OROSZ ISTVÁN

EGY SZEM EPER

Történetdokumentum

© Orosz István, 2010

© Napkút Kiadó, 2010

MÁSODIK RÉSZ

IV

PANNI

1

Ahogy döcögtek hazafelé a zötyögős villamoson, és megtudták a

lehangoló részleteket, Péter nem tudta megállni, hogy ne vádolja

apját. Úgy érezte, csúnyán visszaélt erősebb helyzetével, ezt nem

lett volna szabad megtennie Esztikével. Már persze, ha csakugyan

megtette. Merthogy apja váltig hajtogatta: ez egy hülye fénykép,

semmi más. Nem történt semmi egyéb. Péter kétkedve hallgatta,

nem tudott igazán hinni neki. Azután azon töprengett, hogy va-

jon miért nem tud hinni az apjának?

Talán, mert soha nem volt képes igazán közel férkőzni hozzá?

Semmi másból nem állt az apja, csak a katona-, inas- meg kom-

munista-történetekből, áthatolhatatlan falat épített önmaga köré.

Igaz, a gyerekkora óta hallott mesékből erős elvágyódás is sugár-

zott valamilyen jobb világ felé, óriási lelkesedéssel mesélt például

a felfedezésekről, a gyári könyvárustól hozott haza egy nagyalakú,

vaskos, zöld borítójú könyvet, amelyen a glóbusz középkori tér-

képe volt látható a szélességi és hosszúsági vonalakkal finoman át-

szelve keresztül-kasul, s azután hónapokon keresztül csak Amund-

senről, Pizarróról, Cortezről, Cook kapitányról, Heyerdahlról, a

K2 meghódításáról lehetett hallani fantasztikus történeteket.

Azután Anatole France került sorra, apja kedvtelve idézgette,

kedvenc mondásává vált, hogy „az ember természeténél fogva os-

toba állat”. Ettől a mondattól Péter viszolygott, nem is magától a

kijelentéstől, hanem a kaján, tisztátalan meggyőződéstől, amel-

lyel apja mindannyiszor, nagy élvezettel ejtette ki ezeket a sza-

vakat. Azt az arckifejezést utálta. Dühöngött miatta. Megpróbált

vitatkozni, de olyankor az apja mély, belső fensőbbséggel előadta,

hogy az embert az erkölcsös viselkedésre csupán a többiek figyelő

tekintete készteti, ha egyedül van, ha azt hiszi, nem látja senki,

akkor pont úgy tesz, mint az állat. Ezek a beszélgetések általában

úgy végződtek, hogy Péter – érvek híján – fölpattant az asztaltól

és bevágta maga mögött az ajtót, apja gúnyos mosolyától kísérve.

Kisgyerekkorában, amikor rendszeresen jártak a Gellért für-

dőbe – a doktornő termálkezelést írt elő a kiújuló derékfájás ellen

–, a sok csúnya, elhízott, formátlan, meztelen férfitest látványa és

az általuk kibocsátott szag sokkolta Pétert. Nem értette, apja miért

szeret ide járni. Egyszer, amikor a zuhanyozón mentek keresztül,

Péter döbbenten bámult egy férfit, aki óriásira nőtt hímtagját si-

mogatja a zuhany alatt magától értetődő természetességgel. Oda-

súgta apjának: – Az a bácsi mit csinál? – Az apja rövid töprengés

után ezt mondta: – Beteg, ne törődj vele!

2

Évával kisütötték, hogy elküldik a szülőket Danyiilhoz. Sosem jár-

tak még külföldön, sosem látták még a tengert, hátha ez összehozza

őket. Esztike boldogan fogadta az ötletet, Péter apja is bűnbánást

mutatott, csak hát miből futja erre? Péterék fölajánlották maradék

spórolt pénzüket azzal, hogy ha elcserélik a lakást, majd visszakapják.

Esztikéék vonattal mentek Várnáig, ott buszra kellett szállniuk

Burgasz felé, jegyet venni, megtalálni a buszt, csakhogy milyen

nyelven? Péter leírta németül a szükséges kifejezéseket, aztán apja

nagy büszkén – ahogy később mesélték – odaállt a bolgár pénz-

táros elé, kifogástalan németséggel azt mondta: – Sprechen Sie

Deutsch? – majd vigyorogva átnyújtotta a német szövegű cetlit.

Többet egy szót sem szólt németül.

Életük legjobb hetét töltötték Danyiilnál, aki tejben-vajban

fürösztötte őket – mesélték hálálkodva, picinyke, négyszögletes,

fekete-fehér fényképek is készültek a Pajtás névre hallgató ősko-

ri masinával, amelyeken Esztike boldog lubickolása és Pista kaján

mosolya látható. – Tényleg jól érezhették magukat – gondolta Pé-

ter megnyugodva.

Januárban már önálló lakásban rendezkedtek a város szélén,

egy isten háta mögötti lakótelep másfél szobájában. Kedvezőtlen

széljárás esetén fojtogató bűz terjengett a közeli disznóhizlaldából,

de nem bánták, végre elkezdődhetett önálló felnőttéletük. Éva

egyik este titokzatos mosollyal ölelte át Pétert: – Terhes vagyok.

Péter döntő lépésre szánta el magát. Otthagyta a vidéki, Du-

na-parti kultúrházat, ahol több hónapos erőfeszítések után sem

sikerült egy nyavalyás filmklubot sem összehoznia, és elhatározta:

felhagy a teljesen reménytelen erőfeszítéssel, hogy ebben a közeg-

ben értelmiségiként próbáljon boldogulni. Jelentkezett a Fővárosi

Kertészeti Vállalathoz parkgondozónak. A fölvételi irodán fur-

csán méregették, amikor kiderült, hogy bölcsészdiplomája van, de

nem kérdeztek semmit. Tavasszal már apja régi munkáskabátjában

ásta a cserjeágyásokat, metszette a rózsabokrokat, szedte a szeme-

tet a közeli lakótelepen. Élvezte a szabadságot, önmaga dönthette

el, mennyit dolgozik naponta, hetente-kéthetente jött ki hozzá

Ilonka, egy középkorú, megviselt arcú hölgy a központból, hogy

ellenőrizze, elvégezte-e az évszaknak megfelelő munkákat. Meg-

tanította a szükséges fogásokra is, miként kell bánni a fákkal, bok-

rokkal, virágokkal. Péter becsülettel dolgozott, úgy érezte, végre

valami hasznosat művel.

Fordításokat vállalt, Gábor igen hálásnak bizonyult a csempé-

szett Bahtyin-kéziratokért, rajta keresztül hozzájutott színvonalas

orosz nyelvű szövegekhez, amelyekből üdvösen hiányzott az ural-

kodó ideológia. Elméleti írásokat fordított a húszas évek nagyszerű

orosz irodalmáraitól, filozófusaitól, alaposan megismerte a forma-

lista iskola gondolkodását, Spet misztikumba hajló filozófiáját, és

végül, erőfeszítéseinek koronájaként, Gábor már Bahtyin-szöve-

geket is rábízott, ezt igazi sikerként könyvelte el. Úgy tűnt, meg-

maradhat értelmiséginek kertészként is. Abban állapodtak meg,

hogy ha Panni megszületik – vagy Balázs –, Péter marad otthon

vele, Éva néhány hónap után visszamegy a főiskolára, hogy legyen

pénzük, mert persze Péter fizetése messze elmaradt a kívánatostól.

Péter boldog izgalommal és nem kis rettegéssel készült a kis-

papaságra, minden könyvet elolvastak, végül kikötöttek Spocknál,

akinek laza tanácsait jókedvvel ízlelgették. Ilyesféléket ajánlott: –

Ha már végképp nem tudjuk megnyugtatni a kisbabát, üljünk be

vele az autóba és vigyük el kocsikázni. – Nagyszerű – gondolta

Péter –, de ki vesz nekünk kocsit?

3

A Duna-parti kisváros kultúrházában sem tevékenykedett teljesen

hiábavalóan. Összebarátkozott helybéli fiatalok egy csoportjával,

akik művészkedéssel próbálkoztak. Festettek, fotóztak, szavaltak,

vidéki munkáscsaládok gyerekei, akik kétségbeesett erőfeszíté-

sekkel próbáltak kitörni közegükből, ezt Péter nagyon értékelte.

Nem kevésbé a csoporthoz tartozó lányokat, akik kitüntették fi-

gyelmükkel. Amikor először kuporodtak le Vera albérleti, kicsit

nyirkos, dohos szobájában a szőnyegre, Péter minden porcikáját

átjárta az erotika. Kierkegaard filozófiája volt a téma, a csábítás

filozófiája, Vera ezt olvasta nagy vehemenciával, miközben angol

szakra készülődött. Rettenetes energiák szorultak ebbe a picinyke

lányba. A dundi pofiján végighúzódó pelyhekről Péter nem tudta

levenni a szemét, nem is beszélve a miniszoknya alól kacéran ki-

villanó combokról. Nehezen tudta megőrizni önuralmát, de na-

gyon igyekezett.

Ott volt azután Anna, szerencsére éppen foglaltan, Soma, a fes-

tő járt vele, igen szerelmesnek látszottak, így aztán kisebb csábítást

jelentett, bár összevissza kunkorodó, szemtelen fürtjei és mindent

elsöprő kacagása izgatóan hatott Péterre. A szilvesztert is együtt

töltötték Éva apjának balatoni nyaralójában, játszottak, évődtek,

táncoltak, Péternek számos alkalma nyílott odasimulni ezekhez a

kihívó testekhez, még egy puszit is odacsempészett Vera pelyheire,

de más nem történt. Tudta, neki Évával kell leélnie az életét.

Éva nyár eleje felé már boldogan gömbölyödött, Péterből egy-

re inkább előtört a kispapa, s ez visszaszorította erotikus vágyait.

Lelkesen öntözte a lakótelep gyér füvezetét, összeismerkedett a

sarki újságárussal, aki egyszer megkérdezte tőle: – Más munkát is

vállal? – Hogyne – bólintott Péter –, fordítást. – Aha – hümmö-

gött megértően az újságárus –, kertfordítást. Hát az akad itt a kör-

nyéken bőven, igaz? – Péter ekkor tett először és utoljára kísérletet

arra, hogy megpróbálja elmagyarázni kettős, kertész-értelmiségi

létét másoknak. Némi fanyar mosollyal törődött bele: ő bizony a

külvilág szemében semmi más, pusztán kertész. Kertfordító. Ez

lenne a küldetése lényege? Sosem érzett magabiztossággal ajándé-

kozta meg ez a létmód, örült a rendben elvégzett munkának, mi

több, a lakótelep idősebb telepesei néha elismerő szavakkal nyug-

tázták tevékenységét, ez jólesett neki.

Verát fölvették az egyetemre, Anna meg Soma összeházasodtak,

az esküvőn Péter játszotta Anna tanújának szerepét, komoran ült

az első sorban, amíg a helybéli anyakönyvvezető elmondta bárgyú

szövegét, utána viszont nagy bulit csaptak, melynek csúcspontján

Vera elvonult egy magas sráccal a hátsó szobába, és nem is jöttek

elő másnap reggelig. Péter gyomra görcsbe rándult a féltékenység-

től, pedig oka – józan ésszel – semmi nem lehetett rá. De mikor

működtek a zsigerek a józan ész szabályai szerint – gondolta lemon-

dóan, magára dühösen, megivott egy csomó whiskyt és elaludt.

Esztike babaruhák gyártásába temetkezett, a család nagy elán-

nal készült az új jövevény fogadására, mindenkinek megvoltak a

maga biztos tippjei, Péter és Éva rémülten tanakodtak: hogyan

fogják távol tartani maguktól ezt a sok segítő jó szándékot?

4

Egy októberi reggelen Péter Éva rángatására ébredt: – Elindult

– mondta a lány Buddha titokzatos mosolyával. – Mi indult el? –

kérdezte Péter félálomban ostobán, de azután rögtön belenyilallt

a fölismerés, kiugrott az ágyból és beverte fejét az ajtófélfába. Az

egész napot ebben a tökkelütött állapotban idegeskedte végig, a

kórházban összeveszett az első ápolónővel, aki nem állt azonnal

készségesen a rendelkezésükre, Éva nyugtatgatta, szerencsére az

apás szülés még nem lévén divatban, nem engedték, hogy benn

maradjon, felajzott állapotban járta a város presszóit, mindenkit

meghívott egy sörre, és félóránként telefonált a kórházba, hogy

megvan-e már a gyerek.

Délutánra belefáradt, beült egy moziba, nem tudta, milyen fil-

met néz, a felénél kijött, telefonált, végre közölték vele: fél órá-

ja megszületett Panni. Berohant, Éva az erőlködéstől bevérzett

szemmel feküdt az ágyon, megkönnyebbülve, Pannit azonban

csak tévén láthatta, belőle is csak a fekete, borzas fejet, el is nevez-

te magában rögtön Süninek. Aztán újra kitessékelték a kórházból,

vett egy üveg kubai rumot, fölhívta Kálmánt, és este megitták az

egészet, majd kinyúltak a heverőn. Talán ez volt Péter életének

legboldogabb napja.

Komoly elhatározásokra jutott másnap reggel a kórházba me-

net. Fogadalmat tett, hogy Pannit mindenáron megvédi azoktól a

megalázó, megnyomorító korlátozásoktól és attól a csöndes erő-

szaktól, ami a szocializmus mintabarakkjában uralkodik. Először

is, Panni nem fog oroszul tanulni – gondolta magában a zötyö-

gős villamoson –, nem engedi, hogy az ő lányának fejébe már

hét-nyolc éves korától kezdve elkezdjék becsöpögtetni a marxiz-

mus–leninizmus dogmáját. Másodszor, szabad iskolába fog járni,

ahol a tananyag nem ideologikus, ahol nem párthű katonákat ne-

velnek, hanem a kreativitást élesztgetik a gyerekekben. Ha nincs

ilyen iskola, létre kell hozni! – jóleső érzéssel gondolt vissza az

egyetemi nyári táborok komplex módszereire. Harmadszor pedig,

Panni szabad országban fog élni, ahol a polgárok vállalkozhatnak,

utazhatnak, lehet véleményük bármiről és azt nyugodtan elő is

adhatják nyilvánosan, anélkül hogy hatósági megtorlástól kellene

tartaniuk. Vagy Magyarország lesz ilyen ország, mire Panni föl-

nő, vagy emigrálnak. Lehet, hogy ez a küldetése lényege? Ehhez

életformát kell változtatni. Mégpedig hamarosan, nincs sok idő.

5

Egy őszi este, amikor éppen sikerült Péternek Pannit álomba bű-

völnie és nyúzottan, borostásan bebújt Éva mellé az ágyba, dö-

römböltek az ajtajukon. Péter dühösen botorkált az előszobában,

ki lehet ez a barom, aki éjnek évadján fölveri őket? Béla és Aladár

állt a küszöbön, arcukon zaklatott titokzatosság. – Mi baj van? –

kérdezte Péter, amint a fiúk betüremkedtek. – Csak csöndben,

Panni alszik – pisszegett még rájuk, de azok fontosságuk teljes tu-

datában caplattak végig a lakáson, végül leültek az ágyra, ahol Éva

borzasan dörzsölte a szemét. – Mi a szentség van veletek? – Nyugi

– mondta Béla –, aláírást gyűjtünk. – És azzal Péter orra elé nyo-

mott egy papírlapot, amin néhány sor gépelt szöveg állt, és alatta

különböző színű tollakkal és kézírással odavetett nevek, foglalko-

zások. – Tiltakozás a Charta ’77 szóvivőinek letartóztatása ellen –

mondta Aladár izgatott hangon. – Gyorsan össze kell gyűjtenünk

az aláírásokat, még mielőtt lefülelnek bennünket. Ezért jöttünk

most. – Péternek kiment a szeméből az álom. Olvasta az állam

és a párt vezetőihez intézett néhány mondatot, s arra gondolt, el-

kezdődött tehát... – Helyes, már épp ideje volt! – aztán alákanya-

rította a nevét. A foglalkozáson töprengett egy ideig, mit is írjon,

kertész?, fordító? Aladár kisegítette: – Írd azt, hogy kritikus. –

Valóban, Péter akkor már megjelentetett egy-két filmtanulmányt

az egyetlen progresszívnek tekinthető folyóiratban, amelyet zöm-

mel fiatalok szerkesztettek, cenzúrázás nélkül. Inkább vállalták a

folyamatos összeütközéseket, vitákat a hivatallal, inkább hagyták

bezúzatni a számokat, de nem cenzúráztak. Ezt Péter értékelte.

Kritikussá avanzsált hát azon az őszi éjszakán, rendszerkritikussá,

bár ezzel ott, azon a gyűrött lepedőn, Éva mellének dőlve, nem-

igen lehetett tisztában. Közben Panni fölsírt a gyerekszobában,

Péter sietősen kitessékelte a fiúkat és bement Pannihoz. Ott aludt

el a gyerekágy mellett.

6

Ahogy kitavaszodott, néha kivitte magával Pannit a lakótelep

parkjába, a kislány ott mászott utána, Péter ásta a rózsaágyásokat,

Péter dúdolgatott neki, a nyakába vette, büszkén ismertette össze a

parkon átsétáló lakókkal, Panni közben önfeledten ropizott és cu-

mizta a teát. Vettek egy nagy, ibolyakék színű takarót, öklömnyi,

piros eprekkel, ha Péter leterítette a füvön, Panni ezen otthon érez-

te magát, figyelte a csigákat, hangyákat, és hosszasan gügyögött

hozzájuk. (Péternek még fogalma sem lehetett arról, milyen fontos

szerepet fog játszani egyszer ez a piros epres takaró az életükben.)

A Duna-partra is lejártak, ha éppen nem hozta a szél az ájert a disz-

nóhizlaldából, órák hosszat ücsörögtek és bámulták a tolóhajókat,

Panni visongva kergette vissza a hullámokat a mederbe.

Kedvenc játékuk abból állt, hogy Péter kezébe vett egy zacskó

ruhaszárító csipeszt, a szájával kicsippentett egyet, majd odakínálta

Panninak, aki az ölében ült. A kislány szájjal elvette és beejtette a

maga tálkájába. Elmélyült gondossággal rakosgatták a csipeszeket,

amíg meg nem telt Panni edénye. Azután ismétlődött a szertar-

tás, fordított sorrendben. Péterben ilyenkor mindannyiszor vala-

mi elemi nyugalom áradt szét, mely napról napra erősödött, életét

úgyszólván kizárólag a kislánnyal töltötte, pelenkázta, fürdette,

etette, s közben észrevétlenül távolodott Évától. Esténként Éva

még néha megpróbálta fickóssá simogatni, de Péter rendszerint

olyan fáradtan dőlt be mellé, hogy csak nagy ritkán futotta egy

rövid, örömtelen menetre. Éva azután már nem erőltette a dolgot,

egyre később járt haza és nagyokat evett. A terhesség amúgy is ki-

terebélyesítette a medencéjét, megasszonyosodott.

Béláék kéthetente kijöttek, mindenféle tiltott irodalommal

megpakolva, éjszakába nyúlóan vitatkoztak a lehetőségekről,

megjelentek az első gépiratos szamizdatok, amelyekben a szerzők,

változó színvonalon ugyan, de a rendszer határait feszegették és

búcsúztatták a marxista dogmákat. Tiltakozó aláírásuknak meg-

lehetős visszhangja lett Nyugaton, beolvasták a különböző rádió-

állomások, a csaknem háromszáz aláíró közül sokat kitettek az

állásából, másokat megzsaroltak, megfenyegettek, némelyeknek

bevonták az útlevelét. Lévén, hogy Péternek se értelmiségi állása,

se útlevele nem volt, tőle nem tudtak elvenni semmit. Ez meg-

lehetős megelégedéssel töltötte el.

Viszont megengedhetetlenül kicsinynek tartotta a tíz-egyné-

hány példányban legépelt ellenzéki írások hatókörét. – Ennél jóval

szélesebb olvasóközönséget kellene megcéloznunk, rendes, havon-

ta jelentkező kiadvánnyal, amit nyomdai úton sokszorosítunk –

fejtegette egyre nagyobb meggyőződéssel, és még hozzátette: – Én

nyomtatni is hajlandó lennék egy ilyen lapot, ha más nem vállal-

ja... – Béláék először erős kétkedéssel és idegenkedéssel fogadták

Péter ötletét – Á, a titkosrendőrség úgyis lekapcsolná; nem lenne

olvasó; honnan vegyünk rá pénzt?; ki szerkessze? – és így tovább,

hangzottak a racionálisnak tűnő kifogások, de ezektől Péter egyre

csak hajthatatlanabbá vált.

Nyár elején Béla hirtelen azzal állított be, hogy alakul a szer-

kesztőbizottság, s ha Péter még mindig úgy gondolja, hogy mű-

ködtetné a nyomdát, jövőre az is lesz. Becsempészik nyugatról.

Pétert fölvillanyozta a hír. Itt az ideje az életformaváltásnak. Meg-

hányták-vetették Évával, a lány is reménykedett, hogy a gyökeres

változás talán a szerelmi életükre is jótékony hatással lehet. Keres-

tek hát egy parasztházat a Duna mellett a főváros negyven kilo-

méteres körzetében, hogy Éva még viszonylag kis erőfeszítések

árán be tudjon járni a főiskolára, s közösen megvették Somáékkal,

akiknek közben szintén megszületett a fiuk, Imi, egy másik lakó-

telepen a város túlsó végén, ahonnan nagyon szívesen szabadultak

volna. Kölcsönt is föl kellett venniük persze, a lerobbant paraszt-

ház alapos átalakításra szorult, hogy alkalmas legyen két család

számára. Barátoktól szedték össze a maradék pénzt, Tónitól, az

építésztől, aki beleszeretett Juliba, Éva húgába, és bridzsezni ta-

nította őket, meg Köveséktől, Éva idősebb kollégáitól a főisko-

lán, akiknek nem lévén gyerekük, Évát csöndesen saját lányuknak

kezdték tekinteni.

7

A háromutcás Duna-parti faluban alig laktak kétezren, a vályog-

téglából készült parasztház jókora pincéje már a pilisi dombok alá

nyúlt (ideális helynek látszott a nyomda elhelyezésére), a közeli

erdőben vaddisznók és szarvasok trappoltak, a folyóparton homo-

kos szabad strand, érintetlen csalitos, vastag derekú hársak és töl-

gyek, ideális világ Panni számára. Somával nagy elánnal vetették

bele magukat a munkába, igyekeztek minél több tennivalót saját

maguk puszta kézzel elvégezni, emésztőgödröt ástak, falat bontot-

tak, tetőlécet szögeltek, betonoztak, vakoltak reggeltől estig, tíz-

re meg mentek fodrászüzletet takarítani, minden forintra szükség

volt. Szerencsére Somának volt egy lerobbant Skodája, bár sokáig

még arra sem futotta, hogy kicseréljék a lemerült akkumulátort,

minden reggel és este Péterre várt az a lélekemelő föladat, hogy

betolja a kocsit. Soma gyakorlati érzéke felbecsülhetetlen kincs-

nek bizonyult, azonnal tudta, hogy kell hozzáfogni a manzárdépí-

téshez, a cserepezéshez, a falazáshoz, Péter örült, hogy nem az ő

vállát nyomja a házátalakítás gyakorlati felelőssége, mert ő bizony

eleinte egy téglát se tudott berakni rendesen a helyére. De lassan

beletanult, kötéltáncosi magabiztossággal egyensúlyozott a tetőn,

cipelte a cementeszsákokat, keverte a maltert. Este halálosan ki-

merülve érkeztek a lányok ágyába, akik otthon a gyerekekkel baj-

lódtak, szerelmi életük a nullára csökkent.

Lassan összeismerkedtek a falusiakkal, Jancsi, a vízszerelő, ala-

csony, fekete, féktelen kedélyű nőcsábász, dőltek belőle a trágár

történetek, Béci, a fuvaros kalákába hívta őket hétvégére, egész

nap híg betont lapátoltak még vagy harminc férfival egyetem-

ben, estére Péter úgy érezte, lépni se tud többet. Feri, a kocsmáros

hamarosan kérdezés nélkül tette eléjük a fél rumot meg a korsó

sört a nap végén, Ilonka néni a sarki kertjéből folyamatosan ellát-

ta őket virággal, csak úgy bedobta a csokrokat a nyitott ablakon.

András bácsi a szomszédból, szuttyogós csibukjával állandóan rajta

tartotta a fél szemét Péterék ügyködésén, az emésztőgödröt egé-

szen közelről vizsgálta meg: – Nehogy aztán a mi házunkat mossa

alá – hümmögött összeráncolt homlokkal, de a helyszínelés meg-

nyugtatta.

Péter elemében érezte magát, az a bizonyosság járta át, hogy

jó dolgok vannak készülőben. A manzárdot már kifejezetten úgy

alakították, hogy sok hely legyen benne a papírcsomagoknak, a

jövendő újság lapjainak.

A munkálatokat Zsolti, a kőműves felügyelte, vele Péter még

egyetemista korában ismerkedett meg egy vidéki amatőr színhá-

zi találkozón. Zsolti a saját csoportjával zabolátlan műsort adott

elő, telve engesztelhetetlen indulattal a rendszer ellen. Rendőrségi

ügy is lett belőle, Zsoltit többször beidézték, kihallgatták, majd

izgatásért figyelmeztetésben részesítették a helybéli rendőrőrsön

és kirúgták a művelődési házból, ahol népművelői állásban dolgo-

zott. Így aztán visszakényszerült eredeti szakmájához, a kőműves-

séghez, és egyre elszántabban szidta a rendszert, persze csak baráti

körben, ha szalonnasütésre jöttek össze a Duna túlsó partján, ahol

nagyszabású építkezésbe fogott.

Ábel is sűrűn kijárt, vele Tarkovszkij hozta össze Pétert, ami-

kor az egyetem befejezése előtt mégiscsak kellett oroszt tanítania,

hogy megkapja tanári diplomáját. A gyakorlógimnázium harma-

dik osztályával az első óra helyett megnézték a Rubljovot, majd

három héten keresztül elemezték, főként magyarul. Ebből állt az

oroszóra. A magába roskadt vezetőtanár, bizonyos Kaplonyiné

csak úgy tudott bemenni az osztályba, ha előtte húzott egyet a

ridiküljében stratégiailag elhelyezett laposüvegből, nem bánta hát

Péter szokatlan óráit. Ábelnek is megtetszett Péter tanítási mód-

szere, s több diáktársával együtt később is rendszeresen látogatta

Pétert, aki filozófiaszemináriumot tartott nekik a lakótelepi szoba

dupla szivacsán. A fiatal Lukács írásait elemezték, különös tekin-

tettel az élet megformálhatóságára. Lukács kérdése így hangzott:

lehet-e esztétikai végérvényességgel, lekerekítettséggel megfor-

málni egy életet? És ha igen, milyen áron? Péter megejtőnek ta-

lálta a problémát, sokat töprengett ezen a házépítés kulimunkái

közben, Lukács ellenjavallatai dacára is úgy vélte, legalábbis ér-

demes lenne megpróbálni, bizonyos keretek között persze, tisztán

megformált életet élni.

Szeptember végén költöztek be Somáékkal együtt, a frissen

vakolt, meszelt falak még hónapokig izzadták ki a nedvességet, de

nem várhattak addig, míg teljesen kiszáradnak, városszéli lakásu-

kat eladták, vészesen közeledett az ősz, hűvösödtek az éjszakák,

lakni kellett valahol. De a házavató bulit az Öreg már nem érte

meg. Augusztus végén a negyedik szívinfarktus vitte el a Hajógyá-

ri-szigeten, ahol hajnalok hajnalán éppen a motorcsónakba igye-

kezett beleráncigálni a főnöki sátrat.

Az Öreg volt Péter felnőtt életének első igazi tanúja – az es-

küvői vacsorán is ott ült Péter mellett, és fanyar, néha enyhén ot-

romba vicceivel támogatta Éva népes családjával szemben az elve-

szetten feszengő ifjú férjet –, de nemcsak tanúja, hanem a felnőtté

válás utolsó szakaszának egyengetője, katalizátora is. Elvégre Péter

Évát is voltaképpen neki köszönhette, annak a bizonyos gunyoros

megjegyzésnek, de mindenekelőtt azt a megnyugtató tapasztalatot,

hogy embertelen viszonyok között is lehet emberien viselkedni. Az

Öreget nem korrumpálta a kádárizmus istállószagú langymelege,

nem ’csinált karriert’, ehelyett megérteni igyekezett a rendszert, az

állami újraelosztásra alapozott zsarnokságot, és ezt tanította Péte-

réknek. Csöndes ellenálló volt, a maga módján, Baja alatt a nya-

ranta újra és újra fölvert táborban, bunyevácpörkölt mellett mind-

annyiszor megbuktatta a rendszert. – Tudjátok, mikor hal meg egy

ember végleg? – kérdezgette őket a manótűz mellett, a bajsza alatt

somolyogva. – Amikor már senki nem emlékszik a történeteire.

Amíg emlegetik, amíg van valaki, legalább egyvalaki, aki úgy szó-

lal meg a társaságban hirtelen: ’Emlékeztek, az Öreg szokta mon-

dogatni...’, addig még él. A történetek éltetik az embert.

A temetésen Péter enyhén malteros marokkal szorította meg

Irén vállát, kölcsönnyakkendőben, minden holmijuk dobozokban

állt összecsomagolva.

A bulin összegyűlt négy pár, Zsoltiék, Tóniék, Ábelék és Bé-

láék, Péter számára – bár talán akkor, a szilvapálinka, a kékoportó

és a halászlé bódító ereje miatt erre világosan nem is igen gon-

dolhatott – megbízható hátterét alkották a jövendő vállalkozás-

nak, amiről persze egyelőre csak Béláék és Somáék tudtak. Éjsza-

ka azután, Panni megszületése óta először, pianóban ugyan, hogy

a gyerekeket föl ne ébresszék, Péter és Éva kiadósat szeretkeztek,

már hajnalodott, amikor elnyomta őket az álom.

8

Péter a Pilisi Parkerdőgazdaságnál talált kertész állást, Miska, a

mokány erdészlegény azonnal fölvette, amikor látta, hogy Péter

már komoly parkgondozói tapasztalatokkal rendelkezik, s kihe-

lyezte Pétert az ország központi bankjának elit üdülőjébe kertész-

nek. Péter ideálisnak találta a helyzetet, Miska hagyta önállóan

dolgozni, hetente egyszer, ha meglátogatta, az üdülő igazgatója

pedig nem főnökként, inkább haverként viselkedett, így a saját

időbeosztása szerint nyírhatta a füvet, metszhette a cseresznyefá-

kat. Az üdülő L alakú épülete erdőszéli domboldalon, egy cse-

resznyéskertben terült el, rózsaágyásokkal, nagy füves részekkel

és belső udvarral, adott munkát rendesen, de napi négy-öt óránál

többet csak ritkán kellett kinn töltenie, ebédre általában már ha-

zaért, és ő hozta el a gyerekeket a bölcsődéből.

Imi és Panni nehezen szoktak össze, a bölcsőde is megviselte

őket, valamelyikük folyton betegeskedett, Anna nem talált állást,

együtt járt Somával fodrászüzletet takarítani Pestre esténként, így

a gyerekek elaltatása sokszor Péterékre maradt, amikor meg Éva is

benn töltötte az éjszakát főiskolai órái miatt, Péter küzdött egyedül

a csemetékkel, s az első hónapok után lassan kezdte elveszíteni a

türelmét. Egyedül Évának volt viszonylag rendes keresete, fizetni-

ük kellett a kölcsönöket, s ez egyre követelődzőbbé tette Évát, aki

szinte már naponta mászott rá hol Péterre, hol Annára, hol Somá-

ra, hogy találjanak már egy jobban fizető munkahelyet maguknak.

Elromlott a hangulat, beállt a tél, összeszorultak a nappaliban, mert

csak azt tudták rendesen kifűteni a cserépkályhával, Soma időnként

fölkanyarintotta apjától örökölt sofőrnagykabátját és kiment a pin-

cébe festeni. Télen csak éjjeliőrködni kellett az üdülőben 24-48

órás váltásban, amiért még kevesebbet fizettek, Péter fordításokat

vállalt tehát, szerencsére Gábor épp egy új Bahtyin-kötetet készí-

tett elő, így Péter minőségi szövegek között tölthette a telet.

Anna és Soma veszekedései mindennapossá váltak, Soma sok-

szor nem jött haza éjszakára, és Éva is gyanakvóan kezdte szemlél-

ni Annát meg Pétert, akik hosszú órákat töltöttek kettesben ott-

hon, noha Péter váltig hajtogatta, hogy az egész együttélésbe csak

azon az alapon ment bele, hogy nem kezd viszonyba más nőjével, s

különben is, itt van neki Panni, a kislány leköti minden energiáját.

Ebben sok igazság volt, de nem a teljes igazság. Mert persze

Pétert vonzotta Anna impulzív lénye, a mindennapi együttlét so-

rán sokszor ért össze a testük véletlenül a konyhában, fürdetés,

gyereketetés közben, alig akadtak egymás előtt intim titkaik, más-

felől halálos fáradtság telepedett rájuk, s miután elvégezték a napi

teendőket és lefektették a gyerekeket, maguk is álomba zuhantak,

vagy Pétert várta még a napi penzum az írógép előtt. Így nem esett

olyan nehezére megtartani fogadalmát.

Viszont Panni rengeteg örömöt is okozott neki: ősszel járták

az erdőt, fára másztak, magaslesről figyelték a szarvasokat, vad-

gesztenyét szedtek, hintáztak a Duna-parton, ahol az egyik tölgy-

re valami hajóslegény vassodronykötélből hosszú hintát eszkábált.

Télen meg a bölcsőde előtti meredek lejtőn szánkóztak, Panninak

csak az orra hegye látszott ki a kezeslábasból, kacarászva hemper-

gett a friss, tiszta hóban.

9

Tavasszal egy nagy veszekedés után Somáék elhatározták, hogy

nyáron a rozoga Skodával kimennek Franciaországba szerencsét

próbálni. Soma állandóan a helyhiányra panaszkodott, hogy nem

tud kibontakozni, egy festőnek sokkal több tér kell, hajtogatta,

ugyanígy Iminek is, egy fiú mindig agresszívebb. Péterék a lelkük

mélyén egyáltalán nem bánták, hogy megszűnik ez az egyre ki-

látástalanabbnak bizonyuló együttélés, csakhogy ki kellett fizetni-

ük Somáékat. Ez újabb veszekedéseket eredményezett Évával, aki

ezúttal megmakacsolta magát és kijelentette, hogy a pénzt most

Péternek kell előteremtenie, ő a maga részéről már elhasználta

minden mozgósítható energiáját. Péter körbejárta a barátait, egy

hónap alatti kemény munkával összeszedte a pénzt, ami persze azt

is jelentette, hogy újabb adósságokba ásták bele magukat.

Éva komor tekintettel járt-kelt a házban, csapkodta az ajtókat

és egyre csak hízott, Péter, ha tehette, a nyakába ültette Pannit és

nekivágott a hegyeknek vagy a Duna-partnak, kétségbeesve tör-

te a fejét a megoldáson, mindhiába. Nyár elején Béla hírt hozott:

benn van az országban a stencilgép, szeptemberre kész lesz a fo-

lyóirat első számának kézirata, addigra föl kell állítani a nyomdát.

Péter megkönnyebbült. Lesz hát munka, s nyilván némi fizetség

is érte, csak a nyarat ki tudják húzni valahogy! Éva is megenyhült

a hírre, de főleg az után talált újra magára, hogy egy nyári kora

reggel Somáék zsúfolásig rakták a Skodát és Imivel nekivágtak Eu-

rópának. Soma még elhozta egy pesti külkerületi kertes házból

a stencilgépet, a megbeszélés szerint csak annyit kellett monda-

nia az illetőnek, aki beengedte: – A krumpliszsákért jöttem. –

A titokzatos masina akkora volt, mint egy hordozható varrógép,

olyanforma is, betették a manzárd egyik titkos rekeszébe pihenni.

A nyári szünet alatt úgysem nyúlhattak hozzá, túlságosan föltűnő

lett volna.

Boldog nyár állt előttük. Újra magukban, élvezték az egyedül-

létet Pannival, sátort vertek a Duna-parton, Iréntől kölcsönkapták

az Öreg kajakját, amivel Péter nagy büszkén járt-kelt a partok kö-

zött, Panni a csónak orrában csipkedte a parti bokrok leveleit és

rágcsálta nagy élvezettel. A kertben termett a paprika, paradicsom,

borsó, zöldhagyma, a három diófa alatt Péter szalonnasütő helyet

alakított ki, esténként sokat ücsörögtek ott dudorászva, szemben

a Duna túlpartjának hegyeit meg a sziget bozótos, füzes, eperföl-

des simaságát látták, néha András bácsi is odatelepedett hozzájuk

szuttyogós csibukjával, ilyenkor Péter is rápipált.

Esztike és Pista sűrűn kilátogattak, Panni Esztikének is nagyon

jót tett, egy időre talán elfeledhette Pista hűtlenségét, Esztike fi-

nomakat sütött-főzött, úgy érezhette, ismét szükség van rá. De ez

az idilli állapot alig tartott egy hónapig. Egyik este Anna vöröslő

orral, kisírt szemmel beállított Imivel a nyakában és közölte: Soma

kinn maradt Párizsban Skodástul, mindenestül, ők viszont vis-

szajöttek. Nem bírta rászánni magát a maradásra, annyira bizony-

talannak látszott minden, Imivel nem merte kockáztatni, hogy ’a

híd alá kerülnek’ – mondogatta elcsukló hangon.

Éva vonásai megkeményedtek, de nem szólt semmit. Tette-

tett vidámsággal nekilátott tejbegrízt főzni, Péter segített Anná-

nak visszarendezkedni a manzárdban, ők meg leköltöztek az utcai

szobába, Panni megkapta az udvarra néző kisszobát, legalább kicsit

jobban elfértek most. – Sovány vigasz – mondta Éva bosszúsan

este Péternek az ágyban –, kezdődik minden elölről. – Ne izgulj,

Anna is beszáll a nyomtatásba, így több pénzt tudunk majd keresni

– próbálkozott bizonytalanul Péter, mire Éva elhúzta a száját: – Te

is tudod, hogy szamizdat lapot nyomtatni egyáltalán nem életbiz-

tosítás. Mi lesz, ha lebukunk? Akkor mi lesz? Gondoltál már erre?

– Péternek nem tetszett Éva számonkérő hangsúlya, visszatámadt:

– Mégis, minek nézel engem? Persze hogy gondoltam. De nem

bukunk le. – Sóhajtott. – Bárhogy is lesz, egyben biztos lehetsz,

nem hagyom, hogy Panninak bármiféle baja származzon ebből,

ha nem megy, akkor nem csináljuk. – Évát egyáltalán nem nyug-

tatták meg Péter elsuttogott szavai, kétkedve rázta a fejét. – Hát,

meglátjuk... – és befordult a fal felé. Péter sokáig ébren bámulta a

plafont, másnap kipróbálja a stencilgépet. Legfőbb ideje!

10

Péter, amint beadta a gyerekeket az óvodába, izgatottan hazasie-

tett, bezárkózott, elhúzta a függönyt, többször is leellenőrizte kí-

vülről, hogy be lehet-e látni az ablakon az utcai szobába, majd

kibugyolálta a gépet a dohányzóasztalon. Egy kézzel írt cédula

esett ki a pokrócból, ez állt rajta cirill betűkkel: Masina horoso ra-

botajet. A gép jól működik. – Ez jó hír – gondolta fanyarul Péter

–, de honnan szerezhették, ha az illetők azt gondolják, Magyar-

országgal oroszul kell beszélni?

Magán a gépen azután, a hengeres dob kicsavarható kupakján

egy másik föliratot láthatott: – Use only Roneo stencil ink! (Csak

Roneo stencilfestékkel használjuk!) – Nyomatékul egy borotva-

hab nagyságú festékestubus is előkerült, rajta a fekete betűk: Ro-

neo stencil ink. A gép tehát angol – állapította meg. Érdeklődéssel

vegyes tisztelettel szemlélte a masinát, vajon mekkora utat tehetett

meg és hány ember kezén mehetett keresztül, amíg kikötött itt

náluk, ebben a Duna-parti parasztházban?

A kisebb mángorló nagyságú, zömök hengerről lehajlott két

tálca a két oldalra, ez segítette a papíradagolást, az apró lyukak-

kal telepöttyözött rézdobon sűrű szövésű selyemanyag a két végén

fémpálcikákkal rögzítve a dobra, amibe nyilvánvalóan a festéket

kellett tölteni. A dob jobb oldalán levehető karos fogantyú a teke-

résre, ami egyszerű áttételen keresztül azt a gumihengert is forgat-

ta, amelyik odaszorította a bekapott papírt a dobhoz. Pofonegy-

szerű szerkezet, remélem, könnyű lesz kezelni – gondolta Péter –,

jó volna kipróbálni! – De egyelőre nem kaptak stencilpapírt, azt

a speciálisan erős hártyából, indigóból és hátsó lapból álló alkal-

matosságot, amire magát a szöveget gépelte az ember, s aminek

hártyáját az írógép betűformákra lyukasztotta ki. Ezt a hártyalapot

kellett azután ráerősíteni a dob festékkel átitatott selyemszövetére,

s a lyukakon átszivárgó festék ragadt rá a szívópapír névre hallga-

tó, farostban gazdag papírlapra, ami már az újság elkészült lapját

jelentette. Némileg megnyugodva csomagolta vissza a gépet, Béla

szeptember elejére ígérte a kéziratot.

Gondolatai visszakalandoztak az óvodába, ahol valami, vagy in-

kább valaki megragadta a figyelmét. Új óvónő, persze, az új óvónő,

szeplős, pirospozsgás vidéki lány, nem lehet több tizennyolcnál, bar-

na fürtökkel, vádliig érő fehér köpenyben, harsány kacajokkal terel-

gette a megszeppent gyerekeket, Pétertől csak a nevüket tudakolta:

– Á, szóval te vagy Panni, te meg Imi? Gyertek, nézzük meg, mi van

ebben a titokdobozban! – s már viharzott is el velük, Péternek még

köszönni se maradt ideje. Formás teremtés – gondolta –, kíváncsi

vagyok, délután is ott lesz-e még, akkor majd megtudom a nevét.

11

Béla konspirációs találkozóra hívta Pétert, hogy megbeszéljék

a legapróbb részleteket is. Anna nővérének pesti lakását találták

erre alkalmasnak, a háziak napközben dolgoztak. Péter érkezett

legutoljára a megbeszélés szerint, hogy ha esetleg a többieket kö-

vették, legyen idejük elmenni, mielőtt Péter is bekerülne a tit-

kosrendőrök látókörébe. A lap sikere szempontjából létfontosságú

volt, hogy Péter ismeretlen maradjon lehetőleg mindenki előtt,

ezért Bélán kívül csak József, a vékony főszerkesztő, illetve Gábor,

a technikai lebonyolításért felelős nagydarab, szakállas ember jött

el, és Péter nekik sem mutatkozott be.

Megállapodtak először is a terjedelemben: az egyenként száz-

húsz-száznegyven oldalas számokat ezerkétszáz példányban állít-

ják elő, a kézirat stencilbe gépelését is Péterék végzik, így egy szám

előállításának várható ideje két hónap. Erre a két hónapra három

személy átlagfizetését kapják. Négy szám megjelentetését tervezik

egy évben. A nyomdát teljes konspiráció övezi. A kéziratot Béla

adja át Évának a főiskolán, régi barátok, ez lesz a legkevésbé föl-

tűnő. Az elkészült számokat Péter autóval beviszi egy Pest hatá-

rában lévő parkolóba, otthagyja, oda jönnek érte a szállítók. A lé-

nyeg, hogy senki ne találkozzon Péterrel, így ha bárki le si bukik,

nem lehet rajta keresztül eljutni a nyomdához. – Ezzel persze az

is együtt jár – nézett rá jelentőségteljesen József Péterre –, hogy

neked sem szabad semmiféle ellenzéki jellegű gyűlésre, megmoz-

dulásra elmenned, nehogy fotót készítsenek rólad! – Péter bólin-

tott: – Tudom. Nekem az a fontos, hogy az újság meglegyen és jó

legyen – tette hozzá mosolyogva. – Azt megpróbáljuk garantálni

– hunyorított József a szemüvege mögül.

– Dolgozzunk ki forgatókönyvet arra az esetre is, ha mégis ki-

jön hozzánk a BM –mondta Péter. – Én megpróbálnám elmenekí-

teni a gépet. Házunk adottságai ezt esetleg lehetővé tehetik. Hová

vigyem? – József kétkedve csóválta a fejét: – Ha már kijött a BM,

akkor lőttek, akkor már úgyis tudnak mindent. – Nem feltétlenül,

kijöhetnek pusztán logikai alapon is, vagy véletlenül, s akkor tá-

madhat esély a menekülésre. Gondolj csak Szolzsenyicinre, mivel

indítja a Gulagot? A Szovjetunió fölszabadulása azzal kezdődött,

hogy egy muzsik hajnalok hajnalán, amikor rátörték az ajtót a

KGB-sek, hogy letartóztassák, azon nyomban kiugrott az ablakon

és elmenekült. Végre valaki tudott hinni benne, hogy elmenekül-

het, s ezzel megdőlt a KGB mindenhatóságának mítosza. – József

töprengően nézett maga elé egy ideig, azután annyit mondott:

– Kicsi esélye van, de elképzelhető. – Gáborra nézett. – Hozzád

lehet vinni a gépet? – Gábor bólintott. – Itt a címem – nyújtott át

egy cetlit Péternek. – Remélem, nem lesz szükség rá!

– Gáborék beszerzik a szívópapírt meg a festéket, de kell egy

kocsi, amibe bepakolhatják. – Péter hümmögött. – Hát, kocsi

nincs, egyhamar nem is lesz, teljesen el vagyunk adósodva, maxi-

mum kölcsönkérni tudok egyet. – Zsoltira, a kőművesre gondolt.

József bólintott. – Kell egy pótkulcs a kocsihoz, azt Bélán keresz-

tül megkapja a szállítónk, téged pedig Béla értesít, hová kell men-

ned az anyagért. Két hét múlva megkapjátok a kéziratot, jó volna,

ha október végére elkészülnétek vele!

Péter bólintott. – Igyekezni fogunk. – Kezet fogtak, Péter

ment el utoljára, jóval később, mint a többiek. Már szürkült, ami-

kor hazaért. A kocka el van vetve – gondolta nyugtalanul, amikor

Panni a küszöbön a nyakába ugrott. – Beindult a küldetés.

*

TARTALOM

Első rész

I. Andrea 11

II. Sophie 35

III. Esztike 65

IV. Éva 83

Második rész

I. Esztike 115

II. Judit 127

III. Esztike 155

IV. Panni 167

V. Sári 185

Harmadik rész

I. Jannat 203

II. Joy 219

III. Sári 235

IV. Éva 248

V. Jannat 259

VI. Gabi 271

Negyedik rész

I. Éva 283

II. Panni 296

III. Sári 309

IV. Éva 321

V. Sári 332

VI. Monika 342

VII. Sári 352

VIII. Panni 362

IX. Sári 373

Ötödik rész

I. Panni 383

II. Rozi 395

III. Fiona 408

IV. Esztike 419

V. Diana 429

VI. Péter 440

VII. Elisabeth 452