas évekre a keleti blokkban egyre inkább elterjedt a keményebb rock olyan – addig ismeretlen – válfaja, mint a punk. Ennek veszélye abból adódott, hogy semmit sem lehetett tudni az előéletéről, így teljesen ismeretlen terep volt a biztonságiak számára. A már korábban szóba kerülő „Bögöly” gúnynevű hangadó is punknak vallotta magát, ezért kiemelt figyelmet érdemelt a rendőrség részéről. Egy Csepel elleni mérkőzés során megjegyezte, hogy a „március 15-i ünnepségek megzavarását nem tervezi, azonban ismerőseinek kijelentette, hogy hátha lesz valami »balhé«, feltétlenül meg fog jelenni a Múzeumkertben, s a Petőfi szobornál”10. Azt is tudták róla, hogy nagy céljai vannak a Fradi-tábor átalakításával kapcsolatban. Állítólag „tervbe vette az FTC-»B-közép« szurkolótábor egy angliai szurkolótábor mintájára történő átszervezését, aminek a lényege, hogy a fanatikus szurkolói magot büntetett előéletű, garázda punk ruházatot viselő fiatalok alkotnak”11. Hasonlóan veszélyes elem volt „Patkány” is, aki a Fradi-táborban vezéregyéniségnek számított. „Patkány rövidre nyírt hajú (kopasz) zömök, sportos testalkatú, agresszív természetű.” Az ilyen figurák jelentették a legnagyobb veszélyt, mert „a köréje csoportosuló fiatalok alkotják a »B« közép magját. Többségében 16 éves csavargó, csöves személyek.” Akik szintén a rendszer által nem támogatott kemény rockot képviselő zenekarokat kedvelték, mint a Tengs Lengs, s ezek a figurák „csoportosan járnak meccsre”12. Több ilyen mentalitású gúnynévvel ellátott fiatal került a rendőrség látómezejébe, úgymint: „Homály”, „Bajusz”, „Csillagos”, „Pirinyó”, „Schmithoffer”, „Stüszi”, „Busa”, „Jancsi”, „Pinokkió”, „Kanveréb”, „Tejgyár”, „Bigyó”, „Baki”, „Piramis”, „Olasz”, „Szappanos”, „Bohóc”, „Patkány”, „Csillagos”, „Lecsó”.

Említést érdemel közülük utóbbi, akinek a tevékenységéről és jelleméről elkészült az értékelés. „Beállítottsága, agresszív magatartása, társadalmi veszélyességet hord magában. Részéről ellenséges megnyilvánulások, spontán, tervszerűség nélkül, feltűnési vágyból történnek.” Erre utalt az 1983. őszi FTC–Szeged és FTC–Videoton mérkőzésen történt jelenet, amikor „Lecsó”, „Pinokkió” és „Homály” társaságában „több ízben kezdeményezett FRADI nóták éneklését”13. Hogy ezzel mi lehetett a baj, nem tudni, viszont sikerült megtudni „Lecsó” magánéleti és munkahelyi hátterét, aki „továbbra is az FTC »B«-közép szurkolótábor garázda beállítottságú hangadója, kiterjedt ismeretségi köre van, nagy ovációval üdvözlik megjelenésekor. Megnyilvánulásai spontán politikai indíték nélkül, részegségének, s feltűnési vágyának következménye.” „Lecsó” hangoztatta több barátja előtt, hogy „januárban beidézték a rendőrségre s közölték vele, hogy változtasson magatartásán, mivel többször nacionalista dalokat énekelt”14. A társaságból „Homály” is rendszeres megfigyelés alatt állt. Többek között tudták róla, hogy társaival rendzavarásra készül az MTK ellen. „A csoport, mely 15-20 főből tevődik össze, abban állapodott meg, hogy a mérkőzés napján 08,00-kor az MTK VM pályabejáratánál lévő italboltban jönnek össze, és ott beszélik meg, hogy milyen irredenta, antiszemita rigmusokat fognak kórusban bekiabálni a játéktérre.”15

A dokumentumok arról árulkodnak, hogy a közönség egy része elfordult a futballtól – a szurkolók kimentek ugyan a pályára, de nem a játék kedvéért. Sőt ez a fajta fásultság megfigyelhető volt az ügynökök körében is. Egy FTC–Tatabánya találkozón történt meg az a szégyenletes eset, hogy az első félidőben „a mérkőzés színvonaltalansága miatt” a feladattal ellátott ügynök felállt és otthagyta a találkozót. „A 36. percben a Nagyvárad téri kijáraton elhagytuk a stadiont”. Nem volt alaptalan a kritikája, mert ekkorra már a „meccs folyamán a közönség az idő teltével egyre jobban kifejezte nem tetszését, amely hangos »bunda« bekiáltással nyilvánult meg”16. Ezután Tatabányán is hasonló jelenségre figyeltek fel a Ferencváros elleni összecsapáson. Már a mérkőzés első perceiben balhé tört ki, de „a tatabányai rendőrség gyors intézkedései miatt nagyobb rendzavarás nem történt”. A pályára illuminált állapotban érkező rendbontók „zöme még a mérkőzés előtt nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás miatt annak hatása alá került, ennek következtében többen nem is emlékeznek a mérkőzésre”. Politikai megnyilvánulás nem volt, de végig szópárbajt vívott egymással a két tábor, és „néhány fanatikus FTC szurkoló büdös parasztnak és fekete vájároknak titulálta a tatabányai lakosokat”. Ebben az időben a Ferencváros és a Tatabánya találkozói olyanok voltak, akár egy puskaporos hordó. Budapesten „nagyon fiatal (14-16) srácok” randalíroztak a meccs után a metróban, de a stadionban is kitettek magukért. „A második félidő közepétől az FTC B-közép tábor szurkolói sportszerűtlen biztatásba kezdtek. A »K« szektor környékén a tömeg különböző államellenes rigmusokat kiabált. Pl.: piszkos kommunisták, bányászok, stb.”17

A jelentés félmondata kitér arra is, hogy sokan már a válogatott találkozóira sem a futball szeretetéért látogattak ki. „A Magyaro.-Antwerpen mérkőzést követően Erdélyt visszakövetelő dalok éneklőit Tatabányán nem láttam.”18 Arra a bizonyos edzőmérkőzésre az Antwerpen ellen, mintegy 3000 fanatikusnak hitt szurkoló látogatott ki pusztán kalandvágyból. „A mérkőzés alatt kisebb csoportok verekedést kezdeményeztek, azonban a kirendelt rendőrök megjelenésére ez abbamaradt.” Egy kisebb létszámú csoport tagjai „Erdély visszaszerzéséről énekeltek és az egyikük javasolta a többieknek, hogy vonuljanak a Román-Nagykövetség épülete elé”19. Hogy végül a történet hogyan ért véget, arról a jelentés nem tesz említést.

Az ügynöki jelentések megörökítették a Ferencváros minden idők egyik leggyengébb produkcióját is, amikor a zöld-fehér csapat a 13. lett a bajnokságban. „Az 1984. december 1-én lejátszott FTC-Békéscsaba […] mérkőzést követően, kb. 200 fő szurkoló az FTC székháza elé vonult, s ott hangos ordítozásokkal követelte az FTC jelenlegi edzőjének leváltását. Kórusban a korábbi bajnoki idényben edzőként dolgozó Dalnoki Jenő nevét kiabálták, s követelték az edzői posztra történő kinevezését.”20

A levéltárakban fellelhető kordokumentumokban olvasni lehet a könnyűdrogok elterjedéséről is. A „Skorpió” fedőnevű ügynök leírja, hogy „1987. szeptember 27-én az FTC-Kaposvár mérkőzésen jelen voltam, és a következőket tapasztaltam.” Egészen megdöbbentő jelenségről számol be, hiszen „mint már előző jelentésemben is jeleztem, a mérkőzés alatt a »fű« elnevezésű cigarettát szívják. […] A mérkőzés befejeztével a »Fregatt« elnevezésű szórakozóhelyre mentünk, ahol tovább folyt a »füvezés«.” „Skorpió” tartótisztje nem hagyta szó nélkül a dolgot, és értékelésében a következő nézetének adott hangot. „Új jelenség, hogy az FTC labdarúgó csapatának hazai mérkőzésein vadkenderből készült kábító hatású cigarettát szívnak.”21 Ezért fokozottabb ellenőrzést indítványoztak. Ám a Vác elleni meccs alatt, az unalom elűzése érdekében, mégis a drogokhoz nyúltak a fradisták. „A mérkőzésen rendbontást nem tapasztaltam. Viszont a »fű« elnevezésű cigaretta, mint már több jelentésemben említettem szintén megtalálható volt.”22 Az ügynöki jelentések bizonyos értelemben rendkívüli értékűek, hiszen korlenyomatai a magyar labdarúgásnak. Általuk megrajzolható az a lefelé haladó ív, amely jól mutatja a sportág zuhanását az ötvenes évektől egészen a rendszerváltozásig, a csúcsról a mélybe. Idővel nemcsak a lelátókra kilátogatók száma csökkent drasztikusan, hanem az ügynököké is, mert egész egyszerűen már nem volt kiről jelenteni.

Hivatkozások:
1 ÁBTL 3.1.9. V-161150 21. Indokolás, 1977. június 30.
2 ÁBTL 3.1.9. V-161150 311. Vádirat, 1977. július 7.
3 ÁBTL 3.1.2. M-41416 12. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1983. szeptember 13.
4 ÁBTL 3.1.2. M-41416 8. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1982. május 3.
5 ÁBTL 3.1.2. M-41416 24. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt nyilvános találkozóról, 1984. április 24.
6 ÁBTL 3.1.2. M-41416 31. Szombathely–FTC mérkőzés, 1984. szeptember 10.
7 ÁBTL 3.1.2. M-41416 12. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1984. június 25.
8 ÁBTL 3.1.2. M-41416 36. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1984. december 10.
9 ÁBTL 3.1.2. M-42072 21. „Ebedli” fn. tmb-vel történt nyilvános találkozóról, 1986. március 4.
10 ÁBTL 3.1.2. M-42072 13. „Ebedli” fn. tmb-vel történt nyilvános találkozóról, 1984. március 19.
11 ÁBTL 3.1.2. M-41416 8. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1982. május 3.
12 ÁBTL 3.1.2. M-42072 24. Jelentés, 1986. november 24.
13 ÁBTL 3.1.2. M-42072 8. „Ebedli” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1983. december 12.
14 ÁBTL 3.1.2. M-41416 18. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt nyilvános találkozóról, 1984. március 19.
15 ÁBTL 3.1.2. M-42072 6. „Ebedli” fn. tmb által adott információról, 1983. november
16 ÁBTL 3.1.2. M-42072 20. „Ebedli” fn. tmb által adott információról, 1985. június 4.
17 ÁBTL 3.1.2. M-41416 5. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1982. április 6.
18 ÁBTL 3.1.2. M-41416 10. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1982. március 18.
19 ÁBTL 3.1.2. M-41897 Tatabánya–FTC labdarúgó-mérkőzésről, 1985. június 5.
20 ÁBTL 3.1.2. M-41416 34. „Black Sabbat” fn. tmb-vel történt találkozóról, 1984. december 4.
21 ÁBTL 3.1.2. M-41897 223. Narkotizáló fiatalokkal kapcsolatos, 1987. október 5.
22 ÁBTL 3.1.2. M-41897 237. Narkotizáló fiatalokkal kapcsolatos, 1987. október 19.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi számában.)