Ludwig Emil
2018. NOVEMBER 7. SZERDA. 1:30
FRISSÍTVE: 2018. NOVEMBER 7. 2:44
Az utolsó fotó. Máig nem tisztázott, hogy nemi betegség vagy mérgezés végzett vele (Fotó: Wikipedia)
Egy korabeli szovjet mondás szerint: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog – amire a fővárosi polgárok azt suttogták: azért fog sokáig élni, mert nem Berija (a szovjet belbiztonsági miniszter) orvosa kezeli.
Azon az őszön a kerek hatvan éve orosz földön lezajlott nagy októberi szocialista forradalmat ünnepelték a kommunisták világszerte a legyőzhetetlen „béketáborban” Budapesttől Prágáig, Bukaresttől Varsóig, Moszkvától Havannáig és Ulánbátorig. Idehaza november 7-én, már sokadszorra, teljes politikai egységben végigvonultak az ünneplő dolgozók a Dózsa György úton és a Felvonulási téren, az egykori Sztálin-szobor helyét elfoglaló, bronzkabátba öltöztetett Lenin-szobor előtt. Biztonsági sorfalat a karhatalom meg az 1957-ben verbuvált Munkásőrség alkotott, Kádár János első titkár elvtárs a tribünön interjút adott az akkori televíziónak és a Népszabadságnak; a luftballonos felvonulók piros szegfűvel és hurkapálcás zászlócskákkal integettek a visszaintegető kedves elvtársaknak.
A vászonkötésű könyv 11 800 példányban került a könyvesboltokba. Vettem a fáradságot, hogy a 250 oldalas kötet úgynevezett „magyar” írói közül kiválogassam a részben naiv, többnyire azonban mindenre kapható, jellemtelen szerzőket. Csak azért, hogy jelenkori olvasóink is láthassák: kikkel paroláztak, hogyan szolgálták és ajnározták abban a sötét korszakban a kommunista Szovjetuniót és törtető, gonosz és ostoba vezetőit.
Az egyik ilyen, Erdélyben született műfordító és költő, Fodor József (1889–1973) 1919-ben Kun Béla vöröskatonájaként harcolt a románok ellen, majd néhány évig alkalmi munkákból élt. Tisztes irodalmi pályát futott be: 1934-ben és 1943-ban elnyerte a Baumgartner-díjat, majd 1957-ben (!) a Kossuth-díjat. Lenin születésének 80. évfordulója (1950. január 21.) alkalmából Arckép címmel írt egy nyolcszakaszos költeményt a „Nagy ember” dicsőítésére. Néhány sor tőle: „Előttem áll a Nagyhomlokú, a Hatalmas; szeme merően / Néz rám; de szúrós lángja, mint a tű, átszeli a mélyt. / A lelkek aljáig, a titkokig hatol. / S mindent megért, lát és megmér. Nagyobb láng még nem volt sehol. (…) Nem gyűlt össze még: értelem és akarat! / Milyen vonzó távolból is, hallatlan együttese. / Nyolcvan éve született.” És így tovább…
Egy másik, Garai (Ruprecht) Gábor (1929–1987) író, költő az egyetemen ismerte meg Lenint Rudas (Róth) László (1885–1950) filozófusprofesszor előadásaiból. „A tudóst és embert, akinek álruhás képe 1917-ben ellenállhatatlanul vonzotta magához Garait: Lenin, a halhatatlan, a mauzóleumban energiaforrás, amely élesebb fényt sugároz az ő tündöklő koponyájából…” – írta. „Majakovszkij szava máig eleven: Homloka ráncában az emberiség! – igen, az egész emberiség öröksége, amit Lenin ránk hagyott.” De még a polgári osztályhoz tartozó, magas intelligenciájú Füst Milán (Fürst Konstantin; 1888–1967) is írt költeményt az emberi teljességről Lenin alakjában: „vajszívű voltál, és mégis rettenetes, mert tudtad, hogy mi az Eszme”.
A szegény, örökké beteges Tóth Árpád (1886–1928) az Új isten című versében (1919) a lenini kommunizmus útjára tévedvén vetette el a sulykot. „Őt ünnepli, Lenint: Világra ömlő harsonád sodrába / Szerényen s mégis segítve simul / A kicsiny, árva magyar jaj-patak / A messze zengő nagy moszkvai árba / Mely most tisztára mossa a világot: / Hozsánna néked, új isten, hozsánna!” Egy másik költő, Pásztor (Pikler) Árpád (1877–1940) Lenin című verse 1917-ből szintén megérte a pénzét: „Új Krisztus jött. De oly közel ma még, / Hogy fel sem éri ez a nemzedék, / S nem súgja szent érzések percein: / Lenin, Lenin! (…) Termő lombbá lettek a fegyverek, / Testvérekké lettek az emberek / Karácsony volt épp a Föld térein… / Lenin! Lenin!”
Hidas Antal (1899–1980) – másik álnevén Szántó Gyula –, Kun Béla Ágnes nevű lányának férje szintén kitett magáért tüzes költeményével. Leninhez írta hozsannázva: „Te vagy a harc neve, a föleszmélő magyar munkásság téged néz, Lenin. / Odakünn ragyog a nyár, érik a kalász, a gyümölcs. / Te vagy a gyűlöletünk vörös zászlajában. / Az üzemi sejtek akcióiban. / Te leszel a munkásezredek végső rohamában. / Vezess bennünket győzelemre!”
Az antológia első ötödrésze után Lenin 1924-ben bekövetkezett halálát a „szent vörös áhítat” korszaka követte. Máig sem tisztázódott, mi okozta valójában a halálát: krónikus nemi betegség vagy a Sztálin és szűk köre által elkövetett mérgezés. Komját (Korach) Aladár (1891–1937) kommunista emigráns bécsi tartózkodása idején költötte ezen szabadverset Meghalt Lenin címmel. „Számolhatatlan milliók gyászozzák őt, / mint senkit még, mióta föld a föld. / (…) Hohó, urak! Hatalmas volt Lenin, / igazító kezű, de csupán törvényt teljesített / Törvényt, ami pusztíthatatlan / kik vér vagyunk a véréből, megannyiunkban él. (…) Lenin ledűlt! Legyünk egyszerűek, mint ő volt! Tudatosak, mint ő volt! Akaratosak, irgalmatlanok, s mindent merőek, mint ő: Lenin volt.”
Barta (Braun) Sándor (1897–1938) részt vett a szabadkőműves Galilei Kör munkájában, a Tanácsköztársaság alatt újságíró volt, a bukás után a bécsi emigrációban saját folyóiratot alapított Akasztott ember címmel, 1925-től a Szovjetunióban élt. Lenin halálát követően ezt írta versében: „Egyetlen holtat dajkál a föld, / s lámpátlanabb még sohasem volt az ember. / Lenin, szegény, göthös szívű ember, / hombárnyi homlokod alatt a tűz emésztő pipacsával, / te ezerszer elátkozott, leköpdösött hideg gépember, / te „vörös cár, akasztófák karmestere, báránykáid elvesztője.” Ezt a „pechvogelt” 1938-ban koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték. Pedig Sztálin elvtárs csodaországában is megélt tizenhárom „szép” esztendőt.
A költemények sűrűn ismétlődő „Lenin” címeit lefoglaló Benjámin László (1915–1986), Képes Géza (1909–1989), Földeák János (1910–1997), Ladányi Mihály (1934–1986) és az 1943-ban született Dalos (Deutsch) György neve is bele került az 1977. évi antológiába. A később szamizdatos Dalos harmincnégy évesen zokogta el új nemzedéke régi bánatát: „a főszereplők, Lenin, Gorkij és Majakovszkij mind halottak” – nosztalgiázott a verseskötet legifjabb szerzője.
Lenin akkor már rég halott volt. Napjainkban a Vörös téren kívül talán már csak az emlékét ismerik az orosz fiatalok meg a sok oroszországi nemzetiség. Szelleme azonban mintha a jelenléte is lenne, különösen a budapesti baloldal körében. A szovjet csapatok 1991 júniusában elhagyták hazánkat. Közben lezajlott az 1945 óta első szabad és demokratikus országgyűlési választás, Magyarország polgári-nemzeti jogállammá alakult át.
Sajnos gyorsan kétpólusúvá lett, a politikai nézetektől két pártra szakadt: baloldali-liberálisokra és jobboldali-nemzetiekre. Még a rendszerváltozás előtt (1988-ban) megszületett a Szabad Kezdeményezések Hálózata. Mint A nyolcadik utas: a Halál című horrorfilmben, úgy változtak át SZDSZ-szé. A liberális párt elnöke 1990-ben Kis János filozófus lett. Tanára és mentora Lukács (Löwinger) György (1885–1971) filozófus volt. Róla tudni kell, hogy a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének politikai biztosaként 1919 nyarán tizedelés során katonákat lövetett főbe. Hat áldozat neve ismert, Lukács 1989-ben megjelent posztumusz emlékezésében a „megfutamodással” mosakodott.
Alighanem mindenki ismeri az SZDSZ alapítóinak neveit: Haraszti Miklós, Kőszeg Ferenc, Tölgyessy Péter, Tamás Gáspár Miklós, Bence György, Márkus György, Bauer Tamás, Pető Iván, Magyar Bálint, Heller Ágnes, Konrád György, Eörsi István, Radnóti Sándor, Demszky Gábor stb. Közéjük keveredett később a Fideszt elhagyó Fodor Gábor, aki megismerhette az Eörsi-klán sötét politikai múltját. Eörsi (Schleifer) Gyula (1922–1992) egyetemi és MTA-professzor az 1956-os forradalom leverését követően kodifikálta a megtorló eljárást, amely által a „bűnösök” több százas nagyságrendben kerültek bitófa alá és hosszú időre börtönbe. ÁVH-s tisztként nyugati országokban működött, fontos információkat gyűjtött; később kitudódott, hogy idehaza politikai ügynök is volt. A fia, Eörsi Mátyás jogász, nagybátyja a költő-író Eörsi István 2005-ben hunyt el. Eörsi Mátyásról csak annyit, hogy belépett a Gyurcsány-féle DK-ba, és a leghírhedtebb ÁVH-s „körmös” Bauerekkel bizniszel.
És itt megáll a klaviatúra. Amíg Soros György banktrezorjaiból és alapítványaiból ki nem ürül a pénz, amellyel 1984 óta dollárszázmilliókkal táplálta a baloldali bajkeverőket és vazallusaikat, nem lesz nyugalom és biztonság Közép-Európa sokat szenvedett országaiban. Lenin élt, és a szelleme még most is él!
