Ábrányi Emil: Olvasni akart.

- Jó napot, Cserép úr! Mit visz már megint a hóna alatt? Valami finom bonbon a feleségének?

Cserép úr megállott és szelid kék szemeivel mosolyogva nézett rám.

- Könyv! Egy csomó érdekes könyv!

- Mifélék?

- Itt van mindjárt egy kötet szemelvény Hérodotoszból. Itt van Cicero vádbeszéde Catilina ellen. Nem tudok latinul... hiszen a könyvelők általában nem tudnak latinul... de rajongok Ciceróért és forditásban veszem meg a műveit. A klasszikusokat mind forditásban veszem meg. Nagy sulyt vetek arra, hogy a görög és római klasszikusok ne hiányozzanak a könyvtáramból. Nyugtalan volnék, ideges volnék, ha nem volnának ott. Kell... igenis kell, hogy mindig a szemem előtt lássam a nagy Homért, a bölcs Vergiliust, a kedélyes, okos Horácot. Cézárt sem engedem; Liviust sem; Sallustiust sem; de legkevésbbé Tacitust! Tacitus az ideálom!

- Mit olvasott belőlük?

- Még csak keveset... imitt-amott valamit... tudja kérem, nincs elég időm. A bank rettenetesen elfoglal. Én vagyok a főkönyvelő, én irom a fontosabb leveleket, én járok el a nagy missziókban, én értekezem a miniszterekkel, a mágnásokkal, a képviselőkkel, a külföldi bankárokkal... én vagyok minden, amikor muszáj. És igy nincs elég időm... nincs elég időm!

- De hát akkor mért szedi össze ezt a sok könyvet, Cserép úr?

Cserép úr a papirosba csavart csomagot lágyan, gyöngéden megsimogatta, mint valami kedves gyermeknek az arczát.

- Mert olvasni akarok!

- Micsoda? Hiszen épen most mondta, hogy nincs elég ideje.

- Igen, igen, olvasni akarok. Nem most. Később. Sokkal később. Amikor majd nem könyvelek többet, nem számolok többet, nem viszem többet a vállaimon a bank dolgát, hanem a magam ura leszek és ugy osztom be az időmet, ahogy nekem tetszik. Most a bank, meg a családom rendelkezik velem.

- Nagy a család?

- Négyen vagyunk! Én, a feleségem, meg a két kis leányom. Amikor vége a hivatalos munkának, jön a familia. Sétálni viszem a feleségemet. Kimegyünk a zöldbe, vagy szinházba megyünk. Vacsora után játszom a gyerekekkel. Néha kártyázunk. Hiszen imádom a familiámat. Nem venném a lelkemre, hogy én belemerüljek az olvasásba, a feleségem meg unatkozzék mellettem és a kis leányok szomoruan menjenek aludni, mert a papájuk nem játszik velük. S azután minden este olyan fáradt vagyok, mint a kutya. Olvasás közben egyszerre csak bóbiskolni kezdek és a könyv kiesik a kezemből.

- De ha ennyi könyvet vásárol, ugyancsak sok könyve lehet már, Cserép úr!

- Vannak, vannak... szép számmal vannak, Shakespeare összes művei. Molière összes művei, Jókaitól száznál több kötet. Jósikától, Keménytől, Eötvöstől negyven darab. Jules Vernetől egész kollekczióm, mert ez a zsáner a legkedvesebb zsánerem... Ezek aztán a regények! Tudomány, fantázia, költészet, mese, remek stilus, mind együtt... A két évi vakáczió, Grant kapitány gyermekei, Dél csillaga, Öt hét léghajón, Cascabel Cézár, Hatteras kapitány, Utazás a holdba, Utazás a tenger alatt, Utazás a föld központja felé, Bombarnac Klaudius, A hóditó Robur, Strogoff Mihály utazása, Kéraban, a vasfejü, A tizenötéves kapitány, A rejtelmes sziget, Servadac Hektor kalandos utazása a naprendszeren át...

- Nagyszerüen tudja!

- Pedig kettőt sem olvastam végig belőlük. De ha egyszer én hozzájutok az olvasáshoz! Valósággal neki fogok hasalni, mint a szomjas vándorlólegény a patak friss vizének! Olvasok, olvasok szakadatlanul! Egyebet nem teszek, csak olvasok, olvasok reggeltől estig! Ki fogom meriteni az olvasás minden gyönyörüségét. Duskálni fogok abban, ami után annyi esztendeig hiába epedtem. Ott lesz előttem a könyvtár, a gondosan elrendezett, pedáns pontossággal osztályozott könyvtár... mert nálam az irodalom különféle ágai szerint van elrendezve minden, akár csak a Muzeumban, az Akadémiában. Egyik polczon a költői munkák, regények, anthologiák... a másik polczon irodalomtörténet, esztétika, világtörténet... a harmadik polczon nevelés, oktatás, filozófia... a negyedik polczon életleirások, kor- és jellemrajzok... az ötödik polczon földleirás, régészet, utinapló... a hatodikon jog- és államtudomány, törvénykönyvek, politikai iratok... a hetediken csillagászat, nyelvtudomány, encziklopédiák, orvostan, hadtudomány, gazdászat és kertészet, mindenféle dikczionárium! Uram, ha nekem egyszer lesz időm! Ha egyszer én olvashatok! Nem fogok cserélni a muszka császárral! Nálamnál boldogabb ember nem lesz a világon!

- Igazán? De hát akkor mért nem lett könyvtárőr? Mért nem választott olyan hivatást, ahol kielégithette volna olvasó-szenvedélyét?

- Nem tudja ön, hogy a sors a legnagyobb szatirikus? S azután válogathattam én? Mikor az embert már suhanczkorában arra kényszeritik, hogy kenyeret keressen! Ez épen a rettentő szatira. Arra vagyok teremtve, hogy könyvek közt töltsem el az életet... szép könyvek közt, okos könyvek közt... arra vagyok teremtve, hogy végigolvassam a világirodalom minden remekmunkáját... és lesz belőlem bankhivatalnok! Bankban dolgozom, ahol rubrika és sablon az egész világ, - ahol a könyveket nem olvassák, hanem vezetik! Ez épen a szatira!

Cserép ur fájdalmas gunynyal kaczagott és bucsuzásra nyujtotta jobb kezét:

- Isten önnel. Még be kell mennem egy könyvkereskedésbe, ahol Tolstojt, Turgenyevet és Sollohubot veszek. Most egészitem ki az orosz regényirók szériesét. Igen, én kibőjtölöm a fátumot. Velem a sors gyalázatos malicziával bánt, de én kibőjtölöm. Tizenöt esztendő óta gyüjtöm a könyveket és a fölösleges krajczárokat. Nemsokára lesz annyi vagyonom, hogy egy kis házat, egy kis földet, egy kis kertecskét vásárolhatok valahol falun. Ott én leszek az úr. Ott majd pótolom azt a szörnyü mulasztást, amire a gyalázatos fátum rákényszeritett. Uram, ha nekem egyszer lesz időm! Ha egyszer én olvashatok, szabadon, kényelmesen, kedvem szerint, minden egyéb gondtól megmenekülve! Ha egyszer én ugy istenigazában kiolvashatom magamat!

A Cserép úr szelid, kék szeméből szinte kicsordult a könny. Ugy nézett a levegőbe, mint valami rajongó aszkéta, aki viziót lát szomoru barlangjában, keserű gyökerei, állott vize és szomoru koponyái közt. Vége a koplalásnak, a gyötrődésnek, a hallatlan önsanyargatásnak. Angyalok jönnek az égből szép fehér liliommal, zöld rozmaringgal... rózsás, szárnyas gyermekfejecskék sürögnek ki az aranyos felhőkből és dalolva, tánczolva viszik föl az aszkéta lelkét a mennyország fényözönébe.

Cserép úr előtt is megjelent a könyvtár, a hatalmas, a széles, az irodalom különböző ágai szerint rendezett könyvtár. Ezernyi fényes szellem köszöntötte a sugárzó távolból. Homér, Virgil, Arisztofanesz, Dante, Shakespeare, Petőfi, Dickens... babérkoszorus fejek egész légiója lépett ki az üveges szekrényből... Mind odaállottak a volt könyvelő elébe, aki ott hevert a könyvekkel körülrakott divánon, szabadon, boldogan, isteni kényelemben... odaállottak elébe a ragyogó szellemek és szólottak hozzá mély, túlvilági hangon:

- Itt vagyunk! Rendelkezzél velünk, ó Cserép Ábrahám! Rendelkezzél velünk!

*

És Cserép Ábrahám urat nemsokára czéljához segitette az Isten. A fölösleges forintok felszaporodtak, és Ábrahám úr a felszaporodott forintokon megvette a falusi házat, a hozzávaló földet, a hozzávaló kertecskét.

A házat egy budapesti épitőmester alakitotta, át csinos barokk-stilü villává, a földeken kalászba szökkent a buza és a rozs, a kert tele volt virággal, gyümölcsfával; és a kis istállóban büszkén toporzékolt egy könnyü kocsiba való szürke paripa.

Szép volt minden, kedves volt minden; és Cserép Ábrahám úr, aki tetemes nyugdijjal hagyta ott a fővárosi bankintézetet, gyönyörködött ebben a falusi paradicsomban.

Ő maga rendezte be a házat uj butorokkal, kaczér izléssel: a szalont, az ebédlőt, a hálószobát, a gyerekek szobáját, az üveges erkélyt, ahol túják és agavék közt egy miniatür-szökőkut vize locsogott és tágas kalitkában különböző dalosmadarak énekeltek.

De valóságos csoda volt az a tágas, kerek szoba, ahol a könyvtárát állitotta föl, a háznak egészen a végén, jóformán elkülönitve a többi szobától.

Nehéz, kettős függönyök omlottak végig az ajtón, hogy kivülről semmiféle lárma be ne jöhessen. Hatalmas karos-székek állottak mindenfelé, két oldalt le- és föltolható tartókkal, hogy a könyveket beléjük lehessen helyezni. A szoba közepén perzsaszőnyeggel boritott rengeteg diván kinálta fejedelmi kényelmét annak, aki végigheveredve, hanyattfekve szeret olvasni érdekes, izgató franczia regényeket. A falakat kemény diófából faragott polczok futották körül, és ezeken a polczokon ezer meg ezer könyv állott egymás oldalán bőrkötésben, vászonban, selyemben, aranyos burokban, mint egy glédába igazodott, tarka-barka egyenruhába öltözött hadsereg.

Cserép Ábrahám sugárzott az örömtől és olyan izgatott volt, mint nászéjszakán a vőlegény, amikor először ült be a teljesen elkészült könyvtár-szobába. Megkérte a feleségét, a gyerekeit, a cselédséget, hogy ne háborgassák... hogy csak akkor kopogjanak az ajtón, ha majd elérkezett az ebéd ideje.

Szállottak az órák, megjött a dél, magasan állott a nap és a vastagon elfüggönyözött ajtón megkoppant az első figyelmeztetés.

Semmi válasz. Ábrahám ur annyira elmélyedt az olvasásba, hogy nem hallotta meg a hivó koppanást.

Másodszor is zörögtek. Harmadszor is zörögtek. Negyedszer is kopogtak. Semmi válasz.

Azután a feleség maga ment az ajtó elé és hivta, hivta, hangos szóval hivta Ábrahám urat. Semmi válasz.

Azután a gyerekek vékony hangja kezdte türelmetlenül sürgetni a papát, és az apró ujjacskák doboltak, dörömböltek a süket ajtón. Semmi, semmi válasz.

Azután feszitővasakat hozott az aggódó cselédség és végre betörték az ajtót.

Ábrahám úr ott ült egy karosszékben. Nagyon sápadt volt az arcza és a feje kissé előrehajlott, a mellére. Merev térdén valami sárgaboritékos könyv pihent, félig kivágva. A papirvágó kés lenn feküdt a mozdulatlan lábai előtt.

Most sem válaszolt.

A szatirikus sors megnémitotta. Örökre és végkép megnémitotta.

Amikor megvolt mindene... amikor ott volt a fáradságosan összegyüjtött, nagyszerü könyvtár... amikor olvashatott volna mindent, reggeltől estig: akkor a szatirikus sors egy kis szivszélütéssel örök vakságot legyintett a mohó szemeire szegény Cserép Ábrahámnak!

Ott ült a karosszékben lecsukott szemhéjjal, bután, halálsápadtan, élettelenül, ezer meg ezer könyv közepette Ábrahám ur, aki egész életében olvasni akart.

*

AZ ATHENAEUM OLVASÓTÁRA

ÁBRÁNYI EMIL

LÁBÁN ÚR KÖNNYEI
ÉS
EGYÉB TÖRTÉNETEK

BUDAPEST
AZ ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2015
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5472-98-5 (online)
MEK-14512

TARTALOM

Lábán úr könnyei.
Világegyetem.
De profundis...
Kutya volt...
A kellékes.
Finále.
Magdolna néni.
Az atléta.
Szomorú szemek.
Ofélia.
A hatvan éves asszony.
Leszámolás.
Papa, gyere vissza...
Becsület.
Az Isten közönyös...
Töredék.
Villám.
Az utolsó levél.
Egy, kettő, három...
Olvasni akart.
Esküvő.
Jean.
Misera plebs.
Ave Cézár!