Ormódi Bertalan:

Pecsovics-világ Magyarországon :

Történeti rajz a jelenkorból (1868)

I.

1865-ben történt, hogy Magyarországot újra megragadta a loyalitás láza. Deák Ferencz Magyarország kizárólagosan szabadalmazott bölcse kimutatta húsvéti czikkében történeti tényeken alapuló adatokkal, hogy azon nyomorgatásokért, pusztitásokért, zsarolásokért, kinzásokért, akasztásokért, melyek Magyarországon három száz év óta s különösen az utolsó két évtized alatt végrehajtattak, — Ausztriát nem terheli semminemű felelőség. És ekkor lelkesedés szállotta meg a mágnások, hivatalnokok, fizetett ujságirók s a nagy Deák-napló liguához tartozó egyének szivét, és örömittasan kezdték nyaldosni azt az égő lángpallost, melylyel Ausztria kérlelhetlenül ostorozta e szerencsétlen nemzetet, mindaddig mig az, Magantánál félig kisikamlott megbénított kezeiből. Es ezen léha szellemet terjesztették mesterségesen, beleoltották az ifjúságba, rádisputálták a félmüveitek és könnyenhivők [sokaságára, mig végre elmondhatták : nézzétek a nép szenved, a nép éhezik, ez állapot végkép tönkre juttatja; tehát engednünk kell a nép szavának, ki kell egyezkednünk minden áron! Mintha abból, hogy a nép szenved az következnék, hogy dobja oda legszentebb jogait, szentesitett törvényeit, áldozza fel saját és utódai jövőjét, vagyonát, nemzeti öntudatát, hogy percnyi enyhülést nyerjen s ma-

gát érdemesítse azon hatalom kegyelmére, mely öt tőnkre juttatta s idegenné koldussá tette saját hazájában. így kezdődött a kiegyezkedés. Mily ördögi ügyességgel vitte szerepét e képmutató párt, mely maholnap teljes és végleges diadalát fogja ünnepelni Magyarország nemzeti önállása és szabadsága romjain! A 18 évi osztrák uralom alatt lassan nesztelenül elfoglalt minden tért behízelegte magát a nemzet bizalmába, elöl lebegtetve a népszabadság zászlaját, azon feltett szándékkal, hogy azt előadandó alkalommal az ellenség kezére játsza — mint Görgey Világosnál.

II.

Ez időben Párisból következő levelet vettem:

Kedves barátom!

Elválásunk alkalmával megígérted, hogy azonnal segítségemre sietsz, ha szükségem leend reád. Ezen idő bekövetkezett. Ne ijedj meg, kérlek. Nem párbaj vagy valami veszedelmes szerelmi kaland idézte elő e válságot. A dolog egyszerűen abból áll, hogy látni akarlak még egyszer téged egyetlen igaz barátomat, mielőtt végkép és örökre itt hagyom Francziaországot és Európát. Ha jösz (s én meg vagyok győződve, hogy teljesíted kívánságomat) elbeszélem neked körülményesen mindazon eseményeket és indokokat, melyek e határozatra birtak. Barátom, a dolgok ugy állanak, hogy az ember maholnap pirulás nélkül nem vallhatja magát franciának. Én számot vetettem magammal s azon határozatra jutottam, hogy. kibujdosom örökre ezen országból, hol a romlottság és elaljasodás azon fokát érte, midőn a bün, a gyávaság, a szolgai alávalóság — erények gyanánt tűnnek fel a közvélemény előtt! Isten veled s jer, jer mielébb barátod Hoche Amadé.

Hoche Amadé kivel párisi tartózkodásom alatt benső baráti szövetségre léptem, akkorában az „Avenir du peuple" cimü ellenzéki politikai hetilap szerkesztője s az ifjú irodalmi nemzedéknek azon — mai időben ugy Franciaországban mint nálunk vajmi ritka — magasztos alakjainak egyike volt, kik a szabadság, a haladás s a nép valódi szent érdekeiért lelkesülve ezen dicső eszméknek szentelik tollúkat, tehetségüket, minden erejüket s e térről nem engedik magokat sem a hatalom édesgetései és fenyegetései, sem a kislelküek ijesztgetései által leszoritani. Még az nap következő választ bocsátottam hozzá:

Kedves Amadé!

Jövök. Leveled épen oly lélekhangulatban talált, minőben te lehettél, midőn e levelet irtad. Olvasás köz ben azt hittem, hogy Magyarország mostani állapotát ecseteled. Jövök s lehet, hogy együtt utazunk. Viszontlátásig.

III.

Másnap útban voltam Párizs felé. Midőn Eötvös József, a mostani osztrák magyar (lipótvárosi) alkotmány-basilika egyik gyarló oszlopa Magyarországból, melyet akkor fél Európa rabszolgacsordái vérbe és lángba borítottak, Helvetiába utazott, a határon ezt énekelte: Isten veled hazám, bátrak hazája! Csodálatos, hogy az ember azon tulajdonságot csodálja leginkább másokban, melylyel legkevésbé bir. Mostan már nincs oka a nemes bárónak a magyar nemzet bátorságát bámulni és megénekelni. Énnekem, midőn Magyarország határát átléptem, kedvem volt az idézett versszakot búcsúztatóul eként travestiálva visszakiáltani: Isten hozzád hazám, gyávák hazája! De ajkaim nem birták e káromló szavakat kiejteni s szivemben egy titkos hangot hallék, mely eként szólt: tiszteld Magyarországot! Ne merd káromolni e nemzetet, mely a szabadságnak s az emberiség szent eszméinek legdrágább vérével áldozott s mely oly csodákat müveit, melyek páratlanok az emberiség történetében, habár most végre — vezérei százszoros árulása után — csüggedten lehajtja fejét.

(...)

https://library.hungaricana.hu/hu/view/DTT_KONY_0028_OGYK000383649/?pg=0&layout=s