100 éve született Franco Zeffirelli, a Fiorentináért megszállottan rajongó filmrendező

1991: A Fiorentia-rajongó Franco Zeffirelli a Boca Juniorstól igazolt Gabriel Batistutával (Fotók: Fondazione Franco Zeffirelli)

„Sajnálom, hogy egy Juventus szintű egyesület, amelyet Európa egyik nagy klubjaként tartanak számon, maffiaügyekkel kényszerült bemocskolni a kezét. A bajnoki címeinek a felét bírói csalások segítségével nyerte meg” – olvasni Franco Zeffirelli filmrendező súlyos vádját a La Nazione című lapnak adott, 1983 elején közölt interjúban. A száz éve, Gian Franco Corsi néven született, 96 évesen, 2019. június 15-én elhunyt világhírű olasz filmrendező A makrancos hölgy, a – fiatalkorú színészek filmbeli levetkőztetése miatt mostanság vitát ébresztő – Rómeó és Júlia, a Napfivér, Holdnővér, A názáreti Jézus, a Jane Eyre és a Tea Mussolinivel készítőjeként a filmművészet megkerülhetetlen tekintélye. Ami pedig a labdarúgás világát illeti, ha létezett volna ilyen, a Juventus-ellenesség Oscar-díját alighanem minden évben megkapta volna.

Firenzében látta meg a napvilágot, a toszkán kultúrfellegvár életének fontos közege volt, a város nagy futballklubja iránti szenvedélyes szurkolói kötődése érthető. „Olyannyira szerettem a Fiorentinát, hogy szinte el akartam venni feleségül” – vallotta meg egyszer, és arról is büszkén mesélt, hogy 1969-ben a csapat iránti rajongása miatt esett kómába. Gina Lollobrigidával, az ünnepelt dívával és Gian Luigi Rondi filmkritikussal száguldott a stadion felé a Fiorentina–Cagliari mérkőzésre, a volánnál ülő színésznő szédült tempóban robogott a Rolls-Royce-szal a város utcáin, a februári esős időben azonban az autó megcsúszott és karambolozott. Az utasok közül a legsúlyosabban Zeffirelli sérült meg, harminckét csonttöréssel szállították kórházba, három napig nem volt eszméleténél, és csak hónapokkal később tudott felkelni az ágyból. „Amint lábra álltam, rohantam ismét a stadionba, hogy megünnepeljem a Fioren­tina bajnoki címét…” – emlékezett később Firenze boldog tavaszára, amelynek a végén a csapat éppen a Cagliarit megelőzve nyerte el a scudettót.

A Fiorentina első számú szurkolója

A szédült Fiorentina-rajongás azonban még a két együttes közötti régi vetélkedés ismeretében sem magyarázza Zeffirelli Juventusszal szemben táplált, mély és változtathatatlan ellenérzését – egy kifinomult művész esetében mégsem illik az utálat szót használni…Az ünnepelt filmrendező egyetlen alkalmat sem mulasztott el arra, hogy a Juventusnak nyilvánosan odaszúrjon, érzelmei időnként annyira elragadták, hogy nem volt tekintettel a sportszerűség követelményeire sem. Konkrétabb példa nem kell: Mike Bongiorno könnyed televíziós műsorának vendégeként az orrát látványosan egy Juventus-zászlóba fújta.

Hogy honnan eredt szélsőséges megvetése, nem egyértelmű, mindenesetre nyilatkozatai alapján erős hatással volt rá egy fiatalkorában hallott torinói megjegyzés a Fiorentina pályájáról: „Minek ekkora stadion egy mucsai kiscsapatnak?” A lekicsinyelt helyszín gyerekkora mitikus futballmonumentuma volt, nyolcéves kisfiúként ott ült a tribünön 1931-ben a Giovanni Berta Stadion ünnepélyes avatásán, a Fiorentina–Admira Wien mérkőzésen, sőt később maga is játszhatott a gyepén (a stadiont utóbb többször átépítették és átnevezték, ma Artemio Franchi Stadion a neve). A sértés tehát fájó pontot ért nála, ám saját visszaemlékezése alapján nem a kritikus mondat volt az egyetlen indok a szembenállására: „A hetvenes években a Juventus pöffeszkedése vezetett oda, hogy a lilák lázadásának a vezére lettem. Megromlott Gianni Agnellivel ápolt barátságom is, hiába hívogatott utóbb, hogy próbáljon megnyugtatni.” A torinói­ak legendás vezetője később így vallott klubja első számú kritikusáról: „Nagyszerű rendezőnek tartom! De ha kinyitja a száját a futballról, hallgatni sem bírom.”

Lila sállal Firenzében, az Arno partján…

Márpedig a cikk elején idézett 1983-as interjúban kinyitotta. Nem tudott napirendre térni afelett, ahogyan a Juventus az előző évben megnyerte a bajnokságot, éppen a címért utolsó pillanatig harcban álló Fiorentina előtt: az olasz futballemlékezetben azóta is gyanús epizódként élő záró fordulóban a torinóiak némi bírói segítséggel nyertek 1–0-ra, míg a Fiorentina vélt játékvezetői hibák következtében csak döntetlenre végzett, így egy ponttal lemaradt az aranyéremről. „Csodálatos ez a Fiorentina, amely inkább lesz második, mintsem hogy rablónak álljon. A bajnoki címet a Juventus szokott bundái miatt buktuk el. Borzalmas nap ez, mégis végtelen a lila öröm” – kommentálta a történteket Zeffirelli, a torinói klub elnökéről pedig a következőt mondta: „Boniperti kiállhatatlan alak. Láttam, ahogy mogyorót rágcsál a lelátón, éppen úgy festett, mint egy amerikai maffiózó.”

Az ominózus interjút óriási felháborodás fogadta Torinóban, Giampiero Boniperti és a Juventus jó hírnevének megsértése miatt beperelte a filmrendezőt. Az évekig húzódó, többkörös bírósági eljárás végén az ítélet Zeffirellit 37 millió líra megfizetésére kötelezte. A nagy vihart kavaró ügy nem riasztotta el a művészt további odaszólásaitól, az 1985-ös Juventus–Liverpool (1–0) BEK-döntőn bekövetkező, 39 áldozattal járó Heysel Stadionkatasztrófa nyomán például megjegyezte: „A Juventusnak át kellett másznia a holttesteken, hogy kupát nyerjen.”

…s amikor 2019. június 15-én meghalt, a koporsójára is a klub lila sálját terítették

Sok évvel később, amikor a Fiorentinának éppen nagyon rosszul ment a szekér, így bírálta övéit: „Csapatunk olyan mélységbe csúszott, hogy bárki, még a Juventus is jobb nálunk.” Szélsőséges, túlfűtött indulatait talán maga is a futballhoz tartozó sajátos érzelemvilág részeként kezelte, vagy legalábbis bocsánatos bűnként. Mint fogalmazott: „A futballszenvedély ragyogó trükk a fiatalság megőrzéséhez. Gyerekesen viselkedni, őrült módjára szurkolni a csapatért, követni a meccs rítusait – e szokások felett sohasem jár el az idő. Igaz a mondás, hogy a labda lángra lobbantja a lelket. Néha az ember túllép határokat, állattá válik. Van valami különös abban, és nem csak képletesen értve, ahogyan a futball gerjesztette légkör a háborús érzelmeket megjeleníti. Mindenkinek megvannak a maga szörnyetegei.”

1968: Olivia Hussey és Leonard Whiting, a két főszereplő hallgatja a Rómeó és Júlia forgatásán

És ha Zeffirelli későbbi vallomásából indulunk ki, a szörnyetegek időnként tündéralakot öltenek: „Hogy hányszor estem életem során szerelembe? Kérdés, mit értünk szerelmen. A-tól Z-ig kevésszer, A-tól C-ig sokszor. Különösen a calcióval.” Nagyon szépen tudott beszélni a labdarúgásról, ám bármily költői megfogalmazásokra ragadtatta is magát, a végén mindig ugyanoda lyukadt ki. Túl a hetvenes, nyolcvanas évek sérelmein és a Juventust egy évre a Serie B-be száműző 2006-os calciopoli-botrányon, 2015-ben így ábrándozott: „Ha nem álmodunk, meghalunk, fiatalok! Álmodni muszáj. Én például még mindig dédelgetem az álmomat, hogy a Juventust újra a másodosztályban lássam: mindenki tudja, milyen módszerekkel boldogult a futballban. Ezzel együtt, bármekkora Juventus-ellenes vagyok, el kell ismernem, hogy bizonyos értelemben ez a csapat is hozzájárult a futballhoz, mint látványossághoz.”

Lám, idős korára Zeffirelli is hogy megenyhült…

2015: a Fiorentinának kölcsönadott Mohamed Szalah társaságában

AZ ELÉGTÉTEL: ZEFFIRELLI NYÍLT LEVELE

Az olasz labdarúgást 2006-ban megrázó calciopoli botrányos leleplezései, a Juventust érintő súlyos vádak lépésre sarkallták Franco Zeffirelli filmrendezőt, aki elérkezettnek látta az időt régi sérelmei megtorlására. Nyílt levele a La Gazzetta dello Sport 2006. május 31-i számában jelent meg, szabad fordításban a következő szöveggel. „Engem 1983-ban beperelt a Juventus és akkori elnöke, Giampiero Boniperti, amiért nyilvánosan kijelentettem, hogy a csapat bajnoki címeinek több mint felét a játékvezetők jóindulatával és ügyeskedéseivel szerezte meg. Hangot adtam a dühítő jelenségnek, hogy az Európa legjobbjai között számon tartott egyesület kénytelen maffiamódszerekkel bemocskolni a kezét. A bíróság első- és másodfokon is a klubnak adott igazat, 1989-ben 37 millió lírát kellett fizetnem a Juventusnak és elnökének. Több mint húsz év után nagy örömmel és hálás szívvel mondhatom, hogy az idő tisztán bizonyította az igazamat. Már akkor elítéltem az olasz futball Öreg Hölgyének ármánykodásait és visszaéléseit, amikor a klub még érinthetetlen volt, és ezért annak idején nagyon súlyos bírságot fizettem. De ma végre cáfolhatatlan bizonyítékokat látunk arra, hogy a Juventus a játékvezetők részrehajlásával és megvesztegetésével biztosította be győzelmeit. Luciano Moggié nem elszigetelt eset, története nem csak az egyesület életének bizonyos időszakára jellemző: a rendszer olyan régi, mint maga a Juventus, és sohasem változott. Panaszom egyszerű megfigyelésből indult ki: nem volt arányban a Juventus olaszországi aranyérmeinek száma (nagyon sok) az európai címeivel (nagyon kevés). Nyilvánvaló, hogy külföldön a Juventus nem élvezte ugyanazt a védelmet, mint a mi bajnokságunkban. Botrányos volt például az, ahogyan 1982-ben a csapat megnyerte a scudettót, és az utolsó fordulóban hihetetlen játékvezetői hibáknak betudhatóan megelőzte a Fiorentinát: a csapat Catanzaróban nyert Brady büntetőjével, a Brio által elkövetett, tizenegyest érő szabálytalanságot azonban a bíró figyelmen kívül hagyta. Mindeközben Cagliariban a Fiorentina 0–0-s döntetlenre végzett, miután Graziani teljesen szabályos gólját nem adták meg. Félreértés ne essék, nem a rajongó haragja késztetett megszólalásra. (...) A Juventus mindig is a futball ura volt Olaszországban, Moggi előtt is. Bizonyosan nem volt szüksége Moggi érkezésére ahhoz, hogy érvényesítse arroganciáját. Ma már bizonyítékunk van arra, hogy azért kellett 37 millió lírát fizetnem, mert volt bátorságom szóvá tenni, hogy a játékvezetők szégyenletesen függnek a Juventustól. A jelenség most a telefonlehallgatások révén, a botrányok felderítésével napnál világosabbá vált. Higgadtan fontolgatom a lehetőséget, hogy minden törvényes eszközt megragadva igényt tartsak a 37 millió líra – és az időközben felhalmozódó kamatok – visszaszolgáltatására. És bocsánatkérést is várok Boniperti úrtól. Franco Zeffirelli rendező” „Olyannyira szerettem a Fiorentinát, hogy szinte el akartam venni feleségül”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. február 11-i lapszámában jelent meg.)