|
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor-pokol
Istenfiú-táltosparipa/ördögfajzat-állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódás: magyar típuspéldatár
Eugéniusz:
Egy mondatban p
Írástudók/elitek árulása - II.
A legszebb isteni-emberi hivatások,
vagy a leghitványabb ördögi mesterségek
Küldetés és pokoljárás - vagy árulás
Alkalmatlan, megalkuvó, hitvány, gyáva,
tétlen, kártevő, a pályával járó pokoljárást
ön-kíméletesen elkerülő stb. stb., vagyis
a hatalmát jó helyett semmire, de bűnös
tudatlansággal/szánt szándékkal inkább
a rosszra használó ún. segítő, és szellemi,
kulturális, társadalmi, gazdasági/politikai elit
Petőfi Sándor
A MAGYAR NEMZET
Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn,
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
Pest, 1846. december
p 1
p A megalomániás tudós/lelkész képzeli: ő a mindent látó isteni szem
p Legsötétebb emberiség elleni konspirációm filantróp kirakattal fedem
p Rossz társadalmi szeizmográf: nem érzi/jelzi a „földindulás” előjeleit
p Mint egy stréber tanítvány, aki kannibálként felfalja a nagy mesterét
p
p 2
p Az idegen zászlós politikai (had)műveletek kiötlője s kivitelez(tet)ője
p Mint paternalista „kívánságműsor” -vezető ő diktálja, hogy mit akarsz
p Mint a materialista Liszenko: ő parancsolni akarna a természetnek is…
p Mint Kohlhaas: nem engedek igazamból, ha belepusztul is világom
p
p 3
p Inkvizítor, ha egy outsider új paradigmája átrendezné szakterületét
p Aki nem az orvosi protokollt követi, az azonnal stigmát kap: sarlatán
p Konteó bélyeget süt a titkos szervezkedéseket leleplezni próbálókra
p Egy rossz vendéglős-fogadós, idegenvezető: mindenkinek parancsol
p
p 4
p A rossz „korszerű” nagymami: nem tanít imádkozni/beszél a Jóistenről
p Önáltató ál-Indiana Jones: ő komoly professzor és vagány kalandhős is!?
p Elsőgenerációs értelmiség: megalkuvásig alkalmazkodó/asszimilálódó
p Leszólod a mai Öveges profot, aki oly élvezetesen terjeszt jó ismeretet!
p
p 5
p Mint egy „jó” titkárnő, aki falaz főnöke köz- és magán disznóságainak
p A szervilis társalkodónő, aki csak hevesen legyezgeti az úrhölgy hiúságát
p Egy rendező, aki rosszul osztja ki a szerepeket (képzetlen/protekciós)
p Cassandra jóstehetségét kenyérféltésből stb. hiteltelennek mutatja be
p
p 6
p Mint az elrabolt keresztény gyerek: hazaáruló janicsárként tér vissza!
p Mint arctalan hóhér: ő gyilkos iróniával mészárol gondolatcsecsemőket
p Egy hülye civil góré: a harctéren szerencsétlenkedve csak galibát okoz
p Mint mikor egy csaló cirkuszi erőművész „óriás” kamu súlyokat emelget
p
p 7
p Mint amikor az állatkirály tüzes karikába ugrással stb. produkálja magát
p Nem bolond ő a háborgó tengeren kerülgetni Szkülla-Kharübdisz szikláit
p A városi aszfalt biztonság - ingoványosabb önellátásra nem merészkedik
p Okosan kikerülgeti az ún. érzékeny témákat, ami felsőbb köröket érinthet
p
p 8
p Ő csak addig elszánt oknyomozó újságíró/rendőr, amíg kis hal a gyanús
p A szellemi törpék országába tévedt óriással ő is szörnyetegként bánik el
p Mint rossz vadász, oly rövid türelemmel ül felajzott íjjal, s vár az ihletre
p Ő se nem gyermek, se nem részeg: csak ők mondják helyette az igazat
p
p 9
p Egyszer-egyszer még kis/féligazságot is kimond, hogy ez hitelesítse őt
p Felrajzolja a helyes irányt is, de azt elrejti a sok-sok hamis vektor közé
p Mint a gazdi pulikutyája: mindenkit a nyájba terelve véd és el is birkásít
p A bűn rossz dajka, aki a mocskos fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti
p
p 10
p Mint egy „örök, nagy (fene)gyerek”: oly szörnyen kegyetlen is vagyok
p Minőségellenőrként arányt tévesztve a kis bolhából elefántot csinálok
p Rossz/korrupt műszaki átvevő életveszélyes épületre ad szakmai áldását
p Harácsol: hisz csak addig lehet helyén, amíg a kinevezője le nem váltja őt
p
p 11
p Rablógazda – a rá bízott értékeket kiuzsorázó: utána az özönvíz/sivatag…!
p Őt ne azért fizessék, ha egészség van: ő pont a betegeiből akar jól megélni
p Ő nem vigasztal, ritkán enyhít, pláne végleg nem gyógyít beteg(ség)eket!
p Botcsinálta doktor: ha betegpanasz ömlik rá – ő erre süket, ill. neki is fáj…
p
p 12
p A minimum 8+4+5=17 év szorgos biflázás után legalább jól akar keresni…!
p Minél sötétebb a köznép „világa”, ő annál fényesebben világíthat, villoghat
p Ha komolyan venné a hivatását, úgy sokkal sűrűbben kételkedne magában
p Mindkettő kárára épít/rombol tömeg/magas kultúrát elválasztó (mű)falat
p
p 13
p A rossz példával elöljáró: hogyan értsük direkt félre a vitapartnerünket
p Mindig tud üzenni? A börtön falára már minek írjon utolsó csepp vérével?
p Mindig „összekeveri”: civilizáltság/kulturáltság – így látja az ún. fejlődést…
p A kultúra neki nem az, ami az egyén/társadalom erkölcsi színvonalát emeli
p
p x
Petőfi Sándor
A magyar politikusokhoz.
Lenézik a szegény költőket
Ez elbizott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyülésén
Fényes szerepet játszanak.
Pusztulj az utból, jó fiú, ki
Kopottan ballagsz ott gyalog,
Mert eltiportat ezen úr, ki
Hintón melletted elrobog.
Azért vannak tán olyan nagyra,
Hogy őket paripák viszik,
S mig a költő tengődik éhen,
Az ő szolgájok is hizik?
Vagy, a mi még szebb, azt gondolják
Talán, hogy fontosabbak ők
Az emberiség mérlegén, mint
E haszontalan verselők?
Ti, kik ugy fölfuvalkodátok,
Tudjátok-e, mik vagytok ti?
Az apró napi események
Mulandó pásztortüzei.
Éjenként lát a vándor, a mint
Föl-föllobogtok magasan,
S reggel felé a nagy tüzeknek
Már csak hideg, holt hamva van.
Hozzátok képest, mikor égtek,
A költők kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midőn már
A szellők régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.
Tanuljátok meg, mi a költő,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költő
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
A melybe örök igazságit
Saját kezével irta meg.
S habár más nemzet föl se venné
A költőket, ti magyarok,
Költőitek előtt, ti nektek
Illő, hogy fejet hajtsatok.
Oh, a magyar költőknek vajmi
Nagy honfi-érdemök vagyon…
Szégyen, ha elfelejtettétek!
Még nincsen túl fél századon.
Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet
Apáink örökségiből
El nem rabolt még az enyészet,
Az ellenünk eskütt idő,
Nyelvünk is veszendőben volt már,
Hozzája közel volt a vég,
Az országútra kitaszítva
Halálos bajban feküvék.
Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyujtottatok?
Ha hozzá léptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rugjatok!
Költők valának ápolói,
E rongyos, éhes emberek,
Ők ápolák s menték meg… és ti
Őket még is lenézitek!
(Pest.)
Az áruló elit
arcképcsarnoka
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
