Eugéniusz:
A magyar/világelit árulásai – IV.
Egymondatos lényegre törő jellemzések
Alkalmatlan, megalkuvó, hitvány, gyáva, tétlen, kártevő,
a pályával járó pokoljárásokat ön-kíméletesen elkerülő stb. stb.,
vagyis a hatalmát jó helyett semmire, sőt főleg rosszra használó
ún. segítő, szellemi, kulturális, társadalmi, gazdasági és politikai elit
Petőfi Sándor
A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
(Pest, 1847. január.)
p 1
p Az országrablókat príma pénzdíj elfogadásával szalonképessé teszi
p Az urakkal egy tálból cseresznyézik, főleg velük akarna jóban lenni
p Szómágus: gyereket beszél hasadba, a feketét meg fehérnek mondó
p Szerecsent/pénzt mos/mosdat előbb kis-, majd nagyüzemi keretben
p Aki nem vele, az mind ő-ellene: tőle akár éhen is halhat, sőt haljon!
p Már csak nem is képmutató, de már tüntet például a paráznaságával
p Olyan, mint aki az idegenek előtt ki mást, a saját családját becsmérli
p Ha egy kis koncot kap, akkor már ki van fizetve a bűnös (el)hallgatása
p Destruktívan rivalizál - ilyen áron kerülne tartósan monopolhelyzetbe
p Idegen formákba erőszakolva magyar szellemiséget bénít, sorvaszt
p Nem áll a kenyérharcosok mellé, de napi ingyen-cirkuszt szolgáltat
p „Introvertált”: saját levében fő, még/már álruhában se jár nép közé
p Kerüli a megmérettetést, kritikát - ő önmaga bírája, esetleg cimborái
p
p 2
p Az igazságot csak szeretné, de hát elvtársait jobban kell szeretnie…
p Amikről hallgat, pont azzal követi el a legocsmányabb hazugságot
p Már régóta nem a sportért stb. él-hal, hanem már csak a sportból él
p Leértékelteti az emberekkel szerves kultúrájukat, elvágja gyökereiket
p Egy epigon, hamisító és tolvaj, rabló, plagizátor, utánzó majom stb.
p Óvatos duhaj – szigorú öncenzúrával kiheréli még a saját műveit is
p „Szellemi alkimista”, aki a szart próbálja neked aranyként bemutatni
p Aki nem tud/akar jobbat, mint eldalolni a saját, privát (világ)fájdalmát
p Aki az Istent sem keresi, így se a hazáját, se a családját nem szereti
p Csak a gyilkos szakmai rutinból dolgozva öl, gyilkol ízlést, egészséget
p Akinek az álpálfordulása csak szervilis, szélkakas köpönyegforgatás
p Csodagyerekekből képes szisztematikusan hülye-gyereket nevelni…
p Ő büntetlenül szellemi kábítószereket gyárt, hirdet, terjeszt és árul
p
p 3
p Hírözönvízzel árasztja el a „lakosságot”, hogy ne tájékozódhasson
p Azon dolgozik, hogy a nemzetből nép, lakosság, tömeg stb. legyen
p Módszeresen szellemileg kiskorúsítja, értelmi fogyatékosítja a jónépet
p Kiforgatja az embereket magukból, és így mások majd mindenükből
p Cserbenhagyja a globális pénzvilág terrorja kiszolgáltatott áldozatait
p Aki a zsidóságával stb. tenné védett vaddá, mentelmi jog alá magát
p Mintha egy tűzoltó az égő házba szorulttal alkudozna a mentéséről
p Mintha egy pókember akrobatikájával szövögetné orv hálócsapdáját
p Egy patikus, aki egy lassan, de annál biztosabban ölő mérget kever
p Bonyolultan, rébuszokban fogalmaz, mert ő maga se érti, mit mond
p Mintha egy bokszoló főleg övön alul akarna ütni, övön aluli humora
p Mintha az óceánt titokban egy luxusjacht medencéjében úsznám át
p Bolondnak mondja a teória igazolásáért az óceánon tutajjal átkelőt
p
p 4
p Mintha éppen az éles ütközet előtt dezertálna csatából/csapatból
p Mintha az egri várat szigorúan csak a fix munkaidőmben védeném
p Lélektani tudós: pánikba ejt: légy nem gondolkodó engedelmes báb
p Mintha mindig, s csak a szakács döntene róla, milyen finom a főztje
p Mintha a postás cenzúrázná ill. szelektíven kézbesítené a leveleket
p Ő egy szürke eminenciás, aki a háttérből orvul mozgatja a szálakat
p Egy pszichopata cezaromán sátánista, aki visszaél nagy hatalmával
p Büszke, mert a macskakaparását gyönyörű sormintával választja el
p Mintha a kést és a villát/melegvizet is újra és újra ki akarná találni…
p Mintha a Holdon élne: nem tudja, itt és most kinek hirdeti az Igét
p A pesztra, a bölcsőt ringató kéz az éppen kibontakozó kis életre tör
p A piramis csúcsáról irányít, beetet naiv, balek lelkes embertömeget
p Mintegy szívességből teljesítgeti hivatali tájékoztatási kötelességét
p
p x
Magyarország.
Te sem termettél ám szakácsnak,
Magyarország, édes hazám!
A sűlt egy részét nyersen hagynád,
S elégetnéd más oldalán.
Mig egy felől boldog lakóid
Megfúlnak a bőség miatt:
Hát más felől meg éhhalállal
Megy sírba sok szegény fiad.
(Eperjes.)
*
Petőfi Sándor:
Palota és kunyhó
Miért vagy oly kevély, te palota?
Uradnak fényében kevélykedel?...
Azért van rajta gyémánt, hogy szive
Mezítelenségét takarja el.
Szakítsd le a cafrangokat,
Mit rá szolgája aggatott,
S nem ismersz isten munkájára,
Oly nyomorúság marad ott.
S hol vette gazdád ama kincseket,
Mik semmiből őt mindenné teszik?
Ott, hol a héja a kis madarat,
Mit szétszakít, melynek vérén hizik.
A héja vígan lakomáz,
S szomszéd bokornak fészkiben
Madárfiúk zokognak, várván
Anyjokra, mely meg nem jelen.
Fitogtasd csak, te gőgös palota,
Az orzott kincsek ragyogásait,
Ragyogj csak, ugysem ragyogsz már soká,
Meg vannak már számlálva napjaid.
S kivánom, hogy minél elébb
Láthassam omladékodat,
S hitvány lakóid összezúzott
Csontját az omladék alatt! - -
S te kis kunyhó a magas palota
Szomszédságában, mért szerénykedel?
Miért bújtál a lombos fák mögé,
Azért-e, hogy inséged födjed el?
Fogadj be, kis sötét szoba;
Nekem nem kell szép öltözet,
De szép szív... s a sötét szobákban
Találni fényes szíveket.
Szent a küszöb, melyen beléptem én,
Oh szent a szalmakunyhók küszöbe!
Mert itt születnek a nagyok, az ég
A megváltókat ide küldi be.
Kunyhóból jő mind, aki a
Világnak szenteli magát,
S a nép mégis mindenfelől csak
Megvetést és inséget lát.
Nem féljetek, szegény jó emberek,
Jön rátok is még boldogabb idő;
Ha mult s jelen nem a tiétek is,
Tiétek lesz a végtelen jövő. -
A földre hajtom térdemet
E szűk, de szent födél alatt:
Adjátok rám áldástokat, s én
Rátok adom áldásomat!
Pest, 1847. január
p 5
p Mint megalomániás stb. tudós képzeli: ő a mindent látó isteni szem
p Legsötétebb emberiség elleni konspirációm filantróp kirakattal fedem
p Rossz társadalmi szeizmográf: nem érzi/jelzi a „földindulás” előjeleit
p Mint egy stréber tanítvány, aki kannibálként felfalja a nagy mesterét
p Az idegen zászlós politikai (had)műveletek kiötlője s kivitelez(tet)ője
p Mint paternalista „kívánságműsor” -vezető ő diktálja, hogy mit akarsz
p Mint a kommunista Liszenko: parancsolni akarna a természetnek is…
p Mint Kohlhaas: nem engedek igazamból, ha belepusztul is világom
p Inkvizítor, ha egy outsider új paradigmája átrendezné szakterületét
p Konteó stigmát süt a titkos szervezkedéseket leleplezni próbálókra
p Egy rossz vendéglős-fogadós, idegenvezető: mindenkinek parancsol
p Mint rossz nagymami: nem tanít imádkozni, nem beszél a Jóistenről
p Önáltató áll-Indiana Jones: ő professzor is, vagány kalandhős is…!?
p
p 6
p Elsőgenerációs értelmiség: megalkuvásig alkalmazkodó/asszimilálódó
p Leszólod a mai Öveges profot, aki oly élvezetesen terjeszt ismeretet!
p Mint egy „jó” titkárnő, aki falaz főnöke köz- és magán disznóságainak
p Mint egy társalkodónő, aki csak hevesen legyezgeti az úrhölgy hiúságát
p Egy rendező, aki rosszul osztja ki a szerepeket (képzetlen/protekciós)
p Cassandra jóstehetségét kenyérféltésből stb. hiteltelennek mutatja be
p Mint az elrabolt keresztény gyerek: janicsárként jön vissza hazája ellen!
p Mint arctalan hóhér: iróniámmal mészárolom a gondolatcsecsemőket
p Mint egy hülye civil, aki a harctéren szerencsétlenkedve galibát okoz
p Mint amikor egy cirkuszi erőművész „óriás” kamu súlyokat emelget
p Mint amikor az állatkirály tüzes karikába ugrással produkálja magát
p Bolond lenne háborgó tengeren kerülgetni Szkülla-Kharübdisz szikláit
p Aszfalton van biztonságban, ingoványosabb önellátásra nem merészkedik
p
p 7
p Okosan kerülgeti az ún. érzékeny témákat, ami felsőbb köröket érinthet
p Ő csak addig elszánt oknyomozó újságíró/rendőr, amíg kis hal a gyanús
p A szellemi törpék országába tévedt óriással ő is szörnyetegként bánik el
p Mint rossz vadász, oly rövid türelemmel ül felajzott íjjal, s vár az ihletre
p Ő se nem gyermek, se nem részeg: ők csak mondják helyette az igazat
p Egyszer-egyszer még kis/féligazságot is kimond, hogy ez hitelesítse őt
p Felrajzolja a helyes irányt is, de azt elrejti a sok-sok hamis vektor közé
p Mint a gazdi pulikutyája: mindenkit a nyájba terelve véd és el is birkásít
p A bűn rossz dajka, aki a mocskos fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti
p Mint egy „örök, nagy (fene)gyerek”: oly szörnyen kegyetlen is vagyok
p Minőségellenőrként arányt tévesztve a kis bolhából elefántot csinálok
p Rossz/korrupt műszaki átvevő életveszélyes épületre ad szakmai áldását
p Harácsol: hisz csak addig lehet helyén, amíg a kinevezője le nem váltja
p
p 8
p Rablógazda – minden rá bízott értéket ki-uzsorázó: utána az özönvíz
p Azért ne fizessenek, ha egészség van - mi a betegeinkből éljünk jól!
p Ő nem vigasztal, ritkán enyhít, pláne nem gyógyít beteg(ség)eket!
p Botcsinálta doktor: betegpanasz ömlik rá – ő erre süket/neki is fáj…
p Minimum 8+4+5=17 év szorgos biflázás után legalább jól keressek!
p Minél sötétebb a nép „világa”, ő annál fényesebben világít és villog
p Ha komolyabban venné a hivatását, sűrűbben kételkedne magában
p Mindkettő kárára rombol tömeg- és magas kultúrát elválasztó műfalat
p Ő nyit(ott) minden rosszra: jó érzékkel meglátja, átveszi, alkalmazza
p Rossz példával jár elő: hogyan értsük direkt félre a vitapartnerünket
p Mindig tud üzenni? A börtön falára minek írjon utolsó csepp vérével?
p Mindig „összekeveri”: civilizáltság/kulturáltság – így látja a fejlődést…
p Sandán magáról rád vetíti a gyanú árnyékát: a Hatalom embere vagy
p
p x
Petőfi Sándor
A magyar politikusokhoz.
Lenézik a szegény költőket
Ez elbizott, kevély urak,
Kik a megyék s ország gyülésén
Fényes szerepet játszanak.
Pusztulj az utból, jó fiú, ki
Kopottan ballagsz ott gyalog,
Mert eltiportat ezen úr, ki
Hintón melletted elrobog.
Azért vannak tán olyan nagyra,
Hogy őket paripák viszik,
S mig a költő tengődik éhen,
Az ő szolgájok is hizik?
Vagy, a mi még szebb, azt gondolják
Talán, hogy fontosabbak ők
Az emberiség mérlegén, mint
E haszontalan verselők?
Ti, kik ugy fölfuvalkodátok,
Tudjátok-e, mik vagytok ti?
Az apró napi események
Mulandó pásztortüzei.
Éjenként lát a vándor, a mint
Föl-föllobogtok magasan,
S reggel felé a nagy tüzeknek
Már csak hideg, holt hamva van.
Hozzátok képest, mikor égtek,
A költők kicsiny csillagok,
E messze csillámló szikráknál
Százszor nagyobbak lángitok;
De hamvatokat is midőn már
A szellők régen elvivék,
A távolságban a kis csillag
Még akkoron is egyre ég.
Tanuljátok meg, mi a költő,
És bánjatok szépen vele,
Tanuljátok meg, hogy a költő
Az istenség szent levele,
Melyet leküld magas kegyében
Hozzátok, gyarló emberek,
A melybe örök igazságit
Saját kezével irta meg.
S habár más nemzet föl se venné
A költőket, ti magyarok,
Költőitek előtt, ti nektek
Illő, hogy fejet hajtsatok.
Oh, a magyar költőknek vajmi
Nagy honfi-érdemök vagyon…
Szégyen, ha elfelejtettétek!
Még nincsen túl fél századon.
Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet
Apáink örökségiből
El nem rabolt még az enyészet,
Az ellenünk eskütt idő,
Nyelvünk is veszendőben volt már,
Hozzája közel volt a vég,
Az országútra kitaszítva
Halálos bajban feküvék.
Kevély urak, e szent betegnek
Milyen segélyt nyujtottatok?
Ha hozzá léptetek, azért volt,
Hogy rajta egyet rugjatok!
Költők valának ápolói,
E rongyos, éhes emberek,
Ők ápolák s menték meg… és ti
Őket még is lenézitek!
(Pest.)
Az áruló elit
arcképcsarnoka
A nem javító-segítő,
de passzívan-aktívan ártó elit
A lelki-szellemi, társadalmi, és
gazdasági/politikai vezetők árulásai
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy épp a rosszat csinálja jól…
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagembernél jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb. stb.,
hogy segítsenek vagy ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
Mindenki közvetlenül érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|