Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Aranykor/Isten országa - vaskor-földi pokol

Magyarán írt mondatokban szellemi kincstár

ppppppppppppppppppppppp

Az életrontás-javítás tükre - II.

Jó szellemű testi-lelki és társasélet-tükör

Jó-rossz szándék-következmény/ok-okozat

Elvek-tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

ppppppppppppppppppppppp

Csokonai Vitéz Mihály:

A békétlenkedő

I

Tavasz

Ejnye, már az esztendőnek

Silány napjai eljőnek,

Itt a kedvetlen tavasz.

Locsos, pocsos minden napja,

Komor a bőjtmás hónapja.

Április csalárd, ravasz.

Sovány szelek süvőltése,

Száraz porral kerengése

Torkot, mellet terhelő,

Huruttal kerűl elő.

Kinek volna kedve benne!

Bárcsak hamar vége lenne

Únalmas óráinak.

Szemem bármerre tekintsen,

Sem gyümőlcse semmi nincsen

Kertem puszta fáinak.

Mit ér zőldje a szőlőnek,

Ha rajta fürtök nem nőnek,

Mit ér a bimbó, virág,

Ha körtvélyt nem nyújt az ág?

Barmaim, jaj, be soványok,

Elfogyott a takarmányok,

Már sem széna, sem mező,

Ezer az ember szükségi,

Nincs új, elfogyott a régi,

Majd kihúz az éhező.

Óh, bárcsak hamar nyár lenne,

E silány tavasz elmenne:

Uram! uram! talán már

Nem is fog már lenni nyár!

II

Nyár

Haj, haj, no! be elfáradtam,

Ugyan nagyon megizzadtam,

Adjatok egy kis vizet!

A nyári napnak hésége

Éltünk terhe, veszettsége,

Csak, csak ilyennel fizet;

Uram, szűntesd a héséget,

Mert magunkat is eléget.

Tikkasztó kánikulánk

Bűnünkért van csapva ránk.

Testünket alig bírhatjuk,

Lélekszakadva aratjuk

Ami kis termésünk jött;

Vetegettük hideg szélbe,

Most takarjuk forró délbe

Dudva és bogács között;

Amit e' még meg nem fojtott,

Szipoly és sáskaraj tojt ott,

S amit ez is meghagya,

Elsütötte a ragya.

A hosszú napnak terhétől,

A munka keménységétől

Csigázódik életünk.

Mégis mindezért végtére

Mi a szegény ember bére!

Aggunk s alig ehetünk.

Mennykő, villám és mennydörgés

Mind, amit nyér a könyörgés,

Forgószél és jégeső,

Ami a munkánkra jő.

III

Ősz

A fejem már majd megbódúl,

Annyi a gond, mely rámtódúl,

Érik a gohér nagyon.

Szintúgy félek még előre,

Ha ránézek a szőllőre,

A szüret s baj itt vagyon;

Restellek már ki is menni,

Eső esik, mit kell tenni,

Alhatnám is, de nem is,

Mozogni kén nékem is.

Most jőnek már, haj, most jőnek

A megaggott esztendőnek

Legkomorabb részei,

Borong, tolong a kedvetlen

Őszi felhő, és szünetlen

Bugyognak locs cseppjei.

Bent ásítok, kint meg ázom,

Bent didergek, kint meg fázom,

Szomorú ősz, haj, haj, haj!

Benn is baj most, kinn is baj.

Bárcsak meleg napfény volna,

Vagy kemény télre hajolna

Már ez a locspocs idő.

Mert most setét ködbe fedve

Sínlik az embernek kedve,

S azért hozzám más se jő.

De ha jő is, mit csinálunk?

Csak únalom lakik nálunk;

Most is bú és álom nyom:

Jaj be fáj a vékonyom.

IV

Tél

No eljöttél valahára,

Gyászos tél, a főld nyakára,

És az erszényt oldozod:

Együk most már munkánk bérét,

Igyuk saját testünk vérét,

Már az inséget hozod.

Igazán, hogy minél rosszabb

A te részed, annál hosszabb,

Életünkből majd fél rész

A te napjaidba vész.

Elrablod a kikeletnek

Tején hízott természetnek

Gyönyörűségit magad;

Mindent, amit a termékeny

Nyár s ősz adott a vidéken,

Fagyod tőlünk elragad.

Csak számodra munkálódunk,

Érted élünk és aggódunk,

S midőn mindent elragadsz,

Magad csak kedvet sem adsz.

Tömlöccé teszed szobánkat,

Kertünket és gyümőlcsfánkat

p 1

p Leeszi, leissza maga fölül a „mézeskalács házikót”: elárverezik, dobra verik

p Vad, szilaj csikóként fickándozott, míg fel nem nőtt betört igavonó barommá

p Képtelenség jobb belátásra téríteni: a zárt elméjű fanatikus vesztébe rohan

p Véges lelki-szellemi erőit főleg, vagy kizárólag csak önigazolásra mozgósító…

p

p 2

p Lelki szemétláda vagy, mindenki használ, beléd ürít, de téged senki sem ürít

p Életét defenzíven vezeti: csak nagyobb kudarc nélkül „megúszni” szeretné

p Újoncként szörnyű bűzt érez, de nem mer szólni, majd megszokja (mást is)

p Ha azt mondják, nem áll jó neki, úgy nem hord szemüveget: gödörbe zuhan

p

p 3

p Az anarchista mi alapon parancsolna gyerekének: így persze zsarnokot nevel

p Makacsul lecövekelő: tehetetlenségi nyomatékos – életlendülettelen toporgó

p Elmulasztja újból s újból feltölteni a lelki-testi akkumulátorát: végleg lemerül

p Pont a sorsjátékban bízik, hol ritkán s csak egy nyerhet, és milliók vesztenek

p

p 4

p Háziorvosa szabja meg mindennapi élete tartalma s formája alap-minőségét

p Ha ez magasabb körökben előkelő: felerősíti lappangó melankólia-hajlamát

p Regressus ad infinitum: (sem)miért kel fel, miért megy dolgozni és miért él?

p Bárkit ügyesen utánoz, parodizál, de közben meg elsorvad az eredeti hangja

p

p 5

p Senkiről nincs jó véleménye, de a legrosszabb magáról/ill. csak ő tökéletes

p A napi szépségverseny: szakértő szeme lepontozza szerelme hibáit/hiányait

p Egyoldalú: mindennek/kinek csak rossz oldalát, de azt viszont nagyítva látó

p Mindent bevesz: ezt sziruppal az anyukája, azt meg a cukros bácsi kedvéért

p

p 6

p A politikai pankrációt nem látó, család-baráti körben pártjáért tétre verekedő

p Hipnotizált/elkábított ember: csak a rosszakaróinak bő termő bamba diófája

p Nem használta el időben magát; „megkímélt állapotban” temetik jó mélyre

p Görnyedt testi-lelki tartású, mert más keresztjeit is cipeli: áldozat szerepkörű

p

p 7

p Nincs súly – „fajsúlytalan” egy-én: nem veszi fel - amúgy édes - terheit sem

p Az élete veszélyes helyzeteire hasonmás dublőröket bérelne: helyettesítsék…

p Ha ismeretlen tettes lopja, ő mindenkin leveri, baráton is: kollektív büntető

p Nem mer bringázni, pláne repülni: bőven beéri a szimulációs gyakorlással

p

p 8

p A bánat szétszedi eszét: annyi mindent nem képes véges életében jóvátenni

p Alighogy szabadult, máris vissza is vágyik a börtöne stabil létbiztonságába

p Hospitalizáció: érzelmi sivárság, tompultság, közöny stb. lesz úrrá őrajta is

p Megszereti a kórház kényelmét, a teljes ellátást, a törődést: ott is ragadó

p

p 9

p A kábítószer mesterséges paradicsoma túl sokba, drága pokolba kerül neki

p Nem szertelen - nyugtató, altató, izgató, serkentő, gerjesztő, bugató porok

p Önként ad egy rakás pénzt: kétes fő-, de életveszélyes mellékhatású szirszar

p Megúszva a felnőtt férfikort ő már húszévesen öregotthonos nyugdíjas lenne

p

p 10

p Felebarátainak se szeri, se száma: de ezekből egy egész sem rakható ki

p Méltatlanra pazarolja ifjú-felnőtt élete szellemi/lelki-fizikai energiája jó részét

p Futkosó s nyüzsgő, fontoskodó kotnyeles, csak mert nincs hívó-váró otthona

p Felesége próbababa: ha nem alkalmazkodik-hasonul hozzá, akkor lecseréli…

p

p 11

p „A pénz nem boldogít” jelmondattal úgy szórja azt, mintha égetné a markát

p Halottasházat-kriptát csinál házából: szüksége van meghalt anyja nyugdíjára

p Mindörökre megcsonkítja magát az esetleges kicsi, de fix rokkantnyugdíjért

p Azt gondolja illő szerénységnek, ha bőszen becsmérli-pocskondiázza műveit

p

p 12

p Ő csak azért szapulja fennhangon magát, hogy kiprovokálja a dicséretet

p Ha nem teheti meg azt, amit itt-most kellene, azt se teszi meg, amit lehetne

p Ha nem eheti jól elkészített kedvenc ételét, akkor inkább koplal, sőt éhenhal

p Gyakorol és belejön: adott alapanyagból a legpocsékabb étel-élet készüljön

p

p 13

p A mások fényében sütkérező, aki azt hiszi, hogy ő maga világít (Nap/Hold)

p Ő olyannyira vágyik látni, hogy egyenesen a Napba néz - és lám: megvakul

p Előítéletes, így megcsalja a látszat: a gebében nem látja meg a táltosparipát

p Ön-beteljesítő jóslata: „Ha megnősülsz: nagyon megbánod, ha nem, azt is!”

p

p x

Fazekas Mihály

A boldogtalan

Ki homályos magafelejtésben,

Bús gondok közt bolygó tévelygésben

Űzi nyugtát, mely régen eltűnt:

Az paradicsomától távozott,

Annak még lakhelye is átkozott,

Mert reménye pislogni megszűnt.

Liliomi kényének, kedvének

Elkorhódtak; édes érzésének

Rózsáit a szélvész levágta,

Megelégvésének ibolyáit,

Becsületének zöld borostyánit

Egy kártékony féreg kirágta.

Ti példái a hív barátoknak!

Kik környékét erős honotoknak

Fűszerezitek látatlanúl,

Violák! nem vidul balzsamtoktól,

Minden gyönyörködtető tárgyaktól

Végbúcsút vett irgalmatlanúl.

Csak az elfelejtett temetőkben,

A szomorú estike gőzökben

Kornyadoz tövisbokros útján,

Vagy egy példázgató gyászfűzfánál,

Az emlékezet esthajnalánál

Tűnődik örömnapja után.

Elgázolta minden dicsőségét,

Nyereségét és gyönyörűségét,

Közűlök nagy harccal kirontott,

Vége szeretetnek, barátságnak,

Bizodalomnak és kivánságnak,

Minden boldogságról lemondott.

Csokonai

Vitéz Mihály:

A tihanyi ekhóhoz

Óh, Tihannak rijjadó leánya!

Szállja ki szent hegyed közűl.

Ím, kit a sors eddig annyit hánya,

Partod ellenébe űl.

Itt a halvány holdnak fényén

Jajgat és sír elpusztúlt reményén

Egy magános árva szív.

Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek

A boldogság karjain,

Vígadoznak a kies Fürednek

Kútfején és partjain;

Addig én itt sírva sírok.

És te, Nimfa! amit én nem bírok,

Verd ki zengő bérceden.

Verd ki zengő bérceden.

Zordon erők, durva bércek, szírtok!

Harsogjátok jajjaim!

Tik talám több érezéssel bírtok,

Mintsem embertársaim,

Kik keblekből számkivetnek

És magok közt csúfra emlegetnek

Egy szegény boldogtalant.

Egy szegény boldogtalant.

Akik hajdan jó barátim voltak

Még felkőltek ellenem,

Űldözőim pártjához hajoltak:

Óh! miket kell érzenem,

Amidőn már ők is végre

Úgy rohannak rám, mint ellenségre,

Bár hozzájok hív valék.

Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,

Oly barátim nincsenek;

Vállat rándít, aki sorsom hallja;

Már elhagytak mindenek.

Nincsen szív az emberekbe:

Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe

Szívem bús panasszait.

Szívem bús panasszait.

Lilla is, ki bennem a reménynek

Még egy élesztője volt,

Jaj, Lillám is a tiran törvénynek

S a szokásnak meghódolt.

Hogy vagy most te, áldott lélek?

Én ugyan már elhagyatva élek

A tenger kínok között.

A tenger kínok között.

Óh, van-é még egy erémi szállás,

Régi barlang, szent fedél,

Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást

E setét hegyekben lél?

Hol csak egy kő lenne párna,

Hol sem ember, sem madár nem járna,

Mely megháborítana.

Mely megháborítana.

Abban, gondolom, hogy semmi jussal

Ellenkezni nem fogok,

Hogyha én egy megvetett virtussal

Itt egy kőben helyt fogok,

S e szigetnek egy szögében,

Mint egy Russzó Ermenonvillében,

Ember és polgár leszek.

Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel

Ébresztgetni lelkemet.

A természet majd az értelemmel

Bőlcsebbé tesz engemet.

Távol itt, egy más világban,

Egy nem esmért szent magánosságban

Könnyezem le napjaim.

Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg. E setét erdőben

A szomszéd pór eltemet.

Majd talám a boldogabb időben

Fellelik sírhelyemet:

S amely fának sátorában

Áll egyűgyű sírhalmom magában,

Szent lesz tisztelt hamvamért.

Szent lesz tisztelt hamvamért.

p 1

p Meghunyászkodó alattvaló – és egy fogatlan/dög oroszlánt „bátran” rugdosó

p Az ő bánata a legeslegnagyobb – azért is, mert nincs kivel azt megosztania

p A kis örömét csak 1-gyel „szorzó”, mert nincs kivel azt osztva sokszoroznia

p Egy individualista önelégült önfejű, aki lemond a kollektív bölcsesség erőiről

p

p 2

p A házastársi hűségére büszke, pedig próbája, kísértése sem volt eddig még

p Olyannyira unikum lenne, hogy egyáltalán nem örül a hozzá hasonlóknak

p Nincs hű, „ellentétes” társa, aki az ő hiányait kompenzálná, hibáit kijavítaná

p Nem tud/képes egymást kerekké kiegészítő szereposztású csapat-játékra

p

p 3

p Ha neki úgymond rossz napja van, akkor ki lenne méltó Őt felderíteni: senki

p Rosszindulata, átka bumerángja: a másnak ásott verembe ő maga esik bele

p Ha ő egyszer engedelmességet fogadott, akkor ez csakis feltétlen-vak lehet

p Filantróp - Ő annyira jó ember, hogy bárkinek bármily kívánságát teljesíti!?

p

p 4

p Az emberkerülő, mizantróp fertőzésfóbiás balga, aki pont így magát betegíti

p Ha koldusnak születik, királyfi akar lenni, ha királyfinak, akkor meg koldus…

p Hatalmas pofonokat oszt, de már az első kis „legyintésre” rá számolnak: k.o.

p Frigid/impotens: szexuális nyomora jéghegyének az önkielégítés a „csúcsa”

p

p 5

p A nyomda ördöge által alaposan megbolondított szakácskönyvből főzöget…

p Engedi jó édesanyját rendet rakni, selejtezni: azóta már nem is talál semmit

p Élete ürességét a - már felnőtt - gyerekéért aggódással fedező mellrákos nő

p Egészsége elvesztése árán gazdagodó, majd azt fölös-káros szerekre költő

p

p 6

p Nem keresve bűnbánatot, a kisbíró, a lelkiismeret kínpadjára vonja magát

p Egyre alább adó: ló helyett a szamár is jó, a sötétben minden tehén fekete

p Hitte, ha felépül végre a háza, akkor majd otthona magától megteremtődik

p Addig mondogatja, míg elhiszi: nála a nagyvilágon nincs szerencsétlenebb

p

p 7

p Nem az általa szeretett, de inkább a csodált embereket és helyeket keresi

p A szülők tiszteletébe nála az is beletartozik, hogy ők választhatnak párt neki

p Itt-most rossz neki, csak a jövőben bízik: hibernáltatja magát kb. 200 évre

p Protekció/divathullám repíti fel, ha óhatatlanul nagyot zuhan, maga alatt van

p

p 8

p Az előjelekre nem figyelt: a bekövetkező csapás felkészületlenül éri: leüti

p Mint egy hamar pótolható eszközt - önmagát irgalmatlan kizsákmányoló

p Képzelgése, s így szeme egyre többet kíván: így rontja el gyomrát/életét

p Édes anyanyelve helyett iskolában tanított mesterséges, műnyelven beszél

p

p 9

p Már életében végrehajtott végrendelet: mindenét szétosztva ő maga éhezik

p A minden szabályt megkérdőjelező a nyílt tengeren kezdi a hajója átépítését

p Nem aggódik, ha süllyed a mocsárban: ő majd hajánál fogva kihúzza magát

p A tűkön ülő, szöges ágyon fekvő, élve békát nyelő „bölcs fakír” az ideálképe

p

p 10

p Vállalkozókedve szüntelenül buzog: mindennap egy egészen új életet kezd

p A parkett hivatásos ördöge lehetne, de ő mégis inkább borotvaélen táncol

p Ha véletlen rálép főnöke lábára, évig esedezik a bocsánatáért: tetézi a bajt

p Betömi fülét a szirénhangokra - vagy életfogytig a szigetükön raboskodik

p

p 11

p A világi hívságok ellen úgy tiltakozó, hogy a nyomorig ingerszegény életű

p Az önhibás nyomor teszi fásulttá, enerválttá – vagy „az agyára megy a jólét”

p Elég csak valamit erősen akarnia, a többi pusztán részletkérdés: voluntarista

p Az akarót repíti a sors, de őt, a nem akarót/az akaratgyengét csak vonszolja

p

p 12

p Származása miatt vagy öntömjénező, vagy pedig elbujdosik a szégyenében

p Féltéglával veri a mellét, ha kezet mos, nem eszik szappant/köp a levesedbe

p Bekötött szemmel akar fényes nappal tájékozódni, s így darázsfészekbe nyúl

p Megfeszülve szorítja össze a száját, nehogy egyszer is nevessen a tréfáidon

p

p 13

p Az élete nagyon nincs a helyén – buzgó jótékonykodásával borítana rá leplet

p A lelki forrású, konzervált keserű szájíze még az édest is magához hasonítja

p Saját fegyverét veszik el tőle s visszafelé sütik el: legyen ez kés, vagy gúny

p Eleve romosan építi házát-várát, mert neki ez így nosztalgikus, „romantikus”

p

p x

BOLOND,

AKI NEM SZERET

Felfogadtam, nem szeretek,

Minden asszonyt már megvetek,

Felfogadtam, semmi lány

Rabbilincsre már nem hány.

Azt mondám, bolond is voltam,

Hogy szerelmekhez hajoltam,

Azt is mondám, mind bolond,

Aki rólok le nem mond.

Felfogadtam, hogy míg élek,

Egy álnokkal sem beszélek,

S bár Helena szeret is,

Farba rugom őtet is.

Gyűlölöm mind egész nemét,

Szép orcáját, ráró szemét,

Gyűlölöm, mind álnok kép,

S még álnokabb, hogyha szép.

Felfogadtam földre s égre,

Hogy nem nézek több szépségre,

Mert mind halálba kerül -

Meg is álltam emberül.

De bezzeg szerelem helyett

Rút gyűlölség foglalt helyet,

Bánat jött rám egy nyommal,

A komor únalommal.

A fekete gondolatok,

A rettentő indulatok

Szállották meg szívemet,

S úgy gyötörtek engemet.

A jó kedvek, nyájasságok,

A tréfák és barátságok

Elfutottak előlem,

Az öröm eltűnt tőlem.

Minden virtustól elváltam,

Minden embert megutáltam,

S már egészen ellepe

A fekete sárepe.

Borzasztó melanchólia,

Rettentő hypochondria,

S minden, ami fertelem,

Egyre csatázott velem.

Elmém szinte megbódúla,

És már kicsinybe is múla,

Hogy fejembe nem lövék:

De mégis észre jövék.

Észre jövék, észre vettem,

Hogy én bolond gombát ettem.

S felkiálték: Grácia,

Grácia, szép Cypria!

Jertek, ó, angyal termetek,

Megint emberré tegyetek,

Elvetettem pisztolyom,

Szép orcátok csókolom.

Már véletek kezet-váltok,

Ó, szép lyánkák s így kiáltok:

Mind bolond, ki nem szeret,

Vágasson magán eret.

Csokonai Vitéz Mihály

pppppppppppppppppp

Plusz

vagy mínusz

végtelen itt/most a tét:

ön-sorsrontás vagy javítás

1.

A legeslegtöbbet én árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

2.

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

3.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

4.

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

5.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi - segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

6.

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

7.

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

8.

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

9.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk - erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese. példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere -

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra -

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

p.s.:

Egy-egy lényegre törő tipikus kulcs/példamondat,

ami segíti az elképzelést, a kifejezést és megértést,

az érzékenyítést, az elemzést és az újra egészbe rakást,

a megítélést-értékelést, a tovább gondolást s az elsajátítást…